Előző fejezet Következő fejezet

TÖRTÉNELEM, IRODALOM-, MŰVÉSZET- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

 

Szuromi Pál: ÁGRÓLSZAKADT - Egy Mednyánszky-kép kapcsolatrendjéről

1905 körül született as Ágrólszakadt. Túl volt már ekkor az alkotó ötvenedik születésnapján; mozgalmas, eredményes emberi, művészi pálya állt mögötte. Sikeres tájképfestő, aki a nagybányaiakat is megelőzve feldolgozta a barbizoni és az impresszionista piktúra tanulságait, s a maga érzelmibb alkatóhoz igazította a francia eredményeket. Gondoljunk csak a Hegyi tó szabadon traktált, vibráló szinfoltjaira, melyeken nyoma sinca az impresszionista mesterek tárgyilagos mérlegelésének. Nem véletlenül idézem a merész szinbontásokkal dolgozó, tájképfestő Mednyánszkyt, hisz a csavargó képeken kibontakozó szindinamika többek között az itteni tapasztalatokban gyökerezik.

A kilencvenes évektől ugyanakkor a figurális ábrázolásban is fokozatosan előrehaladt a művész. Jól példázza ezt az évtized végén rendezett párizsi kiállitása, ahol főként nincstelen, kábult, borgőzös alakjaival keltett feltűnést. Ezek a portrék és kocsmai jelenetek világosan tükrözik az alkotó kivételes jellemábrázoló képességét, tömörítési szándékát, a művek töbosége mégis magán viseli a századvég jellegzetes életképfestészetének romantikus, naturalisztikus vonásait. A sűrités ellenére is szembeötlő az epikus kerethelyzet, az illusztrativ modellálás, ahogyan a színhasználatban is domináns helye van a vaskosabb galériatónusoknak. Egy-egy alkotás viszont kiugrik az átlagból, e szinbeli frisseségével, kompoziciós bátorságéval egy korszerűbb szemlélet kibontakozása felé mutat. A Hajléktalan cimű kép öreg csavargója például jelöletlen, üres környezetben álldogál, a figura és a környezet szinmegoldása pedig egynemű jelleget mutat. Hasonló elvek érvényesülnek majd az Ágrólszakadtnál is, bár itt még aprólékos a festés-mód., sőt a narrativ mozdulat sem hiányzik a megformálásból.

Mindezzel azonban lényegében Mednyánszky is tisztában volt. Gyakran emlegeti naplójában: milyen nehezen tud elszakadni az akadémikus előadástól, a egyre bizonyosabban érzi az anekdotázó, novellisztikus festészet unalmasságát, időszerűtlenségét. De akkor miféle művészi céljai, elképzelései vannak az alkotónak? Nos, azt irja jegyzeteiben: "A modern életet kell visszaadni, nagy és festői ellentéteivel." Vagyis egyféle sommázó, drámai fogalmazásra törekszik, és fontosnak tartja a képek megigéző, szuggesztiv hatását. Tudjuk, hasonló törekvések munkáltak a kortárs nyugati festészetben is: elég csak Rouault vagy Munch piktúrájára gondolnunk. Igaz, különfélék a stiláris eredmények, de hát az eszmei, művészi források is eltérőek.

Mednyánszky emberszemléletét egyebek mellett a naturalista valóságfelfogás motiválta. Az ösztöneinek kiszolgáltatott embert, az állati eredetű vonásokat kereste figurái karakterében, miként ezt a csavargófejek találóan dokumentálják. Csakhogy a századforduló egyúttal a szimbolizmus, a szecesszió kora is, mögöttük pedig ott állnak a nagy idealista életfilozófiák, izek az eszmék is helyet kapnak az alkotó világlátásában, különösen a buddhista szemlélet. Innen nézve is magányos, kiszolgáltatott és tehetetlen lény az ember, ám belső élete elválaszthatatlan kapcsolatban van a földöntúli szellemi szférákkal. Nem véletlen igy, hogy Mednyánszky művészete minduntalan hidakat keres a "véges és a végtelen között", s jobbára magányos figurákba sűríti az emberi sorsról alkotott képzeteit.

Gondolatilag sem könnyű ösazebékiteni a pozitivizmust és az irracionalista életfilozófiát, hát még a festői gyakorlatban. Ehhez a műtörténet tanulságaira éppúgy szükség van, mint a kortárs művészet törekvéseinek adaptálására. Sarkantyú Mihály Mednyánszky tanulmánya mindenesetre érdekes összefüggéseket érint, amikor a csavargóképek hétterében Dauaier kompoziciós dinamikájára, s főként Goya öregkori munkásságára hivatkozik. Kert a spanyol mestert is az emberben fészkeli démonikus erők kifejezése foglalkoztatta: az értelem elazunnyadáaénak ördögi drámája. A szellemi rokonságnál azonban valamivel többet mondanak a közvetlenebb festői impulzusok. És itt a XVII. századi holland zsánerfestészetre gondolok, mindenekelőtt Rembrandt példájára. A századforduló éveiben született Mednyánszky Shylok cimű portréja, mely tematikában is, festői megoldásban is igen közel áll a holland mesterhez. De e konkrétabb összecsengéssel aligha merül ki ez a kapcsolat. Bizonyosnak látszik, hogy Rembrandttól eredeztethető a drámai telítettség emberi szituációinak megértése, az arckifejezés koncentrált, analitikus kutatása, nem beszélve a tartalomhoz igazodó, expressziv hatású fénykezelésről.

Persze Mednyánszky munkásságában eleven kölcsönhatásban voltak a közvetett és közvetlen tapasztalatok. Ami az egyik nap műtörténeti inspiráció, az a következőkben már a mindennapi életben vizsgálandó szakmai probléma. Észreveszi például: minél nyugodtabb helyzetben láttatja a figurák testét, annál kifejezőbbé teheti a fej, a szellem ábrázolását. Aztán rájön a realisztikusan megformált, nyugodt háttér szerepére, hisz ez "...valami nagy, monumentális vonást ad..." az alakoknak, egyben "...az anyagtól való végzetes függést is" jelzi. Látszólag egyszerű felismerésekről van szó, noha a modern európai festészet úttörőinek valójában efféle apró eredményeket kellett egymásba láncolniuk, hogy meghaladják a korszak anekdotázó vagy szenvtelenebb ábrázolásmódját.

A figurális és térbeli megoldások mellett ugyanakkor a szinek hatása, jelentéstartalma is élénken foglalkoztatta az alkotót. Ezen a téren is rokon ösvényeken halad a kortárs művészet progressziv irányzataival: a szinek lélektani és jelképi szerepét tanulmányozza, ő is a jelenségeken túl mutató egyetemesebb jelentőséget tulajdonított e festői eszköznek, akárcsak Van Gogh vagy Picasso, Mednyénszky naplójában különben azt olvashatjuk a vöröses, sárgás színekről, hogy "...a legösmertebb állati anyagokra emlékeztetnek, amelyet az erjedés első stádiumában Tannak". Aztán: "Kegyetlenül brutális témához illő szin" s "...a legnagyobb sertésben izgatja az idegeket". Később meg a hideg tónusok fokozó, kiemelő szerepét latolgatja. Könnyen visszakapcsolhatunk itt az alkotó naturalista emberszemléletéhez, bár az is nyilvánvaló, hogy a mélyebb, általánosabb érvényű szinhasználat kimunkálása már a századforduló szimbolikus, misztikus szellemiségében gyökerezik.

Ám hogyan érvényesülnek e felismerések a művészi gyakorlatban? Közel egy időben, ezerkilencszáz körül született a Verekedés után és a Siesta cimű festmény, s mindkét alkotás jellegzetes, előremutató kompoziciós sajátosságokat . mutat. Feszes, dinamikus, önmagába visszatérő mozdulat látható a Verekedés után fiatal csavargójának megfogalmazásánál, akit tágas háttéri környezetben a többnyire barnás, vöröses szinfoltokban érzékelünk. Elsősorban a riadt, indulatokat tükröz: arcot reflektorozza a művész, de a kéz- és testtartással némileg a közeli cselekményre is utal. Kern igy a Siestán. Az ernyedt, átlósan elhelyezkedő alakra szinte ránehezedik az éjszaka zöldes szintömege, jóllehet a távolban pislákoló vöröses fények alaposan kitágitják a képteret. A figura viszont előlről kap valamiféle szórt világitást. Ez a kompozició mindenesetre oldottabb, tárgyilagosabb fogalmazású, mint a Verekedés után, amihez a képsikkal párhuzamos profil beáilltás is hozzájárul.

Az Ágrólszakadt közvetlen festői előzményeinél vagyunk. Hisz ebben a műben is jelen van az elölről szűrődő fényvilágités, a hangsúlyozott lélekábrázolás, s itt is öblös, üresen hagyott térban látjuk az üldögélő figurát. Mégis olyan festői szintézissel találkozunk, amely mindenképpen több a részeredmények mechanikus összességénél. Érdemes először a beállitást, a mozdulatot megfigyelnünk! Hiszen az előző munkáknál majd mindig feltűnik egy-egy cselekményre utaló, egyféle pillanatnyiságot kifejezd mozzanat, ám az Ágrólszakadt természetes, nyugalmas kuporgásában, zárt kéztartáséban inkább valamifajta időtlen létszerűség tükröződik. Tovább fokozza e hatást a tágas, anyagszerűen formált és motivum nélküli környezet, mely ugyanazokat a sárgás, vöröses, zöldes szineleneket tartalmazza, mint a figura formateete. Már ezek a kompoziciós vonások is jelzik: Mednyánszkynak sikerült túllépni a mindennapi élet konkrétabb jelenésein, igy a tömörités, a művészi általánositás magasabb fokára jutott. Bizonyos mértékig háttérbe szorult a megidézett alak társadalmi, szociológiai meghatározottsága, ami a másik oldalon lehetővé tette az emberi, lélektani sajátságok kiemelését, egy jellegzetes életérzés viziószerű kifejezését.

Hogy valóban mesterművei van dolgunk, ezt a műalkotásban felhalmozódó tartalmas kontrasztok bizonyitják a legtisztábban. A figura alsóteste kapja a legintenzívebb megvilágitást, aégie a sejtelmesebb plasztikájú fejforma a kép drámai gyújtópontja, kert a riadtságot, fájdalmat és kilátástalanságot tükrözi arc körül sűrűsödnek a leghatározottabban a környezet kékes, zöldes szinfoltjai, mintha a szenvedő Krisztus modern utódját látnánk magunk előtt. Ugyanakkor a kifelé tekintő lélektani szorongás szöges ellentétben áll a magába záruló, nyugalmas testtartással. Ez az a mozzanat, amely kulcsot adhat e mű jelentéséhez, amit talán a bezártság, a tehetetlenség, másrészt pedig a lelki szenvedés, a bizonytalan sóvárgás fogalmaival lehet körülirni. Persze Mednyánszky nemcsak tragédiát lát ebben afeloldhatatlannak látszó léthelyzetben, hanem valamiféle nagyságot, monumentalitást is. És ez a képről is leolvasható. Mert igaz ugyan, hogy az egyik oldalon félmagas nézőszögből, mint-egy beszoritott stációban érzékeljük a figurát, de az alulról jövő tűzvilágitással, továbbá a tágas környezettel egyfajta titáni méltóságot és nagyságot nyer a magányos csavargó.

Az utóbbi időkig Mednyánszky figurális festészete majdhogynem társtalannak minősült a magyar és az egyetemes művészetben. A szakkönyvek a legjobb Munkácsy utódok közé, a romantikus realisták táborába sorolták, s egyebek közt Fényes Adolffal rokonitották piktúráját. Csakhogy önmagában a szegényember tematika csalóka összevetési alap. Kitűnik ez mindjárt, ha egymás mellé tesszük Fényes Öregasszony ci-mű képét és az Agrólszakadtat. Jóllehet nyilvánvaló a szolnoki művész emberi együttérzése, tömör fogalmazása, er.nek ellenére a leiró jelleg dominál az alkotáson, ahogyan az e-lőadás is lényegében a XIX. századi zsánerfestészet tárgyi-lagosabb szin-és formamegoldását követi, Mednyanezky műve viszont vallomásos jellegű: egyszerre közvetlen és általánosabb, jelképivé növesztett emberi tartalmak kifejezője. S maga a nagyvonalú, zaklatott és önelvűségre apelláló festésmód is voltaképpen a modern európai festészet úttörőihez kapcsolja ezt az alkotást.

A realista indittatású, expressziv hevületű szociális es emberi kitárulkozásban mindenesetre Kathe Kollwitz szá-zaieleji grafikái a közeli rokonai e műnek. De nem túlzás itt. az ugyanebből az időszakból származó Picasso, Rouault és Munch képekre hivatkozni. Ha megnézzük Picasso Kuporgó koldusasszonyát, láthatjuk: hasonló tömöritési, emberlátási törekvés dokumentálódik, mint a magyar festőnél, bér a sti-láris megjelenités ugyancsak eltérő. Aztán figyeljük meg a cirkuszi téma kétféle kifejezését Picasso és Houault tolmácsolásában /Vörös háttér előtt ülő harlekin, Tragikus bohócfej./ A spanyol származású mesternél most is tetten érhető a lakonikus fogalmazás, az alak és a környezet szinbeli egy-neműsitése. Rouault pedig csak jelzésszerűen utal a bohóc társadalmi, foglalkozási státuszára, hogy annál többet mond-,;or. a külsőségek mögött rejlő emberi, lélektani mozzanatokról. És bármilyen. idegen is Mednyénszkytól a szecessziós vo-naldinamika: Munch Sikoly cimű képe lényegében ugyanahhoz a a művészi kórushoz tartozik, mint az Agrólszakadt. Hisz mindkét alkotás a századforduló jellegzetes életérzéséről beszél: nevezetesen az emberi kiúttalanságról, a félelemről és a magányosség fojtó és drámai élményéről.

S hogy miféle emberi, közösségi háttere van e festői tartalomnak? Mednyánszky az emberi és művészi szabadság megszállottja volt, ami nála elválaszthatatlanul összeforrt a rendszeres önvizsgálattal, egyszersmind a kiméletlen önismerettel. Nem csoda hát, ha a folytonosan bolyongó, igénytelen természetű alkotó, aki társadalomreformeri terveket szövögetett, közösségek után tapogatózott, de végülis minduntalan magányos maradt: éppen az alvilág korlátokkal tűzdelt emberi szabadságában ismert rá a legintenzivebben saját létének személyes dimenzióira. Ez az alámerülés mindenesetre távol esik a korszak jellegzetes menekülési formáitól, Mednyánszky nem a civilizáció ellenpólusát keresi, a paradicsomi tisztaságot, dint például Gauguin művészete. Ő inkább a brutális egyéni igazság kimondását vállalja, ami több ponton egybeesett a századforduló jellegzetes társadalmi, szociális gondjaival. Közismert, hogy a művész többször megfestette töprengő, magába roskadó önmagát, de a legmélyebb, legigazibb önvallomás az Ágrólszakadtban dokumentálódik. S kór lenne tagadnunk, hogy az itt megfogalmazódó léthelvzet napjaink szorongásokkal teli, elidegenülő világában is aktualitással rendelkezik.

Tandi Lajos: SZEMÉLYISÉG ÉS TÉMAVÁLASZTÁS KAPCSOLATA VINKLER LÁSZLÓ MŰVÉSZETÉBEN

"Az ember élete is változó, organikusan kibontakozó történet, akárcsak a természeté, amelyben az évszakok ismétlik a maguk ritmusét, vagy a társadalomé, amelyben a keletkezésnek, virágzásnak és felbomlásnak közös tragikuma érvényesül. Az eaber azonban a tragikus múlandósággal szembefordulva keresi azt, ami maradandó..."

"Az életmű ugyanannyira nem egymástól független művek halmaza, mint ahogyan a művészettörténet korszakait sem lehet véletlenek gyűjteményének tekinteni. Az élet egyetemes törvényei hatnak ez életkorok jellegének minőségeire. Vannak epikus, lirai és drámai fejlődési szakaszok az egyéni életben és életműben éppúgy, mint a kultúrák történetében is szükségszerű a műfajok elhelyezkedése a fejlődés menetében."

"Az életműben szintetizálódnak a kor, az egyéniség és az életkor elemei."

A fenti gondolatokat az a Vinkler László irta-mondta, a-kinek 7o. születésnapjára néhány héttel ezelőtt emlékezhettünk, de aki immár két esztendeje nincs közöttünk. Lezárult egy hatalmas és gazdag életmű, melynek föltérképezése még épp, hogy csak elkezdődött. Mindenesetre jelentős tényként könyvelhetjük el, hogy az elmúlt két évben megjelent egy mappa Vinkler László rajzaival, az idén tavasszal közel 3oo művét fölsorakoztató nagy kiállitáson láthattuk a szegedi Képtárban é-letművének keresztmetszetét, melynek egy részlete több mint két hónapon át igen jelentős szakmai és közönségvisszhangra talált a budapesti Nemzeti Galériában. A Szegedi Nyomda jóvoltából pedig rövidesen megjelenik egy minikönyv azokból a vázlataiból, amelyeket Deveeeeri Gábor mitológiai ihletésű verseihez készített. Természetesen mindezek kezdeti lépések az életmű teljes feltérképezéséhez, elemzéséhez, törvényszerűségeinek megfejtéséhez. E mostani gondolatsor is csupán e-gvetlen adalék kiván lenni egy majdani teljesebb, monografikus feldolgozáshoz.

Vinkler László önmaga szabta meg azt a mércét, mellyel pályájához és műveihez közelíteni lehet és érdemes. Pontosan fogalmazott Németh Lajos professzor katalógus-előszavában: "Szegedről az egész világot tekintette át - és nemcsak saját korát, hanem az egész emberiségét." Ez a totalitásigény volt személviségének legjellemzőbb vonása. Dehát mi is a személyiség tulajdonképpen? Nem csupán a gének közvetítette tehetség, hanem a mikro- és makrokörnyezet megannyi hatása, a személyes sors sikerei és kudarcai, a lehetőségek és gátak váltakozása, az emberi kapcsolatok alakulása mind-mind befolyásolják az ember jellemének fejlődését, személyiségének alakulását. Érdemes vázlatszerűen fölsorakoztatni azokat a legfontosabb impulzusokat, amelyek determinálták Vinkler életét. A szabadkai jómódú polgárcsalád hamar felfigyelt kézügyességére s már kisgyerekként papirmasé tehenet rajzolt egy szabadkai rajztanárnál. Tizéves korában került Szegedre, ahol Dorogi Imre lett tanítómestere, majd az egyetem lektorátusán tevékenykedő, volt kolozsvári festő, Lápossy-Hegedűs Géza tanítványa. Eljárt Nyi-laesy Sándor festőiskolájának Növendékeivel Tápéra, igy még a Képzőművészeti Főiskola megkezdése előtt különböző művészeti hatások érték: a klasszikus hagyományok mellett az akadémizmus és a nagybányai természetfestés. Munkácsynak három nagy tanítványa volt: Tornyai János a népi vonalat képviselve teljesítette ki művészetét: Rippl-Rónai a polgári humanizmus szellemében dolgozott, Karlovszky Bertalan - akinek tanítványa volt a főiskolán - pedig a hivatalos körök kimagasló portréfestője. Ám Vinklernek kevés volt a szűk tematika éppúgy mint a stílus akadémizmusa, ám Glatz Oszkár osztályán felold dódott benne ez a feszültség. Jelentősen hatott rá Iványi

Grünwald Bélának egy mondata., amikor, mint főiskolás, portréival elnyerte a Balló-dijat. A festő azt mondta a pályakezdő művésznek: "ín valamikor nagyon fontosnak tartottam. hogy ki milyen irányzatot képvisel. Ma úgy vagyok vele, hogy az irányzat mindegy., csak jó képeket csináljanak." Bizonyára meghatározó jellegű élmények voltak e korosztály minden tagjára a világháborúk. A két világégéstől érintett nemzedék - a kortárs Bencze László szerint - 191o-12-es születésűek nem tudtak egységes generációvá, jellegzetes csoporttá válni, mint a szerencsésebb évjáratok. így Vinkler főiskolás társai közül teljesen más utakon fejlődött ki Tóth Menyhért, Iván Szilárd, Szabó Vladimír, László Gyula, Amerigo Tot művészete. A római ösztöndíjas év, majd a Szegeden freskózó Aba-Novák Vilmos döntően befolyásolták a pálya elején álló Vinkler tájékozódását, Mégis érdekes módon nem képzőművész jelentette számára a leginkább meghatározó, emberileg és művészileg új horizontokat nyitó tájékozódást, hanem egy klasszika-filológus professzor, Kerényi Károly. Olyan szerencsés időpontban találkozott ezzel az európai kitekintésű, nemzetközileg elismert tudóssal, amikor már szintetizálnia kellett szerteágazó tanulmányait, leszűrni külföldi útjainak tapasztalatait, egyszóval rendezni dolgait. Az 1940-43-as esztendőkben Vinkler műtermében csütörtökönként összegyűlt egy baráti társaság, a polgári humanizmus legjelentősebb szegedi képviselői, köztük Sik Sándor, Bálint Sándor, Szent-Györgyi Albert, Rusznyák István. Ebben a szellemi kohézióban, a hatalmas műveltségű emberek társaságiban a politikailag annyira zavaros és torz helyzetben is világosan fölismerték a legfontosabb teendőket a fölléptek a maguk módján a fasizmus ellen, az emberi értékek védelmében. Ez a kohó edzette és ala-kitctta Vinkler emberi-erkölcsi magatartását éppúgy, mint művészi tájékozódását. Amig a tanulmányok elvezették a reneszánszig, melynek csodálatos alkotásait római tanulmányútja során eredetiben is megcsodálhatott, addig Kerényi hatására méginkább visszalépett az időben s fölfedezte önmaga számára egy életre a görög mitológiát, melynek alakjai, történetei hol búvópatakként, hol feltörő bő forrásként végigkisérték egész életét.

Sokan úgy vélik, Vinkler tulajdonképpen magányos ember volt, hisz élete műtermében, főiskolai szobákban és szűk baráti társaságban zajlott. Valóban nem volt különösebben barátkozó típus, de számos bizonyíték van arra, hogy nyitott volt az élet minden rezdülése iránt. Sokezer, hagyatékban maradt papírlap igazolja mindezt. Akármit csinált, tévét nézett, olvasott vagy beszélgetett, keze ügyében volt egy ceruza vagy toll, egy fehér papírlap. S azonnal rögzítette véleményét, indulatait, érzéseit. Még arról is tudhatunk, mikor érezte magát kiüresedettnek, bizonytalannak, tétovának.

A magyar művészet történetének legtöbb alakja határozott tematikával és jellemző kifejezésmóddal irta be nevét a históriás könyvbe. Kevés az olyan alkotó, aki nem egy szák tematika bűvöletében élt, s kifejezésmódját, stílusát nem egyfajta jellemző hitelesítette. Vinkler László azon kevesek közé tartozott, akik nem témákat festettek valamilyen stílusban, hanem olyan művész volt, aki az élet, a társadalmi mozgások, a politika, a személyes sors megannyi élményét önmagán átszűrve, személyiségének mérlegén megméretve a mondandóhoz leginkább alkalmas módon fejezte ki. Ezért nehéz az ő életművét skatulyákba gyömöszölni, ezért igényel sokkal nav gyobb erőfeszítést föltörni művészetének burkait. A háború élménye számára egyet jelentett a "minden egész eltörött" viziójával, s ezt más festői eszközökkel igyekezett kifejezni mint a születés szimbólumát vagy a műtörténeti élmények parafrázisait, majd később az anyag öntörvényű mozgásait kutató, s ezáltal rend és káosz problémáit feszegető érzéseit.

Ha személyiség és tematika kapcsolatáról beszélünk, min-denképpen szólnunk kell életművének vezérfonaláról, a görög mitológiához való szoros kapcsolatáról, ő maga ezt igy haté-rozta meg: "Több évtizedes munkásságomat áttekintve a különféle törekvések fonadékából kitűnik a mitológiához való kapcsolódás következetességé. Nem stilisztikai következetesség ez. hanem a személyiség állandóságáé. Az egyetemes emberi mitikus példázatokban, a kaotikustól a rendezett felé törekedve élem át... Az emberi mérték keresése ennek a folyamatnak fő mozgatórugója. Utján, hol a dionysoszi katarzist, hol az apolloni világosságot keresve .járok... A mitológia nyelvének gazdag, bő képi tartalma van. Alakjai azért nem vesztették el az évszázadok során aktualitásiákat. mert nem alapított dogmatikus vallás alakjai, .hanem a természet, illetve az emberi természet lényegének, tulajdonságainak megjelenései... A görög gondolatvilág az európai gondolkodásmód bölcsője. Szemléletmódunk kovásza, s mi is úgy nyúlhatunk hozzá, akár az ősi népművészethez, mert tanulságai, példái olyan általánosak, olyan aktuálisak." S az egész pálya során hányszor és hányszor megjelennek a legkülönfélébb formában a görög mítoszok alakjai a negyvenes évektől haláláig. Kentaurok és lapiták harca, Sziszifusz A hirvivő Hermész, Demeter és Persephóne, Vénusz születése, Metamorfózisok, A fekete Trója, Prokrusztész, Trója égése, Hádész, Káin, Oidipusz, Iphigenia Taurisban, Két grácia, Ariadne, Oresztész és Elektra, Európa elrablása, Hermész, Danaidák, Niké, Laiosz halála, Odüsszeusz, Fereephone elrablása, Peraeas és Ariedné, Telemachos fürdetése - hogy csak a leginkább ismert festményeket soroljam.

Vinkler László mindenekelőtt egy nagyszerű személyiség volt - emberi-etikai tartása, tudományos felkészültsége, esztétikai meggyőződése, vilégnézete jelentette pályájának tartópilléreit. Személyisége köré kristályosította művészetét, s ez az egész, az immár befejezett teljes életmű jelenti a "vinkle-ri stílust." Ezek mellett hatalmas manuális felkészültsége, stilusbiztonséga, bravúrokra is képes mesterségbeli tudása részletkérdés csupán. Nyitott volt múltra, jelenre és jövőre, nyitott a mikro- éa makrovilágra, másokra, de önnön belső lényegére is. Ezek a dimenziók szabják ki Vinkler helyét a magyar képzőművészet XX. századi történetében. Azt a helyet, melyet bizonyitanunk kötelesség. S végül hadd fejezzem be ezt a röpke gondolatsort az 5 szavaival: "...a tudás nem önmagáért való, nem áll az életem sea kivül, sem szemben vele, hanem éppen egy sajátosan, egy nekünk valóbb módon velő életet jelent. A tudás azonban a halálról való tudás is, s az alkotás küzdelem ellene, amelyet az egyes ember az emberiség; emlékezetébe való felvétele csaknes reménytelen üdvösgégéért folytat. De egy darabkára mégis van remény, a szűkebb házéban azok között, akik joggal várják tőlünk, művészektől a maguk létének megtoldását."

Szelesi Zoltán: KORTÁRS MŰVÉSZEK SZEGEDEN

Nem kétséges, hogy a mai magyar képzőművészet alakulásában a legjelentősebb eredmények közé számit a viűék ábrázolórcávészetének az utóbbi évtizedekben történt egészséges önállósulása és gyarapodása. Érthető, hogy a patinás hagyományokkal rendelkező Vásárhely és Szolnok voltak azok a helyek, ahol korán felpezsdült a festészet és szobrászat. De utalhatunk Miskolcra és Pécsre is, melyek jól megszervezett művészeti élete több vidéki város számára példamutatóvá lett. Szeged akkor tette meg az első lépést, hogy lokális művészeti zártságéból kiemelkedjék, amikor a Városi Tanács kezdeményezésére országos jellegű nyári tárlatokat hozott létre. Ezzel a ténnyel helyi képzőművészetünk bekapcsolódott a hazai festészet, szobrászat, grafika és iparművészet fejlődésének áramkörébe, i.ielőtt a hazai kortárs művészeket ide vonzó nyári tárlatok közel negyedszázados fejlődéstörténetével bővebben foglalkoznánk, vessünk egy pillantást az 1945-től Szegeden kiállitó "vendégművészek" bemutatkozóira, melyek egyfajta "hajszélereknek" tekinthetők a főváros és más helyekkel — olykor külfölddel - való kontaktusunk egyre szélesebbé válásában.

Ha a felszabadulást Követő évek helyi képzőművészeti állapotát vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a tárlatok egyre sűrűbbé és változatosabbá válnak. Az itteni festők, szobrászok, grafikusok kiállításain kivül, a hazai, sőt a külföldi művészek szereplései is helyet kapnak. Ilyen volt a helyi Cs. Joachim Ferenc 1945-ben rendezett első festészeti bemutatkozása után, az akkoriban Szegeden élt - de később Budapestre költözött - N. Kovács Mária és a délszláv Kujundzsics Zs. Dezső szobrászok 1947 tavaszán létrehozott ittani kiállitása is. 1953 októberében nyilt meg a Móra Ferenc Műzeum képtára, melynek tárlatai révén a látogatók eredetiben tanulmányozhatták úgy a nemzetközi jellegű kiállításokat, mind a hazai és helyi művészek alkotásait. 195o-ben Szovjet Grafikai Kiállítás nyilt Szegeden, mely az első sikeres külföldi bemutatónak számítható városunkban a felszabadulás után. 1955-ben a Bolgár Grafikai Kiállítást az Uj Kína Iparművészete cimű rendezvény követte, egyéni külföldi szereplőként Alexander Kobzdej lengyel festőművész mutatta be képeit. A hazai mesterek közül az ötvenes évek közepétől Kádár György. Hermán Lipót és Domján József tárta alkotásait helyi közönségünk elé.

A Szegeden napvilágot látott - vagy korábban itt élt -budapesti művészek közül legelőbb Tury Mária /1956/, majd nozsnyai Zoltán /1962/, Petri Lajos /1963/, Balogh Margit /1955/, Kass János /1?67/, Király Sándor /1968/, Bordás Ferenc és Mészáros Dezső /1971/, továbbá Szabados Árpád /1973/ tisztelték meg Szegedet azzal, hogy alkotásaikat ide is elhozták bemutatni. Rajtuk kívül néhányan, mint Buday LaJos és Fischer Ernő bár nem Szegeden születtek, de éveken át itt fejtették ki munkásságukat. A Szegedi Tanárképző Főiskola rajztanszékét vezető, pécsi kötődésű Buday és a budapesti Fischer fontos összekötő szél lett a városközi művészeti élet kapcsolatának kialakításában. Az 196o-7o-es években Szegeden rendezett kiállításaik figyelmet váltottak ki. Akülföldre szakadt művészek közül szintén csak érintőleg emiitjük meg, hogy a Jugoszláviában élt Balázs G. Árpád és Baranyi Károly az 1945-öt követő első évtizedben városunkban tartózkodott. Képeikkel- szobraikkal az itteni tárlatokon részt vettek. Az 1931-ben elhunyt Balázs S. Árpádnak, képtárunkban rendezett szép hagyatéki kiállításával adtuk meg tiszteletünket. A külföldről jött művészek soraiból, a Vagh-Weinaann festő-család A.aurice, Kándor és André/ látogattak el Szegedre, hogy hosz-8zú franciaországi tartózkodásuk után, 1969-ben képtárunkban mutassák be festményeiket. Tárlatukkal - ifjúságuk egykori szinterén - elismerést váltottak ki.

A kortárs műrészek egyre nagyobb számú ide áramlásához - a több évtizedes múltú - Szegedi Nyári Tárlatok gyakoroltak rendkívül vonzó hatást. Ezért részletesebben kell foglalkoznunk ezekkel az országos jellegű helyi bemutatókkal.

Az indítást azok a tárlatok adták, melyeket a felújított szabadtéri játékok második évétől rendeztek a Móra Ferenc Múzeum Képtáréban. A Képzőművészetünk a felszabadulás u-tán cimű kiállítást 196o nyarán a Magyar Nemzeti Galéria hozta létre nálunk. Az értékes galériai-anyagot kiegészítették 22 szegedi festő 34 válogatott alkotásával. E sikeres bemutatót követően, 1961 júliusában rendezték meg városunkban, a Délalföldi Képzőművészek Kiállítását, mely Bács-Kiskun, Békés ée Csongrád megye festő, szobrász és grafikusainak munkáit tárta a közönség elé. A résztvevők közül negyven szegedi művész szerepelt. A tárlat katalógusában ezt olvashatjuk: "Reméljük, hogy Kecskemét és Baja. Szeged és Hódmezővásárhely. Békéscsaba és Gyula festőinek és szobrászainak e közös összefogása szép sikert eredményez, mely felzárkózva a Szegedi Szabadtéri Játékok országos színvonalához, biztos záloga lesz a következő évek még kiteljesedettebb értékű nagy alföldi képzőművészeti találkozójának."

Az 196o/61-es kiállítások "jogutódjaként" hívták létre 1962 derekán, a címében is meghatározott jellegű III. Szegedi Nyári Tárlatot. E kiállítás már ténylegesen országos jellegű volt, melyen 9o művész 17o alkotása került bemutatásra. A tárlaton már nemcsak a környékbeli megyék festői, szobrászai és grafikusai nyújtottak egymásnak baráti kezet, de Tisza-parti városunk művészeti életének fellendítéséhez, az itt szereplő hazai - főleg budapesti - kortárs művészek ia nagyban hozzájárultak. 1964-ben rendezték meg a Szegedi Országos Képzőművészeti Kiállítást, amely "egy csokorba foelalta össze a kiállításra alkotott műveket és az utóbbi évek közgyűjteményé-be került alkotásait." A neves mesterek akkori szereplése mintegy példaképét nyújtotta az elkövetkezendő évek nyári tárlatainak magas színvonal követelményéről. Ki lehet matatni, hogy 1965-ben: 91 művész 173 alkotásét, 197o-ben; 136 résztvevő 252 munkáját, 1975-ben: 131 alkotó 215 művét, 198o-ban: 183 meghívott 3oo produkcióját láthattuk a szegedi nyári tárlatokon. Ezek az adatok jól tükrözik, hogy e kiállítások fejlődőképes rendezvényeknek számítanak. Ugyannyira, hogy július-augusztus folyamán - a hazai kulturális holtszezon időszakéban -, az ország legnagyobb képzőművészeti bemutatóivá növekedtek.

Nyári tárlataink tekintélyét nagyban emelte, hogy 1965-től az itt legjobban szereplő művészeket a Városi Tanács plakettel járó dijakban részesítette. Mig az eleő alkalommal csat négyen kaptak dijat, 198o-ban már kilencre emelkedett a dijakkal, illetve munkajutalmakkal honorált, kimagasló művészek száma. Nevüket a nyári tárlatok katalógusaiban évenként felsorolva találjuk. Külön öröm számunkra, hogy a díjazott kortárs művészek között több szegedi festő, szobrász és grafikus van. Dér István, Dorogi Imre, Erdélyi Mihály, Lapis András, Papp György, Pataki Ferenc, Pintér József, Tóth Sándor, Tóth Valéria, Vincze András, Yinkler László és Zoltánfy István rászolgáltak erre az elismerésre. Az 5 díjazásuk kifejezi azt a méltó helytállást, amellyel a szegedi művészek az országos mezőnyt jelentő nyári tárlatokon évtizedeken keresztül derekasan részt vettek.

Amint az 1961-ben megrendezett délalföldi kiállítás alkalmával megfogalmazódott a nyári tárlatok évenkénti létrehozásának szükségessége, úgy a két évtizedet megért sikeres kiállitás-sorozat "hogyan tovább" kérdése merült fel az 1979-ben bejutatott XX. Szegedi Nyári Tárlaton. A kívánatossá vélt "megújulásra" ösztönző fordulópont, az 1982. júliusában megnyílt XXIII. Szegedi Nyári Tárlattal jött el. E kiállítás részben azzal vált "jubileumivá", mert az eddigiek összegezéseként - a frissen készült művekkel együtt - felsorakoztatta az 1965-től díjazott kortárs művészek egy-egy régebbi alkotását is. Amint e tárlatot kommentáló helyi újságcikk is jelezte: "...száz dijat adtak át 87 művésznek, akik közül hetvenketten küldték el munkáikat. így 189 alkotás - 1o4 festmény, 31 grafikai lap, 54 szobor és érem" - került ez alkalommal bemutatásra. A kiállítás ún. "vízválasztó" jellegét az adta meg, hogy e tárlattal véget ért az a sorozat, mely több mint két évtizeden ét, a helyi ünnepi hetek elmaradhatat-lan képzőművészéti rendezvénye volt. A tervek szerint a megújuló nyári tárlatokat ettől kezdve csak kétévenként hozzák létre. A páratlan év.ekben pedig a hazai táblakép-festészet eredményeit tükröző biennálék kerülnek megrendezésre a jövőben.

Ha Szeged megújhódott képzőművészete három és fél évtizedes fejlődésének futó áttekintését ott folytatjuk, ahol a kibontakozó nyári tárlatok végett félbeszakítottuk, akkor a hatvanas évektől sorra kerülő helyi kiállításainkat kell nagyjából - vagyis éppen csak utalásszerűen - számba vennünk. A külföld ábrázolóművészetébe bepillantást engedő szegedi tárlatok közül megemlítjük a hunani iparművészek /1962/ a kubai fametszők A963/, a-német. a francia és török grafikusok /1967-68/, valamint az ukrán akvarellisták és a plovdivi festők /1972/ helyi bemutatkozásait. Amíg ezek a kiállítások egy-egy hozzánk közelebb, vagy tőlünk távolabb eső ország kortárs művészetének valamelyik műfajáról - legtöbbször a köny-nyen szállítható grafikájáról - adtak némi tájékoztatást; addig a Szegeddel testvérvárosi kapcsolatban álló odesszai és szabadkai képzőművészek - 1968-198o között - olyan komplett tárlatokat rendeztek -nálunk, melyek városaik festészeti, szobrászati, grafikai- és iparművészeti alkotásait tárták helyi közönségünk elé. Itt említjük meg a Rómában élő, nemzetközi hirú Amerigo Tot. azaz,Tót Imre magyar származású szobrász szegedi kiállítását, melyet 1969-ben múzeumunk képtárában rendeztünk meg.

A hazai kortárs művészek Szegeden létrehozott kollektív rendezvényei közé sorolható; a Szolnoki Művésztelep Tárlata /1962/, a Fiatal Képzőművészek /Stúdió/ Kiállítása /1966/, a fővárosi Karikaturisták Tárlata /1972;1975/, a Pécsi Képzőművészek Kiállítása /1977/ és a Miskolci Grafikai Biennálé /1979-8o/ cimű bemutatók. A fentiekben részletesen tárgyalt nyári tárlatoknál jóllehet kevésbé tág hatóeugarúaknak mondhatók, - a korábbi /1951-1959/ Megyei Képzőművészeti Kiálli-tások-ból kifejlődött - 1965-t51 évenként bemutatott Délalföldi Tárlatok. Mégis jelentős szerepet játszottak és játszanak aost ie, a Magyar Képzőművészek Szövetsége Délmagyarországi Területi Szervezete életében, melynek tükrözőjévé vált- E tárlataorozat, malynek tizedik bemutatója 1974-ben volt, s néhány évi szünet után 1982-ben Vásárhelyen ismét megrendezésre került - jól betöltötte feladatát. E tárlatot - jellegüknek megfelelően - az Aföld táját és népét ábrázoló művek határozzák meg, melyek sik vidékünk és az itt élő emberek sokszínű viszonyát érzékeltetik.

A helyi kortárs művészet megbecsülését tükrözték a Móra Ferenc Múzeum által 1972-és 1975-ben rendezett "É1ő Galéria" c. tartós jellegű kiállítások, melyeknek anyaga vásárlás, illetve adományozás útján közgyűjteményünk állományába került. A mi vizsgálódásaink szempontjából igen jelentősnek vehető a "Kortárs művészet" c. tárlat, melyet 1974 októberében, Csong-rádmegye és Szeged város felszabadulásának 3o. évfordulója tiszteletére rendeztek meg a múzeum képtárában. A Io7 kortárs művész alkotásait felsorakoztató reprezentatív kiállításon, a közönség megtekintette azoknak a műveknek egy részét, melyeket a megyei és a városi tanács az elmúlt három évtized során vásárolt. A tárlat katalóguséban dokumentálva Tan, hogy 1944 és 1977 között a Csongrád megyei Tanács 12o művésztől 45o alkotást, a Szeged kegyei Városi Tanács pedig 172 művésztől 4o5 alkotást vásárolt. S témakörhöz kapcsolható az 1977 tavaszán létrehozott "Kortárs művészet magángyűjteményekben" c. kiálli-tás, melyet képtárunkban mutattak be. Az állami mecénatúra és az egyéni műgyűjtés eredményei tanulságosan domborodtak ki a fenti kortárs művészettel kapcsolatos tárlatokon.

Ami a hazai kortárs művészek szegedi egyéni kiállításait illeti, ezek az utóbbi húsz év sorén félszázat jóval meghaladó önálló bemutatóra emelkedtek. E tárlatok zöme a múzeumunk által rendezett kiállításokra értendő . A helyi művelődési központokban, a képcsarnok Gulácsy-termében és másutt is szép számmal hozták létre hasonló tárlatokat, melyeknek részletezésére, felsorolására most nincs módunk. A tárlatok száma Szegeden 196o és 7o között - az előző tiz évhez képest - több mint kétszeresére növekedett. A következő dekádbán, vagyis 197o és 80 között pedig még inkább kitel-jesedett a helyi művészeti bemutatók száma. Országos felmérések szerint Szeged azcn városok közé számit, ahol hazai viszonylatban a legtöbb tárlatot hozzák létre.

A Kortárs művészek Szegeden cimű - most felvázolt - témához való ösztönzést, a Magyar Tudományos Akadémia Művészet-történeti Kutató Csoportja adta azzal a kérésével, hogy ál-litsuk össze az 1945-1980-ig rendezett kortárs művészek szegedi kiállításainak .jegyzékét, mely a magyar művészettörténet felszabadulás utáni kötetének intenzív előkészítéséhez szükséges. Az általunk elvégzett feladat teljesítését tükrözi az a helyi tárlat-dokumentáció, mely három és félszázat meghaladó adat-állagával mindennél jobban bizonyítja Szeged új képzőművészetének gazdag jelenség-sorozatát, mélyben az alkotásaikat itt bemutató kortárs művészek is nagy ezerepet játszottak.

Apró Ferenc: BABITS SZEGEDI BARÁTAI /Bérezi és Kún/

Babits, a szegedi főreáliskola frissen kinevezett tanára 19o6. október 26-i, édesanyjának küldött levelében Bérezi Edéről ezt irta: Bérczi Ede, a tornatanár, egy félbemaradt  alapvizsgája van matematikából és tanit is széptant, de irtózik vizsgáit letenni. Egyébként szeretik itt és megbocsátják bogarait. Ő csinálja a tanrendet, értesítőt a minden ily mellékes ügyet, ő tartja, mondják, a szüleit is, akik szegény emberek, Bogara. hogy hajadonfőtt szeret járni, iszonyú gyaloglásokat tesz, szabad ég alatt alszik, stb.

Bérczi 1866. június 8-án ezületett Jánoshalmán. A budapesti V. kerületi főreáliskolában érettségizett /1386/, majd a pesti tudomány- és műegyetemen összesen öt évig hallgatott matematikát és fizikát. £ két tárgyból alapvizsgát is tett, de tanári oklevelet nem szerzett. Igaz, apja halála után ő gondoskodott édesanyjáról és testvéreiről is. így "csak" torná-szatból és gyorsírásból volt tanári oklevele, 1894-ben került a szegedi főreáliskolába, és ha kellett, fél évig is helyettesitette matematika szakos kartársát. Néha irogatott is, dolgozatait szivesen fogadták a Matematikai Lapoknál. Édesanyjával lakott a Sándor utca 11. számú bérelt családi házban. Babits is járt itt, amikor tanártársait sorra vizitelte. Bérczit túlzásba vitt testedzéseiért tartották különcnek. Képes volt reggel átgyalogolni Makóra, onnan tovább Vásárhelyre. /Vissza már vonaton jött./ Két darab tizkilós súlyzóval rendszeresen végigsétált a körtöltésen. Fekvőhelye egy priccs volt. Haját kopaszra nyiratta, nyakkendőt, sálat nem hordott.

Juhász Gyula szerint Bérczi is eljárt a Tisza kávéházának tanári asztaléhoz, ahol sakkozott, és felsőbb matematikát magyarázott. A katonás léptű Bérezi is tagja volt - Juhásszal, Kúnnal - Babits társaságának, mely a körtöltésen hosszú sétákat tett, éjszakába nyúló vitákat folytatott. A költő Fogarasról küldte a Levelek Irisz koszorújából dedikált példányát: Bérczy Ede tanár úrnak legnagyobb tisztele- . te jeléül Babits Mihály.

A költő a Nyugat 1912. október 1-i számában megjelent magántudósok c. Írásában Bérczit is megörökítette: már az egyetemen /mondják/ bámulatos képzettségre tett szert. 6 nem bámulatosat, 6 tökéleteset akart.... A tudományos szkepszist tette kötelességévé: nem akarta mondani: tudom. mig mindent számba nem vett, mindent el nem olvasott... Babits a magán-tudósok - köztük Bérczi - alakjában a l'art pourt l'art tanulás ellen szól, melyben az eszköz /a tanulás/ céllá válik, a legkisebb részletek soha véget nem érő megismerésének öncéljává.

Tudjuk, hogy a költő - fiatalabb éveiben - szívesen foglalkozott matematikával, mégsem ez volt Bérczihez fűződő kapcsolatának az alapja. Bérczi, két szegedi tanárismerőse, Ke-rényi József és Visy József szerint igen jártas volt a filozófiában, a görög és latin kultúrában. Az untauglich Babits a görög embereszménynek, a szép /edzett/ test és művelt elme összhangjának /kalokagathia/ a megvalósítását becsülte és tisztelte benne.

Bérczi 1956. április 3-án meghalt. Amikor Magyar László interjút kért Juhásztól, a költő a tornatanárra terelte a szót: Meghatott Bérczi Ede halálhíre... Babits Mihály irt róla valamelyik szép könyvében Magántudósok címen, Anevét természetesen nem irta meg, de akik ismertük, tudtuk, hogy róla volt szó /Délmagyarország, 1936. ápr. 12./.

Babits 19o6. december 9-i, Juhászhoz írott leveléből tudjuk, hogy a Tisza kávéházban megismerkedett Kún Józseffel /1873-1912/. Kapcsolatukról - fonák módon - a költő elhelyezése utáni időből tudunk többet, mert akkor leveleztek. Persze nem nehéz következtetnünk barátságuk 19o6 és 19o8 kö-zötti szakaszára sem.

Kún Pesten szerzett gépészmérnöki diplomát, 19o2-ben került Szegedre a fa- és fémipari szakiskola tanáraként. Versei és műfordításai a Hétben, a Vasárnapi Újságban, az Új Időkben és a Szegedi Naplóban jelentek meg. Patrónusa nea is távoli rokona, a költő Kies József volt.   .

Nem túlzás azt állítani, hogy Kún rajongásig szerette Babitsot„ Egyik levelében úgy várta Szegedre a Szekszárdon időző költőt., hogy "nekem egy eleven Babits már szinte nél-külözhetetlen" /19o8. jan. 15./."Még 19o9. május 31-én is azt fájlalta, hogy "a sora megfosztott attól a szerencsétőlt veled iua.jdneai naponként együtt lehetni." Juhász mellett ő volt a másik szegedi, aki már ekkor meglátta 3abits tarsolyában a marsallbotot. A Levelek írisz koszorújából cimű kötetet /19o9/ igy köszönte meg Babitsnak: "örömömben kiáltani szerettem volna ... újra meg újra élveztem verseid eredetiségét, nyelvét, zenéjét és páratlan mélységeit  ... Mind-ez azért is érdekes, mert Kún hagyományos hangolású, viszonylag szűk témakörű /táj, család, én/ parnasszien költészete, ha a hasonló teljesitmények átlagát meghaladta is, a század első évtizedében megkésettnek hatott, messze járt Babitsnak a magyar lirát megújító elképzeléseitől. Barátságuk úgy feet-hetett, hogy Kún — kiváló érzékkel - a leendő kivételes nagyságú költőt érezte meg és ismerte föl Babitsban, mig Babits az idősebb, nem egyszer gyámolitó barátot, a széles körű - magyar és külföldi - irodalmi és képzőművészeti tájékozottságot, a mindén szépért lelkesülő embert becsülte és szerette barátjában.

Kún szerette és értette a képzőművészetet, irt műkriti-kákat, és a századeleji Szegednek egyik ismert műgyűjtője ia volt. Szívesen továbbította Babits verseit és műfordításait Kiss Józsefnek A Hétben való közlés végett. A Holnap első kötetének a megjelenése után változott a helyzet: Kiss József kért verseket Babitstól, azzal, hogy szeretné, ha lapja "állandó oszlopa" lesne. De ekkor már Osvát megnyitotta a Nyugat kapuit Babits előtt...

Kún Kék hegyek cimű verseskötetét A9o9/ Babits röviden ismertette a Nyugatban /ápr.16./, kiemelve, hét gyönyörű verset, amelyek nvelve színes és szuggesztív. A két barát kapcsolata egészen Kun haláléig folyamatos maradt, igaz, Babits Fogaraara kerülése után csak levelezésre szorítkozott, és igy természetszerűleg vesztett erejéből és tartalmából. De pályájuk ie jobban szétágazott, mint Szegeden. Kún egyre többet betegeskedett, nem egy esetben külföldön kúráltatta magát, mind kevesebbet verselt, mig Babits neve a A Holnap első kötetének a megjelenése után országosan ismertté vált. E folyóirat adta ki 19o9-ben és 1911-ben két első kötetét /Levelek Irisz koszorújából. Herczeg. hátha megjön a tél is!/, majd a Két kritikát /1911/. Ennek dedikált példánya Ilia Mihálytól került Péter Lászlóhoz: Kedves, régi barátjának Kún Józsefnek, e legnagyobb szeretettel és tisztelettel küldi Babits Mihály.

Levelezésükben fölbukkan egy közös Wilde-műforditás-kötet terve is. Kún már A Hét 19o7. július 7-i számában 18 versszakot közölt A readingi fegyház balladájából, november lo-én pedig a Dugonics Társaságban fölolvásta az egész poéniát. Ez volt a mű eleő magyarra ültetése! 'A tervezett kö tétből nem lett semmi, okát nem tudjuk. A gondolat azonban részben megvalósult: Babits 1916-ban a tóodern könyvtár sorozatában egy füzetet adott ki Wilde Oscar verseiből cim-xel.

A fiatalon meghalt Kán nem irt barátjáról emlékezést. Annál értékesebbek azok a félmondatok, aelyekben Babitsról irt. Sgyik levelében befelé élg eabernek nevezi költőbarátját, aki kifog a környezetén. De nyomban figyelmeztetett is, "nehogy szegedi módra reggelig irjál-olvassál otthon." Egy kevés sport neked igen jót tenne"  /19o8. szept. 17./ Hasonlót tapasztalt Juhász is: Megesett, hogy késő reggel benyitottam hozzá, éa még mindig olvasmányaiba merülve találtam. Lámpája égett, pedig a nap aár régen be-eütött ablakán /Nyugat, 1924. épr. 1./.

Kún évekig tartó betegeskedés után>1912. június 3-án Szegeden meghalt. A Szegedi Naplóban barátja, kora Ferenc búcsúztatta. Temetésén jelen voltak a szegedi irók, élükön Tömörkénnyel. A gyészház udvarén Löw Immánuel, a sírnál tíóra beszélt. Babits rövid nekrológban emlékezett meg Kunról: barátom volt ő, aikor én még senkise voltam és ő aér valaki ... Talán nea alkotott maradandót; de én tudoa, mily szent dőlő?;; volt neki a afivéezet. mily i.iaz érzés súgta verseit, .v.inden szépnek valódi rajongója volt ... Az izlés volt a lelke: ez vezette költészetét és egész életét ... Szerető lélek volt, ég szerettem ezt a lelket Nyugat, 1912. júl. 1./

T.  Knotik Marta: SZEGEDI GYÓGYSZERTÁRAK ARCHÍV FÉNYKÉPEKEN

A szegedi fényképészet kutatása során nagyító alá vett fényképek sokkal többet árulnak el városunkról, mint azt egyszeri ránézéskor gondolnánk. Vizsgálódásainkból most a gyógyszertárakra vonatkozókat emeljük ki, a szegedi levéltér irat- és térképanyagával azonosítva.

Az első fényképsorozat Szeged egyes részeiről 1872-ben készült. Kár ezek között találunk olyat, melyen az üzlethelyiség felirata gyógyszertárat hirdet. A sorozatot Letzter szegedi fényképész készítette, melyet Burger és Dörner könyv és irószerkereskedésében árultak, kirakatában közszemlére tettek. Letzter a fényképsorozatot a következő évi, 1873-as bécsi világkiállításra készítette és más műveivel együtt ott ki is állította.

A "Palánk" cimű fénykép A-'SU. Negativtér T.lo477/ a Palánk városrész tér felőli tömbjét örökíti meg, előtérben a sétsttíri fák lombjaival. A kép baloldalén a Roosevelt tér 9. sz. alatt lebontott, Vedres István által 18o9-ben tervezett Schaeffer ház látható, majd egy kiszögellő háztöab következik a térrel és Kigyó utcával közr.. fogva. A tömb helye megközelítően a mai Hid-, Eeák Ferenc-, Viktor Hugó utcák és Roosevelt tér határolta területen volt. A háztömbtől jobbra eső egyemeletes, erkélyes épület baloldali szárnyának földszintjén a patikát hatalmas betűk hirdetik. A ház a mai Víktor Hugó és Deák Ferenc u. délnyugati sarkéba Fegyveres erők klubja helyén állt.

Ezt a gyógyszertárat mint Szeged első patikáját tartja számon az irodalom, melyet erre a helyére Braunfeind Kándcr telepitett ét 1816-ban. iiajd a Braunfeind örökösöktől 1371-ben Bauer József tulajdonába került. Képünk tehát a Bauer-féle gyógyszertárat ábrázolja, ami minden bizonnyal a város legnagyobb patikája volt az akkor Szegeden működő hat másik mellett. A tizenegyablakos emeletű, nagy ház földszintjének felét foglalja el 3auer üzlethelyisége, Tágas ajtajától jobbra nyiló két ablaka kirakat, melyben a keskeny polcokon patikaedények sorakoznak. Az ajtót és kirakatablakokat . iveit fatáblák védik. Felettük, ezek teljes szélességében messziről is jól olvasható a "Gyógyszertár a Megváltóhoz" cim. A megváltó-patika berendezése 1982 októberétől a múzeum kiállításén látható.

A szegedi árvízkatasztrófáról 1879-ben készült fényképek közül kettőn találunk gyógyszertárat. Az egyik Plohn Illés hódmezővásárhelyi, a másik Klösz György budapesti fényképész felvétele.

A fényképeit a Három korona utcát örökítik meg /T.loo56, T.l0393/. A képek baloldalán, a Káron korona és Fekete Sas utcák szegletén álló, klasszicista épületben lévő patikát itt is a bejárat feletti nagy tábla hirdeti. A ház timpanon-részében Hit, Reménység és Szeretet olvasható, áz épület a mai Kígyó- és Fekete Sas u. sarkán lévő Technika háza helyén állt, tulajdonosa özv. Simonyi Sándorné Tóth Júlia volt.

Ez- a patika nyolcadikként, 1375-ben létesült a városban és a kígyóhoz címezték. Kovács Albert gyógyszertéra a földszintes épület jobb oldalát foglalta el. Sz egyes kirakatablakkal rendelkező kisebb helyiség lehetett, melyet a képen fatáblák takarnak.

A szegedi újjáépités ismét fényképezésre késztette a fotográfusokat. A Letzter és Társa cég egész sorozatot készített 1S62 vegén az épülő város legszebb részeiről.

A Széchenyi tér délnyugati sarkát ábrázoló képeken /T.lo2o2, T.lo471/ a.ég látni a Götz házat a tér és a Lau-don utca sarkán, melyen a gyógyszertár felirat csupán nagyi-tőval vehető ki. Az ún. bérházzal szemközt álló egyemeletes sarokház a mai Széchenyi tér és Károlyi u. sarkán állt. Az épület tér felé néző homlokzaténak nyolc ablaka alatt há-rom üzlet sorakozik. A baloldali, a ma is álló Grün Orbán ház felőli bolthelyiség a gyógyszertár.

Az"Isteni gondviselésnek1 cimzett patika Szeged második gyógyszertéra, melyet 1812-ben Remold Jakab pesti gyógyszerész nyit meg. őt sógora,Piszéker Ferenc, majd 1844-ben iötz Károly követi. 1852-től, a Götz örökösöktől Kovács Albert bérli, akitől 1875-ben Barcsay Karoly veszi ét. Képünk tehát a Barcsay gyógyszertárat örökíti meg. kz ajtó kétol-dalán ablakkirakat látható, melyeket szögletes fatáblák védenek. A nyitott táblákon nehezen kivehető ábrázolás látszik, talán a gyógyszerészet emblémája. »z ajtó és ablakok feletti teljes szélességben felerősített táblán "Gyógyszertér" felirat olvasható. Közvetlen az ajtó felett kisebb tábla nehezen kivehető felirattal, talán a Barcsay névvel.

Az épülő Szeged sorozatból a Gizella térről és Boldogasszony sugárútról készült felvételek is őriznek gyógyszertárat. /T.lol99, T.lo412/. A tér és a sugárút nyugati sarkán, ahol ma a Ságvári gimnázium van, állt a patika épülete. A Zászlósy nővérek hatalmas földszintes sarokházának tér felőli jobboldali végében volt a gyógyszertár.

A város negyedik patikáját 185o-ben Rohrbach Antal létesítette. A gyógyszerész képmását Landau Alajos felvételéről 1866-7o-ből ismerjük. Patikáját a Szentháromság utca felső végpontjánál a "Segitő Boldogasszonyhoz1 címezte, mely 1876-ban ilészőly Jenő, 77-ben Gyuritza Sándor tulajdonába került. 1879-ben mér Gyuritza Lipóté, akit az 1885-as Szegedi Kalauz új helyén, a "Gizella-tér Zászlósyné ház"-ban jelöl meg. Képeinken az újonnan épült téglaház egyablakos bolthelyisége a Gyuritza gyógyszertár. Félkörives, üvegezett ajtaja mellett lévő táblák valószínűleg a gyógyszerészeihez kapcsolódó ábrázolással festettek. A bolthelyiség felett, a ház ereszéből kimagasló párkányzaton helyezték el a messzire látszó "Gyógyszertér" feliratot.

A századforduló kiemelkedő szegedi fényképésze Keglo-vich Emil a 9o-es években szívesen készített felvételeket a Klauzál térről. Ezek egyikén /T.lo229/, a tér és a Kéress utca sarkán, a ma is álló Kárász házban látunk patikát.

A ház sarkától a térfelőli oldalon lévő üzlethelyiség a bejárati ajtót és egy kirakatot magábafoglaló divatos, fa-boritású portállal rendelkezik, mely portál felső záró részében áll a nagybetűs "Gyógyszertár" felirat. Hogy az üzlethelyiség Szeged melyik patikáját rejti, azt pontosan nem sikerült megállapitanunk. A kép készülte körüli időből származó szegedi Kalauzok és Útmutatók egyike sem emlit itt gyógyszertárat. Feltehetően rövidebb ideig, talán átmenetileg a Kigyó-patika működött itt 1883 és 96 között. Azon a helyen, ahová Szeged első gyógyszertárét 1784-ben Prezetska Vencel telepitette.

Kerny István által 1914-ben készült fénykép kapcsán visszatérünk a Barcsay gyógyszertárhoz, mely régi helyén, a Széchenyi tér azóta lebontott házában immár új köntösben jelenik meg a képen. Portálja az előbb emilitett faboritéera és az üzletek, igy a gyógyszertárak külső megjelenésének századvégi felfejlődésére mutat példát.

Beszámolómmal szeretnék rámutatni arra, hogy archiv fényképeinket érdemes a legkülönbözőbb témákban vallatóra fogni, mert vallanak.

Féri  Irén: REIZNER JÁNOS A KÖNYVTÁR-  ÉS  MÚZEUM IGAZGATÓ

Mivel múzeumunk jövőre , 1983-ban ünnepli alapításénak századik évfordulóját, szeretném összefoglalni a múzeumtör-téneti kutatás eddigi adatait.

Köztudott, hogy a városi múzeum a Somogyi-könyvtár égi-szealatt keletkezett és bontakozott ki. Ilem véletlenül. Vezetőjének, Heizner Jánosnak régebbi törekvése volt egy olyan tudományos, történeti társaság létrehozása, melynek hivaté-és a régmúlt emlékeinek megőrzése, feltárása, a történeti segédtudományok tárgyainak /oklevelek, érmek, pecsétek, stb/ összegyűjtése. A korábbi ilyen irányú kisérletek kudarca arra késztette Reiznert, hogy máa módon közelitse meg az elérendő célt.

Mielőtt könyvtár és múzeum szervezői munkásságát taglalnám, néhány szót szeretnék szólni életéről.

Reizner János 135 évvel ezelőtt született, 1847.január 20-én Szegeden, Pesten és Pozsonyban tanult jogot, 1871-től Szegeden ügyvéd, 1872-ben városi aljegyző, najd főjegyzői posztot töltött be a városi tisztikaroan, 1882 júliusában. nevezték ki a Somogyi-könyvtár könyvtárnokává. A közhivatalnoki pályán eltöltött tiz év alatt nemcsak a város- ügyintézését ismerte meg közelről, hanera tanulmányozta a különbözí levéltú-r-akat, történeti cikkeket irt, és anyagot gyűjtött Szeged történetéhez, ezen kivül jelentős magánkönyvtára ée éremgyűjteménye volt.

A Somogyi-könyvtár első könyvszállitmányai 18B1 őszétől folyamatosan érkeztek, a főreáliskola földszintjén - ma Dugonics téri központi egyetea - kapott helyet, négy nagy és két kisebb terem és egy hosszú folyosó tartozott hozzá.

Reizner kinevezése után szinte kész tervekkel állt elő az elhelyezés, rendezés, gyarapitás kérdésében. A könyveit féltő gonddal vigyázó Somogyi nem tudott megbarátkozni az energikus, koncepciózus Reiznerrel, s ez, sajnos a későbbiek-ben hátráltatta a múzeum ügyét.

Az 1882. október 3o-án tartott könyvtári bizottsági ülésen Reizner kérte, hogy az ő magántulajdonát képező okmány, érem, fegyver és egyéb régiségeit a könyvtár folyosóján tulajdonjogának teljes fenntartásával elhelyezhesse, melyet az alapitó Somogyi is engedélyezett. Reizner ezzel az első lépésével jelezte a lehetőséget, melyet az új közintézmény teremtett. Az árviz utáni újjáépités, a nagyarányú földmunkák során ugyanis addig szokatlan mennyiségű régészeti lelet került elő a város környékének szinte minden pontján, és ezek a tárgyak megfelelő helyiség és kialakulatlan szervezet hiányában többnyire a királyi biztoshoz kerültek, egy részük, főleg érmek, pénzek a kapitányi hivatalba.

1383 decemberében Tisza Lajos három és fél éves megbizatása lejárt, a királyi biztosi intézmény megszűnt. A távozó gróf a városnak megőrzésre átadta az összegyűjtött régiségeket. A tanács úgy vélte, hogy a legjobb helye az új közművelődési intézetben lesz, a tárgyi és a személyi feltételek kielégitőek. A köszönő levél egyik részlete szerint: "figyelőre akként intézkedünk, hogy a régiségek a Somogyi könyvtárba, az e téren teljesen szakavatott könyvtár igazgató által kezeltessenek, a gyűjteményt az utókor száméra nem csak megőrizni, hanem folyton gyarapitani szándékozunk."1

Reizner a könyvtár megnyitása után - 1883.október 16. -Különös gondot forditott arra, hogy az adományozóknak a helyi újságok útján mondjon köszönetet. A következő évben nemcsak könyvek szerepelnek a listán, hanem régiségek és 25 db érem is.2  Megfigyelhető, hogy amint egyre jobban elterjedt a Somogyi-könyvtárban őrzött leletek és érmek hire, sőt 1885-ben Reizner többször személyesen vezetett ásatást, szinte divattá vált az adományozás. Főleg a pénzgyűjtemény szaporodott g/orsan ilyen módon.

1885 több okból fontos év volt a múzeum fejlődése szempontjából. A város ekkor gyarapította először vásárlással a gyűjteményt,3 majd a Szegedre látogató Török Aurél antropológiai ásatását támogatták pénzügyileg, mindezen előzmények és az összegyűlt tárgyakra hivatkozva a könyvtári bizottság kezdeményezte a városi múzeum létesitését. Javaslata szerint, amig a múzeum részére alkalmas helyiség nincs, maradjanak a régiségek a könyvtárban, kérjék fel Reiznert a rendezésre és a tanács támogassa a beszerzéseket, ásatásokat a "költségvetésben előirányzott alap határain belül."4

A városi közgyűlés határozatában jóváhagyta a bizottság inditványát, kifejezve reményét, hogy ezzel rövidesen egy nyilvános városi múzeum megnyitására tehet javaslatot a könyvtári bizottság. Ezt a törekvést alapjaiban vágta el Somogyi Károly július 23-án kelt levele, amelyben az "Alapitó oklevél" re hivatkozva ellenzi a város birtokában levő archeológiái tárgyaknak a Somogyi-könyvtár folyosóján szándékolt felálli-tását, s az ott levőknek elszállitását kivánja. A város természetesen igyekezett eleget tenni az alapitó óhajának, hivatalosan nem beszéltek múzeumról, nem készült tervezet a felállitás módjáról.

Reizner azonban továbbra is leközölte az újságokban az adományozókat, sőt felajánlotta saját érem- és bankjegygyűjteményét, mely jelentős értéket képviselt, folytatta az uta-sitásoktól és határozatoktól függetlenül elkezdett rendszerező munkáját, mind az éremtéri, mind a régiségtári napló 1883-as bejegyzéssel kezdődik.

A könyvtári és a megszaporodott múzeumi feladatokat ösz-szesen hárman látták el: Reizner, az igazgató, Lázár Béla se-gédkönyvtárnok és Kasza József könyvtárszolga. Könyvet nem lehetett kölcsönözni, két olvasóteremben szolgálták ki a látogatókat. A könyvtári évet szeptembertől júniusig számolták, július, augusztus folyamán az év közben esedékes nagyobb munkákat, takaritást, a folyamatosan érkező könyvek rendezését végezték. A könyvtár felett a 14 tagú könyvtár bizottság gyakorolt felügyeletet, tagjait a köztörvényhatósági bizottságból választották.

A következő jelentős dátum a múzeua megvalósulása felé 1S88. Ebben az évben hunyt el Somogyi Károly. A könyvtár-bizottság az alapszabály több pontján javasolt módositást, amikhez az alapitó életében nea járult hozzá. Ilyenek: nyitvatartási idő kiterjesztése, könyvkölcsönzés lehetősége, mú-zeum berendezése a könyvtár mellett. A múzeum céljára két termet engedtek át a reáliskolában, megindult a bútorozás, rendezés.5

Reizner a meglevő anyagra támaszkodva egy történelmi és rtgiségtárat kivánt létrehozni öt osztállyal, úgymint: kőemléktár, éremtár, régiségtár, fegyvergyűjtemény, történelmi képtár. Az egyetemes alföldi múzeum kifejlesztése szerinte aegnaladta volna a város anyagi erejét, a természettudományos tár kezeléséhez pedig külön szakképzett ember kellett volna, ezért nem javasolta.6

Még néhány évig eltartott a vita a múzeumszervezée mi-kentje fölött, miközben Heizner intenzív gyűjtőmunkába fogott. A tanács különböző helyiségeiben levő muzeális tárgyakat kiválogatta, képek, polgárőrségi zászlók, fegyverek, becsetek kerültek át a múzeumba.7 Reizner ásatásokat folytatott Rábén, Csengelén. Előkerült a nagy érdeklődést kiváltó bojárhalmi lelet. A tanács megrendelte a múzeum számára a helyi elöljárók arcképét.

1892-re elkészültek a bútorok, a tárlók és az éremasz-talok. "A nagy munka már kezdett kibontakozni, a midőn a reál iskolából való kitelepülésnél fogva az 1894 évben mindent becsomagolni és az ideiglenes helyiségekben beraktározni kelle. A sok aprólékosságnak annyi türelmet, egybevetést és próbát igényelt elrendezése és felállitása tehát kárba veszett" -olvashatjuk Reizner egy későbbi jelentésében.8

Az ezredéves évfordulót méltóképpen megünnepelni készülő város elhatározta ugyan egy közművelődési palota emelését a Somogyi-könyvtár, a múzeum és az időközben létrejött Dugonics Társaság számára, de mielőtt az új épület épitése elkezdődött volna, a könyvtárnak el kellett hagyni a reáliskolát, azt az épületet a királyi tábla kapta meg. Átmeneti megoldásként Fodor István ügyvéd házét vették bérbe, mely elég nagy volt a könyvtár felállitására, a melléképületben pedig elfértek a ládákba csomagolt múzeumi tárgyak és bútorok. Három évig, 1894-től 1397 augusztusáig működött ott a könyvtár.

A kultúrpalota építésére kiirt pályázatot Steinhardt és Lang építeszek terve nyerte meg, teljesítvén a monumentalitás kritériumát, bár "az alapbeosztás másodrendé és nem kifogástalan" - irja a korabeli Szegedi Hiradó.9

Az építés 1695 júniuséban kezdődött, a következő év szeptember 6-én megtörtént az épület ünnepélyes átadása, a végleges beköltözés csak 1897 nyarán vélt lehetővé.10

Időközben jelentősen kibővült a múzem szervezési kerete is ez eredeti Reizner-tervhez képest. A közgyűlés elfogadta a természetrajza osztály felállítását, továbbá egy későbben felállítandó néprajzi osztályét is. Megszavazta Munkácsy Honfoglalás-képéhez készült vázlat megvételét, Később Vágó Pállal kötött szerződést azérvizkep megfestésére.

Még a kultúrpalotába költözés előtt teljessé vélt a múzeum, mint intézmény elismerése, az 1896 májusi könyvtár-bizottsági ülésen a bizottság a könyvtár és múzeumi bizottság nevet vette fel, több módosítás után fölterjesztették: belügyminiszteri jóváhagyásra, ezt az utolsó állomást, mintegy művének betetőzését Heizner már nem érhette aeg. A közös könyvtári és müzeusi szabályzatot 19o8-ban szentesítették.

A kultúrpalotába költözéssel lezárult az első, legnehezebb korszaka a múzeum történetének. A feladat a továbbiakban az volt, hogy a kijelölt szervezési kereteket tárgyakkal töltsék meg.

Két dátumot kell kiemelni még Reizner igazgatósága idejéből: 1899. június 11-ét, ekkor nyílt meg az első nyilvános kiállítás az érem- és régiségtár gyűjteményéből, és ugyanazon év szeptemberét, amikor a közgyűlés Tömörkény Istvánt, a jeles irót a Somogyi-könyvtár könyvtárosi állására megvá- . lasztotta.

A későbbi. igazgatók, az utódok: Tömörkény és Móra hirneve méltánytalanul elhomályositották Reizner érdemeit, melyet a múzeum szervezésében kifejtett, az örökséget, melyet rájuk, ránk hagyott kétségtelenül az őszivós, kitartó, aprólékos munkájának köszönhetjük.

 

Lábjegyzetek:

  1. Csongrád megyei Levéltár 2223o/1883.
  2. Szegedi Híradó /továbbiakban SzH./1884.   o3.o4.  2-3 p./, SzH.   1884.   o5-o3.   3 p.,  SzH.  1834.   o6.o4.  3 p.
  3. SzH.   1885.   03.15.   2 p.
  4. Somogyi könyvtár bizottság 1835. június 12-én tartott gyűlés jegyzőkönyve. Somogyi-könyvtár irattára.
  5. SzH. 1888. o9.o8. 5-6 p.
  6. Somogyi-könyvtár  Irattára 661/1916.
  7. SzH,   189o.   11.16.   2-4 p.
  8. A városi múzeum állapotéról szóló 1897/98.évi jelentés. Somogyi-könyvtár  Irattára.
  9. SzH.   1894.   o2.2o.   1-2 p. lo Péter László: A közművelődési palota épitéstörténete. 1895-1897. Somogyi-Könyvtári Hiradó 197o.2. 99-13o p.

Marjanucz László: TAKÁCS FERENC POLITIKAI PÁLYÁJA 1944-IG

Takács Ferenc a két világháború közötti szociáldemokrata mozgalom kiemelkedő egyénisége volt. A magyar szociáldemokrácia azon áramlatához tartozott, mely a hagyományos szemlélettel etemben a szocialisták egyik fő feladatának a paraszt-kérdés demokratikus megoldásáért folytatott küzdelmet tartotta. Politikai életművének mai megítélése nem egyértelmű. É-letútjának alábbi vázlata nem kiván pontot tenni a munkásságával kapcsolatos viták végére, de kifejezésre juttatja a szerző ellenvéleményét, tevékenyeégét érintő néhány korábbi megállapítással szemben.

1893. okt. 22-én született Hódmezővásárhelyen szegény sorsú kisparaszti családban. 19o8-ban kőműves-tanoncként csatlakozott a szocialista ifjúmunkás mozgalomhoz, ez akkor automatikusan párttagságot is jelentett. 191o-ben felvették az egyik legerősebb szakszervezetbe: az Épitőmunkéeok Szövetségébe. 17 évesen, a földmunkások szakszervezetének zászlóavatásán már a párt megbízottjaként vett részt.

Az első világháborúban mindkét térdét átlőtték, megrokkant. A pozsonyi kórházból hazakerülve 1918. októberének viharába csöppent. Újságcikkekben szólitotta fel Vásárhely lakosságát, hogy "küzdjenek a szocialista ideálért, a szabad emberek szabad társadalmáért". Nehéz volt talpra állitani a háborútól sújtott gazdaságot, de még nehezebb volt meggyógyitani a sok sebzett lelket, a jelszavakban és programokban csalódott emberek tudatát. Takács Ferenc a helyi Nemzeti Tanács tagjaként látta, hogy az őszirózsa hervadása annak minden szimpatikus erőfeszítése ellenéra is bekövetkezik. Felvetődött a kommunistákkal való együttműködés gondolata. Takács a kérdés tanulmányozására Pestre utazott, ahol - mint egyik; feleségének címzett képeslapján irta - "kommunista teóriát" hallgatott a körúton. A kommün kikiáltása után az egyesült párt vásárhelyi titkára lett. Javasolta, hogy a hadirokkantak és hadiözvegyek számára "földet és házhelyet juttasson az állam a beinduláshoz szükséges kölcsönnel". /Szt az elképzelését egyébként 1923-ban valósították meg, amikor 4oo négyszögöl földet kapott minden hadirokkant, kivéve Takács Ferencet, aki 1919-es politikai magatartása miatt nem részesülhetett ebben/.

Hitte, hogy a Tanácsköztársaság új, nagyszerű perspektivát nyit az ország életében. Reményét az 1919. április 21-i Szántó-Kovács János emlékünnepségen fogalmazta meg: "A kisemberek most embersorsba jutottak. A kisbirtokot nem sajátítják ki, a vallást mindenki szabadon gyakorolhatja. Most már caak a szeretet és megértés békéje jöhet."Nem az jött.

A kommün tanulságain sokat töprengett Szegeden töltött vizsgálati fogságában. 1919. novemberében ezt jegyezte be naplójába: "...az ügy, amelyért fiatal lelkesedéssel, tiszta lélekkel és teljes odaadással küzdöttem, elbukott. Elbukott a meg nem értés következtében, az emberek rosszakaraténak, és a szélsőségek, a szeletvetők tisztátalan voltán."

Töprengései mellett jutott ideje művelődésre is. Ekkor tanult meg németül. Tanulmányozta Marx, Engels, Bernstein, Kautsky, Jászi, Eötvös, Taine, Spencer, Darwin és mások mű-veit.

192o.májue 1-én keserűséggel irta naplójába: "Nekem is ünnep ez, és a kicsiny börtönszobát messze elhagyó érzéseim vannak. Összeölelkezik lelkem a világ dolgozóinak leikével, de nekem mégis külön fáj a magyar sors."

Törvényes Ítélethozatal nélkül 22 hónapot töltött bőrtönben, 1921. június 23-án szabadult. Kiszabadulva tovább folytatta harcát a dolgozók érdekeiért. Az 1926-os ország-gyűlési választáson a város 4. szocialista jelöltjeként indult. Szeder Ferenc listavezetővel szemben az Egységes Párt jelöltje győzött. Takács Ferenc a választási kudarc tanulságait a Szocializmus c. folyóirat hasábjain vonta le: "A jelszavakon lovagló polgári pártok nem törődnek a föld népének bajaival - ez természetes. De, hogy mi nem törődünk olyan mértékben, ahogy a kérdés megérdemli - ez érthetetlen. Világos, könnyen megérthető és félre nem érthető agrárprogramra van szükség".

1929-ben megkezdett törvényhatósági működése is jórészt e politikai cél megvalósítását szolgálta. Sajátos parasztszocializmusa abból a felismerésből fakadt, hogy a háború és következményei Végképp időszerűtlenné tették a magyar szociáldemokrácia addigi programját. Ezzel szemben az SZDP vezetői között szép számmal akadtak olyanok, akik még mindig "egyetlen reakciós tömegnek" tekintették a parasztságot, s velük csak mint jövendő agrárproletárral voltak hajlandók számolni. A párt szocialista és munkásmivoltát féltve mereven ragaszkodtak még a századfordulón kidolgozott célkitűzésekhez, melyek egy iparilag fejlett, demokratikusan szervezett, a nyugati társadalmi fejlődési vonalhoz igazodó új Magyarország képét mutatták. Takács, aki vallotta, hogy Magyarország nemcsak megkésett Nyugat-Európához képest, hanem más is, új színnel gazdagította a szociáldemokrata törekvéseket. A parasztkérdés más módon való felvetése miatt azonban hamarosan szembe került a pártvezetéssel.

Városatyaként a munkásosztály érdekei mellett főleg az agrártársadalom és a számbelileg szintén jelentős kisiparosság érdekeit képviselte. "Kölcsönös önmérséklet, a becsületes szándékok akceptálása" - ez volt kompromisszumos reformpolitikájának fundamentuma. E politika értelmét és lényegét a megvalósult konkrét eredményekben látta. Az a mondása, hogy a "vörös rémtől már az óvodakötelesek sem félnek, mert tudják, hogy megjelenésük az óvodák szaporodását is jelenti" - nem volt üres beszéd. Heves csatározásainak volt köszönhető, hogy Vásárhelyen 7 napközis óvoda épült abban az időben. A gazdasági válság idején - javaslatára - közpénzekből végrehajtandó beruházásokat szavazott meg a törvényhatóság. S hány családnak adta vissza a jobb életbe vetett reményét azáltal, hogy megakadályozta a hatóságok elrendelte kilakoltatásokat! Azok az emberek, akik számára Takács Ferenc "reformista" politikája a darab kenyeret, sorsuk jobbrafordulósénak mindennap tapasztalható apró eredményeit jelentette , mindig hálával és szeretettel gondoltak /gondolnak/ rá.

Mozgalmi munkájában is a különböző érdekek egyeztetését tekintette fő céljának. Mint a helyi pártszervezet titkára, pártfórumokon sürgette a magyar valóságból fakadó szükséges pályakorrekciók végrehajtását. A földmunkások 1929. január 2o-én tartott Alföldi Kongresszusán javasolta, hogy "a proletárt, a parasztot, az iparost, az ipari munkást, a kisbirtokost, a földnélküli munkást egyesitsék egy fronton". Széleskörű publicisztikája a Népszava, Szocializmus, Magyar Alföld hasábjain szintén ezt a kérdést boncolgatta. "Városunk lakossága túlnyomórészt törpe- és kisbirtokosokból, munkásokból és kiskereskedőkből áll. ízeknek a dolgozó embereknek az érdekébe kell az idejét feláldoznia a szocialista politikusnak" - irta pl. a Jövő Utja hasábjain. Elképzelése szerint a szocialista politikusnak saját osztályérdeke képviselete mellett szolgálnia kell a nemzet általános érdekeit is. "A mai társadalmi rendszer diszharmónikus és mi ennek harmonikussá tételéért küzdünk - mondta egyik törvényhatósági felszólalásában -. Mi nem tartozunk sem a siránkozók, sem a kárörvendők közé. Azt akarjuk, hogy ebben az országban harmonikusan élő emberek élhessenek. A korgó gyomrú magyar parasztok sorsa vagy a szellemi inségmunkán kallódó intellektuelek reménytelen élete egyformán fáj".

Törvényhatósági munkájáról politikai ellenfele, Kovács Jenő is igy nyilatkozott a Jövő Útjában: "Közgyűlési felszólalásaiban mindenkor felkészültséget és határozottságot árult el, erős és kemény harcot vivott meggyőződéséért. Minden felszólalásában a kisemberekért szállt sikra, keményen, megalkuvást nem tűrően".

Az 1935. április 6-7.-i parlamenti választásokon országgyűlési képviselőnek választották a kormánypárti Tasnády Nagy András igazségügyminiszterrel szemben. Az Alföldön korábban is népszerű, az SZDP-ben nagy tekintélynek örvendő politikus képviselőségével egy csapásra országos hir-névre tett szert. Reformelképzeléseit a képviselőház üléstermében fejthette ki, beszédei - az előadó kitűnő stilu-sának és debattöri tulajdonságainak köszönhetően - élmény-számba mentek.

Első képviselői előterjesztésében felszólitotta a kormányt, hogy "készitsen elő gyökeres földreformot, mondja ki a feudális jellegű egyházi és világi nagybirtokok megszüntetését, a birtokmaximum megállapitását, életképes kisbirtokok létesitését". 1936-ban saját költségén Dániába uta-zott a szövetkezeti kérdés tanulmányozása végett. Utjának tapasztalatairól itthon cikkekben, előadásokban számolt be. A dán és a magyar valóság között kontraszt élessége ösztönzőleg hatott rá a parlamenti vitákban. Az új választójogi törvényjavaslat tárgyalásakor demokratikus reformok meghozataléra próbálta rábirni az uralkodó osztályt, mert szerinte a javaslat nagyon mostohán bán a parasztsággal." A választójogon keresztül - mondja - a nép gazdasági nyomorától akar szabadulni. A gazdasági nyomorúság letöri a nép lelkében az igazságba vetett hitet, a törvény tiszteletét. A-zért tud a demagógia rést ütni, mért mér nem biznak abban, hogy alkotmányos eszközökkel célt érjenek." Érveinek alátámasztására "anyaggyűjtő" országjárásra indult az északi megyékbe. Mentelmi joga ellenére a csendőrök és főszolgabirók napokig bezárva tartották; szuronyok hegyén kellett politizálnia a szó szoros értelmében. Kiszabadulása után azonban tovább gyűjtötte a "tanyabokrok, a kisparasztság és a földmunkásság tarthatatlan helyzetét feltáró bizonyítékokat".

Nem szünetelt ezidő alatt pártmunkája sem: az SZDP vezetősége a Hódmezővásárhely székhellyel felállitott kerületi Alföldi Titkárság vezetésével bizta meg. 1938-tól kezdve fontos változások mentek végbe az SZDP politikájában. A korábbi szemléleti különbségek ekkor már a Központi Vezetőség . és a vidéki titkárok közötti éles polémia kereteit rajzolták meg. A párt hivatalos, ortodox szárnya elmaradt a valóságtól. Még mindig ragaszkodott a magyar progresszió által a századfordulón kidolgozott úthoz, hogy ti. ez az út Nyugat-Európán keresztül vezet a jövő társadalmába. Elméleti merevsége, az európai szocialista ideálokhoz való erős ragaszkodása meggátolta abban, hogy kialakitsa a párt valóságos, a hazai viszonyokhoz alkalmazkodó politikai programját. Takács és néhány vidéki titkár az 1938-39-ben bekövetkezett mély társadalmi változásokból kiindulva felvetette az SZDP pályamódosításának kérdését. A reformok és a közgondolkodás radikali-zálódása közepette az SZDP nem maradhatott az egyetlen reform-ellenes ellenzéki párt. Mig az 1914 előtti helyzet nem követelte szükségszerűen az alapdoktrinák bármelyikének felülvizsgálatát, addig ennek 1938-39-ben feltétlenül be kellett következnie. Az ideológiai egység hamis illúziójára hivatkozva a Központi Vezetőség eltorlaszolta az utat a pártprogram esetleges módositása előtt. Mónus Illés főtitkárhelyettes azonban érzékelve az alapjában megváltozott létfeltételeket - Büch-ler József főtitkár tudtával megbizta Takáce Ferencet, hogy dolgozzon ki egy memorandumot. Takács eleget tett a kérésnek, a vidéki titkárokkal egyeztetve kidolgozta módositó javaslatait. Két leglényegesebb pontja: követeli a párt parasztkér-désben vallott eddigi álláspontjának, a "nemzeti" és "nemzetközi" viszonya hagyományos értelmezésének felülvizsgálatát. Az elsőtől a jobbról való lekörözés veszélye nélkül nem lehetett tovább eltekinteni, a másodikat napirendre tűzte a megváltozott kül- és belpolitikai konstelláció: a bécsi döntések és a magát egyedüli nemzeti letéteményesnek tekintő radikális jobboldal előretörése a nemzeti szempontokat jobban figyelembe vevő politikát követeltek. Ez természetesen nem jelentette a nemzetköziség elvéről való lemondást, de akkor az SZDP-nek is Magyarország Nyugat-Európától eltérő természetű gondjait kellett orvosolnia. Takács szerette volna megértetni a vezetőséggel, hogy a marxi feltételeknek a modern körülményekhez igazitása nem egyenlő a szociáldemokrata alapelvekről való lemondással, hanem szükséges lépés a szélső radikalizmussal szemben egy alternativ SZDP létrehozása irányában. Felhivta arra a figyelmet, hogy vidéken, ahol "nyersebbek ée erőszakosabbak a szolgabirók és csendőrök", több és bonyolultabb a mozgalom annál, sem-hogy megitélésének fő szempontja a Népszava-előfizetők toborzásában elért siker legyen.

A központi Vezetőség /Mónus/ által megrendelt memorandumra mostoha sors vért. A párt vezető testületeiben ismertté vált vita során - néhány régi vágású vezetőségi tagtól is indukáltán - erős Takács-ellenes hangulat keletkezett. Javaslatát igy az 1939-es kongresszus leszavazta, a módositás újra lekerült napirendről. Takács Ferenc leszavazása ellenére nem került a történelem süllyesztőjébe - mint egy vele foglalkozó történészünk állitja. Változatlan népszerűsége, politikai tekintélye arra késztette a pártvezetőséget, hogy az 1939-es parlamenti választásokon újra őt jelölje Vásárhely képviselőjének, másodszori megválasztása azonban helyi pártbeli ellenfele intrikája miatt nem sikerült.

Pályájának újabb, nagyivű szakaszét 1944 vége, a "lesz magyar újjászületés" korszaka nyitotta meg.

Tóth István: A BÉKÉS ÉS CSONGRÁD MEGYEI SZLOVÁKSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA

A nemzetiségi kutatások ma már egyáltalán nem mondhatók perifériális területnek a történeti kutatások sorában. Ennek egyik ága, a szlovákság kutatása viszont még nem oly régen is úgy hatott, mintha elhanyagolt lett volna. Ezen a helyzetképen javithat az a tény, hogy akadtak történészek, akik mégis foglalkoztak a jelenlegi és a korabeli Magyarország határain belül élő szlovákok múltjával.

Ezek irásait áttekintve úgy tetszhet, hogy gyakorlatilag jól kidolgozott kutatási területről van szó. Mégis hiányérzete támadhat a szakembernek, még akkor is, ha a Békés megyei Szabó Ferenc tanulmányait, G.Vass István munkáit, Papp János, Dedinszky Gyula, Sebő László - és sorolhatnám még a szerzők tucatját - munkáit olvassa. Igaz, a munkásmozgalom és politikatörténet valamint a néprajz tekintetében szép eredmények születtek mind Békés, mind Csongrád megyében. A hiányérzet akkor támad, amikor felfigyelünk egy 1763-as számadáskönyv nyelvezetére e ott a gazdasági jellegű a-datolás és szövegirás a XVIII. században az Alföldre települő szlovákság akkor használt nyelve a cseh biblia nyelve figyelhető meg. Rögtön felötlik ugyanis a kérdés: Vajon a mai napig azon a területen élő szlovákoknak a későbbi századokban /XIX-XX./ nem lettek volna irásbeli emlékei? A nyelvüket megőrző nemzetiség nem mutatott hajlamot az anyanyelvi művelődésre, olvasottságra? Ezt aligha hihetnénk. A szakirodalmat böngészve viszont nem sok munkát, próbálkozást tudnánk felsorolni, amely a megyék vagy városok, községek közművelődés-történetével, közoktatás-történetével foglalkozva rávilágítottak volna a helyi szlovák lakosság ilyen irányú viszonyaira. /Itt említeném meg, hogy a Békés megyei Munkácsy Mihály Múzeum Néprajzi és Történeti Adattára őrzi Dedinszky Gyula ev. lelkész pályaműveit, melyek témájuk és kidolgozottságuk révén méltóak volnának a kinyomtatásra. Ilyen irása pl. A szlovák betű útja Békéscsabán; A "CABIANSKY KALENDÁR" jelentősége a szlovákság körében; stb./ Ez a kutatási egyoldalúság főként a dualizmus korára, valamint a két világháború közötti korszakra jellemző. S a felszabadulástól napjainkig terjedő időszakról is többnyire hasonlókat mondhatunk.

Problémaként felvethetik itt: 1./ Ahhoz, hogy eldöntsük ki a szlovák, mér a névanyag a XIX. sz. és a XX. az. fordulóján sem lehet elegendő alap. Az ezt követő időszakban még kevésbé. 2./ Melyek azok a források akkor, amelyek ezt segitenék vagy valamelyest kompenzálhatnak? /A témát akkor közelítenénk meg, ha szélesítenénk a vizsgálódás tárgyát a művelődéstörténettől a gazdaságtörténetig./ 3./ Az sem tisztózott, hogy az alföldi vármegyék szlováksága mennyire részesült a föld birtoklásában. Ezt, legalább hozzávetőlegesen,    megállapítva már könnyebben tudnánk beszélni a birtokstruktúrában elfoglalt helyükről, szerepükről s ennélfogva a társadalmi életben betöltött súlyukról is. Ez utóbbiak, hasonlóan az előző területhez, még kevésbé kimunkált területek, s ezeket a kutatók még mindig igen fárasztó, gyors eredményekkel nem kecsegtető munkálatoknak tartják. Kutatásukra ezért kevésbé vállalkoznak fiatal szakemberek s még kevesebben olyanok, akiknek a szakmai ismeretek mellett a nyelvismeretük is megvan.

A megyei levéltárak főispáni általános, titkos, alispáni általános és elnöki iratai valamint a Közigazgatási bizottság iratai, a mezőgazdasági statisztikák ezeket a munkálatokat elősegítik, elősegíthetik. Nem volna haszon nélkül a segédanyagok területéről a katonái kartográfia alaposabb átvizsgálása sem. Tapasztalataim szerint a katonai térképek /első és második világháborúsak egyaránt/ az ott lakott népcsoport anyanyelvén vették fel az egyes majorok, tanyák, ha-tárrészek, községrészek, utcák nevét. A léptékek átszámítása után igy egy újabb összevethető adattal rendelkezhetünk.

Én az emlitett megye szlovákságával közel másfél éve foglalkozom. Aktívabb tevékenységet az utóbbi nyolc hónapban tudtam kifejteni, amióta a Móra Ferenc Múzeum munkatársa vagyok.

A legelőrehaladottabb stádiumban a Békés megyeiekkel kapcsolatos anyaggyűjtésem áll. A már emlitett forrásokon kivül vizsgálat alá vettem a szlovák nyelvű korabeli sajtótermékek felkutatható részét. így pl.: Cabiansky Kalendér, Evanjelicky Hlásnik, Slovenská Rodina cimű lapokat s az ezekhez kapcsolódó cikkeket, tanulmányokat. Sz utóobiak egy része a Békési Élet számaiban találhatók meg. Nagyobo része viszont a Szlovákiában működő Slovenská katica Külföldön é-15 Szlovákok Osztályénak publikáláséból kerül ki, "Szlovákok külföldön" sorozat cimmel. Az utóbbi intézmény önálló kiadványai közül a nemrégiben megjelent "Szlovákok a világban" cimű két kötetes mű méltó említésre, ugyancsak önálló kiadvány a "Tótkoinlósi szlovák műkedvelő szini társulat negyven éve" című dokumentumközlés, amelyet hasznos tanulmány vezet be.

Hazai vonatkozásban a Magyarorazági Szlovákok Demokra-tikua Szövetsége és a Tankönyvkiadó közösen kiadott, a "Közös sors, közös út" cimű tanulmánykötetet kivánom kiemelni, mint jő kezdeményezést. A következő esztendőkben ezt még 2-3 hasonló jellegű kötet követi majd, amelyek a tiszai szlovákságról irott munkákat gyűjtik össze.

A Csongrád megyei szlovák települések - Pitvaros, Amb-rózfalva, Csanádalberti - ilyen irányú kutatásához a már emlitett levéltári forrásokon kivül használható segédlet a Hegyi András által készített "Helyzetelemző felmérés" cimet viselő tanulmány bibliográfiája, valamint a szerényebb próbálkozást fémjelző "Pitvaros rövid története" Bernula Mihály tollából. Kellettük paraszti naplók, visszaemlékezések segíthetnek a teljesebb kép kirajzolódásában. Szék szép számmal találhatók pl. Koppány János tótkomlósi lelkész parókiáján.

Az emlitett települések kutatása során a személyes visszaemlékezések, beszélgetések gyűjtése igen fontos feladat lenne; az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a megélt történelmi események cselekményei elevenen élnek a mai idősebb korosztályban. Ilyen módon, a primer forrásokon túl, a település embereinek személyes élményeivel kie-gészitve izgalmas kép rajzolódhat ki a lakosságcsere egyezmény helyi történetéről és lefolyásáról, vagy a település művelődési szokásairól, történetéről stb. Jó tudni a kutatónak, hogy Pitvaroson indult 1931-ben a később Békéscsabán megjelenő Evanjelicky Hlásnik cimű folyóirat, érdekes szlovákság történeti anyaggal.

Az eddig összegyűjtött anyagok alapján azt tudom meg-állapitani, hogy mig a hazai kutatás lassabban, de használhatóbb részeredményeket produkált, addig a csehszlovák történészek tollából forrásokkal nem mindig alátámasztott, olykor szakszerű hivatkozások nélkül megjelent publikációk az Alföld szlovákságénak művelődési törekvéseit kicsit túlértékelik, szlovák nemzeti tudattal látják el őket; a nem égy esetben az anyanyelv használatát is a nemzethez való tartozással azonositják. Az olykor kevés megbizható, vagy túl szubjektiv forrás alapján irt munkák az amúgy is meglévő szakmai másként értékelések hatásét csak fokozzák. A forrásközléseik viszont figyelemre méltóak.

Az anyanyelv használata máig megmaradt a Békés és Csongrád megyei szlovákoknál. Ez azonban sem korábban, sem most nem a szlovák nemzethez való tartozás tudatos vállalásából ered. A gazdasági tevékenységbe aktivan bekapcsolódó szorgalmas nemzetiség oly mértékben azonosult a környezetében lévő magyar és más nemzetiségűek gazdasági érdekeivel, hogy az évszázados ittlét folytán először megszakadt annak igénye, hogy kihangsúlyozzák az anyanemzethez való tartozást, majd később mér inkább csak kultúrában, mint nemzettudatban vallották magukat szlovákoknak.

A politikai életben, közigazgatásban velő részvételük is azt mutatja, hogy nem törekedtek önálló politikai szervezet létrehozáséra. Inkább az adott másnyelvű keretek között keresték jövőjüket, boldogulásukat. Anyanyelvi művelődésre való törekvésük, az amatőr, műkedvelő szinjátezó ceoportokban való működés, és sajtókiadványaik viszont fémjelzik, hogy nemzetiségüket meg akarták tartani. S amint azt ma tapasztaljuk, nem eredmény nélkül.

A mai szlovák nemzetiségűnek már más alapból kiinduló, de hasonló gondjai vannak. Az aktiv művelődési igény nem általános. A réginél jóval kedvezőbb anyagi körülmények között a nyelvismereti szint nem a legkecsegtetőbb. Ennek javitására olyan formákat kell alkalmazni, melyek széles tömegekhez szólnak, e az olvasnivalókban magukra találnak. A mai szlovák nemzetiség Magyarországon - bizton mondhatjuk - két nyelvet beszél. A politikai, társadalmi mindennapos eseményekről elsősorban magyar nyelven szereznek információt. Olyan szlováknyelvű időszaki sajtótermékre volna tehát szükségük, amely a könnyedségével, egyszerűségével megnyeri az olvasók tetszését.

Sárközi István: GONDOLATOK AZ ÓPUSZTASZERI ISKOLATÖRTÉNETI MÚZEUM LÉTESÍTÉSÉNEK TAPASZTALATAIRÓL

A cimmel mintegy utalni kivánok arra, hogy e rövidke tájékozódás - a korlátozott időtartam miatt - tudományos igényeket nem elégithet ki, s ezért csupán a tapasztalatok, ill. a saját véleményem vázlatos kifejtésére szoritkozom.

Az 1932 júniusában megnyilt elemi iskolatörténeti múzeum létesitésének gondolatában és annak megvalósításában valóságos közművelődési igény jutott kifejezésre és megoldásra. Miért? A múzeum mint jobbéra közművelődési intézmény a maga eszközeivel magas fokon képea élményszerűen és érzékletesen kisugározni, visszaadni a nézőnek a gazdasági, kulturális, művészeti, néprajzi, öltözködési és viselkedési állapotokat, egy-egy történelmi korról.

Közművelődésünknek alapvető intézménye volt a népiskola. Történelmi múltunk megismeréséhez szorosan illeszkedik a közoktatás eme intézményében, műveltségnyújtó eszközeiben, műveltségi anyagában, nevelési céljaiban és szellemében megtett haladás. A közoktatás e területén, s annak alsó fokozatában elért haladásunk megismertetését hatékonyan tudja segiteni az iskolatörténeti múzeum.

Az is nyilvánvaló, hogy a népoktatás-történet, vagy mondhatjuk a népiskolai intézmény jellemző, általános jegyeit a Csongrád megyei tanyai iskolák berendezésével, taneszközeivel, tanulóinak és tanitóinak bizonyitványaival és egyéb dokumentumokkal idézzük fel. A népoktatás loo éves történetének, iskolatípusának bemutatásakor szükségszerűen figyelembe vettük azt a sajátosságát is a népiskolai intézményünknek, hogy a városi iskolák számos, nem lényegtelen eltérést mutattak a tanyai iskolákhoz viszonyítva.

Elvi döntés született arról, hogy az iskolatörténeti kiállításnak a Csongrád megyei elemi népiskolát kell bemutatnia.

Az 198o januárjában kapott megbízatásom idején a múzeum nem rendelkezett bemutatásra alkalmas iskolai berendezéssel, tanfelszereléssel, tankönyvekkel. Csupán tucatnyi, iskolákról és tanulókról készült fényképnegativot őrzött. Folyamatban volt az iskolai kiállitás anyagának gyűjtése, ill. ennek előkészülete. Az előző évben az általános iskolákhoz /a pedagógus szakszervezet felkarolásával/ kibocsátott körlevélre 15 iskolától kaptunk választ, s ebből 14 számunkra Ígéretes volt. Minthogy elvi álláspontunk szerint alapjában s zömében egy XIX. század végi és XX. század eleji tanyai elemi népiskolát akartunk berendezni az ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban, ennek megfelelő padokat, iskolai tanítói asztalt, szekrényt, táblát, irkákat, palatáblát, iskolai tankönyveket, irószereket, térképeket, iskolai szemléltető képeket és egyéb szemléltetőket kértünk és kerestünk.

Az iskolamúzeum 1981 augusztus 2o-ára tervezett megnyitása nemcsak azért késett, mert a külső és belső építési munkálatokkal nem készültek el, hanem azért is, mert az anyag gyűjtése során kiderült, hogy a század eleji iskolai képet nem tudjuk kialakítani, a koncepciónknak megfelelően, mivel az iskolák által és néhány magánszemély által felajánlott /s múzeumunk által megvásárolt/ taneszközöknek csak kisebb hányada készült és volt iskolai használatban a múlt század végén és a XX. század kezdetén. Szakismereteinknek megfelelően nem kerülte el a figyelmünket az a tény, hogy az 189o-es években és a század elején kiadott tankönyvek, taneszközök az ellenforradalmi rendszer kezdetén és mintegy 5 évig használatban voltak. Például az iskolai tankönyvek, térképek, iskola faliképek stb. A begyűjtött tárgyaké nak, dokumentumoknak mintegy fele az ellenforradalmi korból származik. Sőt! A népidemokratikus korszak néhány évében, az iskolák államosításáig, 1948-ig egy részük még használatban volt, különösen az egyházi iskolákban.

Így merült fel annak gondolata, hogy elemi népiskolai történeti kiállításunk dokumentációját, tárgyainak gyűjté-aét a népiskolák államositásáig bezáróan folytassuk és a kiállítás befejező része nyújtson kitekintést az új népiskolai intézményre, az új iskolákra megyénkben.

Változtatnom kellett az iskolai felszerelés, taneszközök gyűjtésének módozatéban is, az újabb cél elérése érdekében. Emiitettem az előzőekben, hogy 15 iskolától kapott a múzeum választ. Figyelembe kell venni, hogy Szegednek már 19o5-ben 41 tanyai iskolája volt. Szamos iskola igazgatója nem válaszolt félhivásunkra és az újság útján a lakossághoz szóló kérésünkre. Nagy hálával említem meg viszont a szatymazi általános iskola igazgatóját, Nikolényi Györgyöt, a pusztaszeri iskola igazgatóját, Iván Antalt, a szentmihályteleki iskola igazgatónőjét, Gyenge 3alázenét, a balástyai iskola igazgatóját, Frényó Jánost, Sándorfalván Sáska István igazgatót. Az anyaggyűjtésben szinte megkülönböztetett hálával tartozunk az egykori Forráskút környéki "Gyapjas" iskola igazgató tanítónőjének, Szemerédi Imrénének, aki ügyünkhöz méltó buzgalommal ajándékozta a múzeumunknak maga készítette iskolai tanítási szemléltető eszközeit, egykori elemi, polgári és tanitónőképzőbeli irkáit, könyveit, iróeszközeit. Sokan küldtek be egy-egy tolltartót, palatáblát vagy például mint múzeumunk dolgozója Strifler Jánosné irónokat és palavesszőt ajándékoztak. Köszönettel tartozunk a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történelmi tanszéke vezetőjének, Nagy István főiskolai docensnek, aki számos elemi iskolai tankönyvet és térképet adott át, a náluk őrzött régi iskolai könyvtári anyagokból.

Mindez azonban még kevésnek bizonyult és ezért útrakelve meg kellett keresni a régi iskolákat, azok gazdáit, a régen megszűntek bérlőit vagy lakóit. Számos, a népoktatás száméra megszűnt iskolák padlásain és raktáraiban sok, valóban régi iskolai berendezést: könyveket, iskolai képeket mint pl. az 19oo-as évek elején a Valláa- és közoktatásügyi miniszter engedélyével kiadott színes, nagy méretű történelmi képsorozatot, /gazdasági életet s tevékenységet bemutató faliképeket/, régi lámpákat, iskolai és gazdaköri könyvtárat fedeztünk fel, néhol a felügyeleti jogot gyakorló igazgatók nem kis meglepetésére, vagy leleplezett zavarára. Végül is a sok fizikai fáradtsággal járó gyűjtő-munka meghozta az eredményt, azt a sikert, amely nélkül szegényes lett volna a kiállítás.

Az 1981 régére s 1982 tavaszára összegyűlt kiállítási anyagból szelektálhattunk is, meg esetleges pótlásra is tartalékolhattunk. Sít! Igen értékes tudományos munkák, tanulmányok készítéséhez, megírásához gazdag forrásértékű anyaghoz jutottunk /pl. a Tanítók Lapja, "A tanitó" cimű folytatásos és sorozatban hiánytalanul bekerült tanügyi folyóiratok/.

A tantermet sikerült teljességgel századfordulóbeli iskolai berendezéssel ellátni /padokkal, asztallal, számtan-mértani szemléltető képekkel, számológéppel, s korabeli térképekkel/, amelyek az iskolák falát nemcsak díszítették, hanem szemléltető és tanítási segédeszközként is szolgáltak. Voltak észrevételek, miszerint ezeket a térképeket az idősebb nemzedék elemi iskolásai közül a Horthy-korszakban is látni vélték az iskolákban. S valóban, ezek közül több darab /pl. a térképek/ használatban voltak az iskolákban, hisz aki ismeri  történelmünk alakilását, tudhatja, hogy a régi nagy-Magyarország földrajzát az ellenforradalmi rendszer i-dején az iskolai tanításban is Magyarország egységes egészeként tanították. Felmerült az a dilemma, hogy a régi országhatárainkat ábrázoló térképeket elhelyezhetjük-e a kiállítótermekben, felmerült, hogy nem tűnik-e ez egyféle új irredentizmusnak; a a látogatók nagy tábora nem értelmezi-e majd tévesen szándékunkat? Végül is abban maradtunk, hogy Őseink közel ezerszáz évvel ezelőtt a régi térképek által határolt területen alapítottak államot. Iskoláinkban ezt az 1918 előtti Magyarország földrajzát, gazdaságát és történelmét tanították; ezt is kell tehát bemutatnunk. De nem hallgatjuk el a soviniszta nacionalizmus hatását sem a két világháború közötti népoktatásban; s ezt marxista történet-felfogásunk szerint bemutatjuk a látogatóknak.

S nem nosztalgiából, nem is vallásos áhítattól indíttatva állítottunk keresztet az iskolamúzeum épülete elé, vagy feszületet a tanterem falára. Az 185o után épített majdnem valamennyi római katholikus többségű állami és községi elemi népiskolához ugyanis Krisztust ábrázoló keresztet és harangot is állítottak a környékbeli gazdák, néhol az egyházközség tagjai, néhol pedig vagyonos polgárok, másutt egyházi személyek. Ópusztaszeren az iskolamúzeum előtt felállított keresztet Szatymaz nagyközségi Tanács ajándékozta a múzeumnak. A kereszt az 1854-ben megnyílt Neszürjhegy nevű tanyai dűlőben létesült elemi népiskolánál volt s azt még az 186o-as évek elején állították ott föl, az iskolakerületi birtokosság adakozásából. A harangot pedig a bel-sóőszeszéki iskolától - szintén a szatymazi nagyközségi tanács adományaként - szállítottuk át és állítottuk föl, a fa anyagának nagymérvű korhadása miatt azonban a vaslemezből formált Krisztust friss akácfából készíttetett keresztre szereltettük át. Az emiitett iskolákat Szeged városa létesítette a múlt század 5o-es évei elején-közepe táján.

A kiállításon összesen 46o tárgyat mutatunk be, a mintegy másfélezernyi szerzeményből. A száz évet átfogó iskolatörténeti kiállítás anyagának elrendezésében természetszerű-en követnünk kellett a történelmi és társadalai korszak-változásokat.

Megjegyzem, hogy nem véletlenül kevés az 1868 előtti taneszköz, iskolai berendezési tárgy és fénykép dokumentum. A ma még itt-ott fellelhető olvasókönyvet, ábécés könyvecskéket és íróeszközöket még megvásárlással is igen nehéz megszerezni, mivel tulajdonosaik ma is féltve ragaszkodnak a-zokhoz. Másrészt, az is nehezítette az 1868 előtti korszak iskolai dokumentumainak beszerzését, hogy ez az anyag többnyire megsemmisült, kiselejtezték, vagy az 1867-es kiegyezés után hivatalosan is betiltották, mert az osztrák megszállás az abszolutizmus idején használt tananyagok, iskolai eszközök nagy része német eredetű volt, a könyveket pl. németből forditották magyarra, vagy német nyelvű könyveket használtak. Az 1868-as népiskolai törvény elfogadása után mintegy 8-lo év telt el, amig az elemi iskolákban megjelentek az új olvasó- és tankönyvek, iskolai taneszközök, segéd-eszközök, módszertani útmutatók. Sőt, mi több, ekkor készültek el az elemi iskolák, a tantermek, az iskolai udvarok, stb. méretszabványai is. Az iskola külső csinjét és tartozékait illetően az 1868. évi népoktatási törvény és az 1876 évi XXVIII. te végrehajtási utasítása rendelkezett.

Az 19o5. évi Tanterv és Utasitások kibocsájtása után készittette a VKM az elemi és felsőbb iskolák számára is a magyar történelem tanitásához szemléltetésként használt faliképeket. /Igy a honfoglaló vezérekről az "Etelközi vérszerződés ".//Ebből sajnos eddig nem került elő egy sem, vagy a "Tatárdúlás Magyarországon", "IV. Béla hazatérése" cimű képeket, a török elleni küzdelem történetét idéző képeket, stb./ Ugyanez 19o5 és 191o között adták ki iskolai használatra a gazdasági s a természeti faliképeket. Ezek többségét az ellenforradalmi korszakban is alkalmazták a tanitásban.

A magyar Tanácsköztársaság szegedi direktóriumának tanügyi intézkedéseiről, mint az új, a tanügyben forradalmi változás kezdeteit jelentő tervekről is külön emléket és emlékeztetőt készitettünk.

Külön fejezet, ezért egy szobányi helyet kapott az ellenforradalmi korszak, amely a forradalmakat megelőző kor iskola s tanügyi politikájánál, nevelési törekvéseinél reakciósabb, konzervativabb törekvéseket vonultatott föl. A korszak gazdag elemi iskolai gyűjteménye igen megfontolt összeállításra és szerkesztésre késztetett. A tárgyak és az irott dokumentumok s a fényképek fényt vetnek a korszak társadalom-politikai arculatára, de a tankönyvek, olvasókönyvek, tanügyi rendeletek, az 1926 és 1931 közötti iskolaépitési program az előző korszaknál lényegesen árnyaltabb rendezésre és anyag válogatásra késztettek, mivel érzékeltetni kellett egy, a korábbinál is antidemokrati-kusabb iskolapolitikai irányt szemléletet s egy mégis csak megvalósított népiskolai program eredményességét. Nem maradhattak figyelmen kivül ugyanakkor az elemi iskolái tanköteles gyermekek megnövekedett beiskolázásából adódó problémák; a tantermi zsúfoltság, a sok tízezernyi szegénypa-raazt és munkás szülő nyomorúságos anyagi helyzetéből fakadt iskolábajératési gondok. Érzékeltetni próbáltuk az iskolai intézmény egyházi, azaz felekezetek szerint, községi állami magániskolái és úgynevezett társulati tagoltságát is. Ez az egyházi elkülönülés áthúzódott a népidemekratikus korszakba is és csak az 1948. évi XXXIII,-un államosítási törvény vetett véget ennek a partikularista állapotnak, tagoltságnak.

A népoktatási képzésnek ezt az 1945 és 48 közti, átmeneti szakaszát az utolsó teremben mutatjuk be, részben e-redeti irott dokumentumokkal, könyvekkel, részben fénykép--másolatokkal. így az új, demokratikus nevelési elveket lefektető és követelményeket tartalmazó Demokrácia és köznevelés cimű kötettel, katolikus  tankönyvekkel, valamint korábbi elemi iskolai tankönyvek átdolgozott, állami kiadású tankönyveivel és fényképekkel, faliképekkel mutatjuk be a megyénkben is kialakulóban volt új tipusú általános iskola-i intézmény iskoláit.

A kiállítás anyagának rendezése megkövetelte a népoktatási törvények, a népoktatást érintő rendeletek s utasítások ismeretét csakúgy, mint a fenntartók által kiadott tankönyvek tartalmát, ismereti anyagát ée a tanterveket is.

Az iskolatörténeti kiállításhoz kutató-feltáró munkát végeztem a Csongrád megyei /Szeged/ és a Bács-Kiskun megyei /Kecskemét/ levéltárban. Tájékozódtam az ópusztaszeri és a pusztaszeri iskolák létesitésének, épitésének és fenntartásénak körülményeiről és problémáiról. A Kecskemét város közigazgatási bizottságának 1911. évi jegyzőkönyveiből kitűnt, hogy az árpádhalmi iskolát e város épittette s az 1911 októberében nyilt meg; nevét az iskola az 1865-ig Kovácsné-halom Árpád halommá történt átkeresztelése folytén kapta Árpád vezérről, stb. A kecskeméti levéltárból előkerült 1865. évi Szűcs Imre-féle térkép alapján megállapitha-tó, hogy az Árpádhalom közelében épitett iskola helyén csárda nem állt soha, ellenben az 1865-ig Kártyás néven ismert halom közelében létezett egy- tanya-csárda. A szóbeli emlé-kezesek nyilván ezzel tévesztették össze az "Árpádhalmit". Az Árpádhalom mellett 1911-ben felépitett iskola mellett az 1865. évi térképen és az 1911 évi vázlaton is "Pusztaház" van feltüntetve. De az épitőmester által Kecskemét város törvényhatóságának benyújtott elszámolásból is kiderült, hogy nem toldalék épületet épitett, hanem egy egytantermes iskolát, tanitói lakással.

Mindennél fontosabb az a tény, hogy az iskolatörténeti núzeum megnyitása óta egyik leglátogatottabb múzeumi léte-sitmény, kiállitás, amely eddig is a látogatók általános lelkesedését váltotta ki.

Az iskolatörténeti kiállités magrendezéséhez szakszerű tanácsokat kaptam megyei múzeumunk igazgatójától, dr. Trog-mayer Ottótól, múzeumunk tudományos igazgató-helyettesétől, dr. Juhász Antaltól; a technikai rendezésben a múzeum közművelődési osztályának munkatársai segédkeztek. Ennyiben a kiállításunk kollektiv munka eredménye.

Halmágyi Pál: FEJEZETEK A MAKÓI "HAGYMASZÖVETKEZET" TÖRTÉNETÉBŐL /1900-1906/

A makói hagyma kereskedelméről legalább olyan kockázatos irni, mint magét a hagymát termelni. Éppen száz éve került ki a világpiacra hagymánk, /1883, Brüsszel/ s ez i-dőtől kezdve örök, s igen csak kibékíthetetlen ellentét van a hagymát termelők s az azzal kereskedők között. Azt, hogy az érdekek egyesítését nem nagyon sikerült elérni, sem a múltban, sem napjainkban, mutatja az a rengeteg különböző nevű, célú, a hosszabb-rövidebb ideig működő cég, társaság, szövetkezet, mely mind azzal a hangzatos jelszóval alakult meg, hogy megteremtse az összhangot a termelés és a kereskedelem között.

Mielőtt talán kissé száraz, történeti ismertetésbe kezdenénk a régi dolgokról, utalni kell közelmúltunk és napjaink zöldségfrontjának kacskaringóira is. Elég a napi újságokat, a rádiót és a tévét figyelemmel kísérni, s máris érdekesebbé , ám cseppet sem érthetőbbé válnak a régi hagymások küzdelmei. Korábban még azt reméltük, hogy az oly régen óhajtott összhang és egyetértés a tulajdonviszonyok generális megváltoztatásával egycsapásra létre jön, ám igen rövid idő alatt, s sajnos súlyos hibák után is, ma már látjuk, bőven akad itt még tennivaló.

A hagyma "üzlet" mindig politikai kérdés volt, ma is az. Ezért volt - s nagyon nagy veszteség ez a "volt", - óriási jelentősége Erdei Ferenc mindent tudó, mindent látó, s ami a legfontosabb mindent érző személyének, a kusza szövevényben nyílegyenes utat mutató gondolatainak. E szerény dolgozat is sokszor fog munkáira támaszkodni.

A makói hagymával való kereskedés első formáiról, s az azzal foglalkozókról értékes adatokat találhatunk Petrovics György, Márton György és Tóth Ferenc munkáiban. A 19. sz. végén - állapítják meg a szerzők - már döntően makói zsidó kereskedők kezében volt a hagymaexport, /Iricz, Mandl, Hontag, Ledérer, Steinfeld, Klein, Strausz/1. Ekkor már csak az emléke élt az ún. "gatyás kereskedőknek" és a tergová-coknak. A magyar, s értelemszerűen termelői hagymakereske-delem első komoly vállalkozását századunk hozta meg. Bár a 19. században is voltak makói termelők, kik vállalva a nem kis kockázatot és nehézségeket, egyben kereskedtek is hagymájukkal, /Körösi Mihály, Joó József, Kocsis Ferenc, Sza-lay Sándor, Fejes Sámuel/ sőt alkalmi egyesülésbe is léptek az osztrák, német és boszniai piacon, mégsem sikerült vállalkozásukat fenntartani. A század végére az exportkereskedelmet, mint már mondottam teljesen zsidó kereskedők uralták.

E kereskedők egy részéről igy ir Petrovics György: "A galiciai kereskedőknek Makón való megjelenése, ha szerzett is jelentékeny új piacot a makói hagyma számára, nem jelentett szolidság és üzleti tisztesség tekintetében nyereséget a makói kereskedelemnek /.../ Ezeknek a kereskedőknek az üzleti eljárása nem volt alkalmas arra, hogy irántuk a termelőkben bizalmat gerjesszen. Ha csak lehetett, visszaéltek a termelők tájékozatlanságéval: ha a hagyma ára esett, nem vették át a termelőtől a magasabb áron vett hagymát, ellenben ha felment az ár, nem szállítottak a tőlük alacsonyabb árért vevők részére."2

A kereskedők másik részéről, a makói zsidó kereskedőkről, már kedvezőbb képet fest Márton György, a makói hagymáról szóló művében. Hagymánk világkereskedelembe való bekapcsolódásáról irja: "A hagymatermesztés fejlődése azonban csak akkor vált rohamossá, amikor fokozatosan kiépültek a vasutak, kifejlődött hajózásunk s a kereskedelem is megszervezte Makónak a szükséges kapcsolatokat a távolabbi Nyugat országaival. Ez utóbbi főleg a makói zsidóság érdeme, amelynek nemzetközi összeköttetéseivel és kereskedői rétermettsésével nagyréeze volt abban, hogy a makói hagyma világkereskedelmi cikké lett. Keresztény magyar hagymakereekedelem kialakulása a fentebb emlitett okokon kivül egyrészt az üzleti merészség hiánya s a nagy kockázat, másrészt a zsidó kereskedelem erős versenye és összetartása miatt csak nehezen indult meg."3

A termelők teljes kiszorulása az értékesítésből, rend-kivül koszolgáltatta azokat a kereskedelmi ármanipulációknak. Arra, hogy ezek milyen formákban is megnyilvánultak, álljon itt példaként egy, a Makói Újság 19o6 január lo-i számában, Landesman és társai hagymakereskedők által közzétett levél. Ezen - Landesmanék által valószínűleg nem tiszta úton megszerzett - levélben egy másik hagymakereskedő, Stegman Izsák a következőket irta volt 19o5 decemberében külföldi üzletfeleinek: ".... ez évben a magyar hagymában nagy túltermelés van," s ezért február, márciusban majd 5-6 koronáért tud eladni hagymát, miért is "most csak a legszükségesebb mennyiséget vegyék meg a fogyasztók." /A vöröshagyma napi ára ekkor lo korona volt. M.U. 19o6 jan. 9./ Az ellenfél Landesman cég e levél közlése után azt tanácsolta a termelőknek, hogy legjobban teszik, ha ennek az embernek nem adnak el többet hagymát. Stegman sem késett a válasszal, melyet igy kezdett: "... kereskedői tisztességet éppen Landesman Mór és társaitól tanulni nem fogok." Majd részletezi a Landeeman cég manipulációit. Eszerint Landesmanék július végén a környékbeli nagy uradalmaktól 7 koronás árért nagy mennyiségű hagymát vásároltak föl. A makói piacon ezután kisebb vásárlásokkal az árat 11 koronára tornázták fel, majd ezen az áron adták el a 7 koronáért vásárolt nagy tétel hagymájukat. Ezután ismét nem vásároltak, e az ár szeptemberben /ekkor legnagyobb arányú a hagymaszedés/ visszament 7-8 koronára. Most ismét vásároltak 2oo vagon hagymát és kis változtatással kezdődött minden elölről. Kisebb vásárlásokkal a hagyma árat felverték 14 koronára. Ez az ár szeptember-októberben irreális. A külföldi kereskedők nem is vettek ezért az árért Makón hagymát, a kertészek pedig igy nem tudtak eladni. Közben persze Landesmanék a piaci ár alatt adtak el hagymát raktárukból, mialatt a kertészeket arra biztatták, hogy ők ne adjanak el, mert később még magasabb ár lesz elérhető, a külföldi kereskedőket pedig arra beszélték rá, hogy későbbi szükségleteiket is most fedezzék, -természetesen tőlük, - és magától értetődően jóval lo korona feletti áron. /A külföldi vevő úgy érezte jól vásárolt, hiszen a manipulált piaci ár 14 korona, s ő ez alatt vett egy-két koronával, ám valójában a Landesman cég járt jól, aki a 7-8 koronáért vett hagymát 11-13 koronáért adta tovább./ Mind ezt onnan tudja olyan jól Stegman Izsák, mert mint irja: "volt idő, mikor annak a társaságnak én is tagja voltam, és tudom hogy szemeik előtt sohasem lebegett a hagymatermelők érdeke."4

Nagyon valószinű, hogy mind kettőjük előtt a saját anyagi érdekeik lebegtek - melyek óriási távolságban voltak a termelők érdekeitől -, e ezeket veszélyeztetve érezve a másik cégtől, mindent megtettek annak lejáratására. Az azonban kiviláglik kettejük harcából, hogy a kereskedelem részéről mennyire befolyásolható a hagyma ára.

A mindenki által oly sokszor emlegetett termelői érdekeket óvni jött létre az első makói "Hagymaszövetkezet", a Szegedi Királyi Törvényszék, mint Kereskedelmi Biróság-nál bejegyzett pontos név szerint: Makó és vidéke hagyma és zöldségtermelők szövetkezete.

A szövetkezet előkészitő bizottsága 19oo május 15-én adta ki felhivását és a gyűjtőiveket a szövetkezet üzlet-részjegyeinek jegyzésére. A felhivásban a következőket olvashatjuk: A mezőgazdasági termények arának esése ill. a mezőgazdasági termelés költségeinek emelkedése folytán be-állitott általános gazdasági hanyatlás, fokozottabban sújtja a Makó és környéke hagyma- és zöldségtermelőit. A fel-hivás rávilégit arra, hogy e gazdasági visszaesést nem a nagyobb területen történő termelés folytén előállitott megnövekedett termésmennyiség okozta, hiszen a nagyobb készletek is mindig vevőre találtak. íz okokat inkább a kereskedők képességének hiányában, s "főleg önző érdekeik túlontúl való istápolásában", ill. a "felburjánzott e-gészségtelen versenyben" látta.

Mindezek miatt - irja a felhivás - a hagymát termelő 3-5ooo munkás csalód további egzisztenciája van veszélyez-tetve s ezért fontos az erők egyesítése és összefogás más osztályok és testületek anyagi és erkölcsi erejével. Ezért fogtak össze maguk a termelők a szövetkezet megalakítására és már a gyűjtőiv kinyomtatásáig 15oo üzletrészt jegyeztek az Arad-Csanádi Gazdasági Takarékpénztár makói fiókjánál. Az eddigiekből s majd az igazgatóság névsorából is az tűnik ki, hogy természetesen itt sem a kishagymások voltak a hangadók. A szövetkezet igen eresen kötődött a vármegyei Gazdasági Egyesülethez. Az alapszabály lehetővé tette továbbá, hogy az üzletrész jegyzésével azok is a szövetkezet tagjai lehessenek, kik termelésséi nem foglalkoznak. Egyetlen kizáró ok volt csak, ha a belépni szándékozó hagyma- vagy zöldségneműek kereskedésével akár közvetve akár közvetlenül foglalkozott.

Befejezésül ismét leszögezte az előkészitő bizottság, hogy nem "nyerészkedő vállalat alakitása a céljuk", hanem "az erők egyesítése révén sok ezer munkás polgár támogatása és egy igen hasznos termelési ág kiterjesztése."5

Az előkészitő bizottság /elnöke Tőkey Jenő, Gróff Gyula/ már az alakuló közgyűlés előtt kérvénnyel fordult a városhoz, hogy a szövetkezet anyagi támogatásképpen ingyen telket engedjen át részükre. A Cseresnyés János helyettes polgármesterhez benyújtott kérvény /gyönyör' kézirással/ a szövetkezet megalakulásénak indokét eképp fogalmazta meg: "Látva a veszélyt, mely rohamosán közeledik és elsöpréssel fenyegeti a kisebb gazdákat - azon több ezer családfő, ki egy hasznos gazdasági ág munkásságában - a. hagyma és zöldségtermesztés üzemében tölti el élete java részét, tömörülni igyekszik és az önsegély leghathatósabb eszközének bizonyult szövetkezeti térre lépett, azon biztos tudatban, hogy a Makón létesítendő "hagyma és zöldségfogyasztási és értékesítési szövetkezet" megalakulásával - azon 4-5000 családfőnek, kik a jelzett gazdasággal foglalkoznak, boldogulását előmozdítanája."6

E szép bevezető után az előkészítő bizottság ezen első kérelmében tehát már ingyen telek átengedését kérte - lehetőleg a vasút mellett -.hagyma- és zöldségraktár felépítésére.

A helyettes polgármester a szövatkezet megalakulását "örvendetes tudomásul" vette, addig azonban, míg érvényes alapszabályát, működésének célját és irányát nem ismeri, - irja válaszában - az ingyen telek átengedése tárgyában legjobb akarata mellett sem tud lépéseket tenni." /A hagymaraktár majd jó tiz évvel később, 1911-12-ben épült meg./

Az alakuló közgyűlés 19oo május 27-én fogadta el a korlátolt felelősségű szövetkezet alapszabályát. E szerint a szövetkezet székhelye Makó, a vállalat tárgya: Makó és vidékének lehetőleg összes hagyma és zöldségtermelőit oly e-gyesületben összpontosítani, mely a szövetkezeti tagok által termelt hagyma- és zöldségneműekkel a létező fogyasztási piacokat előnyös árak mellett közvetlenül ellátja, továbbá olcsó termelőterületek kibérlése, szállítási kedvezmények kieszközlése, az elért haszonban való részesítés által tagjai érdekeinek előmozdítása ill. részükre áruhitel engedélyezése.

A szövetkezet határozatlan időre alakúlt. Szervezeti felépítése a következő volt. Az igazgatóság állt: a szövetkezeti elnök, a szövetkezeti vagy ügyvezető alelnök, vezérigazgató és ügyvezető igazgatóból, és a közgyűlés által 6 évre választott 21 igazgatósági tagból. Cégjegyzési jogosultsága volt a 4 vezetőnek és két külön megjelölt igazgatóségi tagnak. Az eleő igazgatóság tagjai a következők voltak:

szövetkezeti elnök: ifj. Dr. Návay Lajos szövetkezeti alelnök: Tőkey Jenő vezérigazgató: Pollék Sándor cégjegyzésre jogosult igazgatósági tagok: Varga István Rácz István

Az igazgatóság tagjai voltak még Szentpéteri István, ifj. Kristóffy József, Justh Gyula, Bakó Lajos, Návay Tamás, Fodor József, Török Imre, Hervay István, Rónai Aladár, Lukács Mór, Eckhardt Oszkár, izőnyi Ferenc, Theisz Géza, Rónai Ernő, Vásárhelyi László, Hasz Antal.

A szövetkezet valamennyi hirdetménye egy makói helyi lapban fog közzététetni, mondja a szegedi cégbíróság bejegyzési végzése, melyet az ezt intéző Vizer Péter makói ügyvédnek küldtek meg 19oó szeptember 5-én.7

/A cég bejegyzett neve németül: Genossenschaft der ilakoer Zwiebel und grünzeng Froducenten; angolul: Corporation of the itako Oniori and Grun tfegetable Growers./

A fennmaradt iratok szerint a szövetkezet mér megalakulása évében, sőt az alakulás után néhány hónappal üzletet nyitott Kassán. Az üzlet nem sokéig állt fenn, mert 19ol január 29-én már arról értesítette a kassai rendőrfőkapitány a makói polgármesteri hivatalt, hogy a szövetkezet az árusítással felhagyott. /Az üzlet vezetője Adler Salamon volt./8

A szövetkezet kitűzött céljait - igy a kedvezményes szállítást - igyekezett minél hamarabb elérni. 19oo augusztusában azzal a kérelemmel fordult a vérmegye törvényhatósági bizottságához, hogy szállítmányai részére kövezetvám mentességet szerezzen. A törvényhatósági bizottság a kérelem tárgyalása során kifejtette, hogy a kövezetvámból befolyó jövedelmek nemhogy az utak kiépítésének költségeit, de a folyó kiadásokat sem fedezik, s ezért a vám egészének elengedése nem teljesithető. "kivel azonban a törvényhatósági bizottság teljes mértékben méltányolja azon üd-vös Közgazdasági célt, amelyet a szövetkezet maga elé tűzött, és aanak előmozditására a maga részéről ia kész még áldozatok árán is közrehatni", ezért a szövetkezetnek "a makói kövezetvám dijból 5o i-ot elenged, 111.a szövetkezőt által azállitandó mindennemű mezőgazdasági termény vámdiját 5o %-kal leszállitja.9 A kedvezmény visszamenőleg is - megalakulásától kezdődően - megillette a szövetkezetet.

S jelentős kedvezmény természetesen ellenérzést szül a többi hagymaksreskedőben. Az egyik legnagyobb cég képviselője, Iricz Mór törvényhatósági bizottsági tag, meg is felllebbezte a határozatot. Az ügy igy a kereskedelemügyi miniszterhez került föl. A miniszter 19ol március 2-án, - miután az alispán felvilágosító jelentését megismerte -a fellebbezést elutasította, s a bizottság határozatát jóváhagyta. A miniszter döntését indokolva rámutatott arra, hogy a szövetkezetnek nyújtott kedvezmény nem veszélyezteti a vá rosi törvényhatósági közutak kikövezési költségeire felvett 32o ooo Ft. /64o ooo kor/ kölcsön törlesztését, ellenben e kedvezmény a szövetkezetet fontos közgazdasági céljai elérésében hathatósan támogatja.l0

19ol szeptember 4-én fordult a szövetkezet a városhoz iparhatósági igazolványa kiadása végett. Tudatták a városi hatósággal, hogy a céget a Szegedi Királyi Törvényszék mint Kereskedelmi Biróság már bejegyezter s hogy üzlethelyisége Makó főterén, a 24o8. számú házban van. /Sz az épület volt az ún. Naschitz-ház./ Az iparigazolványt S lajstrom 8A9ol szám alatt szeptember 6-én meg is kapta a szövetkezet hagyma- és zöldségkereskedésre.11

A Központi Statisztikai Hivatal már akkor is sűrűn fordult a városokhoz, vármegyékhez különböző termelési adatokat kérve. A városi levéltárban fellelhető pl. az 19o2 őszén és 19o3 tavaszán volt bevetett területek kimutatása, mely szerint ekkor 5oo holdon termesztettek vöröshagymát és 2oo holdon fokhagymát.12 A hagymaszövetkezet történetének első szakasza 19o6 június 3o-én zárult le, mikor is bejelentették a városi tanácsnak, hogy kereskedelmi üzletük folytatásával teljesen felhagytak.13 A szövetkezet azonban ekkor sem szűnt meg, csak átalakult mégpedig részvénytársaséggé.

 

Lábjegyzetek:

  1. Dr. Petrovics György: A makói hagyma, 1922 Makó, Dr. Márton György: A makói hagyma termesztése /Ember-földrajzi kép/. 1927 Szeged, Dr. Tóth Ferenc: A makói hagyma történetéhez, 1969 Makó
  2. Petrovics Gy.: Id. mü.: 16. o.
  3. Márton Gy.: id. mü.: 18.o.
  4. Makói Újság 19o6 január 12-i szám
  5. Makó Városi Levéltár: Polgármesteri hivatal iratai 59ol/19oo sz. irat csatolva az 58ol/19oo sz. i-ratcsomóhoz
  6. MVL: Pm. h. i. : 58ol/19oo
  7. MVL: Pm. h. i. : 85o7/19ol
  8. MVL: Pm. h. i. : lo. 118/19oo számú irat csatolva az 1391/19ol sz. iratcsomóhoz
  9. MVL: Pm. h. i. : 9492/19oo sz. irat csatolva a 2532/19ol bz. iratcsomóhoz
  10. MVL: Pm. h,  i. : 2532/19ol
  11. MVL: Pm. h.  i. : 85o7/19ol
  12. MVL: Pm. h. i. : 5855/19o3
  13. MVL: Pm. h.  i. : 165o3/19o6

Nagy Miklós: AZ 1919-ES SZEGEDI FRANCIA MEGSZÁLLÁS ÉS A VÁROS ELLENFORRADALMI GÓCPONTTÁ ALAKÍTÁSA

A szegedi ellenforradalmárokkal kapcsolatos francia politikai elképzelések eddig kevéssé ismert forrását jelentik azok a Párizsban őrzött levéltári dokumentumok, amelyek a szegedi Városparancsnokság elöljáró hatóságaitól származó parancsokat, instrukciókat, üzenetváltásokat tartalmaznak. A Városparancsnokság közvetlen elöljáróságának számi-tó Charpy tábornok vezette 76. hadosztályparancsnokság a De Lobit tábornok irényitotta Magyarországi Francia Hadsereg kötelékébe tartozott, amely pedig a Franehet d' Esperey parancsnoksága alatt álló Antant Keleti Hadseregének egységét képezte.

A francia megszállók és a szegedi ellenforradalmárok kapcsolatainak megvilágositásához jelentős mértékben felhasználtam Ormos Mária franciaországi levéltári kutatásainak eredményeit.

Az előadásban azzal a kérdéssel foglalkoznék, hogy a francia politikai és katonai vezetés milyen mértékben segitette elő az ellenforradalmi szervezkedést a városban.

A Szegedet 1918. december végétől megszálló francia csapatok parancsnokai a proletárdiktatúra kikiáltásáig a város belügyeibe nem avatkoztak be, jelenlétük azonban kezdettől fogva bátoritást jelentett a városi reakciós elemek számára. Joggal számithattak arra, hogy a megszállók megakadályozzák a "bolsevik befolyás" terjedését a fennhatóságuk alatt álló területeken.

A Tanácsköztársaság szegedi direktóriumának első rendeletei nyomán a franciák határozott intézkedéseket tettek a polgári rend védelmére. Francia Városparancsnokság vette át a legfőbb politikai hatalmat Szegeden, amely március 27-én távozásra kényszeritette a direktóriumot és visszahelyezte hivatalába a Károlyi kormány idején kinevezett koaliciós polgári vezetőtestületet. Határzárral vágták el a várost a Tanácsköztársaság területeitől, lehetővé téve mindezzel a kapitalizmus mielőbbi restaurációját Szegeden. Az emiitett lépéseket nyilvánvaló osztályérdekeik mellett megszállói érdekeik is motiválták, ugyanis a várost és környékét a Budapest ellen tervezett intervenció kiindulóbázisának tekintették. Terveik megvalósitása érdekében, tehát feltétlenül biztoaitani akarták uralmukat a város felett.

A franciák politikai hatalomátvételét követően több ellenforradalmi csoport kezdte meg működését Szegeden. A Zadravecz vezette alsóvárosi kulák szervezkedés, a nagykereskedő, nagybirtokos csoport és a hivatali tisztviselőket, ügyvédeket tömöritő kevésbé jelentős ellenforradalmi társaságok mellett csak a monarchista katonatiszteké és a Kelemen Béla vezette dzsentri-középbirtokos szervezkedés képviselt számottevő politikai erőt.

A bécsi Antibolsevista Comité vezetői kénytelen-kelletlen vették tudomásul a magyarországi ellenforradalmi tömörüléseket, ugyanakkor egyre inkább terjedni kezdett körükben az a felfogás, hogy az antant csak az országon belüli szervezkedéseket támogatná.

Clemenceau április 14-i rendelkezése - amely engedélyezte fegyvertelen magyar csapatok francia vonalakon történő áthaladását - megteremtette annak lehetőségét, hogy a francia megszállás alatt lévő területeken ellenforradalmi bázisokat hozzanak létre.

A bécsiek kezdetben Pécsett szerették volna megszervezni az ellenforradalmi központot, tervük azonban az északi határkiigazitásokat tervező jugoszláv kormány ellenállásán meghiúsult, azután került előtérbe a francia megszállás alatt álló Szegeddel kapcsolatos elképzelés, számitva arra, hogy a városban - Budapesthez viszonylag közel - megfelelő szervezkedési lehetőséget biztositsanak a franciák. Gömbös április végi belgrádi és szegedi tárgyalásai nyomán végülis Szegeden jött létre április 25-én az Anti-bolsevista Comité 12 tagú végrehajtóbizottsága Kelemen Béla elnökletével.

De Lobit tábornok, a Magyarországi Francia Hadsereg parancsnoka a következőkben irts elő Charpy tábornok, a szegedi városkormányzó közvetlen felettese számára a végrehajtóbizottsággal kapcsolatos magatartást: "... maradjon semleges, de adja a komité tudtára, hogy amennyiben gyorsan létre tud hozni olyan direktóriumot, amely összetételében és programjában kielégiti a lakosság többségének elvárásait, úgy e testület kollaborálását hajlandó lesz elfogadni." Végeredményben az emlitett utasitás tekinthető a-lapvető jelentőségűnek a szegedi ellenforradalmi bázis létrejöttének elősegitésében.

De Lobit Charpynak küldött utasitásához fűzött személyes megjegyzése azonban az ellenforradalmi szervezkedés résztvevőivel szembeni alig leplezett ellenszenvét tükrözi: "... ezek az emberek jobban aggódnak pénztárcájuk, mint hazájuk sorsa felett és képtelenek egy valódi hazafiúi érzésben megtalálni a lendületet, amely egy komoly akció végrehajtásához szükséges. Saját maguk által tehetetlenségre kárhoztatva elég kisstilű módon minket akarnak becserkészni és a mi vontatónkra vetik rá magukat."

Az ellenszenv hátterében minden bizonnyal a francia politikai, katonai vezetés azon dilemmája húzódott meg, hogy az ellenforradalmároknak nyújtott támogatással a magyar társadalom azon rétegével kerültek kapcsolatba, amelyet világháborús felelősségükért legfőképpen "büntetni" akartak.

Kelemenek elsődleges feladatuknak tekintették, hogy el-távolitsák poziciójukből az általuk kommunistabarátnak tekintett - bár korántsem baloldali - városi vezetőket és hegy megszerezzék a szegedi fegyveres erők vezetését. Politikai bojkottal sikerült elérniük Dettre János főispán, valamint Tabódy Zsolt helyőrségparancsnok leváltását. Május elején pedig ellenforradalmi fordulatot hajtottak végre a városi rendőrségnél és csendőrségnél, május 7-én aztán a katonai helyőrségnél is.

A május 5-i aradi kormányalakulást követően a szegedi ellenforradalmárok - tartva az aradiak befolyásának megnövekedésétől - kiléptek az illegalitásból és nyilvánosságra hozták programjukat. Ebben a bolsevizmus megdöntését határozzák meg fő céljuknak a a francia támogatás megnyerése érdekében vették a programba a munkássággal ki-alakitandó szövetség és a nyugat-európai országok társadalmi rendjével összhangban álló politikai rendszer megvalósításának igéretét.

A bécsi csoport arra törekedett, hogy az immár három ellenforradalmi központot közös nevezőre hozza, azt a szegedit téve vonzásközponttá, amelynek létrehozásában maga is jelentős részt vállalt. Ezt az elgondolást támasztotta alá Arad várható román megszállása is. Az ellenforradalmi politikusok végalis kompromisszumos megoldásként megegyeztek egy Arad-Szeged-3écs összetételű ellenforradalmi kormány megalakításéban Szeged székhellyel. A bécsi komité és a Károlyi kormány kapcsolatfelvételében De Lobit tábornok közvetítőként segédkezett./Károlyi Gyula személyét a franciák viszonylag kedvezően értékelték./ A szegedi városparancsnok természetesen beleegyezését adta Károlyiak Szegedre településéhez. A kormány tagjait ugyan Mezőhegyesen román katonaság tartóztatta fel, de francia közbenjárásra május 22-én folytathatták útjukat a városba.

A francia vezetés tehet már nemcsak katonai egységek átvonulását, de politikai szervezkedést is engedélyezett az általuk megszállt területeken.

Az ellenforradalmi kormány létrejöttéhez a francia vezetés félhivatalosan hozzájárult, aai az eddig tanusított francia politikai magatartás módosulásával járt. Az új helyzetből adódó fő feladatot De Lobit Charpy-nak küldött május 27-i utasításéban a következőben határozta meg: "... abban adjunk támogatást az új kormánynak különösképpen, hogy felszámolja Szegeden a bolsevizmus gyanús elemeket és a városból eltüntesse a kommunista intézmények, minden nyomát." Az ellenforradalmi kormány megalakulásét a francia parancsnokság - amint az Charpy De Lobit-hoz küldött jelentésében szerepelt - "minden eszközzel elősegítette", hozzátéve ugyanakkor, hogy "... a város lakossága a kormányt kevésre becsüli, mert túlságosan reakciós férfiakból áll."

A francia politikai és katonai vezetés tisztában volt azzal, hogy "ezek az emberek monarchisták és nacionalisták", ezért óvatosaágra intette az illetékes parancsnokokat azok támogatásáoan. Szükségesnek tartották azt, hogy a kormány irásos garanciát vállaljon a határok elfogadására, a franciákkal való együttműködésre és a kormány demokratizálására. Az antant mindenképpen olyan kormányt kivánt, amely a-láirja a bekét, ánnek megfelelően - Chafpy felkérésére -Károlyi Gyula június 7-én levelet intézett De Lobit tábornokhoz, amelyben ismertette kormányának összetételét, hangsúlyozva, hogy abban minden magyar párt képviselve van és két tárcát tartanak fenn a szociáldemokratáknak is.

Az emlitett nyilatkozatot követően sem történt határozott francia állásfoglalás a kormány elismerésének kérdésében.

De Lobit Charpy-nak küldött június 11-i utasítása már azt a megváltozott politikai, katonai helyzetet tükrözi, amely a Vörös Hadsereg északi hadjáratának sikereivel és a Clemenceau jegyzékkel függött össze, Méjusi utasítását De Lobit a következőképpen módosította: "A szegedi kormánnyal szemben ugyan továbbra is jóindulatú semlegesség álláspontjára kell helyezkednie, vigyáznia kell azonban arra, hogy a francia kormányt ne kötelezze el, mert az antant szándékai vele /ti. a kormánnyal/ szemben még nem ismertek." Károlyi érzékelte a franciák politikájában bekövetkezett változást és De Lobit nyilt állásfoglalását kérte kormányának további antanttámogatását illetően.

A francia kormánykörök a Budapesttel való kapcsolatfelvétel ellenére továbbra is szervezték az intervenciót. Franchet d* Esprey június 12-én De Lobit-nak küldött parancsában felkészülést rendelt el egy Budapest elleni katonai akcióra. Intervenciós terveikben a franciák számoltak a szegedi ellenforradalom katonai erejének felhasználáséval, ezért már június elejétől lehetővé tették a katonai alakulatok szervezését. Bevetésükkel az intervenciót "magyar ügynek" lehetett volna feltüntetni. A kormány június 8-i rendeletével megindult toborzás azonban igen gyenge eredménnyel járt és az alakuló nemzeti hadsereget is javarészt a franciáknak kellett fegyverrel és lőszerrel ellátni. Az ellenforradalmi katonaság igy is csak francia segitséggel tudta leverni a szegedi munkásság júniusi politikai sztrájkját.

A franciák által reakciósnak, többségében németérzelműnek tekintett kormány június végén, július elején több intézkedést tett a kivánt demokratizálás érdekében, bevonva tagjai közé Ábrahám Dezsőt és Balla Aladárt. Miután Károlyi az elvárásoknak eleget tett, arra számitott, hogy a franciák hozzájárulnak egy önálló magyar katonai akcióhoz. A francia hadvezetés azonban keveselte katonai erőik létszámát, kifogásolta felszereltségét igy joggal tartott attól, hogy bevetése kudarccal végződne. Felismerve egy a francia vonalakról induló akció balsikerének rájuk nézve kellemetlen következményeit, június 23-án betiltották az önálló magyar hadműveletet.

Július elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a franciák a kormányt a módositott összetételben sem támogatják, annak további demokratizálása érdekében a nyiltan habsburgista elemek eltávolitésát kivánták. A július 12-én megalakult P. Ábrahám kormányból a megszállók igényeinek megfelelően kimaradt Károlyi, Horthy, Gömbös, Kelemen helyére "néhány októbrista politikus, liberális illetve konzervativ elem" került. Programjában nyugati tipusú polgári demokrácia megvalósitését igérte., Mindezek ellenére az Ábrahám kormánynak sem sikerült elérnie az áhitott antant-elismerést, mivel a nagyhatalmak ekkor már a bécsi Antibolsevista Co-mité politikáját tekintették irányadónak. Hozzájárultak viszont ahhoz, hogy Horthy főparancsnokként szabadon irányithassa a nemzeti hadsereg szervezését. A Tanácsköztársaság bukása után lehetővé tették, ezen alakulatok Dunántúlra történő áttelepítését és a siófoki terrorközpont kialakítását.

Feltétlenül egyetértek Ormos Máriának azzal végső következtetésével, amely szerint "... a francia kormány a magyar ellenforradalmi csoportot és elsősorban a szegedi kormányt , az általa szervezett katonai erővel együtt készenlétben tartotta, s e készenléthez minden eszközzel hozzásegítette." Jelentős engedményekkel sohasem kötelezték el magukat a szegedi csoporttal szemben, sőt állandóan biztosítékokat kértek a kormány demokratizálására és a békeszerződés várható elfogadására. Az ellenforradalmárok nyilt támogatásában - az általános bizalmatlanságon túl - óvatosságra késztette a franciákat a nyugat-európai proletariátus Tanácsköztársaság iránt érzett rokonszenve is. Az ellenforradalom katonai erőinek önálló akciójához a már említett c-kok miatt nem járultak hozzá, felhasználásukat csak egy össz-szövetségi intervenció keretében tartották lehetségesnek.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet