Szentes

618. Parasztház

Népi barokk, 19. sz. második fele

Jókai u. 77.

A Jókai u. 77. sz. parasztház homlokzata

Vakolatkeretes ablak

Egysoros alaprajzi elrendezésű, nyeregtetővel ellátott épület, falazott barokk vonalú oromzattal, vakolatdíszes ablakkerettel, vésett, kazettás ajtószárnnyal. A kerítés szintén falazott, vakolt, cseréppel volt födve. A kerítést a közelmúltban elbontották.

V. L.

619. Jézus Szíve templom

Neoromán, 1942–43.

Jókai u. 102.

Fábián Gáspár

Szentes lakóinak száma 1920-ra meghaladta a 32 000 főt, a népességnek csaknem fele a katolikus egyházhoz tartozott. A számottevő növekedés ellenére a katolikusoknak az alsópárti városrészben továbbra is egy temploma és plébániája volt. A nagy távolság és létszám miatt igény támadt új templom építésére a Felsőpárton. Ebbe az irányba hatott Hannauer A. István váci megyéspüspök 1920-ban kiadott rendelete, amelyben intézkedett a szentesi plébánia két részre osztásáról. E rendelkezés folytán jött létre 1920. április 24-én Szentes második plébániája, melyet a régi, Szent Anna plébánia mellett Jézus Szent Szívéről kereszteltek el. A Felsőpárton felállított új parókia első plébánosává a püspök Nitsch Arthur korábbi adminisztrátort nevezte ki. Ettől kezdve az anyakönyvezés is külön folyt. Egyelőre az új plébánia magánlakásba kényszerült, szertartásait pedig az ótemplomban végezte. Számos nehézség miatt az új plébánia 1925-től szüneteltette működését, azokat a javadalmakat azonban, amelyeket a püspökség kijelölt számára, továbbra is gyűjtötték. Egy három tagú bizottság kapta föladatul, hogy az ideiglenesen be nem töltött második plébánia számára építendő templom és paplak céljaira a rendelkezésre álló jövedelmeket tőkésítse, s a vagyon fölött őrködjék.

Jézus Szíve templom

Belső hajó

Főoltár

Kórus az orgonával

1932-ben Miskolczy Jenő apátplébános elérkezettnek látta az időt, hogy a felsőpárti lelkészséget életre keltse. A befolyt jövedelmek egy részéből kápolnát és paplakot alakítottak ki a Jókai utca 102–104. sz. alatt, s a lelkészi állást is betöltötték. 1936-ban kapucinusok vették át az épületeket és a javadalmakat; vállalták 2 városi és 8 tanyai iskolában a hitoktatást, és szerződésben kötelezték magukat 1500 hívőt befogadó templom építésére. A paplakot rendházzá bővítették. 1938-ban Juhász Irén atya vette át a házfőnökséget, megkezdte a templomépítés előkészítését. Egyházszervező tevékenységét a közbejött háború sem akadályozhatta meg.

Az építőanyagok beszerzését Fekete Demeter gazdálkodó és neje, Aradi Viktória hagyatéka tette lehetővé, mivel még az 1920-as években végrendelkeztek „olyan új templom javára, melyben férfi szerzetesek teljesítik az isteni szolgálatot”. Az építendő templom terveit Fábián Gáspár készítette, Cseuz Béla városi főmérnök hagyta jóvá. A szakipari munkákat Orgovány János kőműves, Bartha István ács, Borsi Árpád bádogos és Szathmáry L. asztalos nyerték el. A templom freskóinak elkészítésére Márton Lajos budapesti festőművészt kérték fel. Ő rajzolta meg a színes üvegablakok ábráit is, amelyeket Palka József ablakfestő valósított meg. Az ötvösmunkák elkészítésével Szőnyi és Parrik műötvösöket bízták meg. A carrarai márványból készült főoltár Nordio N. oltárépítő mester munkája (Czakó Mihály és neje, Gránicz Magdolna adománya). A boszniai tölgyből faragott padokat Szamosvölgyi gödöllői asztalosmester készítette. A villanyszerelési munkákat a Blaskovits testvérek végezték. Az építkezéshez szükséges téglát a Zsoldos Rt. szállította.

Az első kapavágást 1942. május 18-án tették meg. Az alapkövet június 14-én helyezték le. Ez alkalomból Medgyesi Dezső kapucinus tartományfőnök mondott ünnepi beszédet. Az építkezés lelke, motorja, Irén atya, fáradhatatlanul járt-kelt, ellenőrzött, buzdított, intézkedett. Ennek köszönhetően az új templom alig egy év alatt elkészült. Pétery József váci megyés püspök 1943. július 4-én szentelte fel.

A modern küllemű, kecses és szépvonalú templomot átadása után a Szentesi Naplóban Juhász Irén, a legilletékesebb így mutatta be: „A templom építésénél arra törekedtünk, hogy világos és szép legyen, szegénynek és gazdagnak egyformán jólessen benne tartózkodni. Örömmel mondom, hogy ezt sikerült elérni, mert nincsen a templom agyoncicomázva, túltömve drágaságokkal, és így a szegényebb hívők nem érzik magukat idegennek, elnyomott kis paránynak a sok drágaság nyomasztó látványára. A templomban lévő szép oltárképek, a domborművű stációk és a szentek szobrai pedig megadják azt a kellő díszt a templomnak, hogy a gazdag hívők viszont nem fogják szegényesnek találni”. A vert ezüstből készült tabernákulumajtóról a páter elmesélte, hogy anyagát ő gyűjtötte össze régi pénzekből, ezüst láncokból, érmekből. Az érmek között pl. az egyik hívőnek két nagy és egy kis ezüst vitézségi érme is bele van olvasztva az ajtóba.

A Márton Lajos festette oltárképekről a következőket mondta Irén atya: „A középső oltárkép címe: Szentes város hódol Jézus Szent Szívének, s úgy ezen, mint a többi képen látható alakok mind szentesi emberekről vannak mintázva, úgyhogy, ha a hívők az oltárképre tekintenek, csupa szentesi arcot látnak. A továbbiakban elmagyarázza Irén páter, hogy a főkép arany mezejéből kiemelkedő Jézus szívét átadja édesanyjának, Szűz Máriának, aki viszont azt közvetíti az egész világnak. Jézusnak és Máriának azután hódol a magyar szentek kara: Szent István, a liliomot tartó Szent Imre, a térdelő Szent Gellért, az evangéliumot tartó Boldog Mór pécsi püspök, Szent László, Árpádházi Szent Erzsébet és Margit, s a keresztes vitézek zászlajával a törökverő Szent Lőrinc. A főkép alsó részén látható tulajdonképpen Szentes város katolikus lakóinak a hódolata. A kép hátterében látható a város látképe: a régi templom tornya, a városháza kupolája, az evangélikus és a református templomok, a görögkeleti és a felsőpárti református templomok kontúrjai. A kép előterében, pedig középen ott láthatók: Fekete Dömötör és felesége, Aradi Viktória, s Irén páter, amint elhatározva az új templom építését, hármasban hódolnak Jézusnak, és egyúttal bemutatják a templom modelljét. Velük együtt mutatják be hódolatukat a város minden rendű és rangú polgárai: a magyar nemes úr, a délceg, pártás nemzetes asszony, imádkozó diákok, kévét vivő földművesek, birkát legeltető pásztor, a hazát védő huszár, a családi vígságot jelentő gyermekek, a kalaplevéve hódoló kubikos, s az imádkozó hivatalnokok, akiknek imáját a pacsirta viszi fel az égbe.

A másik, jobboldali oltárkép Szent Ferenc a greccoi barlangban címet viseli, s azt a jelenetet örökíti meg, amint a pápa engedélye alapján 1221-ben a greccoi barlangban miséző Assisi Szent Ferenc karjai között megjelenik a kis Jézus. Végül a főoltár harmadik képe: Szent Klára az oltári szentség szolgálatában. Ez a kép azt a jelenetet mutatja, amikor a szaracénok megtámadták Szent Klára kolostorát, és Szent Klára védekezésül az oltáriszentséget hozta ki, mire a szaracénok az abból kiáradó fényességtől megriadva, elmenekültek.

A negyedik, a Mária oltár feletti kép a Rózsafüzér királynője címet viseli, s azt ábrázolja, hogy Szűz Mária rózsafűzért ad a kis Jézusnak, aki viszont azt tovább adja a köréje sereglő kongreganista leányoknak és fiúknak.”

A templom fölszentelésekor még nem készültek el a belső színes ablakok, a szószék és a gyóntatószékek. Harangok és orgona készíttetésére a háború miatt nem volt lehetőség. A templomhoz kripta is épült, ahová a rend tagjait és az egyház segítőit temették. Elsők között kapott helyet Fekete Demeter és neje, akiknek a hamvait a hálás kapucinusok 1943. október 26-án díszhelyre, a főoltár alá temették.

A hívek adományaiból épített orgonát – amelyet Kuczora Béla váci mester tervezett – Kovács Vince megyés főpásztor szentelte föl 1958. június 22-én. 1967-ben újrafestették a templomot, modernizálták világítását, elkészültek az új színes ablakok, Makay Attila budapesti iparművész munkái. A belső festést Nagy András végezte. Az ő ötlete nyomán a főoltár freskója keretet kapott, a bronzaranyozást, pedig valódi laparannyal helyettesítették, ezáltal a higanygőz- lámpafény szinte égi fényességet adott a két szentnek. A tatarozás után került napirendre a harangok beszerzése. A torony tere egy 2,5 mázsás és egy 1,5 mázsás harang elhelyezését tette lehetővé, amelyeket Ducsák István harangöntő cégénél rendeltek meg. 1969. október 26-án Bánk József váci megyés püspök szentelte föl őket. A II. vatikáni zsinat reformrendelkezéseivel kapcsolatban állították fel először az ideiglenes, majd a végleges miséző oltárt a hívekkel szemben. A Pálos Frigyes tervezte oltárt Sulyok Béla főesperes szentelte föl 1970. november 22-én. Néhány évvel később a feleslegessé vált szószéket és a híveket az oltártól elválasztó áldoztató rácsot eltávolították. Az 1980-as évek első felében megtörtént a templom teljes külső restaurálása.

Forrás: A Szentesi Jézus Szíve Római Katolikus Egyházközség história domusa; SZN, 1943. jún. 22., júl. 2–6., szept. 5.

Irodalom: Nagy Imre 1928. 155–158. Barta László 1993. 1–2.

L. L.

620. Simkó Ignác bérháza

Eklektikus, 1914.

József Attila u. 1.

Bene Árpád

Simkó-bérház

Simkó Ignác 1914. április végén engedélyt kapott a városi tanácstól, hogy az evangélikus templom szomszédságában lévő Sarkadi Nagy Antal (ma József Attila) u. 1. sz. alatti lakóházát elbontassa, s helyére emeletes bérházat építtessen. Az attikafalú épület terveit Bene Árpád építész készítette, a művezetői teendőket Mészáros Sándor csongrádi építőmester látta el. A kőműves munkát Szabó László és Szabó Mihály, az ácsmunkát Doszlop Nagy Imre helyi mesterek végezték. A 23,5 m hosszú és 10,5 m széles, teljesen téglafalazatú épület beosztását az építési engedély a következőkben határozta meg: „Engedélyt ad a tanács Simkó Ignácnak arra, hogy a földszinten 6 üzlet helyiséget, kiskapu bejárót és lépcsőházat, az emeleten 5 szobát, 2 előszobát, egy fürdő és cselédszobát, konyhát, kamrát, beépített kettős clozettet, lépcsőházat, az utcai homlokzat közepén nyitott erkélyt, egész és cserép tetejű, két, lapjára rakott tégla kéményű, az épület északkeleti sarkán, a Kossuth utca 9. számú telek felől a terven feltüntetett kiugrással zárt erkélyt tartalmazó lakóépületet építhessen.”

A városközpontban levő épület az 1950-es évek elején a Szentesi Járási és Városi Könyvtár használatába került, 1984–1998 között a gyermekkönyvtárnak adott helyet. Jelenleg értékesítés alatt áll.

Forrás: CSML (SZL) Polgármesteri ir. 3238/1914.; Szentes PH–MO Tervtár

Irodalom: Labádi L.–Szatmári I. 1998. 43.

L. L.

621. Temetői kápolna

Szecessziós, 1908.

Kálvária temető

Ifj. Bene István

Temető kápolna

Özv. Rekettyés Istvánné 1908 tavaszán alapítványt tett a szentesi római katolikus egyháznál, kikötve, hogy az összegből még abban az évben épüljön kápolna a Kálvária nagytemetőben. Az egyháztanács 300 koronás díjazással tervpályázatot hirdetett, június 20-i határidővel. 21 pályamunka közül ifj. Bene István szentesi építész tervét fogadták el kivitelre. A toronnyal ellátott, gúlatetejű hajóval és félkupolás keresztapszisokkal kiképzett remek építmény az év végére elkészült. A kivitelezési munkát a tervező édesapja, id. Bene István építési vállalkozó végezte. A harang fölszerelése, az oltár és a belső berendezés többek adományából csak évekkel később készült el. Az összes költség 12 500 koronát tett ki, ebből néhai Rekettyés István özvegye 8755 koronát vállalt magára. A kápolnát 1913. június 8-án szentelték föl. Bejáratát két tábla díszíti, emléket állítva X. Pius pápának, I. Ferenc Józsefnek, Uhlár István szentesi apátplébánosnak, továbbá a Csányi-féle alapítvány, valamint Rekettyés István és neje, Göbölyös Anna adakozó készségének.

Forrás: AE, 1908. máj. 31., jún. 24., aug. 6., 1913. jún. 8.

Irodalom: Bugár-Mészáros Károly 1990. 10–11., Rózsa Gábor: Emlékh. 1996. 63–64.

L. L.

622. Református lelkészlak

MJ. Klasszicista, 1836.

Kiss Bálint u. 2.

Navaro Ferenc (?)

Református lelkészlak

A lelkészlak udvari frontja

Tornác

A református egyház régi parókiája az ősi templom mellett volt, azon a helyen, ahol most a katolikus plébánia épülete van. A templom visszavételekor (1746/47) ezt is át kellett adni a katolikusoknak. Az egyház 1748-ban az új templom északi szomszédságában építette föl az új parókiát. A lakás két szobából, konyhából és tanulószobából állt. Az akkori szokásnak megfelelően a lakóház az udvar közepére volt építve, arccal déli irányban. A gazdasági épületek (istálló, kocsiszín, ólak, kamrák) az udvar északi oldalán, a lakóház mögött voltak elhelyezve. A telek nyugati részén a tanulóház állt, benne a kurátorok (egyházi gondnokok) szobájával. A parókia az 1760. évi tűzvész alkalmával a templommal együtt leégett, de a régi alapokon újból fölépítették. 1823-ban már annyira rossz állapotban volt, hogy felújítása helyett új paplak építését határozták el. Két terv is készült, de mivel az uradalomtól nem kaptak engedélyt a téglaégetésre, az építkezést elhalasztották. A nagytemplom építése egyébként is minden pénzt felemésztett.

1836 tavaszán a presbitérium ismételten kimondta, hogy az elavult és teljesen alkalmatlanná lett paplak helyett épüljön a kor követelményeinek megfelelő lelkészlak. Szerződést kötöttek Navaro Ferenc kőművesmesterrel, aki az év végére elkészítette a ma is álló földszintes, magas tetejű, oszlopos tornáccal ellátott, nemesi kúriára emlékeztető épületet. Az új parókia előszobából, 6 lakószobából, konyhából és pincéből állt. A régi lakás végső, keleti szobája lett a tanulószoba. Az udvart kőoszlopos kerítéssel vették körül. 1857/58 folyamán egy 10 öl hosszú és 3 öl széles (kb. 20×6 m) melléképület és istálló épült; ugyanekkor újrafestették a lelkészlak helyiségeit. A ma már egyedinek számító épület műemléki védelem alatt áll.

Forrás: Kiss Bálint 1825. II. 375–377., Presbiteri jgyk. 47/1820., 36–37/1823., 2, 8–9, 16, 19, 21, 26/1836., 20/1837., 9/1838., 182–183, 194, 225–226, 245–246/1857., 124, 144, 150, 196–198/1858.

Irodalom: Papp Lajos 1920. I. 101., Kiss Bálint 1836. 333.

L. L.

623. Református Kör

Szecessziós, 1906.

Kiss Bálint u. 8.

Borsos József

Református Kör

Az egyházi és társasági élet élénkítésére, valamint a műveltségi szint emelésére Futó Zoltán (1863–1921) református lelkész társaskör alakítását kezdeményezte. Az 1900. november 25-én tartott egyházi értekezleten kimondták a Szentesi Református Kör megalakítását. Az 1902 januárjában elkészült alapszabály négy szakosztály szervezését irányozta elő: fölolvasási, könyvtári és társadalmi szakosztály, valamint a szeretet és könyörületesség szakosztálya. Vasárnaponként a város különböző részein fölolvasó esteket szerveztek, melyek rövid idő alatt népszerűekké váltak. A felsőpárti vegyes iskola egyik termét könyvtári olvasóteremmé alakították, ahol a kör tagjai könyvek és folyóiratok olvasásával tölthették szabadidejüket.

Kezdettől fogva gondot okozott a saját helyiség hiánya. Ezen segített Szűrszabó Nagy Imre jómódú gazdálkodó, amikor 1904 októberében megvásárolta a nemrégen megszűnt Polgári Olvasókörnek Kiss Bálint utcai épületét, s a Református Körnek adományozta. A nagylelkű mecénás adományáról levélben értesítette Futó Zoltán lelkészt: „Régebbi idő óta foglalkozom azzal a gondolattal, hogy egyházam iránt, melynek gyermekkorom óta hű gyermeke vagyok, miként rójam le a bennem élő jó érzés és szeretet adóját; végre azon elhatározásra jutottam, hogy azon javak fölöslegéből, melyekkel Isten végtelen kegyelme megáldott, ha nem is közvetlen a református egyháznak, de az annak kebelében alakult Református Körnek juttatok valamit, hogy ezáltal Nagytiszteletű úr azon szándékát, mely a református hitélet felköltésére irányul, anyagi erőmhöz képest elősegítsem. Ezen elhatározásomból folyólag íme kinyilatkoztatom, hogy a Polgári Olvasókör tulajdonát tevő házat 12 000 koronáért megvettem és azt a Református Körnek adományozom... Fogadja Nagytiszteletű úr az adományt oly szívesen, mint amily igaz érzéssel telt szívvel adom azt. Isten áldásából, Istennek dicsőségére.”

Az ajándékba kapott épület a kör előtt új távlatokat nyitott. Igyekeztek mindazzal fölszerelni, ami a tagok önművelődését és szórakozását szolgálta. Megvásárolták a volt Polgári Olvasókör bútorai mellett mintegy 1200 kötetből álló értékes könyvtárát. Ennek következtében megnövekedett az olvasók száma. Mivel az épület hamarosan szűknek bizonyult, a kör közgyűlése elhatározta, hogy az utcai frontra új, díszes épületet emeltet. A tervek elkészítésére Borsos József hódmezővásárhelyi építészt, a kiviteli munkákra pedig Bene István helybeli építőmestert kérték fel. 1906 őszére elkészült a kör ma is álló szecessziós stílusú, téglaszalagdíszes új épülete. A zárókövet október 31-én helyezték el az épület délkeleti részén. December 9-én tartották meg az átadási ünnepséget, amelyen a város valamennyi felekezete képviseltette magát. Az avató beszédet Futó Zoltán lelkész mondta, és az ünnepi alkalomból leleplezte a jótevő mecénás, Szűrszabó Nagy Imre portréját, Lakos János Pál helyi festőművész alkotását.

Az új épületben fölpezsdült a társasági élet. Nagyterme a fölolvasások mellett helyet adott báloknak, családi rendezvényeknek, különféle társadalmi összejöveteleknek. Kisebb termében és az udvarán vendéglőt rendeztek be, ahol sakkozásra, kártyázásra és tekézésre is lehetőség nyílt. Az első világháború idején a városban állomásozó katonaság lefoglalta az épületet. 1918. november 1-jén a Református Kör épületében alakult meg a Nemzeti Tanács helyi szervezetének ideiglenes végrehajtó bizottsága. A háború után egy időre visszatért a korábbi egyesületi élet, az 1930-as években azonban a rendezvények egyre ritkultak. 1935-ben a kör Kiss Bálint utcai épülete kedvezményes áron a református egyház tulajdonába került. A Református Kör mint egyesület megmaradt, de tevékenysége lassan elsorvadt. Helyét a volt épületében az ifjúsági és felnőtt bibliakörök foglalták el. Az épület jelenleg is a szentesi református egyház tulajdonában van. Egyházi célú hasznosítása mellett helyet ad a Református Asszonykör, a Kiss Bálint Református Általános Iskola és az egyházhoz kapcsolódó egyéb szervezetek rendezvényeinek. Falai között őrzik a szentesi református egyház régi presbiteri jegyzőkönyveit és iratait.

Az egykori Református Kör helyiségeiben Szűrszabó Nagy Imre képén kívül több festmény is található, amelyek az egyház jelesebb támogatóit, tisztségviselőit stb. ábrázolják. A portrékon ábrázolt személyek: Nagy József, Rúzs Molnár Ferenc, Sarkadi Nagy Antal, Farkas Mihály és neje, Kügyi Virág Endre. Eredetileg a kör nagytermét díszítette Futó Zoltán esperes-lelkész 1908-ban leleplezett életnagyságú festménye is (Joó Béla alkotása), amely ma a Szentesi Központi Református Lelkészi Hivatalban található (Kiss Bálint u. 1.). Az imaház előterében állították fel Kálvin János gipszből készült fejszobrát, Koncz Antal szentesi szobrászművész alkotását.

Forrás: Presbiteri jgyk. 6, 146/1900. AE, 1904. okt. 20.; 1906. nov. 20., dec. 2., dec. 5–6., dec. 9., dec. 11.; SZL, 1906. dec. 12.

Irodalom: Papp Lajos 1920. II. 74–77., Gilicze László 1953., Gerle J.–Kovács A.–Makovecz I. 1990. 38–39., Labádi Lajos: Egy szentesi nábob (Szűrszabó Nagy Imre emlékezete). Szentesi Élet, 1998. jún. 5. 3. o.

L. L.

624. Úri Kaszinó

Koraeklektikus, 1892/93.

Kiss Bálint u. 11.

Makay Endre

Kaszinó

Szentesen a szervezett társasági élet kezdetei 1845-ig nyúlnak vissza. Ekkor két társaskör is alakult: Úri Kaszinó, mely a műveltebb nemeseket és a tisztviselőket fogta össze, és Polgári és Kereskedelmi Kaszinó, mely a jómódú gazdálkodókat és kereskedőket tömörítette. Működésük a szabadságharc leverése után elsorvadt. Az Úri Kaszinó 1860-ban újból életre kelt. Hamarosan székházat is vásárolt a Templom köz (ma Kiss Bálint u.) végén, a jelenleginek szomszédságában. Az 1880-as évek elejére az öreg épületet kinőtték, időszerűvé vált tágasabb és díszesebb új székház építése. 1883-ban gyűjtést rendeztek, de a szükséges összegnek csak töredéke folyt be.

A tervezett építkezés ügye 1891-ben mozdult ki a holtpontról, amikor Fekete Márton korábbi megyei főjegyzőt, a Körös–Tisza–Maros Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat főigazgatóját választották a kaszinó elnökévé. Fekete Márton már a következő év áprilisában jelentette, hogy az új székház építéséhez megvásárolta a szomszédos portán lévő Haris-féle házat, az új kaszinó tervét pedig elkészíttette Makay Endre műépítésszel. Az 1892. április 18-ra egybehívott közgyűlés a terveket elfogadta, s fölhatalmazta az építési bizottságot a régi kaszinó épületeinek értékesítésére. Részben ennek bevételei födözték volna az előirányzott 20 000 forintos építkezés költségeit, míg a hiányzó összegre kötvényeket bocsátottak ki. A szakipari munkákra május 10-ig lehetett beküldeni az ajánlatokat. A pályázati kiírás szerint a földszintes épületben lesz egy díszes nagyterem, 5 szoba (köztük olvasó és étkező), 2 öltözőhelyiség, konyha, söntés, éléskamra, pince és egyéb mellékhelyiség. Az épületnek október 15-ig tető alá kellett kerülnie. 12 ajánlat közül Dobóczky József építőmesteré volt a legkedvezőbb, így vele kötöttek szerződést, 1893. május végét tűzve ki az építkezés befejezésének időpontjául.

Az építkezés a tervezettnél jobban haladt. A helyi újság november közepén hírül adta, hogy: „A kedvező időjárásnak köszönhetően az épület, mely egyik dísze lesz városunknak, nemcsak hogy tető alatt van, de kívül-belül teljesen bevakolva is, és most folynak a padolási munkák, úgyhogy a kaszinó karácsonyra beköltözhet új helyiségébe”. A festési munkák átcsúsztak a következő évre, de január végére ezek is elkészültek. A kaszinói választmány elhatározta, hogy az új házat 1893. február 11-én, farsang szombatján fényes táncvigalommal avatják fel. Ezer meghívót küldtek szét helyben és vidéken. A dekoratív táncrendet a jó hírű budapesti Seefehlner cégtől rendelték meg, ezzel is emlékezetessé téve a házavatást. A nevezetes eseményről az alábbiakat írta a Szentes és Vidéke című újság: „Előkelő, választékos közönség volt az, amely tegnap este a helybeli kaszinóegylet bálján, annak új helyiségei ünnepies felavatására összegyűlt. Erősen volt e báli közönség soraiban képviselve a vidék, különösen a körül fekvő puszták uradalmi tisztségeinek családjai és fiataljai, s e vendégek megannyian gyönyörködve szemlélte az egylet új helyiségeit, amelyekhez foghatók – Szegedet és Aradot kivéve – bizonyára az Alföld egyetlen kaszinójának sincsenek... Esti 9 órakor kezdett gyülekezni a vendégség a házavató bálra, és valamivel később adta meg a rendezőség a jelet Kiss Bandi zenekarának a tánc kezdetéhez. A tükörsima új parketten kedvtelve aprózták a párok a bevezető csárdást, majd gyors forgatagban siklottak, keringtek tova a túrtáncok zenéjén. Fesztelen jókedv, kedélyesség tüntette ki ezt a vigalmat, amelyen kitetszett, hogy az egyleti- tagok mind egy nagy család kötelékébe tartozóknak tekintik magukat. A figyelmes rendezőség, mely a hölgyeket rendkívül díszes és ízléses táncrendekkel, sötét színű szarvasbőrbe kötött emlékkönyvecskével lepte meg, fáradhatatlan volt a táncban, mulattatásban, és mikor e sorokat írjuk, a jókedv olyan forrpontot ért el, hogy előre láthatólag a reggel veti csak végét a mindenképen sikerült táncvigalomnak.”

Az épület 1944-ig kaszinóként működött. Ez-után a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártjának központi székháza lett. 1957-ben a szentesi Állami Zeneiskola használatába adták, amely Lajtha László Zeneiskola néven ma is az épületben működik. 1929-ben az udvari részen 7 m hosszú és 18,5 m széles, 3 szobás toldaléképület készült. 1948/49-ben a nagytermet átalakították, ekkor alakították ki a színpadot. Az iskolai célú hasznosítás végett a nagyobb szobákat az 1960-as évek első felében kisebb termekre osztották. Az épületet utoljára jelentősen 1985/86-ban alakították át.

Forrás: CSML (SZL) Tanácsi jgyk. 1030/1845–46., 2094/1850. Szentes PH–MO Tervtár (Zeneiskola címszó, átalakítási tervek); Szegedi Híradó, 1860. nov. 25., Szentesi Lap, 1884. jan. 19., 1885. aug. 22., 1893. jan. 8., jan. 13.; SZ és V, 1892. ápr. 17., ápr. 21., ápr. 24., máj. 12., máj. 15., máj. 26., nov. 17., 1893. jan. 12., jan. 22., jan. 26., jan. 29., febr. 2., febr. 12.

Irodalom: Sima László II. é. n. 193., Labádi Lajos 1998. 35–36.

L. L.

625. Az ármentesítő társulat székháza

Későeklektikus, 1893.

Kiss Bálint u. 13.

Makay Endre

Az ármentesítő társulat székháza

1885-ben Szentes székhellyel megalakult a Körös–Tisza–Maros Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat. Főigazgatójává Fekete Márton vármegyei főjegyzőt választották. A társulat hivatalai részére kibérelték Szeder János Kurcza-parti (ma Tóth József) utcában lévő házát. Fekete Márton szorgalmazta állandó székház létesítését, amely alkalmas a szakaszigazgatóságok befogadására is. A társulat központi választmánya 1892. október 20-án határozatot hozott az Úri Kaszinó Templom (ma Kiss Bálint) utcai régi épületének megvételéről. Egyben kimondta, hogy a telekre új székházat építenek. A tervek és a költségvetés elkészítésével Makay Endre budapesti építészt bízták meg. A tervek 1893 tavaszára elkészültek, az építés költségét 35 000 forintra irányozva elő. A földszintes saroképületre kiírt pályázat meghatározta, hogy a székháznak 1893. szeptember 20-ig el kell készülnie. A legkedvezőbb ajánlatot ifj. Kovács János helybeli építőmester tette, és április közepén már meg is kezdte a munkát. A helyi újság június 25-én már arról számolt be: „Az épülő díszes központi háznál az építési munka annyira előrehaladt, hogy a fedél a jövő hét folyamán a falakra kerül. A szép nagy épületkomplexus egyik dísze lesz városunknak.” Az építkezési vállalkozónak sikerült tartania a határidőt, így a hivatalok szeptember végén beköltözhettek az új székházba. A társulat központi szervei mellett helyet kaptak az épületben a kunszentmárton-mindszenti szakaszigazgatóság hivatalai is. „A nagyarányú épület célszerű berendezésénél fogva teljes tűzbiztonságot nyújt a társulat minden néven nevezendő értékeinek, amilyenek a pénztár, irattár, de főleg a nagy értéket képviselő térképek és birtokívek” – írta a korabeli sajtó.

Az épület 1948 óta az ármentesítő társulat jogutódának, az Alsó-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szentesi szakaszmérnökségének ad helyet.

Forrás: CSML (SZL) Polgármesteri ir. 3586/1893., SZ és V, 1893. jan. 12., márc. 23., márc. 30., ápr. 20., jún. 25., szept. 28.; SZL, 1893. jan. 8., júl. 7.

Irodalom: Labádi L.–Szatmári I. 1998. 36.

L. L.

626. Vasútállomás

Szecessziós, 1928/29.

Kolozsvári u. 2.

Magyary János

Szentes első vasútvonala 1887-ben nyílt meg a város és Kunszentmárton között. Az ugyanekkor épült egyszerű, kétszintes indóház a meg-növekedett forgalom következtében hamar szűknek bizonyult. 1906-tól napirenden volt kibővítésének kérdése. A MÁV 1913-ban elkészíttette a bővítési terveket, de a megvalósítást elsodorta az I. világháború. Az ügy 1927 elején mozdult ki a holtpontról. A MÁV ajánlatot tett Szentes motoros központtá fejlesztésére, és ennek terve tartalmazta a kis állomás pályaudvarrá bővítését is. A város vasútügyi bizottsága február 18-án vitatta meg a terveket, s elfogadta a kedvező ajánlatot. A Szentesi Hírlap az alábbiakban számolt be a tárgyalások eredményéről: „A MÁV a szentesi állomás épületét kibővítteti és a legmodernebbül átalakíttatja. A tervezet szerint az állomás épülete 27 méterrel fog bővülni, vagyis 5 méter híján kétszer akkora lesz, mint a mostani épület.

A régi indóház 1887-ben

A vasúti pályaudvar 1999-ben

Vasúti pályaudvar 1929-ben

A pályaudvar peronja

Az állomás kibővítése két oldalon történik. A város felőli részén egy hatalmas előcsarnok épül, a szegedi nagyállomás mintájára. Abban helyezik el a pénztárakat. Az előcsarnokból folyosók vezetnek a váró- és éttermekhez, az irodákhoz és az árupénztárhoz. Az új állomásépületből 44 méter emeletes lesz, ahol a különböző osztályú váró- és éttermek lesznek a legmodernebbül berendezve. Az állomást nagyvárosi mintára építik ki.” Építeni fognak nagy javítóműhelyt, motorgarázst és vontatótelepet, továbbá egy nagyobb lakóépületet a kezelőszemélyzet elhelyezésére.

A pályaudvar belső csarnoka

A motorgarázs építése 1927 szeptemberében megkezdődött. Terveit Jemnitz E. Zsigmond főmérnök budapesti tervező irodája készítette. A garázs mintegy 50×40 méter, kb. 2000 m² alapterületű, monolit vasbeton szerkezetű, a vele egybeépített iroda- és műhelyrészekkel egységet alkotó létesítmény. A főépületet 42 pilléralapra építették, egy pilléralap 1,6×1,6 m méretű. Az építés vezetője, Vass Jenő budapesti főmérnök, 170–180 ember munkáját hangolta össze. A motorgarázs az év végére tető alá került, 1928. március 18-án a műszaki átadása is megtörtént. Ezután kezdtek hozzá az új felvételi épület munkálataihoz. A MÁV szegedi osztálymérnöksége már 1927. május elején megküldte az állomásbővítésnek Magyary János műépítész készítette terveit, de az építkezés csak 1928 júniusában kezdődött. Először az új traktust építették fel, hogy a régi indóházból átköltözhessenek a hivatalok. Ez az év végén megtörtént, az öreg épület átalakítása azonban a következő év tavaszára tolódott. Az új pályaudvart és a közelében épült 27 m magas vasbeton víztornyot 1929. június 27-én adták át.

Az időközben romossá vált vasútállomást az 1980-as évek közepén kívül-belül fölújították. Megőrizte szecessziós stílusát s eredeti kődíszítéseit. Várótermében, a régi indóház falán látható a város 1887-ben megnyílt első vasútjának emléket állító figurális fatábla, Szabics Ferenc helyi fafaragó munkája (1987); valamint az 1893-ban elkészült szentes–vásárhelyi vonalemlékét őrző allegorikus dombormű, Vígh László szentesi szobrászművész alkotása (1993). Technikatörténeti látványosság az állomás épülete mellett felállított motorvonat, valamint a motorgarázs „emlékkapuja”, mely a régi szentesi indóház peronjának díszes, öntöttvas oszlopaiból készült.

Forrás: CSML (SZL) Közgyűlési jgyk. 35, 263/1927.; Polgármesteri ir. 4644/1931.; LT: Számnélküli/1927.; AE, 1906. jún. 27., júl. 1., 1907. febr. 5., ápr. 9., 1908. jan. 16., 1909. jún. 15., nov. 9., 1910. szept. 22., nov. 15., 1913. márc. 11., márc. 19.; AÚ, 1927. febr. 17., márc. 6., ápr. 5., ápr. 29., máj. 29., aug. 28., szept. 23., okt. 25., 1928. máj. 26., jún. 27., 1929. jún. 28.; SZH, 1927. febr. 19., máj. 4.

Irodalom: Nagy Imre 1928. 312–314., Rózsa Gábor 1987., Lóki Béla 1998., Labádi Lajos 1998. 100–101., Labádi L.–Szatmári I. 1998. 13–14., 38.

L. L.

627. Megyeháza

VK. Neoreneszánsz, 1882/1883.

Kossuth tér 1.

Makay Endre

A megyeháza az 1890-es években

A vármegyék szervezéséről szóló 1723: 73. tc. elrendelte, hogy a megyék jelöljék ki székhelyeiket, s ott biztonságos épületben helyezzék el pénztárukat, levéltárukat, börtönüket. Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlése hosszas latolgatás után – anyagi megfontolásból és földesúri ráhatásra – 1767-ben megvásárolta az ekkor már romossá vált szegvári Károlyi kastélyt, s alapos átépítés után 1776-ban ebben helyezte el hivatalait. Az épület kezdettől fogva szűknek és alkalmatlannak bizonyult, ennek ellenére több mint 100 éven át Szegvár maradt a megye székhelye.

A székhelykérdés 1873-tól ismét napirendre került. Küzdelem indult Szeged, Hódmezővásárhely és Szentes között a székhely elnyeréséért.

Szentes esélyeit növelte, hogy Szeged és Hódmezővásárhely önálló törvényhatósági jogállásánál fogva közigazgatásilag kiszakadt a megyéből, így furcsán hatott volna, ha a megye székhelyét a megyén kívül helyezik el. Erre hivatkozva Szentes város közönsége 1874. december közepén folyamodványt nyújtott be a megyegyűléshez, és kérte, hogy Szentest jelöljék ki a megye új székhelyéül. Ennek fejében fölajánlotta, hogy a Szentesen fölépítendő új megyeháza céljára megfelelő központi helyzetű telket, 1 millió faltéglát és kellő számú födélcserepet ingyen rendelkezésre bocsát. A megyei közgyűlés osztatlan tetszéssel fogadta az ajánlatot, de a határozatot csak egy évvel később, 1875 decemberében hozta meg. Intézkedés azonban ezután sem történt. Az éveken át elhúzódó rivalizálásnak Tisza Kálmán miniszterelnök-belügyminiszter vetett véget, amikor 1878. március 31-én jóváhagyta Csongrád megye székhelyének Szegvárról Szentesre leendő áttételéről szóló megyegyűlési határozatot. Az új székház építését a kormány részéről 5000 osztrák értékű forinttal támogatta, egyben engedélyt adott a használaton kívüli megyei épületek értékesítésére, valamint a szükséges kölcsönök felvételére.

Az építkezés előmunkálatai már a belügyminiszteri döntés előtt megkezdődtek. Az új székház első terveit és költségszámításait Deák Sándor megyei mérnök már 1876-ban elkészítette, de ezeket utóbb félretették. Az 1878. március végén Stammer Sándor alispán elnöklete alatt megalakult székházépítési bizottság új tervek készíttetését határozta el. Jász-Nagykun-Szolnok megye székházépítését vették mintául, ahol 1876-ban írták ki a pályázatot, s 1878 novemberében már át is adták az épületet. A szolnoki tapasztalatok nyomán Neugebauer Sándor mérnök1879-ben új terveket készített a Szentes város által felajánlott központi Piac (1892-től Kossuth) tér melletti 1100 négyszögöles telekre. A belügyminisztériumi szakértők Neugebauer tervét nem találták kivitelezésre alkalmasnak, ezért azt javasolták a megyének, hogy a jelesebb budapesti építészek közül kérjenek föl néhányat versenydíjas tervezésre. Az építési bizottság országos pályázat kiírása mellett döntött, s a föltételek összeállítására fölkérte Benkó Károly budapesti építészt, a Szolnok megyei székház tervezőjét. Pályadíjként az első helyezettnek 400, a másodiknak 200 osztrák értékű forintot állapítottak meg.

A pályázati felhívás 1879. december 16-i keltezéssel jelent meg az országos szakközlönyökben és szaklapokban; beadási határidő 1880. február 15. Az építési föltételek általános része pontosan meghatározta a tervezendő építmény elhelyezését: „A megyeház az e célra Szentes város által felajánlott 1100 négyszögöl területű telken építendő, mely kelet felől a szentesi Piac térrel, délről a városház telkén keresztül 9 öl szélességben nyitandó új utcával, nyugatról a Kurca-parti utcával, északról pedig a szentesi református egyház központi iskolai telkével határos.”. Az épület egyemeletes lehet, s a főhomlokzat a Piactér felőli oldalra építendő. Részletesen taglalta az épület beosztásával kapcsolatos igényeket. Az emeleti karzattal ellátott közgyűlési nagytermen és a megyei tisztviselők hivatali helyiségein kívül helyet kellett teremteni négy szolgálati lakásnak is: a főispán, az alispán, a várnagy és a palotaőr részére. Ezekhez a lakószobák mellett konyhák, éléskamrák, cselédszobák, mosókonyhák és borospincék is tartoztak. A kialakítandó helyiségek száma elérte a hetvenet, nem számítva a mellékhelyiségeket, fáskamrákat és az udvari melléképületben elhelyezett kocsiszíneket, istállókat, fészereket, jégvermeket stb.

Az építési föltételek részletesen tartalmazták az alkalmazható szerkezeti megoldásokat. Ezek közül a legfontosabbak:

– Az alapfal, a pincefalazat a földszinti padló magasságáig és a pince boltozata téglából, vízálló mészbe (cementbe) rakandó.

– Minden emelet födéme (plafon) alatt legalább hat sor tégla cementbe rakandó, a többi falazat pedig közönséges kövérmészbe.

– Az összes külső vakolat cementtel készítendő.

– A földszinti födém téglaboltozatból készítendő, az első emeleti födém pedig csapos gerendából álljon.

– A tető héjazata cserépzsindellyel fedendő.

– A külső díszítések terrakottából vagy cementből, a belsők pedig gipszből készítendők.

– A főlépcsők hazai vörös márványból, a melléklépcsők kemény homokkőből készítendők.

– Az ablakok szurkos fenyőfából, az ajtók közönséges fenyőfából készítendők.

– A hivatalos szobák ajtói és ablakai sárgás-barna két színárnyalatban, a főispáni és alispáni termek és lakószobák pedig tölgyfa színben erezve mázolandók.

A megyei székház 1999-ben

Részlet a közép rizalitból

Főbejárati folyosó

A szintek (pince, földszint, emelet) alaprajzait, homlokzati rajzait a hossz- és keresztmetszetekkel együtt 1:200 arányban kérték, mellékelve költségvetést és építési leírást. A pályaműveket jeligével kellett megküldeni.

18 pályamunka érkezett. Március 17–30. között bírálták el őket Szentesen. A pályázók között voltak Bachó Viktor, Benczúr Béla, Berczik Gyula, Bulla Bódog, Hagymásy Gyula, Jakabffy Ferenc, Koczka Géza, Kováts József, Kunfalvy Nándor, Lukse-Fábry Béla, Makay Endre, Szász Ferenc építészek, valamint Benkó Károly, aki nyílt (névvel ellátott) pályázatot nyújtott be. A bírálóbizottságban a Magyar Mérnök és Építész Egyletet Czigler Győző budapesti műépítész, a minisztériumi főhatóságot, pedig Ney Béla mérnök-építész képviselte. Ők már március 17-én meghozták döntésüket, a megyei székházépítési bizottság azonban csak 30-án foglalt állást. Az első díjat egyhangú szavazással Makay Endre budapesti műépítész „Csongrád” jeligéjű pályázata nyerte el, második díjra Lukse-Fábry Béla, Benkó Károly és Bachó Viktor pályaműveit jelölték. Valamennyiüket terveik részletesebb kidolgozására kérték, május 20-át tűzve ki új határidőül. Bachó Viktor kivételével eleget tettek a kérésnek. A szűkebb pályázaton szintén Makay Endre terve bizonyult legjobbnak. Makayt bízták meg a művezetéssel.

A díjnyertes pályamunkát 1880. július végén fölterjesztették jóváhagyásra a Belügyminisztériumhoz. A terveken a Közmunka és Közlekedési Minisztérium műszaki osztálya kisebb változtatásokat javasolt. A módosított terveket december közepén újból fölterjesztették. Erre 1881. március elején érkezett válasz, utasítva Makayt a részlettervek kidolgozására. Az építkezés megkezdését engedélyező végzést Tisza Kálmán június 30-án írta alá, 160 000 forintban maximálva a költségeket.

A kiviteli szakipari munkákra kiírt pályázatra 1881. augusztus 9-ig lehetett beadni az ajánlatokat. 19 zárt ajánlat érkezett. A legkedvezőbb árajánlatot Schwartz Pál budapesti építőmester tette, így augusztus 10-én vele kötötték meg a szerződést. A vállalkozó kötelezte magát, hogy az építkezést 1882. december 31-ig hiánytalanul befejezi.

A munkálatok 1881. augusztus végén kezdődtek meg a telken található épületek (a régi városháza és az ún. hosszú ház) elbontásával. Az alapokat szeptemberben ásták ki. Nagy vermeket és gödröket találtak, ezért a tervezettnél nagyobb földkiemelés vált szükségessé. Kifalazásuk jelentősen növelte volna az építkezés költségeit, ezért Makay pilléres alapozási mód mellett döntött. A főbb falak már álltak, amikor a megyei vezetés intézkedett az alapkő ünnepélyes letételéről. Az alapkőbe helyezendő emlékirat el-készítésére Fekete Márton megyei főjegyzőt kérték fel. A díszes okmány az uralkodó neve mellett felsorolta a hivatalban lévő kormány tagjait, továbbá tartalmazta a vármegye tisztikarának, képviselő-testületének, valamint a Csongrád megye kötelékébe tartozó városok és községek elöljáróinak névjegyzékét. Kitért a székhely áthelyezésére Szegvárról Szentesre, megnevezve az épülő megyeháza tervezőjét és az építkezés időpontját. Az 1882. május 18-án megtartott ünnepségen Rónay Lajos főispán mondott beszédet, majd a főjegyző fölolvasta az emlékiratot. Az okmányt üvegszelencébe zárták, ezt pedig az alapkőbe vésett urnába helyezték. Az első téglát a főispán tette rá, erre Stammer Sándor alispán ütötte az elsőt egy nemzetiszínű szalaggal díszített kőműveskalapáccsal. Ezután a megyei főtisztviselők, a szentesi polgármester és a megyebeli települések küldöttei helyeztek el egy-egy téglát. Az ünnep alkalmából a munkavezető főpallért 50 forinttal, a munkásokat két akó csongrádi borral jutalmazták.

A közgyűlési terem

A lendületes építkezés augusztus közepétől akadozni kezdett. A város adta 1 millió db jó minőségű Zsoldos-féle tégla már korábban elfogyott; az építési vállalkozó a hiányt a maga gyártotta téglával pótolta. Ezek minősége ellen Makay művezető már májusban kifogást emelt és alaposan átválogattatta. Megállapította, hogy nem jó a homok sem. Bosszúságát növelte, hogy a megyeháza főhomlokzati falait eredetileg nyerstéglából, vakolatlanul tervezte, mivel azonban a vállalkozó színre és méretre többféle téglát használt, kénytelen volt elrendelni, hogy az egész homlokzatot vonják be cementes díszvakolattal. Augusztus közepén tudomására jutott, hogy a vállalkozó a félretett rossz téglából kezdte építeni a pince bolthajtásait. A munkát leállította, s utasította Schwartz Pált ezek elbontására és újrafalazására jó anyagból. Az igazi bajok csak ezután kezdődtek. Szeptember elején Makay jelentette az építészeti bizottságnak, hogy az előcsarnok és a lépcsőház közötti három csehboltozat a tervtől eltérően alacsonyan lett kiépítve, a városháza felőli homlokzat közepe táján pedig a földszinti dongaboltozat egy helyen megsüllyedt. A bizottság elrendelte az újraépítést. Alig két héttel később a főhomlokzat kocsiföljárója fölötti boltozat beomlott, több boltív pedig megrepedt. A városi főkapitány a további építkezést betiltotta, s az életveszélyre hivatkozva az épület elé őröket állított. Újabb két nap múlva a megyeháza délnyugati sarkán lévő hatszögletű földszinti helyiség csillagboltozata omlott le, beszakítva a pinceboltozatot is. Ezután a szakértői vizsgálatok egy éven áthúzódtak. Ez alatt munka alig folyt. A helyzet 1883 májusában tovább mérgesedett, mivel a vállalkozó az építkezést beszüntette, munkásait elbocsátotta, fölszereléseit, pedig áruba bocsátotta. Az építészeti bizottság az építési anyagokat zár alá helyeztette, a vállalkozó ellen pedig bírói intést kért. Újabb vizsgálatok következtek. Végül a hosszas pereskedés elkerülése végett kompromisszumos megoldás született: a megye nem bontotta föl Schwartz Pál szerződését, ellenben kötelezték az ominózus boltozatok újraépítésére és az egyéb hiányosságok pótlására. Az ezekből keletkezett többletköltségek egy részét a megye magára vállalta. Makay Endrét pedig felszólították, hogy lehetőleg folyamatosan tartózkodjék Szentesen, s a munkálatokat személyesen felügyelje.

1883. szeptember elejétől az építkezés ismét lendületet vett. December közepére az új megyeháza elnyerte végleges formáját. Az állványzat elbontásával láthatóvá vált az építmény méltóságteljes tömbje. A főtéri homlokzat (48,19 m) középrizalitja a masszív oszlopokkal háromhajósra osztott főbejáratával és az emeleti közgyűlési terem ión oszlopokkal közrezárt óriás ablakaival tiszteletet parancsol. A rizalit attikáján a megye ovális címere, két oldalán Themis és Ceres ülő szobrai alkotnak zászlótartó-alapzatként timpanonszerű kompozíciót. (Themis = görög titán, az isteni és emberi jog fenntartója, az emberek gyűléseinek összehívója, a vendégjog őre; a rómaiaknál Justicia. Ceres = római istennő, a földből sarjadó növényi élet, a gabonatermés védasszonya; a görögöknél Démétér.) A nagy ablakok fölötti boltívek fészkeiben a mesterségek allegorikus nőalakjai láthatók: az egyikben a földművelés és állattenyésztés, a másikban a kereskedelem és ipar, a harmadikban a hajózás és halászat attribútumaival. Az erkélyen kő mellvédet alkalmaztak, három részre tagolt főpárkánnyal, gyámsorokkal és fogrovatdíszítéssel. A kőfaragó munkákat Andretti Anselm budapesti mester végezte. A földszinti ablaksor keretezetlen, az emeleti szint ablakait azonban kétoldalt oszlopok, alul és felül, pedig párkányok tagolják. Legfelül a főrészt és az oldalszárnyakat is sima kőgerenda zárja le. Az épületet középen, szinte megfelezve, választópárkány futja végig. A déli homlokzat (81,16 m) síkszerűbb, erkélyek és plasztikai elemek nélküli. Az árkádos főbejárat kocsifelhajtóját a terv szerint fakockákból kellett volna kirakni, de ettől eltérve sárga kongótéglával burkolták. Az előcsarnok három részre tagolódik. A középső részben elhelyezett két masszív oszlop, melyek a közgyűlési terem falainak egy részét is tartják, kalázi mészkőből készültek. A főlépcső előterét hármas csehboltozat díszíti. A szemcsésre csiszolt vörös márvány főlépcső összerakását Gárgyán Márton szentesi kőfaragó mester készítette. A följáró mellvédjét sóskúti kőből készült fedőlapokkal burkolták, a fordulóknál díszes virágtartókkal. A közgyűlési nagyterem oldalfalai és mennyezete gazdagon van díszítve. A gipszdíszítő formák az antik görög építészeti elemeket idézik (tympanon, tojássor, palmettadíszítés stb.). A nagyterem festészeti munkáit Hegedűs (Herzl) Vilmos helybeli mester végezte. Az eredetileg 30 petróleumlámpával ellátott csillár igazi műremek, Kutschera György budapesti bádogosmester munkája.

A megyei hivatalok 1883. december első felében birtokba vehették az új széképületet. Az első ünnepélyes megyegyűlést 1883. december 10-éntartották. Ez alkalomból hálaföliratot intéztek Tisza Kálmán miniszterelnökhöz. A műszaki átvételi vizsgálatok és az észlelt hibák javítási munkálatai 1886-ig elhúzódtak. A végszámla (a belső berendezéssel együtt) 228 000 forintra rúgott.

Szentes máig legszebb főtéri középülete 67 éven át megyeházaként szolgált. 1950-ben Csongrád megye székhelyét Hódmezővásárhelyre helyezték, ettől kezdve az épület a Szentes Járási Tanácsnak (később Hivatalnak) és a Járási-Városi Földhivatalnak adott helyet. Falai között maradt a régi megyei levéltár, mely ma is az 1883-ban kialakított eredeti helyén őrzi a történeti Csongrád vármegye értékes iratait. A járások megszűnése (1984) után az épületet irodaházként használták. Az 1990-es évek elején kiürítették, egyedül a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltára maradt a helyén. Az új elképzelések szerint a megürült részekben a szentesi Koszta József Múzeum nyer elhelyezést.

Az elmúlt 115 év alatt az épület számos átalakításon esett át. (A közgyűlési terem karzatát befalazták, körbejárható folyosóit több helyen elrekesztették, a pinceszint egy részét légópincévé alakították, a közlekedő terek dísztéglaburkolatát lefedték linóleummal stb.). Külső homlokzatát utoljára az 1970-es évek közepén tatarozták. Valamivel később a tetőzetet újracserepezték. Jelenleg előkészítés alatt áll az épület teljes felújítása.

A közgyűlési nagytermet 1945 előtt országos hírű és jelentős megyei személyiségek portréi díszítették (pl. Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Klauzál Gábor, Ferenc József, Erzsébet királyné, Zsilinszky Mihály főispán, Stammer Sándor alispán, Horthy Miklós kormányzó). Ezek a helyi múzeumba kerültek, 1970-es évek vége óta tartós letétként a levéltár munkaszobáit díszítik. 1983-ban – az épület 100. évfordulóján – az aulájában a város és a levéltár márvány emléktáblát helyezett el. Ez tartalmazza az épület legfontosabb adatait. A földszinten 1987-ben megnyílt a levéltár állandó helytörténeti kiállítása, a Tájak–Korok–Múzeumok bélyegzőhelye.

Korábban a megyeháza főbejárata előtt állt Szentesnek Zsigmondy Béla mérnök által 1885/86-ban fúrt első artézi kútja. A város egykori ékességének számító, öt szoboralakos, többszintes díszkútját 1934-ben elbontották. A helyét Horváth Mihály történetírónak, csanádi püspöknek, Szentes jeles szülöttének egészalakos szobra foglalta el, Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotása. A Kossuth tér 1970-es évek közepén történt átrendezésekor Tóth Istvánnak Kossuth Lajosról készített szobra került az épület elé.

Forrás: CSML (SZL) Alispáni ir. – Székházépítési ir. e/1–3. doboz; LT: 8.; SZL, 1881. Márc. 19., márc. 26., júl. 9., júl. 16., júl. 30., aug. 13., szept. 17., okt. 8., nov. 12., 1882. máj. 20., máj. 27., júl. 1., júl. 15., aug. 26., szept. 1., szept. 23., okt. 7., okt. 14., nov. 4., nov. 11., 1883. febr. 24., márc. 24., ápr. 14., máj. 12., jún. 2., jún. 23., jún. 30., szept. 1., szept. 8., okt. 20., nov. 24., dec. 1., dec. 8., dec. 15., dec. 22., 1884. júl. 26., aug. 16.

Irodalom: Zsilinszky Mihály 1898. II. 49–65., 1900. III. 316–323., Czímer Károly 1909. Sima László 1909., Nagy Imre 1928. 97–98. Csongrád megye évszázadai II. 1987. 59–69., Ruszoly József 1987. 8–25., Bugár-Mészáros Károly 1990. 11., Labádi Lajos 1995. 112–115., Labádi Lajos: Megfestett nagyjaink 1996., Labádi Lajos: A város ékessége volt 1996. 3., Labádi Lajos 1998. 72–74., Labádi L.–Szatmári I. 1998. 12–15, 20–23.

L. L.

628. Központi Református Népiskola

Eklektikus, 1928/29.

Kossuth tér 2.

Antal Endre és Dobovszky József István

A legrégebbi református iskola a Kurca-parton volt, a mostani bírósági épület déli végénél. A templom visszavételekor (1746/47) az iskolát és a paplakot is át kellett adni a katolikusoknak. Az iskola új helyét a régi városháza udvarán, a mai iskola telkén jelölték ki. A tanulók létszámának folyamatos emelkedése miatt 1799-ben új iskola építését határozták el. Kiss Bálint lelkésznek sikerült elérnie, hogy az épület emeletes legyen, téglából és cseréptetővel. Ez volt a város első emeletes építménye. Terveit Jauernik Ferenc vásárhelyi építőmester készítette. Az alapkövet 1803. március 28-án helyezték el. A kivésett első fundamentumtéglába olajos papírba tekert óntáblát helyeztek el, amelyre rámetszették az építés dátumát, az egyházi és világi vezetők, tanítók stb. neveit; megörökítve, hogy akkor a szentesi reformátusok száma 8629, az iskolás gyermekek száma pedig 236 fő. A tábla mellé régi pénzérméket tettek Mária Terézia, II. József, II. Lipót és I. Ferenc császárok korából. A mozsárágyú dörrenéssel megkezdett ünnepi szertartást Kiss Bálint végezte. A főtérre néző, szép, kora klasszicista épületben 1804 őszén kezdődött meg a tanítás.

Régi református iskola

Központi Református Népiskola

Száz év elteltével egyre sürgetőbbé vált a központi iskola bővítése és új iskola építése. A városi hatóság 1908-ban fölszólította az egyház presbitériumát, intézkedjék az iskoláiban tapasztalható túlzsúfoltság megszüntetésére. 1912-ben határozat született az iskolák fejlesztésére, de a közbejött háború és az ezt követő évek nem kedveztek a megfogalmazódott elképzeléseknek. Az 1920-as évek második felében gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter iskolaépítési programja új távlatokat nyitott. A kultuszkormányzat 1928 júliusában értesítette a presbitériumot, hogy államsegélyt nyújt az új központi iskola fölépítéséhez, továbbá engedélyezi a szükséges hitelek fölvételét. Az egyháztanács élve a kedvező lehetőséggel, kimondta, hogy az öreg iskola helyén új iskolát emeltet. Ez állni fog 8 tanteremből, egy igazgatói és egy szolgai lakásból, egy igazgató irodául szolgáló szertárból, egy tanári szobából és a szükséges mellékhelyiségekből. Kimondta továbbá, hogy az egyház saját költségén építtet dísztermet, elnöki, gondnoki és pénztári szobát, valamint levéltári helyiséget. Az építési terv és költségvetés elkészítésére Antal Endre városi mérnököt kérték fel, kikötve, hogy a tervezésbe vonja be Dobovszky József István helybeli építészt. A tervek augusztus végére elkészültek, s jóváhagyást nyertek. A következő hónapban egyházi ünnepség keretében búcsút vettek a régi iskolától, s megkezdődött elbontása. Október 12-én előkerült az öreg iskola alapköve, a benne elhelyezett óntáblával és régi pénzekkel. A történelmi értékű emléktárgyakat a lelkészi hivatalba szállították, de kilátásba helyezték átadásukat a múzeumnak. A presbitérium elhatározta, hogy az elődök példáját követve, az építendő új iskola alapjába ólomtáblát helyeznek, mellette a forgalomban lévő ércpénzekkel. A táblára vésendő emléksorok megfogalmazását és az ünnepség előkészítését Böszörményi Jenő lelkész-elnök, továbbá Sebestyén Béla és Gilicze Antal lelkészek kapták feladatul.

Közeledett az alapkő letételének időpontja, de ekkor nem várt bonyodalmak támadtak. Amikor az új iskola fölépítéséről tárgyalások kezdődtek, már fölmerült az az elképzelés, hogy a megyeháza és az iskola között nyissanak a Kossuth tér és a Tóth József utca összekötésére 16 m széles új utcát. Ennek megvalósulása esetén – hangzottak az érvek – fölépülhetne a megyeháza negyedik szárnya, vele szemben kapna helyet az új iskola, így az öreg iskola is megmaradhatna műemléknek. A régi iskola elbontásakor ez az elképzelés ismét fölvetődött, és késleltette az építkezés megkezdését. A kérdés a presbitériumot megosztotta. Mivel az új iskola periférikusabb helyre került volna, s a jóváhagyott terveket is át kellett volna dolgoztatni, az egyháztanács úgy döntött, hogy ragaszkodik az eredeti tervhez, vagyis központi iskoláját közvetlenül a megyeháza mellé, a Kossuth térre néző főhomlokzattal fogja megépíttetni.

Az alapkövet a reformáció ünnepén, 1928. október 31-én helyezték el. A művezetést végző Antal Endre mérnöknek és az építkezési vállalkozóknak – Szabó Lászlónak, Szathmáry Pálnak, Szabó Imrének és Szabó Lászlónak –köszönhetően az épület még 1928-ban tető alá került, s a szokásos bokrétaünnepet karácsony előtt megtarthatták. Az L alaprajzú emeletes saroképület Kossuth térre néző főhomlokzata 40,43 m, a Hajdú Lajos utcai homlokzata 25,10 m hosszú. Az iskola földszintjét alápincézéssel sikerült egy magasságba hozni az 1883-i építésű megyeháza földszintjével. A termek magasságát a tervezett 4,2 m helyett 3,8 m-re építették; a manzárdtető alkalmazásával elérték a megyeháza magasságát. A főhomlokzatra felirat került: „Istenért és Hazáért”. Az új létesítményt presbiteri díszközgyűlésen adták át 1929. október 31-én, amelyen meghívott vendégként Harsányi Pál esperes és Széll Gyula egyházmegyei gondnok elnökölt. Az iskola dísztermében leleplezték Nagy József és felesége, nemes adományozók portréit. (Ezek és több más, eredetileg az iskolai díszteremben elhelyezett festmények jelenleg a volt Református Kör – ma imaház – Kiss Bálint utcai épületében láthatók.) Az avató díszközgyűlésen Kövér Imre főgondnok ismertette az építés történetét, majd jegyzőkönyvileg köszönetet mondtak a tervezőknek és a támogatóknak, köztük Klebelsberg Kunó miniszternek.

Az intézmény 1948-ban történt államosítása után Kossuth Téri Általános Iskola néven folytatta működését. Az 1990-es évek elején ismét egyházi kezelésbe került, felvéve az egykori iskolaépítő lelkész, tudós prédikátor, Kiss Bálint (1772–1853) nevét. Az épület Hajdú Lajos utcai szárnya 1993-ban modern tornateremmel egészült ki. A főbejárat mellett látható az egykori iskolaigazgató, az 1849-ben halálra, majd kegyelemből 20 évi várfogságra ítélt Hajdú Lajos (1813–1901) márvány emléktáblája, amelyet 1998-ban lepleztek le.

Forrás: Kiss Bálint 1825. II. 379–385. Presbiteri jgyk. 214/1908., 13/1912., 138, 154, 168, 178, 203, 218, 233/1928., 129–133/1929., 30, 33/1930.; CSML (SZL) LT: 48. (Antal–Dobovszky-féle terv.); AÚ, 1928. okt. 13., okt. 17., okt. 20–21., okt. 23., okt. 26., nov. 3., 1929. nov. 1.

Irodalom: Papp Lajos 1920. I. 90–93., Gilicze László 1953., Kiss Bálint 1836. 335–338., Labádi L.–Szatmári I. 1998. 45–46.

L. L.

629. Református nagytemplom

M. Klasszicista, 1808–1826.

Kossuth tér 3.

Fischer Ágoston

A szentesi református egyház megalakulásának pontos ideje nem ismeretes; különféle feljegyzések alapján 1543–1549 közé tehető. Az érintett időben a határbeli földbirtokosok – Dóczi Miklós, Mágocsy Gáspár, Sövényházi Péter, Móricz Márton stb. – példáját követve a település egész lakossága (1560-ban összesen 56 család) reformátussá lett. Ettől kezdve ők használták a régi katolikus templomot, amelyet a török pusztítások miatt többször újra kellett építeni. Utoljára 1701-ben tatarozták, de néhány évtizeddel később már ismét romossá vált, s kis méretei miatt (kb. 14×7 m) nem tudta befogadni az egyre növekvő népességet. (1715-ben már 230 családot írtak össze; szinte kivétel nélkül reformátusok voltak.) Az 1740-es évek elején az egyház presbitériuma elhatározta, hogy kijavíttatja és bővítteti a templomot, esetleg felsőbb engedéllyel egészen újjáépítteti. Ebből utóbb nem lett semmi. A jelzett időben ugyanis a katolikus lakosok mozgalmat indítottak hajdani templomuk visszaszerzése érdekében, megnyerve az ügynek gróf Althan M. Károly váci megyés püspök hathatós támogatását. Hosszadalmas vizsgálatok után a helytartótanács 1746 júliusában meghozta a döntést, hogy a szentesi reformátusok által használt templomot vissza kell adni az ekkor még csekély számú katolikusnak. A szigorú parancs azonban megengedte, hogy a földesúr – báró Harruckern Ferenc – a reformátusok részére helyet jelöljön ki új imaház és harangláb építéséhez. Kikötötte viszont, hogy az imaház csak vályogból vagy puhafából épülhet, csupán a fundamentum lehet téglából, tekintettel a gyakori árvizekre. A reformátusok egy év haladékot kaptak az építkezésre, addig használhatták a régi templomot. Az átadás határidejét 1747. július 27-re tűzték ki.

Többszöri halasztás után a vármegye végre megadta az építkezési engedélyt, kijelölve az új református templom helyéül az akkori városháza és az uradalmi istálló közötti szemét- és trágyarakodót, megszabva, hogy a templom 18 öl hosszú és 7 öl széles lehet (kb. 36×14 m), de külsejében nem hasonlíthat a katolikus templomokhoz. Az építkezés 1747 tavaszán elkezdődhetett; az alapkövet április 5-én Gál István lelkész helyezte el. A munka június végén elakadt, mivel fölsőbb parancsra a templom téglából rakott sarkait el kellett bontani. Közben elérkezett a régi templom átadásának időpontja (júl. 27.), ettől kezdve a reformátusok egy ideiglenes faszínben tartották az istentiszteleteket. Az építkezés vontatottan haladt, mivel egymást érték a hatósági kifogások. A templom kőlábainak elbontása után az ajtók és ablakok kőalapzatait is elbontatták. Sok viszontagság után az új templomot december 3-án átadták rendeltetésének. A zaklatások az elkövetkező évben tovább folytatódtak. Az alispánhoz ugyanis följelentés érkezett, amely szerint a templom falába titkon több helyen égetett téglát építettek be. Ennek kiderítésére 1748. augusztus 23-án „megjelent Szentesen a szegvári plébános a vármegye egyik esküdtjének kíséretében nehány szegedi kőműves mesterrel, s a templom falát egy teljes héten keresztül fúrták, lyuggatták: égetett téglát kerestek benne... A templom fala 12–13 helyen olyan szélességben volt keresztül lyuggatva, hogy a legvastagabb karú embernek is átfért volna rajta a mentés karja”. A barbár rombolást gróf Haller István főispán állította le, megparancsolva az okozott károk helyreállítását. Az épület további sorsát sem kísérte szerencse. 1760. április 7-én tűz ütött ki Szentesen; martalékává vált 211 lakóház, számos középület, köztük a reformátusok temploma.

A református templom (1761) és a torony (1774) rajza

Református nagytemplom

A tűzvész után nyomban kérelemmel fordultak a vármegyéhez a leégett templom újjáépítése ügyében. Gróf Forgách János főispán pártfogásába vette a kérvényt, gyors intézkedést ígérve. A főispán közbenjárására 1761 februárjában megérkezett a helytartótanácsi engedély. Eszerint a templom a régi alapokon ugyan, de szilárd anyagból (tégla) építhető föl tornyával együtt, úgy, hogy a belső mennyezet deszkával boltozandó, a templom és a torony nem épülhet egybe, nem lehet díszes, és nem hasonlíthat a katolikus templomokhoz. Az építkezés június folyamán már a befejezéshez közeledett, amikor a Szentesre látogató váci püspök elrendelte, hogy a torony csak fából készülhet. A reformátusok ebbe nem nyugodtak bele, a vármegye útján fölirattal fordultak a helytartótanácshoz. Szeptember elején megérkezett a végzés, amely szerint a torony is égetett téglából készülhet, de magassága nem lehet több öt ölnél (kb. 10 m), és egészen lapos tetővel látandó el. E fönnakadás miatt csak 1761. december elején fejeződött be az építkezés. December 13-án avatták föl. Az első szentbeszédet Füredi Mihály vásárhelyi lelkész tartotta, ugyanaz, aki tizennégy évvel korábban az 1760-ban leégett templomot is fölavatta.

Kiss Bálint lelkész részletes leírást készített az épületről: „Az a templom, mely 1761-ben készült, és 50 esztendei fennállása után 1811-ik esztendő tavaszán rontatott le, minden külső ékesség nélkül való épület volt. Nem volt rajta csak egy tenyérnyi párkány vagy czifraság, egészen sima volt, mert a Consilium meghatározta, hogy annak semmi templom formája ne legyen; ne legyen a padlása téglával beboltozva, hanem csak be légyen deszkázva. A piacztól vagy közönséges utczától félre legyen építve. Meg volt határozva, hogy a hossza 20 öl, a szélessége 7 öl, a magassága 4 öl légyen. Volt rajta 3 ajtó, kettő a két végén, egy a déli oldalon, ezen déli ajtó előtt volt a Cinterem. A déli oldalon voltak 5 ablakok, egy ölnyi magasságúak és felül kerek bolthajtásúak. A két végén is voltak egy-egy ablakok. Valamint az északi oldalon is egy ablak volt középen, melyen zöld vorhang állott. A deszka mennyezet kék színre volt festve és 4 szegletes táblákra volt felosztva, sárga és veres léczekkel, s ahol ezek a léczek koczkásan összementek, ott a sarkokra aranyos rózsa volt szegezve. A táblák pedig sok féle figurákkal bé voltak czifrázva. Zöld nyulak, kék szarvasok, veres madarak, sárga, fehér s fekete levelű, ember nem látta virágok, edények, csillagok, sok féle színekből elegyített kacskaringós formák, egy szóval voltak arra festve minden, amit az asztalosok minden előre való gondolkozás nélkül kiformálhattak, és amelyek mind igen szépeknek tartattak [...]” A mennyezet közepén a zöld koszorúval övezett egyik tábla megörökítette az asztalosok nevét, akik Révkomáromból érkeztek; egy másik táblára pedig fölírták az1761-ben működő lelkipásztorok, tanítómesterek, bírák és esküdtek neveit. Ugyanezeket rávésették egy vastag terméskő táblára is, amelyet az úrasztal alá, a földbe ástak, annak bizonyságául, hogy a templomot a szentesi reformátusok építették. „Mind a két végibe a templomnak karok voltak építve – folytatta Kiss Bálint – 4–4 oszlopokra, melyek czifrán kifaragott tölgyfából voltak. A könyöklő esztergába metszett, kék, sárga és veres színre festett oszlopocskákon állott, melyek között 6 hüvelyknyi közök voltak. Az oszlopok közei bolthajtás formára ki voltak deszkázva. A napkeleti karban éneklett a kántor, oda jártak a rector, a presbiterek és oskolás gyermekek [...] A napnyugati karba jártak a mesterlegények és más fiatalok. A Cathedra fából volt, 8 szegletes, olyan forma állású, mint egy öblös aljú fazék; meg volt festve kékes, fehér eres márvány színre; a hársfából kifaragott kiálló szőlőfürtök arannyal, a levelei és más czirádái ezüsttel felékesítődtek. A felette levő korona is 8 szegletes volt, girbegurba magos tetővel, melyből aranyos napraforgó virágok nyúltak ki. A tetején volt egy kiterjesztett szárnyú, orrát mellébe vágó, gazdagon megaranyozott pelikán madár, olyan forma, mint egy jó nagy tyúk, – előtte álló 3 kis fiaival. Ez a Kathedra mindenestől a sámsoni ekklésiácskának ajándékoztatott. A prédikátorok széke a Cathedra alatt volt, ezen szék háta megett volt a grádics a fal mellett... Az Úrasztala fenyőfából volt. Az alja láda formán be volt deszkázva, a 4 szegleten egy egy esztergába metszett oszlop, sötétzöld színre volt festve, valamint az asztal körül lévő 4 szegletre alkotott kerítés is, melynek oszlopocskái a karokéval megegyeztek. Az asztal bé volt terítve vastag, czifra, veres szőr bársony szőnyeggel. – A templom közepén hosszára is, keresztül is az ajtók irányába utak voltak hagyva, olyan szélesre, hogy azon 3 ember egymás mellett elmehetett. A napkeleti részen a déli ajtó mellett volt a Cathedra, előtte volt az Úrasztala a körülötte lévő kerítéssel együtt; ez előtt volt ismét a Bírákszéke egész a falig; a többi részt a férfiak székei foglalták el. A napnyugati részen voltak az asszonyok székei; a székek mind a két oldalról a falig voltak, és csak a templom közepén lévő végeiken lehetett ki és be járni. A székek végei zöldre voltak festve, és a felső végek kontyos sasfőt ábrázoltak. – A padimentom nemigen válogatott közönséges téglából készült. Az alatt volt a régi templom omladéka, az alatt ismét a hamu, szén. Az alatt ismét az első templom tégla fundamentoma, az alatt a trágyás és mocsáros föld. Ilyen módon ez a mi templomunk földje ismertető jeleket szolgáltat arra, milyen hely volt ez hajdan, és az ezen volt épületek minemű viszontagságokon mentek által.”

Főhomlokzat

Főbejárat

Emeletes karzat

1767/68-ban a szentesi katolikus templom jelentősen kibővült. Az épület látványos részévé vált a felsőbb utasításra városi közköltségen emelt torony. A református egyház nem akarván lemaradni, új torony építését határozta el. A hatóságokhoz benyújtott kérelmében indokként előadta: „A város megnagyobbodott, és a lakosság a csaknem két és fél öl magasban lévő harangok szavát meg nem hallhatja... és kell, hogy más városok példája szerint, az egész városra vigyázó strázsák legyenek a toronyban.” Mivel a vármegyei és uradalmi tisztektől biztatást kaptak, 1771-ben hozzáláttak az új torony felépítésének előkészítéséhez. A szükséges építési anyagok beszerzése után megállapodást kötöttek Welzer József kőműves- és Spiegel György ácsmesterrel, de óvatosságból mellőzték az építendő torony magasságának meghatározását. 1772-ben lebontották a tíz évvel korábban emelt tornyot, s megkezdték az új torony építését. Amikor elérték a korábban megszabott öt ölnyi magasságot, kérelemmel fordultak a helytartótanácshoz magasabb torony építésének engedélyezése végett. A vármegye támogatta az ügyet, így a helytartótanács sem gördített akadályt, a megyére bízva a torony méreteinek meghatározását. A helyszínelő megyei küldöttség 12 öl magasságot tartott szükségesnek, egyben engedélyezte azt is, hogy a tornyot hegyes tetővel lássák el. Az építkezés 1774-ben folytatódott. Ekkor helyezték el a torony kapuja fölé a Mária Teréziát és fiát, II. Józsefet dicsőítő míves, elliptikus, virágokkal és rocaillokkal (kagylókkal) díszített, latinul írt, antikva betűs, vörös mészkő táblát, amely ma is látható. Az 1776-ra elkészült toronytest a mai nagytemplom tetőgerincéig érhetett. Küllemét és beosztását szintén Kiss Bálint leírásából ismerjük: „A templomtól 4 ölnyi távolságra volt a torony, a fala magassága volt 12 öl, a teteje 5 öl. Már ez csinosabban volt építve, mint a templom, amint ezt most is lehet látni. Óra nem volt ebben a toronyban, hanem a katolikusok tornyában. A felső részben laktak a strázsák vagy bakterek, kik egyszersmind harangozók is voltak. Az ő lakhelyük volt ott, hol most a kerek ablak van az óraházon. Mind a négy oldalról volt ajtó ezen kerek ablakoknál, az ajtók előtt voltak kemény kőre épített vasrostélyos állások, ahonnan napszámra néztek. Estveli 9 órán kezdvén, reggeli 4 óráig minden fertályt megkiáltottak... Ahol most a 4 szegletes ablakok vagynak, ott voltak a harangok. A teteje veres fenyőből volt, mind a fája, mind a zsindelye. A gombja és a tetejébe lévő csillag veres rézből voltak. Meg voltak aranyozva, de csak olajos festékre. Már 1801-ben nem látszott rajtok semmi arany. A gombot, csillagot a tápiószeleiek vették meg 47 forinton.”

A torony építésének idején Szentes 7249 főnyi lakosságából 5283 fő tartozott a református egyházhoz. Az elkövetkező évtizedekben a város népessége, azon belül a reformátusok száma lendületesen gyarapodott. Kiss Bálint kimutatása szerint – aki 1799-től 1853-ban bekövetkezett haláláig Szentesen szolgált – 1801-ben a református hívők száma már meghaladta 8600 főt. Az 1761-ben épített templom szűknek bizonyult, ezért egyre sürgetőbbé vált bővítése vagy új templom építése. A ceglédiek példája nyomán a presbitérium úgy döntött, hogy a régi templomot kitoldatja a toronyig, s új tetőzetet készíttet. A bővítési terv kidolgozására Fischer Ágoston kecskeméti építőmestert kérték fel, aki addig Hódmezővásárhely, Öcsöd, Kőröstarcsa, Füzes-gyarmat, Békésszentandrás református templomainak építésével bizonyította tehetségét. Fischer nem helyeselte a szentesiek elképzelését, mivel azáltal egy igen hosszú, keskeny, formátlan építmény keletkeznék. Másik bővítési módot javasolt, mert a kitoldást – mint mesterségét gyalázó munkát – nem vállalta. A presbitérium ekkor a fiúiskola építőjéhez, Jauernik Ferenc vásárhelyi kőművesmesterhez fordult, mert ő a ceglédi módú kitoldást vállalta. 1807. május 9-én letették a fundamentumot, majd a föld színéig megtörtént a kikövezés. Tégla hiányában azonban leállt az építkezés. A kényszerszünet alatt a presbitérium és az egyházi elöljáróság úgy döntött, hogy mégiscsak Fischer Ágoston tanácsát követik. „Deputatusaink által tehát megnézetvén a szarvasi és akkor épülő gyomai templomokat, a gyomai templom formája jobban megtetszett, – annál fogva Fischerre rábízódott, hogy a gyomai templom formájára 12 öl szélességű és 24 öl hosszúságú templomra készítsen rajzolatot és úberschlagot (költségvetést)” – írta Kiss Bálint. A tetőzet elkészítésére Tunkel Ferenc szolnoki ácsmesterrel kötöttek megállapodást. Ő akkoriban a debreceni templom tetőzetén dolgozott.

1808 tavaszán fölszedték a Jauernik Ferenc készítette fundamentumot, majd kiásták az új templom alapjait. Az alapkövet július 6-án tették le. Az építkezés 1809-ben a francia háborúk miatt szünetelt. 1811-re az új templom falai el-készültek. Ekkor bontották el a körül épített régi templomot, amelyben mindaddig zavartalanul folyt az egyházi élet. Őszre az új templom tető alá került, 1811. október 2-án megtartották az első istentiszteletet. Az ablakok, amelyeket Sarkadi Sámuel asztalos és Bíró József lakatos készített, még ebben az évben a helyükre kerültek. „1812-ben a templom bolthajtása felrakódik és be is meszeltetik, lejönnek a vakolással, meszeléssel az alsó karzatig. Augusztusban készítődtek az oszlopokon levő csigák gipszből. 1813-ban folytatódott a vakolás és meszelés belől. A kő ajtófelek berakódnak, hozódtak ezek Pestről Fiszel József nevű kőfaragótól [...] Úgy kiürült ebben az esztendőben az ekklésia kasszája, hogy a kurátor számadáskor csak 5 forintot adhatott át utódjának” – jegyezte fel Kiss Bálint. Az építkezés 1814-ben leállt, a külső vakoláshoz és meszeléshez csak 1815-ben foghattak hozzá. Megkezdődött a belső berendezések gyártása is, Somogyi Péter és Nemes Ferenc asztalosok elkészítették az alsó karzati padokat.

Az építkezés még be sem fejeződött, már jelentkeztek az első gondok. Kiss Bálint panaszosan állapította meg: „Ez a sok költséggel, bajjal, munkával készült épület fájdalom! ép és bátorságos alkotmány nem volt, mert 2 esztendő múlva már kezdett repedezni. A bolthajtást tartó abroncsbolthajtások (gurtelek) 1–3 helyen is megtörtek, a köztük levő hólyagbolthajtások összevissza repedeztek. A fal, kivált a déli oldalon, minden ablaknál földig repedt, és körül méretvén a falat Somogyi Péterrel, vajon a teteje nem jött-e kijjebb, és úgy találta, hogy néhol 1, néhol 2–3 collal is kijjebb ment a függő líneánál. Kénytelenítettünk tehát a gerendákat hosszú vaskapcsokkal megerősíteni s összefoglalni.” A hibák részleges elhárítása után 1817-ben az egész templomot bevakolták és kimeszelték. A külső ajtókat Sarkadi Sámuel, Kajtár András és Bíró János asztalosok készítették. 1820-ban Kajtár András és Bíró János hozzáfogott a szószék elkészítéséhez. Faragási munkáit Balog János vésnök végezte 1822-ben. Ezzel párhuzamosan fenyőfából és tölgyfából elkészültek a padok, valamint diófából az úrasztala. 1823-ban helyére került a szószék, az úrasztala és a keresztelőkő. A templom legfontosabb adatait tartalmazó „emlékeztető követ” az úrasztala alatt helyezték el. 1825-ben a bolthajtások újabb repedéseit ismét kijavították, s az egész templomot kívül és belül újból kimeszelték. A templomrész ezzel elkészült, már csak a torony megmagasítása maradt hátra. Kiss Bálinttól tudjuk: „1824. július 20-án Kovács János kőműves mester és Szalai János ácsmester, mindketten kőrösi református lakosok és jó hírű emberek, kértünkre készített rajzolatjaikat mind a torony kőrakása feljebb vitelére, mind a torony tetejére nézve előmutatták, de ezek közül kivált a tető formája nekünk nem tetszett, mivel ez valami régi módi, sok gombbal felczifrázott, s szinte 14 öl magasságra emelkedő tető lett volna, és felette sokba kerülő. Meglévén tehát már akkor nálunk a debreceni új toronynak rajzprofesszor Beregszászi Pál által készített rajzolatja, eleibe adtuk Kovács Jánosnak, hogy eszerint készítsen a mi templomunkhoz illő toronyrajzot, úgy hogy a felső félkerekségű párkányon fölül légyen strázsaház a körülötte levő rostélyzattal. Ő a rajzot elkészítette, és azután holmi kevés változtatással a kőrakást véghez is vitte.” A régi torony tetejét 1825 szeptemberében bontották el, s november közepére a torony 6 ölnyi új részét is felrakták egész a fölső kerek párkányig. Az őrszoba ráépítése 1826 tavaszára csúszott. A torony tetejének befedésére rézzel Dienes Antal szegedi rézművessel kötöttek megállapodást. A kupolára helyezett gomb, csillag és vitorla aranyozását Bottyán János szegedi ötvös végezte. „Feltevődött a gomb szeptember 17-én. Mind a nagy gomb, mely 8 akós, mind a csillag gombja, mely 2 akós, bevonódott 14 rőf kék posztóval. Feltette Somogyi Péter és Német Ferenc, amit mikor elvégeztek, Somogyi Péter a csillag tetején állván ivott az egész világ egészségéért, lehajítván a poharat. Muzsikált odafenn az őrszobában Csonka Palkó a bandájával, s minden utca tele volt bámulókkal.” A nagy gombban elhelyeztek egy rézedényt, abban, pedig egy feketére égetett vastag cserép dobozt, amelynek a födelét az eklézsia címere díszíti a következő körirattal: Palma sub pondere crescit (Teher alatt nő a pálma). A doboz oldalán nyomtatott cinbetűkkel megörökítették a torony építésének főbb adatait, valamint Szentes város 1826. évi egyházi és világi vezetőinek, tisztségviselőinek neveit. A dobozba pénzdarabokat tettek. A doboz mellé különböző okmányokat helyeztek: a szentesi református eklézsia tagjának névsorát, az iskolás tanulók neveit, az torony építésének történetét, az uralkodó pár, valamint az országos és megyei egyházi és világi vezetők névjegyzékét. A 18 éven átépült templom összes költsége bankóban 110 774 forintot, ezüstben 34 176 forintot tett ki.

A végleges formáját elnyert építmény a legnagyobb magyarországi református templomok sorába tartozik. A 40 métert meghaladó tornya klasszicista, az épület többi része késő barokk (copf) stílusú. A főbejárat kőkeretes, szemöldökíves kiképzésű; a torony legömbölyített sarkainál pilaszterek futnak. A kosáríves oromzat fölött vasrostéllyal védett körüljáró látható. A torony kissé magasított, rézből készült, gerezdes félgömbkupolával van födve. Az északi homlokzaton a falpillérek közé szegmentíves ablakokat helyeztek. A déli homlokzatot 1891-ben hét pillérből álló támpillérsorral erősítették meg. A templom nyugati vége egyenes záródású, sarkai le vannak kerekítve, a főtengelyben szegment-íves szemöldökkel koronázott kétszárnyú ajtóval, a koronázópárkány fölött timpanonnal. A kb. 48×24 méteres belső térben kialakított kétemeletes karzat aszimmetrikus, a hajónak az északi oldalán és a két rövid oldalán állnak. A karzat mellvédjein copf fűzésdíszítés látható. A déli hosszoldal ablakai a templom terét kellően világossá teszik. Az aszimmetrikus tér befedését két nagy csehsüveg boltszakasszal és mellette két kis csehsüveg boltszakasszal alakították ki. A nagy boltszakaszok oldalnyomását a karzatmentes oldalon befelé fordított támpillérekkel oldották meg. A diófa szószék késő copf stílusú, politúrozott felülettel, aranyozott szegélyekkel, kékesszürke műmárvány oszloptesttel és vázadísszel készült 1822/23-ban, Balog János munkája.

Az új torony átadásának idején három harangja volt az egyháznak. 1827-ben kerültek a helyükre. A 11 mázsás nagyharangot 1799-ben öntötték Pesten. Ezt „öreg harangnak” is nevezték, mivel bele lett öntve az 1638-ban készült 3 mázsás ősi harang anyaga is. Régiségi értéke miatt nem kellett hadi célra beszolgáltatni. A másik harang 5 mázsás volt, készült Budán 1732-ben. Ez 1847-ben megrepedt; még ebben az évben újraöntették Pesten, Hornung József műhelyében. 1917-ben a hadsereg céljára lefoglalták. A harmadik harang – amelyet a nép „csengettyűnek” nevezett – 135 fontos volt, 1794-ben készült. 1917-ben ezt is lefoglalták. 1847-ben a Hornung cégnél öntettek egy 21 mázsás új harangot is, amelynek legendásan szép hangja volt, de a katonaság ezt is elvitte. Az I. világháború után négy új harangot öntettek, valamennyit Szlezák László budapesti műhelyében (egy 18 mázsást 1921-ben, egy 7, egy 4 és egy 2 mázsást 1930-ban). A 7 és 4 mázsás harangokat 1944nyarán hadi célra lefoglalták, a megmaradt kettő pedig megsérült. Ez utóbbiakat 1947/48-ban Szlezák László műhelyében öntötték újra.

A város költségén vásárolt toronyórát Rauschmann budai órás készítette, és Karl Vitus szerelte fel 1828-ban. A hagyomány szerint ez volt a második horizontális óra Magyarországon, az első József nádor alcsúti kastélyának tornyában volt.

Az orgona építésének kezdeményezője Kiss Bálint esperes volt. 1851-ben gyűjtést indított, de csak 1863-ra gyűlt össze a szükséges összeg. A Kovács János szegedi orgonagyárában készült orgonát a templom nyugati részén, a fölső karzat helyén állították fel. A presbitérium 1908-ban új orgona építtetése mellett döntött. A ma is működő, 32 főváltozatú, 2 manuálos orgona Angster József és fia pécsi mesterek munkája. 1909. október 31-én, a reformáció emlékünnepén avatták föl.

A templom fölszereléséhez iparművészeti értékek is tartoznak: ónlámpák 1713, 1753 és 1799-ből; ónkannák 1753, 1836 és 1841-ből. Az úrasztali pohár 1774-ből, az úrasztalterítő 1819-ből, az úrvacsoraserleg 1843-ból való.

A műemlék templomot 1890/91-ben fölújították. A boltívek repedése miatt ekkor épültek a Kossuth tér felőli homlokzathoz a gyámpillérek, a tetőzetet, pedig újrazsindelyezték. 1909-ben az orgonaépítéssel párhuzamosan kifestették a teljes templombelsőt. A festés tervét Zolnay Géza rajztanárjelölt készítette: halvány égszínkék boltozat arany csillagokkal, világos fal, az oszlopok aranyozással, az építészetileg kitöltetlen részek plasztikus ornamentális díszekkel. A kiviteli munkákat Orosz István és Csendes János helyi festőmesterek végezték. 1925-ben a tetőzet fazsindelyét palára cserélték, a következő évben pedig – a templom 100. évfordulójának tiszteletére – az épületet tatarozták és kívül befestették. Eddig meszelt falú volt a templom, ezúttal világos sárgára mázolták. Később általános tatarozás volt 1937-ben és 1947-ben. A műemlék épület állaga az utóbbi évtizedekben egyre romlik, helyzete veszélyeztetett.

Forrás: Református Ekklésia Históriája II. 347–375, 394–402. A Szentesi Református Egyház Levéltára – Műszaki iratok 35/1931. (A templom legfontosabb adatait tartalmazó kérdőív). SZ és V, 1890. márc. 16., aug. 17., aug. 31., szept. 21.; 1897. dec. 5.; 1899. jún. 7.; AE, 1905. jún. 25.; 1908. jún. 24.; 1909. júl. 27., szept. 12., okt. 17., okt. 26., okt. 31.; 1917. febr. 25., márc. 16.

Irodalom: Zsilinszky Mihály 1897. I. 221–228., Sima László 1914. I. 107–108., 226–235., 266–273., 294–296., 381., 442–443., Papp Lajos 1920. I. 60–70., Nagy Imre 1928. 160–171., Gilicze László 1953., Bugár-Mészáros Károly 1990. 5–6., Kiss Bálint 1836. 319–332., 346–349. Református templomok Magyarországon. Bp. 1992. Labádi Lajos 1998. 68–72., Labádi L.–Szatmári I. 1998. 12–14., 19., 21., 39–40., 46.

L. L.

630. Református bérház

Klasszicista, 1887–88.

Kossuth tér 4.

Makay Endre

Református bérház

A református nagyobb parókiával (Kiss Bálint u. 2.) szemben volt a kisebb parochiális épület, amely 1764-ben került az egyház tulajdonába. Ennek Fő (ma Kossuth) tér felőli szomszédságában állt a kántorok lakháza. A kis parókiát 1805-ben, a kántorházat 1799-ben és 1824-ben fölújították. A presbitérium 1880-ban elhatározta, hogy az akkor már düledező kántorlak helyére díszes bérházat építtet, amely központi helyzeténél fogva jelentős jövedelmet szolgáltathat az egyháznak. Makay Endre építészt kérték a bérház terveinek és költségvetésének elkészítésére. Makay 1881 végére teljesítette a megbízást, az építkezés azonban egyelőre nem kezdődött meg. 1884 tavaszán tértek vissza az ügyre, de ekkor már úgy módosítva az elképzelést, hogy a bérház mellé, a Templom köz (ma Kiss Bálint u.) felőli szárny folytatásaként új lelkészlak is épüljön. A lelkészlak tervét és költségvetését Bárány József kőművesmester, az épületek kivitelezője készítette el. Az illetékes egyházi főhatóság 1885. május végén jóváhagyta a tervezett építkezést, s engedélyezte a szükséges kölcsönök (40 000 forint) felvételét. Az építkezés 1887 júniusában kezdődött, s 1888. augusztus végén fejeződött be. Szentes város leszállított áron 604 ezer faltéglát és 72 ezer cserepet bocsátott az egyház rendelkezésére. A teljes költség 41 688 forintra rúgott, ebből a bérházra 27 509 forint, a lelkészlakra, pedig 14 178 forint esett. Az épület kettős funkciója máig megmaradt.

Forrás: Református Ekklésia Históriája II. 377–378. Presbiteri jgyk. 29–30/1805., 4/1827., 250/1880., 246/1881., 277/1883., 63, 138, 179/1884., 99,145, 160, 211, 196/1885., 91, 139, 148/1887., 149, 229/1888.

Irodalom: Papp Lajos 1920. I. 102–103., Kiss Bálint 1836. 333–334., 341.

L. L.