Előző fejezet Következő fejezet

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK

 

Csizmazia György: A KURGÁNOK GERINCES ÁLLATAINAK VIZSGÁLATA

A múzeumi kutatásokban az a szép, hogy a témákban a differenciálódott tudományágak összetetten jelentkeznek. S bizony, ha az ember nem polihisztor, "csak" muzeológus szemléletű ember, a kutatási témák: "csak" egy-egy szakkérdéeéhez tud hozzászólni. De ilyenkor jönnek a kollegák segitő tanácsai, útbaigazításai és közös munkával a legösszetettebb kérdések ie eredménnyel oldhatók meg. így van ez a kurgánok megmentésére szövetkezőkkel is.

A kurgán kultúra népe a magyar Alföldön már nem sokkal a neolitikum vége után megjelent, s ma ie sokfelé meglévő tájképformáló jelleggel rendelkező kurgánok /helytelenül kunhalmok/ őrzik emlékét. Őrzik?! Ezek a temetkezési helyül szolgáló halmok a terület magasabb térszínein találhatók, s a közvetlen környékről felhordott talajból építettek. 3zt bizonyítja az oldalukhoz simuló mélyebb, nedvesebb térszín, s maga a vegetáció is. Magasságuk tág határok között változik, ma többnyire 8-lo m-re emelkednek a térszint fölé. A halmokat fedő összefüggi vegetáció véd az eróziótól, de sajnos egyre több kivétellel találkozhatunk, hiszen épp a mai mezőgazdasági művelés alatt álló, vagy a régészetileg feltárt kurgánok gyors pusztulásának vagyunk tanúi. A modern mezőgazdaság tereprendező, melorizációs mérnöki munkájának sok-sok halom esik áldozatul.

Minden témaválasztást valami belső érzés motivál, igy voltam ezzel én is. Diákkoromban gyakran megfordultam a Szatymaztól D-re, a Fehértó hajlatában a "nagyfeketén" meghúzódó kurgánnál. Azóta lassan felszántották, kukoricát termesztettek rajta, egyre olvadt a halom, a alig látszott már. ősszel, mikor tanítványaimat vittem a Fehértóra, megmutatni, felfedezni az őszi tájat, növényeit, s madarait, a kurgán helyén egy földgyalu dolgozott, s az elsimított földön egy ügyes gép műanyagésöveket fektetett. Nyomában széttúrt cserepek, csontok - mindörökre megsemmisült a kultúrtörténeti emlék. Ott, akkor fogadtam meg, hogy a meglévő kurgánokat a lehetőséghez mérten, fel kell tárnunk biológiailag is - leirnunk, s mindenképpen szövetkezni kell megmentésükre.

A kutatási célkitűzés adott és ismert. 3 látható, hogy ez a munka csak a múzeumokban folyó kutatások integrált szellemi erejével valósulhat meg. Ha a régészek, geodéták, néprajzosok, botanikusok, zoológusok segitik egymást. Cselekednünk kell, nem sirni, de odacsapni az asztalra! Előtte pedig az adatokat feltárni, e megindokolni érveinket.

Bizonyított dolog, hogy a kurgánok nemcsak régészetileg nagyjelentőségű kultúrtörténeti emlékek, de az Alföld botanikai és zoológiái "mini rezervátumai" is. Olyan fajoknak adnak utolsó menedéket kicsiny biotópjukban, amelyeket már hiába keresünk a körülötte terjengő és fojtogató monokultúrában. Kollektiv "génbanknak" is tekinthetjük a kurgánok biocönózisát, s azok együttes megőrzése kötelességünk. Másik fontos szempont, hogy a kurgánok csak úgy őrzik meg teljes épségüket, ha azokon védő gyeptakaró és vele együtt funkcionáló állatközösségek élnek. Ez a biológiai védelem óvja a korróziótól a halmokat. Megsemmisi-tésükkel a kurgánok eltűnése megindul, s már csak rövidebb--hossaabb idő kérdése megsemmisülésük. A régészetileg feltárt, megbontott csupasz kurgánok visszagyepesitésére, biológiai rekonstrukciójára gyakorlati terveket dolgoztam ki, s ez a következőkben kerül megvalósításra:

A mezőgazdászok közül sajnos sokan érvelnek úgy, hogy bármelyik fajt "eltávolíthatjuk" anélkül, hogy észrevehető mértékben megváltozna az ökorendszer tartalma vagy működése: a megmaradó fajok terjeszkedése betöltené az így keletkezett űrt. Felületesen nézve úgy tűnhet, hogy az i-lyen változásnak nincs jelentősége, hogy az elpusztított faj nem volt fontos! Az a tény, hogy ezt bármelyik fajjal megtehetjük, aláhúzza ennek az érvelésnek a gyengeségét. Több faj, vagy akárcsak néhány eltávolítása azonnal jelentős hatással járna még akkor is, ha a környezet esetleg nem változna meg. A legfontosabb hatás valószínűleg az ökorendszer stabilitásával kapcsolatos, azzal a képességével, hogy gyorsan alkalmazkodjék a bármikor bekövetkezhető környezeti változásokhoz. Elképzelhető tehát, hogy egymást átfedő funkciókat betöltő különböző fajok jelenléte növeli a stabilitást. Erre mindenképpen szükség van az erősen meggyengitett "mezőgazdasági kultúrkörnyezet" mellett. Tehát ez a kutatási hipotézis válaezt ad arra a kétkedő kérdésre is, hogy egy-egy kisfelszinű kurgán élővilága fennmaradhat /védelem esetén/ szigetként a sivár agrárökoszisztémák között. Az emlitett elméleti indoklás alapján tehát a kurgánok minden fajénak fontos szerepe van /termeszetvédelmileg különösen kiemelt magas Ft-értékre taksáltak mellett, pl a nem védett mezei veréb is lényeges szereplő/ a tovább élő funkcióban.

Az eddig általam bejárt kurgánok: a csongrádi út melletti Széki halom, a kengyeli szélmalom-domb, a Tiszaörs és Nagyiván térségében lévő érintetlen halmok, a szabadki-gyósi és kétegyházi puszták ősi aradi hadiútja mentén simuló dombok, a pusztaszeri Császárné halma, a Kiszombor melletti Hados halom, Tóth kiska halna és a ferencszállási kübekházi csatornák között lapuló Mók halma, tízeket vizsgáltam, elsősorban gerinces élővilágukat, de természetesen botanikai és mikroklimatológiai adatokat is gyűjtöttem, t-zekről röviden podroausként a következőket jelezhetem: legjellegzetesebb növényeik az Agropyron cristatum, Stipa capillata, ezek szinte kivétel nélkül mindegyiken előfordulnak és a vegetációk gerincét alkotják, az egyedi eltérések abban nyilvánulnak meg, hogy ezekhez milyen más fajok társulnak. Az esetek egyik részében további löszpusztai fajok gazdagitják a flórát. Pl Filipendula hexapetala, Xerantemum annuum, Dianthus pontedere, Phlomis tuberosa, más esetekben viszont ezek hiányoznak és helyettük jóval "kozmopolitább" növények lépnek. Pl: Sambucus ebulus, Salvia austriaca, Salvia nemorosa, Nonea pulla, Galium verum, Falcaria vulgáris, Pimpinella saxifraga, Silene otites, Senecio jacobaea, Festuea vaginata, Kochia prostata, Thymus sp. stb.

A nikroklima méréseket Thermohygrograf TZ 18 automata műszerrel és talajhőmérőkkel végeztem.. Megállapitható volt, hogy a környező laposoktól a kurgán talaja jóval kisebb mértékben melegszik fel, ennek oka részben az összefüggő gyep-takaró, a kisebb sótartalom és a nagyobb kapillárisú vize-melés. A talajviz mélyebb helyzete ellenére itt a talaj nedvesebb, mint pl a sziklapos területeken. A talajhőmérséklet napi ingadozása is kisebb, mint a szikesek felszinén, a gyengébb felmelegedés kiegyenlítettebb hőmérsékletjárással társul. 25 cm magasan viszont a levegőben a kurgán a nap minden szakaszában melegebb a környező térszintnél. Éjszaka hidegebb levegő a mélyebb területeket foglalja el. A nappali eltérés elsősorban a kitettség különbségeire vezethető vissza. Alapsugarak beesési szöge/. A kurgánok dombjai speciális mikroklimával rendelkező érdekes élőhelyek, s élőviláguk is ehhez adaptálódott az évszázadok során..

Az Amphibiák közül él itt Pelobates fuscus, Bufo bufo, Hyla arbprea. A Keptiliak 4 faja a következő: Lacerta agilis, Lacerta taurica, Lacerta viridis, Ablepharus kitai-belli /ritkán!!/.

A madarak közül fészkelnek: Coturnix coturnix, Bur-dius oedicnemus, Alauda arvensis, Oenanthe oenanthe, Saxi-cola torquata, íűotacilla álba, Lotacilla flava, Cuculus canorus. Vonuláskor huzamosabb ideig tartózkodnak a kur-gánon, Buteo buteo, Buteo lagopus, Buteo rufinus, Aquila heliaca, Coracias garrulus, Anthus pratensis.

Az emlősök közül él itt Lepus europaeus, Spalax leu-codon /kivételes helyen/, Talpa europaea, Erinaceus europaeus, Microtus arvalis, Apodemus agrárius, Apodemue microps, Mustela erminea, Mustela nivalis, Úustela eversmanni, Vulpee vulpes, Mus musculus.

Az eddigi vizsgálatok szerint igy alakult a gerincesek katalógusa és korai még ezek alapján a kurgénok tipu-sait cönozisokkal jellemezni, elkülöniteni. k következő évek vizsgálata után bizonyára lehetséges lesz.

Seregnyi népi szólásnak, gyógyászati és más szokásoknak, hitnek teremtője a kurgánok élővilága /pl fokhagymás domb, az ásóbéka erős szaga miatt - Császárné halma, Forgó íúihály közlése/. Így a jelenben itt élő fajok egy szines csokor népi szokásnak egyúttal éltetője is. Ha eltlnik a mocsár, oda a hal is! - S a balász vagyis mi, mai emberek szegényedünk el hiedelmeinkben, népi szokásainkban, szókincsünkben - emberiességben.

Az anyagi jólét utáni hajszában a ma embere nem ismer múltat, nem ismer poézist és nem törődnek a lélekkel, amely a természeti környezetünkben gyökerezik. A pusztai szikes tájban az egyhangú mezőgazdasági táblák között a kurgánok fehér "árvalányhaját" is látnunk kell. Védetté kell őket tennünk, ritka és mindennapos állatviláguk miatt is. Biológiai védelmük a halmokat őrzi a deflációtól. S igy ma* radnaJc "a magyar piramisok" kis élő múzeumok, mozaik reliktumok. Beméljük, hogy tanítványaink tanitványai is látni fogják még, s ehhez kérem múzeumunk támogatását, hogy szövetkezzünk a kurgánok felkutatására és védelmére.

 

Csongor Győző: SZEGED-ALSÓTANYA NÖVÉNYVILÁGÁRÓL /I: CSIPAK SÖMLYÉK/

A régen Szeged-Alsótanyavilág-nak nevezett, Ceongrád megye legjobban iamert, legsokoldalúbban kutatott területe; akár néprajzi, földrajzi, mezőgazdasági, aiar régészeti és nem utolsó sorban természettudományi szempontból nézzük is. Ez a "homokország" volt Tömörkény István, Móra Ferenc, Kiss Ferenc, a szegedi egyetem kiválóságai, mint Győrffy István, Gelei József professzorok s mások, tanárok, kutatók kedvelt területe. S nem csupán azért, mivel közel fekszik olyan kutatóközponthoz, aint Szegedhez, hanem a maga, az anyagában való gazdagsága révén. Aki itt kutatásba kezd, légyen az nemcsak lokálpatrióta - nehezen mozdul el innen...

Csongrád megyének ez a délnyugati csücske, eredeti növényzet szempontjából legértékesebb része, a magyar flóra-tartomány negyedik flóravidékéhez /Eupannonicum/ s annak egyik flórajáráséhoz /Praematricum/ tartozik. A két nagy folyó közti homokteriilet itt éri el legkeletibb hatérát. Természetvédelmi tekintetben is megyénknek legjelentősebb része, hiszen itt találjuk rezervátumaink közül a Fehértó-t. az ásotthalmi Emlékerdő-t, a kiskundorozsmai Nagyszéket s nem utolsó sorban a kis Zsombói erdőt is.

Székhez járulhatna negyedikként az egykori Madarász-tói iskola /Csipaic iskola/ környéki homokhét és mocsárrét: a Csi-pak sömlyék.

A Duna-Tisza közi homokbuckák közeit, csapadékdús telet követi tavaszi időben, összegyülemlett viz áztatja. Az ilyen tocsogóa területet nevezi környékünk népe semlyéknek, vagy sömlyéknek. A név eredetét kutatva, nehéz elszakadnunk a selyem-, selymes fű, selymes rét fogalmától. Az Alföldön sokfelé, igy nálunk délen is, a talajban visszamaradó sók hatására sok helyen szikesek keletkeznek. A sem kaszálásra, sem földművelésre, vagy legeltetésre nem alkalmas sziket nevezik "vakszik"-nek, melyeken nyáron kopár foltok /ahol a sziksó kivirágzik/ váltakoznak sótűrő növényzettel.

Homokhátak, szikes kopárok, vakszikek és zsombékoaok, tocsogók egyformán megtalálhatók a Csipak-sömlyéken.

Védelemre javasolt területünk, mely országúton Mórahalom vagy Röszke felől Kis-Széksóson át közelithető meg, a jelenlegi Vörös Október tsz-től délre, az országhatárig húzódik, a Madarász-tó s a Csipak nevű településhez vezető országút között terül el, központban a már emiitett volt iskolával.

Ami területünk múltját illeti, induljunk ki az 1783-as, II. József császár korabeli katonai felvételből, amelyen még bőségesen találunk buckákat /a nép szerint "ürge bűgatók"-at/, a Kadarász-tótól nyugatra, a Szeged-özabadkai úttól északra sűrű vizállásos területet. A "Gotlib", "Feirgabor", "Nester" jelzési tanyák között megleljük a "Siplak" /vagy Stplak?/ tanyacsoportot, melyről valószinűleg a nevét nyerte ez a terület a XIX.században. Ebben az időben ez a környék jórészt még futóhomok volt /a legendás betyárvilág egyik nagy szerepet játszó területe/, itt-ott megszakítva elszikesedett foltokkal s a mélyebb helyeken lévő mocsarakkal. az erdősités által létrejött talajmegkötés a futóhomokot csaknem teljesen megszüntette. Az erdőt a jelenlegi tájban csupán a közeli Vörös Október tsz. nyárfás foltja képviseli. A környék földrajzi helynevei: Tüsök sor, Farkas-. Béró-, Lovászi-hegyi szőlők, Csárdaföld, Madarásztó. Az elmúlt időkben ez a terület a Nagyszéksósi kapitányság tartozéka volt.

- növényzet tudományos kutatása az országhatár közelsége miatt meglehetős akadályba ütközik. Jelen dolgozat igy csak a Csipak sömlyéknek a volt iskola előtti, zsombékos,s az ehhez kapcsolódó szikeshátnak növényzetét mutatja be, különös tekintettel a védelem alá eső ritka virágoa növényfa-jokra.

A tavasz első virágaként a tarka sáfrány /Crocus reti-culatus Stev./ jelentkezik, mint az egykori homokpuszták maradványnövénye." Itt szokatlan, hiszen a tölgyesek, akácosok a a laza homok növényeként tartják számon.

Ritkaságnak számit a keskenylevelű gyapjúsás /Eriopho-rum augustifolium Honckeny/ s még inkább az epergyöngyike /Muscari botryoides /L/Mill/ jelenléte, melyet eddig megyénkből csupán a Zsombói erdő vizenyős részéből ismertünk, Lányi 3. pedig a jelenleg határon túli Szelevényi erdőben gyűjtött. Érthetetlen, hogy a megye flórájának első kutatója nem lelte a gyikhagymát /íllium angulosum L./, csupán Kitaibel száz évvel előtti adatát /Kitabelii Additamenta/ idézi. 2z a növény az alsótanyavilági sömlyékeken, igy itt is igen közönséges.

A zsombékos terület legszebb ékessége a szibériai nőszirom /Iris sibirica L./ és a rendszertani szempontból Linné szerint kétséges /?/ s ezáltal "korcs"-nak degradált másik nőszirom faj /Iris spuria L./, melynek még népies neve sincs s igy flóraműveinkben mindenütt csak "fattyúként" szerepel /!/. mindkét növény a zsombékoló sáshoz hasonló megjelenésű, párnákat képez. Hasonló, tömeges, együttes előfordulásukra alföldi területen még sehol sem akadtam. Kutatóink 3orbás Vincétől kesdve napjainkig is csak szórványos előfordulásaikról számolnak be.

A két nőszirom faj páratlan "együttese" - magában megérdemelné a terület védelem alá való helyezését. Hát ha még az Orchideákat is megemlitjük, melyek közül nem egy az utóbbi é-vek örvendetes fölfedezései közé tartozik. Nem kell még száz lépést sem tennünk, hogy a söalyék és a homokhát találkozásénál, aránylag kicsiny termőterületen öt fajukat egymás után fölleljük.

Legkorábban, április végén kezd viritani az agár kosbor /Orchis Morio L.A Megyénk mostani területéről, Királyhalom mellől először emliti Lengyel Géza 1914-ben. Lányi 3éla Kő-laposán gyűjtötte. Győrffy Istvánnal magam is láttam 194o-ben a szabadkai országút mentén. Első elszáradt példányát a Csipak eömlyéken 1931-ben leltem, de a rákövetkező tavaszon a virágzó példányok már az első biztos adatai ennek a nálunk ritka növénynek. Az itteni példányok /bibor-ibolyától a húspiros változatig/ alacsony termetűek, 12-15 cm nagyságúak, szemben országunk északkeleti, nedves kaszálókon megfigyelt példányokkal.

Az agárkosbort követi a megjelenés sorrendjében a pár-kányos bangó /Ophrys sphegodes Mill./. Virégzási ideje /május közepe/ aránylag rövid. Ez a Duna-Tisza közén gyakorinak tartott növény nálunk meglehetősen ritka; biztos termőhelyén ia nehezen /s talán szerencséjére/ felismerhető.

A Csipak somlyék az egyetlen biztos lelőhelye jelenleg az egész megyében a vitéz virágnak /Anacamptis pyramidalis /L/Rich/. Évekkel ezelőtt a kiskundorozsmai Nagyszéken került elő 6o év után első példánya. Azóta is lappang ezen a helyen. A mi területűnkön, a csenkeszes gyepben /Fotentillc--íestucetum pseudovinae/ elég gyakoriak ennek a virágnak a megszokottnál apróbb termetű /nanismus!/ példányai.

A mocsári kosbor /Crchis laxiflora Lam.ssp.palustris /Jaco/A.et G./ valamint a poloskaszagú kosbor /Orchis coriop-hora L/dél-alföldi semlyékeinken mindenütt gyakori növény.

Felsoroltak a Csipak sömlyék kimondottan a védendő növények közé tartoznak. Nem szóltunk itt a többi, magasabb-rendű virágos növényről, melyek a vegetációhoz tartoznak s a kora tavasztól késő őszig, egymást követően fellépő sárga, piros, fehér, majd lilaszinű virágszőnyeg /aspectus/ képviselőikent, a mocsári gólyahirtől /Caltha/ az őszi sziki csillagig /Aster/, melyek a Dél-Alföld egész területéra jellemzőek.

A Szeged-Alsótanyavilág növényzetének első kutatói Lányi Bélén kivül Lengyel Géza, Theodorovits Ferenc /mindketten a királyhalmi m.kir.külső erdészeti kisérleti állomás vezető tisztviselői/, Kiss Ferenc, a felszabadulés után a fiatalon elhunyt Timár Lajos s a jelenleg is működő Bodrogközy György voltak.

Lengyel Géza tanulmányéban /A királyhalmi kisérleti állomás területe növényzetének ismertetése, 1915. Selmecbánya/ egy helyen emliti a korcs nőszirom előfordulását - Iris subbarbata Joó néven -: "... az alföldi szikes rétek ezen ha nem is gyakori, de jellemző faja Királyhalma közvetlen közelében nem, de Horgostól északnyugatra egy szikes réten tömegesen terem." Egészen bizonyosan nem a Csipak sömlyéket érti, hiszen nem tesz emlitést az általunk felsorolt többi növényről s mi több, a két nőszirom-fajta együttes előfordulásáról sem!

Végezetül: leirt területünkön a kutatás még folyamatban van. Remélhetően a sömlyékünk még tartogat meglepetéseket számunkra!

Gaskó Béla: MÚZEUM ÉS TERMÉSZETVÉDELEM

1982.július 1-én három meghatározó jelentőségű természetvédelmi rendelkezés lépett hatályba. Ezek a következők:

1./ A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1982. évi 4. sz. törvényerejű rendelete a természetvédelemről.

2./ A Minisztertanács 8/1982/III.15./SZ. rendelete a természetvédelemről szóló 1982. évi 4. sz. törvényerejű rendelet végrehajtásáról.

3./ Az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982/I1I.15./ OKTH sz. rendelkezése a védett és fokozottan védett növény- és állatfajokról, egyediek értékéről, a fokozatosan védett barlangok körének megállapitásáról, valamint egyes védett állatfajokkal kapcsolatos korlátozások és tilalmak alóli felmentésekről.

Az egymáshoz szervesen kapcsolódó rendelkezések a kitűzött célok körvonalazásán túl a megvalósitás jogi szabályozóit is tartalmazzák.

A megváltozott szabályozók új tipusú kapcsolatrendszert teremtettek a természetvédelem és a természettudományos muzeológia között. Ez a viszony minden specifikus /és olykor ellentmondásoktól sem mentes/ vonása ellenére hosszú történeti fejlődés eredxénye.

A hazai természetvédelem és a természettudományos múzeumi munka hőskora időben megegyezik. Nem véletlenül! Gondoljunk csak Hermán Ottónak mindkét részterületet felölelő, saját korát majd egy teljes évszázaddal megelőző életművére.

A területvédelem előfutárának tekintett I. magyar erdőtörvény csupán lehetőséget biztcsitott természeti értékeink részleges megóvására. Kötelezően nem irta elő. A Herman Ottó által kiharcolt /1901-es 24 ,655AII. 1. sz. és az 19o6-os 55. 326/I-A. l.sz./ földmivelésügyi miniszteri rendeletek viszont már igen! Kai szóhasználattal élve 132 madár- és 3o emlősfaj nyert területen kivüli védelmet /került a tilalmi listára/. Érdemes idézni Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter 1901-es körrendeletéből:

2.§ "Aki az 1. §-ban felsorolt emlős állatokat és madarakat pusztitja, a madarak fészkeit és tojásait, fiait elszedi vagy azokat hatósági engedély nélkül forgalomba hozza, az.... 100/száz/ koronáig terjedő pénzbüntetéssel büntethető."

9.§ "Jelen rendeletem valamennyi községben a szokásos módon kihirdetendő, annak határozmányaira a mezőőri személyzet külön kioktatandó s a határozmányok megtartásának ellenőrzése az erdőőri és útfenntartási személyzetnek is kötelességévé teendő."

Ujabb jelentős mérföldkő az 1935. évi II. magyar erdőtörvény. Itt külön fejezet foglalkozik a természetvédelemmel. Élve a határozat adta lehetőségekkel országszerte sorra létesülnek a kisebb-nagyobb védett területek.

A korai védetté nyilvánitások közös pozitivuma, hogy sok, különben pusztulásra itélt biotopot sikerült igy átmenteni. Közös hibaként az egyoldalú erdész-természetbarát szemlélet róható fel.

Kivételt egyedül 3átorliget jelentett, ahol 1948 és 1951 között a Természettudományos Múzeum munkaközössége elvégzi a terület teljes faunisztikai és botanikai felmérését. A kutatásba  külső szakembereket is bevonnak.

Az 1961. évi 18. sz. törvényerejű rendelet Ma a hozzátartozó módositások/ ellenére az 197o-es évek közepéig a természetvédelem és a természettudományos muzeológia más u-takat követ.

1972-ben létrehozzák az ország első nemzeti parkját,a Hortobágyi Nemzeti Parkot. Ezt 1975-ben a Kiskunsági Nemzeti Park megalakítása követi, majd 1976-ban a Bükki Nemzeti Park zárja a sort.

A továbblépés igénye mindenképp megkövetelte ezek UNESCO normativákkal mérhető komplex ökológiai-taxonómiai feltérképezését. Figyelembe véve, hogy ezidőtájt Magyarország közel kétharmada mind faunisztikailag, mind bctanifcailag /néhány csoport kivételével/ terra incognitának szánitott, a feladatot csak a két fél összefogásával lehetett megoldani.

A sajátos pusztai ökoszisztémák tanulmányozása egyedülálló lehetőségeket kinált. Létrejött egyfajta /objektív érdekközösségen alapuló/ egymásrautaltság az OKTK és a múzeumok tudományos tevékenysége között.

2z azonban a mindenkori éremnek csupán az egyik oldala. A másik /nem kevésbé fontos/ az archiválás.

A védett és fokozottan védett gerinces állatok élő egyedei, azok fejlődési alakjai, valamint preparátumai egyaránt jelentős értéket képviselnek. Elvileg ugyanazt a pénzbeli eszmei értéket. Újonnan történő beszerzésüket a 8/1982/ /III.15./ Mn.sz. rendelet 33.§-a ekképp szabályozza: "A természetvédelmi hatóság engedélye szükséges védett állatfaj állományának szabályozására, egyedeinek gyűjtésére, befogására, ele jtésére , tartására, mesterséges szaporítására, értékesítésére, külföldre juttatására vagy külföldről való behozatalára, kikészítésére /preparálására/". Egyszóval mindenhez engedély kell.

Létezik emellett egy másik rendelkezés is, amely sajnos mindmáig nem vált gyakorlattá. A művelődésügyi miniszter 2/1965/1.8./MM. sz. rendeletének 4.§.-a egyértelmű bejelentési kötelezettséget ir elő a természettudományos anyagra.

Ugy tűnik,sajátos kettősség alakult ki ezen a téren. Amig a védett vagy fokozottan védett állat él, vonatkoznak rá a természetvédelem törvényei. Slhullása után egységes szemlélet /és valóban hatékony jogszabály?!/ hiján további sorsa követhetetlenné válik.

Magánszemély nem preparálhatja fel, hiszen ehhez engedély szükséges. Az engedély megszerzése pedig - ha egyáltalán sikerül - nem egyszerű dolog. Sokszor napokig tartó utánjárást igényel. Ha lövés érte az állatot, körülményes bebizonyitani, hogy nem a megtaláló ejtette el. Területi elhelyezéséből adódóan az OKTH-nak nincs mindenütt megfelelő döntési jogú kirendeltsége. A tetem elvileg két úton juthat a megfelelő központba. Vagy személyesen kell beszál-litani, vagy csomagként el lehet küldeni. Tulajdonképp egyik megoldás sem jó. Az első ellen a költséges utazás és egy nap elvesztése, a második ellen közegészségügyi megfontolások es anyag tönkremenetele szól. Játsszunk tovább a gondolattal. Legyünk optimisták. Tételezzük fel, hogy a küldemény végül mégis épségben érkezik meg.

Ilyenkor a már emlitett 8/1982/III.15./ Mn.sz. rendelet 33. §-ának 2. pontja lép életbe: "A természetvédelmi hatóság védett állatfaj egyedének gyűjtésére, befogására és elejtésére adott engedélyében meghatározhatja az állattal rendelkezni jogosultat is".

Elhullott állatról lévén szó, a hangsúly a rendelkezni jogosulton van. Ilyenkor rendszerint az állat elkobzása és újabb utaztatása történik. Mire a preparátor kezébe kerül, mér nem sokat lehet kezdeni vele.

Célszerű lenne, az ügyvitelt is egyszerűsitené, ha a természetvédelmi törvények valamilyen leendő pótcikkelye ezt a jogosultságot egyértelműen a 2/1965/1.8./MM sz. rendeletének 4 §.-a alapján óllapitaná meg. Ahol nincs a megyében természettudományos mÚzeumi gyűjtemény, ott ennek szerepét más gyűjtemények vehetik át. így pl a regionális múzeumi gyűjtemények, az egyéb intézmények gyűjteményei, esetleg a védett magángyűjtemények.

A múzeumi preparátumok semmiképp sem az öncélú felhalmozás kellékei. Ahhoz, hogy védeni tudjunk egy állatot, először azonositani kell. A megszigorodott természetvédelmi törvények az összes gerinces csoportnál az "élve határozás" kétes értékű gyakorlatához vezettek. Különösen a madártani megfigyeléseknél óriási a szubjektum haté sa./Másképp fogalmazva megnőtt a szakemberek felelőssége./

Érdekes jelenséggel találkozhatunk a fokozottan védett gerinces állatoknál. Jónéhány megyénkben - köztük Csongrád megyében is - a különböző közgyűjteményekben tárolt dermoplasztikák eszmei értéke többszörösen meghaladja a jelenleg ott élő, hasonló védettségi fokozatú állatokét.

Pótolhatatlanságuk miatt ezek a gyűjtemények hangsúlyozottan kiemelt részei természetvédelmi nemzeti vagyonunknak. Gyarapításukkal ennek az értékét növeljük. Sz a tény kiindulópontja lehet az CKTH és a múzeumok közötti szervezettebb együttműködésnek.

 

Jakab Béla: SZAPORODÁSBIOLÓGIAI MEGFIGYELÉSEK A FEHÉR GÓLYÁNÁL

Mind több történik Európában a gólyák állományának fenntartására, növelésére, sőt egyes országok területén /Svájc, Dánia, Hollandia, stb./ visszatelepítésükkel is foglalkoznak. S tevékenységek, kisérletek egyúttal a gólyák életének alaposabb megismerését is előmozdítják. Az újabb megfigyelések eredményeinek összegezése támpontul és iránytadóan használható a magyarországi állomány további kutatásában és védelmi teendőiben is. Ez a munka hazánkban immár harmadik évtizede Szeged-központú és az eredmények részletekbe menő információs fóruma a Móra Ferenc Múzeum Évkönyve.

Bővültek, pontosabbá váltak a gólya szaporodásbiológiájával kapcsolatos ismereteink is.

A szaporulat szempontjából alapvetően fontos tényező a párválasztás, ezen belül a partnerek sikeres megérkezése a vándorútról, még inkább érkezésük ideje és a páralkotásban résztvevők életkora.

A párválasztás alapja előttünk rejtély, mert egy tojó nem ért egyet minden him gólyával és forditva ugyanigy. Végül is a him választ magának partnert. A gólyák páralkotása szezonális, egy költési időszakra szól. Ez nem zárja ki azt, hogy a partnerek több költési idényben is párt alkossanak. Ilyenkor azonban nem a párhűség, hanem a fészekhűség hozza őket ismételten össze előző évi fészkükön. Egy vizsgálat ezerint 48o gólya közül 367 tért vissza előző évi fészkére. A visszatérők 76,5 százaléka tojó és 23,5 százaléka him volt /Meybohm és Dahms/. Nagy a valószínűsége annak, hogy a fészket egyedül lakó gólyák nagy része a tojókból kerül ki. Néha terméketlen tojást is raknak le, pl. Körmenden 1982-ben.

A fészekhűség esetei azonban a 3. és a további években tovább fogynak. Észak-Németországban 62 gyűrűzött párból 47 egy, 9 Pár kettő, 3 pár három, 2 pár négy és egy pár 5 költési idényben volt együtt /Meybohm és Bahms/. A fészekhűség ilyen fogyatkozása jórészt abból adódik, hogy évi átlagban az öreg gólyáknak mintegy egy negyede elhullik a téli szálláson Afrikában/, továbbá a vonulások területein ée a költőterületen bekövetkezett károsodások miatt. B-zek eredhetnek az időjárás viszontagságaiból /viharok, jégverés, stb/, kemizálás okozta mérgezésekből, a villanyhálózat vezetékeivel történő ütközésekből, áramütésekből, szándékos emberi pusztításból, lelövésekből, csapdába ejtésekből /Nigéria, Afganisztán, Libanon, 8tb. területeken tömegével esnek áldozatul/.

Az 19S2. évi vonulás alkalmával a közeikeleti háborúk, harcok is okai lehettek sok gólya meg nem érkezésének, sok fészek üresen maradásának és a megjövőknek májusba elhúzódó késve érkezésének. A késve érkezés egyébként is kedvezőtlenül befolyásolja a páralkotást, de következménye még a kisebb fészekalj, a késői költés, sokszor a fészkelés és költés teljes elmaradása.

Az évenként ismétlődő vonulás veszélyei miatt nő egy-egy gólya előbb-utóbbi elhullásának valószínűsége is. Ebből kifolyólag a költőpárok nagy része 5-lo éves gólyákból tevődik ki. Idősebbek az elhullások miatt az életkor emelkedésével mind ritkábbak köztük. Ismeretünk szerint 25 é-vesnél idősebb gólya nagyon ritka. Max Bloesch emlit egy 23 éves tojót és 27 éves him gólyát a svájci Altreu-ben. Ezeket 1951-ben illetőleg 1955-ben gyűrűzte meg és 1978-ban még hatos fészekaljuk volt, amiből 5 fióka kelt ki. A magasabb életkor tehát nem akadálya a költésnek.

A fiatalok bekapcsolódása a költésbe ivarérettségük elérésének idejétől függ. Első évben a legtöbb fiatal Afrika területén marad. A kétévesek, mint kóborlók már többen térnek viasza, főleg Kis-Ázsia és Kelet-Európa területeire, esetleg eljutnak szülőhelyükre is. A hazatérők nagyobb része a háromévesek és ennél idősebbek köréből adódik, A vonulásban és kóborlásokban résztvevő fiataloknak szintén nagy százaléka elhullik. A nemi érés ideje egyedenként változó. Alatta fokozatosan alakul ki a hazatérés ösztöne, majd a fészekhez ragaszkodás ösztöne ée végül a nemi éréssel együtt fokozatosan megerősödik az ivadékgondozás ösztöne is. Kétévesen előfordul az ivaréretteég /egy tojóról tudunk Spanyolországban/, de ez nagy ritkaság. Legtöbben a három-ötéves korúak vesznek részt először a költésben, de némelyik még későbben, hat-hétévesen.

A fiatal hazatérők általában későn érkezők. Többségük még nem vesz részt a költésben. Nem töltik az időt fészek-épitéssel, párképzéssel, még nem teljesen ivarérettek. A fészekhez ragaszkodás ösztöne már jelentkezik bennük és ebből adódóan támadják, zavarják a fészkelő párokat, költésüket. Ez nem ritkán verekedéssé is fajulhat, miközben tojások, sőt fiókák is pusztulhatnak. Egyébként a költési idő alatt a költésből valami okból kimaradt /vedlés, özvegyen maradt, fészekről elűzött, stb./ öreg gólyák társaságához csatlakozva csapatban kóborolnak, együtt táplálkoznak és rendszerint facsoportok fáin éjszakáznak.

Az első alkalommal költésbe kezdő fiatalok kirepülésük helyétől 25 km-es körzeten belül raknak vagy foglalnak fészket, de a gyűrűzések segitségével nagyobb távolságok /6oo km-ig/ szintén ismertek. Szintén későn érkezők. Évek folyamén válnak fokozatosan korábban érkezővé. Nem véletlen - ir-ja Schüz - egy kilenc éves tojóról a feljegyzés, hogy 4-5-6 évesen ápr. 2o., épr. 12. és márc. 27-én érkezett haza, 7-9 évesen pedig már márc. lo-13 között /Schüz, 1981/. A későn érkezés hátrányait a szaporulat szempontjából már fent emiitettük.

A szaporulat biztositéka a fajra jellemző teljes és e-gészséges fészekalj és annak minél jobb kelési eredménye. A fészekalj nagyságát, az egy fészekbe lerakott tojások összességét a gólyánál nem könnyű megállapítani a fészek megkö-zelitéaének nehézsége miatt. Általában a kikelt fiókok szá-ma után következtetünk a fészekalj nagyságára. 3-6, leginkább 4 tojásnak tartjuk a gólya teljes fészekalját. M. 31o-esch 84 fészekaljat vizsgált, naponta ellenőrizte a fészkekben a lerakott tojások szamát. Megállapította, hogy a 6-os fészekalj nem is olyan ritka /3o %/. A teljes fészekalj átlagos nagysága pedig 5 tojás.

Az esetek többségében azonban nem kel ki mindegyik to-jásból fióka. Bloesch 25 hetes fészekaljat vizsgált. A toT jások teraékenyültségét illetően megállapította, hogy jobb az arány a lerakás sorrendjében a 3-as és 4-es számú tojásoknál /84 %/, rosszabb az l-es, 5-ös és 6-os tojásoknál /72 %/. A kelési eredmény is legjobb a 4-ee számú tojéaok-nál /84 %/, gyengébb a 2-es és 3-as tojásoknál /76 %/, a legrosszabb az 1- 5- és 6-os számú tojásoknál /64 %, es 52 %/. Az 5- 6-os tojásoknál gyakori a kelésérett embrió elhalása.

Rontja a kelési eredményt a kelési időtartam elhúzódása, pl. 6-os fészekaljnál 4-5 nap helyett 9 nap, azután a tojások meghűlése a költési idő végén, továbbá a környezet szennyeződéséből kifolyólag a mérgek kumulációja a tojó szervezetében, ami a tojásképződésre károsan hat.

Vizsgálataink szerint a kelési eredmény és feltételezhetően a fészekalj nagysága is összefüggésben van az időjárási tényezőkkel. Különösképpen a napfénytartam megyénkénti megoszlása sutát szoros összefüggést az 1-6 fiőkás fészkek megyénkénti megoszlásával. A nyugati és északi megyékben évi átlagban 2oo-3oo órával kevesebb a napfénytartam mint ap alföldi megyékben. Ez megmutatkozik nyugaton és északon a 2 fiókás, az alföldi megyékben a 3 fiókás fészkek dominanciájában.

A kikelt fiókászámot tovább gyéritik a fiókanevelés ideje alatti károsodások.

2-3 hetes korukig a fiókákat a szülőmadarak felváltva vigyázzák, melegítik, ahogy felváltva ülik kotláskor a tojásokat is. Az egyik szülőmadár baleseténél vagy pusztulásénál a másik már nem tudja feladatát folyamatosan teljesíteni, a fiókákat, illetőleg a tojásokat elhagyja és azok, ha ember nem segít, pusztulásra vannak ítélve. A 3. hét után magukra hagyott fiókák között, esős, hideg időjárás alkalmával gyakori a későbben kelt, fejlődésben lemaradt fiókák pusztulása.

A fiókanevelés idejének elején az állományszabélyozás-nak természetes faktora még az ún. kronizmus /Kronosz, a görög mitológia egyik titánja után, aki hatalmát féltve fiaitól, elnyelte őket/. A gólya szülő is megöli és megkísérli elnyelni a kisebb, pl. 6 napos fiókát, vagy ha ennél idősebb és nagyobb, élve, vagy megölve fészken kivül dobja. Ez a magatartás többnyire csak az egyik szülőmadárnál lép fel és nagyobb gyakorisággal a fiatalon és első alkalommal költő madaraknál. Náluk valószínűleg még nem tökéletes az iva-dékgondozási ösztön. Előfordul, hogy a gyengén fejlett fióka gyermek magatartásában zavar áll fenn, ami az ivadékgondozásnak még könnyen bontható reakcióláncát megzavarja és a szülő gólya átvált az ivadékgondozás ciklusról a zsákmányszerző ciklusra.

Gyakori a későn kelt, gyengén fejlett fiókák kidobása főleg táplálékszűke, szárazság esetén, Az ilyen fióka hajlamosabb megfázásra, betegségre, az élősködők könnyen elhatal-masodnak rajtuk. Szárazság idején a beszűkülő vizi biot  ől a gólyák könnyebben felszedik az élősködő szivó férgek /Tre-matodes/ lárvakori gazdaállatait. Ezek az élősködők a fiókáknál főleg a szájüreg és a nyelőcső falára telepszenek és gátolják táplálkozásukat. De könnyen elhatalmasodnak rajtuk a külső élősködők is.

Meg kell még említeni a kirepülős fiókáknál az áramütés következtében mind gyakrabban bekövetkező pusztulásokat.

A felsorolt megfigyelési eredmények támpontokat, gondolatokat adnak a hazai gólyák kutatásának elmélyültebbé tételéhez. Részben ismertek a mi gyakorlatúnkból is. A jövőben főleg a visszajelzett gyűrűzések helyes kiértékelésére kell figyelnünk, különbséget téve a visszajelzések közt a gólyák életkora szerint. Ideje volna a távcsővel leolvasható gyűrűzési módszer bevezetésének, hogy a hazai gólyák mozgásait megfigyelhessük.

Szükség van a fészkelési lehetőségek biztosítására, amiről más alkalommal bőven volt szó. A fióka és fészekalj védelmére szintén adtunk már néhány szép gyakorlati példát és a védelem az áramütéstől ugyancsak nem új gyakorlati terveink között. Elmélyültebbé kell tenni viszont a költés eredményeinek a vizsgálatát.

 

IRODALOM:

Bloesch, Max 1982 - Sechsergelege beim Weisstorch Ciconia cico-nia. Orn. Beob. 79. 39-44.

Marián Miklós - Traser György 1979 - A magyarországi gólyák /Ciconia ciconia/ vándorlása a gyűrűzések visszajelentései a-lapján. Aquila 1978. 85. 113-121.

Schüz, Ernst 1980 - Status und Vejränderung der Weisstörch-Bestan-des. Naturwissenschaftliche Rundschau. 33. Io2-lo4.

Schüz, Ernst 1980 - Noch ein Kapitel Weisstorch. M. Philip Kahl: Welt der St5rche. Hamburg-Berlin. 77-91.

Jakab Béla 1981 - Gólyaállományunk populáció-dinamikája. 1958--1979. Múzeumi kutatások Csongrád megyében. Szeged, 191-196.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet