Előző fejezet Következő fejezet

Régészet

 

Hegedűs Katalin:

EGYEZSÉGEK ÉS ELTÉRÉSEK A SZAKÁLHÁTII CSOPORT ÉS A TISZAI KULTÚRA TEMETKEZÉSI SZOKÁSAI

"A magyarországi őskori kultúrák nagyobb réssének; szétválasstásához az alapot a sírleletek: adták, mert a kutatás története folytán elsősorban a temetkezésekől szárnazó anyag került be a múzeumokba, a szakirodalomba. A sírleletek, a temetők zárt leletegyütteseiből, majd az egyre előtérbe nyomuló terepfeltárás stratigráfiai eredményeiből alakultak ki a kultúrák, körvonalazódott a csoportok köre, az őskor relativ kronológiája. A neolitikumban ellenkező a helyzet, mert a kutatás során a telepanyag vált uralkodóvá, és temetkezések eddig olyan kiaszámban kerültek elő, hogy csupán járulékos elemei még az egyes kultúrák ismertető jegyeinek." E gondolatokkal indítja Korek József 1957-ben a vadnai neolitikus sírleletet feldolgozó tanulmányát.1

Noha asóta 23 év telt el, e téren nem sok változás történt, bár folytak nagyobb neolitikus feltárások, melyek "melléktermékeként" számos telepbevájt sírt is eredményeztek, esek nagy része azonban nem hozzáférhető még a szakkutatók számára sem. Gondolok itt a teljességében

mindmáig feldolgozatlan Aszódra /lengyeli kultúra/2 , a szervár-tűzkövesi telep 65 sírjára3 /az első 35 sírt még Csalog J. ásta 1956, 1957, ill. 1963-ban, 30 sírt Korek J. tárt fel 1970-ben/, a kiskörei telep ill. tenetőegyüttes 37 sírjára4 vagy az általam 1972-76 között ásott Vésztő mágori-dombi 27 neolitikus temetkezésre5 ill. a Ssegvár-Tűzkövesen 1978-ban feltárt újabb a sírra6, és a sori. még folytathatnám a múlt év folyamán Bokroson7 feltárt 9 ill. Csanyteleken8 feltárt 4 szakáiháti korú sírral.

Az adta az ötletet, hogy megpróbáljam az alföldi vonaldíszes kerámia /AVK/ill. csoportjai, valamint a neolitikum végi tiszai kultúrás temetkezéseket rendszerezni ritus és melléklet szempontjából. A ritus /fektetésmód, tájolás, okkerhasználat/ ill. a leletösszefüggések tanulmányozására statisztikai táblázatokat készítettem, alapforrásként elsősorban Kutzián Ida Körös-monográfiáját,9 Kalicz Nándor és Nakkay János vonaldíszes monográfiáját 10 ICorek József kandidátusi disszertációját11  és saját vésztői doktori disszertációmat12  , valamint a témához kapcsolódó apróbb-nagyobb tanulmányokat, előzetes ásatási jelentéseket használtam fel.

38 körös, 15 AVK, 69 középső újkőkori /tiszadobi, esztári, bükki, szilnegi, ill. szakáiháti csoportok/ és mintegy 190 tiszai temetkezés adatait vetettem össze egymással és az alábbi megállapításokra jutottam. Már az őskőkori temetkezéseknél felbukkan az újkőkori halotti kultusz három fő jallemzője: a zsugorítás, az okker használat és a mellékletadás szokása. E korai mellékletek valójában nem mellékletek, hanem viseleti tartozékok, ékszerek vagy amulettek.

A magyarországi újkőkori zsugorított temetkezések és a földközi-tengeri régiók temetkezési szokásainak összevetését először Roska Márton végezte el.13   Ő ismerteti először összefoglalóan a zsugorítás szokásának eredetével foglalkozó elméleteket, ezek a következők: térkímélés, félelem a visszajáró halottól, foetus teória, majd a legvalószínűbb elmélet mellett foglal állást ti. hogy a kuporodott helyzet az alvás természetes helyzetével hozható összefüggésbe.

A magyarországi zsugorított temetkezések első komplex szemléletű összefoglalását Banner Jánosnak köszönhetjük.14 Dolgozatának fő érdeme az igen gazdag - elsősorban hazai ethnográfiai párhuzamok felsorakoztatása, melynek segítségével új megvilágításba helyezi a visszajáró halottól való félelmet, a testfestés szokásának kialakulását, a halott— csonkítást stb. Roska Márton ill. Banner János tanulmánya óta számottevő elméleti munka e téren nem született.15

Körös kultúra

A Körös kultúrában a sírokat a telepbe vájva találjuk, a sírok száma elenyésző. Ennek okát elsősorban a kis területű feltárásokban kell keresnünk. A telepjelenségek és a sírok viszonyát illetően mindmáig sötétben tapogatózunk, anig nem lesz végre legalább egy teljesen feltárt telepünk. A kutatók nagy része arra hajlik - persze ez egyenlőre nem bizonyított -, hogy a telepnek felhagyott, éppen nem lakott részébe temettek. A zsugorítás általános, jellemző a baloldali fektetés, ritkábban ugyan, de találkozunk jobboldali zsugorítással is /Kutzián Ida Körös-monográfiájában tár-gyalt 38 esetből mindössze 6 volt jobboldali zsugorítás/.

A 38 sírból 4 sír esetében figyeltek meg okker használatot /a koponya volt festve/, mindössze két sírnak volt melléklete, egyik sírban egy karperec, egy másik sírban edény ill. hálónehezék került elő.

Az uralkodó tájolási irányok: K-Ny, ill. DK-ÉNy.

Alföldi vonaldíszes kerámia

Kalicz Nándor és Makkay Jánoa vonaldíszes monográfiája 8 AVK lelőhelyről 15 sírt ismertet.16 A felsorolt 8 lelőhelyből kettőt csak kérdőjelesen soroltak az AVK-hoz, ti. az adott lelőhelyeken későbbi periódusok is képviselve vannak.

Tanulságos áttekinteni e 15 sír hiányos adatait! Két sír fektetésmódja egyáltalán nem ismert, két síré kérdőjelesen zsugorított, 5 egyértelműen zsugorított. Egy esetben sincs azonban megadva, hogy melyik oldalra lettek zsugorítva, a 15 sírból egyetlennek sem Í3mert a tájolása. Meklepő a sírok melléklet-gazdagsága, 15 sírból 8-nak volt melléklete, 7 sírnak edénye /az egyik sírban két edény/ ér. 1 sírnak kővésője. Ha e melléklet-gazdagságot nézzük, enyhén szólva kérdésessé válik az a szakmai toposz, hogy az új kőkor eleji és középső újkőkori temetkezések "kegyelet" nélkül, szegényes melléklettel vagy nelléklet nélkül "szemétgödörbe" lettek elhantolva. Ez abból vezethető le, hogy az újkőkorban általános a telepen belüli temet- " kezés, és a visszahantolásnál óhatatlanul belekeverednek a sír földjébe telepleletek; állatcsontok, kerámiatöredékek, kőpengék stb. óvatosabb szakemberek nemegyszer ezeket a visszahantoláskor a sírfenék szintjére hullott törmelékes leleteket is mellékleteknek tartják. 3 korai sírok viszonylagos melléklet-gazdagsága megkérdőjelezi azt a szakmánkban általánosan elterjedt közhelyet is, hogy az élők és holtak közössége szorosan összekapcsolódik, ezért temetkeznek a településeken belül, a házak közt azok padlói alatt, hulladékgödrökbe különösebb rendszer nélkül ásták be a sírokat. Az élők és holtak közösségének 3zoros kapcsolatát indirekt módon a mellékletszegénység is jelzi. Valóban olyan szegények.mellékletben az újkőkori sírok? Tekintsük át az AVK csoportokra bomló fázisát az esztári, tiszadobi, szilmegi, bükki ill. szakáiháti csoportok temetkezéseit!

79 középső új kőkori sírt vizsgáltam, ebből 66 temetkezést a Kalicz-Makkay-monográfia alapján, 13 szakáiháti áir pedig 1979- évi bokrosi ill. csanyteleki feltárásaimból származó új lelet.

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ennél jóval több középső újkőkori sír van, de a tiszai telleken talált sírokat a kutatás még nem próbálta meg szakáihátira ill. tiszaira kettébontani. A bevezetőben említett mintegy 190 tiazai sír közül számos szakáiháti korú lehet. Megnehezíti a bontást a kerámia-mellékletek szegénysége és a ritusbeli egyezések. Egyedül a sírmélységre lehet támaszkodni, de ez se túl biztos, t.i. a tiszaiak is áshatták mélyebbre a sírjaikat. Biztos támpontot csak az egymást metsző sírok 111. a profilba eső sírok esetén kapunk. Visszatérve a középső újkőkori sírok ritusára, a temetkezések kivétel nélkül zsugorítottak, a legjellemzőbb tájolási mód a DK-ÉNY/79 sírból 27 eset/, ezután következik a K-NYA4 eset/. Ez utóbbi tájolási mód vezet át a későneolitikus tiszai kultúrába, ahol köztudott, hogy ez a legjellemzőbb tájolási mód. Megállapításom érvényét némileg kisebbíti, hogy a 79 sírból 24 sírnak nem ismerjük a tájolását.

A fektetési megfigyelések szintén nagyon hiányosak. Lássuk e tanúságos statisztikát! 79 sírból 14 esetben nem ismerjük a fektetés módját, 10 esetben csak annyit tudunk, hogy a sír zsugorított volt, két esetben csak annyit, hogy esetleg zsugorított volt, magyarán a 79 sírból csak 53 értékelhető marad. Ebből 50 db baloldali zsugorítás - 7 erős zsugorítás, talán összekötözés - és mindössze három jobboldali. Ez a nagy különbség talán szignifikánsnak mondható és megegyezik az AVK-t megelőző koraneolitikus Körös kultúra temetkezései kapcsán tett észrevételünkkel.

A mellékletekre térve megint meglepő a leletgazdagság! 24 aírnak volt melléklete. 16 sírban volt edény, összesen 34 darab, 6-4-3-2 ill. l-l edény. 5 sírban mészkő, kagyló ill. rézgyöngyökből fűzött nyaklánc, 1 sírban spondylu3 melldísz, 2 sírban kővéső, 1 sírban, csonttü. 17 sírban figyeltek meg okkerhasználatot. Elsősorban a kerámia nagy száma szembetűnő, a tiszai kultúrában ez erősen visszaesik, hogy csak két példát említsek; SzegvárTűzkövesen 73 sírban összesen 5 edény volt, Vésztő-Mágoron 27 sírban mindössze 3 edény. A kerámia pedig valódi melléklet, t.i. pépes vagy folyadék állagú étel, ill. vörös festék került ezekbe a sírokba.

Végezetül a tiszai sírokra térve, tekintsük át a főbb jellemzőket!

Az AVK időszakhoz képest újdonságnak számít a nemek szerinti megkülönböztetés a fektetésben. A férfiakat általában a jobb, a nőket a bal oldalukra fektetve zsugorították, némileg rontja a megfigyelés hitelét, hogy a régebbi ásatások embertani anyagát nem minden esetben vizsgálta anthropológus, a régészek helyszíni nem-meghatározásába pedig tudatosan, vagy tudat alatt belejátszott az az elmélet, hogy a fektetésben megkülönböztették a nemeket.

Ismét találkozunk kettős temetkezésekkel, ez a szokás nár megvolt az AVK-ban ill. a középső újkőkorban. A tájolásban túlsúlyba jut a K-NY-i fektetés, bár ettől jócskán vannak eltérések is.

Új jelenség a halottak gyékényszemfedőbe, vagy bőrlepelbe való burkolása; 23 esetben figyeltek meg szemfedőre valló szerves lepedéket a csontok felületén. Megjelenik a koporsó, keményfa /szil, kőris/ deszkákból kialakított, szentmihálylovával egybeépített sírláda; VésztőMágorról eddig 17 koporsós temetkezés, Szegvár Tűzkövesről pedig 2 koporsós temetkezés ismert. Egyre gyakoribbá válik a vörös festék használata, általában a test fedetlen részeit a koponyát, az alkarokat ill. az alsólábszárakat vonják be vastag vörös okkerréteggel. A 190 tiszai sírból 61 esetben volt kimutatható az okkerhasználat. A festfestés szokása nem köthető nemhez ill. életkorhoz.

A sírmélységek ill. a mellékletek alapján úgy tűnik, két periódus különül el. A fiatalabb sírokban gyakoribbá válnak az ékszerek: mészkőgyöngyökből fűzött, farkas vagy szarvasfoggal díszesebbé tett nyakláncok, pártadíszek, spondylus gyöngy ill. rézkarperecek, rézgyöngyök, többes csontgyűrűk, utóbbiak talán rangjelző szerepűek voltak.17 Mészkőgyöngy ékszereket mindkét nem sírjaiban találtaik:.

Alig észrevehetően, de növekvő tendenciát mutat a gzerszámmellékletek száma, a kővésők mellett új típusként megjelennek az átfúrt kőbalták, a csonttűk vagy árak, a silex pengék:. E szerszámok Korek József megfigyelései szerint elsősorban a férfisírok jellemző mellékletei voltak.

A keránianellékletek szána a középső újkőkorhoz képest visszaesik, inkább a fiatalabb periódusra jellemző, Úgy tűnik, hogy elsősorban a női sirokba mellékeltek bennük ételt, vagy vörös festéket, az utóbbira is van több példa.

A középső űjkőkorban megjelent réz gyakoribbá válik, elsősorban rézgyöngyökkel találkozunk; Csőszhalom, Szegvár-Tüzköves ill. Gorzsa leleteire gondolok.

Megjelenik az új viseleti tárgy, a hajcsavaró csontpálca, Szegvárról 3 példánya ismert, kettő hiteles együttesből, egy szórvány, Vésztőről egy példánya.

Ami a sirok elhelyezkedését illeti, változatlanul a teleprétegbe vájva találjuk őket, de már nem olyan szórtan, mint a korai időszakban, hanem csoportokba tömörülve a telepnek időszakosan nem lakott részein sűrűsödnek.

 

Jegyzetek

  1. Korek J.: A vadnai neolitikus sirlelet. HOMÉK 1.1957.14.
  2. N. Kalicz: Siedlung und Graber der Lengyel-Kultur in Aszód. Jahresbericht 1969 15-27. Lásd még u.ői Jahresbericht 1970 59-71. és Mitteilungen 5 1974/75 33-39.
  3. Korek J.: A tiszai kultúra. Kandidátusi disszertáció. Kézirat. 1974. 105-122.
  4. Korek J.: A tiszai kultúra. Kandidátusi disszertáció. Kézirat 1974. 382-87.
  5. Hegedűs Katalin: A Vésztő mágori dombi újkőkori és rézkori temetkezések, Doktori disszertáció, Kézirat. 1977.
  6. KJM Adattára 997
  7. KJM Adattára 998
  8. KJM Adattára 999
  9. Kutzián I.: A körös kultúra. Bpest 1944.
  10. Kalicz n.-Makkay J.: Die Linienbandkeramik in der Grossen Ungarischen Tiefebene. Bpest 1977.
  11. Korek J.: A tiszai kultúra. Kandidátusi disszertáció. 1974. Kézirat.
  12. Hegedűs K.: A Vésztő mágori dombi újkőkori és rézkori temetkezések. Doktori disszertáció. Kézirat. 1977.
  13. Roska M.: A Földközi-tenger művelődésének hatása Magyarország ujabbkőkori temetkezéseire. Kolozsvár. 1908.
  14. Banner J.: A magyarországi zsugoritott temetkezések. Dolgozatok III. 1927.
  15. Leszámítva B.Kutzián Ida basatanyai temető-monográfiáját, mely a hazai neolitikus temetkezéseket röviden, de velősen összefoglalja: The copper age cemetery of Tiszapolgár Basatanya Budapest 1963. 408. és Trogmayer Ottó egy kisebb tanulmányát, melyben a Körös csoport temetkezéseit foglalja össze: Die Bestattungen der Körös Gruppe. MPMÉ 1969/2. 5-15.
  16. Kalicz N.-Makkay J.: Die Linienbandkeramik...Tabelle 1.
  17. L.Vajda: Investigations on the ancient insignia of ránk. Acta 1955. 33-51.

 

Cseplák György:

ARCHEO-DEBMATOLÓGIAI MEGFIGYELÉSEK ÚJKŐKOEI EDÉNYTÖREDÉKEKEN

Trogmayer Ottó múzeumigazgató baráti segítségének köszönhetem /7/, hogy a salgótarjáni Pécskő-hegyi ásatási anyag vizsgálatával a hátam mögött, szabad időm egy részét az újkőkori cseréptöredékek vizsgálatával tölt hetem /1/.

A rendelkezésemre bocsátott kétszáznál is több edénytöredéknek közel a felén találtam mérésre alkalmas, emberkéztől származó nyomokat.

A vizsgálatok során felvetődött kérdések egyike úgy szólt, hogy a nyomokból következtetni lehet-e arra, milyen magasak voltak az újkőkpr emberei. Lehet-e következtetni az edénykészítők nemére. A kérdések megválaszolása céljából a benyomatokról finom agyaggal és Elastic nevű fogászati anyaggal másolatokat készítettem /2/. A caippentésről könnyű volt megállapítani, hogy azt az első és második ujjal készítették. Az egyes körömujjbegy benyomatokat, - figyelembe véve a Pécskő-hegyi tapasztalatokat, a vizsgálatok során talált sajátosságokat, - egyértelműen a mutatóujj körmétől származtathatjuk.

Az edényeken talált körmök méreteinek átlagértékei azonban nagyon kicsinek bizonyultak! A hüvelykujj körmének szélessége 12,71 mm-nek, a mutatóujj körméé pedig 10,66 mm-nek.

Kezdetben arra gondoltam, hogy esek a kis benyomatok csak. nőktől, vagy gyermekektől szármázhatnak. Azonban, ha figyelembe vesszük, hogy az újkőkori férfiak testmagasságát 164 cm körülinek tartják /5/, az előbbi feltételezés bizonytalanná válik.

Megnéztem, napjainkban milyen életkor felel meg a 164 cm körüli átlagmagasságnak. Tankönyvi adatok között találtam meg: 14-14,5 éves fiúk és lányok magassága egyezik meg ezzel /4/.

A testmagasságok és a kezek méretei közötti összefüggést többféle módon próbáltam meg kideríteni.

Mozsolics Amália "A Kárpát-medence bronzleletei" című könyvében /6/ kard és tőrmarkolatok méreteit írja le. A 72 és 96 mm közötti mégfogható markolatokat csak nagyon kis kezű egyének voltak képesek kézbe venni. Iskolásokon végzett vizsgálataink szerint napjaink 12-14 éves gyermekei kezébe illenének a markolatok, akiknek átlagos te— nyérátmérőjét 31-84 mm-nek számítottuk ki.

Megnéztem azt is, hogyan alakul a körmök mérete az életkorok szerint. A 14 éves fiú;-: első körmének lineáris trendje 13,70 mm-nek, a második ujjé 10,90 mm-nek, a lányok első ujjának lineáris trendje 12,45 nm-nsk, a második ujjé 9,70 cm-nek: felel meg.

Ma feltételezzük, hogy a körömméret és a testmagasság közötti összefüggés az újkőkorban is fennállt, az iménti értékeket összevetve az edényeken található kö— rőmbenyomatok értékeivel, megállapítható, hogy ses az egyujjas, sem a csippentett benyomatok nem származhatnak noi kéztől, azokat csakis férfiak készíthették! Az első kérdést tehát úgy válaszolhatom aeg, hogy az újkőkori férfiak a ma élő 14 év körüli gyermekek magasságának feleltek meg. Az edények készítése pedig a férfiak feladata volt.

Llásodik kérdésem úgy hangzott, hogy lehet-e orvosi, bőrgyógyászati /innen az "archaeodermatologia" kifejezés/ következtetéseket levonni a benyomatokból.

A körmök, kevés kivételtől eltekintve, egyenes szabad széllel végződtek, hosszuk az ujjbegy végét legtöbbször nem haladta meg. A körömszélek kopottsága azt bizonyítja, hogy a mindennapi igénybevétel koptatta le egyenesre azokat. A körömlemezek a maiakénál vastagabban voltak. Néhány esetben azonban kórosan puha köröm benyomatára is rábukkantam.

Egyetlen edénydarabon fedeztem fel szokatlan alakú, kihegyezett és aránylag nagyobb méretü körmöt. Ez nem illik a többiek közé, mintha más közösségből származó, vagy körmére kényes egyén hagyta volna vissza kézjegyét.

Körömlemezeik felszíne sima volt. Néhányszor láttam barázdált felszínű körömtől származó benyomatokat is. Megpróbálkoztam azzal is, hogy a csippentés két tagjának mérete alapján véleményt mondjak arra vonatkozóan, hogy jobb, vagy bal kézzel díszítettek-e. Arra gondoltam, ha a baloldali benyomat a nagyobb, akkor jobbkezességről, ellenkező esetben balkezességről van szó. Ez a vizsgálat nem végződött egyértelmű eredménnyel, mivel olyant is láttam, hogy a lendülettől mélyebbre bevájt mutatóujj körme nagyobb nyomot hagyott, mint a felületesebben benyomuló hüvelykujjé.

Az ujjbegyek benyomatai szélesebb, munkában megvastagodott ujjakra vallottak.

Nagyon meglepett, hogy egyetlen ujjlenyomat-töredéket találtam. Szilárd meggyőződésem, hogy az ujjlenyomatok eltüntetésére különlegesen nagy gondot fordítottak, még a kezdetleges munkát végző gölöncsérek is. Talán a művesség szabálya kívánta ezt így? Vagy talán kultikos okok miatt?

összefoglalva: az újkőkori emberek körmeinek alakja napjaink erős fizikai munkát végző egyéneinek körmeihez hasonlítható. Ki lehetett mutatni kórosan puha, más esetben barázdált felszínű, feltehetőleg anyagcserezavarban, vagy más betegségben szenvedő egyének körömbenyomatát is /3/.

Végezetül felvetődött a kérdés, milyen következtetés vonható le a vizsgálatokból az edénykészítés technológiájára vonatkozóan.

Az anyaggal való ismerkedés első szakaszában az edénykészítés módja érdekelt. Az első megtekintés után az volt az érzésem, hogy őseink először növényi alkatrészeket bőven tartalmazó agyagból formázták meg edényeiket, majd annak feketére égetése után finom agyagból készítették el a külső és belső rétegeket, azután ismét az égetés következett.

Az edényfal-csiszolatokon azonban észrevetten, hogy az ujjbenyomatok a középső, fekete rétegbe is behatolnak! Sztereomikroszkóppal azt is megfigyeltem, hogy a növényi részek üregei is összekötik a három réteget.

Feltételezve, hogy talán nem is három rétegből készültek az edények, hanem csak egyből, a középső fekete réteg pedig csak a tökéletlen égetés eredménye, a csiszolatokat 600 fokon 4 órán át izzítottuk. Az eredmény igazolta a feltételezést: az edények nem három, hanem egyetlen rétegből készültek, a középső fekete réteg úgy képződött, hogy őseink nem tudtak megfelelő hőmérsékletet biztosítani az égetéshez.

Megmértem az egyujjas benyomatoknak a peremmel bezárt szögét. Azt találtam, hogy azokat a jobb kéz második ujjával csak úgy díszíthették, ha az edényeket vagy a talpukra állították, vagy bal oldalra döntve tartották. Két esetben találtam olyan benyomatokat, amelyeket legkönnyebben a bal mutatóujjal lehetett benyomni. Az itt végzett vizsgálatokkal sikerült a balkezességet bizonyítani.

A csippentéseknél is megmértem a csippentés irányának a peremmel bezárt szögét. Látszólag minden szabályszerűség nélküli adathalmazt kaptam. Azonban a szögeket nagyság szerint csoportosítva, jól érzékelhetően három csoport alakult ki a 345. és 50., a 110. és 160., a 200. és 255. fokok között.

Ebből az első pillanatban kitűnik, hogy ezeket a csippentéseket úgy felhelyezni, hogy az edények az alapjukon álljanak, nem lehet. Beállítottam az edényeket olyan irányba, hogy a jobb kézzel végzett díszítést természetes testtartással könnyen el lehessen végezni. így az összes szögérték a 280. és 315. fokok közé került, az edények pedig három helyzetbe álltak be: jobbra döntve, balra döntve és felfordított helyzetbe.

Ha azonban néhány esetben balkezességet is feltételezünk, vagy kissé természetellenesebb kéztartást, ismét más helyzetű csoportokba oszthatók be az edények. A további elemzéseknek a szögcsoportokból és a benyomatok további vizsgálatából kell kiindulni.

A díszítést a kissé szikkadt edénybe nyomták bele. További szikkadás után sima, kemény tárggyal lesímították a peremet, annak környékét, a belső felszínt és a talp körüli felszínt. Simítás közben gyakran deformálták a díszítő benyomatokat is.

Az edények alját a díszítés befejezése, és az ezeket követő simítások után formálták meg. A talp peremén helyenként látható deformálódások azt bizonyítják, hogy a feldolgozás során az erősen szikkadt edényeket kb 45 fokos szögben, oldalirányban megdöntötték. Talán a talpazat és az egész edény utósímítása, javítása céljából. A fentiekkel kívántam gazdagabbá tenni azt a képet, amelyet a csontvázak és a tárgyi leletek alapján újkőkori elődeinkről eddig tudtunk.

Irodalom

  1. Cseplák Gy.: Vergleichende Untersuchung menschlicher Finger— und Nagelabdrücke an Gefassfragmenten der spaten Kupferzeit. Hautarzt. 27. 495 /1976/.
  2. Cseplák Gy.,Marton T.: Neue Verfahren zur Dokumen tierung der Oberflache gesunder und kranker Haut. Arch.klin.exp.Derm. 228. 414 /1967/.
  3. Gottron.H.A., W.Schönfeld: Dermatologie und Venero logie. III/2, 925.0. G.Thieme Verlag. Stuttgart. 1959.
  4. Kerpel-Fronius Ö.: Gyermekgyógyászat. Medicina. Budapest. 1969. 49-50.0.
  5. Kiszely I.: Sírok, csontok, emberek. II.kiadás. Gondolat. Budapest. 1976. 124.0., 195.0.
  6. Mozsolics A.: Bronzbefunde des Karpatenbeckens. Akadéniai Kiadó. Budapest, 1967. 215., 221., 259., 271., 272., 274. o.
  7. Trognayer 0.: Régészeti barangolások Magyarországon. Panoráma. Budapest, 1978. 41.o.

 

Galántha Márta:

A CSANYTELEKI SZKITA TEMETŐ

1979 októberében a csanyteleki új halastó építése közben neolitikus telep és szkíta temető került elő. A leletmentést Hegedűs Katalin és Vörös Gabriella kezdték el, majd én folytattam. Az ásatást idén is folytatjuk. Jelen előadásomban az eddigi eredményeket szeretném röviden öszszefoglalni.

A lelőhely a Dongér kanyargó medrét követő partvonal egy kb. két és fél méter magas természetes kiemelkedése, egy homokdomb, amely félsziget-szerűen nyúlik be a mély fekvésű', vizes területre.

Ásatásunk során eddig mintegy 5150 m2-t tártunk fei, a sírok száma 134. Ebből egy neolit, egy szarmata, egy késő kelta, így a szkíta kori sírok száma 131. A temető szélét még sehol sem sikerült biztosan elérnünk, azonban a szintvonalból következtetve az eddig feltárt rész a temetőnek mintegy 1/3-a, 1/2-se lehet, így 300, 350 sírral számolhatunk.

A sírok rítusa rendkívül változatos, a különböző rítusok azonban a temetőn belül nem különülnek el. A temetőtérkép tanúsága szerint a sírok csoportokban helyezkednek el. Az eddig feltárt összes sír 49 %-át a szórthamvasztásos temetkezések teszik ki. Két esetben figyeltünk meg biztosan urnás sírt.

A csontvázas sírok közül nyolcnak bolygatás miatt nem volt megfigyelhető a fektetési módja. 11 sírban nyújtott, háton fektetett temetkezést tártunk fel, ez az összes sír 8,5 %-át teszi ki. 13 zsugorított sírt találtunk, ez kb. 14 %-ot jelent. Néhány esetben a sírokban nem volt emberi maradvány, ezek egy része valószínűleg tökéletesen elhamvasztott gyereksír, más részük jelképes temetkezés. Különleges temetkezési szokást, a sírban való elhamvaaztás szokását is sikerült megfigyelni a 15. számú sírnál. A K-Ny-i tájolású, nagy méretű sirgödörben bal oldalán zsugorított felnőtt nő váza feküdt. Az egész csontváz feketére szenesedett, ill. helyenként fehérre égett ki. Az apróbb csontok teljesen elégtek, s a sír alját alkotó homok is rendkivüli keménységűire állt össze a máglya melegétől. A mellékleteket - a karperec, a vas tu, amely a halott ruházatához tartozott, ill. a lábak alatt elhelyezett tál kivételével - az égetés után helyezték a sírba. Ugyancsak ekkor kerülhetett a sír DK-i sarkába a mellékletként adott nyúl teteme.

A temetkezési szokásokat illetően ezen túl is sok érdekes megfigyelést tettünk. Ezek közül most csak néhányat emelünk ki. Hazai szkíta temetőinkben eddig egyedülálló faládás sírokat sikerült megfigyelnünk, eddig összesen hatot, s ennek több formáját elkülönítenünk.

A 118-a és 122-es sírban a láda deszkából volt összeácsolva. Különbözik ettől a 105-ös sír ágakból /?/ összeállitott ládája. A láda K-i és Hy-i oldalai mintegy 10 cmrel túlnyúlnak az É-i és D-i falon. A mellékletek ebben az esetben részben a ládán kívül helyezkedtek el.

A legjobban megfigyelhető és legszebb típust a vastag gerendákból, sarkain kereszt-kötéssel összeácsolt ládák képviselik. Ilyen szerkezetet találtunk a 121-es, a 123-as és a 75-ös Birokban. A 123-as sír esetében a gerenda átmérője kb. 15-20 cm volt. Érdekes, hogy mivel a sírgödcr beásása a metszetben nem volt megfigyelhető, a ládát cinden bizonnyal magában a kiásott sírgödörben állították öszsze. Ez a készítési mód arra utal, hogy a ládának nem elsősorban koporsó funkciója volt, olyan értelemben, hogy nem abban vitték ki a hamvakat az égető helyről a sírba, hanem sírkamra szerepet töltött be. Ez alapján feltételezzük, hogy e rítus analógiáit K-en kell keresnünk, hiszen a Dorosz steppen a gerendából ácsolt sírkamra már a szkíták előtt is évezredes hagyománnyal rendelkezik.

Többször megfigyeltük azt a szokást is, hogy a sírgödröt fával egyszerűen csak kibélelik, s a hamvakat lefedik, Ez ágakkal, ill. deszkával történt. A ládás sírokkal ellentétben, amelyek kizárólag szórt hamvaaztásos rítussal fordulnak elő, ez a szokás a temetőben csontvázasán temetkező népességnél ia megvan. Egy esetben figyeltük meg, hogy egy csecsenőt kivájt farönkre fektettek /120.sir/. Ezeknél az eseteknél a rítus részbeni átvételét láthatjuk - s ez akár - Néhány tárgytípust emelnék még ki az eredet kérdésétől függetlenül. A temetőből eddig négy vekerzugi típusú vas 2abla került elő, mindegyik hamvasztásos sírból. Feltárt szkíta temetőinkhez képest Csanyteleken sok vas lándzsa került elő, eddig tíz darab. Néhány esetben a lándzsa nellett, vaslemezből hajlított ládzsahegy-védő is volt.

Két, szkíta temetőinkben viszonylag ritka kerámiatípust szeretnék bemutatni, az egyik, korongolt egy fülű korsó, Vekerzugon és Tápiószelén fordul még elő.

Ugyancsak ritka a korongolt talpas tál. Temetőnkből eddig kettő került elő, mindkettő hamvasztásos sírból.

Az ásatás egyik kuriózuma a pajzsra utaló, annak szélét keretelő vas huzal.

Utoljára a temető datálását meghatározó tárgyakat mutaton be: a 46-os számú, zsugorított női sírból került elő a felületén rovátkolással tagolt, nyitott végű bronz karperec. Ugyanebben a sírban találtunk egy gömbös lábú, későhallstatt fibulatöredéket. Mindkét tárgy datálásának általánosan elfogadott felső határa az i. e. VI. sz. közepe,vagyis a szkíták Magyarországon való megjelenésével megegyező idő. A temető végét a 99. sz. sír jelezheti, amelyben a jellegzetes szkíta spirálfüggő mellett kelta babos karperec is volt. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a temető használata felöleli az egész, szkíta periódust, i. e. 550/540-től ie. 400/330-ig, a kelták Alföldön való megjelenéséig. A temető jelentőségét is ebben látjuk, remélhetőleg teljes feldolgozása hozzájárulhat majd szkíta-korunk etnikai és kronológiai problémáinak megoldásához.

Végezetül megragadom az alkalmat, hogy köszönetemet fejezzem ki mindazoknak, akik munkámat segítették, elsősorban Vörös Gabriellának, Fári Irénnek, Koós Juditnak, Rózsa Gábornak, Saliga Lászlónak. Köszönöd Fekete Lajosnónek, Török Jolánnak, Héjas Marianr.ak a restaurálást, valamint Toppantóné Nagy Czirok Anikónak a tárgyfotókat.

 

Vörös Gabriella:

ADATOK A SZARMATA NŐI VISELETHEZ

A Szeged-Csongrádi úti honfoglalás kori temető tervásatása1 a 12 magyar sír mellett 19 szarmata kori temetkezést eredményezett. A bolygatatlan női sírok gazdag leletanyagának részletes feldolgozása sok új eredménnyel biztat, a temető teljes feltárása pedig néhány ponton új alapokra helyezheti a korszak kutatását.

Rövid beszámolómban csupán néhány viselettörténeti adatról van módon szólni, részletesebben számolók be a női sírok öveiről.

A szarmata kori sírok leleteinek zömét különböző típusú gyöngyök teszik ki. Mikromegfigyelésekkel helyzetük és fajtájuk alapján el lehet különíteni az ékszerként és az öltözet díszítésére használt gyöngyöket2 . A felvarrt gyöngyök a ruha fazonját határozzák meg: a nyak körüliek az ing kivágásának nagyságát, a gallért, a ruha ujjára varrtak az ujj hosszát illetve bőségét, a láb körüliek pedig az alsóruha fajtáját, a szoknya vagy nadrág hosszát, bőségét.

A 19 szarmata sír közül hatban találtunk övre utaló nyomot. A 8. és 23. férfi sírban a váz bal oldalán talált bronz, illetve ezüst szarmata csatok alapján a bal oldalon záródó, röviden lelógó végű bőrövre kell gondolnunk. A 14, 19,24t25. számú női sírokban a derék bal oldalának megfelelő részen tömör, nagy, bronzból készült karikát bontottunk ki.

Az öv rögzítésére általában a csat szolgál. Női sírjainkban nincsenek csatok, viszont a karikák helyzete az öv létére utal. Funkciójukat László Gyula avar sírok elemzése kapcsán értelmezte: "Úgy látszik nem véletlen, hogy... az övön függő... eszközt nem közvetlenül az övre hurkolják, sem az avarkori síroknál, sem újkori néprajzi párhuzamainknál, hanem... karikára, ennek oka egyrészt az, hogy könnyebben ráhurkolhatták, másrészt a leoldásnál nem koptatta az övvel szorosra szorított ruhát."3 . Az avar sírokban a karika rögzítését bőr, vagy fém szalagocskák, lapocskák segítségével oldották meg. Az ilyenfajta felfüggesztés, és főként a csatok hiánya szarmata női sírjainkban arra utal, hogy textilövet viselhettek,4 amit egyszerű csomósással rögzítettek a derékon. Textilöveik tartozékai a bronz karikák, amelyeknek felerősítése különböző lehetett. A 19. sír kétoldalt elvákonyodó példánya alapján feltételezzük, hogy az övet megszakítva felvarrással vagy csomózással iktatták be, a többi esetben az a legkézenfekvőbb, hogy puha bőr, vagy textilszalagokkal erősítették az öv alsó szegélyére.

Az övre rögzített bronz karika funkciójára mind a négy sírban a bal comb mellett, illetve környékén lelt tárgyak utalnaks csengők, tégelyek, kések, díszes nagy gyöngyök.

A 25. sírban a leletek elhelyezkedése egyértelművé tette, hogy a karikáról ritka és díszes gyöngyökkel ékesített három szál indul, egyiknek a végére pedig egy szokatlanul nagy méretű bronzcsengő került. Az azonos típusú gyöngyök két szálon szimmetrikusan, azono3 távolságot tartva helyezkednek el.

A 14. sírban a bal medence éa combcsont körüli részt állatjárás bolygatta. Az itt talált gyöngyöket számbavéve kiderült, hogy szinte minden típusból kettő van. A két szorosan egymás mellett fekvő zöldszínú, fehér-piros betétes gyöngy, a borostyángyöngyök helyzete azt sugallja, hogy az öv dísze ebben az esetben két, majdnem azonos díszítésű füzér volt. A kés külön szálon, tokban lógott a karikáról.

A temető leggazdagabb sírja a 24. Sajnos itt is állatjárás zavarta a váz bal oldalát, így a gyöngyök helyzete sem a szálak számát, sem a gyöngyök sorrendjét nem dönti el. Ebben a sírban nem a gyöngyök szépsége elsősorban a megragadó, mint az előző kettőben, - itt sok az azonos típusú és a jellegtelen darab. Nagyjából egy sávban azonban bronz- és csonttégelyt, és két bronzcsengőt találtunk, így minimum négy szálra kell, és lehet gondolnunk. A bronz tégely belsejében piros és fehér szemcsék vannak — a piperekészlet része lehetett. Korszakunkból számos lelőhelyről előkerült5, legpontosabban analógiáját Tápiószeléről ismerjük6. A csonttégely ismereteim szerint egyedülálló a Barbaricumban, hasonló, kenőcsös tégelyeknek meghatározott csonttárgyakat I-II. századi római sírokban7 leltek.

A 19. sír övdísze abban tér el az eddigiektől, hogy a füzérek sokkal rövidebbek, esetleg a comb első harmadáig érhettek, míg a másik három csaknem a térdig lelógott. Az övek ilymódon való díszítése térben és időben rendkivül széleskörű. Az Alföld területén a szarmata időszakból számos hasonló övet ismerünk, vagy a leletek elhelyezkedése alapján rekonstruálni tudunk: Felsőpusztaszer 32, sir;8 Kiskőrös - Csukás tó Rácz kút,9 6-7,8,11. sír; Hódmezővásárhely - Pehértó 3,7. sír;10  Szatymaz - Jánosszállási megálló 1. sír;11 Tápiószele 53. sir,12 Örvény,13 Hortobágy VI. halomcsoport, 27. sír.

összefoglalóan: úgy gondoljuk, hogy a gazdag sírokból előkerült díszes övek nem lehettek a mindennapi viselet tartozékai, hanem az ünnepi, halotti ruha ékszerei, mint a gyöngyökből fűzött nyakláncok és karperecek.

Az öveken talált gyöngyök kronológiai szempontból is nagyon fontosak. Ilyen szempontból azokkal a típusokkal érdemes foglalkoznunk, amelyek egyediek, ezért pontos analógiáik vannak és zárt időhatárok közé lehet sorolni őket. Gyöngyeink közül ki kell emelnünk a 25. sir betétes, hordó alakú, gerezdes gyöngyeit, valamint a 14. sír jellegzetes, zöld, fehér, piros szinti, hasáb alakú ékítményeit. Nem lehet véletlen, hogy színre, méretre teljesen azonos párhuzamaikat a Pekete-tenger északi részén összegyűjtött antik györgyök között15  találtam neg. Minfkét gyöngytípus egyaránt a II-III. századra datált.

A sírok II. század végi, III. század eleji korhatározásátegyéb tárgyak időrendi helyzete is alátámasztja: a vödröcske alakú csüngőcskék, a torquesek, más gyöngytipusok. Az eddigi kutatás azokat a sírokat, amelyekbe" eranv fiitterek, lunula alakú csüngők, arany gyöngyök kerültek elő, egyértelműen az első bevándarlók leletanyagának határozta meg.16  Ilyen alapon - a 24. 3Ír arany lunulája és barázdált arany gyöngyei alapján - igen korainak kellene tartanunk. Az elmondottak alapján viszont, a történelmi eseményeket is figyelembe véve , temetőnk népességét a II. század végén érkezett új hullámicai hozzuk kapcsolatba, és ennek a csoportnak kiemelkedő, gazdag, esetleg egyik vezető nemzetségével azonosítjuk.

 

Jegyzetek

  1. A feltárások 1973-74-ben kezdődtek, majd tervásatás formájában folytatódtak 1979-80-ban. A feltáráson munkatársként vettem részt. Köszönetet mondok az ásatást vezető Kürti Bélának az anyag feldolgozásra való átengedéséért.
  2. Párducz Mihály: A nagy magyar Alföld róraaikori leletei Dolgozatok, 1931. 143./továbbiakban: Párducz M. 1931./
  3. László Gyula: Avarkori pásztorkészségeink AÉ. III. folyam I. kötet A940/ 95.
  4. Párducz Mihály: Szarmata temető Hódmezővásárhely - Fehértón AÉ. III. folyam VTI-VIII-IX. kötet /1946-48/ 287288.
  5. Pl.: Kecskemét-Máriavárosi téglagyár, szórvány Párducz M. 1931. 128., Juhász Irén: Szarmata temető Endrődön BMMK 5. 1978. 87-113. 91. 7. sir
  6. Párducz Mihály: Szarmata sírok Tápiószelén AÉ. 77./195O/ 70. XIV.t. 2. kép la-e,
  7. Kiss Ákos: A mezőszilasi császárkori halmok AÉ. 84./1957/ 48. VIII. halomsir
  8. Párducz Mihály: A szarmatakor emlékei Magyarországon I. AH. XXV. Budapest 1941. 20-21.
  9. u.o. 13.
  10. Párducz Mihály: Szarmata sírok Hódmezővásárhely-Fehértón AÉ. III. folyam VII-VIII-IX. kötet /1946-48/ 233; 234.
  11. Kovács István: A jánosszállási jazyg temető Dolgozatok, 1914. 111.
  12. Párducz Mihály: Szarmata sírok Tápiószelén AÉ. 77./1950/ 69.
  13. Párducz Mihály: Az örvényi jazig lelet FA. III-IV./1941/ 159-165.
  14. Zoltai Lajos: Die Hügelgraber der römischen Kaiserzeit in Hortobágy Diss.Pann. 11/11. 293.
  15. Alekszejeva, E.M.: Archeologija SZSZSZR Gl-12 Moszkva 1978. 42;48. Anticsnje buszi Szevernogo Pricsomomorja
  16. Kőhegyi Mihály: Rajon pervava naszelenyija jazigov Vengrii MFMÉ. 1974/75-1. 323-327.
  17. Mócsy András: Kora római korszak = Orosháza története, Orosháza 1965- 109.

 

Kürti Béla:

AVAR KORI SIRLEIETEK A BÉKÉS MEGYEI GERLÁRÓL

1930 márciusában kerítéskarók elhelyezése közben avarkori ezüsttárgyak kerültek elő a Békés megyei Gerla község határában. A bejelentés elhúzódása miatt, mire a békéscsabai régészek a helyszínre érkeztek, az első sírt nagyrészt feldúlták. Bár a leletmentést vezető Goldman.-. György gondosan összegyűjtötte az első sír leleteit, megállapíthatjuk, hogy együttesük minden bizonnyal hiányos. A feldúlt sír kibontása azonban, mint alább visszatérünk rá, .a kora-avar temetkezési szokások ismerete.szempontjából igen fontos megfigyeléseket eredményezett.1

A kéthetes leletmentés során Goldman György 13 sírt tárt fel, melyek a kora- és középavar korba aorozható leleteket tartalmaztak: jellegzetes kora-avar gyöngysorokon kívül bronz piperekanál átlyuggatott töredéke, bronz csipesz, vaskések, csatok, orsógombok kerültek elő. A 13. sírból kikerült nagyméretű, gyöngyosüngőa fülbevalópár a középavar kor elejére utal.2

Az első sír férfi hallotját hanyatt fektették, fejjel észak felé, megközelítőleg észak-dél tájolással. Másvilági útjára bronz lemezes veretekkel díszített övet adtak rá, vaskést tettek mellé, a lábához pedig lovának szerszámzatát. Az előkerült két vascsat nyilván az övvel ill. a lószerszámmal kapcsolatos.

Az övdíszek a kettőspajzs alakú övveretekkel jellemezhető övek csoportjába tartoznak3. A gerlai 1. sírban 2 db kettőspajzs alakú övdíszt, 2 db pajzs alakú övdíszt, 3 db kisszíjvéget és 1 db nagyszíjvéget találtak. A vereteket - méretüktől függően - egy, két vagy három, gyöngysorokkal körülvett, gömbszelet formában kiemelkedő dudor díszíti; a külső, pajzs alakú mezőben fennmaradó helyet vékony indadíszek töltik ki. Valamennyi tárgy díszítése levezethető a nagyszíjvég kompozíciójából. A vereteket a külső szegélyen ugyancsak gyöngysor kiséri, lehajló szélük síma. A vízszintesen haladó csíkok /nagyszíjvég és kisazíjvégek felső pereme, kettőspajzs alakú díszek középső sávja, pajzs alakú díszek alsó szegélye/ háromszög alakú kivágásokkal díszített. A kettőspajzs és pajzs alakú díszeket hátul vastagon töltötték ki ólommal, melybe ácskapocsszerűen hajlított bronzdrótot erősítettek, s így illesztették a vereteket az övre. A szíjvégek kettős lapúak, az övre való felerősítésük két nitszeggel történt.

Bár a gerlai övdíszek motivumainak egészen pontosan analógiáját nem ismerem, egyes elemeik számos, hasonló típusú leletegyüttesben felbukkannak. A kör alakú központi dísz és az azt körülvevő kompozíció megtalálható a Kecskemét-Sallai utcai leletben, Kunágotán, Kunszentmártonban, Tiszavárkony-Hugyinpart 62. sírjában4, stb: a vékony vonalakból szőtt indaháló a kunszentmártoni ötvö3sírból ismerős5 ,a háromszög alakú bevágásokkal való díszítéshez is ismerek párhuzamokat /pl. ismeretlen lelőhelyű préselőminta a MNM-ban6 /.

A leletegyüttes igen fontos részét jelentik a lószerszám tartozékai. A rossz minőségű vasból készült csikózabla és hurkos fülű, ívelt, bordás talpú kengyelpár mellett 5 db lóhere alakú rojtosvégű veret; 3 db alul ívelten hegyesedő végű, felül bordázott sírna álszíjvég; egy hegyesedő végű, fonatos díszű szíjvég; és egy, a többinél szélesebb, alul ugyancsak ívelten hegyesedé, ékalakú kicsiny borákkal keretezett mezőben rácsmintás préselt szíjvég került elő. A lószerszámhoz tartozott még 20 db félgömbös dísz is. Valamennyi lószerszámdísz bronzlemezből készült, vele együtt préselt ezüstlemez-borítással. A félgömbös díszek felerősítése a hátlapjukhoz forrasztott hurokszerű bronzkampókkal, az összes többi szíjvégé ácskapocsszeru bronzpánttal történt.

A fent bemutatott lószerszámok az avar korszak legjellegzetesebb leletei közé tartoznak. Analógiáik a Kárpátmedence számos lelőhelyén előfordulnak, felsorolásuktól jelen esetben eltekintünk. Kunágotával kezdve valamennyi párhuzam a sír kora-avar keltezése mellett szól. Ami a ritkább típusokat illeti: a kettős bordából kialakított hármas fonat lószerszámdíszként is igen gyakori /Csóka, Fönlak, Szeged-Kundomb , stb/, ezekben az esetekben azonban a forma nyujtottabb, a hurkok száma is eggyel több.

A préselt rácsminta is gyakori kora-avar díszítőmotívum /Bácsujfalu, Győr, Környe8 , stb./.

A lószerszám vereteinek darabszáma, előkerülési módja semmiféle rekonstrukciós lehetőséget nem ad számunkra, cserébe azonban egy fontos megfigyelés kárpótol bennünket: a lószerszámdíszek előkerülésének helye. Ha bolygatott is volt az 1.sz. gerlai sír, azt minden kétséget kizáróan meg lehetett állapítani a helyszínen, hogy a lószerszám valamennyi darabja egy helyről került elő: eredetileg a jobb lábszár fölött egy kupacban helyezkedtek el.

A lelet értékelésével kapcsolatban az alábbiakban röviden összefoglaljuk az avar lovastemetkezések fő típusait9:

a/ az első, legáltalánosabban elterjedt típusba tartoznak azok a lovassirok. ahol a halottal egy sírgödörbe /jobb vagy bal oldalára, esetleg a lábához vagy a fejéhez/ helyezték egykori hátaslovát /olykor a vezetéklóval együtt/;

b/ a másik, legalább ennyire általánosan elterjedt szokás a lónak teljesen külön gödörbe való eltemetése /lósir/;

c/ az előbbiektől élesen elváló temetkezési.

b/ az előbbiektől élesen elváló temetkezési szokást különitett el 1955-ben Kovrig Ilona10. Sok esetben - a halóttói gyakran jelentős távolságban - külön gödörben eltemetve bukkantak rá a lószerszámokra, melyek gyakran égetés ryomait mutatták. Lócsontok ilyenkor nem kerültek elő. Ezt a temetkezési szokást a feldolgozó joggal tartotta az avarság legkorábbi hullámára jellemzőnek, s Belső-Ázsiából eredeztette.

Az elsőként ismertetett szokás inkább a koraavar, a második inkább a későavar korra jellemző. Az első esetben egész lovat az ún. nyúzott lóbőrös temetkezést egyaránt találunk; a másodikban kizárólag egész lovat. A lovat mindkét esetbén felszerszámozták.

A Kovrig Ilona által elkülönített szokás magyarázatát néprajzi párhuzamokból ismerjük: a halott temetésével egyidejűleg feltorolt lovának lenyúzott bőrét kitömve a sír fölé /mellé/ felszerszámozva póznára tűzik. Bizonyos idő elteltével /általában 40 nap/ ismét összegyűlnek a rokonok, a a felnyergeit hátast elégetik, a lószerszám megégett maradványait kis gödörben a sír mellé elássák. /Olykor a sír földjébe temetik őket - a két szokást azonos gyökerűnek tekinthetjük./11

A gerlai 1. sír környékének feltárása bebizonyította, hogy a sír közvetlen környékén lótemetkezés nem volt /a sírban sem voltak lócsontok/, a lószerszámok nem külön gödörből kerültek elő, így számunkra úgy tűnik, hogy az eddig ismert kora-avar temetkezési szokásokat eggyel gyarapíthattuk. E típust röviden jelképes lovastemetkezésnek, vagy még inkább lószerszámos temetkezésnek nevezhetnénk. Hasonló megfigyeléseket Rosner Gyula is tett a Gyönkvásártéri /Tolna m./ 38. sir leleteinek közlésekor 12/ő azonban nem elemezte e szokást/. Az említett sírban a VI. sz. utolsó negyedére datálható agyagedény mellett csontcsat, hurkosfülű kengyelpár /a gerlaiak pontos párhuzama/, sabla, vascsat került elő - a sír jobb oldalán, részben a sírgödrön kivül. /Ez egyértelműen az utólagos beásásra utal./ Ez a megfigyelés egyezik B.Nagy Katalin megfigyeléseivel,13  melyek szerint a székkutasi temető 239. sírjába a lószerszámot utólag ásták be. A halott mellkasán tárta fel az 51. sírban is a lószerszámokat, melyek típusaikban is közeliek a gerlaiakhoz. Ez a sír egyébként kettőspajzs alakú övdíszei alapján is a gerlai 1. sír közeli párhuzamaként említendő. Ez a kettős párhuzam különösen fontos számunkra néhány más, itt nem ismertethető koraavar problémakör vizsgálatakor.

 

Jegyzetek

  1. Ezúton mondok köszönetet Goldman Györgynek, hogy a gerlai sírokat a helyszínen tanulmányozhattam, ill. a leleteket feldolgozhattam.
  2. Lelőhelyünk feltehetőleg azonos a Csallány Dezső által 1950—ben végzett leletmentés színhelyével. Ő akkor 11, jellegtelen mellékleteket tartalmazó sírt tárt fel, melyeket griffes-indásoknak határozott meg: Csallány Dezső: Archaologische Denkmaler der Awarenzeit in lütteleuropa. Bp. 1956. 117.
  3. A nagyszámú kettőspajzs alakú veret lelőhelyeinek felsorolása helyett utalok a kecskeméti avar konferencián 1980. okt. 22-én tartott "Avar sírok Csanyteleken és Gerlán" c. előadásomra, melyben ezen övtípus főbb kérdéseit foglaltam össze.
  4. Kecskemét: H.Tóth Elvira tanulmánya az Acta Arch. Hung. 1980. évi kötetében, s.a.; Kunágota: Hampel, Joseph: Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn. III. Braunschweig, 1905. Taf. 261. 2a; Kunszentmárton: Csallány D.: A kunszentmártoni avar-kori ötvössír. Szentes, 1933. I.t. 1; Tiszavárkony: közöletlen lelet a szolnoki múzeumban; a kecskeméti múzeum kiállításán láttam A980.okt.22./.
  5. Csallány D., i.m. I.t.1-5.
  6. Fettich Nándor: Az avarkori műipar Magyarországon. Bp. 1926. /Arch.Hung.I/ VII.t. 2.
  7. Csóka: Kovrig, Ilona - Korek, József: Le cimetiere de l'époque avare de Csóka /CokaA Acta Arch.Hong. XII /196O/ XCVIII.t.; Fonlak: Fettich N., i.m. IV.t.18; Szeged-Kundomb 102. sir: közöletlen lelet a szegedi múzeumban. Anyagát az avar corpus számára Salamon Ágnes dolgozta fel.
  8. Bácsújfalu: Csallány D: A bácsujfalusi avarkori hamvasztásos lelet. Adatok a kuturgur-bolgárok /bunos/ temetési szokásához és régészeti hagyatékához. Arch. Ért. 80 /1953/ XXXIII.t. 1-2.; Győr: Hampel J. i.m. Taf 479. 84/2.; Környe: Salamon, Ágnes - Erdélyi, István: Das völkerwanderungszeitliche Gräberfeld von Környe. Bp. 1971. /Studia Arch.V./ Taf. 16.3; Taf. 20.24.
  9. Az avarkori lovastemetkezésekkel foglalkozó szakirodalom részletes felsorolásától felment Bóna István legutóbb megjelent tanulmánya: A Szegvár-Sápoldali lovassir. Adatok a korai avar temetkezési szokásokhoz. Arch. Ért. 106 /1979/ 3-30.
  10. L.Kovrig Ilona: Adatok az avar megszállás kérdéséhez. Arch. Ért. 82 /1955/ 30-44.
  11. A néprajzi párhuzamokat 1. László Gyula: A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. Bp. 1943. /Arch. Hung.ZXVII/ 55-56; uő: A honfoglaló magyar nép élete. Bp. 1944. 484. - E temetkezési szokás ázsiai párhuzamaira legutóbb Tomka Péter hívta fel a figyelmet a kecskeméti avar konferencián A980.okt.21/ tartott előadásában.
  12. Rosner Gyula: Újabb adatok Tolna megye avarkori történetének kutatásához. = A szekszárdi Balogh Ádám Múzeum Évkönyve, 1970. 71-72.
  13. Külön köszönettel tartozom B.Nagy Katalinnak, aki a Székkutasi temető leleteit, megfigyeléseit készséggel bocsátotta rendelkezésemre, ezáltal is lehetővé téve, hogy a korai avar leletanyagban végzett kutatásaimban teljesebb képet nyerjek.

 

3. Nagy Katalin:

AZ AVAR "TüSZŐS" ÖV

A magyar régészeti szakirodalom az avar övek egyrészével kapcsolatban többször használja a széles, illetve a "tüszős" megjelölést. Mit jelent a tüsző? A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint erszénnyel ellátott széles öv; erszény, főleg övön lévő erszény; kis zacskó, szelence.

Általánosságban is /László Gy/ és egy-egy leletegyüttes kapcsán is /Kovrig I, Török Gy, Szabó J, Gy., Garam E, Csallány D/ a széles vagy tüszős övön 5-10 cm széles bőrövet értünk, melyet gyakran a hátközépen 3 vagy 5 fémlap díszít. Székkutas Kápolnadűlő avar temetőjének 396. sírjában megfigyelt övgarnitúra is ehhez az övtípushoz tartozna, ha az ásatót a nagyon szerencsés leletkörülmónyek és megfigyelési lehetőségek nem épp az ellenkezőjéről győzték volna meg. Ebben az esetben a mindössze 2,5 cm széles, tehát keskeny bőrövre szerelték fel az övdígzeket.

A 396. sír ismertetése: fülke3Íros temetkezés volt. A derék magasságában a gerincoszlop alatt magas óntartalmú, ezüstözött bronzlemezből készült, öt részből álló disz volt. Mindegyik hátlapjával felfelé, vagyis a halott felé volt. A 2,5 x 4 cm-es téglalap alakú központi bronzleaiezt kék üveg és tagolt ezüstlécek díszítették. Négy szegeccsel kapcsolták a bőrövhöz. Ehhez felülről és alulról, - a gerincoszlop irányával egyezően - két-két bronzlapból összeillesztett, ívesen záródó lemeztok csatlakozott /széles, de rövid lemezszíjvégre emlékeztető forma/. A lemeztokok hátlapján textillenyomat, bennük szervesanyag és vasléc volt. A 7,5 cm hosszú, kissé ívesen hajló vasléc összefogta a téglalap alakú központi bronzlemezt és a két lemeztokot. A központi bronzlemez jobb és bal oldalán egy-egy háromszög alakú, tagolt ezüstléccel díszített bronzlemez volt. A középső és az egyik háromszögletű dísz hátlapjához tapadva megmaradt a 2,5 cm szélességű bőröv egy darabja is. Itt kell megjegyeznem, hogy a lemeztokokat 2-2 szegeccsel kapcsolták össze - több lyuknak vagy szegecsnek nyoma sem volt! A szegecsfejek mindkét oldalon szorosan hozzátapadtak a lemezekhez.

Az ötrészes dísz két oldalán - szintén derékmagasságban és a test alatt - két-két négyzet alakú, ezüstözött vaslap volt, melyeket négy-négy szegeccsel kapcsoltak az övhöz. Az ötrészes díszhez közelebb eső vasövdíszek alatt egy-egy ezüstözött bronzlemezből készült kisszíjvég volt. A bal medencén, a bal combcsonton és a bál medence, valamint a bal combcsont szögében volt a vaskés, vaskarika, téglalap alakú vascsat, tagolásokkal díszített bronzcsat és az ezüstözött kettős bronzlemezből készült nagyszíjvég. Az utóbbit szintén tagolt ezüstlécekkel díszítették. A lábfejnél - másodlagos helyen, valószínű a derék tájékáról leszóródott - apróbb vasdarabok, ezüstözött bronzlemezdarabok, kovakő és tojás voltak találhatók.

Hasonló övek a következő helyekről kerültek elő: Szeged-Fehértó A 41., 63., 94./?/ sír; Szeged-Kundomb 52., 71., 83., 179. sír; Szeged-Makkoserdő 241.sír; Vác-Kavicsbánya 10., 125.sír /Tettamanti Sarolta szíves szóbeli közlése alapján/, Jánoshida 16., 125. sír /Erdélyi: A jánoshidai avar temető Rég.Püz 1958/; Gyöngyöspata 6. sír /Szabó J. Győző szíves szóbeli közlése/; Győr-Téglavető dűlő 58. sír/?/; Andócs 115.sír /Garam: Avar temetők Andócson PA 1972 156.175./; Kerepes E Sir; Halimba 71.sír; Solymár 24.sír /Török Gy: VII.századi sírok Kerepesről PA 1973.113-134. és 18-19. jegyzet/; Alattyán-Tulát 224.226.,413.,506., 617/?/. sír /Kovrig: 128-129./ Kovrig Ilona az alattyáni temető feldolgozása során azt figyelte meg, hogy a 3 és 5 részes övdíszek szerves tartozéka a vasból készült "alátétlemez". Börzsönyi Arnold is hasonlót figyelhetett meg a téglavető dűlői 58. sírban: "Bronzlemezek, talán övkapcsok, egyik félkörös, másik téglaidomú; ...A lemezek alján állhatott a kapcsoló szerkezet, sajnos azonban, vasszerkezetből állván, nagyon kevés, csak egy vastagabb vaspánt maradt meg belőle." /AÉ 1902.19-20./

Székkutason a lemeztokokban és a központi téglalap alakú bronzlemez hátlapján szervesanyag maradványait figyeltük meg. A Török Gyula által föltárt és ismertetett kerepesi E sír ívesen záródó lemeztokjaiban is "növényi anyagból készített hevederszerű csík volt" /FA 1973.121./.

A Székkutas-Kápolnadűlő 396.sírja alapján a következőképpen gondoljuk az ötrészes dísz fölszerelését a keskeny övszíjra: a 7,5 cm hosszú, kb 1 cm széles és 2 mm-nyi vastag, kissé ívesen hajló vaslécet bevarrtak bőrbe. Az igy elkészült lapos pólya felső és alsó végére ráhúzták a vékony oronzlemeztokokat, melyeket 2-2 szegeccsel a pólyához és egyben a hátlapot az előlaphoz is erősítették, majd a pontosan közéjük illeszkedő üvegdíszes lemezzel együtt, - a 4 szegecs segítségével - az övszíjra szegecselték. A két háromszögletű lemezt és a többi övdíszt ezt követően, szintén szegecsek segítségével kapcsozták az övre. Fenti elképzelést megerősíti, hogy a székkutasi sír lemeztokjaiban bőrmaradványt, sőt a bérszélben varrótűtől származó lyukakat találtunk, valamint az, hogy a kerepesi E sír lemeztokjaiban Stieber József növényi eredetű anyagot határozott meg /PA 1973.122. 15. jegyzet/. Emellett szólnak a székkutaai, győri, alattyáni sírokban megfigyelt alátétlemezek vagy vaslécek is. A bepólyázott vasléc több célt szolgált. A vasléc biztonságosan, rugalmasan fogta össze a három díszt, de nem tölthette ki a lemeztokokat. Ennek nyilván az volt az oka, hogy a vastagabb és szélesebb vas túlságosan merevvé tette volna az övnek ezt a részét, következésképp használatát kényelmetlenné a viselőjének. A keskeny, de egyben rugalmas vaaléc bepólyázás nélkül előbb-utóbb kilyukasztotta volna a vékony lemeztokokat. A bepólyázott vasléc rugalmas maradt, kitöltötte a vékony lemeztokokat, s így a lemezek összenyomódását vagy idő előtti átszúródását megakadályozta.

Miből gondoljuk, hogy nem a széles övszíjra szerelték föl a fémdíszeket? 1, Székkutas 396. sír ötrészes övdíszénél 2,5 cm szélességű bőrmaradványt találtunk. 2, E sír lemeztokjainak hátlapját, vagyis a test felé eső oldalát textillenyomat borította. Ez vagy azt jelentette, hogy a halott ruhájával és nem a széles bőrövvel érintkezett a hátlap, vagy azt, hogy a széles bőrövet textillel vonták be /utóbbi lehetőségre Horváth Perenc kollegám hívta fel figyelmemet/. A második feltételezést gyengíti, hogy a sírban talált bőrmaradványokon vagy fémdíszek hátlapján nem észleltünk textillenyomatot. 3, Vasléc volt a lemeztokokban, ami biztonságosan összefogta a három díszt. Ehhez hasonló funkciót az alattyáni sírok vas "alátétlemezeinek", ill. a győri sír vas "kapcsoló szerkezetének" is adhatunk. Széles övre vasléc nélkül is jól fölszerelhetők a díszek. 4, A lemeztokokban csak 2-2 szegecs volt. További lyukaknak vagy szegecseknek a nyomaival sem találkoztunk. A széles övre a három dísz vasléc nélkül is biztonságosan fölszerelhető, hiszen a díszeket könnyedén lehetne a hátlapjaik alatt húzódó bőrhöz kapcsolni. Persze ehhez to vábbi szegek kellenének. Ha csak kettővel és a lemeztokok sarkainál, - ahol ténylegesen találjuk ezeket - szerelné föl, akkor a lemeztokok ívesen záródó részei szabadon elmozdulhatnának az övtől. 5, A lemeztokokban csak akkora hosszúságú szögeket találtunk, amekkora a lemeztokok bősége /=4-6 mm/, s a szegecsfejek minden esetben szorosan hozzátapadtak a lemezekhez. Tehát sehol nem tapasztaltuk, hogy a szegecsfejek és a lemezek között ott lett volna a valamikori bőrvastagság néhány millimétere. 6, 8—10 cm szélességű bőrövmaradvány eddig még sehol nem került elő. 7, Kétoldalasan, nagyjából egyformán és művesen kialakított övdíszéket csak a szíjak végein találunk az avar korban Ais- és nagyszíjvégek/. A hátközépdísz szabad végein lehettek az ívesen záródó lemeztokok is.

 

Trogmayer Ottó:

A CSONGRÁDI VÁR

Csongrád városrendezési terveinek elkészítése során kaptam azt a feladatot, hogy az egykori csongrádi vár helyzetéről tájékoztassam a tervezőket. E munka során összegyűjtöttem a föllelhető összes eddigi anyagot. A felvetődött problémákra természetesen csak részben tudok válaszolni, mégis úgy vélem, hogy megyénk első ispánsági központjáról való ismereteinket helyes és szükséges ismételten összefoglalni. Köztudott, hogy első említése a XI. századra esik, . pontosabban a helynév említése a Garamszentbenedeki apátság adománylevelében /1075. vö. Győrffy Gy. : Az Árpád kori Magyarország történeti földrajza/. Ugyancsak szerepel a helynév a dömösi apátság alapítólevelében is. Jóllehet az említett oklevelekben a várról nem szólnak, de a helynév Cernigrad, illetve Cerungrad egyértelműen utal az akkor már szükségszerűen létező fekete várra, azaz földvárra. A XII. század közepén Idrisi nagy és népes városkánt említi /1153/, ami természetesen részint toposként értelmezhető, részint azonban bizonyíték a meglévő ispánsági központra.

A XII. század végén tehát bizton számolhatunk az erősséggel, és nem meglepőkAnonymus sorai, melyek a vár keletkezését a honfoglalás utáni időszakra teszik: "...Ond fia Ete sok szlovént gyűjtött össze, s Alpár vára meg a Bőd rév között igen erős földvárat építtetett, melyet a szlovének a maguk nyelvén Csongrádnak azaz fekete várnak neveztek." Anonymusnál a helynév Surungrad alakban fordul elő. Nem kétséges, hogy Anonymus etimológiája ebben az esetben helyes, az már más kérdés, hogy mikorra keltezhetjük  az egykori vár felépítését. Nem tartjuk ugyanis valószínűnek, - hiszen ez példa nélkül állna - hogy a magyarok által épített várat szláv névvel illették volna. Inkább valószínű, hogy honfoglaló elődeink a korábbi bolgár uralom alatt épített erősségbe telepedtek. Feltételezhetjük, hogy ennek a korszaknak az emlékét őrzi a Tisza bal partján mindmáig élő landor tó, landor fok helynév, mely feltehetően az egykori Nándor bolgár rontott alakja. Elképzeléseink szerint Csongrád a bolgárok határvára lehetett, s talán a Duna-Tisza közi homokpuszták gyepüje választotta el a frank illetve bolgár érdekszférák határait.

A tatárjárás után a megyeszékhely Szegedre került, s Csongrád a szegedi királyi várhoz tartozott, fontos földrajzi helyzete azonban feltételezni engedi, hogy újjáépítették, hiszen itt keresztezte a Tiszát a Tiszántúlról Budára vezető út. nyilvánvalóan nem elhanyagolható a Kőrösnek mint kereskedelmi útvonalnak szerepe sem.

A török uralom alatt felújították az erődítményt. 1558ban már vannak adataink a török őrség fizetéséről. Nagyon fontos számunkra egy 156l-es magánlevél, melyet a gyulai várkapitány, Kerecsényi László írt Nádasdy Ferencnek. "Az terek... im keth kastelth chynanak, egyiket temerkent, ez imar kéz, masikat chongradon" Adatunk közel egyidős a Pusztaszerre utaló híradással, mely szerint az egykori templomot a török ott is megerősiti.

Feltételezéseink szerint a Tisza jobb partján vezető budai hadi út védelmére építik ezeket az erősségeket, ha azonban a Tisza jobb partján állott volna az a csongrádi vár, melyről korábbi adataink már vannak - a janicsárok fizetéséről -, erre nem lett volna szükség. Csongrád a török uralom alatt szultáni khász város, 1665 körül Evlia Cselebi az alábbiakban ír róla: "A Tisza partján négyszög alakú kis palánka, melynek tömésfala azonban tíz lépés vastag. Van két kapuja és öt erős bástyája." Itt tehát egyértelműen kis földvárról van szó, azt nem tudjuk, hogy ezen belül avagy kívül - ez utóbbi valószínűbb - helyezkedtek el a török utazó által említett mecsetek, dzsámi kolostor, medresze, elemi iskola, fogadó és a kicsiny bazár. Az 1687-es felszabadulás után valószínűleg az egész település elpusztult, mint arra később visszatérünk.

A fellelhető kartográfiai adatokat Hrenkó Pál dolgozta fel /Geodézia és Kartográfia 1977. 423 pp./. Eredményeit összefoglalva az alábbi képet kapjuk. 1514-ben Lázár deák, majd 1546-ban Giacomó Gastaldi térképein a város a Tisza bal partján fekszik, a Kőrös északról határolja. Ez a két térkép szolgált alapul majd két évszázadon át, vagyis Csongrádot minden esetben a Tisza bal partjára helyezték s ez nem lehet véletlen. Egyedül Zsámboky János 1579-es térképén szerepel Csongrád a jobb parton. Hrenkó szerint itt az 1561ben épitett kastellumról lenne szó. Az első kettős elnevezés 1699-ből származik, amikor is Stephan Vallner két Csongrádot jelölt: a jobb parton Csongrád, a bal parton Alt Csongrád megnevezéssel.

1716-ban Cyriacua Blödtner ugyancsak két Csongrádot jelöl. Blödtner térképén Csongrád szigeten fekszik, melyet a Tisza két ága ölel körül, a katonai raktár és katonai táborhely azonban a böldi révhez közelebb fekszik. 1732 körül Mikovinyi Sámuel elsőként rajzolja be térképére a Cselebi által említett várat, mely a Tisza jobb partján feküdne, az 1784. évi katonai felmérés pedig jelzi, hogy a belváros és az új város között az ún. kerekárkon töltés vezet át. Ez a kerekárok szembe esik az egykori Kőrös-torkolattal.

Rózsa Gábor kutatásai és terepbejárásai során a többszörösen említett alt Csongrádot egy középkori faluval azonosíthatjuk, mely a böldi révvel szemben feküdt a török utáni pusztulás maradványaként, de semmiképpen sem azonosítható a történeti Csongráddal. Ugyanígy nem azonosítható a várhát nevű határrész sem. Azt hiszem, az 1716. évi felmérés adja a legjobb információt a középkori Csongrádról. Eszerint világosan látszik, hogy a csongrádi vár egy nagy szigeten fekszik, melynek északi szegélyén van az ún. kerekárok,  az egykori Kőrös torkolata. E felmérést látszik igazolni Bél Mátyás 1732-ben készült leírásai "A Tisza oly tág kanyarában találhatók nyomai a hajdan igen erős várnak, hogy párezres sereg el tudta rekeszteni és a legnagyobb biztonsággal meg tudta védeni. A bejárati részt ugyanis körbeveszik a kanyarulat szűk és szoros medrei, ha pedig a mély árok megtelik vízzel és mindkét oldalról összeköti az árkot, nehezen bevehető szigetet képez. Ezt a tényt szemléltetik az egykori árok maradványai, noha kevesebb bizonyíték van az erődítményre, mint amennyit ugyanez a távolság megkövetelt volna. Mindenesetre a kanyarnak csak egy belső zugában, a Kőrös védelmet nyújtó folyásával, mely tőle északra van, volt megerősítve, felépítve és igen mély árkokkal körülvéve a vár. Ezt még a törökök is vitézül védték. Ma a használaton kivüli árkokon kivül semmije sincs, ezek között áll gróf Károlyi Sándor úri lakóháza. A kanyar más része dél felé egy régen híres, ma már jelentéktelen városkában és nádasokban végződik." /Téglássy I. fordítása/. A Kőrös csak akkor lehetett északra a vártól, ha az a bal parton volt. Az említett Károlyi-féle ház az 1769-ben épült külső városi nagytemplommal szemben állott, az 1722-ben épült belvárosi templomról Bél Mátyás meglepő módon nem tudósít. Mindenképpen tanulságos Váry Gellért egy mondata: "Minthogy a Tisza folyásának ereje nem a rétek, hanem a város oldala felé irányult, s abból majd minden évben egy-két szélső ház beomlott, azért előbb köveket hordtak a Tisza partjára, hogy azok legyenek a gátak a partok alámosása ellen." Ez azt jelenti, hogy a csongrádi várat a XIX. század közepén már teljesen elmosta a Tisza. A lehetséges régészeti adatokat G. Szénászky Júlia gyűjtötte össze, aki több ásatást is végzett. Feltárásai /Ék köz, Ék utca, Kígyó utca, Öregvár utca, Várköz/ egyértelműén bizonyítják, hogy e területen, vagyis a mai Belváros területén nem számolhatunk középkori objektumokkal, hanem az a XVIII. századtól telepedett be. Különösen fontos megfigyelése, hogy a belvárosi templom parókiájánál, a kerekárok partján újkőkori telepnyomokat talált. Ez azt jelenti, hogy a kerekárok valamikor a Kőrös természetes partja lehetett, vagyis nem mesterséges sáncárok.

Sajnos, a középkori hidrogeológiai viszonyokat ma már csak fúrómunkák sorozata alapján tudnánk rekonstruálni és ez nem is a régészek feladata. Elképzeléseink szerint helytállóak a Lázár deák-féle felvételek: Csongrád vára a IX. században a Kőrös-Tisza szögében épülhetett. Valószinünek tartható, hogy a vár sáncárkába a Kőrös vizét vezették, a hatalmas árvizek, majd a Tisza áttörése, a Kőrös medervonalának megváltozása azután a török időszak végén a várat rövid idő alatt elmosta. Ezzel egyidejűleg szüntelenül pusztította a mai belváros területét is. A török kori castellum talán a mai újváros helyén állhatott, esetleg elképzelhető, hogy a Károlyi-házat is ebből és a többi török építmény romjaiból építették fel. A török kornak jelenleg egyetlen emléke egy turbános sírkő a csongrádi múzeumban. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy középkori cserépanyag oly szórványosan került csak elő, melyből alig-alig lehet lakott településre következtetni a mai város területén.

 

Vályi Katalin:

SZER MONOSTOR 1980. ÉVI FELTÁRÁSA

1973-74-ben került sor Ópusztaszeren az ún. St. Galleni típusú templomhoz tartozó kolostorazárny feltárására. Az ásatást Trogmayer Ottó vezette. A templomoktól több mint 20 m-rel D-re fekvő legrégibb kolostorépület pincéjét tárták fel ekkor, melynek hosszanti tengelye közel K-Ny—i irányú, tehát a templommal nagyjából párhuzamos. A kőből készült, 1 m széles falak arra engedtek következtetni, hogy esetleg több emeletes, lakótorony szerű építmény állhatott itt. A 3 helységből álló pince DK-i és DNy-i sarkánál is falcsonkok nyúltak D-i irányba, melyek a kolostorépület folytatására utaltak. Ennek a felderítésére indítottunk ásatást ez év áprilisában, a már feltárt koloatorszárny DNy-i sarkától Dre. Hat hónap alatt több mint 500 m2-t tártunk fel, s az ásatás eredményeit a következőkben összegezhetjük.

Területünkön is /akárcsak a már korábban feltárt kolostorépületek területén/ a legrégebbi településnyomot az árokrendszerek jelentik. Mivel sem temetkezések, sem korábbi ásatások nem bolygatták meg területünket, néhány szelvényünkben egész nagy felületen ia megfigyelhettük az árkokat /13 m hosszú a leghosszabb árkunk/. Szélességük 20-40 cm között, mélységük 10-30 cm között váltakozik.

Szinte mértani egyenességgel haladnak, ill. 2 helyen derékszögben vágják egymást. Az árkok alján különböző átmérőjű és mélységű karó- ill. cölöplyukak vannak /a legmélyebb 60 cm!/, melyek általában ferdén mélyednek a talajba. Akárcsak a korábbi feltárásokon, itt ia igen szerény leletanyag került elő belőlük: kevés állatcsont és nóhány X-XI. századra jellemző caeréptöredék. Az ehhez hasonló árokrendszerek gyakoriak kora Árpád-kori falvainkban. Rendeltetésükről biztosai nem tudunk, feltehetőleg különböző gazdasági célú földterületek elhatárolására készített oövénykerítések nyomai lehetnek.

Az árokrendszerek után korban maga a kolostorépület következik. A már korábban feltárt kolostorrész Ny-i végén még egy helységet sikerült feltárnunk, mely szinte pontos tükörképe az épület K-i végén lévő helységnek. /A K-i helység méretei: 13,60 x 8,42 m, a Ny-i pedig 13,65 x 8,58 m./ Ezzel az E-i kolostorszárny 4 helységből álló, majdnem 3zirmetrikus építménnyé bővült. Ehhez az új Ny-i helységhez csatlakozik D-i irányban a több mint 60 m hosszú Ny-i kolostorszárny, melynek a végét sajnos az idén nem sikerült elérnünk. Eddig 5 nagy, 10-11 m hosszú helyiséget különitettünk el, szélességük a kolostorszárny E-i végén 4,5 m, D-i végén az utolsó helyiségnél szélesebb: 5,80 m. A falakat még a középkorban igen gondosan kibányászták, ezért általában csak az alapozási árokba visszahullott törmelék jelezte az irányukat /helyenként csupán néhány cm-es vastagságban./. Az ÉD-i irányú falakat kb 1/2 m-rel magasabban alapozták, mint a KNy-i irányúakat - legalább is az első három helységnél -, s az előbbiek általában keskenyebbek is. A 3. helység után az ED-i irányú falak enyhe töréssel folytatódnak; ez talán arra utal, hogy a további helyiségeket később építhették a kolostorhoz.

A kolostorszárny területén 3 db kenencét tártunk fel. Az 1.sZ. kemence 170 cm hosszú, 125 cm széles, földbe mélyitett kenyérsütő kemence volt, melyet az É-ról számított 2. helyiségben találtunk. Szájnyílása a D-i oldalon volt, előtte ugyanolyan széles és kb. 2 m hosszú előtérrel. A kívülről szögletes, belülről ovális alakú kemencét anyagba rakott téglákból építették. Boltozatát élére állított téglásból képezték ki, melyek közé éktégla helyett gyermekököl nagyságú kavicsokat raktak. A kemence alját szintén téglákkal fedték, melyen néhány cm vastaghamuréteget találtunk. Az előteret K-i éa Ny-i oldalán is téglafallal erősítették meg, ezt utólag építették a kemencéhez. Az épen maradt K-i oldalfalban egy 12 cm-es átmérőjű gerenda helyét láthatjuk, vele szemben a Ny-i oldalon cölöplyuk jelzi a másik gerendát. Ezek a nem caradandó anyagból készített tetőszerkezet tartógerendái lehettek. Az előtér Ny—i oldalfalát egy későbbi gödör ásásakor részben elpusztították. Az előteret a kemence használatának megszüntekor hulladékgödörnek használták: sok edénytöredék és állatcsont került elő innen.

A kemence közvetlenül a K-i kolostorfal belső oldalánál van, de a rétegtani viszonyok alapján sem könnyű eldönteni, hogy a kolostor építése előtt, működése alatt vagy pusztulása után építették ill. használhatták. Az egyidejűséget kizárni látszik az a tény, hogy egy épületen belüli kemencének nincs szüksége fedett előtérre. Ka a kolcstort akkor építették, amikor a kemence már állott, csodának tűnhet, hogy az alapozás kiszedésekor sem sérült meg jobban a kemence /a K-i oldaláról ugyan 2-3 aor tégla hiányzik/. Valamint az is furcsa, hogy a kolostorfalnál 60 cm-rel mélyebbre van alapozva a kemence. Legvalószínűbb, hogy a kolostor pusztulása után, a XI-XII. század fordulóján használhatták - pontosabb datálásához a teljes anyag feldolgozása szükséges.

A 2. sz. kemencét a kolostorszárny legészakibb helységében találtuk. A 140 x 120 cm-es, D-i oldalán egyenes falú, . az É-i oldalán lévő szájnyílása felé fokozatosan elkeskenyedő kemencét agyagalapozásba, téglákból rakták. DNy-i sarkát egy későbbi gödör ásásakor elpusztították. Szájnyílása előtt hamusgödör volt, s a kemence alját is vastag hamu és faszén-réteg fedte. Igen rossz állapotban került elő, szinte csak az alaprajzát tudtuk megállapítani. Beszakdt boltozatának téglatöredékei között kőtöredékeket is találtunk.

A 3. sz. kemencét az É-ról számított 4. helységben találtuk. A 140 x 120 cm-es, téglalap alakú kemencét igen érdekes technikával építették: az agyagalapozásba a nagy ternésköveket és a téglákat felváltva ill. beverve rakták. A réseket kisebb kőtörmelékkel éa agyaggal töltötték ki. Boltozata beszakadt. Szájnyílása az É-i oldalon volt, előtte hamugödör. A kemence DNy-i sarkát egy késő középkori kút ásásakor pusztították el.

A kolostorszárny D-i végén, az elpusztult éa kitermelt kolostorfalak fölött a késő középkorban Szer mezőváros házai állottak. A településnek egy házát sikerült részben feltárnunk, ugyanis későbbi bolygatások miatt nem tudtuk a teljes alaprajzot megfigyelni. Egy 9 m hosszú, 5 m széles ház-részlet döngölt agyagpadlóját találtuk meg, rengeteg cölöplyukkal átvágva. A ház tengelye kb KNy-i irányú lehetett. ÉK-i sarkában találtuk meg a tűzhelyet, melynél: vastag agyagtapasztásába nagyon sok edénytöredéket dolgoztak bele. Pár cm-rel felette egy hasonló tapasztású, szintén erősen átégett agyagréteg a tűzhely felűjításáról tanúskodott. Az alsó tűzhely ÉK-i sarkán bontás közben egy 1363-ból származó ezüstdénárt találtunk, ami a ház használatát egyértelműen Mária uralkodásának idejére datálja. Itt szeretnék köszönetet mondani Nagy Ádánnak a soron kívüli és villámgyors pénzmeghatározásokért, .amivel nagy mértékben segítette munkámat.

Az ásatás legfiatalabb leleteit az ugyancsak a kolos— torszárny D-i vége fölött talált 3 db kút anyaga alkotta. A 3 kút egymástól 4-5 m-re volt, átmérőjük: 130, 130 és 150 cm. Mindhárom kútból gazdag leletanyag került elő; sok edénytöredék, állatcsont és kisebb vastárgyak. Az 1. sz. kútban találtuk a legtöbb és legszebb anyagot: közöttük teljesen ép edényeket, kályhaszemeket is. A 3. sz. kútban sikerült egyedül megfigyelnünk fagerenda- ill. fabélés nyomait. Mindhárom kutat csak a vízszint eléréséig /kb, 2 m-es mélységig/ tudtuk kibontani, mert a feltörő víz által alámosott kútfalak összeomlással fenyegettek. A 3 kutat közel egyidőben, esetleg közvetlenül egymás után használhatták, a leletanyag alapján a 16-17. században. A feltárást jövőre D-i és K-i irányban szeretnénk folytatni.

Szeretnék köszönetet mondani Trogmayer Ottónak, aki lehetővé tette az ásatás folytatását, s szakmai tanácsaival mindvégig segítette munkámat, Nagybata Józsefnek, aki négy hónapon át, s Koós Juditnak, aki három hónapon át vett részt a feltárásban. Lőrinczy Gábor a kutak feltárásában, Béres Kária pedig az 1. sz. kemence feldolgozásában nyújtott értékes segítséget.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet