|
|
|
1. Kutatástörténet
Bár az a helyi sajtóban és az idegenforgalmi kiadványokban kedvelt megfogalmazás, miszerint „a gyulai vár Közép- Kelet-Európa egyetlen épen maradt, síkvidéki gótikus téglavára" talán lokálpatrióta túlzásnak nevezhető, az aligha tagadható, hogy az egykori Magyar Királyság alföldi vidékein nem maradt ránk még egy olyan középkori főúri lakó-és védelmi épület, amely olyan nagyszámú 15. századi építészeti részlettel rendelkezne, mint a békési város keleti részén emelkedő, egykor a Körösök mocsarai által védett szigeten épített vár. (1. kép)
Kevéssé ismert ugyanakkor, hogy „épsége" relatív, hiszen jelentős részei - bár kétségtelenül a középkori alapokon - már az újkorban, vagy épp a 20. században épültek újjá, s az, hogy egyáltalában áll, elsősorban annak köszönhető, hogy az Almásy-család kastélyának tájképi parkjába komponált 'romantikus romként' elkerülhette a több tucat hasonló magyarországi műemlék sorsát, a teljes pusztulást.
2. A vár légifelvétele (Galacanu Efstatia felvétele)
1. A vár délkeletről
3. A vár északkeletről
A város egyik leglátványosabb régi épületeként természetesen már korán felkeltette a kibontakozó országleíró, 1 majd pedig a helytörténeti irodalom 2 érdeklődését, s érthető, hogy röviden említésre került a magyar várakról készített első, tudományos szempontból is jelentős albumban. 3 E munkákra - s ugyanígy a város első, de még ma is jól használható monográfiájára 4 - azonban az jellemző, hogy elsősorban az ismert, főként újkori történeti adatokra fektettek hangsúlyt, így magának - a főúri parkban amúgy sem könnyen hozzáférhető - várépületnek még részletesebb leírása sem ismeretes a második világháború előtti időszakból.
Érthető ugyanakkor, hogy az erődítményeinket átfogó igénnyel elsőként vizsgáló Gerő László 1955-ben megjelent, s ma a magyar várkutatás klasszikus műveként számon tartott könyvében már különösen nagy teret kapott az erősség. 5 Azonban ő is inkább csak általánosságokban mozgó leírást adott az épületről, miközben részletesebben foglalkozott az általa kidolgozott tipológiai rendszer 6 alapján fel tételezett építéstörténettel. A jeles építész azonban tudatában volt annak, hogy az építészeti tipológia csak segédeszköz, s nem pótolhatja magát a helyszíni kutatást, így könyvében hangsúlyozta, hogy „a vár történetének közelebbi meghatározására szükséges ásatást elvégezni." 7
Erre az ásatásra hamarosan sor is került, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy 1953 őszén megindult az akkor már igencsak elhanyagolt állapotban volt épület műemléki helyreállítása; nem függetlenül attól a szervezőmunkától, amit Gerő László középkori várromjaink megmentése érdekében az idő tájt folytatott. Először a vár délnyugati sarkán álló, lőportoronynak is hívott ún. rondellaépület régészeti vizsgálatára került sor Lükő Gábor vezetésével és Holl Imre szakmai ellenőrzésével, 8 majd rövid ideig felügyelet nélkül folyt az újabb kori feltöltések eltávolítása, hogy azután 1956-ban Parádi Nándor vegye át az adott időszak egyik legfontosabb várásatásának irányítását és végezze ezt a munkát egészen 1961-ig, a vár helyreállításának befejezéséig. A fel tárásról sajnos csak egyetlen, bár igen részletes és rendkívül gondosan dokumentált építéstörténeti összefoglalás látott napvilágot, 9 a leletanyag feldolgozására és közzétételére, s egyáltalában monografikus igényű feldolgozásra nem került sor. 10
A rendelkezésünkre álló beszámolóból is megállapítható azonban, hogy a munka során először a vár belső udvarában, földszinti és emeleti tereiben végig eltávolították a megállapított középkori burkolat feletti feltöltést, és a vár közvetlen külső környezetében is nagyrészt a korabeli járószintet állították helyre. Bár az utóbbi során főként csak arra törekedtek, hogy a magasan álló épületet körülvevő falszoros falmaradványait napvilágra hozzák, s így elég esetleges lett az utóbbi falakon kívüli terep kialakítása, emellett mind a belsőben, mind pedig a vár szélesebb értelemben vett környezetében lehetőség nyílt arra is, hogy kutatóárkokkal vizsgálják a terület egészének rétegviszonyait. (4. kép) Ezt az ásatási munkát mai mércével mérve is rend kívül alaposan végezték, az erről készült dokumentáció 11 is igen magas színvonalú, sőt számos olyan megfigyelést 12 is tartalmaz, amely már túlmutat az ásatáson, mint az épületrégészeti kutatások egyik munkamódszerén, s inkább már a másik módszer, az álló falak vizsgálatát jelentő falkutatás körébe tartozik. Ugyanakkor tényleges falvizsgálatot, azaz a falazatok, habarcsok, vakolatok elemzését, végül is nem végzett Parádi Nándor. Ennek szükségessége akkoriban talán fel sem merült, s elsősorban ezzel magyarázható, hogy építéstörténeti eredményei nem mindenben bizonyultak időtállónak. így tanulmányában nem esik szó azokról a jelenségekről, amelyek pedig már akkor is igen feltűnőek lehettek: a várépület leghosszabb, északnyugati homlokzatán, az ottani elfalazott nyílásokról, falelválásokról vagy a fal középső szakaszának konzolos kiugrásáról.
4. A vár helyszínrajza a külső falakkal (Szekér György munkája Vajda József és Parádi Nándor felmérésének felhasználásával)
A helyreállított 13 várban 1964 óta múzeum, udvarán nyaranta színház működött, azonban a rendszeres karbantartás elmaradása, s főképp amiatt, hogy az 1950-1960-as évek építészeti divatjának megfelelően az épületszárnyak lapos tetős fedést kaptak, s így fokozatosan átáztak, az 1980-as évek végén újabb műemlékvédelmi beavatkozást tettek szükségessé. 14(2-3. kép) Ezzel kapcsolatban merült fel azután a régészeti kutatások folytatásának lehetősége, illetve igénye is. Először 1989-ben egy kisebb feltárásra került sor, 15 majd 1992-ben a várépület egészére kiterjedő tájékozódó régészeti kutatást - ásatást és falkutatást - végezhettünk. 16 Ennek eredménye egy rövid jelentés formájában még 1993-ban megjelent. 17 A munka 1994 tavaszán folytatódott a vár udvart körülvevő homlokzatok - elsősorban az északnyugati palotaszárny udvari homlokzatai - ajtó- és ablaknyílásai falkutatásával, 18 majd 1995 áprilisában az ehhez kapcsolódó ásatással, amely az eredeti küszöbszintek tisztázásán túl kiterjedt több földszinti belső tér, valamint az udvar addig nem kutatott részeinek rétegvizsgálatára is. 19 1994-ben ezen kívül sor került a vár tetőterében elhelyezett, a korábbi helyreállítással kapcsolatban összegyűjtött közel 300 db kőfaragvány feldolgozására is. 20 Végül 1997-ben folyt az utolsó, nagyobb léptékű kutatás a vár területén, amely elsősorban az említett északnyugati külső homlokzat falkutatásából, másrészt a vár tágabb környezetének ásatásából állt. 21
Bár mindezek a munkák még messze nem jelentettek teljes feltárást 22 - kérdés, hogy egy ilyen méretű álló, ma is használt várépület esetében beszélhetünk-e egyáltalában ilyenről -, azt már egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az általunk végzett ásatási munkák hitelesítő jellegűek voltak,már csak azért is, mert szinte kivétel nélkül igazolták Parádi Nándor korábbi megfigyeléseit. Ugyanakkor - mint erről már szóltunk - a falkutatás számos olyan új részletet hozott nap világra, amelyek alapján alaposan módosíthattuk a vár építéstörténetéről eddig kialakult képet.
A következőkben az eddigi eredmények összefoglalására vállalkozunk, anélkül azonban, hogy részletesen ismertetnénk magát az elvégzett kutatást és az ezzel összefüggő minden részletkérdést. Ez utóbbiak egy, az újabb munkák lezárulta után elkészítendő monográfia részét kell, hogy képezzék. Ugyanakkor azt sem tekinthetjük most feladatunknak, hogy a gyulai vár teljes építéstörténetét feldolgozzuk, hisz az ugyancsak meghaladná a rendelkezésünkre álló kereteket. Ehelyett - a választott címnek megfelelően - a főúri erődítmény középkori formájáról, annak változásairól rendelkezésünkre álló, elsősorban régészeti adatokat kívánjuk közzétenni, azzal a szándékkal, hogy ezzel is elősegítsük késő középkori világi építészetünk jobb megismerését, és hozzájáruljunk egy, a magyarországi várépítészetről szóló új, modern összefoglalás megszületéséhez. 23
Dokumentációként, mondanivalónk jobb megértetése érdekében elsősorban Vajda József mérnöknek a várról készített s az elvégzett kutatások alapján értelmezett foto grammetriai felméréseire, valamint Szekér György rekonstrukciós és részletrajzaira támaszkodunk, ugyancsak a teljesség igénye nélkül, hisz a kutatás előtti állapotot és magát a kutatást is bemutató illusztrációs anyag közzététele csak monográfiában lehetséges.
2. Az írott források tanúsága
A vár történetével foglalkozó kiterjedt szakirodalom általában egyetért abban, hogy a Losonciak, akik 1387-ben, az Anjou-kor királyi uradalmainak igencsak bőkezű eladományozása során Luxemburgi Zsigmondtól Gyulát és a hozzátartozó nagyszámú falut kapták, nem rendelkeztek itt várral. 24 A magvaszakadtukkal ismét uralkodói kézre került birtok 1403. évi eladományozásáról, illetve Maróti János macsói bán 1404. évi beiktatásáról fennmaradt oklevél ugyanis nem szól itt semmiféle erődítményről. 1405-ben ugyanakkor már említik az itteni castrum két várnagyát. 25 Sajnos, adatok hiányában nem tudunk állást foglalni abban a kérdésben, hogy ez azt jelenti-e, hogy ekkor már kész volt a vár, hiszen mai ismereteink alapján az sem zárható ki, hogy egy építés alatt álló, „félkész" erősség is rendelkezhetett várnaggyal.
A ránk maradt okleveles anyag sajnos nem segít annak eldöntésében sem, hogy milyen céllal emeltetett itt magának erősséget Zsigmond hű embere, a király kegyének köszönhetően a bárók közé emelkedett Maróti János. E téren azonban még rosszabb a helyzet az új birtokos két másik, délvidéki vára esetében. Valpó birtokot már 1397-ben megkapta, s bár az ottani várat csak 1438-tól említik, Engel Pál feltételezi, hogy az építkezés az ő nevéhez köthető. 26 Ugyanez a véleménye a névadó Marót esetében is, annak ellenére, hogy váráról az első írott adat csak 1456-ból való. 27 Bár az erre vonatkozó kutatások még korántsem tekinthetők lezártnak, úgy tűnik, hogy a 15. század első éveiben a király jeles katonája - s mint ilyen, a király szűkebb támogatói körét összefogó Sárkány-rend alapító tagja - inkább még a Dráva-Száva-közén fekvő javait tekintette központjának, s Gyulát csak mint jelentős birtokközpontot tartotta fontosnak. Változás először 1410 körül figyelhető meg nem lehet véletlen, hogy Maróti ez idő tájt Gyulaváriban kívánt ferences kolostort alapítani -, valamint 1418 után, mert azt követően, hogy kiszabadult Hervoja fogságából, a talán kevésbé veszélyeztetettnek vélt Békés-Zaránd vidék került előtérbe. 28 Minden bizonnyal Maróti János tekinthető a gyulai ferences kolostor alapítójának is, annak ellenére, hogy őt magát 1435-ben nem ott helyezték örök nyugalomra. 29
Fia, Maróti László 1418-tól tűnik fel apja mellett a forrásokban, s hogy a család ekkor már valóban az országot irányító arisztokrácia tagja, azt jól jelzi, hogy felesége, Borbála, Újlaki Miklós leánya volt. Az országos politikában játszott szerepe ugyanakkor nem mérhető össze atyjáéval, bár az 1440-es évek elején Arad, Zaránd és Békés vármegyék főispánja is volt, amellett, hogy ekkor néhány évig ő is betöltötte a macsói báni tisztet. Mindez Karácsonyi János, Békés megye tudós történészének véleményével 30 egybevágóan azt látszik bizonyítani, hogy ekkor már mindenképpen Gyula volt a főúr - legalábbis egyik - rezidenciája. Erre további bizonyítékul szolgál az az 1445-ben kelt oklevél is, amelyből megtudjuk, hogy Miklós címzetes tripoliszi püspök, a szerencsi Szent Péter és Pál bencés apátság kormányzója, mint az illetékes egri püspökség helynöke, abban az évben szentelte fel a Maróti László bán által az Apostolfejedelmek tiszteletére alapított kápolnát a várban. 31 Bár ma még korántsem ismerjük annyira a korszak várépítészetét, hogy kijelenthetnénk: egy rendszeresen lakott főúri rezidencia nélkülözhetetlen kelléke lett volna egy várkápolna, aligha vitatható, hogy megléte kétségkívül hozzátartozott egy, a várúr társadalmi állásához méltó székhelyhez. Sok esetben tudomásunk van arról, hogy a várúr kápolnájában akkor is jogosult volt mise hallgatására és a szentségek magához vételére, ha a környék interdictum alatt állt. Bár az idézett oklevél Gyula vonatkozásában csak arról szól, hogy a várbeli és a vár körüli betegek, vagy pedig az egészségesek is, ha a vár kapujának körülményes nyitása miatt nem tudnának kellő időben eljutni a helyi plébániaegyházba istentiszteletre, jogosultak legyenek a várkápolna káplánja által celebrált szentmisén való részvételre, kétségtelen, hogy a saját kápolna kiemelte a várurat a település és a környék lakóinak köréből, s így önmagában is jól jelezte a társadalmi különbséget. 32
A várépíttető fia a kápolna-alapítás után hamarosan, 1447-ben már el is hunyt. 33 Anyja, özvegye és két fia, Lajos és Máté ezután is elsősorban a várban lakhattak, 34 itteni várnagyaik és udvarbíróik közül többnek a nevét is ismerjük. 35 Ugyanakkor már 1453-ban egy másik erősségüket, Valpót említi egy oklevél, a korban jellemző szófordulattal a család residencia continua et perpeuta)ának. 36 A két fiú Hunyadi Mátyás trónra lépte után érhette el nagykorúságát, politikai szerepükről ezután számos adat maradt fenn, s miután Lajos 1466 körül meghalt, Máté is bekerült a bárók közé, előbb főlovászmester volt, majd 1469-ben elérte a családban szinte már hagyományos méltóságot, 1476-ban be következett haláláig macsói bán volt. 37
Maróti Máté örökös nélküli elhunytával Gyula vára és az ahhoz tartozó hatalmas kiterjedésű uradalom a koronára háramlott. Néhány éves kincstári birtoklás után Mátyás király - annyi más, ez idő tájt a koronára szállt váruradalomhoz hasonlóan - 1482-ben fiának, Corvin János hercegnek adományozta, akinek így hatalmas vagyont jutott a kezére. Úgy tűnik, Mátyás halála után Gyula vára bizonyos rezidenciaszerepet kapott a herceg várai között, hiszen 1492-ben arról értesülünk, hogy itt voltak elhelyezve a családi kincsek és 1494-1495-ben több alkalommal is szólnak a források Corvin itteni tartózkodásáról. 38 Az újabb történeti irodalom álláspontja szerint azonban a hercegnek sohasem volt kifejezett székhelye, s főleg szlavón és horvát bánná történt kinevezése óta elsősorban a Délvidéken tartózkodott. 39 Ugyanakkor 1498-tól ő volt a békési főispán, és még 1500-ban is járt Gyulán, ahol érdekeinek fő képviselője, enyingi Török Imre várnagy volt, akinél azonban jelentős összegű adóssága halmozódott fel. 40
Így Corvin János 1504-ben bekövetkezett halála után özvegye, Frangepán Beatrix Töröktől volt kénytelen vissza váltani 1506-ban a királyi kegynek köszönhetően adományul kapott várat, amelyet azután legkésőbb a következő évben leányával, Corvin Erzsébettel együtt rezidenciául is választott. 41 Az utolsó Hunyadi-leszármazott halálát követően 1509-ben itt fogadta férjül Frangepán Beatrix Brandenburgi György őrgrófot, de 1510-ben már őt is leánya mellé temették a gyulai ferencesek templomában. 42
Ugyanebben az évben kelt II. Ulászló adománylevele Gyuláról az őrgróf számára. Brandenburgi birtoklásának időszaka vonatkozásában a rendelkezésre álló gazdag forrásanyag már a várnagyok, alvárnagyok és udvarbíró irányította erősség és kiterjedt uradalma konfliktusok sorát sem nélkülöző mindennapi életét is rekonstruálhatóvá teszi. Itt azonban maga a várbirtokos minden bizonnyal csak rövid ideig tartózkodott, majd az általunk tárgyalt korszakot lezáró mohácsi csatát követő évben az országot is elhagyta. Birtoklásának érdekes epizódja, hogy a vármegyei nemesekkel való konfliktusok miatt várbeli tisztviselői 1525-ben a várépület négy sarkán „ablakokat" vágattak a falba, és ott ágyúkat helyeztettek el. 43 Ezek az ágyúk még 1528-ban is ott voltak, abban az évben, amikor egy várnagyváltással kapcsolatban részletes leltár készült az ott található hadifelszerelésről és más javakról. Ez az összeírás az utolsó, még a vár középkori történetére vonatkozó értékes írott forrás, amelynek kiértékelése, az abban felsorolt helyiségek és épületrészek azonosítása a régészeti kutatások során megismert terekkel és építményekkel a magyarországi vár építészetben egyedülálló rekonstrukcióját eredményezheti egy késő középkori főúri várunk egykori formájának. 44 Ehhez további segítséget nyújthat a várról készült legelső hiteles ábrázolás is, Paolo Mirandola olasz hadmérnök alaprajza, amely ugyan már 1562-ben készült az erősség tervezett kiépítése kapcsán, de az ott feltüntetett vármag kétségtelenül azonos a késő középkori várépülettel. 45
5. A vár földszinti alaprajza az építési periódusokkal (Vajda József felmérése alapján)
6. A vár emeleti alaprajza az építési periódusokkal (Vajda József felmérése alapján)
3. A vár első építési periódusa: Maróti János erőssége
Az eddig folytatott kutatások során egyértelműen kiderült, hogy a téglavár építése a nagyrészt ma is álló, 200 és 300 cm között váltakozó vastagságú, külső falak felhúzásával kezdődött. 46 (2-3. kép) Az északkelet-délnyugati tájolású téglalap alaprajz szabálytalanságai - elsősorban az, hogy a rövid oldalak hosszúsága nem egyezik meg, azaz hogy végül is trapéz formáról beszélhetünk - minden bizonnyal a természetes terepadottságokkal magyarázhatóak, azzal, hogy a mocsarak övezte sziget formája és felszíne nem volt teljesen szabályos. Ez indokolhatta a falvastagságok és az alapozások módjának 47 eltérését, továbbá az építkezés során keletkezett különböző vastagságú agyagfeltöltéseket is. 48 Bár az egykori terepszint ma már aligha rekonstruál ható megbízhatóan, szinte biztosak lehetünk abban, hogy a várépület ma is hatalmas támpillérekkel támasztott észak keleti sarka már kezdettől fogva statikai veszélyforrásnak számított, azaz itt mélyebben lehetett a szilárd talaj.
Már Parádi Nándor ásatásai bebizonyították, hogy az igen ötletes megoldású kaputorony (2., 9. kép) - amelyet a vár ismeretlen építésze úgy helyezett el a kétszer megtörő délkeleti hosszú fal közepén, hogy annak mindkét szakaszát kívül oldalazni lehetett róla, s egyúttal biztosította a közel egyenes vonalú áthaladást is a várudvarba (5. kép) -, a korábbi feltevésekkel szemben sohasem állt egyedül, hanem együtt- és egybeépült a várfallal, azaz ugyancsak az első periódusból származik. Tulajdonképpen egy hagyományosnak nevezhető - a magyarországi várépítészet első fénykorának tekinthető 13. századra jellemző - öregtoronynak és egy kaputoronynak a kombinációjáról van szó. 49 Az eredetileg dongaboltozatokkal fedett, 50 négyszintes építmény első emeletén ép állapotban maradt ránk a vár felvonóhidas kapuja, ennek egyszerű részletei - így főként a külső, mélyített tükörben elhelyezkedő, élszedett, félköríves mészkőkerete - megfelelnek a 15. század első fele várépítészetéből ismert formáknak. Ugyanakkor arra vonatkozóan nem sikerült adatokat nyernünk, hogy milyen módon jutottak be a torony északkeleti falában nyíló kapun át magába a várudvarba - itt minden valószínűség szerint egy fakonstrukcióra kell gondolnunk, amelynek nyomai azonban nem kerültek elő. (13. kép)
Falvizsgálataink során azonban az is kiderült, hogy ugyancsak egykorú a legkorábbi falazattal az a felül lapos ívvel lezárt, széles, szabálytalan formájú nyílás, amely a délnyugati rövid falat töri át a földszinten. (2., 12. kép) Mivel a nem éppen logikus módon „Kerecsényi-kapunak" is nevezett mai főbejárat - hiszen az említett 1562. évi alap rajz szerint éppen nem működött a vár 1566. évi védelmét irányító kapitány idején - a toronyban levővel szemben nélkülözi a korabeli várkapuk minden kellékét, azaz se kő- kerete, se felvonóhídja nem volt, 51 farkasvermet sem alakítottak ki előtte, ugyanakkor szabálytalan „küszöbszintje" érthetetlenül magasan helyezkedik el, s végül oldalt még egy korai elfalazás nyomai is megfigyelhetők. Tulajdonképpen arra gondolhatunk, hogy nem is „igazi" várkapuval van dolgunk. Úgy véljük, a nyílás csupán egy „szervizkapunak" tekinthető, azaz eredetileg csak az építkezés időtartamára szolgálhatta a közlekedést és főleg az építőanyag beszállítását, hiszen az utóbbi elég körülményes lett volna a torony megépítése után, annak emeletén keresztül. így fel kell azt is tételeznünk, hogy a munkák lezárultával minden bizonnyal el is falazták. Más kérdés, hogy később akár többször is kibonthatták a változó igények függvényében. 52
A külső- vagy főfalak felhúzását bizonyára nagyjából egyszerre végezték, azaz nagyjából azonos falegyenekkel kell számolnunk a vár egész területén. Megállapíthattuk, hogy a földszinti falak építésekor az lehetett az építőmester terve, hogy mindenekelőtt a vár déli része teljes szélességében emel egy mintegy 14 m széles lakóépületet. Ennek délkelet-északnyugati irányú udvari fő- és az északkeletdélnyugati irányú osztófala statikai biztosítása - azaz bekötése - érdekében a falazás során csorbázatot alakítottak ki a külső falak földszinti részén. Ide csatlakoztak volna tehát az építkezés egyik következő szakaszában a belső falak. Mire azonban körben elérhették az emeleti padlószint magasságát - ezt a tervezett szintet a kutatásunk számára hozzáférhető falfelületeken a födémgerendák hordására szánt, a fallal egyidős mészkőkonzolok jelzik 53 - változott az elképzelés. Számunkra ismeretlen okból a tervezett déli lakóépület eredeti szélességét nagyjából 60 cm-rel csökken tették, s az emeleti részen - legalábbis az északnyugati és a délkeleti falon, pontosan egymással szemben - már ennek megfelelően alakították ki a csorbázatot. Mivel ez utóbbi a mai várfalak teljes magasságáig megfigyelhető, arra kell gondolnunk, hogy ez a tervezett déli épület talán két emelet magas lett volna, azaz tetőzete a mai falkoronáknak megfelelő magasságú falazatra ült volna rá. (10., 12-13. kép)
Ez utóbbi épületet eredetileg délkeleten egy lényegesen alacsonyabb várfallal kívánták összekötni a kaputoronnyal.
7. A vár északnyugati külső homlokzata az építési periódusokkal (Vajda József felmérése alapján)
8. A vár északnyugati palotaszárnya, udvari homlokzata az építési periódusokkal (Vajda József felmérése alapján)
Ez a falmagasság folytatódott volna az utóbbi északi oldalán is, ahol még az egyszerű - a jelenlegi falkoronák lezárásával lényegében egyező - kiképzésű védőpártázat is megépült ekkor, mint ez ma is jól kivehető. (2-3. kép) A védőfolyosóra a torony második emeletéről lehetett volna kijutni - az északkeleti falban kialakított s a toronnyal egyidős ajtónyílást a legújabb helyreállítás kapcsán bontották ki az elfalazásból. 54 Sajnos nem tudjuk, hogy a vár északi részén másutt is elkészült-e ez a folyosó. A pártázat alatt megfigyelhető enyhe, vízszintes falkiugrás ugyanis még egyértelműen átfordul a rövidebb északkeleti falra (3. kép), azonban az utóbbi túlnyomó része - hasonlóan az északnyugati külső fal ehhez csatlakozó mintegy negyedéhez - már szinte az alapfalaktól kezdve újjáépített formában maradt ránk. 55 Ugyanakkor az utóbbi, hosszú fal (7. kép) középső szakaszán a keleti részekével egyező magasságban ismét megfigyelhető az enyhe falkiugrás, itt azonban pártázat helyett egy alig egy méter magas és fél méter széles, félköríves lezárású nyílássorral áttört „mellvédfal" mutatkozik; s ez utóbbi csatlakozik azután délen az említett, tagolás nélkül magasra emelkedő falhoz.
De nem csupán ez utóbbi eltérés utal arra, hogy a vár építtetője és/vagy mestere nem csupán a magas, kifelé azonban teljesen zárt, s így kissé archaikus déli lakóépület meg építésével számolt, hanem más megfigyelések is bizonyítják, hogy legkésőbb az emeleti részek építésekor gondoltak egy talán sokkal reprezentatívabb és a kortárs főúri rezidenciákhoz 56 hasonlóan nyitottabb palotaszárnyra is, amely az északnyugati fal mentén kapcsolódott volna a déli „palotához". Ugyanis a legújabb kutatások egyértelművé tették, miszerint az utóbbi fal emeleti részének megépítése során nem csupán egy árnyékszéket, de tőle északra két, minden bizonnyal erősen kiugró - egykor három-három kettős mészkőkonzolra támaszkodó s bizonyára végig dongaboltozattal fedett - zárterkélyt is kialakítottak. (7. kép) Ez utóbbiakról a későbbi pusztulás és átalakítás miatt csak annyit mondhatunk, hogy keskeny oldalfalaik egybeépültek a várfallal, s szokatlan módon nem voltak egybenyitva a mögöttük lévő (illetve tervezett) terekkel, hanem onnan egy-egy egyszerűbb ajtónyíláson át voltak (illetve lettek volna) megközelíthetőek. (6. kép)
Ennek a „zárterkélyes" épületszárnynak a tervezett hossza azonban sajnos nem ismert, nem is szólva más részleteiről. Az említett déli palota tervezett északi zárófalától 25 méteres távolságra sikerült ugyan megfigyelnünk egy, csupán az emeleti falszakaszra korlátozódó falcsorbázatot. Ugyanekkor ettől még tovább észak felé is megfigyelhető volt egy olyan konzolcsonk, amelynek déli párdarabjairól már esett szó; s ezeket tehát a földszinti terek tervezett gerendamenyezetének hordására szánhatták. 57(10. kép) így végül az sem kizárt, hogy ez a megépíteni kívánt nyugati palota a vár teljes hosszoldalát elfoglalta volna. Nagyon valószínű továbbá, hogy itt végig a félköríves nyílásokkal tagolt mellvédfal húzódott a pártázatos megoldás helyett, az azonban kevéssé valószínű, hogy itt is több emeletet terveztek volna.
Az újabb kutatások azonban azt is kiderítették, hogy végül az eddig sorravett mészkőkonzolok csak a zárterkélyek esetében tölthettek be gyakorlati szerepet. Mielőtt ugyanis hozzákezdtek volna a belső falak megépítéséhez, újból változott az építtető vagy az építőmester elképzelése. Ennek során végül lemondtak a tervezett déli lakóépület teljes keleti feléről, még az alapozásokat sem készítették el sem a földszinti, sem pedig az emeleti csorbázatok vonalában. 58 Ehelyett a délkeleti külső falnak a toronyhoz kapcsolódó részét a déli sarokéval egyező magasságig falazták fel (2. kép), s talán hasonló pártázattal látták el; 59 végül csak a vár délnyugati sarkában épült meg egy közel négyzetes palotarész. Ez az épület - falai építésekor délen és nyugaton részben felhasználták az említett csorbázatokat - azonban a korábbi építészettörténeti felfogással szemben soha sem állt teljesen szabadon. Észak felé kezdettől fogva csatlakozott hozzá egy vele vitathatatlanul egybeépült keskenyebb, s talán alacsonyabb épületszárny, melyből azonban ránk csak egy helyiségnyi rész maradt, pontosabban annak udvari fala. 60(8. kép)
Az ekkor megépült lakóépületek részleteiről a későbbi bontások-átalakítások miatt így tulajdonképpen alig vannak biztos ismereteink. Csupán a délnyugati palota udvarra néző északi, emeleti falának csonkja őrzött meg néhány, ablakkeretként is értelmezhető lepusztult követ. 61 Úgy tűnik továbbá, hogy az említett, talán alacsonyabb északi szárny olyan síkmenyezettel rendelkezett (volna), melynek sűrűn elhelyezett gerendái túlnyúltak (volna) az udvari fal külső síkján, s így egy függőfolyosó tartására is alkalmasak lettek (volna). (8. kép)
Ez a bizonytalan megfogalmazás annyiban jogosult, hogy ma már az sem dönthető el, vajon egyáltalában befejeződött-e az előzőekben körvonalazott építkezés. Kérdéses, hogy az építkezések félbeszakadásával kell-e számolnunk, netán amiatt, mert valamilyen - nem feltétlenül erőszakos - pusztulás érte ez idő tájt a várat. Az udvari falcsatlakozások jellegzetes varratai mindenesetre sokkal inkább azt valószínűsíthetik, hogy egy újabb koncepcióváltással lehet dolgunk.
Az azonban vitán felülinek látszik, hogy a vár építéstörténetének legjelentősebb szakaszaként kell értékelnünk az ezt követő építési fázist. A rendkívül jó minőségű, igen vastag 62 téglából rakott, szabályos falazatokkal jellemezhető építkezések során lényegében folytatták az északnyugati palotaszárny építését, sőt ekkor épült meg egy ugyancsak egyemeletes palotaszárny a rövidebb, északkeleti várfal belső oldalán is. Ez utóbbiról az alaprajzi elrendezésen kívül azonban már alig tudunk valamit, mint ahogy az sem ismeretes előttünk, átalakították-e egyáltalában ekkor a dél nyugati sarok előző építési fázisában emelt épületét. 63
9. A vár délkeleti palotaszárnyainak udvari homlokzata az építési periódusokkal (Vajda József felmérése alapján)
Mindezekből ugyanis alig maradt ránk valami, ugyanakkor az északnyugati palotaszárnyból szintenként négy-négy terem ma is nagyrészt eredeti állapotban, eredeti vagy hitelesen rekonstruálható részletekkel látható. (5-6., 8., 10- 11. kép) A további két, észak felé eső tér az északkeleti szárny másik két termével együtt később teljesen elpusztult, a ma itt álló falak a 18-19. századi újjáépítésekből, illetve az 1960 körüli műemléki helyreállításból származnak.
A pusztulásokért azonban részben kárpótolt bennünket az a tény, hogy a megmaradt terek és az épületszárny ma is álló udvari homlokzata (8. kép) olyan, jelenlegi ismereteink szerint Magyarországon egyedülálló együttest alkot, melynek értékét nem lehet túlbecsülni. Ez indokolja, hogy ismertetésükre a következőkben talán nagyobb teret szánunk, mint azt egy építéstörténeti áttekintés feltétlenül megkövetelné.
Azt, hogy az északnyugati épületszárny építését csak megkezdték, de nem fejezték be az előző fázisban, az is bizonyítani látszik, hogy az említett délnyugati épülethez csatlakozó, ekkor megépített földszinti és emeleti szoba közül csak az előbbi esetében lehetett igazolni, hogy udvari falával egyidős az abban kialakított ablak, illetve ajtó első formája. Felettük, a megfelelő emeleti falban ezzel szemben már a tárgyalt újabb építkezések során, azaz utólag alakították ki azt a ma is meglévő, csupán függőleges osztóval ellátott kőkeretes ablakot, amely talán ezért is kisebb az ismertetendő többi emeleti nyílásnál. (8., 16. kép 1.) Azt azonban sem bizonyítani, sem pedig cáfolni nem lehetett, hogy a ma tőle északra látható, egykor az udvar felé szolgáló ajtónyílás is megvolt-e már ekkor. 64
Ugyanígy nem tudjuk, hogy az említett földszinti nyílások mikor kaptak kőkereteket, hiszen az újkorban az alsó szint összes nyílása esetében kiemelték a keretezéseket. A megfigyelések és a kőtári anyag elemzése alapján itt nagy valószínűséggel egy kisebb, egyszerű élszedett profilos, víz szintes lezárású, középosztós ablakra gondolhatunk, illet ve egy hasonló, szemöldökgyámos ajtóra. 65(14. kép) Az utóbbi gazdagabb tagozatú változata ép állapotban maradt ránk az emelet délnyugati falában 66(15. kép 1.), elhelyezésére - hasonlóan a mindkét szinten, a délkeleti sarokban, egymás felett elhelyezkedő egyszerű, élszedett konzolos kandallókhoz 67(11. kép) - már az épületrész módosítása során kerülhetett sor. Ugyanekkor épülhetett meg mind a földszinten, mind pedig az emeleten az egyszerű, a várfalra merőleges tengelyű dongaboltozat, amelynek legmagasabb pontja, s így az emelet járószintje mintegy 50 cm-rel alacsonyabb volt a korábban tervezett s talán részben meg is épült gerendafödémnél. Emiatt az emeleti szoba északnyugati falában nyíló, s mint láttuk, még a legelső építési fázisban kialakított árnyékszékfülkébe csak több lépcső segítségével lehetett belépni. (10. kép)
Figyelemreméltó, hogy míg az épületszárny álló földszinti terei között nem volt eredetileg összeköttetés, 68 így egyenként, csak az udvar felől voltak megközelíthetők, s a többi falat nem is törte át egykorú nyílás, az emeleten az északnyugati (vár)fal mellett az osztó falakban ajtók szolgálták a belső közlekedést. (5-6. kép) így a tárgyalt térből észak felé is vezetett egy részben eredeti ajtó, amelynek tagozatai ugyanabba a stíluskörbe tartoznak, mint a szárny többi, in situ faragott részlete. (15. kép 1.) Mindez abból a szempontból bír jelentőséggel, hogy ezen megfigyelések segíthetnek hozzá bennünket a terek egykori funkciójának meghatározásához. Sajnos, e téren az általánosít ható ismereteink még elég gyérek. A sötétebb, nedvesebb földszinti helyiségek esetében nem annyira lakó, mint inkább gazdasági szerepre szokásos gondolni. Kérdés azonban, mivel indokolható az emeletével egyező kandal lók megléte várunk említett, s még később tárgyalandó földszinti tereiben. Ugyanígy a 16-17. századi nemesi lakóépületek esetében már bizonyítottnak tűnik, hogy a hálóhelyiségek nem rendelkeztek fűtőberendezéssel, viszont tartozott hozzájuk árnyékszék, 69 ezzel szemben az előzőekben leírt kan- dallós-árnyékszékes emeleti „átjáróház" 15. századi szerepének meghatározása már jóval problematikusabb, 70 és nem sokkal jobb a helyzet a további terek esetében sem.
Itt kell megemlékeznünk a közlekedési rendszerrel kapcsolatban egy másik kérdésről is. Az egyik előző építési fázis ismertetése során említettük, hogy a tárgyalt épületrésznél megfigyelt sűrű gerendalyukak egy udvari függőfolyosóra is utalhatnak. Ha ez eredetileg talán meg is valósult, az átalakítás során változó járószintek miatt valószínűleg elbontásra kellett, hogy kerüljön. Felmerül a kérdés ugyanakkor, hogy miért nem találjuk meg a palotaszárny udvari homlokzatának déli részén azokat az északon egymástól átlag 250 cm-es távolságban ma is jól látható kis kőkonzolokat (8. kép), amelyek egy, a most tárgyalt nagy építkezéssel egyidős - kívül mindenképpen egy faoszloppal alátámasztott újabb udvari folyosó vízszintes gerendáit támasztották alá. Vajon csak a későbbi átalakítások, esetleg a műemléki helyreállítás 71 tüntette volna el itt ezeket, vagy talán nem is volt itt eredetileg ilyen szerkezet, azaz nem lehetett volna kívülről bejutni az összes emeleti térbe?
Ebből a szempontból lényeges megállapításokat tehettünk a következő, észak felé eső terek vizsgálata során. Míg az előzőhöz hasonló dongaboltozatos, de kandallót vagy ablakot nélkülöző földszinti terem (5,, 10-11. kép) - nem szólva itt későbbi átalakításairól 72 - nem különösebben jelentős, ajtaja az előzőhöz lehetett hasonló, s funkciója is mindenképpen alárendelt lehetett, más a helyzet az emeleti szobával. Bár udvari falának tengelyében egy keresztosztásos, gótikus műkőablakot építettek be az 1960 körüli helyreállítás során, a rendelkezésre álló dokumentumokból megállapítható, hogy erre semmilyen hiteles maradvány nem utalt, s ezért ugyanígy egy ajtó is rekonstruálható lett volna az itteni szabálytalan kiromlásban. így - tekintettel arra, hogy még ezen a részen sem találhatók folyosótartó konzolok az udvari homlokzaton - azt is fel lehet tételeznünk, hogy itt volt az a (vagy az egyik) külső feljáró, amely a palotaszárny(ak) előtti folyosóra vezetett, s amelyről közvetlenül magába az emeleti térsorba is be lehetett jutni. így a tárgyalt, minden egyéb részletet nélkülöző dongaboltozatos helyiség (6., 10-11. kép) - amely tehát már teljes egészében az előzőkben jelzett, jó minőségű téglából épült - lényegében egy előtérként lenne értelmezhető, ahonnan a két szomszédos terembe vezetett ajtó. Közülük az északi ugyan jelenlegi formájában újabb kori átalakítás eredménye - hasonlóan a külső falba utólag beletört, egykor polcokat magába foglaló fülkéhez -, de nagyon valószínű, hogy itt kezdettől fogva volt nyílás.
Az észak felé következő, harmadik tér mérete és emeleti boltozata nagyrészt megegyezik az előbb ismertetett termekével, érdekes viszont, hogy az itteni 18-19. századi uradalmi sütőkemencék építésével kapcsolatban elbontott föld szinti födémét nem tudta még megnyugtatóan tisztázni a kutatás. Az északra eső osztófalon ugyanis csupán egy, a falba utólag belevágottnak tűnő boltváll helyét sikerült meg találnunk. A földszinti tér belső kutatása még nem fejeződött be, így csak annyit tudunk róla, hogy az udvar felé egy kisebb méretű, de a többi hasonló nyílással lényegében megegyező ablaka volt, s mellette egy később teljesen át alakított ajtó nyílt. Azt még sem bizonyítani, sem pedig cáfolni nem tudjuk, hogy volt-e eredetileg fűtőberendezése. (5., 10-21. kép)
Ezzel szemben sokkal jobban ismert az egykori emeleti szoba, amelynek még a délkeleti sarokban volt kandallója, 73 számos részletét is megőrizte az újkori kürtő, mely utóbbihoz a falmagban kialakított fűtőfolyosó is tartozott. (6., 11. kép) Az udvari fal tengelyében egy nagyobb méretű, keresztosztós ablak helyezkedik el, melyet a falszövettel egyidős, in situ déli szárkövei és szemöldöke (16. kép 2.) alapján hitelesen rekonstruáltak 1960 körül. Ajtaja nem volt e térnek az udvar felől, a ma itt látható fülke egy újabban beletört nyílás emlékét őrzi. Az északnyugati hátfalban látható fülkéről csak a legújabb kutatások derítették ki, hogy egy, a fallal egyidős zárterkélyhez tartozott, amelynek a térbelsőhöz képes aszimmetrikus elhelyezése - mint láttuk - abból adódik, hogy egy eltérő, számunkra már nem is ismeretes térelrendezéshez szánták. Emiatt az egykori belső járószintje is jóval magasabb volt, ennek és a közel 30 cm vas tag belső falának - mely utóbbiban egykor kőkeretes ajtó lehetett - lefaragott nyomai jól megfigyelhetőek voltak. 74 (6., 10. kép) Nem sikerült ugyanakkor tisztázni, hogy nyílt-e eredetileg ajtó a szoba többször átalakított északkeleti falában. Erre ugyanis nem volt feltétlenül szükség, hiszen a palotaszárny következő szakaszát alkotó, az előzőekhez képest már nagyobb területű emeleti tere az udvari falában is rendelkezett ajtóval, s ez az itt már kétségkívül megvolt külső folyosóról is elérhető volt. Mivel azonban kőkerete már nem maradt ránk, csak azt lehetett megállapítani róla, hogy a falszövettel egyidős, hasonlóan a tőle északra nyíló ablakhoz, amelyből azonban már jelentős eredeti kőkeret- elemek is megmaradtak. (6., 8., 11. kép) Ezek alapján formája teljesen megegyezett a délről szomszédos tér megfelelő nyílásával, míg az ajtó esetében egy gazdagabb profilú konzolos megoldásra gondolhatunk. (14. kép) A földszinten ugyancsak egy ajtó és egy ablak nyílt, megfigyeléseink szerint ezek eredetileg ugyancsak hasonló formát mutattak, mint a többi földszinti nyílás. (8., 14. kép) Az északkeleti sarokban egykor mindkét szinten egy-egy kandalló volt, formájuk az udvari falban megmaradt csonkok és lenyomatok alapján (11. kép) bizonyára megegyezett a szárny többi fűtőberendezésével. Északi részük ugyanis már nem maradt ránk, mivel a két tér eredeti északkeleti zárófala elpusztult, s így természetesen a dongaboltozatok is egy újkori újjáépítés eredményei. Helyük és formájuk azonban aligha térhetett el a középkoriakétól. A belső részletek közül így már csak az emeleti tér zárterkélyéről kell szólnunk, amely ugyancsak magasan és excentrikus elhelyezésben látható az északnyugati falon. Itt ennek alig 80 cm széles, egyszerű belső ajtókerete is megmaradt, maga az erkély tér azonban szélesebb lehetett déli párjánál. 75(6., 10. kép)
Az eddigi kutatások alapján minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy a már elpusztult további föld szinti és emeleti terek eredetileg az itt ismertetettekhez hasonló részletekkel - ajtókkal és ablakokkal, kandallókkal és boltozatokkal - rendelkeztek, az utóbbiból néhány részlet fennmaradt a vár északkeleti sarkán, mint ahogy az is valószínűsíthető, hogy az északkeleti szárny előtt is végigfutott a faszerkezetű külső folyosó. Arról azonban sajnos már nincsenek ismereteink, hogy itt is felhasználtak-e még az első építési fázis(ok)ból való részleteket.
Azt azonban biztosan tudjuk, hogy az e palotaszárnyakat létrehozó építési fázisban emelték meg északon is egységesen a korai, déli épületrész magasságáig a külső falkoronákat, azaz ekkor nyerte el a vár máig meghatározó megjelenését. (3., 7. kép) Az ugyan kérdéses, hogy maguk a pártázatok később mennyire változtatták formájukat, az eltérés azonban nem lehetett lényeges. A palotaszárnyak felett egy, a magasabb várfalnak támaszkodó félnyeregtetővel számolhatunk, s végül hangsúlyoznunk kell, hogy a téglavár falai eredetileg kívül-belül vakolattal voltak ellátva, azaz az épület hatása kissé eltért a maitól.
Mindezzel kapcsolatban szólnunk kell még néhány olyan megfigyelésről is, amelyek az eddig ismertetett fázisok egymáshoz való viszonya tekintetében jelentőséggel bírhatnak. Az előzőekben már szó esett a torony második emeletén nyílt, épp a falkorona emelés miatt később elfalazott ajtóról. Újabb kibontása során megállapítható volt, hogy kávái sohasem kerültek vakolásra, mint ahogy azokon az északnyugati félköríves nyílásokon sem találunk ilyet, amelyeket ugyanekkor szüntettek meg. A legvalószínűbbnek tehát az tűnik, hogy az egyes építési fázisok kivétel nélkül egyetlen - talán elhúzódó - építkezés során bekövetkezett koncepcióváltásokkal függnek össze, azaz végül is kevéssé beszélhetünk az egyszer már megépített részek későbbi átalakításáról, mint inkább az elképzelések többszörös változásából adódó módosításokról.
Ez utóbbiak közé sorolható az is, hogy véleményünk szerint eredetileg nem szerepelt a várépíttető úr elképzelései között, hogy az előzőekben leírt várépületet egy tornyos külső fallal, azaz falszorossal, zwingerrél (4. kép) vetesse körül. A Parádi Nándor által kiásott falöv építésénél felhasznált téglaanyag egyértelműen az utolsó ismertetett építési fázisra jellemző, ez azonban nem feltétlenül perdöntő a kérdésben, hiszen arra is gondolhatunk, hogy eleve a várépítés befejező szakaszára időzítették ezt az ez idő tájt divatossá váló építészeti megoldást. Azonban már a várral korábban foglalkozó kutatóknak is feltűnt két jelenség. Egyrészt, hogy a Parádi Nándor által meghatározott középkori járószinthez képest túlzottan nyomottnak, aránytalannak tűnnek a várfalak, s ez még feltűnőbb az utóbbi években feltárt északnyugati zárterkélyek esetében. Bár ebben a 16-17. századi földmunkák és sáncépítések is szerepet játszottak, nem véletlen, hogy a várral foglalkozó építészek egy része sokáig meg volt győződve arról, hogy az épület környéke erősen fel van töltve, s így szerencsés lenne falait „kiszabadítani" a feltöltésből. Másrészt ma is jól megfigyelhető, hogy a zwingerfalak erősen kifelé dőlnek, s aligha tagadható, hogy pusztulásuk is ezzel magyarázható. írott adatok is szólnak e külső falak javításának szükségességéről, 76 s egy ilyen falvastagítással járó javítás - vagy inkább újjáépítés - az északnyugati oldalon ma különösen jól megfigyelhető. (4. kép)
12. A vár délnyugati palotaszárnya, kelet/nyugati hosszmetszete az építési periódusokkal (Vajda József felmérése alapján)
KÉPET UJRASCANNELNI !!!!!
13. A vár délkelti palotaszárnyainak észak/déli hosszmetszete az építési periódusokkal (Vajda József felmérése alapján)
Parádi Nándor általunk is ellenőrzött ásatási eredményei viszont azt bizonyították, hogy a falszoros feltöltése nem késői, s a régészeti leletek aligha engednek meg egy, a 15. század első harmadánál későbbi datálást. 77 Ugyanakkor a falszoros falainak alapozását kutatóárkaink többségében nem sikerült elérni, s ez úgy értelmezhető, hogy e falakat lényegében már nem a természetes sziget szélére, hanem sokkal inkább oldalába építették, ami statikai szempontból nem tekinthető szerencsés megoldásnak. Valószínű, hogy a sziget szélén maguk a vastag várfalak álltak, s így a zwingeríal és a várfal között létrejött rézsűt is fel kellett tölteni. Ez végül azt eredményezte, hogy a várfalak alsó része is föld alá került, s ezzel magyarázható a délkeleti oldalon feltárt védőfolyosó-maradvány meglepően alacsony szintje is. 78(4. kép) Kezdetben talán nem terveztek ilyen mértékű feltöltést mögötte, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy eredetileg a zwingeríalak külső síkja már a jóval mélyebben elhelyezkedő vízzel vagy mocsárral érintkezhetett, s így nem a belső szintviszonyok számítottak. Erre utalnak a falakhoz kívülről csatlakozó tornyok rendkívül alacsonyan elhelyezkedő lőrései is. E védőművek Parádi Nándor által javasolt kronológiáját saját kutatásaink nem minden területen igazolták, de itt még további vizsgálatok szükségesek.
Kicsit talán hosszúra nyúlt fejtegetéseink végére érve megállapítható, hogy a régészeti kutatások által meghatározott számos építési fázis nagyjából ugyanazt látszik igazolni, amire az előző részben sorra vett írott adatok is utalhatnak. Úgy tűnik számunkra, hogy az építtető Maróti János bán kezdetben csak egy, a hatalmas birtokhoz méltó uradalmi központot akart emeltetni Gyulán, s ez a vár formáját tekintve inkább közelebb állt volna az 1300 körüli erősségekhez, mint Luxemburgi Zsigmond arisztokráciájának kedvelt rezidenciáihoz, 79 még ha a zárterkélyek alkalmazása inkább az utóbbiakra jellemző is. Valószínű azonban, hogy nem annyira a divat hatására változtatta meg a főúr menetközben az elképzeléseit, sokkal nagyobb szerepet játszhatott ebben az, hogy az új gyulai vár már - legalább időleges - rezidenciaszerepet is kaphatott. Hogy ezt motiválta-e a Dráva-Száva-vidék fokozódó veszélyeztetettsége, sem bizonyítani, sem kizárni nem lehet. Ugyancsak kérdéses az épület gyakran olaszosnak vélt jellege is. Maróti 1414-ben kétségtelenül járt Itáliában, ebből azonban - főleg az építéstörténet ismeretében - nem indokolt messzemenő következtetéseket levonni. Ugyanígy nem igazolható az épület milánói eredete, ottani mesterek közreműködése sem az építkezésen. 80
Kétségtelen ugyanakkor, hogy a macsói bán végül is egy rangjához méltó, a korabeli főúri „várkastélyok" szintjét - mind az építészeti kiképzés gazdagságában, mind pedig a kényelmes lakáskörülmények biztosítása vonatkozásában
- elérő várat építtetett magának és családjának. Hangsúlyozni kell, az erősségek katonai szerepe ekkor az ország közepén messze elmaradt a reprezentatív megjelenés mögött. Nagy kérdés azonban, hogy az ismertetett, egymást követő építési fázisok eredményeképpen végül mikor készülhetett el teljesen Maróti gyulai vára? Az írott források alapján egy 1410, de sokkal inkább egy 1420 körüli időszakra gondolhatunk. A régészeti korhatározás jelenlegi lehetőségei sem tesznek lehetővé ennél szűkebb korhatározást, de a kőfaragványok stíluskritikai elemzéséből levont következtetések sem tekinthetők mindig szilárdnak. 81
4. A vár második építési szakasza: Maróti László építkezései
A 15. század első harmadában, talán az 1420-1430-as évek végén csak a várudvar délnyugati, északnyugati és észak keleti oldala volt beépítve lakóépületekkel, a magas kapu torony még teljesen szabadon állt. Ez a helyzet azonban nem tartott sokáig s mint ez a késő középkori főúri lakóhelyek többségére jellemzőnek látszik, hamarosan megkezdődött a szabad területek beépítése is.
Mint ezt az írott források áttekintése során említett, szerencsés módon fennmaradt adatból tudjuk, a vár belső továbbépítésére egy várkápolna emelése kapcsán 1445 előtt került sor. A régészeti kutatások - elsőként Parádi Nándor ásatásai - bizonyították, hogy ez nem csupán a várudvar déli-délkeleti oldalának beépítését, 82 de ennek során a részletesen leírt, második építési fázisból való délnyugati saroképület bontását is jelentette. (5-6., 17. kép)
Mint láttuk, a várépíttető fia, az ugyancsak a bárók közé tartozó Maróti László ez idő tájt kifejezetten ebbe a várába vonult vissza, s elsősorban ez indokolhatta a várkápolna megépítését, mely az új délkeleti palotaszárny északi felét foglalta el. Kutatásunk ezt az épületszárnyba befoglalt, a föld szintet és az emeletet egy légtérben egyesítő, egyszerű dongaboltozatos teret csak részlegesen érintette, mivel a Parádi Nándor vezette feltárások eredeti formáját - főként délnyugati nyílásai és a csupán feltételezhető, de nem bizonyítható karzat kivételével - hitelesen meghatározhatták. 83
A kápolna tehát soha nem állt szabadon. Az emeleten dél felé közvetlenül csatlakozott hozzá - sőt, egy csúcsíves, élszedéses profilú 84 ajtóval összeköttetésben állt vele - egy önálló, három tér alkotta, jellegzetes, dongaboltozatokkal fedett térsor, amelyet nagy valószínűséggel lakóegységként határozhatunk meg. Valószínűleg eredetileg is a kápolna melletti térbe lehetett bejutni az udvarról - az ajtó és keretének formája nem ismert (9. kép) -, s innen nyílt ajtó a középső pitvarba. Bár az itt található téglaívre támaszkodó füstfogós kandalló értékelése az 1960 körüli helyreállítás miatt már aligha lehetséges, maga a közlekedési rendszer - leszámítva azt, hogy az újkorban ajtó nyílt az udvari falban, s hogy a kőkereteket kiemelték - alig változott. Azaz a pitvarból juthattak a sarokban kialakított lakószobába, amelynek az északi sarkában volt, ismeretlen tüzelőberendezését bizonyára már kezdettől fogva kívülről fűtötték. Sajnos nem tudjuk, volt-e a térnek eredetileg is ablaka a külső főfalban. Kevesebbet tudunk az alsó, földszinti terekről is, ahol azonban egy osztófalban in situ megmaradt egy egyszerű konzolos ajtókeret. (15. kép 4.)
Az előzőekben tárgyaltakkal kapcsolatban kézenfekvő az a feltevés, hogy a keleti palotaszárny déli részének eme letét özvegyi lakosztály foglalta el. Talán előbb Maróti László édesanyja, majd később özvegye, Újlaki Borbála élhetett itt, akik tehát közvetlenül, mintegy oratóriumról kísérhették figyelemmel a kápolnabeli szertartásokat.
Nem sikerült ugyanakkor egyértelmű magyarázatot találnunk arra, miért nem tagolták két szintre a tárgyalt épületrészhez nyugat felől kapcsolódó déli, részletesen tárgyalt „szervizkapu" előtti teret. Talán már ekkor kapualjnak használták és kibontották az elfalazásból magát a kaput? (5-6., 12. kép) A tér dongaboltozatának közepén kialakított, négyzetes „felhúzónyílás" pontos funkciójáról sincsenek ismereteink.
Ugyanakkor délnyugaton korábbi lakóépület helyén szintenként három, az elbontott szárnynál keskenyebb teret alakítottak ki - ekkor már biztosan nem volt két emelet - melyekről ugyancsak keveset tudunk. Itt is konzol nélküli kandallókat találunk a szélső terekben. A belső sarok terem eredeti földszinti födémé nem ismert, mai csehsüveg boltozata 18. századi. Tulajdonképpen az oldalfalakban egyetlen eredeti nyílás sem ismert - csupán felül, a boltozat közepén található egy, a „szervizkapu" előtti térnél le írtakhoz hasonló, kőkeretes aknanyílás. Csábító lenne az utóbbi teret börtönként értelmezni, azonban mindez a kutatás jelenlegi állásánál aligha lehet több, mint egy hipotézis, így a térszervezésről a vár ezen része esetében még keveset tudunk mondani. (5-6., 10-12. kép)
Az udvarra észak és kelet felé terenként egy-egy egyszerű, élszedett ajtó és talán ablak nyílt - erről a déli oldal emeltén már csak egy archív fénykép tanúskodik, a föld szinten csak a kőkeret fészke maradt meg. Az északnyugati földszinti terem udvari ajtónyílásánál az elbontott épületből áthelyezett ajtókeretet (16. kép 3.) használták fel, mellette keret nélküli bevilágító ablak mutatkozott. (8. kép)
Meggyőződésünk, hogy a várudvar déli felének ilyen gyökeres átalakítása, tehát a korábbi épület keleti és északi falának elbontása nem csupán a kápolna építésével és az újabb lakóterek iránti igénnyel függhetett össze, hanem szerepet játszhatott benne az új, egységes megjelenésű várudvar kialakítása iránti igény is.
 |
 |
 |
|
15. A vár ma is meglévő (in situ) ajtókeretezéseinek felmérése (Szekér György munkája)
Így megszűnt a régebbi épület szabályos udvarkialakítást akadályozó, beugró sarka, s lehetőség nyílt arra, hogy körben folytassák a nyugati szárny konzolos függőfolyosóját. A korábbiaknál valamivel nagyobb, egyszerű, íves konzolokat ma is végig megfigyelhetjük mind a déli falon, mind pedig a kápolnaszárny homlokzatán. (8-9. kép) Lényegében a Maróti János-féle építkezések „méltó" befejezésének, főúri rezidencia teljes kiépítésének tekinthető mindaz, ami ebben a periódusban történt. Úgy tűnik, a várudvart körülvevő épületszárnyak előtt körbefutó, szerkezetét és meg oldását tekintve igen változatos folyosó a korabeli vidéki főúri rezidenciák szinte nélkülözhetetlen építészeti eleme volt. 85
A vár harmadik építési szakasza -16. század eleje (Frangepán Beatrix?)
A várban végzett eddigi régészeti kutatások arra utalnak, hogy az eddig tárgyaltakkal szemben nem annyira új, funkcionális vagy reprezentációs igények, hanem inkább statikai probléma lehetett a kiindulópontja a vár utolsó, jelentős középkori építési periódusának. 86 Ez a vár északkeleti külső sarkának erős károsodása - ki- vagy megdőlése, megrepedése - lehetett, s ezzel hozható kapcsolatba az észak keleti palotaszárny súlyos sérülése, amely boltozatainak beszakadását, de legalábbis elbontását vonta maga után. Arra kell gondolnunk, hogy ez idő tájt talán nagy mértékben emelkedett a vízszint a vársziget körüli mocsarakban, azaz gyakorlatilag alámosódhatott a vár legveszélyeztetettebb sarka. Ez utóbbi lehet a magyarázat arra is, hogy ezután több mint fél méteres agyagfeltöltést kapott a várudvar. Ugyanakkor végül nem csupán a károkat javították ki - ekkor kapta hatalmas külső támpilléreit a vár északkeleti sarka (3., 5. kép) -, de egyúttal egy újabb épületszárnnyal beépítették az udvar eddig szabadon álló északkeleti részét is. (5-6., 9. kép)
Az itt felhúzott, szintenként egy-egy nyújtott téglalap alaprajzú, dongaboltozatos termet magábanfoglaló palota szárny 87 - boltozatai nem a rövid falakra, s érthetően nem a külső falra terheltek, ott köpenyezés, az udvar felől pedig vaskos pillérek fogták fel nyomását - építésének korát, egy értelmű írott adatok hiányában, csak akkor tudnánk pontosan meghatározni, ha datálható műrészlete maradt volna. Ezzel szemben még az udvar felőli földszinti és emeleti ajtó pontos formája sem ismert (9. kép), s a délkeletre nyíló emeleti ablakból is csak a belső kő ülőpadok maradtak meg. Ez utóbbiak homokkő anyagából kiindulva a kőtári anyag néhány késő gótikus ablakrészletét köthetjük feltételesen ehhez az építkezéshez. Ezek azonban ugyanúgy nem alkalmasak az évtizedre pontos keltezésre, mint az a hasonló anyagból faragott, és hasonló műrészleteket mutató keresztosztós ablakkeret, amely nagyrészt eredeti állapotában maradt meg az említett „özvegyi lakosztály" lakószobája déli, külső falában. (16. kép 4.) A korhatározásnál így a 15. század utolsó három, s a 16. század első két évtizede is számításba jöhet. Kérdéses, hogy ugyanabból az építkezésből származik-e az a néhány reneszánsz ajtókeret-töredék, amelyek már inkább a 16. század elejére utalnának. 88
Nincsenek ismereteink arról, miképp épült át vagy újjá a megrongálódott északi szárny, de tény, hogy az akkor folyt építkezés nem korlátozódott a vár északkeleti részére, hanem érintette a várudvar egészét. A vastag feltöltés miatt módosítani kellett a földszinti ajtókat. Mivel küszöbszintjük megemelkedett, egy részük kőkeretét (15. kép 3.) így kiemelték, és magasabban építették be. Ennek során értelemszerűen el kellett bontani a korábbi áthidaló íveket, és helyettük magasabban új készült. (8. kép) Ugyanakkor nem zárható ki, hogy új, talán éppen reneszánsz keretek is készültek, bár ezek száma a kőtári anyag alapján aligha lehetett jelentős. Az átalakított ajtókat elsősorban a nyugati szárnyban vizsgálhattuk, ahol ettől kezdve csak belső lépcsőn lehetett az egyes terekbe lejutni, a földszinti terek ugyanis nem kaptak feltöltést. Mint láttuk, a keleti udvari ajtók alig őriztek meg eredeti részleteket.
De ennél is jelentősebben változtatta meg az udvar meg jelenését az, hogy az új, északkeleti szárny vaskos pilléreit kisebb méretben és egymástól nagyobb távolságban ugyan, de körben végig „lemásolták", s ennek során talán a korábbi konzolos folyosó járófelületeit ezekben bele is foglalhatták. A már egyértelműen a feltöltésbe alapozott pillérek a földszinten tömörek voltak, az emeleti részen csúcsíves át törés biztosította az áthaladást. 89(5., 14., 17. kép) Az elmúlt évek műemléki vitái ellenére is úgy véljük, hogy ez az udvarnak talán még a korábbinál is egységesebb megjelenést adó, bár nem épp részletgazdag pillérsora eredetileg körben azonos magasságig állt. Fel kell tételeznünk, hogy építésére alapvetően esztétikai megfontolásból, az egységes, zárt belső udvarélmény elérése érdekében került sor, bár ugyanakkor nem volt kevésbé fontos gyakorlati értéke sem. Faszerkezetű elődjéhez hasonlóan alapvetően a lakó- s más funkcionális egységek közötti összekötetést biztosította, s innen volt üzemeltethető az új, északkeleti épületszárny kályhafűtő nyílása is. 90 Ugyanakkor ma sem tudjuk még pontosan, hogyan lehetett a földszintről feljutni erre a pilléres folyosóra. Ennek mikéntje a korábbi periódusok vonatkozásában sem ismert, de ott valamilyen egyszerűbb fakonstrukcióra kell gondolnunk. A téglapilléres rendszernél mindenképpen egy - mai szemmel - szabálytalan megoldással számolhatunk. Az északkeleti sarokban, tehát az új palotaszárny végfalán megfigyelhető falazott ívmaradványok, továbbá a nyugati szárny déli pillérei mellett feltárt két négyzetes alapozás, végül az északkeleti pillérek talán valamivel későbbi bővítményei jöhetnek számításba (5. kép), egy viszonylag logikus rekonstrukció kidolgozása azonban még eddig nem sikerült.
 |
 |
 |
 |
16. A vár ma is meglévő (in situ) ablakkeretezéseinek felmérése (Szekér György munkája)
17. A várudvar észak felől
Az új palotán és a pilléres udvaron kívül különös figyelmet érdemel még a vár délkeleti emeleti saroktere - a feltételezett „özvegyi lakosztály" többször említett lakószobája. Itt ugyanis egy több periódusú fából készült falburkolat nyomait - a falba egyértelműen utólag bevésett vízszintes és merőleges gerendafészkeket - figyeltünk meg. (12. kép) Ez utóbbiak minden bizonnyal a vár déli, külső falát áttörő késő gótikus ablak (vagy annak jelenlegi formája) kialakításával egyidősek, s a várakban és polgárházakban már a 13. századtól használt faburkolatok legkésőbbi leszármazottai. 91 Sajnos az egykori faburkolat és a feltételezhető cserépkályha kapcsolatát nem sikerült felderíteni.
Ez az építési periódus tekinthető a vár utolsó, nem ki fejezetten katonai jellegű építési korszakának. Kézenfekvőnek tűnik tehát, hogy ahhoz az időszakhoz kössük, amikor néhány évig Corvin János özvegye, Frangepán Beatrix rezidenciája volt a vár. Brandenburgi György tetőtéri ágyúlőrés-törései ugyanis már egy olyan korszak kezdetét jelzik, melyben háttérbe szorult, majd meg is szűnt a vár rezidencia- és lakóhely-funkciója. Nem véletlen, hogy az első részletes leírás, az 1528. évi leltár is már a hadiszerekre fekteti a legnagyobb hangsúlyt. így szinte bizonyos - ha közvetlen adattal nem is rendelkezünk róla -, hogy ez idő tájt emelhették a falszoros délnyugati sarkát elfoglaló kerek ágyúvédőművet, amely tulajdonképpen egy rondella és egy ágyútorony közötti átmenetnek tekinthető. (4. kép) Valószínű, hogy építése azzal állt kapcsolatban, hogy a falszoros külső fala ekkor már egyre jobban kifelé dőlt, s csak folyamatos javításokkal volt megőrizhető. Szinte biztos, hogy egyes részeit már el is bontották, s szerepét egy új, sokkal nagyobb területet övező külső védvonal vette át.
Ennek korát, építéstörténetét és részleteit azonban csak további ásatások tisztázhatják, mint ahogy csak újabb régészeti megfigyelések eredményezhetik az 1528. évi leltárban említett számos tér helyhez kötését, s így a gyulai késő-középkori vár mindennapi életének alaposabb megismerését.
|
|
|