Szentes

 

 

 

Szentes Magyarország alföldi részén, Csongrád megye északi felében, a Tisza bal partján, a Körösből eredő Kurca két oldalán terül el. Természetes vizei még a Veker- és a Kórógy-erek. Jellegzetesen sík vidék. A föltárt régészeti leletek bizonysága szerint a terület az újkőkortól kezdve (Kr. e. 5000–3000) folyamatosan lakott hely volt. A népvándorlás évszázadaiban (I–VI. sz.) különböző népcsoportok (jazig, szarmata, gepida, hun, avar) váltották egymást; ezt a vidéken talált sírok százai tanúsítják. Bizonyos föltevések szerint Szentes térségében, a Tisza–Körös szögletében állott Attila (433–453) legendás sátorvárosa. A honfoglaláskor Ond vezér törzse népesítette be a területet. A legkorábbi írásos emlék I. Géza 1075-ben kelt oklevele, amely a Kurca (Curicea) nevét örökítette meg. Ebben a király a Kurca itteni révjének vámját a garamszentbenedeki apátságnak adományozta. A helység ekkor az Ond törzséből származó Bor-Kalán nemzetség birtoka. A települést oklevél először 1332-ben említi Scenthus (Szentüs~Szentös) alakban. Később írták Zenmpthesnek, Zenthesnek is; a mai írásmód 1665-től vált általánossá. Nevét az első birtokosoktól, a Szente-Mágocs családtól kapta, mely família a 13. század elejétől vált országosan is jelentőssé.

Az 1526. évi mohácsi csata után Erdély és a Tiszántúl (benne Szentös falu) Szapolyai (Zápolya) Jánosnak, majd fiának, János Zsigmondnak fönnhatósága alá került, kiknek hatalmát a török szultán biztosította. Jogigényét I. Habsburg Ferdinánd is fönntartotta, a gyulai várból fölügyelve a térséget. A Tisza vidék települései háromfelé adóztak, aki tehette, elmenekült a területről. Ezt bizonyítja a gyulai vár tisztjei által készített 1553. évi adóösszeírás, amelyben csak négy Csongrád megyei község szerepel 36 portával; ebből Szentesre 20 porta esett. A környező falvak elnéptelenedésével párhuzamosan Szentes gyarapodni látszik. Az 1560/61. évi török adóösszeírásban (defterben) Szentesen – amely a szegedi szandzsákon belül a vásárhelyi náhijébe tartozott – 56 fejadófizető szerepel. Fejlődését jelzi, hogy I. Ferdinánd 1564-ben kelt adománylevele már oppidumként (mezővárosként) említi.

        A tiszántúli falvak az 1566. évi török hadjárat során élték át a legnagyobb pusztítást, amely jórészt az első ízben alkalmazott tatár segédcsapatok kegyetlenkedéseinek tudható be. A gyulai végvár elesett, ezzel a Tisza–Maros közén is kiteljesedett a hódoltsági élet. Petrák Ferenc szentesi kéziratos krónikája örökítette meg az eseményt: „Az 1566-ik esztendőben ezen várost a török és tatár végképp elpusztította. A várost felgyújtotta, lakosai közül akit elfoghatott, Tatár-országba rabul elhajtotta.” Több környékbeli település ekkor tűnt el végleg a térképről, s nevük csak határnévként élt tovább (pl. Ecser).

        Gyula eleste után ismét békésebb évek következtek. Szentes viszonylag hamar kiheverte a pusztítást. Ezt igazolja az 1570. évi török adóösszeírás, amely 106 szentesi fejadófizetőt regisztrált. Ennél többet csak Vásárhelyen írtak össze. Nem tekinthető véletlennek az sem, hogy az érintett defter csupán Vásárhelyt és Szentest nevezte városnak. A „tizenötéves háború” idején (1593–1606) ismét lángba borult a vidék. 1599-ben a krími tatárok újból felperzselték az Alföldet. Szentes lakói a környező nádasokba menekültek, de a város nem kerülhette el a kifosztást. Ekkor pusztult el szinte teljesen a szomszédos Hékéd, Tőke, Szentlászló, Királyság, Dónáttornya, Veresegyháza. E falvak lakóinak többsége Szentesen keresett menedéket. A népesség szaporodásával a város ismét gyorsan kiheverte a pusztítást. A váci püspökség 1628. évi tizedjegyzéke Szentest már „jó városnak” mondja, ahol – a református egyház históriája szerint – 115 ház található.

         Alig 20 évvel később újabb hadmozdulatok történtek a térségben. A királyi csapatok 1647-ben egészen Szentesig nyomultak előre, itt azonban a törökök útjukat állták. A Szentes alatti ütközetben a törökök szenvedtek ugyan vereséget, a királyi hadak mégis visszavonulásra kényszerültek, mert az időközben összevont török seregekkel szemben nem folytathatták volna sikeresen a harcot. A királyi csapatok gyors visszavonulását a törökök szabad rablása követte, amelynek ismét a környező települések estek áldozatul. Szentes is megsínylette a harcot, amelyet bizonyít, hogy ebben az évben csak egy porta után tudott adót fizetni.

Gyula sikertelen ostroma után, 1693-ban a krími tatárok ismét kifosztották és fölperzselték a vidéket, élelmiszert gyűjtve a gyulai vár szorongatott védőinek. Szentes ezt a pusztítást is átvészelte. A török hódoltság megszűnése (1699) után fölgyorsult az elmenekült családok visszavándorlása, új családok betelepülése. A szentesiek ezt „negyedik megülésnek” mondták, utalva arra, hogy az elmúlt időszak alatt negyedszer kellett visszafoglalniuk és újjáépíteniük városukat.

További sorsára meghatározó körülményként hatott, hogy az 1716–1718 között folyó délvidéki török hadjárat idején Harruckern János György (1664–1742) élelmezési főhadbiztos Szentest tette a császári hadak élelmezésének központjává. A lakosság anyagilag gyorsan gyarapodott, hisz szinte minden terményét könnyen értékesíthette. 1720-ban Harruckern érdemei elismeréseként jelentős birtokokat kapott Békés és Csongrád vármegyében. Tulajdonába került Szentes is. Az új földesúr legfőbb törekvése a vidék benépesítésére irányult. Evégett a visszaszállingózó, szökött vagy telepített jobbágyokat jelentős kedvezményekben részesítette. A fejlődésnek további távlatokat nyitott, hogy az időközben bárói rangra emelkedett Harruckern János György 1730-ban három országos vásár tartására szóló privilégiumot eszközölt ki III. Károly királytól. Ettől kezdve a város hivatalos pecsétjén pálmafa látható, mely a település címerképévé vált. A kortársak az örökzöld pálmával a szentesi nép szívós élni akarását és örökös megújulását kívánták kifejezni (Palma sub pondere crescit = Teher alatt nő a pálma).

A sokféle kedvezmény nyomán a lakosság létszáma folyamatosan növekedett. Az 1759. évi összeírás már 794 családfőt tüntetett fel, vagyis a település népessége ekkorra megközelítette az 5000 főt. Harruckern városfejlesztő politikáját Ferenc fia folytatta. Vele a család férfiágon kihalt (1775), és a város házasság révén a gróf Károlyi nemzetség birtokába került. Az új birtokosok alatt a viszonyok megszigorodtak ugyan, a fejlődés azonban töretlen maradt. Az 1828. évi országos összeíráskor már 16 134 lakost (2979 családot) regisztráltak Szentesen.

A város életében jelentős változást hozott a Károlyi grófokkal kötött örökváltsági szerződés, amellyel itt már 1836-ban megvalósulhatott, ami országosan csak 1848-ban: a település alávetett jobbágyközségből szabad polgárvárossá vált. A gyorsabb fejlődést segítette az 1847-ben elnyert negyedik országos vásár tartására jogosító oklevél is.

1848 újabb mérföldkő, amennyiben Szentes nádori rendelettel elnyerte a rendezett tanácsú város jogállását, valamint az önálló országgyűlési képviselő választásának jogát. Lakóinak száma ekkor már megközelítette a 22 000 főt.  A város kivette részét az ország önvédelmi küzdelméből. Kossuth Lajos alföldi toborzó útjának egyik állomása Szentes volt (1848. okt. 1–2.). Hívó szavára sok százan álltak a szabadságharc zászlaja alá. A szentesiek ott voltak szinte minden nevezetes csatában. A bukás után sokakat besoroztak büntetésből a császári seregekbe. E küzdelmes időszakban Boros Sámuel polgármester vezette a várost, s ezért őt kötél általi halálra, majd kegyelemből súlyos várfogságra ítéltek.

Szentes fejlődésének új távlatokat nyitott, hogy 1878-ban kijelölték Csongrád vármegye székhelyévé. Fölgyorsult városiasodása: utcái és terei szilárd burkolatot kaptak, megindult a vasúti közlekedés, bevezették a villanyvilágítást, új iskolák épültek, s elkészültek a belváros díszes középületei. Megélénkült a politikai élet. A Kossuth-kultuszt ápoló 48-as függetlenségi ellenzékiség vált uralkodóvá.  A századforduló éveiben a fokozódó munkanélküliség, a nyomasztóan alacsony munkabérek érzékenyen érintették a lakosságot. Ez a mezőgazdasági jellegű terület ekkor vált az agrárszocialista mozgalmak bázisává. A mozgalom legszervezettebb magját a jellegzetesen alföldi munkásréteg, a kubikosság alkotta, amelynek kialakulása a 19. század közepén megindult ármentesítési, út- és vasútépítési munkálatokkal volt összefüggésben. A várost később „kubikos fővárosként” is emlegették. A századfordulóra (1900) a település lakóinak száma már meghaladta a 31 000 főt. A népesség 60%-a mezőgazdaságból, 20%-a iparból, 4%-a kereskedelemből élt. A külterületi tanyákon élők aránya 32%. A lakosság felekezeti megoszlása ekkor: 53% református, 41% római katolikus, 3% izraelita, 1,4% evangélikus, 1,6% egyéb. A népesség 68%-a tudott írni és olvasni. A lakóházak száma: 6645.

A dinamikus fejlődést az I. világháború akasztotta meg. A háború négy éve alatt kb. 10 000 szentesi teljesített katonai szolgálatot, megjárva a szerbiai, galíciai, bukovinai és olasz frontokat. Az elesettek száma megközelítette az 1300 főt. A város 1919. április végén román megszállás alá került, amely 1920 márciusában szűnt meg. A békés polgári élet lassan, válságoktól kísérve, de újra megindult. A II. világháború kitörése előtt a lakosság létszáma 33 000 fölé emelkedett. A háborús emberveszteség elérte az I. világháborús szintet.

A háború után hátrányosan hatott, hogy a város 1950-ben elveszítette megyeszékhely státusát, bár továbbra is a térség egyik közigazgatási központja maradt. Az 1960-as években számos nagyüzem létesült, amelynek következtében megszűnt a tömeges elköltözés; megnőtt a település vonzó ereje. Mindezek lehetővé tették a város folyamatos fejlődését. Szentes jelenlegi (1996) határának kiterjedése 35 300 hektár; lakóinak száma 32 965 fő; Csongrád megye harmadik legnagyobb települése. A munkaképes népesség aránya 46%, iparban 27%, mezőgazdaságban 23%, igazgatásban, művelődésügyben, egészségügyben 24%, szolgáltatásban 13%, egyéb területen 13% dolgozik. A lakosság 6,2%-a külterületen él. Külterületi lakott helyei: Alsórét, Belsőecser, Berek, Berekhát, Bereklapos, Bökény, Cserebökény, Derekegyházi oldal, Felsőrét, Fertő, Hékéd, Józsefszállás, Kaján, Kajánújfalu, Kistőke, Külsőecser, Lapistó, Lapistó (tanyai rész), Magyartés, Magyartési tanyák, Mentettrét, Mucsihát, Nagyhegy, Nagynyomás, Nagytőke, Szentlászló, Terehalom, Tiszairakpart, Újosztás, Vekerhát, Vekerzug, Veresegyház, Veresegyháza, Zalota.

A házak és utcák szaporodásával Szentesen már a 18. század közepén kialakultak a közigazgatási helyjelölések. A város négy tizedre (kerületre)  oszlott, ezek közül az északra eső 1. és 2. tized alkotta a Felső részt (később Felsőpárt; a latin pars = rész szóból), a délre eső 3. és 4. tized pedig az Alsó részt (később Alsópárt). A két városrészt a mai főtéren és főutcán húzódott mocsár választotta el, amelynek kiszárítására és feltöltésére a 18–19. század fordulója körül került sor. Ez után kezdődhettek el az újabb építkezések, amelyek sok évtized múlva, számos változástól kísérve, a mai városkép kialakulásához vezettek.

 

Irodalom: Csallány Gábor 1900. Sima László 1914. I. Sima László II. Nagy Imre 1928. Csergő Károly 1931. Csíkvári Antal 1938. II/3–17. Kovalovszki Júlia 1957. Györffy György 1963. I. 904. Farkas József 1968. Takács Edit 1979. 217–244. Barta László 1979. Kiss Lajos 1980. 605–606. Gaál Endre 1984. Barta László 1986. 49–61. Barta L.– Labádi L. 1986. Rózsa Gábor 1987. Vörös Gabriella 1989. 41–58. Labádi Lajos 1989. Zsíros Katalin 1990. Labádi Lajos 1991. Barta László 1994. 21–44. Labádi Lajos 1994. Labádi Lajos 1995. Labádi Lajos 1996.  Blazovich László 1996. 271–272. Takács Edit 1997.

L. L.

 

 

603. Volt csendőr-laktanya

Eklektikus, 1904.

Ady Endre u. 2.

Buday János és Kruzslicz Péter

 

A volt csendőrlaktanya

 

 

A kiterjedt szentesi tanyavilág közbiztonsági fölügyeletét 1881 óta a csendőrség látta el. A tiszti és legénységi állomány részére az állam bérelt lakhelyet. Özv. Batik Sándorné a főtérhez közeli báró Harruckern (ma Ady Endre) u. 2. sz. alatti telkére 1904-ben emeletes házat építtetett. Tervezői és kivitelezői Buday János és Kruzslicz Péter szentesi építőmesterek voltak. Építése március végén kezdődött, és szeptember közepén már átadták. A csendőr szárnyparancsnokság vette tartós bérletbe. 1952-ben történt államosítása után a Magyar Néphadsereg kezelésébe került. Korábban Fegyveres Erők Klubja, ma Hegedűs László Helyőrségi Művelődési Otthon néven működik. Előterében a szentesi születésű festőművész, Hegedűs László (1870–1911) emléktáblája látható, amelyet a fiatalon elhunyt Váczi Imre bronzplasztikája díszít (1995).

 

Forrás: Szentes PH–MO Tervtár (eredeti tervek); AE 1904. márc. 27., szept. 18.

 

Irodalom: Rózsa Gábor 1996b. 69.; Labádi L.–Szatmári I. 1998. 36.

L. L.

 

 

604. Kenyérgyár

Neoromantikus, 1910/1

Ady Endre u. 20.

Bohn Alajos

 

A kenyérgyár 1912-ben

 

A kenyérgyár munkacsarnoka 1912-ben

 

A kenyérgyár mai utcafrontja

 

 

Zsoldos Ferenc mérnök kezdeményezésére 1910-ben megalakult Szentesen az első részvénytársasági iparvállalat: az Első Szentesi Kenyérgyár Rt. Alapítói Zsoldos Ferenc, Bugyi Antal és Farkas Mihály voltak. A korszerű gyártelep részére telket vásároltak a báró Harruckern (ma Ady Endre) utca és a Bartha János (ma Arany János) utca sarkán. A tervek elkészítésével megbízott Bohn Alajos 1910 augusztusában bemutatta munkáját. Az építési engedély az alábbiakat tartalmazta: „Engedélyt ad a városi tanács az Első Szentesi Kenyérgyárnak arra, hogy a báró Harruckern utca 16. számú telkén az építkezési bizottság által kijelölt építési vonalon: a br. Harruckern utcai rész teljes beépítésével24,70 m hosszú, a Pólya utcai részen 11,70 m széles, a Bartha János utcai vonalon 10,70 m széles, Bohn Alajos építész által készített, mellékelt és kivitelre elfogadott terv szerint egy sütőházat, motor helyiséget, irodát, egy szobát, egy kenyérraktárt, vetőházat és fürdőt, – a vetőház és fürdő előtt félkör alakban elhelyezett 6 sütő kemencét tartalmazó, teljesen tégla falazatú és cseréptetejű gyárépületet építhessen.” A szakipari munkákra befutott árajánlatokat szeptember 17-én értékelték, és ennek eredményeként a következő iparosokkal kötöttek szerződést: kőműves és cserépfedő munka Szabó Testvérek, ácsmunka Budai János, asztalos munka ifj. Szathmáry Pál, vasmunkák Horváth István, lakatos munkák Vass Béla; valamennyien helybeli mesterek. A művezetői teendőket Bohn Alajos látta el. A munkálatok intenzitását jelzi, hogy 1911. május elején megkezdődött a próbaüzem, s május 20-án a gyár hivatalosan is megkezdte működését. A sarokattikával és huszártoronnyal díszített épület a város egyik látványosságává vált. Tágas, korszerűen felszerelt munkacsarnokának mennyezetét napsugaras freskó ékesítette. A ma is kenyérgyárként szolgáló épület számos átalakításon esett át, valamennyire mégis megőrizte eredeti hangulatát.

 

Forrás: CSML (SZL) Polgármesteri ir. 2247/1911. SZL , 1910. aug. 16., szept. 11., szept. 21., 1911. máj. 21.; AE, 1910. aug. 14., aug. 17., szept. 11., szept. 18., 1911. okt. 8., dec. 24., 1912. ápr. 7., máj. 26., júl. 28., aug. 25., nov. 5., 1914. jan. 25., 1917. márc. 5., 1918. máj. 19.

 

Irodalom: Nagy Imre 1928. 307–308. Labádi Lajos 1994. Labádi Lajos 1998. 100–102. Labádi L.–Szatmári I. 1998. 33.

L. L.

 

 

605. Ipartestület

Eklektikus, 1898–1901.

Ady Endre u. 36.

Borsos Szabó Antal

 

 

Szentesen az 1740-es években kezdődött meg az iparral foglalkozók céhekbe tömörülése. Elsőként a csizmadia céh alakult meg 1743-ban. 1759-ben még csak 36 iparűzőt írtak össze, ezzel szemben 1828-ban már 320, 1856-ban pedig 432 főfoglalkozású iparos élt a városban. 1870-re az önálló iparosok száma megközelítette a 800 főt. Az 1872: VIII. tc. megszüntette a céheket, de lehetővé tette ipartársulatok alakítását. Szentesen is kísérletet tettek a valamennyi szakmát összefogó Általános Ipartársulat megalakítására, de működése a széthúzás miatt akadozott. Áttörést az  1884:XVII. tc. hozott, mivel elrendelte a hatósági jogkört is gyakorló ipartestületek fölállítását. A szentesi iparosok közgyűlése 1885. május 27-én kimondta a Szentesi Ipartestület megalakulását. Az ipartestület az alapszabályok jóváhagyása után, 1886. augusztus 24-én kezdte meg működését. Mivel saját épülete nem volt, bérbe vette a csizmadia céh egykori céhházát a báró Harruckern (ma Ady Endre) utca és a Céhház utca sarkán. Az 1890-es évek elején tulajdonjogát is sikerült megszereznie.

 

Az ipartestület székháza (1999)

 

 

Az öreg épület egy nagyobb táncteremből és két irodából állt, amelyek közül az egyiket a betegsegélyező pénztár használt. Hamar kitűnt, hogy ebben a formájában alkalmatlan az iparosság befogadására. 1898-ban elhatározták az épület kibővítését egy 17×10,5 méteres toldalékszárny hozzáépítésével. A tervek elkészítésére Bene István és Borsos Szabó Antal építőmestereket kérték fel; Borsos tervét fogadták el. A Harruckern utcai homlokzat folytatásaként tervezett új szárnyba kívánták elhelyezni a könyvtárat és olvasószobát, a biliárdtermet, étkezőt és konyhát, mellékhelyiségekkel. Utóbb a tervet bővítették, kimondva az udvarban lévő régi épületek teljes elbontását és újabb épületrészek készítését. A jelentősen megnövekedett épület Borsos Szabó Antal tervei alapján egységes külső homlokzatot kapott. A megújult székház 1901 novemberére elkészült. A főbb munkákat Bene István kőműves, Dobozi Mihály ács, ifj. Szathmáry Pál asztalos, Botka Imre lakatos, Boros Ede bádogos és Birn Simon mázoló mesterek végezték.

1936-ban az ipartestület elnöksége elhatározta, hogy a korszerűtlenné vált, tatarozásra szoruló székházán nagyobb átalakítási és javítási munkálatokat fog végrehajtani. A szeptember 29-i építési engedélyből kitűnik, milyen átalakításokra gondoltak: „Engedélyt adok folyamodónak arra, hogy székházának Céhház utcai szárnyában lévő nagyteremből 9 m hosszú részt lebonthasson és ennek helyére, továbbá folytatásában, a bemutatott és kivitelre alkalmasnak talált terv szerint 20 m hosszú, 10 m széles, teljesen téglafalú nagytermet építhessen, a régi nagyterem megmaradt részét az új nagyteremtől téglaválaszfallal elválasztva, abból tanácstermet alakíthasson, régi üvegezett folyosóját lebonthassa, és a terv szerint a régi üvegfalak felhasználásával téglapillérek közötti üvegfalú ivóhelyiséget létesíthessen, továbbá az új nagyterem udvari részén egy nyitott folyosót, 3 vízöblítéses árnyékszéket és mosdót létesíthessen, végül szomszéd felé néző falában 2 kis ablak helyett 2 nagyobb homályos üvegezésű, vasrácsos, befelé nyíló ablakot vághasson, az új rész fölé állószelemes nyereg fedélszéket építhessen, és cseréppel fedhesse be.” Az átalakítási terveket Szabó Mihály építőmester és Orosz Antal ácsmester készítették. Az új nagyterem 1936-ban elkészült, de a további bővítésekre nem volt anyagi fedezet. 1939 tavaszán (Oláh Lajos és vitéz Molnár István építőmesterek újabb tervei alapján) folytatódott a székház bővítése a Céhház utcai vonalon. Az engedély a nagyterem folytatásában építendő 14,5 m hosszú és 11,4 m széles toldaléképületre szólt, az udvar felől téglaoszlopos, nyitott, félnyeregtetőzetű, cserépfedésű folyosóval. A kialakítandó szobákban a szakosztályoknak és az iparos köröknek kívántak helyet biztosítani. A munkák novemberre befejeződtek.

Az ipartestületi székházat 1951–53 között művelődési házzá alakították át. A nagyteremben színpadot építettek, a korábbi keskeny főbejárót pedig köroszlopokkal díszített tágas bejáróval váltották fel. Az intézmény ma Móricz Zsigmond Művelődési Központ néven működik.

 

Forrás: CSML (SZL) Szentesi Ipartestület ir. – Székházépítési ir. (IX: 205.). Szentes PH – MO Tervtár (átalakítási tervek)

 

Irodalom: Nagy Imre 1928. 301–305., Erdeiné Papp Éva 1997. (Kézirat)

 

L. L.

 

 

606. Kisparaszti ház

Népi, 19. sz. második fele

Bercsényi u. 117.

 

Kisparaszti ház homlokzata

 

 

A népi építészet emlékanyaga jelentős történeti értéket őriz. Az építéstechnikai sajátságok mellett fontosak az esztétikai szempontok is. Egy-egy építészeti stílus jelentős formai hangsúllyal bír a népi építészetben (pl. barokk homlokzat, klasszicista tornác). A lakóépületek jelentős része különféle átalakításokon ment keresztül, így csak bizonyos épületrészek maradtak érintetlenül, melyek utalnak az épület korára, stílusjegyeire.

A történeti építészeti stílusok a népi építészetbe mindig késéssel jutottak el. Elsőként a barokk olvadt be szervesen a népi formaképzésbe. A népi barokk jellegzetes vonása az utcai oromfal íves vonalakból képzett változatos lezárása, az ajtó, ablakkeret vakolatdíszes hangsúlyozása(pl. Jókai u. 77.). A klasszicista stílusjegyek a 20. század elejéig előfordulnak. A klasszicizmus nyugodt formavilága illik a 19. század gazdasági föllendüléséhez, ez magyarázza jelentős elterjedését. A klasszicista jellegű homlokzatokon oszloprendekre emlékeztető, falpillérekkel alátámasztott gerendázat jelenik meg. A népi építészetben a dór stílusú oszloprendet alkalmazták szívesen. A vakolatdíszítés mellett megjelenik a tégladíszes homlokzat, mely hasonló stílusjegyeket képvisel (pl. Boros Sámuel u. 46., Bocskai u. 27.). A romantikus stílusjegyek nem jellemzők a környék népi építészetére. Az eklektika megjelenése a 19. század végén, a városok gyors fejlődésével esik egybe. Főleg a polgári építészetben nyer teret; a lakóépületek homlokzatát költségesebb díszítéssel látják el. Az eklektikus népi építészetre jellemző a vakolatból készült kőutánzat, kváderezés. Tipikus az ablakok, ajtók keretezése pillérekkel, timpanonnal. Jellemző a díszítmények sematikussága. A kisebb díszítőelemeket gipszből öntik, és készen szállítják az építkezéshez. A nagygazdák és tehetősebb polgárok építkezésére jellemző ez a formavilág (pl. Farkas Mihály u. 8., Rákóczi u. 12–14., 25.). A 20. század szecessziós stílusa is megjelenik a népi építészetben, de helyi előfordulása nem jelentős.

Szentes népi építészetét vizsgálva az alábbi fejlődési sorrend állítható fel:

  egysoros alaprajzú, szelemenes, náddal fedett, nyeregtetős, deszka- vagy tapasztott oromzatú lakóépület (pl. Bercsényi u. 117.),

  egysoros alaprajzú, oldaltornácos, náddal fedett, nyeregtetős, deszka- vagy tapasztott oromzatú lakóépület (pl. Dózsa György u. 125.),

  kétsoros alaprajzú, tornác nélküli vagy oldaltornácos, nyeregtetős lakóépület (pl. Boros Sámuel u. 50.),

  eklektikus stílusjegyeket viselő, egyedi alaprajzú nagygazda-lakóépület, magtárral és szárazkapu-bejáróval (pl. Rákóczi u. 12–14, 25.),

  eklektikus polgárház egyedi alaprajzzal, változatos homlokzati díszítéssel (pl. Farkas Mihály u. 8.)

Tetőszerkezet szerint:

  ollóágas, szelemen + kakasfa (Bercsényi u. 117.),

  szarufás (Dózsa György u. 129.),

  állványos (Boros Sámuel u. 50.)

Oromzatok szerint:

  vesszőből font, tapasztott oromfal, mázolt, meszelt nyíláskeretekkel (Bercsényi u. 117., 121., Boros Sámuel u. 46.),

  deszkaormok (álló hézagos, sugaras, kazettás) (Dózsa Gy. u. 129.),

  vakolt orom (Bocskai u. 27., Boros Sámuel u. 50., Jókai u. 77.)

Homlokzat szerint:

  tapasztott vagy vakolt fal meszeléssel, a lábazat legtöbbször sötétebb (Boros Sámuel u. 46.),

  vakolatdíszes homlokzat, a módosabb gazdák házainál (Bocskai u. 27., Jókai u. 77.)

A tornác a magyar népi építészet legismertebb és leghatásosabb eleme. Szentes környékén legelterjedtebb az oldaltornác. Legegyszerűbb formája a faoszlopos tornác (Boros Sámuel u. 46.), de megtalálhatók a téglából épült, vakolt tornácoszlopok is, általában dór fejezettel (Bocskai u. 27.). A kapuknál, bejárati ajtóknál legjellemzőbb a borított és a vésett (kazettás) ajtószárny alkalmazása (Bocskai u. 27., Jókai u. 77.). A kovácsoltvas házoromdíszek változatos formákat mutatnak: tulipán, kereszt, zászló stb. (Bercsényi u. 121., Dózsa György u. 125.).

A Bercsényi u. 117. sz. lakóház hagyományos egysoros elrendezésű, náddal fedett, nyeregtetős épület, tornác nélkül. A házorom tapasztott paticsfal, meszelt szegéllyel, fűrészeléssel díszített deszka vízvezetővel, tulipánt formázó kovácsoltvas oromdísszel.

 

Irodalom: Barabás J.–Gilyén N. 1979.,  Barabás J.–Gilyén N. 1987.

V. L.

 

 

607. Parasztház

Népi, 19. sz. második fele

Bercsényi u. 121.

 

Nádfödésű ház oromzata

 

 

Hagyományos egysoros alaprajzú épület, náddal födött nyeregtetővel, tapasztott paticsfalú, meszelt szegélyű oromzattal és szellőző ablakkal, zászlós, tulipános kovácsoltvas oromdísszel.

 

V. L.

 

 

608. Gazdaház

Népi, 20. sz. eleje

Bocskai u. 27.

 

A gazdaház oromzata

 

Eredeti kiskapu

 

Kovácsoltvas kilincs

 

 

Hagyományos egysoros alaprajzú, nyeregtetős épület, jellegzetes falazott, vakolt köroszlopos oldaltornáccal. A tornác oszlopainak dór fejezete a klasszicista stílusjegyek jellemző példája. A kapu korabeli asztalosmunka, borított ajtószárnnyal, díszes kovácsoltvas kilinccsel és nyitógombbal.

 

V. L.

 

 

609. Kisparaszti ház

Népi, 19. sz. vége

Boros Sámuel u. 46.

 

Kisparaszti-ház

 

 

Egysoros elrendezésű, náddal födött nyeregtetős épület, tapasztott paticsfalú, meszelt oromzattal. A kapu korabeli asztalosmunka, borított ajtószárnnyal, díszes kovácsoltvas kilinccsel és nyitógombbal. Az udvari faoszlopos oldaltornác későbbi hozzáépítés.

V. L.

 

 

610. Középparaszti ház

Népi, klasszicista,

1920-as évek

Boros Sámuel u. 50.

 

Középparaszti-ház

 

 

Kétsoros elrendezésű, cseréppel födött, nyeregtetős épület, falazott oromzattal, tégladíszes, klasszicizáló stílusú homlokzattal, falazott, téglaoszlopos oldaltornáccal. A kerítés szintén téglafalazatú, egységes stílust mutat. Építése az 1920-as évek második felére tehető; vagyonos gazda vagy tehetős polgár háza lehetett.

V. L.

 

 

611. Horthy-ház

Neoromantikus, 1932/37.

Csongrádi út 2.

Antal Endre és Dobovszky József István

 

Horthy-ház

 

 

1927. október 1–8. között Szentesen rendezték meg a Tiszavidéki Mezőgazdasági, Ipari, Kereskedelmi és Kulturális Kiállítást. A nagysikerű bemutatót Mayer János földművelésügyi miniszter nyitotta meg. A kiállítás megtekintésére október 2-án Szentesre érkezett Horthy Miklós kormányzó, és részt vett a Csongrád megyei leventék zászlóavató ünnepségén is. A sikeres rendezvénysorozat után a megyei vezetőkörökben fölmerült az az elképzelés, hogy a leventeintézmény, a lovassport, lövészegylet és a vármegyei vitézek szervezeteinek fejlesztésére és elhelyezésére otthont építtetnek, és azt a kormányzó szentesi látogatásának emlékére Horthy-háznak nevezik el. Az ötlet támogatására megnyerték Mayer János minisztert, és ő ígéretet tett, hogy anyagi eszközökkel is segíteni fogja a létesítmény megvalósítását. Farkas Béla főispán 1928 júniusában arról értesítette Négyesi Imre polgármestert, hogy a miniszter 24 000 pengő államsegélyt utalt ki. „Ezen Népkultúrház – írta a főispán – a város túlnyomólag gazdálkodó lakosságának gazdasági, szociális, kulturális és hazafias célokból történő egyesítésén kívül székhelyül szolgálna a vármegye büszkeségét képező vármegyei vitézeknek, otthont nyújtana a jobb jövő reményét sugárzó levente intézménynek, valamint kebelébe fogadná a Szentesen nemrég megalakult kisgazda lovas egyesületet, mely a régi tradicionális magyar lovas élet új felvirágoztatására, általánosítására és népszerűsítésére s ezáltal a hazai lótenyésztés fejlesztésén kívül a nemzeterősítő sport előmozdítására törekszik. Ezen Népkultúrház megbeszélésünk szerint, a közhangulatnak megfelelőleg a Kormányzó Úr Ő Főméltóságának a Tiszavidéki Kiállítás alkalmával történt szentesi látogatása emlékére Horthy-ház nevet viselné.” A főispán tudatta, hogy a vármegye 8000 pengővel fogja támogatni az építkezést. Arra kérte a polgármestert, hogy Szentes alkalmas ingyen telek fölajánlásával, valamint 24 000 pengővel segítse a Népkultúrház megvalósítását. A városi képviselő-testület június 24-én megszavazta a kért hozzájárulást, s a szükséges terület kijelölésére bizottságot nevezett ki.

A gazdasági válság évei nem kedveztek az építkezésnek. Mivel sem a vármegye, sem a város nem tudta előteremteni a vállalt összeget, a munkálatokat el kellett halasztani. A vázlatterveket készítő Dobovszky József István építész 1930. december 18-án, 48 éves korában váratlanul elhunyt, így a kiviteli részlettervek kidolgozására Antal Endre városi mérnököt kérték fel. Többéves halasztás után 1932 tavaszán ismét a földművelésügyi miniszter sietett segítségre. A nyomasztó munkanélküliségre tekintettel a 24 000 pengő mellé újabb 11 000 pengő államsegély kiutalását engedélyezte. Kikötötte viszont, hogy az építkezést azonnal meg kell kezdeni, s az év végéig be kell fejezni. Az utólagos munkákat és az épület berendezését megyei és városi pénzből tervezték megvalósítani. Június elején kiírták a versenytárgyalást, s kijelölték az épület helyét. A választás az Erzsébet-kerti sporttelep melletti területre esett, közel a Kurcához és a Széchenyi-ligethez. Az építkezés július 13-án megkezdődött, s az épület még a tél beállta előtt tető alá került. A villaszerű, toronnyal díszített épületben 10×20 méteres tornaterem, három irodahelyiség, egy szoba-konyha-kamrás szolgálati lakás és a szükséges mellékhelyiségek kapott helyet. Maradt hely további 4 irodának, de ezek a pénz hiánya miatt egyelőre nem valósulhattak meg. Az épület teljes befejezésére majd csak 1937-ben került sor, de már 1933-ban felvette a Szentesi Horthy Miklós Népház nevet.

Alig kezdték meg az épület rendeltetésszerű használatát, amikor 1938 őszén felsőbb rendelet érkezett, hogy a létesítményt át kell engedni a makói csendőriskola részére. Kisebb átalakítások után, október 1-jétől az iskola használatba vette az épületet. Eredetileg 1 évi időtartamról volt szó, de az épület ténylegesen csak 1942-ben nyerte vissza sportcélú funkcióját. Ugyancsak 1942-ben állították föl az épület előtt ma is látható országzászlót. 1945-ben a létesítmény nevét Dózsa-házra változtatták, de sportcélú hasznosítása megmaradt. Ma a Városi Sportközpontnak ad helyet.

 

Forrás: CSML (SZL) Közgyűlési jgyk. 173/1928. Polgármesteri ir. 2362/1943.; LT: Számnélküli/1932. (Antal Endre kiviteli tervei) AÚ, 1927. nov. 26., 1928. okt. 17., 1932. jún. 5., jún. 7., jún. 15., jún. 24., jún. 26., jún. 28., júl. 13., júl. 28., 1938. szept. 3., szept. 13.; SZN, 1943. szept. 24.

 

Irodalom: Gerle J.–Kovács A.–Makovecz I. 1990. 45. Rózsa Gábor 1996c. 55. Labádi L.–Szatmári I. 1998. 52.

 

L. L.

 

 

612. Lakóház

Népi, 19. sz. második fele

Dózsa György u. 125.

 

Egy ablakos parasztház

 

 

Hagyományos egysoros alaprajzú, náddal fedett, nyeregtetős, oldaltornácos lakóépület, tapasztott oromzattal, vakolatdíszes homlokzattal, fűrészelt díszű deszka vízvezetővel. Az oromzaton tulipánt formázó kovácsoltvas oromdísz látható.

V. L.

 

 

613. Lakóház

Népi, 1872.

Dózsa György u. 129.

 

A Dózsa György u. 129. sz. parasztház

 

Deszkaoromzat, 1872.

 

 

A falszerkezet egysoros elrendezésű alaprajzra utal. Az épület náddal fedett, nyeregtetős, fűrészelt díszítésű, álló hézagos deszkaoromzattal. Az oromzaton 1872-es festett évszám látható. Az oromzat deszkázata zöld festéknyomokat őriz. A homlokzatot és a tornácot a közelmúltban átépítették, de a tetőrész eredeti állapotot mutat.

V. L.

 

 

614. Központi Katolikus Népiskola

Magyaros szecesszió, 1911/12.

Erzsébet tér 1.

Dobovszky József István

 

 

A szentesi katolikus egyház 1772-ben szervezte meg az elemi szintű rendszeres oktatást. Ez elsősorban Szigeti István plébános érdeme volt. Ő sokat tett a felekezeti békesség megteremtéséért, a szentesi katolikusok befogadásáért és egyházának megerősödéséért. Célul tűzte ki, hogy a reformátusokéhoz hasonló, magas színvonalú iskolát létesít, jól képzett tanerőkkel. Több alkalommal segítségért fordult az egyházközség új kegyurához, gróf Károlyi Antalhoz, kérve a meglévő kis iskola bővítését és jól képzett tanítók felfogadását. Nagyjelentőségű tervét nem valósíthatta meg, mert püspöke 1778-ban visszarendelte a nagyváradi egyházmegye kötelékébe. Utódának, Bozváry Antalnak idején a kegyúr gondoskodott az iskola tantermének fölújításáról, s az egyházközség föladatává tette megfelelő képzettségű tanító kinevelését. Evégett Nagyváradra küldtek egy alkalmas jelöltet, akinek a tanulmányi költségeit az egyház viselte. A következő plébánosnak, Lázár Jánosnak, 1790-ben sikerült rávennie a kegyurat, hogy a már teljesen alkalmatlan régi iskola helyett új iskolát építtessen, mégpedig külön a fiúknak és külön a leányoknak, ő pedig ezeknek a fenntartására hagyatékot létesített. 1792-től Sáfrán Mihály nagykőrösi plébános került az egyházközség élére, aki szintén szívügyének tekintette az iskola fejlesztését. Az ő működése idején kapott az iskola valóban képzett tanítót, Kovács István személyében. 1809-ben az új földesúr gyulai uradalmának prefektusa, Vida Imre 10 000 forintos alapítványt létesített a szentesi katolikus iskola továbbfejlesztésére és tanítóinak fizetésére. Ez a jelentős hagyaték megoldhatóvá tette az iskola színvonalának emelését. Új tanítót lehetett fogadni, a működők fizetését pedig elfogadható szintre lehetett növelni. Hamarosan már három tanítója lett az egyháznak, és számukra új tanítói lakot is sikerült emelni.

A katolikus gyermekek számának folyamatos növekedése miatt egyre szűkebbnek bizonyult a Szent Anna templommal szembeni öreg iskola. Tehermentesítésére 1846 és 1883 között 3 új iskolát nyitottak a város különféle részein, de a zsúfoltság nem szűnt meg. Az egyháztanács végül 1907 júniusában elhatározta, hogy a régi központi fiú- és leányiskola helyén modern, emeletes iskolát építtet. A pénzügyi és építészeti előkészületek megtételére bizottságot nevezett ki. 1910. augusztus 28-án a fönti határozatot megerősítették, kiegészítve azzal, hogy az építkezéshez fölhasználják a kántorlakás portáját is, az új emeletes épület földszintjén pedig bérbe adható bolthelyiségeket alakíttatnak ki.

Az iskola és bérház terveinek elkészítésére Dobovszky József István (1882–1930) helybeli építészt kérték fel. Ő alápincézett, emeletes, két traktusú saroképületet tervezett, Erzsébet téri homlokzatán díszerkéllyel és mutatós huszártoronnyal. A tervezőről és a közszemlére kitett tervekről a Szentesi Lap tudósítója a következőket írta: „A központi elemi iskola és bérház terveit Dobovszky József István szentesi műépítész, a fiatal generáció egyik legtehetségesebb és legképzettebb tagja készítette el. Volt alkalmunk szakértőnk közbejöttével betekintést nyerni Dobovszky terveibe. Ez az iskola csakugyan és teljesen a modern iskola-építészet elvei szerint van megszerkesztve. Termei világosak, szellősek és tágasak. A berendezés pedig olyan, hogy akár a főváros kényes igényeit is kielégíthetné. Különösen feltűnik a tornaterem kiképzése, magyaros faragású motívumaival és oly módon való megkonstruálásával, hogy kettős céljának is kitűnően megfelelhet, s egyben az iskola díszterméül is szolgálhat.”

 

A katolikus iskola 1912-ben

 

Az iskola 1999-ben

 

 

A régi épületeket 1911 júliusában elbontották, s kiírták a pályázatot a szakipari munkákra. A kőműves és földmunkákat a Szabó Testvérek kőműves cég, az ácsmunkát Budai János, az asztalos munkát ifj. Szathmáry Pál, a vasmunkát Gunst Lipót utóda cég kapta. Az építési vonalat  október 19-én jelölték ki, így ebben az évben csak az előkészületi földmunkák történhettek meg. Az építkezés átcsúszott 1912-re. Az év végére az épület elkészült; a városi tanács 1913. január 30-án kiadta a lakhatási, beköltözési és használati engedélyt. Ezzel párhuzamosan megkezdődött az Erzsébet királynéról elnevezett iskola előtti tér parkosítása, mely ma is a város egyik legszebb tere, közepén az 1926-ban felállított I. világháborús emlékművel (Pásztor János alkotása). Az épület templom felőli szárnyának földszintjén több kisebb üzlet nyílt: papír- és könyvkereskedés, cukorka- és fűszerkereskedés, koporsókészítő műhely stb. Egy időben itt működött a Szent Imre Nyomda és a Szemán-féle híres cukrászda.

Az új épületet – a többi középülethez hasonlóan – 1914 őszén katonai kórháznak rendezték be. A II. világháború idején előbb szintén hadikórház, majd 1944 májusától a német hadvezetőség foglalta le szálláshelyül. A háborús időszakokat az iskola nagyobb károsodás nélkül átvészelte. 1948-ban, államosítása után Köztársaság Téri Általános Iskola néven működött, mivel ugyanekkor az Erzsébet teret, Köztársaság térre keresztelték. 1991-ben a tér visszakapta eredeti nevét, az iskola, pedig ismét egyházi kezelésbe került. Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola néven működik.

Az idők folyamán az épület több átalakításon esett át. A homlokzat díszítése eredetileg színes mozaik volt, növényi és poligonszerkezetű ornamensekkel; ezeket utóbb falfestéssel pótolták. Az 1960-as években a földszinti üzlethelyiségeket megszüntették, tantermekké és étkezővé alakították át. 1993-ban a városháza felőli szárnyhoz modern, rézkupolával díszített tornaterem épült. Dobovszky József István érdemeit a katolikus egyháztanács még életében emléktáblával ismerte el az iskola Szent Imre herceg utcai bejáratának fogadószintjén. A tábla megemlékezik a kivitelező Szabó Mihály és László kőműves-vállalkozó testvérekről is. Szemben vele látható az iskola építését elhatározó és lebonyolító katolikus egyháztanács emléktáblája, rajta Uhlár István plébános-elnök és 41 tanácstag nevével. 1985-ben az Erzsébet téri bejáró jobboldali falán a Csallány Gábor Múzeumbaráti Kör fából faragott emléktáblát helyezett el Drahos István (1895–1968) grafikusnak, exlibrisművésznek, az iskola egykori tanárának tiszteletére.

 

Forrás: CSML (SZL) Polgármesteri ir. 630/1913. A Központi Katolikus Népiskola ir. 46/1941., 75/1944.; AE, 1907. jún. 30., 1910. aug. 31., szept. 28., 1911. aug. 27., 1914., márc. 29., dec. 6. dec. 13.; SzL, 1911. júl. 23., aug. 27., szept. 7.; 1914. szept. 13., okt. 1., okt. 18., okt. 25., okt. 28., nov. 5., nov. 26., dec. 17.

 

Irodalom: Nagy Imre 1928. 143–155. Gerle J.– Kovács A.–Makovecz I. 1990. 45. Rózsa Gábor: Építészeti em. és emlékh. 1996c. 54–55, 1996b. 64, 67. Labádi Lajos 1998. 60–61, 66. Labádi L.–Szatmári I. 1998. 41, 48.

L. L.

 

 

615. Szent Anna templom

MJ. Barokk, 1768.

Erzsébet tér 2.

Oberhauser János

 

 

Szentes az Árpád-kortól templomos helynek számított, első kegyurai a Bor-Kalán nemzetségből származó Szeri Pósák lehettek. Írásos nyom csak az Anjou-korból maradt fenn: egy 1332-i oklevél említi a Szent András apostolról elnevezett kőtemplomot. Az önálló plébánia létére utal, hogy 1388-ban plébánosa, Miklós 1 forint 72 garast fizetett a pápai tizedszedőknek. A 16. század közepe táján Szentes lakosai (1560-ban összesen 56 család) reformátusokká lettek. Ettől kezdve ők használták a régi templomot, amelyet a török időkben számos pusztítás ért, s többször újra kellett építeni. Utoljára 1701-ben tatarozták, de néhány évtizeddel később már ismét düledezett, s alkalmatlanná vált az egyre szaporodó népesség befogadására. (1715-ben már 230 család élt Szentesen, szinte kivétel nélkül reformátusok.) Az 1740-es évek elején a presbitérium elhatározta, hogy kijavíttatja és bővítteti a templomot, esetleg, ha arra engedélyt tud kieszközölni, újjáépíti. Egyelőre úgy segítettek a tarthatatlan helyzeten, hogy deszkából tágas színt építettek a templom elé.

Egyidejűleg a város ekkor még kis létszámú katolikusai mozgalmat indítottak hajdani templomuk visszaszerzéséért. Hathatós támogatóra találtak gróf Althan M. Károly váci megyés püspökben, aki 1745. évi vizitációja során megállapította: „Az egész község kálvinista, kevés szolgasorban lévő katolikus kivételével. Van toronnyal, szentéllyel és sekrestyével ellátott egykorú katolikus temploma.” Ő lett a legfőbb szorgalmazója, hogy a templomot el kell venni a reformátusoktól. Vizsgálatok sorozata következett. Püspöki rendeletre a mindszenti, a csongrádi és a szegvári plébánosokból álló delegáció megállapította, hogy a szentesi templom katolikus templom volt, s így a reformátusok nem hogy ki nem bővíthetik, hanem kötelesek visszaadni a katolikusoknak. A városi elöljáróság (melynek tagjai egyben a presbitériumot is alkották) tiltakozott a plébánosok eljárása ellen, s a vármegyétől új vizsgálatot kért. 1745. augusztus végén Lábady Ádám alispán vezetésével megyei küldöttség állapította meg, hogy a templom a hozzá épített két kiugróval együtt 7 öl hosszú és 3,5 öl széles (kb. 14×7 m), benne legfeljebb 330 ember fér el, s építése után ítélve sohasem volt katolikus templom. A megyei jelentést és a katolikusok hozzá fűzött tiltakozó megjegyzéseit felterjesztették a helytartótanácshoz. A döntés 1746 júliusában érkezett a vármegyéhez. Lényege: a templomot át kell adni a katolikusoknak. A reformátusok nagy számára tekintettel megengedik, hogy új imaházat és haranglábat építsenek. Ennek elkészültéig használhatják a régi templomot, de az építkezésnek a vármegye szabjon záros határidőt. Az átvétel után a régi templom, amely katolikus jellegű, a katolikus szertartás szerint engeszteltessék ki, és a szegvári anyaszentegyházhoz csatoltassék. A vármegye egy év haladékot adott a református templom felépítésére, a régi templom átadásának határidejét 1747. július 27-re tűzve ki.

 

A Szent Anna templom

 

 

A helytartótanácsi leirat után elkezdődött a szentesi katolikus plébánia

újjászervezése. A város földesura – báró Harruckern Ferenc – 1746. augusztus 13-án kelt levelében ígéretet tett arra, hogy a reformátusoktól átveendő templomot saját költségén renováltatja, s a leendő szentesi plébános fizetéséhez 60 forinttal hozzájárul. Emellett élénk telepítésbe kezdett; először német kézművesekkel, majd a Mátra aljáról érkezett matyó földművesekkel szaporítva a város katolikus lakosainak számát. A templomot a kitűzött napon átvették, s harmadnapra „az odagyűlt sokaságnak jelenlétében, azok ceremóniái által ajándékoztatott Szent Anna asszonynak”. Harruckern Ferenc állva szavát, a romos templomot fölújíttatta, s lehetővé tette a szentesi plébánia újjászervezését. Az első plébánost, Pruszkay Sámuelt, 1750. október 28-án ünnepélyesen beiktatták. Ugyanekkor a templomot másodszor is fölszentelték Szent Anna tiszteletére. A szentesi plébánia – leválva a szegvári anyaegyházról – megkezdte önálló működését.

 

A Szent Anna templom belső hajója

 

A templom tölgyfa padjai

 

 

A katolikus családok betelepítése folytatódott, és különösen Szigeti István plébános idejében (1763–1778) ért el látványos eredményeket.  1773-ban Szentes 7249 fős lakosságából a katolikus hívők száma elérte az 1900 főt. A régi templom már az 1760-as években szűknek bizonyult, ezért Szigeti plébános a kegyúrhoz fordult segítségért. Harruckern Ferenc vállalta a templom-bővítés költségeit, így 1767-ben a szentélyt kiszélesítették. Ez után a váci püspök a vármegyét és a földesúrt kérte, hogy a megnövelt templomhoz építtessenek tornyot is, méghozzá Szentes város közköltségén. A város – némi nehezteléssel ugyan – eleget tett a parancsnak, s 1768-ban megépült a ma is álló barokk toronytest három szintje a templom keleti végén.

Az elkövetkező évtizedekben a város népessége, azon belül a római katolikusok száma lendületesen gyarapodott: 1783-ban 8223 fő (ebből katolikus 2181 fő), 1828-ban 16 134 fő (ebből katolikus 5772 fő), 1850-ben 22 136 fő (ebből katolikus 7075 fő). Látható, hogy az 1767/68-ban átépített templomot a katolikus hívők már régen kinőtték. Nem tekinthető tehát véletlennek, hogy a szentesi katolikus egyház talán legjelentősebb plébánosa – a Nagykőrösről jött Sáfrán Mihály (1792–1818) – működésének első percétől egy új templom építését tartotta legfontosabb föladatának. Több alkalommal kéréssel fordult a kegyúrnőhöz, báró Harruckern Jozefához (gróf Károlyi Antal özvegyéhez), ám ő a francia háborúk miatt csak nagyobb tatarozást tudott vállalni. Sáfrán Mihály ez után is folyamatosan fölszínen tartotta a templomépítés ügyét, de hasztalan. Az építés szükségességének bizonyítására utóbb még a templom esedékes meszeltetését is elhanyagolta, azzal a be nem vallott szándékkal, hogy az épület rozzantságát még inkább kifejezésre juttassa. Sikerült is elérnie, hogy az 1810 júniusában bérmálásra Szentesre érkező Kámánházy László megyés püspök fölfigyeljen a templom romos állapotára, de Sáfrán Mihály a meszeltetésre szóló fölhíváson kívül egyéb segítséget nem kapott. A püspöki utasítás ellenére sem meszeltette ki nyomban a templomot, mert eltökélt szándéka volt, hogy az építés ügyét dűlőre viszi. Két évig kérvényezett, agitált, de a nehéz gazdasági viszonyok miatt nem ért el eredményt. Be kellett érnie azzal, hogy 1812 nyarán az uradalom pénzén a templom belsejét teljesen rendbe hozatta. Célját tehát nem valósíthatta meg, sikerként könyvelhette el viszont, hogy szakképzett tanítók alkalmazásával megemelte a katolikus iskolák színvonalát és tekintélyét, a hívek adományaiból 1807-ben az elrepedt két régi harang helyébe újakat vásárolt, 1809 decemberére pedig fölépült a plébánia új épülete.

 

Főoltár

 

Fájdalmas Mária oltár

 

 

A templomépítés ügye Leeb Mátyás plébános idején (1828–1878) mozdult ki a holtpontról. Mint a gróf Károlyi család volt derekegyházi káplánja, működése kezdetén élvezte az új kegyurak támogatását, s ez bizakodásra adhatott okot. Beiktatása után a váci püspök is meglátogatta. Az új plébános fölhívta püspökének figyelmét a templom romos állapotára, közbenjárását kérve a régen vajúdó ügy megoldásához. Ez azonban egyelőre elmaradt, elsősorban a város és a Károlyi grófok között húzódó ellentétek miatt. A váci püspök végül megelégelte a huzavonát, s az életveszélyre hivatkozva 1842. január 9-én bezáratta az omladozó templomot, egyúttal az iskolát jelölte ki az istentiszteletek helyéül. Kétéves előkészítés után kezdődhetett el az új templom építése. A város 600 000 téglával és a toronyórákkal, a grófi család 58 000 forinttal, az egyházközség 33 000 forinttal járult hozzá a költségekhez. 1844 tavaszán a régi templomot a torony kivételével lebontották. Az új templom alapkövét 1844. július 6-án tették le. Jelenlegi klasszicizáló formáját 1847-ben nyerte el. Az új építményt 1847. július 26-án Leeb Mátyás plébános szentelte föl Szent Anna tiszteletére. A püspöki fölszentelést Raskoványi Ágoston váci megyés püspök 1853. évi látogatásakor végezte el.

Az építéskor a torony újabb emeletet és laternás, hagymatagos késő barokk sisakot kapott. A homlokzatot félkörös ablakokkal képezték ki. A főhomlokzat fülkéiben Szent József és Szent Péter szobra látható, amelyek még az 1768-i építési időszakból származhatnak. Az új hajó öt boltszakaszos, az elsőben két pilléren nyugszik az orgonakarzat. A templom vastag, erős oldalfalai egyenes vonalú szentélyfallal zárulnak. A szentély falainak négy sarkát négy pillér erősíti, ezeket négy boltív kapcsolja össze. A hajó oldalfalait 6–6 pillér erősíti, amelyeket egymással szemben és oldalt boltívek kötnek össze. Az ötödik és hatodik pillér között van a kórus. A szentélyen 1–1, a hajón 5–5 félköríves ablak van. A harmadik és negyedik pillér között mindkét oldalon oldalbejárat található.

A templom szentélyében van a Szent Anna tiszteletére készült főoltár a tabernákulummal, mögötte az aranyozott faragással díszített képállvány. Az oltárképen Szent Anna a kis Máriát a tízparancsolatra tanítja, mögöttük Joachim áll. Az oromzati képen Szent István fölajánlja a koronát Máriának. A diadalív két oldalán egy-egy mellékoltár áll, balra a Szentháromságot, jobbra Szűz Mária és Szent József eljegyzését jelenítik meg. A jobb oldali hátsó boltszakaszban a Piétáoltárt találjuk. A templombelső figyelemreméltó műalkotása a bejárattól balra a karzat alatt elkerített Fájdalmas Mária oltára és kápolnája 1852-ből. A nagypénteki ájtatosság céljára készült klasszicista alkotás oltárképe fölső négyzetében a Pietá és a sírba tétel kompozícióját látjuk a fájdalmas Máriával, a kép alsó részében a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadítását ábrázolták. Az oltár menzáján az oszlophoz kötözött Krisztus festett faszobra áll. Az oltár alsó részének, a stipesnek az előlapja levehető, nagypéntek hajnalától a feltámadásig nyitva tartják. Ez a Szent Sír, benne a halott Krisztus csaknem életnagyságú festett gipszszobrával. Mindkét szobor anatómiailag kitűnő, szuggesztív erővel ható alkotás. A templomban látható Fájdalmas Szűzanya szobor 1886-ban, a Szent Antal szobor és a keresztút 1892-ben, a Szent Teréz szobor 1932-ben készült. A Rieger gyártmányú orgonát Angster József pécsi mester építette 1889-ben (18 fő és 7 mellékváltozatú, két manuálos, 54–54 billentyű, 24 pedál).

 A berendezési tárgyak közül figyelemre méltó a papi szék (sedes), az 1760-as évekből való barokk, aranyozott farámájú, bársonyhuzatú karosszék. A tölgyfa padokat kagylós díszű profillal Antal János szentesi asztalosmester készítette 1846–1850 között. A nyitott, neobarokk gyóntatószékek Tar János munkái (1892). A sekrestye szekrénye 1820 körüli. Figyelemre méltó bútorkülönlegesség a biedermeier anyakönyvíró állványszekrény és az 1840-es évekből való neorokokóba hajló, késő biedermeier fali ingaóra.

A mennyezet szecessziós stílusú seccóit – Angyali üdvözlet, Napkeleti bölcsek, a 12 éves Jézus a templomban, Jézus a gyermekek között, Jézus a kereszten, Jézus feltámadása – Endre Béla és Rudnay Gyula festette 1910-ben. A diadalív seccója – Magyar szentek hódolata – Terney Béla munkája (1949).

A templom liturgikus fölszerelései közül kiemelkedik az 1763-ban készült casula (miseruha), amely gyöngyöltésű barokk kartusokban rózsákkal van díszítve, és szerepel rajta az egykori kegyúrnak, Harruckern Ferencnek és feleségének (Dirling Mária Antóniának) hímzett kettős címere is. Az 1834-ben Pesten készült aranyozott ezüstkehely Franciscus Schiberna munkája. Az ezüst talpas kereszt a bécsi Anders-műhelyből került ki 1855-ben. Az ezüst füstölőt Prandter Josephus készítette 1832-ben Pesten. A főoltár melletti ezüst örökmécses 1800 körüli munka.

A templomot boltíves árkádsor, kerengő köti össze az 1937-ben épült új plébánia épületével.(Itt megtekinthető a szentesi gimnázium egykori növendékének, Várady Lipót Árpád egyházi írónak, kalocsai érseknek Éder Gyula által 1935-ben megfestett portréja, valamint Miskolczy Jenő pápai prelátus, szentesi apátplébánosnak, az új plébánia építtetőjének 1947-ben készült portréja, Molnár M. munkája.) A plébánia előtt áll az 1886-ban emelt, mészkőből készült neoreneszánsz Szentháromság szobor, Jablonszky Vince budapesti szobrász alkotása. A templomkertben látható Szent József szobrot 1891-ben állították fel, a kert fenyőfáit 1896-ban, a millennium alkalmából ültették.

A műemlék jellegű Szent Anna templomot 1910-ben jelentősen átalakították. Kívül és belül újrafestették, tetejét díszes eternitpalával födték be. Ekkor készültek a mennyezet seccói. 1949-ben kívülről, 1959-ben pedig belülről ismét újrafestették a templomot. A secco képeket tartósító anyaggal bepermetezték, hogy megőrizzék eredeti fényüket. A templomot kívül utoljára 1981-ben tatarozták, ezzel majdnem egy időben a Szentháromság szobor talapzatát is fölújították.

 

Forrás: A Szentesi Római Katolikus Egyház Historia domusa I. (1774–1920); SZ és V, 1886. jún. 19.; AE, 1904. okt. 12., 1910. júl. 10–12.

 

Irodalom: Sima László I. 1914. 107–108, 222–235, 275–276, 294. Nagy Imre 1928. 139–159. Lantos Iván 1934. 6–7.  Györffy György I. 1963. 904. Bugár–Mészáros Károly 1990. 2–4. Blazovich László 1996. 271–272. Rózsa Gábor 1997. 3. Labádi Lajos 1998. 62–67. Labádi L.–Szatmári I. 1998. 12, 15, 41–42. Gacsári Kiss Sándor é. n. 

L. L.

 

 

616. Járásbíróság

Szecessziós-eklektikus, 1911/12.

Erzsébet tér 4.

Dobovszky József István

 

Járásbíróság

 

 

A Magyar Királyi Járásbíróság 1872-ben kezdte meg működését egy várostól bérelt épületben. Régi igény volt, hogy a bíróság e szűk és egyre romosabb épületből méltóbb helyre költözhessen. Hamza Géza szegedi törvényszéki elnök 1906 novemberében Szentesre látogatott, hogy alkalmas helyet keressen az új épületnek. A rendőrkapitányság régi épületének, a Csérfészeknek a területét szemelte ki a katolikus plébánia szomszédságában. A városi küldöttek előtt kijelentette: ha a város a területet ingyen átengedi, s díjtalanul ad 200 000 téglát, valamint szükséges mennyiségű homokot, kieszközli az igazságügyi minisztertől, hogy az építkezés már 1907 őszén megkezdődjék. Díszes, emeletes palotát ígért, jobbára állami költségen. A város hajlott a kedvező ajánlatra, a miniszter azonban ezt úgy módosította, hogy a város építtesse föl az új épületet, majd az igazságügyi kormányzat több évre haszonbérbe veszi. Hosszadalmas alkudozás következett. 1909 áprilisában a városi közgyűlés megszavazta a tervek elkészítéséhez szükséges összeget, és a munkára Dobovszky József István helybeli építészt kérte fel. A minisztérium a terveket szeptember közepén kis módosításokkal jóváhagyta. Végül a város magára vállalta a bíróság új épületének felépítését. A szakipari munkákra 1910 áprilisában kiírták a pályázatot, de csak szeptember 19-én kötötték meg a szerződéseket a vállalkozókkal. A legfőbb munkákat helyi mesterek nyerték, így: Bene István kőműves, Budai János ács, Sebesi József asztalos, Mócz Kálmán üveges, Pető József szobafestő. A művezetésre Dobovszky mérnököt kérték fel. A kései kezdés miatt 1910-ben csak a Csérfészek elbontására és a talaj előkészítésére kerülhetett sor. Az emeletes, villa-kastélyszerű építmény 1911-ben került tető alá, de a hivatalok csak 1912 júniusában költözhettek be. Attikafalán mozaik címerdísz volt: „Magyar Kir. Járásbíróság” fölirattal. Utóbb az épületet egyszínűre festették, a címert eltávolították. Ma a városi bíróságnak ad helyet.

 

Forrás: CSML (SZL) Főispáni ált. ir. 199/1908.; AE, 1906. nov. 24., nov. 28., dec. 16., 1907. máj. 1., máj. 11., 1909. ápr. 17., szept. 19., 1910. márc. 3., ápr. 20., aug. 6., aug. 27., szept. 20., 1911. szept. 26., 1912. máj. 2., jún. 2., jún. 9.Irodalom: Nagy Imre 1928. 275–279. Labádi L.– Szatmári I. 1998. 35.

L. L.

 

 

617. Felsőpárti református templom

Magyaros szecesszió, 1912–14.

Jókai u. 71.

Dobovszky József István

 

 

Régi igény volt Szentesen, hogy az egyre terebélyesedő város északi részén, Felsőpárton is épüljön református templom. Először az 1800-as évek elején vetődött föl a kérdés, a központban tervezett új templom ügyével kapcsolatban. Többen azon a nézeten voltak, hogy elegendő lenne a főtéri régi templomot csak kibővíteni, az új templomot pedig a központtól távolabb, az akkori sóház mellett (a mai Termál Gyógyfürdő telkén) kellene fölépíteni. 1808–1826 között mégis a főtéren épült föl a jelenlegi nagytemplom. Hosszú szünet után az egyház presbitériuma 1871 tavaszán ismét foglalkozott a felsőpárti templom tervével, s gyűjtést indított építésére. Csukás Benjámin főgondnoknak sikerült elérnie azt is, hogy az adományok mellett a sírboltokból befolyó jövedelmet a templomalap gyarapítására fordítsák. Az eredményesen induló gyűjtés az 1880-as évekre elakadt. Futó Zoltán volt temesvári lelkész élesztette fel az ügyet. 1898-ban érkezett Szentesre, s több más alkotás mellett a felsőpárti templom építésének is szorgalmazójává vált. Előterjesztése nyomán 1909. október 31-én – Kálvin János születésének 400. évfordulóján – a presbitérium egyhangúlag kimondta: „A mai, reánk nézve sokszorosan nagy ünnepnapnak emlékezetesebbé és magasztosabbá tételére a felsőpárti új templom építésének előmunkálataihoz hozzákezd, megbízza az elnökséget, foglalkozzon az ügy megvalósításának kérdésével, készítsen egy tervezetet, mely szerint az új templom mielőbbi felállítása lehetővé tétessék, s véleményes javaslatát terjessze be az egyháztanács elé.”

Az építés ügye 1912 elején fölgyorsult. A február 19-i presbiteri gyűlésen Futó Zoltán jelentette, hogy a templomalapba 85 000 korona gyűlt össze, elérkezett tehát az ideje az építkezés megkezdésének. 801 felsőpárti lakos azt kérvényezte, hogy az új templom a központi nagytemplomtól távol, lehetőleg a Jókai és Vörösmarty utca környékén épüljön. Egy hónap elteltével Futó Zoltán már arról számolt be, hogy a templom és paplak céljára megvásárolták néhai Dunás Varga János és Turák Imre Jókai utca 57. és 59. számú ingatlanait. A presbitérium kimondta: az építkezést még ebben az évben el kell kezdeni, hogy a templom 1913 tavaszára átadható legyen. Meghatározták azt is, hogy az építmény 30 m hosszú és 16 m széles legyen, s legalább 1000 hívő befogadására legyen alkalmas. Futó Zoltán Magyar Ede országos hírű, nagytehetségű szegedi építészt kérte föl a tervek elkészítésére. Május elején azonban tragikus hír érkezett: az alig 35 éves Magyar Ede május 5-én öngyilkos lett. A presbitérium ekkor pályázat kiírása mellett döntött. Elbírálására felkérte Kálló Gyula, Cseuz Béla és Komáromy Lajos helyi mérnököket, Zolnay Béla egyházmegyei mérnököt, valamint Regdon Géza és Alt Miksa államépítészeti mérnököket. Június végéig 4 pályázótól 10 terv érkezett; ebből hatot Dobovszky József István készített. A szakértők Dobovszky 3. számú tervét és Wagner József csabai építész tervét találták legjobbnak. A helyi építész pályaművéről (mely az 1906-ban készített dévai református templom pályadíjas tervének átdolgozása lehetett) a következő véleményt írták: „Igen tetszetős külső és belső kiképzést mutató terv, praktikus, centrális alaprajzzal. Az alaprajz négyszög alakú főhajót mutat két oldalhajóval, a főtengelyben egy toronnyal s a hátsó, félkör alakú apsisba helyezett szószékkel és úrasztallal. Azonban – véleményezi a bizottság – amennyiben a tervben csak 350 ülőhely van tervezve, elfogadás esetén utasítandó a tervező, hogy az egészet 700 ülő és 300 állóhelynek megfelelően nagyobbítsa meg, miután azt az építési hely nagysága megengedi s a költségek tekintetében sem mutatkozik nehézség. A valószínű építési költség tervező szerint 63 190 korona, a bizottság szerint 64 800 korona. Az átdolgozásnál a nagyobbítást a mostani szélesség megtartása mellett a hosszirányban való megnyújtás által ajánlja a bizottság, mely a külső kinézést határozottan előnyösebbé tenné.” Az egyháztanács egyik tervet sem fogadta el, hanem Dobovszkyt és Wagnert pályamunkáik átdolgozására kérte. A csabai építész a határidő rövidsége miatt ennek nem tett eleget. Dobovszky módosított tervét a szakértők július végén véleményezték, ismét javasolva néhány változtatást. A tervben a torony a Vörösmarty utcára nézett volna, ehelyett a bíráló mérnökök azt ajánlották, hogy a templom tengelye a Jókai és Vörösmarty utcák által képzett sarok felező vonalába kerüljön. A tervben szereplő kerek ablakokat mindenütt csúcsívesre javasolták cserélni, továbbá a tornyon az órák körüli díszítő részt soknak találták, helyette egyszerűbb csúcsíves keretet ajánlottak. Végezetül a gőzfűtést légfűtésre tanácsolták átdolgozni. Ezekkel a módosításokkal az egyháztanács elfogadta Dobovszky tervét, és megbízta a művezetői teendők ellátásával.

 

Felsőpárti református templom

 

Templombelső

 

Szószék

 

 

A részlettervek augusztusban elkészültek, s kiírták a pályázatot a kiviteli munkákra. A presbitérium kedvezőtlennek ítélte a beérkezett ajánlatokat, ezért megismételte a pályázati kiírást. Az építési munkákat Oláh Lajos szentesi építőmester és téglagyáros, az asztalos, lakatos, üveges, mázoló és berendezési munkákat, pedig Szathmáry Pál szentesi asztalosmester nyerte el. Az építést szeptember 17-én kezdték meg. A tartós esőzés miatt a munka lassan haladt. Az év végéig a lelkészlak tető alá került, de a templomnak csak alapjait sikerült lerakni. A falak már álltak, amikor 1913. május 12-én megtartották az alapkőletételi ünnepséget. Az alapkövet a 42 m magasságúra tervezett torony aljában, a templom főbejáratánál helyezték el. Az ünnepi beszédet Futó Zoltán esperes, az imát Böszörményi Jenő, az új templom első lelkésze tartotta. A papi lakás júliusra elkészült, de a templom átadását el kellett halasztani. A torony tetejére augusztus 24-én tették föl az aranyozott gombot, kakast és csillagot. Berta Gyula bádogos az árboc tetején három pohár bort ürített a király, a haza és a szentesi református egyház üdvére.

Az építkezés még tartott, amikor elkészültek az új templom harangjai és egyéb berendezési tárgyai. A 17 mázsás nagyharangot a Zsoldos család, a 7 mázsás középső harangot a Mátéffy és Csúcs család, a 4,5 mázsás kis harangot özv. Horváth Jánosné Kristó Nagy Eszter adományozta. Mindhárom Szlezák László budapesti öntőműhelyében készült; 1914. március 7-én húzták föl a helyükre őket. Az úrasztali fölszereléseket (két darab díszes, ezüst serleget, egy úrvacsorai nagy ezüst keresztelő kancsót) özv. Nagy Imréné és gyermekei készíttették.  Szlezák László harangöntő is küldött egy gyönyörű ezüst serleget, Sinóros Szabó Sándorné pedig díszes úrasztali terítőt ajándékozott. Az új templom színes ablakainak elkészíttetéséhez az egyháztanács a hívek áldozatkészségét kérte. Fölhívta a gyülekezet tagjait, hogy elhunyt szeretteik emlékére vagy a maguk emlékezetének megörökítésére készíttessenek egy-egy díszes templomi ablakot. A világító számlapos toronyórát a hagyománynak megfelelően a város ajándékozta az egyháznak.

A templomszentelés 1914. május 24-én látványos külsőségek közt ment végbe. A szertartást végző díszvendég dr. Baltazár Dezső tiszántúli egyházkerületi püspök volt; delegációk érkeztek az ország minden részéből. Az ünnepi alkalomból Untermüller Ernő színes képeslapokat jelentetett meg az új templom külsejéről és belsejéről. A presbitérium a zárkő ünnepélyes letételét a felszentelés utánra halasztotta, elsősorban azért, hogy a templom építésének történetét tartalmazó díszokmányba a felszentelés lefolyását is megörökíthessék. Az I. világháború kitörése miatt azonban erre már nem kerülhetett sor.

1917-ben a templom harangjait hadi célra lefoglalták. Pótlásukra 1921-ben öntettek egy 7 mázsás harangot, amely jelenleg is megvan. Az orgonát a pécsi Angster cég készítette 1928-ban (13 fő és 11 mellékváltozatú, légnyomatú, csőrendszerű).

1944 októberében lövés érte a templom homlokzatát és tetőzetét. A háborús károk kijavítása több lépésben 1954-ig tartott. Ennek során a torony alsó kerek mozaik ablakát üvegezés helyett bebádogozták. 1957-ben a torony csúcsán lévő gömb a csillaggal és szélkakassal együtt leesett. A javítás során a szélkakas lemaradt a csillag árbocáról: a debreceni református kollégium gyűjteményében helyezték el. A templomot utoljára 1994-ben tatarozták. A belsejét ekkor az eredeti világoskék és világossárga színek elhagyásával színtelenre festették.

 

Forrás: Presbiteri jgyk. 92/1871.; 66/1872.; 13/1885.; 216/1909.; 12, 46, 69, 103, 129, 137, 151, 166, 176, 184–186, 202/1912. AE, 1912. máj. 8., júl. 6., júl. 9., aug. 27., aug. 29., szept. 15., szept. 17.; 1913. máj. 1., máj. 11., máj. 14., júl. 10., júl. 16., aug. 24., aug. 26., nov. 2.; 1914. jan. 25., febr. 11., márc. 7., máj. 5–26., júl. 22.; 1917. febr. 25., márc. 16.;  SZL, 1913. máj. 15.; 1914. jan. 25., febr. 12., máj. 24., máj. 28.

 

Irodalom: Papp Lajos 1920. I. 52–62, 89–90, Gilicze László 1953., Gilicze László 1996., Gerle J.–Kovács A.–Makovecz I. 1990. 45., Labádi Lajos 1998. 100–102., Labádi L.–Szatmári I. 1998. 44.

L. L.