A települések leírása és bibliográfiája

 

TARDOS

A Tardos helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással.

Az 1954-1993-ig Tardosbánya néven szerepelt.

Okleveles említése: 1217: Turdos, 1266: Tordas.

Márványbányáit már a rómaiak is használták. Erről tanúskodik a márványszállító út, melyet,a rómaiak építettek Tardos és a dunaalmási Duna-part között kb. Ezt használták később Mátyás király kőfaragói is. 1204-ben Imre király a bányát az esztergomi káptalannak adományozta. A jura-kori mészkövet a középkorban is bányászták. Beatrix királynő 40 hajónyi követ vitetett a budai és a visegrádi palota díszítésére. A barokk kor világi és egyházi építészete újra felfedezte a "magyar márványt", mely szépségét tekintve vetekedett a híres carraraival, és amelyet Nagyszombattól Székesfehérvárig, Győrtől Budáig több helyen megtalálunk lépcsők, korlátok, falburkolatok, szarkofágok, díszítőelemek formájában. A község lakói fuvarozással és bányamunkával szerezték kenyerüket. Katolikusokon kívül néhány református és zsidó lakta a falut.

A község a török hadjáratok során elpusztult, és 1720-ig lakatlan volt. Ekkor az érsekség katolikus szlovákokkal népesítette be, de azok nem az egykori falu helyére települtek. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint az esztergomi érsek tulajdona. 118 házban 154 család élt, népessége 866 fő volt. 1 papot, 52 parasztot, az utóbbi 50 örökösét és 123 zsellért írtak össze. A település iskolájából a legrégebbi adat 1846-ból való. A községben 1870-ben és 1905-ben tűzvész pusztított. Az első világháborúba 450-en indultak el, 57-en haltak hősi halált. A Gerecse völgyében települt község utcája orsószerűen kiszélesedik, a térre katolikus templomot, hősi emlékművet építettek.

A világháborút követő társadalmi éledés jeleként 1926-ban létrejött a Levente Egyesület, melyet 1929-ben a Polgári Kör, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, az Önkéntes Tűzoltó Testület, 1936-ban az Építőipari Munkások Szövetsége, a "Falu" Gazdaszövetség megalakulása követett. Azon kevés település közé tartozott, ahol már a 30-as évektől saját fenntartású népkönyvtár működött. A második világháború harci eseményei 1945. március 21-én értek véget Tardoson. 1945 után 350 ember települt át a községből Szlovákiába.

1960-ban alakult termelőszövetkezete, a Gerecse. Ez 1964-ben egyesült Gerecsevölgye Tsz néven a vértestolnai tsz-el. Később a szomódi tsz is csatlakozott hozzá. 1975-től 1984-ig Tata városkörnyéki települése volt. Lakóinak száma 1990-ben 1611 fő, területe 2332 hektár volt. Vértestolna 1977-ben történt átcsatolásával községi közös tanács lett. 1990-ben ismét önállóvá vált.

NÉPRAJZ

A földrajzi nevek a település jellegének megfelelően kétnyelvűek (magyar és szlovák), a hagyományokra utalnak. Malomvölgy - a vízimalom duzzasztója; Márvány utca - a község határában bányászott vörösmárványról; Sztári depó - a megszűntetett erdei kisvasút legrégibb rakodója; Ófalu, Stará dedina - Kis- és Nagy ófalu; Fellner-kút - a hagyomány szerint Fellner Jakab építtette; Tatár-kút - a hagyomány szerint itt táboroztak a tatárok, amikor a falut feldúlták.

KATOLIKUS EGYHÁZ

Plébániája középkori eredetű, az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben már szerepelt. A török időkben megszűnt. 1733-ban nyerte vissza plébániai rangját. 1742-64 között Héreg filiája volt. Az 1775-ból származó plébániaház helyébe 1972-ben építettek újat. Az anyakönyveket 1764-től őrzik.

1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Katolikus Egylet, Jézis Szíve Egylet, Rózsafűzér Társulat, Scapulare Társulat, Oltár Egylet, Hitterjesztési Társulat, Szívgárda, Leányegylet.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű barokk katolikustemplomát 1775-ben emelték, s az 1970-es években renoválták.

NEVEZETES SZEMÉLY

FEKETE Lajos (Tardos, 1891. június 12. - Budapest, 1969. május 16.) turkologus, történész, paleográfus, egyetemi tanár, az MTA tagja. - Szülőházában emlékszobát rendeztek be.

BIBLIOGRÁFIA

GÚTAY János: A tardosi vöröskő Tata építészetében. A kő útja és megmunkálása. = Rajztanítás, 1981. 3. sz. 8-11.1.

GYÜSZI László: Kő és üveg. - Két ősi iparág a Duna mentén. (Riport) =Új Forrás, 1981. 6. sz. 53-67.1.

NAGY Endre: Kenyér és kalács... Egy falukutató szociálkrónikája Tardosbányáról és népéről. = Új Forrás, 1987. 2. sz. 36-44.1.

ZICHO Zoltán: A kádármesterség Tardosbányán. Tardosbánya, 1984. 6.1., 8 t. - Gépirat.

 

66. Tardos pecsétje. 18-19. század

 

TARJÁN (TARIAN)

Neve a magyar Tarján törzsnévből származik.

Okleveles említése 1262: Tarian, 1268: Turyan.

Már a rómaiak idejében is lakott hely volt. 1326-ban Pál mester birtokaként említik. A település a török időben elpusztult. Vára a közeli Somlóhegyen állt és maradványa ma is látható. 1640 körül népesült be újra református magyarokkal.

Az 1720-as összeírás szerint csak magyarok lakták. 1727-től az Esterházy uradalom egyik faluja volt. Esterházy József az 1730-as évek végén, a pestisben megfogyatkozott (1739. októberétől 1740. január 25-éig 87-en haltak meg) magyar lakosság helyére Schwarzwaldból 40 német családot telepített le. A betelepített családok 6 évi adómentességet, szabad költözési jogot és a család nagyságától függően 1/2 vagy egész jobbágytelket kaptak; a korábban idetelepült magyarok viszont továbbra is földhöz kötöttek maradtak. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Esterházy Ferenc gróf birtoka volt. 241 házban 317 család élt, népessége 1531 fő volt. 1 papot, 1 nemest 3 polgárt, 91 parasztot, utóbbi kettő 79 örökösét és 239 zsellért számláltak össze.

Fényes Elek említést tesz a falu csekély mélységű halastaváról, két szőlőhegyéről, híres búzájáról, hamuzsírfőzőjéről és pálinkaházáról. 1848-ban a községben 1488 katolikus 365 református és 8 zsidó vallású élt. Az 1848-as szabadságharc utáni évtizedekben országos állat és kirakodóvásárairól lett híres. Évente négy alkalommal rendeztek vásárt. Ezidőben 50 kézműves, kisiparos tevékenykedett a községben. 1945-ig a lakosság zöme földműves volt.

Az első világháborúban 84-en hősi halált haltak a fronton. A helyi társadalom aktivitását jelzi az 1899-ben megalakult "Szent József" Temetkezési Egylet, melyet 1925-ben a Levente Egyesület, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1940-ben a Magyarországi Németek Szövetsége helyi csoportja, 1941-ben az Országos Egészségügyi Védelmi Szövetség helyi fiókja, és a "Falu" Magyar Gazda és Földművesszövetség helyi csoportja és végül 1956-ban az Önkéntes Községi Tűzoltó- testület követett. Azon kevés települések közé tartozott a megyében, amely már a 30-as években saját fenntartású népkönyvtárat működtetett. A második világháború harci eseményei 1945. március 21-én fejeződtek be Tarjánban.

A falu német nemzetiségű lakosainak egy részét a negyvenes évek második felében kitelepítették. Termelőszövetkezeti csoportja, a Haladás 1950-ben alakult. 1977-től - Héreg község átcsatolásával - községi közös tanács jött létre. 1990-ben ismét önállóvá vált. 1984-től 1988-ig Tatabánya vonzáskörzetéhez tartozott. Lakóinak száma 1657 fő volt 1990-ben, területe 4307 hektár.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei kétnyelvűek (magyar és német), általában a gazdálkodással, tulajdonosokkal kapcsolatosak. Obergassse - ma Jókai út, Steinbruch - Kőbánya, Kleegarten - Heréskert. A Fakó-hegy nevét az ott termő árvalányhaj színéről kapta; Cserkészkert — a Cserkész Szövetség tulajdona volt; Vitéz-telek—ketten kaptak a községben vitézi címmel járó földet.

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

Tarján a török kiűzése után Héreg filiájaként szerepelt, 1756-tól plébánia. Katolikus templomát Esterházy József építtette - tornyát utóbb -, 1863-ban emelték az orsószerűen kiszélesedő főutcából keletkezett térre. A templom titulusát 1961-ben Szent Györgyről Krisztus királyra változtatták. Plébániaháza az 1750-es évekből származik, 1885-ben bővítették. Iskolájukat 1756-ban létesítették. Anyakönyveiket 1756-tól őrzik.

1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Katolikus Egylet, Oltár Egylet, Rózsafűzér Társulat. A református egyházközség létéről 1682-től vannak adatok. Ekkor létesült iskolájuk is. Az anyaköny- vezése 1732-től folyamatos. Temploma a türelmi rendelet kiadását követően épült. Az egyházközség irat- és levéltára helyben kutatható.

MŰEMLÉKEK

Műemlék a Fellner Jakab tervei szerint 1775-1778 között emelt barokk katolikus templom. Főoltára a 18. század végén készült copf stílusban. Műemlék jellegű az 1785-ben épített későbarokk református templom és a 18. század végén faragott népies barokk Szentháromság-szobor. A Somlóhegyen gótikus 15. századi várromok láthatók.

NEVEZETES SZEMÉLY

GYŐRY Sándor (Tarján, 1795. április 15. - Pest, 1870. március 9.) mérnök, matematikus, műszaki író, az MTA tagja.

Nevét a helyi általános iskola 1990 óta viseli.

BIBLIOGRÁFIA

BIRKÁS Gábor-LIPKA József: Állattenyésztés, földművelés Tarjánban.Tarján, 1976. 6.1. - Gépirat. - MK.

GYÜSZI László: A Komárom megyei nemzetiségek identitástudatáról. = Új Forrás, 1988. 5. sz. 57-61.1.

KLINGER Lőrincné: Általános iskolai szakkör Tarjánban. In: Komárom Megyei Néprajzi Füzetek 1. Tatabánya, 1985. 76-77.1.

KOVÁCS Katalin-BEKE Kornélia: Építkezés, táplálkozás, viselet Tarjánban. Tarján, 1976. 7.1. - Gépirat. -TM.

SZEGEDI Jánosné: Tarján község története (1326-1967). Tarján, 1967. 34.1. - Gépirat. - MK.

SZEGEDI Jánosné: Német tájház Tarjánban. In: Komárom Megyei Néprajzi Füzetek 1. Tatabánya, 1985. 74.1.

TÚRI Róbert: Népi szokások Tarjánban. Tarján, 1976. 7/1. - Gépirat. -TK.

 

67. Tarján pecsétje. 1850 körül.

 

TÁRKÁNY

Elnevezése feltehetően török eredetű, az ótörök tarqan főember, alkirály jelentésű főnévre vezethető vissza. Felmerülhet a személynévből való származtatás lehetősége is. A törökből átvett tárkány a kerszténység felvétele előtt kovácsot jelent.

Okleveles említése: 1237: Tarcan, 1327: Tarkan, 1332: Tharkan.

A tarkányi nemeseket 1327-től említik.

1368-ban Tárkanyi Finta özvegye birtokát unokájának, Mohi Gergelynek adományozta. 1492-ben Tarkanyi András eladta itteni jószágát Tarch Mártonnak. 1543-ban a törökök elpusztították Vasdinnye és Ölbő falvakkal együtt. Ölbő neve török eredetű személynévből keletkezett magyar névadással. Okleveles említése 1210: Ilbeni, 1221: Elby. 1210-ben Opus, 1213-ban Catlu nevű birtokosai hagyták javadalmaikat a pannonhalmi főapátságra. 1848-ban 56-an lakták. 1960-ban 12 házban 24-en éltek.

Vasdinnye nevének előtagja hajdani tulajdonosára, a Vas családra utal. Okleveles említése: 1093: Dinna. A pannonhalmi főapátság birtoka volt. A 12. században Szent Márton tiszteletére emelt temploma állott, 1543-ban pusztult el. A hódoltság után birtokrésze volt itt a Kulcsár, a Gyárfás, az Iványi, a Bükki Nagy, a Tarczay és a Némai családnak. 1755-ben az egész pusztát a Battyhyányiak szerezték meg. Tőlük 1851-ben kobozták el, és előbb a kincstár, majd a kisbéri ménesbirtok tulajdonába ment át. 1650 után földesura - a pannonhalmi főapátság- többszöri eredménytelen kísérlet után tudta csak betelepíteni többségükben református magyarokkal. Református elemi iskola az egyház meglapításától, katolikus 1807-től működött a községben.

Az 1784-1787-es népszámlálás szerint 136 házban 205 család élt, népessége 1170 fő volt. 1 papot, 3 nemest, 10 polgárt, 80 parasztot, utóbbi kettő 86 örökösét és 131 zsellért írtak össze. 1848-ban 1551-en lakták, közülük 1208 katolikus, 311 református, 24 zsidó és 15 evangélikus vallású. Ekkor 64 úrbéri telke volt. Szőlővel, erdővel, bő legelővel rendelkezett. Az 1908-as tűzvészben a község nagyobb része leégett. Az első világháborúban mintegy 500 tárkányi vett részt, közülük 140 hősi halált halt. 1924-ben hősi emlékművet állítottak.

A község társadalmának aktivitását jelzi, hogy 1928-ban megalakult a Magyar Katholikus Nőegyletek Országos Szövetségének helyi csoportja. Ezt követte 1930-ban az Önkéntes Tűzoltótestület, majd 1949-ben a Vadásztársaság.

A második világháború harcai 1945. március 27-én értek véget a falu területén. A Tárkányi Egyetértés Termelőszövetkezet 1959-ben alakult meg. 1987-ben2493 hektáron gazdálkodott. 1970-ben határának egy részét Bábolnához csatolták, 1977-ben Bábolnával közös tanácsú községgé alakult, 1991-ben lett ismét önálló. Lakossága 1990-ben 1697 fő, területe 6499 hektár volt.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei őrzik a régi településszerkezet emlékeit: utalnak a régi volt tulajdonosokra. Pusztaszentegyház (a helyi hagyomány szerint a falu régi helye), Oncsa-házak (Dózsa Gy. út.), Szabadosok (az illetményföldek neve), Csepi-földek (régen a csépieké volt).

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

A katolikusok 1684 után költöztek a faluba. A katolikus plébánia megszervezése után Saugh pannon- halmi főapát 1734-ben építtetett templomot. Ezt később valószínűleg lebontották, amikor - 1790 táján - újat emeltek. A Szent László király tiszteletére szentelt templomot 1881-82-ben átépítették.

Anyakönyveit 1722-től vezetik.

Az 1670-es évektől főleg reformátusok települtek ide. A betelepülést követően gyülekezetet alkottak, erre utalnak a szórványosan fennmaradt források, de a vallásüldözés miatt 1722-1787 között egyházuk nem működhetett, templomukat a főapát elvette. Anyakönyveiket 1787 óta őrzik. Irat- és levéltáruk helyben kutatható. Jelenlegi templomuk 1800-ban épült.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű épület a copf stílusú 1775-ben épült római katolikus plébániaház, és az 1790-ben emelt, 1881-82-ben átépített későbarokk katolikus templom. Figyelemre méltó a templom kerítéséhez kapcsolódó kis védőépületben elhelyezett feszület és korpusz.

NEVEZETES SZEMÉLYEK

SENNYEY László (Tárkány, 1632. május 6. - Nagyszombat, 1702. január 13.) jezsuita szerzetes, egyetemi tanár, történetíró.

MÁTUSZ György (Komárom, 1887. január 3. -?) bencés gimnáziumi tanár, plébános Tárkányon. Egyházi író és publicista.

BIBLIOGRÁFIA

GYÜSZI László: Történelmi pillanatképek a 19. századból. = Új Forrás, 1973. 2. sz. 64-70.1. - Ete, Tárkány.

HORVÁTH Jolán: Lakóhelyem gazdasági-társadalmi fejlődése a felszabadulástól napjainkig. Tárkány, 1968-1969. 33 1., ülusztr. - Gépirat. - ET.

LÁNCZOS Zoltán: A tárkányi Egyetértés Mg. Termelőszövetkezet Bp., 1985. 20.1. - Gépirat. - MK. TÁRKÁNY község történetének áttekintése. Tárkány, 1959. 1.1. - Gépirat. - MK.

 

68. Tárkány pecsétje. 1810.

 

TÁT

Neve személynévből alakult magyar névadással, amely több forrásból is származtatható. Utalhat 'tolvaj" jelentésű szláv főnévre, vagy "békés" jelentésű török melléknévre, de az adományozóra is. Ma használatos névalakját a török kiűzése óta viseli.

Okleveles említése: 1146: That, (?) 1181: Taath, 1187: Tat, 1193: Tatu, 1269: Tath, 1276: Taat, 1304: Taath, 1329: Thaath.

1181-ben III. Béla az addigi királyi birtokot az esztergomi szentkirályi kereszteseknek adományozta. 1276-ban IV. László itt adott ki oklevelet. A viszonylag szerény régészeti feltárások is bizonyítják, hogy kis megszakításokkal az őskortól lakott hely. A jelentős római leletek mellett az Árpád-koriak a legfontosabbak. A középkori Tát a mai iskola és templom körüli belterületen feküdt.

Birtokosai többször változtak az évszázadok során. A keresztesek után az esztergomi káptalan birtokolta, 1566-tól az esztergomi szeminárium kezébe került, és ott is maradt az 1945. évi földreformig. 1288-tól vámszedési jogot kapott: a Tát-Bánhida úton Esztergomot elkerülő szekeresektől, árusoktól itt szedtek teljes vámot.

A török korban sokáig lakott hely volt. Az 1570-es defteriben 10 házzal szerepelt. 1685 augusztus 15-16-án Lotharingiai Károly Tát mellett verte meg Saiton Ibrahim pasa seregét. Ezt követően rövid időre elnéptelenedett a falu.

1699-ben már újra magyar családok lakták, akik mellé 1722-ben katolikus németeket telepítettek be, a Fekete-erdő vidékéről. 1701-ben már volt iskolamestere. Az 1784-87-es népszámláláskor tulajdonosa az esztergomi szeminárium. 95 házban 110 család élt, népessége 545 fő volt. 3 polgára, 58 parasztot, a kettő 51 örököpsét és 49 zsellért írtak össze.

Patakjai már a 18. században híressé vált malmokat hajtottak. Szántóin a több mint 400 kis- és törpebirtokos a múlt században többségében rozsot és kukoricát termesztett, szarvasmarhát tartott. 1850 körül téglagyára működött.

A társadalmi, gazdasági élet aktivitásának jeleként 1890-ben létrejött az Önkéntes Tűzoltó Testület, 1918-ban a "Hangya" Szövetkezet, majd a Gazdakör, 1925-ben a Levente Egyesület, 1926-ban az Iparosok és Kereskedők Olvasóköre, 1928-ban Stefánia Anya és Csecsemővédő Egyesület helyi csoportja, 1933-ban a Katolikus Legényegylet, 1941-ben a Magyarországi Németek Szövetsége helyi csoportja. Levéltári források utalnak még cserkészcsapat és fúvószenekar működésére is. Népkönyvtárát 1927-ben kapta a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól.

Az első világháborúban elesett hősök szobra, melyet 1930-ban állítottak Sződy Szilárd alkotása. Az 1930-40-es évekig a lakosság többsége földművelésből élt. A táti malom ekkorra jelentős gabona- feldolgozó üzemmé bővült.

Az 1930-as években egy katolikus elemi és gazdasági ismétlőiskola működött Táton. Az 1948. évi államosítás után emeletet építettek rá.

A Nyergesújfalu és Tát között 1927-1930-ban kiépített első magyarországi betonúton több ("automobil") sebességi világrekordot állítottak fel.

A második világháború harcai 1945. március 23-án értek véget a község területén. A második világ- háború áldozatainak száma 60 fő volt. Az ezt követő néhány évben éles ellentétek jellemezték a közéletet a német lakosság diszkriminációja és a kitelepítések miatt. 1949-ben megalakult a táti Vörös Csillag Mgtsz. 1950-től családi házas beépítés kezdődött a vasúti sinek két oldalán. 1956-tól a dorogi szénmedence bányászai számára új lakásokat építettek. 1959-ben elkészült Újtelepen - ma Tát-kertváros - egy 14 tantermes iskola.

Utóbb a Községi Tanács (mai Polgármesteri Hivatal) és a Művelődési otthon (1990-1991) is idekerült. Tát 1971. január 1-jétől nagyközség lett.

Bár 1978-ban csak a lakosság 6,65 %-a vallotta magát németnek, társadalmi súlyuk és a hagyományőrzés ennél jelentősebb. Jó színvonalon működő asszonykórusa, fúvószenekara van, gyümölcsöző testvérkapcsolatokat ápolnak német városokkal.

1984-től 1988-ig Esztergom vonzáskörzetéhez tartozott. Lakóinak száma 1990-ben 5286 fő volt, területe 1178 ha.

NÉPRAJZ

Jellegzetes Duna-parti település, a folyó vonalát kísérő főutcával.

Földrajzi nevei kétnyelvűek (magyar-német). Éppúgy utalnak a gazdálkodásra (Magtár, Szénmérleg), mint a mindennapi életre (Járvány Kórház, Régi temető, Árvízi házak). Az Únyi patakot vagy Öregárkot - korábbi szerepe miatt - inkább Malom-pataknak ismerik.

Mint a németek lakta falvakban általában, itt is hagyománya volt a farsangi kakasütésnek, kakasnyakazásnak.

KATOLIKUS EGYHÁZ

1271-ben az esztergomi keresztesek birtoka volt. Szent György tiszteletére emelt első temploma 1181-ben már állt. Később az esztergomi káptalan tulajdonába került. A középkori Szent György templomot a török időkben is használták, 1747-re újjáépítették. 1768-ban földrengés rongálta meg. A kegyúr, a Szent Istvánról elnevezett papnevelde 1860-ban a mai formájában építtette újjá. 1919-ig Dorog filiája, 1924-ben lett plébánia lett. A plébániaház 1976-ban épült.

Anyakönyveket 1920-tól találhatunk, előtte Dorogon anyakönyveztek. 1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Oltár Egylet, Egyházközségi Legényegylet, Egyházközségi Leányegylet, Szívgárda.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű az 1846-ban épült klasszicista stílusú magtár, valamint a 19. század második felében emelt Szentháromság-kápolna. Említést érdemel az előtte álló 1793-ból származó kereszt.

BIBLIOGRÁFIA

GYÜSZI László: Ipari-mezőgazdasági termelőszövetkezetek a dorogi járásban. = Új Forrás 1983. 1. sz. 29-54.1.

HORVÁTH István: Egy falusi néptanító pedagógiai munkássága. (A táti iskola és Seres Ferenc tanító.) Tát, 1979. - Gépirat.

KÁLMÁNFI Béla: A hajdani parasztsors és a régi bányászélet emlékei Esztergom környéke nemzetiségi népköltészetében. = Új Forrás, 1969. 3. sz. 63-73.1.

KÁTAI Ferenc: Tát története. (1181-1981) Nyolc évszázad krónikája. (Szerk.: Gombkötő Gábor. Kiad.: a Komárom Megyei Nyomda Váll. Lapnyomdája.) 95 1., 24 t., illusztr.

KÁTAI Ferencné: Tát könyvtári életének fejlődése a felszabadulás után. Szakdolgozat. Esztergom, 1980. - Gépirat. ET.

KOCH Róbert: Adalékok Tát község történetéhez I. rész. Öszegyűjt. - Táti iskolaszéki elnök. Tát, 1936.(Buzárovits ny.) 23 lev. - Fotómásolat.

KÖVECSES-Varga Etelka: Adatok a táti szigetek haszonvételeiről In: A Duna menti népek hagyományos műveltsége. Szerk: Halász Péter Bp., 1991.171-178. old.

KÖVECSES-Varga Etelka: Tát község a Volksbund és a sváb lakosság kollektív büntetésének éveiben. = LIMES 1992.1. sz. 74-33.1.

ORTUTAY András: Tát község könyörgő levele 1731-ből. = Új Forrás, 1981. 3. sz. 79-80.1.

REISZIG Ede: A jeruzsálemi Szent János-lovagrend Magyarországon. 2. rész. Bp., 1928. 206.1.

SZEKERESNÉ NISZLER Mária: A táti hídfő Esztergom és környékének felszabadítása. Kiad. a: Komárom megyei Tanács VB. Műv. Osztálya, a HNF Komárom Megyei Bizottsága. Tatabánya, 1984. 74.1. Komárom Megyei Honismereti Kiskönyvtár.)

 

69. Tát pecsétje. 1737.

A tatai mészároscéh tanulólevele 1807-ből
Lelőhely: Kuny Domokos Múzeum, Tata

 

TATA

Neve valószínűleg személynévből keletkezett, magyar névadással.

A Tata magyar személynév előzménye a (kereszt-) apa jelentésű magyar "tata" vagy a délolasz tata "apa" volt.

Okleveles említése 1093: Tata, 1152/1221: Tota, 1233: Thata, 1260: Tatha, Tata. 1459-ben Magyar- és Tót-Tata, 1489-ben Tothwaros-alakban olvasható a település neve, mégpedig a tót (szlovák) népnévnek és a város főnévnek azösszetételeként. Később a Tatát Tóvárostól elválasztó Öreg-tó névadó hatása lett erősebb: a Tótváros névalak Tóvárosra módosult. A terület az őskortól lakott. Szinte minden Észak-Dunántúlon honos kultúra emlékei megtalálhatók itt Ezek egyik jeles darabja a Cseke-tó melleti homokdombból előkerült téglavörös, agyag fúvóshangszer, az okarina.

A Képes Krónika leírása szerint Tata kezdeteit a bencés apátság létrejöttétől számíthatjuk. Az első adat melyből a tatai apátság meglétére következtethetünk, a pannonhalmi apátság 1093-beli birtokösszeírásában olvasható. Ebben Tata neve ugyan nem szerepel, de Szent Péter monostoráé igen, ami minden bizonnyal az itteni Szent Péter és Pál bencés apátságra utal. Ez az apátság a mai Tata területén, a Fürdő utcai bölcsőde térségében helyezkedett el. A13. század elején már két Tata nevű faluról is megemlékeznek a krónikák. Mindkettő hivatalos ügyeit az apátság intézte. 1250 körül a Csák nemzetségből származó Máté fia, István elvette Tatát a bencésektől. Maga a monostor azonban hiteleshely maradt a 13-14. században is. 1388-ban Zsigmond király ismét megerősítette az apátság jogait Alsó- és Felsőfalu birtokában, valamint hegyjogukban, szántóiakban és malmaikban. Fontos kiváltságként vámszedési jogot is élveztek, melyet a 15. század elején a vértesszentkereszti apátsággal megosztva gyakoroltak. A később teljesen elszegényedett apátságban 1508-ban már csak egy szerzetes élt.

A 14. század második felére megépült a vár, amely Tata legjelentősebb középkori épülete, meghatározta a környezetében lévő Ó- és Újtata életét. Károly Róbert uralkodása idején - 1326-tól - királyi birtokká vált. Zsigmond itt keltezett oklevelei bizonyítják, hogy sokat tartózkodott a vár falai között. 1412-ben már állhatott a korábbinál nagyobb, 50-60 helyiséget magában foglaló királyi vár, melynek építése vélhetően 1425-ben fejeződött be. Albert király is többször látogatott Tatára. Amikor a két pártra szakadt magyar nemesség a későbbi V. Lászlót kívánta trónra emelni Ulászlóval szemben, László hívei két napot tartózkodtak itt, Szent István koronáját maguknál tartva.

Mátyás 1464-1465 táján visszaváltotta Tatát, s újjáépíttette a várat. Mátyás és Beatrix 1472-1490 között pünkösd táján évente visszalátogatott a megszépített épületegyüttesbe. Mátyás halálát követően fia, Corvin János birtokolta a várat, mely 1494-től II. Ulászlóé lett, aki 1495. július 15-én oklevelet adott ki e helyen, 1496-ban itt fogadta a pestis elől menekülő pápai nunciust, 1506-ban pedig Cuspinianust, Miksa császár követét.

1510-ben a Bakócz Tamás vezette országgyűlésre érkezőknek adott otthont a vár. Ettől kezdve szerepe csökkent. Azonban, mint katonailag fontos építmény még a török időkben is támadások sorát élte át, s többször is gazdát cserélt. Az apátsághoz és a várhoz sok szállal kötődő Tata, valamint a középkorban a Kálvária-dombon plébánia-templommal rendelkező, s különböző neveken említett Szent Iván 1526-ig terjedő történetére kevés írásos emlék utal.

A régészeti leletek tanúsága szerint a legkorábbi település központja az apátság közelében lehetett, s vélhetően az 1100-as években keletkezett. Sajátossága - a kezdetektől meglévő kettősség - a földrajzi adottságokkal magyarázható. A települések közé épült vár, s a kereskedelmi útvonalak közelsége egyként hozzájárultak fejlődéséhez, A források 1357-ben még villa- (falu)ként említették, 1387-ben azonban már tatai cívisekről (polgár) és hospesekről (vendég)írnak. 1387-ben két plébániája volt. 1388-ban az apátság számára készült kiváltságlevél már külön említette Tatát (civitas, város), és Alsőfalut (Tóvárosi), továbbá Felsőfalut (minden bizonnyal Szent Iván hegyét). Mezővárosi jogait feltehetően 1457-1487 között nyerte el. Egy 1459-es birtokmegerősítő levél tanúsága szerint Ótata Magyar, míg Újtata Tót előnevet viselt.

A ferences rend Zsigmond korában telepedett meg Újtatán. Kolostoruk a mai Országgyűlés tér környékén volt. A 15. századi oklevelek mindkét Tata esetében vegyesen használják az "oppidium" és a "civitas" elnevezést.

Zsigmond és Mátyás építkezései hatására jelentős kézműves réteg telepedett meg a városban. 15. századi fejlettséget mutatja, hogy számosan tanultak lakói közül külföldön. így például Anthonius de Tata (Tatai Antal) 1464-ben még diák, 1469-ben már magister a bécsi egyetemen; Matheus de Tata (Tatai Máté) 1468-ban diák, 1472-ben prior szintén Bécsben; de megfordultak tatai diákok a perugiai egyetemen is.

A város fejlődése a 15. század végén, a 16. század elején megtört, s a török háborúk alatt teljesen leállt. A zsitvatoroki békét követően a tatai vár királyi birtok volt, de a töröknek is adózott. E miatt a terület újbóli benépesítése mindkét fél számára fontos volt. A betelepítés gyakorlati szervezője és irányítója Csáthy Gergely, aki 1608-ban a vele betelepülő 30 családdal együtt Ali Budai basától adómentességet, Prayner győri főkapitánytól pedig malomépítési engedélyt kapott. 1614-ben már 72 család lakta Tatát. Az új telepesek mezőgazdasági termeléssel foglalkoztak, de megjelentek a lakosok között a kézművesek is.

Az adómentesség megszűnését követően 1623-ban ismét elnéptelenedett a település. Újabb benépesülésére a nikolsburgi békét követően került sor. 1666-ban már ismét pecséttel bíró település lett. A török kiűzését követően egyenletessé vált a település fejlődése. Az 1700-as években készült összeírás - amely egységes településként kezeli Tatát - adatai már 223 családról adnak számot, akik közül 19 egész telkes, 1 család 3/4 telkes, 43 család 1/2 telkes míg 160 familia 1/4 telkes volt. A kézművesek közül a csapómesterek, a molnárok, ácsok, kovácsok, szabók, gombkötők, csizmadiák, vargák, s nem utolsósorban a fazekasok jelenlétéről tudósítanak az összeírások. A település birtokosai gyakran változtak: 1646-ban a Csákyaké, 1698-ban Krafft Ferenc Józsefé majd fiáé Gáspáré, végül 1727-től az Esterházy családé lett.

A várost birtokló új földesúr Tatával "ideiglenes", míg Tóvárossal "örökös" szerződést kötött, melyet 1747-ben, 1757-ben és 1762-ben újítottak meg. A szerződésben rögzített és teljesített robot megteremtette a nagyobb méretű csatornázások és építkezések feltételeit. A vízrendezési, csatornázási tervek elkészítésére és a munkálatok vezetésére Mikoviny Sámuel kapott megbízást Esterházy Józseftől. Az első eredmények 1747-ben éreztették hatásukat, a naszályi csatorna megépítése nyomán.

A gazdasági gyarapodás többek között összefüggött a további betelepítésekkel is. 1733-1750 között 50-60 német katolikus család költözött Tatára, ők a magyar protestáns jobbágyok által lakott Kertalja településrészen kívül, a Kocs felé eső Újtelepen kaptak házépítési lehetőséget. E terület máig megőrizte német nevének (Neu Stift) magyarosult változatát (Nájstik). Ebben a korszakban cseh és morva iparosok is érkeztek. Az 1763-as összeírás Tata, Tóváros és Váralja összesen 664 házában 3986 lakost számlált. A szlovákoknak az össznépességen belüli súlyát jelzi, hogy 1776-ban a tóvárosi kapucinus templomban hetente tartottak szlovák nyelvű istentiszteleteket.

Esterházy József, majd Miklós a vízgazdálkodási munkák és betelepítések mellett F. A. Pilgram, majd Fellner Jakab vezetésével olyan épületek sorát hozta létre, melyek máig meghatározzák Tata arculatát. A nevük által fémjelzett évtizedekben készült el a plébániatemplom, a két saroktoronnyal szegélyezett kastély, Balogh Ferenc régens lakása, a lovarda, s egyéb építmények. Esterházy Ferenc megépítette az angolparkot a Cseke tó partján, s annak részeként az úgynevezett "műromokat". Tata gazdasági életét a mezőgazdaság mellett a manufaktúrák és a céhek működése jellemezte. Számos malma és céhe (bognár, szűcs, varga, kerékgyártó, molnár, asztalos, lakatos, csizmadia, gombkötő, puskaműves és borbélysebész) fontos szerepet játszott a környék életében.

Leghíresebb azonban a fazekassága. Céhhagyományaikra támaszkodva hozta létre Esterházy II. József gróf 1758-ban a majolika manufaktúrát, melyet 1759-1762 között a Holicsból szegődtetett Pfeiffer Sebes- tyén vezetett. A majolika manufaktúra helyébe a 19. század elején az 1824-ben telepített, Fischer Mózes Áron tulajdonát képező kőedénygyár lépett. A gyár legjelesebb - s máig fennmaradt edényei— Schweiger Antal és Schlágl György munkásságát dicsérik.

 

Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint:

  tulajdonos ház család népesség pap nemes tisztviselő polgár paraszt utóbbi 2 örököse zsellér egyéb
Tata Esterházy Ferenc gróf 543 830 3717 11 85 4 123 185 258 392 94
Tóváros -"- 421 712 3015 18 19 2 126 - 91 541 81
Váralja -"- 83 128 592 - 8 2 16 - 14 110 20
    1047 1670 7324 29 112 8 265 185 363 1043 195

 

A 18-19. század fordulóján a nemesi felkelések egyikének, az 1797. évinek Komárom és Tata volt a kijelölt gyülekezési helye. A Komárom Vármegyei nemesi felkelők itt tették le az esküt 1797. június 10-én. A franciákkal létrejött fegyverszünet idején - 1809. augusztus 22-től november 21-ig - ismét királyi vendége volt Tatának I. Ferenc császár személyében, aki itt - az Esterházy kastély keleti tornyának szobájában - írta alá október 14-én a schönbrunni békét.

Tatát 1811-ben Esterházy Miklós örökölte az uradalommal együtt. A 19. század elejének jellemző adatait az 1818. évi összeírás tartalmazza. Mindhárom városrész külön tanáccsal rendelkezett. Tata határa 11 900, Váraljáé 850, Tóvárosé 2540 holdnyi területet foglalt magában. Említi továbbá a 600 holdas Nagy- vagy Öregtavat, az annak nyugati partján álló várat, továbbá a vár tövében fakadó melegvízű forrást, a 30 holdnyi területű Cseke tavat, valamint nyolc kalló és három egyéb malmot.

Váralját 1836-ban Tatához csatolták. Ettől kezdődően Tata és Tóváros egyre inkább elkülönült egymástól.

A település a 17-19. században a gazdaság mellett iskolái révén is fontos szerepet játszott a környék életében. Első iskoláját, melyet 1612-ben Szenczi Molnár Albert is meglátogatott, 1608-tól a reformátusok működtették a Szent Ilona templommal szemben lévő két házban. Ezt az 1670-es években a debreceni református kollégium partikuláris iskolájaként középfokúvá fejlesztették. Csáky László, Tata földesura az iskolát elvette a reformátusoktól, majd 600 forintért visszaadta; 1759-ben Komárom vármegye immár véglegesen elvette azt a reformátusoktól. Szerepét 1765-től a piaristák hatosztályos gimnáziuma vette át. A 19. század elején egy-egy tanítóval összesen három "nemzeti iskola" működött a két mezővárosban, de létezett egy negyedik is 1736-1835 között a németek lakta Neustiftben.

A 18. század végétől már volt orvosuk. 1831-ben két gyógyszertára, s a századelőn már ispotálya is működött. Tata 1848-49-es szerepét az aulikus Esterházy család jelenléte és érdekeltsége határozta meg. A tatai származású Hamary Dániel, a márciusi ifjak jeles egyénisége a március 15-ét követő napokban társaival együtt gyújtó hangú beszédekkel lelkesítette Tata polgárait. Sajátos módon éppen Esterházy Pál vezetésével - elsőként Komárom vármegyében - itt alakult meg a nemzetőrség. A család feje, Esterházy Miklós és legidősebb fia, Miklós Ferenc ezzel szemben a számító óvatosság szellemében politizált. Az 1848. november 12-ei windischgrátzi proklamációt követően az Eszterházy-uradalom gabonaszállításaival nyíltan a Habsburg- ház mellé állt. A család, Esterházy Pál nemzetőrparancsnoki szereplése ellenére teljes mértékben élvezte a császári ház bizalmát. A császári csapatok 1848 decemberétől 1849 áprilisának végéig tartózkodtak a tatai uradalmi központban. Ez lehetővé tette, hogy az Esterházyak határozottan lépjenek fel a forradalom és szabadságharc mellett álló parasztokkal szemben.

1849. május 23-án Esterházy Miklós gróf kiáltványban szólította fel birtokostársait a szabadságharc elleni szervezkedésre.

A szabadságharc leverését megelőző hónapoktól Komárom várának elestéig többször megfordult a várkastélyban Görgey, Windischgrátz és Haynau is. Tata ez idő tájt nem hadi fontossága, inkább pihenést adó nyugalma révén játszott szerepet a szembenálló hadak vezetőinek életében. A közigazgatás 19. századi modernizálódása folyamatosan ébren tartotta a községek egyesítésének gondolatát, mely különböző okok miatt ütközött az Esterházyak érdekeivel. Az egyesítésre 1853. június 23-án mégis sor került. A két település 1859-ig élt együtt. Az egyesítés gondolata 1887-ben ismét felvetődött, megvalósítására azonban ekkor nem került sor.

Az 1860-as évekre alakultak ki azok a polgári birtokviszonyok, amelyek 1945-ig meghatározták a földesúri és a paraszti gazdálkodás fejlődését. Tata határát az 1880-as évekig a háromnyomásos gazdálkodás szabályai szerint művelték. Az 1800-as éveket megelőzően a gabonafélék - búza, rozs - termelése volt a meghatározó. Ezt követően terjedtek el a kapásnövények, főleg a kukorica és a burgonya, majd a cukorrépa. Fontos szerepet játszott a termelési ágak között a szőlő-, a gyümölcstermesztés és az állattenyésztés. Ez utóbbit a szarvasmarha-, ló-, juh-, sertés-, baromfitartás és a méhészet túlsúlya jellemezte. Két cukorgyára is működött az 1850-es években; a 19. század végére mindkettőt bezárták. A közelgő ezredforduló változást hozott az ipar más területein is. A kőedénygyár helyébe a Hardtmudt-féle kályhagyár lépett. 1853-tól itt üzemelt az ország hatodik bőrgyára, melyet 1891-ben Mehlschmidt Gyula és örököseinek bőrgyárai váltottak fel. A helyi kézműipari hagyományokra épült a pokróc-, tarisznya- és szőnyeggyár, a pezsgőgyár, a szappangyár, a szeszgyár valamint a Stark és Stumfold-féle kékfestő üzem. 1883-ban megnyitották az "ipartanodát", melynek első két osztályába 200 tanonc járt.

A kereskedelem az 1890-es évek végén indult látványos fejlődésnek. 1900-ban 256, 1910-ben 311 fő űzte ezt a foglalkozást. Fellendülését segítette az 1869-ben alapított Tata és Tóvárosi Takarékpénztár. A városiasodás jeleként 1882-1913 között új utcák nyíltak, 1886-ban megépült a Tatát Tatatóvárossal összekötő út, 1869-ben felépült a Kaszinó és 1885-1886-ban az új városháza. 1883-ban indult a város további fejlődését elősegítő Budapest-Bicske-Galla-Tata-Győr vasútvonal építése.

A 19. század közepén, 1856-ban a 6-12 éves kort magában foglaló iskolakötelezettség teljesítését Tatán katolikus, valamint református elemi, izraelita főelemi és egy magán-leánynevelde, míg Tóvároson egy katolikus elemi iskola biztosította. Ehhez csatlakozott 1875-ben a nyilvános elemi leány népiskola. Tata község gazdasági népiskolája 1906 őszén nyitotta meg kapuit. Tata első nyilvános jellegű polgári leány- iskolája 1903-tól működött. 1850-ben gróf Thun Leo rendelete nyomán az egykori hat osztályos piarista gimnázium négyosztályos kisgimnáziummá vált. A fejlődést az 1891. szeptember 11-én felavatott új gimnáziumi épület biztosította, mely végül 1911-ben nyerte el a főgimnáziumi rangot. Az első egyházi óvodát 1884 július 22-én létesítette Esterházy Miklós. A községi óvoda 1912-ben kezdte meg működését. A századfordulón 1307-en dolgoztak a mezőgazdaságban, 1621-en az iparban és 218-an a közszolgálatban. A nagybirtokosokat az Esterházyak képviselték, a középosztály - melynek java része kisiparos volt— a lakosság 45 %-át képezte. A zsidóság az 1880-as években az összlakosság 10,1 %-át adta. A település életében fontos szerepet játszott a honvédség, mely 14,1 %-ot tett ki. Tata és Tóváros sok katonát küldött az első világháború frontjaira, közülük 102 tatai és 154 tóvárosi elesett.

A tanácsköztársaságot követően 1920 februárjában vette át az uradalom igazgatását gróf Esterházy Ferenc. Tata 1919-ben rövid ideig román megszállás alatt volt. 1921. október 24-én - a sikertelen király- puccsot követően - itt vették őrizetbe a várkastélyban meghúzódó IV. Károlyt és Zita királynét. A két világháború között az üzemek általában 20-30 munkást foglalkoztattak. A harmincas években Tatán 304, Tóvároson 272 iparos működött. 1930-ban a gyárak által foglalkoztatottak a családtagokkal együtt mintegy 20 %-át képezték a lakosságnak. A helyi társadalom fejlettségére utal az egyesületi élet gazdasága. 1872-től folyamatosan mintegy hatvan egyesületet, egyletet, társaságot jegyeztek be.

1872-1901: Tatai és Tóvárosi Polgári Olvasókör, Tatai és Tóvárosi Jótékony Nőegylet, Tatai és Tóvárosi Önkéntes Tűzoltó Egylet, Tatai és Tóvárosi Katholikus Legényegylet, Tata-tóvárosi, Tatai Járási Ipartestület, Tatai Polgári Temetkezési Szövetkezet, Tatai és Tóvárosi Nőegylet, Tata és Vidéke Ipartestület, 1902- 1909: Tata-tóvárosi Kereskedők Egyesülete, Magyarországi Famunkások Szövetkezete, 1905: Keresztény Polgári Kör, Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíjas Egyletének fiókja, Tatatóvárosi és Tatavidéki Keresztény Szocialista Munkásegylet, Tatai Polgári Olvasókör, 1910-1919: Magyarországi Rokkantsegélyező Egylet 357. sz. fiókpénztára, Gazdakör, Kereskedők Egyesülete, Tata-tóvárosi Építőmunkások Asztaltársasága, Tatai Patronáns Egyesület, 1920-1929: Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége Tatai Csoportja, Tata és Tóvárosi Casino Egylet, Tata Helyőrségi Tudományos Kaszinó Egyesület, a "Honsz" fiókja, Tata-tóvárosi Atlétikai Club, Hadiözvegyek és Hadiárvák tatai fiókcsoportja, az Országos Frontharcos Szövetség helyi csoportja, Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége Tata-tóvárosi helyi csoportja, Tata-tóvárosi Atlétikai Club, Tatai Creatív Egylet, Magyarországi Építő- munkások Tata-tóvárosi helyi csoportja, Országos Iparos Párt Tatai Alakulat, Levente Egyesület Tata, Levente Egyesület Tata-tóváros, Tata és Tóvárosi Katolikus Kör, Tatai Gazdakör Tejszövetkezete, Frontharcos Szövetség helyi csoportja, Tata-tóváros és Vidéke Temetkezési Egylet, Tata-tóvárosi és Tatai Járási Anya- és Csecsemővédelmi Egyesület, mint az Országos Stefániaszövetség helyi csoportja, Magyarországi Bőripari Munkások Szövetsége Tóvárosi helyi csoportja, 1930- 1947: Tóvárosi Polgári Lövészegylet, Tatai Polgári Lövészegylet, Piarista Diákszövetség, Tata-tóvárosi Építőipari Munkások Szövetségének helyi csoportja, Tata-tóvárosi Helyőrségi Tudományos Kaszinó Egyesület, Katolikus Legényegylet, Magyar Parasztszövetség helyi csoportja, Tatai Gazdakör, Magyar Királyi Postatisztek Országos Egyesületének helyi csoportja, 1948-1950: Tata és Vidéke Temetkezési, Biztosító Egyesület, Tata és Vidéke Kiskereskedők Egyesülete, mint a Kereskedők Országos Szabadszervezetének helyi csoportja/Tatai Kisiparosok Országos Szabadszervezetének helyi csoportja. Levéltári források utalnak még a Tatai Református Leánykör és a Tata-tóvárosi Vöröskereszt fiókegyletének működésére.

Az említett egyesületek mellett több énekkarról is tudunk. Ezek voltak többek között a Tata-tóvárosi Keresztény Polgári Dalkör, a Tata és Vidéke Ipartestület Dalárdája, a Tatai Református Férfikar, a Tatai Piaristák Dalköre, a Tatai Keresztény Polgári Dalkör.

Az idegenforgalom fejlesztésének igénye Tata és Tóváros részéről egybeesett az uradalmat bíró Esterházy Ferenc törekvéseivel. A továbblépés csak a két-település egyesülése révén volt biztosítható. Erre 1938-ban kerülhetett ismét sor.

A vármegye iskolán kívüli népművelésének központja nem a megyeszékhelyen, azaz Esztergomban, hanem Tatán volt. 1929-től szabadegyetemet szerveztek Tatán, s Esterházy Ferenc kezdeményezésére 1934-1936jŁÖzött három egymást követő nyáron megrendezték a "Tata-tóvárosi Ünnepi Játékok"-at, amelyek részét képezték a "Budapesti Ünnepi Hetek" programjának. Az első, mintegy ötezer látogatót vonzó esten Leoncavallo: Bajazzók című operája, valamint Weiner Leó: Csongor és Tündéje került színre. 1935-ben Wagner Tannháuserjét - magyarországi szabadtéri ősbemutató - adták elő Ferencsik János vezényletével.

Az idegenforgalom érdekeit szolgálta az, hogy a korábban zárt körű gimnáziumi múzeumot 1934-ben 10-én zeneiskola létesült. Tata szellemi kisugárzó hatásának felerősödésében fontos szerepet játszott az 1940-1944 között Benda Kálmán vezetésével működő népfőiskola, s a Baj, Kocs és Vértestolna lakosságát ellátó Népkönyvtár.

A II. világháború harcai 1945. március 19-én értek véget Tatán. A háború során viszonylag kevés kár keletkezett a városban. A veszteségek nem érték el a 13 %-ot sem. A háborús károk felszámolásához, az élet normalizálódásához viszonylag kevés idő kellett. Megalakult a járási Nemzeti Bizottság, és megkezdődtek Tatán a megyei Nemzeti Bizottság létrehozására az előkészületek. Elérkezettnek látták az időt arra, hogy megszerezzék a varos számára a megyeszékhelyi szerepkört. Erre 1946 október 4-én hivatalosan is bejelentették igényüket.

A döntés nyomán azonban nem Tata, hanem Tatabánya lett a megye székhelye. Tata fejlődés nem állt meg. 1954-ben városi rangra emelték. A megyeszékhely közelsége, a szép természeti környezet egyként hozzájárult ahhoz, hogy arányosan fejlett kisvárossá váljék. A később itt megépített Megyei Művelődési Központ, a Megyei Múzeumi Szervezet, az Edzőtábor, a tópartra települt országos képző- és továbbképző központok fontos szerepet biztosítottak a város számára az ország szellemi és sportéletében. 1974-ig megtartotta járási székhely rangját az ehhez szükséges intézményekkel egyetemben. A tatai születésű, nemzetközi hírű közigazgatástudományi szakember, Magyary Zoltán kezdeményezésére a közigazgatásban már a 30-as években is újító szerepet vállaló Tata kivívta magának a jogot arra, hogy a járások felszámolására irányuló országos kísérlet egyik tagjaként 1975-től mint vonzáskörzeti központ működjön. Ezt a szerepkörét e közigazgatási modell működésének megszűntéig (1988) megőrizte. Mindezek együttesen azt eredményezték, hogy lakosságának száma az 1941. évi 12 328-cal szemben, 1990-re elérte a 25 049 főt. Területe 6897 ha volt.

KATOLIKUS, EVANGÉLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ, ZSIDÓ HITKÖZSÉG

A 11. században Szent Péter és Pál tiszteletére bencés apátság épült, e köré települt Tata. Fénykorában, a 15-16. században a Szent Iván hegyen állt Szent János temploma, és Szent Balázs tiszteletére is emeltek templomot. Tóváros területén a ferencrendiek kolostorát ismerjük.

1751-1784 között kezdték építeni a tatai nagytemplomot. Esterházy Miklós 1743-ban Tóvároson a kapucinusoknak, 1766-ban Tatán a kegyesrendieknek épített templomot. Neki köszönhető a kegyesrendi szerzetesek zárdájának építése is. 1761-ben 25-30 növendék nevelőintézete volt itt. Tata 1689-ben kapott plébániát. (Tata I.) Ettől kezdve vezeti anyakönyveit. Tóváros egyházközsége 1932-ben önállósult. Azóta itt, a kapucinus rendház kebelében működő plébánián is anyakönyveznek. (Tata II.)

Az evangélikus gyülekezet története szorosan összefügg a helyi reformátusokéval. A török időkben Komárom várparancsnoka nagyobb számú vegyes, magyar és német csapatot küldött fiókvárának, Tatának megerősítésére, akik magukkal hozták az "új hitet”. 1578-ban a vár helyőrségének evangélikusai Péter balfi lelkészt kérik tábori papjuknak. 1580-ban a rostocki Schubert János győri tábori pap került Tatára. Istentiszteleteiket a Quadrumpalota kápolnájában tartották, mert az 1577 körüli építéseknél Süess Orbán építési főfelügyelő tanácsára "minden közelben levő hidat és-templomot lerombolnak, hogy azokban az ellenség meg ne vonhassa magát." Az 1608-ban újratelepült Tata lakosai evangélikusok és reformátusok voltak, felesen. 1624-től egy ideig az evangélikusoknak és a reformátusoknak Mányoky Mihály református lelkész személyében közös lelkipásztoruk volt. Istentiszteleteiket a "Szent Balázs" templomban tartották. Volt paplakjuk, iskolájuk és tanítójuk is.

Az evangélikus gyülekezet 1919 után átmenetileg Komárom, majd az 1926-ban történt önállósodásig Szend leányegyháza. Saját imaházuk 1927-ben épült. Anyakönyveiket ekkortól vezetik. Filiái: Vértesszőlős, Dunaalmás, Kocs, Szomód, Naszály, Neszmély.

A reformátusok már 1608-ban iskolarektort hoztak Komáromból: Pécseli Király Imre, a jeles egyházi énekíró személyében. A fent említett Mányoky Mihályt (az ő fia volt Mányoky Ádám festőművész) Szenczi Száki János felsődunamelléki püspök követte.

Az 1674. évi pozsonyi vésztörvényszék elé idézték a püspököt és az iskolamestert is, majd száműzték őket. Szenczi 1675-ben Velencében hunyt el. Az üldözések során elvett templomot egy évtizeddel később még visszakapták. (Ez azonos a középkori eredetű, később lebontott Szent Balázs templommal, mely a mai Mária-szobor helyén állt.) 1699-ben a földesúr a katolikus egyháznak adatta vissza a templomot. A reformátusok ekkor a mai helyén "fából és sövényből" oratóriumot (templomot) és iskolát építettek. A Rákóczi-szabadságharc leverését követően átmenetileg fellendült az egyházi élet: iskolája középiskolává fejlődött.

Mária Terézia uralkodása idején, 1744-től a "csendes ellenreformáció" előbb az iskolát sorvasztotta vissza elemi fokúra, majd 1759. augusztus 23-24-én a templomot a reformátusoktól elvették, földig lerombolták, a lelkészt és az iskolamestert a városból kitiltották. A türelmi rendelet kihirdetéséig az egyház az ún. "árva eklézsiák" sorsára jutott.

1783 után az egyház iskolát, templomot, tanító- és lelkészlakást épített. A 20. század elején a korábbi két tantermes iskolát újabb kettővel bővítették, az utcafronton új tanítólakásokat, illetve lelkészlakást építettek. Az egyházközség 1946-ban vásárolta meg a Somogyi Béla u. 5. sz. alatti lakóházat, és alakította át imaházzá. Anyakönyveit 1713-tól őrzi. Régi levéltárának egy része a Pápai Egyházkerületi Levéltárban, másik része a Lelkészi Hivatalban kutatható. Legrégibb úrasztali kelyhe középkori gótikus mestermunka. Értékesek régi hímzett úrasztali terítői. Tata azok közé a települések közé tartozik, ahol feltehetően már a XIII. században megtelepedtek a zsidók.

1360-ban Nagy Lajos király rendeletével kiűzték őket, de 1364-ben visszatelepedhettek. Mátyás halála után a város ismét menekülésre kényszerítette őket. Ezt a város földesura, Corvin János is helyeselte, várnagyát is zsidó házakkal jutalmazta. 1518-ban már újra voltak zsidó lakosai Tatának. A szatmári béke után új zsidó lakosok érkeztek Cseh- és Németországból. Egy sírkő 1740-ből utal jelenlétükre. Zsinagógájukat 1749-ben tatarozni kellett, tehát jóval korábban épülhetett. Az Esterházy-uradalommal való szerződéseik 1758-ból, 1806-ból maradtak fönt. 1770-ben Tatán 310, Tóvároson 70 zsidó lakott. 1843-ból az összesített adatok ezer főt is meghaladó zsidó népességet regisztráltak. A korábbi magániskolák helyett 1851-ben egységes zsidó iskola jött létre.

A mai zsinagóga épületét 1861-ben a - régi átalakításával - Wechselmann Ignác tervezte. A Nőegylet 1878-ban, a Poel Cedek 1893-ban kezdte meg működését. A tatai zsidók jelentős szerepet játszottak a két település: Tata és Tóváros gazdasági és közéletében is. Már a XIX. század második felében elkezdődött a fővárosba költözés. A magyarországi kapitalizmus egyik sajátossága lett, hogy a korábbi vidéki keres- kedelmi centrumok veszítettek súlyukból. 1938-ban, a két település egyesítésekor Tatatóvárosnak 658 zsidó lakója volt, akiket később deportáltak.

MŰEMLÉKEK

Számos műemlék és műemlék jellegű épület őrzi az elmúlt évszázadok emlékét. Közülük a legrégebbi a 13. századi eredetű Öregvár, melyet a 18. században előbb a barokk, majd 1815 után Charles Moreau, illetve Schmidt Frigyes tervei szerint a romantika jegyében építettek át.

A török hódoltságig meglévő szobrok, ötvösremekek, művészi alkotások a 150 éves megszállás és a fel-fellángoló harcok alatt majdnem teljesen elpusztultak, s csak töredékek kerültek elő az ásatások során. A törökök kiűzése után a művészeket, építészeket (Fellner Jakab, Schweiger Antal, Grossmann József) Esterházy József gróf hívta Tatára, ők a 18. század második felében alkottak maradandót (templomok, kastély, rendház, malmok, házak, számos lakóház, szobrok) a városban. Tata barokk hangulata az ő munkásságuk nyomán alakult ki. A volt Esterházy-kastély és melléképületei, az ún. Kis-kastély, az angolkert szökőkútja, az F. A. Pilgram és Fellner Jakab tervei szerint 1751-1787 között emelt római katolikus plébániatemplom, az egykori Miklós-malom, a Nepomuki Szent János-híd, a Kálvária-szoborcsoport meghatározó városképi jelentőségű alkotások. A város egyik jelképe, az ún. Óratorony 1763-ban készült Eder József ácsmester műhelyében.

KÉPZŐMŰVÉSZET

A két világháború között Dobroszláv Lajos és Hessky Iván révén Esztergommal is kapcsolatot tartó tatai képzőművészeti élet a Vaszary-villához kötődött. Vaszary János 1930-ban néhány növendékével, közöttük a Párizsból hazalátogató Vörös Bélával, valamint Berta Lászlóval a nagybányai művésztelep utódját kívánta itt megteremteni. A kezdeményezést nyolc esztendővel később gróf Esterházy Ferenc folytatta, több festőművészt látva vendégül Tatán. A meghívottak biztatására elhatározta, hogy a jövőben évente három írót, három képzőművészt és három muzsikust lát vendégül tatai birtokán. Nemzetközi fotókiállítást is rendeztek Tatatóvároson. E kiállításra 29 országból érkeztek alkotások. 1945 után számos képző- és iparművész keresett és talált otthont Tatán. A Jel, a Horizont és az Art 6. művészcsoport, valamint az újjáéledő fazekas- és fafaragó művészet (Cs. Kiss Ernő, Csiszár József, Végh Ákos és mások) méltatása a jövő műértőinek feladata.

FESTŐK, GRAFIKUSOK

ÁRENDÁS József grafikusművész

1946-ban született Imelyen. Iskoláit Tatán végezte, és itt kezdte meg művészeti tanulmányait Kerti Károly szakkörében.

Árendás József grafikusművész kiállítása. Tata, 1985. Kuny Domokos Múzeum. (Katalógus.)

 

BÁLINT Árpád festőművész

1870-ben született Tatatóvároson, főként állatképeket festett. Az 1930-as években hunyt el.

Régi tatai festők. (Bev. Bíró Endre.) Tata, 1986. Kuny Domokos Múzeum. (Katalógus.)

 

BLASKOVITS Ferenc festőművész

1859-ben született Bécsben. Az 1890-es évektől 1931-ben bekövetkezett haláláig Tatán élt és alkotott.

 

DOBROSZLÁV József festőművész

1932-ben született Felsőgallán, 1943-tól Tatán élt, itt végezte iskolai tanulmányait. Napjainkban Budapesten él és alkot.

Dobroszláv József festőművész kiállítása. Tata, 1981. Komárom Megyei Művelődési Központ. (Katalógus.)

Ury Ibolya: Dobroszláv József festőművész kiállítása. Katalógus. (Győr, 1987. XI. 19.-XII. 2. Képcsarnok Bemutató-terem)

 

DOBROSZLÁV Lajos festőművész

1902-ben született Vingán, 1926-tól 1942-ig Tatabányán, 1942-től 1986-ban bekövetkezett haláláig Tatán élt és alkotott.

Losonci Miklós: Dobroszláv Lajos képei a Csontváry-teremben. (1982. január-február.) = Új Forrás, 1982. 3. sz. 75-77.1.

Láncz Sándor: Dobroszláv Lajos emlékkiállítása. Katalógus. (Tata, 1987. Kuny Domokos Múzeum)

Tibély Gábor: Dobroszláv Lajos számadása. = Művészet, 1972. 4. sz. 33-35.1.

Urbach Zsuzsanna: Dobroszláv Lajos. = Szabad Művészet, 1955. 8. sz. 382-383.1.

Ury Ibolya: Dobroszláv Lajos festőművész (1902-1986) emlékkiállítása. Katalógus. (Budapest, 1988. Csók Galéria)

 

HESSKY Iván festőművész

1890-ben született Nagylángon, rajztanárként Tatán működött, 1950-ben bekövetkezett haláláig.

Green László: Hessky Iván. In: A Tatai Kegyestanítórendi gróf Eszterházy Miklós Gimnázium évkönyve 1942-43. iskolai évről. 4-5.1.

Körmendi Géza: Bevezető Hessky Iván kiállításának katalógusába. (Tata, 1978. Eötvös József Gimnázium díszterme)

 

HOFBAUER Imre festőművész

1905-ben született Mitrovicán, gyermekkorát, iskolaéveit Tatán töltötte, az 1930-as évek óta Londonban él és dolgozik.

Hofbauer Imre kiállítása. Bp. 1964. Kulturális Kapcsolatok Intézete. (Katalógus.)

 

HORVÁTH Ferenc festőművész

1933-ban született Tatán, Tatabányán kezdte művészeti munkásságát, majd 1991-ben bekövezett haláláig Budapesten élt és alkotott.

Németh Lajos: Bevezető Horváth Ferenc kiállításának katalógusába. (Tata, 1983. Kuny Domokos Múzeum)

Bevezető Horváth Ferenc kiállításának katalógusába. (Székesfehérvár, 1968. István Király Múzeum)

Wehner Tibor: Bevezető Horváth Ferenc kiállításának katalógusába. (Tata, Kuny Domokos Múzeum)

 

JAKUS Sándor festőművész

1906-ban született Győrött. 1910-től az 1988-ban bekövetkezett haláláig Tatán élt és dolgozott.

A hétköznapok festője. Jakus Sándor kiállítása elé. = Dolgozók Lapja, 1980. január 31. 4.1.

 

JUSZKÓ Béla festőművész

1877-ben született Tatán, Budapesten élt és dolgozott, 1969-ben hunyt el Bregenzben.

Ámon Vilmosné: Beszélgetés Juszkó Bélával. = Élet, 1924.158-159.1.

 

KERTI Károly grafikusművész

1917-ben született Magyarbólyon. 1957-től 1986-ban bekövetkezett haláláig Tatán élt, rajzpedagógusként működött.

Baranyai Judit, B.: Kerti Károly kiállításáról. = Művészet, 1961. 5. sz. 36-37.1.

Kerti Károly-Kóthay Ernő kiállítása 1969. (Katalógus.)

Kovács Péter: Kései levél Kerti Károlyhoz. = Új Forrás, 1987. 6. sz. 50-52.1.

Szabó László, Z.: Variációk az emberről. Kerti Károly grafikái. = Új Forrás, 1969. 2. sz. 59-62.1.

Wehner Tibor: Életutam mentén. Utolsó beszélgetés Kerti Károllyal. = Új Forrás, 1987. 2. sz. 60-64.1.

Wehner Tibor: Bevezető Kerti Károly grafikusművész kiállításának katalógusába. (Tata, 1975. Kuny Domokos Múzeum)

Wehner Tibor: Tata - rajzokban. = Új Forrás, 1976.1. sz. 147-150.1.

Wehner Tibor: Bevezető Kerti Károly (1917-1986) grafikusművész emlékkiállítása katalógusába. (Tata,1987. IX. 6.-X. 11. Kuny Domokos Múzeum)

Wehner Tibor összefoglalója és Vaderna József verse Kerti Károly veszprémi kiállításának katalógusában. (1983. VI. 10.-VII. 17.)

 

KÓTHAY Ernő festőművész

1926-ban született Bajóton, 1952-től az 1982-ben bekövetkezett haláláig Tatán élt és alkotott.

Kerti Károly-Kóthay Ernő kiállítása Tata város 10 éves jubileuma alkalmából 1964. Kuny Domokos Múzeum, Tata. (Katalógus.)

Kótay Ernő gyűjteményes kiállítása 1968. Kuny Domokos Múzeum, Tata. (Katalógus.)

Tatai képzőművészek kiállítása. 1969. (Katalógus.)

Fehér Zsuzsa, D.: Kóthay Ernő kiállításáról. = Művészet, 1969. 2. sz. 47.1.

Szabó László, Z.: Kóthay Ernőről. = Új Forrás, 1971. 3. sz. 101-102.1.

Vecsési Sándor: Búcsú Kóthay Ernőtől. = Új Forrás, 1982. 4. sz. 28-29.1.

Wehner Tibor: Bevezető Kóthay Ernő festőművész kiállításának katalógusába. (Tata, 1974. Kuny Domokos Múzeum)

 

KÓTHAY Péter festőművész

1954-ben született Tatán, szülővárosában él és alkot.

Képek, szobrok. = Dolgozók Lapja, 1985. március 6. 4.1.

Szirtes László: Ajánlás a Horizont Képzőművész csoport kiállításának katalógusába. (Tata, 1986. Művelődési Ház)

Mlakár Anna: Bevezető az ART 6 képzőművészeti csoport kiállításának (Tata, 1990. Művelődési Ház) katalógusba.

Wehner Tibor: Fiatal Komárom megyei képzőművészek kiállítása. (Tatabánya, 1987.1.16.-II.7. Közművelődés Háza) Katalógus.

 

KOVÁCS István grafikusművész

1942-ben született Budapesten, a hetvenes években Tatabányán, 1982 óta Tatán él és dolgozik.

Kovács István grafikái. = Dolgozók Lapja, 1978. október 17. 4.1.

Wehner Tibor: Kovács István. Tata, 1989. (Katalógus.)

Szirtes László: Ajánlás a Horizont képzőművészeti csoport kiállításának katalógusában. (Tata, 1986. Művelődési Ház)

 

MARTYN Ferenc festőművész

1899-ben született Kaposvárott, 1986-ban hunyt el Pécsett. Élete utolsó periódusában többször időzött és dolgozott Tatán.

Bertalan Vilmos: Bevezető Martyn Ferenc életmű-kiállításának katalógusába. (Budapest, 1978, Budapesti Történeti Múzeum)

Hárs Éva: Martyn Ferenc. Bp. 1975. Képzőművészeti Alap. 293.1.,

 

NAGY János festőművész

1922-ben született Debrecenben, 1948 és 1957 között Tatán élt és dolgozott.

Dékány István: A gyógyulás öröme. Látogatás Nagy János festőművésznél. = Dolgozók Lapja, 1955. 2. sz. 4.1.

Nagy János önéletrajza a Kuny Domokos Múzeum adattárában.

 

NAGYNÉ NYIKUS Anna szövő és hímző népi iparművész

1951-ben született Szőnyben. Tatán él és alkot.

 

NEUBERGER István festőművész

1953-ban született Tatán, itt kezdte meg művészeti tanulmányait. Budapesten él és dolgozik.

Schenk Lea: Közelítések. Neuberger István festményei a Kernstok Teremben. = Dolgozók Lapja, 1981.

Wehner Tibor: "Matatás T Bu Ede körül." Neuberger István festészete. = Művészet, 1985. 8. sz. 13-15.1.

Wehner Tibor: Bevezető a fiatal Komárom megyei képzőművészek kiállításának katalógusában. (Tatabánya, 1987.1.16.-n. 7. Közművelődés Háza)

 

PÁLLIK Béla festőművész

1845-ben született Nagymihályiban, 1908-ban hunyt el Budapesten. 1887-től néhány évig Tatán élt és dolgozott.

Lyka Károly: Pállik Béla. = Művészet, 1908. 384-389.1.

 

PAP Emil festőművész

1884-ben született Szolnokon. 1910-től, 1949-ben bekövetkezett haláláig Tatán élt és dolgozott.

Régi tatai festők. (Bev. Bíró Endre.) Tata, 1986. Kuny Domokos Múzeum. (Katalógus.)

 

STECH Alajos festőművész

1813-ban született Sasvárott. 1865-től 1887-ben bekövetkezett haláláig Tatán dolgozott.

Pruzsinszky: Stech Alajos 1813-1887. In: A Magyarországi Kegyestanítórend Tatai Algimnáziumának értesítője az 1886-87. tanévéről. Tata 1887. Kopasz J. ny. 3-6.1.

Wehner Tibor: Egy múlt századi naiv festő, Stech Alajos. In: Tata Barátainak Köre tájékoztatója 5.sz. Tata. (1983.) 97-105.1.

 

SCHADL János festőművész

1892-ben született Keszthelyen. Az 1920-as évektől 1944-ben bekövetkezett haláláig Tatán élt és alkotott.

Szabó Júlia: Schadl János 1892-1944. = Művészet, 1966. 3. sz. 25-28.1.

 

SZECSI Magda grafikusművész

Budapesten született 1958-ban.

1985-től Tatán él és dolgozik.

Lakatos László: Bemutatjuk Szécsi Magda grafikáit. = Művészeti Műhely, 1989. 2. sz. 19.1.

 

TROJKÓ Imre festőművész

1882-ben született Tatán. 1978-ban bekövetkezett haláláig itt élt és dolgozott.

Bucholz József: Megyei képzőművészek arcképcsarnoka. VII. Trojkó Imre. = Dolgozók Lapja, 1958. 62. sz.6.1.

Trojkó Imre életrajza a Kuny Domokos Múzeum adattárában.

 

VASZARY János festőművész

1867-ben született Kaposvárott. 1912-től 1939-ben bekövetkezett haláláig gyakran időzött, dolgozott Tatán.

Petrovics Elek-Kárpáti Aurél-Vaszary. Bp. 1941. Athenaeum.

Vaszary János biográfia és bibliográfia. Kaposvár, 1970. Palmiro Togliatti Könyvtár. 170.1.

Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp. 1978. Képzőművészeti Alap. 294.1. - ilusztr.

Wehner Tibor: Vaszary, Vaszary-tanítványok. Illusztr. = Új Forrás, 1978. 2. sz. 76-83.1.

Szíj Béla: Vaszary János. In: Tata Barátainak Köre tájékoztatója 1984. 72-77.1.

Pogány Gábor: Ötven éve halt meg Vaszary János. In.: Tata Barátainak Köre tájékoztatója 11. Tata. 1989. 59-64. L

Hommage áVaszary. Kortárs képzőművészeti kiállítás katalógusa. Tata. 1993. 37.1. Illusztr.

 

ZILAHI György festőművész

1929-ben született Tatán. 1966-ban hunyt el Budapesten,

Hagyatékát a tatai Kuny Domokos Múzeum őrzi.

Dávid Katalin: Zilahy György műtermében. = Művészet, 1964. 6. sz. 28.1.

Kerékgyártó István: Züahy György művészetéről. = Művészet, 1969. 6. sz. 37-38.1.

Németh Lajos: Bevezető Zilahy György kiállításának katalógusába. (Bp. 1966. Csók István Galéria)

Wehner Tibor: Bevezető Zilahy György emlékkiállításának katalógusába. (Tata, 1976. Kuny Domokos Múzeum)

Wehner Tibor: Zilahy György. (Szerk.: Virág Jenő) Tatabánya, 1985. 56.1. - illusztr. Komárom megyei Honismereti Kiskönyvtár

Wehner Tibor: Emlékezés Zilahy Györgyre. Jegyzet a művész emlékkiállításáról. = Új Forrás, 1976. 3. sz. 75-78.1.

SZOBRÁSZOK, IPARMŰVÉSZEK,

BOTTOS Gerő

1947-ben Tatán született, itt járt általános iskolába, majd a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett.

A Képzőművészeti Főiskolán Szabó István volt a mestere.

Rendszeres résztvevője országos tárlatoknak.

 

FARKASHÁZY FISCHER Dezső

1827-ben született Tatán, itt is halt meg 1914-ben.

Porcelánfestő és gyáros, a tatai porcelánműhely alapítója.

 

FARKASHÁZY FISCHER Mór keramikus

1779 vagy 1780-ban született Tatán. A herendi porcelángyár tulajdonosa, majd a tatai majolikagyár festője volt.

1880-ban Tatán hunyt el.

Molnár László: Farkasházy Fischer Mór emlékezete. = Új Forrás, 1882. 6. sz. 72-76.1.

 

FARKASHÁZY FISCHER Vilmos

1839-ben Tatán született, 1921-ben Budapesten halt meg. Porcelánfestő és gyáros volt.

 

GAÁL Zsuzsa textiltervező iparművész.

1940-ben született Győrben, gyermekkorát Tatán töltötte, az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett.

Budapesten él és dolgozik.

Gaál Zsuzsa iparművész katalógusa. Tata, 1978. Kuny Domokos Múzeum.

Wehner Tibor: Textü síkban és térben. = Dolgozók Lapja, 1978. márc. 26. 4.1.

 

KUNGL György keramikusművész

1955-ben született Tatán, napjainkban Zsámbékon él és dolgozik.

Lóska Lajos: Kerámiagroteszkek. Kungl György művészetéről. = Művészet, 1989.1. sz. 41-43.1.

Wehner Tibor: Direktsnassz. Kungl György kerámiaszobrászata. = Új Forrás., 1988. 3. sz. 41-43.1.

 

KUNY Domokos keramikus

1754-ben született Durlachban. Holicson és Tatán nevelkedett, Budán fajanszüzemet alapított. 1822-ben hunyt el Bécsben. A tatai múzeum az ő nevét viseli.

Síklóssy László: Kuny Domokos. Egy budai keramikus a XVIII. században. Ipartörténeti tanulmány.

Bp. 1917. Szent-György-Czéh-Magyar-Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete. 172 1., illusztr.

 

LAJOS Béla szobrászművész

1899-ben született Tatán és 1933-ban itt hunyt el.

Művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte 1919 és 1926 között, ahol Radnai Béla tanítványa volt. Rendszeresen szerepelt a Tavaszi Szalon kiállításán. Több alkalommal elnyerte a Szinnyei Társaság ösztöndíját. Tagja volt az Új Művészek Egyesületének. Az 1931-ben felállított tóvárosi I. világháborús emlékmű az ő alkotása.

Lyka Károly: Lajos Béla (1899-1933). = Magyar Művészet, 1933. 250.1.

 

NAGY Katalin textiltervező iparművész

1952-ben született Budapesten. 1982 óta Tatán él és dolgozik.

Schenk Lea: Az ember repülni tanul. B. Hegyi László, Kiss Ilona és Nagy Katalin kiállításáról. (Kernstok terem, Tatabánya, 1981. május 22.-július 21.) = Művészet, 1988.11. sz. 34-36.1.

Wehner Tibor. Nagy Katalin. Tata, 1987. (Katalógus)

 

SCHWEIGER (SCHWAIGER) Antal (1728-1802) keramikus, szobrász.

1764-68 között a holicsi, 1768-tól haláláig a tatai fajansz üzemben dolgozott. 1770-től Tatán murális alkotásokat is készített.

Szabó László: Egy elfelejtett tatai szobrász. Schweiger Antal. = Komárom megyei Dolgozók Lapja, 1955. 32. sz. 4.1.

Wehner Tibor: Schweiger Antal tatai szobrász. = Új Forrás, 1980. 2. sz. 80.1.

 

SZABÓ Margit, E. textiltervező iparművész

1945-ben született Tatán, itt végezte tanulmányait. Napjainkban Budapesten él és alkot.

Körmendi Géza: Bevezető E. Szabó Margit kiállításának katalógusába. (Tata, 1974. Komárom megyei Művelődési Központ)

 

SZEMEREKI Teréz keramikusművész

1947-ben született Tatán. Budapesten él és dolgozik.

Az V. Országos kerámia biennálé katalógusa. (Bevezető: Hárs Éva.) Pécs, 1978. Janus Pannonius Múzeum.

Koczogh Ákos: Beszélgetés Szemereki Terézzel a mai kerámiáról. = Új Forrás, 1980.1. sz. 63-67.1.

MŰVÉSZETI CSOPORTOK

JEL 1971-1976.

Tagjai: Kerti Károly, Kóthay Ernő, Krajcsirovits Henrik, Végvári János.

Wehner Tibor: Jel 1971-1972. = Új Forrás, 1972. 2. sz. 137-140.1.

Kiállítási katalógus. Bevezető: Wehner Tibor. Tata, 1976. Komárom Megyei Művelődési Központ.

 

HORIZONT 1985. - (1987-től: ART 6.)

Tagjai: Barcsa Pál, Gútay János, Keményné Pongó Anna, Kóthay Péter, Lengyel Gábor.

Szirtes László: Ajánlás a Horizont képzőművészeti csoport kiállításának katalógusában. (Tata, 1986. Komárom Megyei Művelődési Központ.)

 

ART 6. (1987-ig: HORIZONT)

Tagjai: Barcsa Pál, Gútay János, Keményné Pongó Anna, Kóthay Péter, Lengyel Gábor, Réti András.

Mlakár Anna: Bevezető az ART 6. képzőművészeti csoport kiállításának katalógusában. (Tata, 1990. Komárom Megyei Múzeumi Központ)

NÉPI IPARMŰVÉSZEK

CSISZÁR József (Tata, 1909. - Tata, 1990.)

Fazekas

A mesterséget Berkó Mihály tatai fazekastól tanulta. 1926-ban segédként dolgozott a családi műhelyekben. Munkáiban megőrizte a tatai fazekasközpont mesterei által megteremtett edényformákat és az írókával készült mintakincset.

Csiszár József fazekas kiállításának katalógusa. (Tatabánya, 1986. X. 5.-XI. 5.)

Az utolsó fazekas. = Dolgozók Lapja, 1959. december 22.

A tatai népi fazekasság. Kiállítás Tatán. = Dolgozók Lapja 1959. október 3. sz.

Fatuska János: Csiszár József tatai fazekasmester. = Új Forrás, 1973. 3. sz. 110-114.1.

Körmendi Géza: A tatai fazekasság története. Tatabánya, 1988. 58-63.1. Komárom megyei honismereti kiskönyvtár 19.

Körmendi Géza: Bevezető a Komárom megyei népi iparművészek kiállításának katalógusában. (Esztergom, 1987. X. 16.-XII. 1. Balassa Bálint Múzeum)

Körmendi Géza: Csiszár József fazekas. In: Komárom Megyei Néprajzi Füzetek 3. Tatabánya, 1988. 148-150.1.

Körmendi Géza: Elment az öreg, tatai fazekas. (Csiszár József halálára) In: Tata Barátainak Köre tájékoztatója. Tata, 1990. 65-66.1.

 

ifj. CSISZÁR József (Tata, 1948.-)

Fazekas

Kerámiakészítő szakmunkásként apja mesterségét folytatja. Skoflek István néprajzi gyűjtései során értékes motívumkincset tárt fel. Edényein e minták, motívumok jelennek meg.

Ifj. Csiszár József fazekas kiállításának katalógusa (Tatabánya, 1986. X. 5.)

Kálmán Attila: Tatai fazekasok híre külföldön. = Dolgozók Lapja, 1984. október 10.

Körmendi Géza: A tatai fazekasság története. Tatabánya, 1988. 63-66.1. Komárom megyei honismereti kiskönyvtár 19.

Körmendi Géza: Csiszár József fazekas. In: Komárom-Esztergom Megyei Néprajzi Füzetek 4. Tata, 1990. 116 1.

Körmendi Géza: Bevezető a fazekas kiállítás katalógusába. (Tata, Kuny Domokos Múzeum 1991. VIII. 14.-VIII. 8.)

 

KISS Ernő, Cs. (Csíkjenőfalva, 1929-) fafaragó

1950-ban telepedett le Tatán. Azóta itt él és itt alkot. Az 1960-as évektől kezdődően foglalkozik aktívan fafaragással.

Körmendi Géza: Bevezető a Komárom megyei népi iparművészek kiállításának katalógusába. (Esztergom, 1987. X. 16.-XII. 1. Balassa Bálint Múzeum)

Körmendi Géza: Cs. Kiss Ernő fafaragó. In. Komárom Megyei Néprajzi Füzetek 2. Tatabánya, 1987. 116-117.1.

 

VÉGH Ákos (Tata, 1959-)

Munkássága a fekete kerámiák előállításához kapcsolódik. A tatai hagyományok folytatása mellett azok. megújítására is törekszik. Őrzi a tatai kerámia formavilágát, s ugyanakkor füstös mázas égetéssel gazdagítja azt.

Kálmán Attila: Tatai fazekasok híre külföldön. = Dolgozók Lapja, 1984. október 10.

Körmendi Géza: A tatai fazekasság története. Tatabánya, 1988. 67-71.1. Komárom megyei honismereti kiskönyvtár 19.

Körmendi Géza: Végh Ákos fazekas. In: Komárom Megyei Néprajzi Füzetek 2. Tatabánya 1987.118.1.

Körmendi Géza: Bevezető a Komárom megyei népi iparművészek kiállításának katalógusába. (Esztergom. 1987. X. 16 -XII. 1. Balassa Bálint Múzeum)

Körmendi Géza: Bevezető a fazekas kiállítás katalógusába. (Tata, Kuny Domokos Múzeum 1991. VII. 14.-VIII. 8.)

Végh Ákos keramikusművész kiállításának katalógusa. (Tatabánya, 1982. IV. 13.-V. 2. Kertvárosi Galéria.

ÉPÍTESZEK

FELLNER Jakab építőművész

1722-ben született Nikolsburgban, 1744-ben telepedett le Tatán, 1780-ban bekövetkezett haláláig itt dolgozott A 18. századi barokk építőművészet legjelentősebb hazai mestere. Megyénkben számos mű; fűződik nevéhez.

Dornyay Béla: Fellenthali Fellner Jakab tatai építőművészről. Bp. 1930. Kir. Magy. Egyet. Ny. 26 1.

Révhelyi Elemér: Fellner Jakab életműve - a kezdetektől az 1760-as évek közepéig. (Sajtó alá rend.: Haris Andrea.) In: Révhelyi Elemér munkássága. Tata, 1988. Komárom megyei Múzeumi Szervezet. 11-34. - 1.

Zádor Anna: Fellner Jakab 1722-1780. In: Tata Barátainak Köre Tájékoztatója. Tata, 1981. 30-38.1.

 

MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZEK

PASTEINER Gyula művészettörténész

1846-ban született Tatán, 1924-ben hunyt el Budapesten.

Gerevich Tibor: Pasteiner Gyula emlékezete. Bp. Kiad. az MTA. 1933. Főiskolai ny. Pápa.

Telepi Katalin: Dr. Pasteiner Gyula művészettörténész. In: Tata Barátainak Köre Tájékoztatója 1982. 4.25-33. L .

 

RÉVHELYI Elemér művészettörténész

1889-1976. Budapesten. Számos tatai témájú művészettörténeti tanulmány szerzője volt.

Hajnóczi Gyula: Dr. Révhelyi Elemér. = Magyar Építőművészet, 1976. 6. sz. 64.1.

Révhelyi Elemér munkássága a tatai múzeum hagyatéki gyűjteménye tükrében. Tata, 1988. Komárom megyei Múzeumok Szervezete. (Tudományos Füzetek 4.)

KÖZTÉRI ALKOTÁSOK

Schweiger Antal: Kálvária-szoborcsoportozat (1770 körül), Nepomuki Szent János (1770 körül), Immaculata emlék (1780 körül), Griffek (1801), - Ismeretlen művész népies Piéta szobra az 1780-as évekből Ungvári Lajos: Fellner Jakab egészalakos szobra (1940). Felirata: Fellenthali Fellner Jakab 1722-1780. - Brém Ferenc: Vízbenéző lány (1964), Eötvös József. Dombormű (1971). - Melocco Miklós: Végvári vitéz. (1968) - Gáti Gábor Halas szobor (1971) - Rácz Edit: Tata (1971) - Váradi Sándor Haldokló szarvas (1971) - Borbás Tibor: Öreg halász (1974) - Engert Judit : Ülő fiú (1979) - Kovács Mária: Keresztelő Szent János (1988 - újraállítás) - Krajcsirovits Henrik: Életfa-secco (1984) - Kerti Károly: Térforma (1982). W. Kálmán Anikó: Kerámia falikép (1977). - Várady Sándor Petőfi (1989) - Tóth Béla: Tatai Diana (1988) - Szervátiusz Tibor: Eötvös József-emlékmű (1988) -Varga Bencsik József: Faintarzia (1983) - Cs. Kiss Ernő: Jávorka-emlékoszlop. (1983).

ÍRÓK, KÖLTŐK

ALMÁDY Károly (Tata, 1906. márc. 10. - ?)

Ügyvéd, költő, újságíró

Középiskoláit Tatán, a jogot Budapesten végezte. 1934-ben Tatán ügyvédi irodát nyitott.

Vezércikkei, versei és riportjai jelentek meg a Komárom-Esztergom Vármegyei Hírlapban, a Tata-Tóvárosi Híradóban, ez utóbbinak 1930 tói szerkesztője volt.

Műve:

Porszemek. Tata, 1932.

 

BÁTKY Lajos (Tata, 1863. nov. 8. -1902?)

Ref. néptanító, költő, újságíró, a Tata-Tóvárosi Híradó állandó munkatársa.

Műve:

Etele halála. Tata, 1888.

 

CZIMMER György (Komárom, 1813. - Tata-Tóváros, 1889. jan. 13.)

Történész, költő

A gimnázium hat osztályát Tatán végezte. 1854-től haláláig Tata-Tóvároson élt teljes visszavonultságban. Kora számos hazai és külföldi írójával levelezett.

Mintegy 30 kötetnyi német, latin és magyar nyelvű írása maradt fenn.

Művei:

Kain áldozata, Zaránd és Aranka. 1847.

 

CSERHALMI József: (Boldogasszony, 1846. jún. 29. - ?)

Történész, tanár

Tata történetéről írt monográfiája a tatai gimánzium értesítőjében jelent meg 1874-1876-ban.

 

DARNAY-DORNYAI Béla (Keszthely, 1887. márc. 23. - 1965. ápr. 5.)

Tanár, múzeológus

Megalapította a Tatai Múzeumot. A Komárom vármegyei Múzeum tiszteletbeli őre. Archeológiái, művelődéstörténeti és természettudományi cikkei jelentek meg a Tata-Tóvárosi Híradóban, a Komáromban, a Tata-Tóvárosban, a Tata-Tóvárosi Hírlapban.

Művei:

Adatok Tata-Tóváros irodalomtörténetéhez. Tata, 1913. Englánder ny. 29. 1. - Adatok Tata-Tóváros néprajzihoz. Tata, é. n. Englánder ny. 23.1. - Kazinczy Ferenc és Tata-Tóváros. Tata, 1931. Englánder ny. 29.1. - Régi tatai várképek. Ikonográfiái tanulmány. Tata, 1936. Englánder ny. 86. 1. - A tatai piaristák alapítójának emlékérme 1755-ből. Tata, 1938. Englánder ny. 17.1.

 

FUCHS (FALUDI) János

Lásd: Agostyán

 

FUTÓ Ferenc (Tata, 1852. máj. 28. - ? 1911.)

Hírlapíró, jogász

Tatán született, a kegyesrendieknél és az esztergomi bencéseknél végezte a gimnáziumot.

1877-től a budapesti törvényszéken működött. Számos hírlapi cikket és humoreszket írt fővárosi és vidéki lapokba. A tatai sajtónak állandó munkatársa volt és számottevő monográfus.

Művei:

Justitia asszonyságnál. Bp. 1890. Szép asszonyok kocsisa. Bp. 1894.

 

GIESSWEIN Sándor (Tata, 1856. febr. 4. - Budapest, 1923. ápr. 15.)

Püspök, pápai prelátus, publicista, politikus, író, az MTA 1. tagja.

Tatán végezte a középiskola alsó osztályait. 1878-ban szentelték pappá, 1897-ben kanonok, 1902-ben apát, 1909-ben pápai prelátus lett. A keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója Magyarországon.

A Szent István Akadémia és a Magyar Békeegyesület elnöke.

Főbb munkái:

Az ó-egyiptomi halottak könyve. Bp. 1890. - Az összehasonlító nyelvészet fő problémái. Győr, 1890. - Egyiptom és a biblia. Bp. 1909. - Világegyetem és a lélek világa. Bp. 1913. - Új idők küszöbén. Bp. 1918.

 

HAMARY (HAMAR) Dániel (Tata, 1826. márc. 25.-Bp. 1892. febr. 21.)

író, orvos.

A tatai gimnáziumba járt. 1847-ben beiratkozott a pesti orvosi egyetemre. 1848-ban belépett a tatai nemzetőrök közé és részt vett a schwechati csatában. Ezután a komáromi vártűzérségnél szolgált a vár feladásáig.

1854-ben orvos-sebész doktorrá avatták. Tatán működött mint gyakorló orvos. 1870-ben honvéd ezredorvossá nevezték ki, a tatai kaszinó és a ref. iskolaszék elnöke lett. Már kora ifjúságától kezdve foglalkozott irodalommal, s orvostudományi könyveken kívül verseket, tárcákat és színdarabokat írt.

Művei:

Komáromi napok 1849-ben, Klapka György honvédtábornok alatt. Pest, 1859. Heckenast ny. 135.1. - Nem kell szerzetesrend. Pest, 1848. - Tüskés dalok. Győr, 1863. (Borongó álnéven) - Apró életképek. Székesfehérvár, 1879.

Irodalom:

Patonay József: Dr. Hamary Dániel. = Új Forrás, 1976.1. sz. 89-92.1.

 

HUSZÁR Imre (Tata, 1838. nov. 2. - Bécs, 1916. febr. 10.)

Újságíró, műfordító

Jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte. Irodalmi működését 1853-ban a Divatcsarnok c. lapban kezdte. 1861-ben Komárom vármegye aljegyzője, a provizórium kezdetekor azonban lemondott állásáról.

1866-ban Torontál vármegye törvényszéki ülnöke, 1867-től főjegyzője lett.

1869-től 1880-ig függetlenségi programmal a zsombolyai, majd a billédi kerület képviselője. 1877-1878-ban a meginduló Wodianer-féle néplap, a Budapest felelős szerkesztője. 1880-ig Párizsban élt és publicisztikai tevékenységet folyatatott. 1886-tól haláláig Bécsben a közös külügyminisztérium sajtóosztályán dolgozott. Közel száz regényt fordított oroszból, németből, angolból és franciából.

A Nemzeti Színház műfordítója volt. Verne Gyula majdnem minden regényét lefordította.

 

IGMÁNDI Mihály (Tata, 1863. aug. 25. - ?)

Költő, biztosítási főhivatalnok

Tanulmányait szülővárosában és Budapesten végezte, azután magánhivatalnok lett. Humorisztikus verseket és epigrammákat, tárcákat írt a Jókai által szerkesztett Üstökösbe, valamint a Bolond Istókba, a Borsszem Jankóba, az Ország-Világba, a Magyar Geniusba, a Magyar Szalonba.

Munkája:

Igmándi Mihály költeményei. Budapest, 1884. -Magyar szellemélet. Bp. 1892.

 

JALLOSICS Endre (János) (Tata, 1791. nov. 30.-Buda, 1862. jún. 19.)

Költő, tanár

Kegyesrendi gimnáziumi igazgató és kormánytanácsos. Szülővárosában járt gimnáziumba, majd 1821-től itt tanár. Latin nyelvű költeményei Rómába is eljutottak, ahol a Tiberi Akadémia levelező taggá választotta.

 

KÁBIK József Géza (Nagyigmánd, 1863. ápr. 15.-?)

író, hírlapíró

Szomódon volt plébános. 1890. október 1-jén megalapította a Tata-Tóváros és Vidéke c. hetilapot és szerkesztette 1892 végéig, melybe szépirodalmi, társadalmi, gúnyoros és íránycikkeket írt.

Művei:

Az iszákos. (Fordítás A. J. Steitzig regényéből) Tata, 1910.

 

KAMONDY László (1960-ig Tóth László) (Balatonmagyaród, 1928. nov. 27. - ? 1972. okt. 23.)

író, színműíró

Életéből 6 évet töltött Tatán, ahol gimnáziumba járt és érettségizett. Budapesten, az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanári diplomát szerzett. 1951-től 1960-ig a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora, majd a Vígszínház, a Madách Színház, utóbb a MAFILM dramaturgja volt. Tragikus körülmények között hunyt el.

Művei:

Fekete galambok. Bp. 1957. - Apostolok utóda. Bp. 1960. - Megdézsmált örömök. 1953-1963. Bp. 1964. Szöktetés albérletbe vagy szemérmetes ateisták. Bp. 1965., 1973. - Vád és varázslat - Lány az asztalfőn. Bp. 1965. - Ádám apja. Bp. 1968. - Feltételes vallomás. Bp. 1969. - Kancsal tündér. Bp. 1970. - Szerelmes házastársak. Bp. 1973.

Irodalom:

Abody Béla: Kamondy László (József Attila-díjas -1965.) = Élet és Irodalom, 1965.14. sz. 4.1.

Nagy László, B.: Ars eritica. In: B. Nagy László: A teremtés kezdetén. Tanulmányok, esszék, kritikák. Bp. 1966. 394-399.1.

Cseres Tibor: Kamondy László. Elveszített és megőrzött képek. Bp. 1978. 257-260.1.

Cseres Tibor: Kamondy László. (Nekrológ) = Élet és Irodalom. 1972. 44. sz. 2.1.

Lengyel Péter: Kamondy László. In: Látogatóban. Kortárs magyar írók vallomásai. Bp. 1971. 396-403. L - Műveinek jegyzéke és fényképe 576-577.1.

Márkus Béla: Az agyonhallgatott író. = Új Forrás, 1980. 5. sz. 11.1.

Jenkei János: Kamondy László ígérete. = Forrás, 1970.1. sz. 107-112.1.

Végh Antal levele Kamondy Lászlóhoz. (Nekrológ) = Új Forrás, 1972. 3. sz. 145.1.

 

KEMPF (KEMENES) József

Lásd: Kocs

 

KONCZ NEP. János (Tata, 1801. máj. 13.-Székesfehérvár, 1876. jan. 4.)

Költő, kegyestanítórendi áldozópap és tanár,

Tatán született és itt tanított a gimnáziumban 1843-47 és 1848-59 között. Költeményei jelentek meg 1848-ban Komáromban is.

 

MACHER Ede

Lásd: Tatabánya

 

PAAL Gyula (Tata, 1852. aug. 29.-?)

író, hírlapíró, tanító

Tatán született és iskolái egy részét is itt végezte.

1885-től Rimaszombaton tanított. Dolgozott fővárosi irodalmi és számos vidéki lapba. Több színdarabot írt, amiket Komáromban, Rimaszombaton és a Kolozsvári Nemzeti Színházban adtak elő. Kiadott verseket, elbeszéléseket és regényeket is.

Munkái:

Téli esték. Komárom, 1881. - Elbeszélések. Rimaszombat, 1890. - Kandalló mellett. Rimaszombat, 1892. - Vaskeresztesek. Rimaszombat, 1896-1897. - Tarka képek. Rimaszombat, 1899. - Őszi rózsák. Rimaszombat, 1900.

 

PÁLFFY Sámuel (Tata, 1774. vagy 1775. - Tóti, 1835. jún. 26.)

író

Tatán, majd 1815-től Tótiban gazdálkodott. Részt vett őrnagyként a napóleoni háborúkban. Nagy műveltségű, széles látókörű személyiség volt.

Művei:

Német eredeti regények alapján készültek: Erbia vagy Abules és Agétás szívreható története. Pest, 1811. - Zomilla. Pest, 1824.

 

RIGÓ József (Tata, 1965. máj. 7. -)

Költő

Tizenegy éves koráig Kömlődön, 1976 óta Tatán él. Verseivel 1983-ban lépett először nyilvánosság elé a rádióban, televízióban. A Ságvári írók Köre által Alapművelet címen kiadott antológiában is szerepelt írásaival. Versei a Kötet nélkül (Fiatal Komárom megyei költők) című könyvben jelentek meg. (Tatabánya, 1986.)

Irodalom:

Fodor András: Bevezető a "Kötet nélkül" költőinek szerzői estjén. = Új Forrás, 1986. 3. sz. 25-31.1.

Sáránái József:... szólt imigyen, seregletéhez a Rigó. (ceruzavázlat) = Új Forrás, 1985.1. sz. 9-10.1,

 

ROHRBACHER (RÉDEY) Miklós (Tata, 1868. dec. 7. - ?)

Történész, újságíró

Tatáról írt monográfiát.

 

TATAI (Goldschmidt) Sándor (Bakonytamási, 1910. máj. 6. - Badacsony, 1991.)

író

Második hazájának tekintette Tatát, ahol kölcsönkönyvtárat és papírkereskedést nyitott. A pécsi Erzsébet Tudományegyetem soproni teológiai karának, majd pécsi bölcsészkarának hallgatója volt, ez utóbbin magyar-német szakot végzett.

Tanulmányai közben gyalog bejárta Európa nagy részét. A harmincas évek derekán Budapestre ment, szellemi és fizikai alkalmi munkákat vállalt. 1936 és 1938 között a Kelet Népe című folyóiratot szerkesztette. Ezt követően textilgyári alkalmazott lett, később könyvkereskedést, majd kiadót alapított. 1944-től 1953-ig a badacsonyi túristaház gondnokaként dolgozott, ezután írói munkásságából élt. Életművét a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozza.

Fő művei:

Az eke. 1931. - Jelek a porban. 1939. - Zápor. 1941. - Kinizsi Pál. 1955. - A Simeon-család. 1960. - Puskák és galambok. 1960. - Meglepetéseim könyve. 1974.

Irodalom:

Ács Pál: Tatai Sándor: Bonifác. = Kortárs, 1980.12. sz. 1995-1996.1.

Bertha Bulcsú: Interjú Tatai Sándorral. Illusztr. = Jelenkor, 1972.12. sz. 1063-1070.1.

Mezei András: Megkérdeztük. (Interjúk) Bp. 1976.180-184.1.

Pályám emlékezete. Tatai Sándor: Ne lepődjék meg az olvasó. Illusztr. = Új írás, 1976.1. sz. 117-128.1.

Varga Domokos: Tatai Sándor. In: Látogatóban. Kortárs magyar írók vallomásai. (Szerk. Lengyel Péter) Bp. 1971.166-173.1.

 

TURCZI István (Tata, 1957. okt. 17. -)

író, költő, műfordító

1983-ban szerzett az ELTE BTK-n magyar-angol szakos tanári, illetve finnugor szakos előadói diplomát. 1988-ig a Művelődési Minisztérium irodalmi és művészettájékoztatási osztályának munkatársa volt, majd szellemi szabadfoglalkozású lett.

1981 óta ír antológiákba, irodalmi folyóiratokba, műfordítóként elsősorban az izraeli irodalom tolmácsolója. Az Új Forrásban rendszeresen publikál. Verseket, regényeket ír.

Művei:

Segédmúzsák fekete lakkcipőben. Bp. 1985. - Mennyei egyetem. Bp. 1987.

Irodalom:

Sárándi József: Jelenlét tegnap és ma. Turczi István versei elé. = Új Forrás, 1983.1. sz. 4-5.1.

 

WEHNER Tibor (Sopron, 1948. szept. 9. -)

író, művészettörténész

1971 óta 1982-ig Tatán, 1984-ig Tatabányán lakott, jelenleg Budapesten él. Nyarait Dunaszentmiklóson tölti.  Iskoláit Budapesten végezte, majd 1971-ben a Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben szerzett népművelés-könyvtár szakos oklevelet. 1982-ben az ELTE BTK művészettörténeti szakán végzett.

1971 és 1983 között muzeológus-művészettörténész volt Tatán, a Megyei Múzeumok Igazgatóságán, 1987 óta az Új Forrás c{mű folyóirat művészeti rovatának gondozója. Szépirodalmi tevékenységet is folytat.

Művei:

A japán tűzoltók. Bp. 1980. - Köztéri szobraink. Bp. 1986. - A hetvenes-nyolcvanas évek. Vonások Komárom-Esztergom megyei művészek arcképeihez. Tatabánya, 1991. - A babaszemfestő pillantása. Tatabánya, 1991.

Irodalom:

Bérczes László: Egy bonyolult fejreállás megnyilvánulásai. = Mozgó Világ, 1982.12. sz. 92-93.1.

Makai Tóth Mária: A japán tűzoltók. = Új Forrás, 1981.1. sz. 70-71.1.

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

Tata természeti értékekben gazdag város. A Kálvária-domb kőbányájában működő Földtani Intézet Geológiai Kutatóállomása a földtörténeti korok kőzetmaradványait természetes környezetben mutatja be. A terület érdekessége az ősember tartózkodási helyének és tűzkőbányájának maradványa. A bemutatóhely az országos jelentőségű természetvédelmi területek közé tartozik.

A Cseke-tó partján lévő parkot a 18. században alakították ki. Az egykori főúri park magán viseli az angolkert ismert jegyeit: műromok, kanyargós utak, műbarlangok, kerti lak és kis-kastély. Értékesek a park facsoportjai: platánok, juhar-, fenyőfélék, kőrisek és fűzek.

Az Öreg-tó partján áll és kórházként működik az egykori grófi kastély, parkja védett angolkert. A Öreg-tó számtalan átvonuló vízimadár pihenőhelye és több madárfaj letelepedési helye is. A tó környékén az évszázados fák aljában sok páfrányfaj él, közülük néhány hazai ritkaság. Figyelemre méltó az Öreg-tó mellett lévő mintegy 50 hektárnyi fekete- és erdeifenyő-állomány. Az egykori híres források vidékén ma a Fényes-fürdő és a kemping található. Az utóbbi években a bányászat következményeként a források szinte elapadtak, a tavak vízszintje jelentősen csökkent, vízminősége romlott. A természeti egyensúly helyreállítására több terv készült.

Tata-Tóvároskert vasútállomásnál látható a 113 fából álló idős hársfasor. Érdekessége, hogy a fák iker-ültetésűek. Egykor a grófi pezsgőgyárhoz vezető lovas- és hintóút volt. Az Angyal-forrás-barlang 4-6 m magas forrásbarlang-terem. Tata belterületén található. Különlegessége, hogy a hévíz nem mészkőben, hanem mészkötésű kavicskonglomerátumban alakította ki. Jégkorszaki faunamaradványok, régészeti leletek tömege került elő belőle.

A Megalodus-barlangra 1971-ben egy robbantás alkalmával a Kálvária-dombi kőfejtőben bukkantak rá. Hévizes eredetű üregrendszer. A többszintes, 280 méter összhosszúságú labirintusszerű barlang nem is oly régen még a híres tatai forrásrendszer egyik aktív vízjárata volt. Egyes járatszakaszok mennyezetén százszámra láthatók a hévíz által kipreparált, a valamikori Tethysben élt vastaghéjú kagylók, a Megalodusok keresztmetszetei. A barlang a nevét erről a kb. 190 millió éves ökölnyi-gyermekfejnyi kagylóról kapta. A barlang falait paplanszerű, kalcitkristályok milliárdjaiból álló kéreg borítja.

A Tükör-forrás-barlang voltaképpen egy 20 m mélységű forráskürtő. A Cseke-tó közelében az 1970-es években víznyerési céllal tárták fel. Geológiai érdekessége, hogy nem mészkőben, hanem kavicskonglomerátum, mésztufa, agyag, sőt vékony széntelepeket tartalmazó rétegek összességében alakult ki.

BIBLIOGRÁFIA

BÁRDOS Kornél: A tatai Esterházyak zenéje 1727-1846. (Kiad. az MTA Zenetudományi Intézet) Bp. 1978. 259.1.

BÍRÓ Endre: Tata műemlékei és a város jövője. = Műemlékvédelem, 1971. 2. sz. 74-76.1.

CSÁTH Géza: A barokk építészet emlékei Tatán. Bp. 1939. (Élet és Irodalom Nyomda Rt.) 8.1. A Piarista Öregdiákok Szövetségének kiadványa 2.

DIVALD Kornél - SIKLÓSSY László - RÉDEY Miklós - TÖRÖK Kálmán: Holics, Tata, Stomfa. Bp. 1971. Szent György Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete. 76.1., 16 t. A Magyar Keramika Története.

DORNYAY Béla: Tata műemlékei Rados (Jenő) és Szőnyi (Ottó) könyveiben. Tata 1934. Englánder Ny. 19.1.

DORNYAY Béla: Tata várának Süess Orbán-féle alaprajza 1572-ből. Tata. 1936. Englánder ny. 24.1., 1 térk.

DORNYAY Béla: Tata várának ún. "huszárvára". Tata. 1938. Englánder ny. 23.1.

DORNYAY Béla: Tata-Tóváros hőforrásai és közgazdasági jövőjük. Tata, 1925. (Englánder ny.) 75. 1., illusztr.

DORNYAY Béla: Tata és Tóváros 1848-ban. Tata, 1938. Englánder ny. 56.1.

ERDEI Ferenc: A tatai vár helyreállítása. = Műemlékvédelem, 1971. 2. sz. 80-82.1.

FALLER Jenő: Süess Orbán építészeti főfelügyelő 1577. évi jelentése Tata várának építkezéseiről. Tata, 1936. Englánder ny. 221. .

FALLER Jenő: Adatok Tata-Tóváros irodalmához. Tata, 1937. Englánder ny. 31.1.

GIDAI László: Kocs-Tata-Dad környékének eocén képződményei. Bp. 1985.12.1., 3 t.

GENTHON István: Magyarország művészeti emlékei I. köt. Dunántúl. Bp. 1950. 379-389.1.

GERŐ László: Magyar várak. Bp. 1968. Műszaki K. 321.1.

GÖRÖG-RÓMAI szobormásolatok múzeuma. Tata. Bev. Bíró Endre. (Katalógus.)

GROFCSIK János-REICHARD Ernő: A magyar finomkerámiaipar története. Bp. 1973. 323.1.

GYŐRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza III. Bp. 1987. 564.1.

GYÜSZI László: Képek a tatai edzőtábor történetéhez. = Új Forrás, 1980. 3. sz. 34-41.1.

GYÜSZI László, ifj.: Adalékok és dokumentumok a tatai zsidóság múltjából. = Limes, 1991.1. sz.

GYÜSZI László, ifj.: A nemzetőrség szervezése Tatán és környékén 1848-ban. Tata. - Gépirat. - T.

HORUSITZKY Henrik: Tata és Tóváros hévforrásvizeinek hydrológiája és közgazdasági jövője. Bp. 1923. Földtani Intézet. 87.1.

A HŰTŐTECHNIKA negyedévszázada. Tragacsgyártástól a hűtőtechnikáig. Tata, 1979. Jubileumi kiadvány

JAKUS Lajos: Tata városa és malma 1586-ban. (Tata) 1937. Englánder ny. 25.1.

JAKUS Lajos: A tatai református egyház története. 1977. 99. 1. - Gépirat. Református Lelkészi Hivatal, Tata

JENEI Ferenc: A tatai vár. Bp. 1956. 41.1., illusztr. (Műemlékeink.)

KÁLMÁN Attila: Irodalmi élet Tatán és környékén 1849-ig. = Új Forris, 1987. 1. sz. 94-96.1.

KÖRMENDI Géza: Irodalmi élet Tatán és környékén 1849-1919. = Új Forrás, 1987. 2. sz. 93-96.1.

KATONA Imre: A tatai fajansz-kőedény és porcelán készítés múltja. Tata Barátainak Köre Tájékoztatója, Tata. 1984.

KAZINCZY Ferenc: Pályám emlékezete. Bp. 1979. Szépirod. K. 395-396.1.

KISBÁN Eszter: A XVIII. századi vágóhíd Tatán. = Múzeumi Közlemények, 1982. 2. 78-89.1.

KISS Ákos: Barokk fajanszművészet Magyarországon. Holics és Tata. Bp. 1966. 53, 40.1.

KOMÁROMI Károly: A tatai völgy földrajzi viszonyainak ismertetése. Tata, é. n., Englánder és Társa ny. 23. L

KOPPÁNY Tibor: A tatai vár helyreállítása. = Műemlékvédelem, 1971.1. sz. 80-85.1.

KORMOS Tivadar: A tatai őskori telep. Bp. 1912. (Franklin ny.) 66.1., 3 t, illusztr. (A magy. Kir. Földtani Intézet Évkönyve 20. köt. 1. füz.)

KÖRMENDI Géza: Nádvágás a tatai tavakon. Tata, 1972. 181-190. 1. A tatai Hermán Ottó Természetudományi Stúdió munkái. 2.

KÖRMENDI Géza: Tata. (Térk. Török Viktória. Fotó: Fehér István. Kiad. a Komárom Megyei Idegenforgalmi Hivatal.) Tata, 1985. 62.1., 16 mell., illusztr.

KÖRMENDI Géza: Sportegyesületek és sportélet Tata-Tóvároson. 1810-1985. (Kiad. a Tatai Atlétikai Klub.) Tata, 1987.148.1., illusztr.

KÖRMENDI Géza: A tatai fazekasság története. (Fotók: Körmendi Géza, Haraszti Norbert. Kiad. a Komárom Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztálya.) Tatabánya, 1988.116.1., illusztr.

KÖRMENDI Géza: A tatai vízimalmok. (Fotók: Körmendi Géza, Bratánovics Mihály. Kiad. a HNF Tata Városi Bizottsága.) Tata, 1988. 58.1., illusztr.

KÖRMENDI Géza: Az utolsó tatai szíjgyártómester. Tatabánya, 1988. In: Komárom Megyei Néprajzi Füzetek. 3. 107-135.1.

KÖRMENDI Géza: Jégvágás a tatai Nagy-tavon. Tatabánya, = Limes 1991. 2. sz. 65-79.1.

KRING Miklós: A tatai csapómesterek. Helytörténeti adatok a magyar posztószövőipar múltjából. Bp. 1937. Kir. Magy. Egyet. Ny. 35.1., 11.

LAKATOS Erika: Tata utcanevei. Bp. 1989. 97.1. (Magyar névtani dolgozatok 83.)

LOVÁSZ János: Magyary Zoltán és a Tatai medence. = Uj Forrás, 1986. 3. sz. 78-81.1.

LÜKŐ Gábor: Tata és az ugor teremtésmítosz. Illusztr. = Új Forrás, 1976.1. sz. 137-146.1.

MAGYARY Zoltán munkássága. Az 1988. május 28-án, Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Szerk.: Gyenisné Landesz Edit-Somorjai József.) Kiad. a: Komárom Megyei Múzeumok Igazgatósága, Tata, 1990. 58.1.

MAGYARY Zoltán-KISS István: A közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a tatai járás közigazgatásáról. Kiad. a Magyar Közigazgatástudományi Intézet. Bp. 1939. Dunántúli Pécsi Egyet. Ny. 377.1., 111.

MÁRKUS Jenő: A tatai protestáns egyházak története a reformáció és az ellenreformáció korában. Egyháztörténeti dolgozatok. Tata, é. n. 74.1., - Gépirat. - MK.

MOHL Adolf: Középkori kolostorok és templomok Tatán. In: A Komáromvármegyei és Városi Múzeum Egylet Értesítője. 1903/1904. 84-86.1.

MOHL Adolf: A tatai plébánia története. Győr, 1909. Győregyházmegyei Ny. 266.1.

MOHL Adolf: Szenthelyek a tatai plébánia területén. Kiad. a tatai róm. kat. plébániatemplom. Győr,. 1916. Győregyházmegyei Ny. 76.1.

NÉMET Nemzetiségi Múzeum, Tata. Ungarndeutsches Museum Tata. Forgatókönyv és katalógusszöveg: Fatuska János. Fotó: Lantos Miklós, Somogyi László. Tata, 1985. 51.1., illusztr.

ORTUTAY András: Tata és Tóváros egyesítése 1853-ban. = Új Forrás, 1974. 2. sz. 73-81.1.

PARÁDI Nándor: Tata várábrázolása Matrakcsi Nászuh krónikájában. = Történelmi Szemle, 1973. 1-2. sz. 141-147.1.

PATONAY József: Kalászok a tatai tarlón. Tata, 1966-1967. 41, 23,117.1. - Gépirat. - T.

PAYER Gábor: A Fellner Jakab Kulturális Egyesület kiállítása. Magyary Zoltán Művelődési Központ. Tata., 1993. ápr. 16. - máj. 10. (Tata. 1993. 7.1.) - Illusztr.

- Fellner Jakab munkásságáról

POLGÁRDY Géza: Tatatóváros és környéke útikalauza. (A város térképével. Illusztr.: Lux Géza, Iser József.) Bp. 1939. Élet ny. 17.1.

RADOS Jenő: Tata. Bp. 1964. 223.1., illusztr.

RÉGI és/vagy új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. Összeáll., szerk. bev.: Mezei Ottó. (Kiad.: a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága) [Tata, 1993] 206.1. Tudományos Füzetek 8.

RÉVHELYI Elemér: Tata a művészetben. Bp. 1938.

RÉVHELYI Elemér: A tatai majolika története. - Die Geschichte der Majolika Fabrik in Tata. Bp. 1941. Magyar Történeti Múzeum. (Kertész József ny. Karcag.) 180.1., 24 t.

RÉVHELYI Elemér munkássága a tatai Múzeum hagyatéki gyűjteménye tükrében. (Szerk.: Payer Gábor. Kiad. a Komárom Megyei Múzeumok Igazgatósága.) Tata, 1988. 30.1. Tudományos Füzetek 4.

ROHRBACHER (RÉDEY) Miklós: Tata története. Tata. 1888-1889. 242., 144.1.

SZABAD György: A tatai és gesztesi Esterházy-uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra. Bp. 1957. 592.1. 5 t, 1 térk.

SZABÓ László: A tatai vár a XVI. században. = Hadtörténeti Közlemények, 1963.1. sz. 317-335.1.

SZATMÁRI Sarolta, B.: A tatai vár ásatásának történeti és idegenforgalmi jelentősége. = Forrás, 1969. 2. sz. 43-50.1.

SZATMÁRI Sarolta, B.: A tatai vár feltárása. = Műemlékvédelem, 1971. 2. sz. 76-80.1.

SZATMÁRI Sarolta, B.: Előzetes jelentés a tatai vár ásatásáról. = Archaelógiai Értesítő. 1974. 1. sz. 45-54.1.

SZATMÁRY Sarolta: Tata. Vár. 4. (Kiad. Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület.) Bp. 1989.16.1., illusztr.

SZÉKELY Géza: Tata. (Kiad. a Komárom megye Tanácsának Idegenforgalmi Hivatala.) Tata, 1963. 91.1., illusztr.

TATA. Görög-római Szobormásolatmúzeum (Szerk.: Bíró Endre.) 2. Kiadó. Bp. 1990. -TKM 16.1. Illusztr.

TATA műemlékei. Diaképek. Készítette: Nóber Imre. Tatabánya, 1983. Száz diakép és szövegkönyv. - MK.

TATA története. I. köt. Az őskortól 1727-ig. (Szerk.: Bíró Endre. Főszerk.: Kovács Emil. írták: Bíró Endre, B. Szatmári Sarolta, Keller György, T. Dobosi Viola, V. Vadász Éva, Vékony Gábor, Kiad. Tata Város Tanácsa.) Tata, 1979. 240. I., illusztr.

TATA története. II. köt. 1727-1970. (írták: Körmendi Géza, G. Dián Éva, Bártfai Ilona, Gerelyes Ede, Biczó Sándor. Kiad. Tata Város Tanácsa.) Tata, 1984. 280.1., illusztr.

A TATAI EÖTVÖS József Gimnázium jubileumi évkönyve. 200 év. 1765-1965. (Szerk. Keller György, Kovács Gáborné, Körmendi Géza). Tata, 1966.103.1., illusztr.

A TATAI Gimnázium Öregdiákjainak évkönyve az iskola fennállásának 225 éves jubileuma alkalmából. (Szerk. Körmendi Géza) Tata, 1990. 31.1., illusztr.

A TATAI Népfőiskola (1940-1944.emlékeiből.) (Szerk.: Kálmán Attila, Kocsis Lászlóné. Kiad. a Komárom Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztálya, a Hazafias Népfront Komárom megyei Honismereti Bizottsága.) Tatabánya, 1987. (soksz.) 105.1., 7 t, illusztr. (Komárom Megyei Honismereti Kiskönyvtár 16.)

A TATAI Piarista Rendház és Múzeum. (Összeáll.: Balogh Jolán, Révhelyi Elemér.) Tata, 1938. 58.1., 32 t. (A Tatai Piarista Öregdiákok Szövetsége Kiadványai 1.)

TATA-Tóváros írásban és képekben. Kalauz a kirándulók számára. 29 képpel. (Kiad. a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár.) Tata, 1987. 53.1., 12 fol, illusztr.

- Az 1888-ban Tatán, özv. Kopasz Józsefné által kiadott mű hasonmás kiadása.

TATA-Tóváros és környéke. Esztergom, Dunaalmás, Felsőgalla, Bánhida ismertetésével. (Szerk. Kenéz József.) Tata. é. n. Turul ny. 47.1. (Komárom-Esztergom megye fürdőhelyeinek útmutatója.)

VARGA Csaba: Tata a fejlett várossá válás útján. Illusztr. =Új Forrás, 1974. 2. sz. 100-106.1.

WEHNER Tibor: A Kálvária-kápolna, Tata. (Ismertető és fotók.) = Új Forrás, 1974. 2. sz. 146-148.1.

WEHNER Tibor: Tatai szobrok, emlékművek, emléktáblák. (Kiad. a József Attila Megyei Könyvtár.) Tatabánya, 1980. (soksz.) 83 1., illusztr. (Komárom Megyei Honismereti Kiskönyvtár.)

WEHNER Tibor: A tatai műrom. Illusztr. = Új Forrás, 1977.1. sz. 144.1.

WEHNER Tibor: Tata a képzőművészetben. In: Tata Barátainak Köre Tájékoztatója. Tata, 1980.138-191.1. (Komárom megyei Művészeti Kiskönyvtár.)

WENZEL Gusztáv: Tata fénykora. 1412-1542. Bp. 1879. MTA. Athenaeum Ny. 64.1.

ZÁDOR Anna: Az angolkert Magyarországon. = Építés-Építészettudomány. 1973. 5-81.1.

 

70. Tata pecsétje. 1769.

71. Tata pecsétje. 1840.

   

72. (Tata) Tóváros. pecsétje. 1806.

73. Tata pecsétje. 1853.

 

AGOSTYÁN (AGUSTIN)

A település nevének eredete tisztázatlan.

Okleveles említése 1343-1385 között Abustyan.

1383-ban possessió Abostyan, az Abustyáni család birtoka. Egykor puszta volt és Szomódhoz tartozott. Agostyán birtokosa 1446-ban a Rozgonyi család. A törökök 1543-ban elpusztították. Agostyán 1727-ben került az Esterházy család tulajdonába. Az elnéptelenedett falu betelepítését 1733-ban kezdték meg.

Esterházy József katolikus németeket telepített ide a Würzburgi püspökségből és Bamberg vidékéről, Elzászból. 1735-ben az Agostyánban letelepedettekkel - 36 jobbágy és 16 házas zsellér - ún. "örökös szerződést" kötött Esterházy. Ezt követően a települést Augusztin néven is említik.

Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint tulajdonosa Esterházy Ferenc volt. 74 házban 97 család élt, népessége 457 fő volt. 1 polgárt, 49 parasztot, a kettő 38 örökösét és 40 zsellért írtak össze. 1899-ben a község nagy részét tűzvész pusztította el.

Az első világháborúban 100 fő vett részt a faluból, 18-an meghaltak. 1928-ban hősi emlékművet állítottak nekik. Lakói iparosok, bérmunkások és földművesek. Az elemi oktatást 2 katolikus iskolában (mindkettő 1 tantermes, 1 tanerős) látták el. Átlag 50-50 gyerek tanult egy iskolában.

A lakosság társadalmi aktivitásának eredményeképpen 1926 után megalakult a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület helyi csoportja, a Levente Egyesület, a Polgári Lövészegylet, az Építőipari Munkások Országos Szövetségének helyi csoportja, 1940-ben a Magyarországi Németek Szövetségének helyi csoportja, a "Falu" Magyar Gazda Földmunkás Szövetség helyi csoportja.

A második világháború harcai 1945. március 19-én értek véget a község területén. Lakóinak száma az 1970-es népszámlálás idején 579 fő volt. A községet 1985. január 1-jétől közigazgatásilag Tatához csatolták.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei kétnyelvűek (magyar és német). Fenersteinberg - Tűzkőhegy (fekete követ találtak itt, amely acélvassal összeverve szikrázott, régen gyufa helyett használták) Schlossberg (a néphagyomány szerint hajdan kolostor állt itt) Eierberg: a néphagyomány szerint húsvétkor a falu lakói tojásgurító versenyt rendeztek itt.

A falun átfolyó patak két oldalán épült házsorral alakult ki a völgyi település. A község szélén lévő löszfalba vájt, bor tárolására használt lyukpincék találhatók. A házak udvarát egymással összeérő pajtasor választotta el a kertektől, mely erődszerűen vette körbe a települést.

KATOLIKUS EGYHÁZ

A katolikusok lakta település 1809-ben emelt templomát Szent Ágoston tiszteletére szentelték fel. Anyaegyháza Szomód. Anyakönyveit 1944-ig Szomódon, azóta helyben a lelkészségen vezetik.

ÍRÓK, KÖLTŐK

FUCHS (FALUDI) János (Agostyán, 1836. március 10.-?)

Tankönyvíró, szakíró, tanító.

1846-ban a kegyesrendiek tatai gimnáziumában tanult, ahol 4 osztályt végzett. 34 tankönyvet, szakmai munkát írt.

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

Az Agostyáni Arborétum a község határában, a festői Bocsájtó-völgyben fekszik. 1954-ben 25 hektáron 350 faj telepítésével vetették meg a gyűjtemény alapját. A főként fenyőfélékből álló együttes ma elsősorban erdészeti kutatásokat szolgál.

BIBLIOGRÁFIA

KÁBIK J. Géza: Adatok Agostyán történetéhez. Tata, é. n. 7.1.

- A község történetének kronológiája 1918-1942.

KISS Miklós: Agostyáni arborétum. (Szerk.: László György. Fotó: Ferencz László, Kiss Miklós. Kiad.: a Vértesi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság.) Tatabánya, 1980. 28.1., illusztr.

 

Részlet Tatabánya várossá alapításának jegyzőkönyvéből (1947)
Lelőhely: Tatabányai Fióklevéltár

 

TATABÁNYA

A város és közvetlen környéke - kedvező természeti adottságai miatt - ősidők óta lakott hely. Régészeti leletek - népvándorlás-, avar-, honfoglalás- és Árpád-kori - a várost alkotó települések mindegyikében bizonyítják az ember jelenlétét.

Tatabánya város létesült 1947. október 10-én Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida és Tatabánya egyesítésével jöttek létre. 1950-től Komárom ma Komárom-Esztergom megye székhelye. 1991-től megyei jogú város.

BÁNHIDA

Neve a személynévként is használt bán méltóságnév és a birtokos személyraggal ellátott híd főnév összetétele, amely eredetileg az Általéren keresztül vezető hídra vonatkozott.

Okleveles említése:1283: Banhida, 1332: Banchida.

Kézai Simon krónikája szerint a honfoglaló Árpád seregei itt győzték le Szvatopluk szláv fejedelem hadait. (A krónika eme megállapítását a későbbi kutatások cáfolták, lévén, hogy a fejedelem a honfoglalás idején már nem élt.) A csata emlékét őrzi a Kő-hegy tetején a milleneum alkalmából felállított - egyetlen máig is megmaradt Turul-emlékmű (Donáth Gyula alkotása), valamint Feszty Árpád Bánhidai csata című festménye. (Eredetije Észak-Komáromban, a Dunamenti Múzeumban található.) Az emlékmű melletti Szelim barlangban - a hagyományok szerint - a török időkben hét falu népe keresett menedéket; az ellenség felfedezte a rejtekhelyet és elpusztította a bentlévőket. Bél Mátyás a Kő-hegyet Szent Vitt, ill. "Vittlyuk-hegy" néven említi, mivel a barlangban egy a hagyomány szerint egy Szent Vid néven ismert remete élt.

Bánhida 1426-ig Tatához, később Vitány várához tartozott.

1541-ben még 15 adózó portát írtak össze a faluban. A török hódoltság idején, 1543-ban elpusztult, 1622-ben települt újra, jobbára református magyarokkal. A török zaklatásai miatt még 1693-ban is csak 5 jobbágycsalád lakott itt. Az 1733-46 közötti években új birtokosa, Esterházy József, szlovák telepesekkel népesítette be, 1768-ban 75 jobbágycsalád élt Bánhidán. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Esterházy Ferenc gróf tulajdona volt. 156 házban 207 család élt, népessége 1158 fő volt. 1 papot, 6 polgárt 77 parasztot, utóbbi kettő 79 örökösét és 136 zsellért írtak össze.

A gyors fejlődésnek induló települést Fényes Elek "vegyes magyar-tót" faluként említi 1848-ban. A település fejlődése 1896-tól, a szénbányászat megkezdésétől felgyorsult. Jelentőségét bizonyítja, hogy a Győr-Oszőny közötti vasútvonalon (1884) önálló állomása volt, majd 1902-ben adták át a forgalomnak a Bánhida-Pápa közötti vasútvonalat. Az első világháború áldozatainak a község 1928-ban hősi emlékművet állíttatott. Mellette 1989-ben 1848-as emlékművet avattak. Az első világháború után szociális intézmények, középületek egész sora létesült.

Társadalmi életének aktivitását jelzik az egyesületek, melyek közül az elsőt, az Önkéntes Tűzoltó Egyletet 1886-ban jegyezték be. Ezt követte közel négy évtizeddel később 1924-ben a Levente Egyesület, majd 1925-ben az Országos Zenészszövetség helyi csoportja, 1928-ban az Iparosok és Kereskedők Olvasóköre, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1933-ban a Magyar Keresztényszocialista Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületének helyi csoportja, 1934-ben a Bánhiadi Sport Egyesület, 1935-ben az Országos Frontharcos Szövetség helyi csoportja, 1937-ben a Gazdakör, 1948-ban pedig a "Sólyom" Vadásztársaság. Az említetteken túl jelen volt a helyi közéletben a Katolikus Ifjúsági Egyesület. A zeneiskola, a tatai Esterházy Ferenc zeneiskola tagozataként 1937-ben fogadta az első növendékeket. 1930-tól működött a Bánhidai Erőmű, melyet a Magyar Dunántúli Villamossági Rt. angol kölcsönnel épített Verebély István tervei alapján. Ez a létesítmény tette lehetővé a Budapest-Hegyeshalom közötti vasútvonal villamosítását 1932-34 között. Környezetében 1927 után korszerű lakótelep alakult ki.

A község lakossága 1930-ban 9800 fő, 1941-ben 11 763 fő volt. Ma Tatabánya II. körzete. A városfejlesztés során a kertes családi házak helyén lakótelep épült 1980-tól, amely a hagyományőrzés jegyében a honfoglaláskori faluról kapta a nevét.

KATOLIKUS, EVANGÉLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

Bánhida katolikus egyházigazgatási szempontból a középkorban a budai főesperességhez tartozott. Papja 1332-ben 16, 1334-ben 6 garas pápai tizedet fizetett. 1402-ben temploma és plélbániája is volt. Papja Nikolaus de Bánhyda. 1686-ban egy esztendeig ismeretlen nevű plébános nyújtott lelkigondozást a kevésszámú itt élőnek. A Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelt, a valószínűleg a török idők előtt épült templomát 1732-ben még használták. Anyakönyveit is ez időtől vezetik. 1732-ben filliája Szentgyörgypuszta, ésa Síkvölgypuszta, valamint Szőlős, melynek saját temploma is volt.Fellner Jakab tervei szerint épült a barokk plébániaház. Ezzel szinte egyidőben ugyancsak Fellner tervei alapján átépítették a templomot is. A templom újabb átépítésére 1885-ben került sor Feszty Adolf tervei alapján. A megújult épület a neoromán jegyeit viseli. Á templomot ékítő alkotások közül a szószék, a feszület és két mellékalakja Szűz Mária és Szent János a majki remeteségből származik. Az 1948-as államosítások előtt három épületben 2 iskolája működött a katolikus egyháznak. Filiája nincs. Nagy László c. prépost-plébános működése alatt épült 1989-ben Kis András tervei szerint a Tatabánya-kertvárosi templom, melynek stációit Szakái Ernő készítette.

A bánhidai Evangélikus Fiókegyház 1932-ben alakult meg a Tatabánya-Felsőgallai Missziós Evangélikus gyülekezet részeként. Templomuk alapkövét 1936-ban rakták le, s 1937. december 19-én szentelték fel. Ezt megelőzően a községháza tanácstermében tartották istentiszteleteiket. Figyelemre méltó az oltár fölött elhelyezett késő barokk feszület.

Bánhida református gyülekezete 1930-ban jött létre, s 1957-ig Környe filiájaként működött. Első lelkésze Somogyi István volt. Az erdélyi fatemplomok stílusjegyeit viselő temploma 1939-ben épült fel Szeghalmy Bálint miskolci építész tervei szerint. Az eredeti épület a gyülekezeti termen túl tanítói lakást és iskolai tantermet foglalt magában. A református elemi népiskola 1939-1948 között működött, amikor is sajátos módon nem államosították, hanem megszűntették. A torony, mely nem azonos a Szeghalmy Bálint által tervezettel, 1950-ben épült meg. Az irat, illetve levéltári anyag egy része Pápán, az egyházkerületi levéltárban kutatható.

ALSÓGALLA (UNTERGALLA)

Neve a Galla személynévből keletkezett magyar névadással. A név a Gál személynév származéka. Az alsó előtag megkülönböztető szerepű.

Okleveles említése 1251: Gala, 1325: Gaala, 1391: Gálya, 1440: Kysgallya.

Felső- és Alsógallát az oklevelekben általában együtt említik. Felsőgallával együtt Vitány várához tartozott. A 14-15. században királyi birtok volt. A török hódoltság idején - 1529-ben - elnéptelenedett falut, Esterházy József 1735-től Würzburgból és Elzászból katolikus vallású németekkel telepítette be. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Esterházy Ferenc gróf birtoka volt. 76 házban 112 család élt, népessége 573 fő volt. 41 parasztot, 36 örökösét és 66 zsellért írtak össze.

Az 1896-ban a község határában örökszerződés alapján megnyitott bánya nagyban elősegítette fejlődését. A bányatelepekből alakult ki Tatabánya község, amely 1902-ig Alsógallához tartozott.

1926-ban állíttatta a község lakossága az első világháborús hősi emlékművet a templom előtt, a főutcán (ez volt régen a budai országút).

A társadalmi aktivitás eredményeként első egyesületét az Alsógallai Községi Gazdakört 1912-ben jegyezték be. Ezt követte 1918-ban a Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Szövetsége helyi csoportja, 1924-ben az Iparosok és Kereskedők Olvasóköre, a Levente Egyesület, 1928-ban az Alsó és Felsőgallai Német Népművelődési Egyesület helyi csoportja, 1931-ben a Polgári Lövészegylet, 1932-ben az Önkéntes Tűzoltótestület, 1934-ben a Szent János Temetkezési Egyesület, 1940-ben a Magyarországi Németek Szövetsége helyi csoportja és végül 1942-ben a "Falu" Magyar Gazda és Földműves Szövetség helyi csoportja. A két világháború között figyelemreméltó tevékenyságet fejtett ki az Iparos és Kereskedő Dalkör. Népkönyvtárát - mely Héreget is ellátta - 1927-ben kapta a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól.

Lakossága 1930-ban 1358 fő volt, 1941-ben 1770.

KATOLIKUS EGYHÁZ

1763-ban még csak kápolnája volt a településnek. 1800 decembere előtt Bánhida, majd Felsőgalla filiája volt. Ekkor anyakönyvi kerületté szervezték, plébániai rangot kapott. Anyakönyveit 1742-1800 között Felsőgallán - 1799-ben már külön kezelve - vezették. A plébánia rangot 1800-ban nyerte el. Első plébánosa az 1801-1802 között itt működő Zetykó János lett.

A plébániához kapcsolódott az Alsógallai Katolikus Elemi Népiskola. Ledniczky József plébános 1940-42 között építtette Alsógallán a Szent István tiszteletére szentelt templomot, melyhez szintén elemi népiskola tartozott.

A templom stációképeit Feszty Masa festette. Alsógalla tardosi márványból készült kálváriáját Frank János és felesége készíttette 1890-ben.

 

FELSŐGALLA (OBERGALLA)

Felsőgalla középkori története szinte azonos Alsógalláéval. A mohácsi vész után, 1529-ben elpusztult honfoglaláskori települést 1733-ban telepítette be földesura, Esterházy József - Würzburgból, Elzászból és Strassburgból - katolikus vallású németekkel, akik telepítési kedvezményt is kaptak. 1768-ban 41 telkes jobbágyot, 38 házas és 9 házatlan zsellért írtak össze. Az 1784-87-es népszámláláskor a birtokos Esterházy Ferenc. Ekkor 106 házban 154 család élt, népessége 833 fő volt. 1 papot, 1 tisztviselőt, 4 polgárt, 41 parasztot, ez utóbbi kettő 30 örökösét és 123 zsellért írtak össze. 1896-tól fordulópontot jelentett a község életében a szénbányák megnyitása. A bányatelepek közelsége sok iparost és kereskedőt vonzott.

Felsőgalla területén épült a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK Rt.) cementgyára (1911) nyilt meg kőszénbányája (1902), a mészégető telep (1905., 1913), a téglagyár, a karbidgyár és a kátrányfeldolgozó üzem. Napjainkra ezek - főleg a környezet szennyezése miatt - megszűntek. Az első világháborús hősi emlékművet Zsákodi Csiszér János alkotását 1929-ben állíttatta a község lakossága.

Felsőgalla a térség legpolgárosodottabb települése, melyet bizonyít, hogy 1913-1948 között nyomdája, polgári iskolája is volt, emellett számos szociális, kulturális, kereskedelmi intézménye, szervezete alakult ki. A 20. század első felében az egyesületi élet fellendült. 1911-től 1949-ig 25 egylet, csoport, szövetség alakult és működött Felsőgallán.

1911-ben bejegyezték az Iparosok és Kereskedők Körét, 1913-ban a Magyarországi Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak helyi csoportját, a Polgári Kört, 1917-ben a Keresztény Szocialista Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetsége helyi csoportját, a Keresztényszocialista Szervezetet, 1925-ben a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Árvák Nemzeti Szövetségének helyi fiókját, 1926-ban a Levente Egyesületet, 1927-ben az Ébredő Magyarok Egyesülete helyi csoportját, a Keresztényszocialista Gyermekvédő Szervezet helyi csoportját, 1928-ban a Magyarországi Németek Népművelődési Egyesülete Alsó és Felsőgallai helyi csoportját, 1930-ban a Polgári Lövészegyletet, a Felsőgalla és Vidéke Ipartestületet, 1931-ben az Izraelita Jótékony Nőegyletet, a "Columbia" Postagalamb Sportegyesület helyi szervezetét. 1932-ben a Gazdakört, 1935-ben az Országos Frontharcos Szövetség helyi csoportját, a "Honsz" helyi csoportját, 1936-ban a Hargita-váralja Jelképes Székely Községek Felsőgallai-Tatabányai fiókszervezetét, a Légoltalmi Ligát, 1939-ben a Katolikus Legényegyletet, az Országos Tűzharcos Szövetség körzeti csoportját, 1940-ben a Magyarországi Munkaközpont Magyar Munkások Országos Szövetsége helyi szervezetét, 1949-ben pedig az Ipari Üzemek Felsőgalla-Mésztelepi Vegyeskarát.

Népkönyvtárát - mely Tarjánt is ellátta - 1927-ben kapta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól. A kolóniákat a lakások korszerűtlensége és a bányaművelés okozta károsodás miatt 1968-1978 között folyamatosan felszámolták.

KATOLIKUS, EVANGÉLIKUS, BAPTISTA EGYHÁZ, ZSIDÓ HITKÖZSÉG

A 18. század első felében letelepült katolikus németek egyháza Bánhida filiájaként működött. Felsőgalla 1742-ben kapott plébániai rangot, a plébánosa egyidejűleg Alsógallát is ellátta. Első plébánosa, a korábbi bánhidai káplán, Hinterreiter József lett. A plébánia működésének feltételeit Esterházy József és a két település lakói együttesen biztosították.

A plébánia alapításával egyidejűleg kezdte meg működését az elemi iskola egy kántortanítóval. Felső és Alsógalla anyakönyveit 1742 október 1-jétől vezetik. Az istentiszteleteket az 1768-ban Fellner Jakab tervei alapján épített plábániaház két szobájában tartották.

A templom építése Grossmann József 1783-ban készült tervei alapján 1794 október 15-én kezdődött el, 1798-ban fejeződött be.

1939-ben a MÁK Rt. a plébánia mellé káplánlakást építtetett. A templomhajó boltozat al secco képeinek készítését szintén ebben az esztendőben kezdte meg Pandúr József győri festőművész, 1940-ben fejezve be azt. A stációképeket Feszty Masa készítette 1955-ben.

Filiája a VI. telep.

1929-ig a Felső- és Alsógallán valamint Tatabányán élő evangélikusok lelki gondozását formailag az oroszlányi, a bánhidaiakét pedig a szendi evangélikus lelkész látta el. A valóságban e települések evangélikus vallású lakói a tatabányai református lelkipásztorhoz kapcsolódtak. A Tatabánya- Felsőgallai Missziós Egyházközség 1930-ban alakult, s 1933-ban vált anyaegyházzá. Istentiszteleteiket a libadombi református templomba (Tatabánya Ó-telep) és a felsőgallai Prehauser Imre házának egyik szobájában tartották. 1933-ban az előbbi kettő mellett a VI-os telepen a Borbély út 146. számú ház is istentiszteletek otthonává vált. Itt templomtermet alakítottak ki 1936-ban. Első templomukat 1938-ban szentelték fel a VII-es telepen. Ezt 1979 júliusáig használták. Ekkor ezt alábányászás miatt lerombolták. Új imaház-templomukat 1965-ben emelték a Tátra u. 13. sz. alatti lelkészlak telkén. A gyülekezet lelkészi teendőit 1953 óta Labossa Lajos látja el.

A tatabányai Evangélikus Egyházközség filiái: Héreg, Tarján és Szárliget. 1905-ben jött létre a Tatabánya-Felsőgallai baptista gyülekezet. A hívek többsége Felsőgallán lakott. Itt először magánházaknál gyűltek össze.

A felsőgallai gyülekezet 1905-1926-ig a Budapest, József utcai Baptista Gyülekezet missziós állomása volt, s a bányatársulat felsőgallai elemi iskolájának egyik termében tartotta összejöveteleit.

A hívek számának gyarapodása miatt nagyobb helyre volt szükségük, s ekkor megkapták a volt Fortuna Mozgó épületének 3/5-öd részét. Ebből imaházat alakítottak ki, melyet az 1960-as évekig használtak. 1930-tól 29 taggal önállóvá vált a gyülekezet. Létszámuk 1938-ra megközelítette a 100 főt. Első lelkipásztoruk Vas Ferenc volt.

A Felső- és Alsógallai zsidók hitközséggé szerveződéséről igen keveset tudunk. Az 1930-ban megjelent Magyarországi zsidó lexikon egyáltalán nem tesz említést létezéséről. Ebben az időszakban valószínűleg a Tatai Zsidó Hitközség filiájaként működhettek. Gazdasági erejüket azonban jelzi, hogy 1930-ban Székely Jenő tervei szerint felépült Felsőgallán a zsinagóga, melyet 1945-ben lebombáztak. A Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának iktatókönyveiben a hitkötzségre vonatkozóan összesen két utalást találtunk. Az egyik levél 1943. július 11-én kelt Tatán, Felső- és Alsógalla zsidó vallású lakóinak hovatartozása tárgyában, a másik Tatabányán íródott 1943. július 26-án. E levélben a hitközség Banda László kántor felmentését kérte munkaszolgálati kötelezettségének teljesítése alól.

 

TATABÁNYA

A 18. század 40-es éveiben Vértessomló közelében már észleltek szénnyomokat. Az Esterházy-uradalom jelentéktelen bányászatot is folytatott. A század végén az ipar energia igénye miatt fellendült a szénkutatás. 1891-ben alakult a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK Rt.) mely 1894-ben megvásárolta a szénkitermelés jogát az Esterházy-uradalomtól. 1896 karácsonyán az első akna elérte a szénréteget, ami meghatározó esemény volt a megye ipar- és technikatörténetében. A kitermelt szénből az Osztrák-Magyar Monarchia vasútvonalának kihasználásával Ausztriába exportáltak. Innen cserébe modern gépi technika érkezett az országba. Ez tette lehetővé, hogy 1897-től a gőzgépekről a modernebb villamos erőátvitelre térjenek át.

A megyeszékhely névadó települése a bányanyitást követően alakult ki Alsógalla határában. Az ún. Ótelepi kolónia Alsógalla bányatelep néven 1902-ig az anyaközséghez tartozott. Ezt követően a bányászatra az ipari üzemek egész sora települt. Megépült az ún. VI-os, a VII-es és a VIII-as telep.

Már 1898-ban létrehozták a villamos erőművet (I. sz. Hőerőmű). Az itt termelt energiát - hazánkban először - a szénkitermelésben is felhasználták. 1909-ben kezdte meg működését Tatabányán az emeletes gőztéglagyár, majd 1912-ben a cementgyár.

Új technikai megoldás volt a bányászatban a lejtősakna, mely a függőleges aknával szemben lehetővé tette, hogy átrakodás nélkül lehessen a szenet a vasúti kocsikhoz szállítani. Megépült a felsőgallai szénrakodó, ide érkeztek a csillepályák is. 1913-ban már több mint 8000-en dolgoztak a bányánál, a termelés elérte a 2 millió tonnát.

A helyi társadalmi aktivitást jelzi az 1897-1950 között bejegyzett 26 kör, egylet, csoport, egyesület.

1897-ben jegyezték be a Művezetők Országos Egyesületének helyi csoportját, 1902-ben a Tatabányai Altisztek és Felvigyázók Körét, 1908-ban a Római Katolikus Ifjúsági Egyesületet, 1909-ben a MÁK Rt. Bányatisztviselők Kaszinót, 1910-ben a Tatabányai Sport Clubot, 1917-ben a Vas és Fémmunkások helyi csoportját, 1920-ban a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Árvák Nemzeti Szövetségének fiókját, 1921-ben az Olvasókört, 1923-ban a Művezetők Országos Szövetségének 45. sz. helyi csoportját, a Keresztény Szocialista Bánya és Kohómunkások Országos Szövetségének helyi csoportját, a Bányaiskolát végzettek Országos Egyesülete fiókját, 1924-ben a Magyar Vöröskereszt Egylet fiókját, az Országos Stefánia Szövetség helyi csoportját, 1925-ben a Bányatelepi Levente Egyesületet, a Bányatiszti Kaszinót, 1926-ban a Tatabányai Iparosok és Kereskedők Olvasókörét, a Tatabánya Bánya és Ipartelepek Dalkörét, 1927-ben a Tatabányai Levente Egyesületet, a "Remény" Dalkört, az Ébredő Magyarok Egyesülete helyi csoportját, 1933-ban a "Columbia" Postagalamb Sportegyesület helyi csoportját, 1935-ben a Polgári Lövészegyletet, 1938-ban a Nemzeti Munkaközpont helyi csoportját, 1940-ben a Katolikus Leánykörök Szövetsége helyi csoportját, 1948-ban a "Turul" Vadásztársaságot, a Tatabányai Bánya- és Kohómunkások Vadásztársaságot és végül 1950-ben a Horgászegyesületet.

1898-tól folyamatosan működött a Bányászzenekar, a húszas évektől a Tatabányai Nőikar, a Tatabányai Ipartestület Dalárdája, a Tatabányai Tanítók Dalköre.

Impozáns kulturális intézménye, a Népház 1917-ben nyitotta meg kapuit. Népkönyvtárat 1927-ben kapott a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól.

1938-40 között megépült a MÁK Rt. Aluminiumkohója. Tatabánya lakossága 1938-ban 23 200 fő volt. A bányászkolóniák építésével párhuzamosan léterjöttek a szociális, oktatási, kulturális, egészségügyi intézmények. Az Ótelep valamennyi intézményének fenntartója a MÁK Rt. volt. A dinamikus fejlődés következtében a szénmedence az 1940-es évek elejére országos jelentőségű ipari centrummá vált.

A második világháború harcai a mai város területén 1945. március 21-én értek véget.

Az itt élő németeket is érintették az 1945 utáni kitelepítések.

1946-ban államosították a szénbányákat.

1947 októberében e település önálló léte megszűnt, mert névadója lett a régi településekből létrehozott új városnak.

Nem volt könnyű városrendezői feladat a a különböző településekből, a hozzájuk tartozó kolóniákból, a más-más jellegű lakó- és iparterületekből olyan egységes szerkezetű várost megtervezni, létrehozni, amely egyként megfelel az ipari centrum és a megyeszékhely támasztotta követelményeknek.

A városközpont helyét már az első tervek Bánhida külterületén, az 1950-es évek eleje óta épített Újvárosban jelölték ki. Itt épültek fel a középületek is. Az autóbuszközlekedés 1948-ban indult meg. Új lakótelepeket emeltek Bánhida külterületén: Sárberek 1975-től, Kertváros 1953-tól, Dózsakert az 1960-as évek végétől, a Gál István lakótelep 1982-től épült. Tatabányára települt a BHG Híradástechnikai Vállalat, a Magyar Acélárugyár Tatabányai Egysége, az Egyesült Villamosgépgyár, az Országos Bányagépgyártó Vállalat, a Delta és a Mikrolin Szövetkezet.

Az új lakótelepekkel párhuzamosan kiépültek a kereskedelmi, egészségügyi, szociális, oktatási és kulturális intézmények. A megyei közintézmények jelentős része Tatabányára került, az e célra emelt székházakba.

1952-ben megépült a megyeháza épülete, 1953-ban a Megyei Rendőrkapitányság, 1976-ban a Megyei Postahivatal, 1975-ben a Pénzintézetek Székháza, 1979-ben a Crossbar Központ, s 1986-tól itt működik a Megyei Bíróság és a Megyei Főügyészség.

1956 előtt KÖMI tábor volt a város területén.

Iskolarendszere is 1945 után indult fejlődésnek. Az általános iskolák mellett 1946-ban Tatabányán (Ótelep) kezdte meg működését a későbbi város első gimnáziuma, melynek jogutódja az 1966-ban létrejött Árpád Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola. 1949-ben alapították a Péch Antal Bányaipari Technikumot, továbbá az Ipari Gimnázium Bányaipari tagozatát, a későbbi Bányaipari Technikumot, 1952-ben kezdte meg tevékenységét az MTH 314. sz. Intézete a 314. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet jogelődje, megépült a Bányaipari Diákotthon, 1966-ban megnyílt Újvárosban az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, mely 1969-től Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskolaként folytatta munkáját. 1972-ben önállóvá vált a Vas László Egészségügyi Szakközépiskola, 1963-ban létrejött a Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola, és végül 1987-ben megkezdődött a tanítás a Bárdos László Gimnáziumban. 1964-ben önállósult a Dolgozók Gimnáziuma. 1990-ban kezdte meg működését a megyeszékhelyen a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája.

A közgyűjtemények közül elsőként az 1952-ben megnyílt Megyei Könyvtár, az 1965-től önállósult Városi Könyvtárhálózat és az SZMT Központi Könyvtára jött létre. 1971-ben került Tatáról Tatabányára az első múzeumi gyűjteményegység.

1975-ben nyílt meg a Komárom Megyei Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum (ma Tatabányai Múzeum), 1979-ben a Kernstok Terem, 1988-ban pedig a Szabadtéri Bányászati Múzeum. A megyei jogú városban 1992-ben kezdte meg munkáját a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárának fióklevéltára. 1985-ben megépült a Közművelődés Háza.

A város lakossága 1947-ben 39 000, 1970-ben 66 223, 1984-ben 77 000, 1990-ben 74 227 fő volt.

Tatabánya területén 1987-ig bányásztak szenet, ekkorra az utolsó akna is kimerült.

KATOLIKUS, EVANGÉLIKUS, REFORMÁTUS, BAPTISTA EGYHÁZ

Plébániája ma is Óváros néven szerepel.

A részvénytársaság mint kegyuraság 1903. októberére gróf Széchenyi Miklós győri megyéspüspökkel egyetértésben bányalelkészséget hozott itt létre, melynek élére a Seedoch Károly került.

A lelkészlakást a MÁK Rt. 1904 elején hozta létre. Ugyanekkor jött létre az úgynevezett Libadombon az első templomot. A templom elé fa tornyot emeltek.

Az új ma is álló háromhajós, 12 oszlopos gótikus vonásokat hordozó, eklektikus bazilika jellegű templom alapító okmányát 1911. januárjában írták alá és 1912. május 12-én Szent István király tiszteletére fel is szentelték a templomot. A templom orgonája a 30-as években készült Rieger Ottó műhelyében.

A templom 1983-ban került vállalati tulajdonból egyháziba. Anyakönyveit 1903. okt. l-jétől vezetik. Az előtte keletkezetteket Alsógalla őrzi. A MÁK Rt. e templomon kívül még kettőt építtetett a két világháború között. Egyiket a VI-os, a másikat a VII-es telepre. A VIII-es telepit az 1963-ban alábányászás miatt felrobbantották.

A Tatabánya-Felsőgallai Evangélikus Anyaegyház 1946-tól Tatabánya-Bányatelepi Evangélikus Egyház, 1953-tól Tatabányai Evangélikus Egyház néven folytatta működését.

1900-ban alakult meg az Alsógalla bányatelepi (1902-től Óvárosi) református egyházközség 1907-ig a lelkipásztori teendőket Tatáról látták el. Anyakönyveit 1908-tól vezetik. A római katolikus templom megépítését követően az evangélikusokkal közös használatra megkapták a Libadombon álló templomot. Az egyházközség második temploma 1938-ban készült el a Vll-es telepen. Ezt 1964-ig használták. Ekkor az alábányászás miatt életveszélyessé vált épületet elhagyták és a Rantzinger utcában másik templomot és lelkészlakást alakítottak ki. Ezt 1981-ben városrendezési okok miatt kisajátították. Ezzel egyidejűleg az egyházközség lemondott az Óvárosi templom használati jogáról. 1984-ben új templom építését kezdték meg Szabó István építész tervei szerint.

1945 után a felsőgallai baptista gyülekezet létszáma mintegy 10 főre csökkent. A megmaradt hívek Tatabányán belül az Újtelepre, a bányakáros evangelikus templomba tették át székhelyüket. Itt működött a misszió Fortin László vezetésével 1971-1982 között. 1982-ben új imaház és lelkészlakás épült a Mátyás király út 19. sz. alatt.

A negyven tagú gyülekezetnek önálló lelkipásztora van, aki 1992-ben egész Komárom-Esztergom megye baptista pasztorálását ellátja. A gyülekezet folyamatosan gyarapodik, s ebben különösen fontos szerepet játszanak az Erdélyből áttelepült hívek.

MŰEMLÉKEK

Fellner Jakab tervei alapján a barokk jegyében emelték 1765-66-ban Alsógalla műemlék jellegű római katolikus plébániatemplomát, melynek főoltára és keresztelőkútja 18. századi barokk, míg empire szószéke 1800 körül készült.

Bánhidán műemlék jellegű a Fellner Jakab tervezte, 1753-ban épült barokk Lapatári malom, a szintén Fellner tervezte barokk plébániaház 1755-ből és az 1896-ban készült s 1992-ben restaurált Turul emlékmű.

Felsőgalla 1794-98 között Grossmann József tervei szerint épült későbarokk római katolikus temploma szintén műemlék jellegű. Fő- és mellékoltára, szószéke és első orgonája a 18. században készült.

FESTŐK, GRAFIKUSOK

BÁNFI József festőművész

1936-ban született Ricsén. 1965 óta Tatabányán él és alkot, rajzpedagógusként működik.

Berecz József: Bánfi József képei - a szülőföld szemével. = Új Forrás. 1975.1. sz. 141-142.1.

Sárándi József: A törvény képlete. - Előszó Bánfi József képeihez. = Új Forrás, 1972. 3. sz. 99.1.

 

FREUND Sándor festőművész

1933-ban született Tatabányán, szülővárosában él és alkot.

Jenkei János: Művészportré. = Dolgozók Lapja, 1965. dec. 17., 4.1.

 

GERBER Pál festőművész

1956-ban született Tatabányán, itt kezdte művészeti tanumányait. Budapesten él és dolgozik. Groteszk art. Tatabánya, 1988. Kernstok Terem. (Katalógus)

 

GÖRGÉNYI István festőművész

1917-ben született Bánhidán, tanulmányainak elvégzése után, 1942-ben tért vissza Tatabányára, rajztanárként dolgozott 1975-ben bekövetkezett haláláig.

Kádár Péter: A "kis Rudnay"! Görgényi István emlékezete. = Dolgozók Lapja, 1985. február 26., 6.1.

 

GYŐRFY Klára, SZ. festőművész

1925-ben született Budapesten. 1949 óta Tatabányán él, nyugdíjazásáig rajzpedagógusként dolgozott.

Jenkei János: Sziklák között. Magnós riport Sz. Győrfy Klárával. = Új Forrás, 1971. 2. sz. 75-78.1.

 

KARKUS István grafikusművész

1946-ban született Tatabányán, itt végezte tanulmányait, ma is itt él és alkot.

Neuberger Róbert: "Féltés". Szubjektív jegyzetek egy kiállításról. = Dolgozók Lapja, 1977. szeptember 30., 4.1.

Vaderna József: Ikarusz. Borberg után szabadon - Karkus Istvánnak. = Dolgozók Lapja, 1985. dec. 21. 4.1.

 

KRAJCSIROVITS Henrik grafikusművész

1929-ben született Felsőgallán, Tatabányán él és dolgozik, rajzpedagógus.

Bodri Ferenc: Krajcsirovits Henrik képvilága. = Új Forrás, 1980. 3. sz. 53-56.1.

Supka Magdolna, B.: Krajcsirovits Henrik kiállítása a Helikon Galériában. = Új Forrás, 1976. 3. sz. 114-116.1.

Végvári Lajos: Krajcsirovits Henrik. = Új Forrás, 1971.1. sz. 103-104.1.

KOVÁCS Gábor festőművész

A tatabányai Bányász Képzőművészeti Szabadiskolában kezdte meg művészeti tanulmányait.

Györke Zoltán: Gazdag színvilág, tájak, emberek. Babos Ágnes és Kovács Gábor kiállítása. = Dolgozók Lapja, 1980. január 8., 4.1.

 

LUZSICZA Lajos festőművész

1920-ban született Érsekújváron, 1948-tól a tatabányai Bányász Képzőművészeti Szabadiskola vezetője volt. 1954 óta Budapesten él és dolgozik.

Manga János: Luzsicza Lajos képei Szekszárdon és Tatabányán. = Művészet, 1974. 2. sz. 32.1. Végvári Lajos: Luzsicza Lajos. Bp. 1977. Képzőműv. Alap.

 

OLÁH György grafikusművész

1946-ban született Tatabányán, itt kezdte meg művészeti tanulmányait. Napjainkban Budapesten él és dolgozik.

Oláh György grafikusművész kiállítása. Tata, 1976. Komárom megyei Művelődési Központ. (Katalógus)

 

PAPP Albert festőművész

1938-ban született Kemendolláron, 1959 óta Tatabányán él és alkot, rajzpedagógusként működik.

Sárándi József: Papp Albert képei. = Új Forrás, 1972.1. sz. 124-125. 1.

Heitler László: Múlt és jelen. Papp Albert képeiről. = Új Forrás, 1981.1. sz. 47-49.1.

Kádár Péter: Papp Albert útja Zalától Tatabányáig. = Művészeti Műhely, 1987. 27-30.1.

 

PRZUDZIK József festőművész

1926-ban született Felsőgallán. Budapesten él és dolgozik.

Przudzik József festőművész kiállítása. Tatabánya, 1986. A Közművelődés Háza. (Katalógus)

 

SZAMOSVÁRI József festőművész

1931-ben született Várpalotán. 1939 és 1957 között Tatabányán élt, itt kezdte meg művészeti tanulmányait.

Bencze László: Szamosvári József tatabányai kiállítása. = Dolgozók Lapja, 1963. 89. sz. 5.1. Losonci Miklós: Szamosvári József képeiről. Illusztr. = Új Forrás, 1984. 2. sz. 30-31.1.

 

SZENDŐFI Pál grafikusművész

1939-ben született Debrecenben. 1951 óta Tatabányán él és dolgozik.

Schenk Lea: Bevezető Szendőfi Pál kiállításának katalógusában. (Tata. 1981. Kuny Domokos Múzeum) Wehner Tibor: A tettek után. Szendőfi Pál tatabányai tárlata. = Dolgozók Lapja, 1979. augusztus 10.,

Wehner Tibor: Ellentétek vonzásában. - Szendőfi Pál grafikusművész. = Új Forrás, 1980.3. sz. 77-79.1.

 

SZLÁVIK Lajos festőművész

1922-ben született Párkányban. 1950 és 1970 között Tatabányán élt, 1970 óta Budapesten dolgozik.

Ecsery Elemér: Szlávik Lajos. = Művészet, 1969. 8. sz. 32-33.1.

Losonci Miklós: Szlávik Lajos műtermében. = Új Forrás, 1981. 4. sz. 55-57.1.

 

VARGA BENCSIK József grafikusművész

1944-ben született Mezőkövesden. 1970 óta Tatabányán él és dolgozik.

Pogány Gábor: Bemutatjuk Varga Bencsik József grafikusművészt. = Új Forrás, 1978. 3. sz. 83-84.1.

Ravasz Éva: Bevezető Varga Bencsik József kiállításának katalógusába. (Budapest, 1979. Ferencvárosi Pincetárlat)

 

VARKOLY László festőművész

1960-ban született Olaszliszkán. 1985 óta Tatabányán él és alkot.

Bárdosi József: Bevezető Varkoly László kiállításának katalógusába. (Budapest, 1990. Stúdió Galéria)

Wehner Tibor: A tehertaxi ezerötszáz. Beszélgetés Varkoly László festőművésszel. = Új Forrás, 1987. 5. sz. 79-82.1. I

SZOBRÁSZOK, IPARMŰVÉSZEK

BONDOR István szobrászművész

1917-ben született Tatabányán, itt kezdte meg művészeti tanulmányait, a budapesti főiskola elvégzése után ide tért vissza, és ma is itt dolgozik.

Sárközi Géza: Bondor István művei a Fényes Adolf Teremben. = Új Forrás, 1978.1. sz. 141-144.1. Steiner Tibor: Bondqr István.. = Új Forrás, 1973.1. sz. 135-136.1.

 

BRÉM Ferenc szobrászművész

1927-ben született Úrkúton. 1945-től, 1988-ban bekövetkezett haláláig Tatabányán élt és alkotott.

Bodri Ferenc: Pillanatkép Brém Ferencről. = Új Forrás, 1972.1. sz. 122-123.1. Nagy Lajos, E.: Brém Ferenc Világa. = Új Forrás, 1989. 2. sz. 92-95.1.

 

DROPPA Judit textiltervező iparművész

1948-ban született Tatabányán, itt kezdte meg művészeti tanulmányait, napjainkban Budapesten él és alkot.

Koczog Ákos: Műhelybeszélgetés Droppa Judittal a textilművészetről. = Új Forrás, 1979.4. sz. 63-66.1.

Schenk Lea: A síkkötött anyag metamorfózisa. Droppa Judit textiljei. = Művészet, 1981.4. sz. 26-27.1.

 

HEGYI László, B. keramikusművész

1951-ben született Beregszászon, 1977-ben telepedett le Tatabányán, azóta e városban él és dolgozik.

Jenkei János: Az anyag művészete. B. Hegyi László sikeres bemutatkozásáról. = Dolgozók Lapja, 1978. május 21. 6.1.

Páskándi Géza: B. Hegyi László kiállítása elé. = Új Forrás, 1983. 1. sz. 62-64.1.

 

KRULIK Frigyes iparművész, belsőépítész

1934-ben született Tatabányán, művészeti tanulmányait a Bányász Képzőművészeti Szabadiskolában kezdte. Budapesten él és dolgozik.

Iparművészeti kiállítás Oroszlányban. = Dolgozók Lapja, 1972. február 27.1.1.

 

LOIS Viktor szobrászművész

1950-ben született Tatabányán, 1982-ig - amikor is Szentendrére költözött - szülővárosában élt és alkotott.

Wehner Tibor: Öntartósító művészet. Lois Viktor különös szobrászata. = Új Forrás, 1987.6. sz. 52-56.1.

Andrási Gábor: Úthengerbicikli és facsaróhárfa. Lois Viktor műveiről. = Művészet, 1989.3. sz. 34-36. 1.

Keserű Katalin: Bevezető Lois Viktor kiállításának katalógusába. (Budapest, 1986. Óbuda Pincegaléria)

 

NAUSCH Géza kovácsművész

1941-ben született Bánhidán. Napjainkban is Tatabányán él és dolgozik.

Baráth Lajos: A hűség ára... = Dolgozók Lapja, 1969. június 22. 5. 1.

Koczog Ákos: Párbeszéd a vas művészetéről. Nausch Géza műhelyében. = Új Forrás, 1978. 1. sz. 87-94.1.

Wehner Tibor: "Még van tíz évem..." Borongós impressziók Nausch Géza tatabányai műhelyében. = Új Forrás, 1987. 4. sz. 69-72.1.

SZUNYOGH László szobrászművész

1956-ban született Tatabányán. Szülővárosában él és alkot, rajzpedagógusként működik.

Fiatal Komárom megyei iparművészek kiállítása. Tatabánya, 1987. A közművelődés Háza. (Katalógus)

Kaposi Endre: Gondolatok Szunyogh László szobrászművész munkáinak szemlélése közben. = Új Forrás, 1987. 3. sz. 57-60.1.

 

SZAMÓDY Zsolt fotóművész

1956-ban született Budapesten. 1984-ben költözött Tatabányára. Autodidakta módon szerezte meg a fotózáshoz szükséges ismereteket. Előbb tájképfotókat, természetfotókat készített, később a festői hatású alkotások váltak munkássága jellemzőjévé.

Bacskai Sándor: Jelek egy erőd falán. = Élet és Irodalom, 1992. márc. 20. 12. sz.

Szamódy Zsolt fotókiállítása. Tatabánya, 1986. Népház Galéria. (Katalógus)

Kincses Károly: Bevezető Szamódy Zsolt fotóművész kiállításának katalógusába. (Tatabánya, 1990. Kemstok Terem)

 

TATAI Tibor fotóművész

1956-ban született Debrecenben, gyermekkora óta Tatabányán él.

Kádár Péter: Fotográfia Komárom megyében. Tatai Tibor. = Dolgozók Lapja, 1987. jan. 10. 4.1.

KÖZTÉRI ALKOTÁSOK

Asszonyi Tamás: Csobogó. (1978.) - Barta Lajos: Fürdőzök. (1960.) - Pelikánok. (1961.)- Bondor István: Verebélyi László. (1983.) - Bokányi Dezső (1984.) - Dr. Vitális István (1983.) - Brém Ferenc: Vízbelépő. (1975.) - Óvónő. (1977.) - Búza Barnabás: Anya gyermekével. (1961.) - Bányász. (1961.) - Tóth-Bucsoki István 1972. - Ciránszky Mária: Női figura. (1966.) - Csíkszentmihályi Róbert: Napóra. (1979.) - Donáth Gyula: Turul-emlékmű, (1896. ) - Erdey Dezső: Bakugrók. (1961.) - Farkas Aladár: Fiú gyermekkel. (1961.) - Farkas Ádám: Plasztika, - Gálócsy Edit: - Kerámia kompozíció. (1984.) - Gáti Gábor: Csikó. II. sz. Óvoda, 1965. - Grantner Jenő: Ülő nő. (1959.) - Hajdú László: Vízelvezető. (1984.) - Huszár Imre: Fekvő nő. (1964.) - Kamotsay István: Ülő nő. (1962.) - Szerelőmunkás. (1951-52.) - Kárpáti Anna: Úszó nő. (1963.) - Kiss Kovács Gyula: Hunyadi János. (1960.) - Kucs Béla: Ülő nő. (1964.) - Lajos József: Sütkérező mackó. (1964.) - Sárkánycsikó. (1974.) - Marosits István: Kolumbárium. Ótelepi Temető, (1974.) Makrisz Agamemnon: Munkásmozgalmi mártíremékmű. (1975.)- Marton László: Merengő. (?) - Me-locco Miklós: Ady Endre. (1976.) (Áthelyezés alatt) - Mészáros Mihály: Ságvári Endre. (1969.)

ÍRÓK, KÖLTŐK

BARÁTH Lajos (Abaújkér, 1935. augusztus 18. -)

író

1953-ban ipari iskolát végzett, 1957-ig bányászként dolgozott Miskolcon. 1957-ben a Diósgyőri Munkás, 1964-ben az Észak-Magyarország, majd a tatabányai Dolgozók Lapja munkatársa volt. Megyei és országos irodalmi hetilapok, folyóiratok is közölték írásait. 1971-től szabadfoglalkozású író. 1967-től Tatabányán élt, jelenleg Vértessomlón lakik.

Tatabányai ihletésű művei:

Sortűz (Bp. 1971) - Örökség (Bp. 1975) - Miért hullámzik a tenger? (Bp. 1977), - Kigyelmed, János mester (Bp. 1979).

További művei:

Ember fehér bottal. Bp. 1962. - Házak tábla nélkül. Bp. 1963. - Díszhal. Bp. 1963. - Lopakodó prédikátorok. Bp. 1966. - Tűz és korom. Bp. 1967. - Külső körön. Bp. 1970. - A félelem földje. Bp. 1975. - A szörnyeteg. Bp. 1979. - Párnámon anyám ujjának melege. Bp. 1983. - Vakvágat. Bp. 1986. Irodalom:

Győri László: Örökség - Baráth Lajos regényéről. (Könyvismertetés.). = Új Forrás, 1977. 2. sz. 142-146. 1.337.

Kádár Péter: Riportféle Baráth Lajosról. (Riport.). = Új Forrás, 1979. 6. sz. 37-44.1. - Illusztr.

 

BÁRDOS László István (Sátoraljaújhely, 1909. január 10. - Tatabánya, 1963. október 18.)

Tanár, könyvtáros.

A középiskola elvégzése után Olaszországban és Budapesten folytatta tanulmányait. Tanári pályáját Beregszászon kezdte 1939-ben. 1946-ban került Tatabányára, ahol nagy érdemeket szerzett a város első középiskolájának- a jelenlegi Árpád Gimnáziumnak - létrehozásában.

Hallásának elvesztése után könyvtárosként dolgozott a megyei könyvtárban. Tanítványai javaslatára Tatabánya második gimnáziuma az ő nevét viseli.

Művei:

Bányász sportolók ötven éve. (A tatabányai Bányász SC jubileumi évkönyve.) Tatabánya, 1961.198.1. - Havasházi Lászlóval közösen. - Bányászszív és bányászököl. Tatabánya, 1958. - Egy bányászváros a szocialista fejlődés útján. Tatabánya, 1960. - Erkölcs - szerelem. Bp. 1963. - Komárom az 1848-49. évi szabadságharcban. - A komáromi "magánakció" (Észak-Dunántúl munkássága az 1919. évi komáromi felszabadítási kísérletben) Komárom, 1960.86.1. - (Piskolti Bélával közösen) - Komárom megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája. (Kiad.: a József Attila Megyei Könyvtár.) Tatabánya, 1962. (Soksz.) 82.1.

Irodalom:

Horváth Géza, ifj.: Bárdos László István. (Pályakép, bibliográfia.) In: A József Attila Megyei Könyvtár évkönyve 1985. Tatabánya, 1986. 84-113.1.

 

BERKOVICH Miklós (Alsógalla, 1882. július 6. - 1922. március 25.)

Hírlapíró, költő, fordító, irodalomtörténész, tanár

1904-ben tanári oklevelet majd bölcsészdoktori címet szerzett. Költeményeket írt a Magyar Szemlébe, a Komáromi Újságba és az Új Időkbe. Nagy sikert aratott a "Dióbarna leány" c. óangol elbeszélő költemény fordításával, amely a Philológiai Közlönyben jelent meg. Kritikai tanulmányait a Budapesti Szemle közölte. Több napilap munkatársa volt.

Művei:

Báró Eötvös József és a francia irodalom. Bp. 1904. - A görög szobrászat. Bp. 1904. - Shakespeare: Ten Brink B. után. Bp. ? - Versek. Bp. 1907.

 

ALUDI Ádám (Tatabánya, 1951. január 2. -)

Költő

Híradásipari Technikumot végzett, volt műszerész, grafikus és táviratkézbesítő. 1974 és 1976 között a Dunaújvárosi Műszaki Főiskolára járt, majd elvégezte az Egri Tanárképző Főiskolát. 1974 óta Tatabányán általános iskolai tanár.

Művei:

Kötet nélkül. Komárom megyei költők antológiája. Tatabánya, 1986. - Szögletes virág. 1988.

Irodalom:

Ladányi Mihály: Faludi Ádám verseinek margójára. = Új Forrás, 1977. 2. sz. 24.1.

Sándor B. György: "Merőben más ma minden út." Faludi Ádám: Szögletes virág (A verskötet ismertetése.) = Új Forrás, 1988. 3. sz. 71-72.1.

 

GÁL Kelemen (Szentgerice, 1896. december 27. - Felsőgalla, 1945. február 12?)

Pedagógiai író, tanár

1892-ben a kolozsvári egyetemen szerzett tanári oklevelet. 1893-tól a kolozsvári unitárius kollégium tanára, 1900-1925 között az igazgatóság tagja.

Művei:

Brassai, mint filozófus. Kolozsvár, 1899. - Újabb irányok a pedagógiában. Kolozsvár, 1911-1912. - A kolozsvári unitárius kollégium története. I—II. Kolozsvár, 1935.

 

GÁLL István (Budapest, 1931. december 28. - Budapest, 1982. október 20.)

író, szerkesztő.

Gyermek- és ifjúkorát Felsőgallán töltötte, 20 éves koráig itt élt. Édesapja a polgári iskola tanára volt.

Gáli István a felsőgallai elemi iskolában (ma Széchenyi István Általános Iskola), majd a tatabányai gimnáziumban (akkor Rákosi Mátyás, ma Árpád Gimnázium) végezte tanulmányait. 1950-ben egy balul sikerült politikai vita miatt, közvetlenül az érettségi előtt, az ország valamennyi középiskolájából kizárták.

Építkezéseken, útépítésen dolgozott, majd a Tatabányai Aluminiumkohóban. Sorkatonaként a határőrségnél szolgált. Leszerelése után újságíró lett, egyetemi tanulmányokat folytatott, majd a Magyar Rádió dramaturgja, később rajzfilmdramaturg lett.

1971-től haláláig az Új írás szerkesztőségének munkatársa volt.

Tatabányai vonatkozású művei:

A napimádó. Bp. 1970. - Csapda. Bp. 1966. - Az öreg. Bp. 1975. - A ménesgazda. Bp. 1976.-Patkánylyuk. 1961. - Kétpárevezős szerelem. Bp. 1966.- Rohanók. Bp. 1968.

Művei:

Garabonciás diák. 1954. Pécs - Patkánylyuk. - Robi. Bp. 1961. - Kétpárevezős szerelem. - Lesen. 1966. - Zöldségeskert. - Özönvíz. Bp. 1968. - Vaskor. 1980. - Hullámlovas. Bp. 1981. - Kalendárium. Bp. 1982.

Irodalom:

Berkes Erzsébet: Jegyzetlapok Gáli Istvánról. (Pályarajz). = Új Forrás. 1980. 2. sz. 48-52.1.

Értünk. A Gáli István Kollégium évkönyve 1984-1985. (Szerk.: Kovács Béla. Kiad.: a GIK.) Tatabánya, 1986.168.1., illusztr.

Hova tovább, hovatovább. A Gáli István Kollégium évkönyve. 1987-1988. (Szerk.: Kovács Béla. Kiad.: a GJK.) Tatabánya, 1986. 246.1., illusztr.

Monostori Imre: "Nem a lovakról van szó! Az emberekről! (Könyvismertető.). = Új Forrás, 1977.1. sz. 125-128.1.

M. í. [Monostori Imre]: Meghalt Gáli István. (Nekrológ helyett). = Új Forrás. 1980. 6. sz.. 71.1.

 

GYŐRI László (Orosháza, 1942. január 9.-)

Költő

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett tanári diplomát magyar-könyvtár szakon. 1966-tól 1972-ig Salgótarjánban és Kaposvárott dolgozott, 1972-től 1981-ig Tatabányán élt, könyvtáros volt. 1981-től újságíró, a Központi Sajtószolgálatnál, jelenleg az Egyetemi Könyvtárban dolgozik.

Művei:

Ez a vers eladó. Bp. 1968. - Tekintet. Bp. 1980. - Laposkúszás. Bp. 1984.

Irodalom:

Győri László önvallomása. = Új Forrás, 1974. 3. sz. 3.1.

Kádár Péter: Boldog ember (?) (Riport). = Új Forrás, 1980. 6. sz. 15-21.1. - Illusztr.

Monostori Imre: Győri László költészetéről. = Új Forrás, 1986. 3. sz. 35-37.1.

 

GYÖRKE Zoltán (Tiszaágtelek, 1939. szeptember 15. -)

Költő, műfordító

A tanítóképző magyar tagozatát Munkácson végezte el, majd 5 évig tanítóskodott. 1966-tól a Kárpáti Igaz Szó kulturális rovatát vezette. 1968-ban az Ungvári Állami Egyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett, majd áttelepült Magyarországra, Tatabányára. 13 évig a Dolgozók Lapja kulturális rovatánál dolgozott. 1981 óta Budapesten él.

Művei:

Homokszemek. Ungvár, 1968. - Gyalog. Bp. 1981. - Zöldár. Bp. 1991.

Irodalom:

Kis Ferenc: Györke Zoltán versei elé. = Új Forrás, 1973. 3. sz. 13-14.1.

 

JUHÁSZ Mária (Tatabánya, 1931. szeptember 25.-)

Irodalomtörténész, kritikus

1953-ban a Lenin Intézetben orosz nyelv- és irodalom szakos tanári képesítést szerzett. Tanár, aspiráns, a Kortárs rovatvezetője, tudományos munkatárs volt. 1983-ban nyugállományba vonult. Cikkei, kritikái irodalmi és napilapokban jelentek meg.

Váci Mihály költő felesége volt.

Önálló kötete:

A realizmus változatai. Bp. 1985.

 

KAKUK Tamás (Tatabánya, 1952. -)

Költő

Évekig fizikai munkásként dolgozott, majd filmforgalmazó volt. Szerkesztőként működött a Komárom megyében megjelenő Új Forrás c. folyóiratnál, később a Tatabányai Közösségi Televizió munkatársa, majd az Itt-hon című hetilap főszerkesztője.

Műve:

Kötet nélkül: Fiatal Komárom megyei költők. Tatabánya, 1986. (Új Forrás Füzetek 1.)

Irodalom:

Fodor András: Bevezető a "Kötet nélkül" költőinek szerzői estjén. = Új Forrás 1986. 3. sz. 25., 31.1.

 

KÁDÁR Péter (Tatabánya, 1944.-)

író, újságíró

Tatabányán él. Novellái 1977-től olvashatók a "Kincskereső" című irodalmi gyermekfolyóiratban. A Dolgozók Lapja, majd a 24 Óra című megyei napilap munkatársa.

Művei:

Csupacsel. Bp. 1979. - A madárcsősz. Bp. 1980. - Tekergő Habakuk. Bp. 1982.

Irodalom:

Kovács Lajos: Két gyermekkönyvről. Kádár Péter: Csupacsel (Könyvismertetés). = Új Forrás, 1980. 5. sz. 79-80.1.

 

KERESZTES József (Szeged, 1941. március 11. -)

Költő

Vasöntő és kádártanuló volt, 1957 óta Tatabányán él.

Tizennyolc éves korától bányában dolgozott mint segédmunkás és csillés, később anyagbeszerző, adminisztrátor, majd elvégezte a gimnáziumot.

Irodalom:

Nagy Gáspár: Egy költő hosszú lélekzete. (Keresztes József költészetéről). = Új Forrás, 1977. 2. sz. 28-29.1.

Reuter Lajos: Keresztesi József Fémsáska. (Könyvismertetés). = Új Forrás, 1979.1. sz. 64-65.1.

Kötete:

Fémsáska. Bp. 1978. - Fényvakság. Tatabánya, 198?. 130.1. - Gépirat. - MK.

 

KÓNYA Lajos (Felsőgalla, 1914. november 2. - Budapest, 1972. július 13.)

Költő

Sopronban végezte el a tanítóképzőt 1937-ben. Utána Tatabányán volt napidíjas írnok, majd - 1940-től számos helyen (1947 és 1949 között Tatabányán, illetve Oroszlányban.) tanítóskodott.

1950 októberében - a Válasz versenypályázatának nyerteseként - Budapestre hívták, ahol az írószövetségben lektorként dolgozott, majd főtitkár, később elnökségi tag lett.

1970-től a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársa volt. Életművének egy szakasza a megyéhez kapcsolódik.

Bányászélettel kapcsolatos versei a Szén és ember című tatabányai antológiában is megjelentek 1973-ban (Az ácsolatnak, Ilyen a bányász élete, Felfelé az aknából, Megindulnak a csillék, stb.)

Kicsi a világ című önéletrajzi regényében sok felsőgallai visszaemlékezés található. 1982. augusztus 28-án Tatabányán az Ifjúsági parkban emlékfát állítottak tiszteletére.

Művei:

Úti sóhaj. 1936,. - Te vagy-e az? 1937. - Hazug éjszaka. 1939. - Honfoglalók. 1949. - Fények a Dunán.

- Szép Anna lakodalma. 1950. - Néphadseregünk. 1951. - Öröm és gyűlölet. -1951. Tavaszi utazás.

- Kínai október. 1952. - Bányászlámpák. 1952. - Válogatott versek. 1953. - Iskolások. 1954. -

Országúton. 1954. - Hej, búra termett idő. 1956. - Emberséged szerint. 1956. - Emlék és intelem. 1960. -

Hazai táj. 1964. - Aszú. 1967. - Szálló magvak. 1967. - Kicsi a világ. 1979. - Kései ábránd. 1971. - Soproni évek. 1973.

MACHER Ede (Felsőgalla, 1864. március 9. - ?)

Fordító, irodalomtörténész, tanár

A gimnázium 4 alsó osztályát a tatai piaristáknál végezte. Győrött teológiát hallgatott. 1886-ban a budapesti egyetemen a bölcsész kar hallgatója lett. Majd állami ösztöndíjjal Párizsba ment, ahol a Sorbonne-on és a College de France-on tanult.

1891-től tanár volt. A Francia írók Iskolai Tárát 1898-tól szerkesztette.

Munkái:

Baunard: A kétely. (Ford.) Pozsony, 1887. - A mese és Lafontaine. Pozsony, 1891. - Sandeau Mademo-iselle da la Seigliere. Pozsony, 1898. - Francia olvasókönyv. Pozsony, 1901.

 

MONOSTORI Imre (Tamási, 1945. június 1. -

Irodalomtörténész, kritikus, könyvtáros

1968-ban magyar-történelem szakos diplomát szerzet az ELTE Bölcsésztudományi Karán, később elvégezte a könyvtár szakot is.

1969-től Tatabányán él, tanár, könyvtáros, az Új Forrás főszerkesztő-helyettese, majd 1985-től főszerkesztője. 1990-től a József Attila Megyei Könyvtár igazgatója. Pedagógiai szakcikkeket és irodalmi kritikákat publikál, Németh László kutató.

Művei:

Németh László hősei - ideáinak tükrében. Tatabánya, 1971. - Németh László: Levelek Magdához. Tatabánya, 1988. - A villáskulcshoz nem kell érettségi?: Tanulmányok a szakmunkásutánpótlás műveltségének és művelődésének köréből. Budapest, 1983. Tankönyvkiadó. - Regénybefogadási vizsgálat szakmunkástanulók körében. (Kiadja az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központ, József Attila Megyei Könyvtár. Budapest-Tatabánya, 1979.

Irodalom:

Gordon János: Művelődnének-e a szakmunkástanulók? = Köznevelés, - 1984. márc. 9. 12.1.

Pálos Miklós: Érdemes-e tanulni? = Magyarország, 1984. jún. 10. 32.1.

Varga Csaba: Szakmunkások és az irodalom. = Napjaink, 1984.12. sz. 35-36.1.

Füzi László: Német László Sátorkőpusztán. = Forrás, 1985. 9. sz. 51-52.1.

Kristó Nagy István: Tanú-bizonyságok. = Könyvvilág, 1990.1. sz. 2.1.

Anóka Eszter: Monostori Imre Németh Lászlója, avagy a módszer mint igazi tanú. = Magyar Fórum, 1990. febr. 17. 9.1.

Grezsa Ferenc: Németh László Tanú korszakának korabeli fogadtatása. = Tiszatáj, 1990. 5. sz. 75-79.1., Új Könyvek, 1990. 6. sz. 51.1.

Cs. Varga István: Filológiai remeklés. = Napjaink, 1990. 6. sz. 33-34.1.

L[áng] Zs[uzsa]: A kiapadás ellenszerei. = Népszabadság, 19911. jan. 28. 8.1,

Székely Anna: Új kiegyezés felé? = Új Magyarország, 1992. aug. 22. 17.1.

 

SEBESTYÉN Lajos (Felsőgalla, 1926. augusztus 24. -)

Költő

Tizenöt éves korától kőbányában, mészégető kemencéknél, aluminiumkohóknál, szénbányában dolgozott, majd mezőgazdasági munkásként helyezkedett el. Első verseit - Váci Mihály javaslatára - az Új írás közölte. írásai több napilapban és folyóiratban megjelentek. Versei közül több a bányászélettel kapcsolatos (Csillék, Iszapolás, Nyers himnusz stb.)

Önálló kötete:

Kérdezve, kérdezetlen. Bp. 1991. - Szülőföldem, iparvidék. Tatabánya, 1974. - Tisztelet Tatabányának. Tatabánya, 1977.

Irodalom:

Kádár Péter: Két menetelő a derékhadból. (Riport) = Új Forrás, 1984. 1. sz. 35-42.1. Sárándi József: Arcképvázlat -

Sebestyén Lajos. = Új Forrás, 1977.1. sz. 26.1.

 

TAPOLCAINÉ SÁRAY SZABÓ Éva (Tiszavárkony, 1938. március 7. -)

Könyvtáros, helytörténész

1962-ben szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-könyvtár szakán. 1962. augusztus 1-je óta él Tatabányán, a József Attila Megyei Könyvtár helyismereti szaktájékoztatója. A honismereti mozgalom egyik alapítója. 1985-1990 között a Megyei Honismereti Bizottság elnöke volt. 1970-től folytat aktív publikációs tevékenységet. Fő kutatási területe a könyv-, nyomdászat- és sajtótörténet, de irodalomtörténeti vonatkozású publikációi is vannak.

1985-1991 között az Új Forrás című megyei folyóirat egyik szerkesztője.

Művei: (A könyvben más helyen nem szereplő írások.)

A Mindenes Gyűjtemény repertóriuma. 1789-1792. Budapest-Tatabánya, 1979. - Kéziratok megyénkről. Komárom megye közgyűjteményében lévő kéziratok lelőhely-katalógusa. Tatabánya, 1979. Új Forrás, 1969-1988. - Repertórium. Tatabánya, 1990. - A Komárom megyei könyvkiadás negyven éve. = Új Forrás, 1985. 2. sz. 17-18.1. - Mit ér a kutató, ha megyei? - Komárom megye tudományos életéből, egy felmérés tükrében. = Új Forrás, 1988. 3. sz. 47-63.1. 4. sz. 73-81.1.

Irodalom:

Tóth Ilona: Egy Szolnok megyei kisfaluból indult... Egy kitüntetés és háttere. = Dolgozók Lapja, 1982. 219. sz. 4. L

Szabó Ervin díjas könyvtárosok. = Könyvtáros, 1982.12. sz. 724.1.

Monostori Imre: Szubjektív sorok Tapolcai Éváról. = Komárom Megyei Könyvtáros, 1987.2. sz. 37-39.1. Fülöp Géza: A Mindenes Gyűjtemény repertóriuma. = Magyar Könyvszemle, 1980. 2. sz. 206-208.1. Mácza Mihály: Komáromi nyomdászat és sajtó 1849-ben. = Honismeret, 1988. 4. sz. melléklete.

 

VÁCI Mihály (Nyíregyháza, 1924. december 25. - Hanoi, 1970. április 16.)

Költő, műfordító.

A költő gyakran megfordult Tatabányán. Felesége Juhász Mária irodalomtörténész.

Irodalom:

Juhász Mária: Nyíregyházától Tatabányáig. = Új Forrás 1972.1. sz. 127-128.1.

Németh G. Béla: Emlékforgácsok Váci Mihályról. (Esszé) = Új Forrás, 1979. 4. sz. 28-33.1.

Váci Mihály: Vallomás Tatabányáról. Rádióriport. = Új Forrás 1981. 5. sz. 6-7.1.

 

VADERNA József (Esztergom, 1951. június 22.-)

Költő

1969-ben érettségizett a veszprémi Vegyipari és Színesfémipari Technikumban. Ez évtől a Székesfehérvári Könnyűfémműben dolgozott, majd az üzemi lap szerkesztője lett. Azóta újságíró. Hosszú ideig a Komárom Megyei Dolgozók Lapja kulturális rovatának vezetője volt. Verseit különböző újságok, irodalmi folyóiratok és antológiák közölték.

Önálló kötete:

Vakjátszma. Bp. 1978. Szépirodalmi K. - Anyám szemébe zárva. Esztergom, 1990. - Éjféli ige. Veszprém. 1992.

Irodalom:

Csató Károly:" Rügyekbe szorított dac" Mozaikok Vaderna József arcképéhez. (Interjú). = Művészeti Műhely, 1989.1. sz. 34-36.1.

Jobbágy Tihamér: Egy esztergomi verseskönyv (Vaderna József: Anyám szemébe zárva.) Könyvismertetés). = Művészeti Műhely, 1990.1. sz. 50-52.1.

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

A Lengyel-barlang a Gerecse egyik legnagyobb barlangja a Turul-emlékműtől kb. 1 km távolságra, 300 m tengerszint feletti magasságban nyílik. Kutatását 1929-ben kezdték meg. Mammut és barlangi medve, orrszarvú, farkas, barlangi oroszlán maradványai kerültek elő. Egy óriásszarvas agancsán több bekarcolt barázdát fedeztek fel. Vértes László vizsgálatai azt bizonyítják, hogy ezek emberkéztől származnak. Az üregrendszer felső-triász dachsteini mészkőben alakult ki. A barlang legismertebb tulajdonsága "gázos" mivolta, ugyanis időnként a széndioxid-koncentráció olyan magas, hogy benne tartózkodni veszélyes!

A Tatabánya felett emelkedő Kő-hegy nyugati sziklafalában található 198 magasságban a Szelim-barlang. A 45 m hosszú, 25 m széles, 12 m magas teremben az 1930-as években végzett ásatások régi korok emlékeit és eszközeit hozták felszínre. A török időkre utaló mondabeli emlékeket és történeteket nem sikerült igazolni. Megemlítjük, hogy a legújabb mérések alapján újabb üregek meglétét is feltételezik a kutatók.

A Vértes László barlangot a Farkas-völgy víznyelőjének bontásakor, 1969-ben fedezték fel. Időszakosan aktív, tektonikus hasadék mentén kialakult víznyelő, amelynek felső szakasza omladékos, szűk. Lejjebb kitágul. Szép számmal találhatunk cseppkőképződményeket, amelyek közül a leghíresebb a "Teknősbéka" nevű, szokatlan nagy felületű "lebegő" cseppkőkéreg.

BIBLIOGRÁFIA

ABLAK Tatabányára. '91. (Kiad.: A Tatabánya megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.) Tatabánya, 1991.1-2. köt.

ALLIQUANDER Ödön: A magyarországi szénbányászat. A Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság 50 éve 1891-1941. Emlékkönyv. Bp. 1916.

A MÁK Rt. és a Salgótarjáni Rt. harca a piacokért a gazdasági világválság előestéjén és a válság időszakában. = Új Forrás, 1974. 3. sz. 55-64.1.

ART. Tatabányai művészek kiállítása. 1993. Őszi tárlat. (Szerk.: Wehner Tibor. Tatabánya. 1993.) Katalógus. 43.1.

BÁNYÁSZKIÁLLÍTÁS Tatabányán. In: A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Közleményei, 1978. 2. sz. 31-45.1.

BAGOSSY Béla: A bánhidai erőmű nemzetgazdasági jelentősége és rendeltetése. = Városkultúra, 1934. 8-9. sz. 148-149.1.

A BÁNHIDAI Turul I. (írták.: Piri Benedek, Nagy Ildikó, Szűcs György, Sarolta Drahoosva, Tóth Elek.-(Szerk.: Csőke Sándor). Kiad.: A Tatabányai (Bánhida) Turul Emlékmű Alapítvány Kuratóriuma, (Tatabánya), 1992.125.1. - Illusztr.

BÁNYÁSZ Művészegyüttes. (Ismertető. Kiad.: a Tatabányai Népház.) Tatabánya, 1974. 24. L, illusztr.

BÁRDOS László-KRAJCZÁR Imre: Egy bányászváros a szocialista fejlődés útján. Tatabánya 1945-1960. (Kiad.: a Tatabánya Városi Tanács V. B.) Tatabánya, 1960.163.1., illusztr.

BERG Endre: Ötven év a szorítóban. 1939-1989. 50 éves a TBSC Ökölvívó Szakosztálya. (Kiad.: a TBSC.) Tatabánya, 1989. 40.1., illusztr.

BERÉNYI Oszkár: Munkásjóléti és kulturális intézmények, valamint egyéb munkásjóléti tevékenység a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatabányai bányatelepén. Tatabánya, 1935. Athenaeum ny. 10.1.

CEMENT- és Mészművek Tatabányai Gyára 70 éve. 1912-1982. Tatabánya, 1982. 44.1., illusztr.

CSICS Gyula: A tatabányai szénmedence bányaüzemei. (Fotók, repr.: Nagy Károly. Kiad.: az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Tatabányai Csoportja.) Tatabánya, 1987. (Soksz.) 30 .1., illusztr.

DÖME Piroska: A Harcoló Bányász. Bp. 1974. Kossuth K. 200.1., 4 t.

DÖME Piroska: Nyúlkenyér. (Technikai forgatókönyv. Dramaturg: Litványi Károly. Operatőr: Németh Attila. Rendező: Rémiás Gyula.) Bp. 1977. 356.1. - Tatabányán forgatott és a városról szóló film forgatókönyve.

DROPPA Sámuel: Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida és Tatabánya bányászközségek egyesítése és várossá emelése. Szemináriumi dolgozat. 1947. 1953. január 9. (Bev.: Rozsnyói Sándor.) Tatabánya, 1971. (Soksz.) 25., 28 1.

DROPPA Sámuel: A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. üzem- és lakóterületeinek kialakulása Alsógalla és Tatabánya községek határában. Tatabánya, 1983.13.1., 12 t. - Gépirat. - MK.

DROPPA Sámuel-DROPPA Sámuelné: A MÁK Rt. üzem- és lakóépületeinek kialakulása Alsógalla és Tatabánya községek határában. Tatabánya, 1983.13.1. - Gépirat. - TbM.

EOCÉN-program, mányi bányaüzem, és a tatabányai aprószénmosó építésének története. (Kiad.: a Tatabányai Szénbányák.) Tatabánya, 1985. (Soksz.) 11.1., illusztr.

FALLER Jenő: Adatok Tatabánya fejlődéstörténetéhez. Tata, 1932. Englánder ny. 37.1.

FÜRÉSZNÉ MOLNÁR Anikó: 20 éves a tatabányai Múzeumbarát Kör. In: Komárom Megyei Honismereti Füzet, Tatabánya, 1987. 90-92.1.

GAÁL István: A Gerecse hegység egyik legérdekesebb barlangcsoportja. Bp., 1934. 10.1., illusztr.

GENGELICZKY László: Tájékoztató a Tatabányai Munkás Színház koncepció megvalósításáról. A Tatabányai Játékszín 1979-1980-as színházi évadjának tapasztalatai. Tatabánya, 1980. 9., 6.1. - Gépirat. -MK

GYIMES Zsolt: Az MDVRT Bánhidai Erőműve 1925-1945. Tatabánya, 1975. 78.1. - Gépirat. - MK.

GYÓRVÁRI Kálmánná: Tatabánya általános iskoláinak fejlődése 1947-1987. Tatabánya, 1988. 67., 26.1. -Gépirat. - MK.

HAINTZ Endre: Mozaikok Tatabányáról. Illusztr. = Új Forrás, 1969. 2. sz. 63-78.1.

HERZ Zsigmond: A Vértes-hegység, Felső-Galla és Bánhida széntelepeiről. Bp., 1896. Kosmos ny. 8.1.

A 75 ÉVES tatabányai kórház története 1899-1974. (Szerk.: Lakatos István, Sándor József, Varga László. Fotó: Dvihally Edömér.) Tatabánya, 1974.

ÍGY kezdődött... Dokumentumgyűjtemény a tatai szénmedence községeinek egyesítéséről 1945-1947. (Szerk.: Ortutay András, Ravasz Éva. Kiad.: a József Attila Megyei Könyvtár, Komárom Megyei Levéltár, Komárom Megyei Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum.) Tatabánya, 1972. (Soksz.) 67. 1.

KŐVÁRI Edit: Adalékok az 1930 és 1950 között Tatabányán élő emberek életmódjához. Tatabánya, 1987. 152., 40.1. - Gépirat. - MK.

KÖZTÉRI alkotások Tatabányán. (Szerk.: Freund Sándor. Fotók: Varga Csaba, Kiad.: a Tatabánya Városi Tanácsa V. B. Művelődési Osztálya.) Tatabánya, 1985. 53. sztl. 1.

KULCSÁR Emil: A tatabányai Turul-emlékmű. In: Komárom Megyei Honismereti Füzet, 1986. Tatabánya, 1987. 22-28.1. - Ld. még: Új Forrás, 1982. 6. sz. 78-80.1.

LÁNCZOS Zoltán: A tatabányai szénbányákban használatos idegen eredetű kifejezések gyűjteménye. Bp., 1973.13. L, - Gépirat. - MK.

LÁNG Tivadar: Új lakótelepek Tatabányán. = Területrendezés. 1973.1. sz. 109-130.1.

MANDEL Tamás: Tatabánya városközpont - a tervező szemével. Illusztr. = Új Forrás, 1972.1. sz. 90-101.1.

MÁNYOKI László: A tatabányai Népház története. 1917-1945. Tatabánya, 1968. 43. I., illusztr. - Gépirat. -MK.

MECHTL Alfréd: Tatabánya. = Városépítés, 1973. 4. sz. 17-20.1.

MURÁNYI Éva: Beszélgetés egy várossal. Részlet a Tatabányáról készült színes dokumentumfilm forgatókönyvéből. = Új Forrás, 1972. 1. sz. 81-89.1.

NÉMETH Kálmán: A tatabányai szénmedence története (1890-1914) Szakdolgozat. Tatabánya, 1968. 65, 5 1. - Gépirat. - MK.

OGONOVSKY Ernő: Tatabánya, Újtelep, Mésztelep és a környékben lévő községek leírása. Tatabánya, 193?. - Kézirat. - MK.

ORTUTAY András: Város született. - A tatabányai szénmedence községeinek egyesítése. = Új Forrás, 1972. 1. sz. 72-80.1.

ÖTVEN év. 1896-1946. Bányanyitástól az államosításig. Helytörténeti olvasókönyv. (Szerk.: Ravasz Éva. Kiad.: a Tatabánya Városi Tanács V. B. Művelődési Osztálya.) Tatabánya, 1977. (Soksz.)

1. köt. A bányanyitástól az első világháború befejezéséig. 1896-1918. 84.1., illusztr.

2. köt. A Tanácsköztársaság leverésétől a felszabadulásig. 85., 228.1., illusztr.

RAVASZ Éva: Boldog békeidők Alsógalla-bányatelepen. = Új Forrás, 1972.1. sz. 53-59.1.

RAVASZ Éva: Tatabánya munkáskolóniáinak kialakítása a századfordulón. Illusztr. = Új Forrás, 1982. 5. sz. 35-40.1.

RAVASZ Éva: A tatabányai bányamunkásság mozgalmai a Tanácsköztársaság leverése után. (1919-1920) Tatabánya, 1969. 75.1.

RAVASZ Éva: Az újjáépítés kezdetei a tatai szénmedencében. = Új Forrás, 1970. 1. sz. 48-54.1.

RÁKÁSZNÉ SCHWEININGER Ilona: Adalékok Tatabánya amatőr kórusainak történetéhez. Tatabánya, 1987. 107.1., illusztr. - Gépirat. - MK.

SALAMON Hugó: A művelődési intézmények funkcióváltásának története 1945-től napjainkig, különös tekintettel Tatabánya város intézményeire. Tatabánya, 1984. 284.1., - Gépirat. - MK

SOLTÉSZ Imre: A bánhidai erőmű épületei. = Városkultúra, 1934. 8-9. sz. 163-66.1.

SOMOGYVÁRI Gyula: "Volt egyszer a..." Bányász Rádió (Feljegyzések, tények a Tatabányai Bányász Rádió működéséről.) Tatabánya, 1984. 21.1. - Gépirat. - TbM.

SZALAI Ferenc: A Tatabányai Bányász Szimfonikus Zenekar története. Eger, 1980.43.1., illusztr. - Gépirat. -MK.

SZÁNTÓ Ferenc: Élet a bányabárók tatabányai birodalmában. Élet- és munkakörülmények, bányatelepek kialakulása az 1920-as, 1930-as években. = Új Forrás, 1977. 2. sz. 77-38.1.

SZÁNTÓ Ferenc: A tízhetes tatabányai bányászsztrájk története. 1925 (február 3.-április 14.) Tatabánya, 1985. 194.1.

TAPOLCAINÉ SÁRAY SZABÓ Éva: Tatabánya. (Térk.: Török Viktória. Fotók: Fehér István. Kiad.: a Komárom Megyei Idegenforgalmi Hivatal.) Tatabánya, 1985. 79 1., 16 mell., illusztr.

TATABÁNYA, egy munkásváros születése - Szemelvények és források Tatabánya helytörténeti irodalmából. Tatabánya, 1987. L. még Komárom megyei Honismereti Füzet: "Egy munkásváros születése"

TATABÁNYA. (Szerk.: Bodnár Gyula.) Bp. 1934. (Bp. ny.) 16. L, 3 térk. TATABÁNYA- Egyházközségi Értesítő. Tatabánya. 1929-1944. évf. TM.

TATABÁNYA. Szemelvények és források Tatabánya helytörténeti irodalmából. (Szerk.: Haraszti Mihály.) Tatabánya, 1987. Soksz.) 84.1.

TATABÁNYA képzőművészetének 25 éve. Bev.: Englerth Miklós. Tatabánya, 1972. Népház. (Katalógus)

TATABÁNYA 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga. (Tb. 1992. okt. 1-2.) (Szerk.: Fűrészné Molnár Anikó és Somorjai József.) Kiad. a: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumának Igazgatósága. Tata. 1992. 207.1. Tudományos Füzetek. 7.

TATABÁNYA műemlékei és városképi vizsgálata. Bp., 1951. Múzeumok és Műemlékek Orsz. Központja.) 20.1. Másolat.

TATABÁNYA régen és ma. (Szerk.: Fűrészné Molnár Anikó, Csics Gyula, Oláh Ferenc. Borítóterv.: Kóbor Sándor. Fotók: Tatai Tibor, Nausch Ariette. Kiad.: a Tatabányai Városi Tanács.) Tatabánya, 1987. 20. sztl. 1. - Fotók és reprodukciók.

TATABÁNYA története. Helytörténeti tanulmányok. (Szerk.: Gombkötő Gábor, Horváth Géza, Ravasz Éva, Rozsnyói Sándor, Szántó Ferenc. Kiad.: a Tatabánya Városi Tanács V. B.) Tatabánya, 1972. (Alföldi ny.)

1. köt. 327.1., 3 mell., illusztr.

2. köt. 326.1., 2 mell., illusztr.

TATABÁNYAI séták. (Szerk.: Fűrészné Molnár Anikó.írták: Fűrészné Molnár Anikó, Kisné Cseh Julianna, László Tibor, T. Sáray Szabó Éva. Fotók: Nóber Imre, Németh Anikó. Kiad.: a Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.) Tatabánya, 1991. 71.1., 1 térk., illusztr.

A TATABÁNYA Alumíniumkohó 50 éves. (Szerk.: Laár Tibor, Szabó László. Kiad.: a Tatabányai Alumíniumkohó.) Tatabánya, 1990. 280, 56.1., illusztr.

A TATABÁNYAI bányamunkások élet- és munkakörülményei, politikai szervezettségének problémái a gazdasági világválság éveiben. Adatok a magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1985.44-59.1.

A TATABÁNYAI Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum II. Plakátok. = Új Forrás, 1984.2. sz. 93-96.1.

A TATABÁNYAI Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum III. Bányászati gyűjtemény. = Új Forrás, 1984. 3. sz. 94-96.1.

A TATABÁNYAI Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum IV. Bútorgyűjtemény. = Új Forrás, 1984. 4. sz. 94-96.1.

A TATABÁNYAI Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum V. Zászlógyűjtemény. = Új Forrás, 1984. 5. sz. 93-96.1.

A TATABÁNYAI Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum VI. Személyi hagyaték. = Új Forrás, 1984. 6. sz. 92-96.1.

TATABÁNYAI Kislexikon. (Szerk.: Mészáros Antal, Tapolcai Ernőné. Tatabánya története című fejezetet írta: Gombkötő Gábor. Kiad.: Tatabánya Város Tanácsa, József Attila Megyei Könyvtár.) Tatabánya, 1975. (soksz.) 524 1.

A TATABÁNYAI Hőerőmű Vállalat története. Bp., 1973. 31.1., illusztr.

A TATABÁNYAI Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola jubileumi évkönyve. (Közzétette: Barsi Gusztávné. Közrem.: Szélvári Ferencné, Gyüszi László, Bodor Sándorné, Kelemen Lászlóné, Fülöp Csilla.) Tatabánya, 1988. 95.1., illusztr.

A TATABÁNYAI szénbányászat története. 1891-1983.1-2. rész. (összeáll.: Bajkó Andor. Átdolg. és kieg.: Balázs Józsefné, Barsi Károly, Becker Ferenc. Szerk., közrem.: Pataki Sándor, Rozsnyói Sándor, Csics Gyula, Balbach Árpád.) Tatabánya, 1984. 259.1. 3. rész. Ipari tevékenység a Tatabányai Szénmedencében. Tatabánya, 1983. 260-447.1.

VÁROSPOLITIKA. (Szerk.: Gallé Tibor. írták: Arany István, Biczó György stb. Kiad.: a Hazafias Népfront és a Közalkalmazottak Szakszervezete.) Bp. 1968. 433.1.

VÁROSUNK, Tatabánya. Irodalmi szöveggyűjtemény és bibliográfia. (A szöveggyűjteményt vál. és szerk.: Monostori Imre. A bibliográfiát összeáll.: Tapolcainé Sáray Szabó Éva. Fotók: Englerth Miklós. Kiad.: a Tatabányai Város Tanácsa és a József Attila Megyei Könyvtár.) Tatabánya, 1977. (Soksz.) 190. 1., 8 t., illusztr.

WEISZ János: Adatok Felsőgalla, ma Tatabánya III. plébániájának és templomának történetéből. Várgesztes, 1969.135.1. - Gépirat. - MK.

 

74. Bánhida pecsétje. 1791.

75. Alsógalla pecsétje. 18-19. század

   

76. Felsőgalla pecsétje. 1799.

 

TOKOD

A község neve a Takud-Tocu személynévnek a -d képzős származéka. Alapjául talán a magyar tok: burok" vagy tok: "porcos vázú halfajta" főnév szolgált.

A hagyomány szerint Tokod nevű vitézről kapta nevét.

Okleveles említése 1181: Tokod, 1193: Tacud, 1270: Tukud, 1272: Tokod.

A Tokodhoz tartozó Ebszőnybánya is középkori eredetű.

Okleveles említése: 1193: Epceu-Epzu.

Tokod a török kor kivételével ősidők óta lakott település volt.

Régészetileg az ország egyik legjobban felkutatott területe, ahol 33 lelőhelyet tártak fel. Jelentős bronzkori földvára mellett kiemelkedőek a római emlékek (út, katonai tábor: castrum, kemence, pénzek, pl. Nagy Constantinus korából származó villák, szakrális tárgyak).

A középkori falu a mai templom környékén terült el, Ebszőny a mai Faluhely dűlőben. Tokod az Árpádok idején Esztergomhoz tartozó várbirtok volt, majd III. Béla a 12. században az esztergom-szent-királyi kereszteseknek adományozta. Tőlük az esztergomi érsek szerezte meg. A terület egy része 1732-ben az esztergomi szeminárium tulajdonába került, és ott is maradt az 1945. évi földreformig.

A török korban, így 1570-ben is - Ebszőnnyel együtt - lakatlan puszta. Az 1674-ben már ismét lakták, de a törökellenes felszabadító harcok során (1685: táti csata, 1686: felégetés) a települést templomával együtt elpusztították.

Ennek ellenére 1699-ben már újra 27 jobbágy és zsellércsalád lakta. A magyarok mellé 1722-1723-ban németeket telepítettek.

Temploma 1701-ben romokban hevert, iskolája viszont állott.

Az 1784-87-es népszámlálási adatok szerint tulajdonosa az esztergomi érseki szeminárium. 120 házban 151 családban 706 fő élt itt. Közülük 2 nemest, 5 polgárt, 89 parasztot, az utóbbi kettő 68 örökösét s 55 zsellért írtak össze.

Már a török utáni időben is nagy szőlőtermő területe volt. Határában kevés erdő lévén, a vízmosásokat árkokat, (gödröket), is kiosztották a falubeliek között.

Tokod földje jó minőségű gabonát, kukoricát termett minden időben. Számos malmának nagy vonzáskörzete volt.

A gabonát a múlt században még vermekben tárolták, de a nagyobb gazdáknál külön építmény, 'szemház" is előfordult; hozzájuk aratási időben Hutáról (Piliszentlélek) jöttek részaratók. Századunk elején, a bányász és a gyári munkás foglalkozásúak számának emelkedésével megnövekedett a különböző részesmunkák (pl. kukorica, krumpli kapálása, betakarítása) jelentősége.

Állattartói a lovakkal, marhával a váci vásárokra is eljutottak. A második világháború előtt, - főleg a bányász családoknál - jellemző volt a kecsketartás ("szegényember tehene", "gedatej").

"Meszet" is fejtettek és a kőszén "ásása" már a múlt század derekán is jelentős volt. A község gazdasági és társadalmi életét utóbb meghatározó szénbányászat 1812-ben indult, Hantken Miksa szerint 1839-ben. Erre a szénvagyonra alapozta az 1880-as években üveggyárát Kurczweil.

A község lakóira és a bányatelep bányászaira már a 19. század derekán két orvos ügyelt. A bányászokat Kóródában" kezelték.

Az I. világháborús áldozatok száma 42 fő volt. Emlékművük néhány évtizeddel ezelőtt még a templom előtti terecskén állt.

Első egyesületét, a Népszövetség helyi szervezetét már 1912-ben bejegyezték. Ezt 1942-ig mintegy 20 egylet követte.

1923-ban az Üvegmunkások Országos Szövetségének helyi csoportja, a Levente Egyesület, 1927-ben a Tokodaltárói Tűzoltó Egylet, a Tokodaltárói Bányatiszti Kaszinó, 1928-ban a Tokodaltárói Bányász Atlétikai Klub, a Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Tokodaltárói helyi csoportja, a Tokodaltárói Polgári Olvasókör, 1930-ban a Tokod-üveggyári Polgári Lövész Egylet, a Tokodi Polgári Lövészegylet, a Szocialista Bányamunkások Tokod-altárói csoportja, 1931-ben a Tokodi Atlétikai Klub, 1932-ben a Tokod-altárói Bányatisztek és Felügyelők Köre, a Tokod-altárói Bányamunkások Temetkezési Segélyegylete, 1940-ben a Tokod-altárói Kultur- és Sportegyesület, 1941-ben a Magyar Tűzharcos Szövetség helyi csoportja, 1942-ben a Katolikus Leánykörök Szövetségének tokodi fiókja, a Tokodi Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet, a "Falu" Magyar Gazda és Földmíves Szövetség tokodi helyi csoportja, a Tokodi Tűzoltó Testület és a Tokod-Üveggyári Sport Club Egyesület. A 30-as években két énekkarát - a Tokod-altárói Vegyeskart és a Tokod-altárói Férfikart - is jegyezték a vármegyei Dalosszövetségben. Bányászénekkara az elmúlt évtizedekben is sok sikert aratott.

Első népkönyvtárát 1927-ben kapta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól, a másodikat - amelyik a Tokod-üveggyári Állami Iskolába került - 1937-ben.

Gazdasági szervezetei közül jelentős volt a Hitelszövetkezet.

A közoktatásban az 1889-ben Tokod-altárón létesített 6 tanerős bányaiskola, a tokodi katolikus -ugyancsak 6 tanerős— iskola, majd 1924-től egy állami iskola vett részt.

A bánya filmszínházat tartott fenn.

Az 1930-as évek végére lakosságának többsége a korábban külterületnek számító bányatelepein élt, így Ótokodbányán, Újtokodon, Öregakna kolónián.

A II. világháború harcai 1945. március 25-én értek véget Tokod területén.

Az Aranykalász MgTsz 1959-ben alakult, a 60-as években Bajót és Nagysáp téeszeit is bekebelezte. Melléküzemei tisztes jövedelmet biztosítottak tagságának.

1955-ben jelentősen bővítették üveggyárát 1966-tól opál- és ólomüveget gyártanak.

Az 1960-as évek közepéig a lakosság többsége a bányászatból élt, ami napjainkra teljesen viszafejlődött.

Tokod jelenleg két településrész együttese: a középkori eredetű falu és Tokod-Üveggyár. Tokod-Altáró 1992-ben önállósult.

1984-től 1988-ig Esztergom vonzáskörzetéhez tartozott. Lakóinak száma 1970-ben 8158 fő, 1990-ben 7186 fő, területe 2044 ha volt.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei a múltra utalnak: Pap-útja dűlő (erre jött valaha a dorogi pap Tokodra), Malom utca, Falumalom.

A községben a présházas pincék pincesorokat alkotnak.

Népszokásai közül kiemelkedő a karácsonyi köszöntők köréből való ostyahordás hagyománya.

KATOLIKUS, REFORMÁTUS, BAPTISTA EGYHÁZ

1595-től Tokod az esztergomi érseké, aki a középkori romokból templomot építtetett. 1640-1711 között anyaegyház, majd 1924-ig Dorog filiája volt. 1696-ban a káptalané. 1786-ban emeltek új templomot. A19. század közepén épült a Szentháromság kápolna. 1924-től plébánia.

Anyakönyveit 1920-tól őrzik, előtte Dorogon vezették.

1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Oltár Egylet, Credo Egyesület, Rózsafűzér Társulat, Jézus Szíve Társulat, Scapulare Egyesület, Mária Congregatio, Szívgárda, Egyházközségi Leánycsoport.

A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. 1924-ben épített református templomot Tokod-Altárón. 1949-től önálló lelkészséggel bír.

Anyakönyveit 1947-től őrzi.

1970-től kezdve Tokod-Altáró lelkésze látja el Tokod-Üveggyár 1972-ben épült kis templomában is a szolgálatot.

A tokodi baptista gyülekezet 1922-ben jött létre 9 fővel. A gyülekezet lelki gondozását ekkor Boros Mihály komáromi baptista lelkész látta el. 1928-ban vasárnapi iskolát is alapítottak. Az első időkben az alapító Sós Sándor lakásán, 1935-től pedig bérelt helyiségben jöttek össze. Ebben az évben alakult meg a hívők 7 tagú pengetős zenekara. 1940-ben telket vásároltak leendő imaházuk számára. Ennek birtokbavételére 1949. november 17-én került sor.

Ekkor rövid ideig ifj. Sós Sándor személyében teológiát végzett önálló lelkésze is volt Tokodnak és körzetének. A gyülekezet lelki gondozását jelenleg a tatabányai baptista lelkész, Kovács Imre látja el.

MŰEMLÉKEK

Legértékesebb műemléke a felújított, kőfallal körülvett római katonai tábor (castrum).

Műemlék jellegű az 1786-ban épült barokk római katolikus templom és annak belső felszerelései, kegytárgyai (pl. ékköves kehely), valamint a temető szélén álló, középkori körtemplomokat idéző 19. századi Szentháromság kápolna. Elhagyott bányaaknái ipari emlékek.

NEVEZETES SZEMÉLYEK

CSÁSZÁR Ármin (Tokod, 1796. júl. 20. - Bakonybél, 1880. szept. 19.)

Szent Benedekrendi áldozópap, egyházi író

ROBOTKA László csuhé- és szalmafonó

1552-ben Tokodon született. Azóta ott él és alkot.

BIBLIOGRÁFIA

FARSZKI Tiborné: Szülőfalum, Tokod társadalmi-gazdasági fejlődése a felszabadulástól napjainkig. Esztergom, 1978. - Gépirat.

FÜRÉSZNÉ MOLNÁR Anikó: A munkásmozgalom fellendülése a tokodi üveggyárban a huszas években. = Új Forrás, 1981. 6. sz. 67-70.1.

GYÜSZI László: Kő és üveg. -Két ősi iparág a Dunántúlon. = Új Forrás 1981. 6. sz. 53-67. lap.

GYŰSZI László: Ipari-, mezőgazdasági termelőszövetkezetek a dorogi járásban. = Új Forrás. 1983. 1. sz. 29-54.1.

MAGÓ Ottó: Tokod belső község művelődési házának története. 1976-1977. Tata, 1986. 45.1. Illusztr. -Gépirat. - TbM.

MÓCSI András: Die Spátrömische Festung und das Grábertekof von Tokod (Überl.: H. Pasche) Bp. 1981. Akad. K. 263.1. Illusztr.

SZALAY Jenő: A Tokodaltárói Bányász Kórus, 1929-1974. (Kiad. a Szakszervezetek Komárom Megyei Tanácsa) Tatabánya, 1975. 29.1., illusztr.

SZEPESSY Géza: Tokod római telepe. (Kiad. a dorogi József Attila Műv. Ház Igazgatósága.) -Dorog, 1959. Soksz. 6.1. 4. t. (Ismeretterjesztő füzetek 5.)

SZEPESSY Géza: Dorog és környéke. Útikalauz. Tata, 1961. Komárom Megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala. 37.1.

DIE SPÁTRÖMISCHE Festung und Friedhof von Tokod. Ed. Andreas von Mócsy. Bp. Akad. K. VARGA Csaba: A falusi munkásság eresz alá áll. II. Szociográfia. = Új Forrás, 1983. 4. sz. 39-45.1.

 

77. Tokod pecsétje. 18-19. század

 

ÚNY

A község neve puszta személynévből keletkezett, magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév forrása valószínűleg az ótörök on (tíz) vagy a szláv unijb (jobb) szóval függ össze, de magyar személynévből is származtatható.

Okleveles említése 1262: Hun.

Egyéb forrásokban Wn, Vn, feldolgozásokban Un, Ungy változatokban is szerepel.

A rézkortól - a népvándorlás kivételével - lakott hely. Leghíresebb leletei a nagy méretű urnák, bronzkori leletek, középkori vaskulcs és 13-14. századi érmék. A falu a 12. században királynéi birtok volt.

A török korban nagyrészt elpusztult. Pusztaúnyként (Wn deserta - elhagyott Úny) említik 1588-ban is. 1647-ben Eölbey Márton és neje, Szeghy Katalin birtoka volt. Az Eölbeyek szőlőműveseket telepítettek Únyra. Később a török elleni harcok legendás hírű lovassági parancsnoka, Miskey István szerezte meg, kialakítva az ország egyik legnagyobb közbirtokosságát. Miskey III. István a 18. század közepén Únyra költözött, ma is élnek ott utódai.

Az 1784-87-es összeírás szerint a Miskey család birtoka volt. 119 házban 158 család élt, népessége 646 fő volt. 12 nemest, 37 parasztot, ez utóbbi 32 örökösét és 79 zsellért írtak össze.

A község döntő többsége magyar volt. A 19. század első felétől jelentős szerepre tett szert a német és a zsidó lakosság. Birtokcserékkel és beházasodásokkal Úny valódi nemesi fészekké vált a 20. század elejéig (Huszár, Miskey, Andrássy, Kégly stb. családok).

1845-ben Kossuth Lajos lemondott únyi birtoka utáni nemesi adómentességéről és közmunkát vállalt. A közbirtokosság és a Hahn-birtok a község 2016 k. holdas határának kb. 25 %-át bírta.

Határában jól megtermett a kukorica, melyet a padláson, vagy az udvarban a szederfákon, körtefákon, vagy ágasokra fektetve füzérekbe fonva tároltak. Századunk elején napraforgót is termesztettek, melyből az olajat a máriahalmi olasütőben préseltették ki, a visszamaradó "pogácsát" pedig az állatokkal etették meg.

A hagyomány szerint a múlt század végén lengyel kereskedők is vásárolták az únyi bort, mustot.

A századfordulóig a gabonát itt is vermekben tárolták. Az őrlést a község saját malmában végezték, amely 1935-36-ig működött.

Leggyakrabban a zsámbéki vásáron adták el portékájukat az únyiak. A pesti piacokra főleg szilvával jártak. Más községekből is jöttek ide lovaskocsikkal szilváért, hogy felvásárolják lekvár vagy pálinkafőzés céljára. A kofák baromfiféléket, tejtermékeket vittek Újpestre, ritkábban Dorogra és Esztergomba is.

Az 1920-as években megnövekedett a bányászok száma. Nyáron a kisföldűek és a bányászok az esztergomi káptalan Kiscsév-pusztai földjén vállaltak napszámos munkát.

Társadalmi életének aktivitását jelzi az 1891-ben megalakult Úny-Kirvai Önkéntes Tűzoltó Egyesület - önállósult 1914-ben -, melyet 1897-ben a Kirva-Únyi Hitelszövetkezet, majd az Únyi Protestáns Kör, 1911-ben a Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet, 1925-ben a Levente Egyesület, 1930-ban pedig a Polgári Lövészegylet követett.

1871-1950-ig áll fönn az Únyi Körjegyzőség. Tagközsége 1871-1920 között Kirva és Epöl, 1921-1950-ig Kirva (Máriahalom).

A II. világháború harcai 1945. december 25-étől 1945. március 21-éig tartottak Únyon. A II. világháborús emlékművet (a felszabadulási emlékmű átalakításával) 1990. augusztus 20-án avatták fel a falu közepén.

Az 1959. március 9-én alakult Haladás MgTsz, 1961-ben egyesült a máriahalmival és 1964-ben a sárisápival. 1960-ban létesült Úny-Újtelep. A szénbányászat visszafejlesztése miatt a lakosság kettős foglalkozású lett. Sokan dolgoznak Budapest üzemeiben.

Lakosságának száma a két évszázad alatt alig változott, 1787-ben 646 fő, 1990-ben 647 fő volt. Területe 1160 ha.

1973-ban Dág néven és székhellyel - Úny és Máriahalom átcsatolásával - községi közös tanács alakult. 1990-ben Úny ismét önállóvá vált.

1984-1988-ig Dorog vonzáskörzetéhez tartozott.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei a múltra utalnak. Az únyi falurész és a Basarc-dűlő a török kori harcokat idézi. A Perbálra és Tökre őrletésre szállított gabona útjára az Őrlői út elnevezés ragadt. A községi legelőt Páskomnak nevezték. A Jánoshaláli dűlőben sokak szerint egy János nevezetű gazdát ütöttek agyon. A Diós határrész ma valóban diófáiról ismert, e nevét bizonyára a 19. század közepén még itt található Dióspusztáról kapta.

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ, ZSIDÓ HITKÖZSÉG

EH. Béla 1193-ban megerősítette únyi birtokukban a fehérvári kereszteseket. Árpád-kori templomát Szent József tiszteletére szentelték. Ennek alapjaira emelték templomukat a reformátusok. Ezt a katolikusok 1732-ben elvették, s Szent Mihály arkangyal tiszteletére felszentelték.

Katolikus egyháza 1787-ig Csév filiája 1787-ben helyi lelkészséggé vált - ettől kezdődően itt vezetik anyakönyveit - 1810-ben plébániai rangot kapott. Ekkor épült fel parókiája is.

Anyakönyveit 1787-től őrzik.

1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Katolikus Unió, Jézus Szíve Társulat, Rózsafűzér Társulat, Szent Gyermekség Műve, Szívgárda.

A református egyházközség létéről a 18. századtól vannak adataink. Anyakönyvei 1849-től önállóak. Korábban Tinnye leányegyháza volt. Irattár és levéltár helyben kutatható. Temploma 1794-ben, a türelmi rendeletet követően épült. A lelkészlak kertjében Család- és életvédelmi tábor néven nyári ifjúsági tábor működik.

A zsidó közösség 1750 után jelent meg Únyon. Telket béreltek, s a azon zsinagógát emeltek. 1780-ban 55, 1822-ben 67 főt számláltak, s ezzel Esztergom-Szenttamást követően a második legnépesebb hitközsége lett az esztergomi járásnak. 1831-ben a vármegyei összeírás már 115 zsidót regisztrált. A kiegyezést követő gazdasági változások hatására viszont az itt élő zsidók zöme a fővárosba költözött. A hitközség 1900-ra megszünt.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű épülete az 1794-ben emelt, s 1931-ben toronnyal kiegészített késő barokk református templom, melynek egyik harangja 1794-ben készült. Figyelmet érdemel néhány temetői sírkő, népi pince és présház. Értékes a ma már részben átalakított négy nemesi kúria, a katolikus templom és plébánia, Tikász Józsefné (Deák F. u. 22.) közel 200 éves háza, a katolikus templom temetőkertjének több síremléke, az egyházpakai Andrássy család kriptája, Takács József szolgabíró, Hahn Rezső újságszerkesztő sírja, az Öregtemető néhány síremléke, valamint a zsidótemető megmaradt része.

Nemesi kúriái, a Szabó, az Andrássy, a Chlebovits, a Venturini (az ún. Krakker-ház) és a Hahn családok tulajdonában voltak.

ÍRÓK, KÖLTŐK

NAGY Miklós (Homok, 1894. szept. 6. - Úny, 1973. júl. 9.)

1924. június 29-én Győrben szentelték pappá. 1925-től Hernándkércsen káplán lett. 1929-1939 között volt plébános Giricsen, a Buttlerek és Dőryek hazájában. Több írása foglalkozik Mikszáth ismert hőseivel. Serédi Jusztinián hercegprímás 1939-ben az Actio Catolica országos titkárává nevezte ki. Ezt a feladatát 1948-ig látta el. Az Actio Catolica öt szakosztályában fejtette ki tevékenységét.

1944-ben tiszteletbeli pápai kamarássá nevezték ki. 1944-től Budapest ostromakor is szolgált, amíg meg nem sebesült.

A háború befejeztével Mindszenty megbízásából az Új Embert szerkesztette lefogatásáig.

A Mindszenty-per ötödrendű vádlottjaként a budapesti népbíróság külön tanácsa 3 évi fegyházra és 5 évi hivatalvesztésre ítélte. 1951. december 20-án szabadult a váci fegyházból, majd plébánoshelyettesi kinevezést kapott Únyra. Itt mint plébános, haláláig aktívan tevékenykedett.

1973. július 9-én halt meg, Únyon temették el.

Az Actio Catolica, az Új Ember és az Egyházi Lapok számára írt verseket, novellákat, kritikákat. Termékeny író volt.

Műve:

Versek I—III. kötet. (Kézirat) F. K.

Irodalom:

Seres Ferenc: Nagy Miklós élete és művei. (Kézirat Seres Ferenctől).

 

VÉGH Antal (Jánkmajtis, 1933. okt. 14.-)

író

A Debreceni Református Kollégiumban érettségizett. Egerben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1962 óta szabadfoglalkozású író. 1975 óta Únyon él és alkot.

Művei:

Jégzajlás. Bp. 1977. - Száz szatmári parasztétel. Bp. 1978. - Az almafákat évente kell metszeni. Bp. 1979. - Nyugati utakon. Bp. 1980. - Szép volt, fiúk! Bp. 1981. - Gyógyíthatatlan? Bp. 1986. - Könyörtelenül. Bp. 1986. - De mi lesz a harangokkal? Bp. 1988. - Helyőrség az isten háta mögött. Bp. 1988.

KÉPZŐMŰVÉSZET

FAJÓ János festőművész

1937-ben született Orosházán. 1961-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskolán, tanárai Miháltz Pál, Z. Gács György és Szentiványi Lajos voltak. Közvetlen mesterének Kassák Lajost tekinti. 1962 óta szerepel kiállításokon, önálló tárlata 1968-ban a Fényes Adolf Teremben, 1975-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, 1979-ben Székesfehérvárott, 1980-ban Szegeden, Debrecenben, 1981-ben Balatonfüreden volt. Munkássága a kostruktivizmus dekoratív-geometrizáló irányzatához kapcsolódik. Több mozaik tervezője és kivitelezője volt.

Menyhárt László: Beszélgetés Fájó Jánossal = Művészet 1981.10. sz. 40-45.1.

Fábián László: Fajó. Bp. 1979.

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

Természeti értékei között legfontosabbak az 1920-as években feltárt keserűvíz-források a Vörös-oldal északi lejtőjén. Gyógyvizét 1938-ban rövid ideig palackozták. Figyelmet érdemel Varga László ásvány- és közetgyűjteménye.

BIBLIOGRÁFIA

HAJNOS Rezső: Az únyi ásványvizek hidrológiai viszonyai. = Hidrológiai Közi., 1923. III. 1.

KISS Ákos: Tinnye, Úny régebbi története - közbirtokosságának kezdetei. (1526-1711.) (Kiad. a Komárom Megyei Múzeumok.) Bp. 1977.159., 4. I., 9 t.

LÁZÁR Sándor: Az únyi református egyház története. Tinnye, 1927. 2,10.1. - Gépirat.

WAGENHOFFER Vilmos: Úny község fejlődése a felszabadulás után. Esztergom, 1974. 141. 1., 16 t., illusztr. - Gépirat.

 

78. Úny pecsétje. 1748

 

VÁRGESZTES (GESCHTITZ)

Neve a magyar nyelvjárásbeli gesztes, gesztus, nagyon fás, kemény héjú (dió) szóból származik, s a terület jellegzetességére utal.

Okleveles említése 1326: Keztus, 1332: Geztes, Gestus, 1331: Kerthes, Gerdhes, Gertus.

A megkülönböztető vár előtag 1917-től a közeli hegyen épült középkori várra utal.

A község környékének 3/4 része erdő, szántóföldje és rétje kevés. Kis halastava volt a falu felett, melynek vize átfolyt a Majki alsó tóba. Környezete vadregényes, vadakban gazdag volt. Általában majorsági cselédek lakták, főképp mész- és szénégetésből, favágásból éltek. Néhányan a bognár és a kádár mesterséget művelték. A falut vára tette nevezetessé. 1279-től a várat a király birtokában találjuk. Várnagyai 1332-től ismertek. 1388-ban Zsigmond király és Mária királyné tartózkodott falai között. 1438-ban Albert a várat Rozgonyi Istvánnak adta zálogba, ezt 1458-ban Mátyás király is elismerte. 1464-ben Veszprém, 1492-ben Fejér megyéhez tartozott. 1494-ben a vár Újlaki Lőrincé volt. II. Ulászló 1495. október 4-én, egy vadászat alkalmával Gesztesre látogatott. 1517-ben a 160 lépés szélességű vár birtokosa Török Imre, nándorfehérvári bán volt.

Az első török hadjárat idején, 1526 után a falu elpusztult, lakói elmenekültek. A vár 1541-ben került a törökök kezére. A 17. század végén az Esterházy család birtokolta. Az elpusztult Gesztes faluba a német nyelvű lakosokat 1730 körül Esterházy József gróf telepítette.

Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Esterházy János tulajdona volt. 23 házban 51 család élt. Népessége 254 fő volt. 31 parasztot, ennek 27 örökösét és 21 zsellért írtak össze. A község Puszta Gesztes néven 1914-ig közigazgatásilag Zsemlyéhez (Vértessomlóhoz) tartozott. A településen két egyesület működött. A Levente Egyesületet 1926-ban, a Tűzoltó Testületet a harmincas években alapították. :

A második világháború harcai 1945. március 17-én értek véget Gesztesen. Lakóinak száma 1990-ben 489 fő, területe 1204 hektár volt. 1977-ben Vértessomló székhellyel községi közös tanács alakult. 1990-ben ismét önállóvá vált.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei a település jellegének megfelelően kétnyelvűek (magyar és német). Schweizer Acker: hajdani tehénistállók helye. - Lehmlácker: a téglák készítéséhez vitték innen az agyagot. - Dicke Weisse-iche: egy többszáz éves tölgyfáról kapta a nevét. - Mészáros: erre vezetett a Mészárosok útja.

KATOLIKUS EGYHÁZ

A római katolikus egyházközség 1734 óta áll fenn. Templomot 1782-ben.építettek és Szent Miklós tiszteletére szentelték.

Anyakönyveit 1850-ig Vértestolnán, azóta helyben vezetik.

MŰEMLÉKEK

Műemléke a 16. században átépített 14-15. századi vár és környezete. A várat 1963-ban helyreállították.

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

A várgesztesi parkerdő a hegytetőn álló vár körül, mintegy 59 hektáron terül el. Az erdő nagy része bükk és cser-tölgy, mellettük kocsánytalan és molyhos tölgy, továbbá gyertyán, kőris és juhar található.

BIBLIOGRÁFIA

BERKI Ildikó: Várgesztes gazdasági-társadalmi átalakulása a felszabadulástól napjainkig. Várgesztes, 1979. 21., 6. t, illusztr. - Gépirat. - MK.

ERDEI Ferenc: A várgesztesi vár helyreállítása. = Műemlékvédelem, 1965. 204-211.1. SÁNDOR Mária, G.: A gesztesi vár. (Bp.) 1964. 8., 4.1., illusztr.

SÁNDOR Mária, G.: A Vértes hegység középkori várai. In: Komárom Megyei Múzeumok közleményei I. Tata, 1968. 245-258.1.

WEHNER Tibor: Várgesztes vára. Illusztr. = Új Forrás, 1976. 3. sz. 120.1.

WEISZ János: Adatok Várgesztes vértesi kisközség plébániájának és templomának történetéhez. Várgesztes, 1969.146.1. - Gépirat. - MK.

WEISZ János: Kötetlen adatok Várgesztesről. - Várgesztes, 1971. 7.1. - Gépirat. - MK

VÉRTESKETHELY

A Kethely elnevezés a kedd és a hely helység főnév összetétele. A faluban keddenként tartották a hetivásárt. Korábban felmerült a Ketel kun vezértől származtatás lehetősége is. A teljes név előtagja a Vértes hegységre utal.

Okleveles említése 1250: Teryen, 1329: Tyrien, 1332: Kethel

Területén a korai vaskor első felétől a Hallstatt kultúrához tartozó nép erődítésének nyomait találták meg.

Károly Róbert 1332 körül kiadott oklevelében keddi hetivásárjának emlékeként Terjént Kethely néven említi. Ettől kezdődően 1913-ig, a Vértes előnév elnyeréséig Kethely a település hivatalos neve.

1419-ben a vérteskeresztúri apát volt a birtokosa. 1433-ban a Héderváriaké, 1506-ban Hédervári Ferenc Batthyány Benedeknek zálogosította el. Később a Bakith család kapta királyi adományként, majd enyingi Török Bálint a birtokosa. 1529-ben elpusztították a törökök. 1543-ban visszaköltöztek régi lakosai, de 1549-ben a törökök ismét felégették, kirabolták. 1642-től elnéptelenedett. 1738-ban a Meszlényi családtól gróf Esterházy József megvásárolta és a tatai uradalomhoz csatolta.

A 18. század elején telepedtek meg véglegesen a faluban evangélikus, református és katolikus vallású magyarok. Katolikus elemi népiskolája 1724-ben alakult. Evangélikus és református iskola szintén működött a településen.

Az 1784-1787-es népszámlálás szerint Esterházy János gróf birtoka. 102 házát 144 család lakta. Lélekszáma 667 fő volt, melyből 23 a nemes, 8 polgár, 50 paraszt, az utóbbi kettő 53 örököse és 7 zsellér. 1848-ban 810 lakója közül 449 katolikus, 200 evangélikus, 156 református és 5 volt zsidó vallású. A helybeliek főleg a szőlőművelésből és sertéstenyésztésből éltek.

Az első világháborúban 220-an vettek részt, közülük 38-an életüket vesztették.

Társadalmi életének aktivitását az 1925-ben alakult Levente Egyesület, az 1931-ben bejegyzett Polgári Lövészegylet, az Önkéntes Tűzoltó Testület, a Római Katolikus Énekkar jelzi. Népkönyvtárát 1936-ban kapta a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól.

A második világháború harcai 1945. március 11-én értek véget a falu területén.

A Petőfi Tsz 1952-ben alakult. Lakossága 1990-ben 602 fő, területe 1748 hektár volt.

1977-ben Császár néven és székhellyel községi közös tanács alakult, 1990-ben ismét önállóvá vált.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei a falu történetére (Várhely) és gazdasági életére (Ellető, Disznólegelő, Kavicsbánya) emlékeztetnek.

KATOLIKUS, EVANGÉLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

A katolikus egyházközség 1724-ben alakult. A templom Mária Magdolna tiszteletére épült. Tornyát 1825-ben emelték. Két mellékoltára és szószéke az elüldözött majki kamalduli szerzetesek templomából való.

Anyakönyveit 1945 előtt Császáron, azóta helyben vezetik.

Az evangélikus leányegyház 1700-ban alakult. Templomát 1789-ben építették. Anyakönyveit 1700-tól vezetik.

A türelmi rendelet után a két protestáns felekezet együttesen választott tanítót, akit közösen (arány-lagosan) fizettek.

Ma Szák filiája.

Lakói a török hódoltság alatt reformátusok voltak. Földvári András Kethelyi prédikátort is a pozsonyi vésztörvényszék elé idézték.

Református gyülekezete korábban Császár leányegyházközsége volt. Egytantermes iskolával rendelkeztek. 1856-ban emeltek templomot.

A második világháborút követően rövid időre önálló egyházközséggé vált.

Anyakönyveit 1788-tól Császáron vezetik.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű épülete a Fellner Jakab által tervezett és 1766-1771 között emelt barokk katolikus templom a 18. század második feléből származó mellékoltárokkal, szószékkel és orgonával.

KÉPZŐMŰVÉSZET

MAKUCH Mihály grafikusművész

1924-ben született Beregszászon. 1963 óta Komárom-Esztergom megyében él és dolgozik.

Makuch Mihály grafikusművész kiállítása. Tata, 1985. Helyőrségi Művelődési Otthon. (Katalógus)

BIBLIOGRÁFIA

GEOSITS Irén: Szántás-vetés Vérteskethelyen. Kisbér, 197?. 18.1., 6. mell. - Gépirat. - MK VERTESKETHELY község története. Vérteskethely, 1959. 4.1. - Gépirat. - MK.

 

79. Vérteskethely pecsétje. 1786.

 

VÉRTESSOMLÓ (SCHEMLING)

A nyelvjárási somlik, somlyik-zöld héjábólkifejlő (pl. dió) folyamatos melléknévi igenévből származik. A helynév tulajdonképpeni értelme "megcsuszamló, suvadó oldalú hegy" lehetett.

Okleveles említése: 1426: Somolya.

A megkülönböztető szerepű Vértes előtag a hegység közelségére utal, s 1890-től szerepel a Somló előtt. A középkori Somolya a tatai várhoz tartozott. Buda elfoglalása után, 1543-ban a törökök elpusztították, s a hódoltság alatt is néptelen volt. Esterházy József katolikus németeket telepített ide Würzburg-ból. A települést ekkor Pusztasomló néven említik. A Somlóra telepítettek a falut Semlének, 1769-től Zsemlyének nevezték, egészen 1890-ig. Őslakosai ma is Semlingnek nevezik.

Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Esterházy Ferenc tulajdona. 84 házban 109 család élt. Népessége 534 fő volt. 3 polgárt, 46 parasztot, ez utóbbi kettő 40 örökösét és 65 zsellért írtak össze.

Határában mészkövet bányásztak. A hegy alatt 7-8 láb vastag rétegben barna kőszenet találtak. A zsemlyei szénbányát 1750-ben nyitották meg. Bányászai a falu lakói közül kerültek ki. 1834-ben például 15-en, 1845-ben már 38-an dolgoztak a mélyben. Az itt fejtett szenet Komáromba és Budapestre szállították, más részét mészégetésre használták, vagy eladták magánszemélyeknek.

A házak - Fényes Elek szerint - meszelt kőfalakkal kerítettek. 1821-ben iskolájába 80 gyerek járt. Az iskolát 1930-ban alakították át. Óvodájáról 1894 óta tudnak.

A településen elsőként a Levente Egyesületet jegyezték be 1926-ban. Ezt követte a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület, a Polgári Lövészegylet, az Önkéntes Tűzoltótestület.

A második világháború harci eseményei 1945. március 17-én fejeződtek be Somlón.

Lakossága 1990-ben 1265 fő, területe 2230 hektár volt.

1984-től 1988-ig Tatabánya vonzáskörzetéhez tartozott.

1977-től - Várgesztes átcsatolásával - községi közös tanács alakult. 1990-ben ismét önállóvá vált.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei a település jellegének megfelelően többnyire kétnyelvűek (magyar és német). A falu régi - Zsemlye - nevét őrzi a Semlinger Wald; A Langer Berg (Nyerges) - alakja miatt kapta nevét; Eper-hegy - sok szamóca termett ezen a területen.

KATOLIKUS EGYHÁZ

Esterházy József a régi remete kápolnához szentélyt építtetett. A kápolnát 1875-ben templommá alakították, melyet Szent Erzsébet tiszteletére szenteltek.

Kezdetben a környei egyház filiája volt, majd 1813-tól önálló anyaegyházzá fejlesztették. Búcsújáróhely. Anyakönyveit 1787-től őrzik.

MŰEMLÉKEK

Műemléke a 18. század első felében emelt római katolikus templom. Oltárképe (Fahrer Julianna adománya) a bécsi kapucinus templom Máriás kegyképének mása. Kupolájának freskója fő és mellékoltárai, szószéke a 18. századi barokk jegyében készültek. Kiemelkedő jelentőségű emléke a 14. századi eredetű gótikus Vitány-várrom és környezete. Klasszicista stílusú az 1836-ban emelt, műemlék jellegű római katolikus kápolna.

ÍRÓ

BARÁTH Lajos Lásd Tatabánya.

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

A vitányi rom környékén húzódik a Vitányvári Parkerdő. Területe 67 hektár. Minden oldalról erdővel határos csendes pihenőhely. Felszíne változatos. A mészkövön karsztbokorerdőt találni. Megközelíthető innen a Szép Ilona-forrás, a Mátyás-kút és a távolabbi Szarvaskút-forrás. A rom környékén hárs, kőris, gyertyán és bükk erdőrészek találhatók.

BIBLIOGRÁFIA

BARTOSSIK Mária: Vértessomló község demokratikus átalakulása. 1945-1948. Vértessomló, 1986. 6. L, -Gépirat. - MK.

BERGHOLD Gabriella: Néhány monda Vértessomlóról. Vértessomló, 1975. 5.1. - Gépirat. - MK

FÜLÖP Éva Mária: Adatok a vértessomlói barnaszénbányászat 18. századi történetéhez. = Új Forrás, 1980. 5. sz. 63-67.1.

KAUFFMANN Camill: Szakvélemény. (Fúrási kísérletek Vértessomlyó, Bánhida és Felsőgalla községek kutatásaiban.) Bp. 1986. 9. lev., illusztr.

TILESCH János: A vértessomlyói barnaszénbányászat a magyar bányaművelés és fejlődés történetében. 20.1., illusztr. - Klny. a Bányászati és Kohászati Lapok 1932. 4-6. számából.

WEISZ János: Kötetlen adatok Vértessomlóról. Várgesztes, 1971.16.1. - Gépirat. - MK.

WEISZ János: Nátz József vértessomlói plébános írói tevékenysége. 1846-1927. Várgesztes, 197?. 4.1. -Gépirat.-MK.

WEISZ János: A vértessomlói kegytemplom története. Várgesztes, 1970-1971. 10.1. - Gépirat. - MK.

 

80. Vértessomló pecsétje. 1806.

 

VÉRTESSZŐLŐS

Neve a források szerint azért szőlős, mert ahol csak az erdőségben tisztás volt, mindenütt szőlőt ültettek.

A név 1909-ből származó előtagja a Vértes hegységre utal.

Okleveles említése 1440: Zewles.

A terület, mint ezt az 1965-ben Vértes László által vezetett ásatások nyomán itt előkerült leletek bizonyítják, a homo erectus (előember) vagy a homo sapiens őshordái által is lakott volt. A világhírű lelőhely tanúsága szerint az itt megtelepült horda intelligens volt. Eszközeik kavicsból készültek, jó vadászoknak bizonyultak, s már a tüzet is céltudatosan használták.

A falu 1446-1458 között Rozgonyi István birtoka volt. 1459-től a tatai várhoz tartozott. 1541-ben még 4 porta után adózott, de a későbbi török háborúk alatt teljesen elpusztult. 1717-ben 17 református és 5 katolikus családot írtak össze. A falu földesura 1727-től Esterházy József, aki a szabad vallásgyakorlatukban akadályozott és ezért Szőlősről elköltözött magyarok helyére 1731-ben Trencsén megyéből szlovák telepeseket hozott.

Az 1784-87-es népszámlálás szerint Esterházy Ferenc tulajdona. 97 házban 120 család élt. Népessége 641 fő volt. 2 polgárt, 56 parasztot, ez utóbbi kettő 52 örökösét és 73 zsellért írtak össze.

Az első világháborúban a falu lakói közül 230-an vettek részt, közülük 32-en haltak hősi halált.

A társadalmi élet fejlődésének jeleként megalakult 1908-ban a Katolikus Népszövetség valamint a Keresztény Hitelszövetkezet helyi csoportja, 1912-ben az Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 1923-ban a "Hangya" Fogyasztási Szövetkezet, 1925-ben a Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének helyi csoportja, 1926-ban a Levente Egyesület, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1932-ben a Gazdakör, 1940-ben a Hegyközség, 1942-ben a "Falu" magyar Gazda és Földműves Szövetség helyi csoportja és végül 1956-ban az Önkéntes Tűzoltó Testület.

A vármegye daloséletében két énekkarát is jegyezték a 30-as években: a Vértesszőlősi Dalkört valamint a Római Katolikus Dalkört.

A településen 1945. március 20-án értek véget a második világháború harcai. Termelőszövetkezete 1952 (?)-ben alakult, majd 1959-ben újjá alakult.

1984-től 1988-ig Tatabánya vonzáskörzetéhez tartozott.

Lakóinak száma 1990-ben 2422 fő, területe 1712 hektár volt.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei magyar és szlovák nyelvűek. Záhrady Voda (kertek alatti forrás) Zbozi jama (gabonaverem). A földművelésre, iparra és a hagyományokra utalnak (pl. Kenderföldek, Kőbánya, Káposztások) Öregkovács (egy öreg szénégető kovácsról kapta, akit a monda szerint Mátyás király is meglátogatott), Aranylyukak ( a mély lyukakban valamikor arany volt), Vaskapu (hatalmas kapu volt itt, a törökök rombolták le).

KATOLIKUS EGYHÁZ

Anyakönyveit 1866-ig Bánhidán, ettől kezdve helyben vezetik.

A falu későbarokk műemlék jellegű templomát 1789-1792 között emelték, 1941-ben részben átépítették

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

A mésztufa őrizte meg a Vértesszőlősön feltárt előember-telepet, mintegy félmillió éves leleteivel. 1969-től a Magyar Nemzeti Múzeum bemutatóhelyeként látogatható.

BIBLIOGRÁFIA

JANKOVITS Nep. János: Szőlős (Vértesszőlős) története. Kivonat a római katolikus plébánia História Domusából. (Bev: Lánczos Zoltán) Vértesszőlős, 1986. 5.1. - Gépirat. - MK. ,

KRETZOI Miklós-VÉRTES László: A Felső-Bihari kori Buda-ipar Vértesszőlősön. In: Komárom Megyei Múzeumok Közleményei. 1. Tata, 1968. 37-62.1.

LÁNGZOS Zoltán: Vértesszőlős. Bp. 1982. 139.1., illusztr. - Gépirat. - MK. LÁNCZOS Zoltán: Vértesszőlősi lakodalom. Bp. 1980. 10.1. Gépirat. - MK.

LÁSZLÓ Gyula: Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Élet a Kárpát-medencében a magyar államalapításig. Bp. 1974. Gondolat. 176.1., 4 t.

GYÜSZI László: Néhány adalék a szlovák-magyar lakosságcsere történetéhez. = Limes, 1992. 1. sz. 12-20.1.

PÉCSI Márton: A vértesszőlősi ópaleolit ősember telephelyének geomorfológiai helyzete és abszolút kora. (Közread.: az MTA Földrajztudományi Kutató Intézete.) Bp. 1973. 12.1.

- Klny. a Földrajzi Közlemények 1973. 12. számából. 109-120.1.

STEPANCSICS R. Gusztáv: Vértesszőlős. Látnivalók. (Kiad. a: Kartográfiai Váll.) Bp. 1992. 168. L, illusztr.

SKOFLEK István: Az előember nyomában Vértesszőlősön. Illusztr. = Új Forrás, 1969. 2. sz. 37-42.1.

VADÁSZ Éva, V.: Az ősemberkutatás legújabb eredményei Tata környékén. Illusztr. = Új Forrás, 1977. 2. sz. 57-63.1.

- Almásfüzitő (Foktorok), Vértesszőlős, Szőny, Dad.

VÉRTES László: Kavics ösvény. A vértesszőlősi előember regénye. Bp. 1969. Gondolat K. 234.1., 22 t.

VÉRTES László-DOBOSI Viola, T.: A Magyar Nemzeti Múzeum bemutatóhelye Vértesszőlősön. (Fotó: Gabler Csaba, Karáth József.) Bp. 1972. Kiad. a: N. P. I. Népművelési Propaganda Intézet . 28. 1., illusztr.

 

81. Vértesszőlős pecsétje. 1806.

 

VÉRTESTOLNA (TOLNAU)

A Tolna név egy magyarázat szerint ótörök eredetű, "töltelék" jelentéssel. Lehetséges az is, hogy a Koppánn (Katapán) nem ősétől, Alap-Tolmától ered, akinek nyári szállása volt itt. A település nevének eredetéről más forrás azt állítja, hogy a latin telonium - vám - főnévből keletkezett. Ez arra utal, hogy itt egykor vámszedő hely volt.

A megkülönböztető Vértes előtag a hegységgel kapcsolatos.

Okleveles említése: 1247: Tholma, 1337: Tolma. Később Tolna, Tolnar, Vértestolna néven említik.

A források nem említik a török időket, de a Tolnapuszta elnevezés arra utal, hogy ekkor elnéptelenedett. 1733-ban würzburgi német telepesek jöttek a faluba, s velük az Esterházy uradalom "örökös szerződést" kötött.

1773-ban neve Tolna. A község pecsétje 1755-ből való, melyre "Dorfe Tolnau" körirat került.

Az 1784-87-es népszámláláskor Eszterházy Ferenc gróf birtoka. 77 házban 95 cslád élt, népessége 524 fő volt. 1 papot, 1 polgárt, 35 parasztot, utóbbi kettő 29 örökösét és 58 zsellért írtak össze. Valamennyien katolikusok voltak.

1848-ban 1 nemes, 48 jobbágygazda, 27 házas, 17 házatlan zsellércsalád élt a faluban. 1875-ben tűzvész következtében nagyobb része leégett.

A község neve 1909-től Vértestolna.

Az első világháborúban elesettek emlékét 1929-ben emléktáblán örökítette meg a falu lakossága.

A helyi társadalom aktivitása nyomán 1922-ben bejegyezték első egyesületét a Magyarországi Németek Szövetsége helyi csoportját. Ezt követte 1924-ben a Levente Egyesület, 1925-ben a Magyarországi Német Xépművelődési Egyesület helyi csoportja, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1939-ben az Önkéntes Tűzoltó Testület, 1942-ben pedig a Gazdakör.

A lakosság művelődését már a 30-as évektől községi fenntartású Népkönyvtár szolgálta.

A második világháború harcai 1945. március 19-én értek véget a faluban.

1977-től Tardosbánya néven és székhellyel közös tanács alakult. 1990-ben ismét önnálósult.

1975-től 1988-ig Tata vonzáskörzetéhez tartozott.

Lakóinak száma 1990-ben 549 fő, területe 1695 hektár volt.

NÉPRAJZ

Kétnyelvű (magyar és német) földrajzi nevei a termelésre: Bodzás - Hollerstüche, Papföld - Kirchenfeld, Házirétek - Bruchwiese utalnak.

A faluban feltűnően sok a kereszt, főleg a külterületen. Ilyen pl. az 1906-ban Goldschmidt Mihályné által emeltetett Kreuz am Tardoscher Weg, az 1899-ben Stark Antal által készíttetett Kreuz vagy a Fogl József által 1847-ben állíttatott Holzernes Kreuz.

A 18. században Komárom vármegyébe érkező német telepesek egy utcából álló ún. úti falvakban éltek, Vértestolna is ilyen település.

A községben a 20. század elejétől a vályog és téglafalú támpilléres tornácú házak között található egy-egy festett díszítésű esztergált fatornác (Petőfi utca). A házakra jellemző az utcára nyíló betétes gangajtó.

A községben az udvart a kert előtt keresztben végükkel a szomszéd pajtával érintkező pajta zárta le. Az így kialakult pajtasor erődszerűen vette körbe a települést.

KATOLIKUS EGYHÁZ

Papja 1334-ben 4 garas pápai tizedet fizetett.

A katolikus plébániája 1742-ben alakult meg. Anyakönyveit 1744-től őrzi. A hívek lelki gondozását Agostyánból látják el.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű római katolikus templomát 1744-ben építették, tornyát 1788-ban emelték, Gött Antal tervei szerint.

Keresztelőkútja 18. századi barokk, rokokó főoltára, szószéke a 18. század második felében készült. Jelentős építészeti emléke még az 1812-ben emelt Mária-kápolna.

BIBLIOGRÁFIA

CSERNAI Ferencné: Téli esték. Történetek és elbeszélések. Vértestolna, 1984. 25.1. - Gépirat. - TbM.

KÖRMENDI Géza: Nyugat-Európai házépítés hagyománya a Komárom-Esztergom megyei németeknél. In: Komárom-Esztergom Megyei Néprajzi Füzetek 4. Tata, 1990. 59-66. 1.

 

82. Vértestolna pecsétje. 1806.