Ján Nepomuk Bobula

(1844-1903)

Élete és munkássága

Az ifjú Bobula

Ján Nepomuk Bobula egy liptói kis faluban, Dovalovoban született 1844. március 15-ikén, mely ma Liptóújváros része. Apja csizmadia és alkalmi ácsmester, de a szűkös megrendelések mellett földműveléssel is foglalkozott kisebb paraszti birtokán. Ennek ellenére a család saját polgári körében jómódúnak számított. A gyermek Bobula elemi oktatását a szülői ház falain belül kezdték meg, majd a magyar nyelv elsajátítása és a további tanulmányok végett Komáromba vitték. Ugyanis a szülők felfigyeltek arra, hogy a gyerek rendkívül jól és nem mindennapi szorgalommal rajzol. Nem véletlen, hogy apja arra buzdította, válassza az építész szakmát. Sehol sincs rá utalás, hogy miért, de az ifjú Bobula otthagyta a gimnáziumot még érettségi előtt és 17 évesen Rimaszombatban a jó hírnévnek örvendő Miks Ferenc kőműves mesternél — atyai jóbarátjánál — kezd ismerkedni az építészeti szakmával mint rajzoló és segédmunkás. Innen Pestre vezeti útja, és ezzel új fejezet kezdődik az ifjú Bobula életében. Itt is kőművessegéd lesz a nyughatatlan fiatalemberből, de a felemelkedési vágytól fűtve, meg az őt körülvevő sok szlovák értelmiségi biztatására leérettségizik, és két év alatt megszerzi az építőmesteri vizsgát. Közben — látogatva a pesti szlovák köröket és közös rendezvényeiket — fokozatosan bekapcsolódik a szlovák szellemi életbe. Itt alakul ki érdeklődése a publicisztika iránt, amely élete végéig elkíséri. Cikkei jelennek meg különböző sajtóorgánumokban (Cyrill a Method, Vojtech, Sokol, Obzor, Pešť-budínske vedomosti). Ezek között vannak hírek, tudósítások, irodalmi esszék, vallási tárgyú elmélkedések, de szakcikkek is. Már itt jelenik meg 1863-ban először az országos közállapotok iránti érdeklődését jelző cikke, amelyben sürgeti a falvak szabályozási tervének kidolgozását.

Rövid időre vidékre távozik, Losoncon működik mint építésvezető, de 1863-ban már ismét Pesten találjuk. Szükségét érzi az építészeti tanulmányok folytatását, ezért a műegyetemre jelentkezik felvételre. Négy év alatt szorgalmasan látogatja az előadásokat, ahol mű- és díszépítészettanból, a mérnöki tudományokból és könyvvitelből tesz vizsgát. Tanulmányai befejeztével Francia- majd Németországba utazik, hogy az egyetemen tanultakat gyakorlati tapasztalatokkal egészítse ki. Útja során sok külföldi tudóssal kerül kapcsolatba és köt velük tartós barátságot. Látásmódja, érdeklődési köre egyre szélesedik. Külföldi útjáról rendszeresen küldi tudósításait a különböző szaklapoknak. Itt érdemes megjegyezni, hogy Bobula 1867-ben megnősül. Feleségül veszi Máriát, a terézvárosi Jozef Pozdech gazdag harangöntő és feltaláló (párizsi és chicagói világkiállításon aranyérmet nyert) lányát, akitől két fia születik: János (1871-1922; építészmérnök) és Titusz (építész; USA). Ez a körülmény igen nagy jelentőséggel bír Bobula további vállalkozásainál, hiszen a gazdag após mecénásnak is igen megbízható.

A POLITIKUS ÉS KÖZÉLETI EMBER

Amint már említettük, Bobula érdeklődése a közélet iránt igen korán megnyilvánult. Amikor Pestre jött, sok hasonló szlovák fiatallal került kapcsolatba. Első lapszerkesztői kísérlete is erre az időszakra esett. Kiadta első önálló szerkesztésű lapját, a „Junoš" című szórakoztató folyóiratot, amellyel maga köré tömörítette a Pesten tanuló, dolgozó szlovák fiatalokat.

A 60-as évek közepén Bobula ott volt a szlovák nemzeti érdekek felett bábáskodó értelmiségiek között. Jan Palánkkal, dr. Jan Mallý-Dusarovval és sok más kortársával együtt kivette részét az Új Szlovák Iskola nevű csoportosulás (párt) arculatának formálásából. Slovenské Noviny címmel sajtóorgánumot alapított, melynek hosszú ideig főszerkesztője is volt. Társaival együtt a magyar politikával való kiegyezésben keresték a szlovák politikai problémák megoldását. Bobula ezen újság hasábjain a pánszlávizmus ellen és a Magyarhon (Uhorsko) területi egységének megőrzése érdekében írt cikkeivel híresült el. Lapjában az emigrációban élő Kossuth Lajos cikkei is megjelentek, aki örömmel üdvözölte Bobulát bátor kiállásáért: „A Szlovenszké Noviny programjában az ország földterületi épségének s politikai egységének elvül felállítását, s a demokratia bevallását örömmel üdvözlöm, s óhajtom, hogy az Ön vállalata a nemzetiségi osztály minden irányban kielégítő kiegyenlítésének hatályos tényezőjévé váljék..." Hasonlóan nyilatkozott Deák Ferenc is.

E lappal egyidejűleg Bobula nyomdát és kiadót is alapított, melynek részvényesei között ott találjuk Deák Ferencet, Andrássy Gyula grófot és a kor sok más tekintélyes politikusát. A Minerva néven megalakult nyomda és kiadó célja a magyar-szlovák sajtótermékek támogatása volt. Ő maga lett az orgánum igazgatója es az ugyanezen a néven szerkesztett almanach néhány számának szerkesztője. Bár kezdeményezésének igen sok támogatója volt — köztük meglehetősen gazdag mecénásokkal - a vállalkozás belső ellenségeskedés és pénzhiány következtében megbukott.

A Minerva részvénytársaság tulajdonképpen Bobula első olyan kísérlete volt, amely a nemzeti és gazdasági célokat ötvözve szorgalmazta a szlovák és magyar polgárság közeledését. Amint láttuk, ez a kísérlet ebben az esetben elbukott, de Bobulát ez sem tántorította el törekvéseitől, további lehetőségeket keresett. Látva a tőkés rendszer gyöngeségét, kialakulatlanságát, sürgette a kölcsönös önsegélyező pénztárak létrehozását. Lelkesen reklámozta, támogatta őket, hitt abban, hogy a megoldás valahol a nemzeti és gazdasági érdekek együttes működésében van. Annyira hitt benne, hogy ő is alapított egyet. (Csak óvatosan jegyezzük meg, hogy későbbi csődbejutásának egyik tényezője valószínűleg ebben keresendő!)

Már a fentiekből is kitűnik, hogy Bobula egyre jobban eltávolodott azoktól az eszméktől, amelyek szerint a szlovákság számára a boldogulást egyfajta szövetségi vagy akár területi autonómia hozhatná meg. Erre garanciákat csak egy egységes, gazdaságilag fejlett Magyarhon (Uhorsko) keretein belül látott. Ennek világos jelét adta későbbi munkáiban, mint a „Magyarország iparügye" vagy a „Magyarország városai" című könyve, amelyekben a területi egység szükségességét hangsúlyozta.

A magyar nemzetiségi politikából való végső kiábrándulást jelentette számára a Matica slovenská és a három szlovák gimnázium bezárása (1875), hiszen ezzel az igények minimumát is megtagadták a szlovákoktól. Megrendült bizalma az őt törekvéseiben mindig támogató Deákban is, amikor azt mondta neki: „Ha Lónyay (az akkori miniszterelnök) nem bír a dolgok iránt érzékkel, én nem tehetek róla és belátom, így nehéz önnek küzdeni." Ettől kezdve Bobula elfordult a nemzetiségi politizálástól, és az újságírás helyett is nagyobb figyelmet szentel építési vállalatának. Közéleti tevékenysége azonban nem lankadt.

Mint terézvárosi lakos, vállalkozó egyre többet tevékenykedett kerületében. Létrehozta a Terézvárosi Klubot, amelyben főleg a haladó gondolkodású iparos és kereskedelmi értelmiséget kívánta tömöríteni. Több éven át ő látta el az elnöki tisztet is. A klub céljának meghatározásánál az összefogás szükségességét hangsúlyozta, mert az egyén „...ereje és tehetsége oly annyira csekély ..., hogy nagyobb szerű feladatok megoldására pedig, legyen az bármily tehetséggel megáldva, csak akkor képes, ha másokkal szövetkezik."

Kiemelte az egyesülés nevelő erejét, ami az "egyéneket egy nagy közös munkás élet részesévé teszi, s az egyéniség megtartása mellett a társadalom és emberiség hasznos tagjává neveltetik."

Amikor a közügyek iránti elkötelezettség fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor síkra szállt a közügyek tisztasága mellett is. Szükségesnek tartotta: „saját városrészünk közügyét megvitatni; a korrupció ellen a hol az mutatkozik nyílt sisakkal küzdeni s ezáltal mint a polgártársak úgy a községi s közvetve a haza érdekeit előmozdítani."

A klub megalakulásakor elmondott beszédében kiemelte, hogy a városi polgárságtól megkívánja a művelt világ, hogy magasabb fokú műveltségénél fogva magasabb eszmék szószólója legyen, de egészen praktikus feladatokat is megfogalmazott a kereskedő és iparos feltörekvő polgárság számára: „hogy társadalmi és üzleti előnyöket, mások megkárosítása nélkül elő fogjuk mozdítani klubunk tagjai között, s azáltal kinek-kinek igazi hasznához, tehetségünk szerint segédkezet nyújtani."

Hosszasan lehetne taglalni és elemezni vitaindító előadásait, melyekkel valóban sokat mozdított a terézvárosi közéletiség érdekében, főleg az iparos és kereskedő értelmiség körében. Nem véletlen tehát az a vélekedés, ami szerint Bobula volt az, aki Terézvárosban elindította és meghonosította a közéletiség iránti igényt, ezzel egyengetve Vázsonyiék és sok más követő útját városrészünkben.

Nem csoda tehát, hogy az energikus politikust és vállalkozót Terézváros 1876-ban képviselőnek választotta, és már 1878-ban felkínálták számára a kerület képviseletét az országgyűlésben. Ezt akkor köszönettel visszautasította, bizonyára azért, mert ez idő tájt volt folyamatban a Zsolna város és környéke választókerületi jelöltsége. Ez a terve meghiúsult, ezért 1887-ben elvállalta a terézvárosi jelöltséget, de akkor éppen azok, akikért a legtöbbet tett, főleg irigységből nem adták meg számára a bizalmat. Így végül 1892-1897 között Ólubló képviseletében került az országgyűlésbe, de ebben a pozíciójában is ott támogatta a kerületet, ahol csak lehetett.

Mint fővárosi polgár is nagy elismerésre tett szert. Sok éven át volt tagja a fővárosi testületnek, ahol különböző bizottságokban tevékenykedett. Tagja volt az építkezési-, a kövezési-, a csatornázási-, a kaszárnya-építkezési és más bizottságoknak. Választmányi tagja volt a fővárosi egyletnek, a népoktatási körnek, a kerületi iparhatóságnak, az erdélyi közművelődési egyletnek, a kormány által az építőmesteri vizsgák tárgyában létrehozott országos bizottságnak, stb. Ismertek országos jelentőségű kezdeményezései is.

Elismerve hozzáértését, megbízták az első magyar ipari törvények kidolgozásával. Megalapította az Építési Ipar c. lapot, majd az iparosmozgalmak ébrentartására a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Közlönyt.

Itt érdemes megemlékezni Bobula irodalmi munkásságáról is. Szinte hihetetlen, hogy mi mindenre volt ideje és energiája. Számos elfoglaltsága mellett mindig talált időt arra, hogy különböző lapok számára cikkeket írjon, sőt vaskos könyvek is jelentek meg tollából. Olykor olyan nagyon távol eső témában is, mint „A paszigráfiai nyelvtan, vagyis a világírás könyve", vagy a már korábban említett műve a „Magyarország iparügye", amellyel kapcsolatban a hírlapok a következőket írták: „sajnálni lehet, hogy ilyen kiváló erőnek nem nyittatik meg a kellő tevékenységi tér, amelyen messze szétágazó szolgálatokat tehetne a közügyeknek." Hasonló jelentőséggel bírt a „Magyarország városai" című, szintén nagy terjedelmű könyve, amelyben többek között az ország területi integritását kívánta hangsúlyozni. A fáradhatatlan, széles látókörű ember időt szakított arra is, hogy lefordítsa Turgenyev Füst című regényét. Utolsó kisebb terjedelmű műve az 1897-ben kiadott könyve a „25 év a magyar ipar szolgálatában.", amelyet Ráth Károly királyi tanácsos, az ipari kamara alelnöke tiszteletére adott ki.

Bobula, az építész

A kisfalusi környezetből induló fiatalember nagy utat tett meg az egyszerű kőművessegédtől a diplomás építészig. Ráadásul, úgy tartjuk számon, mint az első szlovák diplomás építészt. De életútja ékes bizonyítéka annak, hogy nem csak gyakorló építész, hanem mint elméleti szakember, a társadalmi élet nagy kérdéseibe érdemben beleszóló közéleti ember is volt. Bátran nevezhetjük pesti építésznek, hiszen ez irányú tevékenysége csaknem kizárólag Pesthez kötődött, noha első építészeti próbálkozásait Losoncon tette, ahol kisebb építkezéseket irányított, és ő tervezte a Matica Slovenská első épületét is Túrócszentmártonban.

A Felsőliptói Panteon említést tesz egy rómaikatolikus templom építéséről Zahorán és egy YMCA villa építéséről Liptóújvárosban 1898-ban. Ezt azonban fenntartással kell kezelni, mivel ez az orgánum tévesen id. Bobula építményei közt említi az ifj. Bobula legjelentősebb alkotását, a debreceni görögkeleti katolikus templomot is.

Ismereteink szerint Bobula utolsó bérházát 1897-ben építette Budapesten. Pesten kívül még egy építményéről tudunk, ez a tabáni (Buda) paplak, amelyről közelebbi információkkal nem rendelkezünk.

Mielőtt a gyakorlati építészt kísérelnénk meg bemutatni, szólni kell szervező tevékenységéről. Bobula alaposságára jellemző, hogy bármivel foglalkozott is, mindig az egész terület áttekintésére törekedett. Ezért nem meglepő, hogy az építészet területén is számos jobbító javaslata, kezdeményezése született. Egy vagy több építész kamara felállítását sürgette. Javaslatát elfogadták, és megbízták a szabályok kidolgozásával. Az Építész Kamara napjainkban is működik.

Az ő indítványára indult el az első, a mai napig is létező építészeti szakfolyóirat, az Építészeti Szemle (1892), amelynek alapítója és szerkesztője is volt élete végéig. Halála után ifj. Bobula János lépett a helyére.

Kivette részét a gyakorlati szervező munkából is. A hatalmas építkezések, amelyek akkor Budapesten folytak, elképzelhetetlenek lettek volna nagy létszámú munkaerő nélkül. Közvetítő irodát állított fel, amellyel biztosítani tudta a szükséges munkaerőt saját maga és más építészek számára.

Szűkebb pátriájából, de más északi területekről is komplett építőbrigádokat szervezett.

Ezek jelentették a stabil munkaerőt a nagyszabású építkezéseken. Különösen a nagy szakmai tudást igénylő homlokzatépítők voltak keresettek. Jelen voltak szinte valamennyi Andrássy úti palota építésénél, de az Opera és a Parlament építésén is. Az egyik liptói almanach szerint a liptóiak 2.500 budapesti épületen dolgoztak. Amikor Gelléri Mór „A magyar ipar úttörői " című 1887-ben kiadott könyvében az építőipart Ybl Miklós mellett Bobula reprezentálta, abban bizonyára nagy súllyal esett latba az ipar területén végzett elméleti és szervező tevékenysége is.

Bobula egyébként, impulzív ember lévén, sokszor érzelmileg is erősen kötődött a feladatokhoz. Így nyerte el Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter szimpátiáját a Trefort utcai főgimnázium, majd a Barcsay utcai mintagimnázium esetében, aki nem győzött hálálkodni, látván az építész nagyszerű teljesítményét és nagyvonalúságát. Bizonyára hasonló magatartás vezérelte Bobulát a VIII. kerületi Tisztviselőtelep építkezéseinél is, amikor komoly anyagi áldozatok árán támogatta az ottani munkát. Ugyanakkor itt kaphatott visszajelzést, megerősítést abban, hogy a gazdasági élet fellendítéséhez feltétlenül szükség van egy határozottabb pénzügyi háttér biztosítására, vagyis nagy szükség van önsegélyező pénztárak felállítására.

Bobula a leglátványosabb gesztust valószínűleg akkor tette, amikor az 1885-ös országos őszi kiállítás szervezését vállalta magára, és két éven át tervezte, szervezte a pavilonokat minden fizetség nélkül. E munka elismeréséül a király a „Ferencz József rend lovagkeresztjével" tüntette ki, amely alkalomból a miniszter is elismerő levelet írt Bobulának: „... Ön, mint a kiállítási építészeti bizottság tagjainak egyik legbuzgóbb tagja és fontosabb ügyekben mint szakelőadó, nekem és a kiállítás nemzeti ügyének kiváló szolgálatokat tett..."

A közhangulat is elismerőleg fogadta a kitüntetést, hogy „valóban a királyi kegy és a polgári korona adományozása soha sem volt jobb helyen, mint itt!" Bobula bizonyára tudta - de legalábbis sejtette - hogy ez a kiállítás a millenniumi kiállítás főpróbája. Számára — és számunkra is — az a szomorú, hogy az 1896-os kiállítással kapcsolatban még a nevét sem említették sehol, nem igényelték közreműködését, annak ellenére, hogy az ő ipari csarnokának a kibővítésével készült el a kiállítás központi épülete, valamint az ő műcsarnoka lett a millenniumi kiállítás egészségügyi pavilonja.

Normális esetben nevének ott kellene szerepelnie valahol Alpár Ignác neve mellett!

Élete utolsó éveiben először építésvezetőként dolgozott a Parlament építésén, majd az állami felügyeletet látta el ugyanott.

Bobula János 1903. november 15-én halt meg. Sírja a Fiumei úti sírkertben található. A Terézvárosi Szlovák Önkormányzat az elhanyagolt sírt felújította és 2004. november 15-én új sírkövet helyezett el rajta.

* * *

Albumunk az építész budapesti munkáit a következő csoportosításban mutatja be:

• paloták és palota jellegű épületek
• középületek
• lakóházak, bérházak
• kolónia- és telepszerű építkezések
• részvétele a Parlament építésén.