Előző fejezet

HEITELNÉ MÓRÉ ZSUZSA

Egyházi építészet a Maros-völgy alsó szakaszán a 11-13. században I.

 

Édesanyám Móré Jánosné született Feszler Nóra emlékének

...csak itt-ott láthatni, a hajdani népesség jelei gyanánt,
magas templomokat; de ezek is a vadak odúi ma
s a hajdan igen vallásos helyek most nem csak az emberektől,
hanem az istenektől is él vannak hagyatva...

Szamosközy István

A Maros-völgy Zám és Csanád közötti szakaszán, az egykor Arad, Zaránd és Csanád vármegyékhez tartozó, és északon a Fehér-Körösig terjedő vidéken 20 monostor és 70-nél több más templom épült fel a 13. század végéig, elbeszélő források, oklevelek, valamint a pápai tizedlajstrom általában az Árpád-korra visszamenő adatai szerint.

E területen középkori egyház ma sehol sem áll. Csupán néhány rom vagy alapfal-maradvány emlékeztet a jelenlegi faluközpontoktól többnyire távol eső helyeken.

A rombolás mérföldköveiként számon tartott mongol hadjárat (1241), kun lázadás (1280, 1282) és a Dózsa-parasztháború után bekövetkezett több mint másfél évszázados hódoltság alatt (1552-1714) a települések pusztulása olyan méreteket öltött - itt is, mint szerte a török iga alá temetett országrészeken -, hogy a 19. századi levéltári kutatások nem egy fontos középkori templom esetében a lokalizálás kérdésével küszködtek, mint például a valamikor híres aradi káptalan pontos helyének megállapításával.

A helyszíni anyag mai állagának felmérésére és régészeti feltárások eredményeit is számba vevő feldolgozására eddig nem került sor.

A pankotai apátság*

A valamikor híres pankotai apátság múltját homály fedi. Több mint száz éve föltárt, rendkívül gazdag leletanyaga szinte csak a helyi érdeklődést keltette fel, a művészettörténeti kutatás nem tartja számon. Építészeti maradványai, számos faragványtöredéke éppen akkor került napvilágra, amikor eldőlt a zsombolyi főesperesség és egykori székhelye körüli vita és ennek kapcsán az apátság végleges, Zaránd vármegyei lokalizálása, amikor bizonyossá vált, hogy Pankota az egri püspökségnek Csanád és Várad egyházmegye közé ékelődő zsombolyi főkerületéhez tartozott.1

A valószínűleg korai alapítású zsombolyi archidiakonátus - melynek székhelyét Márki Sándor a Pankota melletti Muszka (Másca) határába helyezte2 - 1332-től mint pankotai főesperesség szerepel folyamatosan oklevelekben.3 A főesperesség székhelyváltásáig Pankota fejlődését vára és monostora biztosította. A Kopasz-hegy lábánál elterülő ó-pankotai település délkelet felől övezte a szomszédos dombháton emelkedő épületegyüttest.4

A pankotai apát faluját 1177-ben említi először oklevél.5 Az apátságként feltűnő monostor keletkezésére és alapítójára vonatkozó adatokkal nem rendelkezünk. A Váradi Regestrum szerint 1219-ben a monostor kegyura egy bizonyos András volt, aki mint bíró ítélkezett az apáttal a pankotaiaknak két pankotai lakos ellen emelt panasza ügyében.6 Nincs kizárva, hogy ez az András, akiről a bejegyzés csak annyit árul el, hogy az apátság kegyura volt, azonos az Igmánd nembeli Farkas fia Andrással, a pankotai vár uraként számon tartott Lőrinc vajda nagyapjával, aki már 1233 előtt tekintélyes, gazdag ember volt.7 Nézetünk szerint emellett szól a monostor és az azt magába fogadó vár összetartozása és a főesperesi székhelynek közvetlenül az Igmánd nem pankotai birtokvesztése utáni áthelyezése,8 ezek szerint a kegyúri jogot is elvesztő nemzetség monostorába. Úgy látszik, hogy ezt az összefüggést igazolja a vár királyi birtokként való feltűnése 1318-ban,9 az archidia-konátusi és az uradalmi székhely összevonásának lehetőségét is biztosítva.

A monostor rendi jellege nem adatolt, de a szerzők nagy része Fuxhoffer érveit elfogadva bencés apátságnak tartja, a Boldogságos Szüzet jelölve titulusaként.10 Ellenben, ha egy pankotai egyházat valóban Szűz Máriáról neveztek is a 15. században, még nem biztos, hogy ez a viszonylag későn említett templom azonos az apátságival, főként mivel egy - ugyancsak pankotai - bizonyos Szent Lőrinc-egyház filiájaként tűnik fel.11 Ezek szerint lehetséges, hogy a Szűz Mária titulus a helyi plébániatemplom nevét őrizte meg, és csak a 18. században, a címzetes apátok megnevezésében cserélődött fel az eredetileg Szent Lőrincet tisztelő apátság védőszentjével.12 Így talán nem véletlenül viselte Igmánd nembeli András két leszármazottja is a Lőrinc nevet, mely utalhatott a monostoralapító kegyúrra és egyben a neve szerint választott égi pártfogóra.

Az apátság birtokai közül Úrit említi 1252-ben oklevél, mely valószínűleg a Pest megyei Oszlár szomszédságában feküdt.13 Pankota plébániáját kétszer jegyzik a pápai tizedlajstromok összeírói. Miklós nevű papja (1332-ben?) a fő-kerületen belüli legnagyobb összeget fizeti.14

1387-ben a pankotai és déznai domíniumot Zsigmond király Losonci László és István szörényi bánoknak adta.15 A mezővárosi státust soha meg nem haladó pankotai település a Losonciak kezén marad a hódoltságig.16 Amikor 1565-ben Hasszán bég vezetésével a török Pankotát beveszi,17 kétségtelen, hogy az apátsági templom is ostrom alá kerül. A török foglalás alatt a mezőváros is tönkremegy. így 1651-ben már mint pusztát adományozza II. Rákóczi György Marosnémeti Gyulay Ferenc zarándi főispánnak és 1732-ben mint elpusztult helység kerül Raynald modenai herceg birtokába.18

A török hódoltság után Pankota újra benépesül. A kincstár által 1785-ben behozott elzász-lotaringiai telepesek a Kopasz-hegy lábánál elterülő középkori mezőváros helyén újraalakult Ó-Pankotától északnyugatra alapítják meg Új-Pankotát, amely 1800-tól rendelkezik önálló plébániával.19 A két helység 1807-ben egyesült, majd 1817-ben a württem-bergi Gosheimból származó újabb telepesekkel bővül.20

Ó- és Új-Pankota délkelet és északnyugat felől fogta közre a dombhátat, amelyen a kőbányaként kínálkozó romok a település felvirágzásának ütemében pusztultak.

Minthogy Zaránd megye a török foglalás alól felszabadult területek újraszervezésekor Aradhoz került,21 Pankotát is az utóbbi megye keretében említik az összefoglaló munkák. Ezek közül Peretsényi Nagy Lászlónak 1806-ban befejezett, kéziratban maradt, Arad megyét ismertető műve éppen akkor készült el, amikor beindult az apátság kőtöredékeinek az új-pankotai templom építéséhez való felhasználása.22 Az új templom melletti felekezeti iskola, az uradalmi magtár, számos középület és magánházak sorának pincéje-alapfala az apátság kváderköveiből épül.23 Az útburkolathoz is felhasznált kőtöredékek így az egyre terjeszkedő település majd minden pontjára elkerülnek.

Fábián Gábor 1835-ben kiadott megye-monográfiája - amelynek csupán az első kötete látott napvilágot - már csak a várra tér ki, a templom romjairól nem tesz említést.24

Török Gábor viszont megemlíti, hogy a hódoltság után visszamaradt romok, „melyek nagyszerűek voltak, bástyával és sánczczal körülvéve, a városi templomnak maradványaival leromboltattak",25 másrészt egy szemtanú elbeszélését idézve, hogy 1806-ban „a nagy templom kriptájából egész csontvázak emeltettek ki", és ugyanakkor „az erőd egyik szeglettornya alatt egy koporsóban két szemközt fektetett csontváz egy nagy, széles karddal találtatott".26 Habár a szerző kiemeli az adatközlő Schmidt András „templom-gazda" voltát, az elbeszélés hitelességének mintegy nyomatékot adva, természetesen csak azok az információtöredékek vehetők számba az apátság mozaikképének rekonstruálásakor, amelyeket több forrás azonosan megítélt adataként könyvelhetünk el, vagy a fellelhető rajz- és levéltári dokumentáció utóbb nyugtázott.

Tulajdonképpen csupán a 19. század közepétől rendelkezünk megbízhatónak ítélhető közvetlen adatokkal, a beinduló ásatásokkal kapcsolatos közlemények főleg helyi újságcikkekben megjelenő híradásai alapján.

A romhely kutatásának első ismert kísérlete Pichler pankotai uradalmi inspektor nevéhez fűződik, aki valószínűleg a birtokos Szulkovszky herceg indíttatására ásatott 1847-ben.27 Pichler kutatásának némi eredménye másfél évtized múlva kerül említésre a nagyszabásúként beinduló újabb ásatáson is résztvevő munkások és szemtanúk elbeszélése alapján.

1862-ben a régiségek iránt érdeklődő, főleg helyi értelmiség és egy-két Pankota környéki földbirtokos összefog a csaknem 300 éve romba dőlt apátság feltárása érdekében, egy Arad megyei régiség-társulat alapítását is tervezve. A terepszemlével kezdett vállalkozással kapcsolatos újságcikkek helyszíni és az előbbi ásatásra vonatkozó adatai két középkori templom és egy kővár maradványairól tudósítanak. Mivel időközben a leírt maradványok nyomtalanul eltűntek, és később csak az ásatáson résztvevő Török Gábor említi őket futólag, a két dokumentum-értékű cikk vonatkozó részeit a következőkben újraközöljük:

„... Pankota mezővárosától - mely most herczeg Szulkovszky árvái birtoka - keletre van egy dombtető, melyen őseink lakhelyeinek még némi nyomai látszanak. Nehogy ezen ereklyék ... maholnap nyomtalanul elenyésszenek, a fentebbiek ott folyó 1862-ik évi szeptember hó 30-án és következő nap ásatásokat eszközöltek. Ezeken kívül... számosan voltak jelen, nevezetesen: Bohus László, Hollmayer pankotai uradalmi főtiszt, Magyari Alajos pankotai plébános és Vásárhelyi Dezső.

A dombtető azon térségén, melytől északkeletre a temető és ettől a pankotai szőlőhegyekig levő nyílt térség, délre a sörház, nyugatra Pankota és keletre a térség felett a pankotai szőlőhegyek fekszenek, és melynek déli és nyugati szélén fasorokkal beültetett dűlőút vonul - Magyari Alajos plébános úr előadása szerint a pankotai római kath. egyház jegyzőkönyve nyomán már 1370. évben r. kath. plébánia és templom volt, mely azonban a török által 1558-dik évben végleg elpusztítattatott.

E plébánia és egyház romjai még 1807-ben állottak, a midőn a kamara által belőlük építtetett a mostani pankotai római kath. egyház és plébániai lak, valamint az uradalmi magtár, és a romok elhordása csak akkor tiltatott be, midőn a romok a föld színéről már egészen elhordattak.

Most már semmi maradványuk, uradalmi szántóföld van rajtuk és csak a kiszedett alapfalak helyeinek behorpadása és még szétszórva létező apró kőfaragvány, kő-, tégla- és cseréptöredékek jelezik azon helyet ... [ahol] öt völgyelet látható, melyek a hajdani épületeknek telekül szolgáltak. Az éj szaki részen levő romhelyen volt a templom, mint az a nyomokból kitűnt, de ezen ásatásnál jelenvolt Schmidt András pankotai templomatya, mintegy 70 éves ember szinte állítá nekünk, hogy ott volt a templom; melynek hossza 45 lépés, a szentélye pedig kelet felé volt mint az hajdan szokott lenni.

A templomtól délre a serház felé eső részen négy épület nyoma látható, melyek a plébániához tartozó épületek lehettek.

E térség több pontján a fentebbiek jelenlétében megkezdetvén az ásatás, alig néhány hüvelyknyi mélységben kő-por és alantabb összehányott kőhalom volt található. Itt igen érdekest hihetőleg csak is a templom sírboltjában ... lehetne találni, de a sírbolt összeomlottnak látszik, és azért itt nagyobbszerű ásatás igényeltetik, mit eszközölni Hollmayer úr meg is igért ...

A társaság néhány kőfaragvány-, kő-, tégla-, és cseréptégla töredéket magával vive, tovább zarándokolt azon romhalomhoz, hol hajdan apátság székelt és falakkal s mély sánczokkal erődített lak vagyis várlak volt."28

„Ezen apátság romhalma is, úgy látszik, még eddig nem csak hogy figyelemre nem méltatott, de az barbár kezekkel szét romboltatott. Éppen a fentebbi romoknak sorsában részesült, t. i. építkezésekre szét hordatott... Csak egy földbalom létezik még, a még itt ott létező alapfalakkal, körülvéve mély sánczczal. És e földhalom is szabálytalanul fel van turva a régiség és kincskeresők által.

... Fekszik az előbbitől mintegy 5-600 lépésnyire éjszaknak a mostani óhitű templom irányában Pankota mezővárosa és a pankotai szőlőhegyek közt.

Három vi[z]ároktól[?] és ugyanannyi védfallal volt körülvéve. A belső még mintegy 6 öl széles és 3-4 öl mély, a második és harmadik árok nyomai már csak kevéssé láthatók. A külső nagy, terjedelemben egész a városba és a mos-tani temetőbe kiterjedve vette körül.

A négy sarkán védtorony nyomai vehetők ki, a keleti oldal baltornyában volt a kut, mely már azonban be van temetve. Középen még meglevő alapfalak keletnek néző szentélyre mutatnak, a szentély fala 2 láb és a mellék falak 3 láb szélességfiek.

Az ásatásnál munkásképp működő szemtanuk, de másak is mint nevezetesen Sepsi György ... pankotai fazekas mester állítja, hogy Pichler Szulkovszky herczeg pankotai uradalni inspectora 1847-ik évben ásatván a sírboltra akadt, hol egy rézüst és egy kőkoporsóban három embertest taláthatott, a szentély sírboltja alatt pedig szinte egy hosszú lábszárcsont vala, mind ez azonban az ásó emberek által szétzúzatott az üst kivételével.

Mint a munkások mondják egy nagy gyűrűt is találtak, de azt az akkori mérnök, kinek felügyelete alatt az ásatás véghez vitetett, azt elvette, és hogy hová tette nem tudják.

A keleti oldal bal sarkán szintén ástak majd 5-6 öl mélységre hol egy kelyhet és főbb ezüst pénzt leltek, melyeket Pichler Bécsben csekély áron eladott. Ugyan a keleti oldal jobb sarkán a védtorony mögött egy boltozat látható, mely omladékkal tömve van.

A társaság ezen előismeretek megszerzése után hozzá fogott a kémleléshez, hogy szabályozott ásatáshoz foghasson.

Mindenek előtt a szentély körül történt ásás, melynek nyomán a földdel borított alapfalak menete a két napi ásatás folytán felfedeztetett.

Az ásás által az omladványok alá temetkezett sertés és embercsontok találtattak, valamint elporhanyult állati test, handzsár darab, régi sajátságos alakú kis bögrék cserepek, régi üveg, mázzal bevont téglacserép, borostyánkő és oltár-díszítmény.

A temető árka is, a hova szinte kiterjed a külső sáncz, szemle alá vétetett, mely egész hosszában a föld felső rétege alatt fél lábnyi mélységre fél láb szélességű égett földdel és több helyütt az égő üszkök alá temetkezett állati testek porhadmányaival, itt ott égett fekete kövekkel, és a várlakban talált bögre cserepekhez hasonló alakú és nagyságú bögretöredékekkel volt elborítva...

Régi pénzek ezúttal nem lelettek, de a Pichler idejében ásó munkás és más egyének mutattak elö ott lelt pénzeket, de azok már német pénzek...

Minthogy itt is a romhalom szabálytalanul ásatván, az összevissza van túrva, és annak keresztbe ásatása szükségeltetnék hogy bizonyos eredményre jutni lehessen; ahoz pénzerő, idő és kitartás szükségeltetik. Noha itt is erkölcsileg a társaság igyekezett oda hatni, hogy e romok maradványai tovább né pusztíttassanak, és meg is érdemlendi, hogy átkutatása után szabályos halommá átalakítva, 1865-ik év május havában midőn éppen háromszáz éve lészen elpusztíttatásának, egyszerű felirattal ellátott emlékkel ünnepélyesen ellátassék...

Ezután megtekintettük Pankotáról keletre fekvő kopárhegy éjszaki oldalán levő hajdani török fürdő forrásait... E fürdő hajdani épületének jelenleg semmi nyoma ...

... társaságunkban, önként támad fel egy régiségi társulat eszméje is Aradmegyében létesítendő, mely e régiségek ... átvizsgálását s fenntartását tűzte feladatául."29

Ezekről az ásatásokról sem rendelkezünk részletes adatokkal. Úgy látszik, hogy már az 1863-as idény után megszakadtak, anélkül, hogy megvalósult volna a romok teljes feltárása, hiszen a kutatás 1862-es beindulásakor jelen levő Török Gábor csak a következő évet említi folytatásaként, amikor közel egy évtized múlva beszámol „a nagykiterjedésű templom-alapok romjai között talált arany hímzetű selyem csipkéről" és „a különféle domborúan kiálló állat- és növény-alakokkal cifrázott számtalan tégláról, melyeken látható kopás padlózatként történt használtatásukat gyaníttatja".30

Az akkor előkerült tárgyaknak sajnos nyoma veszett, a Nemzeti Múzeumnak adományozott selyemcsipkével és az állatalakos padlótéglával együtt.31

Tulajdonképpen mindaz, amit a templom alaprajzi elrendezéséről és kőfaragványairól tudunk, Medgyaszay Lajos pankotai pékmester állhatatos közbenjárásának és kitartó küzdelmének köszönhető, aki Arad megye közigazgatási közgyűlésén kieszközölt engedéllyel és támogatási ígérettel 1883-ban „régészeti" ásatásba fogott a várdombon és feltárta a romokat.32 Ám az ásatások folytatásának az aradi alispáni hivatal által az 1881-es műemléki törvénycikk értelmében kikötött kérelmezésére felterjesztett beadványait az illetékes Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hosszú ideig - okkal - válasz nélkül hagyta.

Medgyaszay kudarcot nem ismerő eljárását a Műemlékek Országos Bizottságánál felgyűlt pankotai anyag tükrözi, amely a feltárt romok megőrzésére és az ásatások folytatására vonatkozóan az illető minisztérium és a Bizottság közt váltott iratokat tartalmazza.33 A több mint két évig elhúzódó levelezés, amelyet a Pankotán feltárt maradványok helyszíni vizsgálatára kiküldött gróf Khuen Antal Bizottsági másodépítész Medgyaszay adataival összevetendő szakjelentésének nagy késedelemmel történt benyújtása okozott, egyben a kutatás szakaszait is tisztázza. Ily módon értesülünk afelől, hogy Medgyaszay már 1882-ben felterjesztette kérelmét a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a következő évi ásatás engedélyezésére. A Műemlékek Országos Bizottsága azonban nemleges választ ad a minisztériumi leirattal véleményezésért átküldött beadványra, mivel a „kérelmező folyamodványában sem az ásatásra alkalmas helyek, sem szakértelme nincsen kimutatva".34 A minisztériumi leirat kivonata a Bizottság 1882. december 15-i ülésén felvett jegyzőkönyvében és az ugyanott feltüntetett válasz, mely szerint „kérelmező kérelméről pénz segélyért utóbb elállott",35 eltűnt korábbi levélváltásra utal Medgyaszay és az illetékes hatóságok között. A minisztérium 1883. április 2-án kelt következő leiratát már Medgyaszay alaprajzvázlata kíséri a felásott pankotai templomról, valamint az azt beküldő Arad vármegyei alispán jelentése.36

A Bizottság 1883. május 22-én elhatározza gróf Khuen Antal másodépítész kiküldését a romok megvizsgálására, akinek ugyanakkor átadja Medgyaszay helyszínrajzát az alispáni jelentéssel.37

Bár e kezdeti időszakban az ügyintézés megfelelő ütemben halad a törvény által megszabott keretek között, a másodépítész kinevezése után az ásatások folytatása két éven át megoldatlan kérdés marad Medgyaszay jóváhagyást szorgalmazó kérelmezései ellenére, amelyek csak részben kerültek a Bizottság irattárába. A bevárt véleményezést sürgető, 1883. augusztus 30-án' kelt minisztériumi leiratra38 küldött válasz - mely szerint: „a romok megvizsgálásával, illetőleg felvételével gr. Khuen másodépítész lévén megbízva s eddig jelentését nem adván be, a Bizottság e tekintetben nem nyilatkozhat"39 - e helyzet okára mutat.

A következő év elejéről való Medgyaszay első ismert, jelentéssel egybekötött kérelme, amellyel közvetlenül a Bizottsághoz fordul a rég várt intézkedés hiányában. A jelentés azon részeinek közlése a következőkben, amelyek a kutatás akkori állására utaló adatokkal vagy Márki 1885-ös cikkéből hiányzókkal szolgálnak, a pankotai templommal kapcsolatos minden hasznosnak bizonyulható ismeret egybegyűjtését célozza:

„...mivel az 1565 évi török hadjárat alkalmával rombadőlt pankotai benediktus apátság templomát és melléképületeit már én 1883. évi március hó 18-án felfedeztem, és én reménylem, hogy a még meg nem bontott romok és sírok irányadóul fognak szolgálni hazánk több nagy férfiai maradványaira, mivel a többi értékes kövek között feltűnő azon koporsófedél is mely BELA felirattal van ellátva, azért időszerű volna ha a T.k.tetes Műemlékek Bizottsága egy szakavatott régészt Pankotára leküldene, mely mind az összes romokat, befalazott sírokat és más többi régiségi tárgyakat megvizsgálna.

Egyúttal mély alázatossággal vagyok bátor a T.tes Országos Műemlékek Bizottságának tudomására hozni azt is, hogy a pankotai herczeg Szulkovszki birtokát képező Kopasz hegytetőn fáradtságos működésem által sikerült a törököktől maradt óriási épület romokra találni, melyet a Pankotára leküídendő szakértő régész egyúttal meg is vizsgálhatna.

Fentebbi kéréseim ismételve vagyok bátor a T.tes Országos Műemlékek Bizottsága mielőbbi véleményét s kegyes pártfogását annál inkább is kérni mivel a tekintetes Aradmegye közigazgatási közgyűlésén az ásatás és kutatásra elhatározott megyei közmunkának felhasználása sokkal tzélszerűbb volna most, mint mikor a tavaszi munkák összecsoportosulnak."40

1884. március 3-án kelt újabb kérelmezését Medgyaszay ismét a minisztériumhoz terjeszti fel, amelyben a következőkre tér ki, illetve vár utasítást a január 24-i levelében foglaltak mellett:

„...a pankotai benedictus apátság templomát, melléképületeit s sírjait én már 1883 év mártzius hóban felfedeztem és sírokban talált csontokat és koponyákat N. m. dr. Török Aurél B.pesti Magyar kir. Embertani Intézet igazgatója felszólítására 1883 évi ápril 12-én fel is küldöttem.

...vagyok bátor...kérni, hogy mind a további ásatást, kutatást és a romokban talált kövek elárusítását kegyesen elrendelni méltoztassék annál inkább is mivel az alapkő feltalálása irányadóul szolgálna a többi titkok felfedezésére."41 Medgyaszay harmadik ismert folyamodványa tartalmazza a legtöbb adatot a pankotai romok kiásása, illetve azok szakszerű véleményezésének ügyében követett eljárásáról Kérvényét ezúttal a belügyminiszternek nyújtva be (1884. április 27-én), gondosan felsorolja az érvényben levő rendeletek értelmében elnyert jóváhagyásokat, valamint azokat a kérelmezéseit, amelyekre addig az időpontig nem kapott semmiféle választ. A vonatkozó és az újabb adatokkal szolgáló részeket ennél fogva a következőkben szintén közzétesszük:

„Az 1881. évi XXXIX törvénytzikk értelmében mind a tekintetes Arad megye közigazgatási alispáni hivataltól, mind pedig a pankotai hertzeg Szulkovszki jószágigazgatóságától ezen alább megemlített helyek ásatása és kutatására engedélyt nyertem és én az 1565 évi török hadjárat alkalmával rombadőlt pankotai benediktus apátság templomát, mely finom faragott kövekből áll, s ennek melléképületeit sírboltjait és más többi régiségi tárgyakat s kőfaragvá-nyokat már 1883 év mártziusban felfedeztem és kellő okiratokkal hivatalosan a ... Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumnak be is jelentettem...

Ezen volt... apátság romjai további ásatása és kutatására szükséges munkaerőt T.tes Arad m. közigazgatási közgyűlése még 1883 év január havában el is határozta azon megjegyzéssel, hogy az 1881. ki törvény XXXIX. czikk ér-telmében az engedélyt a további ásatás és kutatásra a... Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumnál eszközöljem, melyet kellő úton meg is kísérlettem, de még eddig sem engedélyt a további ásatásra, kutatásra sem a föld alatt talált épületkövek darusítására, sem a talált régiségi tárgyakkal mikénti elbánásra rendeletet nem kaptam...

... a pankotai uradalom birtokát képező úgynevezett Kopaszhegytetőn, kellő engedély folytán, a törököktől maradt földdel borított épületfalat fáradtságos működésem ál-sí sikerült felfedezni, melynek további ásatása és kutatásával reménylem a törökök által eltakart régen hírneves gyógyfürdőt is feltalálhatni; továbbá sikerült egy óriási nagy követ felfedezni, mely körülbelül 350, 400 métermázsa lehet, mely malterrel és apróbb kövekkel béöntött helyet fed, melykő nagyszerűsége és a bevésett jelek által igen nagy értékű régiséget fedezhet...

Ezen... kérésemmel azért bátorkodom N. méltóságú Kegyességéhez is... fordulni, mivel már 1882-ik évben kétszer volt szerencsém a kihallgatáson N. méltóságú Kegyességénél ezen ásatási s kutatási kérelemmel... megjelenni, melyre kegyeskedett... azt ígérni, hogy kérelmem el fogja intézni.

-..kegyes pártfogását s rendeletét annál inkább is vagyok bátor igénybe venni, mivel ezen lerombolt apátság templomától 750 lépésnyire kell egy földdel töltött kútnak is lenni, melyben nézetem szerént ezen apátság templom ha- rangjai és más értékes régiségi tárgyai lehetnek rejtegetve,  továbbá ezen apátsághoz közel egy domb is emelkedik, mely valószínű, hogy ezen apátság fennállásakor sima föld lehetett melyhez egy földdel borított kőfal is vezet".42

A minisztérium egymást követő felszólításai ellenére a Bizottság továbbra is a másodépítész jelentéstételéhez köti véleményezése felterjesztését,43 mintha képtelen volna a kialakult helyzetre megoldást találni.

Bár Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter 1884. szeptember 30-án jóváhagyja az ásatások folytatását a templomot övező temető körzetében, a csontleletek dr. Török Aurél kérelmére és közvetlen felügyelete alatt való begyűjtése végett az Embertani Múzeum számára,44 a Bizottság 1884. évi számadása gróf Khuen jelentését még mindig a hátralékos munkák sorában tünteti fel.45

1885. március 25-én Khuen Antal másodépítész a következő jelentést terjeszti a két éven át erre váró testület elé:

„... A pankotai apátsági templom romjai megvizsgálása tárgyában a tekintetes Bizottság 1883. évi május 22-én tartott ülésében hozott határozata folytán a helyszínre kiszálltam és az említett romokat megszemléltem.

Az apátsági templom maradványai megegyeznek az Aradmegye alispán által felterjesztett felvételi rajzzal.

A volt templom falazatából csak is a faragott kőből készült lábazat részben látható. Az egész dispozitió oly primitív, azonkívül érdekesebb részletek hiánya miatt, tisztelettel alulírott nem érzi indokoltnak a tekintetes Bizottság figyelmét ezen műemlék maradványaira utalni, vagy pedig a nevezett romok fenntartására nézve javaslatokat tenni." 46

Ha a romok megőrzési javaslata függhetett is a minisztérium anyagi lehetőségeitől, mivel az 1881-ben hozott törvény vonatkozó cikke értelmében maga után vonta a restaurálás kötelezettségét,47 gróf Khuen Antal szakvéleménye meglepő a Márki Sándor 1885-ös jelentésében foglaltakhoz képest,48 még akkor is, ha esetleg két évvel helyszíni szemléje után fogalmazta meg az akkor csak kezdeti eredményekre vonatkozó látottakat.     

Márki 1885. szeptember 27-i látogatása után közölt beszámolója a pankotai ásatásokról és azok újabbnak tűnő, Medgyaszaynál nem szereplő eredményei azt sugallják, hogy jóváhagyás nélkül is folytatták egy ideig a munkálatokat.49

Tekintve a jelentés dokumentációs értékét a pankotai apátság napjainkig majdnem teljesen eltűnt maradványaira vonatkozóan, a cikk megfelelő részét a következőkben újra közöljük:

„1883 novemberében Medgyaszay Lajos igénybe vette, a belügyminisztériumtól hosszas utánajárás után egy év tartamára kapott azon engedélyét, hogy a pankotai apátság templomának romjait kikutassa. Nem volt ez új eszme. Valamikor 1847-ben már a Dietrich-féle uradalom is turkált a kijelölt területen, s ha egy-két ásónyommal lejjebb megy, művét siker koszorúzza. Pulszky Ferencz a nemzeti múzeum, illetőleg a műemlékek orsz. Bizottsága nevében, szintén megpróbálkozott e feladattal; de nem volt rá ideje, hogy megoldja. Medgyaszayt, - ki csak egyszerű pékmester ugyan; de mint jó családból való református pap fia, gimnáziumot végzett, és a történelem iránt mindenkor érdeklődött, - nem csüggesztette el mindez; és a mondott időben, összesen 3 napszámossal fogott a munkához.

A hatalmas földhányás, mely a mondott irányban négyszögalakban terül el; és a református templom felől a Kopasz - (Plesch-, vagy Pilis-)hegy felé, a nyári úton menőnek okvetetlenül szemébe ötlik, elég világoson bizonyította, hogy ott várnak vagy műemléknek kellett állania. És két hét múlva kitűnt, hogy a később oly magasra fölhányt föld románkori templomot borít; és hogy ennek először föltárt részlete (keleten), maga a szentély. A megye a pankotai közmunkákból csakhamar 238 napszámot engedett át Medgyaszaynak; ez pedig a magáéból 360-ra növelte azt; és az eleintén gúnyos mosollyal kísért ásatást csakhamar teljes siker koszorúzta.

Mintegy 22 1/2 méter hosszú, és 11 m 45 cm széles templomnak alapfalai álltak a szemlélő előtti A falak szépen csiszolt, faragott kövekből valók; és a szentély külső oldalán, valamint a toronynál sértetlenül emelkedtek a stílszerű féloszlopok alapzatai. Azt a vázlatot, amit 1885. szeptember 27-én tett [199. oldal] látogatásom alkalmával hamarosan készítettem, rövidség okáért melléklem.1) [1. lábjegyzet = Melléklet: A pankotai apátsági templom alaprajza]. (1. kép)

A bejárat (A) nyugaton, több lépcsőn át történt, a két torony (B) közt. A baloldalt fekvőben egészen ép még a csigalépcső három foka. Csekély távolságban a torony kiugrásainak megfelelő két fülkét találunk. Ezek a kereszthajó egy nemét képviselték és valószínűleg oltárhelyek voltak. Eredetileg itt helyezhették el az odább keletfelé talált (rajzunkon E-vel jelzett) oltárköveket. Az egyik (baloldalt) igen szépen, végein pl. két-két visszahajló sárkánnyal ékített faragott kő;2) [2. lábjegyzet: Középen is van, koszorúk közt, egy sárkányfej. A kettétört lap hossza 152, szélessége 71, vastagsága 32 cm.] - a másik pedig (jobbról) négy faragott kövön nyugodott. A réginek mind csak töredékei; de így is igen érdekesek. A szentély (F) félköralaku, tágas és nyílt. A sekrestye (G) tőle baka esik és kijárata közelében találták az egyik oltárlapot. Szép példány (a D alatt jelzett) 1 méternél magasabb, széles oszloptalapzat, mely mögött, mint hallom, két kisebb oszlopot is találtak. Ez esetben a szószék alját képezhette; bár, úgy látszik, hacsak időközben nem mozdítottak ki helyéről, nagyon is közel esett a karhoz, mely a két torony közt levő helyet emelet magasan töltötte ki.

A templomot, a szentély körívéig, minden oldalon faragott kövekből épült falazat (M) kerítette; s ez, és a templom között, már 1884, január 26-áig, 19 csontvázat találtak; és pedig részint fakoporsókban, részint kőből kirakott és rendesen jól faragott kőlapokkal fedett (K) sírokban. Azóta még mintegy 35 sírt ástak föl. Legnevezetesebb a szentély és sekrestye közt (J alatt) levő sír, melyből a gazdag csontleletek hírére Budapestről lesietett dr. Török Aurél egy szinte páratlanul ép embercsontvázat mentett meg az antropologiai múzeum számára. De nemcsak embercsontvázatokat rejtegetnek e temetők. A baloldali torony és mellékoltár külső falazatának tövében a kidolgozott szarvasagancsokon kívül egy dámvad félkoponyája, a szarv rózsájával együtt került napfényre.

Jobboldalt (L jegygyei) a hosszú fal tövében mintegy 6 nagyobb sir sorakozik, némi közökkel, egymás mellé. Ezek egyikében érczkeresztecskére bukkantak, mi valami barátnak olvasójáról szakadhatott le; s itt leltek egy körülbelül 1 1/2 méter hosszú kőlapot is, melyen csak az első, dombor-vésetű szó: A BS [200. oldal] látható világosan; azután még, némi közökben: OLV......... SS; és lent, díszítésül, egymásba fonódó köröcskék. Az ABS az Abbas szónak rövidítése, és hogy kire vonatkozik? azt bővebb vizsgálatnak és a körülmények jobb összevetésének kell kiderítenie. Megemlítem, hogy ugyanazon lap végén későbbi, homorú vésettel,

BELAE; oldalt pedig POLO.... áll1) [1. lábjegyzet: Hossza 160, szélessége 47, vastagsága 29 cm] E sírok táján találtak egy régi nagy rozsdás kulcsot is, Medgyaszay szerint a templom kulcsát. Fogója nincs meg.

Részint a templom belsejében, részint a szentélytől délkeletre, terméskövekből durván rakott falakra bukkantak. Ezek az idomtalan épületek kétségtelenül akkor készültek, mikor a templomot a törökök leégették s azután kaszárnyafélévé alakították át. Hogy a helynek 1565-ben általuk való elfoglaltatása a templom leégetésével járt, az olvadt üvegés rézdarabok bizonyítják; hogy pedig csakugyan katonák tanyáztak benne, a sarkantyúk, patkók, balták, kések, lándsahegyek, Ágyu- és puskagolyók tanusíthatják, mik az összes leletekkel együtt Medgyaszay Lajos úr szívességéből nemsokára az aradi liczeum régiségtárába kerülnek. S ezek közt nemcsak harczias emlékek vannak. 1 ezüst kereszt, Szűz Máriának ezüst képe s a XIV. századból 10 drb ezüst pénz, ugy tudom, a nemzeti muzeumba került; egy harang némi töredékei; egy kő szenteltvíztartó-féle; szines és már megszivárványosodott üvegedény darabkái; cserép olvasószemek; domborműves kályhacserepek (mázzal és a nélkül); egy finom mérlegserpenyő; harapófogó stb. arra utalnak, hogy e helyen, bővebb kutatás után, másnemű műveltségnek nyomaira is lehet akadni.

Az épület anyaga részint homokkő, részint trachit: mind finoman csiszolva; továbbá tégla, mely jelenleg hat különféle alakban ismeretes. Ezek közöl öt feles számmal fordult elő ezen ásatások alkalmával; a 6. és legdíszesebb alak, mely dombornyomatban visszatekintő sárkányt ábrázol, csak régibb keletű turkálások idején került elő. Azon körülmény, hogy szarvasagancseszközök, disznóagyarak, állatok állkapcsai, szintén bőven vannak, mutatja, hogy már a benczések is őstelepre építkeztek.

Az északi oldalon levő kerítéssel párhuzamosan tömérdek korhadt fára akadtak. Ezek, ugy látszik, singfák alakjában voltak rakva, és felül, ékes magyarsággal mondva, bemalterozva, hogy tovább tartsanak. - A templomtól délre, s attól a déli kerítés [201. oldal] és egy földhányás által elválasztva, újabb romok következnek. Az egyik, durvább szerkezetű fal, a templom déli falával párhuzamosan; a másik pedig, a templom délkeleti részéhez utóbb ragasztott épületnek megfelelően északról délre vonult és így az egész + alakot mutatott. Délnyugatra volt az udvar néhány melléképülettel, melyek között ismét gyakoriak a koczka-kövek. - Itt állhatott maga a kolostor.

Még odább délre következik az épülettömb harmadik, idáig nem bolygatott része. Tekintve, hogy valamennyit kettős, mély sáncz veszi körül, valószínű, hogy ezen legdélibb földhányás rejtegeti a tulajdonképeni erőditvényt, vagy - ha talán kissé merészebb állítást akarnánk koczkáztatni -a vár düledékeit. Mert nincs okunk azt hirdetgetni, hogy várjellegét csak valamikor 1565 után kapta Pankota; mivel 1318. június 14.-éről már ismeretes „Iwanka Castellanus de Pankota et de Derne" s valószínü, hogy Pankota ettől kezdve a XVII. század végéig folytonosan egyik szemét képezte a világosi, pankotai, simándi, jenei és déznai várlánczo-latnak és hogy egyik főbb menedéke volt a vidéknek. Azok a roppant sánczolatok, mik ma az épületcsoportozatoknak mind a három részét; legszembetűnőbben pedig magát a templomot körítik, későbbi földhányások; mert hiszen ezek közől kellett kiszabadítani a templomnak nemes idomokra következtetni engedő s 1-2 méter magasságig meglevő falait Eredetileg a templom egy színvonalban állott a mezővárostól a Kopaszhegy felé szép szelíden emelkedő külterülettel, holott annak ma jóval föléje emelkedik.

Legnevezetesebb része, a templom, nagyjából immár föl van tárva; a munka azonban még itt sincs befejezve. A szentély közelében, a templomhajó alatt tompa hangot ád a törmeléket kihordó talyicskák dübörgése; s ugy lehet, hogy e boltozat áttörése kellemes meglepetéssel fog járni. Maguk a sírhelyek sincsenek még részletesen átkutatva, s ezek dr. Török Aurél szakavatott intézkedéseire várnak. A középső épülettömb helyén csak turkáltak és nem ástak rendesen; a legdélibbet pedig meg sem kezdték."50

A pankotai apátság maradványairól Márki 1892-ben közöl újra leírást a fenti cikk adatait összegezve, Arad megye és Arad szabad királyi város monográfiája kétkötetes történeti részében.51 A szöveget kísérő két rajz egyedülálló bizonyítékként tarthatott eddig számot a templom faragványai iránt érdeklődő kutatók figyelmére. Az első olvasatra alig észlelhető kiegészítések és kiigazítások mellett Márki az adatok elemzésére is tesz némi kísérletet ez alkalommal.

Az adatok teljes bemutatására törekedve és annak reményében is, hogy azok előmozdíthatják a romok művészettörténeti kutatással egybekötött új feltárását, a következőkben ezt a hozzáférhető szövegrészt is idézzük:

„...Pankotán teljesen föl van tárva az apátság románkori egyháza. Két torony közt, a középső mezőben, hármas betétű főkapu vezetett a főhajóba, melyet jobbra és babra faragott oszlopok választottak el a két mellékhajótól. Ez oszlopok közül [444. oldal] az egyiknek alapzata teljes épségben maradt reánk [dolgozatában a (2. kép), amelyet Márki „Pankotai oszloprészlet" címen közölt]. Sajátságos, hogy a tornyoktól csekély távolságban mind éjszakon, mind délen kiugrásokat találunk, melyekben kétségtelenül egy-egy oltárt helyeztek el. Rajtok túl keletfelé összébb szűkűl a templom falazata, a mi azon hitet kelti föl, hogy az eredetileg ó-román egyház elé csak később, az Anjouk idejében építették a nyugati tágasabb és emlékszerű bejáratot a két toronynyal [ld. Márki második alaprajzát (3. kép)]. A szentély félköralakú, tágas és nyílt; a sekrestye tőle balra esett.

A falak, melyek még 1-2 méterrel emelkednek a felszín fölé, csiszolt kövekből készültek s faragott párkányzatok-kal és egyéb ékítésekkel voltak ellátva. Az egyik igen szépen, végein két-két visszahajló sárkányfejjel s közepén koszorúk közt szintén sárkányfejjel díszesített kő valódi mű-darab [ld. (4/a. kép), Márki „Pankotai dombormű"-ként közli]. Magukon a hatféle alakban előforduló téglákon is vannak domborművek s ezek is, egymás ellenében nyugvó, visszanéző állatokat ábrázolnak.

Az egyik toronyban megtalálták egy harang olvadt tömegét s benn a templomban találtak egy ezüst és egy sárgaréz keresztet, a templom védő asszonyát, Szűz Máriát ezüst alapon ábrázoló képet, kő szenteltvíztartót, üvegedény-töredékeket, cserép olvasószereket stb.; a falakon kívül pedig körülbelül 54 sírt tártak fel idáig, köztük egyetlenegy sírkövet, melynek homorú és domború betűs feliratai azonban két különböző korra utalnak1* [1. jegyzet: A kőlapon csak az első A BS szó (Abbas ?) látható világosan; azután még, némi közökben, OLV...SS és lenn egymásba fonódó köröcskék. Ugyanazon lap szélén későbbi, homorú vésettel BEL... E, oldalt pedig POLO... áll. A lap hossza 160, szélessége 47. vastagsága 29 cm] A templomtól délre s attól egy, részben faragott kövekből emelt kerítés által elrekesztve, a kolostor romjai láthatók; ezek közt még ma is sok a koczkakő. Még odább délre következik az épülettömeg harmadik, idáig nem bolygatott része, mely valószínüleg a már 1318-ban emlegetett várat foglalta magában2' [2. jegyzet: A templom romjait Medgyaszay Lajos pankotai pékmester a vármegye és saját költségén ásatta ki s talált tárgyakat részént a nemzeti muzeumnak, részént az aradi lyceumnak szolgáltatta be. A legszebb faragott kövek azonban még most is a lelet helyén hányódnak s az ügyesen föltárt romok megóvásával senki sem törődik.] [445. oldal]

I. Ferencz király a század elején elrendelvén, hogy Pankotán saját költségén emeljenek templomot, kiásták a földből az apátság kolostorának s egyházának romjait, hogy köveit felhasználják a falu közepére tervezett templomhoz, melynek alapkövét 1806. márcz. 5. tették le. 1809-ben a plébániai kert végén levő iskolát is e régi templom köveiből emeltek1' [1. jegyzet: Protocollum rerum memorabilium ab exordio erectae capellae Neo-Pankottensis.]"52

1. A pankotai templom alaprajza 1885-ből (Márki, A pankotai ásatások nyomán) 2. Pillér lábazata a pankotai templomból (Márki, Aradvármegye, II/1. nyomán)
 
3. A pankotai templom alaprajza 1892-ből (Márki, Aradvármegye, II/l- nyomán)  

A monográfia Arad-Zaránd megyében űzött, középkori mesterségeknek szentelt fejezetében Márki visszatért az apátsági romok között nagy számban talált „mázas és mázatlan" téglákra, ezennel kályhacsempének minősítve azokat.53 Az ott közölt rajzon (5. kép, Márkinál: „pankotai tégla"), amely töredékesen megőrzött padlólapot mutat két, ellentett irányban egymásnak háttal fektetett, visszatekintő állattal, a tégla jobb alsó sarka alatt feltűnik Márki nevének kezdőbetűje („M"). A monográfia két Márkitól származó kötetének mutatója a szerzőt nevezi meg az 1892-ben közölt templom-alaprajz és oltárrészlet (3-4/a. és 4/b. kép) rajzolójaként is, míg a pillértöredék esetében (2. kép) egy bizonyos „Malachovszkyt" jelöl meg.54

A padlótégla rajza jelentette számunkra a támpontot azon faragványtöredékek, illetve leletek felkutatására, amelyek Medgyaszay adományaként kerültek az aradi líceum régiségtárába és onnan - sajnos csak részben - a jelenlegi megyei múzeumba.

4/a. Az első pankotai oltár: a menza egyik rövid oldala a közölt méretben (Márki, Aradvármegye, II/l. nyomán)
4/b. Az első pankotai oltár menzájának egyik rövid oldala Márki Sándor rajza 3,5-szörös nagyításban (Márki, Aradvármegye, H/1. nyomán)
5. Padlózatot burkoló lap Pankofáról (Márki, Arad vármegye, II/l. nyomán)
6. A pankotai templom 1883-ban készült alaprajza (Arad és Vidéke nyomán)

Márki írásait követően bemutatásra érdemesül az a két l883-ban közölt cikk is, amely, bár napilapban jelent meg dr. Magyari Alajos pankotai plébános és egy névtelen tudósítollából,55 nem egy újabb adattal bővíti az eddig bemutatott ismeretanyagot. Ennél fogva e két írást, amely az ,,Alföld", illetve az „Arad és Vidéke" hasábjain azon melegében adja hírül Medgyaszay ásatási eredményeit, a követ-izzó kivonatokban újból közzétesszük:

,,... Eddigelé ki van ásva az apátsági épület közepén állott templomnak alapzata. (Grundrisz) 14 öl hosszúnak és 7 öl szélesnek mutatkozik.

A falazat egészen faragott, majdnem csiszolt kőből készült milyent ma sehol sem találunk. Az apátsági egész épületnek kiásása iszonyú munkába kerülne, mert az ezelőtti turkálások folytán roppant mennyiségű törmelék, és földhalmazt kellene eltakarítani ... eddig találtak mintegy 16 ember-csontvázat s koponyát, két koporsó mutatkozik, kőlappal borítva, mely azonban még felére sincs kiásva. Gyönyörű, öl hosszú faragott kőlapok találtattak, melyeket valahova felhasználni, vagy jó áron értékesíteni lehetne. Egyáltalában, kő, különféle alakú faragott, sok mutatkozik".56

A három hónappal később megjelent második újságcikk már értesít csaknem minden leletről, amelyet Medgyaszay majd érvként hoz fel az ásatások folytatására, vagy Márki szaklapban ismertet:

„Nem ismeretlenek e lap olvasó közönsége előtt a pankotai ásatások, melyek mindeddig eredményre nem vezettek. A hely hibás meghatározása s az ennek folytán helytelen irányban kezdett munkálatok természetesen mit sem eredményeztek...

Medgyaszay... még a múlt év november havában megkezdte a kutatást... hogy 14 napi ásatás után konstatálni lehessen a keresett tárgy hollétét. Két heti munka után ugyanis falak kerültek elő a talajban, még pedig nem közönséges falomladékok, hanem oly épületmaradványok, melyek kétségtelenné tették, hogy a lelet egyike a legérdekesebbeknek.

7. A pankotai vár alaprajza. Rómer Flóris 1870-ben készült vázlata

Ettől kezdve a lelet egész területén teljes munkaerővel folytak az ásatások. A megye látva a kedvező eredményt, a maga részéről is sietett a kutatónak eszközöket nyújtani a leletnek felszínre hozatala céljából.

Az eredmény most már a bevégzett tény, illetőleg egy nagy templom alapzata s egy csomó más érdekes lelet alakjában áll előttünk...

A templommaradványoknál tett felmérések után ítélve, egyike lehetett az e nemű építmények legnagyobbjainak, a mi pedig a külső csint illeti, e tekintetben ritkíthatta párját. A templom hossza: 22 m. 30 cm., szélessége: 11 m. 45 cm. A toronyalapzatok, melyek a templom homlokzatán, a bejárat két oldalán vannak, 3 m. 20 cm. szélességűek s így a homlokzat egész szélessége 14 m. 65 cm.

A falak kívül és belül finoman csiszolt kövekkel vannak burkolva s ezeken itt-ott igen érdekes faragványokkal lehet találkozni. A falvastagság átlag 95 cm."?

Az újságcikk szövegét kísérő alaprajzvázlat (6. kép) vonatkozó jelmagyarázata, a 3. pontban „egy finoman faragott kő"-re utal, a 4.-ben „oltárhelyre, négy faragott kővel", míg az ötös ponton „95 cm. magas oszlopmaradvány"-ra. A sírok tekintetében a következő egyértelmű megkülönböztetést teszi: a 9. ponton „ötvennél több koporsó", a 10. pontban pedig „sírboltok". A 11. ponton „faragott kőfal"-ra utal.58

A leleteket áttekintve, a névtelen szerző a következőket jegyzi fel:

„Elsö helyen áll... érdekesség és műbecs tekintetében egy koporsófedél simán csiszolt kőből, 160 cm. hosszú, 47 cm. széles, 26 cm. magas, a felső tetőzet gömbalaku s 29 cm. széles... Egy metszett kőlap, melyen a mult idők müvészetét lehet észlelni, hossza 152 cm., szélessége 71 cm., vastagsága 32 cm. A kőlap két végén 4 sárkány van kifaragva keretben s oldalán egy hasonló fej szintén keretben. Egy valamivel nagyobb faragott kőlap, tíz darab régi ezüstpénz. 1 ezüst kereszt, 1 ezüst Szüz Mária kép, 2 darab régi aczélfokos, 1 lándzsa, 4 sarkantyu, 4 kés, 2 harapófogó, egy halom vasgolyó és különböző nagyságú kőtekék, egy finom mérlegserpenyő, egy harang darabja, aztán réz-, cserép- és téglanemüek, szarvasfej, szarvasagancs, patkók, műkövek, faragványok, kőállványok stb."59

Ami az apátsági templom és a pankotai földvár terepviszonyát illeti, Rómer Flóris 1870-ben készült alaprajzvázlata (7. kép) az egyedüli támpont, amely az akkor látható csekély maradványok alapján, fenntartással bár, de pontosan tünteti fel a templom váron belüli helyét.60

Az 1913-ban és 1934-ben még meglévőként említett apátsági romok, feltárt faragványok,61 idővel eltűntek, ismét belepte őket a föld, vagy a környező házak alapfalaiba kerültek. Ma már csak a földvár lenyűgöző sáncolata sejteti az egykori épületegyüttes helyét.

Az eddig bemutatott anyagot a Műemlékek Országos Bizottsága utódja, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal budapesti tervtárában nemrég felfedezett kiadatlan rajzok egészítik ki, amelyek a megmaradt öt szemléltető táblán az apátsági templom alaprajzát (I. számú tábla; 8. kép), különféle építészeti elemét és faragvány-töredékét (IV., V., VI. tábla; 9-11. kép), valamint a két pankotai oltár egyikét ábrázolják (VII. tábla; 22. kép).62

Ha tekintetbe vesszük a rajzok igényes kidolgozását, azt, hogy a szemléltető táblák meg vannak számozva anélkül, hogy feltüntetnék elkészülésük dátumát, az ábrázolt darabok lelőhelyét, valamint a rajzoló nevét (ahogy a dokumentációs anyagok esetében szokás), úgy látszik, hogy közlésre szánták őket, ami valamilyen oknál fogva nem vált valóra.63

Feltételezve, hogy eredetileg hét tábla készült, a hiányzó kettő közül egynek a másik pankotai oltárt kellene ábrázolnia, amelynek művészi kivitelét Márki kivételesen nagyra becsülte.64

8.1. tábla: A pankotai templom alaprajza (OMvH Tervtár, ltsz. K 7000)

Az eredeti földszinten felül, talapzatpárkányig álló, faragott kőfal.

Törmelék kőfal.                            

Csak a hajdani földszintig álló fal. Analógiára támaszkodva kiegészítés.

A kiásott terület határvonalai.

9. IV. tábla: Pillértő a pankotai templomból (OMvH Térvár, Itsz. K 7005)

A megőrzött táblákon feltűnő rajzok és az 1892-ben Márki által közölt két rajz hasonló művészi és technikai szintje láttán arra következtethetünk, hogy a mára eltűnt szemléltető táblákat a feltételezett szerző kiemelte a közlésre összeállított anyagból, modellként használva azokat a megye monográfiájában közlendő két ábrához. Ezek szerint Márkinak a második oltár egyik rövid oldalát ábrázoló rajza (4/a. kép) amellett érvel, hogy az elveszett táblák egyikén az illető oltárt jelenítették meg, a Malachovszkynak tulajdonított, pillértöredéket mutató rajz (2. kép) pedig építészeti elemével utal az eltűnt második tábla témájára.

Ami az oltárrészletet illeti, a vignetta formájú rajz az eltűnt tábla feltételezett rajza kicsinyített másának tűnik, amely, akárcsak a VII. táblán (12. kép), külön ábrázolhatta a menza díszített oldalait az oltár(?) összképe mellett. Bár ez a szabadkézi rajz, amely bizonyára a közölt méretben és a műszaki rajz mértani elemeinek kivitelezéséhez szükséges segédeszközök nélkül készült, első látásra mintha nem érné el a megőrzött tábla oltárrajzainak szintjét, a pillértöredék esetében eme forrásanyag vitathatatlannak tűnik, ugyanazt a rajzolót tételezve fel.

Jelenleg nem áll rendelkezésünkre adat a szemléltető táblák rajzolójára, vagy készítési időpontjára nézve. A hipotézis, hogy Márki felhasználta 1892-ben a két hiányzó táblát, ezt az időpontot - mint terminus ante quem- valószínűsíti a rajzsorozat elkészülésére. Ezt közvetve igazolni látszik egy bejegyzés a templom alaprajzát ábrázoló, I. számú tábla (8. kép) jelmagyarázatában, amely a következőképpen pontosítja a templom alaprajzának csupán e változatán látható két oszlopsor irányvonalát, illetve a mellékhajók szélességét: „A másolóm elferdítette, kiigazítandó, 1 méter a távolság végig!"65 Az, akitől a jelmagyarázat e bejegyzése származik, belejavított a rajzba is, kiigazítván az oldalhajók elhajlását és beírva egyúttal azok 1 méteres, valós szélességét. Ez a beavatkozás teszi lehetővé összehasonlító elemzés alapján a megállapítást, miszerint az alaprajz jelmagyarázata, minden beírt mérete, a fent említett bejegyzéssel együtt, ugyanattól a személytől ered. Tekintve, hogy a szóban forgó táblán látható írás azonos az aradi líceum régiségtárának Márki által készített nyilvántartásában találhatóval (13. kép), úgy gondoljuk, hogy nem vonható kétségbe a szerző talán a rajzokba való beavatkozásig is elme-nő részvétele a sorozat elkészítésében, minekutána az állatalakos padlótégla és az oltárrészlet rajza is tőle származik.66 Ugyanebben az összefüggésben, ha tekintetbe vesszük az eddig kifejtett kapcsolatot a szemléltető táblák rajzai és a Márki által közöltek között, úgy véljük, hogy munkatársa a, rajzsorozat elkészítésénél Malachovszky lehetett, aki egyébként az 1892-es megye-monográfiában mindama rajzok szerzője, amelyek a Nemzeti Múzeum Arad vármegyei anyagát ábrázolják.

Ha Márki személyével azonosítjuk a szerzőt, aki a pankotai maradványok rajzait közlésre készítette elő, felvillan az eltűnt táblák előkerülésének lehetősége azon levéltárak egyikéből, ahova Márki-hagyatékot helyeztek el.67

Az a tény, hogy az 1906-ban publikált Gerecze-féle jegyzék nem regisztrálja e rajzokat a Pankotára vonatkozó dokumentációs anyagban,68 arra mutat, hogy akkor még nem nyújtották be őket a Bizottság tervtárának. Ha arra gondolunk, hogy a fenti kötetet szerkesztő Forster Gyula a pankotai ásatások idején mint osztály-, majd miniszteri tanácsos működött a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, és amint előzőleg már láttuk, e minőségben el is járt Medgyaszay ügyében, 1886-1906 között pedig a Műemlékek Országos Bizottsága alelnöki tisztét töltötte be,69 kizártnak tartjuk, hogy elkerülte volna a figyelmét az apátságra vonatkozó rajzok70 hiánya, ha azok esetleg mégis bekerültek addig a tervtárba. Az a tény, hogy a rajzsorozat nem jutott a Bizottság tulajdonába, arra utal, hogy elkészítése nem tartozott az intézmény folyamatos nyilvántartási és dokumentációs tevékenységéhez. Végül, nézetünk szerint a rajzok mindenképpen Márki 1927-ben bekövetkezett halála után, de nem sokkal 1949 előtt kerültek a Bizottság tervtárába, mert bár az akkor feloszlatott Műemlékek Országos Bizottsága pecsétjét rájuk nyomták csak a Bizottság helyébe lépő Országos Műemléki Felügyelőség idején jutottak sorszámmal jelölt nyilvántartásba.71

Az eddig bemutatott rajzok dokumentációs értékét alátámasztják az aradi múzeumban előkerült darabok - a Márki rajzáról ismert padlótégla (kat. 1.) és a szemléltető táblákon ábrázoltak közül néhány faragvány (kat. 3-6.) -, valamint egy nemrég Pankotán talált mellvédtöredék(?), amely az egyik oltár díszítményével rokon motívumot mutat. (kat. 2.) A VII. táblán (12. kép) feltűnő oltár valós stílusjegyeinek megfelelő, hiteles ábrázolását az aradi múzeumban azonosított ama két lábazat adatolja (16-17. kép), amely feltehetően valamikor oszlopait támasztotta. Ezek közül az egyik méreteiben is azonos a VI. táblán (11. kép) külön is lerajzolt lábazattal. (2. ábra a-b.)

Az apátság romterületének feltárását célzó ásatási kísérletek, valamint Medgyaszay munkálatainak szakaszait áttekintve a következő sarkalatos támpontok bontakoznak ki.

A 19. század elején, az építőanyag újrafelhasználása céljából odáig menően bontották a templom romjait, hogy helyenként a falak aláásásáig is eljutottak, tekintve, hogy 1806-ban csontvázleletekről adnak hírt a „templom kriptájában" és „az erőd egyik szeglettornya alatt".72

Ha az 1847-es ásatások eredményeiről szóló információk (amelyek egy rézüst és három csontvázat tartalmazó kőkoporsó feltárásáról értesítenek egy sírboltban, egy valószínűleg ugyanott talált „nagy gyűrűkről", valamint egy kehely és több ezüstpénz előkerüléséről, amit Bécsben áruba bocsátottak),73 nem is szolgálhatnak a tárgyak elemzésénél számba vehető pontos adatokkal, mégis jelzik a mára jóvá-tehetetlenül eltűnt leletek egy bizonyos minőséget is feltételező gazdagságát.

A fentieket az 1862-ben beindult újabb ásatások kezdetén közlő újságcikk ugyanakkor egyedüli adatforrása a védelmi rendszer egyes összetevőinek, amelyek szintén eltűntek napjainkig. Így tudjuk meg, hogy a várat három védőárok és ugyanannyi „védfal" (sánc?) vette körül (a középsőnek és a szélsőnek már akkor kevéssé látható nyomaival), a (kő)vár pedig téglalap alakú volt, őrizvén még a négy saroktorony maradványait.

A délkeleti torony maradványa még jelentős lehetett, hiszen a cikk leszögezi, hogy „a védtorony mögött egy boltozat látható."                                       

Végül pedig 1862-ben, az induló kutatások célkitűzéseként elhangzik a pankotai plébániatemplom romjainak a feltárása is,74 amelyre sehol másutt nem találunk utalást. A várdomb másik középkori objektuma 500-600 lépésre feküdt délnyugatra az apátság romjaitól, illetve az ugyanott elterülő Ótemetőtől. Az 1807-ben még álló templomrom (amelynek hossza a szemtanú állítása szerint 45 lépés volt a keletéit apszissal), azonos sorsra jutott az apátság romjaival: az új pankotai templom és az uradalmi magtár építői kőfejtőnek használták, elhordása csak akkor lévén betiltva, amikor szinte már nyoma sem maradt. Következésképpen, ha esetleg középkori faragványtöredékek kerülnének elő 19. századi pankotai épületekben, tekintetbe kell venni annak a lehetőségét is, hogy a plébániatemplomból származnak.

Török vázlatos adatai az 1863-as kutatásokról képviselik az egyedüli forrást a sírokban talált rangbeli öltözetekről és növényi díszítésű padlótéglák létezéséről az állatalakosak mellett.

Ezeket az ásatásokat feltehetőleg a szokásos kincskeresésen felülemelkedő, fokozott igény jellemezte, ha tekintetbe vesszük a munkálatok beindulásakor jelenlevő személyek szándékát, hogy régészeti társulattá alakuljanak, leletek átadását a Nemzeti Múzeumnak, valamint Török Gábor részvételét, aki 1871-ben majd le is közli a fentebb részben már idézett, fontosnak tartott adatokat. Mivel az aranyszállal hímzett selyemcsipke töredéke és egy padlólap 1863 decemberében már bekerült a múzeumba, valószínű, hogy a tárgyakat átadó Török Gábor alispáni minőségében, de főként mint műgyűjtő, figyelemmel követte az ásatásokat.75 Tekintettel arra, hogy amint feljebb láttuk, Medgyaszay esetében is a megye alispánja közvetített, saját jelentésével felterjesztve az ásató dokumentációját, véleményünk szerint az egykori Arad vármegye levéltárában létezhet anyag az 1863-as ásatásokról is.

Minthogy Török 1871-ben a templom látható alapfalait említi, valószínűleg azokra a falmaradványokra hivatkozva, amelyek Rómer 1870-ben készült alaprajzvázlatán (7. kép) is feltűnnek, nyílt kérdés marad, hogy miért volt szükség egy évtized múlva az apátság romjainak egymást követő ásatásokkal való keresésére (amelyek Medgyaszay munkálataiig sorra kudarcba is fulladtak), ha nem gondolunk annak lehetőségére, hogy az 1863-ban frissen feltárt romokat - a tervnek megfelelően - „szabályos halommá alakítva" azon nyomban lefedték.76

E próbaásatások keretében, amelyekre az Arad és Vidéke 1883-as cikke mint Medgyaszay feltáró munkálatait közvetlenül megelőző kísérletekre enged következtetni, úgy látszik, hogy Pulszky Ferenc személyében egy szakember is átkutatta a terepet. Márki, amikor felemlíti 1885-ben közölt cikkében ezt a beavatkozást és azt, hogy az ásatónak idő híján nem volt módja a várt eredményt elérni, támponttal is szolgál az időszakra nézve, megjegyezvén, hogy Pulszky kettős minőségben, a Nemzeti Múzeum és a Műemlékek Országos Bizottsága nevében végezte pankotai munkálatait. Mivel az 1872-ben létesített Bizottság 1881-ig a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága név alatt működött, hogy azután a Magyarországi Műemlékek Országos Bizottságává alakuljon,77 Pulszky jelenlétére nem kerülhetett sor 1881 előtt,78 de 1882 novembere után sem, amikor úgy látszik, hogy Medgyaszay már megkezdte az ásatást.79 Tekintve, hogy Pulszky a fent említett két intézmény képviseletében ásatott, feltehető, hogy jelentést terjesztett elő, amely talán még ma is valamely levéltár mélyén lappang.

A rendelkezésünkre álló dokumentációs adatok Medgyaszay tevékenységéről - amelyre alkalmat valószínűleg Pulszky kutatásainak félbeszakadása adott - igazolják az ásatások 1882-es előkészítő szakaszát,80 anélkül, hogy a munkálatok beindulására utaljanak ebben az időpontban.

Medgyaszay alaprajz-vázlata, amelyet az aradi alispán 1883. március 27-i beadványához csatolt,81 arra mutat, hogy akkor már felfedezték a romokat. Ezt az alaprajzot, amely két éven át - Khuen szakjelentéséig - Medgyaszay kérvényeinek egyetlen támasza volt, mint láttuk, valósághűnek ítélte a másodépítész az alapfalak helyszíni elrendezését illetően. Következésképpen, ha netalán előkerülne a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium levéltárából, amelynek Khuen rég várt jelentésével együtt szolgáltatták vissza,82 döntő adatokkal szolgálhatna a templom alaprajzára nézve az 1883-as ásatások szintjén. Bár nincs értesülésünk feltáró munkálatokról az első jelentés és az 1884. szeptember 30. közötti időről, amikor Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter a templomot körbezáró temetőre korlátozva hagyja jóvá az ásatások folytatását, Márki 1885-ös adatai, az 1883 áprilisi újságcikk és Medgyaszay ismert jelentései erre engednek következtetni.83

Nagyobb alátámasztást nyer a feltételezés, hogy tovább ástak az apátsági templomnál, még mielőtt megjött volna 1884-ben a részleges ásatási engedély és majd azután is, ha összehasonlítjuk az 1885-ös és az 1892-es híradásokat, de főként, ha az I. számú táblán (8. kép) látható alaprajzzal vetjük össze őket. Az a tény, hogy Márki 1892-ben újból leszögezi, hogy a templomot Medgyaszay ásta ki, azokkal az adatokkal együtt, amelyek 1885 utáni kutatások mellett szólnak, az ásatás folytatójaként is ugyanőt jelöli meg.84

Mielőtt megkísérelnénk rekonstruálni a templom alaprajzát az eddig ismert négy rajzváltozat alapján, azok összehasonlító elemzése bizonyul szükségesnek.

Az 1883,1885 és 1892-ben közölt három alaprajz (6,1, és 3. kép) nagy vonalakban ugyanazokat az építészeti összetevőket mutatja, csak az arányok tekintetében különbözik, míg az I. számú táblán (8. kép) feltűnő negyedik mintha egészen más templomra utalna, alapvetően eltérő meghatározók látszatát kelti.

Az első három alaprajz megfelelő olvasata végett újra megemlítjük, hogy a 3. és 4. számmal, valamint az „E" betűvel jelölt két téglalap az 1883-as, illetve 1885-ös alaprajzon, amely jelöletlenül került az 1892-esre, az oltármenzákat mutatja, nem tartozik a templom térelosztó elemei közé.

Nyilván a három alaprajzot legfeljebb a templom alapméretei, a két tengelyhossz tekintetében rajzolták lépték szerint, pedig elkészítésüket bemérés előzte meg. Így, ha Márki 1885-ös alaprajza a jelzett léptéknek megfelelően ábrázolja a templomhajó méreteit, ezzel összevetve az 1883-as szemmel láthatóan méretarány nélkül készült, csak összetevői megjelenítése céljával vázolta fel a cikk írója, minthogy a vonatkozó szöveg méretadatai (22,50 méter templomhossz és 11,45 méter szélesség)85 azonosak azzal, amit Márki 1885-ben jegyzett fel. Következésképpen ennek az alaprajznak és az ezt másolni tűnő 1892-esnek a dokumentációs értéke viszonylagosnak bizonyul az arányok tekintetében.

A három alaprajzon megjelenő építészeti összetevők azonban vitathatatlanok: az egyhajós templom széles, félkörívű apszisa, két tornya a nyugati homlokzaton, a hosszházat szimmetrikusan közrefogó két fülke és az északkeletről csatlakozó (sekrestyének minősített), viszonylag nagyméretű helyiség, valamint egy pillértő, az egyetlen elem, amely osztott hajóteret sugall. Ezek megjelennek a templom leírásaiban is, és - a két mellékfülke kivételével - az I. számú táblán (8. kép) látható alaprajz is igazolja őket.

A templomnak sajátos struktúrát nyújtó két oldalfülke ugyanakkor az az építészeti összetevő, amely társítja a három alaprajzot, a hajó keleti végének elkeskenyedő ábrázolása, közülük kettőn, viszont megkülönbözteti azokat.

A két mellékfülkének Márki különös figyelmet szentel. A szerző 1885-ben kifejtett hipotézise, mely szerint rendeltetésük „oltárhely" lett volna, építészetileg pedig „a kereszthajók egy nemét" képviselték, abban az esetben lehetne csak elfogadható, ha a Márki által ekkor még egységes egészként kezelt alaprajz összetevői valóban egy időben keletkeztek volna. E hipotézist, amelynek természetesen a két olfáíléte volt az indítéka, Márki nem adja fel 1892-ben sem, amikor pedig már azt a nézetet fejti ki, hogy később épült a hajó toronypáros nyugati szakasza. Sőt, ugyanakkor bizonyossággá avatja határozott megjegyzésével, mely szerint a kiugró helyiségekben „kétségtelenül egy-egy oltárt helyeztek el".86 A két oldalfülkés alaprajz bűvöletében a szerző nem veszi észre 1885-ben a hajó nyugati szakaszán a későbbi bővítést sugalmazó, nagyobb szélességet. Következésképp, a már 1883-ban megállapított szélességkülönbözet nem jelenik meg az 1885-ös rajzon. Márki, akinek talán az 1883-as alaprajz hívta fel a figyelmét a templom valós arányaira,87 1892-ben úgy oldja meg az alaprajz eme sajátosságának az ábrázolását, hogy a hajót kelet felé fokozatosan beszűkülve, szinte észrevétlenül keskenyedve mutatja be. nyugati része szélesebb voltát (és keleti szakaszának alig észlelhető trapéz alakját?) jelezve egyúttal.

11 VIL tábla; A második pankotai oltár. Fent: a menza hosszú- és két rövid oldala. Lent: az oltár összképe. (OMvH Tervár, ltsz. K 7003)
13. Egy lap az aradi líceum régiségtárának Márki által készített leltárfüzetéből

Ez a "megoldás", amely 1892-ben is(!) az egységes alaprajz gondolatára vall, azt is tükrözi, hogy a szerző nem időszerűsítette rajzát a szövegében már jelzett újabb adatokkal és hipotézisekkel, mint amilyen például az eredetileg román kori templom bővítése az Anjouk idejében. Ugyanebben az összefüggésben az a tény, hogy a hajótér- ben az 1892-es rajzon ismét csak a pillértő alapzata jelenik meg, míg a vonatkozó szövegrész szerint a főhajót „faragott oszlopok választották el a két mellékhajótól", ugyancsak bizonyos eltérésre utal az adott időpontban a szerző rendelkezésére álló új adatok és a megye monográfiájában közölt ábrázolásuk között.

Amennyiben a pillértő Márki által sugalmazott rendeltetése 1885-ben még szószék-láb,88 hogy 1892-ben már a hajót osztó „oszlopok" közül valónak ítélje, véleményünk szerint nem kell tekintetbe venni annak lehetőségét, hogy a szerző esetleg anélkül vizsgálta felül az alaprajzi elrendezést, hogy új adatai lettek volna, amelyek alapján bazilikának kellett tartania a templomot.

Ilyen értelemben Márki 1892-es pontosítása, mely szerint Pankotán teljes egészében feltárták az apátsági templomot,89 sokatmondónak bizonyul, összevetve 1885-ös cikke zárósoraival, ahol leszögezi, hogy „a templom, nagyjából immár föl van tárva, a munka azonban még itt sincs befejezve".90

Ezek szerint nem találunk más magyarázatot arra, hogy a szerző nem használta fel 1892-ben az I. számú szemléltető táblán (8. kép) látható alaprajzot, ami nyilván a templom övezetében végzett újabb ásatások során nyert adatok alapján készült, mint azt, hogy az addig ismeretlen maradványok rajzait a vonatkozó adatokkal külön cikkben való teljes publikálásuk céljára tartotta fenn, a pillértő és az oltárrészlet kivételével, amit már 1885-ben leírt, vagy bizonyos nyomatékkal említett.

Végül pedig, a hajóhoz északkeleten csatlakozó helyiségnek az eddig elemzett három alaprajz szerzői által sekrestyeként való azonosítását igen nagy valószínűséggel veti el nézetünk szerint az építmény viszonylag nagy mérete, valamint közvetett érintkezése a szentéllyel. Későbbi építésére utaló eltérő falvastagsága az I. számú tábla (8. kép) rajzának megfelelően - ahol nem jelenik meg teljes egészében - lenne az egyedüli érv, amely közvetve a javasolt minősítés mellett szólhatna.

Az I. szemléltető tábla (8. kép) alaprajzát elemezve a másik háromhoz viszonyítva, első látásra megállapítható, hogy ez a rajz két lényeges módosítást mutat: hiányzik a két mellékfülke és a hajóban térelosztó elemek jelennek meg. Mivel ezen az alaprajzon, amely az adott léptéknek nagy vonalakban megfelelően készült,91 a hajó hossza csak 15,5 méternek bizonyul a 22,5 méterhez képest, amivel az eddig elemzett három alaprajz szerzői számoltak, az I. számú tábla kétségkívül csak a hajó régebbinek tartott, keleti részét ábrázolja. Így a nyugati homlokzathoz tartozó két boltszakasz, amelyet a tornyok vastagabb külső falai és a két belső pillér határol el, úgy tekinthető, mint az előbbi alaprajzok „oldalfülkéit" fedő két épületrész, amely az újabb ásatások következtében felmerülő alaprajzi módosításoknak és a feltárt részletmegoldásoknak megfelelően megszünteti a hajóhoz kapcsolt, különálló térként felfogott jellegüket, valamint oltárhelyként azonosított rendeltetésüket.

Ez az alaprajz döntő érvvel szolgál egyben az ásatások feltehetően hosszabb megszakítás után bekövetkezett folytatására, ha szükségessé vált a romok újból való feltárása,92 ahogy erre a templom keleti részén (újra) kiásott terület határvonala utal az I. számú táblán.

A nyugati homlokzat sarkain feltüntetett két falindítással a szóban forgó alaprajz is tanúsítja a templomhajó szélesebb nyugati szakaszát, amelynek kiásására, úgy látszik, nem került sör ez alkalommal. A jelmagyarázatnak megfelelően ugyanakkor a középkori járószintig álló két maradvány, a hajónál keskenyebb falaival, a templom bővített szakasza és a második homlokzat későbbi építését igazolja.

Megtévesztő azonban a templom alaprajzának e változatán a hosszház nyugati végének ahhoz hasonló ábrázolása, amit Márki 1885-ben a második (toronypáros) homlokzat kialakításaként jelez, az északi toronyfalba épített csigalépcső három fokának, valamint a homlokfal tagolásának részletéig menően.93 Elképzelhető viszont, hogy Márki tévesen lokalizálta sebtében vázolt alaprajzán a fenti részletekét, amelyek már akkor toronypárral való azonosítást valószínűsíthettek oldalfülkék helyett, mivel a szerző fenntartás nélkül gondol 1885-ben két toronytól közrefogott karzatra a pillértőhöz annyira közel, hogy kétségesnek tartja annak saját feltevése szerint szószék-lábazattal való azonosítását.94 Ám az elemzett alaprajzon a templom nyugati vége éppen ezt az elrendezést mutatja, míg a második homlokzat építménye - ha a korábbi toronypáros kialakítását ismételte volna meg - nem felelne meg az említett csekély távolságnak.

A hosszház beosztására vonatkozó leírás nem áll rendelkezésünkre. Így, a templom - Márki szerint bazilikális -alaprajzi elrendezését a szemléltető táblákon megjelenő ábrák kínálkozó adataira támaszkodva próbáljuk tisztázni.

Noha a viszonylag széles apszis és a szentélyfejtől egyformán körbefutó alapfalakkal jelzett hajó egymáshoz viszonyított aránya nem kérdőjelezi meg az I. számú táblán (8. kép) ábrázolt templom egyidejű építését, a térelosztó elemek legalább két építési szakaszt valószínűsítenek.

A hajó közepe táján négyzetes alapzattal feltűnő támasztóelemeket a VI. tábla 1. számú rajza (11. kép) szerinti oszloplábakkal azonosítva,95 a toronypárig számított alaprajz szokatlanul kisméretű (11 x 8,5 cm-es) bazilikát mutat, amelyet két oszlop- és egy pillérpár tagol 1 méter széles mellékhajókra. Minthogy a pillérek nem esnek egy vonalba az oszlopokkal, illetve azok sávalapozásával,96 és a sarokgumós bázisokról induló, féloszlopokkal tagolt pillértő alapvetően eltérő stílusjegyeket mutat a fekvő hasábból és csonkagúlából alakított, dísztelen oszloplábakhoz viszonyítva, felvetődik egy, a hajó alaprajzi elrendezését módosító későbbi beavatkozás lehetősége. A pillérekig futó sávalapozás alapján nem lenne kizárható, hogy eredetileg a pillérek helyén is volt egy oszloppár. Ám e feltevés ellen szól a támoszlopok folytatólagos, a hajó végéig menő alapozásának a hiánya mind a két oldalon, ha ezen alapozásnak a szentély felőli indításával szimmetrikus lezárására gondolunk a nyugati részen is. Így aligha képzelhető el a mellékhajók folytatódása a hosszház nyugati végét jelző toronypár két pilléréig.97 A hajó nyugati szakaszának kezdeti kialakítására tulajdonképpen nincs adatunk, mint ahogy a teljes belső térre vonatkozóan is csak az északi oldal két oszlopának és pillérének megléte kezelhető tényként, valamint az analógiára támaszkodva kiegészített déli oldalon a sávalapozas.

A nagy kőtömbökből álló, magas, majdnem négyzet alakú talapzattal ellátott pillér a IV. táblán98 (9. kép) karzatot tartó építészeti elemnek vélhető, valószínűsíthető párjával együtt A pillér három oldalát tagoló féloszlopok viszonylag magas lábazatokra támaszkodnak. Ezek sajátos, tömbszerű formáját az enyhén laposodó, széles alsó tórusz határozza meg a közepéig felnyúló két orsó alakú saroklevéllel. Felső részük profilja, a lemeztagoktól közrefogott homorlattal és sima (?) nyaktaggal határolt keskeny tórusz, a pillér három oldalán végigfutó meghosszabbításával ugyanakkor össze is kapcsolja a bázisokat. Az így kialakított övpárkány a pillér és plasztikus tagoló elemei funkcionális egységét hangsúlyozza, az oldallapok sík felülete és a viszonylag keskenyre szabott féloszlopok közti arányt is kiegyensúlyozva. A lábazatok alsó részét talplemezükkel azonos, kissé kiugró, keskeny profil köti össze, a pillértő három oldalát övezve.

A féloszlopok bordaindításokat (hevederíveket) feltételeznek a pillér helyzetéből adódó három irányban. De sem a tornyok belső oldalait megtámasztó két pillér, sem pedig a két oszlopsor pozíciója nem kapcsolódik az alaprajz szerint a féloszlopokkal tagolt két pillérhez, amelyek máskülönben igen Vaskosak a hajó arányaihoz, illetve falazatának lehetséges magasságához képest, hogy a templomot egy esetleg pilléres bazilikává alakító átépítés maradványai legyenek. Mivel így a hajó pillérei csak karzat támaszaiként képzelhetők el, nézetünk szerint a 19. században rögzített helyszínrajz a romok nagymértékű, részben építészeti elemek elmozdításához is vezető feldúlásával, illetve más rendeltetésű felhasználásával magyarázható, vagyis a három féloszlop támpontjainak a hiánya esetleg a pillérláb elfordításából adódhat. Ez a feltehető elmozdítás a romos épület részleges török kori átépítésekor történhetett.

14. Padlózatot burkoló lap Pankotáról (Muzeul Judetean Arad)
15. Szentélyrekesztő vagy oltárkőlap töredéke Pankotáról

A romok török kori felhasználására az 1885-ben készült alaprajz utal, ahol a hajó déli fala a második toronypárral meghosszabbított templom belsejében kialakított helyiség déli oldalát képezi. Így több mint valószínű, hogy a „terméskövekből durván rakott" építmény" létrehozásakor távolították el a támasztóelemeket a hajó déli oldaláról, és talán nem véletlenül került a közelebbről meg nem határozható helyiség bejárata a pillértő elé. Feltehető továbbá, hogy ekkor a környező építészeti és kőszobrászati maradványokat is részben elmozdították vagy áthelyezték, ami a szentély előtt egymással szembeállított két oltár rendeltetés elleni elhelyezésére is magyarázatul szolgálna. A pillérláb összetevőinek esetleges elmozdítására, rétegkövei elfordítására az 1892-ben közölt és a IV. tábla (9. kép) szerinti rajzának összehasonlítása kínálja az érvet. Mivel a templom mind a négy alaprajza csak egy pillér maradványát tünteti fel, ugyanarra a pontra helyezve, és - az 1883-as kivételével - a másik három alaprajzon megjelenő keresztmetszete kétségkívül ugyanazt az építészeti elemet mutatja, eltérő megjelenítése a két ábrán nézetünk szerint a pillérláb felépítésének két változatát, hiányos, illetve teljes összeállítását rögzíti: 1892-ben közvetlenül a magas talapzatról induló, lábazatok nélküli három féloszloppal, míg a IV. táblán, a pillértő oszloplábakkal tagolt részének a behelyezésével.100

Meglátásunkat a pillértő feltárásakor mért, kb. 1 méteres101 magassága igazolja második rajzához viszonyítva, amely 145 cm-t mutat102 a féloszlopok lábazati részét is befoglaló összetevőinek teljes magasságaként. Ugyanakkor a pillértő hiányos összeállítása rendeltetésétől eltérő felhasználását valószínűsíti egy adott pillanatban. Végül, eredeti kiképzése szerinti ábrázolása a IV. táblán, a közbülső rész berajzolásával (melyre bizonyára a feltárása után folytatott ásatások során bukkantak), a VII. táblán (12. kép) mutatkozó, összedőlve talált103 oltár rajzbeli összeállítását fogalmazza feltehetően újra. Minthogy a pillértő újból való összeállítása a helyszínen aligha történt meg, a IV. tábla rajza az 1892-ben publikálttal, pontos és lehetőleg teljes dokumentáció megvalósítására irányuló törekvést is tükröz.104

A hosszház karzattámaszként felfogott pillérei szerint két építészeti struktúra állt a templom nyugati végén. Ha feltételezzük ezek funkcionális kapcsolatát, egyazon nyugati építményhez való tartozását, a homlokzati tornyok alatt, illetve között húzódó és a hajótérbe nyúló, bővített karzattal kell számolnunk, az északi toronyfalban kialakított feljáróval, ahol a csigalépcső három fokát in situ tárta fel az ásató. A hosszház nyugati végét három szakaszra osztó karzat és a toronypáros építmény összetartozására a két pillérpár talapzatának azonos mérete utal. Viszont az így igen hangsúlyos nyugati építmény szerkezeti egységét kétségbe vonja a támaszok nem egy vonalba eső helyzete abban az esetben, ha ez nem a mellékhajók vonalának az alaprajz jelmagyarázata szerinti elferdítéséből adódna. De az északnyugati torony falazatának egy-egy féloszloppal való tagolása, amely - főként az északi oldalon - a hajó pillérénél észlelt arányviszonyt fogalmazza újra a mező és a nyúlánk féloszlop átmérője között,105 a nyugati építmény két szakaszának egyidejű kialakítását sugallja. Egyszerre történt kiépítése mellett szól továbbá az illető torony nyugati homlokzatán feltűnő féloszlop talapzatának a két belső falpillér tagoló elemével egyező méretű keresztmetszete is.

16. A második pankotai oltár egyik tartóoszlopának fejezete (?) (Muzeul Judetean Arad) 17. A második pankotai oltár egyik tartóoszlopának lábazata (Muzeul Judetean Arad)
18/a-b. Kisméretű oszlop Pankotáról: homlok- és alulnézet (Muzeul Judetean Arad)

Az 1883 és 1885-beli alaprajzon a második toronypárra átvitt féloszlopok díszítették Márki szerint az apszis külső oldalát is. Mivel a szerző párhuzamba vonja az északnyugati torony és a szentély falazatának a tagolását,106 több mint valószínű, hogy az apszis féloszlopait is a bővített karzattal kialakított nyugati toronypár építésekor alkalmazták. Szintén emellett érvel a szentély falának keskenyebb, csak két lábnyi szélessége a hajónál mért három lábnyihoz viszonyítva.107 ha a méretkülönbséget az apszis újraépítésével magyarázzuk, és a hajó szélesebbre rajzolt keleti fala, amely talán egy hangsúlyosan kiépített szentélyfej maradványa.

A számtalan egyéni vonással hivalkodó pankotai templom két tornya alatt és mögött húzódó nyugati karzat kegyúr megrendelésére készülhetett a régebbi elképzelésnek megfelelően,108 mely ezen építmények rendeltetését főként a kegyúri joggal kapcsolatos szerepkörben látta. Entz Géza a toronypáros homlokzati kialakítással párosuló karzat végleges formáját még a 12. század közepére helyezi.109 Azonban a pankotai templom esetében, a tagolt karzatpillér stílusadatai alapján, ez az időhatár kétségessé válik.

Anélkül, hogy megkísérelnénk tisztázni ez alkalommal a pillértő kezdeti stílusszakaszt tükröző teljes tagolásának a leszármazását és összefüggéseit, keltezését a 12. század első felére javasoljuk féloszlopai három lábazatának az aradi templomból való oszloplábakkal fennálló párhuzama alapján.110 Ez a datálas - amely természetesen a karzat azonos kormeghatározását is maga után vonja - szinte kötelezővé válik, ha az 1131-1134 között alapított aradi káptalan első építési periódusához köthető bázisok (21. kép) fejlettebb arányait vesszük tekintetbe.111 A pankotai és a rangos aradi templomból származó lábazatok rokonsága óvatosságra int azonban, ha a javasolt időszakon belül egy korábbi behatárolást kísérelnénk meg a pillér struktúráját jellemző stílus-adatokra támaszkodva. Minthogy a tömbszerű építmény összeálló tömegét még uralják a széles, osztatlan síkok, mintha a plasztikus tagoló elemek rendeltetése a díszítő jellegre szorítkozna, a 12. század elejére való keltezése tűnik valószinűnek. Viszont a hasáb alakú pillér és a három oldalához járuló féloszlop osztópárkánnyal, illetve összefüggő lezáró tagozatokkal való vízszintes szakaszolása az összetevők rendeltetése szerint, a román kori építészet fejlődésének a 11. század végén észlelt egyik irányzatát tükrözi, amely a tagolt faltól elkülönülő pillér független támrendszeréhez vezet112 Így a pankotai karzattámasz kora nem képzelhető el a 12. század második negyedénél hamarabb.

Az így keltezett bővített karzat szerkezetére nem ismerünk jelenleg közvetlen analógiát.113 Mivel az eltérő méretű boltszakaszok négyszögletes formája az élkeresztboltozatot kizárja a felmerülő térfedési megoldások közül, feltehetően dongaboltozatot alkalmaztak a karzat mindkét része alatt. Ezek szerint az elemzett pillérről hevederívek indulhattak, ha az északnyugati torony felé fordítva képzeljük el eredeti helyzetét, ha viszont közbülső tagoló eleme a hajó irányába állt, annak függőlegesen felmenő féloszlopa a karzat mellvédjét, illetve esetleges emeleti ív-sorának egyik pillérét oszthatta.114 A szélső hevederek mindkét esetben földszinti hármas árkád középső, illetve fal felőli (északon gyámra támaszkodó?) ívét bélelhették.

Am a karzatos nyugati toronypárra és esetleg a szentélyre szorítkozó 12. századi rekonstrukcióval kapcsolatban is vetődhetnek fel aggályok: hogyan illeszkedtek az új épületrészek a templom addigi belső beosztásához, illetve lefedési megoldásához? Kétes vonatkozású adatok sem állnak rendelkezésünkre. Mindenesetre a hajó felmenő falait megőrizték, miután a feltáráskor megcsodált ornamentális faragványok|a templom gazdag külső dísze, az eddig tárgyaltak szerint a hosszházra korlátozódott.

19. Mérműtöredék Pankotáról (Muzeul Judetean Arad)
20. Keret-elem töredéke Pankotáról (Muzeul Judetean Arad)
21. Szabadon álló oszlop lábazata az aradi káptalan templomából (Muzeul Judetean Arad)

A templom eredeti beosztására, illetve az első épület keltezésére vonatkozó elképzelésünk kiindulópontja a VI táblán (11. kép) ábrázolt lábazat (1. ábra), - a hajó hosszanti tagoló elemeinek, a 4 (eseüeg 6) oszlop egyikének a bázisa -, valamint ennek bizánci környezetben kialakult formája. Nyugati típusú bazilikára gondolva, feltehetően a következő kép állna előttünk: a két nyugati torony kiugró faláig terjedő hosszház 8,5 méter széles belső terét két (esetleg három) oszloppár osztaná 8,5 méternyi szakaszon, a 11 méteres hosszból.115 A középhajó két falát 24 cm átmérőjű oszlopok támasztanák. Az igen kicsi méretű templom látszatra általánosan használt alaprajzi formája elkülönül azonban helyi környezetétől pillér helyett oszlopot alkalmazó felépítése révén. Így stílusösszefüggéseit, leszármazását első sorban abban a bizánci művészeti környezetben kell keresnünk, amelyre az oszloplábak mellett a templom két építészeti faragványa és legalább egyik oltára utal.

22. A 13. számú pliszkai bazilika alaprajza (Miatev, Arhitekturata nyomán) 23. Az 5. számú pliszkai bazilika alaprajza (Miatev, Arhitekturata nyomán)
23. A pliszkai "Udvaros templom" alaprajza (Miatev, Arhitekturata nyomán) 25. A preszlávi Deliduska-templom alaprajza (Miatev, Arhitekturata nyomán)

Ha a korai templom alaprajzát úgy elemezzük, ahogy az megjelenik az I. számú táblán (8. kép), a két oszloppár -bár négyzet alakú térben jelenik meg - nem alkot négyezetet, a hajó nyugati szakasza pedig elkülönül e belső struktúrától építészeti tagolás híján. Ezekkel az adatokkal a templom méretei alapján is összefügg a pilléres, vagy oszlopos pliszkai bazilikák típusával.116 De Pankotán a béma nem jelenik meg és a templom (már?) nem mutat haránt irányú osztóelemeket, amelyek Pliszkán a bazilikák előcsarnokát (pronáoszát) választják el.117 (22-23. kép) Ugyanakkor a széles apszis és a keskeny mellékhajók révén a pankotai templom eltérő részletarányokkal viszonyul - például - a 13-as számú (pilléres) pliszkai bazilikához, annak ellenére, hogy alapméreteik majdnem azonosak.118

E kapcsolatok terén nem lenne kizárva a pankotai hosszház északi oldalán feltűnő (sekrestyének minősített) helyiség leszármazása a pliszkai „Udvaros" templomot (Dvorco-vata crkva) közrefogó pasztofóriumok (?) egyikéből119 (24. kép), vagy a preszlávi ún. Deliduska-templom azonos elhelyezésű és feltételezett rendeltetésű mellékfülkéiből120 (25. kép), ha az elemzett pankotai alaprajz nem jelezné az illető helyiség utólagos kialakítását.121

Végül, a pankotai templomot szorosan övező, téglalap alakú udvar és az azt bezáró kőfal,122 a pliszkai Dvorcovata crkva azonos arányú teret határoló, pogány templom maradványából adaptált kerítőfalát idézheti, vagy talán a fentebb említett preszlávi bazilika antik előzmények nélküli, „külső csarnokát".123 Azonban Pliszkán éppen a párhuzam fő érve, az apszistól áttört keleti fal zárásának meglepően hasonló megoldása vonja kétségbe a pankotai építmény származtatását, mivel ott kényszermegoldás az alaprajzi elrendezés, a második templom tágasabb szentélyének helyet biztosító utólagos beavatkozás eredménye, amelynek során a kerítőf alak nagy részét be is foglalták az új épületbe. Minthogy a pankotai kőkerítés kétszakaszos kialakítása a bolgár minta függvényében nem tételezhető fel, esetleg a pliszkai megoldás modellként való átvételével számolhatunk. De elképzelhető az is, hogy az előbbitől függetlenül Pankotán is szentélyátépítéskor törték át a keleti falat, és így az új apszisnak helyet adó zárása, mint kézenfekvő lép fel azonos megoldásként. A viszonylag keskeny mellékhajókkal rendelkező preszlávi Deliduska-templom pilléres „külső csarnoka" talán a fallal elkülönített négyszögletes udvar, a templomhoz csatolt külső tér kialakulását sejtető előzményként is felfogható, ha a pankotai kerítőfal védelmi rendeltetését lecsökkentő, váron belüli alkalmazására gondolunk.124 Megjegyzendő azonban, hogy ez a faragott kövekből rakott fal Márki 1885-ben készült alaprajzán az egymást követő bővítések során épült két nyugati homlokzatot is bekeríti. Minthogy a két toronypáros épületrészt térben és időben esetleg megelőző építményre nincs adatunk az udvar nyugati szakaszán - bár valószínűleg okkal szorult a korai templom Rómer alaprajzi vázlata szerint a vár két oldala közé, egy szögletbe, szabad teret hagyva nyugati homlokzata előtt -, a kőfal leszármazása és keltezése a hipotézisek ütközőpontjában marad.

A templom kőszobrászati dísze sem feltételezi a rendelkezésünkre álló sommás adatok alapján a rokonítható 9. századi, valamint 10. század eleji pliszka- és preszlávi bazilikák keltezését szorosan követő besorolást. Következésképpen, ha netalán beigazolódna újabb ásatások során, hogy a széles pankotai apszis a 12. századi átépítésből származik, kizárva pliszka- és preszlávi valószínű építészeti forrásaitól időben távol eső datálása egyik nyomós érvét, a templom kormeghatározását a felhozott bolgár épületektől eltérően gazdag dísze, ornamentális faragványai fogják majd eldönteni.

Minden szerző felfigyelt az 1883-ban feltárt templom falait ékítő faragványokra, adatközléseiket lelkes minősítésekkel kísérve, mint amikor „gyönyörű, öl hosszú faragott kőlapok"125 előkerüléséről értesítenek, vagy az épület „külső csinját" illetően jegyzik meg, hogy „ritkíthatta párját".126 A folyamatban levő feltárási munkálatokat hírül adó két újságcikk sok különféle alakú faragott követ említ, valamint, a kívül és belül finoman csiszolt kövekkel burkolt falakon - „milyent ma sehol se találunk" - itt-ott látható „igen érdekes faragványokat".127 Annál sokatmondóbbak ezek az adatok, Márki ászrevételével együtt, mely szerint a falak „faragott párkányzatokkal és egyéb ékítésekkel voltak ellátva",128 hogy olyan töredékekre vonatkoznak, amelyek 1-2 méter magas falmaradványokon őrződtek meg.129

Annak ellenére, hogy a falakat díszítő egyetlen faragvány rajzát vagy láttató, részletes leírását sem ismerjük, a fentiekre szorítkozó adatok kapcsán is felvetődik a pankotai faragványok esetleges távoli rokonsága a képrombolás utáni bizánci kőszobrászat két alapvető emlékével, a beotiai Scripou (873) és Lips konstantinápolyi temploma (908) ornamentális faragványaival.130 Ezt az összefüggést sejtetik -mint majd látni fogjuk - a két pankotai oltár díszítményét meghatározó jellegzetes motívumkincs és technika szintén e kivételes emlékek körében kereshető gyökerei, valamint a preszlávi közvetítés lehetősége, a bolgár fővárosban előkerült reliefek, faragott kőlapok és párkányzatok szoros rokonsága révén az illető bizánci faragványokkal.131 Meg kell említenünk azonban Grabar nyomán, hogy a díszítő faragványok ilyen mértékű alkalmazása bizánci templomokon a 9. század végétől a 10. század közepéig terjedő időszakon belül ismert, viszonylag szűk körű jelenségként.132

A pankotai templom stílusösszefüggéseit nyilván csak konkrét adatok ismeretében lehet majd helyesen megítélni, az említett bolgár templomok vakolt falaitól eltérő,133 faragott kövekkel burkolt falfelületei kapcsán itáliai emlékékre is kiterjesztve az analógiák keresését. Mivel a feljebb jelzett alaprajzi bizonytalanságok ellenére úgy tűnik, hogy templomunk a pliszkai bazilikák típusát fogalmazza újra, azok változatai alapján, ám e típus bolgár környezetben észlelhető fejlődésével szemben - ahol a középtér kiemelésének a kupolás preszlávi bazilikákban kifejezésre jutó irányzata mutatkozik134 - Pankotán a struktúra hosszanti jellege és könnyedséget sugalló kialakítása a meghatározó, a templom ismeretlen vagy eltűnt, közbeeső emlékeket feltételez.

E bazilikatípus térségünket is érintő, szélesebb körű esetleges alkalmazását a távol eső zselicszentjakabi templom alaprajza135 is igazolni látszik. 1061-ben kelt köztudott alapító levelének megfelelően, az 1960-as években feltárt zselicszentjakabi templom egy korábbi, Jakab apostolról címzett egyház helyére épült, mely régisége miatt (!) ment rönkre.136 Bonyolult alaprajzi elrendezése (26. kép) az ásató Nagy Emese szerint oszlopsorokkal elkülönített, igen keskeny mellékhajókat mutat, melyekhez oldalkarzatok járulnak részben zárt és boltozott feljárókkal. Az oszlopok alapozása nagyméretű és masszív, a köztük levő távolság egyenlőtlen.137 A szerző minden feltárt építészeti részletet a második templomnak tulajdonít, annak ellenére, hogy a korábbi templom „nyomai a 11. századi templom alapfalaiban felfedezhetők voltak."138 Ha az utóbbi megjegyzés a két templom egymást fedő, azonos alapterületére utal, szabad teret nyújt a rekonstrukciós elképzelések számára, amelyek elsősorban az oldal-, illetve nyugati karzatos kiképzést köthetnék a 11. századi épülethez az adott teret átszerkesztő, új alaprajzi elrendezés meghatározójaként.139 Természetesen csak katalógussal kísért, teljes adatközlés döntheti majd el, hogy az (át)építéskor „egységes egészbe foglalt"140 építészeti részletek közül a középtér négyezetét alkotó, mélyebbre ásott négy (oszlop)alapozás tartozhatott-e eredetileg az első templomhoz.141 Ennek lehetőségét a nem egy vonalba eső szélső oszlopok elhelyezése veti fel közvetve, mely az oszlopsorok egyidejű kialakítását még akkor is kétségbe vonja, ha esetleg a (karzattámaszra utaló?) nyugati oszlop(alapozás)ok nem is tartoztak a hajót osztó építészeti elemekhez.142 Ha a középtérben feltárt négy masszív (oszlop)alapozás az első zselicszentjakabi templom, esetleg Piszka, vagy Preszláv keresztkupolás templomai nyomán kialakított143 alaprajzi elrendezésére utalna, a hajó terét négyzet alakúra szorító nyugati karzat itt is, mint hipotézisünk szerint Pankotán, a korábbi templom előcsarnokát (pronaoszát) váltaná fel.144 Továbbá, a zselicszentjakabi templom. szentélyének kétszakaszos belső kiépítése (négyszögletes előtérrel és annak kiugró oldalfalaihoz illesztett félkörívesapszissal) számos pliszka- és preszlávi templomnál alkalmazott formát mutat.145

A pankotai templom stíluskapcsolatai a bolgár építészet körében, valamint gazdag külső dísze felvetik esetleg már a 10. század második felére helyezhető, korai keltezése lehetőségét, még ha liturgikus bútorzatából, vagy ahhoz köthető térelosztó-elemekből származó egyik ismert faragványa sem nyújt ezirányú támpontot.

26. A zselicszentjakabi templom alaprajza {Nagy, Előzetes jelentés nyomán)

10. századi darálása esetén elképzelhető lenne, hogy e templom alapján már az egyházszervezés kezdetén létrehozták a főesperességet a Pankotától pár kilométerre lokalizált Zsombolyon, mely magyarázatul szolgálhatna az archidiakonátusnak az egri püspöki megyébe való beosztására a későbbi alapítású csanádi (1030) vagy bihari (utóbb váradi, 1030-1050), szomszédos egyházmegyék helyett.

Végül megemlítendő ebben az összefüggésben, hogy a pankotai templom feltehetően egy már előbb létező földváron belül épült fel, amelynek gerendavázas földhányásai a fölmagasított jelenlegi sáncolat alatt kereshetők. Hipotézisünk a Márki leírásából ismert föltárási adatra és az abból következtethető földvár-típus bevett 9. század végi keltezésére támaszkodik.146 Márki értesülésével egyezőleg a templom északi oldalán, a kerítőfallal párhuzamosan, singfák alakjában (?) rakott, felül „bemalterozott", tömérdek korhadt fára akadtak.147 A vár és a templom közti terepviszonyt Rómer 1870-ben készült alaprajzvázlata tisztázza. (7. kép) Eszerint a vár észak felőli szakaszát kitöltő, téglalap alakú templomudvar három külső oldalán az erősség sáncolata, illetve védőárka húzódott. Az udvar északkeleti sarkán jelzett falmaradvány jól mutatja az északi kerítőfal közvetlenül a váron belüli és a védőrendszer összetevőivel párhuzamos helyzetét.148 Következésképpen, a gerendavázat jelző feltárási adat a földvár északi (pontosabban, északnyugati) oldalára vonatkozhat.

27/a-c. Díszítő kerámia töredékei Pankotáról (Fotó: Sorin Chitu)

A templom váron belüli, megszabott helyen való felépítése, a földvár oldalainak eltájolt helyzetével magyarázná hossztengelyének szokatlanul nagy (45°-os) északi irányú elhajlását.149

Régészeti és emlékszerű bizonyítékok hiányában ma már aligha lehet válaszolni arra, hogy mikor erődítették kőfallal és bástyákkal („négy szeglettoronnyal") a földvárat. Az általános gyakorlatból kiindulva erre legkésőbb a 15. században kerülhetett sor.

A vár területéről évek során begyűjtött, főleg kályhacsempe-töredékekből álló, változatos díszű kerámiaanyag tartalmaz egy korongot is, mely falazat díszítményéből származhat. A mázatlan korong megmaradt negyede fonatot mutat három koncentrikus szalag-körben. (27/a. kép) A kétségkívül bizánci hagyományt idéző, hajdan valószínűleg nyíláskeretet hangsúlyozó díszítőelem párhuzamba vonható egy azonos rendeltetésűnek tartott, 11. századi székesfehérvári kőkoronggal.150

Az 1883-ban feltárt két pankotai oltár kivételesen gazdag dísze a lombard művészettel szoros összefüggésben kialakult bizánci kőszobrászat Scripouból indult hagyományára vezethető vissza. Rendelkezésünkre álló leletkörülményeik a következőkben összegezhetők: mindkét oltárlap a szentély előtt, a hajó keleti végén bukkant fel, hosszoldalával a zárófalakra merőlegesen, illetve a templom hossz-tengelyével párhuzamos, másodlagos elhelyezésben.151

A „sárkányfejekkel" díszített, bal oldali oltármenza támaszték nélkül került elő a hajóhoz észak felől csatlakozó, sekrestyének minősített helyiség bejárata előtt, „malterrel és apróbb kövekkel beöntött helyet fedve".152 Ezek szerint elképzelhető, hogy elmozdítása után már nem állították fel az oltárt, és a kavicspad a menzának valamiféle építészeti elemet megtámasztó, újabb rendeltetésére utal.153 Talán ezért nem azonosítja eredeti funkcióját 1883-ban az apátság feltárását hírül adó második cikk írója, aki a faragvány stílusára jellemzően említi máskülönben „metszett kőlap"-ként a „finoman faragott" követ. Márki az első toronypár kiugró alapfalai révén elkülönülő, szerinte oltárok számára kialakított két épületrésznek a lététől indíttatva határozza meg oltármenzaként a bal oldali kőlap rendéltetését is, megjegyezve ugyanakkor (már ?) kettétört állapotát.154 Anyaga nem adatolt, de 350-400 métermázsára becsült súlya,155 a menza (152 x 71 x 32 cm-es) méretéből eredő,156 0345 köbméternyi térfogatához képest tömött szövetű követ mutat.

A másik oltár (a jobb oldali) összedőlve került elő a hajó déli fala mellet.157 Mivel a templom 1883-as alaprajzának jelmagyarázata szerint lelőhelye „oltárhely, négy faragott kővel",158 Márki pedig igazolja (átveszi?) az alátétek számát,159 nem lenne kizárható, hogy eredetileg négy oszlop támasztotta volna meg.160 Azonban e számot kétségbe vonja asztaltípusú oltárunk161 rajza, amely két sarokoszloppal és egy hasábbal ábrázolja a VII. táblán (12. kép). Továbbá, ha éppenséggel elfogadnánk, hogy a típusán belül talán gyakoribb változatnak megfelelően eredetileg négy sarokoszloppal és egy közrefogott hasábbal rendelkezett,162 tartóelemeinek a száma ötre rúgna. Elképzelhető viszont, hogy az általánosan említett négy támaszkő az oltár posztamensét is magába foglalta. Bárhogy is lett volna, amennyiben függetlenül a tartóoszlopok számától az asztaltípusú oltárok e nemének szerkezetét a középpontba állított, gyakran relikviát őrző hasáb alakú pillér (ez esetben a sepulchrum)163 határozza meg, a rekonstrukció két lehetséges változata elvben ugyanazt a kategóriát képviseli.

Végül, még mielőtt az oltárok elemzéséhez fognánk, megjegyzendő, hogy a két eltérő arányú (152 x 71, illetve 130 x 65 cm alapterületű) menzának a vastagsága (32 cm) azonos.164

A bal oldali oltárlap az egyedüli, amelyet az ásatáskor előkerült faragványok közül Márki „valódi műdarabnak" tartott, művészi kivitelének szintjét ezáltal a másik oltárnál is többre becsülve. Az oltárkő rövid oldalának végeit két-két, hosszoldalának közepét pedig egy „koszorúktól közrefogott" és „keretbe foglalt", visszahajló sárkány díszítette.165 Egyetlen ismert rajza (4/a-b. kép) a menza egyik téglalap alakú rövid oldalát ábrázolja, keskeny, sima kerettel határolt, két vízszintes sávra osztott mezővel. A felső sáv szélessége a keretelemmel azonos lemeztag által elkülöníteti alsó sávnak az egyharmadát teszi ki. Az alsó sáv díszítménye jobbra fokozatosan laposodó körök egymás fölé helyezett két sorát mutatja. A körsorokat mintegy közrefogva megjelenő két, egymásnak háttal állított, visszatekintő állatalak ugyanakkor részben fedi azok szélső motívumait. A keskeny felső sávot két, egymás fölött egyenlőtlen ritmusban kígyózó és a végein egyesülő, sima szalag tölti ki, többszörösen tekeredő motringra emlékeztetve. Az alsó sávban, azérintőleges körök két sora közti motívum-eltolódás egy-beláncolódásuk hatását kelti,166 a felső sávot díszítő két szálagolt pedig mintha összesodorná szálainak ellentett irányú hullámzása. Továbbá, a mértani motívumok két szintjét egybekapcsolja az egymást metsző és érintő köröktől elkülönített ívháromszögeken belül a szinte csak sejthető növényi dísz is, mint ahogy az ívelt körszeletek orsó alakú közeinek a növényi ornamenssel váltakozó, vonalkázással jelzett (inkrusztált?) kiemelése.167

A köröket és a felső sáv motívumát sima, osztatlan szalagból faragta az oltárkő mestere. A kompozíció alapmotívumát képező körök egyre nyomottabb kialakítása és a szalagok egyenlőtlen hullámzása valószínűleg a rajz kicsi méretéből adódó kivitelezési nehézségeket is tükröz, de főként az ábrázolásnak az oltárlap reális méretétől eltérő, nyújtott aránya, illetve a túlszabott keret kitöltésének a kényszere eredményezi. A rajz megvalósításának természetes, balról jobbra haladó menetét követve, nemcsak a körök torzulnak, hanem a jobb oldali sárkány teste is meghosszabbodik, ami közvetve a kezdeti formák helyességét igazolja. A valós formák után továbbnyomozva, az oldallap hossza (71 cm) és szélessége (32 cm) között fennálló - kb. kettő az egyhez -arány betartásával vázolt motívumhálózat esetén csak egyenlő sugarú, ép körök férnének el még a végeken is, ahol laposodásuk indokoltnak látszik.

A mértani motívumok lapos faragásával szemben, a két állatábrázolás a kontúrvonal uralkodó jellegét mellőzve, más stíluseszközök jegyében fogant. Az állatok kidomborodó teste tulajdonképpen nem jelenik meg a számukra fenntartott (ellaposodó?) két külső kör keretébe foglalva. Habár fej- és nyakvonaluk, valamint törzsük alhasi tájékának hajlata a körök görbületét pontosan követve, azokon belül rajzolódik ki, testük a keretet részben meghaladja, sőt, lábuk már közvetlenül a faragvány peremére támaszkodik. A mértani ornamens síkja fölött való kifaragásukat a medaillonok tükre és az állatalakok közé iktatott körszeletek igazolják, amelyek közvetve berakásra vagy inkrusz,-tációra utalnak, mint e háttérmotívumok kötelező kitöltésének a lehetőségeire. Az állatábrázolások domború felülete a növényi motívumokkal és a talán berakással kitöltött körök síkjához képest, valamint a két szint szerves kapcsolatának a bomlás jeleit mutató lazulása e pankotai faragványt a Grabar nyomán kétszintűnek (a deux plans) nevezett bizánci reliefek sorába utalja.168  

Nem lehet célunk ez alkalommal a pankotai menza szinte útjelzők nélküli leszármazásának tisztázása a beotiai Skripou és Lips konstantinápolyi temploma révén meghatározott művészeti környezetből, amit ornamensei és azok rendje, valamint az inkrusztáció valószínű alkalmazása egyaránt feltételez. Ha itt csak faragványunk azon adatait elemezzük, amelyek az ún. „kétszintű reliefek" csoportjába vonják, besorolását a második felület elkülönülésének mozzanata időrendileg pontosítja, e díszítési módozat kialakulásához vezető folyamat végső szakaszát ábrázolva. Így a pankotai oltárkő e meghatározó adata Grabar fenntartással megfogalmazott hipotézisét támasztaná alá közvetve, mely szerint e reliefek feltűnése és elterjedése a bizánci művészetben egy „esetleges belső fejlődésből is adódhat.169

De mivel e reliefeknek a konstantinápolyi ötvösművészetben való, az ezredév körüli, rövid életű feltűnése után több mint fél évszázadra nyoma vész a bizánci művészetben, a szerző kénytelen muzulmán hatásra gondolni Daphni templomának a 11. század végére datált frízei esetében, valamint e faragványok későbbi, a 12. század közepétől adatolt, görögországi elterjedése kapcsán.170 Azonban Daphni egyik lapos faragású, inkrusztált(!) párkányfrízén (28. kép) az egybeszövődő mértani és növényi motívumok felett szinte ötletszerűen megjelenő plasztikus zodia-ábrázolások eltérő megfogalmazása - például a fríz peremére kiülő madár természetes testtartása171 - oltárunknál bizonyára későbbi alkotást mutat. Daphniban a sima szalagból képzett érintőleges körök is feltűnnek, de hurkolt körök csoportjával váltakozó soruk merev rendjét a kitöltő növényi ornamens feloldja.

Mivel az inkrusztáció valószínű alkalmazása, de főként díszítményének felépítése réven a pankotai oltármenza Sercikler 11. századi szentélyrekesztőjével is rokonítható172 - ahol az egyik pillér (29. kép) osztatlan szalagból képzett, hurkoltan összeláncolt köreit két kiemelt korongú (figurális, illetve mértani díszű) medaillon fogja közre - úgy tűnik, hogy faragványunk e két, egymástól is távol eső emlék közé illesztve, a 11. század közepére, vagy talán inkább a harmadik negyedére helyezhető. Így, a 10. századi iszlám művészetben már gyakori kétszintű reliefek modelljének a 11. század végénél korábbi, szórványos átvételét és bizánci műhelyben való feldolgozását közvetve valószínűsíti,173 Daphni katolikonjának a frízéhez vezető - elpusztult, vagy ismeretlen - közbeeső alkotások egyik lehetséges példájaként.

28. Párkányfríz részlete a daphni templomból (Grabar, Sculptures, II. nyomán)
29. A sercikleri szentélyrekesztő egyik pillére (Grabar, Sculptures, II. nyomán)
30. Kőkereszt töredéke Dombóről (Nagy, Dombó nyomán)

A pankotai vár területén talált szentélyrekesztő-, vagy oltárelőlap-töredék (kat. 2.) látszatra az eddig elemzett oltármenzával egy műhelyből származik. Ám, a pár évtizede előkerült töredék174 (15. kép) keretbe foglalt ékkő formáját visszaadó, illetve áttört mértani ornamense az ötvösművészet funkcionálisan meghatározott és technikai adottságokból eredő motívumait idézi. Emellett szól a rombusz és négyszög alakú keretbe foglalt drágakövek díszítését utánzó dombói kokereszttel fennálló elvi párhuzama.175 (30. kép) Így a pankotai töredék motívumai és a keretelő sima szalag nézetünk szerint nem hozható kapcsolatba az oltármenza díszítményével, bár azonos korra és ugyancsak bizánci művészeti környezetre utal a lapos faragású relief eltérő jellegű ornamentikája. Minthogy a dombói faragvány 10. század végi keltezése bizonytalan,176 csak fenntartással fogadható el mint terminus post quem a pankotai töredék besorolására. Végül, mivel úgy tűnik, hogy e faragványunk a bronzból vagy nemesfémből készült oltárok177 ornamentikáját ülteti át, rendeltetése talán inkább oltárelőlap töredékeként határozható meg, ámbár az is elképzelhető, hogy az oltárhoz szorosan kapcsolódó (a későbbi bizánci művészetben az ikonosztáz összetevőjeként fellépő) szentélyrekesztő mellvédjén is alkalmaztak ilyen díszítőmotívumot.

A harmadik, bizánci stílusjegyeket viselő pankotai faragvány a VI. táblán ábrázolt 4. számú rajz (11. kép) oszlopfőtöredék,178 amely nézetünk szerint szintén a 11. századra keltezhető. A fejezet kocka alakú felső részén az enyhén hajlóélek feltehetően ötszögű, lent ívek között ékbe futó oldalapokat határolnak. Ez esetben az alsó részen, a hegyesszögektől közrefogott és a sarkokig felmagasodó négy körszelet lapja négyzetet alkotna. Ellenben ha a sarkokról induló két-két ív lefutna a fejezet oldalain, anélkül, hogy középen találkozna, akkor nyolcszögű alapra, illetve pillérre utalna.179 Az oszlopfő kicsi mérete180 belső architektúrából, esetleg egy szentélyrekesztőből való származását valószínűsíti. Az oldalait keretelő keskeny szalag, amely talán inkrusztáció számára fenntartott, sima mezőt fog közre, rokonítja a faragványt a „sárkányos" díszítésű menzával.

Az eddig tárgyalt faragványokkal kapcsolatban vizsgálatra szorul a pankotai padlótéglákon feltűnő, visszahajló állatalakok és az oltármenza sárkányábrázolásainak Márki szerinti társítása.181 A burkolólapok hat változata közül ma csak az aradi múzeumban őrzött példány ismert (kat. 1.; 14. kép.) Ez a Medgyaszay ásatásai során nagy számban talált, páros állatábrázolásokkal díszített öt típus egyikét képviseli, ugyanarra a jellegzetes, Bizáncban fogant kőfaragó irányzatra utalva, amelyhez a három faragvány is tartozik. 182

Mivel a templom 1883-ban beinduló teljes feltárásakor csak a két-két állatalakot mutató modell variánsai kerültek elő, anélkül, hogy a megelőző ásatásokból ismert,183 egyalakos padlótégla is felbukkanjon, kétségkívül nem együtt alkalmazták őket, és egy esetleges felújítás eredményeként sem vegyülhettek. Így valószínű, hogy a két, ugyanahhoz a művészeti környezethez tartozó típus két különböző helyen levő padlózatból származik, amely közül az egyiket (a „sárkánnyal" díszített lapokból állót) a korábbi turkálások/ ásatások alkalmával már kitermelték.

Az oltárlap díszítményéhez inkább köthető utóbbi típusnak az időrendi besorolására a menza 11. század közepére vagy harmadik negyedére javasolt keltezése nyújt támpontot. Bár a meglévő padlótéglán mutatkozó két, ellentett irányban egymásnak háttal fektetett állatalak pozíciójára közvetlen analógiát nem ismerünk, elvi párhuzamként felhozható a 10. század közepéről való (354. számú) vatikáni görög evangéliárium egyik miniatúrája.184

A két korai padlózat esetleges léte - mely elkülönített terekre utalna a pankotai templomban - a hosszházhoz északról csatlakozó helyiség rendeltetése, illetve keltezése körüli kérdések tisztázásának a kísérletét is maga után vonja. A bizonyára röviddel egymás után faragott két oltár jelenléte, valamint a bizánci templomokhoz csatolt és a nyugati egyházban főként az oltár közelében megjelenő kápolnák rendeltetésére vonatkozó adatok alapján185 az illető pankotai helyiség alighanem egy elhunyt kegyúr, esetleg a templomalapító megemlékezésére épült, temetkezés és a halál utáni élettel kapcsolatos liturgikus szerepkör betöltésére hivatva. Ebben a helyiségben állhatott a „sárkányokkal" díszített, talán privilégiális oltár,186 melynek lapja ennek bejárata előtt, a hosszház északi oldalán került elő. Ha a keskenyebb falakkal csatlakozó melléktér az alapító kegyúr földi maradványainak adott helyet, nem sokkal a templom felépítése után emelhették, padlózatát feltehetően az egy visszahajló állatot ábrázoló és a szintén csak korábbi feltárások kapcsán említett (indás?) növényi díszű lapokkal burkolva.187 Talán itt volt „a sírbolt", ahol a romok közt kutató Pichler uradalmi inspektor 1847-ben, egy „rézüstöt" és egy „kőkoporsóban három embertestet" talált.188

Valószínűleg szintén temetkezés céljára épült a Csolt nem Vésztő mellett feltárt, 12. század eleji (harmadik?) templomának a szentélyfalához délről csatlakozó helyisége is, amelyet az ásató Juhász Irén sekrestyének minősített.189 Hipotézisünk mellett szól a belsejében erősen rongált és bolygatott állapotban talált téglasírkamra. Bár a szerző „feltehetően későbbi korból származónak" véli a temetkezést, megjegyzi és igazolja is a közölt alaprajzzal, hogy a „sekrestye"' az egyedüli épületrész, amit meghagytak a 12. század végi átépítéskor.190 Ám rendeltetésének folytonosságát biztosító befoglalása az új templom hosszházába úgy, hogy annak délkeleti sarkát kiugró falaival (szokatlan megoldásként) zárja, csakis egy - a későbbi építtető által is tiszteletben tartott - rangos sírhoz köthető.

Nincs helye itt annak, hogy Pankota és Csoltmonostor talán valami rokonsági köteléken belül kialakult, több szálon észlelhető kapcsolatát vázoljuk. A két objektum valószínűleg azonos művészeti környezetre utaló, korai építményei191 és azok adatolt vagy feltételezett időrendi kerete mellett a kőszobrászati díszítés gazdagsága is közös vonáskánt jelentkezik. Így nem csoda, hogy a 12. század első harmadára datált állatalakos csoltmonostori márvány kockafejezetet192 szoros stílusrokonság fűzi a második oltár figurális ábrázolásaihoz.

A második pankotai oltár a VII. táblán (12. kép) bár a közvetlen bizánci kapcsolatokra utaló sztipesz nélküli oltármenza díszítményét fogalmazza újra, az általában itáliai közvetítésűnek tartott, szalagfonatos faragványokkal is összefügg. A menza három díszített oldalát fent külön-külön is bemutató táblán az oltár kockakövekkel burkolt fal előtt összeállítva jelenik meg. A majdnem pontosan 1:5 arányban kicsinyített oldallapokkal szemben193 az oltár rajza csak bal felén tételez fel méretarányos ábrázolást, anélkül, hogy egy kulcsként alkalmazható, használatos léptékhez viszonyulna. A háttérben levő tartóelem térrajzi megjelenítése körüli nehézségeit az oltár-, illetve az alsólap (subpedaneum) túlméretezésével (csaknem dupla hosszával) oldja meg a rajzoló, elkerülve a menza reális (fent számadatokkal is alátámasztott) mérete esetén (36/a-b. kép) a hasáb alakú támaszték részleges fedését a két sarokoszlop által.

A második pankotai oltár menzája a sárkányos oltárlap alapmotívumait és részben díszítménye felépítését is átvéve két ornamentális sávot mutat a hosszoldalon, végein pedig két-két medaillonba foglalt állatalakot. A felső sáv kivételével a díszítmény lapos faragású. Keret nem határolja az oldalakat. Ezek összképe egybefoglalt díszítményt sugall a homlokoldal alsó részén megjelenő széles, simára faragott keretsávnak a rövid oldalak függőleges külső szélén való megismétlésével, mintha körfonatokkal lezárt, egysíkú frízként fogalmazták volna meg őket. Talán ezért válik az oltárlap végein a két háromerű függőleges szalag által hangsúlyossá a keret, amelynek sima külső sávját baloldalt keskenyebbre szabja a két szálból sodort (második) függőleges szalag. Bár a hosszoldal két ornamentális sávja, valamint az osztó lemeztag és a keretelem szélessége között fennálló egy a háromhoz arány mértani felépítésű díszítményt mutat, az oldallapok részben szimmetriát is mellőző ornamentikája sokkal szabadabban kezelt.

Az alsó sávot két sor összeláncolt kör díszíti a hosszoldalon. A körök zárását fent és lent, ellentett pozícióban váltakozó, háromlevelű növényi motívum szakítja meg, a köríveket képző háromerű szalag végtelen hullámzását sugallva. Ez a plasztikus hatás, melyhez a széles középerű szalag könnyedsége is hozzájárul, evidenssé válik, ha a láncolat ötödik szeméhez, az egyetlen zárt körhöz viszonyítva elemezzük.194 A körök zárását helyettesítő növényi motívumok alatt vagy felett kisméretű példányaik tűnnek fel, két érintőleges kör és az őket metsző harmadik között kialakuló háromszögbe írva. Az egymást metsző körök által képzett orsó alakú közök vonalkázott kiemelése valamilyen kitöltésre, üvegpasztára, vagy talán inkább inkrusztációra utal.195

A félkörmetszetű vagy ellapulva kidomborodó felső sávot párosan alkalmazott háromszögű motívumok díszítik, áttörve a talán fonatként felfogható profilt.196

Az ugyancsak háromosztatú szalagból font két-két medaillon eltérő részletekkel és különböző elrendezéssel alakítja a rövid oldalak díszítményét. Minthogy a bal oldalon a sodort szalag beszűkíti a két medaillon számára fenntartott mezőt, körfonatai - szokatlan megoldásként - két körszelettel kapcsolódnak, mintha egy kisebb sugarú kör fölött érintkeznének. A jobb oldali díszítmény beosztásához képest rövidebbre szabott mező a háromerű függőleges szalaghoz hurkolt medaillon-kötést is beszűkíti, és kétlevelű-re szorítja a körfonatok közötti és valószínűleg a jobb alsó sarkot valamikor kitöltő növényi motívumot. Az oltárlap jobb oldalán a két körfonatot jelenleg összekapcsoló, elegáns kötésforma - paradox módon - valószínűleg a faragvány sérüléséből adódik, habár az esetleg kitört felső kanyarulat berajzolásával sem alakulna ki a hurkolás szokott módja.197 A kompozíció merevségét feloldja a körfonatokat kitöltő két ugró állat kecses testtartása és a csak lent, a díszítmény bal sarkában feltűnő palmetta. Az állatok testtartásának dinamikus hatását törzsük átlós beírása és a részletek eltérő képzése is fokozza. A bal oldali állat hátsó lábait magasabbra lendítve hajlik vissza, és farka végét csak érinti csukott szája, míg a tagoltabb fejformájú jobb oldali, lekonyult farka ellenére, annak(?) foszlányába harap, mintha inkább tüzet okádna. Az egymást követő két állat egyirányú ábrázolásával ellentétben az oltárlap bal oldalán szembeállítva tűnik fel a két négylábú. Ezek közül a bal oldali - amennyire olvasatát a sérült faragvány engedi -visszanéző kutyát mutat,198 a jobb rövid oldal kifinomult ábrázolásaitól eltérő, élethű megfogalmazásban.

A menza jobb oldallapján a vonalkázással jelzett inkrusztácio (üvegpaszta?) a figurális ábrázolások háttereként jelenik meg, valamint a háromujjú palmetták vájataiban. Az ellenkező oldalon a szalagkörök nem mutatnak vonalkázott mezőt, habár a növényi motívumok vájatait itt is kitöltötték. Következésképp a medaillonokon belül csak a berakás kiesése képzelhető el a két állat törzsének a lepusztulásakor. Ezek szerint az oltárlap megőrzési állapota közvetve e technika alkalmazását igazolja.

A sárkányokkal díszített oltármenzával szemben ez a pankotai oltár a szalagfonatos, nem egy esetben inkrusztációt vagy masztikszberakást feltételező magyarországi faragványokkal is összefügg, bár homlokoldala díszítményének körívek láncolatával való kialakítása nem talál párhuzamra a belföldi anyagban. Az oltár időrendi besorolását a hozzá legközelebb álló zalavári faragványok (31. kép) 1070-1080 körüli, valamint a székesfehérvári szarkofág és körének keltezése határozza meg mint terminus post quem.199

31. Oltárelőlap töredéke Zalavárról (Pannónia regia nyomán)
32. Esztergomi oszlopfő (Marosi, Die Anfánge der Gotik nyomán)
33. Oszlopláb a pankotai templom hosszházából. (Alba Popa építész rajza a VI. pankotai szemléltető tábla ábrái nyomán)

Anélkül, hogy ez alkalommal a rokon díszítőmotívumok összehasonlító elemzésére vállalkoznánk, megállapítható, hogy a pankotai oltár ornamentikájának kifinomult, könnyed megjelenítése e párhuzamain túlmutat. Ugyanakkor legfeljebb egy-két évtized választhatja el az utóbbiakról mint ahogy ezt a sárkányalakos oltármenza díszítményével fennálló kapcsolata, valamint figurális ábrázolásainak helyi stílusösszefüggései mutatják. Felső időhatárát a 12. század első felére helyezett, lombard hatást tükröző, esztergomi kockafejezet (32. kép), mint a farkát harapdáló állatalak változata szabja meg,200 ahol a lapos faragású, eltérő részképzésű test (már?) a mértani keret, a félkörívű pajzs formájára hajlik. A zalavárival egyezően széles középerű szalagból képzett, fonatos és bizonyára inkrusztált díszítményének a stílusa ugyanakkor az alsó időhatárhoz közeit 1100 körüli keltezését valószínűsíti. Emellett szól a visszahajló állatalakok szoros rokonsága a nemrég ugyancsak a 11-12. század fordulójára datált, gyengébb kvalitású somogytúri relief az Agnus Dei ábrázolásával,201 valamint a 12. század első harmadára keltezett csoltmonostori márvány kockafejezeten az egymás felé futtatott, visszahőkölve megtorpanó két kutya megjelenítése,202 mely talán az oltár bal végén feltűnő, állva visszanéző kutya(?) tartásának, a zalavári padlókövön mutatkozó oroszlánnal is összefüggésbe hozható, természetes kialakítását fogalmazza újra.

Végül megjegyzendő, hogy az oltár a 11-12. század fordulóját meg nem haladó kormeghatározását tartóoszlopainak hengertagokból alakított lábazata, illetve fejezete is megerősíti, mivel a 12. századi anyagból hiányzó egyszerű forma, például Feldebrőn, de a székesfehérvári szarkofág oszlopainál is felbukkan.

A szokatlanul gazdagon díszített két pankotai oltár minim szempontnak megfelelő, pontos időrendi besorolása csak minden részletre kiterjedő stíluskapcsolatainak, közvetlen és részben talán itáliai közvetítésű bizánci leszármazásának kimerítő feldolgozása esetén képzelhető el. A rendkívül rangos kivitelezésű faragványokat befogadó templom szintén bizánci ízlést sejtető, kívül és belül kivételesen gazdagon díszített építmény lehetett.

A feltárása óta csak futólag említett, 13. századinak gondolt templom203 feltehetően egy már előbb létező földváron belül épült fel valószínűleg pliszkai típusú bazilikák  alaprajzi elrendezése után igazodva, esetleg már a tizedik században, de talán inkább eltűnt, közbeeső emlékeket feltételezve, a 11. század első fele, vagy közepe táján.

A minden bizonnyal keleti egyház kötelékében alapított  templom 1177-ben, a pankotai apát említésekor, már a Benedek-rendinek tartott pankotai monostorhoz tartozhatott, és így elképzelhető, hogy a 12. század első felében történt  óta mondtak benne latin misét.

34. Szentélyrekesztő vagy oltárelőlap töredéke Pankotáról
35. Kismértű oszlop Pankotáról
36/a. A második pankotai oltár, homloknézet. A helyes arányok rekonstrukciójának kísérlete a VII. pankotai szemléltető tábla rajzai alapján. (Készítette Álba Popa építész. Komputergrafika Alinta Giucá)
36/b. A második pankotai oltár. A helyes arányok rekonstrukciójának kísérlete a VI. (2/a-b.) és VII. pankotai szemléltető tábla rajzai alapján (Készítette Álba Popa építész)
37. A pankotai templom alaprajza az I. szemléltető tábla nyomán a helyes arányok bemutatásával (Komputergrafika Alinta Giucá)

JEGYZETEK

  1. Kundra, A somboly-pankotai főesperestség, 582-592.; Márki, A pankotai ásatások, 196-198.
  2. A helyszínen ma is meglévő épületmaradványról és a főesperesi székhely idehelyezése mellett érvelő helynévi anyagról Márki a következőket jegyzi meg: „Muszka délkeleti részén, egy dombon, mely két völgy összefolyása felett fekszik, a múlt század végén sánczokkal körített épületromok felé emelték a Buday-, most gr. Wenckheim-féle borházat. Ennek mintegy 30 m hosszú s 10 m széles, faragatlan terméskőből elég magas boltozattal épített száraz és igen hideg pinczéjét készen találták s most is használják. Az épületet igen mély (ma is 4 méteres) árok kerítette, mely egyhelyütt oly közel jut a pinczéhez, hogy mellette csak bajosan haladhat el egy kocsi. A nép az egészet egy zárda romjainak tartja. Ilyen zárdáról azonban se hol sincs emlékezet. Én azt hiszem, hogy itt a zsombolyi főesperesség temploma s épülete állott... Magát a hegyet alkalmasint Zsom bolyhegynek nevezték, mint ezt az 1261. évi említett oklevél is mondja s ennek aljában (a mostam Zsimbolya-mocsár szélén, közvetlenül Galsa és Muszka közt) feküdt maga Zsomboly helység." (Márki, Aradvármegye, II/l. 70-71.)

    A pár évvel ezelőtt még egy állami gazdaság birtokában levő borház és pince jelenleg a bukaresti illetőségű Sotropa család tulajdonát képezi. Márki leírását is nyugtázó helyi információk szerint a pince kéttraktusos, pár lépcsőnyi szintkülönbséggel. A dombhát északkeleti szélére szoruló építmény és az azonos alapterülettel föléemelt borház hossztengelye észak-dél irányú. Az előtte levő sűrű bozóttal benőtt tereprész szintén régi épületmaradványt jelez. Valószínű, hogy a középkori Meszttel azonosított, rangos honfoglalás kori leletéről ismert Muszka mellett volt egy kővár is valamikor, ezt a helység kapubástyát ábrázoló (1851-beli) pecsétje sugallja. (Csánki, I. 724.; Márki, Aradvármegye, II/2.165.)
  3. A pankotai főesperesek névsorát ld.: Balássy Ferenc: A pankotai főesperesség. In: Egri Egyházmegyei Közlöny, 1875,15. sz.; Kundra,A somboly-pankotai főesperesség, 588-590. Márki a főesperesi székhely Pankotára helyezésének célját a jobb védettség biztosításában látta, az alkalmat pedig Péter mester, az utolsó Zsombolyról nevezett főesperes (1323-1332) pályafutásában, aki mint Csanád egri püspök, majd az esztergomi érsek helytartója kieszközölhette az átköltözést. (Márki, Aradvármegye, II/l. 378.)
  4. Dan Bácuiet, a zilahi múzeum régészének szíves közlése szerint ezt a lokalizálást igazolja a vártól délkeletre eső terület felszíni leletanyag.
  5. .. .villa abbatis de Pankhot, III. Béla az aradi káptalan számára kiállított adománylevelében (Borsa Iván: III. Béla 1177. évi könyv alakú privilégiuma az aradi káptalan számára. In: Levéltári Közlemények, 33,1962.205,213.) Szentpétery szerint a vonatkozó rész inkább Imre király 1202-1203 körül Richárd aradi prépost kérésére kiállított oklevele töredékének tekinthető. (Reg. Arp. I. 41. Nr. 127.; 61-66. Nr.202.)
  6. Villani de Ponkata impetiere convillanos eorum, sálicet, Rolandam et Laurentium dicentes, quod eorum peccatis exigentibus duarum marcarum dampna pertulissent, iudice abbate de eadem villa, et Andrea patrono eiusdem, pristaldo Georgio de Chonad. Rolanda et Laurentius iustificati sunt. (Regestrum Varadinense examinum ferri candentis ordine chronologico digestum, descripta effigie editionis a. 1550 illustratum sumptibusque capituli Varadinensis lat. rit. Curis et laboribus Joannis Karácsonyi et Samuelis Borovszky. Az időrendbe szedett Váradi Tüzesvaspróba-lajstrom. Az 1550-iki kiadás hű másával együtt Karácsonyi János és Borovszky Samu közreműködésével kiadja a Váradi Káptalan. Bp., 1903.230. Nr. 211.)

    Mivel III. Béla töredékekből összeállított adománylevele csak pár évtizede ismert, a régebbi irodalom a Váradi Regestrum e bejegyzését tartja számon az apátság első említéseként, amelynek 1217-es datálása (Fábián, Arad vármegye, 113.) a regeszták sorrendje körüli kutatás kezdeti stádiumát tükrözi, vagy az irodalom vonatkozó adatainak pontatlan átvételét. Így Márki egyazon kötet különböző fejezetében három (1216,1217és 1219-es) keltezéssel utal a regesztára (Márki, Aradvármegye, D/1. 84,127,186.), majd Juhász 1217-re datálja, habár Karácsonyi - Borovszky művéből idézve elemzi a bejegyzés magánkegyúri vonatkozását (Juhász, Hajdani monostorok, 48-50.). Blazovich viszont feltünteti a regeszta 1219-es keltezése mellett ennek korábbi, 1215-ös és 1217-es datálását is, mintha az apátságot említő különböző oklevelekre utalnának. (A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban. Szerk. Blazovich László. Szeged, 1996.230.)
  7. Karácsonyi, Nemzetségek, 2. 239-243; Kristó, Lexikon, 525; Engel, Archontológia, 1.388-389.Karácsonyi táblázatba foglalt nemzedékrendje és adatai alapján Miklós fia Lőrinc, az 1233-1257 között említett Igmánd nembeli András unokája, egy birtokcsere tanújaként tűnik fel 1299-ben mint vajda: Laurencio Vajvoda, filio Nicolai (Wenzel, V 202.). A szerző feltételezését, mely szerint Lőrinc erdélyi vajda volt „minden jel szerint az 1294-96. évek folyamán" (Karácsonyi, Nemzetségek, 2.242.), nem igazolja viszont a tisztséggel kapcsolatos későbbi kutatás. Az erdélyi vajdák és alvajdák névjegyzékét összeállító Erancisc Pali Igmánd nembeli Lőrincet ama tizenegy(!) címzetes vajda sorába utalja, aki a szerző nézete szerint Kán nembeli Lászlónak 1294 (vagy 1295) -1315 között fennálló vajdasága alatt mutatható ki. (Bull, Francisc: Voievozii, vicevoievozii, principii si guvernatorii Transilvaniei. Anexa II. In: Documente privind istoria Rominiei. Vol. 1. Introducere. Bucuresti, 1956. 500.) Az adott időszak kezdetére Borsa nembeli Roland (1288-1297) működését helyező legújabb lista (Kristó, Lexikon, 193.) sem említi Lőrincet az erdélyi vajdák sorában. Végül, mivel Jakó nemrég megjelent kötete (Codex diplomaticus Transsylvaniae. I. 1023-1300. Ad edendum in regestis praeparavit et intro-ductione notisque illustravit Sigimundus Jakó. Bp., 1997.) nem vonja be III. Endrének Lőrinc vajdát említő 1299-ben kiállított oklevelét (Reg. Arp. H/4. 214. Nr. 4217.) az erdélyi okmányok közé, Igmánd nembeli Lőrinc vajdai tisztségének jellege nem tekinthető tisztázottnak.
  8. Valószínűleg 1317-ben, Borsa Kopasz lázadásakor Lőrinc vajda vagy fia, pankotai Miklós veszítette el. (Kristó, Lexikon, 525; Engel, Archontológia, I. 388-389.) Megjegyzendő, hogy Karácsonyi 1308-ban már halottnak tartja Lőrinc vajdát (Karácsonyi, Nemzetségek, 2. 242.) és az is, hogy 1304-ből ismert pecsétje köriratán apja neve - „N" helyett - A" betűvel kezdődik (Csorna József: Magyar nemzetségi czimerek. In. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV század közepéig. 3. köt. második fele. Bp., 1901.107.), tovább bonyolítva Pankota első azonosított urának a személyére vonatkozó és általa, a valószínűleg kegyúri jogon birtokló nemzetséggel kapcsolatos adatok egyeztetését.
  9. Csánki, I. 722.
  10. Fuxhoffer - Czinár, Monasteriologiae, 291-292; Rupp Jakab: Magyarország helyrajzi története fő tekintettel az egyházi intézetekre vagyis a nevezetesebb városok, helységek, s azokban létezett egyházi intézetek, püspökmegyék szerint rendezve. III. köt. Pest, 1876. 79; Márki, Aradvármegye, II/l. 84; Juhász, Hajdani monostorok, 51. Sörös Pongrác viszont leszögezi, hogy a pankotai apátságnak Szent Benedek rendjéhez való tartozását nem lehet bizonyítani, mint ahogy ezt már Pázmány is jelezte, a bizonytalan rendűek közé sorolva a monostor lakóit. Sörös Pongrácz: Az elenyészett benczés apátságok. Bp., 1912. 6. (A pannonhalmi Szent-Benedek-rend története, XIVB.) apud: Fuxhojfer - Czinár, Monasteriologiae, 291.
  11. ...ecclesiam par. S. Laurentii de Pankatha...: Lukcsics Pál: XV századi pápák oklevelei. Diplomata pontificum saec. XV I. köt. V Márton pápa (1417-1431). Bp., 1931. 168. (Monumenta Hungáriáé Italica, L) apud: Mező András: A templomcím a magyar helységnevekben (11-15. század). Bp., 1996.145; Juhász, Hajdani monostorok, 52.
  12. A címzetes apátok 1713-tól ismert névsora: Márki, Aradvármegye, II/1.38Z
  13. .. .terras Abbatis de Pankutha nomine Wry...: Wenzel, VII. 338-339. Márki Ifest megyébe, Mende és Üllő közé helyezi (Márki, Aradvármegye, Hl. 84.). Megjegyzendő ugyanakkor, hogy Pankota Muszka felőli határában a Kis-Úri Hegy ma is élő helynév.
  14. Monnumenta Vaticana históriám regni Hungáriáéillustrantia. Ser. I. Tom. I. Rationes collectorum pontificiorum in Hungária. Pápai tizedszedők számadásai. 1281-1375. Prologomena Ladislai Fejérpataky. Bp., 1887.333.
  15. Csonki, L 722; Márki, Aradvármegye, E/l. 127; Engel Pál: A királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban (1387-1437). Bp., 1977.141; Blazovich, Településrend, 106; Engel, Archontológia, L 388-389.
  16. Márki, Aradvármegye, fl/1.186; Blazovich, Településrend, 109.
  17. Fessler, lgnaz: Die Geschichten der Ungern und ihrer Landsassen. Bd. MI. Leipzig, 1821.20; Márki, Aradvármegye, B/2.166.
  18. Rácz Károly: A zarándi egyházmegye története. AraS, 1880.225; Már-ki. Aradvármegye, U/2.190-191.
  19. Török, Történelmi vázlat, 17; Somogyi, Arad, 206-207.
  20. Arad vármegyéből. In: Hazai Tudósítások, 1807. II. 4F. sz.; Török, Történelmi vázlat, 17.
  21. Márti, Aradvármegye, U/2. 82.
  22. Peretsényi Nagy László: Arad vármegyének az ő egyházi, s világi, régi és mostani díszeinek, helységeinek, terméseinek állapottyáról szóló ismertetése. Kelt Bökényben, 1806. Kézirat. Budapest, Országos Széchenyi Könyvtár. Kézirattár.
  23. Török, Történelmi vázlat, 16; Márki, Aradvármegye, fl/1.445.
  24. Fábián, Arad vármegye, 113-114.
  25. nk, Történelmi vázlat, 16.
  26. Uo. A két tetem egymás mellé helyezése azonfcs koporsóba, nagy, széles, bizonyára közéjük fektetett karddal, felveti a gondolatot, hogy érintetlen szerelmesével elhalt s vele együtt eltemetett lovag nyugodott a pankotai sírban - hiszen a lovag és úrhölgy közé fektetett kard motívuma, mint a tisztaság jelképe/biztosítéka számtalanszor felbukkan középkori prózai elbeszélésekben, mint pl. Trisztán és Izolda kelta eredetű mondájának feldolgozásaiban.
  27. Alföld, 1862.246. sz.
  28. Alföld, 1862.245. sz.
  29. Alföld, 1862.246. sz.
  30. Török, Történelmi vázlat, 16.
  31. A Magyar Nemzeti Múzeum 1864-es leltárkönyve szerint (92. oldal, 1. számú tétel) Török Gábor szolgáltatta be a második világháború alatt(?) elpusztult két pankotai darabot: „arannyal kevert barna selyem hüvelyk széles csipke" és „négyszögletes tégla, melyen két állatalak van domborúan kinyomva".
  32. Ld. Medgyaszay 1884. április 27-én kelt beadványát (Műemlékek Országos Bizottságának irattára - Budapest, Országos Műemlékvédelmi Hivatal. Könyvtár -1884/31. továbbiakban: MOB irattár). Márki adatának megfelelően Medgyaszay a Belügyminisztériumtól szerzett volna engedélyt. (Márki, A pankotai ásatások, 198.)
  33. Az így összeállt iratcsomó (MOB irattár) 14 ügyiratot tartalmaz 1882-1885-ből: Medgyaszay kérelmezéssel egybekötött 3 jelentését; 5 minisztériumi leiratot, amelyet két esetben Medgyaszay egy-egy jelentése kísér, mindegyiken a Bizottság válaszával/határozatával; a Bizottság különböző ülésein felvett 6 jegyzőkönyv Pankotára vonatkozó tételeit; a Bizottság 1884-es, évi számadását, valamint Khuen Antal másodépítész szakjelentését.
  34. MOB irattár 1882/97. Jegyzőkönyv a Bizottság december 16-i üléséről 11. tétel.
  35. MOB irattár 1882/97. Jegyzőkönyv a Bizottság december 16-i üléséről, 11. tétel.
  36. Az 1883. április 2-án kelt, 11286. iktatószámú rendeletet Forster Gyula osztálytanácsos a miniszter meghagyásából küldi a Bizottságnak, mely szerint: ,Aradmegye alispánjának f. évi márczius 27-én 4003 sz. a. kelt jelentését mellyel Medgyaszay Lajos budapesti [?] illetőségű egyén által a pankotai apátsági felfedezett templomról készített alaprajz vázlatot felterjesztvén ezen műemlék tekintetében sürgős intézkedést kér, van szerencsém a Bizottságnak /. alatt oly czélból küldeni meg, hogy a szóban levő templom felfedezett alap-falainak fenntartása, esetleg azok felvétele iránt véleményesen nyilatkozni szíveskedjék." A leirat szélén tett megjegyzés szerint, két melléklet - Medgyaszay helyszínrajza és az alispáni levél - kísérte. (MOB irattár 1883#4.)
  37. A MOB irattár 1883/37. Jegyzőkönyv, 8. tétel.
  38. A miniszter meghagyásából Aot Károly osztálytanácsos leirata, iktatószám: 26282. (MOB irattár 1883/58.)
  39. MOB irattár 1883/71. Jegyzőkönyv a Bizottság november 21-i üléséről, 6. tétel.
  40. Medgyaszay 1884. január 24-én kélt jelentése (MOB irattár 1884/4.). A beadványt kísérő, Geduly Ferenc bizottsági titkár által jegyzett határozat szerint a szóban forgó kérdés a Bizottság március 18-i ülésén került csak napirendre, amikor újból eldöntötték gr. Khuen Antal kiküldését „a pankotai ásatások megszemlélése céljából".
  41. MOB irattár 1884/18. Medgyaszay folyamodványát Forster Gyula miniszteri tanácsos 10151. iktatószámú leirata kíséri, amelyben a Bizottság mielőbbi véleményes nyilatkozatát sürgeti.
  42. MOB irattár 1884/31. Medgyaszay április 27-i jelentését május 14-én küldi a Bizottságnak Forster Gyula miniszteri tanácsos, 17239. számú, a véleményezést újból megsürgető leirattal.
  43. MOB irattár 1884/34. Jegyzőkönyv a Bizottság május 20-án tartott üléséről. A jegyzőkönyv 2. és 15. tétele szerint, a Bizottság május 20-i ülésén került csak sor Medgyaszay március 20-i (?!), illetve április 27-i beadványának megtárgyalására változatlanul a következő határozattal: „az e tárgy vizsgálatára még tavaly kiküldött gr Khuen nmásodépítész mindeddig nem adván be jelentését, a Bizottság e jelentés hiányában véleményt ez ügyben nem adhat."
  44. „Dr. Török Aurel a bpesti tud. egyetemen az embertan ny. e tanárának kérelmére megengedendőnek találtam, hogy Medgyaszay Lajos pankotai lakos, az ottani apátsági templom romjainál már megkezdett ásatásokat, a nevezett tanár közvetlen felügyelete alatt és utasításai értelmében folytathassa.

    Ezen ásatások czélzatát jelenleg csak az képezi, hogy az említett templom romjai mellett még épségben található sírokban és sírüregekben lévő csontvázak a tudomány számára való megtartás czéljából, az embertani múzeum számára megszereztessenek. Erről a Bizottságot oly kérelemmel van szerencsém értesíteni, hogy a nevezett Medgyaszay Lajos által régészeti ásatások engedélyezése iránt előterjesztett kérelem tárgyában a Bizottságtól a f.é. május. 14.-én 17239 sz. a. bekívánt véleményes nyilatkozatot ide mielőbb felterjeszteni szíveskedjék." (MOB irattár 1884/53. Trefort Ágoston miniszter 34985. számú leirata). A Bizottság október 18-i ülésén jegyzett változatlan válasza: MOB irattár 1884/60.
  45. MOB irattár 1884/71. Jegyzőkönyv a december 18-i évi számadásról.
  46. MOB irattár 1885/19. A jelentést Trefort Ágoston miniszternek felterjesztő irat szerint: „a Bizottság ezen romok további felásását kívánatosnak nem véli."
  47. A minisztérium hatáskörére nézve a műemlékek fenntartásáról az 1881. évi XXXIX. törvénycikk értelmében ld.: A magyar műemlékvédelem korszakai, 105.
  48. Márki, A pankotai ásatások, 198-201.                              
  49. Erre engednek következtetni már Medgyaszay 1884. április 27-i har madik jelentésének adatai az ugyanazon év március 20-i beadványához képest.
  50. Márki, A pankotai ásatások, 198-201.
  51. Márki, Aradvármegye, D/l.443-445.
  52. Márki, Aradvármegye, D/l. 443-445                  
  53. Márki, Aradvármegye, D/l. 424.
  54. Márki, Aradvármegye, H/1. mutató: XIII. p.
  55. Alföld, 1883.; Arad és Vidéke, 1883. Egy hiányos utalás szerint 1883-ban két cikk jelent még meg a pankotai ásatásokról, amelyek közül az egyik a Történelmi Értesítőben(?!) Kandra Kabos tollából. A Történelmi és Régészeti Értesítőben Kandra nem írt cikket s a bibliográfiák sem tartják nyilván ilyen tárgyú írását.
  56. Alföld, 1883.
  57. Arad és Vidéke, 1883.
  58. Arad és Vidéke, 1883.
  59. Arad és Vidéke, 1883.
  60. Országos Műemlékvédelmi Hivatal. Könyvtár, Rómer-hagyaték. Jegyzőkönyvek XXX. 59.
  61. Somogyi, Arad, 206. ,Az apátság omladékai mai napig is megvannak azon a részen, melyet várnak (Cetatie) neveznek."; Sorban Kornél: Az ineui (borosjenői) rom. kath. plébánia története. Oradea, (Nagyvárad), 1934. 8.Itt említjük meg, hogy a kb. negyven éve, a vár közvetlen közelében és északnyugati oldalával párhuzamosan épített házak alapozó gödreinek kiásásakor nem egy esetben bukkantak falmaradványra, sírra (!), valamint különféle egyéb leletre. A mára már utcát képező épületek egyikének (Soarelui utca 6. szám) a vár felé néző oldala előtt 1941-ben bukkantak egy kb. 80 cm széles „régi" falmaradványra 1-1,5 méter mélyen. Varga Mária pankotai lakos (Soarelui utca 3.) elbeszélése szerint a háza előtt is kiásott fal kb. 1 méter széles lehetett és ,,soter"-ből(?) épült. Ugyanitt került volna elő egy „asztallap méretű kőlap" és egy ép bögrékkel teli kemence. A kőlapot a falmaradvány kitermelt anyagával az illető ház alapfalaiba építették be. Kiss Lajos (Soarelui utca 6.) részletekbe menő, megfontolt adatközlése szerint a várban lett volna egy kb. 1,5 méter magas és 2 méter széles kőből rakott boltozott „alagút", amelynek nemrég még meglévő vas ajtaja mögött egy pár lejáró lépcsőfok mutatkozott. Ugyancsak Kiss Lajos elbeszélésének megfelelően 1952-ben találtak a vár területén egy fej és lábak nélküli előkerült „gipsz"-bői készült „kecskét". A borjú nagyságú „kecske" (szobor) szürke színű volt, kopottas és igen súlyos, így nehezékként használták mezei munkát végző gépeknél. Mellső lábai között egy cigarettásdoboz nagyságú, sárga színű, „gipsszel" bevont „ajtó" volt látható. Ha a kecskét megmozdították, „bentről kopogott".
  62. A szemléltető táblák előkereséséért Dr. Vali Istvánnénak, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Tervtára vezetőjének tartozom köszönettel. Önzetlen segítsége nélkül az eltűntnek hitt rajzok ma is lappangnának. (8-22. kép) A táblákra rányomták a MOB és utódja, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség hivatalos leltári bélyegzőjét. Az utóbbit leltári számmal, de a táblákon feltüntetett folyószámtól eltérő sorrendben: I. (ltsz. K. 7000); IV (K. 7005); V (K. 7001); VI. (K. 7002); VII. (K. 7003). A K. 7004. folyószám hiánya szerint a táblák beleltározásakor még megvolt az egyik az eltűnt kettő közül.
  63. Tekintve a VII. táblán (12. kép) ábrázolt oltár rangos és kivételesen gazdag díszítményét, közlésük esetén a rajzok nem kerülték volna el a szakemberek figyelmét.
  64. Az sincs kizárva azonban, hogy a két elveszett tábla (a II. és III.) építészeti elemeket ábrázolt. E hipotézis mellett szól a táblák természetes sorrendje: a templom alaprajza után építészeti elemei, faragvány-töredékei kerülnek bemutatásra, végül pedig liturgikus bútorzatához tartozó egyik oltára. Viszont ebben az esetben nem kevesebb, mint nyolc tábla elkészülésével kellene számolnunk, feltételezve, hogy a másik oltár sztipesz nélkül előkerült lapját a rajzoló liturgikus bútorzat elemeként kezelte.
  65. A bejegyzés jelzete (xy) a déli hajó nyugati végében jelenik meg az alaprajzon, a valós „1 mt" szélesség pedig, a jelmagyarázat utalásának mintegy nyomatékot adva, mind a két mellékhajóba be van írva.
  66. A jelmagyarázat első személyben fogalmazott bejegyzése a megrendelőre és ugyanakkor a templom alaprajzának pontos ismerőjére utal nézetünk szerint Márki személyére. A rajz elkészítőjének „Másolóm"-ként történő megnevezése pedig, így nem csak a szerző rendelkezésére álló rajzolót jelölheti, hanem saját alaprajzvázlata átmásolóját is. Nyitott kérdés marad azonban ebben az esetben az, hogy 1892-ben Márki miért közölt egy másik rajzot a Pankotán feltárt alapfalakról a megye-monográfia műemléki fejezetében, ahol például az aradi káptalani templomot egy ugyancsak aprólékosan kidolgozott alaprajzon mutatja be. (Márki, Aradvármegye, II/1.. 448.) Ha összehasonlítjuk a szemléltető táblák rajzait, eltérő minőségük és kivitelezési színvonaluk első látásra megállapítható. Az I. és a VII. tábla (6,12. kép) rajzai kidolgozottabbak a meglévő másik háromnál. A mértani segédeszközök alkalmazásán túl a szabadkézi részletek is biztosabb vonalvezetésűeknek tűnnek. Mivel a IV és VI. táblát (9, 11. kép) egy apró részlet, a sorszámok keretbe foglalása is összekapcsolja, felmerülhet a gondolat, hogy ezek esetleg más kéztől származnak. Viszont a faragott felületeket árnyaló, vagy a talajt jelölő vonalkázás (a IV és VII. táblán) egy és ugyanazon személytől származik mindegyik ábrán, mint ahogy az alaprajzot és a farag-ványokat kísérő méretek nézetünk szerint Márkinak tulajdonítható beírása is.
  67. A Dr. Kovách Gézától kapott információ szerint aradi, kolozsvári, budapesti és szegedi levéltárak őriznek Márki Sándor hagyatékot. Az eddig átnézett aradi anyag (Állami Levéltár) nem tartalmaz a pankotai templom maradványaira vonatkozó publikálatlan anyagot. Ezúttal szeretném megköszönni Dr. Kovách Gézának a számos adatot és jó tanácsot, amellyel ellátott Arad vidékén folytatott kutatásaim kezdetekor.
  68. Gerecze, A műemlékek jegyzéke, 117-118. h.
  69. A magyar műemlékvédelem korszakai, 268,269.
  70. 1906-ban a MOB gyűjteményében csak Márki 1885- és 1893-ben közölt alaprajzai és az 1892-ben közzétett két faragvány ábrázolása szerepel. Gerecze, A műemlékek jegyzéke, 117-118. h.
  71. A MOB megszüntetése után létrehozott Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának három évi működése, majd többszöri átszervezése alatt nem került sor a Bizottság gyűjteményeinek átvételére és szakszerű kezelésére. Ez csak az 1957-ben alakult Országos Műemléki Felügyelőség Tudományos Osztályának megszervezése után valósult meg. Ld. Horler Miklós: Entz Géza 80 éves. In:Entz Géza nyolcvanadik születésnapjára. Tanulmányok. Szerk. Valter Ilona. Bp., 1993.6-7. (Művészettörténet - műemlékvédelem, II.); A magyar műemlékvédelem korszakai, 199.
  72. Török, Történelmi vázlat, 16.                                      
  73. Alföld, 1862.246. szám.
  74. Alföld, 1862.245. szám.
  75. Ld. jelen szöveg 31. lábjegyzetét és Török megjegyzését (Török, Történelmi vázlat, 16.), mely szerint átadásukra 1863. december 28-án került sor.*A szerző vonatkozó életrajzi adatait Az aradi lyceum régiségeinek jegyzéke" tartalmazza, amelyet Márki a régiségtár első őreként állított össze, rövid bevezetőjében vázolva a gyűjtemény létrehozásnak történetét 1882-ig.
  76. Alföld, 1862.246. szám.             
  77. A magyar műemlékvédelem korszakai, 267,268.
  78. Bár Pulszky, a Nemzeti Múzeum igazgató őre, felléphetett e kettős minőségben már az Ideiglenes Bizottság alapító tagjaként is (A magyar műemlékvédelem korszakai, 90, 267.), nem hisszük, hogy Márki véletlenül használta a Bizottság későbbi, 1881 utáni elnevezését.
  79. Arad és Vidéke, 1883. Márkinál nyilván tévesen szerepel „1883 novembere" (Márki, A pankotai ásatások, 198.), hiszen Medgyaszay ugyanazon év márciusában már a romok felfedezését jelenti.
  80. MOB irattár 1882/97. Jegyzőkönyv a Bizottság december 16. üléséről. Medgyaszay 1882-es kutatási kérelmére, amellyel kétszer is meg jelent a belügyi minisztériumnál harmadik beadványa utal. (Uo. 1884/31.)
  81. Ld. a 36. jegyzetet (MOB irattár 1883/24.)
  82. Az alaprajzvázlat visszaküldését a Bizottság 1885. április l-jén kelt irata említi, amellyel Khuen jelentését terjesztette fel a minisztériumnak. (MOB irattár 1885/19.)
  83. 1884. január 24-én, március 3-án és április 27-én kelt beadványai.
  84. Márki folytatólagos megjegyzése, mely szerint: „az ügyesen föltárt romok megóvásával senki sem törődik", feltehetően nem abbahagyott, hanem befejezett munkálatokra utal. (Márki, Aradvármegye, D/1.444.2. jegyzet)
  85. Megjegyzendő, hogy a 22,50 méter Márki 1885-ös alaprajzán a templom belső hosszát mutatja a feltüntetett lépték szerint, míg a 11,45 méter a hosszház külső szélességét.
  86. Márki óvatosnak bizonyul viszont ez alkalommal az oltármenzák azonosítása tekintetében. Csupán az egyiket említi, és azt is csak faragott kőként. (Márki, Aradvármegye, II/l. 444.)
  87. Márki kéziratban maradt Arad megyei helységnévtárában Pankota céduláját az Arad és Vidéke 1883-as cikkének kivágása kíséri. (Arad, Állami Levéltár)
  88. Márki, A pankotai ásatások, 199.
  89. Mivel a Pankotára vonatkozó szöveg bevezető mondatában szögezi le a szerző, kiemelendő tényként említi. (Márki, Aradvármegye, El. 443.)
  90. Márki, A pankotai ásatások, 201.
  91. Bár ez az alaprajz sem készült egészen pontosan a megadott lépték szerint, a templom valós arányait mutatja egy-két hibásan felvett, vagy ebből kifolyólag a helyes méretek beillesztési nehézségeiből adódó kiigazításoktól eltekintve. így a hajó (északi oldala' mellé írt) 11 méteres hosszához képest a rajz 10,35 métert mutat és 8.50 méteres teljes szélessége helyett 9,15 métert, ha szakaszokként beírt méreteit adjuk össze, mint ahogy az északi torony nyugati falán a féloszlop talapzatának és a belső falpillért tagoló pilaszter azonosnak beírt szélességét eltérő méretben ábrázolja.
  92. Viszont az is lehet, hogy a romok újbóli kiásását kincskeresők általi feltúrása tette szükségessé. Emellett szól a templom (régebbinek tartott) keleti részét célzó terület határvonalának a pontos ismerete.
  93. Az alaprajzok összevetése világosan mutatja, hogy Márki nem egy esetben elsiklott a részletek felett, vagy analógiára támaszkodva jelenítette meg azokat, ahogy például mindkét toronyban feltünteti a szerinte is csak az északnyugatiban talált csigalépcsőt.
  94. Márki, A pankotai ásatások, 199.
  95. Mivel az északkeleti osztóelem négyzetébe írt 53 cm-es méret megegyezik a VI. táblán ábrázolt oszlopláb szélességével, az alap rajz kétségkívül oszloplábakra utal a hosszház közepe táján. Az illető méret beírása, nyilván a VI. tábla lábazatának mint a hajó közepén levő támaszok egyikének az azonosítását szolgálja. így a szerző figyelmét valószínűleg elkerülte hosszabb oldalának (53 cm) a templom hossztengelyével párhuzamos, természetes pozíciója.
  96. Lehet, hogy a mellékhajók elferdítése az építészeti maradványok egységes alaprajzba való befoglalására irányuló kísérletből adódott. Habár az sincs kizárva, hogy a hajó trapéz alakú volt, és így nem véletlenül mutatja az 1892-es alaprajz nyugati végét valamivel szélesebbnek. Példa erre a Zalavár-Várszigeten feltárt, Karoling kori bazilika alaprajza. (Szőke Béla Miklós: A korai középkor hagyatéka a Dunántúlon. In: Ars Hungarica, 26,1998.272.)
  97. Megjegyzendő azonban, hogy a két meglévő lábazat szerint az oszlopok ritmusának megfelelő arányú szakasz marad a mellékhajók végigfutására.
  98. Az 15 arányú léptékkel rajzolt pillértő talapzata 47,5 cm magas az ábra szerint az alaprajzon feltüntetett 100 x 105/106 cm-es keresztmetszetéhez viszonyítva.
  99. Márki, A pankotai ásatások, 200. A terméskőből vagy (a tábla alap rajzán a szentélyfalhoz kapcsolódó - Márkinál ugyancsak terméskőböl készült - török kori építményre vonatkozó jelmagyarázat szerint) romok törmelékéből rakott helyiség valószínűleg nyújtottabb arányú volt 14 x 6, illetve (a hajó bővített részén) 14 x 7,5 méternyi hozzávetőleges méretével, mint Márki 1885-ben készült alaprajzán. Ha az utóbbi támpontjai után igazodva húzzuk meg az I. számú tábla (8. kép) alaprajzán a helyiség vonatkozó falait, pontosan azt a részt határolják el, ahonnan hiányoznak az osztóelemek a délnyugati torony felmenő falaival együtt.
  100. Mivel az 1892-ben közölt rajz a féloszlopok felső részén végigfutó sávot kiugró profilként kezeli, míg a IV táblán (9. kép) ez a zárórész besimul az oldallap felületébe, illetve az oszloppalásfba, mint rétegkő, a két ábra látszatra két különböző faragványt mutat.
  101. 1883-ban (Arad és Vidéke) 95 cm-t mértek, Márki 1885-ben „1 méternél magasabbnak" tartja a „széles oszloplábazatot". (Márki, A pankotai ásatások, 199.)
  102. A talapzat ábrázolt oldalának a IV táblán (9. kép) az alaprajz szerinti 1 méteres szélességét alapul véve, a pillértő rajza összesen 97,5 cm-t mutat a feltáráskor egymás fölött talált két összetevője magasságaként, valamint 47,5 cm-t a közbülső rész megfelelő méreteként.
  103. A VII. táblán (12. kép) megjelenő oltárnak az Arad és Vidéke 1883-as cikke szerinti meghatározása: „oltárhely négy faragott kővel", valamint Márki múlt idejű fogalmazása, amikor az oltárkőről (és nem az oltárról!) beszél, mely szerint „négy faragott kövön nyugodott", azt jelzi, hogy összedőlve találták. (Márki, A pankotai ásatások, 199.)
  104. Az utóbbi elkészítésére esetleg az egyik elveszett szemléltető táblafeltehetően a pillér feltáráskori formáját is megjelenítő ábrája szolgálhatott mintául, mint ahogy a VII. táblára (12. kép) rajzolt oltár egyik lábazata a VI. (11. kép) táblán jelenik meg részlet-ábrázolásként.
  105. A IV. tábla (9. kép) ábrája szerint a féloszlop átmérője 15 cm a pilléroldal 100 cm-nyi szélességéhez viszonyítva. A torony északi oldalán, a faloszlop 28 cm széles talapzata alapján 15, legfeljebb 20 cm átmérőjű féloszlop osztja ketté a 230 cm széles falsíkot.
  106. Márki megjegyzése, mely szerint „a szentély külső oldalán, valamint a toronynál sértetlenül emelkedtek a stílszerű féloszlopok alapzatai", kétségkívül stíluspárhuzamra is utal egyben. (Márki, A pankotai ásatások, 198.)
  107. Alföld, 1862. 246. szám. Újraépítése esetén csak az alapfalak teljes kitermelésével lenne magyarázható, hogy a régi apszisnak nyoma sem maradt.
  108. Entz, Westemporen, 1-19. A nyugati építményekkel kapcsolatos magánegyházi funkció pluralizmusára ld.: Tóth Melinda: A művészet Szent István korában. In: Szent István és kora. Szerk. Glatz Ferenc, Kardos József. Bp., 1988.116-119.                  
  109. Entz, Westemporen, 7.                         
  110. A káptalan romterületéről egy szabadon álló oszlop sarokgumós lábazata bekerült az aradi múzeumba. A két másik (egy féloszlop lábazata és egy jóval kisebb oszlopláb), amely a pankotai bázisokkal azonos tagolást, de eltérő arányokat mutat, csak Gerecze fénykép hagyatékából ismert (Bakó Zsuzsanna Ildikó: Gerecze Péter fénykép hagyatéka. Bp., 1993.153. kép (Forráskiadványok, I.) - „Glogovác" lelőhellyel, mely ma Arad külvárosa Vladimirescu néven).
  111. II. Bélának tulajdonított alapítása magyarázhatja a káptalan működését már 1156-ban, amikor Frimogenitus nevű prépostját említi egy oklevél. (György, Történeti földrajz, 1.170-171.) Az oszloplábak kapcsolatát a 13. századi (át)építés előtt meglévő templommal régészeti adatok valószínűsítik, a saroklevél indítások lecsúszása ellenére a talplemez függőleges éleire, illetve oldalaira a fényképről ismert példányok esetében.
  112. Marosi, A román kor, 117.
  113. Gyerőmonostor kegyúri templomának (Kolozs megye) egykori karzata akkor jelenthetne esetleg elvi párhuzamot, ha: bizonyossá válna egyidejű építése a homlokzati toronypárral. (Entz, Westemporen, 11-12., 13. kép)
  114. Hasonló nyílás- és tagolásrendszerű például Quedlinburg 1129-ben felszentelt Szent Servatius társaskáptalani templomának nyugati karzata. (Marosi, A román kor, 158-159., 98. kép) A szászországi építmény kettős földszinti árkádját két vak árkádív váltja fel az emeleten egy-egy oszlopos ikerablak felett, középen, a földszinti pillérről felmagasodó féloszlopra támaszkodva. Itt említhető meg, hogy a pankotai karzattámasz mögött előkerült két kisméretű oszlop (Márki, A pankotai ásatások, 199.) esetleg a pillér negyedik, hajdan talán szintén tagolt oldaláról származott. Így értelmet nyerne a talapzaton szabad sávot hagyó pillér visszahúzott elhelyezése az illető oldal pereméhez képest.
  115. A hajó osztott terének az oszloptáv alapján mért 8,5 méteres hossza nem foglalja be az előbbi tagoló elem(?) helyébe lépő pillér teljes szélességét.
  116. Miatev, Arhitekturata, 84,88-89. és 76,79. kép. A két templom közül az utóbbi (az 5. számú bazilika) oszlopos ugyan, de három apszissal ellátott, boltozassál kiemelt hangsúlyos szentélyfejet mutat és vakárkádokat a hajó hosszoldalain.
  117. Miatev, Arhitekturata, 84-89.                      
  118. A 13. számú pliszkai bazilika, mely éppenséggel az apszis valamivel szélesebb, kívül-belül félkörös formája révén számít csoportján belül különbözőnek, 12 x 10 méteres hosszházat mutat a pankotai templomhajó 12,75 x 10,25 méteres külső méretével majdnem egyezőleg, valamint 4 méter széles közép-, illetve két 1,80 méteres mellékhajót, a 6, illetve 1 méternyi vonatkozó pankotai mérethez képest. (Miatev, Arhitekturata, 84.)
  119. Miatev, Arhitekturata, 89-90. és 81. kép
  120. A sajátos alaprajzi elrendezésű Deliduska-templom tulajdonképpen a pliszkai hagyományt folytatja Preszlávon. (Miatev, Arhitekturata,90., 82. kép)
  121. Minthogy az első három alaprajz egységes egészként kezeli az egymást követő építkezések során kialakult elrendezést, és így nem jelzi az átépítésekből származó templomfalak feltehetően eltérő, rendeltetésükből adódóan is különböző vastagságát, az I. számú tábla (8.

    kép) szerinti adatokat kell elfogadnunk, vagyis az illető helyiség keskenyebb falakkal való megépítését, valamint falszövés nélküli kapcsolását a hajó északi oldalához.

  122. Az 1885-ben készült alaprajznak megfelelően az udvar négy oldalán folytonos falmaradványok álltak, míg az I. számú tábla (8. kép) csak az (újra) kiásott területre eső keleti és a déli kerítőf álból mutat egy-egy szakaszt.
  123. Miatev megjegyzi, hogy a szokatlan elrendezésű csarnoképítmény kapuzat nélküli, a bazilika szélességét meghaladó vastagabb nyugati zárófala ugyanakkor a „külső csarnok" falát képezi, amelyet a templom északi és déli oldalán oszlopsor vált fel. Továbbá, hogy a fal vastagsága építészetileg indokolatlan és így későbbi voltát sugallja. (Miatev, Arhitekturata, 90.)

  124. Mivel a kerítőfal keskenyebb a hajó falazatánál, és keleti szakaszán a szentély köríve áttöri, kétségkívül független építményt alkotott a (későbbi?) kővár bizonyára a sáncok fölé emelt és masszív falaitól.
  125. Alföld, 1883. Nézetünk szerint szinte kizárt, hogy az említett kőlap ok a két oltármenzával legyenek azonosak, elsősorban azért, mert a rövid jelentést beküldő Dr. Magyari Alajos apát (a pankotai katolikus hívek „nagytudományú" lelkipásztora, aki az 1862-1863-as ásatásokon is részt vett) biztosan felismerte és megnevezte volna azok rendeltetését. Továbbá, eltekintve attól, hogy fogalmazása kettőnél több kőlapra enged következtetni, a faragványok kb. 190 cm-re becsült hossza jóval meghaladja az oltárlapok 152, illetve 130 cm-nyi vonatkozó méretét. (Márki, A pankotai ásatások, 199.) Nyomós érvet viszont szintén Magyari Alajos leírása látszik szolgáltatni, mely szerint az addig feltárt leletek között „két kőkoporsó mutatkozik, kőlappal beszorítva, mely azonban még felére sincs kiásva". Minthogy az 1883-as ásatások utáni közlések, vagy a kéziratban maradt anyag csak egy kőkoporsóra tér ki, a szövegrész valószínűleg a két oltárlap feltárásának azt a mozzanatát rögzíti, amikor a részben kiásott leletek rendeltetése még nem volt pontosan azonosítható.
  126. Arad és Vidéke, 1883. 
  127. Arad és Vidéke, 1883.     
  128. Mártki,Aradvármegye,II/1.444.
  129. Márki,Aradvármegye II/1. 444..
  130. Grabar, Sculptures, 90-91,100.                                         
  131. Grabar, Sculptures, 113-114, XLII. tábla 1-4. kép, LXIII. tábla 1-4. kép; Miatev, Arhitekturata, 55,113,49,118-119/a. kép.
  132. Grabar, Sculptures,90-100.
  133. Miatev rámutat a Deliduska-templom faragatlan kövekből épült, agyaggal megkötött és mészvakolattal borított falai kapcsán az illető építési mód eltérő voltára a Balkán félsziget térségében adott elő képekhez viszonyítva (a hellenisztikus és korai Bizánci bazilika-típusokhoz képest), valamint arra, hogy majdnem minden, a 10. század közepéről származó, Preszlávon kiásott templom faragatlan kövekből épült, kívül vakolt falakat mutat. {Miatev, Arhitekturata, 90-91.)
  134. Miatev, Arhitekturata, 111-112,109-112. kép.
  135. Nagy, Előzetes jelentés, 336. A ma Kaposvár egyik negyedét képező Zselicszentjakab a szerző által használt Kaposszentjakab néven is ismert.
  136. Nagy, Előzetes jelentés, 335.      
  137. Nagy, Előzetes jelentés, 335-338.                                
  138. Árpád-kori kőfaragoányok, 91.                                 
  139. A somlyóújlaki református templom (volt Kraszna, ma Szilágy megye) „falfolyosós" emeleti kiépítése a hajó két oldalán, valamint nyugati végén, a hosszház délnyugati sarkából induló, zárt és boltozott karzatfeljáróval, nem egy közös vonást mutat a zselicszentjakabi karzatos beosztással, bár Újlakon vakárkádokra támaszkodnak a karzatok az egyhajós templom két hosszú oldalán (Zsigmond Attila: Somlyóújlak. Református templom. Kolozsvár, 1996. (Erdélyi műemlékek, 12). Az első említésekor, 1259-ben, Somlyó (Vatasomlaja) uradalmához a lázadó Vatától leszármazó Csolt nem ősi birtokához tartozó Újlak temploma {Györffy, Történeti földrajza, ÜL 519-521.), kétségbe vonja bizánci stíluskapcsolatokat sejtető részletképzéseivel és teljes belső kialakításával a 13. század közepére javasolt {Entz Géza: Erdély építészete a 11-13. században. Kolozsvár, 1994. 52, 59.) eddigi keltezését, mely ikerablakos nyugati tornyainak a hosszházzal egyidejű építését feltételezi.
  140. Árpád-kori kőfaragoányok, 91.
  141. A jelmagyarázat és lépték nélkül közölt alaprajz olvasatát megtéveszti a középtér nagyméretű (oszlop)alapozásainak más korból való pillérekként felfogható ábrázolási módja, a kolostor-együttes nem szakszerűen feltárt keleti részével azonos jelzése.
  142. Valószínűleg nem véletlenül különbözik a középső (oszlop) alapozásokhoz köthető attikai tagolású lábazat és akantuszos fejezet kialakítása a keleti (és nyugati?) oszloppár lábazata, illetve vállkő formájú fejezetei(?) és azok palmettás ornamentikájától {Árpád-kori kőfaragóányok, 91-93.; Pannonia regia, 71-72.1.1,4,9.; 15-17. kép.
  143. Ld. Miatev, Arhitekturata, 109-112.; 109,111,112. kép.
  144. Megjegyzendő azonban, hogy a templomra vonatkozó adatok harmadszori közlésekor (Pannonia regia, 71.) szerző (már?) nem említ nyugati karzatot.
  145. A zselicszentjakabi templom bizánci művészeti környezetben keresendő párhuzamainak kérdését az ásató Nagy Emese már feltárási jelentésében felvetette. {Nagy, Előzetes jelentés, 338.) Marosi Ernő az egyik in situ talált oszloplábazat párhuzamát a konstantinápolyi Lips-templom (Fenari Isa mecset) egy dekoratív, 10. századi kőlapjában látta (Árpád-kori kőfaragoányok, 92.). Nézetünk szerint az in situ feltárt két lábazat, illetve az oszlopaihoz köthető vállkö-vek növényi dísze szoros kapcsolatot mutat egy gyakran idézett állatalakos preszlávi gyámkő {Miatev, Arhitekturata, 114., 119/a. kép) növényi motívumainak stílusával és az építészeti elem formáját hangsúlyozó díszítmény jól áttekinthető felépítésével.
  146. E földvárak típusára és keltezésére: Heitel, Radu R,: Die Archáologie der ersten und zweiten Phase des Eindringens der Ungarn in das innerkarpatische Transilvanien. In: Dacia. Revue D'Archéologie et D'Histoire Ancienne, 38-39,1994-1995.416., 85. jegyzet, ahol a szerző hangsúlyozza, hogy e földvárak megjelenése és Erdély észak nyugati részét is befoglaló elterjedése közvetlen moráviai hatással magyarázható, kezdeti fázisuk pedig legkésőbb a 9. század végére helyezhető. A pankotai vár párhuzamaként szóbajöhető aradi földvárra lásd: Zdroba, Mircea - Barbu, Mircea: Sápáturile arheologice de la Felnac si Vladimirescu (Raport preliminar). In: Ziridava, 6,1976. 51-55.; Barbu, Mircea - Zdroba, Mircea: Santierul arheologic de la Arad-Vladimirescu. Campania 1977. In: Ziridava, 10,1978.102,112-113., ahol az ásatók szerint, a 9-10. századi várat a 10. század első felében dúlták először fel, hogy a 11. század első felére eső újabb felprédálása után teljesen tönkremenjen.
  147. SMárki, A pankotai ásatások, 200.
  148. Mivel Rómer nem azonosítja a nyílra merőlegesen meghúzott (fal-maradványnak látszó) három hangsúlyos vonalat úgy, ahogy azt a vázlat bal alsó sarkában levő „fal", vagy a nyíllal egy vonalba eső maradvány (,,fal mélyen") megnevezésével teszi, azok valószínűleg a helyes tájolás irányát jelzik a templom, illetve a kolostor számára, a bal szélen feltüntetett 40° elhajláshoz képest. Ezt látszik igazolni az egykori várfalra utaló mély falmaradvány irányának az észak felé mutató nyíllal egy vonalba eső kiigazítása, valamint a templom helyének fenntartással való azonosítása a biztosan lokalizált kolostor mellett az akkor kevés felszíni nyomot mutató terepen.
  149. Ezt az elhajlást az I. számú tábla (8. kép) alaprajza tünteti fel a hossztengely pontos északkeleti tájolásával. Minthogy ezek szerint a 40-45°-os eltérést a keleteléstől két adat is igazolja, Márki valószínűleg bemérés nélküli, hagyományos irányként tünteti fel 1885-ben készült alaprajzán a pontos keletelést.
  150. Dercsényi Dezső: A székesfehérvári királyi bazilika. Bp., 1943.89,118.; kai sz.~54.es 141. 67. kép.
  151. A két oltárlap lelőhelyét és fekvését a templom elsq,három alaprajza mutatja, úgy, mintha belső teret osztó építészeti elemekhez tartoznának.
  152. Leletkórülményeire Medgyaszay 1884. április 27-én kelt beadványa utal (ld. a 42. jegyzetet). Mivel szárnyra kapott képzeletében a kavicságyazat nagy értékű kincset rejthető üreget sejtet a fedő kő hatalmas volta és „bevésett jelei által", Medgyaszay nyilván az ásatás folytatásának szükségességét alátámasztó nyomós érvként hozza fel az engedélyezés kieszközléséért beadott folyamodványában. így kézenfekvő a magyarázat, hogy miért említi csak ezt az oltárlapot 1884-ben.
  153. Elképzelhető viszont az is, hogy a kavicságyazat a bal oszlopsor alapozási sávjának egy részét képezte.
  154. Márki, A pankotai ásatások, 199.
  155. Ld. Medgyaszay 1884. április 27-én kelt beadványát. Valószínűleg a pontatlan becslés eredményezi a kőlap általa számított 350-400 mázsányi súlyát.
  156. Arad és Vidéke, 1883.; Márki, A pankotai ásatások, 199.
  157. Az 1883-ban közzétett alaprajzon (Arad és Vidéke) feltüntetett lelő-helyét a rekonstruált oltár rajza is igazolja, mely fal előtt ábrázolja a VII. táblán (12. kép). (Összedőlt állapotára ld. a 103. jegyzetet)
  158. Arad és Vidéke 1883.
  159. Márki, A pankotai ásatások, 199.
  160. Feltéve, hogy a hajó pillére mögött talált két „kisebb oszlop" (uo.) ebből az oltárból származik és nem a pillérhez tartozik. (114. jegyzet)
  161. Braun,Éter christliche Altar, 125-126., ahol a szerző a tartóelemek formáját stílusjegyeit mellőzve, azok számát veszi alapul, az asztaltipuosú oltírok csoportosítására és időrendi besorolásra csak az jeteimlöratett csoportokon belül kerül sor.
  162. Braun észrevétele szerint öt támasztóelemmel rendelkező oltárok kis számban ismertek az első évezredből, de Ravennában a 6. századtól (a San Vitaié és a San Giovanni Evangélista-templomban) jelenvannak, mint ahogy a hercegovinai Borasimában is (ahol a 6. vagy 7. századra keltezett oltár maradványait egy ókeresztény ora-tórium rom között találták), hogy a középkor második felében, fö-ként Itáliában, valamivel gyakrabban forduljanak elő. Az asztaltí-pusú kitárok inkább írott források alapján ismert bizánci elterjedé-sére nem rendelkezünk összesített adatokkal. (Braun, Der christliche Altar 167-169,187-191.; Wessel, Altar, 114-117. h.)
  163. Úgy látszik,hogy az oltárereklye őrzési helyét előírás nem szabta meg.. Gvakran kis ládában tartották, amit a menzán helyeztek el, az említett oltárok esetében pedig többnyire a pillér magvában kialakított mélyedésben. (Wessel, Altar, 119. h.) Braun viszont megjegyzi, hogy a hasábot közrefogó négy sarokoszloppal rendelkező típus példájaként gyakran felhozott regensburgi oltár (a Mindenszentek-kápolnából) nem a pillármag rekeszében, hanem a menza lapjába faragott mélyedésben adott helyet az ereklyének. (Braun, Der christliche Altar, 173., 20. tábla)'
  164. A második oltárlap méreteit a VII. táblán (12. kép) tüntették fel részletrajzait kísérve.
  165. Márki, Aradvármegye, 11/1.444. Ha a leletanyagot jelző második újságcikk (Arad és Vidéke,1883.) az oltárlap végein két-két keretben kifaragott sárkányt említ, hosszoldalán pedig, szintén keretben, egy hasonló fej létéről értesít, Márki a hossz- és rövid oldalak közti párhuzamot mellőzve veszi át a közlemény sommás adatait (Márki, A pankotai ásatások, 199.) csak sárkányfejet említve koszorúk közt a hosszoldalon, hogy 1892-ben (Márki, Aradvármegye, D/1. 444.) ugyanakkor közölt saját rajzát megcáfolva, csupán fejábrázolásokat lásson a menzát díszítő öt „zodia"-képben.
  166. A sárkányalakok által hangsúlyossá vált végeken, a mértani ornamens szimmetrikus ábrázolása miatt, a bal medaillont az alsó, a jobb oldalit pedig a felső körsor szélső motívuma metszi.
  167. Az orsó alakú közöket kitöltő vonalkázás háttérként a medaillonokban is megjelenik, sőt a sávon belüli sarokmezők is sejtetik.
  168. Grabar, Sculptures, II. 24.
  169. Grabar, Sculptures, II. 25. A szerző nem jelez feltevése mellett szóló irányzatot a bizánci kőszobrászat fejlődésében. E díszítési módozat korábbi bizánci átvételének és fokozatos feldolgozásának jelei talán már mutatkoznak a Sercikler-i ikonosztázon, vagy a szentély-rekesztő egyes pillérein (11. század), a rozetták és a lapos faragású figurális ábrázolással kitöltött medaillonok korongjának a közrefogott mértani ornamens síkja fölé emelésében.
  170. Bár a szerző feltételezi, hogy a kétszintes reliefek első ismert bizánci megfogalmazása (a Velencében őrzött két remekművű zomán cozott aranyikon) már muzulmán mintáktól ihletett, és 12. századi bizánci elterjedésük kapcsán az iszlám művészet újabb hatásával számol, nem veti el annak lehetőségét, hogy e sajátos díszítési módozat belső fejlődésből alakult ki. (Grabar, Sculptures, II. 25-26.)
  171. Grabar, Sculptures, II. 63-64., XXXIV tábla 49/a-d.                  
  172. Grabar, Sculptures, II. 41-12., IX. tábla 11/a.
  173. Mivel a pankotai „zodia"-alakok részletképzést nem mutatnak és a kidomborodó testek hagyományos beállítása által is alacsonydomborműként megfogalmazott reliefek formai megjelenítésével rokoníthatók inkább, a Daphni-i frízeknél későbbi keltezésük akkor sem képzelhető el, ha környezetükből kiragadva, csak a figurális ábrázolásokat hasonlítanánk össze.
  174. A laboratóriumi vizsgálatra átadott faragványért Pettenkofer Gyula pankotai lakosnak tartozom köszönettel, aki a követ begyűjtötte, megmentve - mint annyi más helyi régiséget - az enyészettől. A töredék hajlataiban elszórtan meghúzódó pár apró - piros és zöld- festéknyom Mihai Lupu, a Bukaresti Szépművészeti Múzeum kémikusa szerint új keletű.
  175. Nagy, Dombó, 35., XIV tábla 37. szám. A kisméretű faragvány (18,5x 13,5 cm) az oltár környékéről, esetleg szentélyrekesztőből származhat.
  176. Nagy, Dombó, 7,19,21. A Gradina nevű lelőhelyen előkerült faragvány keltezését csak stíluskörnyezete megállapítható összefüggései dönthetik majd el megnyugtató módon.
  177. Mint például a 11. századra keltezett goslari oltár, melynek láda alakú bronz sztipeszét áttört, különböző méretű körök (és körszeletek), valamint néhány rombuszmotívum díszíti. (Braun, Derchristliche Altar, 114., 3. tábla)
  178. A bizánci stíluskapcsolatokat feltételező pankotai építészeti elemek csoportosítása ugyanazon a táblán való ábrázolásuk révén elárulja, hogy a rajzoló felmérte összetartozásuk e meghatározóját.
  179. Ilyen felépítésűek pl. a Megara melletti Hosios Meletios-kolostor rekonstruált ikonosztázának 1100 körül keltezett fejezetei. (Grabar, Sculptures, II. 102., LXXVI. tábla 85/a.)
  180. Bár rajza nyilván nem készült lépték szerint, ábrázolása feltehetően arányos. Következésképpen teljes magasságának körülbelül kétharmadát kitevő, 14 cm-nyi felső része alapján az oszlopfő magassága hozzávetőleg 20 cm lehetett.
  181. A szerző megjegyzése: „Magukon a hatféle alakban előforduló téglákon is vannak domborművek s ezek is egymás ellenében nyugvó, visszanéző állatokat ábrázolnak" (Márki, Aradvármegye, IV1. 444.), - mely a „végein két-két visszahajló sárkányfejjel" díszített oltárlapnak az említését összefüggésre utalóan követi - magyarázható a hasonló testtartás mellett az ábrázolások esetleges stíluspárhuzamára vonatkozóan is. De ha fennállt a formai megjelenítés rokonsága, az csak az egy visszahajló állatot ábrázoló hatodik modell esetében lehet érvényes, az egyedülire, amelyre Márki korábbi írása kitér, azt a „legdíszesebbnek" tartva. (Márki, A pankotai ásatások, 200.)
  182. A bizánci kőfaragó művészet e jellegzetes irányzatára, a berakásos (vagy azt sejtető) faragványok szűk körére és problematikájára dr. Tóth Melinda, az MTA Művészettörténeti Kutató Intézete főmunkatársa hívta fel figyelmemet, az Arad melletti Szépfalu (Frumuseni) határában kiásott - eddig közöletlen - inkrusztált márvány töredékekkel kapcsolatban. E feltehetően Bisztra (Bizere) templomábólszármazó faragványok publikálásakor kerülhet sor Tóth Melinda 1993. december 1-én kelt tanulmány jellegű levele azon részének idézésére, amelyben kifejti - az akkor még ismeretlen pankotai anyagra is érvényesen - azok valószínű közvetítő szerepét Bizánc felől a központi részek irányába a 12. század elején. Tóth Melindának köszönettel tartozom ugyanakkor számos „láttató" és rendsze rező adatáért, amellyel támpontokat nyújtott a Maros-völgyében előkerült kőtöredékek feldolgozásához.
  183. Márki, A pankotai ásatások, 200.
  184. Grabar, Sculptures, 134-135., XLVI. tábla 3. kép. Megjegyzendő, hogy a 949-ből való kézirat reprodukált miniatúrái a két Pankotán feltűnő típust egyszerre alkalmazzák, sima szalagból képzett, összehurkolt vagy egyedülálló körökben, páros, illetve egy-egy madár- vagy állatábrázolást mutatva.
  185. Babié, Gordana: Les chapelles annexes des églises byzantínes. Fonction liturgique et programmes iconographiques. Paris, 1969.47-49. 175.; Bandmann, Günter: Über Pastophorien und verwandte Nebenráume im mittelalterlichen Kirchenbau. In: Kunstgeschicht-liche Studien für H. Kaufmann. Berlin, 1966.45. skk., 24. jegyzet.
  186. A kiváltságos oltár lehetett helyhez és személyhez kötött, ha a privilégiumot egy személy egy bizonyos oltárra kapta, amelyen a misét minden bűne megbocsátásáért (plenaris indulgencia) mondta a pap. (EnciclopediaItaliana de scienze, lettere ed arti. Vol. II. Roma, 1929. 693.) Mivel a két pankotai oltár az egyházszakadás korából való, és a templom földrajzi helyzetéből adódóan egyaránt tartozhatott a keleti és a nyugati egyház hatáskörébe, a közbenjárásnak a latin egyházban kialakult e kivételes módozata is elképzelhető szokatlanul díszes kialakításuk folytán.
  187. Török, Történelmi vázlat, 16.
  188. Alföld, 1862.246. szám. Az illető „sírboltot" az adatközlő megkülönbözteti a szerinte a szentély alatt is létezőtől, amikor leszögezi folytatólag: „a szentély sírboltja ajatt pedig szintén egy hosszú lábszárcsont vala". Észrevételének megfelelően (valamikor) esetleg a szentélybe is temetkeztek, ha az egy talált csont nem került a romok gyakori feltúrásakor oda. Az 1883-as ásatáskor feltételezett szentély alatti kripta építészeti nyomára az alaprajzok nem utalnak.
  189. Juhász, A Csolt nemzetség monostora, 99.
  190. Juhász, A Csolt nemzetség monostora, 100.
  191. Az első pankotai templom valószínű alaprajzi elrendezésének Pliszka- és Preszláv-beli bolgár párhuzamai nézetünk szerint a rotundának minősített (uo. 98-99.) szokatlan támfalakkal(?) ellátott csoltmonostori építménnyel kapcsolatban is sejthetők. Ennek nem feltétlenül egyházi funkcióra utaló alaprajza a Preszlávon feltárt egyik lakóépületben (kula) is megtalálhatta előképét. (Miatev,Arhitektura, 39., 31. kép)
  192. Marosi, Die Anfánge der Gotik, 290.; 42. kép.
  193. A rövid oldalak ábrái 6,2 x 13,8, illetve 6,2 x 14,3 cm-es méretben jelennek meg a reális, 32 x 65 cm-hez viszonyítva, míg az oltárlap hosszoldala 32 x 130 cm valós (a rajzon feltüntetett) méretéhez képest 6,6 x 26,5 cm-t mutat.
  194. Elképzelhető, hogy a felállított oltár túlméretezett hosszoldalán a láncolat tizedik szemére eső zárt kört a kőfaragó apotropaíkus jelleggel felruházva rejtette a körívek közé.
  195. Ha a vonalkázás esetleg sima, mélyített közöket jelölne, a páros körfonatok hátterét képező külső mező szintén ilyen kitöltést mutatna.
  196. Olvasatára a székesfehérvári szenteltvíztartó hengeres testét övező, hasonló díszítéssel kidomborodó profilja hozható fel.
  197. Nincs kizárva, hogy a bekapcsolás hiányát a bal körfonaton a sérült rész ötletszerű rajzbeli kitöltése eredményezi.
  198. Itt jegyzendő meg, hogy a különböző házi- és vadállat, vagy mitikus lény ábrázolását - amely madarakkal és dús növényzettel együtt alkalmazva általában a Paradicsomi életre utal - csak esztétikai érvényűnek tartják, az nem tételez fel azonosságuktól függő, külön szimbolikus jelentést, ahogy ezt André Grabar Nikeforosz pátriárka 817-828 között írt harmadik Antirrheticusaegyes fejezetei alapján hangsúlyozza. (Grabar, André: Iconoclasmul bizantin. Dosarul arheologic. Bucuresti, 1991. 331-335.) Az idézett szövegrész, melyben a pátriárka kifejti, hogy az ikonosztázok függönyén, a kancelluntokon, az oltárok előtti oszlopok és kapuzatokon látható vad-és háziállatok, valamint a madarak és más élőlények képe „díszként és (a) szépségért" találhatók ott és „csak a tekintetnek" szólnak. (Migne, PG 100,464-465.) Grabar nézete szerint végérvényesen elveti szimbolikus rendeltetésük hipotézisét.
  199. Tóth, A keszthelyi Balatoni múzeum kőtára, 149-151,163-165.; Tóth Sándor: A11. századi magyarországi kőornamentika időrendjéhez. In: Pannónia regia, 80-82.; Tóth Sándor: A székesfehérvári szarkofág és köre. Uo. 82-89. A zalavári faragványok régebbi, a 11. század első felére helyezett keltezésére, valamint közvetlen bizánci kapcsolatainak lehetőségére ld. Tóth Melinda katalógusát. (Árpád-kori kőfamgványok, 69-73.
  200. Marosi, Die Anfánge der Gotik, 22,194,289.; 38. kép
  201. Tóth, A keszthelyi Balatoni múzeum kőtára, 165-166.; kat. sz. 26.;Tóth Sándor: A székesfehérvári szarkofág és köre. In: Pannonia regia,91-92.; kat. sz. 1-33. A két és fél évtized leforgása alatt majdnem másfél évszázadot felölelő véleménykülönbséggel - a 11. század közepére, illetve a 12. század negyedik negyedére - keltezett somogytúri dombormű, (Entz, Géza: Un chantier du XIe siécle á Zalavár. In: Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts, No. 24. Bp., 1964.38-40,119-121.; Árpád-kori kőfaragoányok, 175.; kat. sz. 99.) jelenlegi besorolása is ideiglenes megoldásnak tűnik, bár e faragvány és a pankotai oltár bizonyára nem helyezhető egymástól időben távolra, még akkor sem, ha esetleg különböző forrásból merítő, kongruens művészeti jelenségre utalnának.
  202. Árpád-kori kőfaragoányok, 116.; kat. sz. 41.; Juhász, A Csolt nemzetség monostora, 102-103.
  203. Vátásianu, Virgil: Istoria artei feudale in bárile romíné. Vol. I.Bucuresti, 1958.33-34.

 

Rövidítések
 

Alföld, 1862
Ko
pcsányi József: A pankotai romoknak Vörös Antal, Török Gábor és Kopcsányi József által eszközölt ásatása és Aradon létesítendő régiségtársulat eszméjének megpendítése. In: Alföld, Arad 2 (1862) 245-246. sz.


Alföld, 1883 A pankotai ásatásokról (Magyari Alajos apát úrnak a Kölcsy-egyesület történelmi szakosztályának elnökéhez intézett leveléből). In: Alföld, .Arad, 3.1883. 42. sz.


Arad és Vidéke, 1883
A
pankotai lelet.In: Arad és Vidéke, 1883.163. sz.


Árpád-kori kőfaragványok
Á
rpád-kori kőfaragványok. Katalógus/Székesfehérvár, István Király Múzeum. Szerk. Tóth Melinda, Marosi Ernő. Székesfehérvár, 1978.


Blazo
rich, Településrend
B
lazovich László: A Körös-Tisza-Maros köz középkori településrendje.
Békéscsaba - Szeged, 1985. (Dél-alföldi évszázadok)


Braun, Der christliche Altar
Braun, Joseph:
Der christliche Altar in seiner geschichtlichen
Entwicklung. Bd. I. München, 1924.


Csánki,
I.
Csánki Dezső:
Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. L köt Bp., 1890.


E
ngel, Archontológia
E
ngel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457.1—II. köt. Bp.,1996


En
tz, Westemporen
Entz, Géza:
Westemporen in der ungarischen Romanik. In: Acta Historiae Artium, 6.1959.1-19.


Fábián,
Arad vármegye
Fábián Gábor:
Arad vármegye leírása históriai, geográphiai és statisztika tekintetben. I. rész. Buda, 1835.


Fuxhoffer - Czinár, Monasterologiae
Damiani Fuxhoffer benedictini Pannonii Monasterologiae regni Hungariae libri duo totidem tomis comprehensi. Recognovit ad fidem fontium revocavit et auxit Maurus Czinár. Tom. I. Monasteria Ord. S. Benedicti. Bestini, 1858.


Gerecze,
A műemlékek jegyzéke
Gerecz
e Péter: A műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma. In: Magyarország Műemlékei. Szerk. Forster Gyula. II. köt. Bp., 1906.


G
rabar,Sculptures
Grabar, An
dré: Sculptures Byzantínes de Constantinople (Ive-Xe siéde). Paris,1963. (Bibliothéque Archéologique et Historique de L1Institut D' Archeologie D'Istanbul, XVII.)


Grabar, SculpturesII.
Graba
r, André: Sculptures Byzantines du Moyen Age (Xie-XIVe siéde).Paris,. 1976.


Györffy, Történeti földrajz
Györffy Gvörgy: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I. köt.Bp., 1963; III. köt Bp., 1987.


Juhász, Csolt nemzetség monostora
Juhász Irén:
A Csolt nemzetség monostora. In: Műemlékvédelem 36 (1992:2) 95-105.


Juhász,
Hajdani monostorok
Juhász Kálmán:
Hajdani monostorok a Csanádi egyházmegyében. Bp.,1926.


Kandra, A
somboly-pankotai főesperestség
Ka
ndra Kabos: A somboly-pankotai főesperestség. In: Századok, 17.1883. 582-592.


Karácsonyi,
Nemzetségek
Karácsonyi János:
A magyar nemzetségek a XIV század közepéig. 1-3. köt. Bp., 1900-1901.


Kristó,
Lexikon
Korai magyar történeti lexikon (9-14. század).
Főszerk. Kristó Gyula. Bp.,1994.


A magyar műemlékvédelem korszakai
A magyar műemlékvédelem korszak
ai.  Szerk. Bardoly István, Haris Andrea. Bp., 1996. (Művészettörténet - műemlékvédelem, IX.)


Márki,
Aradvármegye
Márki Sándor:
Aradvármegye és Arad szabad királyi város története. In: Aradvármegye és Arad szabad királyi város monográphiája. Szerk. Jancsó Benedek. II. köt. 1-2. Arad, 1892-1895.


Márki, A
pankotai ásatások
Márki Sándor: A
pankotai ásatások. In: Régészeti és Történelmi Értesítő. A Délmagyarországi Régészeti és Történelmi Múzeumtársulat Közlönye. I. évf. 4. füz. Temesvár, 1885.196-202. és melléklet


Marosi,
Die Anfánge der Gotik
Marosi, Ernő:
Die Anfánge der Gotik in Ungarn. Esztergom in der Kunst des 12.-13. Jahrhunderts. Bp., 1984.
Marosi, A
román kor
Marosi Ernő: A
román kor művészete. Bp., 1972.


Miatev,
Arhitekturata
Miatev, Krastiu:
Arhitekturata v srednovekovna Balgaria. Sofia, 1965.


Nagy,
Előzetes jelentés
Nagy Emese:
Előzetes jelentés a kaposszentjakabi apátság feltárásáról.
In: Somogyi Múzeumok Közleményei, 1. Kaposvár, 1973.335-339.


Nagy, Dombó
Nagy Sándor:
Dombó középkori monostor és erőd. Újvidék, 1987.

Pannonia regia
Pannonia regia.
Művészet a Dunántúlon 1000-1541. Katalógus/Magyar Nemzeti Galéria. Szerk. Mikó Árpád, lakács Imre. Bp., 1994.


Reg. Arp.
Regesta regu
m stirpis Arpadianae critico diplomatica. Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke.I-II/l. Szerk. Szentpétery Imre. Bp., 1923-1943. II/2-3. Szerk. Szentpétery Imre - Borsa Iván. II/4. Szerk. Borsa Iván. Bp., 1987. Somogyi, Arad


Somogyi Gyula:
Arad szab. kir. város és Arad vármegye községeinek leírása. In: Arad vármegye és Arad szab. kir. város monográphiája. Szerk. Somogyi Gyula. III. kötet első felének II. része. Arad, 1913.


Tóth Sándor,
A keszthelyi Balatoni múzeum kőtára
Tóth Sándor:
A keszthelyi Balatoni múzeum középkori kőtára. In: Zalai Múzeum, 2. Zalaegerszeg, 1990.147-187.


Török,
Történelmi vázlat
Török Gábor:
Történelmi vázlat Arad és vidékének múltjából. In: Aradmegye és Arad-város ismertetése. Szerk. Parecz István. Arad, 1871. 3-20.


Wenz
el
Árpád-kori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus.
Közzé teszi: Wenzel Gusztáv.
V. köt. 1290-1301. Pest, 1864; VII. köt. 1235-1260. Pest, 1869.


Wessel,
Altar
Wessel, K
laus: Altar. In: Reallexikon zur byzantinischen Kunst. Bd. I. Hrsg. von Klaus Wessel. Stuttgart, 1966.111-120. h.

 

KATALÓGUS

1.Padlózatot burkoló lap (5., 14. kép)

A négyzet alakú padlótéglát két, ellenkező irányban egymásnak háttal fektetett, a fejét hátrafordító állat díszíti. A sima, középen enyhén mélyülő mezőt 2 cm széles és 0,2 cm-rel alacsonyabb keret határolja, amelyet csak az alig észlelhető szintkülönbség jelez. Az állatok lapos faragványként kissé kidomborodó teste mozgást sugall az épen megmaradt négylábú ugrásra kész ábrázolásával. Ennek hegyesszögben találkozó egyenes hát- és nyakvonala egy bizonyos erőteljességet kölcsönöz az egész, szinte mértanilag megszerkesztett kompozíciónak. A második állatábrázolás megmaradt része nem utal teljesen azonos testtartásra.

2. Szetélyrekesztő vagy oltárelőlap töredéke(?) (15, 34. kép)

Részben áttört mértani díszítése állított kőlap töredékére utal. A fragmentumon két azonos sugarú áttört kör(?) különböző mértékben megmaradt íve félig meglévő rombuszmotívumot fog közre érintőleg. A rombusz kissé ívelt oldalait sima, osztatlan szalag képezi, belül a keret szintjéig felmagasodó és ezáltalszélein enyhén domborodó mezővel A kőlap magvában hengeres és simára faragott két áttört motívumtöredéknek az ívét a rombuszéval azonos szalag szegélyezi a díszített oldalon. A rombusz egyik oldala és a nagyobb körív között megőrzött külső, a motívumok alapjáig mélyülő síkot sima keretelem maradványa határolja egyenes vonalban. Ezek szerint, ha a két azonos sugarú kör(ív) és a közrefogott rombuszmotívum egy vonalba eső középtengelyét függőleges helyzetben képzeljük el, töredékünk a kőlap egyik vertikális széléről származhat, mint ahogy vízszintes pozícióban az eredeti faragvány felső vagy alsó szélére utalna. Mivel a 0,5 cm szintkülönbséggel szigorúan két síkban faragott díszítmény felülete egyformán simára csiszolt, bizonyára nem vehető számba a dekoratív hatásnak berakással, vagy színes üvegpasztával való eredeti fokozása. A kőlap sima hátoldalának szembetűnő vésőnyomok nélküli, de viszonylag nagyolt megmunkálása nem zárja ki térrekesztő elemként való szabad alkalmazását.

3. Oltársztipeszhez tartozó fejezett(?) (16. kép)

A fejezet testét két különböző átmérőjű, koncentrikusan egymás fölé helyezett hengerszelet alkotja, amelyet abakuszként vastag, négyzet alakú kőlap fed. Alján csapos illesztésre szolgáló furat nincs. Mivel a VII. táblán (12. kép) ábrázolt pankotai oltár tartóoszlopainak lábazata és fejezete azonos felépítésű, az elemzett darab oszlopfői minősége hengertagjainak csökkentett aránya alapján javasolt, a másik meglévő, ugyanilyen struktúrájú faragványhoz viszonyítva, amely az illető oltár egyik oszlopának bizonyára a lábazatát képezte. Oszlopfő mellett érvel csatlakozó hengerszeletének 18 cm-es, a VI. tábla (11. kép) feltehetően ugyanazon oltárból származó lábazatán (2. a-b.) feltüntetett oszloptörzs méretével egyező átmérője is. Fedőlapján helyenként széles, kissé bemélyedő, kb. 3x2 cm-es, vésőnyomok.

4. Oltársztipesz lábazata (17. kép)

Négyzetes talplemezén két különböző átmérőjű koncentrikusan egymás fölé helyezett hengerszelet. A lábazat alsó részén 4-5 cm hosszú és 0,5-1 cm széles, helyenként peremes vésőnyomok láthatók.

5. Kisméretű oszlop (18/a-b, 35. kép) Attikai típusú lábazatával egybefaragott, osztógyűrűvel övezett oszlop. A lábazat vastagabb, laposan szétterülő felső tóruszát lemeztag választja el az alsó gyűrűtől, az előbbinek kissé öblösödő peremét mintegy behúzva. A körszelet profilú alsó tóruszt a bázis fedőlemezével azonos átmérőjű, kerek talplemez támasztja meg. Ennek csatlakozó elem funkcióját a közepén levő négy, csapos illesztésre szolgáló, négyzetbe foglalt furat is igazolja. A lábazatot lezáró és az osztógyűrű feletti lemeztagot az oszlop hengeres felületébe simuló homorlat határolja. E két enyhén kiugró hajlatsáv és az osztógyűrűnek a lábazat közelében való alkalmazása karcsúsítja némileg a zömök arányú, talán egy szarkofág árkádsoros oldallapjából származó oszlopot. Az oszloptörzs ép fedőlapja sima illesztési felületet mutat.

6. Mérmütörek (19. kép) Mindkét oldalán profilozott, valószínűleg ablakkeretből származó mérmütöredék. Keskeny, rombusz formájú alapzatába csatlakozásra szolgáló, sekély vájat mélyül a homlokoldalakkal párhuzamosan. Két síkra tagolt díszítménye egyenlő szárú vagy oldalú, két alapméretben alkalmazott háromszögekből szerkesztett. A kompozíciót meghatározó nagy egyenlőszárú háromszög enyhén ívelt oldalainak hajlatát egy-egy kicsi, ívelt oldalú háromszög tölti ki, a közepét áttörő, egyenes oldalú háromszöggel egy síkban. Rajza megjelenik a pankotai faragványokat bemutató, 19. századi táblák egyikén. V. tábla 5. sz. (10. kép) a) Alapzata kivételével szélei töröttek, tagoló elemei helyenként sérültek, egyik homlokoldala szinte teljesen lekopott.

7. Keretelem-töredék(?) (20. kép) Ferde lemezhez csatlakozó hengeres, mindkét végén törött pálcatag. A lemez derékszögben találkozó pereme és hátoldala nagyolt illesztési felületet mutat. Megjelenik a pankotai apátság egyes faragványairól készült illusztráció V. tábláján (10. kép) a 2. számú rajz.

 

   
Előző fejezet