Makó

207. Katolikus temetőkápolna

MJ. Klasszicista, 1829.

Kálvária u. 38–40.

A város római katolikus népessége az újjátelepülés után, 1700-tól 1776-ig a mai Szent István téren, 1776-tól 1817-ig a mai Petőfi parkban és környékén, 1817-től a Kálvária utcai temetőben temetkezett. Ez utóbbit a Sovány szőlőkben néhány évvel a Kálvária utca kiosztása után jelölték ki, ezért már csak keskeny bejárat kisajátítására nyílt lehetőség.

A temető rendjében eredetileg a város társadalomszerkezete érvényesült. Az út tengelyében épült föl a kápolna. A nemesek (Lonovics, Eckhardt, Meskó, Nyéky, Tarnay, Kristóffy, Posonyi család) az út jobb oldalán kriptákat építettek; a középrendűek: jómódú polgárok, nagygazdák, értelmiségiek jobbára keretezett sírokba temetkeztek; külön övezetet alkottak a pénzen váltott paraszti temetkezési helyek; ezeken kívül húzódtak az ingyenes sírhelyek.

A kápolnát a bajor eredetű Wiblitzhauser János serfőző mester, Vasváry Ödön (1888–1977) dédapja építtette 1829-ben. Az örökhagyomány levél szerint: „a múlt 1828-ik esztendő december 27-ik napján Istenben boldogult hites társam, Hänsl Anna sírhalma felett a makói római catolicusok temetőjében tulajdon költségemen egy kápolnát Szent Anna asszony tiszteletére építettem és minden hozzá tartozó eszközökkel felékesítettem”. A kápolnát 1829. szeptember 8-án, Kisasszony napján szentelték föl. Fönntartására az örökhagyó 200 forintot adott.

Föltehetően Giba Antal tervezte, erre lehet következtetni az általa kedvelt antik oszlop alkalmazásából. Mindenesetre a temető és a püspöki lak kápolnája ugyanazon tervezőt föltételez, mindkettőben a szentély két oldalán eredetileg egy-egy dór oszlop állt; a temetőkápolna homlokzatát négy dór fejezetes pilaszter, a püspöki kápolnáét négy dór oszlop díszíti; mindkettő igényes munka.

Katolikus temetőkápolna

A koronázópárkány főhomlokzaton is folytatódik, és széles kiugrásával erőteljesen tagolja. A lábazat körbefut, a pilaszterek ebből indulnak, dór fejezetei nem érik el a párkányt; ezek rövidített alkalmazása a vidéki mester romlatlan naivitásának kifejezői. A torony sarkait az osztó párkánytól a sisakig lizéna fogja össze, az enyhe ívű oromzat folytatásában övpárkány húzódik. A kápolna klasszicista stílusa a homorú íves oromfal és a jelenlegi, bádoggal födött hagymasisak barokk elemeivel keveredik. A bejárat és a zsaluzott toronyablak szegmentíves, a hajó és a félköríves szentély ablakai félkörívesek. Az utóbbiaknál semmi tagoló elemet nem alkalmaztak, a torony ablakai keretezettek. Az oromfalnál ovális szellőzőnyílás, az ajtó fölött márványtábla:

az úr isten ditső=ségére

szent anna aszszony tiszteletére

kedves, s hív’ feleséginek néhai

hänsl annának

a ki az 1828-ik esztendei december holnap 27-én

istenben

el nyugodott. itt nyugvó hamvai felett,

örök emlékezetül

tulajdon költségén építtette

viblitz hauser jános makai serfőző.

mdcccxxix.

A torony az ajtónyíláson belüli dongaboltozaton nyugszik. A templom fölszereléséhez tartozott eredetileg egy Szent Anna oltárkép. A szembemiséző oltár kialakításakor, 1970-ben a szentély hófehér falára Jámborné Balog Tünde *(1938) fekete kontúros vakolatképet készített. A puritánságig egyszerű, minden hivalkodástól mentes alkotás: Krisztus magához öleli az emberiséget. Kitűnően illeszkedik a kápolna hangulatához.

A kápolna kriptájába az építtető feleségén kívül több makói plébánost is temettek:

ezen setét sír boltozatában

nyugosznak – makai serfőző

viblitz hauzer jános

hív feleséginek istenben

boldogult

hänsl annának, aki az 1828-i

esztendei december 27-én

maghalálozott, – hamvai

makra imre

főesperes prépost

makói lelkész

itt nyugvó hamvainak:

meghalt 1867. szept. 9-én

életének 69,

áldozárságának 45 évéven

áldott legyen emléke

e kápolna alatti sírboltban nyugszik

dr. bódy antal

prépost, főesperes,

makói plébános.

meghalt 1884. év október 3-án

tevékeny életének 82,

áldozárságának 57. évében.

béke hamvaira!

ezen emléktáblát emelte

a rokoni kegyelet.

e kápolna alatt nyugszik

henny sebestyén

cz. prépost, főesperes,

makói plébános, az arany

érdemkereszt tulajdonosa

meghalt 1899. október 22-én

áldott jó emlékedért

híven imádkoznak

tested nyugodjék itt

a boldog feltámadásig

e kápolna sírboltjában

nyugszik istenben boldogult

kristóffy jános

a csanádi székeskáptalan

cz. kanonokja

és sz. ilonáról nevezett

földvári apát

aranymisés áldozár,

makói plébános

született 1827. október 25-ikén

meghalt 1903. deczember 28-án

várva a feltámadás napját,

nyugodjék békében!

A kápolna homlokzatán egy jeles történész emléktábláját is elhelyezték: „E temetőben, a kápolna előtti tér jobb oldalán, ismeretlen sírban nyugosznak hamvai Debreczeni Bárány Ágostonnak, a magyar tud. akadémia lev. tagjának, Délmagyarország első magyar úttörő történetírójának, Torontál megye alispánjának, született 1798. évi december 29-én , meghalt Makón, 1849. évi április 11-én. Nyugvó porait e kőlappal jelöli Torontál megye hálás közönsége. 1885.”

A temető értékesebb síremlékei: Jedlik Katalinnak, Szilágyi Sándor püspöki fiskális hitvesének vörös márványból faragott síremléke 1830-ból a Demkó-Felletár kripta nyugati oldalához beépítve. Onossy János Csanád megye főorvosának lábazatból, oszlopfőből, rövid törzsű pillérből álló, egyenlő szárú kereszttel ellátott, 1829-ből származó síremléke megsemmisült. Tarnay Mihály országgyűlési követ redőzött gyászlepellel és pajzs formátumú felirattal ellátott, klasszicista stílusú, öntöttvas keresztje maradandó érték. Velcsov János síremlékéről Bálint Sándor professzornak az volt a föltevése, hogy a késő román stílusú sírjel a szegedi Demeter templom bontásakor kerülhetett Makóra. Fönnmaradt néhány tetszetős kovácsoltvas sírkerítés is.

A temetőben nyugvó jeles személyek: Csepregi Imre (1876–1954) pápai prelátus, Eckhardt család, Espersit János (1879–1931) irodalmi mecénás, Könyves Kolonics József (1854–1955) Kossuth-párti politikus, Lonovics család, Tarnay Ivor (1874–1941) kultúr-alispán, Tóth Aladár (1903–1976) főorvos, a szegények istápolója.

Irodalom: Vasváry Ödön, SKM 1974. 274., 278., Orbán Imre 1995., Tóth Ferenc 1996.

T. F.

208. Kálvária kápolna

Barokk, 1734.

Kálvária u. 80.

A török hódoltság idején a makói katolikusság lelki gondozását a szegedi ferencesek látták el. A porgányi, bogdányi ereken és a makói rét vizein hajóval érkező barátok a Kálvária-dombnál kötöttek ki. Itt miséztek, és innen indultak tovább szintén hajóval Földeákra.

A Kálvária-kápolnát Jankovich Pál prépost építtette 1734-ben (az 1900-ban kiadott schematizmus szerint 1734 előtt). A Boldogságos Szűz Mária hét fájdalmának tiszteletére szentelték föl. Az 1754-ből származó Steinlein-féle térkép Calvaria berg jelzéssel tünteti föl az apszissal ellátott kis kápolnát, előtte a Golgota három keresztjével. 1797-ben restaurálták, ekkor épülhetett a szentély alatti kripta. A kripta fölnyitásakor, 1988-ban tapasztalhattuk, hogy a kripta fala a kápolna hajójához nincs folyamatosan bekötve, és a tégla anyaga sem azonos. A kripta alapozása vörös színű, bontott téglából készült, amely azonos a kápolna anyagával, a boltozat sárgás, vékonyabb téglái újabbaknak látszottak.

A Kálvária környéke 1815-ben épült be, ekkor jött létre a Kálvária utca. Az ekkor kialakult telek Giba Antal 1824. évi fölmérésekor 877 négyszögöl volt. 1964-ben két házhelyet szakítottak ki belőle, később a telek belseje is megcsonkult. Az 1821. évi árvíz alkalmával ezt a városrészt is elöntötte a Maros, a környékbeliek ide menekültek. A dombot kocsik, és megriadt lovak sokasága vette körül. Az utca kialakításakor kerítés is készülhetett, 1844-ben az „elkótyavetyélt régi kerítésből bejött 31 f 20 kr.” Ebben az évben készült a 34 m hosszú kerítés alul bástyamodorba (falazata lefelé szélesedő) 704 forintos költségen, melyből 291 forint, adakozásból jött be. A téglából falazott kerítés pillérközeit farostély töltötte ki, a zárható kapu is farostélyból állt. A mai kovácsoltvas kaput – a római katolikus temető kapujával egy időben – Péli István (1852–1938) kovácsmester készítette. Az évszám és a monogram töredékesen ma is megvan: K 1890 PI (Készítette 1890 Péli István). Valószínűleg a faajtóval egy időben szüntették meg a kerítés farostélyát is, és falazták be a pillérközöket.

A kápolnának külön jövedelme nem volt, az egyház költségén tartották fönn, 30–40 évenként fölújításra szorult. 1824-ben és 1852-ben a hívek adományából és egyházi támogatásból megújították. 1835-ben a kápolna előtti fakeresztek jó állapotúak; a Megváltó és a két lator bádog alakjával ellátott kereszteket a hívek gondozták. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv 1859-ben már közepes állapotú fakereszteket említ.

Kálvária kápolna

A mai kőkereszteket Isten dicsőségére építette Börcsög Ferenc és hitvese Varga Ágnes. 1869. A középső kereszt 115 cm magas négyzetes hasáb alapzaton áll; a kereszt 260, az öntöttvas korpusz 93 cm nagyságú. A klasszicista timpanonnal ellátott stációkat 1880-ban az alábbi személyek áldozatkészségéből állították: 1. Kun László, 2. Kiss Mihály, 3. Tézsla István, 4. Török Antal, 5. Bagaméri István, 6. Tamás János, 7. Csepregi Erzsébet, 8. Kiss József, 9. Tézsla Terézia, 11. Nacsa László, 12. Fodor Pál, 13. Juhász István, 14. Gyűjtésből.

1970-ben dr. Tóth Aladár főorvos közreműködésével kőporos, fröcskölt vakolatot kapott a kápolna, 1974-ben fölújították a kerítést és a stációkat is. 1988–89-ben a belvárosi egyházközség – az Országos Műemléki Felügyelőség 120 000 forint hozzájárulásával – a kápolna külső renoválását elvégezte. Pólusképző anyag (Baurex N) hozzáadásával teljesen újra vakolták és sárga műanyag alapú festékkel mázolták.

Rajzok a kálvária kápolnáról

A kápolna népies barokk stílusban épült. Az 1835. évi Canonica visitatio tetszetős külleműnek írja, valójában egyszerű megjelenésű, a barokk pompájának nyoma sincs rajta. Persze létesítésének ideje még a török utáni új honfoglalás időszaka, amikor a városban ezen kívül egyetlen kőből emelt épület van, a római katolikus templom. 1720-ban egész Csanád megyében egyetlen iparos sem működött, a kápolnát idegenből hozott, jó képességű mester építhette. A főhomlokzat torony szélességében középrizalitos, az épület két szárnya szegmentíves szoborfülkével van tagolva. Koronázópárkánya az utcai fronton erőteljes osztópárkányt alkotva folytatódik. Ezt eredetileg dupla sorban rakott hódfarkú cseréppel védték az esőtől. A vaskos, tömzsi torony oldalait a sarkoknál enyhe lábazatú, és fejezetű falpillér fogja össze. Az alacsony, bádoggal födött, gúla alakú toronysisak alatt szintén koronázó-párkány fut körbe. A vízszintes záródású, kétszárnyú ajtó nyílása sután egyszerű. A torony négy oldalát szegmentíves, szalagkeretes, zsalugáteres ablakok díszítik, középmagasságban – mint egy rózsaablak – ovális nyílás. A teljesen sima oldalhomlokzaton két-két szegmentíves ablak van, az egyrétegű, hatszemes ablakok üvegezése eredetileg hatszögű, ónkeretes egységekből épült föl. A szentély egy-egy ablaka hasonló küllemű, de kisebb méretű. A hódfarkú cseréppel födött tető szegélyét a malterba rakott cserép lesimítása adta.

Belül a torony boltíves pilléreken nyugszik, itt a födém boltozott, a kápolna hajójában sík. A szentély apszisában téglából falazott, alul szegmentívű nyílással kiképzett egyszerű kivitelezésű oltár. 1928-ban Sztraka András helyi szobafestő a sík mennyezetre könyöklő angyalokat, a szentélyben szárnyas angyalokat festett. Ezeket az 1969. évi fölújításkor lemeszelték. 1885-ig a falakon stációs képek függtek. A kápolna néprajzi értékű szakrális kincse a vitrinben elhelyezett öltöztető Mária-szobor (skapulárészobor) és a naiv bájjal készített, szent sírt őrző két deszkakatona. A kápolnában eredetileg támla nélküli ácsolt padok voltak, a jelenlegiek 1880 körül készültek. Az első padokban elhelyezett egy-egy templomi zászló föliratuk szerint 1880-ból való; megújították őket 1930-ban.

A kriptát, mióta nem temetnek belé, háromszor nyitották föl. A legrégibb behatoláskor az északi íves falat bontották meg, 1927–28-ban a hajó felől közelítették meg. A József Attila Múzeum kezdeményezte 1988. évi föltáráskor – a szájhagyomány alapján – a szentély keleti ablaka alatti boltívesen falazott, eredetileg kialakított bejáratot nyitották meg. A két koporsó gondos asztalos munka, esztergályozott lábú alsó részük elkorhadt, fölső részük jó állapotú. Bennük csontváz nem volt. A 27 éves Antonius Nyéki a püspökség makói uradalmának pénzbeszedője, Elizabeth Pruszkai (Urikné) 70 évet élt. Mindketten 1804-ben hunytak el. Az eredeti szentély alatt, egy külön elfalazott fülkében szintén volt egy csontváz, erre a kripta építésekor találhattak rá, és ekkor kegyeletből körül falazhatták. Valószínűleg Jankovich Pált temették ide.

A szájhagyomány szerint a kriptát és Szakács Gábor föltaláló közeli házát alagút kötötte össze. A kripta 1988. évi fölnyitásakor, de a Kálvária utcai víz- és gázvezeték fektetésekor ennek semmi nyoma nem volt. A püspöki uradalom a Kálvária-dombon boltozatos jégvermeket épített; Szilágyi Sándor uradalmi igazgató 1835-ben azt írta Lonovics József püspöknek, hogy a Kálvária-domb összeroskadt jégvermeit helyreállíttatta. Az 1930-as években is ilyen boltozatos verem szakadhatott be. Az ott lakók ezt vélték alagútnak, és ezt hozták össze a számukra titokzatos föltaláló személyével.

A kápolnával szemben 1821-ben készült el az akkor újvárosinak nevezett római katolikus iskola. A tanulók naponként reggeli imára a kápolnába jártak. A nagyböjt minden napján reggel 7 órakor tartottak benne misét. A nagyböjt péntek délutánjain 3 órakor a hívek – pap nélkül – keresztúti ájtatosságra gyűltek össze. A hívek a nagyhét minden napján – pap nélkül – végeztek keresztútjárást. Nagycsütörtökön lobogókkal és kereszttel körmenetben elmentek – a mai emlékezés szerint – Dávid Péter előimádkozásával a temetőkápolnába, majd visszatértek a Kálváriához, ott hajnalig virrasztottak; a Jeremiás siralmait és a fájdalmas rózsafüzért végezték, és közben A keresztfához megyek, Áll a gyötrött Isten anyja, Keresztények sírjatok, Én nemzetem, zsidó népem kezdetű énekeket énekelték. Ekkor a szentsír föl volt díszítve, mellé állították testőrként a két fára festett katonát. Nagypénteken körmenet jött a belvárosi templomtól, elvégezték a keresztutat. Húsvét vasárnapján, hajnali 2 órakor jöttek a hívők Jézust keresni a szentsírban; ekkorra a fakatonákat eltették a sír mellől.

A búzaszentelést április 24-én, Szent Márk napján végezték. A belvárosi és újvárosi templomból körmenettel érkeztek a hívek. Minden évben vetettek búzát a kápolna mellé, ezt mint szántóföldet megszentelte a pap. Az asztalra is tettek kis zöld csomókat, ezeket megszentelés után a hívek között szétosztották, hazavive a jószágnak adták. A kápolnától visszaindult a menet, és a pap jó termésért könyörgött. A keresztre és az egyházi lobogókra a búzából koszorúkat fontak.

A kápolna búcsúnapján, július 16-án, Karmelhegyi Boldogasszony napján a belvárosi főkántor segédletével szentmisét tartottak. Ezek a szertartások 1954-ben megszakadtak.

A Kálvária Makó ősi szakrális helye, maga a kápolna a város legrégibb épülete. A belvárosi plébánia elkezdte a kápolna belső fölújítását és szakrális kultuszának fölelevenítését.

Forrás: Az 1835., 1859. évi Canonica visitatio a belvárosi parókia irattárában.

Irodalom: Tóth Ferenc 1989., Lakatos Pál–Orbán Imre 1995.

T. F.

209. Református ótemplom

Barokk, 1774.

Kálvin tér

A reformáció idején Makó lakossága fölvette az új hitet. A Szegedtől Nagylakig, Gyulától Temesvárig húzódó terület reformátusságának a Maros-parti város volt a központja. Az 1686. évi török pusztításig a tájegység esperesi központja. Az utolsó futás idején a város teljesen elnéptelenedett.

Az újjátelepülés után – a lakóházakhoz hasonlóan – a templom is paticsfalú volt. Szirbik Miklós leírása szerint: „A régi templom göngyöleg sárral tapasztott sövényből volt, s állott a mostani paróchiák lábjában, azon a helyen, ahol jelenleg a praeceptori [tanítói] lakhely van. E mellett volt egy fa torony, melyről azt beszélik az öregek, hogy nem lévén szabad abban az időben nagypénteken harangozni, az istentiszteletre úgy adtak jelt; hogy 12 oskolás gyerekek felmentek ezen toronyba, s énekelni kezdték ezt az éneket: Óh, ártatlanság báránya sat., s azt nevezték bőrharangnak”. A régi templom a jelenlegi parókia kertje és a mai Szirbik Miklós u. 3. (régi házszám: 2934) számú ház között állt.

Református ótemplom

Az ótemplom alaprajza

Az ótemplom déli homlokzata

Templombelső a nyugati karzattal

Faragott padok

A Maros részleges szabályozásáig a folyó védtöltése a mai Liget utca vonalán húzódott, így a templom a Maros partjától kb. száz méterre esett. Itt tünteti föl az 1753. évi Steinlein-féle térkép is. A szerény kis hajlék 73 évig szolgált istentisztelet helyéül.

A régi templom szűk, avult és korszerűtlen volt. Amikor a makói eklézsia minden időkben legnagyobb prédikátora, Szikszai György (1738–1803) hivatalba lépett, első teendője a templomépítés megkezdése volt. Három héttel megválasztása után, 1765. április 10-én a megyei közgyűlés arról tájékoztatta, hogy előbb Makó földesurának, a csanádi püspöknek véleményét kell kikérnie: az ő hozzájárulása után javasolhatják az engedély kiadását. Szikszai a helytartótanácshoz is kérelemmel fordult, de a támasztott nehézségek eloszlatása, leiratok, vizsgálatok, fölterjesztések, a legfölső helyre történő folyamodványok sok időt emésztettek föl. 1771-ben végre a megye engedélyezte „a templom építését szilárd anyagokból haranglábbal együtt”. Az egyházközség kicsinynek tartotta a helytartótanácstól meghatározott nagyságot, de a megye 1772-ben közölte, hogy „az új templomnak határozottan a kimutatott azon építési alapból és csak ennek erejéig való építése szabad”. 1774-ben még keményebben fogalmaztak: „a makói reformátusoknak az e tárgyban elrendelt helyszíni szemle megtörténtéig megtiltatik, hogy templomukat a kir. leiratban megszabott hosszaságnál tovább nyújtsák”. Ugyanebben az évben mégis tesznek engedményt: „a csak lépcsőházul szolgáló czinterem építése megengedtetik”.

Az építkezés kezdetét és befejezését Szirbik Miklós már nem tudta megállapítani, mivel az 1781. évi tűzvész az egyházi irattárat is elhamvasztotta. „A mostani templom – írja – fundamentuma mikor tétetett le, írásban nyomába nem akadhatni; a szóbeli előadások pedig különbözők; némelyek még 1772-re teszik; hanem az tudva van, hogy felépült 1778-ban.” Szikszai György életpályájának alapos kutatója, Szabó Aladár doktori értekezésében források alapján bebizonyította, hogy a templom már 1774-ben elkészült. A makóiak ugyanis ez évi panaszos levelükben így írtak: „minek utána az Úrnak kegyelmes segedelméből az új templomunk elkészült...”

Szirbik Miklós leírása alapján előttünk áll az új templom. Falának „vastagsága 1/2, magassága 5, belső világának hossza 17, szélessége 7 öl, mennyezetje volt kék festésű deszkából, melyen aranyozott fából csillagok függöttek; a két végén volt a kar[zat], addig ameddig az kő oszlopokon és bolthajtáson áll; dél és nyugat felől hozzá volt kapcsolva a most is meglévő két kis czinterem; kisded tornya, a keleti végén állva, még akkor tsak fából volt”. Ezt az állapotot rögzítette Vertics József 1778. évi térképén. A szószék téglából épült.

1781. szeptember 12-én a nagyhíd mellett keletkezett tűz martalékává vált a templom, a paplak, az iskola, ezek teljes fölszerelése, az irattár. Ezt a gyásznapot a református egyház esztendőnként 1817-ig megböjtölte. A gyülekezet rögtönzött deszkasátrat emelt istentisztelet céljára. „Az oskolák és a paróchia – írta Szirbik Miklós – még azon az őszön haszonvehetőkké tétettek, a templom is tető alá vétetett; ablakok, ajtók, mennyezet az elébbi formára; s a székek a következett három esztendők alatt készültek el. A reá tett költség nints különösen feljegyezve, hanem annyi kivilágosodik a számadásból, hogy a három esztendő alatt, amellett, hogy a helybeli átsok heteken keresztül dolgoztak minden fizetés nélkül – tsupán átsmunkára és fára elment 1500, a negyedikben pedig, részszerént a többi ekklésiai épületekre 4000 for. p. p.” A templom külalakja az előbbenitől annyiban tért el, hogy Csanád vármegye közgyűlése 1784. szeptember 30-án engedélyezte a déli oldalon újabb cinterem építését, a keleti végén ajtó nyitását.

A hívek erőn fölül adakoztak; ki pénzt, ki üszőt, ki gabonát, ki bort. Amikor a toronyépítéshez teljesen kimerült a kassza, Diós István kurátor (az Ópusztaszerre telepített makói hagymásház tulajdonosának őse) a piactéren levette süvegét, és elkezdett kéregetni. Két óra alatt máriásokkal, húszasokkal, tallérokkal megtelt a nagy süveg. A torony 1787–88-ban készült el, „az egész kőből épült a sétálóig vagy vigyázó helyig – írta Szirbik Miklós – négyszegletű, több rendbéli párkányokkal ékesítve, s a szegletek kerekre véve. Szélessége mindenfelé 4 ½ öl, falának vastagsága 5 ½ sukk; a sétálón felyül hat szakaszbeli hajlásokkal hegyesedik, egész magassága a gombbal együtt 25 öl.” A templom gombja messziről csillogott, mivel Diós István bearanyoztatta. Az órát, amely ütött egész és negyed órát, Veréb Péter kecskeméti órás készítette 1788-ban. „Pontosságra nézve nagy-darab földön párja nem volt.”

1790-ben téglakerítéssel vették körül a templomot, de ezt 1927-ben elbontották. 1801-ben a téglából épített szószék helyett Erdődi Pál makói asztalos puhafából újat készített. 1818-ban az elavult famennyezetet stukatúrozott födémre cserélték ki; a két végső karzatot megbővítették. 1828-ban észak felől toldották ki a templomot karzatos cinteremmel. 1829-ben készültek el a padok, 1830-ban a prédikátori szék, a keresztelői kút, az úrasztala és az ezt kerítő rácsozat. 1832-ben a födélfákat cserélték ki, és a tetőt mázas cseréppel födték, 1857-ben padozatát márványkővel burkolták.

A templom tömeghatása eredetileg a legteljesebb mértékig egyszerű volt, csupán egy téglalap alaprajzú, nyeregtetős épület volt, de fokozatosan minden oldalról kapott egy-egy bővítményt:

- közvetlenül az építés befejezése előtt lépcsőházat a nyugati részén;

- a tűzvész előtt fatornyot (az építési engedély haranglábra vonatkozott) emeltek, de ez nem a templomtesthez csatlakozott, hanem – Vertics 1778. évi térképe szerint – a templom előtt állt. 1784-ig a keleti végén ajtó nem volt, addig a déli fronton járhattak be, erre lehet következtetni a ma is meglévő két befalazott vakajtóból. A tűzvész utáni kőből falazott torony az addigi csarnokszerű építményt küllemében templommá változtatta;

- a déli cinterem építését szintén 1784-ben engedélyezték. Ez nem szervesen illeszkedik az épülethez, akármennyire alacsony ez a toldalék, és maga a nyeregteteje is, belelóg az ablakba;

- az 1828. évi bővítés sem szerves része a templomnak, sem alaprajzilag, sem tömegében nem harmonizál a déli cinteremmel. Ekkor nem az építészeti elvek voltak a fontosak, hanem a kétszintes bővítés.

A torony sarkai a földszinten rusztikus kiképzésűek, élei fölig, a templomtesten is le vannak kerekítve. A torony széleit fejezetes falsávok, pilaszterek tagolják. Az ablakok szegmentívesek erős szalagkerettel. A koronázópárkány a tornyon osztópárkányként fut körbe és a barokk órapárkánnyal együtt jó fény-árnyékhatást kelt. Valószínűleg az újabb tűzkár elkerülésére a toronysisakot is téglából falazták, a barokk stílusnak megfelelően többszörösen tört vonalvezetéssel. Az oldalhomlokzat faltükreiben eredetileg 4–4 nagyméretű, szegmentívű ablakot helyeztek (az északi bővítéskor kettőt megszüntettek). Az északi toldalék oromzata barokkos vonalvezetésű, az építés idejét föltüntető szalagdísz klasszicista. A templomhajó falának tagolása visszafogott és puritánságig egyszerű; a külső dísze csupán a lizéna és a koronázó párkány. Az ablakok keretezéseikkel késő barokk stílusúak. A torony díszesebb, de vaskos és tömzsi. A festői hatású toronysisakról Szirbik Miklós elragadtatással írta: „Átaljában az alkotmány olyan, melynél díszesebbet, kőtoronyban, kívánni és látni alig lehet.” A jelenlegi kőből való ajtótokokat és az ajtókat – kovácsolt vasműves tartozékaival – 1857-ben készítették. A tetőzet zsindellyel volt födve, de igen hamar elhasználódott. A levéltárban őrzött útlevélkönyv szerint 1807. május 29-én „Szemes István, Raffai Mihály két kocsin mentek Aradra ácslegényekért, akik az itteni reform. ekklésia templomát újonnan zsindelyezni fogják”. 1832-ben mázascserép födésre tértek át.

A templombelső kissé nyomott, de azért kellemes hatású. A karzat eredetileg a keleti és nyugati oldalán, hármas boltíven nyugodott, de ezeket 1818-ban a tizenhárom mutációs orgona elhelyezése és a befogadóképesség növelése végett fa tartó oszlopok beállításával fából kibővítették. Az északi szárny megépítésekor oda is karzat került. A templomteret három oldalról övező karzat mellvédjének klasszicista stukkódíszítése kellemes hatású. A tűzvész előtt és után festett fafödémmel volt a templom ellátva, ezen, bizonyára kazettás mennyezetet kell érteni. A tűzben megsemmisültről följegyezték, hogy kék színre volt mázolva, föltehetően a parasztbútorok stílusát követte. A sík, stukatúros mennyezetet kör és négylevelű lóhere alakú stukkó díszíti középen rozettával, a középsőben – az 1940. évi fölújításig – a födém készítésének évszámával: 1818.

A berendezés tetszetős. A régi katedrát 1801-ben cserélték ki könnyed, rokokó ízlésű szószékkel. Erdődi Pál mesterműve vörös, zöld és arany színezésű lehetett, később fehér–kék, jelenleg fehér–arany színezésű. Eredeti és látványos a harang alakú lábazata, amelyet palmettás levelek vesznek körül; a hangerősítő koronát harangvirág díszíti. Eredetileg a templom belsejéből, az úrasztala mellől volt a följárata, később megemelték, és külső följárót alakítottak ki. Ezzel a szószék szépsége jobban érvényesül. A copf stílusú padok szintén makói asztalosmester remekművei. Az első padsor előlapján vésett fölirat: A Makói Re Sz Ekklésia készíttetett Joó Sámuel Asztalosmester által MDCCCXXIX dik esztendőben. Szent Jakab hava 7. napja. Ugyancsak Joó Sámuel munkája az úrasztala is.

A templom külső, déli oldalán épített kriptában temették el Etsedi Miklós, Szikszai Benjamin és Szőllősi Antal lelkészeket.

A templomot 1790-től 1927-ig nyolc-kilenc sukk magasságú téglakerítés vette körül. A fényképről ismert nagykaput Kalász János kurátor 1830–33-ban készíttette és kis ajtókat is vágatott. A kerítés négy sarka bástyával (kazamatával) volt ellátva, ezeket Giba Antal 1821. és 1824. évi térképe is föltünteti. (A négy bástya emlékét elevenítette föl Makovecz Imre az új hagymaház tervezésekor.)

A templom mintegy fél évszázadig épült, ennek ellenére architektúrája kívül és belül egyaránt jó hatású.

Irodalom: Szabó Aladár 1927. 21., Szirbik Miklós 1979. 95–99., Szőllősi Antal 1878. 7. közl.

T. F.