Fábiánsebestyén

 

 

 

        A nagyközség Szentes és Gádoros között, a Kórógy-ér mellett terül el. Az 1280-as évek elejétől kunok lakták. Nevét a 13. században épült, Szent Fábián és Szent Sebestyén vértanúk tiszteletére szentelt templomáról kapta. Ezt bizonyítja egy 1400-ból való oklevél, amelyben az elnevezés Zenthfabiansebestyenzallasa alakban fordul elő (utóbb 1561: Fabian Sebestien, 1808: Fábián-Sebestyén, 1903: Fábiánsebestyén). A korai időkben területileg Heves vármegyéhez tartozott, kun beosztás szerint, pedig Kolbász-székhez. A 15. század első felében királyi adományként a Gut-Keled nemzetségből származó Maróthi család birtokába került, ettől kezdve a Békés vármegyei gyulai uradalom részét képezte. A Maróthi família kihalása után (1476) a Hunyadiak családi birtoka lett, amelyet Corvin János 1497-ben enyingi Török Imrének és Andrásnak adományozott. 1500-ban vétel útján Nagyváthi-Mágocsi (Porkoláb) Márton tulajdonába került, amelyet 1515-ben királyi oklevéllel is megerősíttetett. Az 1552. évi török hadjárat érzékenyen érintette az ekkor már igen népes falut, de a pusztítást gyorsan kiheverte. Igazolja ezt, hogy 1563-ban 33 adófizető családot írtak össze, 1567-ben pedig már 68 kapuját jegyezték föl a defterekben. A virágzó település az 1596. évi újabb török–tatár dúlást nem élte túl, teljesen elnéptelenedett, területe pusztává vált. Megmaradt lakossága Szentesre menekült, ennek révén az elkövetkező időszakban az elpusztult helységet a szentesiek használták bérelt legelőként. Bár formailag a területnek több birtokosa is volt, mégis a törökök kiverése után Fábiánsebestyén már, mint Szentes város határrésze került a katonai kincstár kezelése alá. A kincstár tartozásai fejében 1720-ban Harruckern János György élelmezési hadbiztosnak adományozta, mint Szenteshez tartozó pusztát. Békés vármegye igyekezett visszaszerezni a területet, de Harruckern akaratából végleg az újjászervezett Csongrád vármegye joghatósága alá került. Szentes város kötelékéből azonban kiesett, mivel peres úton 1772-ben visszakerült az egyik korábbi birtokos, a gróf Keglevich család tulajdonába. Ők ugyan részben örökösödés, részben adásvétel útján apródonként elidegenítették Fábiánsebestyént, mivel azonban az új tulajdonosai részint főrangú, részint nemesi családok lettek, mint nemesi közbirtokosság nem tartozhatott a földesúri hatalom alatt álló Szentes mezővárosához. Ebből adódott, hogy önállóságát pusztaközség létére is fönntartotta, noha bérlői, majd idővel tulajdonosai is majdnem kizárólag szentesiek lettek. Szentes város több ízben megkísérelte, hogy beolvassza területébe, de ez a közbirtokosság ellenállásán mindannyiszor megbukott.

        A tanyarendszerű pusztaközség 1872-ben előbb nagyközséggé, majd anyagi megfontolásból 1874-ben kisközséggé szerveződött, közös körjegyzőséget alakítva Magyartés kisközséggel. A körjegyzőség székhelye Szentes lett. Az új község területe 1880-ban 9200 kh, lakóinak száma 881 fő. Felekezeti megoszlás szerint ekkor 55% református, 42% római katolikus. 1900-ban a lélekszám 1053 fő, felekezeti megoszlás: 55% római katolikus, 32% református, 8 % evangélikus. Az elkövetkező 30 évben a katolikusok számaránya tovább nőtt, amennyiben 1930-ban az 1330 fős népességből 59% katolikus, 30% református, 9% evangélikus. Külterületi lakott helyei: Belsődűlő, Csárdamajor, Jánosmajor, Külsődűlő, Nagymajor (Rosenthal major), Ormimajor, Rekettyésdűlő. A község belterületi központja mesterségesen alakult ki 1942/43 folyamán, összefüggésben az országosan indított ONCSA házépítési programmal.

        A Magyartéssel alkotott körjegyzőség 1945-ig fönnmaradt. Ekkor önálló nagyközséggé szerveződött. 1977–1989 között közös tanácsú község volt Eperjessel, mely településsel 1990 óta közös körjegyzőséget tart fönn. Közigazgatásilag 1872-től 1923-ig a tiszántúli járásba, 1923–1948 között a csongrádi, 1948–1950 között a központi, 1950–1984 között, pedig a szentesi járásba tartozott. A lakosság legfőbb megélhetési forrását – akárcsak a múltban – a mezőgazdaság biztosítja. A nagyközség jelenlegi területe 12 465 kh, lakóinak száma 2500 fő.

        A községben látható a környék egyedülálló művészeti alkotása, az általános iskola előtt kialakított, fából faragott szoborpark, Cseh Lajos munkája. Az egészségház előtt áll Tóth Valéria Anya gyermekével c. szobra, a községi parkban, pedig Samu Katalin Két medvebocs c. alkotása. A Művelődési Ház előtt kapott helyet Arany János mellszobra.

L. L.

 

 

96. Katolikus templom

Neoromán, 1932.

Honvéd u.

 

Katolikus templom

 

 

        A község jelenleg is működő római katolikus templomát 1932-ben szentelték föl Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére. Tervezője nem ismert.

L. L.

 

 

97. ONCSA-ház

Típusterv, 1942/43.

Köztársaság u. 49.

 

Oncsa-ház

 

 

        1940. augusztus 6-án hirdették ki az Országos Nép- és Családvédelmi Alapról (ONCSA) szóló 1940. évi XXIII. törvénycikket, amelynek célja: segélyezés helyett „a leginkább támogatásra szoruló néprétegek gazdasági, erkölcsi és szellemi felemelése”. A törvényben megfogalmazott állami segítség középpontjában a sokgyermekes családok intézményes támogatása állt. A támogatási formák egyik legfontosabb köre a családi házak építésére irányult, házhelyjuttatás és hosszúlejáratú, kamatmentes kölcsön biztosításával. A törvény a lakásépítések szervezését és lebonyolítását a közjóléti szövetkezetekre ruházta. Lehetővé tette a telepszerű építkezést is azokban a községekben, ahol legkedvezőtlenebbek a lakásviszonyok, legnyomasztóbb a túlzsúfoltság és legnagyobb számban élnek sokgyermekes családok. A családi házak építése az Országos Szociális Felügyelőség Műszaki Osztályán kidolgozott tervek szerint történhetett. A házak belső beosztásában a célszerűség és az egészségügyi követelmények érvényesülése volt a meghatározó; külső formájában, pedig őriznie kellett a magyar nép ízlését és a táj építészeti hagyományait. Törekedni kellett arra, hogy vidéken a falusi házak legalább 600 négyszögöles házhelyeken épüljenek, ezáltal biztosítva a kiskerti gazdálkodás lehetőségét.

        Fábiánsebestyén 1330 főnyi lakossága még az 1930-as években is egymástól távoli, szétszórt tanyákon és majorságokban élt igen mostoha körülmények között. A népesség 84%-a mezőgazdasági foglalkozású volt; az önálló gazdák 30%-a 0–5 kh-as törpebirtokon, 54%-a 5–50 kh-as kis- és középbirtokon gazdálkodott, jobbára családi munkaerővel. Mivel mindenben megfeleltek a fönti törvény előírásainak, joggal tarthattak igényt az állami támogatásra. Megragadva a lehetőséget, 1941 őszén beadvánnyal fordultak Csongrád vármegye alispánjához, amelyben így fogalmaztak: „Fábiánsebestyén község elöljáróságának és képviselőtestületének évtizedes törekvése, hogy az egykor virágzó és a törökök által fölgyújtott falut újból fölépítse. Ez a törekvés mind ez ideig azért nem valósult meg, mert a falutelepítés céljára alkalmas föld uradalom kezében volt, s a földbirtok-politikai törvények és rendeletek nem nyújtottak lehetőséget arra, hogy a házhelyet igénylő lakosság a jogos igényéhez hozzájusson”. A továbbiakban kérték, hogy az ONCSA keretében házhelyek céljára vásárolják meg Kocziszky Mihály és Klára birtokából azt a földterületet, mely építkezésre alkalmas. Ez ugyan részben már megtörtént, de a megvett 72 kh nem elegendő a középületek létesítésére, ill. valamennyi házhelyigénylő kielégítésére. A szóban forgó területhez azért ragaszkodnak, mert a 20–25 ezer holdas fábiáni tanyavilágnak ez a földrajzi középpontja, továbbá mert Szentes és Gádoros között 32 km távolságban nincs község, ezáltal a kettő közé egyenlő távolságra települő új falunak jó esélye lenne arra, hogy néhány év alatt 2–3 ezer fős településsé válhasson. Az igényelt földterület megvásárlása körül folyt némi huzavona, de ennél lényegesebb, hogy az ONCSA és a Csongrád Vármegyei Közjóléti Szövetkezet fölkarolta a fábiániak törekvését. Központi terv készült egy mintaközség kialakítására, amelynek központjában 200 családi ház és a legszükségesebb középületek fölépítése szerepelt. A munkálatok ütemét jelzi, hogy 1942 folyamán 100 családi ház elkészült, s további 50 házhelyet osztottak ki magánigénylőknek, beépítés céljára. 1943-ban folytatódott a faluközpont kialakítása, amelynek keretében fölépült egy 5 tantermes iskola és egy napközi otthonos óvoda. A község szépítésére az utak mentén elültettek 1379 díszfát, 2200 díszcserjét és 39 ezer darab egyéb növényt. 1943. október 9–10-én országos ünnepség keretében adták át a mintaközséget, amelyet a rádió is közvetített, a Film iroda, pedig fölvételeket készített a Mozi Híradó számára. A további fejlődést biztosította, hogy újabb 158 házhelyigénylő várt a kimérésre (ebből 73 nem községbeli). Az 1949. évi népszámláláskor a község népessége elérte a 2420 főt.

Az 1940-es évek elején épült ONCSA házak mára többnyire elveszítették az építéskor egységesen alkalmazott tetej deszkadíszek sugaras, kazettás kiképzését. A korabeli leírás szerint a típusterv ellenére a házak között nem volt két teljesen egyforma. A házak alaprajza négy különböző minta szerint készült, amelynek fölosztása: egy szoba, egy tágasabb lakókonyha, egy kamra, egy mosófülke és tornác, biztosítva a bővítési lehetőségeket. Homlokzati kiképzésük magyar építészeti motívumokat követték: a napsugarastól az úgynevezett istenszemes homlokzatig, mintegy 25 féle alapmotívumot, s ezeknek egymással való kombinációit. Mára csak néhány maradt fönn intakt formában.

L. L.

 

 

98. Szélmalom

MJ. 19. sz.

Külső dűlő 44.

 

Szélmalom

 

 

Faluképi jelentőségű a községtől 3 kilométerre, a gádorosi út mellett álló, népi építkezést tükröző Horváth János-féle (Cserna-féle) szélmalom.

 

 

99. Templomrom

MJ. Gótikus, 15. sz.

Templom dűlő (445/1.)

 

 

 

A község 13. században épült, Szent Fábián és Szent Sebestyén vértanúk tiszteletére emelt temploma az 1596. évi török–tatár dúláskor teljesen elpusztult. Az egykori pusztatemplom a jelenlegi településtől északnyugatra, 3,5 kilométerre, a Kórógy-érhez közel, egy alacsony dombon állt. Néhány évtizede még látható volt a gótikus templom főbejáratának, keleti falának, csúcsíves ajtajának és ablakának maradványai. A romból mára csupán egy kb. 2 méter magas faldarab maradt, a hajdani templom délnyugati támpilléres sarokfala, amelynek építése a 14. századra tehető. A rom megközelítése körülményes.

 

Templomrom

 

 

Forrás: CSML (SzL) Csongrád megye alispánjának általános iratai 37/1942. alapszám; Csongrád megye főispánjának általános iratai 704/1943.; Csongrád Megye Közigazgatási Bizottságának iratai 1589/1943.

 

Irodalom: Fényes Elek 1851. II/3. Szepsy Gyula 1926. Nagy Imre 1928. 59–64. Csíkvári Antal 1938. II/39–40. Szentesi Napló, 1943. október 9–12. Kiss Lajos 1980. 211.  Blazovich László 1996. 100.  Barangolások Csongrád megyében 1997. 158.

L. L.