|
|
|
CSOMBOR ERZSÉBET
Piliscsév történetének kutatása az iratanyag hiánya miatt nem könnyű feladat. Elsősorban a KEMÖ Levéltárban található Esztergom vármegyei adóösszeírások és kitelepítési iratok állnak rendelkezésünkre, illetve a község római katolikus plébániáján található iratanyag. A régmúltról, a régészeti feltárásokról beszámoló topográfiában találhatunk adatokat. A vármegye településeiről a különböző időszakokban készült monográfiák, feldolgozások rövid tudósításait és forráskiadványokat használhat a kutató.
A falut a Pilis dombjai veszik körül, határa Dorog felé lapos.
A régészeti leletek tanúsága szerint Cséven (1945-ig Csév, ezt követően Piliscsév az elnevezés) és környékén az őskortól kimutatható az ember jelenléte. Több esetben római korból származó régészeti leletek kerültek elő a földből. Először 1779-ben ástak ki itt egy római mérföldkövet, amelyet Budára vittek (Helischer József leírása szerint). 1824-ben további három mérföldkövet találtak szántás közben. A régészek szerint az Ad lacum felicis nevű római kori település vagy telep terült el itt a Brigetioból Aquincumba vezető út mentén. Jelentékenyebb erődítésnek egy őrtorony kivételével nincs nyoma. Itt valószínűleg római őrség vigyázta a vidéket, és feltehetőleg a hely a hosszú távon pihentető és itató állomás volt.
Az előkerült mérföldköveket a Szent Vendel és Szent Orbán szobrok talapzatának használták fel. Egy fél római sírkő és áldozati oltárkő is előkerült itt. Ez utóbbit, a rajta lévő írás szerint Seropidis Neptun tiszteletére Caracalla uralkodása idején Alsó Pannónia praetorja (helytartó) Antonius készíttette.
A középkori magyar falu első okleveles említése 1262-ből való Chw, Cheu írásformában (Monumenta Ecclesiae Strigoniensis). A mai Csévtől 6 km-re nyugatra Csolnok, Sáp, Dág és Csaba között terült el. Legrégibb birtokosa Csév László, a Róger fia, aki itteni birtokát Godin esztergomi polgárnak zálogosította el. Godin utódai pedig 1328-ban a margitszigeti apácáknak adták el.
Később a Huntpázmány nemzetség bényi ága szerzett itt birtokokat, amelyeket 1287-ben az e nemzetségből származó Lampert és annak fia Kázmér cserébe adtak az esztergomi káptalannak. A Rosd nemzetség itteni birtokát több tulajdonoscsere után 1418-ban szintén az esztergomi káptalan szerezte meg. A török idők után az apácák tulajdonrésze is a káptalanhoz került, ami egészen a II. világháborút követő földosztásig a falu egyedüli földesura maradt. A középkorban a hívek a falu templomában hallgattak misét. Feltehetően önálló plébánia volt. Az egykori templom romjait 1732-ben még látta az egyházi vizitációt végző pap Kis-Cséven (1732-es canonica visitatio, Prímasi Levéltár). A szájhagyomány szerint a Tatárszállás dűlő nevében az 1242-es tatárdúlás emléke maradt meg és egy nagyobb település létét látszik bizonyítani az itt fennmaradt számos épületalap - írja Pesthy Frigyes 1864-ben. (3) Érdekes ugyanakkor, hogy a Magyarország Régészeti topográfiájának 5. kötetében ismertetett Csév kapcsán, a Tatárszállás dűlőben csak jelentéktelen leletanyagról történik említés (1979). A török időkben a falu elpusztult - az 1564-es királyi lajstromban az elpusztult falvak között szerepel.
A középkori magyar falu emlékét a Kiscsév-puszta elnevezés őrizte meg. A ma ismert Piliscsév telepítés eredményeként jött létre a XVIII. század elején, a török harcok elültével. Az ország többi földesurához hasonlóan a káptalan is komoly nehézségekkel küzdött. Ahogy Ordódy kanonok írta, az Esztergom megyei káptalani birtokok kezdetben mitsem jövedelmeztek, „mert jobbadán néptelenek valának", (4) s nem is igen akarták elismerni a káptalant földesúri minőségében.(5)
A káptalan és az érsekség nem költözött vissza Esztergomba 1820-ig, ezért mindkettő birtokaik rendezésére és kezelésére külön praefectust (tiszttartót) tartott Esztergom-Vízivárosban.
A tiszttartó feladatai a következők voltak:
1. A praefectusnak össze kellett írnia a jobbágyok és telkek számát, valamint vagyoni állapotukat. A pusztán álló birtokok betelepítése is az ő gondja.
2. Gondoskodnia kellett arról, hogy a káptalani falvakban a káptalan borát mérjék, s e jövedelmet a káptalannak be is szolgáltassák. Ha nincs borkészlete vagy a hol valamely okon nem lehet bort méretnie - ott a „száraz kocsma" czímén vegyen bizonyos illetéket. A hol pálinkát főznek, ott minden üst után 1 frt 50 drt vegyen meg. Továbbá más földesurak példájára a mészárszék után is vegyen valamelyest illetéket.
3. A káptalan erdőségeire kiváló gondot fordítson, hogy a jobbágyok ne irtsák s adják el a fát a káptalan kárával. Felhasználván a dunai könnyű szállítás lehetőségét - a szomszédos káptalan jövedelemforrásait."(6) A gyéren lakott vagy elpusztult falvak betelepítése hosszabb folyamat eredménye volt: „engedményekkel édesgették a letelepülőket".
A földesúrral történt kölcsönös egyezkedéssel állapították meg a letelepülő tartozásait. Általában legalább három évre minden földesúri és állami jobbágyteher alól mentességet nyertek. Iratanyag híján Piliscsév betelepítésének pontos története és időpontja nem állapítható meg. Csupán a megyei és káptalani összeírások, a canonica visitatio-k állnak rendelkezésünkre, de ezek sem maradtak meg hiánytalanul. A XVIII. századi összeírásokban Csév, Nagy-Csév, máshelyütt Boldog-Csév néven szerepel. Pecsétnyomóján a pásztorbotos püspök-alak valószínűleg Szent Adalbertre utal, mint oly sok érseki és káptalani falu esetében.
Bél Mátyás 1735-ben Esztergom vármegyéről írt leírásában úgy tudja, hogy a falu lakói 30 évvel ezelőtt költöztek ide Felső-Magyarország különböző részeiből. Többször szétszóródtak, egyik-másik évben elmaradtak a lakatlanná vált területről, de lassanként visszatértek.(7) A Komárom-Esztergom Megyei Településtörténeti Kalauz szerint az esztergomi káptalan 1699-1711 között szlovákokat telepített ide Felső-Magyarország különböző részeiből. Lakossága ekkor 6 magyar, 16 szlovák nevű jobbágyból és 1 nemesből állt. Az 1699. évi megyei adóösszeírásban Nedeczky Mihály főjegyző a jobbágyságra eső adóterhek kimutatásánál nem tünteti fel Csévet a káptalani falvak között. Az 1711. évi új káptalani úrbéri szabályzatban pedig két Csév nevű településsel is találkozunk.
Nagy-Csév évi cenzusa (adója) 50 frt, sópénzül 12, ügyészdíjul 4, hordópénzül szintén 4 frt-ot fizet. A szén- és mészégetésből 1/5 rész illeti a káptalant.
Felső- vagy Kis-Csév évi cenzusa 30 frt, sópénzül 8, ügyészdíjul 2, hordópénzül 3 frt-ot fizet. Azon felül egy dámvadat ad vagy 1 frt 50 drt és 2 nyulat. Az összeírások és a szabályzat alapján valószínűsíthető, hogy a X VII-XVIII. század fordulójától települnek be a szlovákok, kisebb részben magyarok a régi, középkori település területére, ami ekkor a Felső- vagy Kis-Csév nevet viseli, illetve a mai Csév területére is. Egyébként az úrbéri szabályzat nem említené mindkettőt. Annak tisztázása, hogy miért a ma ismert Piliscsév maradt meg az idők folyamán, a káptalani magánlevéltár gazdasági részlegének további kutatása adhat választ.
Az 1715-ben elrendelt és 1720-ban végrehajtott vármegyei adóösszeírás Cséven 30 adózót tüntet fel. (Epölön 27, Bajnán 46 fő az adózók száma). (8) A községi közigazgatás erre az időszakra már megszerveződött - élén a bíró állt: Burán János nevezetű. „A XVIII. században a bírói tisztet a falu módosabb, tekintélyesebb családfői látták el. Ő a községi közigazgatás feje, kisebb ügyekben ítélkezett is az esküdtekkel, akiknek száma rendesen 3-6 volt." A bíró fizetést nem kapott, de hivatalviselése alatt mentes volt a földesúri szolgáltatások alól, részesedés illette a kivetett bírságokból.
A község lakossága erősen függött a földesúrtól, mert a földesúr maga vagy saját tisztje útján vetette ki és szedte be a szolgáltatásokat.
A község igazgatási kérdéseit is a földesúrral kötött szolgáltatási szerződések, az urbáriumok szabályozták. Az írásbeli teendőket a XVIII. század közepéig még legtöbbször a pap vagy a tanító látta el. Később általánossá vált a jegyzők (nótárius) alkalmazása.
A községi közigazgatást az egész országra kiterjedően először Mária Terézia 1767. évi úrbéri pátense szabályozta. Az 1715-ben elrendelt és 1720-ban végrehajtott adóösszeírásban az adózók között találjuk Zaborski Györgyöt, Papanek Mihályt, Hermán Mártont, Voiczek Istókot, Basternak Mihályt, Simecsek Györgyöt, Horváth Pált, Pintér Györgyöt, Kuchárik Pált stb., hogy néhány nevet említsünk közülük. Az adóösszeírás tudósítása szerint általánosan elterjedt igavonó állat az ökör, a ló ekkor még lényegesen kevesebb. Tehén, birka, sertés található a jobbágyok tulajdonában. Mindössze 1 iparűzőt írtak össze az adózók között. A szántók, irtványok területe pozsonyi mérőben 178, a szőlők területe kapásban 32. (9) „A talaj köves és csak rozsot terem" - írja Bél Mátyás 1735-ben. Sok a hegy és az erdő, ezért csak kis darabot tudnak felszántani. Legelője és faizása közepes minőségű.
1731. október 31 -én kelt összeírás szerint, aminek alapján a vármegye taksát vetett ki az iparosokra, Cséven 1 kovács, 1 mészáros, 1 kerékgyártó, 1 varga és 1 takács volt.
Az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv tudósítása szerint a faluban csak katolikusok laknak (egész telkes jobbágy van 26, zsellér 12). A gyónóképes felnőtt r. kat. lelkek száma: 236. (Az 1755-ös egyházlátogatási jkv. a katolikusok számát 616 főben adja meg. Pesthy Frigyes 1864. évi helynévgyűjtése 1111 fő katolikus lakosról tudósít.)
Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint 144 házban 184 család élt, amely 900 főt számlált. 1 pap, 1 polgár, 63 egész telkes jobbágy és 119 zsellér lakta a falut.
Az 1828. évi adóösszeírás a 18-60 év közötti lakosok számát 411-ben adja meg. Az adóköteles házak száma 136. (10)
Helischer József kéziratának 62. lapján Csévről 1827-ben 1034 fő lakosról tudósít. 188 családot alkotnak. A házak száma: 149.
Szántóföldjeiből 624 hold másodosztályú, 357 hold harmadosztályú és 280 hold negyedosztályú. Rétje harmadosztályú és 132 kaszás.
A szőlő közül 322 hold másodosztályú és 146 hold harmadosztályú. Legelője és faizása közepes. (11)
Az 1843/44-es vármegyei adóösszeírás alapján elmondhatjuk, hogy a XVIII. századhoz képest az ökrök száma megfogyatkozott, míg a zselléreken kívül, lova mindenkinek volt, ami azt jelenti, hogy az igavonásban az ökröket a lovak váltották fel. Tehén, sertés, juh a legtöbb adózónál előfordul, míg kecskét nem regisztráltak. Szilvás, káposztás föld, dohányföld, gyümölcsös, zöldséges nincs az adózóknak. A községnek is mindössze egy harmadrendű vízimalma van. Kézműves, kereskedés, kalmárság nincs jelölve a 198 fő adózónál.
1853-ból való az a bizonyítvány, melyben Ondrusák Mihály bíró Hubatsek János törvénybíró és az esküdtek igazolják, hogy egy cseh származású kőműves egy évvel ezelőtt letelepedett a faluban. A jegyző ekkor: Magdák György.
Az adóösszeírások a XVIII-XIX. században is utalnak az adózók lakásviszonyaira, ami Csév esetében általában harmadrendűnek minősül. A jobbágyok lakóhelye mindenütt gunyhószerű ebben az időszakban. Vályogból, sövényfonásból készült -kémények nélkül (XVIII. sz.).
Pap, nemes és jobbágy (a zsellérrel) katona és polgár, kereskedő és iparos alkotja a XVIII. század társadalmát. Az összeírások alapján megállapítható, hogy Csévet döntően szlovák ajkú jobbágyok lakták. Kereskedő hiányzik a falu társadalmából még a XIX. század első felében is. Az utak járhatatlansága, a közbiztonság hiánya különösen a XVIII. század elején nem kedvezett a kereskedésnek. Iparosok l-l fővel képviseltetik magukat. Érdekes, hogy az 1828-as adóösszeírás egy fő iparost sem jegyez. Nemes szintén egy van a XVIII. század elején.
A rendi alkotmány szerint a jobbágy a XVII-XVIII. század jogtalan páriája volt. Az esztergomi káptalan kard- vagy pallosjogot is gyakorolt jobbágyai felett. Terheik sokfélék. Az államnak és a földesúrnak fizetett adók mellett közmunka, robot, fuvarozások is a jobbágyok terhei közé tartoztak.
A káptalani iratanyagban a csévi jobbágyok mindössze egy panaszoslevele maradt fenn 1829-ből. Ebben azt sérelmezik, hogy sok vizet kell felhordaniuk a káptalani lakásokba, a várba. Ez a munka túlságosan igénybe veszi lovaikat, amelyek egyébként is alultápláltak. Ha más munkát is végeznek a vízhordás után az állatokkal, akkor a kimerültségtől elpusztulnak. Másrészt a nánai határban végzett munkát is hátráltatja a sok ide-oda járás.
A Budai dézsma felhordása is igen nagy terhet jelent. Ezt korábban a káptalan pénzes szekérrel vitette fel. Pesthy Frigyes leírása szerint Csév erdeiből az esztergomi káptalan évente 8 ezer öl fát szállíttatott Pestre. A káptalan válasza nem maradt meg az iratanyagban, de valószínűsíthető, hogy a vízhordást nem engedték el a csévi jobbágyoknak.
Vörösbora elég híres - szőlőhegyeinek elnevezése Staré vinohradi, na Wrsku, homoki és okruhlé husti. A falu vízimalma az 1860-as években már romokban hevert, ugyanis a vizet a homokos föld elnyelte.
A török idők után betelepülő falu részére a földesúr gondoskodott papról és templomról.
A piliscsévi r. kat. plébánián található ismeretlen szerző kézirata tartalmazza a XVIII. századi csévi plébánosok életrajzát. A sort Szőllősy Joannes nyitja, aki 1701. március 17-én került Csévre és Csabára, ahol szeptember 23-ig maradt. Ekkor Csév még nem önálló plébánia. Az 1701. évi főegyházmegyei egyházlátogatási jegyzőkönyv még filiaként sem tünteti fel. (12)
1701-1714 között Paulovics János dorogi plébános vette kezébe a csévi hívek gondozását. Doroghoz tartozott filiaként Csolnok, Kesztölc, Tát és Tokod is.
A harmadik plébános Tessényi János. Az iratok őt adják meg a település első plébánosának, ami azt jelenti, hogy önálló plébániaként 1715-től jelenik meg újra. Ezt bizonyítják az anyakönyvek is - legkorábbi ma is megtalálható anyakönyve a házasultakat tartalmazza 1715-től (a kereszteltek: 1717-1738; a halottak 1725-1733 évektől származnak a legkorábbiak).
Csévi születésű Ipoly Mihály, a falu 9. plébánosa 173 l-l 739-ig szolgált. Nagyszombatban a Szt. Istvánról elnevezett szemináriumban tanult. 1731-ben végzett és utána rögtön Csévre került. 8 évig gondozta híveit, 1739. július 2-án a pestis elvitte.
Az 1732. évi canonica visitatio szerint az Angyalok Királynéja tiszteletére épült templomának vakolt a mennyezete, csak a sekrestyéje boltíves. (13) A padokon kívül van benne 3 oltár, kórus és szószék. Kerítés nélkül való temetőjében áll a harangláb -két kisharanggal. (Felszerelése közepes.) A plébános Ipoly Mihály beszél szlovákul és magyarul. Lakása jó: egy egész telek tartozik hozzá, káposztás- és kenderfölddel. A földek egy részét a község műveli. Kap továbbá 2 szekér szénát, 10 öl fát és apróbb juttatásokat. Csévhez tartozó leányegyházak: Kesztölc, Dág, Úny.
Az iskolamester, Fialka Pál, III gymn. osztályt végzett. Beszél szlovákul és németül. Fizetését pénzben és természetben kapja. Földjét a község veti be, aratja és össze is hordja.
Az iskolaépület ó, de tanítványai nincsenek. Az állítást úgy értelmezhetjük, hogy 1723-ban az iskolaépület már régen megvan. A település lélekszáma nem túl magas, gondoljunk csak az összeírásra (1732 - 236 gyónóképes felnőtt), másrészt nem volt kötelező az iskola látogatása, fontosabb a munka. Hogy mit tanultak ekkor a gyerekek?
Erkölcsi és vallási ismereteket bizonyosan, de az olvasás, írás és számolás nehéz feladatával is meg kellett birkózniuk. Ipoly Mihály, papi tanulmányai előtt, kisdiákként bizonyára itt ismerkedett a betűvetés tudományával.
Az oktatás mikéntjére utal a kis versike a XVIII. századból:
„ Gyermekek, vigyázzatok,
Egy betűt se hibázzatok,
Amit mondok, felvegyétek,
Nyaklé másként a tiétek,
És ha felbosszantotok,
Megsiratja hátatok... "
Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv tudósít arról, hogy az ismeretlen időben épült temploma többé már nem elégséges a hívek befogadására, és mennyezete is félelmetesen rossz. Van 5 változatú orgonája és kőtornya.
Ekkor az iskolamester, Ivaniczky Ferenc, VI gymn. osztályt végzett. Megfelel kettős hivatásának, s egyúttal harangozó is. Ebben az időben a tanító a jegyzői feladatokat is ellátta, erre utalhat a „kettős hivatás" megjegyzés. Jövedelme meglehetősen javult. Anyagi helyzete a több foglalkozás ellenére sem lehetett túl jó, ha a vizitátor szükségesnek tartotta feljegyezni a javulás tényét. Az iskolaépület jó. A nép erkölcsei jók, buzgó templomlátogatók és kötelességteljesítők. A Ferenciek vezetése alatt álló kordaviselő társulatuk is van. Leányegyházai továbbra is megvannak, Kesztölc 1787-ben, Úny 1757-től, Dág pedig 1805 óta önálló plébánia. A szűknek bizonyult templom helyére, a korábbi alapokra 1763-1780 között építették fel az újat. A XIX. századi felújítások közül megmaradt az 1837. évi külső és belső felújítás számlája 120 frt-ról, melyet Bednár András csévi kőműves állított ki. A tető reparálását Novotny Bertalan helybéli ács végezte 57 frt 45 krajcárért. A templomot azután is többször átépítették. XVIII. századi a barokk főoltára és ebből a korból származik a szószéke is, ami copf stílusú. Keresztelőkútja a XIX. század első felében készült. A Szent Vendel szobrot, a Prímási Levéltárban található irat szerint, Juhász Máté féltelkes csévi jobbágy építtette az Esztergom felé vezető úton, Topolka nevű helyen, 1841-ben. Fenntartását is magára vállalta, egy szőlőjét (annak j övedé lm ét) biztosította erre a célra.
A Szent Orbán szobrot a közösség emeltette 1843-ban. Ennek fenntartását szintén a község vállalta, miszerint 150 Ft-ot adnak össze rá minden szüretkor.
1820. május 15-én tűzvész pusztított a faluban, melynek az istállók is áldozatul estek.
Az igavonó barom gazdaságban betöltött fontos szerepére utal a csévi lakosságnak 1820. szeptember 20-án a káptalanhoz intézett kérése, melyben az istállók befedésére kérnek támogatást, mert a barmok a szabad ég alatt vannak, és hullani kezdtek.
1861. júliusában ismét híre futott, hogy a falu leégett, de ekkor csak hat zsellérházat érintett a tűz.
Az 1886. évi 22. sz. községi törvény rendezte újra a magyarországi települések jogi státuszának közigazgatási besorolását. (A megye részére messzemenő közigazgatási gyámkodást biztosított a községek felett.)
A községi törvények háromféle községet ismertek: kisközséget, nagyközséget, rendezett tanácsú várost. Kisközség: lakosainak csekély száma, kicsiny gazdasági ereje miatt, önerejéből a községi szervezetet fenntartani nem tudta. Önálló képviselőtestületük volt, de az ügyek intézésére közösen alkalmazták a jegyzőt (körjegyzőség).
A nagyközség egymaga is képes volt a községekre rótt szervezeti és egyéb feladatokat ellátni. A kis és nagyközségek egyaránt valamely járási igazgatás keretébe tartoztak és felügyeleti hatóságuk a járási főszolgabíró volt. A rendezett tanácsú város közvetlenül a megye joghatósága alá tartozott.
Csév nagyközségi besorolást kapott.
1890-ben 1301 római katolikus és 41 izraelita vallású ember élt a faluban.
1937-ben a lakosság száma 2680 fő, ebből 1380 a férfi és 1300 a nő. Magyar anyanyelvű 1200, szlovák 1480, valamennyien római katolikusok. A házak száma 504, mind belterületen épült. Területe: 4386 h (szántó 1598 h, rét 320 h, szőlő 181 h, legelő 469 h, erdő 1666 h).
A faluban az 1935. évi adatok alapján 100 k. holdja vagy ennél nagyobb földbirtoka csak a községnek (területe 146 kh), az úrbéres erdőbirtokosságnak (területe 220 kh) főkáptalannak (területe 1786 kh) és a legeltetési társulatnak (területe 248 kh) volt. Az egy nagy és négy középbirtokos mellett 96 kisbirtokos és 499 törpebirtokos gazdálkodott a falu határában.
Lakói, csakúgy mint a korábbi időszakban, földműveléssel, fa- és mészégetéssel keresték a kenyerüket. A meszet szekérről árulták a környéken a II. vh. előtt. Jövedelmüket máshol vállalt szőlőmunkával és aratással egészítették ki. Bizonyára a Dorogi Szénmedence bányáiban is növekvő számban helyezkedtek el cséviek, bár pontos számuk nem ismert.
Kisiparát egy-két kovács, asztalos, cipész, kőműves és bognár képviselte. A községben négy kereskedés és az I. világháború előtt Garay István plébános által alapított „Hangya" Szövetkezet látta el a lakosokat áruval. A Szövetkezetnek 327 tagja volt a két háború között. Csév előbb Kesztölchöz, majd 1899. szeptember 1-től a dorogi, később a helyben megszervezett postához tartozott.
A villanyt 194l-l942-ben vezették be. Egészségház, két orvos, két bába és a helyi Stefánia Szövetség állt a betegek rendelkezésére. Vize egészségügyi szempontból nem volt kifogástalan.
A XIX. században folyó lelkigondozásról iratot (egyelőre) nem találtam. Az 1910-es lelkészi kimutatás szerint az igehirdetés és lelkigondozás szlovákul, az éneklés olykor magyarul folyt. 1916-ban háborús célok miatt begyűjtötték a harangokat. Csévről augusztus 21-én vitték el a 3 harangot. Csak a lélekharangot hagyták a helyén.
Az első világháború után, 1920 elején Garay István plébános támogatást kért a főhatóságtól egy harang beszerzésére. A két harang felszentelését Csernoch János hercegprímás személyesen végezte 1923 októberében.
1836-ban építettek iskolát a plébánia mellett, addig a kántortanító lakásában tanultak a gyermekek. 1892-ig csak egy osztály létezett, míg ebben az évben megszervezték a II. osztályt.
Mindkettő tágas tantermekben tanult. (Tankötelesek száma: 254) A tanítási nyelv: magyar-szlovák.
A felekezeti iskolát a község tartotta fenn, mely időnként támogatást kért a káptalantól. Iskolai könyvtára, testgyakorló tere nem volt, kézimunkát nem tanítottak ebben az időben.
A kántortanító lakása elkülönült az iskolától. Fizetése a XIX. század végén 411 frt. 64 krajcár, a tanító fizetése: 358 frt.
Az 1838-ban már létező uradalmi faiskolában tanították a gyerekeket a gyümölcsfák ápolására. A XVIII-XIX. században európai jelenség, hogy papok, lelkészek, néptanítók az újkori mezőgazdasági forradalom élharcosai. Ugyanakkor Magyarországon csak a XIX. század közepétől jelennek meg a népneveléssel foglalkozó jeles személyiségek, mint pl. Majer István munkáiban az igény arra, hogy a néptanítók a korszerűbb gazdálkodást is ismerjék és oktassák. A törvényi rendezésre csak 1868-ban került sor (XXXVIII. t. c)
Csév tehát megelőzte az általános magyar gyakorlatot, amiben szerepet játszhatott a káptalan gazdálkodása, versenyképes termékek előállítása érdekében gazdálkodásának korszerűsítése.
1900-ra már szükség volt harmadik tanteremre és tanerőre. (Az 1900. június 17-én megjelent hirdetésben a szlovák nyelv ismeretét előírták az alkalmazandó tanítónak. A kántortanító számára a lakás biztosítása mellett adtak 19 kh. 609 négyszögöl szántót, 304 négyszögöles rétet, 407 négyszögöl legelőt, 286 négyszögöl kertet és egyéb apróbb juttatásokat.)
A XX. század elejéről néhány statisztikai jelentés megtalálható a csévi plébánia iratanyagában. 1903/1904-es kimutatás szerint az államilag segélyezett felekezeti iskolába 234 gyerek iratkozott be. A négy tantermet használó iskolában 6 osztály tanult (osztott). A tanítási nyelv magyar. Az 1903-as általános érseki helynöki utasítás értelmében a hittant is magyar nyelven oktatták (előtte szlovákul), illetve ha szükséges volt, mindkét nyelven el kellett mondani a tananyagot.
Római katolikus: 252. Anyanyelv: magyar 14, szlovák 238.
Az 1907/1908-as kimutatás szerint a vallástant ismét szlovákul tanították. A március 15-ét megünnepelték.
Az 1908/1909-es kimutatás szerint ekkor még sem gazdasági ismétlőiskola, sem kisdedóvó nincs a faluban.
Az iskolaépület tulajdonosa a hitközség és Stern Márk. A tanítás osztott és osztatlan osztályokban folyik, külön van az első és a második, együtt a harmadik és a negyedik fiú és együtt a leány, az ötödik, hatodik vegyes. Létszám 261, római katolikus vallású 259, egy református és egy evangélikus gyerek van.
Anyanyelv: magyar 11, szlovák 250. Magyarul tud 111. A négy tanítóból 3 tud szlovákul.
Csév község képviselőtestületének 1908. szeptember 15-én hozott és törvényhatósági jóváhagyással ellátott határozatát a vallás- és közoktatási miniszter elfogadta. Ennek értelmében a római katolikus népiskola érintetlenül hagyásával 1910. szeptember 1-től magyar nyelvű állami népiskola felállítását rendelte el, egyelőre 4 tanerővel. A községet kötelezte egy 5 tantermes iskolaépület megépítésére. Előírta, hogy a község köteles az iskolával kapcsolatosan szervezendő gazdasági ismétlőiskola céljára megfelelő gyakorlóterületet és összes dologi kiadását biztosítani. (Addig csak általános ismétlőiskola működött a faluban.)
Az állami iskola felállítására azért került sor, mert a káptalan a központi fekvésű telkét iskolai célokra nem adta oda. Megfelelő feltételekkel és pénzzel pedig a politikai község rendelkezett. A századforduló környéki magyarosító politika tetőpontjának tartja a szakirodalom a kultuszminiszter Apponyi Albert gróf után Lex-Apponyinak nevezett törvénycsomagot, ami előírta, hogy a felekezeti iskolafenntartók csak akkor részesülhettek államsegélyben, ha az iskola tanítási terve és tanulmányi rendje megfelelt a törvény előírásainak, azaz magyarul tanítottak, a központ által jóváhagyott tankönyveket használták stb. Az 1908-ban elfogadott újabb törvény a népoktatást ingyenessé tette. Ez az önmagában haladó és pozitív intézkedés viszont hátrányosan érintette a felekezeti iskolákat, közöttük a felekezeti nemzetiségi iskolákat, akik így elestek a tandíjtól. Államsegélyt viszont nem kaphattak, vagy nem is akartak kapni.
A káptalan 1500 frt-ja a felekezeti iskola fenntartására nem bizonyult elégségesnek. Más fedezet hiányában ez az iskola megszűnt. Az új iskolaépület megépítéséig a régi iskola termeit bérelte (kettőt) a község.
Az általános ismétlőiskola 1926-ban gazdasági továbbképzővé minősült át.
Az 1930-as évekre 5 tantermes, 7 tanerős állami elemi iskolában általában 300-340 körül mozgott a tanulói létszám. A gazdasági továbbképzőben átlagosan 152 tanulót oktattak.
A tanerők vallása római katolikus volt. 1942-ben fordult elő először, hogy más vallású (evangélikus) tanítót alkalmaztak. A róm. katolikus lelkész tiltakozott az alkalmazás ellen, arra hivatkozva, hogy csak két más vallású bányászcsalád él a faluban. A tankerületi főigazgató azonban a kérést a tanító eltávolítására elutasította.
Az iskola ifjúsági könyvtára 300 kötetes, a népkönyvtár, melyet 1927-ben a Vallás- és Közoktatási Minisztériumtól kapott a község, 220 kötetből állt.
1918. február 12-én a Dorogi Esperesi Hivatal kérte az ájtatossági és társadalmi egyesületek kimutatását. E szerint 1918-ban az alábbi ilyen jellegű egyesületek működtek Cséven:
- Magyarország Nagyasszonyához címzett temetkezési egylet: alapszabályát 1904-ben hagyta jóvá a BM. - 725 tag (halálesetenként 10 fillért fizetnek).
Vezető Herceg János, helyisége, könyvtára nincs, országos egylethez nem tartozik, lapot nem járat, tőkéje 1060 korona, készpénze: 628 korona.
- Szent Rózsafüzér Társulat: 286 tag, vezetője Horváth Gyula, pénze és egyebe nem volt.
- Jézus Szent Szíve Társulat: 215 tag, vezetője Flekács Mihály, egyebe nem volt.
- Szent Skapulare Társulat: 158 tag, vezető Flekács Mihály, egyebe nem volt.
További egyesületek, társulatok, közbirtokosság:
1906-ban jegyezték be az Erdőbirtokosságot 220 kat. holddal. A Társulat taglétszáma 1936-ban 248 fő volt. Négy helyen nyitott bánya tartozott hozzá, melyből hármat bérlők működtettek, egy saját kezelésében volt. Főként mészkövet és falkövet termeltek, amit a tinnyei és leányvári mészégetőknél, illetve a környékbeli építkezéseknél használtak fel. Elnök: Vojczek András, gazda: Farda András, jegyző: Fenyőfi József, pénztáros: Dubecz István, valamint 5 tagú választmány intézte az ügyeket.
A csévi volt úrbéres közbirtokosság legeltetési társulata 1922-ben alakult 296 fővel, 239 kat. holdon, ami a helybeli gazdatársadalom tulajdonát képezte. 1940-ben hozott közgyűlési határozat szerint, ez a terület 245 k. holdra emelkedett. Az elnöki teendőket itt is Vojczek András látta el.
1926-ban alakult a „Falu" Országos Földműves Szövetség helyi csoportja és a Levente Egyesület. Működött „Munkásotthon", „Polgári Lövész Egylet", ami 1935-ben alakult, és ifjúsági Vöröskereszt a faluban.
A Csévi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek igen gazdag múltja van. Számos megyei és környékbeli versenyen vett részt. 1926-ban Komáromban díszoklevelet, 1928-ban Esztergomban ezüst serleget nyert.
A Csévi Férfi Dalkört Regőczi Géza kántortanító c. igazgató alapította 1935-ben. A 24 tagból álló csoport a környék egyik legkiválóbb énekkara volt.
1942-ben megalakult a Katolikus Leánykörök Országos Szövetségének helyi csoportja.
A II. világháború harcai 1944. karácsonyán érték el Piliscsév környékét. A történésekről Flekács (Fenyő) Vendel szalézi papnövendék feljegyzései és a História Domus bejegyzése tudósít. Fenyő Vendel 1926. október 16-án született Cséven. A szaléziak kis szemináriumában, Nyergesújfaluban végezte a gimnáziumot, a noviciátust pedig Mezőnyárádon. Elöljárói pár sikeres gyakorlati év után Torinóba küldték, ahol filozófiából és teológiából szerzett akadémiai fokozatot. 1999. január 25-én halt meg, Rómában temették el.
1941. szeptember 1-től Kurcz Bélát nevezte ki a hercegprímás csévi plébánosnak. Nagyszombatban, Pozsonyban és Esztergomban tanult, itt is szentelték pappá 1939. június 18-án.
1944. december 24-én hiába várták az éjféli misére hívó harangszót a csévi hívek. A mise elmaradt, mert az orosz katonák már a tinnyei állomáson voltak. Sőt, épp karácsony szent estéjén, a csévi nagykanyarban az előrenyomuló hadsereg kilőtte az Esztergomból Budapest felé menő vonatot. A könnyebben sebesült emberek bementek a faluba, a súlyos sebesültekért katonakocsin maga a plébános ment el. A sebesülteket előbb a munkásotthonban helyezték el, de itt senki sem volt segítségükre, ezért a plébániára vitték őket, ahol a vonaton utazott hat szatmári irgalmas nővér vette őket ápolásba. „A hívek áldozatos magatartása folytán megfelelő fekvőhelyeket és takarókat kaptak, és ezzel megkezdte három hónapos működését az ún. „csévi kórház". A História Domus tudósítása szerint átlagosan 30, egy alkalommal 43 beteget ápoltak itt. Az utolsó beteg 1945. márciusában hagyta el a falut.
1944. december 26-án megjelentek a községben az orosz katonák. „Sokan kiábrándultak a felszabadítókból, mert rengeteg kellemetlenséget kezdtek okozni: raboltak, ittak, lányok után szaladgáltak. Sok foglyot hajtottak át a falun keresztül, magyart is, németet is. (Érdekes, hogy repülőtámadás nincs.) Eddig a háborúnak csak távoli élvezői voltunk, most azonban sok mindenben erősebben éreztük a háborút, a nélkülözést. Különben a németektől sok mindent elszedtek az oroszok: ruhafélét, dohányt, ékszert stb. Sokan elajándékozták ezeket az elkobzott dolgokat a lakosságnak. 1945. január 3-4-én már nem voltak orosz katonák a faluban, de 4-én este újból jöttek. Amióta az oroszok bejöttek, nincs villanyáram, a rádiókészülékeket a katonák mindenütt összetörték. A plébánia lett a központ. A községháza, mint hivatal, teljesen megszűnt. Vöröskeresztes elsősegély helyet és fürdőt rendeztek be ott. 1945. március 22-én, három napi erős földi és légi harc után másodszor esett el Esztergom."
A II. világháborút követő sváb kitelepítés és a csehszlovák-magyar kormány között kötött lakosságcsere-egyezmény egyaránt érintette a falut. Pontos számadatok nem állnak rendelkezésünkre, a KEMÖ Levéltárában található hiányos listák alapján mindössze annyi állapítható meg, hogy Csévről 92 nevet vettek fel a sváb kitelepítési listára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindannyian bekerültek volna a vagonba. A leányvári lakással, de csévi határban is ingatlannal bíró svábokat is regisztráltak a listán.
A Csehszlovákiába történő áttelepítésre itt is komoly agitáció folyt, csakúgy, mint Magyarország más szlovákok lakta településein. A pontos adat ebben az esetben sem állapítható meg, a kilencedik jegyzék 240 tulajdonost és összesen 124 katasztrális hold 327 négyszögöl földet tartalmaz. Az államra szállt földeket különböző módon használták fel.
1949. augusztus 12-i fogalmazvány szerint „igazolja Csév község, hogy a falu határában lévő, elkobzott sváb ingatlanokat 1945 óta évenként felmondható haszonbérlet formájában hasznosítják. A Belügyminisztérium által a telepeseknek (5 fő) juttatott különböző nagyságú területek nem tekinthetők végleges juttatásnak, mert erre vonatkozólag az országos, illetve a vármegyei földhivatal még véghatározatot nem hozott."
Az 1950-es listák szerint a Szlovákiába áttelepültek ingatlanaiból juttattak a helyi bányászoknak, földműveseknek - birtok-kiegészítésként -, a süttői Állami Erdőgazdaságnak, iparosoknak, tanítóknak, Magyar Postának stb. Olyan eset is előfordult, hogy valakinek a csévi határban adtak földet, házat pedig Leányváron.
Az 1950-es év a tanácsrendszer bevezetésével, az első Tsz-szervezési hullámmal új korszak nyitánya az ország és a közösség életében, melyre jelen előadásom már nem terjed ki.
IRODALOM
|
|
|