|
|
|
Jelen vállalkozás már attól a pillanattól kezdve meglehetősen nehéznek tűnt, hogy egyáltalán felvetődött a Romániában Nyugat-Bánságnak nevezett területen található várak történeti feldolgozása. A nehézségek tovább fokozódtak, amikor számba vettük a rendelkezésre álló forrásanyagot és kísérletet tettünk az eddigi kutatás eredményeinek számbavételére.
Már a földrajzi keret meghatározása sem volt egyértelmű. A Nyugat-Bánság fogalma sem nem középkori, sem nem kora újkori, hanem a 18. században született meg. Szigorúan történelmi szempontból ez a terület nagyjából megfelelne a középkori Temes és Arad megyék akkori kiterjedésének. Ez utóbbi megyéhez azonban 1876-ban két olyan területet is hozzácsatoltak, melyek korábban Zaránd megyéhez tartoztak. Szigorúan földrajzi megközelítésben beszélhetünk a tágabb értelemben vett Maros-völgyről is, de hogy mennyire alkotott egységet ez a ma részben Jugoszláviához, részben Magyarországhoz és Romániához tartozó terület a középkorban, és milyen kulturális kapcsolatai voltak a szomszédos vidékekkel, azt ma már igen nehéz rekonstruálni. A kérdés topográfiai megközelítésének igénye nem merült föl az utóbbi évtizedek kutatásaiban, ilyet csak az 1918 előtti történetírásban lehet találni. A magyar szak-irodalomban használatos Temesköz fogalom kétségkívül kielégítő a vidék megnevezésére, azonban ez sem fedi a vizsgálatunk tárgyát képező terület egészét és nincs megfelelője a román nyelvben sem.
Az mindenesetre egyértelmű, hogy azok a nézetek, amelyek szerves vagy véletlenszerű kapcsolatokat kerestek olyan területekkel, amelyek nem a mai Románia területén találhatók, hosszú ideig tiltottak voltak és nem kaphattak teret a román történetírásban. Mindennek alapját az a politikai felfogás képezte, amely szerint kerülni kellett minden olyan megfogalmazást, amely a jelenlegi államegységen belüli területrészre utalna.
Mindezeket leszámítva az első jelentős akadály - mindazok számára, akik nem elégszenek meg kizárólag az írott források használatával - a vidék műemlékeinek rendkívül nagymértékű pusztulása. Figyelembe kell vennünk azt a természeti adottságot, hogy a Marostól délre eső, nagykiterjedésű terület a 17-20. században végzett lecsapolási és vízelvezetési munkálatokig mocsaras vidék volt, ahol korábban csak a magasabban fekvő kiemelkedéseken lehetett építkezni. Ezek a „szigetek" azonban nem minden esetben bírták ki az állandó áradásokat. Ugyanakkor a területet keleti és nyugati irányban szegélyező, alacsonyabb dombokon állott erődítmények pusztulásában az is közrejátszott, hogy az újkorban a városi építkezések során valósággal vadásztak arra a néhány régi építménye, amely a vidéken még megtalálható és - építési anyag nyerése érdekében - lebontható volt.
 |
| 1. Arad és Temes megye várai |
A fenti, túlnyomóan földrajzi tényezőkön túl figyelembe kell vennünk a pusztulásban szerepet játszó történelmi eseményeket is. A török hódítás a Dunától északra jelentős mértékben felborította a korábbi politikai és társadalmi rendet. Néhány évtized alatt nemesi birtokok tűntek el, s ennek következtében az erődítmények fontos csoportja is elpusztult. Azokról a nemesi udvarházakról van szó, amelyek nagy számban jelentek meg a 15. században és a legjobb úton voltak, hogy kastélyokká épüljenek át. Létezésükről vidékünkön megbízható adataink vannak. Temes megyében, amennyiben Milleker adatait vesszük alapul, kb. tizenkét ilyen kastély létezett. Első nemzedékük kevésbé időtálló anyagból épült. Erre utal az a ritka kivételek közé tartozó tudósítás, amely említést tesz Széphely (Jebel) 1403-as lebontásáról. Ekkor ugyanis sáncait a föld színével tették egyenlővé, a gerendákat és deszkákat pedig Temesvárra vitték az ottani vár megerősítésére.1
A 16. század közepétől az erődítmények nagy része másképp is megszenvedte az állandó hadieseményeket. A középkori várak nagy részét át kellett alakítani, hogy képesek legyenek ellenállni az új ostromtechnikáknak, elsősorban a korszerűsödő tüzérségnek. A bizonytalan határvidéken az új építkezések többnyire felületesek voltak, s csak a pillanatnyi szükségleteket elégítették ki. A szembenálló feleknek csak ritkán adatott meg az alapos átépítés a rendelkezésre álló kevés idő, az egymást követő pusztítások és a hiányzó munkaerő miatt. Végül a Habsburg uralkodók, akik tervbe vették a vidék nagyobb védelmi központjainak gyökeres és alapos helyreállítását, illetve átalakítását, céljuk megvalósításával gyakran hozzájárultak mindazon emlékek végleges pusztulásához, amelyek még megmaradtak a korábbi időkből. Az épületeknek a Vaubanrendszerben és az azt követő hadiépítészeti stílusokban történő átalakítása ugyanis alapvető beavatkozást jelentett a téralakítás és a funkcionalitás terén is. Ez sok esetben új, azaz 16-17. századi építményeket is érintett. Azonban nem minden régebbi erődítményt alakítottak át az újkorban. Azokra, amelyek fekvésük következtében könnyen támadhatóak voltak, más sors várt. Egyeseket elhagytak, másokat mint potenciális rablófészkeket egyszerűen felrobbantottak. A megmaradt építmények később a Bánságba betelepítetteknek szolgált olcsó építőanyagul.
Mindennek az lett a következménye, hogy ha a jövőben akár állami intézmény, akár magánszemély - természetesen a jelenleginél sokkal nagyobb anyagi lehetőségekkel - megpróbálkozna egy erődített műemlék restaurálásával vagy csupán állagmegőrzésével, olyan kevés kiindulóponttal rendelkezne, hogy kérdéses, az eredmény arányban állna-e a befektetett munkával és költségekkel. Ha mégis számba vesszük mindazt, ami a fenti körülmények ellenére megmaradt, rögtön megállapíthatjuk, hogy azok a kisebb nemesi erődítmények, amelyek udvarházakból vagy ezekhez kapcsolódva alakultak ki, teljesen elpusztultak. Ugyanakkor többnyire megmaradtak a bánsági síkság keleti és északi peremvidékén épített királyi erődítmények, valamint a 16-17. századi harcokban használt várak maradványai.
A középkori építészeti emlékek kutatásának alapvető forrásai az írásos dokumentumok. Megállapítható, hogy itt sem jobb a helyzet, mint a műemlékeknél. Elegendő, ha megemlítjük, hogy egyetlen helyi (káptalani, konventi, vármegyei) levéltár sem öröklődött át teljes mértékben a középkorból napjainkra. A hosszú török uralom miatt igen fontos a török levéltárak anyagának tanulmányozása is. A források felkutatása azonban még sok további munkát igényel, bár az eddig napvilágra hozottak is alapvetők a középkori topográfia rekonstruálásában, főleg azon erődítmények esetében, amelyekkel ugyan találkozunk az oklevelekben, de azonosításuk térképen és a helyszínen még nem megoldott.
A modern forráskutatások Csánki Dezső,2 Márki Sándor,3 Milleker Bódog,4 Borovszky Samu,5 és újabban Györffy György6 nevéhez fűződnek, s ez akkor is igaz, ha - munkáik más, szűkebb vagy tágabb célkitűzése miatt - egyikük sem a maga egészében elemezte a szóban forgó területet. Ezt követően jelentek meg az erődítmények ún. „speciális topográfiái",7 valamint Fügedi Erik8 és Engel Pál9 13-15. századi adatokat összegyűjtő és elemző munkái. A 16. és 17. századi források ugyanakkor eléggé esetlegesen feltártak, a korszakra vonatkozóan nem létezik egyetlen átfogó tanulmány sem. A korszak történeti földrajzának megalkotása olyan objektumok azonosításában is fontos szerepet töltene be, amelyeket jelenleg még „eltűntként" tartunk számon. A felkutatott írott források száma tehát még túl kevés és elég hiányos, így a belőlük nyerhető történeti információ is az. Valamivel gazdagabb az elsősorban Temesvárra vonatkozó krónikairodalom, hiszen e vár tanúja volt a 16. század néhány nagyjelentőségű történelmi eseményének. Nem hanyagolhatok el a külföldi utazók leírásai sem, így igen jelentős Evlia Cselebi munkája.
A területről készült és ismert 17. század végi és 18. századi térképek és rajzok száma összességében nem nagy, azonban a más területekről készültekhez képest gazdag. Olyan területről van szó, amely hosszú időn keresztül háborúk színtere volt, vagy a Habsburgok által kezdeményezett területrendezés (egyes települések elköltöztetése vagy új erődítmények építése) kapcsán váltak fontossá. Meglepő azonban, hogy a várakra vonatkozó alaprajzok és látképek milyen sokáig ismeretlenek maradtak a kutatók előtt. Veterani tábornok és munkatársai rajzairól, amelyek az 1688-as állapotot, a Bánság visszafoglalásának korszakát rögzítik, még mindig nagyon keveset lehet tudni. A bécsi Kriegsarchiv által kezdeményezett első forrásközlemények - különösen a keleti peremvidékre vonatkozóan - csak az utóbbi években jelentek meg. Különösen fontosak a Marsigli-kéziratokban található rajzok Arad, Lippa, Facsád, Lugos, Zsidóvár, Egres és más várakról. A Marsigli-hagyaték nem volt ismeretlen a kutatók számára, de az alaprajzok létezésének újbóli regisztrálása10 és részbeni feldolgozása11 1984-ben párhuzamosan történt meg. A II. József-féle katonai felmérések kiaknázása még nem történt meg. A budapesti Hadtörténeti Intézetben található dokumentumokat - tudomásom szerint - még nem vizsgálták román kutatók.
További feladat az objektumok szisztematikus feltérképezése lenne. A 19. század végén készült munkák nem tekinthetők teljesnek és kielégítőnek. A többszöri helységnévváltoztatásokból, az új utak, vasútvonalak megjelenéséből és a termelőszövetkezeti földművelés térhódításából következő változásokról ma sincs átfogó képünk. Így érthető, hogy az Arad megyében található erődítmények repertóriuma majdnem kizárólag csak könyvészeten alapszik.12 Hiányosságai azonnal kiderülnek, amikor összevetjük a terepen található valósággal. Temes megyére vonatkozóan még hasonlóval sem rendelkezünk. Milleker, aki különben a helyrajzi viszonyokat nagyon fontosnak tartotta, repertóriumában az emlékek azonosításában nem haladta meg elődeit. Tény, hogy néhány addig ismeretlen földvár létezését is jelezte, de a terepen azóta sem ellenőrizte azokat senki.13
A kifejezetten az erődítményekre vonatkozó eddigi történeti kutatás is nagyon szegényes. Itt is többnyire megfigyelhető mindaz, ami a várakra vonatkozó történetírást kezdeteitől fogva végigkísérte. A romantika korában született művekre nem az alapos történeti forráskritika, hanem inkább a százados romok és legendáik gyakran szépirodalmi igényű leírása jellemző. Az általunk vizsgált területre vonatkozólag az egyik legjellemzőbb ilyen mű Fábián Gábor munkája.14 Ő volt az első szerző, aki közel tíz Arad megyei várról írt a 19. század első felében, de figyelmét elsősorban a 16-17. századi írott források kötötték le. A korábbi időszakra vonatkozólag adatai hiányosak és különösebb kritika nélkül közölt olyan legendákat is, mint például Világosvár kora-keresztény eredete. A pozitivista történészek pedig fontosabbnak tartották a forrásokból kihámozható eseményeket, mint magukat a különböző állapotban fennmaradt várakat.
A második világháborúig a történetírás nem építhetett olyan jellegű monografikus összefoglalásra, mint amilyet 1955-ben Gerő László publikált a történeti Magyarország várairól.15 Hasonló célt tűzött maga elé később Gheorghe Anghel is Erdélyre és szomszédos területekre vonatkozóan.16 Ennek értéke azonban annyira távol esik Gerő László munkájától, hogy a kettőt lehetetlen összehasonlítani. De végül is azok a várak, amelyek belekerültek e szintézisekbe, csak a legismertebbek közül valók. Gerő például csak Aradot, Csákvárát (tévesen Jugoszláviába helyezve), Kövesdet (helyazonosítás nélkül), Felneket (tévesen a Kolozs megyei Felekkel azonosítva), Illyedet (a hely azonosítása nélkül), Jenőt (a hely azonosítása nélkül), Lippát, Lúgost, Orsovát, Világosvárt, Solymost és Temesvárt említi. Részletesebben három erődítményt tárgyal ebből a térségből, a többieket csak különböző összefüggésekben említi könyvében. Anghel könyvének esetében mutató hiányában nehezebb nyomon követni az egyes objektumok tárgyalását, ezek azonban nagyrészt egybeesnek a Gerő László műve kapcsán felsoroltakkal: Arad, Csákvár, Jenő, Lippa, Solymos, Temesvár, de ezek is csak példaként szerepelnek tanulmányában.
A könyvészet szerénysége és egyenetlen színvonala igencsak megnehezíti, hogy a várakra vonatkozó történeti irodalom módszerében egységes legyen. Az egységes terminológia összeállítására számos helyen újabb és újabb próbálkozások történtek, figyelembe véve a korabeli szövegeket vagy az európai kutatást. Romániában azonban a helyzet sokkal súlyosabb, mint Magyarországon. A fejlődés csak nagyon lassú, és sajnos nincs lehetőség olyan kutatócsoport felállítására, amelyik állandó jelleggel a várak, erődítmények tanulmányozásával foglalkozna.
Az egyetlen áttekintő tanulmány, amely térségünkkel foglalkozik, Gheorghe Lanevschi munkája. Véleménye szerint a várakat két nagy csoportba lehet sorolni. A két csoport közötti kronológiai határ a 15. század végén, illetve a 16. szazad elején húzható meg. Kezdetben a várakat mázas fekvésű helyeken építették, szabálytalan alaprajzzal és kizárólag kőből. A következő fázisban ellenkezőleg a várak síkvidéken épültek, szabályos alaprajzzal, már téglát is felhasználva.17 Annak ellenére, hogy a szerző később már nem foglalkozott az erődítmények problematikájával, nézeteit úgy kell tekintenünk, mint amelyek a román történetírás általános ismeretszintjét tükrözték. Lanevschi munkája azért is hasznos, mert felhasználta a régebbi magyar történetírás eredményeit és adattára - színvonalától függetlenül - azon kevesek egyike, amelyek jelenleg egyáltalán léteznek a mai Románia nyugati területéről.
Kényelmes, de nem kielégítő az a felfogás, miszerint a 13. század közepe előtti építészetre úgy kell tekintenünk, mint ami csak föld- és faerődítményekből állt. Ezeket az építményeket megerősített településeknek is nevezik.18 Ugyanakkor az eddigi irodalom nem foglalkozott még komolyabban a római vagy a 12. századi bizánci erődítésrendszerek és a középkori bánsági várak közötti esetleges tipológiai összefüggésekkel, továbbá azzal, hogy a bolgárokkal és szerbekkel folytatott háborúk együtt jártak-e haditechnikai újításokkal is. Ami az első problémát illeti, e vidékről ugyanolyan szegényesek az ismereteink, mint a római Dácia vonatkozásában. A Maros menti római limesről, ha létezett egyáltalán, nincsenek ismereteink. A Duna vonalát illetően sem jobb a helyzet. így ha egy írott forrásokban nem említett erődítmény a terepen derékszög alakú, nem jelenti föltétlenül azt, hogy az római volt, elég ha a buksi és a kápolnai kolostor melletti erődítményekre gondolunk. Temesvárt illetően Paul Niedermaier merészen feltételezte, hogy ott létezett egy római castrum is, de véleménye kevéssé megalapozott, mert a területről nem ismeretesek római leletek. Ami a Balkán és az Árpád-kori Magyarország katonai építészete közötti esetleges kapcsolatot illeti, az még nem vizsgálható a mai Románia területén. Aprólékos régészeti kutatások hiányában kiforrott álláspont még nem fogalmazódhatott meg, csak néhány nagyon általános jellegű megállapításról (átvétel, újrafelhasználás) tudunk. Mindezek ellenére, véleményem szerint, a fentebb tárgyalt téma vizsgálata új, sajátos jegyeket kölcsönözhet ezeknek a határ menti országrészeknek.
Az Árpád-kori katonai építészetet vidékünkön egyedül az Arad melletti öthalmi sáncvár képviseli. Az ottani régészeti kutatások eléggé nagy területre terjedtek ki és az eredményeket részletesen ismertették előzetes jelentések formájában.19 A fő probléma, amellyel a kutató az aradi ásatások és sok más 1300 előtti erődítmény vizsgálata során szembetalálja magát, az a kezdetek meghatározása. A meggyőző régészeti anyag hiánya a kerámiát kivéve a datálás ingadozását eredményezte. Bizonyos csupán az, hogy a 11. században a várban egy pénzzel datált temető létezett. Ismereteink szerint néhány kutatóárok segítségével a zarándi erődítményt is megvizsgálták, valamint azt a helyet, ahol a feltételezések szerint a hasonló nevű vármegye székhelye létezett, de ennek eredményeiről pontosabb adatokkal nem rendelkezünk.
Területünkre vonatkozóan is találkozunk azzal a széles körben elterjedt nézettel, amely az 1241. évi tatár betörést követően kővárak építésével számol. Mivel a krónikákban a vidékünkön zajlott esetleges összecsapásokról nincsenek említések, a példának felhozott várak - Karánsebes, Lippa, Lugos, Miháld20 - építését nehéz lenne közvetlen összefüggésbe hozni a tatárjárással. Ami a betörés okozta esetleges károkat illeti, csak a Maros-völgye jöhet szóba. Ezenkívül semmilyen kézzelfogható adattal nem rendelkezünk. Hiányzik a régészeti kutatásokra alapozott kronológia, az írott források és maguk a romok pedig nem elégségesek a pontos datáláshoz.
Inkább okleveles, mint régészeti adatokra alapozva Stefan Matei feltételezte, hogy a bánáti várak nagy részét a 14. században emelték.21 Felvetését feltétlenül figyelembe kell venni, de ahogy ez az egykori magyar királyság más területein már bizonyított, itt is lennie kellett bizonyos előzményeknek. Ebben mindenképpen szerepük lehetett a bizánciakkal folytatott 12. századi háborúknak. Az erre vonatkozó kutatási lehetőségek gazdagodását az Illyéden (Ilidia) felfedezett építmények datálásánál megfigyelhető új szemléletmód jelzi.22
A 13. század végi építészet legjellegzetesebb eleme a lakótorony. Az általunk vizsgált területen három ilyen építmény ismert: Csák, Sebes és Miháld. Ezek azonban alaprajzilag és formailag különböznek egymástól. Az egyszerűbb változat, amely az első két idézett példára jellemző, egyszerű, téglalap alaprajzú. De amíg az első téglából, az utóbbi kőből épült. A támpillérek elhelyezkedése is erősen különbözik, mint ahogy a tornyok emelésének időszaka is: az első régebbinek tűnik. Miháld tornya hatszög alaprajzú és legközelebbi analógiája a Hunyad vármegyében található hátszegi királyi vár.
A későbbi időszak „hagyományosnak" nevezhető várépítészete esetében sem rendelkezünk még biztos kronológiai vagy fejlődési támpontokkal. Az erősségek egyes, védelmi célú alkotóelemei (kapuk, tornyok, várfalak, várárkok) még nem illeszthetők be egy általános érvényű kronológiai rendszerbe. A belső építmények, a lakórészektől és kápolnáktól kezdve egészen a kutakig és raktárakig, bizonyosan összefüggésbe hozhatóak a polgári építészettel, de e téren is hiányoznak még az összehasonlításhoz a megfelelő adatok.
Egyes, általánosítás igényével fellépő értelmezések szerint a 16. század közepe után „a várak csak felületesen voltak megerősítve, mivel azok a török hódoltság korában alapvetően a katonaság erejére támaszkodtak".23 Egyébként csak az utóbbi években fordult a kutatás az erődítmények eme különleges csoportja felé, elsősorban a térképek és alaprajzok tanulmányozására építve. A legfontosabb lépést Georghe Sebestyén tette meg.24 Igen fontos vitára került sor Karánsebes váráról,25 egy olyan erősségről, amelyik nagyon közel esik az általunk vizsgált területhez. Ami a magyar történetírást illeti, az eger-noszvaji végvári konferenciák során csak egyetlen, nagyon általános jellegű tanulmány született erről a vidékről.26
Egészen más irányú megközelítési módot képvisel Theodor N. Tripcea. 1969-ben megjelent munkája általános igényű, történeti-építészeti szintézis.27 Anélkül, hogy kritikus hangvételt ütött volna meg, a szerző azokról az emlékekről szólt, amelyek számára fontosnak tűntek, illetve jobb állapotban maradtak az utókorra. Az eredmény egyfajta történelmi kalauz lett. Az általa megfogalmazott, a várak építészetére vonatkozó általános következtetések elszomorítóan egyszerűek. Eszerint léteztek szerény, kezdetlegesen épített erődítmények, sokszor csak megfigyelő szereppel, mások a „Nyugat hatását tükrözik, főként olasz jegyeket" mutatnak, míg az utolsó kategóriát a „Vauban-típusúak képviselik, vagyis a franciák".28 Álláspontja mindenképpen úttörőnek nevezhető, de feltétlenül szükséges lenne az általa felvetett kérdések újabb, alapos elemzése.
Az eddigi kevésszámú régészeti kutatás igen különböző építményekre terjedt ki. Ezek közül Árpád-kori erődítménynek a már említett Arad-Öthalom tekinthető. Annak ellenére, hogy nem az általunk vizsgált területen található, feltétlenül meg kell emlékeznünk a Duna mentén emelt Lászlóvárról, mint az 1241 után emelt új kővárak első generációjának földrajzilag legközelebb eső képviselőjéről. De azért is szólnunk kell róla, mert csak itt állnak rendelkezésünkre olyan régészeti támpontok, amelyek egyszer majd hozzásegíthetnek bennünket a fejlődés menetének rekonstruálásához. A vár zárt belső terét várfal, a nyugati oldalán pedig sánc övezte.29
A castrum és castellum közötti átmenetet jelentő, néha teljesen ismeretlen helyi kisnemesek által birtokolt várak egyik legjobb példáját a galadnai vár nyújtja. Jelentőségét jelzi, hogy ilyen típusú, fából épült nemesi várat mindezidáig sem Erdélyben, sem a Bánságban nem tanulmányoztak még régészeti módszerekkel. A továbbiakban a vizsgált terület fontosabb erődítményeit mutatjuk be, összefoglalva jelenlegi ismereteinket. Most csak arra vállalkozunk, hogy az eddigi megállapításokat sorra véve felhívjuk a figyelmet a további kutatómunka szükségességére. A tájékozódás megkönnyítésére a jelenlegi adminisztratív egységek alapján vesszük sorra a várakat, vagyis Arad és Temes megyére lebontva. Minden egyes megye területén belül alfabetikus sorrendben kerülnek bemutatásra azok az erődítmények, amelyek maradványai mai is láthatóak.
Arad megye várai
Arad (Arad): A vármegyéhez kapcsolódó első várat a város melletti Öthalom (Vladimirescu, volt Glogovác) településének délnyugati sarkában sikerült azonosítani, a városközponttól hét kilométerre, az Arad-Déva útvonal és a Maros jobb partja közötti sík terepen, a Maros két holtága között. Fekvése nem üt el a többi ismert hasonló Árpád-kori erődítményétől. A várat természetes eredetű halomra építették. Alaprajza enyhén trapéz formájú, rövidebb oldala nyugatra tekint. Az északi, keleti és déli sáncszakaszok a földművelés következtében már alig emelkednek a felszín fölé.
 |
| 2. Az Arad-öthalmi vár alaprajza |
Az oldalak mérete: 100 x 120 x 160 x 160 m. Az öthalmi régészeti ásatások 1975-ben kezdődtek a megyei múzeum kezdeményezésére, és mintegy négy évig folytak. Az ásatás során átmetszették az erődítmény északi, nyugati és déli oldalát A sánc kezdetben 8-10 m széles és megmaradt formájában 1,20-1,30 m magas volt. Felső részén kazettás faszerkezetből származó égésnyomokat észleltek. Ez a szerkezet 0,15-0,20 m vastag gerendákból készült, a keresztgerendák kb. 2-3 méteres távolságban helyezkedtek el egymástól. Külső felülete ugyanolyan típusú gerendákkal volt fedve. A déli sánc valamivel keskenyebb, kb. 0,90-1 m magas volt A leégett sánc helyrehozatalára hamarosan sor kerülhetett, mivel a régészek megállapítása szerint az első várárokban található és a pusztuláshoz kapcsolódó réteg nagyon vékonynak (0,03-0,05 m) bizonyult. A második földsánc, amelyet az előző tetejére és amögé emeltek, az elsőnél valamivel vastagabb volt. Az átvágásnál 12,75 m szélességet és 1,40 m magasságot állapíthattak meg. Az első kazettás faszerkezet helyett újat készítettek 0,30-0,40 m vastag gerendákból, amelyeket egymástól egyenlőtlen távol-sasra elhelyezve, jó mélyen - az egyik esetben 2 m-es mélységig - ástak bele a földbe. A sánc előtt egy árok húzódott, az onnan kitermelt földet a sánc magasítására használták fel. Az ároknak is két fázisa volt, de csak északon, mivel délen a sáncvárat a Maros egyik ága határolta. Az első árok alja teknő formájú volt, a mostani járószintnél 1,40-1,60 méterrel mélyebben volt megfigyelhető. Az árok belső peremét egy 50-60 fokban megdöntött karósor szegélyezte, átjárónak nem találták nyomát. A második fázisban az árkot megkeskenyítették és lemélyítették. Az alapnál 4,50 m széles volt, mélysége pedig meghaladta a 2,50 m-t, itt már a talajvíz jelentkezett. Noha az ásató régészek azt állítják, hogy a sáncról lefolyt földrétegben talált sírok a vár felhagyása utáni időszakból valók, a temető és az erődítmény egykorúságát is el lehet fogadni. Ugyanakkor valószínű, hogy több más korabeli erődítményhez hasonlóan, a vár már nem funkcionált a temető használata korában. A feltárt kétszáz sír közül egyesekben S végű hajkarikát, csavart bronz- és ezüstgyűrűket, agyag- és üveggyöngyöket találtak. A pénzérmék Péter, I. András és I. Béla korából valók.30 A kormeghatározásban az első sánc töltésében talált néhány kerámialeletet használták fel. Ezeket a 9-10. századra keltezték. A vártól északra található települést 11-12. századinak vélték.31 Tehát nagyon valószínű, hogy az öthalmi vár, a régi Orod erőssége 1241-ben a tatárjárás idején már nem volt használatban.32 Bizonyosra vehető, hogy a régi várat egy másik helyen, más anyagból készült új vár váltotta fel valamikor a 16. században. Ugyanis a 14-15. században nem említenek a források egyetlen aradi várat sem.33 Ezt a tényt alátámasztani látszik Verancsics Antal tudósítása, miszerint 1550-ben a törökök könnyen elfoglalták Aradot, mivel nem voltak sem sáncai, sem kőfalai.34 Így valószínű, hogy az új erősség építői a törökök voltak. A 16. század végén sebtében helyrehozott erődítéseknél ún. fűtéglákat használtak,35 ami a régi római technika, az opus cespiticus alkalmazása volt. Ez a vár, amely a Maros által határolt szigeten épült, több 18. századi alaprajzról ismert (1707,1750,1775), téglalap alakú, sarkán bástyákkal. Három bejárati kapuja volt, ezeket félkör alakú sáncok védelmezték, innen híd vezetett keresztül a Maroson. E rajzok alapján egy a 16. századra jellemző, új olasz bástyás erődítményről beszélhetünk. Evlia Cselebi tudósítása szerint falai földdel töltött gerendasorból voltak, délen pedig, a kapu mellett, egy fából készült torony helyezkedett el. A visszafoglalás után, 1698-1701 között javították ki, Georg Johann Haruckern tervei szerint.36 Ezt az aradi erődöt 1763-1783 között fokozatosan egy új építménnyel helyettesítették, amely Philipp Ferdinánd Harsch tervei szerint készült. A Kárpát-medencében szinte az egyetlen erődítmény, amely a 18. század második felében készült.37 Felépítése után eltűntek a korábbi erősségre utaló nyomok. Ennek feltárására és építési technikájának meghatározására még semmilyen kutatás nem történt.Borosjenő (Ineu): A Fehér-Körös jobb partján fekszik, a vár déli fala párhuzamos a folyóval. Haller Gábor új várkastélyt építtetett itt 1645-1652 között. A kétszintes, trapéz alaprajzú épület udvart zárt közre, négy sarkán kerek tornyokkal. A kastély mellett egy hozzá hasonló építmény állt szintén saroktornyokkal. Az árkot a Fehér-Körös vizével töltötték fel. Ebből az erődítményből semmi sem maradt meg. Egy 17. századi látkép és egy alaprajz segítségével alkothatunk csak róla képet.38 Ezen a legérdekesebb a fából épült híd három mozgatható taggal. A várat 1870-ben és 1975-1976 között restaurálták.39
Bulcs (Bulci): A Cetate nevű, a Maros által egykor vízzel övezett területet már biztosan használták a római korban, később bencés kolostort építettek itt. A 140 m átmérőjű sánccal körülvett területet egy ásatás során egyetlen szelvénnyel metszették keresztül. Ennek során úgy tűnt, hogy az északi sáncot a 16. századra keltezett sírok fölé emelték. A földhányás alatt egyszerű paliszád nyomaira és 10-12. századi kerámiára bukkantak. Kiderült, hogy egy félkör alakú árok határolja a keleti, déli és nyugati oldalt, metszetében U alakú, meredek oldalakkal. A leletek szerint egyidejű az itteni paliszáddal.40
Csála (Ciala, Arad városa): A 15. század második felében említik először mint a gúti Ország család tulajdonát. A várat a 17. század végéig folyamatosan lakták.41 Arad városától nyugatra, a Maros jobb partján állt. Négyzetes alaprajzú, kisebb méretű vár volt, északról bejárati kapuval. Csupán irodalmi adatokkal rendelkezünk róla.
 |
| 4. Dézna várának látképe |
Dézna (Dezna): A vár a 13. század végén vagy a 14. század első felében épült. 1317-ben került a király tulajdonába, aki 1387-ben Losonci Lászlónak és Istvánnak adta, akik 1552-ig birtokolták. Ezt követően végvár lett. Pusztulása 1693-ban kezdődött, amikor elhagyták a törökök.42 Az 1835-ben készült látképen ábrázolt vár nem sokban tér el a maitól, így az 1887. évi sérülése nem lehetett jelentős.43 Az Ozoiu nevű dombtetőn elterülő várromnál különösen jól megmaradtak a délnyugati falak. Itt egy kb. 7 m magas bástyafalat találunk, amelynek eredeti magassága közel 10-11 m, hossza kb. 26 m lehetett. A várfal vastagsága: 1,15 m. Itt, a déli saroktól 11,50 m távolságra egy külső torony csatlakozik. Külső méretei: 5,80 x 7,60 m, a fal vastagsága 1 m. Belül a gerendafészkek - hat gerendafészek (0,20 x 0,20 m), egymástól kis távolságra - egykori fafödémről tanúskodnak. A többi szint födéméből nem maradtak meg látható nyomok, mivel a nyugati és keleti oldal elpusztult, a következő födém gerendái pedig - az előbbivel ellenkezőleg - ezekbe a falakba csatlakoztak.
 |
| 3. Dézna várának látképe 5. Dézna, várrészlet |
 |
| 6. Dézna, várrészlet 7. Dézna, várrészlet |
Egregy (Agris): Az egykori Zaránd megyében állt várat valószínűleg Kölcsei András békési és zarándi ispán építtette 1375 előtt, azt követően, hogy 1356-ban adományként kapta az uradalmat. A család kihalása után, 1406-ban Zsigmond király Tétényi Andrásnak a Kapi család ősének adományozta, majd 1409-ben visszacserélte. Ezt követően nem rendelkezünk adatokkal.44 A vár maradványai a helység felé vezető út jobb oldalán a Cioaca nevű dombtetőn, az egykori termelőszövetkezet épülete mellett találhatóak. Itt egy mintegy 45 m-es átmérőjű, szabálytalan kör alaprajzú építmény nyomai figyelhetők meg. Úgy tűnik, hogy a várárkon belül egy falvonulat húzódik, ez északon 1,3 m vas-tag alapozást mutat. Itt merőleges fal csatlakozik hozzá, amely egyszerű támpillér vagy északnyugati irányú, két-helyiséges építmény része lehetett. A dombtető déli felében ezen kívül még látható egy 1,50 m vastag, kelet-nyugati irányú fal nyoma, ettől indul északi irányba egy másik, 0,60 m vastag, merőleges fal. A kör alakú árkot kívülről sánc sze-gélyezte.45 A vár - méretét és elrendezését tekintve - a korabeli castelíumokra emlékeztet.
 |
| 8. Egregy, várrészlet |
 |
| 9. Egregy, várrészlet |
 |
| 10. Egregy, várrészlet |
Erdőhegy (Pádureni): A 16. század második felében említik először, ekkor török tulajdonban volt. Kisjenőtől délre a Fehér-Körös bal partján-feküdt. Kőből és téglából épült, árok vette körül. Maradványai ma már alig azonosíthatóak.46
Fönlak (Felnac): A várra utaló nyomok a Maros bal partján, a község melletti dús növényzettel borított dombtetőn találhatók. Itt a folyó hurkot ír le, és nincs kizárva, hogy eredetileg az erődítmény szigeten helyezkedett el. Ma a helyszínen egy több mint 50 m hosszú fal észlelhető, amely majdnem párhuzamosan fut a Maros medrével. A fal nyugati végéhez közel további fal csatlakozik hozzá, déli irányban. Lehetséges, hogy itt torony állt. A régebbi hagyomány felvonóhíddal ellátott kapuról tesz említést ezen a helyen. Az említett hosszú falban legalább két nyílás nyoma látható. A nyugat felöli téglával volt átboltozva. A falvastagság eléri a 3 métert. A falak kőből épültek, csak az utólagos toldásokat végezték téglával. A forrásokban említett árok ma már nem látható. A török foglalás idején dzsámi működött benne, de nyomai már nem azonosíthatóak.47 A falazatrakás technikája nem annyira a korai időszakra, mint inkább a tűzfegyverek korára utal. Így a ma látható maradványokat feltételesen a 15-16. századra helyezzük.
Kalodva (Cladova): Az 1440-ben említett kalodvai várnagyról szóló oklevelet a modern diplomatika nem tekinti hitelesnek.48 Kétséges továbbá, hogy az 1474-ben említett, a Bánffy család tulajdonában levő Peták nevű vár azonos lenne a kalodvai várral.49 Maga a vár Máriaradnától északnyugatra, egy dombtetőn áll. A 19. század elején még látszottak romjai.50 A dombtetőn található terasz hosszúsága: 180 m, szélessége: 160 m. Keleti oldalán egy 12 m mély és 22 m széles árok, északon sánc és árok, délen pedig sánc található. A földsáncnak valószínűleg két periódusa volt, az egyikben égett gerendanyomokat találtak. Ezek egy részét még 1813-ban feltárták.51 A terasz déli oldalát kőbányászás pusztította el. Ismertek adatok az itteni kő- és téglaerődítésekről is,52 ezek azonban az itt található templommal is kapcsolatba hozhatók, mert belsejében egyházi funkciójú építményt találtak, s talán egy kör alakú tornyot is, 8 m átmérővel. A 12-14. századra keltezhető lakóépítmények mellett 17. századi kerámialeleteket is találtak.53 A középkori építményeket egy római kori előzte meg és valószínűleg ekkor került sor az első erődítésre is.
Kápolnás |Cápálnas, Marosberkes - Birchis): A Soborsin - Marzsina útvonal mellett, a Ciumernic nevezetű helyen található egy négyzetes alaprajzú erődítmény lekerekített sarkokkal. Méretei: 65 x 60 m, 5-6,5 m széles és 1-1,5 m magas sánccal, valamint egy 6,5-10 m széles és 4-6 m mély árokkal, amelyek megközelítőleg 25 x 25 méteres területet fognak közre. Az egyetlen régészeti szelvényben nem mutatkoztak paliszádra utaló nyomok. Jellegtelen középkori kerámiatöredékek és vastárgyak, különösen szegek, kerültek elő.54 Ferenczi István és Mircea Barbu régészeti adatok nélkül, csupán alaprajza és stratégiai fekvése alapján, római burgusnakvélik.55
Lippa (Lipova): A város szemben fekszik Solymosvárral, a Maros bal partján. Az 1933-ban publikált olasz alaprajz szerint a lippai erődítmény három különálló részből tevődött össze.
 |
| 11. Lippa, Radna és Sólymos településtérképe a lippai vár alaprajzával, Czigler Győző és tanítványai felmérésének részlete, 1892 |
Északnyugatra, a Maroshoz közel egymás mellett volt a kastély és a fortezza delle spine (Tövisvár). Mindkettőt szigeten ábrázolták. Számos híd kötötte őket össze a délkeletre elterülő várossal. A két erődítmény négy-négy kerek saroktornyával feltűnően emlékeztet Temesvárra. Keleten, a Maros partján feküdt a szabálytalan ötoldalú poligonális várfal övezte város, tíz toronnyal vagy bástyával. A védelmi vonal sánccal és árokkal volt ellátva. A kikötő a kis erődítésektől északra volt a Maros mindkét partján. A 17. századi város fekvését egy Márki Sándor által megrajzolt várostérképen próbálták meg rekonstruálni.56 Lippa kezdete legkorábban a 14. századra tehető. 1456-ban említik először.57 A 16-17. század során több ízben feldúlták. Az 1695-ös utolsó ostromot követően siralmas állapotba jutott, 1701-ben pedig majdnem földig lerombolták.58 A 17. század végén tervbe vették átépítését, de ebből végül nem lett semmi.59 Ugyancsak Márkinak köszönhetjük azt térképet, amelyik a 19. század végén még látható falakat tüntette fel.60 Ekkor még a kastély falának maradványai is láthatóak voltak. A legjobban egy, a délkeleti sarokban fekvő, kerek torony nyomai voltak megfoghatók, amelyhez nyugat felől támpillérekkel ellátott hosszabb várfal csatlakozott. A falat egy rá merőlegesen haladó út metszette keresztül. A városfalból csak egy bástya látható a Maroson keresztülvezető híd mellett, valamint apróbb részek a többi oldalon a délnyugati oldal kivételével. Tövisvár falait befedte a föld, a terep itt ma földvár benyomását kelti. Délkeleti oldalán saroktorony nyomai sejlenek. Ez volt megfigyelhető már a 16. században is.61 A várost behálózó régi csatornarendszert az újkorban nagyrészt elpusztították vagy betömték.
Nadab (Nádab): A Nadabi család tulajdonát képezte, 1481-ben említik először. Egy 18. századi térképen a Fehér-Körös jobb partján tüntették fel, vizesárokkal körülvéve. Belterületét két egyenlőtlen részre osztották, egy kisebb keletire és egy nagyobb nyugatira. Közöttük húzódott az árok és a sánc.62 A vár maradványait az utóbbi időkben nem ellenőrizték a terepen.
Nagylak (Nádlac): A vár magja a 15. század közepén épült, amikor a források szerint a Jakcs család tulajdonában volt. Árokkal védett udvarház lehetett. Az 1514-es parasztlázadás idején elpusztult, ezt követően kőből és téglából építették újjá. Az újjáépítést 1518-ban fejezték be. A 16. század során több birtokosa volt, ezek közül nem hiányoztak a törökök sem. Valószínűleg a temesvári beglerbég parancsára rombolták le 1616 után. A vár nyomai 1774 körül és a 19. század végén még látszottak, de ma már semmi sem látható belőle, mert a víz mindent elmosott.
Ópálos (Páulis): A Maros mellett, az ún. Tövis dombon építették. 1483-ban említik először. Egyes vélemények szerint a 17. század elején is használták.63 Márki Sándor szerint trapéz formájú alaprajza volt, ezt a helyszínen azóta nem ellenőrizték.
Pankota (Pincota): A 14. század elején épült, 1317-től királyi vár. A törökök 1555-ben teljesen elpusztították.64 Az 1177-ben említett apátságot keresve a vár helyén a 19. században számos ásatást végeztek. Az eredményeket csak igen szűkszavúan tették közzé, mindössze négy saroktornyot, a keleti oldalon egy kutat és sáncnyomokat említenek.65 A romok környékén 11-12. századi kerámiatöredékeket is találtak.66
Solymos (Solymosvár, Soimos): A várat a 13. század végén Pál Szörényi bán építtette. A 14. század elején királyi vár, és a mindenkori aradi ispánság tartozéka lett. A 15. század közepéig többször eladományozták, végül 1444 előtt Hunyadi János tulajdonába került. A 16. század közepén Zápolya János özvegyének rezidenciája volt. A környék egyik legszebb és viszonylag jó állapotban megmaradt vára. Építészettörténeti elemzésére még nem került sor, és a 30 évvel ezelőtt a vár udvarában végzett régészeti feltárások eredményeit sem közölték még.67 Márki könyvében egy 1825-ös rézmetszetet közöl, Prepeliczay Sámuel és Berkovits József munkáját.68 Az eddig publikált alaprajzok közül a legrégebbi Gerő Lászlóé,69 ezt vette át minden változtatás nélkül Gheorghe Anghel is.70 A második alaprajzot Theodor Tripcea közölte, itt a szerző feltüntette rendeltetésüknek megfelelően a vár alkotórészeit.71 Az utolsó alaprajzváltozatot, amelyik csak a belső várat ábrázolja, Gheorghe Lanevschi közölte.72 A három rajz között igen jelentős eltérés figyelhető meg, és ez új felmérés elkészítését teszi időszerűvé. A homlokzatok és részletek felmérése alapvető feltétele egy olyan munkának, amely az építési korszakokat kívánja tisztázni. Számos átalakítás figyelhető meg ugyanis, amelyek közül a legjelentősebbek késő gótikus jellegűek. Az átalakítások a 16-17. században fejeződtek be, amikor a vár reneszánsz és török kori elemekkel bővült. Mindezek miatt a vár építéstörténetének felvázolása ma még elég kockázatos vállalkozás, amelynek eredményeit a további kutatások alaposan módosíthatják. A vár ma két párhuzamos várfalból áll, amelyek minden bizonnyal időben egymást követték. Maga a belső várterület majdnem háromszög alakú,, egyik csúcsa északnyugati irányba mutat, két északi, viszonylag egyenes oldallal, míg a harmadik, délkeleti oldal egy hangsúlyosabb körívet mutat. Nyugati oldalát lakótorony épülete uralja.73 Noha jellemzői megegyeznek az ilyen jellegű építményekkel, területe meglehetősen kicsi: 3,5 x 4 m. Közel 27 m-es magassága nem későbbi magasításoknak köszönhető, ez csak az utolsó szintről feltételezhető. A falazaton megmaradtak az egykori állvány nyomai, három gerendával mindegyik oldalon. Összesen tíz állványszintet sikerült összeszámolni. A bejárat kezdetben az északi oldalon volt, itt elég jó állapotban megmaradt az élszedett ajtókeret, csúcsíves záródással. Lábazatánál még láthatók a bejárati felületet tartó gyámkövek végződései. Belső tere itt zárt, fölötte három emelet sorakozott. Az egyes szinteket boltozatok választották el egymástól. A lakótorony armírozásánál és a bejárati kapunál használt kőanyag ugyanarra az építési fázisra utal. A lakótornyot nagyjából a várfal középső szakaszán építették. A hozzá csatlakozó északkeleti és délnyugati irányú várfalak mérete különbözik. A déli fekvésű falak egyértelműen hozzáépítés nyomait mutatják. Amint azt a torony déli, a legfelső gyilokjáró szintje alatti bejárata bizonyítja, esetleg itt falmagasítás lehetett. A falvastagság egyenetlensége is esetleg az első építkezést követő, utólagos erősítésekre utal. Az északi várfal kezdetben mintegy 2 m vastag lehetett. Utólag kívülről köpenyezték a várfalat, ennek vastagsága a lábazatnál 0,50 m volt és fokozatosan vékonyodott a fal magasságával arányosan. Az északnyugati irányú várfal mellett az emelet magasságában található hét gyámkő folyosóra utal. Ezeket részben utólagos köpenyezés fedte el. Belülről ugyanaz az oldal két kéménykürtő nyomát őrizte meg, az egyik keskeny, szögletes, erősen füstös, a másik szélesebb, félkörösen téglával bélelt.
 |
| 12. Solymos várának alaprajza, Czigler Győző és tanítványai felmérése, 1892 |
 |
| 13. Sólymos várának látképe, a háttérben Radna és Lippa, akvarell, 1816, Országos Széchenyi Könyvtár |
 |
| 14. Sólymos vára nyugatról, OMvH, Fotótár |
 |
| 15. Solymos vára délkeletről, OMvH, Fotótár |
Távolabb észak felé egy másik fülke is található, amely ugyancsak kandallóhoz kapcsolható. A lakótoronytól nem messze a fal belső oldalán egy további, tekintélyes méretű gyámkő mutatkozik. A belső várfal mindkét bejárati kapuja a belső építmények elrendezéséhez igazodik. A korábbi kapu úgy tűnik, a lakótoronnyal azonos oldalon volt. Amint erre már utaltunk, az a tény, hogy a torony építésénél ugyanolyan terméskövet használtak, mint a bejáratnál, a két építmény egykorúságára utalhat. A kaput valósággal beleszőtték a falszövetbe. A lakótoronyhoz hasonlóan utólag ezt is köpenyezték.
 |
| 16. Solymos vára északról, OMvH, Fotótár |
 |
| 17. A solymosi vár látképe, OMvH, Fotótár |
Kerete egyszerű alakítású. Fölötte a felvonóhíd láncának mozgatására szolgáló nyílások láthatók, de megmaradt a csapórács hornyának nyoma is és a lábazatnál a perselykő. Az, hogy csak gyalogkapuja van, nem bír semmilyen jelentőséggel, mivel a korábbi fázisokban a várak nagy része nem rendelkezett lovaskapuval. A második kapu, a lovaskapu egyidős a vele szomszédos égületekkel, sőt a külső várnak is nevezett zwingerrel. További tornyok azonban sem a belső, sem pedig a külső falakban nem találhatóak, elsősorban a nehezen megközelíthető, meredek terep miatt. A délkeleti valamint az északi várfalak belső oldalánál különböző építményeket találunk. A déli oldalon, a feltételezett régi bejárat jobb oldala mellett, a sarokban található egy helyiség, amely talán kápolna volt. Ezt követi egy széles terem a lovaskapu széléig, amelyet lovagteremnek neveznek. Az utóbbi kaputól jobbra három különböző méretű helyiség található, amelyeket Izabella házának tartanak. Az északnyugati sarokban volt a börtön. Kétségtelen ugyanakkor, hogy ez a hagyományos leírás nem kielégítő, mivel tudjuk, hogy az épületek nagy része háromszintes volt. Ugyanakkor az emeleti terek meghatározásához hiányoznak a bizonyítékaink. Az Izabella-ház esetében a szakirodalom 20 m-es magasságot említ. A helyszínen látható maradványokból nyilvánvaló, hogy különböző rendszerű falakról van szó, ami egyúttal különböző építési fázisokra is utal. Az északi szárny udvar felőli homlokzatát támpillérsor támasztotta. Egy Márki által közölt rajzon még jól láthatók az itteni nyílások, amelyek mára nagyrészt elpusztultak.74 A nyílások a földszinten ritmikusan váltják egymást a támpillérekkel. Az első szint nyugati végében található egy szegmensíves záródású nyíláskeret. A négy emeleti nyílásból a jobb oldali szélső gótikus stílusú, egymást keresztező pálcatagokkal. Ezt a keretet a 15. század második feléből származtathatjuk.75 Díszítőelemeket találunk a többi nyílás esetében is. Tagolásuk azonban egyszerűbb és a gótikus kapuhoz való esetleges kapcsolódásukat nehéz megállapítani. Ezen nyílások előtt jól elkülöníthető öt egyszerű, négyzetes keresztmetszetű, lekerekített gyámkő. Ezek bizonyára erkélyt vagy külső folyosót tartottak. Erre utal az is, hogy az emeleti nyílások között ajtót is találunk. A belső udvar 20 x 30 m-es kiterjedésű. Az Izabella-ház támpilléreinek szomszédságában ciszterna (kút) található. Mivel feltételezzük, hogy a vár e nélkül nem működhetett, úgy értelmezzük azt az 1552-ből származó adatot egy sziklába ásott kút munkálatairól, hogy a régi ciszternát megpróbálták kúttá átalakítani.76 A külső várfal nemcsak egységes építése, hanem állandó vastagsága és támpillérei miatt is kiváló munka. Néhol eléri a 15 m-es magasságot is. A nyugati oldalon még láthatok a védőpártázat és a gyilokjáró nyomai. A kaputoronytól délre, egy 3 méteres szakaszon a trapéz formájú pártázat is körvonalazódik. A délkeleti oldalon, a belső vár főbejárata mellett egy toronyépítmény tagolja. Legjelentősebb része a bejárati kapu, amelyik a déli oldalon található és nyugatról közelíthető meg a sziklába ásott szárazárkon keresztül. A kapu elé három elég magas hídtartó pillért helyeztek. A kapu felőli első kettő egyforma, a harmadik valamivel hosszabb.
  |
| 18. Solymos vára nyugatról, 199919. Solymos vára délnyugatról, 1999 |
 |
| 20. Solymos vára délről, 1999 21. Solymos vára északról, 1999 |
 |
| 22. Solymos vára, pálcatagos nyíláskeret maradványa sarokáthatással a palotaszárny udvari homlokzatán, 1999 |
 |
| 25. Solymos várának részlete konzolos szerkezet nyomaival, 1999 |
Szád: Első említése 1424-ből származik mint nemesi rezidencia (castellum). A vár azonosítását illetően fontos I. H. Crisan 1965-ben megfogalmazott véleménye, aki a Marosberkes (Birchig) melletti Kápolnás (Cápálnas) közelében lévő Bárláláu vagy Cetate (Várdomb) nevű hellyel kapcsolatosan megjegyzi: „jól láthatóak egy nagy feudális vár nyomai több helyen megmaradt, habarccsal kötött kőfallal, nagy árokkal körülvéve".77 Más források a Magara dombra utalnak Marosnagyvölgy (Valea Mare) mellett Soborsin (Sávirsin) községben, amelyik Kápolnástól három kilométerre fekszik északkeleti irányban.78 Crisan azonosítását Engel Pál is elfogadta.79 Azonban e romokat még nem írta le senki alaposabban.
Szépfalu (Frumuseni): A Maros bal partján fekvő, 1479-ben említett nemesi vár volt és több család (Garai, Bánffi, Ország, Gersei) is birtokolta. A 16. század elején pusztult el, majd 1770-1771 között teljesen lebontották.80 Területén korlátozott régészeti ásatásokat végeztek, ezek eredménye az előkerült érdekes leletanyag ellenére csak részben lett közölve. Régebbi építményeket határoztak meg, többek között egy bizánci jellegű egyházi építményt, padló- és falmozaikkal, faragványokkal.
Tótvárad (Várádia de Mures): A Maros jobb partján állt, 1479-től a 17. századig említik. 1709-ben véglegesen elhagyták és lebontották. A terepen csak az árkok nyomait lehet azonosítani.81
Világosvár (Siria): 1318-tól említik, királyi vár. Hunyadi János birtokába 1444-ben került. Innen jutott a Báthori-család birtokába. 1607-ben elfoglalták a törökök, akik a 17. század végéig kezükben tartották. Úgy tűnik, a 18. században még nagyon jó állapotban volt. 1784-ben a katonaság lerombolta, nehogy a fellázadt parasztok elfoglalják. A községtől északkeletre, a Várdombon fekszik. Ovális alakú, két külön részből áll. A legrégebbi része a váregyüttes közepén egy sziklacsúcson áll. Itt az északi peremen megmaradt egy torony - bizonyára lakótorony - nyoma. Déli és nyugati falából csak kisebb töredékek őrződtek meg. A felmenő fal vastagsága arányosan csökken a magassággal. Benne két falkötőgerenda nyoma látható, más részletei nem maradtak meg. A középső tornyot várfal vette körük Nyugatra a várfal és a torony közötti távolság nagyon kicsi, és ezt a részt egy későbbi fázisban be is falazták, hogy növeljék ezen a szakaszon a fal ellenállását a lövedékekkel szemben. A várfal déli irányban szélesedik ki, ahol egy trapéz formájú területet zárt körül. A torony nyugati falából nagyobb részletek maradtak meg, itt három szintet lehet elkülöníteni.
 |
 |
| 24. | 27. |
 |
 |
| 25. | 28. |
 |
 |
| 26. | 29. |
| 24-30. Világos várának látképei és részletei. Illusztrációk Dugonics András Etelka című regényéből, 1788 | |
 |
 |
| 30. | 33. Világos, belső vár a lakótoronnyal, OMvH, Fotótár |
 |
 |
| 31. Világos várának látképe, OMvH, Fotótár | 34. Világos várának látképe, 1999 |
 |
|
| 32. Világos várának látképe, OMvH, Fotótár | |
A nyíláskereteknek csak a fészkei maradtak meg. Itt a külső homlokzaton árnyékszék maradványai láthatók. Az árnyékszéket két masszív gyámkő tartotta, paralelepipedikusan faragva, amely fölött emelkedett a felső részében valószínűleg római téglával lezárt fülke. Keletre a felső falat egyéb építmények zárták le, amelyekből három magasabb töredék maradt meg, a födémet képező gerendák fészkeivel. Déli szakaszán a fal 2,45 m vastag. További két várfalat később építettek a déli és északi oldalon. A déli, amelynek méretei közelállóak a központi faléhoz, valószínűleg a lakótorony mellett zárult, miután alacsonyabb szinten körbevette a kiemelkedő sziklacsúcsra épített, régebbi várat. Északnyugati kiindulási pontja jól látható. Egy bizonyos távolságon majdnem párhuzamos kettős falat találunk, majd az alacsonyabb fekvésű fal eltávolodik, és délnyugaton torony szakítja meg. A 3,4 x 3 m-es torony tömör, masszív falazással készült, nyílások nélkül. Csak felső végében, a várfal vonalával párhuzamosan található egy keskeny ajtónyílás, ami a küszöbtől számítva csak kis magasságig őrződött meg. A várfal vonala - valószínűleg a meredek szikla miatt - keleti irányban megszakad. Az északi torony olyan sajátosságokkal rendelkezik, amelyek arra engednek következtetni, hogy több szakaszban építették. Alakja téglalaphoz hasonlít, oldalai és sarkai lekerekítettek. Északon a falat egy ma már eltűnt, széles kapu töri át. A fal déli vége a keleti oldalon egy másik periódus emléke. Az északnyugati sarkon, a megszakítás után, újból jelentkezik az a fal, amelyik sokkal vékonyabb a többi oldalhoz viszonyítva. Belül boltozatnyomok maradtak meg, alul bizonyára pince volt. A vár megközelítése csak északról volt lehetséges, ahol sziklába vágott, a várfal vonalát követő árkot képeztek ki. Másutt erre nem volt szükség a meredek sziklafal miatt. A várban sziklába ásott, ciszterna vagy kút működött, ennek mélysége 1835-ben még igen jelentős volt.82
 |
| 35. Világos, belső vár a lakótoronnyal, 1999 |
 |
| 36. Világos, várrészlet, 1999 |
 |
| 37. Világos várának látképe, 1999 |
Vurfu (Aradkövi és Kovászi között): Nagyon keveset tudunk róla. Egy dombtetőn elterülő, kis méretű, ún. történelem nélküli erődítmény volt. Kör alaprajzú, árokkal körülvéve.83
Zaránd (Zárand): Valószínűleg a régi Árpád-kori vár, Zaránd vármegye központjának nyomai látszottak itt még a század elején is.84 Az Aradi Múzeum által végzett régészeti ásatás eredményeit még nem publikálták.
Temes megye várai
Csák (Ciacova): Úgy tűnik, hogy kezdettől fogva királyi vár volt. Luxemburgi Zsigmond Csáki Miklósnak és Györgynek adta valószínűleg 1394-ben, majd 1395-ben visszacserélte, de 1401-ben végleg átadta a Csákiaknak. Az ő tulajdonukban maradt a török korig. A törökök is használták anélkül, hogy valamilyen fontosabb katonai hadműveletben szerepet játszott volna. A vár a Temes holtágának partján fekszik. Alakjára nézve lakótoronynak nevezhető (méretei: 10,50 x 9,80 m, a falvastagság alul: 2,70 m, de belül minden egyes szinten lépcsőzetesen visszaugrik egészen 1.10 m-ig), magassága: 23,70 m. Téglából épült, földszintből és három emeletből áll, felül nyitott terasz zárja le. Sarkait 8 m magas támpillérek (1,05 x 1,50 m) erősítik, ezek lépcsőzetesen csökkenve végül 0,20-0,25 m vastag rizalit formájában éri el a vár fokát. Délnyugaton a sarok mindkét oldalát támpillérek támasztják. További két támpillért helyeztek az északi és keleti sarok mellé.
 |
| 38. Csák, a vár lakótornya a Temes holtága felől,19.század vége |
 |
| 40. Csák, avár lakótornya, 1998 |
 |
| 39. Csák, a lakótorony alaprajza és homlokzatai |
 |
| Csák, a lakótorony alaprajza |
A hetedik támpillér a délkeleti oldalon található, nagyjából azon a helyen, ahol belülről falba mélyített lépcső vezet az emeletre. A magas földszint félköríves boltozattal volt fedve. A felső terasz 1,25 x 0,90 m-es pártázat fokokkal rendelkezik egymástól 1 m-es távolságra. A felső szintekre vezető, félköríves záródású bejárat a földszinten a délkeleti oldalon nyílt. Innen indul a fal vastagságában kialakított lépcső, amely fokozatosan csökken 1,20 m-től 0,75 m-ig. Ugyanazon a helyen, szintén a fal vastagságában egy másik bejárat nyoma is látható levezető lépcsővel, amely időközben feltöltődött. A falakban kis keskeny ablakok sorakoznak, egyesek félköríves záródással: kettő az első emelet, négy a második emelet és öt a harmadik emelet szintjén. Az ablakokat kissé átalakították az idők során. Úgy tűnik azonban, hogy az építmény többi része meglepően jó állapotban maradt ránk. A lakótornyot a 13. század végére, a 14. század elejére keltezték, s ehhez legfontosabb érv az ablakok félköríves záródása volt. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk, hogy az adott korszakban már használták a csúcsíves záródást is. Sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy a lakótorony beilleszthető egy szélesebb építészeti csoportba, amelyhez az érsomlyói (Vrsac) lakótorony is tartozik.
A tornyot egy 1701-ben teljesen elpusztított erődítmény vette körül, amelynek nyomai ma már nem láthatók. A karlsruhei levéltár egyik alaprajzán látható egy közel négyzetes alaprajzú vár hat bástyatoronnyal. Az együttest sánc és árok vette körül. Egy másik külső árok kiegészítette a mocsaras vidék által biztosított védelmet.85 Nicolae Sácará végezte el a vár elemzését és ő helyezte el a hasonló jellegű építkezések körébe.86 A torony utolsó restaurálását 1962-1963-ban végezték.
 |
| 41. Facsád, a castellum alaprajza |
 |
| 42. Facsád, a castellum maradványainak látképe a saroktorony felől |
 |
| 43. Facsád, a castellum maradványainak részlete |
 |
| 44. Facsád, a castellum maradványainak részlete |
Egres (Agris): A települést, ahol az egyik legkorábbi cisztercita kolostort alapították, valószínűleg a 16. században megerősítették. Ezt azonban csak Marsigli rajzából ismerjük.87
Facsád(Fáget): A vár a településtől nyugatra feküdt. A 16. század közepe után végvár, ekkor valószínűleg megerősítették és bővítették. 1554-ben már a törökök kezén volt. A 16. század végén a keresztények visszaszerezték, majd számos hadieseményben játszott szerepet 1658-ig, amikor is a lugosi és karánsebesi bánság végleg a töröké lett. A 17. század elején újjáépítették. Két erődítése - a belső és a szélesebb külsővár - jól látható Marsigli 1697. évi térképén. Az eddigi régészeti ásatások a vár területének három részét tárták fel. Elkülöníthető volt egy castellum nyoma, 29 x 26 m-es külső méretekkel. A délkeleti sarok-kis kerek toronnyal volt ellátva, 3,20 m belső átmérővel, 1 m vastag fallal, bejárattal. Mellette még egy helyiséget találtak, 5,40 m belső szélességgel. Az építmény görgeteg- és terméskőből épült, középkori és római téglákat kevésbé használtak fel. A nyugati oldalon az árok szélessége 28 m. A déli oldalon ugyanaz az árok 20 m széles. Mélységüket nem lehetett meghatározni a nagyon magas talajvízszint miatt. A külső árkot két szomszédos patakból vagy a Béga vizéből töltötték fel egy csatorna segítségével. Mindegyik oldalon létezett egy 1,70-3 m széles út, ezt gerendák burkolták az árok irányába. Az északi oldalon az utat kétszer hozták rendbe, ennek következtében 4 m széles lett. A déli bejárat mellett a régészek nagv farkasverem nyomára bukkantak. A vár belterületén található építmények több szakaszban épültek. Az északi oldalon egy 4 m széles helyiség létezett, a déli oldalon pedig egy 6 m szélességű szobasor kettő vagy több helyiséggel. A déli sarokban téglalap alaprajzú épületszárny emelkedett (belső mérete: 5,15 x 5,40 m) 1,20 m vastag falakkal kívülről és 0,85 m vastaggal belülről. A vár életének utolsó szakaszában deszkaépítmények is álltak itt. Keletről egy másík téglalap alaprajzú erődítmény volt szomszédos a várossal.88 Az ásatások során előkerült leletanyag nagyon gazdag volt. Ezek többnyire a török foglalás korából származnak. A fegyverek közül legjelentősebb egy muskéta, egyéb vaslővedékek mellett.89 A kályhacsempék közül egyesek biztosan a 15. századból valók (oroszlán levelekkel díszített keretben) ami egykorú építmények létezését feltételezi.
Galadna(Gladna Romána): A vár nem szerepel az írott forrásokban. A Béga folyó egyik mellékágánál fekszik, 400 m-re a falu központjától, egy 70 m magas - a patak egész völgyét uraló - domb tetején. Ma látható részei egy föld-sánc és egy belső árok. A vár átmérője kb. 60 x 40 m. Egy kis, kb. 10 m-es oldalhosszúságú belső udvar 2-6 m mély, 7-10 m széles ovális alakú árokkal van körülvéve. A földsánc két részből áll: az egyik félkör alakú és délkeleti irányú, a másik északnyugati irányú. A bejárat a déli oldalról nyúlik. Északnyugaton a földsánc hiányát meredek lejtő pótolja. A vár közepén agyaggal tapasztott faépítmény nyomait találták, két különböző építési fázissal. A kályhacsempék és a kerámia leletek alapján 1400 körűire keltezték.90
Lagos (Lugoj): Engel Pál véleménye szerint a 14-15. században Zsidóvár volt a lugosi kerület központja, valószínüleg a szörényi báni, később a temesi ispáni tiszt tartozéka.90 Az új lugosi várat a 16. század közepén kezdték építeni. A korabeli útleírásokból kiderül, hogy négyzetes alaprajzú volt, gyenge kőből vagy földdel töltött favázzal épült, előtte a város erődítései - vizesárokkal erősített paliszád -húzódtak. A 17. századi alaprajzokon feltüntetett, furcsa, téglalap alaprajzú, a sarkokon 90°-os szögben elhelyezett bástyák nem nagyon értelmezhetők.92 Egy kapuja volt a nyugati oldalon. A város egy másik, trapéz formájú erődítéssel volt ellátva, amely hosszanti oldalával a Temest követte. Ennek bástyái rombusz alakúak voltak, előttük egy 20 m széles árok húzódott. Bejárata szintén a nyugati oldalon volt. Megközelíteni egy olyan hídon lehetett, amelynek egyik része felhúzható volt. A 17. század végén nyugati irányban kibővítették, s ezáltal megkétszerezték az erődített területet.93 Az újabb építkezések alkalmával ásott régészeti kutatóárkokat hozzá nem értő szakemberek felügyelték. Egyedül egy paliszád létezéséről tudunk, ennek azonban pontos fekvését sem lehet ma már meghatározni a város topográfiájában.
Temesvár (Timisoara): A régi Árpád-kori várral kapcsolatban, amit 1212-ben említenek először, Paul Niedermaier egy régebbi, Borovszky Samutól származó elméletet vett át.94 Eszerint az első vár az Anjou-kori palota északi oldala mellett keresendő, noha erre nézve nem rendelkezünk semmilyen biztos támponttal. Továbbá azt is feltételezték, hogy a vár egy római castrum felhasználásával épült.95 Borovszky egy képzeletbeli alaprajzon feltüntette az Árpád-kori vár vonalát is, téglalap alaprajzú várat képzelve el, amely hosszanti oldalaival kelet-nyugati irányt követett volna. Ezzel szemben hangsúlyoznunk kell, hogy a régi vár eltűnt a 16-18. századi bontások és felújítások során, amelyek a Vauban-stílusú bástyás vár megépítésében tetőződtek. Szerencsére rendelkezünk a vár régebbi alaprajzával,96 amelyet azonban megfelelő fenntartással kell fogadnunk az Ortelius könyvében megjelent 16. századi látképpel együtt. A Temes mellékágai ideális természeti védelmet nyújtottak egy vár számára. A vizek által szabadon hagyott számos sziget az építők számára lehetőséget biztosított egy szabályos alaprajz kivitelezésére. Közismert tény, hogy a temesvári vár Károly Róbert hadműveleteinek egyik központja és királyi rezidencia is volt, ami nagyobb szabású építkezésekre enged következtetni. Érdekes megfigyelésekre nyílt mód az 1902-1903-ban végzett nagy építkezési munkálatok alkalmával, amelyeket a Hunyadi-palotának nevezett épület (ma a Bánsági Múzeum) mellett végeztek.
 |
| 45. Temesvár, a várkastély alaprajza, kiemelve a kutatott, 15. századi falrészletek |
Borovszky tudósítása szerint a jelenlegi északkeleti torony mellett, 6 m-es mélységben, olyan alapozásra bukkantak, amelyek nem egyeztek meg a palota falával, sőt az utóbbiak ráépültek az előzőekre. Ezek az alapozások 2-3 m hosszú, egyik végükön kihegyezett gerendákon nyugodtak úgy, hogy felül további, már vízszintes gerendák voltak elhelyezve, amelyek közé kő- és téglatörmeléket helyeztek. Ezen ágyazás fölé újabb nagy homokkő réteget helyeztek. Erre építették téglából a felmenő falat, jó minőségű habarccsal megkötve.97 1980-ban egy újabb régészeti feltárásra került sor az északnyugati sarokban. További két falra bukkantak, mindkettő téglából készült, de különböző periódusokból származnak. A gerendákat újból megtalálták, de nem tudni, hogy melyik fal mellett, azonban az alapozáshoz közel. Az északi szárny mellett faragott kövekkel, keretekkel és téglával feltöltött alapozási árkot sikerült azonosítani. Az erről közzétett jelentések megemlítenek két téglával burkolt járószintet, egyiket az udvar belsejében, 2 m mélységben, másikat a múzeumtól nyugatra, 3 m mélységben. A kastély udvarában 200 vas ágyúgolyót találtak.98 A vár történetében valószínűleg különösen jelentős volt Filippo Scolarinak, az 1404-1426 közötti temesi ispánnak tulajdonítható periódus. Erről különösen az utóbbi időben esett többször szó.99 Ekkor átalakították a kastélyt és a települést körülvevő erődítéseket is. Egyes vélemények szerint Temesvár várát egy, az 1440-es évek elején bekövetkezett földrengés miatt ismét újjáépítették. Ezeknek a munkálatoknak az irányítója Hunyadi János volt, aki akkoriban az erdélyi vajda és a temesi ispán tisztét töltötte be. Az új palota és vár formáját tekintve a Borovszky-féle leírást érdemes figyelembe venni. Eszerint az ún. Hunyadi-palota a korábbinál valamivel nagyobb volt, és nem vette figyelembe annak elrendezését. Alapozása szintén cölöpökre épült, de nem annyira szabályos elrendezésben. A falak építésénél Varsánd-vidéki terméskövet használtak. A kastély helyszínrajzát egy 1727-ben készített felmérés alapján van lehetőségünk elemezni.100 A téglalap alaprajzú épületegyüttes földszinttel és két emelettel rendelkezett, az épületszárnyak belső udvar körül csoportosultak. Az enyhén ferde főhomlokzat észak felé nézett. Az első emeleten ún. lovagterem volt, kettős oszlopcsarnokkal és csúcsíves boltozatokkal, utóbbiakat 1809-ben és 1836-ban is lehetett még látni. Ugyancsak ezen az emeleten helyezkedett el a kápolna is. A terem udvar felőli záródása nem ismert, de tudjuk, hogy kívülről két támpillér erősítette. Keleti végénél emelkedett a kaputorony. A déli és keleti oldalon helyezkedtek el a várnagy és a hölgyek szobái. A második emeleti szobákat a vendégek és a szolgálók vették igénybe.101 A délkeleti és délnyugati saroktornyok a rajzok alapján 16. századinak tűnnek. A 15. század közepén bővítették a védelmi övezetet is, amely kezdetben földből és fából épült. A várnak összesen négy kapuja volt: az erdélyi vagy karánsebesi, a lippai, az aradi és a Víztorony-kapu. Noha a települést civitasnak először 1342-ben nevezték, valójában városi jogot csak később szerzett A 15. század második felében jelentek meg a kőből emelt bástyafalak, amikor magát Temesvár városát először említik. Ezekről források szólnak 1514-ben, amikor a Dózsa György vezette keresztes csapatok megostromolták a várost A saroktornyok - a későbbi térképes ábrázolásokat és az ismert analógiákat is figyelembe véve - a 15. század közepe utáni időszakra datálhatok. Ha figyelembe vesszük, hogy a vár erődítési munkálataiban részt vett a 16. század első felében az olasz Martino de Spazio102 is, akkor a vár fejlődése még bonyolultabbnak tűnik. Átépítése a török foglalás után is folytatódott. Az Ortelius művében megjelent Temesvárról készített rajzon tisztán kivehető a vár két legfontosabb alkotórésze. A jobb oldalon az erődített rezidencia együttese látható, három sarkán egy-egy kerek toronnyal. Északi oldalának közepe táján négyzetes lábazatú kaputorony emelkedett. A kapu baloldalán alacsony épület azonosítható. A kastélyt bizonyos távolságra és valamivel alacsonyabban második várfal vette körül. Ez az alaprajz elég jól megfelel az 1933-ban közölt olasz alaprajznak. Az eltérések jóval nagyobbak a városi erődítmény esetében. Az olasz alaprajz téglalap formájúnak tünteti fel azt, míg a látkép szabálytalannak, és ami még fontosabb, négynél több toronnyal. A méretbeli különbség igen jelentős, mivel a város erődítéseivel együtt tizennégyszer volt na-gyobb magánál a várnál. A visszafoglalásról készített képen egy legalább nyolc bástyatoronnyal ellátott várfal látható. Előtte északon másik falöv húzódik. Az 1717-es alaprajz más képet nyújt az erődítményről. A város belső fala már nem annyira zárt, de a kötőgátak vonala elég hangsúlyos. Az északkeleti sarokban egy újolasz bástyára emlékeztető építmény vehető ki. A külső kötőgát bástyaként is értékelhető, íves részekkel rendelkezik. Ugyanaz a forrás a nyugati oldalon, az óramutató forgásának irányában ábrázolja a tor-nyokat és kapukat.103 Az 1737-ben és 1752-ben készült metszeteken látható a várostól északra még egy erődítmény, amely bizonyos mértékben hasonlít a régi kettős erődítmény egy részére. Ezekből arra lehet következtetni, hogy a város erődítéseinek nagy részét lebontották 1717-1737 között. Ezután már csak jelentéktelen részletek maradtak meg.
 |
 |
| 46. Zsidóvár, alaprajz | 47. Zsidóvár, látkép, 1999 |
Zsidóvár (Kricsó, Criciova): Királyi vár, írott források már a 14. század elején említik. A 15. század közepétől kezdődően több nemesi család birtokolta, közöttük a Hunyadiak is. A vár a Temes folyó egyik kisebb, keleti mellékága mellett épült. Az erősség egy 40 x 20 m-es területet foglalt el a mintegy 150-200 x 20-30 m-es platóból. Nyugat felől árok övezi. Eredetileg volt egy kb. 12 x 11 m-es, 3-3,50 m falvastagságú nyugati tornya is. Második tornya, a négyzet alaprajzú kaputorony,104 a délkeleti oldalon feküdt (méretei: 3,60 x 3,10 m, fala 1,30 x 1,50 m vastag). A várfalak többé-kevésbé derékszög alaprajzúak, lekerekített sarkokkal. A rövid déli szárny meghatározza az egész épületegyüttes ötszög alaprajzát. A keleti oldal ezzel szemben nem egyenes vonalú. Hosszanti tengelye 40 m, merőleges tengelye pedig 22 m hosszú. Falai a keleti oldalon 6-7 m-es magasságig maradtak meg, vastagságuk 1,80 m. Külső falsíkjaikat válogatott kövekből emelték. A vár délnyugati sarkában, a lakótorony és a várfal között, melléképület állt, amelynek két építési fázisa ismeretes.
 |
| 48. Zsidóvár, a várfal és az udvar részlete, 1999 |
 |
| 49. Zsidóvár, a lakótorony maradványai, 1999 |
 |
| 50. Zsidóvár, várrészlet, 1999 |
Északon, a toronnyal ellentétes oldalon egy másik helyiséget képeztek ki. Ezen helyiségek előtt íves falat találtak (méretei: 3,30 m széles, 0,70 m vastag), melyeket egy víztároló maradványaival is azonosítani lehet. A második fázisban, a lakótorony udvar felőli részétől keletre három kő alapozású, lxl m-es oszlop és több, téglából épített fal készült. Két kályháról van tudomásunk, az egyik az északnyugati sarokban, a másik a déli oldalon, a keleti épületcsoport mellett állt. A déli oldal hosszában fából, vályogból és téglából készült ideiglenes építményekről is tudunk. Az 1930-ban végzett első régészeti ásatások igen rövid ideig folytak.105 1973-1977 között rendszeresebben folytatták a feltárásokat, egyedül 1974-ben szakítva meg a munkálatokat. Ezek bebizonyították, hogy valószínűleg az 1600 májusi ostrom miatt a vár jelentős károkat szenvedett, ezeket utólag kijavítottak.106
Munkánkat nem fejezhetjük be anélkül, hogy ismételten ne hangsúlyoznánk, összefoglalásunk a vizsgált területről szerzett eddigi ismeretek rögzítésére vállalkozott, s így messzemenő következtetések levonását nem tartja lehetségesnek. Mindenesetre úgy véljük, hogy az érintett témával sokkal alaposabban kell a jövőben foglalkoznia a román kutatásnak. A mai kutatási lehetőségek között a még tisztázatlan feladatok megoldása sokkal inkább elvégezhető, mint az elmúlt időszakban. A fejlődéstörténet, típusok vagy tipológia meghatározása, a vizsgált terület várainak beillesztése a környező vidékek várépítészetébe csak ezután lehetséges.
Czigler Győző budapesti műegyetemi tanár hallgatóinak 1892-ben készített felmérései az Arad megyei Sólymos váráról az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Tervtárában
Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal budapesti központjának hatalmas, nagyrészt máig feltáratlan építészettörténeti forrásanyagot tartalmazó tervtárában maradt fenn több mint 20 db tervlap az Arad közelében emelkedő solymosi várromról. Feliratuk szerint 1892-ben készítették őket a Királyi József Műegyetem hallgatói (talán egy szünidei felmérési gyakorlat során) tanáruk, az egyetem ókori építészeti tanszékének professzora, Czigler Győző vezetésével. Bár ma még kevéssé ismert, mikor és hol került sor ez idő tájt hasonló építészhallgatói gyakorlatokra, a helyszín kiválasztása talán nem független attól, hogy épp Aradról indult el Czigler professzor pályája. Régi építészcsaládban született itt 1850-ben, s bécsi tanulmányait, nagy európai utazásait követően első munkái is e vidékhez kötődnek. 1874-ben költözött Budapestre, ahol 1905-ben bekövetkezett haláláig mintegy hatvan jelentőseb középületet, templomot, bérházat tervezett. 1887-ben nyert műegyetemi kinevezést, számos szakmai egyesületnek, így többek között a Műemlélek Országos Bizottságának is tagja volt. Bár szakirodalmi munkásságában elsősorban az ókor építészetével foglalkozott, széleskörű érdeklődése minden jelentős építészet-történeti korszakra kiterjedt. Ez utóbbi vezetett el tanítványaival a solymosi várba is, amelynek általuk készített rajzi dokumentációja - bár mindeddig, úgy tűnik, elkerülte mind a magyarországi, mind pedig a romániai kutatók figyelmét -, messze kiemelkedik a 19. század végének hazai várfelmérései közül. Bár grafikai megjelenésükben szinte a modern fotogrammetriát idéző rajzok tényleges pontosságát csak modern ellenőrző mérések igazolhatják vagy cáfolhatják, kétségtelen, hogy még enélkül is alapvető dokumentumoknak tekinthetők, amelyeket aligha nélkülözhet a késő gótika profán emlékeivel, s általában a középkor váraival foglalkozó modern kutatás. A felméréseken ugyanis még jól tanulmányozható a díszes palotahomlokzatok ma már elpusztult számos részlete, de ezek őrzik a szinte nyomtalanul elpusztult várkonyha emlékét, nem is szólva a rejtélyes délnyugati saroktér - minden bizonnyal a kápolna -ma feltehetően a föld alatt rejtőzködő gazdag tagozatairól. Mindezek alapján talán nem is kíván külön indoklást, hogy miért követi a leglátványosabb kilenc rajz Adrian A. Rusu nagyívű áttekintését. Szándékunk az, hogy ezzel is erősítsük az abban (is) megfogalmazott mondanivalót: csak további alapos forrásfeltárásokon és helyszíni kutatásokon alapuló, közös munkával érhetők el történeti, építészeti örökségünk vonatkozásában biztos eredmények. Czigler Győzőnek és hallgatóinak solymosi rajzai így nem csupán a 19. század végi felméréstechnika és építészeti érdeklődés emlékei kell hogy legyenek, de egyúttal arra is ösztönözzék a mai kor kutatóit, hogy mielőbb végezzék el a Kárpát-medence e különösen jelentős várromjának tudományos feldolgozását, amely munka a ma még álló falak megmentéséhez is elvezethet.
Feld István
 |
| 1. Sólymos vára, az északi palotaszárny udvari homlokzata. Czigler Győző és tanítványai felmérése, 1892 |
 |
| 2. Solymos vára, észak-déli metszet. Czigler Győző és tanítványai felmérése, 1892 |
 |
| 3. Solymos vára, a nyugati torony alaprajza, oldalnézete és metszete. Czigler Győző és tanítványai felmérése, 1892 |
 |
| 4. Solymos vára, a konyhaépítmény nézete, metszete és alaprajza. Czigler Győző és tanítványai felmérése, 1892 |
 |
| 5. Solymos vára, a délnyugati tér („kripta") alaprajza, metszetei és részletei. Czigler Győző és tanítványai felmérése, 1892 |
 |
| 6. Solymos vára, a délnyugati tér („kripta") alaprajza, metszetei és részletei. Czigler Győző és tanítványai felmérése, 1892 |
 |
| 7. Solymos vára, a délnyugati tér („kripta") nyugati fala. Czigler Győző és tanítványai felmérése, 1892 |
 |
| 8. Solymos vára, a délnyugati tér („kripta") déli fala. Czigler Győző és tanítványai felmérése, 1892 |
 |
| 9. Solymos vára, az északi palotaszárny udvari homlokzatának részletei. Czigler Győző és tanítványai felmérése, 1892 |
|
|
|