Előző fejezet Következő fejezet

Juhász Antal: A RÉTI MÉSZKŐ KITERMELÉSE ÉS ALKALMAZÁSA A DUNA-TISZA KÖZE DÉLI RÉSZÉN

 

Régóta ismeretes, hogy a Duna-Tisza közi futóhomok mélyedéseiben, á laposokban, semlyékeken sok felé találhatók réti mészkőnek leírt képződmények. A képződményeket földtani kutatók először a századfordulón írták le, majd az 1950-as években közöltek adatokat vegyi összetételükről. A geológusok szerint a réti mészkő úgy keletkezett, hogy a csapadékvíz és a mélyedésekben összeszivárgó, lúgos kémhatású talajvíz kioldotta a talajban lévő karbonátokat, amelyek kiváltak és kővé cementálódtak. A karbonátképződés modelljét a kutatók hasonlóan határozzák meg - azzal az eltéréssel, hogy van, aki a kalciumkarbonátból kiváló mészkőképződésnek /Miháltz István, Mucsi Mihály/, van, aki a magnéziumkarbonétból kiváló dolomitképződésnek /Molnár Béla/ tulajdonít nagyobb jelentőséget. Az igazság az, hogy a karbonátkiválás eredményeként egyes helyeken mészkő, másutt dolomit jött létre. E folyamat a holocén mogyoró-szakasz végére és tölgy-szakasz első felére /kb. i.e. 5000 év/ tehető.

Népi építkezési kutatásaim során falusi házakban és tanyákon számos helyen fölfigyeltem a réti mészkő alkalmazására. Mielőtt kitermelésének módjára térnék, röviden áttekintem, mióta és mire használták tájunkon e természetes, több helyen bányászható építőanyagot.

Szer monostora legrégibb, XI. ezázadi templomát Trogmayer Ottó megállapítása szerint a környéken vágott réti mészkőből építették. Ugyanilyen mészkövet találtak a régészek a szőregi, romén stílusú templom, Szer mezővárosa plébániatemploma, a csengelei XIV. századi templom és a szegedi Szent György templom alapfalainak feltárása sorén. Az 1790-es években a dorozsmai templom faléba 367 öl homokkővet építettek be, amit mind a község határában, Lápos-tó és kénesjárás dűlőben vágtak. A példák számát még szaporíthatnám, de ennyi is igazolja, hogy a Duna-Tisza közén legalább a XI. század óta tudtak a terméskő előfordulásáról és alkalmazták is templomok építésénél.

Bélint Alajos a középkori Nyársapát áeatása során 18 házat tárt fel és ezek közül ötöt terméskő alapozásúnak talált. Terméskőből épült a középkori templom alapfala és a cintermet körülzáró kerítés is. A település a XV. század végén és a XVI. század első felében élte virágzását, s a század második felében elpusztult.

Több adattal rendelkezünk a réti mészkő XIX. századi, XX. század eleji alkalmazásáról. A Fallavicini u-radalom területén található Kővágó aemlyékről /ma Sándorfalva hatéra/ írja egy 1845. évi levéltári forrás: "Föltartja magának az ... üraság a kővágói semjékben a kőfejtésnek akár mikori szabad használatát ... ezen kőfejtéshez való szabad járást, és azon térséget, a hol a kövek találtatnak, és ősze rakatnak, a haszonbérlőknek ellenezni nem szabad." Visszaemlékezésekből is tudjuk, hogy az uradalom a majorsági építkezéseken - pl. istállók építéséhez - nagy mennyiségű réti mészkövet használt fel.  Fényes Elek írta 1847-ben megjelent országié írásában, Csongrád megye természeti képét ismertetve: "... némelly helyeken egy-két ésőnyom után szélesen elterjedő, de csak alig egy lábnyi vastagságú lyukacsos, sárgás kemény kő bőséggel találtatik, mellyet itt közönségesen terméskőnek neveznek, s épületek alapköveibe, sőt téglák közé, a falakba is haszonnal rakatik."

1981 szeptemberében Üllés határában megtekintettem az egykori Wolf-major /ma TSz-major/ területén lévő borospincét , melyet a termelőszövetkezet dolgozói éppen bontottak. A terjedelmes pince oldalfala és boltozata réti mészkőből volt kirakva, amit a volt birtokos saját földjén, kiskunmajsai emberekkel vágatott. A pince 1906-ban épült. Terméskőből építtetett pincét és házalapot a század elején több kisteleki és pusztaszeri nagygazda is.

A XIX. század első felétől adatolható tehát a réti mészkő - elterjedt kifejezéssel darázskő - felhasználása uradalmak, módos birtokosok épitkezésein, majd századunk elején tehetős parasztgazdák körében is. Újabb kori alkalmazására még visszatérek.

Hogyan bukkantak a terméskőre?

Gyakran előfordult, hogy miközben vertfalhoz, vályogveréshez vagy tapasztáshoz szikes agyagot kerestek, ásás közben kőréteget találtak. A terméskő fölött ugyanis mindenütt szürkés mésziszap-réteg található, amit a nép székföldnek nevez. Efölött vékony humusz-réteg, fűvel benőtt réti talaj terül el.

Volt olyan tanyai parasztember, aki a semlyéken ko-polyát ásott és eközben talált a kőrétegre. Kopolyának a Dél-Alföldőn az alkalmi víznyerés céljából ásott kutat nevezik, aminek nem készült kávája. Arról is hallottam, hogy tanya melletti gémeskút ásása közben akadtak kőrétegre.

Pusztaszeren egy belvizes esztendőben töltést készítettek a tanyák között, a vadvíz járta semlyéken át, és ásás közben terméskövet találtak. Egy kömpöci parasztember az 1940-48 években akkor bukkant terméskőre, amikor a tanyája körül kerítést készített és a kerítésoszlopoknak gödröt ásott.

Azok a parasztemberek, akik rendszeresen foglalkoztak kővágással és megfigyelték a terméskő-lelőhelyek környékét, tapasztalatból tudták, hol lehet követ találni. Egy kisteleki kővágó tapasztalata: "Mikor elmöntem egy rétbe, már láttam, hol a kő. Ahol kőréteg van, benne van olyan hely, ahol a gáz a föld alól kijön... Ott magosabb volt a fű. Azt a helyet kalapnak neveztük."

A Duna-Tisza köze déli-délkeleti részén eddig öt Csongrád megyei település - Balástya, Csengéle, Kistelek, Üllés, Pusztaszer - és két Bécs-Kiskun megyei község -Ceólyospálos és Kömpöc - határéban végeztem gyűjtést és több kővágó specialistával beszéltem. Kővágással ugyan már évek óta egyikünk sem foglalkozik, de két specialistával, két különböző lelőhelyen sikerült a kitermelés munkáját rekonstruáltatnom és a munkamenetet lefényképeznem. Az előkészületekhez ásót, lapátot, csákányt, magára a kő-vágásra tömör, mindkét végén acélozott hegyben végződő vasrudat használtak, amelyet kovácsok készítettek használt kocsitengelyből, hulladékvasból. A rúd súlya 16-20 kg, de akadt olyan kővágó, aki nehezebb rúddal hasította a követ. A kutatott területen századunkban valamennyi kővágó azonos eszközökkel dolgozott. A munkafolyamat bemutatását mellőzve ezúttal inkább a terméskőfejtésre vállalkozó parasztembereket, teljesítményüket, keresetüket, természetismeretüket szeretném jellemezni.

Követ vágni földnélküli és egy-két holdas szegényparasztok mentek el, akik az aratórész, a harmados kukorica, a napszám mellett egyéb kereseti forrásra is rászorultak. Az 1930-as években több tanyai szegényparaszt a vályogverés mellett foglalkozott kővágéssal. Hosszabb i-dőn át csak erős, szívós férfiak birták a munkát. Ám a testi erő nem volt elegendő hozzá. Abból lett jó kővágó, aki testi ereje mellett megfigyelte a kő "természetét", ügyesen alkalmazta a tapasztaltakat. Kisteleken ismerek olyan kővágót, akinek apja, nagybátyja is vágta a követ, egy másiknak az apja tanyai barkácsoló volt.

Az ügyes kővágó mér a fejtés kezdetén következtetni tudott a kő minőségére: "Mikor rédobom a rudat, a zöngése elárulja, hogy jó a kő vagy csak kőképződés." Megkülönböztették az ún. darázsfészkes vagy morzsás követ, amelyben kis üregek, járatok képződtek, mint a darázsfészekben. Ez gyengébb minőségű, puha kő, de épület-alapozáshoz megfelelt. Valószínű, ebből a megnevezésből eredt, hogy a terméskövet sok felé darázskűnek emlegetik. Késik fajtája a sárgás vagy barnás szinű sima kő, amely az előbbinél jobb minőségű. Legjobbnak az érces. acélas követ tartják, amely szürkés szinű és jól reped. Pusztaszer és Pálmonostora határán, a Kerekes-bányában olyan követ leltek, melynek a hasadási felülete a márványhoz hasonlított.

Keresetük a teljesítménytől függött. A kifejtett terméskövet szabályos prizmába hordták, akár a kubikosok a földet. Szeged vidékén a terméskő mértékegysége e kubi: 1 kubi 2 öl hosszú, 1 öl széles, 90 cm magas rakás terméskő, ami 1 köbölnek felel meg. A megkezdett bányában egy pusztaszeri kővágó egy hét alatt 2 kubi földet vágott ki, ami jó átlagteljesítmény volt. Egy elismerten jó kisteleki kővágó két - két és fél nap alatt kivágott 1 kubi követ. A kubi kb. 6,5 m2-nek felel meg, 1 m terméskő súlya pedig a kő minőségétől függően 16-17 q. Így egy átlagos teljesítményű kővágó egy hét alatt 13 m , vagyis 210-220 q követ termelt ki és hordott szabályos rakásokba. Az 1930-as években, amikor 8o fillér volt a napszám, a jő kővágók napi 2,5-3 pengőt kerestek - de nehezebb munkával, mint a napszámosok.

A réti mészkő a Duna-Tisza köze déli részén csak az 194o-5o-es években vált szélesebb körben használt épületalapozó nyersanyaggá. Igaz, ezen a tájon sok embert az 194o. és 1942. évi nagy belvízkárok ébreeztették rá az alapozás szükségességére. Az 194o-es években ONCSA-házak építésénél több településen terméskővel alapoztak. A tanyás települések /Szeged, Halas, Dorozsma, stb./ határából 195o táján önállósult községekben az 5o-ee évek elején tipustervek szerint építettek egy és két szobás házakat. Több községben ekkor is alkalmaztak terméskő alapozást. A tanyákról való beköltözés, egyáltalán a homokvidék községeiben megélénkülő építkezési kedv 1957-58-tól jelentős igényt támasztott a terméskő, mint alapozó nyersanyag iránt. A kisteleki és a pusztaszeri kővágók azokban az években 600 forintért vágtak egy kubi terméskövet. A 60-as években egy kubi k5 ára Kistelek környékén 12oo forintra emelkedett. Ebből a föld tulajdonosát - a termelőszövetkezetet, a községi tanácsot vagy magánszemélyt - általában 3oo forint illette. A kővágás ismét jól kereső foglalkozássá vélt. Vidékünkön az 197o-es é-vek elején szűnt meg a réti mészkő kitermelése, ami azzal függ össze, hogy falun is tért hódított az épületek beton alapozása. A korábbi években a terméskövet nemcsak alapozásra használták, hanem sok új lakóház lábazatát is ezzel rakták ki.

A darázskő föltűnt a tanyaiak mindennapi használatéban is, pl. káposstasavanyításnál olykor a káposztás-hordó nehezékéül szolgál. Alkalmazták útaiapczásra is: az 1940-48 évek elején réti mészkőből vetették meg a Budapest-Szeged közötti műútról Csengelére vezető bekötőút és a Szeged-Felsőközpont /Balástya/ - Forráskút közötti makadámút alapját.

Összegezésül elmondható, hogy a réti mészkő kitermelésére századunkban egy munkabíró, szegényparaszt eredetű réteg vállalkozott, amely az eszközök célszerű alkalmazásával, megfelelő tapasztalattal munkájának olyan specialistájává vált, mint az iparengedély nélküli paraszt építők, nádazók, kemencecsinálók. A kővágásnak közösségi, bandás munkaszervezete nem alakult ki. ügy tűnik, ez a hozzáértést igénylő munka inkább individuális jellegű. Gyakran ketten dolgoztak együtt, de az igazi specialisták jobbára egyedül. A kővágás mint egy természet adta nyersanyag föltárása, kitermelése, a kővágók élet- és munkamódja pedig egy specialista réteg megismerése szempontjából érdemes a néprajz figyelmére.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet