Előző fejezet Következő fejezet

BEVEZETŐ GONDOLATOK

 

A múlt, jelen és az esetelegesen elképzelt jövendő lehetőségeit latolgatva, kiemelkedő szerepet játszik életem folyamán a sorstól ajándékba kapott, szívemet melengető érzés, hogy a magyarországi szlovák nemzetiségi kultúrkörhöz tartozó egyén vagyok.

Szülőfalum, többágú származásom összetettségének meghatározásánál előszeretettel idézem Mikszáthtól a már szállóigévé vált „jó palócok, tót atyafiak” megfogalmazást. Származásom szerint nem is „fele magyar, fele tót”, hanem háromnegyed részben sámsonházi szlovák, a Kukely, Skultéti, Szpisák családok és egy negyed részben, apai nagyapám révén ipolytarnóci palóc, a Képes család leszármazottja vagyok. Származásom és főként felnevelkedésem meghatározója volt az anyai nagyszülői háttér, ahol a helyi szlovák nyelvjárásban beszélt mindenki környezetemben. Visszaemlékezve érdekes volt számomra, hogy édesapám ritkán beszélt szlovákul, de természetesen mindet értett, valószínű a saját családjában a magyar származású édesapja miatt a nyelvhasználata így alakult ki. A sámsonházi szlovák nemzetiségi közösségben történő felnevelkedésem meghatározta sorsomat, de a szlovák nemzetiséghez való kötődés természetes velejárója számomra a magyar nemzethez való tartozás is. Úgy gondolom, hogy Magyarhon területén vándoroló és Sámsonházán megtelepedett őseim számára a hazaszeret és a szlovák nemzetiség egyaránt meghatározó és egymást erősítő jellegzetesség volt.

Jó magam is a magyarországi szlovák nemzetiséghez tartozónak vallom magam, de fennáll bennem egy bizonyos „kettősség”, amelyet a kettős identitástudat érzésként határozhatok meg. Valójában e kettőség személyiségemben természetes, harmonikus egységét alkot.

Szlovák nemzetiségi identitás-tudatom kialakulása családi hátteremnek köszönhető, ahogyan már említettem, elsősorban az anyai nagyszüleimmel töltött gyermekévek alapozták meg szlovák nyelvi ismereteimet, a nyelv természetes használatát. A családi környezet és az oktatási – nevelési intézményekben tovább mélyített nyelvismeret és nemzetiségi léthez való kötődés vezetett identitás-tudatom megerősödéséhez. Az óvodától az általános és középiskolai oktatáson keresztül, majd felsőfokú tanulmányaim folyamán is végig kísért a szlovák nyelv tanulása és használata is. Munkahelyeimen is alapvető haszna volt szlovák nyelvtudásomnak, nemzetiségi kulturális ismereteimnek, tevékenységemnek. Nevelőtanárként és nyelvtanárként kezdtem dolgozni, majd óvodai nyelvoktató és jelenleg óvodapedagógusként dolgozom kisközségünk egyetlen intézményében, a szlovák nemzetiségi óvodában. Közéleti tevékenységem során mind a civil szervezeti szférában, mind az önkormányzatiság területén van szerencsém használni a szlovák nyelvet és nemzetiségi kultúránk örökségét legjobb igyekezetem szerint tovább plántálni.

 

1.1. Témaválasztásom indoklása

Szakdolgozatom megírásával szeretném a sámsonházi szlovák nemzetiségi gyökerű családok érdeklődését felkelteni származásuk, elődeik története, őseik kultúrája, nyelve iránt. Történelmi múltunk megismertetésével, megalapozhatjuk őseink iránti tiszteletet és megbecsülést. Származásunk, nyelvünk, kultúránk megismertetésével elősegíthetjük faluközösségünk szlovák nemzetiségi voltához való pozitív érzelmi kötődésének megerősítését, esetleges kialakulását, amely meggyőződésem szerint nemzetiségi létünk jövőjének záloga is lehet.

Múltunk megismerését, a 80-as évek második felében, mint történelem szakos hallgató kezdtem, a néhai Vámosi Ilona történelem szakos helybéli tanárnő segítségével és iránymutatásával. Vámosi Ilona tanárnő Sámsonháza helytörténetét megírta, de munkája örökösei kéziratban őrzik.

A történelmi tényeken túlmenően, a nemzetiségi kérdésben Vámosi tanárnő egyértelműen állást foglalt a sámsonházi szlovákság kizárólagos magyar nemzethez kötődése mellett, álláspontja szerint, Sámsonháza lakói szlovák ajkúak, de mindenkor magyaroknak vallják magukat. Szlovák és magyar nyelven beszélnek.

Tapasztalatom szerint, még napjainkban is természetes módon megnyilvánul a szlovák nemzetiséghez való kötődés, a hétköznapi beszélgetések során az egyének a „tót” vagy „fele magyar fele tót” megnevezést választják a szlovák helyett. A 300 fős kisközségünkben, mint ahogyan az ország összes nemzetiségi településén, 2006-tól írásban dokumentált formában kellett a nemzetiségi hovatartozást felvállalni, ennek eredményeként Sámsonházán 59 választópolgár vallotta magát szlováknak, majd 2010-ben hasonló formában 34 fő, így továbbra is megalakulhatott a szlovák kisebbségi önkormányzat, mert a minimális 30 fő feletti létszámot elérte. A 2011 évi népszámlálási adatokat még nem ismerjük , de remélem, hogy a nemzetiségi önkormányzatiság a következő választások alkalmával is töretlen marad.

Sajnos, a tavalyi népszámlálás eredményétől „tartok”, féltem a helyi szlovák közösség további sorsát. Tudomásom szerint a tősgyökeres szlovák származású családok jellemzően nem vállalták fel szlovákságukat, még nyelvismeretüket sem. Elsősorban nem is történelemi múlt rossz emlékei, mint „Az iskolában tótul nem beszélünk!” felkiáltással kiszabott büntetések, vagy az 1947-48 évi lakosságcsere során Szlovákiában rekedtet rokonság sorsa (vissza már nem jöhettek) vagy esetlegesen előre vetített kényszer-kitelepítéstől (vagyon, pozíciók elvesztése) való félelem, hanem az aktuálpolitikai problémák miatt a változó szlovák – magyar kapcsolatokban.

Gyakran felemlegetik Sólyom László köztársasági elnök néhány évvel ezelőtti útját a komáromi hídon, amikor nem mehetett át Szlovákiába, valamint a kettős állampolgársággal kapcsolatosan a szlovákiai magyarokat ért atrocitásokat. A napjaink kérdése a 2012. évi szlovákiai választások eredménye, ahol a nemzeti nacionalizmus előretörése várható.

A magyarországi szlovákságot a politika általában a szlovákiai magyarokkal állítja párhuzamba, történelmi és kulturális alapjaink figyelmen kívül hagyásával. Megítélésem szerint, ez a torz tükör nagyon sokat árthat és veszélyforrást jelenthet az érintett nemzetiségek számára.

Bízom benne, hogy múlt megismerése, jelenünk nemzetiségi hovatartozásának felvállalását segíti, megalapozza nemzetiségi lét megélésének új szintereit, s ezzel hozzájárulhatunk magyarországi szlovák nemzetiségünk újszerű tovább éltetéséhez, pozitív jellegű jövőképének megrajzolásához, a 2012. évi Nemzetségi törvényben meghatározott feltételek (településenkénti szlovák nemzetiséghez tatozók minimális létszáma: 30 fő) nem teljesülése, azaz államháztartásból lehívható önkormányzati támogatás hiányában is.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet