Előző fejezet Következő fejezet

Új - és legújabb kor történet

 

Zombori István:

BÉL MÁTYÁS MUNKÁJÁNAK ELŐZMÉNYE:

PARSCHITIUS KRISTÓF ORSZÁGLEÍRÁSA 1705-BŐL

A 18. század elején Anglia nagy élménye egy új könyv: Daniel Defoe Robinson Crusoe-ja. A megerősödött polgárság példaképe, a maga erejéből boldoguló matróz. Műfaja regény. E munka tulajdonképpen számvetés. Az angol polgár erejének, cselekvőképességének a számbavétele, a kapitalista angol polgárságnak a megmérettetése.

Magyarország ekkor a török kiűzése utáni állapotot mutatja. Letarolt ország, sok új telepessel. A háromféle közigazgatásból /török, királyi magyar, erdélyi/ kell egy újat létrehozni. Itt is fontos feladat a számvetés: Mi élte túl a-háborúkat, mi maradt meg? Ez a feladat a legképzettebbekre, a polgárságra vár. Nem regényt kell írni, hanem statisztikát, országleírást. Ez indokolja az új műfaj, a földrajzi leírások megjelenését, majd elterjedését. Eddig a legjobbnak és legkorábbinak Bél Mátyás Notitia Hungariae Novae Historico-Geographica-ját tartotta a szakirodalom. /Erről két évvel ezelőtt beszéltem, annak- kapcsán, hogy Csongrád-Csanád megye kéziratban maradt leírása hamarosan megjelenik./

Ennek kutatása közben akadtam az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár kéziratai között egy vastag, nagyméretű bekötött könyvre. Szerzője: Farschitius Kristóf és a cím szerint az 500 oldalas, sűrűn teleírt latin könyv Magyarország leírását tartalmazza, 1705-ből. Hosszú ideig tartő, aprólékos keresgetés és nyomozás után sikerült a szerző életének legfontosabb állomásait földeríteni. 1643 körül született a Felvidéken, Rózsahegyen, evangélikus családből. Kéziratában magát nemesnek vallja. Evan gélikus iskolában végezte tanulmányait, majd külföldre ment. Előbb Rostockba, azután 1666-ban Wittenbergbe, az evangélikusok akkori legkitűnőbb egyetemére. Elmélyülten foglalkozott irodalommal és teológiával. Kortársai és a későbbi életrajzi lexikonok napjainkig mint költőt és teológust tartják számon.

Az 1660-as évek végén hazajött, előbb Körmöc, 1670-től pedig Selmecbányán tanít evangélikus iskolában. 1674-ben a katolikus ellenreformáció főierősödésével őt is elűzik, csak 1677-ben térhet vissza, de akkor se tud háborítatlanul dolgozni. Számos diesőítő költeménye jelent meg, melyeket korabeli híres személyekhez írt, ill. több teológiai műve /főleg Lipcse, Drezda, Wittenberg, Rostock stb. nyomdáiban/. 1687-ben Pozsonyba ment, hogy ott részt vegyen az országgyűlésen. De az itteni érdekes világ, az ország rendjei annyira lekötötték, hogy nem tért vissza időben, ezért az iskola és az egyház vezetői megfosztották hivatalától.

Ekkor visszatért Wittenbergbe, ahol magát a magyarországi vallásüldözés áldozataként tüntette föl /ekkor már Európa-szerte ismerték a gályarabnak eladott prédikátort esetét és más erőszakos cselekményeket/.

Ettől kezdve Parschitius mint szegény, hazájából számkivetett egyén tünteti föl magát, még Írásaiban is. Közben keményen dolgozik, elsősorban elhagyott hazája sorsa érdekli. Az 1690-es években születik meg két nagy műve: az egyik az 1702-ben, Wittenbergben kiadott "Magyarország fejedelmeinek éa keresztény királyainak jegyzéke" és a másik, a végleges formában caak 1705-körül befejezett "Magyarország 74 vármegyéjének leírása."

Számunkra ez a munka a fontosabb. Ugyanis ezzel vetette meg a magyar tudományban azokat az alapokat, amelyekre építve Bél Mátyás elkészíthette hatalmas munkáját. Hangsúlyozni szeretném, Parschitius nem csak azzal végzett nagy munkát, hogy rengeteg konkrét anyagot összegyűjtött, hanem leírásának messze mutató módszertani újdonságai vannak.

Parschitius 1713-ban halt meg Wittenbergben. Halála után - ma még nem ismert módon - fenti kézirata Bél Mátyáshoz került. Véleményem szerint ez a mű erősen hozzájárult, hogy Bél teljes erővel az új, vagyis saját korának Magyarországát dolgozza föl. Parschitius kéziratában számos helyen megtaláljuk Bél kiegészítéseit, bejegyzéseit, helyenként javításait. Valószínű, hogy Parschitius Descriptiójának terjedelmét figyelembe véve tervezte saját művét Bél eredetileg 4 kötetre. Végül Bél halála után, Bél kéziratával együtt Parschitius műve ia az esztergomi prímás-, Batthyányi József birtokába került.

Parschitius maga ia tisztában volt műve jelentőségével. Azt írja: "Igen kemény és sok nehézséggel, aok fáradozással megterhelt munkához fogok, amidőn a Magyar Királyság 64, a Szlován Királyság 3 és az Erdélyi Fejedelemség 7, általam mindezidáig sohasem látott vármegyéjének összeírását magamra vállalom... Bevallhatom, hogy ebben a tekintetben egyetlen szerző-elődöm sem volt, vagy csak néhány olyan, aki egyedül a puszta neveket említette zavaros sorrendben, hibásan és csonkán."

Valóban, már az is kérdéses volt, mit értaen Magyarország fogalmán. "A Magyar Királyság ugyanis néhány történetíró és geográfus szerint egykor a Fekete tengertől Ausztriáig és Lengyelországtól az Adriai tengerig terjedt." Végül nagyon konkrétan körülhatárolja azt a területet, amelyet ő jogi és politikai okokból a Magyarország fogalom alatt ismertetni kiván. Eszerint ebbe a kis Magyarországba Erdély, Szlavónia és a tényleges Magyarország, tartozik bele.

Módszertanilag rendkívül jelentős, hogy a tárgyalt területeket megyénként veszi sorra. Megvizsgálja, hogy Bonfini, a Tripartitum, Pietro Ranzano ill. a Molnár-féle lexikon hány megyét említenek, és milyen sorrendben. Joggal állapítja meg, hogy az ő beosztása nemcsak teljesebb /azok 44-46 megyét emlitenek, ő 74-t/, de az öve valóban rendszerben van.

Három tartozik a Szlavón királysághoz: Varasd, Körös és Zágráb. Ide sorolja Erdély 7 vármegyéjét, Koloza, Doboka, Belső-Szolnok, Torda, Küküllő, Fehér és Hunyad megyéket. Az országos rendeletek a Magyar Királyságnak 64 saját vármegyéjét tüntetik fel. Négy a Száva éa a Dráva között található: Szerém, Pozsega, Valpo és Verőse. Tizenkettő a Dráva és a Duna között: Zala, Vas, Sopron, Moson, Győr, Veszprém, Esztergom, Pehér, Baranya, Somogy, Tolna és Pilis.

Huszonhét a Duna éa a Tiaza között: Pest, Solt, Pozsony, Komárom, Nyitra, Trencsény, Bars, Turóc, Árva, Liptő, Zolyom, Hont, Nógrád, Szepes, Gömör, Torna, Sároa, Aba-Ujvár, Bodrog, Kis-Heves, Bereg, Külső-Szolnok, Borsód, Bács, Zemplén, Ung, Nagy Heves.

Huszonegy a Tiszán belül éa a Tiaza fölött, úgyszintén a Kochel éa a Temes között és a Száva folyón túl. Úgymint; Máramaroa, Ugocsa, Szatmár, Szabolcs, Bihar, Közép-Szolnok, Torontál, Arad, Csongrád, Csanád, Zaránd, Kraszna, Temes, Békés, Keve, Szörény, Haram, Macsó, Orbácz, Krassó és Szebernik.

Az igy kialakult rendszerben a következő cél vezette: "Tervezett művem tekintetében első gondom volt az ország megyéinek a leírásában, bemutatni azok fekvését a földrajzi hálózat szerint, azután a városoknak, mezővárosoknak, váraknak és hegyeknek, folyóknak, továbbá a nevezetesebb állóvizeknek és a különféle vizeknek a helyét meghatározni."

Nagyon öntudatosan hangoztatja, hogy nem kenyere a bőbeszédűség, témája előadásánál igyekszik a legszükségesebbekre szorítkozni.

Általában arányosan oszlik meg a terjedelem, egy-egy megyére 3 oldal jut. Kivételt képez olyan - szűkebb hazáját képviselő megye, mint Sopron /16 oldal/, Székes /12 oldal/, Pozsony /20 oldal/, és Zólyom /14 oldal/. Ugyanakkor Szörény, Háron, Macsó, Őrbács, Krassó és Szibirnyik/?/ megyéket egyetlen oldalon intézi el, azzal a megjegyzéssel, hogy aki ezekről a töröktől elpuaztitott vidékekről többet akar tudni, az menjen el oda és nézze meg maga. Előfordulnak betétek is - igy pl. /10 oldalon át/ külön számozás nélkül leközli az akkoriban /1699/ megkötött karlócai béke teljes szövegét.

Az előszóban ismerteti a magyarok bejövetelét hazánk területére ill. a Kárpát-medence népeinek történetét /gótok, vandálok, hunok stb./ a magyarok ideérkezése előtt. Valószínű, hogy ez a szakasz több részletben készült és Farschitius maga sem tekintette befejezettnek, mert a sok forrás felhasználásában semmi kritika nem figyelhető meg, és az egymásnak ellentmondó adatok csak úgy hemzsegnek a szövegben - ami pedig nem jellemző Parschi— tiusra.

A magyarokkal kapcsolatban a "kettős honfoglalás" teóriáját adja elő: szerinte a hét vezérrel a magyarok valamikor a 700-as években jöttek ide, és megalapították a hun-avar országot. Sokat harcoltak Nagy Károllyal és másokkal. Arnulf császár idején érkezett a magyarok egy ujabb hulláma, Szkitiából és a Meotis mocsaraiból. Említi a kalandozásokat, majd Szent Istvántól kezdve fölsorolja Magyarország királyait, egyszer I. Lipótig és I. Józsefig. Leirja a magyar állam berendezkedését, a legfontosabb politikai tisztségeket.

Rendkívül gazdag a listája azoknak a műveknek, amelyeket munkája során fölhasznált. Bonfini, Pietro Ranzano, Istvánffy, Thuróczy, Sambucus, Wolfgang lazius ismert müvei mellett használja a Triparitumot, a Molnár—féle lexikont, Petrus Ratagus két munkáját, Johannes Marting, Petrus Bizarrus, Poeta Sommerus, Petrus de Reva, Plinius, M.Samuel Budinas, Rátkai György, Matthias Miles, Pomponius Mela, Calvisius, Regino prümi apát és Crantzius egy-egy művét, valamint a fuldai évkönyveket. Amint látható, egyrészt a humanisták jól ismert, alapvető könyveit, másrészt korának friss munkáit használta föl, amire Wittebergben könnyen lehetősége is volt.

A kézirat végén index található a megyék, városok, kolostorok éa erődök felsorolásával. Számos üresen maradt, de beszámozott oldal arra utal, hogy bizonyos kiegészítéseket még kívánt tenni. Parschitius előszavában nem titkolja, hogy az általa leírt megyéket ő nem járta be, csak térkép és írott források, ill. általunk ma már nem ellenőrizhető szóbeli, sajtó- és röplapanyag segítségével dolgozta föl. Ahogy északról délre halad a leírásban, ismerete úgy válik gyérebbé, több a tévedése is. De ez nem az ő hibája, hiszen ellenőrzésre nem volt lehetősége. Jó példa erre Csongrád és Csanád megye leírása. Csongrád megyéről azt írja, hogy jelentős mezőgazdasági termelőterület volt, de a török alatt sokat veszített jelentőségéből. Minden bizonnyal elírás miatt szerepel a szomszédos megyék között északon Tolna /!/, valószínűleg Szolnok helyett. Annál furcsább viszont, hogy a felsorolásban Szeged nem szerepel a megye városai között. A kérdésre a feleletet a kötet végén lévő városindex adta meg. Ebből kiderült, hogy Szeged Bodrog vármegye leírásában szerepel. Az ok nyilván az lehet, hogy a megyehatár Szegedtől nem messze délre húzódott, és Parschitius az általa használt térkép /térképek?/ alapján azt hihette, hogy Bodroghoz tartozik. /Nem sok csodálkoznivaló van ezen, ha arra gondolunk, hogy lázár deák térképe óta hiteles felvétel nem készülhetett erről a területről a török miatt./

Annál bővebben ír Csanád megyéről. Ez pedig azért furcsa, mert Csanádban alig volt település, területe valóban sokat szenvedett a török alatt. A terjedelem jelentős részét persze az adja, hogy Csongrád helyett itt tárgyalja Hódmezővásárhelyt, és bőven szól Kun Lászlóról ill. a hunokról. /Ezt a részt idézi tőle Bél Mátyás is Csanád megye leírásánál./ Kitér a Dózsa-féle fölkelésre is. Megemlíti, hogy az a vidék is gazdagon termő mezőgazdasági terület.

Parschitius munkájának különösen a terjedelmes bevezető része országos érdeklődésre tarthat számot. Ennek élvezetes és kitűnő fordítását - amiből magam is többször idéztem - kedves kollegám és barátom, Lakatos Pál készxtette. Remélhetőleg ez az anyag hamarosan hozzáférhetővé válik a kutatók és érdeklődők számára, mindannyiunk épülésére és gyarapodására.

 

Nagy Ádám:

EGY 19. SZÁZADI PÉTZLELET NÉHÁNY TANULSÁGA

Egy évvel ezelőtt arról számoltam be, hogy megyénk lelőhelyes numizmatikai forrásanyagának összegyűjtését miért tartom szükségesnek, hogyan valósítható meg, és milyen kérdések merülhetnek fel.

Az anyagrendezés során — a várakozásnak megfelelően valóban sok kérdés merült fel. Elsőként sok nehézséget okoz a lelőhelyek pontatlan leírása, rögtön ezután a pénzek nagyjából való, vagy nem hozzáértő meghatározása azaz a lényegtelen jegyek felsorakoztatása. Mindezt persze nem vehetjük rossz névén egy múlt századi leletleírásnál, amikor még nem voltak meg a megfelelő segédletek, vagy a szükséges könyvek nem álltak rendelkezésre a helyi könyvtárakban. Az igen eltérő gondosságú leírások mindenesetre még így is többségükben hasznosíthatók.

De nem lehetünk ilyen gavallérosan elnézőek a már ujabban előkerült leletekkel szemben, leírásukat és feldolgozásukat illetően. Úgy érzem, hiba és luxus előkerült forrásainkat kiaknázatlanul szekrénybe zárni.

Országos gyakorlat - a most csak a pénzekről beszélek -, hogy a leletek, főként természetesen az ún. kincsleletek megszolgálva a sajtószenzáció igényeit múzeumba kerülnek - egyébként jó helyre,  gondosan elzárva - majd jó esetben beleltározzák, még jobb esetben meg ia határozzák azokat.

Különösen rossz sorsúak e tekintetben az újkori leletek. Van egy olyan nézet ugyanis, miszerint a pénzek forrásértéke fordított arányban áll a korbői rendelkezésre álló írásos források számának növekedésével. Talán nem kell különösebban bizonygatnom, hogy éppen a pénzek anyagi valósága sokszor mennyire más, mint az írott források egészen legújabb korunkban is.

Ezért választottam mintául most egy 1970-ben előkerült leletet, amellyel csupán néhány vonatkozásban szeretném érzékeltetni "kihagyott" lehetőségeinket. Makón, a Hunyadi utca 16. alatt épülő új ház alapozásakor egy tipikusnak mondható csörgős korsóban több kiló ezüstpénzt találtak, adják hírül az újságok. Szinte lényegtelen, hogy a rövid hírek mindegyik adata téves, hiszen nem szaklapokról van szó. De lényeges abból a szempontból, hogy azóta sem jelent meg részletes, szakszerű feldolgozás a leletről, s igen elgondolkodtató, ha arra gondolunk, hogy sok régebbi leletünkről sajnos szintén csak újsághírünk van! A szóban forgó még így is kivétel, mert az újságíró, Förgeteg Szilveszter kiváncsi volt az elrejtőre, és utánajárt a telekkönyvek s adókönyvek alapján. Megint más kérdés, hogy jellemzően a leletekből általában hasznosított egyetlen adatot - az utolsó előforduló évszámot - tévesen kapta meg, mivel akkor még nem történt meg a részletes feldolgozás.

Végülis a lelet 1727 darab pénze 222 tételben beleltározásra került, és moat már pontosan kiderült, hogy az utolsó évszám az "elképzelt" 1848. Az újságíró koncepcióját ez lényegesen nem zavarja /az 1847 helyett/, csak megerősíti, hogy a pénzeket bizonyára a szabadságharc zajló eseményei közepette rejthették el.

De mit tudhatunk meg még a lelet részletesebb feldolgozásakor? Néhány példa. A lelőhelyek összeírásából kitűnik, hogy Makón négy újkori, zárt lelet került elő, szórványanyagról alig van feljegyzés. A négy lelet összesen 2954 db pénzt tartalmaz: kettő korai, 16. századi, kettő pedig 19. századi. A korai 609 db közül 108 db a magyar, a többi zömmel lengyel pénz. Záródásuk 1593 és 1595, nyilván a török elleni felszabadító harcokkal van összefüggésben az elrejtésük.

A 19. századiakban majdnem pontosan fele-fele arányban fordul elő magyar és idegen pénz. Hem vehetjük azonban egészen idegen pénznek Ausztria az osztrák tartományok és Csehország vereteit, hiszen azok az egéaz birodalom területén hivatalos pénzek voltak. így, végülis a lelet egyharmadát kitevő külföldi pénzek jellemzőjeként azt mondhatjuk, hogy azok a különböző kisebb-nagyobb német pénzkibocsátóktól kerültek Makóra. Ez mindenképpen a kereskedelmi tevékenység irányának, terének a megváltozását mutatja, s megegyezik egyébként az országosan előkerült leletek összetételével. Mindkét 19. századi lelet az 1754. évtől indul éa 1828ban ill. 1848-ban zárul. A leletek lényegében az 1753-1857-ig érvényben lévő konvencióa pénzláb szerint vert pénzeket tartalmazzák. A megegyezés, a Münzkonventó nem csak az országok közötti nemesfémvándorlást szelídítette, hanem egyszerűsítette a forgalomban a számolást is. Hosszú idő óta ekkor egyezett meg a kivert pénz a valóságos értékkel: 1 konvencióa tallér = 120 krajcár, 1 konvenciós forint = 60 krajcár. Jó középértéku váltópénz volt a 20 krajcáros, amely leltünk 98 %-át teszi ki.

Óhatatlan nem arra az összefüggésre gondolnunk, hogy a 18. század vége és a 19. század eleje Magyarországon a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet mozgalmas időszaka. A bővülő piacok a magyar mezőgazdasági termékeknek nagy lehetőséget jelentettek. A többtermelés hazánkban megvalósuló sajátos formájának elemzése most felesleges lenne, de figyelemre méltónak kell lennie annak, hogy a pénzleletek kézzelfoghatóan jelzik e korszak tőkeképzési lehetőségeit, meglétét.

Ka a lelet pénzeinek darabszámát évenként grafikonra vetítjük, azt láthatjuk, hogy ez a kisebb fajta vagyon az 1760-as évek idegen pénzei után zömmel 1802 után 1843-ig gyŰlt össze. Érdekes, hogy szinte kizárólag 20 krajcárosból áll a lelet, ami valamilyen tudatos válogatás jelez. Pedig Mária Terézia uralkodása idején pl. 25 féle pénzt vertek Magyarország számára.

A lelet 1/4 része esik Mária Terézia idejére. Két dologra kell itt felhívni a figyelmet. Az egyik egy tévedési lehetőség. Ti. 1746-tól /a körmöcbányai aranyak kivételével/ a kivert pénzmennyiség felét Mária Terézia, felét férje, Lotharingiai Ferenc képével és cimeivel verték. Férje halála után, 1766-tól ez az arány 1/3-ra változik, a harmadik harmad pénzeit II. József császár nevére verték ezentúl 1780-ig. Lotharingiai Ferenc posthumus veretein tehát mindig 1765-ös évszám van, de a valódi évet a verde betűjele utáni betű mutatja. Ennek ismerete híján a leletben az évenként összegyűlt darabok száma mindenképpen kiugró értéket mutatna 1765-ben, tévesen.

A másik lényeges dolog egy lehetőség. Több hasonló korú lelet éa az újkorban az írásos források ellenőrzési lehetőséget nyújtanak arra, hogy vajon a leletek valóban tükrözik-e a korabeli pénzforgalmat, a forgalomban lévő pénzek arányait, vagy pedig példát mutathatnak arra, hogy milyen, biztonsággal következtethetünk a teljes pénzforgalomra, öszszetételére, vagy egyes verdék által kibocsátott pénzmeny— nyiségre.

Szerencsés véletlen, hogy néhány éve az éremtár kézirattárából előkerült egy feljegyzés, amelyen az 1741-68 között kiverésre került pénzek darabszám-adatai vannak. Ez a dokumentum lehetőséget ad egyfajta "visszaszámolásra" - igaz, eléggé rövid időszakra -, de a leletösszetételek vizsgálatához alapvető módszertani segítség. Alkalmazni persze csak több lelet összehasonlításával lehet.

 

Feltűnő, hogy a leletben a veretek többsége szinte verdefényes, meghatározhatatlanul kopott egy sincs, csupán az évszám kérdéses öt darabnál. Gyönyörű, szép éles veretek, amelyeken ugyan látszik a gépesítés sematizálása, mégis sok utalás olvasható ki a pénzverdék korabeli technikai színvonaláról. 1830-ig sok apró változatot lehet megfigyelni a még központilag készített és szétküldött éremkép rész poncok alkalmazásáról. 1830-tól minden verdéből szabályos, egyenletes lapkavastagságú pénzek kerültek ki.

A lelet korabeli értéke 35592 krajcár, azaz 593 forint, számolva néhány idegen pénznél esetleg agiot, kerekítve 600 forint. A Makó és Kiszombor közötti rév felszerelése egy 1200 forintos komp volt a tartozékokkal. Az átkelés ára egy gyalogos számára csomaggal vagy anélkül és egy kisebb állatnak 1 krajcár, nagyobb állatnak 4 krajcár volt. Egy igás kocsi üresen 3, félig terhelten 4, egészen 6, 6 igás kocsi terhelten 42 krajcárért utazhatott. A rév haszonbérlete 1847-ben 246, 1848-50-ben 800, 1851-53-ban már 1200 forint volt évenként, mutatva ezzel a hely fokozódó gazdasági fontosságát. Néhány szempontot említettem - a megadott lehetőség szerint -, egy újkori lelet kapcsán. De talán ennyivel is bizonyítható az újkori leletek fontossága. E téren is sok feladatunk van még.

 

Rózsa Gábor:

SZEGED VÁROS HITES FÖLDMÉRÉSZE, VEDRES ISTVÁN TÉRKÉPEI NYOMÁBAN

Kevés magyar mérnöknek adta meg I.Perenc király a nemességet, de köztük volt "Varasányi" Vedres István, T. N. Csongrád vármegye Tábla Bírája, a Bécsi 'sMorvaországban a Brünni Mezei Ts. kir. Társaságnak tagja, Ns. Magyarországnak hiteles, és Szabad kir. Szeged várossánák esküdt földmérője"1 is, és habár a jutalmul kapott bihari birtokba iktatását az 1830. november 4-i halála miatt már nem érhette meg2, a szó valódi értelmében nemes, érdemes és értékes életet élt. Évfordulóin Szeged újra és újra felfedezi az "elfelejtett" erdészt, az agrárszakembert, a hidrológust, a város mérnökét, a kultúrpolitikust, "Szeged Széchenyijét", kinek kultuszát a Dugonics Társaság rangos kiadvánnyal, a Magyar Mérnök és Építész Egylet díszes síremlékkel, a hálás város közössége a Szegedi Nemzeti Emlékcsarnokban levő szobrával, a nevét viselő iskolával és utcával ápolta eddig is. Életművét Farkas László3 összegezte 1937-ben, építőmuvészi munkásságát Nagy Zoltán4 méltatta 1956-ban olyan mélyenszántó igényességgel és hitellel, amit a jelen kutatója - talán éppen az általuk felfedezett és hivatkozott fontos iratok hiányában - ma már5 nem ismételhet meg. Talán a különlegesség, hogy egy mérn9k drámát ír és rendez, talán a vízimérnöki vállalkozás ritkasága, mely egyedülálló mintagazdaság urává teszi, vagy talán éppen sajátos eredetisége, hogy egy geometra nemcsak álmodik, hanem tevékeny telepítője a sivány homokság első erdőinek, talán mindez együtt, ami feledteti, hogy Vedres 1786-tól 1821-ig, csaknem fél évszázados munkássága során első- és végső sorban földmérő volt. E tevékenységének méltatására, térképmuveinek jegyzékbe gyűjtésére, a másfélszáz éve halmozódó hiedelmek tisztázására vállalkoztunk, amikor a megyei kéziratos térképek leírása és kutatása során kis előnyben részesítettük a "Vedres—féle" térképeket, hogy a teljesség igényével próbáljuk összegezni az életművet. Ez a kis szemelvény viszont csak a főbb eredmények felsorolására vállalkozhat, meghatározott terjedelme miatt.6

Az ifjú Vedres alig 21 évesen, 1786-ban szerezte meg mérnöki oklevelét tizennyolcadmagával együtt legelsőként a Pesti Egyetem Bölcsészeti Karán 1782-től 1850-ig fennállott Mérnöki Intézet7 1275 hites geometrája között. Évfolyamuk végzőseinek nevét alig-alig találjuk meg korabeli térképkatalógusaink8 személynév mutatóiban, közülük négyen csak évek múltán egy-egy, négyen pedig - s köztük Vedres is - 1790-től folyamatosan több értékes térképlap szerzőiként jelentkeznek. "Eltűnésük" oka, hogy többségük bölcsészként csak érdekes kirándulást tett a mérnöki tudományokban, vagy úri passzióból elvégezve azt, más területen fejtette ki tevékenységét. Késői auktori jelentkezésük egyértelmű oka az ún. II. József—féle földmérés9 volt, melynek sürgős elrendelése ugyan mindnyájuknak biztos státust jelentett,10  de ugyanakkor el is vesztették mérnöki önállóságukat, mert névtelenül végezték az első kataszteri felmérés túlzottan szabályozott és éppen ezért polihisztor-indítású énjüknek robotszeru munkáit11 Reizner J. szerint a Szegediek "még a házszámozás és a tervezett országos népszámlálás iránt kiadott rendelet ellen is feliratot intéztek, amely tekintetben az összes városok között... Szeged egyedülálló maradt"12 , tehát Vedresnek és társainak a lelketlen munkavégzés mellett még a Magisztrátus által támogatott spontán ellenállással is meg kellett küzdenie, telekről telekre és házról házra járván. Ráadásul neki, mint kirendelt városi mérnöknek ezekért a munkákért külön fizetség sem járt, mint a többieknek . Mégis Vedres lehetett egyedül a "megmentője" azoknak a "Josefi mérésbül" származó 13 darab árkusoknak éa még 4 csomó jegyzőkönyveknek, melyeket utódja, Buday Mihály 32 évvel később megörökölt a nyugalomba vonult mérnök Urbariusi Hivatalánál talált14 iratok között. Kutatásunk fő eredménye, hogy eme korabeli "térképleltárt" felfedeztük, és a még fellelhető példányokkal azonosítani próbáltuk. Ezzel bizonyíthatjuk, hogy Vedresnek már a Józsefi mérések során több mérnök munkatársa volt, akik többnyire szintén névtelenül Vedres alkalmazásában álltak15. Ugyancsak a korabeli leltár bizonyítja, hogy Vedreséknek nem akármilyen térképek álltak rendelkezésükre Szeged és környéke korábbi felméréseiből; mint Kaltschmidt Ábrahám 1747-ből /8-./16, és Ballá Antal 1776-ból /9,27,29=. és további 12 darab tokban!/17 származó, ma már csak másolatokból ismert térképei; A leltár alkalmas arra is, hogy alátámasszuk Nagy Zoltán feltevéseit,a Vedres, vagy a Vedres-féle iroda által tervezett épületek számát illetően /1,2,3,4,5=./18,  vagy hogy megítéljük mennyi házhelyosztással, /ll,12,13,16,22,23=/, töltés vagy úttervvel /14,17,18,19S./, illetve hány határkitüzéssel /1O.24=/ foglalkozott a Vedres-féle mérnöki hivatal.

Kutatásunk másik fő iránya Vedres István sajátkezűleg készített térképeinek meghatározására, és a tévesen neki tulajdonított másolatok kizárására irányult. Mindössze 5 db olyan "szerzői" aláírást találtunk, mely a térképi síkrajzi vonalakat is kihúzó fekete színű tussal készült. Vedres többi szignója barnás-rőtvörösre fakult tintával, nem finom rajztollal, hanem durva írótollal készült. Egyetlen lapján sem írja meg a kor jó szokásának megfelelően, hogy ki készítette, ki másolta a térképet, és dátumozás is csak igen ritkán fordul elő.19  Néhány esetben félreérthető muveltető módban fogalmaz, pld.: felmérettetett,20 készíttette, 21      stb.  Mégis sikerült rátalálni egy tervrajzra, 22     mely  az Újszeged-Szőregi töltés és hidak /köztük az emlékezetes százlábú hid/ 1788-ból származó, az Építési Főigazgatósághoz engedélyezésre felküldött irataihoz tartozott,  és legnagyobb valószínűséggel állítható, hogy  Vedres sajátkezű rajza.  Szerencsére ennek a tervnek van egy 1:7200 méretarányú nyomvonalrajza is, mely térképi normáknak megfelelően van kidolgozva. Az egyedi antikva-garamond megírások,  a sajátságos 600 öles mértékmérő,  a különös csóvás nyílhegyben végződő északjel,  a vonalkás állóvizek és a pontaoros utak mind-mind olyan elemek, melyekből Vedres kezemunkájára további 22 térképen rá lehet ismerni.23  Ezek viszont csaknem kivétel nélkül eredeti /terepen készült/ ún. mérőasztal-felvételi és területmérési lapok Nagyszeged szekciókra osztott külterületi részeiről és szőlőhegyeiről, melyeknek megtalálhatók az 1810-ben végzett Buday Mihály, és az oklevelét 1813-ban megszerző Pálfi István24 mérnökök által készített szép kivitelű topografikus elemeket is tartalmazó magyar nyelvű szúrt másolatai. Mind az eredeti Vedrea—féle, mind az 1810 utáni másolatokhoz tartoznak területkimutatások, melyek tulajdonos- és területadatai között 5-10 %-nyi eltérés /változás/ van csupán.

Ebből akár arra is következtethetnénk, hogy az eredeti felvételi lapok sem lehetnek 18. századiak, vagy éppen 1786-90 közöttiek, amikor a józsefi földmérés volt. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy Szeged városnak ekkor már állandóan naprakész és a tulajdoni változásokat rugalmasan követni tudó földnyilvántartása25 volt, a térképi alapok 20-30 évvel későbbi hűmásolását indokoltnak tekinthetjük26

A Csongrád megyei Levéltár térkép-törzsanyagában található ún. "Vedres-féle gyűjtemény"27 alkalmas arra is, hogy kutatásokat végezzünk Vedres és alkalmazottai tér— képezési és felmérési28  módszereit illetően. Bár a térképlapok mindegyikén felfedezhető egy későbbi ismeretlen kutatónak a Giba Antal féle térképek 29 azonos alappontjaival való kék-piros szintű jegyzete, ami a két térképmű azonos alapjait igyekszik feltalálni, mégis bizonyítható, hogy Vedresék összefüggő előkészítő háromszögelést nem végeztek, részletes méréseik alapját a térképlaponként vagy szekciónkónt felvett 800-1000 öles alapvonalak képezték, vetület nélküli, csillagászati vagy mágneses tájolású önálló helyi ún. "mérőasztal"-rendszerekben térképeztek. A szekcióhatárokat nem "ütköztették", a különböző alapvonalakból más-más úton levezetett határpoligonok méréseink szerint 3-5 %-nyi hossz- és csaknem ugyanennyi szögeltéréssel terheltek30 . Érdekes megoldás található Kováts Gábor geometra Ásotthalom-környéki31  lapjain, ahol az alapvonalak számát csökkentendő un. "Linea connexionis"-okat szerkesztve - és ezzel párhuzamosan a terepen is kitűzve, megmérve — teremti meg a szomszédos térképlapok közötti összhangot. Az egymás szomszédos munkat-erülete közötti határvonalakon néhány esetben32  meg lehet találni egy korábbi, vagy ugyanakkor munkálkodó kollega mérőjeleire való utalásokat, mint pl.: "Rófsznyofszki Póznája", "Győri kerefztye", "Ballá Hompja", stb. Egyikük, az ifjabbik Győry József a"Somogyi Könyvtárban található33 lapján összegzi az általa mért területeket, melyeknek térképlapjait egyetlen kivétellel megtalálhatjuk a CsmL.T.57. jelzetű un. "Vedres-féle" gyűjteményben. Valószínű,"hogy Vedres Győryvei olyan szerződést vagy alkut kötött, melyben az elszámolás alapja a felmért és térképezett terület nagysága volt. Az általuk alkalmazott földmérési módszerek egyszerűségére következtethetünk abból az 1813-ból származó, Vertics József megyei geometrával közösen ösz— szeállított költségvetéséből34  is, mely másolatban még ránkmaradt. Eszerint egész Nagyszeged felmérése harmincezer forintba kerülne, és ezt egyetlen évben 12 mérnök, mindegyik 6 gyalog- és 2 kocsis segítségével, tehát mindösszesen egy majdnem százfőnyi csoport végezné el. Az anyagköltség feltűnően kicsiny, alig haladja meg a 1 %-ot35 , ami szintén az alkalmazott módszerek egyszerűségét bizonyitja. Numerikus háromszögelést ebben az időben csak a Föld méreteit meghatározni kívánd ún. "fokméréseknél",36 grafikus háromszögelést pedig jobbára csak a katonai topográfiai mérésekhez37  alkalmaztak. Vedres és alkalmazottai Rausch Ferenc tankönyvei38  birtokában, egyszerű dioptrás vonalzókkal a mérőasztalon, póznákkal, rudakkal és esetleg lánccal dolgozva a terepen, minden mai értelemben vett műszer nélkül39 készítették térképeiket. Az 1816-os példátlan romboló hatású árvíz után Vay Miklós generális, Maros-szabályozó kormánybiztos közbenjárására sem szerzi meg a Magisztrátus Vedresnek a szintezéshez szükséges instrumentumot40 . Műszerezetlenségük bizonyítéka, hogy az ürbariusi Hivatalnál talált legapróbb tervek és jegyzőkönyvek mellett semmi, említést nem tesznek bármilyen eszközről vagy szerszámról sem.

Bőséges iratanyag maradt ránk, melyből Vedres jövedelmére és a kényszerű földmérések néhány etikai problémájára végezhetünk kutatásokat. Tucatnyi levélből41 tárul elénk Dugonics Ádám tanácsbeli és Vedres István városi földmérész ellen indított helytartótanácsi vizsgálat a SzŰcs Pál és Nagy Mátyás szőlőhegyeiben napidíjért megzsarolt gazdák feljelentése miatt. A vizsgálat egyetlen vesztese Vedres, ő az egyedüli, akin behajtják a csaknem 500,— Ft-nyi követelést, mert Dugonics hamis protokollumokkal és á városnál letétbe helyezett tőkéjére hivatkozva kimossa magát az elrendelt executió alól.42

Az évfordulóra összegyűjtött, nyilvános lelőhelyeken tanulmányozható Vedres-térképek száma mindössze 23, az irodájával kapcsolatba hozhatóké pedig 25, ez mindösszesen alig ötven mappa. A jegyzetben itt is közölt korabeli leltárból 62 darabot tulajdoníthatunk Vedresnek, és ezen kívül még több tízet a városon kívüli megrendelőknél kell feltételeznünk. Jegyzékünk tehát kb. 50 %-os, ezért nem zárjuk le, hiszen így is segít eligazodni a szerzők, a másolók és az eltelt másfélszáz évben megrögződött tévhitek között.

 

Jegyzetek

  1. FARKAS László: Vedres István mérnök élete és működése. Szeged, 1937. MMÉE. 117.
  2. Halálának 150. évfordulóján rendezett emlékünnepségen Dr. BÁTYAI Jenő, Dr. DÓKA Klára, Dr. SIMÁDY Béla, SZILÁGYI Ernő és Dr. ZOMBOEI István méltatták tevékenységét ..
  3. FARKAS L.: 1/ im.
  4. HAGY Zoltán: Vedres István művészi munkássága /17651830/ Budapest, 1956. TK. a BME Közp. Könyvt. Mü.Tud. Kiadványa
  5. A Csongrád megyei Levéltár /ezentúl CsmL./ Farkas L. kutatásai nyomán külön kezeli a "Vedres István levelei "-t, azonban ezekből már NAGY Z. is igen keveset talált meg, mint azt az iratköteghez csatolt cédulái is mutatják. Mi csupán a mindekettőjük által hivatkozott, földmérésre vonatkozó iratokat kerestük, sajnos hiába. Sorsuk ismeretlen, mert a köteghez nem tartozik ma már elenchus sem. A földmérésre vonatkozó újabban megkutatott iratok száma csupán 24 db, melyeket a továbbiakban jegyzetelünk.
  6. A választott témát öt gépelt oldalon kellett kidolgoznunk.
  7. FODOR Ferenc: Az Institutum Geometricum /Az egyetem bölcsészeti karán 1782-től 1850-ig fennállott Mérnöki Intézet/ Bp. 1955. TK. BME Közp. Könyvt. Mü.Tud. Kiadványa: 137. oldalán tévesen közli, hogy Vedres részt vett volna az I. katonai felmérés Szeged-körüli munkáiban. Ezt csak katonák végezték és szigorúan titkos volt.
  8. a. Kéziratos térképek a területi állami levéltárakban Kult. Min. Levéltári lg. és a MOL. 1965-1976. I-XXII. b. A Magyar Országos Levéltár térképeinek katalógusa Helytartótanácsi térképek II-III. rész 1976-77. Kamarai térképek I. rész 1978. Kiadja: a MOL és VITUKI Szerk. : BEHDEFY László
  9. FÖRDŐS László: A II. József-féle kataszteri felmérés Magyarországon. Föld és Ember 10. évf. Szeged, 1930.
  10. CsmL. Vedres-féle levelek 602:786 Gróf Teleki Sámuelnek, "a Nagyváradi kerület királyi biztosának 1786. augusztus 1-én kelt értesítése Vedres évi 300,— Ft saláriumáról és munkaköréről.
  11. DÁVID Zoltán: Mo. első kataszteri felmérése /1786-1789./ Történelmi és Statisztikai Évkönyv 1960. 33-58.o.Forrían.
  12. REIZNER János: Szeged története II.: 382 és 383. MARCZALI H.: Mo. története II. József korában Bp.1881.
  13. CsmL. Vedres-féle levelek 3728:820 és 3961:820 "...Ez előtt 34 Efztendővel tsak magam voltam még Indsennér a ki Szeged Várofsán a Jósefi Földmérés üdéjébe segíthetett, - 's ezt, a Ns Tanáts kivánságára meg is tettem, - A Nagyobb Fizetést tsekéllyebbért föltseréltem, tsak hogy Hazámnak az akkori Szorgos Üdőben, -Szolgálattyára kéfz lehefsek!" - írja a nyugdijaztatásáért 1820 október 2-án beadott kérelmében.
  14. Csnl. Vedres-féle levelek 801:1822 '/. egészében közöljük: "Jedzéke. Azon rajzolatoknak és írásoknak mellyéket a Tts Ns Ta" nátanak Sub Hg 2183 Anni 821 Végzése következtében MiVedres Istvány Urtul által vettünk, ugy mint:
    1. =. A Városi régi épületek Mappáit N=.2,3,7,8,9,10,11, 12,13,16,18,19,20,21,22,23,24,34,40. - 11 Darabba
    2. = A Városi mostani épületek régi Mappáit 4,5,6,17,25, 26,27,28,29,30,31,32,33,37,38,39. - 7 Árkusokban
    3. =. A Piaristák épületének régi originális Mappáját.
    4. =. A Piaristák leg ujabb, Condignatios részének Mappáját, a Kőműves mester Felszámolással egyegyütt.
    5. =. A Deák Oskoláknak Originális Rajzolattyát.
    6. =. A Felső Városi Hagy Szék Legelő Mezőnek Rajzolattyát
    7. =. A Pelső Városi, és Alsó Városi Barom Járásoknak a Juhjárásoktul való elszakasztása két Mappáját.
    8. =. Szeged Várossának 1747ik efztendőben készült leg első ge neralis Originális Mappáját.
    9. =. Tápé Helységének Originális Rajzolattyát, egy a Marostői Határokról való Reambulatorum Instrumentummal.
    10. =. Körös Érnél ujjonnan kiosztott Szállás földek eredeti Rajzolattyát.
    11. =. A Városban Commissionaliter eladatott házhelyek ere,, deti Rajzolattyát N=4010.8I7 Proth.
    12. =. Árvái és Moller házhelyeik Rajzolattyát N= Proth. 2456:„:815.
    13. =. Zsivanovits és Fodor házaik környéke Rajzolattyát N= Proth 3750:816 az ezen házak mellett eladatott fundusok eránt való Relatioval 2208:817.
    14. =. >A Tisza Partok béboritása eránt való Rajzolatokat 6 Darabba és Actákat 8 Darabba n= Proth 2865.807.
    15. =. Az 1816== esztendőben volt Nagy Árvizek Állapottyának Rajzolattyát Eöri Fülöp Kameralis Ingeneieur Ur Deducatiojával, és véle egyegyütt a Mistra Comifsionak tett Relatiojával 4 Darabba.
    16. =. A Városban Comifsionaliter eladott házhelyekről való 5 Darabb Fragmentum Rajzolattyát, és két Darabb Másolás.
    17. =. A Töltések tsinálásáról való Vélekedését a Választott Kösségnek.
    18. =. A Tápé és Győ közöt tsinálni való töltések eránt való levelezéseket 3 Darabban.
    19. =. A Nagy Töltéseket Illyető Parantsolatokat, és Uttzakat, utakat, Hidakat illyető rendeléseket 8 Darabban.
    20. =. A Malmokat elhelyeztető Rendeléseket 814.2892.
    21. =. 807— 2467. számú épitésbeli rendeléseket.
    22. =. A Rátz Piatzi Szeglet eránt való Exmifsiot.
    23. =. A Bánom Kertek mellett lévő Topolya Felosztásának Rajzolattyát.
    24. =. Deszk és Szöreg közt lévő Határok Rajzolattyát.
    25. =. A Következendő Alsó Városi Szöllö Högyek l= Majoros 2§ Bodo, 3= Varga, 4= Sziráki Hőgyei 5= Régi Város Högye, 6= Batancs, 7= Ladányi, 8= Daka, 9= Hódi Högye és Jedző Könyve, 10= Kaszonyi 1l= Ab. rahám Furus Högyei, 12= Uj Város Högye. Ismét Felső Városi Szőlő Högyek, ugy mint: N= 13. Neszür Hogy Jedző Könyvével egygyüt. N= 14. Zombori Högye. 15= Babarci, 16= Hika Högyei Rajzolatait által adta Buday Ingenieur Ingenieur Ur haszonvételére. 13== Darabokban, és két Jedző Könyvben.
    26. =. A Gyevi Dominiumhoz tartozandó Sövényház Pufzta Mappaját.
    27. =.  Tápé,  és Győ Helységek közt lévő kőz határok Rajzolattyát Ballá Ingenieur Urnák egy ehhez kaptsolt hiteles leiráaával egygyüt.
    28. =.A Külső Dóczi Pusztának Rajzolattyát.
    29. =.A Felső Városi Szántó Földek Jedzékét Ballá által készitetett Iromány szerént.
    30. =.Kováts Gábor és Fekete János Ingenieur Uraknak 13,14,15 Szakaszokról két darabokban szóló Jed„ zekéiket.
    31. =. A Josephi Mérésből 4 Proth, ugy mint 1° Horka Telekről Csőfz háznál lévő Kukoricza Földekről, 3° Szilleren tul lévő Káposzta földekről 4° Gyevi ut mellett lévő Kukoriczásokról. Szeged
      10 febr 822. Kiss Jósef Polg.
      Mester Aigner Joseph tanátsbéli
      Pillér Henrich szószólló
      Hogy azon fent meg jedzett 31 számok alat lévő Mappákat és írásokat Nts Vedres Istvány Úrtól valóban által vettem, bizonyltom Szegeden die 108 Februarius 822.
      Buday Mihály     
      „ Ns V E földmérője
      801: 1822 .//. egészében közöljük:
      "Az Urbariusi Hivatalnál találtatnak A Szántó, Kafzállo és Szőllő Földeket illető Proto„ colnmokon kivül '
      A Josefi mérésbül Vedres Ur mérése - - -  7 árkus
      Győri Ur mérése -   - - 6 árkus
      Alfo Várofi Mappák Vedres "  "  -------- 11 árkus
      Kováta "  n  - - - - 5 árkus
      Győry  "  "  — - - - 4 árkus
      Páváé és Feketéé----- 2 árkus
      Sm  35 árkus Ballá mérésbül
      Ns Város Plánumja Tokban             1 Darab
      a Felső Várofi Szállásoké            2  "
      Szántó Földeké                       2  "
      "      "                                   1   "
      Alfo Várofi Szállásoké  2 péld.     2  "
      "    "   Szántóföld.  2 "        2  "
      a várofé és kivül lévő Szőllőké     2  "
      Sm        12  "
      Kiss Jósef Polg. Mester
      Aigner Joseph Tanátsbéli
      Pillér Henrich Szószólló"
  15. CsmL. Vedres-féle levelek 3728:820. Vedres maga írja: ".. - A Szomszéd, Szegednél kiffebb rangú Mária Theresiopolis Várossá, az Ő rendes földmérőjének 400 Ft efztendei fizetést adjon állanduul, 'a mellette még más Sallarizált Vitze Inzsennért is tartson Segédeimül ! pedig a Munka, a mi várofsunkba sokkal több, - fontosabb ! - melly, ha Szorgos volt, a Szükséges Praktikánfokat Önnön költségemen fogadtam mindég, és tartottam."
  16. BEINER J.: im. /I/428.: "A város határterületének első térképét 1747. évben Kaltschmidt Ábrahám készítette 152 Ft 97 1/2 d-ért."
  17. REIZER J.: im 1/428.: "A határ részletes felmérése József császár alatt, Ballá Antal hirneves mérnök által eszközöltetett. E munkálat 20 ezer ft-nál többe került." FODOR Ferenc: Ballá Antal élete és műszaki munkássága /1739-1815/ Bp. TK. 1953. BME Közp.Könyvt.MTKiadv.2.sz. 7..és 33-34. oldalakon Szeged-Tápé-Kisteleki felméréseiről
  18. NAGY Z.: im. 81.
  19. A 23 db ismert térképe közül mindössze kettőn van dátum, ezek: MOI.S.12.Div.XUI.No.90. jelzetú 1788-ból és a MOL S.12.Div.XVH.No.l3:l. jelzetu 1805-ből.
  20. A 1üOL.S.12.Dív.XVII.IJo.13:1. jelzetűn'iíakó városához tartózd Kopántsi pusztán lévő székes, zsombós és vizjárta földeknek rajzolattya" c. lapján olvasható: "Felmérettetett Június 14-21 napjaiban 1805ik Észt."
  21. A Somogyi Könyvtár Tm 200 /Gh.7O5/ jelzetü "N.S.K. Szeged Várossához tartozó Tápai Hellség szántó földjeinek és kaszálóinak úrbéri felosztás szerint készült a* le másolt rajzolattya" című lapja alá írja saját kezűleg, és itt is elütő színű tintával: "készittette: Vedres István". A másolás tehát nyilvánvaló, és ismert az eredeti Ballá Antaltól, 1776-ból, melynek cime: "Delineatio terreni possessionis TÁPÉ ad L. Hgs Civitatem Szegediensem Spectantis quie una Urbarialem agrorum, ac Faemilium ezcifionesi repraesantat, ..." Régi jelzete: Gh.264. Mindezek ellenére jóhiszemű felhasználói nem a Vedres-féle másolatra, hanem tévesen Vedres térképére hivatkoznak még ma is.
  22. A U0L.S.12.Div.2III.IÍo.90. jelzetü "Situations und Niveau Plán der zwischen K. F. Stadt und Dorfe Söreg in Sogenanten Bánat baudenden Brücke und Damme" című terve.
  23. Mindezek ellenére a Vedresre valló, de általa alá sem írt lapokat nem tekinthetjük az ő müveinek, jegyzékünkben - mint általában másutt is szokásos - szegletes zárjellel utalunk a bizonyításra váró feltételezéseinkre.
  24. FODOR Ferenc: Az Institutum Geometricum 161-175. old. Függeléke szerint Győry József 1812-ben szerezte meg oklevelét, ő nem volt másoló. Saját lapjai a Vedreaféle gyűjteményben: CsmL.T.57A4, 18, 19, 29, 31, 32. Buday másolatai a :/l, 10, és 30. lapok, Pálfy másolatai a :/2, 6, 13, 20, 24 és 26. sorszámú térképek. Vedres mindössze 11-et írt alá, és további 7 db-ot valóazínusithetünk az ő termékeként.
  25. REIZUER J.: im. 1/428. szerint "A Balla-féle felmérés alapján készült a legrégibb telekkönyv."
  26. Az eredetieket ugyanis a kor szokásának megfelelően henger illetve tekercs formában tárolták, és így a sok használattól hengerpalást irányban, hamarosan megtöredeztek, grafikus területmérésre alkalmatlanokká váltak. A másolatok, melyeket már síkba terítve térképtartó mappában tároltak, hitelesebben hordozták az eredeti mérési elemeket. A Buday földmérő által 1813-ban elkészített Ne Szűr és Arany Hegyek protokollnmai a CgmL. Szeg.V.T.jkv.l813:2094 szerint már megfeleltek a csaknem száz évvel későbbi kataszteri felmérés területkimutatásainak, mert jobb oldaluk folyamatosan vezethető változási jegyzék volt. Ez lehetővé tette, hogy a tulajdonoai változásokat a térkép változtatása nélkül, annak eredeti ún. topográfiai számára hivatkozva jegyzék formájában vezessék.
  27. CsmL.T.57/1-36. 35 db kéziratos lap, az 57/11. hiányzik.
  28. Abban a korban a felmérés és térképezés munkafolyamata nem váltak el egymástól. Az egész napi mérési eredményeket illett azonnal, vagy legkésőbb az esti órákban a szálláson kihúzni tussal.
  29. CamL.T.56. továbbá lásd REIZHER J.: im. 1/428. jegyz.
  30. E vizsgálat ma már a papírbeazáradást is figyelembe véve ennél pontosabban nem végezhető el, mert a papírt hordozó vásznak is erősen megrongálódtak.
  31. Csml.T.57/4 és :/5.
  32. CsmL.T.57/3 éa :/28.
  33. 33 Somogyi Könyvtár Tm. 97. Régi jelzete: Gh.702.
  34. 34 CamL. Vedres-féle levelek 214:813
  35. mint fent: "Ezekhez jönnek a' fixum Punctumoknak 26 fenyő fzálai a' Delineatio mellett fzükséges 200 poznák, vagy ia inkább Létzek, író éa Regalis papiros, és a' mappák alá ragafztandó vafzony, és afztalok, mellyekre átallyában kitétetnek------- 400 Ft"
  36. LIESGAHIG Josephua: Dimensio graduum meridiani Viennensi et Hungarici. Viennae 1770.
  37. BORBÉLY Andor - NAGY Júlia: Magyarország első katonai felvétele II. József korában. Bp. 1932. Térképtudományi Közlemények 2 évf. 35-85.
  38. RAUSCH Franciscus: Praktische Mathematik .. Pressburg 1788. - Geometria Practica .. Budae 1796. Félrevezető címeik ellenére mindkét mű gyakorlati földméréstannal foglalkozik a kor jellemző színvonalán. Vedres is Rausch előadásait hallgatta és 1786-oa oklevélszerző vittatását is e tárgyból adta.
  39. RAUSCH Franciscua: Compendium geometriae subterraneae... Budae 1797. E miivének 14. ábrája közli az első hazai fejlesztésű busszolás dioptra tervét.
  40. CsmL. Vedres-féle levelek 3668:816., 212:818.
  41. CsmL. Vedres-féle levelek 32:,54:,64:,2596:,2794:, 2816:812, és a 839:813. sz. levelek
  42. CsmL. Vedres-féle levelek 2816:812.

 

Sárközi István:

KÖZOKTATÁSI VISZONYOK ALAKULÁSA SZEGED TÖRVÉNYHATÓSÁGI TERÜLETÉN 1849-TŐL A SZÁZADFORDULÓIG

A közoktatásügynek és általánosabban a magyar művelődésügynek a címben jelzett öt évtizedét két világosan elhatárolható korszakra bonthatjuk. Az első szakasz a magyar polgári forradalom és szabadságharc eltiprásától, 1849-től 1867-ig, a kiegyezésig, a második periódus az 1868-ban elfogadott, XXXVIII-as számú kötelező népoktatási törvény életbeléptetésétől, a századfordulóig tart.

Az 1849 őszén elbukott magyar szabadságharc leverése után a magyar közművelődésnek kulcskérdése az volt, hogy minél gyorsabban haladjon előre az analfabétizmus visszaszoritása, a műveltség alapismereteinek intézményes és közerővel való elterjedése, a parasztság és városi dolgozó tömegek milliói körében. A nemzet többségét kitevő dolgozó osztályok művelődésének megalapozása fontos zálogát jelentette a nemzeti öntudat erősödésének is. A század utolsó negyedében pedig a polgári társadalmi fejlődés és tőkés iparosodás is sürgetően hatott a közoktatás, a nevelés állam által irányitott rendezésére, valamint fejlesztésére.

A magyar szabadságharc leverésével a Habsburgokhoz hű császári kerületi és megyei főnököket neveztek ki a "magyarhoni" megyékbe s kerületekbe. A tanügyeket az iskolai oktatást és nevelést, a magyar közoktatásügyet, az osztrák összbirodalmi vallás- és közoktatásügyi miniszter, Thun Leó hatáskörébe vonták. A megyék iskolai ügyeinek irányítása a császári megyefőnöki hatáskörhöz tartozott. Szeged közvetve a Békés-Csongrád vármegyék és Szeged császári kerületi főbiztosának irányitása alá tartozott, báró Geringer Károly személyében. Kémet nyelvű irásos utasításaira tanügyi kérdésekben is sürgős választ követelt. Csongrád vármegye császári megyefőnöke a magyar nemzeti érzelmeket akceptáló és tanügyi kérdésekben nemzeti érdekeket szem előtt tartó Bonyhádi István volt. A korabeli császári megyefőnöki utasitások és Szeged város polgármesterének azokra adott jelentései, gazdag s bő forrást nyújtanak az 1849 utáni közoktatási állapotok megismeréséhez és megértéséhez.

Az abszolutizmus időszakában a Bach-Thun rezsimnek éa a császári kerületi főnököknek legfőbb törekvése abban is megnyilvánult, hogy az iskolákból eltávolították a hazafias érzelmű és gondolkodású tanítókat. Szegeden a Habsburgok áldozatává vált 1849 végén Pataki János, Tabán városrészbeli iskolai tanító, aki századosként végigküzdötte a szabadságharcot, majd az iskolájába visszatérve hazafias szellemben dolgozott. Egy éjszaka elhurcolták az osztrákok és többé nem látták Szegeden.

A Csongrád megyei Levéltárban őrzött császári megyefőnöki iratokban a 10/1850 eln.számú utasítás részletes minősítést kért a Szegeden alkalmazásban álló tanítókról, hogy ti. milyen magatartást tanúsítottak, hol voltak és mit csináltak az 1848-49-es években. Geringer báró császári kerületi főnök utasítására a megyei ssáazári biztos, Kreminger Antalt szegedi prépostot bízta meg Szeged kerület Tanodai ügyeinek ideiglenes felügyeletével. Kreminger nevezte ki 1849 novemberében az új igazgatókat a szegedi iskolákhoz, többségében plébánosokat. Meg kell jegyeznünk, hogy a kerületi császári biztos 1849 októberében utasította Szeged város polgármesterét, Wéber Györgyöt, hogy a népiskolákban a tanítást november elsejével meg kell kezdeni. Az utasítás végrehajtását azonban az akadályozta, hogy a szegedi iskolák többségét császári katonaság vette igénybe vagy katonai "kórodaként" használták. Szeged város községi tanácsának 1849 évi 1208-1849. számú kgy jkv/a487.szám/ azt állapitotta meg, hogy a katonai parancsnokság vonakodik más épületekbe helyezni a katonai korodákat".

Ilyen körülmények között az elemi népiskolákban és a középfokú intézményekben folyó rendszeres oktatásra törekedhettek, de az utasításnak érvényt szerezni egyenlőre nem lehetett. Még bizonytalanabb volt a népoktatás a tanyákon, ahol Szeged belvárosi részével közel azonos létszámú 6-12 éves korú gyermek volt.

Kreminger prépost, a szegedi kerületi tanodái felügyelő 1849. november 26-án közli a tanodák vezetőivel, hogy "addig, amíg a néptanodai elvek alkalmazása nincsenek kidolgozva. Szeged város néptanodái közvetlenül egy kellőképp díjazott igazgatóra fognak bizattatni". Erre azonban csak 1852.február 27-én került sor, amikor a kegyesrendiek tanárát, a kiváló pedagógiai tudású Tóth Jánost nevezték ki az összes szegedi iskolák felügyelőjévé, a Tanodái Bizottmány élén. Tóth János 1868-ig töltötte be ezt a tisztét, s az 1868-as népiskolai tankötelezettségi törvény után Szeged város tanyai iskoláinak igazgatásával bízták meg. Tóth János különösen nagy érdemeket szerzett a tanyai iskolák szervezésében és fáradthatatlanul egyengette a tanyák parasztságának felemelkedését a művelődés terén. 1854-ben 20 tanyai iskola szervezésére és megépítésére vonatkozó tervet terjesztett Szeged város közgyűlése elé, amelyet a közgyűlés megszavazott. A korabeli közgyűlési és a császári megyefőnöki iratokból kitűnik, hogy a 20 tervbe vett tanyai iskolából 1858-ig 17 valósult meg, s azokban 1858-ban már tanítottak.

Az osztrák összbirodalmi vallás - és közoktatásügyi miniszter, Thun Leó 1849 októberében kiadott első számú rendeletében többek között leszögezte, hogy "az állam az oktatás és nevelés feletti felügyeletet kezébe veszi, s oda hat, hogy az elemi népiskolai oktatással fölérő tanitásban minden gyermek részesüljön". A szegedi papság ellenszenvvel fogadta és "különösen barbár rendelkezésnek" tekintette az állami felügyeletet, mivel úgy érezte, hogy az egyházat, elsősorban az úgynevezett történeti egyházak jogait csorbítja az oktatásban és a nevelésben.

A tárgyalt öt évtizedben Szegeden a következő jellegű népiskolák léteztek: a város által alapított és fenntartott községi népiskolák, 1850-ben Szegeden mindössze 6 ilyen iskola volt. Továbbá a katolikus tanitóképezde s annak elemi iskolája, valamint 6 magániskola. Létezett továbbá 6 mozgóiskola, ezek 2-3 évig egy-egy módosabb parasztgazda házában, egy szobában a tanyai körzetben levő tanulókat látták el elemi ismeretekkel. Volt még 7 zugiskola. De Szeged Belvárosában, valamint Rókuson is egyegy bérelt helységben húzódott meg a községi iskola. 185052-es években Szegeden mindössze 21-23 tanítóról vannak adatok, s akadt köztük, aki csak az elemi iskola négy osztályát végezte el. A tanítók többsége csak középiskolai végzettséggel rendelkezett. /1O/185O irat/

Az 1854. évi népmozgalmi adatok szerint Szeged város népessége 1853-ban: 52.410 fő volt. Ebből a Palánkon belüliek száma: 13.999, Alsóvároson éltek 16.132-en, Felsővároson 13.885-en, Rókuson: 8.394-en. Ebben az időben 8 népiskolában folyt tanitás 21 tanitóval. 1854 szeptemberében Wéber György polgármester a császári megyefőnöknek küldött jelentésében közölte, hogy Szeged alsóvárosi részéhez közeli tanyákon 12, s a felsővárosi részeken 8 tanyai iskola felépítésére hozott határozatot a tanács.

A megyefőnöki intenciókra és nem utolsósorban Tóth János népiskolai felügyelőnek az ügyhöz hu buzgalma folytán évről évre több szülő küldte iskolába gyermekét. Még ezrével voltak olyan szülők, akik ezt hanyagságból, vagy anyagi akadályok miatt elmulasztották. Ez miatt a császári megyefőnök 1855 júliusában utasította Szeged polgármesterét, hogy "az elmulasztások pontosan feljegyeztessenek és a szülők irányában erélyes eljárás gyakoroltassák, hogy gyermekeiket a tanodák látogatásától el ne fogják s a hanyagok s nyakasok célszerű büntetéssel serkentessenek szülői kötelességük teljesitésére. /"Megyefőnöki iratok 30/1854-ben gyűjtött 6419/1855/ 1855-re - mindezen intézkedések hatására - a mintegy két és fél ezer tanyai tanköteles gyermekből 1843 tanulta a betűvetést, írást, olvasást, kézügyességet, éneket és a főbb alapvető számtani ismereteket. A tervbe vett tanyai iskolák felépítésének megalapozására Szeged város tanácsa holdanként 3 forint iskola-adót vetett ki a gazdákra. A 6-12 éves korú tanköteles gyermekek 1855. évi összeírása folytán Szeged Tanügyi Bizottmánya 1856-ban már 7057 iskolaköteles gyermekből 5322-őt iskolázott be s mellőzte az iskolát 1735. Miközben az iskolaköteles gyermekeknek a tantermekbe való beparancsolásával (jó eredményeket értek el, egyre nyomasztóbban mutatkozott meg a számukhoz viszonyitva kevés iskola, tanteremhiány. Számos iskolában csak állóhely jutott sok gyermeknek.

A tantermi zsúfoltság helyenként erősen megnehezítette a tanító munkáját. A meglevő tantermek és iskolák rossz állapotban levő lócákkal, padokkal voltak berendezve. A tanítók gyér és gyakran el-elakadó fizetségének problémáiról is gyakran olvashatunk az iratokban. A tanítók és tanárok fizetésének átfogó rendezésére csak 1868 után került sor s még az is sok-sok jogos panaszra adott okot.

A kiegyezést követő 1868. évi XYYVIII. törvény a kötelező népoktatásról, a polgári társadalmi fejlődés követelményeivel összhangban rendet és rendszert teremtett a magyar közoktatásügy területén. Minden konzervatív kötöttsége mellett egyike volt a legkorszerűbb közoktatásügyi törvényeknek Európában. Nem ingatva meg a nagy történelmi egyházak jogait a gyermekek nevelésében, állami közüggyé nyilvánította a közoktatást. Az iskolák többsége is egyházi maradt. Ezt követően, 1870 és a századforduló között kialakult Szegeden is a magyar közoktatásügyi igazgatás rendszere, felügyelete s megszűnt az osztrák felügyelet. Csongrád megye és Szeged első tanfelügyelőjévé Vadász Manót, Szeged haladó szellemű egykori polgármesterét nevezte ki Trefort Ágost miniszter, 1868-ban. 1868-tól a századfordulóig látványos, számottevő előrelépés történt Szeged közoktatási viszonyaiban. 1874-ben a mintegy 14 négyzetmérföldnyi kiterjedésű Szeged közigazgatási területén már 64 községi és felekezeti elemi népiskolában folytattak rendszeres tanítást. A 64 iskolából 34 községi iskola a város belterületén és 21 a tanyavilágban működött. A hat osztályú, - többségében csupán négy osztályú iskolákban a tanulók száma elérte a 12 468-at.

A századfordulón Szegeden 80 községi iskolában folyt rendes népoktatás. A tanyai iskolák száma elérte a negyvenet. Volt még 4 magániskola, 8 római katholikus, 1 görögkeleti, 1 református, 1 ágostai és 4 magán jellegű" népiskola. A népiskolai tanítók száma a századfordulóig 120-ra nőtt. Az összes tanerők száma elérte a 200-210-et. A XIX. század második felében számos középfokú oktatási intézménnyel lett gazdagabb Szeged. 1851/52-es tanévben indult meg az oktatás az Alreáltanodában, amelynek elődje a szabadságharc bukása után betiltott "nemzeti iskola" volt, amely 1853-ban 3 osztályúvá fejlődött, s amelynek 1867-ben már 475 középiskolai tanulója volt. Ez az intézmény az 1870/71-es tanévben Főreáltanodaként folytatta a módosabb polgárok gyermekeinek oktatását, nevelését.  Tanárainak száma 1872-ben 22 volt a tanulók száma 562.

A polgári iskolai leányképzés az Árpádházi Szent Erzsébet felsőbb leányiskolában folyt,  amely 1897  szeptember 1-ével nyilt meg.  Az 1898/99-es tanévben nyilt meg a Klauzál Gábor Gimnázium.

A kapitalista kereskedelem számára nyújtott  szakszerű középfokú képzést a Tisza partján épült  s  az  1899/ 1900-as  tanévbén megnyíló állami felsőkereskedelmi iskola,   amelyben Reizner János közgazdasági ismereteket  tanított.  1873-ban nyílt meg a községi polgári leányiskola Szegeden s a századfordulón tanulóinak száma 450-460 volt.  1873-ban nyílt meg a képzés a Miasszonyunkról elnevezett leánynevelő intézetben.  Az  1844 október 2-án megnyílt szegedi római katolikus képezde a századfordulón mintegy másfélszáz ifjút készitett  fel a tanítói pályára.  S 1846 június 15-e óta működött  a szegedi kisdedóvó,  Nagy  József vezetésével,  a szegedi jótékony nőegylet védnöksége  alatt,   amely mintegy  250-300 gyermeket nevelt  évente.  Szeged tehát kiemelkedő helyet foglalt  el a közoktatás fejlődésében  és  fejlesztésében. Az 1890-es  években szünet nélkül harcolt  a város  az  egyetemért,  s ennek érdekében hatalmas anyagi áldozatokat  is vállalt volna.  A császári és királyi udvar azonban ezt elvetette,   a  csak a trianoni  békeszerződés után kialakult  helyzet  juttatott  egyetemet  Szegednek.

 

Sipos József:

AZ ÉPÍTŐIPARI MUNKÁSBLOKK MEGALAKULÁSA SZEGEDEN

1929 szeptemberében a Magyarországi Építőipari Munkások Országos Szövetségének /MÉMOSZ/ szegedi csoportja elhatározta, hogy a budapesti példát követve megalakítják az építőipari munkásblokkot. Az alakuló gyűlést a Széchenyi /mai Fáklya/ moziban tartották, mintegy 400 építőmunkás jelenlétében. A gyűlés elnökeinek Olejnyik Józsefet és Farkas Jánost, jegyzőnek Bozóki Józsefet és Arany Imrét választották meg. Olejnyik megnyitó szavai után - ő vázlatosan ismertette azokat az okokat, amelyek szükségessé teszik a különböző építőipari munkásszervezetek szorosabb együttműködését Ladvánszky József ismertette a napirendet. Beszédében rámutatott az építőipari munkások nyomorűságára és azokra a nehézségekre, amelyeket a közelgő tél hoz magával. Szegeden már most is, - amikor pedig nagy mennyiségű, de mégsem elegendő építkezés folyik - 150 kőművesnek és ácsnak nincs munkája. A munkanélküli építőipari munkások létszáma - a festőket, cserepeseket, betonosokat, vasasokat és a famunkáso— kat is vizsgálva - a munkaidény alatt is meghaladja a 300-at. "A város illetékes hatósága is a legridegebbül a munkáselnyomás alapjára helyezkedve, a munkáltatók érdekeit védi. ...A munkaidő 10-11 órás, a vad akkord is nagyban folyik és ez a két tény nagy mértékben emeli a munkanélküliséget." Az épületasztalos 25, a vasmunkás 40, a kőműves, ács, festő stb. 60, a segédmunkások 15-20 filléres fizetése lázító a legmersekeltebben gondolkodó munkás számára is. Ladvánszky szerint növelte a munkanélküliséget és az elnyomatás lehetőségeit a mesterséges tanonctenyésztés is. Szegeden fordult elő az, hogy 3 segéddel és 20 tanonccal építettek föl egy nagyobb házat. Statisztikai adatokat olvasott fel az építőipari balesetekről, a halálozás emelkedéséről, a növekvő drágulásról és az életszínvonal süllyedéséről. Rámutatott, hogy az építőiparban a rendet, az emberséges munkaviszonyokat a munkásság egységes és erős szervezkedése és lankadatlan küzdelme teremtheti meg. Befejezésként szólt az építőipari munkások blokkja megalakításának szükségességéről és végül 11 pontból álló határozati javaslatot terjesztett elő. Javasolta a nagygyűlésnek, mondja ki: az építőiparban foglalkoztatott munkásság érdekeinek megvédése céljából megalakítja a "Szegedi Építőipari Munkások Blokkját", amelyhez az építő—, va—, fa- és földmunkás szakcsoportok tartoznak. A blokk egységesen küzdjön, a munkanélküliség ellen és állandó munkaalkalmak megteremtéséért, a pinceoduk és egészségtelen lakások megszüntetéséért és új lakások építéséért, követelje kedvező kölcsönök nyújtását a magánépítkezések támogatására, a községi házadó elengedését az uj építkezéseknél, hathatós munkásvédelmet és a balesetek elhárítását, a munkaalkalmaknál a helyi munkások alkalmazását, a tanonetenyésztés megszüntetését és törvényes szabályozását, a 8 órás munkanapot, harcoljon a munkaadók bérdiktaturája, a vad akkord és a partieführer-rendszer ellen, a kollektív szerződésskért, az állami munkanélküli segélyezésért, a bérházak progresszív megadóztatásáért, mely adó a középítkezések fellendítését szolgálja. A határozati javaslatot a nagygyűlés elfogadta. Dáni János, Horváth József és Gyetvai József, a vas-, fa- és földmunkás szakcsoportok elnökei bejelentették csatlakozásukat a blokkhoz. Ezután Lajer Dezső, a szodiáldemokrata párt titkára tartott nagy beszédet. Elmondotta, hogy a szegedi munkásság tíz év óta meggyőződhetett önmagárautaltságáról. Bejelentette, hogy a nagygyűlés határozatairól memorandumot terjeszt majd a város hatóságához, melyben kérni fogja, hogy "a város a jövőben a helybeli munkások foglalkoztatására szerződésileg kötelezze az építési vállalkozókat és a városi munkákat csak olyanoknak adja ki, akik aláírták a munkásokkal a kollektív szerződést."

A blokk vezetősége - az építőmunkások súlyos helyzete miatt - szeptember 25-én beadványt fogalmazott a város polgármesteréhez, illetve a törvényhatósági bizottsághoz. Ennek bevezetőjét érdemes idézni: "Az elmúlt kegyetlen és hosszú tél annyira kimerítette az építőipari munkásságot, hogy a folyó gazdasági esztendőben még azok sem voltak képesek adósságaikat rendezni, zálogtárgyaikat kiváltani, hiányaikat pótolni és a most jövő télre szükségleteiket beszerezni, akik az egész szezon alatt dolgoztak. De sokan vannak /kőművesek, ácsok, festők, kőfaragók, tetőfedők, épületasztalosok, bádogosok, szerelők, segédmunkások stb./, akik az egész munkaidény alatt csak pár hónapot, sőt vannak, akik csak néhány hetet dolgoztak. Ezek a múlt téltől teljesen kimerítve tengették át magukat a nyári munka idején is és most élelmiszer, ruha és tüzelőszer nélkül köszönt rájuk egy újabb zord tél." Rámutattak, a helyzetet súlyosbítja, hogy "azok a gyári üzemek is, melyek az építőipari munkások egy részének családtagjait foglalkoztatták és 14-20 pengős heti keresetet nyújtottak, redukált létszámmal dolgoznak és a munkások további elbocsátása is folyamatban van." A munkanélküliség súlyos problémájának enyhítésére a vezetőség javasolta, hogy 1. a város teremtsen anyagi alapot, amelyből "azok az építőipari munkások, akik saját hibájukon kívül a munkaidény alatt csak rövid ideig dolgozhattak, és ennek következtében családjukkal együtt nélkülöznek, segélyben legyenek részesíthetők'; 2. a jövő esztendőre a tervezettnél nagyobb arányú építkezési programot dolgoztassanak ki; 3. az állami és a városi munkák versenytárgyalásainál részesítsék előnyben azt a vállalkozót, aki kötelezettséget vállal, hogy "mindaddig, mig Szegeden munkanélküli építőnunkás van, vidéki munkást nem alkalmaz,... és a vállalt munkánál maximálisan csak napi 8 órán keresztül fog dolgoztatni éa az akkord-munkát mellőzi." A munkásblokk vezetősége elismerte, hogy javaslataik megvalósítása egyedül nem alkalmas a munkanélküliség súlyos problémájának megoldására, de hangsúlyozták, hogy a "munkanélküliek nélkülözésein mégis enyhíteni fog." E beadványt október 5-én adták át a polgármesteri hivatalnak. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester 1929. december 21-i válaszából tudjuk, hogy az építőipari munkások helyzetének javítására nem folyósítottak munkanélküli segélyt, mert azt ő nem tartotta célravezetőnek /!/. Sajnálattal közölte: nincs kilátás arra, hogy 1930-ban oly nagyarányú építkezés történjen Szegeden, mint amilyen 1929-ben volt; az egyetemi klinikák legnagyobb része felépült, s gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a költségelőirányzatból törölni volt kénytelen több épület építtetését, mert e munkálatok elvégzésére nem áll kellő fedezet a rendelkezésre. Ugyanakkor megigérte, hogy a jövőben figyelembe veszi a vezetőség 3. pontban foglalt kérését és olyan vállalkozónak adatja ki a munkást "aki, amíg csak lehetséges /!/ helybeli építőipari munkást foglalkoztat" és kötelezettséget vállal, hogy az akkord-munkát mellőzi.

Hogyan alakult valójában a szegedi építőipari munkáa— ság helyzete 1929 decemberében? Milyenek voltak a munkaviszonyok, hányan dolgoztak és mennyi pénzt kerestek? Ezekre a kérdésekre Ladvánszky korabeli statisztikai kimutatásaiból kapunk feleletet, melyeket a MÉMOSZ központnak készített. /Ladvánszky ugyanis 1929. szeptember 8-ától a MÉMOSZ szegedi titkárságának vezetője lett, melyet ekkor szerveztek meg és hatásköre egész Délmagyarországra kiterjedt./ Decemberben 1593 építőipari munkás volt Szegeden. 1352 segéd /ebből 322 szervezett munkás/ és 241 tanonc /ebből 63 szervezett munkás/. Közülük 1046-nak /680 kőműves, 160 festő, 125 ács, 30 kőfaragó, 13 cserepező, 18 kövező és 20 cementes/ nem volt munkája. Akik dolgozhattak, szerencsésnek tarthatták magukat; a segédek átlagban 83, a tanoncok 26 fillért kerestek óránként. Túlórázásra, szerződéskötésre, munkaalkalomra kilátás sem volt. Ebben a helyzetben szükségessé vált az építőipari munkások vezetőségének kibővítése és így szervezeti egységének megerősítése. A blokkba tömörült csoportok elnöki értekezlete elhatározta, hogy mindegyik csoport 8-8 tagot /4-et a vezetőségből és 4-et a tagok közül/ fog jelölni az építőipari munkásblokk létrehozandó bizottságába, amely így 32 fős lesz. Ennek alakuló ülését 1930 január 8-án tartották. A blokkbizottságba az építőmunkás csoport Gyólai István, Bozóki Józsefet, Farkas Jánost, Gárgyán Ignáczot, Ladvánszky Józsefet, Kronenberger Jánost, Sthéli Istvánt és Galiba Imrét; a vasmunkás csoport Kiss Jenőt, Kovács Istvánt, Kopasz Józsefet, Bar Jánost, Deák Józsefet, Dunst Jakabot, Kopasz Györgyöt és Soós Károlyt; a famunkás csoport Keresik Ferencet, Kocsis Mátyást, Szabó Jánost, Barunka Pétert, Ördögh Ferencet, Varró Kálmánt, Horváth Józsefet és Hegyesi Pált jelölte. A földmunkások részéről későn érkeztek és bejelentették, hogy a névsort még nem állították össze. Az intézőbizottság elnökévé - vita után - Ladvánszkyt választották, jegyzőknek Bozóki József szobafestőt és Kopasz József vasmunkást. Ladvánszky megköszönte a bizalmat, ismertette a bizottság feladatait és működési körét, majd javasolta, hogy a gazdasági helyzet megvitatására január 12-én délelőtt 10 órakor nyilvános nagygyűlést hívjanak egybe.

Horváth József, a famunkáscsoport elnöke, Soós Károly vasmunkás, Lájer Dezső párttitkár és még néhány hozzászólás után elfogadták Ladvánszky javaslatát. Elhatározták még, hogy a szukebbköru előkészítő bizottságba a négy csoport elnöke /Farkas János, Dani János, Horváth József és Gyetvai Józaef/ és a két titkár /Lájer Dezső és Ladvánszky József/ tartozzon. A 12-i nagygyűlés megtartását azonban - a feszült hangulat miatt - a rendőrség nem engedélyezte. A munkásblokk intézőbizottsága - Ladvánszky, Dáni ég Varró volt jelen - január 15-én elhatározta, hogy ezt megfellebbezi. Ujabb nyilvános gyűlést készít elő. Ezzel kapcsolatban 20ára a Szakszervezeti Bizottság, 21-ére pedig az intézőbizottság teljes ülésének összehívását kérte, hogy ezek is állást foglalhassanak a kérdésben. A MÉMOSZ szegedi csoportjának január 24-i taggyűlésén Ladvánszky József - 80 tag jelenlétében - beszámolt arról, hogy a "két bizottság ismételten megteszi a lépéseket a nyilvános taggyűlés megtartása" érdekében, amit február 2-ára terveznek.

Az építőipari munkásblokk gyűlését a Széchenyi moziban rendezték. Farkas János munkaalkalmak biztosítását, a munkaidő redukálását, Dáni János 3 órai munkaidőt, munkanélküli segélyt, Horváth József sajtó- és politikai szabadságot, Gyetvai János általános, titkos választójogot követelt. Lájer Dezső kijelentette, hogy a városnak 10 millió pengőt kellene fordítania a munkaalkalmak teremtésére, hogy megszűnjön a munkanélküliség 1930-ban.

Az építőipari munkásblokk megalakulása és tevékenységének megkezdése jelentős eseménye volt a szegedi munkásmozgalomnak, létrehozásával - a MÉMOSZ helyi csoportjának vezetői, elsősorban Ladvánszky József - példás tömegkapcsolatokat, széles társadalmi bázisra támaszkodó demokratikus osztályharcos mozgalmat alapoztak meg, mely jelentős erőt képviselt a város munkásmozgalmában. Éppen ezért fontos feladat az építőipari munkásblokk további működésének feltárása.

 

Halmágyi Pál:

MAKÓ ANTANT MEGSZÁLLÁSA

1919. április 27- 1920. március 29. A város megszállásáról az összeomlás után igen hamar fölröppentek az első, akkor még álhírek. 1918. november 5-én - mikor a szerb hadsereg még csak a Szávát lépte át a szegedi katonatanács telefonon közölte Makó polgármesterével, Petrovics Györggyel, hogy még ezen a napon támadás éri a várost. Czirbus István főhadnagy, a makói katonatanács vezetője falragaszokon fordult a lakossághoz, hogy készüljön a város fegyveres védelmére. Ám erre nem került sor, a hír még elsietettnek bizonyult. Csak november végén érték el a szerb csapatok a Marost, de akkor még nem lépték át.

A város megszállásának másik lehetséges iránya Kelet, az erdélyi vármegyék felől volt. Ebből az irányból nemcsak katonai megszállás, hanem a tartós területi elcsatolás igénye is fenyegette Makót. A november 13-án Belgrádban aláírt fegyverszüneti egyezmény hiába vonta meg a demarkációs vonalat Erdélyben a Maros vonalánál, azt a román csapatok egy percig sem tartották tiszteletben,, s az antant tudtával már 1918 decemberében átlépték éa mind tovább nyomultak Nyugatnak, egyrészt elérni a londoni titkos egyezményben Romániának ígért valamennyi területet, másrészt a valamikori békekonferenciát a még ezeken felül elfoglalt területek kérdésében kész tények elé állítani. A végcél az űn. "Tiszai határ" lehetett.

A Magyar Tanácsköztársaság ellen 1919. április 16-án indult meg a román támadás, mely április 21-én elérte Aradot. A Caanád-vármegyei intéző bizottság április 24-én nyilvánította Makót harctérnek. A Tiszántúl kiürítésekor április 27-én délelőtt 10 óra körül hagyták el Makót ia az utolsó vörös egységek. Az első megszálló csapat, egy szerb géppuskás osztag, két órával később, dél körül ért a városháza elé, s Őket délután egy francia gyarmati szpahi osztag követte.

Hogy az idegen megszállás mit jelentett, arról nem hagyott kétséget a francia térparancsnokságnak a nagyobb szünet után ismét megjelent Makói Újság első számában közzétett rendelete: "Erélyesen figyelmeztetik a város lakossága, hogy hagyja abba a bolseviki /kommunista/ propagandát és agitációt...a francia parancsnokság semmiféle bolseviki propagandát meg nem tűr, s aki kommunista agitációban résztvesz az...törvényszék elé fog állíttatni. A francia parancsnokság a legkisebb kommunista mozgalmat is el fogja nyomni." Ebből egyenesen következett, hogy május 1-ét a parancsnokság nem engedte a tervezett módon megünnepelni. A felvonulást, illetve a Maros-partra való kivonulást nem engedélyezték, csak szűk szakmai megemlékezéseket, verses, dalos műsorokat lehetett rendezni. A szerb katonák két napig, a francia gyarmati lovasok egy hétig voltak Makón, s őket május 3-án felváltotta a regurális francia hadsereg alakulata, a 210. francia gyalogezred, Maurice Rousseau őrnagy vezetésével. A város vezetését a megszállók a régi tisztikar kezébe helyezték vissza.

Az ellenforradalom első helyi zászlóbontási kísérletéről a következő feljegyzés maradt fenn május 4-i dátummal: "Nádasdy csendőr főhadnagy fanatizmussal, meglehetős zavarosan, valami ellenforradalmat propagál. PLakátozik, szónokol, gyŰlésezik, nagy önelégültséggel, s elszántsággal, de még ki nem vehető célzattal, tervvel. Inkább kalandos, mint komoly a mozgalom" fűzte hozzá a feljegyzés írója. A megszállás első napjaiban megindult a proletár hatalom helyi képviselőinek üldözése. A franciák detektive Schreier Simon - korábban közös hadseregbeli, most francia őrmester - volt. Igen brutális módszereire így emlékezett egy veterán: "No oszt a franciák betötték azt ajtót. Vót közöttük egy Schell nevű magyar embör. Pincér vót, mint tolmács bejött velük. Lóháton járt és szödte össze az egész vezetőségöt. Svilla István vót a városparancsnok - azt töttük mög - mindkét kezét eltörték, a másiknak kiütötték a szömit." Ugyanezekről az eseményekről egy városi polgár így emlékezett meg: "Schreiyer /francia/ asisstencia mellett/ előálligatja a kommunista hírben álló egyéneket. Részint kihallgatás után elbocsátja őket, részint átküldi a szerbek által megszállott területre."

A francia megszállás legnagyobb katonai eseménye a május 14-i dísszemle volt, melyen résztvett de Lobit tábornok /aki az ún. Vyx-jegyzéket a Magyarországi Hadsereg ideiglenes parancsnokaként aláirta/. A város jelentős gondokkal küzdött a lakosság ellátása terén. Rendkívül hiányzott a só, cukor, zsír, liszt, hús, szövet, vászon, petróleum és tűzifa. A francia parancsnokság a forgalmat nem korlátozta, de így is nehézséget jelentett ezen áruk beszerzése. Ezek a nehézségek a román megszállás alatt még hatványozottabban jelentkeztek.

Június elején terjedt el a városban a hír, hogy a franciák kivonulnak és átadják Makót a román hadseregnek. A város vezető tisztviselői a Szegeden székelő francia parancsnoksággal, illetve az akkor már itt működő ellenforradalmi, Károlyi-kormánnyal tárgyaltak, ennek megakadályozásáról, de nem jártak sikerrel. A francia ezred június 15-én kivonult a városból, s rá két napra június 17én pedig bevonult a román hadsereg.

A román államakarat, ugyanúgy mint a francia, nem hagyott kétségeket szándékait illetően. A polgármesterrel az alábbi nyilatkozatot íratták alá bevonuláskor: "A város háláját fejezi ki a megszállásért, s kinyilatkoztatja, hogy örömmel várta a románokat, csatlakozásra készen nagyromániához.1' Hasonló elgondolásból vezényelte istentiszteletre katonáit a görögkatolikus templomban egy román százados, hogy hálát adjanak, "hogy az ősi román földet ismét kezeik között tarthatják".

A városban a katonai prefektúra mellett azonnal felállították a civil prefektúrát. Ez ismét a román impérium Makóra való kiterjesztésének elhatározott szándékát mutatja. Civil prefektussá Dr. Popovics György kisjenői ügyvédet, alispánná Markovics Vince nagylaki ügyvédet, s titkárrá Giuvulescu Jánost nevezte ki a nagyszebeni kormányzótanács. A város tisztikara, - abban a reményben, hogy majd így talán jobban segítségére tud lenni városának letette a román polgári megbízott kezébe az igen egyszerű hivatali esküt. Sajnos ez a remény nem igazolódott be. Néhány hétig tartózkodott a városban e román hivatal, mert a Vörös Hadsereg 1919. július 20-án hajnalban megindult tiszai offenzivája hírére a megszálló csapatok trénjével együtt azonnal elhagyták a várost és nem is tértek többé vissza. A Tiszán Csongrád alatt átkelő vörös csapatok felszabadították Szentest, Hódmezővásárhely, éa a makói román parancsnokság el volt készülve az órákon belül bekövetkező támadásra. A hadihelyzet nem így alakult, Hódmezővásárhelyt a második vörös hadosztálynak egy nap után fel. kellett adni, így Makón és környékén is elmúlt a veszély. A makói városparancsnok Rambela őrnagy is rövid időre Hódmezővásárhelyre tette át székhelyét, az un. "lázadás" megtorlása végett A román megszállás alatt lévő Makót mindkét állam saját impériuma alá tartozónak tekintette. Október elején Budapesten Dr. Kelemen Bélát nevezték ki Csanád vármegye területi biztosává, ki azzal a hírrel érkezett Szegedre, hogy november közepén lesznek a parlamenti választások, melyre Makó két képviselőt állíthat. Néhány nap múlva a nagyszebeni kormányzótanács rendelete érkezett meg a városba, a november 2-i országgyűlési és 7-i szenátori választásokról. E választásokból ki voltak zárva azok, akik "a proletár diktatúra alatt valamely tisztséget vállaltak, vagy a Vörös Hadseregben szolgáltak". A választási névjegyzékbe a lakosság október 23tól október 31-ig iratkozhatott fel. A választási bizottság elnöke Major György sajtényi görögkatolikus esperes volt. Makó képviselőjének Sztán Illés nagyváradi görögkatolikus kanonokot ajánlotta 54 makói lakos a választási elnöknek benyújtott kérelmében, mivel ő makói származású volt. Október 26-ig mindössze agy makói iratkozott fel a választói névjegyzékre, ez október 31-ig 200-ra növekedett úgy, hogy 42-en önként jelentkeztek, a többieket a román választási törvény értelmében mások jelentették be. A román rendeletek szerint a jövőben csak ez a 200 polgár vehetett volna részt bármiféle városi képviselőtestületi vagy országgyűlési választáson. A rendkivül kevés választó és az egyetlen jelölt miatt a választás végülis közfelkiáltással történt meg a városháza kistanácstermében. A szenátori választásokat már meg sem tartották.

A város feletti impérium biztosításáért folytatott vetélkedésnek következő eseménye az újabb magyar kormánybiztos Makóra érkezése volt. A Priedrich-kormány által Csanád vármegye kormánybiztosává kinevezett Battlay Gejza dr. Budapesti ügyvéd november közepén érkezett Makóra. Tevékenysége ellen a román hatóságok igen erőteljes nyomást fejtettek ki. Ennek a román fellépésnek érzékletes képét egy korabeli feljegyzés így festi meg: "Ma Battlay Gejza kormánybiztost és nejét román katonai fedezettel elvitték per Hódmezővásárhely, Algyőre át a Tisza túlsó oldalára" állomáshelyére", mert itt csak egy főispán van, Oltean".

A román impérium városra való kiterjesztésének külső jelei is voltak: így a zászlóhasználat, állomások nevének kiírása, a köztisztviselők kötelezése a román nyelv elsajátítására.

A nagyszebeni kormányzótanács hivatalos lapjában közzétette, hogy a szegedi ítélőtábla illetékessége Krassó— szörény, Temes, Torontál, Békés és Csanád vármegyékre megszűnik. Csanád vármegye I. fokon az aradi törvényszékhez, II. fokon a nagyváradi itélő táblához tartozott. Marderescu tábornok már 1919. május 11-én intézkedett a gépkocsik hatósági jelzéseiről. E rendelet felsorolásában az erdélyi vármegyék között minden megkülönböztetés nélkül szerepelnek a tiszántúli megyék: Szatmár, Szabolcs, Hajdu, Bihar, Szolnok, Békés, Csongrád, Csanád,-CinogradCenad megyei autóknak a jelzése Hot jelzés volt.

Nem kívánok beszélni a cenzúráról, a gyülekezési tilalomról, az utazási nehézségekről, a katonák erőszakoskodásairól, a beszállások terheiről és a lakosság nélkülözéseiről. Az igen súlyos rekvirálásokról csak a megszállás után az Országos Statisztikai Hivatal által készített összesített adatokat említem meg, miszerint a francia megszállás 79.990 korona, a román megszállás pedig 73.920.172 korona kárt okozott a városnak.

A román csapatok 1920. február 24-én kezdték meg a Tiszántúl kiürítését, március 26-án már caak egy huszár század tartózkodott. Makón, s március 29-én 11 órakor megérkezett a nemzeti hadsereg egy százada, a délután 4 órakor az antant bizottság láttamozta a város átadásárólátvételéről készült jegyzőkönyvet, ezután a román lovasság az aradi országúton kivonult a városból. A város valamennyi harangjai egyszerre kondultak meg, s a lakosság kimondhatatlanul boldog volt. A hatalmas tömeg, a nemzetiszínű zászlók lobogása, az elhangzott hazafias beszédek azonban már egy új korszak kezdetét jelentették.

 

Tóth Ferenc:

AZ IFJÚ ERDEI FERENC

Rá is vonatkozik az a megállapítás: azóta, tudjuk igazán., hogy ki volt, mióta nincs közöttünk. A temetésén éreztük ezt először, amikor tízezrek kisérték ki utolsó útjára. Összegyűjtött munkáinak kötetei az újrafelfedezés élményét hozzák. Erdei Ferenc reneszánszát jelenti, hogy tanulmánykötetek jelennek meg róla, konferenciák elemzik életművét, terjedelmes dokumentumfilmek boncolgatják közéleti és tudományos tevékenységét, a történelemkönyvek legkülönbözőbb fejezeteiben találkozunk nevével, művészeti alkotások ihletőjévé vált, utcák, terek, intézmények, szocialista brigádok veszik fel nevét. Életművének kitűnő ismerője, Huszár Tibor tapasztalta, hogy "a magyar progresszió szinte minden lényeges kezdeményezése a harmincas évek kezdetétől összefonódik Erdei életútjával."

Erdei Ferenc számára meghatározó volt, hogy egy nyugtalan mezővárosban született. Az élet minden vonatkozásában itt szerezte indító ég alapvető élményeit: munkában, tanulásban, tudományban, politikában, közélétben; sikerekben és csalódásokban.

Parasztnak "születtem és hosszú éveken át úgy éltem ezt a aorsot, hogy nem tudtam határait, csak kemény törvényeit ismertem." Hajnalban kelt, lovat vezetett, magot szórt a barázdába, fényesre csutakolta reggelente a lovakat, aratott, kapált, szénát gyűjtött, szóval minden paraszti munkában alaposan kivette részét. "Én tehát kitanultam - írja - a családi-kisüzemi-paraszti iskolát."

A dolgozó nép sorsát figyelő, átélő közéleti személyre nagy felelősség hárul. El kell jutnia a végső következtetések levonásáig. "Nem szabad parasztnak maradni!" "Nem szabad menekülni!... Feszüljön csak a tagadás és buzogjon csak a vér, emelkedésre így lesz majd elég erő valaha."

A világmegváltó tervek végrehajtására persze előbb fel kell készülni. Mindenekelőtt tanulnia kell. "Apám szándékai vittek az iskolába, a nagyapám sötét tekintete kísért utamon. Olyan világ tárult elém ezen az úton, amelynek az ízei megkeserítették az addig való paraszt-békességet."

A jóhírű makói gimnáziumban szinte ugyanazok voltak a tanárai, mint József Attilának. "Jó emlékezettel idézem itt fel egykori gimnáziumi tanáraimat, a latin nyelvben Kovalik Antalt, az angolban Magyar Józsefet, a magyar és német nyelvben, irodalomban Tettamanti Bélát, a matematikában Falábú Jenőt, a természetrajzban Márton Györgyöt, a történelemben ég a földrajzban Galamb Ödönt ég Eperjessy Kálnánt."

1929-től a szegedi egyetem hallgatója. Rokonszenvvel fordul a Bethlen Gábor-kör fiataljai felé. Megismerkedik Fábián Dániellel, aki József Attillával Ki a faluba címnél röpiratot szerkeszt. A Művészeti Kollégium munkájában is részt vesz. Hont Ferenc közvetítésével kapcsolatba kerül a Hétvezér utcai munkásotthon aktivistáival, bejár a nyomdászok szakszervezetébe.

A család egy "ellen-iskolát" is adott. Az édesapja arra intette: "Tanuljatok annak rendje-módja szerint, de mégse legyetek urak, hanem legyetek valahogy javára a népnek."

Huszár Tibor könyvében részletesen szól a protestantizmus szellemében fogant iskoláztatásáról is. "A családban - írja - oly tiszta emberséggel megfogalmazott erkölcsi törvényeket a később tudatos atheistává érő Erdei élete végéig magáének vallotta."

Politikai iskoláztatása alapjaiban szintén makói eredetű. A városi privilégiumért folyó több évszázados harc a rebellis politika fellegvárává kovácsolta Makót. A Tanácsköztársaság bukása után is töretlenül megőrizte a hivatalos politikával való szembenállását. "S mennyi elmúlhatatlanul kedves ebben az örökségben! A piros szegfű, a gomblyukban, a haladó szellem perzselő nevelő mindennel szemben, ami óadi, feudális, babonás és embertelen; a nyilt azív és embertársi együttérzés minden elnyomott és üldözött iránt; szabad emberi öntudat minden hatalommal és parancsolgatással szemben..."

Principálisáról, Könyves,Kolonics, Józsefről megállapítja: "Ritka szálfa volt a legsötétebb években."

A munkásmozgalommal is kapcsolatba került, már diákéveiben bejárt a munkásotthonba, atyai barátjának tekintette a kommunista Cser Józsefet, bizalmas baráti köréhez tartozott nem egy kommunista hagyma-kertész.

"Életem java-felét eltöltöttem a társadalom tudományos vizsgálatában" - írja élete alkonyán. Mint fiatal falukutató elhatározta, hogy fölfedi az objektív társadalmi törvények néhány konkrét megnyilvánulását. 21 éves, amikor megírja Királyhegyes művelődési- gazdasági- és társadalmi rajzát, 22 éves korában készíti el A makói tanyarendszer című tanulmányát, két év múlva A makói parasztság társadalomrajzát, majd Makó társadalomrajzát. Huszár Tibor úgy tudja, hogy ez utóbbi munkáját nem fejezi be. A makói múzeum kézirattárában őrizzük az egész kéziratot, kiadatása folyamatban van.

"Életem másik felét eltöltöttem a társadalom megváltoztatásáért folytatott politikai küzdésben." A harmincas évek közepén tevőlegesen bekapcsolódik a makói politikai életbe. Rövidesen a Kossuth-párt titkára lesz, az ország első népfrontos lapjának, a Várospolitikai Szemlének átveszi a szerkesztését. 1937-ben Makón bontja zászlaját a Márciusi Front, a kiáltvány egyik aláírója Erdei Perenc. A makói hagymakertészek érdekében átformálja a hagymások szövetkezetét, autonóm termelő, és értékesítő szövetkezetet kíván létrehozni, líem rajta múlt, hogy a fasiznus előretörése idején ez a terve végül is nem valósulhatott meg. 1939 nyarán a rendőri tilalom ellenére egy marosi homokszállitó dereglyén irányításával megalakul a Nemzeti Parasztpárt.

A balatonszárszói konferencián 1943-ban a történeti materializmus szellemében tart előadást a magyar társadalomról. Vitazáró hozzászólásában határozottan kiáll a marxizmus mellett: "Felmerült egy hozzászólásban az a kérdés, előadásom a materializmust képviseli, merjük-e vállalni ezt a gondolkodási irányt és az ebből következő politikai következményeket. Ha a kérdésre egy szóban kell felelnem, akkor az a válaszom, hogy: igen."

Makó jó iskolának bizonyult az ifjú Erdei Ferenc számára. Életének további időszakában az itt elkezdett tudományos, közéleti és politikai tevékenysége teljesedik ki.

 

Nagy Miklós:

ADALÉKOK A SZEGEDI JÁRÁS "HOMOKI" KÖZSÉGEINEK KIALAKULÁSÁHOZ

30 évvel ezelőtt, 1950. január 1-el alakították meg a Szeged város közigazgatási területéhez tartozó tanyavilágból a jelenlegi szegedi járás községeinek jelentős hányadát. Az évforduló kapcsán szeretnénk felidézni e községek létrejöttének körülményeit, néhány adalékkal szolgálva történetüknek ehhez a jelentős eseményéhez.

Mi jellemezte a szegedi tanyavilág helyzetét a felszabadulás előtt? Szeged város 816 km2-nyi közigazgatási területéből a 708 km2 összkiterjedésű Alsó- és Felsőtanyán élt a külterületi lakosság. A határ közigazgatásilag kapitányságokra, ezeken belül pedig esküdtségekre oszlott. 1935-ben a város 135 000 fős össznépességének több mint harmada /45 450 lakos/ élt a tanyákon. A két közigazgatási központot /Alsó— és Felsőközpont, ma: Mó— rahalom és Balástya/, valamint Röszkét és Szentmihályteleket leszámítva — ahol tömörebb a települési kép — falu— szerű, zártabb képlet sehol nem jött létre. Ennek a sajátos településszerkezetnek a kialakulása a török kiuaését követő időszakra vezethető vissza. A XVIII. század közepére kezdtek elszaporodni az alsó— és felsőtanyai kaszálókon a városból kitelepült lakosság ideiglenes szállásai. A szállásföldek a kitelepülök örök tulajdonában voltak, de 1850 után a város bérbeadással kezdte hasznosítani birtokait. A bérlőkkel hosszú időre /25-3O évre/ megkötött szerződések - éppen időtartamuk miatt - ugyancsak elősegítették a pusztákra való állandó kitelepülést.

A szegedi tanyavilág a XIX. század végére olyan mértékben benépesült, hogy szükségessé vált közigazgatásának rendezése. 1891-ben illetve 1893-ban hozták létre a két külterületi közigazgatási centrumot, Felső- és Alsóközpontot. A XI. század első évtizedeiben folytatódott a közigazgatási kirendeltségek kialakításának folyamata, Várostanyán /ma: Ásotthalom, Lengyelkápolnán /ma: Zákányszék/ és Szatymazon jSttek létre kisebb jelentőségű központok, hatáskörük azonban igen korlátozott volt, az ügyek túlnyomó részét Alsó- illetve Felsőközpontba továbbították.

A városi hatóság foglalkozott ugyan a tanyaiak problémáival, azonban néhány, kétségtelenül jőszándékú terven és intézkedésen kivül /tanyai iskolák, gazdasági vasút/ a tanyán lakók rendkívül nehéz életkörülményeinek javítása érdekében lényeges intézkedések nem történtek. Szeged városnak, mint tulajdonosnak csak olyan mértékben volt érdeke a külterületi lakosságnak a közösségi élet közigazgatási, gazdasági, népjóléti és kulturális intézményeivel való ellátása, amig az egybevágott tulajdonosi törekvéseivel is.

A felszabadulás és a földosztás új élet feltételeit teremtette meg a szegedi tanyavilágban is. A földosztással megszünt a tulajdonra épülő elsődleges gazdasági kapcsolat, amely eddig a várost és bérlőit összekötötte. Mindez olyan változást hozott Szeged és a már önállósult parasztság viszonyában, amely - összhangban az ország demokratikus fejlődésével - megindította a felépítményi, közigazgatási viszonyok átrendeződésének folyamatát is. Az országban 1945 és 1949 között történt alapvető gazdasági-társadalmi változások egy új, szocialista típusú igazgatási rendszer kialakulása irányába hatottak. Ezen változások szerves részeként történt meg a tanyakérdés községeaítéssel való megoldása első átfogó koncepciójának kidolgozása is.

Elvileg már a felszabadulást követően adva voltak a szűk értelemben vett szakmai feltételek a tanyakérdésnek községalakítással történő rendezéséhez. Többségében már 1948 előtt kialakultak a később létrehozott községek belterületének körvonalai, az önálló községi élethez szükséges intézmények egy részével. A felszabadulást követő időszak elsődleges feladata azonban az ország mielőbbi újjáépítése volt. A községesítés elindításához bizonyos politikai-szemléleti, valamint személyi feltételek megléte volt szükséges. Ezeket a fordulat évével bekövetkezett változások teremtették meg.

A tanyák elmaradottságának felszámolásához elsősorban azokat a települési és gazdasági központokat kellett körvonalazni, amelyek alkalmasak a külterületek lakóinak tömörítésére. A tanyaközpontok kijelölésével kapcsolatos munkák végrehajtásának irányitására hozta létre a kormány 1949 tavaszán, 630/1949. szánni rendeletével a Tanyai Tanácsot. A Tanács fogta össze a Belügyi, Építés- és Közmunkaügyi, valamint a Földművelésügyi Minisztériumok képviselőinek munkáját, akik az egyes helyi önkormányzatokkal együtt a tanyaközpontok kialakításával kapcsolatos helyszíni vizsgálatokat végezték.

A központi kormányzati intézkedések nem kis mértékben érintették Csongrád megye mai területét, ahol a Tanyai Tanács 31 tanyaközpontot jelölt ki, közülük Szeged közigazgatási határában a következőket: Csengele, Balástya, Domaszék, Királyhalom, Lengyelkápolna, Mórahalom, Röszke, Rúzsajárás, Szatymaz.

A központ helye Balástya esetében Felsőközpont, Mórabalomnál Alsóközpont, Királyhalom esetében pedig Várostanya volt. Csengelén, Lengyelkápolnán, és Szatymazon a központ helye a település, mig Domaszék és Rúzsajárás e— setében a vasúti megállóhely volt. A kijelölt központok többsége megfelelő számú balterületi népességgel rendelkezett, megvoltak az önálló községi élet bizonyos feltételei, különösen Alsó- és Felsőközponton, valamint Szatymazon, Várostanyán és Lengyelkápolnán, ahol már a felszabadulás előtt is működtek közigazgatási kirendeltségek. Csengele, Domaszék és Rúzsajárás kijelölt területei viszont addig nem voltak centrumok a maguk területén.

A kijelölt központok önálló községekké történd alakítását a belügyminiszter 5203/ - 12,13,14,15,16,17,18,19 1949/8. számú rendeletei írták elő. Ezek a nagy jelentőségű rendeletek nyitottak tehát szabad utat az ilyen módon községekké vált tanyaközpontok további fejlődése előtt. Legfontosabb feladat volt az újonnan alakult községekben az önálló községi élethez szükséges intézmények megteremtése, amelynek megvalósítása a 3 éves és az első 5 éves tervek célkitűzései között szerepelt. Az első 5 éves terv feladatait széleskörű politikai alátámasztás nélkül nem lehetett volna megoldani, a régi keretek fenntartása mellett nem volt lehetséges a dolgozó tömegeket az állami feladatok megoldásában való közvetlen résztvételre mozgó— sitani. A hatalom kérdése ekkorra már eldőlt, olyan szervezeti formákra volt szükség, amelyek biztosítják a tömegek közvetlen résztvételét az állami szervek irányításában. Ez az 1950./I. törvény alapján létrejött tanácsi szerveken keresztül valósulhatott meg. A szegedi tanyákon létrejött községek fejlődése így a helyi tanácsok irányitásával indulhatott meg. Az új községeket igazgatásilag az ekkor kialakított szegedi járásba osztották be, amely a volt szegedi közigazgatási területeken kivül a torontáli feketeföldu vidéket és a kiskundorozsmai homoki tanyavilágban már 1948ban létrejött Üllést, illetve az 1950-es alakulású Bordányt, Porráskutat és Zsombót foglalta magában. 1950 után jelentős beköltözés indult meg a kijelölt községi belterületekre, amelyekből a nagyarányú építkezések nyomán kifejlődtek a községek a civilizált élet szükséges kellékeivel. A községi tanácsok szervező és ellátó tevékenységének eredményességét bizonyítja, hogy a 60-as évek második felére sikerült szinte városiassá tenni az új községek arculatát. Belterületeik mind az életszínvonal, mind az életmód tekintetében a régi falvak fölött állnak. Erdei Ferenc kifejezésével "urbanizált lakótelepek"-ké váltak.

A tanyarendszer a községek fejlődésével természetesen nem szűnt meg, annak ellnére, hogy a fejlődés ebbe az irányba mutat. A szegedi járásban is találkozunk olyan jelekkel, amelyek ennek a településformának az alkalmazkodóképességét mutatják. A villamosítás például, ami a tanyai élet legsúlyosabb hátrányát szüntette meg, ugyanakkor a tanyai településformának egyik legfontosabb tartósító tényezőjévé vált.

A szegedi járás homoki községei közül regionális szerepkört tekintve egyetlen kiemelt alsófokú központot találunk, Mórahalmát, melynek fejlesztése elsősorban a megye délnyugati oldalán hiányzó jelentősebb település kialakítása szempontjából indokolt. A két hajdani közigazgatási központ közül Mórahalom élt jobban a többi községhez viszonyított helyzeti előnyével, míg Balástya a közeli Kistelek vonzásában nem tudta ezt ilyen mértékben kihasználni. A másik három régi települési'. magból kialakított község: Szatymaz, Ásotthalom, és Zákányszék fejlődése azt mutatja, hogy ezek a községek, mint részleges alsófokú központok megfelelően tudták előnyös helyzetüket érvényesíteni. Komoly fejlődésről adnak számot Üllés, Domaszék és Rúzsa adatai, hiszen sikerült behozniuk hátrányosabb helyzetből adódó lemaradásaikat. Bordány, Porráskút és Csengele adatai viszont arra engednek következtetni, hogy ezeknek a - regionális szerepkörük szerint falvaknak a távlati fejlődése nem biztosított, idővel összevonásra kerülnek, ami Porráskút tekintetében ma már realitás.

Összefoglalóan mindenképpen megállapíthatjuk, hogy a 30 évvel ezelőtt megalakult községek többségükben beváltak, életképesnek, fejlődőképesnek bizonyultak.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet