|
|
|
Édesanyám Móré Jánosné született Feszler Nóra emlékének
...csak itt-ott láthatni, a hajdani népesség jelei gyanánt,
magas templomokat; de ezek is a vadak odúi ma
s a hajdan igen vallásos helyek most nem csak az emberektől,
hanem az istenektől is él vannak hagyatva...
Szamosközy István
A Maros-völgy Zám és Csanád közötti szakaszán, az egykor Arad, Zaránd és Csanád vármegyékhez tartozó, és északon a Fehér-Körösig terjedő vidéken 20 monostor és 70-nél több más templom épült fel a 13. század végéig, elbeszélő források, oklevelek, valamint a pápai tizedlajstrom általában az Árpád-korra visszamenő adatai szerint.
E területen középkori egyház ma sehol sem áll. Csupán néhány rom vagy alapfal-maradvány emlékeztet a jelenlegi faluközpontoktól többnyire távol eső helyeken.
A rombolás mérföldköveiként számon tartott mongol hadjárat (1241), kun lázadás (1280, 1282) és a Dózsa-parasztháború után bekövetkezett több mint másfél évszázados hódoltság alatt (1552-1714) a települések pusztulása olyan méreteket öltött - itt is, mint szerte a török iga alá temetett országrészeken -, hogy a 19. századi levéltári kutatások nem egy fontos középkori templom esetében a lokalizálás kérdésével küszködtek, mint például a valamikor híres aradi káptalan pontos helyének megállapításával.
A helyszíni anyag mai állagának felmérésére és régészeti feltárások eredményeit is számba vevő feldolgozására eddig nem került sor.
A pankotai apátság*
A valamikor híres pankotai apátság múltját homály fedi. Több mint száz éve föltárt, rendkívül gazdag leletanyaga szinte csak a helyi érdeklődést keltette fel, a művészettörténeti kutatás nem tartja számon. Építészeti maradványai, számos faragványtöredéke éppen akkor került napvilágra, amikor eldőlt a zsombolyi főesperesség és egykori székhelye körüli vita és ennek kapcsán az apátság végleges, Zaránd vármegyei lokalizálása, amikor bizonyossá vált, hogy Pankota az egri püspökségnek Csanád és Várad egyházmegye közé ékelődő zsombolyi főkerületéhez tartozott.1
A valószínűleg korai alapítású zsombolyi archidiakonátus - melynek székhelyét Márki Sándor a Pankota melletti Muszka (Másca) határába helyezte2 - 1332-től mint pankotai főesperesség szerepel folyamatosan oklevelekben.3 A főesperesség székhelyváltásáig Pankota fejlődését vára és monostora biztosította. A Kopasz-hegy lábánál elterülő ó-pankotai település délkelet felől övezte a szomszédos dombháton emelkedő épületegyüttest.4
A pankotai apát faluját 1177-ben említi először oklevél.5 Az apátságként feltűnő monostor keletkezésére és alapítójára vonatkozó adatokkal nem rendelkezünk. A Váradi Regestrum szerint 1219-ben a monostor kegyura egy bizonyos András volt, aki mint bíró ítélkezett az apáttal a pankotaiaknak két pankotai lakos ellen emelt panasza ügyében.6 Nincs kizárva, hogy ez az András, akiről a bejegyzés csak annyit árul el, hogy az apátság kegyura volt, azonos az Igmánd nembeli Farkas fia Andrással, a pankotai vár uraként számon tartott Lőrinc vajda nagyapjával, aki már 1233 előtt tekintélyes, gazdag ember volt.7 Nézetünk szerint emellett szól a monostor és az azt magába fogadó vár összetartozása és a főesperesi székhelynek közvetlenül az Igmánd nem pankotai birtokvesztése utáni áthelyezése,8 ezek szerint a kegyúri jogot is elvesztő nemzetség monostorába. Úgy látszik, hogy ezt az összefüggést igazolja a vár királyi birtokként való feltűnése 1318-ban,9 az archidia-konátusi és az uradalmi székhely összevonásának lehetőségét is biztosítva.
A monostor rendi jellege nem adatolt, de a szerzők nagy része Fuxhoffer érveit elfogadva bencés apátságnak tartja, a Boldogságos Szüzet jelölve titulusaként.10 Ellenben, ha egy pankotai egyházat valóban Szűz Máriáról neveztek is a 15. században, még nem biztos, hogy ez a viszonylag későn említett templom azonos az apátságival, főként mivel egy - ugyancsak pankotai - bizonyos Szent Lőrinc-egyház filiájaként tűnik fel.11 Ezek szerint lehetséges, hogy a Szűz Mária titulus a helyi plébániatemplom nevét őrizte meg, és csak a 18. században, a címzetes apátok megnevezésében cserélődött fel az eredetileg Szent Lőrincet tisztelő apátság védőszentjével.12 Így talán nem véletlenül viselte Igmánd nembeli András két leszármazottja is a Lőrinc nevet, mely utalhatott a monostoralapító kegyúrra és egyben a neve szerint választott égi pártfogóra.
Az apátság birtokai közül Úrit említi 1252-ben oklevél, mely valószínűleg a Pest megyei Oszlár szomszédságában feküdt.13 Pankota plébániáját kétszer jegyzik a pápai tizedlajstromok összeírói. Miklós nevű papja (1332-ben?) a fő-kerületen belüli legnagyobb összeget fizeti.14
1387-ben a pankotai és déznai domíniumot Zsigmond király Losonci László és István szörényi bánoknak adta.15 A mezővárosi státust soha meg nem haladó pankotai település a Losonciak kezén marad a hódoltságig.16 Amikor 1565-ben Hasszán bég vezetésével a török Pankotát beveszi,17 kétségtelen, hogy az apátsági templom is ostrom alá kerül. A török foglalás alatt a mezőváros is tönkremegy. így 1651-ben már mint pusztát adományozza II. Rákóczi György Marosnémeti Gyulay Ferenc zarándi főispánnak és 1732-ben mint elpusztult helység kerül Raynald modenai herceg birtokába.18
A török hódoltság után Pankota újra benépesül. A kincstár által 1785-ben behozott elzász-lotaringiai telepesek a Kopasz-hegy lábánál elterülő középkori mezőváros helyén újraalakult Ó-Pankotától északnyugatra alapítják meg Új-Pankotát, amely 1800-tól rendelkezik önálló plébániával.19 A két helység 1807-ben egyesült, majd 1817-ben a württem-bergi Gosheimból származó újabb telepesekkel bővül.20
Ó- és Új-Pankota délkelet és északnyugat felől fogta közre a dombhátat, amelyen a kőbányaként kínálkozó romok a település felvirágzásának ütemében pusztultak.
Minthogy Zaránd megye a török foglalás alól felszabadult területek újraszervezésekor Aradhoz került,21 Pankotát is az utóbbi megye keretében említik az összefoglaló munkák. Ezek közül Peretsényi Nagy Lászlónak 1806-ban befejezett, kéziratban maradt, Arad megyét ismertető műve éppen akkor készült el, amikor beindult az apátság kőtöredékeinek az új-pankotai templom építéséhez való felhasználása.22 Az új templom melletti felekezeti iskola, az uradalmi magtár, számos középület és magánházak sorának pincéje-alapfala az apátság kváderköveiből épül.23 Az útburkolathoz is felhasznált kőtöredékek így az egyre terjeszkedő település majd minden pontjára elkerülnek.
Fábián Gábor 1835-ben kiadott megye-monográfiája - amelynek csupán az első kötete látott napvilágot - már csak a várra tér ki, a templom romjairól nem tesz említést.24
Török Gábor viszont megemlíti, hogy a hódoltság után visszamaradt romok, „melyek nagyszerűek voltak, bástyával és sánczczal körülvéve, a városi templomnak maradványaival leromboltattak",25 másrészt egy szemtanú elbeszélését idézve, hogy 1806-ban „a nagy templom kriptájából egész csontvázak emeltettek ki", és ugyanakkor „az erőd egyik szeglettornya alatt egy koporsóban két szemközt fektetett csontváz egy nagy, széles karddal találtatott".26 Habár a szerző kiemeli az adatközlő Schmidt András „templom-gazda" voltát, az elbeszélés hitelességének mintegy nyomatékot adva, természetesen csak azok az információtöredékek vehetők számba az apátság mozaikképének rekonstruálásakor, amelyeket több forrás azonosan megítélt adataként könyvelhetünk el, vagy a fellelhető rajz- és levéltári dokumentáció utóbb nyugtázott.
Tulajdonképpen csupán a 19. század közepétől rendelkezünk megbízhatónak ítélhető közvetlen adatokkal, a beinduló ásatásokkal kapcsolatos közlemények főleg helyi újságcikkekben megjelenő híradásai alapján.
A romhely kutatásának első ismert kísérlete Pichler pankotai uradalmi inspektor nevéhez fűződik, aki valószínűleg a birtokos Szulkovszky herceg indíttatására ásatott 1847-ben.27 Pichler kutatásának némi eredménye másfél évtized múlva kerül említésre a nagyszabásúként beinduló újabb ásatáson is résztvevő munkások és szemtanúk elbeszélése alapján.
1862-ben a régiségek iránt érdeklődő, főleg helyi értelmiség és egy-két Pankota környéki földbirtokos összefog a csaknem 300 éve romba dőlt apátság feltárása érdekében, egy Arad megyei régiség-társulat alapítását is tervezve. A terepszemlével kezdett vállalkozással kapcsolatos újságcikkek helyszíni és az előbbi ásatásra vonatkozó adatai két középkori templom és egy kővár maradványairól tudósítanak. Mivel időközben a leírt maradványok nyomtalanul eltűntek, és később csak az ásatáson résztvevő Török Gábor említi őket futólag, a két dokumentum-értékű cikk vonatkozó részeit a következőkben újraközöljük:
„... Pankota mezővárosától - mely most herczeg Szulkovszky árvái birtoka - keletre van egy dombtető, melyen őseink lakhelyeinek még némi nyomai látszanak. Nehogy ezen ereklyék ... maholnap nyomtalanul elenyésszenek, a fentebbiek ott folyó 1862-ik évi szeptember hó 30-án és következő nap ásatásokat eszközöltek. Ezeken kívül... számosan voltak jelen, nevezetesen: Bohus László, Hollmayer pankotai uradalmi főtiszt, Magyari Alajos pankotai plébános és Vásárhelyi Dezső.
A dombtető azon térségén, melytől északkeletre a temető és ettől a pankotai szőlőhegyekig levő nyílt térség, délre a sörház, nyugatra Pankota és keletre a térség felett a pankotai szőlőhegyek fekszenek, és melynek déli és nyugati szélén fasorokkal beültetett dűlőút vonul - Magyari Alajos plébános úr előadása szerint a pankotai római kath. egyház jegyzőkönyve nyomán már 1370. évben r. kath. plébánia és templom volt, mely azonban a török által 1558-dik évben végleg elpusztítattatott.
E plébánia és egyház romjai még 1807-ben állottak, a midőn a kamara által belőlük építtetett a mostani pankotai római kath. egyház és plébániai lak, valamint az uradalmi magtár, és a romok elhordása csak akkor tiltatott be, midőn a romok a föld színéről már egészen elhordattak.
Most már semmi maradványuk, uradalmi szántóföld van rajtuk és csak a kiszedett alapfalak helyeinek behorpadása és még szétszórva létező apró kőfaragvány, kő-, tégla- és cseréptöredékek jelezik azon helyet ... [ahol] öt völgyelet látható, melyek a hajdani épületeknek telekül szolgáltak. Az éj szaki részen levő romhelyen volt a templom, mint az a nyomokból kitűnt, de ezen ásatásnál jelenvolt Schmidt András pankotai templomatya, mintegy 70 éves ember szinte állítá nekünk, hogy ott volt a templom; melynek hossza 45 lépés, a szentélye pedig kelet felé volt mint az hajdan szokott lenni.
A templomtól délre a serház felé eső részen négy épület nyoma látható, melyek a plébániához tartozó épületek lehettek.
E térség több pontján a fentebbiek jelenlétében megkezdetvén az ásatás, alig néhány hüvelyknyi mélységben kő-por és alantabb összehányott kőhalom volt található. Itt igen érdekest hihetőleg csak is a templom sírboltjában ... lehetne találni, de a sírbolt összeomlottnak látszik, és azért itt nagyobbszerű ásatás igényeltetik, mit eszközölni Hollmayer úr meg is igért ...
A társaság néhány kőfaragvány-, kő-, tégla-, és cseréptégla töredéket magával vive, tovább zarándokolt azon romhalomhoz, hol hajdan apátság székelt és falakkal s mély sánczokkal erődített lak vagyis várlak volt."28
„Ezen apátság romhalma is, úgy látszik, még eddig nem csak hogy figyelemre nem méltatott, de az barbár kezekkel szét romboltatott. Éppen a fentebbi romoknak sorsában részesült, t. i. építkezésekre szét hordatott... Csak egy földbalom létezik még, a még itt ott létező alapfalakkal, körülvéve mély sánczczal. És e földhalom is szabálytalanul fel van turva a régiség és kincskeresők által.
... Fekszik az előbbitől mintegy 5-600 lépésnyire éjszaknak a mostani óhitű templom irányában Pankota mezővárosa és a pankotai szőlőhegyek közt.
Három vi[z]ároktól[?] és ugyanannyi védfallal volt körülvéve. A belső még mintegy 6 öl széles és 3-4 öl mély, a második és harmadik árok nyomai már csak kevéssé láthatók. A külső nagy, terjedelemben egész a városba és a mos-tani temetőbe kiterjedve vette körül.
A négy sarkán védtorony nyomai vehetők ki, a keleti oldal baltornyában volt a kut, mely már azonban be van temetve. Középen még meglevő alapfalak keletnek néző szentélyre mutatnak, a szentély fala 2 láb és a mellék falak 3 láb szélességfiek.
Az ásatásnál munkásképp működő szemtanuk, de másak is mint nevezetesen Sepsi György ... pankotai fazekas mester állítja, hogy Pichler Szulkovszky herczeg pankotai uradalni inspectora 1847-ik évben ásatván a sírboltra akadt, hol egy rézüst és egy kőkoporsóban három embertest taláthatott, a szentély sírboltja alatt pedig szinte egy hosszú lábszárcsont vala, mind ez azonban az ásó emberek által szétzúzatott az üst kivételével.
Mint a munkások mondják egy nagy gyűrűt is találtak, de azt az akkori mérnök, kinek felügyelete alatt az ásatás véghez vitetett, azt elvette, és hogy hová tette nem tudják.
A keleti oldal bal sarkán szintén ástak majd 5-6 öl mélységre hol egy kelyhet és főbb ezüst pénzt leltek, melyeket Pichler Bécsben csekély áron eladott. Ugyan a keleti oldal jobb sarkán a védtorony mögött egy boltozat látható, mely omladékkal tömve van.
A társaság ezen előismeretek megszerzése után hozzá fogott a kémleléshez, hogy szabályozott ásatáshoz foghasson.
Mindenek előtt a szentély körül történt ásás, melynek nyomán a földdel borított alapfalak menete a két napi ásatás folytán felfedeztetett.
Az ásás által az omladványok alá temetkezett sertés és embercsontok találtattak, valamint elporhanyult állati test, handzsár darab, régi sajátságos alakú kis bögrék cserepek, régi üveg, mázzal bevont téglacserép, borostyánkő és oltár-díszítmény.
A temető árka is, a hova szinte kiterjed a külső sáncz, szemle alá vétetett, mely egész hosszában a föld felső rétege alatt fél lábnyi mélységre fél láb szélességű égett földdel és több helyütt az égő üszkök alá temetkezett állati testek porhadmányaival, itt ott égett fekete kövekkel, és a várlakban talált bögre cserepekhez hasonló alakú és nagyságú bögretöredékekkel volt elborítva...
Régi pénzek ezúttal nem lelettek, de a Pichler idejében ásó munkás és más egyének mutattak elö ott lelt pénzeket, de azok már német pénzek...
Minthogy itt is a romhalom szabálytalanul ásatván, az összevissza van túrva, és annak keresztbe ásatása szükségeltetnék hogy bizonyos eredményre jutni lehessen; ahoz pénzerő, idő és kitartás szükségeltetik. Noha itt is erkölcsileg a társaság igyekezett oda hatni, hogy e romok maradványai tovább né pusztíttassanak, és meg is érdemlendi, hogy átkutatása után szabályos halommá átalakítva, 1865-ik év május havában midőn éppen háromszáz éve lészen elpusztíttatásának, egyszerű felirattal ellátott emlékkel ünnepélyesen ellátassék...
Ezután megtekintettük Pankotáról keletre fekvő kopárhegy éjszaki oldalán levő hajdani török fürdő forrásait... E fürdő hajdani épületének jelenleg semmi nyoma ...
... társaságunkban, önként támad fel egy régiségi társulat eszméje is Aradmegyében létesítendő, mely e régiségek ... átvizsgálását s fenntartását tűzte feladatául."29
Ezekről az ásatásokról sem rendelkezünk részletes adatokkal. Úgy látszik, hogy már az 1863-as idény után megszakadtak, anélkül, hogy megvalósult volna a romok teljes feltárása, hiszen a kutatás 1862-es beindulásakor jelen levő Török Gábor csak a következő évet említi folytatásaként, amikor közel egy évtized múlva beszámol „a nagykiterjedésű templom-alapok romjai között talált arany hímzetű selyem csipkéről" és „a különféle domborúan kiálló állat- és növény-alakokkal cifrázott számtalan tégláról, melyeken látható kopás padlózatként történt használtatásukat gyaníttatja".30
Az akkor előkerült tárgyaknak sajnos nyoma veszett, a Nemzeti Múzeumnak adományozott selyemcsipkével és az állatalakos padlótéglával együtt.31
Tulajdonképpen mindaz, amit a templom alaprajzi elrendezéséről és kőfaragványairól tudunk, Medgyaszay Lajos pankotai pékmester állhatatos közbenjárásának és kitartó küzdelmének köszönhető, aki Arad megye közigazgatási közgyűlésén kieszközölt engedéllyel és támogatási ígérettel 1883-ban „régészeti" ásatásba fogott a várdombon és feltárta a romokat.32 Ám az ásatások folytatásának az aradi alispáni hivatal által az 1881-es műemléki törvénycikk értelmében kikötött kérelmezésére felterjesztett beadványait az illetékes Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hosszú ideig - okkal - válasz nélkül hagyta.
Medgyaszay kudarcot nem ismerő eljárását a Műemlékek Országos Bizottságánál felgyűlt pankotai anyag tükrözi, amely a feltárt romok megőrzésére és az ásatások folytatására vonatkozóan az illető minisztérium és a Bizottság közt váltott iratokat tartalmazza.33 A több mint két évig elhúzódó levelezés, amelyet a Pankotán feltárt maradványok helyszíni vizsgálatára kiküldött gróf Khuen Antal Bizottsági másodépítész Medgyaszay adataival összevetendő szakjelentésének nagy késedelemmel történt benyújtása okozott, egyben a kutatás szakaszait is tisztázza. Ily módon értesülünk afelől, hogy Medgyaszay már 1882-ben felterjesztette kérelmét a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a következő évi ásatás engedélyezésére. A Műemlékek Országos Bizottsága azonban nemleges választ ad a minisztériumi leirattal véleményezésért átküldött beadványra, mivel a „kérelmező folyamodványában sem az ásatásra alkalmas helyek, sem szakértelme nincsen kimutatva".34 A minisztériumi leirat kivonata a Bizottság 1882. december 15-i ülésén felvett jegyzőkönyvében és az ugyanott feltüntetett válasz, mely szerint „kérelmező kérelméről pénz segélyért utóbb elállott",35 eltűnt korábbi levélváltásra utal Medgyaszay és az illetékes hatóságok között. A minisztérium 1883. április 2-án kelt következő leiratát már Medgyaszay alaprajzvázlata kíséri a felásott pankotai templomról, valamint az azt beküldő Arad vármegyei alispán jelentése.36
A Bizottság 1883. május 22-én elhatározza gróf Khuen Antal másodépítész kiküldését a romok megvizsgálására, akinek ugyanakkor átadja Medgyaszay helyszínrajzát az alispáni jelentéssel.37
Bár e kezdeti időszakban az ügyintézés megfelelő ütemben halad a törvény által megszabott keretek között, a másodépítész kinevezése után az ásatások folytatása két éven át megoldatlan kérdés marad Medgyaszay jóváhagyást szorgalmazó kérelmezései ellenére, amelyek csak részben kerültek a Bizottság irattárába. A bevárt véleményezést sürgető, 1883. augusztus 30-án' kelt minisztériumi leiratra38 küldött válasz - mely szerint: „a romok megvizsgálásával, illetőleg felvételével gr. Khuen másodépítész lévén megbízva s eddig jelentését nem adván be, a Bizottság e tekintetben nem nyilatkozhat"39 - e helyzet okára mutat.
A következő év elejéről való Medgyaszay első ismert, jelentéssel egybekötött kérelme, amellyel közvetlenül a Bizottsághoz fordul a rég várt intézkedés hiányában. A jelentés azon részeinek közlése a következőkben, amelyek a kutatás akkori állására utaló adatokkal vagy Márki 1885-ös cikkéből hiányzókkal szolgálnak, a pankotai templommal kapcsolatos minden hasznosnak bizonyulható ismeret egybegyűjtését célozza:
„...mivel az 1565 évi török hadjárat alkalmával rombadőlt pankotai benediktus apátság templomát és melléképületeit már én 1883. évi március hó 18-án felfedeztem, és én reménylem, hogy a még meg nem bontott romok és sírok irányadóul fognak szolgálni hazánk több nagy férfiai maradványaira, mivel a többi értékes kövek között feltűnő azon koporsófedél is mely BELA felirattal van ellátva, azért időszerű volna ha a T.k.tetes Műemlékek Bizottsága egy szakavatott régészt Pankotára leküldene, mely mind az összes romokat, befalazott sírokat és más többi régiségi tárgyakat megvizsgálna.
Egyúttal mély alázatossággal vagyok bátor a T.tes Országos Műemlékek Bizottságának tudomására hozni azt is, hogy a pankotai herczeg Szulkovszki birtokát képező Kopasz hegytetőn fáradtságos működésem által sikerült a törököktől maradt óriási épület romokra találni, melyet a Pankotára leküídendő szakértő régész egyúttal meg is vizsgálhatna.
Fentebbi kéréseim ismételve vagyok bátor a T.tes Országos Műemlékek Bizottsága mielőbbi véleményét s kegyes pártfogását annál inkább is kérni mivel a tekintetes Aradmegye közigazgatási közgyűlésén az ásatás és kutatásra elhatározott megyei közmunkának felhasználása sokkal tzélszerűbb volna most, mint mikor a tavaszi munkák összecsoportosulnak."40
1884. március 3-án kelt újabb kérelmezését Medgyaszay ismét a minisztériumhoz terjeszti fel, amelyben a következőkre tér ki, illetve vár utasítást a január 24-i levelében foglaltak mellett:
„...a pankotai benedictus apátság templomát, melléképületeit s sírjait én már 1883 év mártzius hóban felfedeztem és sírokban talált csontokat és koponyákat N. m. dr. Török Aurél B.pesti Magyar kir. Embertani Intézet igazgatója felszólítására 1883 évi ápril 12-én fel is küldöttem.
...vagyok bátor...kérni, hogy mind a további ásatást, kutatást és a romokban talált kövek elárusítását kegyesen elrendelni méltoztassék annál inkább is mivel az alapkő feltalálása irányadóul szolgálna a többi titkok felfedezésére."41 Medgyaszay harmadik ismert folyamodványa tartalmazza a legtöbb adatot a pankotai romok kiásása, illetve azok szakszerű véleményezésének ügyében követett eljárásáról Kérvényét ezúttal a belügyminiszternek nyújtva be (1884. április 27-én), gondosan felsorolja az érvényben levő rendeletek értelmében elnyert jóváhagyásokat, valamint azokat a kérelmezéseit, amelyekre addig az időpontig nem kapott semmiféle választ. A vonatkozó és az újabb adatokkal szolgáló részeket ennél fogva a következőkben szintén közzétesszük:
„Az 1881. évi XXXIX törvénytzikk értelmében mind a tekintetes Arad megye közigazgatási alispáni hivataltól, mind pedig a pankotai hertzeg Szulkovszki jószágigazgatóságától ezen alább megemlített helyek ásatása és kutatására engedélyt nyertem és én az 1565 évi török hadjárat alkalmával rombadőlt pankotai benediktus apátság templomát, mely finom faragott kövekből áll, s ennek melléképületeit sírboltjait és más többi régiségi tárgyakat s kőfaragvá-nyokat már 1883 év mártziusban felfedeztem és kellő okiratokkal hivatalosan a ... Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumnak be is jelentettem...
Ezen volt... apátság romjai további ásatása és kutatására szükséges munkaerőt T.tes Arad m. közigazgatási közgyűlése még 1883 év január havában el is határozta azon megjegyzéssel, hogy az 1881. ki törvény XXXIX. czikk ér-telmében az engedélyt a további ásatás és kutatásra a... Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumnál eszközöljem, melyet kellő úton meg is kísérlettem, de még eddig sem engedélyt a további ásatásra, kutatásra sem a föld alatt talált épületkövek darusítására, sem a talált régiségi tárgyakkal mikénti elbánásra rendeletet nem kaptam...
... a pankotai uradalom birtokát képező úgynevezett Kopaszhegytetőn, kellő engedély folytán, a törököktől maradt földdel borított épületfalat fáradtságos működésem ál-sí sikerült felfedezni, melynek további ásatása és kutatásával reménylem a törökök által eltakart régen hírneves gyógyfürdőt is feltalálhatni; továbbá sikerült egy óriási nagy követ felfedezni, mely körülbelül 350, 400 métermázsa lehet, mely malterrel és apróbb kövekkel béöntött helyet fed, melykő nagyszerűsége és a bevésett jelek által igen nagy értékű régiséget fedezhet...
Ezen... kérésemmel azért bátorkodom N. méltóságú Kegyességéhez is... fordulni, mivel már 1882-ik évben kétszer volt szerencsém a kihallgatáson N. méltóságú Kegyességénél ezen ásatási s kutatási kérelemmel... megjelenni, melyre kegyeskedett... azt ígérni, hogy kérelmem el fogja intézni.
-..kegyes pártfogását s rendeletét annál inkább is vagyok bátor igénybe venni, mivel ezen lerombolt apátság templomától 750 lépésnyire kell egy földdel töltött kútnak is lenni, melyben nézetem szerént ezen apátság templom ha- rangjai és más értékes régiségi tárgyai lehetnek rejtegetve, továbbá ezen apátsághoz közel egy domb is emelkedik, mely valószínű, hogy ezen apátság fennállásakor sima föld lehetett melyhez egy földdel borított kőfal is vezet".42
A minisztérium egymást követő felszólításai ellenére a Bizottság továbbra is a másodépítész jelentéstételéhez köti véleményezése felterjesztését,43 mintha képtelen volna a kialakult helyzetre megoldást találni.
Bár Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter 1884. szeptember 30-án jóváhagyja az ásatások folytatását a templomot övező temető körzetében, a csontleletek dr. Török Aurél kérelmére és közvetlen felügyelete alatt való begyűjtése végett az Embertani Múzeum számára,44 a Bizottság 1884. évi számadása gróf Khuen jelentését még mindig a hátralékos munkák sorában tünteti fel.45
1885. március 25-én Khuen Antal másodépítész a következő jelentést terjeszti a két éven át erre váró testület elé:
„... A pankotai apátsági templom romjai megvizsgálása tárgyában a tekintetes Bizottság 1883. évi május 22-én tartott ülésében hozott határozata folytán a helyszínre kiszálltam és az említett romokat megszemléltem.
Az apátsági templom maradványai megegyeznek az Aradmegye alispán által felterjesztett felvételi rajzzal.
A volt templom falazatából csak is a faragott kőből készült lábazat részben látható. Az egész dispozitió oly primitív, azonkívül érdekesebb részletek hiánya miatt, tisztelettel alulírott nem érzi indokoltnak a tekintetes Bizottság figyelmét ezen műemlék maradványaira utalni, vagy pedig a nevezett romok fenntartására nézve javaslatokat tenni." 46
Ha a romok megőrzési javaslata függhetett is a minisztérium anyagi lehetőségeitől, mivel az 1881-ben hozott törvény vonatkozó cikke értelmében maga után vonta a restaurálás kötelezettségét,47 gróf Khuen Antal szakvéleménye meglepő a Márki Sándor 1885-ös jelentésében foglaltakhoz képest,48 még akkor is, ha esetleg két évvel helyszíni szemléje után fogalmazta meg az akkor csak kezdeti eredményekre vonatkozó látottakat.
Márki 1885. szeptember 27-i látogatása után közölt beszámolója a pankotai ásatásokról és azok újabbnak tűnő, Medgyaszaynál nem szereplő eredményei azt sugallják, hogy jóváhagyás nélkül is folytatták egy ideig a munkálatokat.49
Tekintve a jelentés dokumentációs értékét a pankotai apátság napjainkig majdnem teljesen eltűnt maradványaira vonatkozóan, a cikk megfelelő részét a következőkben újra közöljük:
„1883 novemberében Medgyaszay Lajos igénybe vette, a belügyminisztériumtól hosszas utánajárás után egy év tartamára kapott azon engedélyét, hogy a pankotai apátság templomának romjait kikutassa. Nem volt ez új eszme. Valamikor 1847-ben már a Dietrich-féle uradalom is turkált a kijelölt területen, s ha egy-két ásónyommal lejjebb megy, művét siker koszorúzza. Pulszky Ferencz a nemzeti múzeum, illetőleg a műemlékek orsz. Bizottsága nevében, szintén megpróbálkozott e feladattal; de nem volt rá ideje, hogy megoldja. Medgyaszayt, - ki csak egyszerű pékmester ugyan; de mint jó családból való református pap fia, gimnáziumot végzett, és a történelem iránt mindenkor érdeklődött, - nem csüggesztette el mindez; és a mondott időben, összesen 3 napszámossal fogott a munkához.
A hatalmas földhányás, mely a mondott irányban négyszögalakban terül el; és a református templom felől a Kopasz - (Plesch-, vagy Pilis-)hegy felé, a nyári úton menőnek okvetetlenül szemébe ötlik, elég világoson bizonyította, hogy ott várnak vagy műemléknek kellett állania. És két hét múlva kitűnt, hogy a később oly magasra fölhányt föld románkori templomot borít; és hogy ennek először föltárt részlete (keleten), maga a szentély. A megye a pankotai közmunkákból csakhamar 238 napszámot engedett át Medgyaszaynak; ez pedig a magáéból 360-ra növelte azt; és az eleintén gúnyos mosollyal kísért ásatást csakhamar teljes siker koszorúzta.
Mintegy 22 1/2 méter hosszú, és 11 m 45 cm széles templomnak alapfalai álltak a szemlélő előtti A falak szépen csiszolt, faragott kövekből valók; és a szentély külső oldalán, valamint a toronynál sértetlenül emelkedtek a stílszerű féloszlopok alapzatai. Azt a vázlatot, amit 1885. szeptember 27-én tett [199. oldal] látogatásom alkalmával hamarosan készítettem, rövidség okáért melléklem.1) [1. lábjegyzet = Melléklet: A pankotai apátsági templom alaprajza]. (1. kép)
A bejárat (A) nyugaton, több lépcsőn át történt, a két torony (B) közt. A baloldalt fekvőben egészen ép még a csigalépcső három foka. Csekély távolságban a torony kiugrásainak megfelelő két fülkét találunk. Ezek a kereszthajó egy nemét képviselték és valószínűleg oltárhelyek voltak. Eredetileg itt helyezhették el az odább keletfelé talált (rajzunkon E-vel jelzett) oltárköveket. Az egyik (baloldalt) igen szépen, végein pl. két-két visszahajló sárkánnyal ékített faragott kő;2) [2. lábjegyzet: Középen is van, koszorúk közt, egy sárkányfej. A kettétört lap hossza 152, szélessége 71, vastagsága 32 cm.] - a másik pedig (jobbról) négy faragott kövön nyugodott. A réginek mind csak töredékei; de így is igen érdekesek. A szentély (F) félköralaku, tágas és nyílt. A sekrestye (G) tőle baka esik és kijárata közelében találták az egyik oltárlapot. Szép példány (a D alatt jelzett) 1 méternél magasabb, széles oszloptalapzat, mely mögött, mint hallom, két kisebb oszlopot is találtak. Ez esetben a szószék alját képezhette; bár, úgy látszik, hacsak időközben nem mozdítottak ki helyéről, nagyon is közel esett a karhoz, mely a két torony közt levő helyet emelet magasan töltötte ki.
A templomot, a szentély körívéig, minden oldalon faragott kövekből épült falazat (M) kerítette; s ez, és a templom között, már 1884, január 26-áig, 19 csontvázat találtak; és pedig részint fakoporsókban, részint kőből kirakott és rendesen jól faragott kőlapokkal fedett (K) sírokban. Azóta még mintegy 35 sírt ástak föl. Legnevezetesebb a szentély és sekrestye közt (J alatt) levő sír, melyből a gazdag csontleletek hírére Budapestről lesietett dr. Török Aurél egy szinte páratlanul ép embercsontvázat mentett meg az antropologiai múzeum számára. De nemcsak embercsontvázatokat rejtegetnek e temetők. A baloldali torony és mellékoltár külső falazatának tövében a kidolgozott szarvasagancsokon kívül egy dámvad félkoponyája, a szarv rózsájával együtt került napfényre.
Jobboldalt (L jegygyei) a hosszú fal tövében mintegy 6 nagyobb sir sorakozik, némi közökkel, egymás mellé. Ezek egyikében érczkeresztecskére bukkantak, mi valami barátnak olvasójáról szakadhatott le; s itt leltek egy körülbelül 1 1/2 méter hosszú kőlapot is, melyen csak az első, dombor-vésetű szó: A BS [200. oldal] látható világosan; azután még, némi közökben: OLV......... SS; és lent, díszítésül, egymásba fonódó köröcskék. Az ABS az Abbas szónak rövidítése, és hogy kire vonatkozik? azt bővebb vizsgálatnak és a körülmények jobb összevetésének kell kiderítenie. Megemlítem, hogy ugyanazon lap végén későbbi, homorú vésettel,
BELAE; oldalt pedig POLO.... áll1) [1. lábjegyzet: Hossza 160, szélessége 47, vastagsága 29 cm] E sírok táján találtak egy régi nagy rozsdás kulcsot is, Medgyaszay szerint a templom kulcsát. Fogója nincs meg.
Részint a templom belsejében, részint a szentélytől délkeletre, terméskövekből durván rakott falakra bukkantak. Ezek az idomtalan épületek kétségtelenül akkor készültek, mikor a templomot a törökök leégették s azután kaszárnyafélévé alakították át. Hogy a helynek 1565-ben általuk való elfoglaltatása a templom leégetésével járt, az olvadt üvegés rézdarabok bizonyítják; hogy pedig csakugyan katonák tanyáztak benne, a sarkantyúk, patkók, balták, kések, lándsahegyek, Ágyu- és puskagolyók tanusíthatják, mik az összes leletekkel együtt Medgyaszay Lajos úr szívességéből nemsokára az aradi liczeum régiségtárába kerülnek. S ezek közt nemcsak harczias emlékek vannak. 1 ezüst kereszt, Szűz Máriának ezüst képe s a XIV. századból 10 drb ezüst pénz, ugy tudom, a nemzeti muzeumba került; egy harang némi töredékei; egy kő szenteltvíztartó-féle; szines és már megszivárványosodott üvegedény darabkái; cserép olvasószemek; domborműves kályhacserepek (mázzal és a nélkül); egy finom mérlegserpenyő; harapófogó stb. arra utalnak, hogy e helyen, bővebb kutatás után, másnemű műveltségnek nyomaira is lehet akadni.
Az épület anyaga részint homokkő, részint trachit: mind finoman csiszolva; továbbá tégla, mely jelenleg hat különféle alakban ismeretes. Ezek közöl öt feles számmal fordult elő ezen ásatások alkalmával; a 6. és legdíszesebb alak, mely dombornyomatban visszatekintő sárkányt ábrázol, csak régibb keletű turkálások idején került elő. Azon körülmény, hogy szarvasagancseszközök, disznóagyarak, állatok állkapcsai, szintén bőven vannak, mutatja, hogy már a benczések is őstelepre építkeztek.
Az északi oldalon levő kerítéssel párhuzamosan tömérdek korhadt fára akadtak. Ezek, ugy látszik, singfák alakjában voltak rakva, és felül, ékes magyarsággal mondva, bemalterozva, hogy tovább tartsanak. - A templomtól délre, s attól a déli kerítés [201. oldal] és egy földhányás által elválasztva, újabb romok következnek. Az egyik, durvább szerkezetű fal, a templom déli falával párhuzamosan; a másik pedig, a templom délkeleti részéhez utóbb ragasztott épületnek megfelelően északról délre vonult és így az egész + alakot mutatott. Délnyugatra volt az udvar néhány melléképülettel, melyek között ismét gyakoriak a koczka-kövek. - Itt állhatott maga a kolostor.
Még odább délre következik az épülettömb harmadik, idáig nem bolygatott része. Tekintve, hogy valamennyit kettős, mély sáncz veszi körül, valószínű, hogy ezen legdélibb földhányás rejtegeti a tulajdonképeni erőditvényt, vagy - ha talán kissé merészebb állítást akarnánk koczkáztatni -a vár düledékeit. Mert nincs okunk azt hirdetgetni, hogy várjellegét csak valamikor 1565 után kapta Pankota; mivel 1318. június 14.-éről már ismeretes „Iwanka Castellanus de Pankota et de Derne" s valószínü, hogy Pankota ettől kezdve a XVII. század végéig folytonosan egyik szemét képezte a világosi, pankotai, simándi, jenei és déznai várlánczo-latnak és hogy egyik főbb menedéke volt a vidéknek. Azok a roppant sánczolatok, mik ma az épületcsoportozatoknak mind a három részét; legszembetűnőbben pedig magát a templomot körítik, későbbi földhányások; mert hiszen ezek közől kellett kiszabadítani a templomnak nemes idomokra következtetni engedő s 1-2 méter magasságig meglevő falait Eredetileg a templom egy színvonalban állott a mezővárostól a Kopaszhegy felé szép szelíden emelkedő külterülettel, holott annak ma jóval föléje emelkedik.
Legnevezetesebb része, a templom, nagyjából immár föl van tárva; a munka azonban még itt sincs befejezve. A szentély közelében, a templomhajó alatt tompa hangot ád a törmeléket kihordó talyicskák dübörgése; s ugy lehet, hogy e boltozat áttörése kellemes meglepetéssel fog járni. Maguk a sírhelyek sincsenek még részletesen átkutatva, s ezek dr. Török Aurél szakavatott intézkedéseire várnak. A középső épülettömb helyén csak turkáltak és nem ástak rendesen; a legdélibbet pedig meg sem kezdték."50
A pankotai apátság maradványairól Márki 1892-ben közöl újra leírást a fenti cikk adatait összegezve, Arad megye és Arad szabad királyi város monográfiája kétkötetes történeti részében.51 A szöveget kísérő két rajz egyedülálló bizonyítékként tarthatott eddig számot a templom faragványai iránt érdeklődő kutatók figyelmére. Az első olvasatra alig észlelhető kiegészítések és kiigazítások mellett Márki az adatok elemzésére is tesz némi kísérletet ez alkalommal.
Az adatok teljes bemutatására törekedve és annak reményében is, hogy azok előmozdíthatják a romok művészettörténeti kutatással egybekötött új feltárását, a következőkben ezt a hozzáférhető szövegrészt is idézzük:
„...Pankotán teljesen föl van tárva az apátság románkori egyháza. Két torony közt, a középső mezőben, hármas betétű főkapu vezetett a főhajóba, melyet jobbra és babra faragott oszlopok választottak el a két mellékhajótól. Ez oszlopok közül [444. oldal] az egyiknek alapzata teljes épségben maradt reánk [dolgozatában a (2. kép), amelyet Márki „Pankotai oszloprészlet" címen közölt]. Sajátságos, hogy a tornyoktól csekély távolságban mind éjszakon, mind délen kiugrásokat találunk, melyekben kétségtelenül egy-egy oltárt helyeztek el. Rajtok túl keletfelé összébb szűkűl a templom falazata, a mi azon hitet kelti föl, hogy az eredetileg ó-román egyház elé csak később, az Anjouk idejében építették a nyugati tágasabb és emlékszerű bejáratot a két toronynyal [ld. Márki második alaprajzát (3. kép)]. A szentély félköralakú, tágas és nyílt; a sekrestye tőle balra esett.
A falak, melyek még 1-2 méterrel emelkednek a felszín fölé, csiszolt kövekből készültek s faragott párkányzatok-kal és egyéb ékítésekkel voltak ellátva. Az egyik igen szépen, végein két-két visszahajló sárkányfejjel s közepén koszorúk közt szintén sárkányfejjel díszesített kő valódi mű-darab [ld. (4/a. kép), Márki „Pankotai dombormű"-ként közli]. Magukon a hatféle alakban előforduló téglákon is vannak domborművek s ezek is, egymás ellenében nyugvó, visszanéző állatokat ábrázolnak.
Az egyik toronyban megtalálták egy harang olvadt tömegét s benn a templomban találtak egy ezüst és egy sárgaréz keresztet, a templom védő asszonyát, Szűz Máriát ezüst alapon ábrázoló képet, kő szenteltvíztartót, üvegedény-töredékeket, cserép olvasószereket stb.; a falakon kívül pedig körülbelül 54 sírt tártak fel idáig, köztük egyetlenegy sírkövet, melynek homorú és domború betűs feliratai azonban két különböző korra utalnak1* [1. jegyzet: A kőlapon csak az első A BS szó (Abbas ?) látható világosan; azután még, némi közökben, OLV...SS és lenn egymásba fonódó köröcskék. Ugyanazon lap szélén későbbi, homorú vésettel BEL... E, oldalt pedig POLO... áll. A lap hossza 160, szélessége 47. vastagsága 29 cm] A templomtól délre s attól egy, részben faragott kövekből emelt kerítés által elrekesztve, a kolostor romjai láthatók; ezek közt még ma is sok a koczkakő. Még odább délre következik az épülettömeg harmadik, idáig nem bolygatott része, mely valószínüleg a már 1318-ban emlegetett várat foglalta magában2' [2. jegyzet: A templom romjait Medgyaszay Lajos pankotai pékmester a vármegye és saját költségén ásatta ki s talált tárgyakat részént a nemzeti muzeumnak, részént az aradi lyceumnak szolgáltatta be. A legszebb faragott kövek azonban még most is a lelet helyén hányódnak s az ügyesen föltárt romok megóvásával senki sem törődik.] [445. oldal]
I. Ferencz király a század elején elrendelvén, hogy Pankotán saját költségén emeljenek templomot, kiásták a földből az apátság kolostorának s egyházának romjait, hogy köveit felhasználják a falu közepére tervezett templomhoz, melynek alapkövét 1806. márcz. 5. tették le. 1809-ben a plébániai kert végén levő iskolát is e régi templom köveiből emeltek1' [1. jegyzet: Protocollum rerum memorabilium ab exordio erectae capellae Neo-Pankottensis.]"52
 |
 |
| 1. A pankotai templom alaprajza 1885-ből (Márki, A pankotai ásatások nyomán) | 2. Pillér lábazata a pankotai templomból (Márki, Aradvármegye, II/1. nyomán) |
 |
|
| 3. A pankotai templom alaprajza 1892-ből (Márki, Aradvármegye, II/l- nyomán) |
A monográfia Arad-Zaránd megyében űzött, középkori mesterségeknek szentelt fejezetében Márki visszatért az apátsági romok között nagy számban talált „mázas és mázatlan" téglákra, ezennel kályhacsempének minősítve azokat.53 Az ott közölt rajzon (5. kép, Márkinál: „pankotai tégla"), amely töredékesen megőrzött padlólapot mutat két, ellentett irányban egymásnak háttal fektetett, visszatekintő állattal, a tégla jobb alsó sarka alatt feltűnik Márki nevének kezdőbetűje („M"). A monográfia két Márkitól származó kötetének mutatója a szerzőt nevezi meg az 1892-ben közölt templom-alaprajz és oltárrészlet (3-4/a. és 4/b. kép) rajzolójaként is, míg a pillértöredék esetében (2. kép) egy bizonyos „Malachovszkyt" jelöl meg.54
A padlótégla rajza jelentette számunkra a támpontot azon faragványtöredékek, illetve leletek felkutatására, amelyek Medgyaszay adományaként kerültek az aradi líceum régiségtárába és onnan - sajnos csak részben - a jelenlegi megyei múzeumba.
 |
| 4/a. Az első pankotai oltár: a menza egyik rövid oldala a közölt méretben (Márki, Aradvármegye, II/l. nyomán) |
 |
| 4/b. Az első pankotai oltár menzájának egyik rövid oldala Márki Sándor rajza 3,5-szörös nagyításban (Márki, Aradvármegye, H/1. nyomán) |
 |
| 5. Padlózatot burkoló lap Pankofáról (Márki, Arad vármegye, II/l. nyomán) |
 |
| 6. A pankotai templom 1883-ban készült alaprajza (Arad és Vidéke nyomán) |
Márki írásait követően bemutatásra érdemesül az a két l883-ban közölt cikk is, amely, bár napilapban jelent meg dr. Magyari Alajos pankotai plébános és egy névtelen tudósítótollából,55 nem egy újabb adattal bővíti az eddig bemutatott ismeretanyagot. Ennél fogva e két írást, amely az ,,Alföld", illetve az „Arad és Vidéke" hasábjain azon melegében adja hírül Medgyaszay ásatási eredményeit, a követ-izzó kivonatokban újból közzétesszük:
,,... Eddigelé ki van ásva az apátsági épület közepén állott templomnak alapzata. (Grundrisz) 14 öl hosszúnak és 7 öl szélesnek mutatkozik.
A falazat egészen faragott, majdnem csiszolt kőből készült milyent ma sehol sem találunk. Az apátsági egész épületnek kiásása iszonyú munkába kerülne, mert az ezelőtti turkálások folytán roppant mennyiségű törmelék, és földhalmazt kellene eltakarítani ... eddig találtak mintegy 16 ember-csontvázat s koponyát, két koporsó mutatkozik, kőlappal borítva, mely azonban még felére sincs kiásva. Gyönyörű, öl hosszú faragott kőlapok találtattak, melyeket valahova felhasználni, vagy jó áron értékesíteni lehetne. Egyáltalában, kő, különféle alakú faragott, sok mutatkozik".56
A három hónappal később megjelent második újságcikk már értesít csaknem minden leletről, amelyet Medgyaszay majd érvként hoz fel az ásatások folytatására, vagy Márki szaklapban ismertet:
„Nem ismeretlenek e lap olvasó közönsége előtt a pankotai ásatások, melyek mindeddig eredményre nem vezettek. A hely hibás meghatározása s az ennek folytán helytelen irányban kezdett munkálatok természetesen mit sem eredményeztek...
Medgyaszay... még a múlt év november havában megkezdte a kutatást... hogy 14 napi ásatás után konstatálni lehessen a keresett tárgy hollétét. Két heti munka után ugyanis falak kerültek elő a talajban, még pedig nem közönséges falomladékok, hanem oly épületmaradványok, melyek kétségtelenné tették, hogy a lelet egyike a legérdekesebbeknek.
 |
| 7. A pankotai vár alaprajza. Rómer Flóris 1870-ben készült vázlata |
Ettől kezdve a lelet egész területén teljes munkaerővel folytak az ásatások. A megye látva a kedvező eredményt, a maga részéről is sietett a kutatónak eszközöket nyújtani a leletnek felszínre hozatala céljából.
Az eredmény most már a bevégzett tény, illetőleg egy nagy templom alapzata s egy csomó más érdekes lelet alakjában áll előttünk...
A templommaradványoknál tett felmérések után ítélve, egyike lehetett az e nemű építmények legnagyobbjainak, a mi pedig a külső csint illeti, e tekintetben ritkíthatta párját. A templom hossza: 22 m. 30 cm., szélessége: 11 m. 45 cm. A toronyalapzatok, melyek a templom homlokzatán, a bejárat két oldalán vannak, 3 m. 20 cm. szélességűek s így a homlokzat egész szélessége 14 m. 65 cm.
A falak kívül és belül finoman csiszolt kövekkel vannak burkolva s ezeken itt-ott igen érdekes faragványokkal lehet találkozni. A falvastagság átlag 95 cm."?
Az újságcikk szövegét kísérő alaprajzvázlat (6. kép) vonatkozó jelmagyarázata, a 3. pontban „egy finoman faragott kő"-re utal, a 4.-ben „oltárhelyre, négy faragott kővel", míg az ötös ponton „95 cm. magas oszlopmaradvány"-ra. A sírok tekintetében a következő egyértelmű megkülönböztetést teszi: a 9. ponton „ötvennél több koporsó", a 10. pontban pedig „sírboltok". A 11. ponton „faragott kőfal"-ra utal.58
A leleteket áttekintve, a névtelen szerző a következőket jegyzi fel:
„Elsö helyen áll... érdekesség és műbecs tekintetében egy koporsófedél simán csiszolt kőből, 160 cm. hosszú, 47 cm. széles, 26 cm. magas, a felső tetőzet gömbalaku s 29 cm. széles... Egy metszett kőlap, melyen a mult idők müvészetét lehet észlelni, hossza 152 cm., szélessége 71 cm., vastagsága 32 cm. A kőlap két végén 4 sárkány van kifaragva keretben s oldalán egy hasonló fej szintén keretben. Egy valamivel nagyobb faragott kőlap, tíz darab régi ezüstpénz. 1 ezüst kereszt, 1 ezüst Szüz Mária kép, 2 darab régi aczélfokos, 1 lándzsa, 4 sarkantyu, 4 kés, 2 harapófogó, egy halom vasgolyó és különböző nagyságú kőtekék, egy finom mérlegserpenyő, egy harang darabja, aztán réz-, cserép- és téglanemüek, szarvasfej, szarvasagancs, patkók, műkövek, faragványok, kőállványok stb."59
Ami az apátsági templom és a pankotai földvár terepviszonyát illeti, Rómer Flóris 1870-ben készült alaprajzvázlata (7. kép) az egyedüli támpont, amely az akkor látható csekély maradványok alapján, fenntartással bár, de pontosan tünteti fel a templom váron belüli helyét.60
Az 1913-ban és 1934-ben még meglévőként említett apátsági romok, feltárt faragványok,61 idővel eltűntek, ismét belepte őket a föld, vagy a környező házak alapfalaiba kerültek. Ma már csak a földvár lenyűgöző sáncolata sejteti az egykori épületegyüttes helyét.
Az eddig bemutatott anyagot a Műemlékek Országos Bizottsága utódja, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal budapesti tervtárában nemrég felfedezett kiadatlan rajzok egészítik ki, amelyek a megmaradt öt szemléltető táblán az apátsági templom alaprajzát (I. számú tábla; 8. kép), különféle építészeti elemét és faragvány-töredékét (IV., V., VI. tábla; 9-11. kép), valamint a két pankotai oltár egyikét ábrázolják (VII. tábla; 22. kép).62
Ha tekintetbe vesszük a rajzok igényes kidolgozását, azt, hogy a szemléltető táblák meg vannak számozva anélkül, hogy feltüntetnék elkészülésük dátumát, az ábrázolt darabok lelőhelyét, valamint a rajzoló nevét (ahogy a dokumentációs anyagok esetében szokás), úgy látszik, hogy közlésre szánták őket, ami valamilyen oknál fogva nem vált valóra.63
Feltételezve, hogy eredetileg hét tábla készült, a hiányzó kettő közül egynek a másik pankotai oltárt kellene ábrázolnia, amelynek művészi kivitelét Márki kivételesen nagyra becsülte.64
| 8.1. tábla: A pankotai templom alaprajza (OMvH Tervtár, ltsz. K 7000) | |||
 |
|||
|
|||
 |
|||
| 9. IV. tábla: Pillértő a pankotai templomból (OMvH Térvár, Itsz. K 7005) |
A megőrzött táblákon feltűnő rajzok és az 1892-ben Márki által közölt két rajz hasonló művészi és technikai szintje láttán arra következtethetünk, hogy a mára eltűnt szemléltető táblákat a feltételezett szerző kiemelte a közlésre összeállított anyagból, modellként használva azokat a megye monográfiájában közlendő két ábrához. Ezek szerint Márkinak a második oltár egyik rövid oldalát ábrázoló rajza (4/a. kép) amellett érvel, hogy az elveszett táblák egyikén az illető oltárt jelenítették meg, a Malachovszkynak tulajdonított, pillértöredéket mutató rajz (2. kép) pedig építészeti elemével utal az eltűnt második tábla témájára.
Ami az oltárrészletet illeti, a vignetta formájú rajz az eltűnt tábla feltételezett rajza kicsinyített másának tűnik, amely, akárcsak a VII. táblán (12. kép), külön ábrázolhatta a menza díszített oldalait az oltár(?) összképe mellett. Bár ez a szabadkézi rajz, amely bizonyára a közölt méretben és a műszaki rajz mértani elemeinek kivitelezéséhez szükséges segédeszközök nélkül készült, első látásra mintha nem érné el a megőrzött tábla oltárrajzainak szintjét, a pillértöredék esetében eme forrásanyag vitathatatlannak tűnik, ugyanazt a rajzolót tételezve fel.
Jelenleg nem áll rendelkezésünkre adat a szemléltető táblák rajzolójára, vagy készítési időpontjára nézve. A hipotézis, hogy Márki felhasználta 1892-ben a két hiányzó táblát, ezt az időpontot - mint terminus ante quem- valószínűsíti a rajzsorozat elkészülésére. Ezt közvetve igazolni látszik egy bejegyzés a templom alaprajzát ábrázoló, I. számú tábla (8. kép) jelmagyarázatában, amely a következőképpen pontosítja a templom alaprajzának csupán e változatán látható két oszlopsor irányvonalát, illetve a mellékhajók szélességét: „A másolóm elferdítette, kiigazítandó, 1 méter a távolság végig!"65 Az, akitől a jelmagyarázat e bejegyzése származik, belejavított a rajzba is, kiigazítván az oldalhajók elhajlását és beírva egyúttal azok 1 méteres, valós szélességét. Ez a beavatkozás teszi lehetővé összehasonlító elemzés alapján a megállapítást, miszerint az alaprajz jelmagyarázata, minden beírt mérete, a fent említett bejegyzéssel együtt, ugyanattól a személytől ered. Tekintve, hogy a szóban forgó táblán látható írás azonos az aradi líceum régiségtárának Márki által készített nyilvántartásában találhatóval (13. kép), úgy gondoljuk, hogy nem vonható kétségbe a szerző talán a rajzokba való beavatkozásig is elme-nő részvétele a sorozat elkészítésében, minekutána az állatalakos padlótégla és az oltárrészlet rajza is tőle származik.66 Ugyanebben az összefüggésben, ha tekintetbe vesszük az eddig kifejtett kapcsolatot a szemléltető táblák rajzai és a Márki által közöltek között, úgy véljük, hogy munkatársa a, rajzsorozat elkészítésénél Malachovszky lehetett, aki egyébként az 1892-es megye-monográfiában mindama rajzok szerzője, amelyek a Nemzeti Múzeum Arad vármegyei anyagát ábrázolják.
Ha Márki személyével azonosítjuk a szerzőt, aki a pankotai maradványok rajzait közlésre készítette elő, felvillan az eltűnt táblák előkerülésének lehetősége azon levéltárak egyikéből, ahova Márki-hagyatékot helyeztek el.67
Az a tény, hogy az 1906-ban publikált Gerecze-féle jegyzék nem regisztrálja e rajzokat a Pankotára vonatkozó dokumentációs anyagban,68 arra mutat, hogy akkor még nem nyújtották be őket a Bizottság tervtárának. Ha arra gondolunk, hogy a fenti kötetet szerkesztő Forster Gyula a pankotai ásatások idején mint osztály-, majd miniszteri tanácsos működött a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, és amint előzőleg már láttuk, e minőségben el is járt Medgyaszay ügyében, 1886-1906 között pedig a Műemlékek Országos Bizottsága alelnöki tisztét töltötte be,69 kizártnak tartjuk, hogy elkerülte volna a figyelmét az apátságra vonatkozó rajzok70 hiánya, ha azok esetleg mégis bekerültek addig a tervtárba. Az a tény, hogy a rajzsorozat nem jutott a Bizottság tulajdonába, arra utal, hogy elkészítése nem tartozott az intézmény folyamatos nyilvántartási és dokumentációs tevékenységéhez. Végül, nézetünk szerint a rajzok mindenképpen Márki 1927-ben bekövetkezett halála után, de nem sokkal 1949 előtt kerültek a Bizottság tervtárába, mert bár az akkor feloszlatott Műemlékek Országos Bizottsága pecsétjét rájuk nyomták csak a Bizottság helyébe lépő Országos Műemléki Felügyelőség idején jutottak sorszámmal jelölt nyilvántartásba.71
 |
Az eddig bemutatott rajzok dokumentációs értékét alátámasztják az aradi múzeumban előkerült darabok - a Márki rajzáról ismert padlótégla (kat. 1.) és a szemléltető táblákon ábrázoltak közül néhány faragvány (kat. 3-6.) -, valamint egy nemrég Pankotán talált mellvédtöredék(?), amely az egyik oltár díszítményével rokon motívumot mutat. (kat. 2.) A VII. táblán (12. kép) feltűnő oltár valós stílusjegyeinek megfelelő, hiteles ábrázolását az aradi múzeumban azonosított ama két lábazat adatolja (16-17. kép), amely feltehetően valamikor oszlopait támasztotta. Ezek közül az egyik méreteiben is azonos a VI. táblán (11. kép) külön is lerajzolt lábazattal. (2. ábra a-b.)
Az apátság romterületének feltárását célzó ásatási kísérletek, valamint Medgyaszay munkálatainak szakaszait áttekintve a következő sarkalatos támpontok bontakoznak ki.
A 19. század elején, az építőanyag újrafelhasználása céljából odáig menően bontották a templom romjait, hogy helyenként a falak aláásásáig is eljutottak, tekintve, hogy 1806-ban csontvázleletekről adnak hírt a „templom kriptájában" és „az erőd egyik szeglettornya alatt".72
Ha az 1847-es ásatások eredményeiről szóló információk (amelyek egy rézüst és három csontvázat tartalmazó kőkoporsó feltárásáról értesítenek egy sírboltban, egy valószínűleg ugyanott talált „nagy gyűrűkről", valamint egy kehely és több ezüstpénz előkerüléséről, amit Bécsben áruba bocsátottak),73 nem is szolgálhatnak a tárgyak elemzésénél számba vehető pontos adatokkal, mégis jelzik a mára jóvá-tehetetlenül eltűnt leletek egy bizonyos minőséget is feltételező gazdagságát.
A fentieket az 1862-ben beindult újabb ásatások kezdetén közlő újságcikk ugyanakkor egyedüli adatforrása a védelmi rendszer egyes összetevőinek, amelyek szintén eltűntek napjainkig. Így tudjuk meg, hogy a várat három védőárok és ugyanannyi „védfal" (sánc?) vette körül (a középsőnek és a szélsőnek már akkor kevéssé látható nyomaival), a (kő)vár pedig téglalap alakú volt, őrizvén még a négy saroktorony maradványait.
A délkeleti torony maradványa még jelentős lehetett, hiszen a cikk leszögezi, hogy „a védtorony mögött egy boltozat látható."
Végül pedig 1862-ben, az induló kutatások célkitűzéseként elhangzik a pankotai plébániatemplom romjainak a feltárása is,74 amelyre sehol másutt nem találunk utalást. A várdomb másik középkori objektuma 500-600 lépésre feküdt délnyugatra az apátság romjaitól, illetve az ugyanott elterülő Ótemetőtől. Az 1807-ben még álló templomrom (amelynek hossza a szemtanú állítása szerint 45 lépés volt a keletéit apszissal), azonos sorsra jutott az apátság romjaival: az új pankotai templom és az uradalmi magtár építői kőfejtőnek használták, elhordása csak akkor lévén betiltva, amikor szinte már nyoma sem maradt. Következésképpen, ha esetleg középkori faragványtöredékek kerülnének elő 19. századi pankotai épületekben, tekintetbe kell venni annak a lehetőségét is, hogy a plébániatemplomból származnak.
Török vázlatos adatai az 1863-as kutatásokról képviselik az egyedüli forrást a sírokban talált rangbeli öltözetekről és növényi díszítésű padlótéglák létezéséről az állatalakosak mellett.
Ezeket az ásatásokat feltehetőleg a szokásos kincskeresésen felülemelkedő, fokozott igény jellemezte, ha tekintetbe vesszük a munkálatok beindulásakor jelenlevő személyek szándékát, hogy régészeti társulattá alakuljanak, leletek átadását a Nemzeti Múzeumnak, valamint Török Gábor részvételét, aki 1871-ben majd le is közli a fentebb részben már idézett, fontosnak tartott adatokat. Mivel az aranyszállal hímzett selyemcsipke töredéke és egy padlólap 1863 decemberében már bekerült a múzeumba, valószínű, hogy a tárgyakat átadó Török Gábor alispáni minőségében, de főként mint műgyűjtő, figyelemmel követte az ásatásokat.75 Tekintettel arra, hogy amint feljebb láttuk, Medgyaszay esetében is a megye alispánja közvetített, saját jelentésével felterjesztve az ásató dokumentációját, véleményünk szerint az egykori Arad vármegye levéltárában létezhet anyag az 1863-as ásatásokról is.
Minthogy Török 1871-ben a templom látható alapfalait említi, valószínűleg azokra a falmaradványokra hivatkozva, amelyek Rómer 1870-ben készült alaprajzvázlatán (7. kép) is feltűnnek, nyílt kérdés marad, hogy miért volt szükség egy évtized múlva az apátság romjainak egymást követő ásatásokkal való keresésére (amelyek Medgyaszay munkálataiig sorra kudarcba is fulladtak), ha nem gondolunk annak lehetőségére, hogy az 1863-ban frissen feltárt romokat - a tervnek megfelelően - „szabályos halommá alakítva" azon nyomban lefedték.76
E próbaásatások keretében, amelyekre az Arad és Vidéke 1883-as cikke mint Medgyaszay feltáró munkálatait közvetlenül megelőző kísérletekre enged következtetni, úgy látszik, hogy Pulszky Ferenc személyében egy szakember is átkutatta a terepet. Márki, amikor felemlíti 1885-ben közölt cikkében ezt a beavatkozást és azt, hogy az ásatónak idő híján nem volt módja a várt eredményt elérni, támponttal is szolgál az időszakra nézve, megjegyezvén, hogy Pulszky kettős minőségben, a Nemzeti Múzeum és a Műemlékek Országos Bizottsága nevében végezte pankotai munkálatait. Mivel az 1872-ben létesített Bizottság 1881-ig a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága név alatt működött, hogy azután a Magyarországi Műemlékek Országos Bizottságává alakuljon,77 Pulszky jelenlétére nem kerülhetett sor 1881 előtt,78 de 1882 novembere után sem, amikor úgy látszik, hogy Medgyaszay már megkezdte az ásatást.79 Tekintve, hogy Pulszky a fent említett két intézmény képviseletében ásatott, feltehető, hogy jelentést terjesztett elő, amely talán még ma is valamely levéltár mélyén lappang.
A rendelkezésünkre álló dokumentációs adatok Medgyaszay tevékenységéről - amelyre alkalmat valószínűleg Pulszky kutatásainak félbeszakadása adott - igazolják az ásatások 1882-es előkészítő szakaszát,80 anélkül, hogy a munkálatok beindulására utaljanak ebben az időpontban.
Medgyaszay alaprajz-vázlata, amelyet az aradi alispán 1883. március 27-i beadványához csatolt,81 arra mutat, hogy akkor már felfedezték a romokat. Ezt az alaprajzot, amely két éven át - Khuen szakjelentéséig - Medgyaszay kérvényeinek egyetlen támasza volt, mint láttuk, valósághűnek ítélte a másodépítész az alapfalak helyszíni elrendezését illetően. Következésképpen, ha netalán előkerülne a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium levéltárából, amelynek Khuen rég várt jelentésével együtt szolgáltatták vissza,82 döntő adatokkal szolgálhatna a templom alaprajzára nézve az 1883-as ásatások szintjén. Bár nincs értesülésünk feltáró munkálatokról az első jelentés és az 1884. szeptember 30. közötti időről, amikor Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter a templomot körbezáró temetőre korlátozva hagyja jóvá az ásatások folytatását, Márki 1885-ös adatai, az 1883 áprilisi újságcikk és Medgyaszay ismert jelentései erre engednek következtetni.83
Nagyobb alátámasztást nyer a feltételezés, hogy tovább ástak az apátsági templomnál, még mielőtt megjött volna 1884-ben a részleges ásatási engedély és majd azután is, ha összehasonlítjuk az 1885-ös és az 1892-es híradásokat, de főként, ha az I. számú táblán (8. kép) látható alaprajzzal vetjük össze őket. Az a tény, hogy Márki 1892-ben újból leszögezi, hogy a templomot Medgyaszay ásta ki, azokkal az adatokkal együtt, amelyek 1885 utáni kutatások mellett szólnak, az ásatás folytatójaként is ugyanőt jelöli meg.84
Mielőtt megkísérelnénk rekonstruálni a templom alaprajzát az eddig ismert négy rajzváltozat alapján, azok összehasonlító elemzése bizonyul szükségesnek.
Az 1883,1885 és 1892-ben közölt három alaprajz (6,1, és 3. kép) nagy vonalakban ugyanazokat az építészeti összetevőket mutatja, csak az arányok tekintetében különbözik, míg az I. számú táblán (8. kép) feltűnő negyedik mintha egészen más templomra utalna, alapvetően eltérő meghatározók látszatát kelti.
Az első három alaprajz megfelelő olvasata végett újra megemlítjük, hogy a 3. és 4. számmal, valamint az „E" betűvel jelölt két téglalap az 1883-as, illetve 1885-ös alaprajzon, amely jelöletlenül került az 1892-esre, az oltármenzákat mutatja, nem tartozik a templom térelosztó elemei közé.
Nyilván a három alaprajzot legfeljebb a templom alapméretei, a két tengelyhossz tekintetében rajzolták lépték szerint, pedig elkészítésüket bemérés előzte meg. Így, ha Márki 1885-ös alaprajza a jelzett léptéknek megfelelően ábrázolja a templomhajó méreteit, ezzel összevetve az 1883-as szemmel láthatóan méretarány nélkül készült, csak összetevői megjelenítése céljával vázolta fel a cikk írója, minthogy a vonatkozó szöveg méretadatai (22,50 méter templomhossz és 11,45 méter szélesség)85 azonosak azzal, amit Márki 1885-ben jegyzett fel. Következésképpen ennek az alaprajznak és az ezt másolni tűnő 1892-esnek a dokumentációs értéke viszonylagosnak bizonyul az arányok tekintetében.
A három alaprajzon megjelenő építészeti összetevők azonban vitathatatlanok: az egyhajós templom széles, félkörívű apszisa, két tornya a nyugati homlokzaton, a hosszházat szimmetrikusan közrefogó két fülke és az északkeletről csatlakozó (sekrestyének minősített), viszonylag nagyméretű helyiség, valamint egy pillértő, az egyetlen elem, amely osztott hajóteret sugall. Ezek megjelennek a templom leírásaiban is, és - a két mellékfülke kivételével - az I. számú táblán (8. kép) látható alaprajz is igazolja őket.
A templomnak sajátos struktúrát nyújtó két oldalfülke ugyanakkor az az építészeti összetevő, amely társítja a három alaprajzot, a hajó keleti végének elkeskenyedő ábrázolása, közülük kettőn, viszont megkülönbözteti azokat.
A két mellékfülkének Márki különös figyelmet szentel. A szerző 1885-ben kifejtett hipotézise, mely szerint rendeltetésük „oltárhely" lett volna, építészetileg pedig „a kereszthajók egy nemét" képviselték, abban az esetben lehetne csak elfogadható, ha a Márki által ekkor még egységes egészként kezelt alaprajz összetevői valóban egy időben keletkeztek volna. E hipotézist, amelynek természetesen a két olfáíléte volt az indítéka, Márki nem adja fel 1892-ben sem, amikor pedig már azt a nézetet fejti ki, hogy később épült a hajó toronypáros nyugati szakasza. Sőt, ugyanakkor bizonyossággá avatja határozott megjegyzésével, mely szerint a kiugró helyiségekben „kétségtelenül egy-egy oltárt helyeztek el".86 A két oldalfülkés alaprajz bűvöletében a szerző nem veszi észre 1885-ben a hajó nyugati szakaszán a későbbi bővítést sugalmazó, nagyobb szélességet. Következésképp, a már 1883-ban megállapított szélességkülönbözet nem jelenik meg az 1885-ös rajzon. Márki, akinek talán az 1883-as alaprajz hívta fel a figyelmét a templom valós arányaira,87 1892-ben úgy oldja meg az alaprajz eme sajátosságának az ábrázolását, hogy a hajót kelet felé fokozatosan beszűkülve, szinte észrevétlenül keskenyedve mutatja be. nyugati része szélesebb voltát (és keleti szakaszának alig észlelhető trapéz alakját?) jelezve egyúttal.
 |
 |
 |
 |
| 11 VIL tábla; A második pankotai oltár. Fent: a menza hosszú- és két rövid oldala. Lent: az oltár összképe. (OMvH Tervár, ltsz. K 7003) |
 |
| 13. Egy lap az aradi líceum régiségtárának Márki által készített leltárfüzetéből |
Ez a "megoldás", amely 1892-ben is(!) az egységes alaprajz gondolatára vall, azt is tükrözi, hogy a szerző nem időszerűsítette rajzát a szövegében már jelzett újabb adatokkal és hipotézisekkel, mint amilyen például az eredetileg román kori templom bővítése az Anjouk idejében. Ugyanebben az összefüggésben az a tény, hogy a hajótér- ben az 1892-es rajzon ismét csak a pillértő alapzata jelenik meg, míg a vonatkozó szövegrész szerint a főhajót „faragott oszlopok választották el a két mellékhajótól", ugyancsak bizonyos eltérésre utal az adott időpontban a szerző rendelkezésére álló új adatok és a megye monográfiájában közölt ábrázolásuk között.
Amennyiben a pillértő Márki által sugalmazott rendeltetése 1885-ben még szószék-láb,88 hogy 1892-ben már a hajót osztó „oszlopok" közül valónak ítélje, véleményünk szerint nem kell tekintetbe venni annak lehetőségét, hogy a szerző esetleg anélkül vizsgálta felül az alaprajzi elrendezést, hogy új adatai lettek volna, amelyek alapján bazilikának kellett tartania a templomot.
Ilyen értelemben Márki 1892-es pontosítása, mely szerint Pankotán teljes egészében feltárták az apátsági templomot,89 sokatmondónak bizonyul, összevetve 1885-ös cikke zárósoraival, ahol leszögezi, hogy „a templom, nagyjából immár föl van tárva, a munka azonban még itt sincs befejezve".90
Ezek szerint nem találunk más magyarázatot arra, hogy a szerző nem használta fel 1892-ben az I. számú szemléltető táblán (8. kép) látható alaprajzot, ami nyilván a templom övezetében végzett újabb ásatások során nyert adatok alapján készült, mint azt, hogy az addig ismeretlen maradványok rajzait a vonatkozó adatokkal külön cikkben való teljes publikálásuk céljára tartotta fenn, a pillértő és az oltárrészlet kivételével, amit már 1885-ben leírt, vagy bizonyos nyomatékkal említett.
Végül pedig, a hajóhoz északkeleten csatlakozó helyiségnek az eddig elemzett három alaprajz szerzői által sekrestyeként való azonosítását igen nagy valószínűséggel veti el nézetünk szerint az építmény viszonylag nagy mérete, valamint közvetett érintkezése a szentéllyel. Későbbi építésére utaló eltérő falvastagsága az I. számú tábla (8. kép) rajzának megfelelően - ahol nem jelenik meg teljes egészében - lenne az egyedüli érv, amely közvetve a javasolt minősítés mellett szólhatna.
Az I. szemléltető tábla (8. kép) alaprajzát elemezve a másik háromhoz viszonyítva, első látásra megállapítható, hogy ez a rajz két lényeges módosítást mutat: hiányzik a két mellékfülke és a hajóban térelosztó elemek jelennek meg. Mivel ezen az alaprajzon, amely az adott léptéknek nagy vonalakban megfelelően készült,91 a hajó hossza csak 15,5 méternek bizonyul a 22,5 méterhez képest, amivel az eddig elemzett három alaprajz szerzői számoltak, az I. számú tábla kétségkívül csak a hajó régebbinek tartott, keleti részét ábrázolja. Így a nyugati homlokzathoz tartozó két boltszakasz, amelyet a tornyok vastagabb külső falai és a két belső pillér határol el, úgy tekinthető, mint az előbbi alaprajzok „oldalfülkéit" fedő két épületrész, amely az újabb ásatások következtében felmerülő alaprajzi módosításoknak és a feltárt részletmegoldásoknak megfelelően megszünteti a hajóhoz kapcsolt, különálló térként felfogott jellegüket, valamint oltárhelyként azonosított rendeltetésüket.
Ez az alaprajz döntő érvvel szolgál egyben az ásatások feltehetően hosszabb megszakítás után bekövetkezett folytatására, ha szükségessé vált a romok újból való feltárása,92 ahogy erre a templom keleti részén (újra) kiásott terület határvonala utal az I. számú táblán.
A nyugati homlokzat sarkain feltüntetett két falindítással a szóban forgó alaprajz is tanúsítja a templomhajó szélesebb nyugati szakaszát, amelynek kiásására, úgy látszik, nem került sör ez alkalommal. A jelmagyarázatnak megfelelően ugyanakkor a középkori járószintig álló két maradvány, a hajónál keskenyebb falaival, a templom bővített szakasza és a második homlokzat későbbi építését igazolja.
Megtévesztő azonban a templom alaprajzának e változatán a hosszház nyugati végének ahhoz hasonló ábrázolása, amit Márki 1885-ben a második (toronypáros) homlokzat kialakításaként jelez, az északi toronyfalba épített csigalépcső három fokának, valamint a homlokfal tagolásának részletéig menően.93 Elképzelhető viszont, hogy Márki tévesen lokalizálta sebtében vázolt alaprajzán a fenti részletekét, amelyek már akkor toronypárral való azonosítást valószínűsíthettek oldalfülkék helyett, mivel a szerző fenntartás nélkül gondol 1885-ben két toronytól közrefogott karzatra a pillértőhöz annyira közel, hogy kétségesnek tartja annak saját feltevése szerint szószék-lábazattal való azonosítását.94 Ám az elemzett alaprajzon a templom nyugati vége éppen ezt az elrendezést mutatja, míg a második homlokzat építménye - ha a korábbi toronypáros kialakítását ismételte volna meg - nem felelne meg az említett csekély távolságnak.
A hosszház beosztására vonatkozó leírás nem áll rendelkezésünkre. Így, a templom - Márki szerint bazilikális -alaprajzi elrendezését a szemléltető táblákon megjelenő ábrák kínálkozó adataira támaszkodva próbáljuk tisztázni.
Noha a viszonylag széles apszis és a szentélyfejtől egyformán körbefutó alapfalakkal jelzett hajó egymáshoz viszonyított aránya nem kérdőjelezi meg az I. számú táblán (8. kép) ábrázolt templom egyidejű építését, a térelosztó elemek legalább két építési szakaszt valószínűsítenek.
A hajó közepe táján négyzetes alapzattal feltűnő támasztóelemeket a VI. tábla 1. számú rajza (11. kép) szerinti oszloplábakkal azonosítva,95 a toronypárig számított alaprajz szokatlanul kisméretű (11 x 8,5 cm-es) bazilikát mutat, amelyet két oszlop- és egy pillérpár tagol 1 méter széles mellékhajókra. Minthogy a pillérek nem esnek egy vonalba az oszlopokkal, illetve azok sávalapozásával,96 és a sarokgumós bázisokról induló, féloszlopokkal tagolt pillértő alapvetően eltérő stílusjegyeket mutat a fekvő hasábból és csonkagúlából alakított, dísztelen oszloplábakhoz viszonyítva, felvetődik egy, a hajó alaprajzi elrendezését módosító későbbi beavatkozás lehetősége. A pillérekig futó sávalapozás alapján nem lenne kizárható, hogy eredetileg a pillérek helyén is volt egy oszloppár. Ám e feltevés ellen szól a támoszlopok folytatólagos, a hajó végéig menő alapozásának a hiánya mind a két oldalon, ha ezen alapozásnak a szentély felőli indításával szimmetrikus lezárására gondolunk a nyugati részen is. Így aligha képzelhető el a mellékhajók folytatódása a hosszház nyugati végét jelző toronypár két pilléréig.97 A hajó nyugati szakaszának kezdeti kialakítására tulajdonképpen nincs adatunk, mint ahogy a teljes belső térre vonatkozóan is csak az északi oldal két oszlopának és pillérének megléte kezelhető tényként, valamint az analógiára támaszkodva kiegészített déli oldalon a sávalapozas.
A nagy kőtömbökből álló, magas, majdnem négyzet alakú talapzattal ellátott pillér a IV. táblán98 (9. kép) karzatot tartó építészeti elemnek vélhető, valószínűsíthető párjával együtt A pillér három oldalát tagoló féloszlopok viszonylag magas lábazatokra támaszkodnak. Ezek sajátos, tömbszerű formáját az enyhén laposodó, széles alsó tórusz határozza meg a közepéig felnyúló két orsó alakú saroklevéllel. Felső részük profilja, a lemeztagoktól közrefogott homorlattal és sima (?) nyaktaggal határolt keskeny tórusz, a pillér három oldalán végigfutó meghosszabbításával ugyanakkor össze is kapcsolja a bázisokat. Az így kialakított övpárkány a pillér és plasztikus tagoló elemei funkcionális egységét hangsúlyozza, az oldallapok sík felülete és a viszonylag keskenyre szabott féloszlopok közti arányt is kiegyensúlyozva. A lábazatok alsó részét talplemezükkel azonos, kissé kiugró, keskeny profil köti össze, a pillértő három oldalát övezve.
A féloszlopok bordaindításokat (hevederíveket) feltételeznek a pillér helyzetéből adódó három irányban. De sem a tornyok belső oldalait megtámasztó két pillér, sem pedig a két oszlopsor pozíciója nem kapcsolódik az alaprajz szerint a féloszlopokkal tagolt két pillérhez, amelyek máskülönben igen Vaskosak a hajó arányaihoz, illetve falazatának lehetséges magasságához képest, hogy a templomot egy esetleg pilléres bazilikává alakító átépítés maradványai legyenek. Mivel így a hajó pillérei csak karzat támaszaiként képzelhetők el, nézetünk szerint a 19. században rögzített helyszínrajz a romok nagymértékű, részben építészeti elemek elmozdításához is vezető feldúlásával, illetve más rendeltetésű felhasználásával magyarázható, vagyis a három féloszlop támpontjainak a hiánya esetleg a pillérláb elfordításából adódhat. Ez a feltehető elmozdítás a romos épület részleges török kori átépítésekor történhetett.
 |
| 14. Padlózatot burkoló lap Pankotáról (Muzeul Judetean Arad) |
 |
| 15. Szentélyrekesztő vagy oltárkőlap töredéke Pankotáról |
A romok török kori felhasználására az 1885-ben készült alaprajz utal, ahol a hajó déli fala a második toronypárral meghosszabbított templom belsejében kialakított helyiség déli oldalát képezi. Így több mint valószínű, hogy a „terméskövekből durván rakott" építmény" létrehozásakor távolították el a támasztóelemeket a hajó déli oldaláról, és talán nem véletlenül került a közelebbről meg nem határozható helyiség bejárata a pillértő elé. Feltehető továbbá, hogy ekkor a környező építészeti és kőszobrászati maradványokat is részben elmozdították vagy áthelyezték, ami a szentély előtt egymással szembeállított két oltár rendeltetés elleni elhelyezésére is magyarázatul szolgálna. A pillérláb összetevőinek esetleges elmozdítására, rétegkövei elfordítására az 1892-ben közölt és a IV. tábla (9. kép) szerinti rajzának összehasonlítása kínálja az érvet. Mivel a templom mind a négy alaprajza csak egy pillér maradványát tünteti fel, ugyanarra a pontra helyezve, és - az 1883-as kivételével - a másik három alaprajzon megjelenő keresztmetszete kétségkívül ugyanazt az építészeti elemet mutatja, eltérő megjelenítése a két ábrán nézetünk szerint a pillérláb felépítésének két változatát, hiányos, illetve teljes összeállítását rögzíti: 1892-ben közvetlenül a magas talapzatról induló, lábazatok nélküli három féloszloppal, míg a IV. táblán, a pillértő oszloplábakkal tagolt részének a behelyezésével.100
Meglátásunkat a pillértő feltárásakor mért, kb. 1 méteres101 magassága igazolja második rajzához viszonyítva, amely 145 cm-t mutat102 a féloszlopok lábazati részét is befoglaló összetevőinek teljes magasságaként. Ugyanakkor a pillértő hiányos összeállítása rendeltetésétől eltérő felhasználását valószínűsíti egy adott pillanatban. Végül, eredeti kiképzése szerinti ábrázolása a IV. táblán, a közbülső rész berajzolásával (melyre bizonyára a feltárása után folytatott ásatások során bukkantak), a VII. táblán (12. kép) mutatkozó, összedőlve talált103 oltár rajzbeli összeállítását fogalmazza feltehetően újra. Minthogy a pillértő újból való összeállítása a helyszínen aligha történt meg, a IV. tábla rajza az 1892-ben publikálttal, pontos és lehetőleg teljes dokumentáció megvalósítására irányuló törekvést is tükröz.104
A hosszház karzattámaszként felfogott pillérei szerint két építészeti struktúra állt a templom nyugati végén. Ha feltételezzük ezek funkcionális kapcsolatát, egyazon nyugati építményhez való tartozását, a homlokzati tornyok alatt, illetve között húzódó és a hajótérbe nyúló, bővített karzattal kell számolnunk, az északi toronyfalban kialakított feljáróval, ahol a csigalépcső három fokát in situ tárta fel az ásató. A hosszház nyugati végét három szakaszra osztó karzat és a toronypáros építmény összetartozására a két pillérpár talapzatának azonos mérete utal. Viszont az így igen hangsúlyos nyugati építmény szerkezeti egységét kétségbe vonja a támaszok nem egy vonalba eső helyzete abban az esetben, ha ez nem a mellékhajók vonalának az alaprajz jelmagyarázata szerinti elferdítéséből adódna. De az északnyugati torony falazatának egy-egy féloszloppal való tagolása, amely - főként az északi oldalon - a hajó pillérénél észlelt arányviszonyt fogalmazza újra a mező és a nyúlánk féloszlop átmérője között,105 a nyugati építmény két szakaszának egyidejű kialakítását sugallja. Egyszerre történt kiépítése mellett szól továbbá az illető torony nyugati homlokzatán feltűnő féloszlop talapzatának a két belső falpillér tagoló elemével egyező méretű keresztmetszete is.
 |
 |
| 16. A második pankotai oltár egyik tartóoszlopának fejezete (?) (Muzeul Judetean Arad) | 17. A második pankotai oltár egyik tartóoszlopának lábazata (Muzeul Judetean Arad) |
 |
 |
| 18/a-b. Kisméretű oszlop Pankotáról: homlok- és alulnézet (Muzeul Judetean Arad) | |
Az 1883 és 1885-beli alaprajzon a második toronypárra átvitt féloszlopok díszítették Márki szerint az apszis külső oldalát is. Mivel a szerző párhuzamba vonja az északnyugati torony és a szentély falazatának a tagolását,106 több mint valószínű, hogy az apszis féloszlopait is a bővített karzattal kialakított nyugati toronypár építésekor alkalmazták. Szintén emellett érvel a szentély falának keskenyebb, csak két lábnyi szélessége a hajónál mért három lábnyihoz viszonyítva.107 ha a méretkülönbséget az apszis újraépítésével magyarázzuk, és a hajó szélesebbre rajzolt keleti fala, amely talán egy hangsúlyosan kiépített szentélyfej maradványa.
A számtalan egyéni vonással hivalkodó pankotai templom két tornya alatt és mögött húzódó nyugati karzat kegyúr megrendelésére készülhetett a régebbi elképzelésnek megfelelően,108 mely ezen építmények rendeltetését főként a kegyúri joggal kapcsolatos szerepkörben látta. Entz Géza a toronypáros homlokzati kialakítással párosuló karzat végleges formáját még a 12. század közepére helyezi.109 Azonban a pankotai templom esetében, a tagolt karzatpillér stílusadatai alapján, ez az időhatár kétségessé válik.
Anélkül, hogy megkísérelnénk tisztázni ez alkalommal a pillértő kezdeti stílusszakaszt tükröző teljes tagolásának a leszármazását és összefüggéseit, keltezését a 12. század első felére javasoljuk féloszlopai három lábazatának az aradi templomból való oszloplábakkal fennálló párhuzama alapján.110 Ez a datálas - amely természetesen a karzat azonos kormeghatározását is maga után vonja - szinte kötelezővé válik, ha az 1131-1134 között alapított aradi káptalan első építési periódusához köthető bázisok (21. kép) fejlettebb arányait vesszük tekintetbe.111 A pankotai és a rangos aradi templomból származó lábazatok rokonsága óvatosságra int azonban, ha a javasolt időszakon belül egy korábbi behatárolást kísérelnénk meg a pillér struktúráját jellemző stílus-adatokra támaszkodva. Minthogy a tömbszerű építmény összeálló tömegét még uralják a széles, osztatlan síkok, mintha a plasztikus tagoló elemek rendeltetése a díszítő jellegre szorítkozna, a 12. század elejére való keltezése tűnik valószinűnek. Viszont a hasáb alakú pillér és a három oldalához járuló féloszlop osztópárkánnyal, illetve összefüggő lezáró tagozatokkal való vízszintes szakaszolása az összetevők rendeltetése szerint, a román kori építészet fejlődésének a 11. század végén észlelt egyik irányzatát tükrözi, amely a tagolt faltól elkülönülő pillér független támrendszeréhez vezet112 Így a pankotai karzattámasz kora nem képzelhető el a 12. század második negyedénél hamarabb.
Az így keltezett bővített karzat szerkezetére nem ismerünk jelenleg közvetlen analógiát.113 Mivel az eltérő méretű boltszakaszok négyszögletes formája az élkeresztboltozatot kizárja a felmerülő térfedési megoldások közül, feltehetően dongaboltozatot alkalmaztak a karzat mindkét része alatt. Ezek szerint az elemzett pillérről hevederívek indulhattak, ha az északnyugati torony felé fordítva képzeljük el eredeti helyzetét, ha viszont közbülső tagoló eleme a hajó irányába állt, annak függőlegesen felmenő féloszlopa a karzat mellvédjét, illetve esetleges emeleti ív-sorának egyik pillérét oszthatta.114 A szélső hevederek mindkét esetben földszinti hármas árkád középső, illetve fal felőli (északon gyámra támaszkodó?) ívét bélelhették.
Am a karzatos nyugati toronypárra és esetleg a szentélyre szorítkozó 12. századi rekonstrukcióval kapcsolatban is vetődhetnek fel aggályok: hogyan illeszkedtek az új épületrészek a templom addigi belső beosztásához, illetve lefedési megoldásához? Kétes vonatkozású adatok sem állnak rendelkezésünkre. Mindenesetre a hajó felmenő falait megőrizték, miután a feltáráskor megcsodált ornamentális faragványok|a templom gazdag külső dísze, az eddig tárgyaltak szerint a hosszházra korlátozódott.
 |
| 19. Mérműtöredék Pankotáról (Muzeul Judetean Arad) |
 |
| 20. Keret-elem töredéke Pankotáról (Muzeul Judetean Arad) |
 |
| 21. Szabadon álló oszlop lábazata az aradi káptalan templomából (Muzeul Judetean Arad) |
A templom eredeti beosztására, illetve az első épület keltezésére vonatkozó elképzelésünk kiindulópontja a VI táblán (11. kép) ábrázolt lábazat (1. ábra), - a hajó hosszanti tagoló elemeinek, a 4 (eseüeg 6) oszlop egyikének a bázisa -, valamint ennek bizánci környezetben kialakult formája. Nyugati típusú bazilikára gondolva, feltehetően a következő kép állna előttünk: a két nyugati torony kiugró faláig terjedő hosszház 8,5 méter széles belső terét két (esetleg három) oszloppár osztaná 8,5 méternyi szakaszon, a 11 méteres hosszból.115 A középhajó két falát 24 cm átmérőjű oszlopok támasztanák. Az igen kicsi méretű templom látszatra általánosan használt alaprajzi formája elkülönül azonban helyi környezetétől pillér helyett oszlopot alkalmazó felépítése révén. Így stílusösszefüggéseit, leszármazását első sorban abban a bizánci művészeti környezetben kell keresnünk, amelyre az oszloplábak mellett a templom két építészeti faragványa és legalább egyik oltára utal.
 |
 |
| 22. A 13. számú pliszkai bazilika alaprajza (Miatev, Arhitekturata nyomán) | 23. Az 5. számú pliszkai bazilika alaprajza (Miatev, Arhitekturata nyomán) |
 |
 |
| 23. A pliszkai "Udvaros templom" alaprajza (Miatev, Arhitekturata nyomán) | 25. A preszlávi Deliduska-templom alaprajza (Miatev, Arhitekturata nyomán) |
Ha a korai templom alaprajzát úgy elemezzük, ahogy az megjelenik az I. számú táblán (8. kép), a két oszloppár -bár négyzet alakú térben jelenik meg - nem alkot négyezetet, a hajó nyugati szakasza pedig elkülönül e belső struktúrától építészeti tagolás híján. Ezekkel az adatokkal a templom méretei alapján is összefügg a pilléres, vagy oszlopos pliszkai bazilikák típusával.116 De Pankotán a béma nem jelenik meg és a templom (már?) nem mutat haránt irányú osztóelemeket, amelyek Pliszkán a bazilikák előcsarnokát (pronáoszát) választják el.117 (22-23. kép) Ugyanakkor a széles apszis és a keskeny mellékhajók révén a pankotai templom eltérő részletarányokkal viszonyul - például - a 13-as számú (pilléres) pliszkai bazilikához, annak ellenére, hogy alapméreteik majdnem azonosak.118
E kapcsolatok terén nem lenne kizárva a pankotai hosszház északi oldalán feltűnő (sekrestyének minősített) helyiség leszármazása a pliszkai „Udvaros" templomot (Dvorco-vata crkva) közrefogó pasztofóriumok (?) egyikéből119 (24. kép), vagy a preszlávi ún. Deliduska-templom azonos elhelyezésű és feltételezett rendeltetésű mellékfülkéiből120 (25. kép), ha az elemzett pankotai alaprajz nem jelezné az illető helyiség utólagos kialakítását.121
Végül, a pankotai templomot szorosan övező, téglalap alakú udvar és az azt bezáró kőfal,122 a pliszkai Dvorcovata crkva azonos arányú teret határoló, pogány templom maradványából adaptált kerítőfalát idézheti, vagy talán a fentebb említett preszlávi bazilika antik előzmények nélküli, „külső csarnokát".123 Azonban Pliszkán éppen a párhuzam fő érve, az apszistól áttört keleti fal zárásának meglepően hasonló megoldása vonja kétségbe a pankotai építmény származtatását, mivel ott kényszermegoldás az alaprajzi elrendezés, a második templom tágasabb szentélyének helyet biztosító utólagos beavatkozás eredménye, amelynek során a kerítőf alak nagy részét be is foglalták az új épületbe. Minthogy a pankotai kőkerítés kétszakaszos kialakítása a bolgár minta függvényében nem tételezhető fel, esetleg a pliszkai megoldás modellként való átvételével számolhatunk. De elképzelhető az is, hogy az előbbitől függetlenül Pankotán is szentélyátépítéskor törték át a keleti falat, és így az új apszisnak helyet adó zárása, mint kézenfekvő lép fel azonos megoldásként. A viszonylag keskeny mellékhajókkal rendelkező preszlávi Deliduska-templom pilléres „külső csarnoka" talán a fallal elkülönített négyszögletes udvar, a templomhoz csatolt külső tér kialakulását sejtető előzményként is felfogható, ha a pankotai kerítőfal védelmi rendeltetését lecsökkentő, váron belüli alkalmazására gondolunk.124 Megjegyzendő azonban, hogy ez a faragott kövekből rakott fal Márki 1885-ben készült alaprajzán az egymást követő bővítések során épült két nyugati homlokzatot is bekeríti. Minthogy a két toronypáros épületrészt térben és időben esetleg megelőző építményre nincs adatunk az udvar nyugati szakaszán - bár valószínűleg okkal szorult a korai templom Rómer alaprajzi vázlata szerint a vár két oldala közé, egy szögletbe, szabad teret hagyva nyugati homlokzata előtt -, a kőfal leszármazása és keltezése a hipotézisek ütközőpontjában marad.
A templom kőszobrászati dísze sem feltételezi a rendelkezésünkre álló sommás adatok alapján a rokonítható 9. századi, valamint 10. század eleji pliszka- és preszlávi bazilikák keltezését szorosan követő besorolást. Következésképpen, ha netalán beigazolódna újabb ásatások során, hogy a széles pankotai apszis a 12. századi átépítésből származik, kizárva pliszka- és preszlávi valószínű építészeti forrásaitól időben távol eső datálása egyik nyomós érvét, a templom kormeghatározását a felhozott bolgár épületektől eltérően gazdag dísze, ornamentális faragványai fogják majd eldönteni.
Minden szerző felfigyelt az 1883-ban feltárt templom falait ékítő faragványokra, adatközléseiket lelkes minősítésekkel kísérve, mint amikor „gyönyörű, öl hosszú faragott kőlapok"125 előkerüléséről értesítenek, vagy az épület „külső csinját" illetően jegyzik meg, hogy „ritkíthatta párját".126 A folyamatban levő feltárási munkálatokat hírül adó két újságcikk sok különféle alakú faragott követ említ, valamint, a kívül és belül finoman csiszolt kövekkel burkolt falakon - „milyent ma sehol se találunk" - itt-ott látható „igen érdekes faragványokat".127 Annál sokatmondóbbak ezek az adatok, Márki ászrevételével együtt, mely szerint a falak „faragott párkányzatokkal és egyéb ékítésekkel voltak ellátva",128 hogy olyan töredékekre vonatkoznak, amelyek 1-2 méter magas falmaradványokon őrződtek meg.129
Annak ellenére, hogy a falakat díszítő egyetlen faragvány rajzát vagy láttató, részletes leírását sem ismerjük, a fentiekre szorítkozó adatok kapcsán is felvetődik a pankotai faragványok esetleges távoli rokonsága a képrombolás utáni bizánci kőszobrászat két alapvető emlékével, a beotiai Scripou (873) és Lips konstantinápolyi temploma (908) ornamentális faragványaival.130 Ezt az összefüggést sejtetik -mint majd látni fogjuk - a két pankotai oltár díszítményét meghatározó jellegzetes motívumkincs és technika szintén e kivételes emlékek körében kereshető gyökerei, valamint a preszlávi közvetítés lehetősége, a bolgár fővárosban előkerült reliefek, faragott kőlapok és párkányzatok szoros rokonsága révén az illető bizánci faragványokkal.131 Meg kell említenünk azonban Grabar nyomán, hogy a díszítő faragványok ilyen mértékű alkalmazása bizánci templomokon a 9. század végétől a 10. század közepéig terjedő időszakon belül ismert, viszonylag szűk körű jelenségként.132
A pankotai templom stílusösszefüggéseit nyilván csak konkrét adatok ismeretében lehet majd helyesen megítélni, az említett bolgár templomok vakolt falaitól eltérő,133 faragott kövekkel burkolt falfelületei kapcsán itáliai emlékékre is kiterjesztve az analógiák keresését. Mivel a feljebb jelzett alaprajzi bizonytalanságok ellenére úgy tűnik, hogy templomunk a pliszkai bazilikák típusát fogalmazza újra, azok változatai alapján, ám e típus bolgár környezetben észlelhető fejlődésével szemben - ahol a középtér kiemelésének a kupolás preszlávi bazilikákban kifejezésre jutó irányzata mutatkozik134 - Pankotán a struktúra hosszanti jellege és könnyedséget sugalló kialakítása a meghatározó, a templom ismeretlen vagy eltűnt, közbeeső emlékeket feltételez.
E bazilikatípus térségünket is érintő, szélesebb körű esetleges alkalmazását a távol eső zselicszentjakabi templom alaprajza135 is igazolni látszik. 1061-ben kelt köztudott alapító levelének megfelelően, az 1960-as években feltárt zselicszentjakabi templom egy korábbi, Jakab apostolról címzett egyház helyére épült, mely régisége miatt (!) ment rönkre.136 Bonyolult alaprajzi elrendezése (26. kép) az ásató Nagy Emese szerint oszlopsorokkal elkülönített, igen keskeny mellékhajókat mutat, melyekhez oldalkarzatok járulnak részben zárt és boltozott feljárókkal. Az oszlopok alapozása nagyméretű és masszív, a köztük levő távolság egyenlőtlen.137 A szerző minden feltárt építészeti részletet a második templomnak tulajdonít, annak ellenére, hogy a korábbi templom „nyomai a 11. századi templom alapfalaiban felfedezhetők voltak."138 Ha az utóbbi megjegyzés a két templom egymást fedő, azonos alapterületére utal, szabad teret nyújt a rekonstrukciós elképzelések számára, amelyek elsősorban az oldal-, illetve nyugati karzatos kiképzést köthetnék a 11. századi épülethez az adott teret átszerkesztő, új alaprajzi elrendezés meghatározójaként.139 Természetesen csak katalógussal kísért, teljes adatközlés döntheti majd el, hogy az (át)építéskor „egységes egészbe foglalt"140 építészeti részletek közül a középtér négyezetét alkotó, mélyebbre ásott négy (oszlop)alapozás tartozhatott-e eredetileg az első templomhoz.141 Ennek lehetőségét a nem egy vonalba eső szélső oszlopok elhelyezése veti fel közvetve, mely az oszlopsorok egyidejű kialakítását még akkor is kétségbe vonja, ha esetleg a (karzattámaszra utaló?) nyugati oszlop(alapozás)ok nem is tartoztak a hajót osztó építészeti elemekhez.142 Ha a középtérben feltárt négy masszív (oszlop)alapozás az első zselicszentjakabi templom, esetleg Piszka, vagy Preszláv keresztkupolás templomai nyomán kialakított143 alaprajzi elrendezésére utalna, a hajó terét négyzet alakúra szorító nyugati karzat itt is, mint hipotézisünk szerint Pankotán, a korábbi templom előcsarnokát (pronaoszát) váltaná fel.144 Továbbá, a zselicszentjakabi templom. szentélyének kétszakaszos belső kiépítése (négyszögletes előtérrel és annak kiugró oldalfalaihoz illesztett félkörívesapszissal) számos pliszka- és preszlávi templomnál alkalmazott formát mutat.145
A pankotai templom stíluskapcsolatai a bolgár építészet körében, valamint gazdag külső dísze felvetik esetleg már a 10. század második felére helyezhető, korai keltezése lehetőségét, még ha liturgikus bútorzatából, vagy ahhoz köthető térelosztó-elemekből származó egyik ismert faragványa sem nyújt ezirányú támpontot.
 |
| 26. A zselicszentjakabi templom alaprajza {Nagy, Előzetes jelentés nyomán) |
10. századi darálása esetén elképzelhető lenne, hogy e templom alapján már az egyházszervezés kezdetén létrehozták a főesperességet a Pankotától pár kilométerre lokalizált Zsombolyon, mely magyarázatul szolgálhatna az archidiakonátusnak az egri püspöki megyébe való beosztására a későbbi alapítású csanádi (1030) vagy bihari (utóbb váradi, 1030-1050), szomszédos egyházmegyék helyett.
Végül megemlítendő ebben az összefüggésben, hogy a pankotai templom feltehetően egy már előbb létező földváron belül épült fel, amelynek gerendavázas földhányásai a fölmagasított jelenlegi sáncolat alatt kereshetők. Hipotézisünk a Márki leírásából ismert föltárási adatra és az abból következtethető földvár-típus bevett 9. század végi keltezésére támaszkodik.146 Márki értesülésével egyezőleg a templom északi oldalán, a kerítőfallal párhuzamosan, singfák alakjában (?) rakott, felül „bemalterozott", tömérdek korhadt fára akadtak.147 A vár és a templom közti terepviszonyt Rómer 1870-ben készült alaprajzvázlata tisztázza. (7. kép) Eszerint a vár észak felőli szakaszát kitöltő, téglalap alakú templomudvar három külső oldalán az erősség sáncolata, illetve védőárka húzódott. Az udvar északkeleti sarkán jelzett falmaradvány jól mutatja az északi kerítőfal közvetlenül a váron belüli és a védőrendszer összetevőivel párhuzamos helyzetét.148 Következésképpen, a gerendavázat jelző feltárási adat a földvár északi (pontosabban, északnyugati) oldalára vonatkozhat.
 |
 |
 |
| 27/a-c. Díszítő kerámia töredékei Pankotáról (Fotó: Sorin Chitu) |
A templom váron belüli, megszabott helyen való felépítése, a földvár oldalainak eltájolt helyzetével magyarázná hossztengelyének szokatlanul nagy (45°-os) északi irányú elhajlását.149
Régészeti és emlékszerű bizonyítékok hiányában ma már aligha lehet válaszolni arra, hogy mikor erődítették kőfallal és bástyákkal („négy szeglettoronnyal") a földvárat. Az általános gyakorlatból kiindulva erre legkésőbb a 15. században kerülhetett sor.
A vár területéről évek során begyűjtött, főleg kályhacsempe-töredékekből álló, változatos díszű kerámiaanyag tartalmaz egy korongot is, mely falazat díszítményéből származhat. A mázatlan korong megmaradt negyede fonatot mutat három koncentrikus szalag-körben. (27/a. kép) A kétségkívül bizánci hagyományt idéző, hajdan valószínűleg nyíláskeretet hangsúlyozó díszítőelem párhuzamba vonható egy azonos rendeltetésűnek tartott, 11. századi székesfehérvári kőkoronggal.150
Az 1883-ban feltárt két pankotai oltár kivételesen gazdag dísze a lombard művészettel szoros összefüggésben kialakult bizánci kőszobrászat Scripouból indult hagyományára vezethető vissza. Rendelkezésünkre álló leletkörülményeik a következőkben összegezhetők: mindkét oltárlap a szentély előtt, a hajó keleti végén bukkant fel, hosszoldalával a zárófalakra merőlegesen, illetve a templom hossz-tengelyével párhuzamos, másodlagos elhelyezésben.151
A „sárkányfejekkel" díszített, bal oldali oltármenza támaszték nélkül került elő a hajóhoz észak felől csatlakozó, sekrestyének minősített helyiség bejárata előtt, „malterrel és apróbb kövekkel beöntött helyet fedve".152 Ezek szerint elképzelhető, hogy elmozdítása után már nem állították fel az oltárt, és a kavicspad a menzának valamiféle építészeti elemet megtámasztó, újabb rendeltetésére utal.153 Talán ezért nem azonosítja eredeti funkcióját 1883-ban az apátság feltárását hírül adó második cikk írója, aki a faragvány stílusára jellemzően említi máskülönben „metszett kőlap"-ként a „finoman faragott" követ. Márki az első toronypár kiugró alapfalai révén elkülönülő, szerinte oltárok számára kialakított két épületrésznek a lététől indíttatva határozza meg oltármenzaként a bal oldali kőlap rendéltetését is, megjegyezve ugyanakkor (már ?) kettétört állapotát.154 Anyaga nem adatolt, de 350-400 métermázsára becsült súlya,155 a menza (152 x 71 x 32 cm-es) méretéből eredő,156 0345 köbméternyi térfogatához képest tömött szövetű követ mutat.
A másik oltár (a jobb oldali) összedőlve került elő a hajó déli fala mellet.157 Mivel a templom 1883-as alaprajzának jelmagyarázata szerint lelőhelye „oltárhely, négy faragott kővel",158 Márki pedig igazolja (átveszi?) az alátétek számát,159 nem lenne kizárható, hogy eredetileg négy oszlop támasztotta volna meg.160 Azonban e számot kétségbe vonja asztaltípusú oltárunk161 rajza, amely két sarokoszloppal és egy hasábbal ábrázolja a VII. táblán (12. kép). Továbbá, ha éppenséggel elfogadnánk, hogy a típusán belül talán gyakoribb változatnak megfelelően eredetileg négy sarokoszloppal és egy közrefogott hasábbal rendelkezett,162 tartóelemeinek a száma ötre rúgna. Elképzelhető viszont, hogy az általánosan említett négy támaszkő az oltár posztamensét is magába foglalta. Bárhogy is lett volna, amennyiben függetlenül a tartóoszlopok számától az asztaltípusú oltárok e nemének szerkezetét a középpontba állított, gyakran relikviát őrző hasáb alakú pillér (ez esetben a sepulchrum)163 határozza meg, a rekonstrukció két lehetséges változata elvben ugyanazt a kategóriát képviseli.
Végül, még mielőtt az oltárok elemzéséhez fognánk, megjegyzendő, hogy a két eltérő arányú (152 x 71, illetve 130 x 65 cm alapterületű) menzának a vastagsága (32 cm) azonos.164
A bal oldali oltárlap az egyedüli, amelyet az ásatáskor előkerült faragványok közül Márki „valódi műdarabnak" tartott, művészi kivitelének szintjét ezáltal a másik oltárnál is többre becsülve. Az oltárkő rövid oldalának végeit két-két, hosszoldalának közepét pedig egy „koszorúktól közrefogott" és „keretbe foglalt", visszahajló sárkány díszítette.165 Egyetlen ismert rajza (4/a-b. kép) a menza egyik téglalap alakú rövid oldalát ábrázolja, keskeny, sima kerettel határolt, két vízszintes sávra osztott mezővel. A felső sáv szélessége a keretelemmel azonos lemeztag által elkülöníteti alsó sávnak az egyharmadát teszi ki. Az alsó sáv díszítménye jobbra fokozatosan laposodó körök egymás fölé helyezett két sorát mutatja. A körsorokat mintegy közrefogva megjelenő két, egymásnak háttal állított, visszatekintő állatalak ugyanakkor részben fedi azok szélső motívumait. A keskeny felső sávot két, egymás fölött egyenlőtlen ritmusban kígyózó és a végein egyesülő, sima szalag tölti ki, többszörösen tekeredő motringra emlékeztetve. Az alsó sávban, azérintőleges körök két sora közti motívum-eltolódás egy-beláncolódásuk hatását kelti,166 a felső sávot díszítő két szálagolt pedig mintha összesodorná szálainak ellentett irányú hullámzása. Továbbá, a mértani motívumok két szintjét egybekapcsolja az egymást metsző és érintő köröktől elkülönített ívháromszögeken belül a szinte csak sejthető növényi dísz is, mint ahogy az ívelt körszeletek orsó alakú közeinek a növényi ornamenssel váltakozó, vonalkázással jelzett (inkrusztált?) kiemelése.167
A köröket és a felső sáv motívumát sima, osztatlan szalagból faragta az oltárkő mestere. A kompozíció alapmotívumát képező körök egyre nyomottabb kialakítása és a szalagok egyenlőtlen hullámzása valószínűleg a rajz kicsi méretéből adódó kivitelezési nehézségeket is tükröz, de főként az ábrázolásnak az oltárlap reális méretétől eltérő, nyújtott aránya, illetve a túlszabott keret kitöltésének a kényszere eredményezi. A rajz megvalósításának természetes, balról jobbra haladó menetét követve, nemcsak a körök torzulnak, hanem a jobb oldali sárkány teste is meghosszabbodik, ami közvetve a kezdeti formák helyességét igazolja. A valós formák után továbbnyomozva, az oldallap hossza (71 cm) és szélessége (32 cm) között fennálló - kb. kettő az egyhez -arány betartásával vázolt motívumhálózat esetén csak egyenlő sugarú, ép körök férnének el még a végeken is, ahol laposodásuk indokoltnak látszik.
A mértani motívumok lapos faragásával szemben, a két állatábrázolás a kontúrvonal uralkodó jellegét mellőzve, más stíluseszközök jegyében fogant. Az állatok kidomborodó teste tulajdonképpen nem jelenik meg a számukra fenntartott (ellaposodó?) két külső kör keretébe foglalva. Habár fej- és nyakvonaluk, valamint törzsük alhasi tájékának hajlata a körök görbületét pontosan követve, azokon belül rajzolódik ki, testük a keretet részben meghaladja, sőt, lábuk már közvetlenül a faragvány peremére támaszkodik. A mértani ornamens síkja fölött való kifaragásukat a medaillonok tükre és az állatalakok közé iktatott körszeletek igazolják, amelyek közvetve berakásra vagy inkrusz,-tációra utalnak, mint e háttérmotívumok kötelező kitöltésének a lehetőségeire. Az állatábrázolások domború felülete a növényi motívumokkal és a talán berakással kitöltött körök síkjához képest, valamint a két szint szerves kapcsolatának a bomlás jeleit mutató lazulása e pankotai faragványt a Grabar nyomán kétszintűnek (a deux plans) nevezett bizánci reliefek sorába utalja.168
Nem lehet célunk ez alkalommal a pankotai menza szinte útjelzők nélküli leszármazásának tisztázása a beotiai Skripou és Lips konstantinápolyi temploma révén meghatározott művészeti környezetből, amit ornamensei és azok rendje, valamint az inkrusztáció valószínű alkalmazása egyaránt feltételez. Ha itt csak faragványunk azon adatait elemezzük, amelyek az ún. „kétszintű reliefek" csoportjába vonják, besorolását a második felület elkülönülésének mozzanata időrendileg pontosítja, e díszítési módozat kialakulásához vezető folyamat végső szakaszát ábrázolva. Így a pankotai oltárkő e meghatározó adata Grabar fenntartással megfogalmazott hipotézisét támasztaná alá közvetve, mely szerint e reliefek feltűnése és elterjedése a bizánci művészetben egy „esetleges belső fejlődésből is adódhat.169
De mivel e reliefeknek a konstantinápolyi ötvösművészetben való, az ezredév körüli, rövid életű feltűnése után több mint fél évszázadra nyoma vész a bizánci művészetben, a szerző kénytelen muzulmán hatásra gondolni Daphni templomának a 11. század végére datált frízei esetében, valamint e faragványok későbbi, a 12. század közepétől adatolt, görögországi elterjedése kapcsán.170 Azonban Daphni egyik lapos faragású, inkrusztált(!) párkányfrízén (28. kép) az egybeszövődő mértani és növényi motívumok felett szinte ötletszerűen megjelenő plasztikus zodia-ábrázolások eltérő megfogalmazása - például a fríz peremére kiülő madár természetes testtartása171 - oltárunknál bizonyára későbbi alkotást mutat. Daphniban a sima szalagból képzett érintőleges körök is feltűnnek, de hurkolt körök csoportjával váltakozó soruk merev rendjét a kitöltő növényi ornamens feloldja.
Mivel az inkrusztáció valószínű alkalmazása, de főként díszítményének felépítése réven a pankotai oltármenza Sercikler 11. századi szentélyrekesztőjével is rokonítható172 - ahol az egyik pillér (29. kép) osztatlan szalagból képzett, hurkoltan összeláncolt köreit két kiemelt korongú (figurális, illetve mértani díszű) medaillon fogja közre - úgy tűnik, hogy faragványunk e két, egymástól is távol eső emlék közé illesztve, a 11. század közepére, vagy talán inkább a harmadik negyedére helyezhető. Így, a 10. századi iszlám művészetben már gyakori kétszintű reliefek modelljének a 11. század végénél korábbi, szórványos átvételét és bizánci műhelyben való feldolgozását közvetve valószínűsíti,173 Daphni katolikonjának a frízéhez vezető - elpusztult, vagy ismeretlen - közbeeső alkotások egyik lehetséges példájaként.
 |
| 28. Párkányfríz részlete a daphni templomból (Grabar, Sculptures, II. nyomán) |
 |
| 29. A sercikleri szentélyrekesztő egyik pillére (Grabar, Sculptures, II. nyomán) |
 |
| 30. Kőkereszt töredéke Dombóről (Nagy, Dombó nyomán) |
A pankotai vár területén talált szentélyrekesztő-, vagy oltárelőlap-töredék (kat. 2.) látszatra az eddig elemzett oltármenzával egy műhelyből származik. Ám, a pár évtizede előkerült töredék174 (15. kép) keretbe foglalt ékkő formáját visszaadó, illetve áttört mértani ornamense az ötvösművészet funkcionálisan meghatározott és technikai adottságokból eredő motívumait idézi. Emellett szól a rombusz és négyszög alakú keretbe foglalt drágakövek díszítését utánzó dombói kokereszttel fennálló elvi párhuzama.175 (30. kép) Így a pankotai töredék motívumai és a keretelő sima szalag nézetünk szerint nem hozható kapcsolatba az oltármenza díszítményével, bár azonos korra és ugyancsak bizánci művészeti környezetre utal a lapos faragású relief eltérő jellegű ornamentikája. Minthogy a dombói faragvány 10. század végi keltezése bizonytalan,176 csak fenntartással fogadható el mint terminus post quem a pankotai töredék besorolására. Végül, mivel úgy tűnik, hogy e faragványunk a bronzból vagy nemesfémből készült oltárok177 ornamentikáját ülteti át, rendeltetése talán inkább oltárelőlap töredékeként határozható meg, ámbár az is elképzelhető, hogy az oltárhoz szorosan kapcsolódó (a későbbi bizánci művészetben az ikonosztáz összetevőjeként fellépő) szentélyrekesztő mellvédjén is alkalmaztak ilyen díszítőmotívumot.
A harmadik, bizánci stílusjegyeket viselő pankotai faragvány a VI. táblán ábrázolt 4. számú rajz (11. kép) oszlopfőtöredék,178 amely nézetünk szerint szintén a 11. századra keltezhető. A fejezet kocka alakú felső részén az enyhén hajlóélek feltehetően ötszögű, lent ívek között ékbe futó oldalapokat határolnak. Ez esetben az alsó részen, a hegyesszögektől közrefogott és a sarkokig felmagasodó négy körszelet lapja négyzetet alkotna. Ellenben ha a sarkokról induló két-két ív lefutna a fejezet oldalain, anélkül, hogy középen találkozna, akkor nyolcszögű alapra, illetve pillérre utalna.179 Az oszlopfő kicsi mérete180 belső architektúrából, esetleg egy szentélyrekesztőből való származását valószínűsíti. Az oldalait keretelő keskeny szalag, amely talán inkrusztáció számára fenntartott, sima mezőt fog közre, rokonítja a faragványt a „sárkányos" díszítésű menzával.
Az eddig tárgyalt faragványokkal kapcsolatban vizsgálatra szorul a pankotai padlótéglákon feltűnő, visszahajló állatalakok és az oltármenza sárkányábrázolásainak Márki szerinti társítása.181 A burkolólapok hat változata közül ma csak az aradi múzeumban őrzött példány ismert (kat. 1.; 14. kép.) Ez a Medgyaszay ásatásai során nagy számban talált, páros állatábrázolásokkal díszített öt típus egyikét képviseli, ugyanarra a jellegzetes, Bizáncban fogant kőfaragó irányzatra utalva, amelyhez a három faragvány is tartozik. 182
Mivel a templom 1883-ban beinduló teljes feltárásakor csak a két-két állatalakot mutató modell variánsai kerültek elő, anélkül, hogy a megelőző ásatásokból ismert,183 egyalakos padlótégla is felbukkanjon, kétségkívül nem együtt alkalmazták őket, és egy esetleges felújítás eredményeként sem vegyülhettek. Így valószínű, hogy a két, ugyanahhoz a művészeti környezethez tartozó típus két különböző helyen levő padlózatból származik, amely közül az egyiket (a „sárkánnyal" díszített lapokból állót) a korábbi turkálások/ ásatások alkalmával már kitermelték.
Az oltárlap díszítményéhez inkább köthető utóbbi típusnak az időrendi besorolására a menza 11. század közepére vagy harmadik negyedére javasolt keltezése nyújt támpontot. Bár a meglévő padlótéglán mutatkozó két, ellentett irányban egymásnak háttal fektetett állatalak pozíciójára közvetlen analógiát nem ismerünk, elvi párhuzamként felhozható a 10. század közepéről való (354. számú) vatikáni görög evangéliárium egyik miniatúrája.184
A két korai padlózat esetleges léte - mely elkülönített terekre utalna a pankotai templomban - a hosszházhoz északról csatlakozó helyiség rendeltetése, illetve keltezése körüli kérdések tisztázásának a kísérletét is maga után vonja. A bizonyára röviddel egymás után faragott két oltár jelenléte, valamint a bizánci templomokhoz csatolt és a nyugati egyházban főként az oltár közelében megjelenő kápolnák rendeltetésére vonatkozó adatok alapján185 az illető pankotai helyiség alighanem egy elhunyt kegyúr, esetleg a templomalapító megemlékezésére épült, temetkezés és a halál utáni élettel kapcsolatos liturgikus szerepkör betöltésére hivatva. Ebben a helyiségben állhatott a „sárkányokkal" díszített, talán privilégiális oltár,186 melynek lapja ennek bejárata előtt, a hosszház északi oldalán került elő. Ha a keskenyebb falakkal csatlakozó melléktér az alapító kegyúr földi maradványainak adott helyet, nem sokkal a templom felépítése után emelhették, padlózatát feltehetően az egy visszahajló állatot ábrázoló és a szintén csak korábbi feltárások kapcsán említett (indás?) növényi díszű lapokkal burkolva.187 Talán itt volt „a sírbolt", ahol a romok közt kutató Pichler uradalmi inspektor 1847-ben, egy „rézüstöt" és egy „kőkoporsóban három embertestet" talált.188
Valószínűleg szintén temetkezés céljára épült a Csolt nem Vésztő mellett feltárt, 12. század eleji (harmadik?) templomának a szentélyfalához délről csatlakozó helyisége is, amelyet az ásató Juhász Irén sekrestyének minősített.189 Hipotézisünk mellett szól a belsejében erősen rongált és bolygatott állapotban talált téglasírkamra. Bár a szerző „feltehetően későbbi korból származónak" véli a temetkezést, megjegyzi és igazolja is a közölt alaprajzzal, hogy a „sekrestye"' az egyedüli épületrész, amit meghagytak a 12. század végi átépítéskor.190 Ám rendeltetésének folytonosságát biztosító befoglalása az új templom hosszházába úgy, hogy annak délkeleti sarkát kiugró falaival (szokatlan megoldásként) zárja, csakis egy - a későbbi építtető által is tiszteletben tartott - rangos sírhoz köthető.
Nincs helye itt annak, hogy Pankota és Csoltmonostor talán valami rokonsági köteléken belül kialakult, több szálon észlelhető kapcsolatát vázoljuk. A két objektum valószínűleg azonos művészeti környezetre utaló, korai építményei191 és azok adatolt vagy feltételezett időrendi kerete mellett a kőszobrászati díszítés gazdagsága is közös vonáskánt jelentkezik. Így nem csoda, hogy a 12. század első harmadára datált állatalakos csoltmonostori márvány kockafejezetet192 szoros stílusrokonság fűzi a második oltár figurális ábrázolásaihoz.
A második pankotai oltár a VII. táblán (12. kép) bár a közvetlen bizánci kapcsolatokra utaló sztipesz nélküli oltármenza díszítményét fogalmazza újra, az általában itáliai közvetítésűnek tartott, szalagfonatos faragványokkal is összefügg. A menza három díszített oldalát fent külön-külön is bemutató táblán az oltár kockakövekkel burkolt fal előtt összeállítva jelenik meg. A majdnem pontosan 1:5 arányban kicsinyített oldallapokkal szemben193 az oltár rajza csak bal felén tételez fel méretarányos ábrázolást, anélkül, hogy egy kulcsként alkalmazható, használatos léptékhez viszonyulna. A háttérben levő tartóelem térrajzi megjelenítése körüli nehézségeit az oltár-, illetve az alsólap (subpedaneum) túlméretezésével (csaknem dupla hosszával) oldja meg a rajzoló, elkerülve a menza reális (fent számadatokkal is alátámasztott) mérete esetén (36/a-b. kép) a hasáb alakú támaszték részleges fedését a két sarokoszlop által.
A második pankotai oltár menzája a sárkányos oltárlap alapmotívumait és részben díszítménye felépítését is átvéve két ornamentális sávot mutat a hosszoldalon, végein pedig két-két medaillonba foglalt állatalakot. A felső sáv kivételével a díszítmény lapos faragású. Keret nem határolja az oldalakat. Ezek összképe egybefoglalt díszítményt sugall a homlokoldal alsó részén megjelenő széles, simára faragott keretsávnak a rövid oldalak függőleges külső szélén való megismétlésével, mintha körfonatokkal lezárt, egysíkú frízként fogalmazták volna meg őket. Talán ezért válik az oltárlap végein a két háromerű függőleges szalag által hangsúlyossá a keret, amelynek sima külső sávját baloldalt keskenyebbre szabja a két szálból sodort (második) függőleges szalag. Bár a hosszoldal két ornamentális sávja, valamint az osztó lemeztag és a keretelem szélessége között fennálló egy a háromhoz arány mértani felépítésű díszítményt mutat, az oldallapok részben szimmetriát is mellőző ornamentikája sokkal szabadabban kezelt.
Az alsó sávot két sor összeláncolt kör díszíti a hosszoldalon. A körök zárását fent és lent, ellentett pozícióban váltakozó, háromlevelű növényi motívum szakítja meg, a köríveket képző háromerű szalag végtelen hullámzását sugallva. Ez a plasztikus hatás, melyhez a széles középerű szalag könnyedsége is hozzájárul, evidenssé válik, ha a láncolat ötödik szeméhez, az egyetlen zárt körhöz viszonyítva elemezzük.194 A körök zárását helyettesítő növényi motívumok alatt vagy felett kisméretű példányaik tűnnek fel, két érintőleges kör és az őket metsző harmadik között kialakuló háromszögbe írva. Az egymást metsző körök által képzett orsó alakú közök vonalkázott kiemelése valamilyen kitöltésre, üvegpasztára, vagy talán inkább inkrusztációra utal.195
A félkörmetszetű vagy ellapulva kidomborodó felső sávot párosan alkalmazott háromszögű motívumok díszítik, áttörve a talán fonatként felfogható profilt.196
Az ugyancsak háromosztatú szalagból font két-két medaillon eltérő részletekkel és különböző elrendezéssel alakítja a rövid oldalak díszítményét. Minthogy a bal oldalon a sodort szalag beszűkíti a két medaillon számára fenntartott mezőt, körfonatai - szokatlan megoldásként - két körszelettel kapcsolódnak, mintha egy kisebb sugarú kör fölött érintkeznének. A jobb oldali díszítmény beosztásához képest rövidebbre szabott mező a háromerű függőleges szalaghoz hurkolt medaillon-kötést is beszűkíti, és kétlevelű-re szorítja a körfonatok közötti és valószínűleg a jobb alsó sarkot valamikor kitöltő növényi motívumot. Az oltárlap jobb oldalán a két körfonatot jelenleg összekapcsoló, elegáns kötésforma - paradox módon - valószínűleg a faragvány sérüléséből adódik, habár az esetleg kitört felső kanyarulat berajzolásával sem alakulna ki a hurkolás szokott módja.197 A kompozíció merevségét feloldja a körfonatokat kitöltő két ugró állat kecses testtartása és a csak lent, a díszítmény bal sarkában feltűnő palmetta. Az állatok testtartásának dinamikus hatását törzsük átlós beírása és a részletek eltérő képzése is fokozza. A bal oldali állat hátsó lábait magasabbra lendítve hajlik vissza, és farka végét csak érinti csukott szája, míg a tagoltabb fejformájú jobb oldali, lekonyult farka ellenére, annak(?) foszlányába harap, mintha inkább tüzet okádna. Az egymást követő két állat egyirányú ábrázolásával ellentétben az oltárlap bal oldalán szembeállítva tűnik fel a két négylábú. Ezek közül a bal oldali - amennyire olvasatát a sérült faragvány engedi -visszanéző kutyát mutat,198 a jobb rövid oldal kifinomult ábrázolásaitól eltérő, élethű megfogalmazásban.
A menza jobb oldallapján a vonalkázással jelzett inkrusztácio (üvegpaszta?) a figurális ábrázolások háttereként jelenik meg, valamint a háromujjú palmetták vájataiban. Az ellenkező oldalon a szalagkörök nem mutatnak vonalkázott mezőt, habár a növényi motívumok vájatait itt is kitöltötték. Következésképp a medaillonokon belül csak a berakás kiesése képzelhető el a két állat törzsének a lepusztulásakor. Ezek szerint az oltárlap megőrzési állapota közvetve e technika alkalmazását igazolja.
A sárkányokkal díszített oltármenzával szemben ez a pankotai oltár a szalagfonatos, nem egy esetben inkrusztációt vagy masztikszberakást feltételező magyarországi faragványokkal is összefügg, bár homlokoldala díszítményének körívek láncolatával való kialakítása nem talál párhuzamra a belföldi anyagban. Az oltár időrendi besorolását a hozzá legközelebb álló zalavári faragványok (31. kép) 1070-1080 körüli, valamint a székesfehérvári szarkofág és körének keltezése határozza meg mint terminus post quem.199
 |
| 31. Oltárelőlap töredéke Zalavárról (Pannónia regia nyomán) |
 |
| 32. Esztergomi oszlopfő (Marosi, Die Anfánge der Gotik nyomán) |
 |
| 33. Oszlopláb a pankotai templom hosszházából. (Alba Popa építész rajza a VI. pankotai szemléltető tábla ábrái nyomán) |
Anélkül, hogy ez alkalommal a rokon díszítőmotívumok összehasonlító elemzésére vállalkoznánk, megállapítható, hogy a pankotai oltár ornamentikájának kifinomult, könnyed megjelenítése e párhuzamain túlmutat. Ugyanakkor legfeljebb egy-két évtized választhatja el az utóbbiakról mint ahogy ezt a sárkányalakos oltármenza díszítményével fennálló kapcsolata, valamint figurális ábrázolásainak helyi stílusösszefüggései mutatják. Felső időhatárát a 12. század első felére helyezett, lombard hatást tükröző, esztergomi kockafejezet (32. kép), mint a farkát harapdáló állatalak változata szabja meg,200 ahol a lapos faragású, eltérő részképzésű test (már?) a mértani keret, a félkörívű pajzs formájára hajlik. A zalavárival egyezően széles középerű szalagból képzett, fonatos és bizonyára inkrusztált díszítményének a stílusa ugyanakkor az alsó időhatárhoz közeit 1100 körüli keltezését valószínűsíti. Emellett szól a visszahajló állatalakok szoros rokonsága a nemrég ugyancsak a 11-12. század fordulójára datált, gyengébb kvalitású somogytúri relief az Agnus Dei ábrázolásával,201 valamint a 12. század első harmadára keltezett csoltmonostori márvány kockafejezeten az egymás felé futtatott, visszahőkölve megtorpanó két kutya megjelenítése,202 mely talán az oltár bal végén feltűnő, állva visszanéző kutya(?) tartásának, a zalavári padlókövön mutatkozó oroszlánnal is összefüggésbe hozható, természetes kialakítását fogalmazza újra.
Végül megjegyzendő, hogy az oltár a 11-12. század fordulóját meg nem haladó kormeghatározását tartóoszlopainak hengertagokból alakított lábazata, illetve fejezete is megerősíti, mivel a 12. századi anyagból hiányzó egyszerű forma, például Feldebrőn, de a székesfehérvári szarkofág oszlopainál is felbukkan.
A szokatlanul gazdagon díszített két pankotai oltár minim szempontnak megfelelő, pontos időrendi besorolása csak minden részletre kiterjedő stíluskapcsolatainak, közvetlen és részben talán itáliai közvetítésű bizánci leszármazásának kimerítő feldolgozása esetén képzelhető el. A rendkívül rangos kivitelezésű faragványokat befogadó templom szintén bizánci ízlést sejtető, kívül és belül kivételesen gazdagon díszített építmény lehetett.
A feltárása óta csak futólag említett, 13. századinak gondolt templom203 feltehetően egy már előbb létező földváron belül épült fel valószínűleg pliszkai típusú bazilikák alaprajzi elrendezése után igazodva, esetleg már a tizedik században, de talán inkább eltűnt, közbeeső emlékeket feltételezve, a 11. század első fele, vagy közepe táján.
A minden bizonnyal keleti egyház kötelékében alapított templom 1177-ben, a pankotai apát említésekor, már a Benedek-rendinek tartott pankotai monostorhoz tartozhatott, és így elképzelhető, hogy a 12. század első felében történt óta mondtak benne latin misét.
 |
| 34. Szentélyrekesztő vagy oltárelőlap töredéke Pankotáról |
 |
| 35. Kismértű oszlop Pankotáról |
 |
| 36/a. A második pankotai oltár, homloknézet. A helyes arányok rekonstrukciójának kísérlete a VII. pankotai szemléltető tábla rajzai alapján. (Készítette Álba Popa építész. Komputergrafika Alinta Giucá) |
 |
| 36/b. A második pankotai oltár. A helyes arányok rekonstrukciójának kísérlete a VI. (2/a-b.) és VII. pankotai szemléltető tábla rajzai alapján (Készítette Álba Popa építész) |
 |
| 37. A pankotai templom alaprajza az I. szemléltető tábla nyomán a helyes arányok bemutatásával (Komputergrafika Alinta Giucá) |
1.Padlózatot burkoló lap (5., 14. kép)
A négyzet alakú padlótéglát két, ellenkező irányban egymásnak háttal fektetett, a fejét hátrafordító állat díszíti. A sima, középen enyhén mélyülő mezőt 2 cm széles és 0,2 cm-rel alacsonyabb keret határolja, amelyet csak az alig észlelhető szintkülönbség jelez. Az állatok lapos faragványként kissé kidomborodó teste mozgást sugall az épen megmaradt négylábú ugrásra kész ábrázolásával. Ennek hegyesszögben találkozó egyenes hát- és nyakvonala egy bizonyos erőteljességet kölcsönöz az egész, szinte mértanilag megszerkesztett kompozíciónak. A második állatábrázolás megmaradt része nem utal teljesen azonos testtartásra.
2. Szetélyrekesztő vagy oltárelőlap töredéke(?) (15, 34. kép)
Részben áttört mértani díszítése állított kőlap töredékére utal. A fragmentumon két azonos sugarú áttört kör(?) különböző mértékben megmaradt íve félig meglévő rombuszmotívumot fog közre érintőleg. A rombusz kissé ívelt oldalait sima, osztatlan szalag képezi, belül a keret szintjéig felmagasodó és ezáltalszélein enyhén domborodó mezővel A kőlap magvában hengeres és simára faragott két áttört motívumtöredéknek az ívét a rombuszéval azonos szalag szegélyezi a díszített oldalon. A rombusz egyik oldala és a nagyobb körív között megőrzött külső, a motívumok alapjáig mélyülő síkot sima keretelem maradványa határolja egyenes vonalban. Ezek szerint, ha a két azonos sugarú kör(ív) és a közrefogott rombuszmotívum egy vonalba eső középtengelyét függőleges helyzetben képzeljük el, töredékünk a kőlap egyik vertikális széléről származhat, mint ahogy vízszintes pozícióban az eredeti faragvány felső vagy alsó szélére utalna. Mivel a 0,5 cm szintkülönbséggel szigorúan két síkban faragott díszítmény felülete egyformán simára csiszolt, bizonyára nem vehető számba a dekoratív hatásnak berakással, vagy színes üvegpasztával való eredeti fokozása. A kőlap sima hátoldalának szembetűnő vésőnyomok nélküli, de viszonylag nagyolt megmunkálása nem zárja ki térrekesztő elemként való szabad alkalmazását.
3. Oltársztipeszhez tartozó fejezett(?) (16. kép)
A fejezet testét két különböző átmérőjű, koncentrikusan egymás fölé helyezett hengerszelet alkotja, amelyet abakuszként vastag, négyzet alakú kőlap fed. Alján csapos illesztésre szolgáló furat nincs. Mivel a VII. táblán (12. kép) ábrázolt pankotai oltár tartóoszlopainak lábazata és fejezete azonos felépítésű, az elemzett darab oszlopfői minősége hengertagjainak csökkentett aránya alapján javasolt, a másik meglévő, ugyanilyen struktúrájú faragványhoz viszonyítva, amely az illető oltár egyik oszlopának bizonyára a lábazatát képezte. Oszlopfő mellett érvel csatlakozó hengerszeletének 18 cm-es, a VI. tábla (11. kép) feltehetően ugyanazon oltárból származó lábazatán (2. a-b.) feltüntetett oszloptörzs méretével egyező átmérője is. Fedőlapján helyenként széles, kissé bemélyedő, kb. 3x2 cm-es, vésőnyomok.
4. Oltársztipesz lábazata (17. kép)
Négyzetes talplemezén két különböző átmérőjű koncentrikusan egymás fölé helyezett hengerszelet. A lábazat alsó részén 4-5 cm hosszú és 0,5-1 cm széles, helyenként peremes vésőnyomok láthatók.
5. Kisméretű oszlop (18/a-b, 35. kép) Attikai típusú lábazatával egybefaragott, osztógyűrűvel övezett oszlop. A lábazat vastagabb, laposan szétterülő felső tóruszát lemeztag választja el az alsó gyűrűtől, az előbbinek kissé öblösödő peremét mintegy behúzva. A körszelet profilú alsó tóruszt a bázis fedőlemezével azonos átmérőjű, kerek talplemez támasztja meg. Ennek csatlakozó elem funkcióját a közepén levő négy, csapos illesztésre szolgáló, négyzetbe foglalt furat is igazolja. A lábazatot lezáró és az osztógyűrű feletti lemeztagot az oszlop hengeres felületébe simuló homorlat határolja. E két enyhén kiugró hajlatsáv és az osztógyűrűnek a lábazat közelében való alkalmazása karcsúsítja némileg a zömök arányú, talán egy szarkofág árkádsoros oldallapjából származó oszlopot. Az oszloptörzs ép fedőlapja sima illesztési felületet mutat.
6. Mérmütöredék (19. kép) Mindkét oldalán profilozott, valószínűleg ablakkeretből származó mérmütöredék. Keskeny, rombusz formájú alapzatába csatlakozásra szolgáló, sekély vájat mélyül a homlokoldalakkal párhuzamosan. Két síkra tagolt díszítménye egyenlő szárú vagy oldalú, két alapméretben alkalmazott háromszögekből szerkesztett. A kompozíciót meghatározó nagy egyenlőszárú háromszög enyhén ívelt oldalainak hajlatát egy-egy kicsi, ívelt oldalú háromszög tölti ki, a közepét áttörő, egyenes oldalú háromszöggel egy síkban. Rajza megjelenik a pankotai faragványokat bemutató, 19. századi táblák egyikén. V. tábla 5. sz. (10. kép) a) Alapzata kivételével szélei töröttek, tagoló elemei helyenként sérültek, egyik homlokoldala szinte teljesen lekopott.
7. Keretelem-töredék(?) (20. kép) Ferde lemezhez csatlakozó hengeres, mindkét végén törött pálcatag. A lemez derékszögben találkozó pereme és hátoldala nagyolt illesztési felületet mutat. Megjelenik a pankotai apátság egyes faragványairól készült illusztráció V. tábláján (10. kép) a 2. számú rajz.
|
|
|
