Szeged
536. Tűzoltó laktanya és gazdasági telep
Eklektikus, romantikus jegyekkel,
1896–99.
Szilágyi u. 7.
Tóth Mihály
A tűzoltó laktanya 1899-ben
A szegedi tűzoltóságot
sajátos körülmény különbözteti meg a többitől: míg majd mindegyiket egy-egy
nagyobb tűzvész után szervezték meg, addig a szegedi a Város nagy részét
elpusztító árvíz után született. Fölállításának korábban kilenc éven át tartó vajúdása után ekkor egy hónap alatt megszervezték:
1879. augusztus 27-én harminckét tagjával Budapest után a legelső, nagy
létszámú, hivatásos tűzoltócsapat állt föl az országban.
Kováts József
parancsnok nevéhez fűződik az annak idején sokáig kiemelten modernnek számító
tűzoltólaktanya megépítése. Ő szerezte be az első motoros fecskendőt, az első
tolólétrát és hidrofort. A csapatok színvonalának emelésével és a szilárd
fegyelem meghonosításával az elsők sorába emelte a szegedi tűzoltóságot.
A tervező
mérnökként a Város szolgálatában állott 1880–1918 között; terveinek megfelelően
eredetileg két, külön működő udvart létesítettek: a tűzoltósági laktanyát és a
gazdasági telepet. A kivitelezés Ádok István nevéhez fűződik.
1924-ben
Fenyő Lajos műszaki tanácsos tervezésében a pót-szerelvényszín helyén
garázsbővítés és parancsnok-helyettesi lakás céljából bár egy, az együttes
eredeti stílusát követő, kétszintes épületet emeltek a Szilágyi utca felől; a
telep egységes, kiegyensúlyozott képére mégis kedvezőtlen hatást gyakorolt. 1942-ben
a légoltalmi anyagraktár kapott új szintet.
Az 1879-ben
megalakult városi tűzoltóság föladatai közé tartozott a mentőszolgálat ellátása
is, melynek önállósodása csak 1901-ben történt meg a tűzoltók telephelyének
Szilágyi utcai részén. Ez azonban a főváros 1887-ben külön vált szervezetéhez
képest tekintélyes lemaradást jelentett. Szegeden dr. Faragó Ödön tiszti
főorvos föladata volt a tűzoltók fölkészítése, s csak a vizsgázottak láthattak
el mentőszolgálatot; fölügyelete alatt két-két személy 24 órában állt
készenlétben.
1949-ben
Névery Tibor tervei szerint fejlesztették a mentőállomást; majd napjainkra
teljességgel ők vették birtokukba az egész telepet, miután a tűzoltók
kiköltöztek a Napos út 2–4. sz. alatti, új laktanyájukba.
Az együttes
tömegformálásában és részletkiképzésében egyaránt jelentkező romantikus
változatosság és játékosság meglepetés egy komoly városi intézmény székhelye
esetében. Ez a szokatlan mozgalmasság azonban átgondoltsággal és
kiegyensúlyozottsággal párosul.
A tömegeket
és az utcaképeket tekintve saroktorony, emeletes és földszintes épület,
valamint a stílushoz igazodó kerítés váltakoznak jó ritmusban.
Az eredeti
tervek szerint a sugárút felől alakították ki a tűzoltósági laktanyát;
északnyugatról 6+12 tűzoltó számára fekhelyet biztosító emeletes résszel;
középen szerkocsik, szivattyúk és vaslajtok; a sarki tornyos épületben az
őrszobával, a bognár- és kovácsműhellyel, patkolóval; a későbbi épületrész
helyén pótszerelvény színnel; az udvarban gyakorlótoronnyal. A gazdasági telepen
az utca felől rendőrlak a földszintes és két kocsislak az emeletes épületben;
az udvarban locsolólovak, szerszámok, fertőtlenítő, „szegények kenyere”, szín
ócska tárgyak részére, kocsiszínek; valamint külön épületben a városi lovak
zabbal, szerszámmal.
A homlokzatok
alapfalsíkjának kiképzésében jelentős szerepet kapott az építés korában
jellegzetes burkolótégla, az emeleti szinteken vakolt fölületekkel váltogatva.
A tagozott, profilozott épületdíszek is vakolva, festve készültek. Sajátságos
egységbe olvasztotta a tervező a félkörös ablakok román stílusra jellemző
motívumát a gótika vimpergáival, fiatornyaival, valamint a hangsúlyos fő- és
övpárkányok romantikus karakterével. Mindezeket kiegészítik a téglafelületeken
az armírozás helyein szabályos elszórtságban látható, markáns megjelenést
eredményező gyémántkváderek és a hegyesszögű kisablakok fölötti érdekes,
szerelvényezett cső adta keretezések.
A laktanya kapuja
Ebből a
változatosságában is egységes tömegformálásból és részletképzésből ered, hogy a
tűzoltókocsiknak szükséges hatalmas kapuk ellenére az épületegyüttes jól
illeszkedett a polgárházak közé. Tengelyképlete a sugárút felől a Szilágyi utca
felé haladva: (2+1+2)+(5K)+(2+2+2+3+2)+kerítés+6(későbbi
tömeg)+(2+2+2)+kerítés+(2+2+2).
Forrás: SZL
ÉT 8283/897., 37 582/899.
Irodalom:
Nagy Zoltán 1991c. 188–189., Dudás Béla 1991. 544., Habermann Gusztáv 1992.
283.
O. Cs. M.
537. Goldschmidt-palota
Szecessziós, 1904–05.
Tábor u. 5.
Magyar Ede
A Goldschmidt-palota 1911-ben
1900-ban dr.
Goldschmidt György utcai földszintes épület, fásszín és árnyékszék építésére
kért engedélyt. A mérnöki hivatal először „megkockáztatta” az elutasítást,
„mert a Valéria tér egész házsora, melynek saroktelkén ezen épület terveztetik,
csupán emeletes házakból áll, és szépészeti okokból is kívánatos, hogy a házsor
végén is emeletes ház épüljön”. Mivel azonban megengedett volt a földszintes
ház építése is, végül engedéllyel megépülhetett Magyar Ede tervezésében a
telken az első ház üzlet számára, kettőhöz szoba-konyhás lakást, a többihez
raktárt csatlakoztatva. Különös homlokzata neogót ihletésű romantikus elemeket
hordozott, az üzletportálok fölött körablakokkal.
1904-ben az
építtető az előbbi kifogásokkal egybehangzóan a „meglévő utcai földszintes
épületet emeletesre fölemelve, az összes utcai és udvari vonalak beépítésével
kibővíteni szándékozik”. Ennek eredményeként Magyar Ede megtervezhette és
megépíthette első nagyobb bérházát.
A terv
hagyományos formavilágú, kváderezett, neorokokó részletképzésű épületet mutat
zárt sarokerkélyekkel, alul szegment-, fönt fél-köríves ablakokkal. A tervlap
hátulján azonban fölfedezhetjük a végleges ablakforma vázlatát. S fölépült egy
saroktornyos épület erősen hangsúlyozott tetődíszítményekkel, de formakincsét a
tervező már berlini és bécsi szecessziós mintakönyvekből merítette.
1905-ben az
új épületre megszületett a lakhatási engedély a pincében kialakított lakások
kivételével, „minthogy a bizottság jelentése szerint a jelzett épületben levő
pincze helyiségek lakásul, használtatnak jóllehet azok mennyezete a végleges
járda szintjében van, büdösek, nedvesek, nem szellőztethetik, az ott
tartózkodás az egészségre merénylet, így azok lakás céljára nem használhatók”.
A 2,2 m belmagasságánál fogva csekély köbtartalmú, természetes szellőzést
nélkülöző, a hatóságok szerint büdös és fullasztó helyiségekről két évig, hat fordulóban
folyt a vita, amely a Középítészeti Tanácsnak a város ítéletét helybenhagyó
határozatával zárult.
Gipsz ornamentika a Goldschmidt-palota kapualjából
Lépcsőkorlát a Goldschmidt-palotáról
1934–36
között a lakásokat átalakították és modernizálták; 1941-ben szükségóvóhely
készült. Az 1952–53-ban végzett módosításokat az 1959. évi emeletráépítés
tetőzte be, amikor a homlokzatok zamatát adó minden díszítését leverték, a
nyílások egyedi vonalát képező kis betüremkedésekkel együtt. A saroktornyot
elviekben megtartották, de az épület egészével együtt jellegtelenné, íztelenné,
sematikussá tették.
Eredetileg
egyemeletes, az udvarát négy oldalról körülzáró, két utcára néző palota,
kupolás, zárt sarokerkéllyel és három nyitottal a Tábor utca felől. Az épület
egésze alá készült pince. Az üzletek alatti raktárakat csigalépcsők kötötték
össze a földszinttel. Házmesterlakás, lakatosműhely, mosókonyha, mángorló és
fáskamrák kaptak még helyet.
A földszint
utcai oldalait üzletek foglalták el. Az emelet lakásai „szabad-folyosóról”
közelíthetők meg; az utcaiak fürdővel és külön „closet-tel” fölszerelve. Az
udvari, kétszobás lakások számára egy csoportban helyeztek el WC-ket. A míves
belső részletképzésű épület utcai szárnyai két-, az udvariak egytraktusosak.
A
rizalitokkal és orommezőkkel tagolt homlokzatokat gazdagon borította a
gipszornamentika a szecesszió csapongó vonalritmusával, díszítő világával, a
nyugat-európai iparművészet formagazdagságával. Tengelyképlete: 11+4+17.
A pusztítás
ellenére „érintetlenül megmaradt viszont az áttört, rovarszemhez hasonló,
metszett üvegezésű fakapu. A kapualj oldalán sorakozó, gipszből formált
leányalakok a kor híres táncosnőinek (Loie Fuller, Yvette Guilbert) alakját
idézik. A belépőt virággal köszöntő, napkorong hát-térrel eszményített nőalakok
a szecessziós szimbolika szép megtestesítői. A ritmusba ’lendülő’, enyhén
plasztikusan komponált ruharedők és a mennyezetre felfutó ’vonagló’
gipsztagozatok egyetlen kompozíciós egységet alkotnak. Ez a korai alkotás még
így töredékesen is ígéretes pályakezdést sejtet, egyúttal hű képet ad a
századelőn Szegeden tevékenykedő díszítőművészek kiemelkedő képességéről.”
(Bakonyi Tibor)
Forrás: SZL
ÉT 33 279/900., 389/901., 14 866/904., 13 137/905., 25 377/934., 55 075/934.,
13 531/934., 63 880/936., 67 469/941., Sz. 588-60/952., M-588-12/953.
Irodalom:
Bakonyi Tibor 1980. 149–150., Bakonyi Tibor 1989. 9., Nagy Zoltán 1991a. 197.
O. Cs. M.
538. Internátus
Historizáló, 1912–13.
Temesvári körút 31.
Stahl József
A
századforduló évtizedeiben délvidéki tanulók ezrei törekedtek a szegedi
iskolákba. A Város a Délvidék – elsősorban Torontál és Temes megye –
nemzetiségi diákjai számára oly erős vonzást gyakorolt, hogy az itteni
iskolákba jelentkezők nagy száma következtében az ottani községek és
egyesületek sorra konviktusokat alapítottak, hogy biztosítsák gyermekeik
iskoláztatását. A vidéki tanulókat ellátásra szívesen fogadó polgári családok
ugyanis az igényeket nem tudták kielégíteni.
A szerb
bánsági internátus számára a Város összefüggő telket adott ingyen, mert a
közfölfogásnak megfelelően ezáltal is elő kívánta segíteni, hogy a Délvidék
nemzetiségi diákjai ide járjanak magyar szóra; olcsó lakást és el-látást
kapjanak; és innen induljanak majd ki derék magyar polgárokként a közéletbe. A
szerb bánáti határőrvidéki ezred községeiből alakult vagyonközösség
költségvállalásával az 1912. év végi alapkőletételt követően Bartos Mór
irányításával 1913 szeptemberére elkészült az ötven leány és száz fiú fogadását
szolgáló épület. Az intézet első igazgatója Miskovics György volt.
Alig kezdte meg azonban működését,
a kitört első világháborúban éppen azokkal kerültünk konfliktusba, akik számára
az internátus készült. Még 1914 augusztusában a szerb vagyonközösség a Vörös
Kereszt rendelkezésére bocsátotta kórház céljából. 1918-ban
ebben az épületben tartotta fönn székhelyét az újszegedi önkéntes polgárőrség a
novemberi szerb megszállásig, amikor is föloszlott. A híd lezárása után a
tanulók utolja is hazament szüleihez, miután Szegedre nem járhatott iskolába. A
megüresedett, modernül berendezett épületben helyezkedett el a bevonult francia
tüzérezred; 1919 áprilisában a magyarországi francia haderők főparancsnoksága
is itt telepedett meg, átmenetileg gátját vetve a szerbek mindennemű
cselekvésének. Hirtelen eltávozásuk után rögvest megjelent a szerb
hadizsákmány-bizottság, melynek vezetésével az épületet kifosztották. A
fölszereléseken kívül a vízvezetéki csapokat, a villanyvilágításhoz szükséges
tárgyakat, az ablakokat és az ajtókat is vagonokba rakták. S bár a trianoni
békediktátum az újszegedi háromszöget Csonka-Magyarországnak ítélte, a szerbek
– bízva nyugati pártfogóikban – nem adták föl a területet, s a franciák után
zömében albánokból és bácskai sokácokból álló katonaságuk lakta a konviktust
1921. augusztus 20-i kivonulásukig.
A rendőrség 1919. évi államosítása
után Szeged rendőrkerületi főkapitányi székhellyé lett. A már eredeti
funkcióját végleg elveszített, volt konviktusban a rendőrlegényeket és a
rendőriskolát helyezték el, miután a szerb megszállás nyomait magánviselő,
használhatatlanná tett épületet fokozatosan, a kincstár hozzájárulásával rendbe
hozták. Ekkor építették be a hátsó lépcsőházat. Ezeket az építési munkálatokat
Varga László és Czinner István tervezték.
1938-ban a zöldkeresztes falusi
egészségvédelmi mozgalom továbbfejlesztése érdekében – dr. Köteles Iván tervei
alapján modernizálva az épületet – 150 növendék számára védőnőképzővé
alakították. A földszinten tanítókórtermeket, személyzeti szobákat, konyhákat;
az emeleten tantermeket, valamint a növendékek és vezetők szobáit helyezték el.
A második világháború után Állami
Védőnőképző Intézet 1947-től folytathatta működését a súlyos védőnőhiány
enyhítésére. 1953-ban hajtottak végre nagyobb fejlesztést; mosoda, vasaló,
raktár és széntároló számára ekkor építettek az udvar északi oldalára
kiszolgáló pavilont. 1954-ben állították föl a bejárat közelében Ispánky József
bazalt talapzaton álló, alumínium védőnő-szoborcsoportját. Az intézet 1989-ben
főiskolai rangot kapott, 1993-tól diplomás ápolónők képzése folyik.
Négy sarkán egy-egy füllel
megtoldott, alagsoros-egyemeletes, szabadon álló épület. A tömb belsőjének
megvilágítását és szellőzését két belső udvar szolgálja.
Homlokzatképzését a historikus
stílusokból vett, szerény eszközök jellemzik. Hosszanti homlokzatát az előbb említett
fülek mint erősebb sarokrizalitok, valamint középrizalit tagolja; a
véghomlokzatokon a fülek közötti mély visszaugrással. A falfelületek
téglaburkolatot kaptak az alsó szint magasáig, följebb csak sávokban.
Kétszintes oszlopok emelik a tekintélyes épület méltóságát.
Tágas udvarát az épülethez
illeszkedő, pilléres kerítés határolja. Meghatározó helyénél fogva hozzájárult
Újszeged városias jellegének kialakulásához.
Forrás: SZL ÉT 40 733/912., V.
588-4/953.
Irodalom: Kiss–Tonelli–Sz.
Szigethy 1927., Péter László 1986a. 150., Szabó Tibor–Zallán Andor: Ötven éve
alapították a zöldkeresztes védőnőképzőt = DM 1988. márc., Bátyai Jenő 1990.,
Szabó Tibor 1991. 968., Bátyai Gitta: A hányatott sorsú palota = Szeged 1994.
nov., 38–39.
O. Cs. M.
539. Tanítóképezde
Szecessziós, 1913–14.
Temesvári körút 38.
Siegel Albin
Az 1841-ben alapított intézet
számára már nem felelt meg az eredetileg magánháznak készült Boldogasszony
sugárút 57. alatti épület. Dr. Glattfelder Gyula megyéspüspök teremtett új
otthont a modern tanítóképzés számára, megszerezve a Várostól az újszegedi
telket. Az állam és a Város egyaránt segített a pavilonrendszerű, korszerű
iskola együttes létrehozásában. 1914 tavaszára tető alá kerültek épületei, de a
háború útját állta a munkálatok befejezésének.
Ennek ellenére megkezdték az
oktatást, sőt délutánonként a katonai célra lefoglalt alsóvárosi iskola
növendékeit is befogadták. A hadbavonultak itthon maradt gyermekeiből 50–100 fő
ingyen ebédet kapott az internátusban. A franciák bevonulását követően
tisztjeik étkezőhelyéül szolgált. Távozásuk után a szerbek –
hadizsákmány-bizottságuk vezetésével – elvitték az épülőfélben levő iskola
építőanyagait, és megrongálták a félig kész épületeket is.
A háború után – a tantestületet a
megszállt területekről menekült, állami tanárokkal kiegészítve – a képző a DMKE
vendéglátását vette igénybe. A tanulólétszámot csökkentette a délvidékiek
elcsatolása, valamint a tanítóképzés hat évre való fölemelése.
A püspök 1923 tavaszától őszig
tartóan befejeztette az építkezést. Ettől kezdve 1950-ig működött az iskola az
egyház kezelésében, önképzőkörrel és díszletekkel fölszerelt, állandó
színházzal. Kertjében a hősök emlékére 1930-ban koronás obeliszket állítottak
(Taiszer János).
A tanítóképzőt végül 1963-ban
szüntették meg. Az itt helyet találó szakközépiskola 1991-ig Rózsa Ferenc nevét
viselte; jelenlegi névadója Csonka János. Újonnan készült bejáratát Szabó
Sándor Diáklány című szobra őrzi 1966 óta.
Az eredeti elképzelések szerint az
iskola telkén szimmetrikus elrendezésben kapott helyet a körút felől a
tanítóképző alagsoros-emeletes épülete; a Népkert sor felől a hasonló
internátus, vele átellenben „lakóház épület”, s az együttes főtengelyében
tornaterem.
A tanítóképezde homlokzati terve
A tanítóképezde 1920 körül
(A „lakóház épület” földszintjén az orvosi rendelőt és a betegszobát,
az emeleten az igazgató ötszobás lakását helyeztek el.)
Az épületek egységes, mértéktartó
megjelenésűek, a geometrikus szecesszió visszafogottan alkalmazott jegyeivel.
Fő jellemvonásuk, hogy a rizalitokkal tagolt falfölületek nagy részét tégla
borítja. A rizalitokat orommezők koronázzák, rajtuk a főpárkány vonalán finom
díszítésekkel. Jelenleg sima fölületükön eredetileg keresztek voltak, a
középsőén az iskola neve állott. Az ablakok nagyok, világosságot adók. A
főépület eredeti, félköríves, bélletes főbejárata a homlokzat legmívesebb
része. Jelenleg az utólag hozzáépített szárnyon átközelíthető meg az iskola. A
főhomlokzat tengelyképlete: 5+1+5, a sarokrizalitok nyílás nélküliek.
Az épületegyüttest hozzáillő
pilléres kovácsoltvas kerítés övezi.
Forrás: SZL 52. doboz.
Irodalom: Kiss–Tonelli–Sz.
Szigethy 1927. 271–272., Péter László 1986a. 149., Szabó Tibor 960., Csillik
László–Gácser József 1994.
O. Cs. M.
540. Fölsőbb leányiskola
VK. Eklektikus,
1897–98.
Tisza Lajos körút 6.
Herczeg Zsigmond & Baumgarten Sándor
A felsőbb leányiskola sarok-homlokzatának terve
Tergina Gyula kir. tanfelügyelő és
Lázár György kultúrtanácsnok kérésére, a Város ötvenezer forint
hozzájárulásával, Erdélyi Mihály irányításával épült az iskola hatvan növendék
befogadására szolgáló internátussal, tornacsarnokkal és udvari betegpavilonnal.
A leányiskola itt mindössze négy évig működött; majd átköltözött a számára
emelt új épületbe, a jelenlegi Tömörkény István Gimnáziumba. Ez a hely 1903-tól
az állami főgimnáziumnak vált otthonává.
Az 1890-es években a délvidékiek
Szegeden való tanulási szándékát a Város nem tudta kielégíteni, ezért 1897-ben megalapították
az állami főgimnáziumot. Első éveit állandó vándorlással töltötte. A Város
ugyan fölajánlotta az Arany János–Dózsa–Kazinczy utcák és a Stefánia által
határolt telket; a leányos mamák azonban „föllázadtak”, hogy a leányok
tanintézetét két fiúiskola fogja majd közre (az I. ker. fiúpolgári és fölsőbb
kereskedelmi iskola, valamint a tervezett főgimnázium). Az országos hullámokat
vető mozgalom nyomán kirendelt miniszteri bizottság úgy döntött, hogy a fölsőbb
leányiskola épületét adják át az új fiúgimnáziumnak, s a leányiskola számára
pedig új helyet jelölnek ki.
A főgimnázium az 1903/04. tanévben
költözhetett be; s két év múlva fejeződött be az intézet fejlesztése a
nyolcadik osztály megnyitásával. Tanulói csak kisebb részben szegediek, főként
torontáliak, temesiek és bácskaiak. Az intézet egyike volt az ország
legnépesebb gimnáziumainak.
Az otthonul kapott épületről
hamarosan kitűnt, hogy eredetileg lányoknak készült: a folyosók fiúgyermekek
számára szűkek, az udvara kicsi. Ezen segítendő, lebontották a két épületszárny
szögfelezőjébe, az udvar közepére épített tornacsarnokot, s egy Dózsa utcai,
pótlólag idecsatolt telek utcafrontjára építették föl az újat. A szűkösség a
mai napig része az iskola életének.
1914-ben katonai tartalékkórháznak
foglalták le, a tanintézet ismét vándorútra kelt. Trianon innen is elvitte a
Délvidék ifjúságát, felére apasztva a tanulók létszámát. A főgimnázium rövid
időre visszakapta épületét, de 1921–22-től a Kolozsvárról áttelepített Ferenc
József Tudományegyetem használta tíz éven át. A 25. évi jubileumát még mindig
ideiglenes helyén ünneplő intézmény 1922-ben fölvette Klauzál Gábor nevét, s
fokozatosan reálgimnáziummá szervezték át. 1932-ben térhetett vissza otthonába,
melyet 1934-ben kívül és belül fölújítottak. A második világháború a három
szegedi fiúgimnázium közül ezt károsította legkevésbé. 1950-ben vette föl
Radnóti Miklós nevét. Nyolc évig gyakorló gimnázium is volt; ebben az időben
kezdte máig tartó munkáját kiemelt, kísérleti iskolaként. Az épületet fölújították
fönnállásának 100 éves évfordulójára.
A felsőbb leányiskola 1900 körül
Két utcára néző, V alakú épület,
alagsor-magasföldszint-két emelet szintekkel. A V alak csúcsát lesarkították a
főbejárat kialakításával. A szabályozási tervtől eltérő, lényeges levágást
azért engedték meg, mert alig vehető észre a különben sem szabályos téren, s
indokoltnak látszott egy forgalmas középület célszerűbb építése érdekében.
A fölsőbb leányiskola és
internátus számára tervezett épület pincéjében ebédlő, tálaló, mosogató,
konyha, mosókonyha, vasaló és mángorló, valamint a gazdaasszony, a mosónők, a
női és férficseléd szobái voltak. A földszinten az udvarra néző folyosókról
nyíltak a tantermek; az első emeleten három zongoraszoba, a kísérleti és
zeneterem, valamint a rajz- és kézimunkaterem. A második emelet nappali
szobáknak és három – hálóteremből, takarítónők szobájából és mosdószobából álló
– helyiségcsoportnak adott helyet, itt is zongoraszobákkal. A hálótermek nagyok
voltak: 16, 19 és 24 ágyasak. A leányiskola elköltözése után a több mint
háromszor annyi fiúnövendék számára a fölső szinten is tantermeket rendeztek
be. Jelenleg az alagsori helyiségek is ekként kell szolgáljanak.
A homlokzatok nagy vonalakban az
eredeti tervek szerint készültek, melyek a jelenlegi állapothoz képest jóval
finomabb, cizelláltabb, mondhatni nőiesebb képet mutatnak. Hiányoznak a
szalagos füzérek, a timpanonokat kitöltő ornamentikák, változtak a
nyíláskeretezések.
A felsőbb leányiskola kerítésrészlete
A lesarkításnál a félköríves,
faloszlopokkal és köríves párkánnyal keretezett főbejárat fölött mindkét
szinten három ikerablak látható kagylódíszes íves és háromszögű szemöldökkel,
valamint szalagos címerpajzsokkal a csúcsíves kváderkeretezések közén.
Az első emeleti parapeteken és az obeliszkekkel ékesített
attikán baluszterek. Az attikafal közepén, magasított térdfalon „ÉPÜLT MDCCCXCVIII”
fölirat, fölüle hiányzik a koronás címer. Az oldalhomlokzatokon sarokrizalitok
kétszintes, kettős korinthoszi pilaszterekkel, a konzolos főpárkány és az első
emeleti ikerablak fölött timpanonnal. Az alapfalfölületet vakolatkváderezés
díszíti, a második emeleten csúcsíves nyíláskeretezés formájában. Hangsúlyos
övpárkány a földszinti födém magasában; az emeleti ablakokat összekötő
fogsordíszes párkány a könyöklők vonalában. Az épület sarkain oroszlántartotta
pajzsok. Az udvari homlokzatok szerény kváderdíszűek.
A két épületszárny közéről
lebontott tornacsarnok függesztőműves födélszerkezete fele magasságáig nyitott
volt nagyobb légtér nyerése céljából. Faragott faelemek, magas faburkolat,
füzér- és állatfejdíszes, míves ajtó tették igényessé. A később épült,
jelenlegi tornacsarnok ennél egyszerűbb jegyekkel, de szintén követi a főépület
stílusát.
Az udvari betegpavilon eredetileg
beteg- és ápolónői szobának, fürdőnek és konyhának adott helyet. Napjainkban az
iskola menzája. Az udvart tömör lábazatú, finom rajzolatú kovácsoltvas kerítés
és kapu határolja.
Forrás: SZL ÉT 23 289/897., 37
583/899., 536/935., 31 869/936.
Irodalom: Kiss–Tonelli–Sz.
Szigethy. 1927. 264., A Radnóti Miklós Gimnázium jubileumi évkönyve. Szerk.:
Bánfalvi József. Szeged, 1958., A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium Jubileumi
Évkönyve az iskola 75 éves fennállásának alkalmából (1898–1973). Szerk.:
Bánfalvi József. Szeged, 1973. 15.
O. Cs. M.
541. Gróf-palota
Szecessziós, 1912–13.
Tisza Lajos körút
20/B
Raichl J. Ferenc
A Gróf-palota homlokzati terve
A Gróf-palota 1916 körül
A tőkés gazdasági fejlődésnek köszönhetően
ügyvédként dr. Gróf Árpád Márton igen jó anyagi körülményeket mondhatott
magáénak. A Szeged-Csongrádi Takarékpénztár ügyésze, majd igazgató választmányi
tag; kormányfőtanácsos; városi tb. főügyész; a Szeged-Belvárosi Kaszinó tagja.
A rókusi templom egyik színes ablaka az ő ajándékaként és nevével készült. „Egy
korszerű, a magasabb lakbéreket is megfizetni képes, bizonyára jelentős
hivatali pozíciókban lévő, jól szituált tisztviselők vagy egyéb foglalkozásúak
számára készült, magas jövedelmet biztosító palotát” (Gaál Endre) emeltetett a
körúton, itt rendezte be saját lakását és irodáját is.
A Gróf-palota kapuja
A Gróf-palota portálja
Az építkezést némi bonyodalmak
lengték körül: az engedély kiadása előtt megkezdték a kivitelezést; az épület
homlokzata 180 cm-rel belelógott az Arany János utca területébe; az udvar 10 m2-rel
kisebb volt az előírt hatod résznél, 134 m2-nél. A körút felőli oldalon a 60 cm
kiugrású rizalit 2,5 m-nél közelebb van a szomszéd telekhez, amely az építés
idején szintén Gróf Árpád tulajdonát képezte. Az építési engedély föltétele
volt a két telek egyesítése, s „az építő által telekkönyvileg biztosítható oly
nyilatkozat”, melynek értelmében a szomszéd telket azonos stílusban, a rizalit
figyelembevételével építi be. Az egy tömbben öt telket birtokló építtető
szerint „az általam combinatióba vett építkezésnek” csak egy része a
saroktelek. A ház elkészülte után egy évvel azonban a tulajdonos már az
összevont telek megosztását kérvényezte, amit természetesen nem engedélyeztek.
Ez azonban még nem biztosította azt, hogy folytatódjon is az építkezés abban az
irányban.
1912 júliusában Gróf Árpádnak nem
volt felelős mestere, ugyanis Stumpf János egy önmagával is tehetetlen
öregember, aki az ipartörvény életbelépte előtt váltott iparengedély alapján
gyakorolta az építőmesterséget. A ház valójában Gombos József képesítés nélküli
rajzoló segédletével épült. Az állványozás a legelemibb óvórendszabályok
betartását is nélkülözte; az a véletlennek volt tulajdonítható, hogy
életveszélyességéből eredően nagyobb szerencsétlenség nem történt.
A Gróf-palota lépcsőkorlátja
Az építkezési rendellenességek
miatti bírságokat – a föllebbezések elutasítása után – Gróf Árpád rendezte; a
palota pedig mindenki gyönyörűségére 13 hónap (!) alatt fölépült, s máig állja
az idők próbáját. Említést érdemel az épület korszerű vasszerkezeteit tervező
és számító budapesti Nicholson gépgyár rt. műszaki irodája. 1942-ben dr. Gróf
György alakíttatott ki szükségóvóhelyet.
Három utca által határolt,
alápincézett, háromemeletes épület. 3 m mélységben 1 m vastag betonlemez-alapra
állították. A pincében szén- és fáskamrákat alakítottak ki. Az 5 m belmagasságú
földszint két traktusában tíz bolt kapott helyet raktárakkal együtt. Az első
emeleten két lakás készült öt és hét szobával (melyek közül a legnagyobb 50 m2),
a másodikon három, a harmadikon négy lakás. Nyolcban volt fürdő, hatban
cselédszoba. A függőfolyosós emeletek fejezetes pillérek tartotta kétkarú
lépcsőn s már eredetileg beépített liften közelíthetők meg; a cselédek külön csigalépcsőt
használtak.
Az épület megformálásában a
tervező sajátságosan egyesítette a modern gondolatokat és vívmányokat a
hagyományokban gyökerező magyaros és keleti ornamentikával.
A főhomlokzatot két, zömök
oszlopra állított, karcsú torony keretezi finoman formált sisakokkal
koronázottan. Rendkívül attraktív hatású a különböző fölületek játéka: az
alapfalsíkból kis, félköríves és hosszú erkélyek ugranak ki, ez utóbbiak elé
nyúlnak a hátrahúzott fölületnek. Az ebből előreugró erkélyek az alapsíkig
érnek; sajátságos a bejárat fölött a hátrahúzott fölület kontúrjába folytonosan
benyúló alapfölület, amely ott zárt erkéllyé lényegül át. A síkokból eredő
mozgalmasságot tovább fokozza az erkélyek mellvédjeinek változatossága:
plasztikusan tömörek és áttört kőrácsok váltakoznak átgondolt, tengelyesen
szimmetrikus rendben a leheletfinom kovácsoltvas korlátokkal. Az íves
falmélyedést cakkos szegélyű orommező koronázza.
Az oldalhomlokzatok a főhomlokzat
pazarságánál visszafogottabbak. A körútit sarok-, az Arany János utcait
középrizalit tagolja szintén orommezővel s erkélyekkel.
A homlokzati ornamentikák
meghatározó eleme a főhomlokzat orommezőjének gazdag, inkább keleties arany
mozaikja, melynek morzsái fölcsillannak a homlokzat egyéb helyein is. A
magyaros motívumok domború mázas kerámiaként jelennek meg, mennyiségileg
alárendeltebb formában. Ablakai változatos szemöldökzáródásúak; tengelyképlete:
3+2+5+1+3+1+5+2+3+1. Rendkívül finom munkát dicsérhetünk a nyílászárókban, a
lépcsőházi és a padlásszinti ablakokban, a kovácsoltvas rácsokban és
virágtartókban, ez utóbbiak Fejős Ferenc mesterművei.
Forrás: SZL ÉT 11 565/1912., 23
066/1913., 68 123/942.
Irodalom: Tipity János 1980. 99.,
129., 227., Bakonyi Tibor 1980. 149., Péter László 1986a. 98., Nagy Zoltán
1991a. 198., Gaál Endre 1991. 595–596., Habermann Gusztáv 1992. 97.
O. Cs. M.
542. *Élésház
[Tisza Lajos körút
24.]
Az élésház 1861-ben
*Palánk 3. = a Széchenyi tér és
Vidra utca sarka. Az élésházi épületek (élelmiszerraktár, profontház) egy
részét az 1861-i Rohrbach fényképről, Bietler 1872-i akvarellfényképéről és
több árvízi fényképről ismerjük. (Helyükre Bainville József 1873-ban
törvényszéki palotát tervezett, de ez nem valósult meg. A Vizet az élésház túlélte. Így a helyén nem állhatott 1861-ben a
„Takarékpénztár romantikus stílusú székháza”, ahogy ezt Nagy Zoltán írta, mert
a székház 1864-ben épült föl, és nem az Élésház helyére. Az 1861-i Csató
vízfestményen nem az említett székház, hanem az Aigner-házban bérelt helyiségük
látszik.) Az Élésház épületét 1880 őszén bontották le. A Szegedi Hiradó és a
Szegedi Napló is hirdette, hogy „az élésház (prófontház) lerombolása által
nyert tégla, fa, cserép és egyéb építési anyagok a helyszínén eladatnak”. Az
élésházi telekre 1896-ban épült a városi fürdő. (A telek elé pedig 1883-ban a
Jerney ház, Széchenyi tér 8.)
Hatalmas L alakú telekre épült a
földszintes, négy utcára szóló, négyszög udvaros épület. Tér felőli homlokzata
17 tengely volt, középen hatalmas kapubejáróval. A lábazat nélküli földszinten
egyenes záródású nyílások sorakoztak. Előreugró főpárkány és a tetőn két sor
szellőzőnyílás volt. Az Élésház utca felé néző tetőzetből emelkedett ki a
bejárat fölötti kicsi emeletrész. Hasonló lehetett a Vidra utca felé néző
homlokzat.
Forrás: SZL: SZB. 227/861., Tt.
2533/872., 913/873., 7849/874.
Irodalom: SZH 1873. ápr. 27.,
1878. nov. 6., 1880. szept. 24., Bálint Sándor 1959. 50., Nagy Zoltán 1991.
107.
T. K. M.
543. Gőzfürdő
Eklektikus,
1894–1902.
Tisza Lajos körút
24.
Steinhardt Antal &Lang Adolf
A nagy árvíz után Szegednek
egyetlen, szűk és primitív fölszereltségű gőz- és kádfürdője maradt. Ezért a
közvélemény nyomására határozat született: „Városunkban úgy népességi mint
egyéb viszonyaiban jelentkező haladásban [...] kifejlődött s kielégítésre vágyó
közszükségletek között jelenleg elsőrendű, – immár tovább megoldatlanul nem
hagyható – kérdést képez egy gőzfürdő létesítése”. A közgyűlés pályázatot írt
ki, és megvásárolták a telkét, hogy a belügyminiszter által jóváhagyott 226 500
forint költségvetéssel hozzákezdhessenek a megvalósításhoz.
A beérkezett öt pályamű közül
Czigler Győző műegyetemi tanár szakértésével a „Czímer” jeligéjűt választották
ki jó közlekedést eredményező, optimális alaprajzi szervezését, előkelő fürdő
jellegét, díszes homlokzatát, valamint megfelelő alapozását, világítását és
szellőzését értékelve. Hátrányát a nehezen megoldható tető jelentette.
Már a tervek megküldésével egy
időben módosítások váltak szükségessé: a cél „a közegészségügyi, építészeti,
styl s gyógyászati tekintetben megfelelő, egy szakaszos gőz-, kád- és
tükörfürdő” maradt, mert a tervek „a város igényeit, valamint anyagi erejét
messze túlszárnyaló gőzfürdőt” mutattak, külön női és férfi fürdőrésszel. Ezt
elvetve egyetlen fürdő építését tudták csak vállalni, a szeparálást
időbeosztással biztosítva.
Az épület átadására a millenniumi
emlékünnepség keretében, 1896. szeptember 6-án került sor. A fölmérési tervek
az előbbiek ellenére két (tehát külön női és férfi) fürdő komplett
megvalósulását mutatják.
Szeged város közönsége egyúttal
meghirdette a fürdő bérbeadását hat évre. A bérlő működtetni tartozott a férfi
és női gőzfürdőt ruházattal; a tükörfürdőt zuhannyal, ruházattal; az I.
osztályú márvány, valamint a II. osztályú horgany kádfürdőt
hidegvíz-gyógykezeléssel, pakolással, külön ledörzsöléssel. A 340 db komplett
férfifürdőruha egyenként lepedőből, köpenyből, kötényből, törülközőből és
frottírozó lapból állt; a 170 db női ruházat kötény helyett színes, hosszú
inget és fejkendőt tartalmazott. Csöbröknek, vödröknek és tálaknak kellett a
vendégek rendelkezésére állaniok. A bérlő tartozott orvost és fodrászt tartani,
valamint tíz fő alapszemélyzetet férfi és női szolgákkal; ez utóbbiak bére a borravalókból
volt födözendő.
A bérletet elsőként a szentesi
Antal József vállalta 1897-ben. A nem megfelelő tervezésből, művezetésből és
kivitelezésből eredő gondok már 1899-ben megmutatkoztak, s javítások, pótlások
váltak szükségessé, pl. az öltözőtermek üvegtetőzete között a csöpögés
meggátlása végett gőzfűtés és szellőztetés alkalmazása. 1900-ban a fürdőt
tiszti főorvosi fölügyelet alá utalták.
A nagy vívmányszámba menő gőzfürdő
házi kezelésbe adása az első időkben rengeteg bajjal járt, alig működött, a
pótlásokra folytonos póthitelek kellettek mindaddig, míg Priváry Ferenc
gépészeti fölügyelő minden magasabb mérnöki tudás nélkül végre rendbe hozta
Ligeti Béla műépítész segítségével. Az 1906–09. közötti átépítések, valamint a
gőzfürdő berendezése fűződik a nevükhöz.
Később a vízvezeték vizét, majd a
közvetlenül az artézi kút mellett 1927-ben föltárt, 52 °C-os hévizet (Anna-víz)
is bevezették, amely 944 m mélyből percenként 600 l hozammal tört föl. Az
ásványi sókban gazdag gyógyvíz emésztési és kiválasztási bajok, valamint a
Basedow-kór ellen kiváló.
A második világháború éveiben
óvóhelyet létesítettek 6 fő állandó és 46 fő időszakos létszám részére.
1950–53. között több lépcsőben belső átalakítások történtek. A földszinti
üzlethelyiségekből iszapgyógyászatot létesítettek, karzatot bővítettek,
fafödémet cseréltek vasbetonra, valamint átépítették a gőzmosodát.
A fürdő épületegyüttesét a
budapesti tervezők egy 40 cm széles padkájú betontömbre szánták állítani úgy,
hogy a fürdőmedencék betonfeneke közvetlenül az alapbeton tömbjére kerüljön. A
megközelítően háromszög alakú telek beépítése mozgalmas tömegformálással
történt.
A telek középső részén egy ovális
udvart körülvevő folyosóról nyíltak a bejárattal szemközti oldalon a kádfürdők;
a szimmetrikusan futó íves épületszárnytól jobbra voltak találhatók a férfi,
balra a női nagy tükörfürdő, meleg-, langyos- s két hidegvizes medence, zuhany,
gőz, dörzsölő, meleg léghelyiségek, nagy pihenőterem, lábmosó helyiség,
emeletes öltöző 46 és 30 kabinnal. Ezeket egészítették ki a hidegvizes
gyógytermek, az orvosi szobák és kiszolgáló helyiségek. Különleges térélmény
forrását jelentette a termek alakjának változatossága: kör, félkör, sokszög,
nyolcszög, ovális, szegmentíves téglalap. Először csak a gőz, meleglég és -vízhelyiségek
mennyezetét boltozták volna, a hideg medencés helyiségekbe famennyezetet
szántak a tervezők; végül mindenhová téglaboltozatokat építettek.
A háromszög belső csücskét
melléképületek bélelik egy második udvar körül. A főhomlokzat bal szélén, a
szép, kovácsoltvas kapu mögött keskeny folyosó vezeti hosszan ide a gazdasági
forgalmat.
A gőzfürdő 1899-ben
A főbejárat tengelyébe, az ovális udvar
belső oldalára helyezték el a víztartó tornyot, amely az eredetileg
gőzszivattyúval fölnyomott vizet a „tartányból” adagolta egyrészt közvetlenül
az úszómedencékbe, másrészt melegítő vörösréz csigán s a „melegvíztartányon” át
a fölhasználási helyekre. Az úszócsarnok föltöltése a korabeli igények szerint
8–14 naponta történt, 10 óra alatt. A vizet „egy Pulsometer általi köröző”
tartotta folyamatos mozgásban a medence legmélyebb átfolyójából a befolyáshoz
szállítva, állandó vízújítással, valamint „egy gőz sugár készülékkel” történő
melegítéssel. A vizet kavicson keresztül vezetve tisztították, innen szivattyú
juttatta a zuhatagokhoz és a különböző „Hydrasokhoz”. Az öntött és agyagcsöves
csatornákba több helyen tisztító csavart építettek.
Általában külön szabályozható,
öntöttvas bordás szegményű kályhákkal fűtöttek, a nagy úszócsarnokban és a
gőzfürdőkben lyukasztott rácsú faburkolattal takart, bordás csövekkel. Ezeket
kőpadok alá is helyezték, a gőz finoman perforált vörösréz csöveken áramlott
be. A meleglégfürdő a „palatábla lerakású” padozat alatt vezetett, sima
gőzcsővezetékekből álló fűtési kígyót kapott, amely az egész padozatot
egyenletesen melegítette. „A Closettek mind magastartánnyal rendezendők be és
akként szerkesztvék, hogy az ülés elhagyása után a csészébe egy teljes önműködő
vízjáték lépjen be.”
A gőzfürdő kapuja
A gőzfürdő bejárati kapuja
Az épület tömegjátéka és
homlokzatképzése egyaránt rendkívül mozgalmas. A 117 m hosszú főhomlokzatot
monumentális főbejárat osztja ketté, melyet gúla alakú alépítményre állított
obeliszk koronáz. A bejáratot széles, félköríves, tárcsadíszes párkány
hangsúlyozza, két klasszikus formálású szoborral. A hosszú homlokzatot
változatos tömegrészek erős ki- beugrásokkal tagolják, s ezáltal teljes hosszán
élményt adó marad. A nyolcszögű tömegeket kupolák emelik ki. A homlokzat
részletelemei közül a leglényegesebbek: konzolsoros főpárkány kazettázott
attikával és antefixek sorával, kompozit oszlopok, timpanonos szemöldöksor,
nyolcágú csillaggal osztott négyzetes mezők. Külön érdekessége a nagyméretű,
félköríves ablakok falpillérekkel való osztása. Az épület visszaugrásai előtt
egykor míves kovácsoltvas kerítés állt. Az épületegyüttest meg nem engedhető
módon támadja és bántja a benne lévő vizes funkció, csúnya sebeket okozva a
homlokzatokon is.
Forrás: SZL ÉT 35 801/894.,
1266/902., 3743-527/951., F.588-15/2., 4., 6/952.
Irodalom: Péter László 1986a.
101., Nagy Zoltán 1991c. 189., Dudás Béla 1991. 534., Kristó Gyula 1992. 75.
O. Cs. M.
544. MÁV üzletvezetőség
VK. Neoreneszánsz, 1894.
Tisza Lajos körút
28–30.
Pfaff Ferenc
A Víz után a város újjáépítésekor a Tisza Lajos körút vonalát a
Ferenc tér nyugati szélén jelölték ki. A térnek a körút, a Budai országút, a
Fekete Sas és a Pallavicini utca határolta területét a városi építési alap
számára tartották fönn. A telek Budapesti sugárúti részére épült a Magyar Állam
Vasutak üzletvezetősége. Építésére 1893. május 17-én nyújtották be a kérelmet.
A tervrajzok e dátummal és Pfaff Ferenc aláírásával maradtak fönn. A lakhatási
engedélyt 1894. július 14-én adták meg. Az épület mögött lévő telekrészen szép
rajzú parkot létesítettek, amelyet Keglovich egy 1900 körüli fényképéről
ismerünk. A homlokzatot ábrázoló levelezőlap az épület 1916 körüli állapotát
örökítette meg. A kétemeletes palotát 1942-ben háromemeletesre magasították. Az
emeletráépítést az épület német reneszánsz stílusában igényesen oldották meg.
Ekkor építhették a park köré a magas, kovácsoltvas kerítést, a parkban 1996-ban
gőzmozdony áll.
Megközelítően négyzet alakú
telekre épült a négy utcára szóló emeletes tömbház. Kossuth Lajos sugárútra néző
főhomlokzata 1+1+1+K+1+1+1, a körúti és Fekete Sas utcai oldalhomlokzat
1+3+3+3+1, 1+2+3+2+1, a parkra néző, hátsó homlokzat 1+9+1 tengely, sarok- és
középrizalitokkal. A lábazat sima, a földszinti falsík kváderozva van, az
emeleteké nagyobb részt fugázott tégla. A földszinti és első emeleti ablakok
egyenes záródásúak, utóbbiak timpanonos szemöldökkel.
MÁV üzletvezetőség
A második és harmadik emeletiek íves záródásúak, a
rizalitokban ikerablakok. A választópárkányok szélesek, magukba foglalják a
bábos parapetet és a bejárat fölötti, négy konzolra támaszkodó hatalmas
erkélyt. Konzolsoros főpárkánya fölé a rizalitokban tornyok és mellvédek
emelkednek, a főhomlokzaton a tető közepéből oszlopos torony magasodik.
Forrás: SZL: Tt. 6864/893.
Irodalom: Bálint Sándor 1959.
164., Péter László 1974. 242., Százéves a MÁV Szegedi Igazgatósága. Főszerk.:
Szabó Gyula, Szeged, 1988.
T. K. M.
545. Molnár-ház
MJ. Eklektikus, 1882.
Tisza Lajos körút
29.
Hoffer Károly
A Molnár-ház homlokzati terve
*Palánk 57. = az Élésház utca
nyugati házsorán. A Víz után a Tisza Lajos körút kijelölésekor a körút és a Fodor
utca sarkán kialakított telekre épült. Molnár Pál főmérnök és neje, Rényi Anna (lakásuk a Szeged-Csongrádi takarékpénztári
épületben volt) 1881. augusztus 18-án kért építési engedélyt egyemeletes
lakóházra. A benyújtott terveket Hoffer augusztus 14-én írta alá, az engedélyt
már 29-én megadták. 1882 tavaszán az udvarban mosókonyha és kamra épült. A ház
állapotáról október 26-án készült jegyzőkönyv alapján a lakhatási engedélyt
december 7-én adták ki. Az épület külseje csak kissé tér el a tervtől, a timpanonos
szemöldökök íveltek voltak, és erkélyt nem szántak rá. A homlokzatot Nagy
Zoltán–Papp Imre könyvéből ismerjük. Az 1960-as években az emeletráépítéskor
eltűntek az emeleti rizalitot hangsúlyozó, szépen formált függőleges falsávok.
Az épület stílusától teljesen idegen, jellegtelen ablakú két emelettel növelték
a házat.
Megközelítően háromszög alakú
telekre épült az egyemeletes sarokház. Főhomlokzata 2+1+K+1+2 tengely,
középrizalittal, oldalhomlokzata 3 tengelyes. A falsík a rizalit földszintjén
kváderozva van, emeletén fugázva. A lábazatban téglalap alakú pinceablakok. A
kapu félköríves. Az ablakok egyenes záródásúak, az emeleten az összefüggő
ablakpárkány végigfut, a szemöldökök csak a rizalitban timpanonosak. A jobb
oldali szélső tengelyben lévő erkély három öntöttvas konzolon nyugszik. A
faragott fakapun át tágas kapualjba jutni, jobbra nyíló lépcsőházában a
legyezős díszű öntöttvas korlát az első emeletig tart, onnan új vezet tovább.
Forrás: SZL: Tt. 7973/881.
Irodalom: Bálint Sándor 1959. 164,
Nagy Zoltán–Papp Imre 1960. 240. és 166. kép, Habermann Gusztáv 1992. 194.
T. K. M.
546. Tóth-palota
Neorokokó, 1900.
Tisza Lajos körút
33.
Kótay Pál
A Tisza Lajos körút és a korabeli
Völgy utca (ma Kálvin tér) sarkára, egy rendkívül exponált helyre építették
kétemeletes palotájukat a Tóth-fivérek, Pál és Ferenc, az ötszögű telek végében
földszintes istálló melléképülettel.
Az építési engedélyt azzal a
föltétellel kapták meg, hogy a szomszédos épületek fölé emelkedő tűzfalakat
kisebb mérvű díszvakolással lássák el. A beköltözéssel nem várták meg az épület
kiszáradását s a lakhatási engedély kiadását; ezzel kihágást követtek el.
1902-re elcsitultak ezek a hullámok, s az elegáns lakások ügyvédnek, orvosnak,
táblai tanácsjegyző albírónak, kir. ítélőtáblai bírónak és Kiss Ferenc m. kir.
erdőmesternek, „a szegedi erdők atyjának”, az Erdészeti Szakközépiskola
névadójának szolgáltak otthonul.
1941-ben szükségóvóhelyet
létesítettek az épületben; 1957-ben az istálló fölső feléből udvari lakást
alakítottak ki.
A főépület szárnyai U alakban
helyezkednek el egy ötszög négy oldala mentén, a két utca összemetsződésében
kupolás kaputoronnyal.
Tóth-palota
A boltozott pince fölött három lakószintet építettek; a
padlástérben háromállószékes és bakdúcos, térdfalas tetőszerkezettel.
A Tóth-palota kapuja
A pincében kocsis- és
házmesterlakást, fáskamrákat, mosókonyhát és mángorlót helyeztek el. A
földszinten elegáns vestibullel indul a kapualj, melynek finoman formált
gipszszobrait az 1990-es évek közepén törték össze. A kapualjból két irányba
induló lépcsőkön keresztül lehet a fölső szinteket megközelíteni. Emeletenként
két négy-ötszobás, fürdőszobás lakást alakítottak ki cselédszobával, az udvari
épületszárny végein egy-egy csigavonalú cselédlépcsővel. Az emeleteken, a
„vestibul” fölött kör alakú, ikerablakos szoba nyújt különleges térélményt. A
lakások azon adottsággal is rendelkeztek, hogy egy-egy szobájuk a lépcsőházból
külön is megközelíthető volt, így kényelmesen használhatták fogadószobának,
irodának, rendelőnek.
A rokokó elemeit mértéktartó eleganciával
alkalmazó homlokzatok szinte szó szerint az eredeti tervek alapján készültek. A
külső, törtvonalú homlokzat tengelyképlete: 2+3+2+2/K+2+2+2; az egy síkban levő
felületek szélein, valamint a kaputornyon közös szemöldök alá vont
ikerablakokkal.
A Tóth-palota erkélykorlátja
Az alapfalsíkot vízszintes nútozás
élénkíti, az ablakok gazdagon keretezettek. Legmívesebb az első emelet, a piano
nobile kiképzése íves, tagolt szemöldökkel, kartussal, kagylóval. Ugyancsak
kagyló került a főpárkány kerek szemeibe, amelyeket eredetileg ablaknak
szántak. A kaputorony külön ékessége a gazdag kiképzésű nagykapu, a finoman
megmunkált kovácsoltvas erkély, a főpárkány fölött volutás, ikerablakos
orommező, mögötte szépen szerkesztett, lanternás kupolával.
Forrás: SZL ÉT 22 459/900., 19
057/901., 3997/901., 67 950/941.
Irodalom: Tipity János 1980. 56.
O. Cs. M.
547. Református palota
Eklektikus, szecessziós,
1910–12.
Tisza Lajos körút
37.
Magyar Ede
A református egyház 1907-től
tervezte, hogy bérházat építtet ezen a telken, de a pénzügyi föltételeket csak
1909-re tudták kölcsön útján megteremteni. Az épületben kapott helyet a
parókia, valamint a Fodor utcába való átköltözést megelőzően az egyházközség
négytanítós elemi iskolája.
A kivitelezők, Ottovay István és
Winkler Imre vállalták, hogy 1911. november 1-jén átadják az impozáns
bérpalotát; ígéretüknek azonban az építőiparban abban az időben uralkodó
körülmények miatt csak a következő esztendőben tudtak eleget tenni.
Városképileg meghatározó helyen
lévő, egyedi komponálású háromemeletes palota. Ötszög alakú, hatalmas telkét a
maximális beépítési százalékig kihasználták a három udvar köré szerveződő
épületszárnyak. A körút felől udvarát zártan körülvevő két tömböt láthatunk
hegyesszögben egymás mellé illesztve oly módon, hogy éppen az ötszög csúcsánál
válnak szét, válik tömegük negatívvá, tömeg helyett teret fogva közre. Ott van
tér, ahová a hangsúlyt, a jelet, a kupolát várnánk. Így éppen ellentéte a vele
szemközt lévő gőzfürdőnek.
A földszinten üzleteket
alakítottak ki, a középen lévő ékben is mellvéddel szegett lapos tetővel. Itt,
a középső tengelyben nyílt a parókia és az iskola bejárata. Az eredetileg volt
14 üzlet fölött 34 bérlakás kapott helyet. Az építtető és a tervező közös
szándéka volt, hogy az akkor szokásos öt-hat szobásnál kisebbek legyenek, de
szükség esetén bővíteni lehessen őket egymás rovására, jelentős bontás nélkül.
A lakások a maguk korában korszerűen fölszereltek, modernek voltak.
A Református-palota 1913-ban
Homlokzatképzésében sajátságosan
elegyednek a historikus formák a szecessziósokkal. A nagy, földszinti portálok között
lesarkítással megjelölten találjuk a lakóházbejáratokat, érdekes módon a
véghomlokzatoknak nem a nagyon hangsúlyozott középtengelyében. A portálokat
konzolokon nyugvó, klasszikus sormintával kísért, erőteljes övpárkány választja
el fölső szintektől.
Az emeleti ablakokat egymás fölött
összefogó, félköríves keretmotívum nagyságrendileg nagyobb formái jelölik ki a
két középtengelyt, az őket ívesen kísérve megemelkedő főpárkánnyal
koronázottan. A keretek fölső mezőjét a magvető és a termést betakarító ember
szimbolikus alakjairól mintázott kerámiamozaikok töltik ki, amelyek a tervező
vázlatai alapján Budapesten készültek. Változatos az ablakok szélessége és
szemöldökvonala.
A körúti homlokzatokon
kovácsoltvas korláttal filigrán nyitott erkélyek készültek, az oldalsókon
többszintes, íves zárt erkélyek. A falfölületeken vékony nútozás kőosztást
imitál. A manzárdtető és a tetőablakok barokkos
jelleget mutatnak. A geometrikus szecesszió jegyében
fogant kapuk Kecskeméti Antal díszműlakatos munkái. A középső bejárat fölötti
műkő szobrok az éneklő és tanuló gyermekeket mintázzák, jelezve az iskola
egykori jelenlétét.
Forrás: SZL ÉT 11 080/912.
Irodalom: Kiss Ferenc–Tonelli
Sándor–Sz. Szigethy Vilmos 1927. 234., Bakonyi Tibor 1980. 151–152., Bakonyi
Tibor 1989. 17., Bátyai Jenő: A református palota = DM 1990. okt. 28. 4., Nagy
Zoltán 1991a. 197., Magyarka Ferenc 1991b. 933
.
O. Cs. M.
548. *Régi postaház
[Tisza Lajos körút
39.]
*Palánk 89. = a Budai országút
északi házsorán. 1847-ben Posta. A házat már 1860-ban, majd még évtizedekig „a
régi postaház” megjelöléssel emlegették. 1865-ben Kirschner Izsák fakereskedő háza. 1868 nyarán eladó Sipos Ferenc
jól berendezett kártyakészítő üzlete. 1877 májusától itt volt Magyar Miksa
ügyvédi irodája. A Vízkor is Kirschner
tulajdona, károsult még Winkler B. fakereskedő, Weisz Johanna kávés, Weinberger
Hermann sapkás, Weisz Zsigmond cipész és Szabó József mészáros. A házat több
árvízi fényképről ismerjük, a kapu fölötti cégtáblán „WINKLER B. FAKERESKEDÉSE”
olvasható. Helyére Kirschner új házat építtetett.
A régi posta ház 1879-ben
Téglalap alakú telek elejére épült
a téglalap alaprajzú épület. Homlokzata 4+2(iker)+K+2+(iker)+1+1(iker) tengelyes
volt. A falsíkot széles, függőleges falsávok tagolták. A földszinti ablakok
enyhén ívesek, zsalugáterral, az ajtók alacsonyabbak, egyenes záródással és
táblákkal. Az övpárkány fölé ível a hatalmas kapu. Az emelet ablaksora egyenes
záródású volt, két vakablakkal. Fölöttük az erősen kiülő díszítmények
megközelítették a főpárkányt. A tető fele része későbbi födésűnek látszik a
fényképen, rajta egy sor íves szellőzőnyílás volt.
Forrás: SZL: Ti. 2724/847.,
2421/865., Tt. 6427/872.
Irodalom: SZH 1860. máj. 10.,
1868. jún. 25., 1877. máj. 2.
T. K. M.
549. Kirschner-ház
Eklektikus, 1883.
Tisza Lajos körút
39.
Gregersen Péter
A Kirschner-ház 1900-ban
A régi ház bontását 1881 nyarán
megkezdték, a Tisza Lajos körút vonalának kijelölésekor saroktelekké vált. Az
építésre a tulajdonos 1882. augusztus 9-én kért, és 21-én kapott engedélyt. Az
engedélyezéskor kikötötték, hogy bontsa le a telkén lévő valamennyi ideiglenes
épületet. November közepén tartották meg a kőműves ünnepélyt, „mikor is a
kendőktől virító zöld ágat” föltűzték. November 16-án melléképületre kértek
engedélyt, az iraton Gregersen neve mint meghatalmazotté szerepel, és 1883.
május 6-án is ő kérte az épülő ház oromzatára az óra fölállítását. Ezekből
föltételezzük tervező és építő szerepét, bár Bálint Sándor ezt Hoffer Károlynak
tulajdonította. A Szegedi Napló Ujdonságok rovatának különleges híre: „Óra egy
magánház homlokzatán”. Május 31-én engedélyezték „a ház attikáján alkalmazandó
óra felépítményt a benyújtott tervek betartásával”. Az épülő ház Letzterék
1882-i és 1883-i fényképén is látható. November 12-én adták ki a lakhatási
engedélyt. A sarok mellvéd fölé emelkedő, az órát magába foglaló kagylós
építményt Keglovich 1900-ban készült kitűnő fényképéről ismerjük. Ekkor csak a
sarkon volt erkély, és a főpárkányt páros konzolok tartották. A ház
átalakítására és az udvar befödésére 1911. augusztus 14-én kértek engedélyt a
vaskereskedő Bruckner testvérek. A
vasszerkezetű üvegfödelet Müller Miksa műépítész tervezte. A szegediek
évtizedeken át a városnak ezt a pontját, a sarki vasáru üzletről, „a
Brucknernál” megnevezéssel jelölték. Az egyemeletes ház az 1960-as években sima
főpárkánnyal és a mellvéd visszaépítésével jellegtelen második emeletet kapott,
a sarki óra fölépítménye nélkül.
A körút kijelölésekor a telek
formája megváltozott, erre épült az L alaprajzú egyemeletes sarokház.
Homlokzata a sugárútról indulva 5+1+1(sarok)+1+4+3+4+1 tengely, rizalitokkal. A
sarok le van gömbölyítve. A falsík a földszinten erősen van kváderozva, a
nyílások félköríves záródásúak, magasra ívelő kapuja a körútra nyílik. Az
övpárkány erőteljes. Az emeleten a rizalitokat faloszlopok hangsúlyozzák. Az
ablakok egyenes záródásúak, az összefüggő párkány végigfut, a rizalitokban
timpanonos szemöldökök vannak, a tükrökben emberarcos díszítmények. A hatalmas
konzolokra támaszkodó erkély a sarok vonalát követi, a másik három föltehetően
az emeletráépítéskor készült. Erkélykorlátjukat a sarki erkély eredeti
mintájára kovácsolták. A második emelet jellegtelen ablakai között a
faloszlopok folytatódnak. A sima főpárkány fölé a rizalitokban mellvéd
emelkedik. A fakapun keresztül nyúlánk kapualjba jutunk, onnan szerény
lépcsőház vezet a kőkonzolos függőfolyosóra.
Forrás: SZL: Tt. 2289/913., ÉT.
Irodalom: SZH 1881. jún. 2, 1882.
aug. 11, nov. 16, SZN 1883. máj. 27, Bálint Sándor 1959. 164. 17. jegyzet, Nagy
Zoltán–Papp Imre 1960. 241.
T. K. M.
550. Leányiskola
Eklektikus, 1881.
Tisza Lajos körút
54.
Petsch Ede
A polgári leányiskola 1883-ban
*Palánk 321. = a Mélyárok és a
Fekete sas utca sarka. Szegál-féle Rónay-ház. A Víz után a város újjáépítésekor egy része a Tisza Lajos körútba
esett, ezért 1880-ban kisajátították. Helyére, a Kölcsey, a Fekete Sas utca és
a körút határolta telekre építették föl a belvárosi leányiskolát. Az építkezést
Jiraszek Nándor és Krausz Lipót társvállalkozók 1881 nyarán kezdték meg. 1882
augusztusában az épület kész, előtte a tér rendezve volt. „Csinos rácsozattal
ellátott kettős följáró vezet a főbejárathoz, melynek díszes kapurácsa
valóságos remek [...]. E kb. 600 frt értékű munkát Nigrényi Pál lakatosmester
ajándékozta”. Már csak a berendezés volt hátra. Október elején a Szegedi Hiradó
közölte a tervező Petsch Ede halálát, méltatva tevékenységét: „a műszaki
osztályban a kiválóbb fontossággal bíró s nehezebb architektúrai beosztást
igénylő épületek nagy részét ő tervezte”. Decemberben a városi zeneiskola ének
osztálya és Czapik János zongoraiskolája költözött ide a bérházból. „A polgári
leányiskola a könyöradomány-maradványból a város hozzájárulásával” épült. Ezt a
tényt emléktábla örökítette meg az épület külső falán. Minden bizonnyal ez az
ablak magasságú tábla látható Letzter és társa fényképén, az első emeleti
lekerekített sarok ablakai között; a fölirat olvashatatlan. Szövegét Palásti
László közölte: „Emeltetett az 1879-edik évi vízvész alkalmából hazánk és a
nagyvilág által tanúsított részvét emlékéül a begyült könyöradományok
maradványából. 1881.” A padlásablakok fölött szépen tagolt konzolos főpárkány
volt, föléje a rizalitokban mellvédek emelkedtek „VÁROSI ELEMI ÉS POLGÁRI LEÁNY
ISKOLA” fölirattal. Lekerekített sarkán impozáns torony magasodott. 1951-ben az
épületet átalakították, valószínűleg ekkor készült az emeletráépítés is. Az
iskola jellegzetességét adó, magasra ívelő saroktornyot sajnálatos módon nem
építették vissza. Azóta a Tudományegyetem Jogi Kara.
A lecsapott sarkú, háromszög alakú
telekre épült az egyemeletes iskola. Főhomlokzata baloldalt le van kerekítve
2+1+K+1+2 tengely, középrizalittal; a körúti oldalhomlokzat 6+3+6, a Fekete Sas
utcai 3+9+3 tengely, rizalitokkal. A falsík változatosan van kváderozva.
Erőteljes lábazatában alagsori ablakok. A földszint nyílásai félkörívesek. A
széles választópárkány egyben összefüggő ablakpárkány, itt az ablakok enyhén
íveltek, a rizalitokban timpanonos szemöldökkel. A második emelet
belmagasságával és egyszerű ablakaival idomul a homlokzathoz, főpárkánya ívelt.
Forrás: SZL: Tt. 7. doboz. ÉT.
Irodalom: SZN 1880. jún. 5, 1882.
aug. 6., SZH 1881. jún. 2., 11., 1882. aug. 9., okt. 4., 5., dec. 1., Bálint
Sándor 1959. 163, Kulinyi Zsigmond 1901. 152, Palásti László DM 1963. márc. 12,
Tipity János 1980. 22.
T. K. M.
551. *Zseravitz-ház
[Tisza Lajos körút
57.]
*Palánk 177. = a Három Korona utca
északi házsorán. 1860-ban Zseravitz-féle ház, udvarában Orgonista János
szabómester műhelye volt. 1861 januárjában az egyik bolt Szenoner Paulina
divatterme. 1862 februárjában Hattyú-ház,
Zseravitz János hagyatéki tömegéhez tartozott, benne májusban egy kisebb magtár
bérbeadó. 1869. május elsején a divatterem helyére Klein Jozefa divatáruboltja
költözött, ekkor Felmayer Antal a
háztulajdonos. 1871 végén Netzel Júlia női ruhák készítésére vállalkozott,
lakása a „bal lépcső első emeleten” volt. 1874 nyarán még Felmayer-ház, itt
lakott Bloch Ignác, aki szépírást tanított. A Vízkor Wagner Ferenc Antal háza; kívüle még hatan károsultak. Az
épület az árvízi fényképen fölismerhető. Az újjáépítéskor a ház nagy része a
Tisza Lajos körútba esett, a telek maradék részére, a Tisza Lajos körút külső
oldalára épült a Weisz-ház.
A Zseravitz-ház 1879-ben
Téglalap alakú telekre épült a
zárt udvaros egyemeletes lakóház. Homlokzata 16 tengely volt. A földszint alig
látszott ki a vízből, a kapu középen lehetett. Az emelet ablaksora egyenes
záródású volt, a főpárkány előreugró. A meredek tetőn egy sor szellőzőnyílás
volt.
Forrás: SZL: SZB. 169, 236/861.
Irodalom: SZH 1860. júl. 15, okt.
7, 1861. jan. 20, 1862. febr. 12, máj. 17, 1869. ápr. 4, 25, 1871. nov. 8,
1874. aug. 2, Habermann Gusztáv 1992. 312, 79, 290.
T. K. M.
552. Weisz-ház
Eklektikus, 1880.
Tisza Lajos körút
57.
Weisz-ház
A telek maradék része a Víz után a Hajnóczy utca és Tisza Lajos
körút sarkára került. Weisz Ignác június 9-én kért rá építési engedélyt, és
24-én megkapta. Sajnos a tervek nem maradtak fönn az iratok mellett. December
13-án a lakhatási engedélyhez szükséges helyszíni szemle megjegyezte, hogy a
pince csak üzleti helyiségnek használható. De a földszinten már októberben
hirdette magát Koch-Rosenberg Sarolta női divatáru-készítő. A pincehelyiségben
lévő sütőházat Csernus József szabadkai sütőmester és felesége Kováts Birkás
Rozália (szerző anyai nagyszülei) bérelte ki. Itt született 1881. április 23-án
János nevű gyermekük. 1882 januárjában a sütőház kiadó, bár az 1883-i Szegedi
kalauzban Csernus József még a pékek között szerepelt. (Innen Pécsre költözött,
ahol évtizedeken át jól menő sütödét és fióküzletet tartott fönn.) A ház az
Építési Törzskönyv adatainak fölvételekor a mellette lévő Hajnóczy u. 1/B számú
házzal együtt Weisz Adolf tulajdona. 1896-ban itt lakott Spitzer Ignác
orvostudor. 1996-ban a sarkon a Postabank fiókja, a körúton virágüzlet, a
Herbária gyógynövény szaküzlet és az Adria tours foglal helyet.
Téglalap alakú telekre épült az U
alaprajzú egyemeletes lakóház, lecsapott sarokkal. Oldalhomlokzata
2+1+1(sarok), körúti főhomlokzata 1+6+1+K tengely, rizalitokkal. A falsík többféle
kváderozású, melynek nagy része a földszinten le van kopaszítva. A földszint
egyenes záródású nyílásaihoz, hasonló az emeleti ablaksor, ahol az íves és
timpanonos szemöldökök között füzérdísz van. Füzéres konzolokon áll a
sarokerkély. A homlokzatot füzérek és emberarcok, a téglalap alakú
padlásnyílások fölött pedig leveles konzolsor zárja. Újabb kapuja szűk
kapualjba nyílik, lépcsőháza alacsony. Csöppnyi udvarának függőfolyosóján
kovácsoltvas korlát van.
Forrás: SZL: Ti. 4040/880., ÉT.
Irodalom: SZH 1880. okt. 21.,
1882. jan. 28., Farkas Antal 1883. 93.
T. K. M.