Előző fejezet Következő fejezet

TÖRTÉNETTUDOMÁNY

 

Rózsa Gábor: AZ ELSŐ MAGYARORSZÁGI FOKMÉRÉS TÉRKÉPES NYOMAI A KORABELI KISTELEK-ÁBRÁZOLÁSOKON

1769. október 27-én irányitotta Kistelek égboltjára szektor nevű mérőműszerét egy csillagász-szerzetes, Liesqa-niq József, hogy a magyar Alföldön is megállapítsa a Föld, mint égitest fő méreteit. 1  Erathostenész hires syénei kíserlete óta sokan és sokfelé próbálkoztak a helyi meridián /délkör/ 1 fokos ivdarabja hosszának meghatározásával. A 17. században kezdődő európai fokmérések egyik késői és legkeletibb példája volt a Csurog-Kistelek közötti, melyet két szerzetes /társa Joseph Ramspoeck/, és két tűzszerész katona, Leopold Unterberger és Hippolyt Verité végeztek itt a Tisza vidéken, hogy eredményeik mentesüljenek a korábbi dombos-hegyes vidéken végrehajtott mérések kedvezőtlen hatásaitól.2   Itt még óriási mérőléceiket is szinte zavartalanul csatlakoztathatták egymáshoz, hiszen a széles sik réteken majd mindenütt ideális méröpályát találtak.

A déli végpont közelében különös, nem természetes képződményt, az ún. Római Sáncot választották mérőpályának, mert erről már Marsigli leírásaiból értesülhettek. Kistelek, mint északi bázisvégpont és Szeged, mint legmagasabb láncolati pont, csak azért válhatott e munka kapcsán híressé, mert a még Bécsben elhatározott péterváradi meridián közelébe estek.

Az expedíció 1769 augusztusában szállt a Dunára az óriási, fából készült mérőműszerekkel, majd rövid pozsonyi idözés után Budán is megállva odahagyták a Péterváradra menő oereglyét, és szekerekről, lóhátról szemlélték meg a mérőpályát Szolnok-Szegeden keresztül. A Római Sáncokhoz jutva augusztus 30-án választották a Csurog melletti pusztacsárdát átmeneti főhadiszállásokul: "Ez a házikó volt lakásunk 18 napig, ez volt az alapvonal, és az egész munka kiinduló pontja, s a szobánkkal szomszédos kéménye volt a megmérendő meridiánfoknak a déli vége, ebben talált ugyanis helyet tizlábas szektorom."3

Az alapvonalmérés metodikájáról pedig igy ir: "Még az alapvonal kimérésére szolgáló léceket is Bécsből hoztuk magunkkal. ... Társammal, Ramsporck testvérrel előrementem, s tőlünk bizonyos távolságra követtek minket a tűzszerész urak. Mindegyik csapatnak volt négy léce, s ezeknek mindegyike három párizsi öl hosszú volt, s nem több, hogy ugyanis ilyen hosszú úton könnyen lehessen szállitani, a hét öl hosszú léceimet kétfelé vágtam."4

A háromszogláncoiat mérőállomásainak jelölésére jelrudat és csóvát egyaránt használtak: "t, a lehetőség szerint legcsekélyebb súlyú és terjedelmű jelrudat készitettünk,hogy mindent eqy szekérrel szállíthassunk. Mindegyikük kb. fél láb vastag, majdnem négy öl hosszú fából állt, melyen át mérőzsi-neggel felhúzható és leereszthető volt az öt láb magas hat-szögű fordított csonka gúla. ... Tiszta és nyugodt ég mellett tízszer ölnél is messzebbről lehetett látni, ha alakja az égre és nem a homályos földre vetitődött. ... Ezeket csak nagyobb távolságokra tartottuk fönn, kisebb távolságokon kereszt alakban fára kötött nagyon hosszú nádszálak szolgáltak jelzésül."5

Nagyon, érdekes, amit a fa hiányáról ir: "Fában éppen akkora a hiány, mint minden másban - az égen, a földön és a füvön kivül -...A nádat hatalmas mocsarak táplálják, s a lakosoknak gyér tüzelőül, valamint a falak, keritések és háztetők összetákolására szolgál."6

Háromszögelési láncolatukat kezdetben harmonikusan fejlesztik, de egyre északabbra jutva, itt Szeged környékén a korábbi rend felborulni látszik, aminek több oka is lehetett: - "... a tűzszerész urak szeptemberre, mire ide ért a munka, nagyobb tapasztalatra tettek szert a pontok kitűzésében...".

"Biztos, hogy másutt soha nem láttam Phoebus arcát annyira formátlannak, r.Lr- ezen a párás vidéken, a peremét annyi és olyan óriási becblósodés törte meg, hogy egyik-másik kitette a Nap kejletének öt tizedét is!"7 Az állomások óssze-láthatóságának vizsgálata során érdekes légkör-meteorológiai megfigyeléseket is tesz: "... igen gyakran főként olyankor, amikor melegebben sütött a Nap, az egész vidéket korben egy-két öl magasságig sűrű' pára üli meg, hogy becsapja az idegen szemét, és állóvizet mutat, valamint házak oromzatát, mintha a levegőben úsznának. ... Szeptember 18. napjától, amikor elhagyjuk a csurogi megfigyelőt, október 15-ig, amikor Kisteleken eljutottunk az utolsó, vagyis 27 napon át 18 esőset számláltunk ... ámbár, az igazat meqvall-va, sohasem látszottak szinte tisztábban a jelzések, s nem lehetett pontosabban meghatározni a szögeket, mint éppen nem túl sűrű esőben, air.eiv elnyomta a horizonton a kellemetlen párásságot."8

A Magyar Népköztársaság területére eső pontokat módunkban volt azonosítani, tzek kivétel nélkül nagyon szerencsésen megválasztott magaspontok, melyeket a későbbi geomet-rák.majd az Országos Felmérés intézményes munkálatai többször is meghatároztak:

"X" jelű a Kurvadomb a Madarásztónál,

"Y" jelű a Bojárhalmok egyike a mai Domaszéken,

"Z" jelű az egyik szegedi templomtorony,

-   itt   a   latin   ábécé   a   jelekre   kevésnek   bizonyulván:

"alfa"   jelű  a   Szatymazi temetődomb a   Fehér-tónál,

"béta "   jelű   a  Sós  Pál halma, Ősze-széknél,

"gamma"   jelű   Szirtushegy  valamelyik   dombja,

" epszilon"   jelű   a  Kenyérváró  hegy  /v.   halom/  Kömpöcön,

"delta"   jelű   a  kisteleki   leváltó  befogadó   csárda   udvara, illetve   a   közvetlen  mellette   levő  /volt/   szőlődomb   tetőpontja,   /l.   kép/

Valamennyi   pontnak  van   helytörténeti   jelentősége,   de a   legjelesebb   nyilvánvalóan   az  északi  bázis  /t-i/ végpontja,   melyen   a   csillagászati   mérésekhez   szükséges   ideiglenes obszervatóriumot   is   telepitették.   Kistelek   község   akkor  még nem   létezett, helyén   csak   néhány   szállás  volt   a  Szeged-budai postaút   és   a  Csongrád-majsai   keresztút   szegletében.   A   ló-váltó  befogadóra  nyilván  hasonlóan  gyakorlatias  okok  miatt esett   a  választásuk,   miként   a   déli   kezdőponton   a   csurogira is.   Nem  volt   uqyanis  véletlen,   hogy   a   többnapos   észlelést milyen  körülmények   között   tervezik   megkezdeni:   "Házat   alig látsz   -   irja   -,   csak   sárból  gyengén   épített   és   nádkévékkel rosszul   fedett   nyomorúságos  kunyhók   láthatók  mindenfele.   A nyájsk   pásztorai   lakják   ezeket,   akik   életmódjukban  éppúgy, mint   arcvonásaikat   tekintve   durva   emberek.   Őket   is,    akár csak   a   nyájakat,   vad   kutyák   őrzik,    amelyek   csodás  értelmes-seggel  örködnek   az   egész   körzeten,   hasonlítanak   a   farkasokhoz.   Maguktól  a   farkasoktól  persze  jobban  kell   félni,   mintáz   emberektől,   elsősorban   az   éjszakai   órákban."9

A  Kisteleki   Obszervatórium   helyét   mind   numerikus,   mind grafikus   térképészeti   módszerekkel   rekonstruálni   tudtuk.   Az E  5-ös   főközlekedési   út   Szeged   felé   kivezető   szakaszán   a keleti  /3.4i2  km-es  bal-/  oldalon  megtaláltuk   a   régi   postaváltó állomás nyomait, és az egykori csárdának még ma is meglévő melléképületét.10 Sajnos Liesganigh sehol sem irja, hogy Kisteleken milyen építmény szolgált szektorának felállítására, mindössze annyit tudunk meg, hogy megfigyelőnek választott szögmérőhelytől É-ra, 0,24 ölre esett. A csekély távolság miatt komolyabb épitményre, toronyra, kéményre nem következtethetünk, de magános fára pl. már igen!

Sejtésünket   BALLA  Antal   eddig   ismeretlen   térképe   igazolja:11 a   Szeged   Szabad  Királyi   Város  Kis   lelek   Praediumának,   valamint   Alsó-   és   Felső   Csengelének   úrbéri   felosztásához   1775-ben   készitett   mappáján   a   "Statie   Postalis" tömbjétől  D-re   feltüntet   egy  dombon  álló  keresztst   /Crux/, és   egy  valószínűleg   óriási   fűzfát,   melynek   felirata: "Salix  hoc   terrarum   tractu   eminentissima"   -,    tehát   legvalószinübb,   hogy   jelként   is   nagyon   megfelelő   leheteti.

Vajon BALLA hat   évvel   Liesganign méréseit követően ismerhette-e azokat?  Tudjuk, hogy   1793-ban rézbe  metszet Pest-Pilis-Solt   térképén figyelmeztet a   pétervaradi   meridián  Liesgamghtól ismert   adataira, bár annak   datálását   tévesen   1763-ra, tehát még 6   évvel korábbra   teszi, és a  térkép síkrajzán   is  megemlékezik az egykori   mérőhelyről: "Divers Ubi Observ   Liesganig". Véleményünk   szerint nem perdöntő, hogy   ezt   nem   a   Statio Postaiis melléiratta, melynek felirata, mivel   az előzőtől   D-re esik a budai   postaútra támaszkodoan és sorfolytonosan   következik   alatta. Lehetett itt   is, lehetett ott   is, de a több napos éjjel-nappali észlelés, valamint a szabad   szögmérés   es   a   kiváló   bázismérő' irányjel   adottsága,   mind a  postaállomás melletti mérőhelyet valószinűsitik.

A biztos feleletet talán sosem adhatjuk meg. hiszen a numerikus próbálkozások   még   nagyobb  szórást mutatnak.   Ha elfogadjuk   Liesganig   helymeghatározását,12 akkor   aegykori   obszervatóriumotssá   fejlődő   községtől   É-ra kellene   keresnünk. Ha  Ballával   együtt "tévedve", tehát a korabeli mérési hibákat rekonstruálva az 1793-as térképen közelitjük a számszerű szélességi fokértéket, akkor a postaállomástól is D-re kellene esnie a mérőhelynek. Egyéb rekonstrukciós lehetőség is adódna: számbavehetnénk először a hazai, majd a jugoszláviai területre eső azonos, még ma is meglévő pontokat, és a mérési eredményeket ráilleszthetnénk azok mai összrendezőire valamilyen affinitáson alapuló transzformációval. A munkát meg is oszthatnánk a jugoszláviai kollégákkal, hiszen bizonyára érdeklődnek a javarészben területükre eső, és kiindulási pontjával a volt péterváradi erőd egykori /?/ óratornyára támaszkodó láncolat után. Számunkra azonban elegendően fontos, hogy több mint két évszázada itt a Tisza-vidéken fejeződtek be a Föld méreteit meghatározni kivánó csillagászati és geodéziai mérések, melyeknek egyik utolsó mérőhelye éppen Kisteleken volt.

Döntő érvünk BALLA 1775. évi kéziratos térképén tett különös megjegyzése mellett a bizonyítható tudatosság: az Országos Műszaki Múzeum segítségével ugyanis hozzájutottunk Liesganig könyvének egy telistelx jegyzetelt pldányához:13 a Pannonhalmi Bencés Főapátsági Könyvtár példányának „exlib-riss" elárulja nekünk, hogy ez a könyv nem akárkié, hanem éppen BALLA Antalé volt, és megtudjuk azt is, hogy közvetlenül a megjelenése után, 1770 szeptember 8-án került a tehetséges mérnök birtokába! /2. kép/14 Szinte biztos tehát, hogy a Statio Postalis Crux-keresztes dombja volt a mérőhely, a jezsuita rendbéli csillagász tizlábas szektorát ma-gánoz a feszülethez, erősítette, mégpedig annak D-i oldalán, ss 3 kvadránsával e helytől még délebbre kellett felállnia /kb. fél méternyire/, hogy mozgásában és észleléskor a kereszt ne akadályozza. Véleményünk szerint tudatosan nem tért ki leirásában e mellékesnek egyáltalán nem nevezhető körülményre, talán magas pártfogói vagy eredményeit joggal irigy-lő rendtársainak rosszallásától való félelmében hallgatta

Ennek a fűzfának és keresztnek a nyomát utoljára VEDRES István  térképein találjuk, aki  a II. József által elrendelt határfelmérés során még rajzot készitett róla.15

 

1. kép: A hálózat magyarországi vége

 

2. kép: Balla Antal exlibrise Liesganig könyvében

 

Lábjegyzetek:

  1. A dátum aktualitását jelentette, hogy az előadás is október 27-én hangzott el a Móra Ferenc Múzeumban. A mű cimének forditása: Fokmérés a bécsi és a kisteleki meridiánon, ami császári parancsra és császári támogatással LIESGANIG József jezsuita tudós végzett el ... Bécs, 1770.
  2. Szögmérőmüszerük a kvadráns volt, melynek irányzóberendezése csak a sikban volt elforgatható, ezért a nagyobb magasságkülönbségű pontok között nem vizszintes, hanem ferde sikban mértek, majd eredményeiket a vizszintesre redukálták. A redukciók számitása, és az egyes ferde sikok beállitása miatt erősen veszélyeztetve volt a mérés pontossága.
  3. im.233. Összeszerelve kb. 3,2 méteres lehetett!
  4. im.234. így félbevágva is kb. 6,636 méteresek voltak a lécek!
  5. im.232.
  6. im.230.
  7. im.247.
  8. im.235.
  9. im.230.
  10. Virág Mihály Kistelek, Pipacs utca 5. sz. házának udvarán állt.
  11. MOL.S.ll.No.472/b
  12. ira.257.   és  Tab.IX.   szerint:   46°   28'
  13. Köszönetünket   fejezzük   ki  Karlovits  Károly  tudományos főmunkatársnak,   aki   a  nyers   forditást   rendelkezésünkre bocsájtotta,   és  az  eredeti Balla-példány jegyzeteiről, mikrofilmet készíttetett számunkra: Gysz.: 2.179/1-34.0MM.
  14. "Ex Libris Mathematicis Antony Ballá 8n 9 bris 1770 Pestini"
  15. RÓZSA G.: Szeged város hites földmérésze, Vedres István térképei nyomában. Múzeumi kutatások Csongrád megyében 1980.27. és a 33-36. jegyzetek.

 

Zombori  István:PESTY FRIGYES HELYNÉVGYŰJTEMÉNYE /A MAI CSONGRÁD MEGYÉRE VONATKOZÓ RÉSZEK/

A  XIX.   század  második   fele   a  maga  viszonylag   nyugodt, békés  körülményeivel   nagyot   lenditett   a  hazai   tudományos élet    fejlődésén.   Vonatkozik ez a   történettudományra   is. A mai   napig   használatos nagy forráskiadványaink   és   egyéb  jelentős   sorozataink   ekkor   indultak   meg - igy   a  Magyar  Történelmi Tár, a  Monumenta  Hungariae Historica   I.   Diplomataria. /MHHD, 1857-től/ a  Monumsnta   Hungariae   Historica, II. Scriptores/MHHS 1857-től/ a   Magyar   Országgyűlési   Emlékek /MOE, 1874-1917/, vagy   az  Erdélyi   Országgyűlési   Emiékek /EOE,   1875-1898/. Jelentős  előrelépés   történt   a   történeti statisztika  terén  és   történeti   földrajz  hazai   kutatásának kidolgozásában   is.

A  mai napig jelentős kezdeményezések egyik legtiszte-letreméltóbbika  Pesty   Frigyes   egyszemélyes  vállalkozása  Magyarország   helyneveinek   összegyűjtésére.   Életéről   e   helyen csak annyit, hogy  Temesváron   született   1823-ban, részt   vett a szabadságharcban,   utána   rövid   időre  börtönbe   került, majd Temesváron a  kereskedelmi karaara  titkára. Jónevű, elismert gazdasági szakember,   aki   emellett   lapot   szerkesztett, 1861-től  országgyűlési   képviselő, és   történelmi tanulmányokat irt, főleg   a   Délvidékről.  1859-ben   lett   az   MTA   levelező, 1877-ben rendes   tagja. 1864-ben  Pestre   költözött, egyik   fc szorgalmazója volt   a  Magyar Történelmi   Társulat   megalakitá-sának,   amelynek   folyóirata a napjainkban is legnagyobb   tekintélyű szakmai   kiadvány, a SZÁZADOK lett, 1863-ban  határozta   el,   hogy   elkészíti   az   akkori   Magyarország helyneveinek gyűjteményét, Horvátország,  Dalmácia és Erdély területét is beievéve.   Óriási   vállalkozás   volt   ez. amelyhez   a   Helytartótanács segitségét kérte.Azt irta:

' ... a helynevek múltunk ismeretére sok részben a legbecse-sebb felvilágosításokkal szolgálnak, be kell vallanunk, hogy éppen ezen oktatóink leginkább vannak fenyegetve az enyészet által: es minél tovább fűzi a jelen nemzedék gondtalanságát e tárgyban, annál sűrűbb lesz a homály, a megoldás sok kérdésre nézve annál nehezebben fog lenni,.." Elmondta továbbá, hogy az így nyerhető anyag igen fontos nyelvészeti, történeti, régészeti, néprajzi szempontból is- De ezt eqy ember - magában - nem gyűjtheti óssze, ehhez szükséges s segítség: többezer kérdőívet kell szétküldeni a közséqekhez, és a ka-pott válaszok anysga alapján kezdődhet a földolgozás.

A Helytartótanács a MTA véleményét kérte, és amikor on-nan támogató válasz érkezett, hozzájárult, nogy Pest/ szetküldhesse a kérdőiveket és a hozza tartozó utasítást, A kérdöiv 7 kérdést tartalmazott: i. A megye, kerület.- járás, -szék neve. 2. A község, város neve, anany féle alakban csak ismeretes. 3. Volt-e régen más elnevezés? 4. Mikor emlitik a nelyseget a legkorábban? 5. Honnan népesítettek be? 6. Mit lehet tudni hagyományból, köztudomásból a név eredetéről, értelmeröl? 7. A község határában előforduló neves: dűlök, ouszták, vizek, erdők, legelők, kaszálók stb, nevei, és azok magyarázat a, értelmezése. Végül ezeknek a megnevezett helyek-nek jelöljék meg a szomszédos, határos területeit is.

a mellékelt utasítás gyakorlatilag hasznos tanácsokkal látta el az osszeirás készítőit, kitérve arra, hogy milyen Kérdéseket adjanak föl a falusiaknak, es hogy milyen nelyi forrásokat /egyházi, közigazgatási, stb,/ vegyenek igénybe.

A szétküldés 1864-ben tortént meg, de mivel jónéhány helyről nem érkezett válasz, más anyagok pedig hiányosak voltak, i86S-ben pótlólag ujabb lapokat küldtek szét. A beérkezett teljes irományokat Pesty megyénként beköttette, és egy kéziratos formában használta, sajnos élete folyamán csak egyetlen kötet készült el és jelent meg 1888-ban, amely gyakorlatilag az elméleti-történeti összegzés és módszertani értékelő kötet volt. Ez a hazai helynévirodalomban a mai napig meghatározó jelentőségű.

Halála után a kéziratos kötetek a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek, és ma ennek jogutóda, az Országos Széchény: Könyvtár őrzi ezeket. A mi anyagunk kiadásához szükséges fotómásolatokat innen szereztük be. A kiadást nehezíti, hogy mi a jelenlegi Csongrád megye helységeit vesszük alapul, ehhez Pesty gyűjteményéből a következő nagyobb iracegyüttest kellett átnézni és végül a megfelelő részeket kiválasztani .

Pesty Csongrád megyei helynévanyagából bizonyos részeket közölt már Szendrey Ákos /Népünk és Nyelvünk, 1929. júl-szept. 231-236/, de ez a közlemény is jelzi, hogy az anyag teljes kiadása milyen fontos lenne a kutatók számára.

Csongrád vármegye helységei

Algyő Mágocsi puszta
Csany kertészközség Mindszent
Csongrád Puszta-Mágócs község
Derekegyház Sövényház-adóközség
Fábián-Sebestyén Szeged szabad királyi város
Fehért ó Szegvár
Felgyő-Vidrato rok Szentes
Hódmezővásárhely Tápé
Horgos Tés
Kistelek  

Csanád vármeqye helységei

Alberti Kövegy
Ambróztsiva Leié
Apátfalva Csanád
Földeák Makó
Kis-Királyhegyes Mezőhegyesi puszta
Pitvaros Palota

A Pesty által begyűjtött /„Csanád vármegye" kötetben található/ többi helységgel nem foglalkozunk, mivel ezek ma Békés megyéhez tartoznak. Tudomásunk szerint a Békés megyei kutatók szintén foglalkoznak Pesty anyagának közzétételével, a megyéjükre vonatkozó helvségeket illetően.

Torontál megye anyagának a mai Csongrád megyéhez tartozó helységei

Deszk Kübekháza
Ferencszállás Ószentivan
Gyála Újszentiván
Klárafalva Szőreg
KiszomDor Térvár

Sajnos, nem sikerült rábukkanni az 1830-ig szintén Torontál megyéhez tartozó Újszeged anyagára.

Kiskunság

Üllés
Átokháza
Dorozsma

A Kiskunság, mint egykori kiváltságos terület, ez időben nem tartozott bele a megyeszervezetbe.

A leírások - a Torontál megyei községek anyagának egy részét kivéve, melyek németül készültek - magyar nvelvűek.

az egyes helyekről beküldött összeállítások mennyiségre és minőségre egyaránt különböznek. Rendszerint több név szerepel az iratok szerzőjeként: hivatalukat tekintve a község vagys elöljárói, rendszerint a bíró, jegyző, de szerepel főjegyző, felügyelő, jegyző és levéltárnok, polgármester, adószedő, urbanista, tanító és esküdtgazda egyaránt. Van, ahol részletesen leírják a község keletkezését, a lakosság számát, vallási megoszlását, a fő foglalkozási ágakat, a nagyobb birtokosokat és a főbb épületeket is. Van, ahol a föltett 7 kérdésre csak igen rövid, szinte semmitmondó válaszokat adnak. Ez függött az illető helység elöijáróinak igyekezetétől és műveltségétől.

Néha egészen meglepő történetek, szómagyarázatok adódnak egy-egy szó eredetéről, néha viszont ma teljesen közismert tényeket sem tudnak egyes helységek keletkezéséről. Érdekes, fontos adatokat nyerhetünk, mit és mennyit tudtak a korabeli emberek saját lakóhelyükről és az ország történetéről. Az is kiderül rendszerint, honnan vették adataikat: história domus, schematismus, Fejér Codex Diplomáticusa, a Corpus Juris, pray, Sonfini, Fényes Elek munkái - ezek szerepelnek leggyakrabban az általunk vizsgált anyagban.

Nagyon fontos forrást kapunk Pesty Frigyes iratanyagának közzétételével. Régészek, néprajzosok, történészek, i-rodslmárok, nyelvészek egyaránt dolgozhatnak rajta hosszú ideig, bizonyára nem kis eredménnyel.

 

Nagy Vera: HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI CÉHBEHIVÓTÁBLÁK

A céhszervezet első csirái Magyarországon a 13. században mutathatók ki, szélesebb körű elterjedése azonban csak a 15. században következett be. Az ipar fejlődését az alföldi és dunántúli területeken a török hódoltság nagymértékben visszavetette. Itt a lakosság önellátásra rendezkedett be és csak a török kiűzése után, a felszabadult területek benépesedésével indult meg a céhek szerveződése, utóvirágzása. Abban az időben, amely egyben bomlásának kora is, hiszen Nyugat-Európában ekkoriban már megszűnőben voltak. 1

Néhány mezővárosunkban, igy pl. Hódmezővásárhelyen a török kiűzése után alig egy-két évtizeddel alakultak meg az első céhek, először 1714-ben a csizmadiáké és a szabóké. A csizmadia-céh szabályzatát a nagykőrösiektől vette át, azok pedig a budai csuzmadiák 1695. évi kiváltságát kapták meg. A szabók szintén a  budai szabók 1695. évi artikulusait vették át.2  Az 1720. évi hódmezővásárhelyi összeirásban 12 mesterember szerepel: csizmadiák és szabók. 1755-ben 67, 1770-ben 113, 1771-ben 124, 1788-ban pedig 208 mestert tartanak számon. A 208 mester közül 42 csizmadia, a takácsok száma 31, a szűcsöké 29, a szabóké 24, a kovácsoké és kerékgyártóké 2l, a molnároké 17, a lakatosoké 9, az asztalosoké 8, a fazekasoké 8, a vargáké  és a kereskedőké 7-7.3

A mesterek számának növekedése is mutatja, hogy a hódoltság korát követő békés időszak lehetőséget teremtett az ipar fejlődésére, s igy Vásárhelyen a 18. században a céhek száma 7-re nőtt. A csizmadiákat és a szabókat követően a ti-márok alapitották meg céhüket 1733-ban, a szűcsök 1768-ban, a takácsok 1773-ban, a magyarszabók, szűrszabók és paplanosok 1776-ban, az asztalosok, lakatosok, kerékgyártók és kovácsok 1777-ben. A 19. században a céhek száma 11-re nőtt, amelyek közül újaknak tekinthető a molnárok és ácsok céhe, a kalaposok céhe és 1848-ban a fazekas-céh.4

A kézműipar fejlődését elsősorban a helyben rendelkezésre álló nyersanyagok szabták meg. A 18. században az egyik legfontosabb nyersanyagot az állattenyésztés - a szarvasmarha- és juhtenyésztés - szolgáltatta, amely a többi alföldi mezővároshoz hasonlóan Vásárhelyen is nagy jelentőségű volt. A bőr, a prém, a gyapjú alapvető nyersanyagai a csizmadia-, timár- és szűcsmesterségnek. A 19. században kialakult vásárhelyi fazekasmesterség alapját szintén helyi nyersanyag adta. Ezek a termékek távolabbi piacokra is elkerültek, mig a molnár-, ács-, faragó-, asztalos- és kovács-mesterség elsősorban a helyi szükségleteket elégítette ki.5 Az egész Alföldre, igy Vásárhelyre is jellemző, hogy csak a mindennapi szükségleteket kielégitő iparok alakulta* ki: a parasztság ruházatát előállító iparok, a háztartást edényekkel ellátó fazekasság, -az építkezéssel kapcsolatos ács-, asztalos- és lakatosipar, a gabonatermeléssel kapcsolatos molnáripar, a földműveléshez szükséges eszközök készítését végző kovács - és bognáripar.6

Úgy gondolom, hogy a céhbehivótáblák bemutatásához szükséges volt a vásárhelyi céhek rövid ismertetése, hiszen a táblák, ezek tárgyi emlékeinek egy csoportját alkotják. A céhbehivótáblák tulajdonképpen egy-egy céh jelvényei voltak. A céhme.ster ennek körbeküldésével hívta össze a céhtagokat a rendszeres gyűlésekre vagy rendkívüli események alkalmával, pl. temetésre.

Az üzenetek közvetítése a "táblajárás" útján történt úgy, hogy a legfiatalabb céhtag, a "szolgamestör" vitte a táblát, vagy pedig a mesterek egymásnak továbbították mindig a legközelebb lakóhoz, pontosan megszabott lánc szerint, gyakran a tábla belsejében elhelyezett névsor alapján. Erre utasít a vásárhelyi molnárcéh táblájának felirata: "Tábla járás és a tábla a szerint menjen a mint a nevek ki vannak irva és senkit el ne kerüljön". Nagy létszámú céhek esetén több táblát használtak, hogy az üzenet gyorsan járjon, pl. az említett molnárcéhnek két táolája maradt fenn, az egyikkel Tarján városrész mestereit értesítették, a másikkal az ül utcaiakat. Tóbb táblájuk volt a takácsoknak és a szabóknak is.

A történeti Magyarország területéről közel 500 darab céhbehivótáblát tartunk számon, 120 településről származó, 4O különböző mesterség emlékeként.7  Ezeket Nagybákay Péter dolgozta föl Magyarországi céhbehivótáblák című, 1981-ben megjelent munkájában, amelyben a vásárhelyi csizmadiaceh tábláját is közli.8

A Tornyai János Múzeum gyűjteményében 15 darab található, amelyek az ács-, molnár,-csizmadiar takácsr szabór fazekas,- timár- és kőmüvescéh táblái. Fából készültek, kivéve a szabók három késői, egyszerű, diszitetlen bádogtáblájat. Magasságuk 20-35 cm között, szélességük iO-20 cm ko-zott van.

Az országosan ismert legkorábbi darabok elsősorban céh-lelvényül szolgáltak, s az írni-olvasni tudás hiánya miatt csupán szóbeli üzenetet közvetítettek vele. Nagybákay Péter szerint az irásos üzenet elhelyezésére szolgáló kis szekrényke vagy ablak a 19. századi darabokra jellemző.9 Ezzel szemben a két legkorábbi vásárhelyi táblát: a csizmadiacéh 1754-es és a szabócéh 1777-es tábláját már irattartó szekrénykével látták el.

A céhbehivótáblák megformálásában és díszítésében a nagy európai stilusáramlatok - a reneszánsz, barokk, rokokó - hatása tükröződik, de egyeseken a magyar népművészet elemei fedezhetők fel.10 A táblákon alkalmazott motívumokat egy-egy mesterség legjellegzetesebb szerszámaiból vagy termékeiből választották ki.

Időrendi sorban haladva először a csizmadiacéh 1754. évi tábláiét kell bemutatni.11 Nem véletlen, hogy ez az első, mivel ez a legkorábbi és mind országos, mind vásárhelyi viszonylatban a legnépesebb céh a 18. században.12 A tábla vastagabb fából készült, áttört diszitéssel. Formáját szépen ivelő,hajlitott vonalakból alakították ki, a felületén lévő faragás azonban egyszerű, durva vésés.Az üzenetek elhelyezésére szolgálé, középen lévő téglalap alakú ablak felhúzható lappal van ellátva. Ennek belsejében a csizmadiacéh országosan elterjedt címerét, egy csizmát és a bőr simítására szolgáló "musta" nevű szerszám körvonalait égették be. A tábla áttört faragásával emlékeztet az áttört faragású, festett vásárhelyi tükörkeretekre. A táblán látható apró piros festéknyomok utalnak arra, hogy valaha ezt is festették, /l. ábra/

A szabócéh 1777-es táblájának formájában és gondosan faragott diszitésében többféle stílus hatása keveredik.13 Maga az ovális forma a barokkos táblák jellegzetessége. A tábla közepén elhelyezett, egy rézgomb megnyomásával felnyitható ablak azonban még a 16-17. századi táblák egyik formájára, a reneszánsz tárcspajzsra hasonlít. A tábla szélén rokokó ízlésű, faragott levélfűzér és szalagdisz fut körbe. A mesterségre utaló jegyek a pajzs alakú ablakon kaptak helyet: a szabók közismert jelvénye a nyitott olló, amelyet itt két oroszlán tart. Az olló fölött egy nagyfejű gombostű, alatta pedig egy vasaló található. Mindezt a Habsburg császári címerrel, a kétfejű sassal szerkesztették egybe. A tábla erősen megkopott, de a fekete, bordó és piros festéknyomok sejtetik eredeti szépségét. Hátuljába  a következő feliratot vésték: "N Szabó Mártoriv Uram csináltatá Czemesterségében 1777"./2. ábra/

Időrendben következik két, formájában, kivitelében némileg a csizmadiacéh táblájához hasonló tábla, amely azonban jóval egyszerűbb és durvább.14 Felirat és díszítés hiányában nem lehet pontosan megállapítani, hogy melyik céh tulajdonában voltak, de a felületükre valamilyen vasszerszámmal rendszertelenül benyomkodott apró kis minták: korok, csillagok, levelek megtalálhatók a csizmadi3céh táb-'iáián is, ami valószínűvé teszi, hogy ugyanennek a céhnek későbbi táblái lehettek. Az egyik tábla irattartó szekrénykéjébe  az 1826-os évszámot faragták.

A barokk stílus jegyeit viseli magán a takácsceh két tablája. l5 A csizmadiáké után takácscéhből volt legtöbb az országban, s Vásárheiven is sok tanács működött.16

Táblaik egyike 1834-ben /az utolsó számjegy erősen elkopott/, a másik 1840-ben készült. A táblák előlapjának ajtajan található a takácscéh országosan ismert címere, a háromszogbe állított három vetélő. Mindkét tábla hátoldalára a császári kétfejü sast faragták, s annak közepébe pajzs illetve kor formába az évszámot. A kétfejű sas ábrázolása országos viszonylatban is leggyakoribo a takácscéhek tábláin. Általában császári kiváltságlevélre utal.17  /3. ábra/

A molnárcéh két ovális formájú táblája az 1853-as évszámot viseli.18 Az építéseknél szükséges famunkákat régen a molnárok végezték, ezért tnaguKat magyar ácsoknak, faragoácsoknak, ácsmolnároknak is nevezték. A molnár- és ács-nesterseg szorosan összefüggött, egy cehet is alkottak.19 Ezért nem véletlen, hogy a molnárcéh behivótábiájának ajtaját olyan szerszámok diszitík, mint a szekerce, fűrész, vonókés és vinkli. A tábla előlapjának fölső részére egy fordított tulipánt, hátsó részére pedig ugyanott egy rozettát faragtak. Alatta a magyar címer látható, körülötte felirattal: "Éljen a becsülletes molnár céh." A tarjáni tábla szekrénykéjébe helyezett papíron az Ács-Ipartársulat bélyegzője található, ami szintén a két mesterség szoros összefonódására utal. Az újutcai tábla papírján pedig érdekes az értesítendő tagok felsorolása utáni megjegyzés, amely a tábla gyors körbevitelét irja elő: "Kérem a táblát behozni azonnal, halál eseteknél szükség lehet reá."

A bőrkikészítéssel foglalkozó timárok behivótáblája 1855-ből származik.20 Ez a tábla is - ahogyan a többi 19. század második feléből származó vásárhelyi tábla - egyszerű, könyv formájú, szét nyithat ó, berakásos ciiszitésű. Ezen a darabon a mesterséget egy marhabőr, valamint két, keresztbe tett „szinelőkés" és közöttük függőlegesen álló bőrfaragó kés jelzi. A tábla belsejébe tett papírok 1906-ból valók, mégis érdemes megemlíteni őket. Bal oldalon a tagok névsora olvasható, jobb oldalon pedig a következő szöveg: "Tisztelettel fel kérem a timár és mészáros társulat igen tisztelt tagjait, hogy Benczúr István tag társunk temetésire meg jelenni szíveskedjenek hónap azaz Pénteken délután három órakor. HM Vásárhely Áprill 26. 1906. Asztalos János társ. elnök."

Hasonló a kőművesek 1857. évi táblája.21 Nem véletlen, hogy ilyen késői, hiszen a parasztemberek általában maguk készítették házaikat, nagyobb építkezésekhez pedigsban idegen mestereket hívtak. Helybelieket csak a 13. század második felétől említenek az iratok, kis számban. 22 Táblájuk mindkét lapját intarziával díszítették, amely szerszámaikat: kőműveskanalat, csákányt, vinklit, vonalzót ábrázolja, középen az évszámmal.

Intarziával díszített az a tábla is, amelynek felirata: "HM Vásárhelyi Ácsífjuság táblája 1887 ". Hátoldalán pedig ácsszerszámok láthatók.23 Szekerce, két ácsbárd, fúró és vinkli.

1888-as a fazekasok táblája, akik céhet is csak 1848-ban alakítottak.24 A tábla díszítése gipszberakás, elején

az évszámmal, hátulján pedig két  szerszámmal: fakéssei. A fazekasoknak is több táblájuk lehetett, hiszen sokan voltak, s e tábla belsejében levő felirat azt mutatja, hogy ezt csak az újvárosi mesterek használták. Kiss Zoltán újvárosi fazekas ajándékaként került 1983-ban a múzeumba. A tábla azért is érdekes, mert a céhszervezet 1872-ben megszűnt, de az Ipartestületen belül működő Tálas Szakosztály s régi módon közvetitette az üzeneteket tagjainak, egészen 1953-ig, a Háziipari Szövetkezetbe való belépésig. Ugyancsak az ipartestület korából való a Szabó Szakosztály évszám nélküli, 25 három, könyv formájú bádogtáblája.

A céhbehivótáblák az iparművészet és a népművészet határterületére tehetők és történeti, művészettörténeti és néprajzi szempontból egyaránt értékes darabok. Egy többszáz éves múltú szervezet tárgyi emlékei, de egyúttal fontos technikatörténeti dokumentumok, hiszen egyes darabok kihalt mesterségek munkafolyamatait, szerszámait örökítik meg.

 

1. ábra. A csizmadiacéh behívótáblája 1754-ből

 

2. ábra. A szabócéh táblája 1777-ből

 

3. ábra. A  takácscéh  1834-es behivótábájának elő- és hátlapja

 

Lábjegyzetek:

  1. Nagybákay 5,6, Eperjessy 7.
  2. Eperjessy 15.
  3. Szeremlei 296, 304.
  4. Eperjessy 37.
  5. Eperjessy 16.
  6. Eperjessy 38.
  7. Nagybákay 18.
  8. Nagybákay 39.
  9. Nagybákay 11.
  10. Nagybákay 30, 38.
  11. Leltáriszáma: 73.38.6.
  12. Nagybákay 49.
  13. Ltsz.:73.45.4.
  14. Ltsz.:73.52.1., 73.51.2.
  15. Ltsz.:73.46.3., 73.46.4. /Fotójukat közli:Szeremlei 390./
  16. Nagybákay 53.
  17. Nagybákay 45.
  18. Ltsz.:73.37.3., 73.37.4.
  19. Szeremlei 320.
  20. Ltsz.:73.47.5.
  21. Ltsz.:73.43.4. /Rajzát közli: Szeremlei 347./
  22. Szeremlei 346-347.
  23. Ltsz.:73.36.9.
  24. Ltsz.:83.3.1.
  25. Ltsz.:73.45.5., 73.45.6., 73.45.7.

 

Irodalom:

Eperjessy Géza: Mezővárosi és falusi céhek az  Alföldön és a Dunántúlon /1686-1848/ Bp. 1967.

Nagybákay Péter: Magyarországi céhbehivótáblák. Bp. 1981. Szeremlei Samu: Hód-Mező-Vásárhely  története. IV. Hmvh.   1911.

 

Tóth Ferenc: ESPERSIT CIÁNOS ÉS A KÖZTÁRSASÁGI MOZGALOM

Az elmúlt években Espersit Jánosról, a makói művészi élet mecénásáról, az írók és költők partfogójáról, a Rud-nay művésztelep megteremtőjéről, a jó tollú publicistáról, újságszerkesztőről, a neves ügyvédről és közéleti személyről sokat szóltunk, de talán politikai tevékenységét halo-ványabban villantottuk fel.

Mivel a makói köztársasági mozgalom 70 éves jubileuma az idei évre /1983. A szerkesztő/ esik, időszerű felidézni eseményeit és benne Espersit János tevékenységét.

1912 tavaszán Tisza  István erőszakoskodása   felrázza  a nemzet lelkiismeretét és a  tömegekben feltartóztathatatlanul   terjed   a   köztársasági   eszme. Amikor 1912. november 4-ér. Ferenc József   Budapestre   látogat, tízezres tömeg   énekli a Nagykörúton  a Marseillase-t,   a Kossuth-nótát   és   élteti a respublikát.

József Attila  makói  öreg  barátai a kossuthi eszmék emlőin  nőttek fel, valamennyien  e Justh Gyula vezette 48-as függetlenségi   párt   szószólói. Espersit János, Könyves Kolonics József, Bittó Gyula a Kossuth-párt balszárnyához tartoztak és az 1912 tavaszán  kibontakozott   forradalmi  helyzetben valamennyien   republikánusok lettek. Amikor   1912 júniusában a  makói szociáldemokraták a Kossuth-pártiakkal tiltakozó  gyűlést tartanak, Justh Gyula  mellett   dr.Nagy  György  -a köztársasági  mozgalom apostola  -  is   szónokolt. Beszédét ilyen felkiáltások kisérik: "Éljen a  köztársaság! Meguntuk a   szolgaságot!"

1912-ben  elérkezett az idő a köztársasági  párt megalakitására. Úgy  gondolták, hogy a pártot   Budapesten kell  megszervezni, hogy országos jellege  ezzel  is  kifejezésre jusson.  A  pünkösd hétfőjére /május 29/  kitűzött   alakuló gyűlést a fővárosi főkapitány nem engedélyezte. Ezt követően a szervezők az alakuló közgyűlés színhelyéül Makót szemelték ki, ugyanis itt a kishagymások körében a köztársasági eszmének széles tömegbázisa volt. Rákosi Gyula makói rendőrkapitány - a belügyminisztérium megkérdezése után -Ferenc Ferdinánd makói látogatására hivatkozva szintén nem engedélyezi az alakuló ülés megtartását.

A köztársasági párt végül mégis Budapesten alakul meg. Kossuth Lajos születésének 110. évfordulóján országos ünnepséget szerveznek, az előző estére pedig ismerkedési estet hirdetnek a Rákóczi úti Wurglits vendéglőbe. Itt jön létre 1912. szeptember 7-én az Országos Köztársasági Párt, Megválasztják a tisztségviselőket is: az elnök dr.Nagy György vásárhelyi ügyvéd, a tiszteletbeli elnök Szappanos István, az alelnökök Espersit János, Jánossy Zoltán, ár. Szacsvay Gyula.

A párt első vidéki szervezete Debrecenben jött létre, a második pedig Makón. "A nagygyűlés összehívója - olvashatjuk a főispán bizalmas jelentésében - Espersit János dr. ügyvéd, az Országos Köztársasági Párt alelnöke volt, ez alkalomra Nagy Gycrgy, volt nemzetgyűlési képviselő is Makóra jött. A kocsma helységet, ahol s gyűlés megtartandó volt, a csendőrség állottá el, senkit sem eresztett be, mire néhányan Espersit János magánlakására mentek s ott állítólag a makói köztársasági pártot megalapították. Ez után a mintegy 1000-1500 főre felszaporodott tömeg ismét megkísérelte a kocsma helységbe való bejutást, aminek a csencorség elejét vette, összeütközés egész idő alatt nem történt, s az ösz-szegyült tömeg Nagy György felszólítására rendben szétoszlott."

Rákosi Gyula makói rendőrkapitány veszélyesnek ítéli meg a köztársasági tanokat és méltatlankodik, hogy sem az ügyészségtől, sem a felettes hatóságtól nem kep határozott utasítást, hiányzik szerinte a független, akcióképes rendőrség, hiszensi közgyűlésnek alárendelt rendőri tisztikarral nem lehet kérlelhetetlenül fellépni és a máról holnapra alkalmazott legénységgel nem lehet eredményesen működni. Bizalmas jelentésében kiemeli, hogy "dr.Espersit János ügyvéd a függetlenségi körökben és szertesban az alacsonyabb néposztály körében is hirdeti a köztársasági eszmét, sőt annak már sok Justn-párti iparost szerzett."

Ady Endre levélben biztatja Nagy Györgyöt: "Gyönyörűségem telik a Te bátorságodban. Bátor vagy, s tarts ki,légy magyar, kultúrás es székely. Ha ezer cinikusság ér is: ma már Veled vagyok!"

Ady 1913-ban a Csillagos vén csatalovak cimű versében irja: "Még akkor nem volt hősi bajnok se Ferencváros, se Makó." A költő itt a köztársasági párt két nevezetes eseményére utal: a Ferencvárosban és Kőbányán 1913. február 27-én tartott időközi választásra, ahol a köztársasági párt először próbál mandátumhoz jutni és az április 14-re kitűzött makói országos közgyűlésre.

A makói rendőrkapitány az ülés előtt két héttel a főispánnak irt bizalmas levélben arról beszél, hogy "a gyűlést valószínűleg dr. E-spersit János házában, tehát magánlakásban fogják megtartani, amelyen az olasz köztársasági pártot egy calábnai képviselő fogja képviselni. A magánlakásba való behatolást azonban, a btk, tiltja, s ismerve bíróságaink álláspontját, az eljáró hatóságot valószínűleg vád alá helyezik." Ugyanakkor a rendőrkapitány leszögezi : "amennyiben a mozgalom elfolytását komolyan kivánják, kérek erre télre nem érthető határozott utasítást, s ez esetben kerek kellő számú csendörséget, mert használható kiképzett rendőr alig van 15."

A köztársasági part Makóra kihelyezett országos közgyűlését a függetlenségi nyilatkozat évfordulóján, 1913. április 14-én kivánták megtartani. Az előző 'lapon a délutáni vonattal "Makóra érkezik 22 idegen inteligensnek látszó agyén - olvashatjuk a főispáni bizalmas jelentésben - aki-ket a makói állomásról dr. Esperit János itteni ügyvéd vezetése mellett  mintegy 60 alsóbbrendü egyén várta, akikkel együtt négyes  sorokban dr. Espersit János lakására vonultak, ahová azonban csak a nagyobb részt idegenek mentek be."

Este nyolc órakor Érdeky József vendéglőjében gyűltek össze ismerkedési estére. Már tálalták az ízletes paprikást, amikor a terefnbe Bóna Pál vezetésével beléptek a ma-kói rendőrök, Bóna távozásra szólította fel a társaságot. a vendegek annyi tőreimet kértek, hogy vacsorájukat elfo-gyaszthassák. Bóne kiment az utcára Rákosi Gyula rendőrkapitányhoz, akinek utasítására 20 szuronyos rendőr szuronyt szegezve beront a terembe és egy pillanat alatt kiürítették a Helyiséget. Az utcán 20 lovas rendőr vette őket ul-dozőbe. Másnap délelőtt 9 órakor Espersit lakáséban ír,Nagy György megnyitotta a közgyűlést. Már a program tár-gyalására került sor, amikor Bóna Pál vezetésével a csendő-rök és a rendőrök feloszlatták az ülést és negy idegen szegélyt: dr.Papp Gyula kiskunhalasi és dr.Makkay Márton szeghalmi ügyvédeket, Perl Gyula budapesti református papnöven-déket és Löwy Jakab kereskedelmi utazót letartóztatták. A szétoszlatott társaság a Korona 18. szobájában mégis megtartotta közgyűlését.

Espersit János a makói képviselőtestület májusi közgyűlésén a rendőrkapitány és az alkapitány ellen fegyelmi eljárást kér, amelyet s közgyűlés jóvá is hagy, a polgármester az alkapitányt fel is függeszti állásából. Az alispán viszont felmenti a rendőrkapitányokat,

Még ebben az évben s királyság védelmére megalkotják az 1913.XXXIV. törvénycikket: „Aki, a királyság intézményének megszüntetésére irányuló mozgalmat kezdeményez, szervez vagy vezet, vagy ily mozgalomban más módon tevékeny részt vesz, úgyszintén az, aki nyomtatvány útján vagy pedig irat vagy más képes ábrázolat közszemlére tételével vagy nyilvánosan szóval a királyság intézményt politikai célzattal megtámadja, vagy a királyság intézménye ellen lázit, vétséget követ el és ót évig terjedő fogházzal és négyezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, továbbá a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével és hivatalvesztéssel büntethető".

A makói közgyűlés szervezőit; dr. Esparsit Jánost, dr. Könyves Kolonics Dózsefet és Bittó Gyula kalaposmestert 15 napi fogházra és 200 korona pénzbirsagra büntették.

Amikor a polgári forradalom győzelmét követően Espersit János 1918. november 5-énsháza előtt tartott népgyűlésen a makói események élére áll, beszédét igy kezdi: "Mikor 50 hónapi távollét és 30 hónapi keserves harctéri szolgálat után előszór szólok ismét Makó népéhez, nem üdvözölhetem másképpen, minthogy az kiáltom: Éljen a köztársaság!"

 

Sípos  József: PARASZTPÁRTOK A  POLGÁRI  DEMOKRATIKUS FORRADALOMBAN

E   kérdéssel történeti szakirodalom nem foglalkozott érdemben. Ezért választottam előadásom  tárgyává: az Országos Kisgazdapártról  és  az  Országos Földművespártról  kivánok szólni.  Az idő rövidsége  miatt nem  beszélek  a Mezőfi Vilmos vezette Országos 48-as Szociáldemokrata  Pártról,   bár ezt   is  önálló  parasztpártnak   tekintem.

Közismert, hogy a Nagyatádi   Szabó István vezette Kisgazdapárt   1909.-ben  alakult   meg a Veszprém  megyei  Szentgálon. Hivatalos  neve:   Függetlenségi  48-as Országos Gazdapárt. Nagyatádiék a  bomlásnak indult   Függetlenségi  48-as  Pártból váltak ki,   a  sajátos  paraszti   érdekek   képviseletére.  Központi  hetilapjuk a Magyar  Lobogó.  Az  első világháború előtt   jelentősebb szervezeteik  voltak Dél-Dunántúlon, Heves, Szolnok és  Békés  megyében.  Az oroszországi forradalmak, a  háborús veszteségek  és  a  belpolitikai feszültségek hatására 1917-1918-ban  a  párt   közeledett   az MSZDP-hez  és szervezetileg megerősödött.

Ezt   jól  mutatja  a Bulgária  kapitulációjának  hírére  összehivott 1918. október  13-i  országos  pártértekezlet,   amelyen már  17 vármegye  /Nyugat-Dunántúltól-Székelyföldig/ képviselői voltak jelen.  Követelték az Ausztriától  való  különválást, a haladéktalan békekötést, az  addigi  osztélyuralom teljes megdöntését, a népkormányzás intézményes  biztosítását, /amitől a  magyar  és  a  nemzetiségi   lakosság dolgozó  része között mesterségesen szitott  ellentétek  elenyészését remélték/  és  követelték   még,  hogy a kormányválság megoldása  érdekében folytatott  tárgyalásokon a  király a Kisgazdapárt  vezetőit is  hallgassa megE   követelések  lényegében  megegyeztek a  leghaladóbb polgári pártok /a  Függetlenségi  és 48-as, a Polgári  Radikális Párt/ ás  az MSZDP  követeléseivel. A Kisgazdapártnak  csupán  a választójogi és nemzetiségi kérdésben volt  kissé konzer­vatívabb elképzelése, amelyet a Magyarország feldarabolásától való félelem motivált. A Kisgazdapárt tehát e fendál-kapitalista rendszer elleni küzdelem élvonalában volt. Ezért fel kell tenni a kérdést: miért nem került be ez a párt, a polgári demokratikus forradalmat előkészítő Nemzeti Tanácsba?

A kérdés részletes ismertetésére itt nincs lehetőség, ezért az alábbiakban összegezzük véleményünket. Az eddigi . szakirodalom csak a Kisgazdapártot, illetve Nagyatádi Szabót marasztalja el azért, hogy nem léptek a Nemzeti Tanácsba. Ezt a párt vezetőinek és tömegbázisának a forradalomtól, az azzal együttjáró megrázkódtatásoktól és főleg a szociáldemokrata és a bolsevik irányzat megerősödésétől való félelmével magyarázzák, amelyet szoros összefüggésbe hoznak a parasztság és vezetői kispolgári társadalmi helyzetével. Nem vitatjuk ezen általános megállapítások helyességét. Az általunk feldolgozott új forrásanyagok alapján azonban úgy véljük, hogy nem ezek a szempontok voltak a döntőek a parasztpárt politikai állásfoglalásában. Ők az ország területi integritásának megvédését és igazi önállóságának, függetlenségének kiépítését tartották a legfontosabb feladatnak, amelyet az adott helyzetben csak a politikai erők maximális koncentrálásával láttak elérhetőnek. Elsősorban azért féltek a forradalomtól, mért az oroszországi példa alapján úgy vélték, hogy azt polgárháború követi, amelyben a még meglévő gazdasági, társadalmi,politikai és eszmei erők is szétforgácsolódnak, ami megkönnyíti az ország feldarabolását. Ettől való félelmük volt a döntő abban, hogy nem a Nemzeti Tanácsot, hanem a mérsékelt ellenzék kormányalakítását támogat­ták. Azok szintén hajlandók voltak bizonyos reformokra és a Kisgazdapárt kormányba való bevonására. Ez utóbbit a Nemzeti Tanács nem ajánlotta fel és ezzel akaratlanul is a másik oldalhoz lökte a parasztpártot. A Nemzeti Tanács vezetői ugyanis igen vegyes érzésekkel viseltettek a Kisgazdapárttal szemben, ami szintén lehetetlenné tette a parasztpárt velük való szövetségének létrejöttét. Hogy ki, milyen mértékig felelős ezért, annak megállapítása további aprólékos kutatást igényel. A polgári demokratikus  forradalom előkészítését és győzelmét tehát tulajdonképpen egy polgár-munkás politikai szövetség biztositotta. Pártpolitikai szinten sajnos nem valósult meg sem a polgár-paraszt, sem a munkás-paraszt együttműködés. A forradalmi gyakorlatban viszont mindkettő funkcionált. Hisz a katonaruhába bujtatott parasztok tagadhatatlanul nagy szerepet játszottak a forradalom győzelmében.

Hogyan fogadták a Kisgazdapárt vezetői a forradalom . győzelmét? Sajtójukban üdvözölték a Nemzeti Tanácsot, hálával és elismeréssel adóztak a forradalmat győzelemre vivő budapesti szocialista munkásságnak és katonaságnak. Szíve­sen látták a forradalmi kormányt "mindaddig, amig a nemzet minden osztályának érdekeit felkarolják." Fájlalták azonban, hogy a kormányban "a magyar nemzet két legszámottevőbb rétege, nevezetesen a kisbirtokos és földműves munkásosztály nincs képviselve a saját kebeléből." Az volt a véleményük, hogy e rétegek részére "ha nem volna is, hát kellene miniszteri tárcát alkotni, " mert ez felelne meg az igazi demokráciának, öntudatosan bejelentették: "Ennek a nagy mulasztásnak a reparálását várjuk." A forradalmat abban a reményben támogatták, hogy "ledöntötte a nagybirtok és nagytőke osz-tályuralmát és felépiti azt a népuralmat, amelyben a nemzet minden rétege igazságosan képviselve lesz."

A Kisgazdapárt vezetői november első napjaiban - miután látták, hogy a forradalom szinte vér nélkül győzött -bejelentették csatlakozásukat a Nemzeti Tanácshoz. A Tanács ezt elfogadta és Nagyatádi Szabót beválasztották annak 27 tagú legfőbb bizottságába. A párt több más vezetője pedig tagja lett a Nemzeti Tanács különböző szaktanácsainak.

A pártvezetőség, szervezeteire támaszkodva - politikai esz­közökkel - hatékonyan segítette a kormányt a novemberi parasztmozgalmak leszerelésében. Ez azért is sikerülhetett, mert az ösztönös parasztmozgalmak során megfogalmazott követelések egy részét felvették a párt új programjába. Ebben hitet tettek a köztársasági államforma mellett. Követelték az általános, titkos választójogot minden 24 éves magyar állampolgárnak, az igazságtalanul kialakított választókerületek új beosztását, az összes kiváltságok - köztük a virilizmus és a főrendiház - eltörlését. Követelték a feudális maradványok megszüntetését, a paraszti demokrácia kiépitését, a szervezkedési szabadságot, a legradikálisabb /általában 200 holdig, de he szükséges, 100 holdig terjedő megváltásos földreformot, a kiosztható földek magántulajdonba adásával, a mezőgazdasági kamarák felállitását, a mezőgazdasági hitelek állani biztosítását, a közérdeket szolgáló értékesítő szövetkezetek állami támogatását, a községenként! termelő szövetke­zetek felállitását, /ezt az MSZDP ill. a KMP programjából vették át!/, a progressziv adózást, a kisipar állami támogatását, a katonai szolgálati idő leszállítását és egységes alkalmazását, a hadsereg létszámának csökkentését, ingyenes népoktatást, a felekezeti népiskolák és a tanítóképzők államosítását, a mezőgazdasági szakoktatás kiépitését, jelentős - sokszor megvalósíthatatlan - népjóléti - és szociálpolitikai kedvezményeket az alsóbb néprétegeknek.

E program lényegében egy radikális paraszti demokrácia megvalósítását követelte, amelynek radikalizmusa néhol már eléri a szocialista-kommunista szintet /pl. szövetkezetesítés/ és utópikus követeléseket /pl. népoktatás ingyenessége/ is tartalmaz. A programban elsősorban a kis- és középparasztság követelései tükröződnek, de tagadhatatlan a földnélküliek és szegényparasztok, kisiparosok érdekeinek képviselete is. E-zért - véleményem szerint - a párt tömegbázisát is ezek a társadalmi rétegek alkották és nem csak a közép- és gazdag parasztság, mint azt az eddigi szakirodalom állítja. A Kis­gazdapárt osztályjellegét vizsgálva is meg lehet állapítani, hogy 1918-1919-ben nem gazdagparaszti érdekeket képvi­selő szervezet, hanem az egész parasztság érdekeinek kifejezője, védője és harcosa.

A Kisgazdapárt szervezeti fejlődése elsősorban a MSZDP-vel való küzdelemben ment végbe. A Kisgazdapárt kiépítette megyei, választókerületi, községi szervezeteit. Sok megyében volt újsága. Felhasználták az MSZDP szervezeti tapasztalatait és igy tulajdonképpen létrehoztak egy modern tömegpártot. Szervezeti felépítése, elvei és gyakorlata demokratikusak voltak, lehetővé tették a parasztság alulról jövő kezdeményezését és öntevékenységét. Ezért rövid idő alatt jelentős szervezeti sikereket értek el. Ezek a sikerek és a polgári demokratikus átalakulást támogató politika felkeltették a haladó polgári demokratikus pártok érdeklődését. Az Országos Köztársasági Párttal, majd a Károlyi vezette Függetlenségi és 48-as Párttal való együttműködést azonban a Kisgazdapárt vezetősége 1918 december elején még visszautasította. A december közepétől állandósult kormányválság hatására, - Károlyiék kezdeményezésére és az MSZDP vezető­ségének tudtával - azonban ismét tárgyalások kezdődtek a párt koalíciós kormányba való bevonásáról. Ezért a Kisgazdapárt vezetősége is tompította az MSZDP-vel kialakult ellentéteket, amit azok azzal viszonoztak, hogy a Kisgazdapártnak is elfogadható földreform-javaslatot dolgoztak ki. E tárgyalások azonban - itt nem részletezhető okok miatt -december 23-án megakadtak. Nagyatádiak pozíciójuk erősítése érdekében egyrészt beléptek a Lovászy Márton által kezdeményezett Polgárszövetségbe, másrészt 1919 január elején fuzionáltak az Országos Földmüvespárttal.

Ez a párt 1918 december elején alakult, a Magyar Gazdaszövetség égisze alatt. A falusi gazdakörökre, papokra és tanítókra támaszkodva jelentős szervezeti sikereket ért el a hónap végére. Megalakulásának hatására Nagyatádi kilépett a Gazdaszövetségből, mert a Földművespárt létrehozását a pártja ellen irányuló támadásnak minösitette. Az is volt! Hiszen ez a párt a középbirtokosok és a gazdagparasztok érdekeit akarta megvédeni úgy, hogy demagóg programjaval a földnélkülieket és a cselédeket is igyekezett tömegbázisának megnyerni. A kibontakozó ellentéteket fúzióval próbálták megszüntetni. Ennek létrejöttében jelentős szerepe volt az MSZDP és a KMP parasztság körében történő előretörésének is.

Az egyesült párt /neve: Országos Kisgazda és Földműves Párt/  1919 január elejére alapszervezeteinek számát tekintve ve az MSZDP után az ország második pártjává vált. A szakirodalom szerint 260 alapszervezetével szemben az MSZDP-nek 315 alap6zervezete volt. /Az összes többi pártnak együttvéve 112 alapezervezete volt. /Az igy megerősödött párt képviselőjeként Nagyatádi Szabót bevonták a január 18-án megalakult koaliciós Berinkey-kormányba népgazdasági miniszternek. Mayer Dános a közélelmezési. Szemző Ernő pedig a népgazdasági minisztérium államtitkára lett.

Az új koalíciós kormány egyik leglényegesebb tette volt a földreformtörvény megalkotása és végrehajtásának megkezdése. Ez Károlyiak és Nagyatádiék közeledését eredményezte! Ennek előzménye volt, hogy 1919. január 25-én a Függetlenségi és 48-as Párt kettészakadt. A jobboldali többség Lovászyval tartott, a baloldaliak Károlyival. Ez utóbbiak keres­ték az együttműködést a Kisgazdapárttal, hogy szervezetileg megerősödve mehessenek bele az áprilisra kitűzött nemzetgyűlési választásokba. A két párt munkájának összehangolását február elejétől közös intéző bizottság végezte. Tanácskozásaik eredményeként február 23-án a két párt élére közös ve­zetőséget állitottak és közös párthelyiséget jelöltek ki. Ez az összefogás nem jelentette a teljes szervezeti fúziót, de a politika teljes összehangolását biztosította.

A Kisgazdapárt és a Károlyi-párt szoros együttműködése a Földmüvespárt volt vezetőinek teljes kiválását okozta. Ez úgy történt, hogy Nagyatádinak és elvezérelnek a kormányba való belépése miatt először lemondott Meskó Pál, aki a Földművespárt elnöke volt. Ezután Nagyatádiék - még a Károlyiakkal való teljes megegyezés előtt - kizárták a pártból őrgróf Pallavicini Györgyöt és társait, akiket március 4-én a volt földművespárti vezetők többségé követett. Ezek a politikusok újjászervezték a Földművespártot. Alapszervezeteik és tömegeik - főleg a szegény- és kisparasztok - azonban valószínűleg nem követték őket, megmaradtak a Kisgazdapártban. így a Kisgazdapárt teljesen megtisztult a reakciós és konzervativ elemeitől, a parasztság demokratikus pártjaként, Károlyiakkal összefogva a siker reményében készülődhetett a nemzetgyűlési választásokra.

Végezetül szólni kell arról is, hogy a Kisgazdapárt vezetői nemcsak a Károlyi-párttal, hanem az MSZDP-vel való együttműködést is szorgalmazták. Erről Nagyatádi február 25-én a következőket mondotta: "Mi a falut képviseljük és a Károlyi-párt lesz az az összekötő kapocs, amelyen keresztül össze fogjuk kötni a falut a Szociáldemokrata Párttal. Célunk az volt, hogy a Szociáldemokrata Párttal való közös munkálkodást megtaláljuk. Azt hiszem, hogy mi az együttműködés minden alapfeltételével rendelkezünk, megvan hozzá a jó akaratunk, megvan hozzá az elhatározá­sunk, ennek csak sikere lehet."

Mint tudjuk, a munkás-paraszt pártpolitkai együttműködés illetve szövetség 1919 tavaszán nem valósult meg. Nagyatádi kijelentését követően a baloldali szociáldemokraták ugyanis megkezdték Somogyban a termelőszövetkezetek szervezését. Ez megzavarta a kibontakozó együttműködést. Nagyatádi azonban - bár bizonyos kényszer hatása alatt -mint miniszter, március l2-én Kaposvárott még ezt is szankcionálta. Véleményem szerint a munkásosztály legna­gyobb pártjával való együttműködés  reményében! Hiába! A Vyx-jegyzék után hatalomrajutott kommunista-szociáldemokrata koalició nem tartott igényt a demokratikus parasztpárt támogatására. A Kisgazdapártot is feloszlatták! Ezzel - ami a munkás-paraszt szövetség helytelen értelmezéséből következett -, majd az agrárkérdésben elkövetett "balos" hibákkal ./ami dialektikus összefüggésben volt az előző kérdéssel/ olyan mértékben leszűkitette a proletárdiktatúra osztálybázisát, ami hozzájárult a Tanácsköztársaság bukásához.

 

Marjanucz László: SHVOY KÁLMÁN ÉLETE A HAGYATÉK TÜKRÉBEN

Shvoy Kálmán a két világháború közötti időszak jellegzetes figurája volt Szegeden, társadalmi rangja, élénk köz­életi tevékenysége folytánst irányító elithez tartozott. Múzeumunkban őrzött hagyatéka alapján egy gyors katonai, majd később politikai karriert befutó, a nagypolgári élet értékrendjét követő katonatiszt-politikus képe bontakozik ki előttünk.

Pesten született 1881. február 24-én nagypolgárinak éppen nem mondható családban. Apja vasúti hivatalnok, anyja pedig egy váci ácsmester lánya volt. -Gyermekeik száméra magasabb társadalmi körökbe való bejutás hagyományos csatornáit választották: Istvánt és Kálmánt katonai, Lajost papi pályára irányították, mig húgukból, Erzsébetből tanítónő lett. A testvérek közül Kálmán csillagzata jutott a 'legmagasabb pontra: jeles eredménnyel végezte el a budapesti II. kerületi Katonai Főgimnáziumot, utána a Ludovikára került. Itt kapott szolgálati minősítésében a "kitűnő" jelző szerepelt. 1900. november 1-én a magyar királyi és császári hadapród-tiszthelyettest hadnaggyá léptették elő. Hamarosan újabb katonai stúdium következett: a felsőbb tiszti tanfolyam. És még nem volt vége a tanulmányoknak, mert ezután lett hallgatója a birodalom legfontosabb hadiintézményének: a bécsi Császári és Királyi Hadiakadémiának. Csapatszolgálatát ennek befejezte után kezdte meg Szegeden, soronkivül előléptetett főhadnagyként. A Szegedi Honvédkerületi Parancsnokságon kifejtett erőfeszítéseiért 1912-ben századossá léptették elő. 1909 fontos év volt Shvoy Kálmán számára: jól előkészített házasságot kötött a korabeli Szeged jónevű nagykereskedőjének, Wagner Gusztávnak lányával, Wagner Margittal. A felsőbb honvéd tisztikar és a városi polgárság mentalitásban, úri szokásokban megnyilvánuló lelki-alkati közössége fejeződött ki ebben a házasságban. Nem sokáig élvezhette azonban a békés csapatszolgálatot, mert 1914. július 28-án neki is frontszolgálatra kellett jelentkezni. Megjárta szinte az összes harcteret: szerb, orosz, olasz, román. Hősies magatartása többször kiváltotta "ő császári apostoli királyi fennsége legfelsőbb megelégedését", s ezt a legfőbb hadúr hat kitüntetéssel honorálta. Négyszer részesült német elismerésben is.

1918. január 1-én -soron kivül- őrnagyi rangot kapott. 1918. november 16-án tért vissza Szegedre a hadszintérről. Az akkor már lázas ütemben folyó forradalmi mozgalmakkal nem tudott azonosulni. Ezért Tabódy ezredes, valamint Dettre János kezdeményezésére elmozdították állásából. Ezt az esetet kommentálta úgy a Szegedi Friss Újság, hogy "Shvoy a forradalom kitörésének az első napjától ellenforradalmár volt". Ugyancsak ez az újság irta 1935. március 31-i számában, hogy Shvoy "1919 márciusától kivételes értékű szervező tehetségével a nemzeti hadsereg felépitésén fáradozott, majd júliustól a nemzeti hadsereg első hadseregének vezérkari főnöke lett". Ezt a szervezőmunkát ismerte el Horthy 1922. november 15-én kelt dicsérő oklevele.

Shvoy tehát fontos ezerepet játszott a szerveződő el­lenforradalom katonai bázisának kiépítésében. Egy Szegeden 1919. július 1-én kelt kinevezési okmány a következőket tartalmazta: "Nagyságodat, Szegeden és környékén felállítandó magyar katonai erő vezérkari főnökéül szemeltem ki", aláirás: Károlyi. Ezek után érthető, hogy igazoló lapjára 1920. június 12-én az alábbi mondat került: "Shvoy Kálmán őrnagynak, a forradalmi mozgalmak keletkezése óta tanúsitott magatartása igazolt"r Majd látni fogjuk, hogy ezt a szélsőségektől irtózó katonaembert egy másfajta történeti szituációban újra igazolják.

1922 - 1924 között a honvédség vezérkari főnöke volt, immár ezredesi rangban. 1926-ban katonai pályafutásának csúcsára érkezett: a kormányzó kinevezte tábornoknak, s ezzel ő lett e tábornoki kar legfiatalabb tagja. Társadalmi rangját megerősítendő 1931-ben Horthy vitézzé avatta.

Katonai tevékenysége mellett bekapcsolódott a polgári közéletbe is. Szervezőkézségét, anyagi erejét nem egyezer állítottas sport és kulturális érdekeinek szolgálatába. A Szegedi Napló 1935. november 13-i számában arról irt, hogy "Shvoy közszereplései bizonyították, katonaként is egyetemes érdekét tartja szem előtt". A Szegedi Új Nemzedék szerint meg Shvoy, "kinek neve fogalommá vált Szegeden" e város és honvédség összeolvadásanak szimbóluma. Emelte presztízsét társadalmi körökben az 1923. április 17-től datálható Országos Casinobeli tagsága, valamint felvétele a sajtókamarasai tagok sorába. Igyekezett eleget tenni a polgári lét más attribútumainak is.igy pl. a  szélesebb közvéleményben esetenként botrányt okozó, de bizonyos rendi-társadalmi elvárásoknak megfelelő,házasságon kívüli kapcsolataival. Különösen gyengéd szálak fűzték Szeged akkori ünnepelt szinészjőjéhez, Kiss Manyihoz.

Kávéház, kaszinó, kupleráj és kártya mellett úgyszintén figyelmet fordított saját szakmai továbbképzésére. A hagyatékban talált könyvek zöme az 1918-as katonai összeomlás okaival, a hadművészet ezeréves fejlődésével, a Monarchia és Németország hadtörténeti szerepével foglalkoznak. Járatta a Hadtörténelmi Közleményeket és a Magyar Katonai Közlönyt. A hadtudományoknak azonban nemcsak olvasója, hanem alakitója is volt. Több tanulmányt irt az első világháború katonai-harcászati tanulságairól, a hadsereg szervezeti korszerűsítéséről.

A polgári valóságból szenvedélyesen érdekelte a nagy­politika, az államtudomány. Bár mint katonatiszt, beosztottainak szigorúan megtiltotta a politizálást, a pártos magaartást - alkotmányos felfogásának egyik legfontosabb alapelve volt, a mindenkori törvényes államhatalomnak való feltétlen engedelmessége - ő maga, hivatalos doktori bizonyítványa tanúsítja, az államtudományokból szigorlatozott 1927. március 26-án a Magyar Királyi Ferenc Dózsef Tudományegyetemen. Kaszinótagság, doktori cím - a szalonképesség következő fontos fokozata a saját autó. Az Automobil Kereskedelmi RT 1929. június 3-án levélben értesitette Shvoy Kálmánt: a kért, nyitott Cadillac személykocsit há­rom héten belül, kétéves garanciával szállítja a General Motors. Ára: 23 500 P.Fizetés módja: azonnali készpénz.

Fotóhagyatéka családi életének gondtalanságát tükrözi, ami megfelelhetett a valóságnak, hisz a katolikus elit számára, minden belső viszálya ellenére, a házasság és a család szentsége tabu maradt. Esti vecsernyék, vasárnap délelőtti nagymise, katonai parádék, nagyobb névnapi fogadások - a nagypolgári család társadalmi életének hagyományos szinterei maradtak. A fényképek között rengeteg a különböző időben, különböző helyeken /Bécs, Salzburg, Pest, Pozsony, Karlsruhe, Karlsbad stb./ készült családi felvétel. Képeslapjain nyomon követhetjük kirándulási útvonalát: Abbázia, Lugano, Karlsbad, Mariazell. Ha valaki egy társaságban abbáziai vagy karlsbadi élményeiről-számolhatott be - ez felértékelte az illető társadalmi presztízsét.

Röviden ennyiben vázolhattuk fel azt a milliőt, amiben Shvoy mozgott, s amely számára a kötelező magatartás - és viselkedésmintákat előírta. Ennek felelt meg konzervatív "alkotmányossága", ami azonban nemsokára összeütközött a hadsereg "tisztaságára" ügyelő elöljárók elképzeléseivel. A botrány 1933. október 9-én pattant ki,mikor Shvoy vállalta a szegedi zsidó temetőben emelt hősi emlékmű felavatását. Ezzel - ellenfelei szerint - olyasmit tett, amit ö másoknak szigorúan megtiltott:ti. beavatkozott a politikába. A közvélemény különböző módon reagált az esetre. Az ungvári Új Közlöny "Hol vannak a Shvoyok" c. című cikkében arról írt, hogy "egyenes, karakteres katona Shvoy tábornok, olyan beszédet mondott, amelyhez hasonló manifesztáció a magyar-német-osztrák front összeomlása óta nem hangzott el. "Kevésbé volt lelkes a beszéd itthoni sajtófogadtatása. A Cél c. folyóirat a magyarság elárulásával vádolta, nyugdíjaztatását követelte. A Magyarok Lapja is vizsgálatot kért Shvoy ellen. Beszédének főleg azt a részét kifogásolták, ahol a zsidó és keresztény katonák közös sorsáról beszélt: "összeölelkezve haltak meg a hazáért". Shvoy tagadta, hogy ezzel beártotta volna magát a politikába, mint katonatiszt egyszerűen nem tűrhette, hogy a hősi halottakra való emlékezést kisajátítsák maguknak a keresztény temetők.

Hivatalos részről szigorúan megtorolták az incidenst: Nagyszombathy altábornagy 1934. július 31-én kelt levelében értesitette Shvoyt, hogy„a Kormányzó legfelsőbb elhatározásával, mint szolgálatképtelent" nyugdíjazta.

Szeged közönsége azonban nem ejtette a "kirúgott tábornokot". 1935 áprilisában, a NEP listáján Gömbös Gyula mellett Szeged országgyűlési képviselőjévé választották. Imrédy kormányzása idején hamarosan szembekerült "az alkotmányellenes, diktatórikus kormány- és párttörekvések­kel". 1938 novemberében 70 képviselőtársával együtt kilépett a NEP-ből. 1939-ben ugyan újra indult a választásokon ellenzéki, kisgazda programmal, de a közgondolkozásban és a társadalom szerkezetében bekövetkezett változások már nem kedveztek "törvényességet" hangoztató programjának.

Ekkor elhatározta, hogy visszavonul a politikától. Ez csak részben sikerült, mért közben kitört a háború. Élesen ellenezte Magyarország háborúba lépését, a németek melletti merev kitartást. Kritikus magatartása miatt Tukats főispán 1944-ben el akarta hurcoltatni a németekkel. Shvoy azonban - megneszelte a dolgot - szeptember 22-én Székesfehérvárra, Lajos bátyjához menekült. De a nyilas támadásoknak a püspöki palota sem állhatott sokáig  ellen: Pintér József nyilas kormánybiztos Shvoyt "közismert baloldali kapcsolatai miatt" rendőrhatósági őrizet alá helyezte.

1945. április 1-én szabadult, és április 28-án érkezett meg Szegedre. A rendőrség politikái osztálya igazolta: "Shvoy Kálmán politikai szempontból semminemű kifogás alá nem esik". Újra bekapcsolódhatott a Kisgazda Párt munkájába, illetve rövidesen átvette a szegedi szervezet irányítását. A Délmagyarország szeptember 20-i cikkével viszont kezdetét vette a személye ellen irányuló támadások sorozata. Shvoyt, mint nép- és nemzetellenes bűnözőt itélté el a lap, s feltette a kérdést, hogy meddig terjed a magyar demokrácia türelme a tábornokkal szemben. Shvoy Balogh Páterhez intézett levelében próbálta rávenni az államtitkárt, hogy mint társtulajdonos változtassa meg a Szirmai István kezébe került lap irányvonalát. Tervé azonban nem sikerült, sőt a személye körül felvillanó pártharcok még Kovács Bélát, a Kisgazda Párt főtitkárát is beavatkozásra késztették: javasolta Shvoy visszavonulását. A szegedi pártszervezet nem értett egyet a javaslattal, s válaszában rámutatott: Kovács Béla túlbecsülte a pártok közötti ellentétek jelentőségét. Egyedül az MKP áll kibékithetetlen harcban Kisgazda Párttal, látszólag Shvoy miatt. De Shvoyt se konkrét kifogások és bizonyítékok alapján támadja az MKP, hanem általános politikai sikon. A vezetőség szerint Shvoy azért lett támadások célpontja, mert "személyében a párt egyik erősségét látják, s akit mindenáron azért akarnak félreállítani, hogy a párt ereje és összetartó készsége lényegesen gyengüljön. 1947 március végéig vezette párt helyi szervezetét. Ekkorra már helyzete annyira tarthatatlanná vált, hogy lemondott, s a politikától végleg visszavonult. 1950-ben megvonták tőle a nyugdíj folyósítást, munkát kellett vállalnia. Munkakönyvi bejegyzés szerint a hat elemit végzett Dr. Shvoy Kálmán utolsó polgári foglalkozása kabinőr volt.

 

Tóth  István: RÉVÉSZ PÁL ASZTALOS ÉS VENDÉGLŐS ÉLETE DOKUMENTUMAI ALAPJÁN

1894. június 29-én született Szegeden s ugyanitt halt meg  1983. április 27-én. Édesapja Révész Dános  zsindelyezö, de a gyermek születésekor már fakereskedő. Édesanyja Bakacsi  Anna. A család 1905-ben tud  Szegedre költözni Szőregről  -  öröklés révén  /2  000 K/.

A  Felsőtiszapart   27. sz. házat  vették meg s  italmérési engedélyt nyerve /1908/  itt vendéglőt nyitottak. Dános fiuk 1892-ben  született,   aki   később   a  Soproni Főreálgimnázium rendes testnevelő tanára  lett. 1917-ben  az olasz fronton hősi halált halt. A  kisebbik fiú, Pál  jó tanuló, jó  eszű. Rá azonban az asztalos mesterség  várt. Rendre  jó eredménnyel  végezte   tanulmányait. A  szakmában való elhelyezkedés előtt  Bécsbe  és  Zürichbe indul világot látni, s szélesiteni látókörét. Munkakezdése a  világháború  előtti évre  esik. Rövid idő alatt - 1913. május 26-tól 1914. augusztus 1-ig három  helyen dolgozott: Varga Dános, Tóth Mihály asztalosnál, valamint Rainer Károly és fia asztalos­árugyárában. Augusztusban végig   munkanélküli segélyen él, mig szeptember, október  környékén  bevonul katonának. 1915. január 2l-től ugyanez év június 14-ig frontszolgálaton volt Galíciában. Sebesüléséből felépülve Fischemendre  karul, ahol repülőgép-propellereket gyártanak. A világháborús időkből származó  naplója  és az abban lejegyzettek is megerősitik azt a véleményünket, hogy már ekkor tudatosan feljegyez, eltesz  minden általa fontosnak itélt dolgot.

1920-ban megnősül. Felesége  Török  Ilona, Török Ferenc bőgőshajógyártó leánya; Közben  már 1918  végétől önálló asztalosipart folytatott   egészen 1926. augusztus l-ig. Ebben az  évben .születik  Pál  nevű   fiuk.

Asztalosrajzai, prospektusai, készletkatalógusai igen jó adalékok a kor ízlésvilágához s a rétegéhez tartozó emberek életszínvonalához. Pénztárkönyvéből kitűnik, hogy nélkülözniük nem kellett, de az asztslosipar még nem volt elegendő a betétkönyv nyitásához. Erre majd csak a szüleitől átvett vendéglő vezetésének ötödik évében, 1931-ben nyílik lehetősége. 1939-ig követhető a betétkönyv, de 100 pengőnél több csak ritkán és rövid ideig volt benne. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az üzlet rosszul ment volna.

Vendéglősi korszaka több időt nyújtott az Írásra is. Novellákat, verseket, dalszövegeket s később színdarabokat is irt. Szűkebb felsővárosi környezetében aktív közéleti, szervező tevékenységet folytatott. Óvodai, iskolai évzárókon, egyleti közgyűléseken elmondott diszbeszédei, oktató, nevelő szándékú írásai, versei épségben ránk maradtak. 1929-ben kezdeményezője a Felsővárosi Népkör létrehozásának. Erről tanúskodó iratai között az alapszabályokon kivül 1384 fős tagnévsor is található - születési év és foglalkozás, valamint lakcím megjelöléssel. Vendéglőjében működik a kör és könyvtára.

A Magyarországi Famunkások Országos Szövetségbeni tagságát régen feladta. Most már népköri, egyleti, s a legkülönbözőbb szervezetek tagja; Pl.: Országos Frontharcos Szövetség, Keresztény Muzsikusok, Zeneszerzők, írók és Előadók Szövetkezete, Magyar Munkások Országos Szövetsége Nemzeti Munkaközpont Művész-Főcsoportja, Szegedi önsegélyző Hajósegylet tagja. Érdeklődő ember lévén szép darabok maradtak meg nála prospektusokból, aprónyomtatványokból, a gazdasági, kulturális élet különböző területéről, pl. a Szabadtéri Játékokról, Szegedi Ipari Vásárokról.

Gondos és jó gazdálkodónak is bizonyult. Ezt lát­tatják velünk azok a dokumentumok, amelyek a földdel való gyarapodásról, az azon való munka megszervezéséről, honorálásáról beszélnek. Precízen vezeti emellett háztartási vásárlási, áruraktár, pénztár—, forgalmi adó könyveit. Ezek a dokumentumok egységárakat is feltüntetnek. Ezekből életszínvonalára, vagyoni helyzetére, vásárlási szokásaira, az anyagbeszerzés területeiről, köréről, háztartása nagyságára, igényességére, sőt étkezési szokásaira is meglehetősen pontosan tudunk következtetni. Annál is inkább, mivel ezek hosszabb időt ölelnek fel. így azután még az egységárak folyamatos megjelölésével az inflálódás folyamatára, mértékére is igen jó forrásul szolgálnak mind a 20-as évek első felére, mind az 1945-től 1946. augusztus 1-ig terjedő időre. Naptárában 1944. október 11-én a felszabadulás napját is pontosan feljegyzi: "Orosz bevonulás napja reggel."

1944. október 23-án már szabad mozgást biztosító munkásigazolványa van. A Szalámigyárban csontozó - mindössze 4 hónapig. Vendéglősiparát 1949. augusztus 31-ig folytatja. Ezt követően kertész, fűtő és ács 1959 végéig a Szegedi Textilműveknél. 1960 januárjától nyugdíjas. Anyagai erre az időszakra is vannak. Mintha azonban felgyorsulna körülötte az idő mozgása, fia elválik, felesége 1973-ban meghal, 1979-ben fia is. 1982 októberéig egyedül, magányosan él. 1982 októbere és 1983 áprilisa között az Alsóvárosi Szociális Otthon lakója. Memóriája ép, fizikai ereje egyre csökken.

Szép, tisztes kort élt meg. Gyakorlatilag három, egymástól különböző Magyarországon, három különböző vagyoni, egzisztenciális helyzetben, de mindig egy és ugyanazon elvekkel. Jó alkalmazkodó képesség kellett mindehhez, de mégsem úgy, hogy feladja humánumát, vagy éppenséggel önmagával ne törődjék.

Megjegyezhetjük, hogy a társadalmakban, amelyekben élt, sosem volt közömbös. Az elvtelenségig és érzéketlenségig sosem jutott el. Inkább reálisan gondolkodó, helyét mindig kereső és megtaláló embernek látjuk.

Személyéből sugárzott a jót akarás. Mindig azzal az elhatározással vett részt a társadalom életében, hogy amit tesz, az jó és csakis jó származhat belőle. Ebből indulhatott ki a. jövő számára való gyűjtögetése, "hagyományozása" is.

Úgy véljük, ma már szükséges a régmúlt Szeged kispolgári vagy polgárias rétegének az életmódját feltárni. Sőt égető feladat, ha a történeti muzeológia elvárásainak meg kivánunk felelni. Hozzá kell járulnunk a múlt társadalmairól kialakított kép teljesebbé tételéhez. Ezekhez a munkálatokhoz anyagunk elegendő- s a következő időszakban ezt egyik fontos feladatunknak tartjuk.

 

Nagy Miklós: ADATOK A TÖMÖRKÉNYI KÖZSÉGHÁZA ÉPITÉSTÖRTÉNETÉHEZ

1982. október 4-én megállapodás jött létre a Magyar Posta, a Csongrád megyei Tanács VB., a Szegedi Postai­gazgatóság, a Magyar Postamúzeum és a Csongrád megyei Múzeumok Igazgatósága között arról, hogy Tömörkény községi Tanács lebontásra kerülő épületét az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban újra felépitik. Ebben az épületben kap majd helyet a Postamúzeum és a Csongrád megyei Tanács Közigazgatástörténeti Gyűjteményének állandó kiállításaként egy korhű, 1920-as évekbeli községi elöl­járósági hivatal, és egy működő kisposta.

A tömörkényi községi tanácsi épület,ilyen célra történő kiválasztását elsősorban az indokolta, hogy az épület - az emlékpark több létesítményéhez hasonlóan - a századfordulón készült és eredeti formájában jellegzetes dél-alföldi községházának tekinthető. Nem utolsó szempont volt az, hogy a lebontandó ház továbbiakban még felhasználható anyagait a tömörkényi, községi vezetők dijmentesen felajánlották az építkezéshez.

Az újraépités terveit a Szegedi Postaigazgatóság Területi Tervező Irodája késziti. Ehhez a munkához kivontunk segitséget nyújtani azzal a - főként levéltári - kutatómunkával, ami a községháza épitésére vonatkozó dokumentumok és főként eredeti épitési tervek, illetve fényképfelvételek feltárására irányult. Zsilinszky Mihály 1897-ben megjelent, Csongrád vármegye története cimű kö­tetében sikerült jól használható eredeti fényképet talál­nunk az épületről. A hiányos levéltári anyagból azonban régi tervdokumentáció nem került elő. A megyei alispáni iratok, a vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek és elsősor­ban a tömörkényi képviselőtestüléti ülési jegyzőkönyvek alapján viszont nyomon követhettük a községháza épitési előkészületeinek fontosabb állomásait.

A középkori Tömörkény község a török hódoltság idején /a XVII. század végén/ tatár csapatok pusztításának esett áldozatul, majd a XVIII. század végétől fokozatosan újra betelepült és 1893-ban - Mindszent területéből kiválva - visszanyerte önállóságét. Az újraéledt község 5643. kat. hold területén 1900-ban már 3211 lakos élt. Az önálló községi létet szimbolizáló épitmények közül a római katolikus templom már 1888-ban felépült. A községi elöljáróság a 90-es évek közepéig csak egy bérelt épületben kapott helyet. Természetesen igény volt tehát, hogy Tömörkény közigazgatási rendeltetésű épületet kapjon.

Tömörkény község képviselőtestülete 1895. március 6-án tartott ülésén 7000 Ft hosszabb lejáratú kölcsön felvételéről, határozott, amely összegből 6000 Ft-ot irányoztak elő községháza és a jegyzői lakás épitési költségeinek fedezésére. Az építkezésekre javasolt terület nagyobbik hányadát korábban az egyház vásárolta meg temetőhely céljára, de éppen a templomhoz való közelsége miatt erre  nem volt alkalmas. Ezt a területet akarták kiegészíteni a szomszédos - Köpesdi János helybeli lakos birtokéban lévő - földdarabbal.A képviselőtestület nyolc tagú bizottságot nevezett ki az építkezésekkel kapcsolatos előkészítő munka lebonyolítására, valamint elrendelte megfelelő számú vályogtégla elkészittetését. Az augusztus 11-i képviselőtestületi ülésen pedig az épitkezési tervek és a költségvetés kidolgozására adtak megbízást Danszky Mihály, kiskunfélegyházi építőiparosnak. A tervezőnek előírták, hogy "... a községházát egy levéltár, egy anyakönyvvezetői, egy jegyzői hivatal, egy tanácsterem, egy pénztári helyiség és egy vendégszobára tervezze." A melléképületekre vonatkozóan pedig utasították, hogy "... a tér nyugati részén egy szoba, egy konyha, egy közigazgatási fogdát tervezzen egy fedél alá ...", továbbá külön kocsiszint és istállót.

A tervező augusztus 14-re el is készítette az épületek tervrajzait és a költségvetést, amelyet a község elöljárósága egyhangúlag elfogadott és 15 napig közszemlére tett. Ezt követően terjesztették fel az anyagot elfogadásra a vármegyei törvényhatósági bizottság elé. Az alispáni hivatal augusztus 30-án továbbította a községháza és a jegyzői lakás tervrajzait a költségvetéssel együtt Szegedre a Magyar Királyi Államépitészeti Hivatalhoz, szakmérnöki véleményt kérve. A Hivatal jelentős mértékben átdolgozva küldte vissza azokat  szeptember 10-én az alispánhoz. A kísérőlevélben kifogásolták, hogy "... a költség- . vetések valóságos elhamarkodott kontár munkát képeznek, minél fogva a hivatalnak - nem is szólva e tervek kijavításáról és a feltételek összeállításáról - rendkívüli munkát és fáradságot okoztak..." Az alispán megadta az épitési engedélyt az ilyen módon átalakított tervekhez és visszajuttatta az iratokat a tömörkényi elöljárósághoz.

A községi képviselőtestület az alispáni hivataltól kapott feltételek mellett szeptember második felében árlejtést /mai szóval versenytárgyalást/ hirdetett meg az épitési vállalkozó személyének kiválasztására. Az árlejtésen ajánlatot tett Danszky Mihály, Schönfer-testvérek és Bárány József vállalkozók közül ez utóbbi kapott végül megbízást a községháza és a jegyzői lakás felépítésére. A mindszenti Bárány József 5990 forint összegért vállalta a munka elvégzését. A tömörkényi elöljáróság és az építőmester között létrejött szerződést a vármegyei törvényhatósági bizottság 1896. február 14-én jóváhagyta és ezzel megkezdődhetett az építkezés. A községháza és a jegyzői lakás építését augusztus elejére fejezték be. A község vezetői az épületek átvételéhez szakmérnökök kiküldését kérték a vármegye alispánjától. A Magyar Királyi Államépitészeti Hivatal szakértői felülvizsgálták az újonnan épült községházát és csupán a fedélszerkezeti csavarok és kapcsok pótlását irták elő az épitési vállalkozó részére. A hiányosságok kijavitását követően vehette birtokba az épületeket a tömörkényi elöljáróság. A következő év folyamán készültek el a községházához tartozó gazdasági épületek.

A tömörkényi községháza eredeti állapotára egy 1897-ben készült külső homlokzati fényképfelvétel alapján tudtunk következtetni. Az épület jelenlegi formájával összehasonlítva megállapítható, hogy napjainkig több változtatás is történt: az eredeti főbejárat és a tornácos belső homlokzati rész befalazása, a tégla oromfalrész bedeszkázása, a belső válaszfalak áthelyezése. A lebontás során további átalakitások is napvilágra kerülhetnek. Mindezek azonban a községháza alaprajzában nem jelenthetnek változást. A tervek szerint 1985 őszére elkészül  az épület korhű újraépitése.

 

Fári Irén - Kőhegyi Mihály: HERMÁN OTTÓ SZAKVÉLEMÉNYE EGY SZEGEDNEK FELAJÁNLOTT TERMÉSZETTUDOMÁNYI GYŰJTEMÉNY ÜGYÉBEN

Előadásunkban Hermán Ottó, az utolsó magyar polihisztor és Szeged kapcsolatának azt a mozzanatát mutatjuk be, amikor a város őt kérte fel egy nagyfontosságú, az egész kulturális életet érintő kérdésben - nevezetesen egy Szegednek felajánlott természettudományos gyűjtemény megvétele ügyében - szakértőnek.

Herman politikusként került közelebbi kapcsolatba Szegeddel a nagy árviz után. 1879 és 1887 között volt a II. /alsóvárosi/ kerület országgyűlési képviselője. Az ezt követő időkben is megmaradt a jó viszony Herman és a város között, és ennek illetve országos hírnevének köszönhette, hogy 1893-ban a szegedi tanács felkérte a végleges szó kimondására egy megvételre ajánlott külföldi gyűjteménnyel kapcsolatban.

A szegedi múzeum ekkor még mindössze tiz éves múltra tekintett vissza, hiszen a múzeumi gondolat és az első gyűjtemények létrejötte között hosszú idő telt el. Több sikertelen kisérlet után, mely egy történelmi és régészeti társulat létrehozására irányult, a muzeális tárgyak gyűjtőhelye-gyób megfelelő intézmény hiján - az árvizet követően Szegednek ajándékozott Somogyi-könyvtár lett. Az új közművelődési intézet ólén 1882-től Reizner Oános állt, aki már korábban is múzeum létrehozásán fáradozott.

Az első leltárba vett tárgyak 1883-ban kerültek adományképpen a Somogyi-könyvtárba a leendő városi múzeum számára. A gyarapodó anyag láttán 1885-ben felmerült a múzeum szerve-Előadásunk röviditett változata a Hermán Ottó Múzeum Évkönyvében hasonló cimen megjelenő dolgozatunknak. Az irodalmat és a hivatkozásokat ott adjuk meg.

zésének ügye 8 könyvtáron belül, de a felállítás konkrét tervezetét csak 1888-ban dolgozta ki Reizner. Az időközben ajándék, vétel és ásatás útján összegyűlt anyagra támaszkodva egy történeti és régiségtár alapjait vázolta munkájában, de a természettudományi és néprajzi osztály nem szerepelt tervei között. A milleniumra készülődő város azonban egy nagyszabású közművelődési palotát szándékozott építeni, melyben a Somogyi-könyvtár, a városi múzeum és a tudományos társaság méltó elhelyezést nyert voína. A városi közgyűlés 1893 januárjában szavazta meg a palota költségeit, hosszas vita után. Egyes városatyák nemcsak túl soknak tartották az előirányzott 200 000 forintot, de a meglevő múzeumi gyűjteményekből kiindulva túl nagynak vélték a jövendőbeli helyiségek méreteit ie. A vita még el sem csöndesedett, amikor július 28-án levél érkezett a tanácshoz, melyben Schaufuss Camilló meisseni lakos felajánlotta nagy értékűnek mondott természetrajzi múzeumát a városnak, előnyösnek tűnő feltételekkel, csupán alkalmaztatását kérte, mint a tár igazgatója. Megfelelő pillanatot talált az ajánlattételre Schaufuss. Egyrészt: a tervezett impozáns épületet hozzáillő természetrajzi gyűjteménnyel lehetett volna megtölteni, másrészt: a város régi vágya, az ország Harmadik egyetemének Szegeden való fölállítása érdekében hivatkozási alap lehetett volna egy tudományos szempontokat minden tekintetben kielégítő közgyűjtemény.

Így érthető, hogy a természetrajzi támegszervezésével és fenntartásával járó nagyobb anyagi megterhelést is vállalta volna a város, és azonnal kiküldte Reizner Jánost a felajánlott múzeum megtekintésére és felbecsülésére.

A történész, tehát nem szakember Reizner augusztus 22-én kelt jelentésében foglalta össze tapasztalatait és megvételre javasolta. Alaposan tájékozódott itthon és a helyszínen az ajánlattevő személye és a gyűjtemény iránt. Kiderült, hogy szakkörökben a Schauffuss múzeumról mit sem tudnak, ellenben a szakirodalomban mind az idősebb, mind az ifjabb Schaufuss ismert, de főként mint az iskolák természetrajzi felszereléseinek szállítóját tartják számon.

Reizner a gyűjteményt, mely igen vegyes összetételű volt - magába foglalt a természetrajzi osztályba tartozó preparátumokon kivül ásványokat, kövületeket, régiség és éremtárat is - némi hiánytól eltekintve gazdagnak ítélte, és a tárgyak állapotát kedvezőnek.

Véleményét azonban nem osztották a város természettu­dománnyal foglalkozó tanárai és erdészei.

Az ügyet a tanács szeptember 25—én újra tárgyalta Reizner jelentésének felhasználásával, és vele megegyezően az ajánlat elfogadása mellett foglalt állást. Ez azonban a természettannal hivatásosan vagy kedvtelésből foglalkozó szegediek táborát még inkább a javaslat ellen fordította. Ők elsősorban helyi gyűjtésen alapuló múzeum szervezését tartották ideálisnak és kétségbe vonták Reizner illetékességét. Ezért az október 5-én tartott közgyűlés elfogadta azt az indítványt, hogy Herman Ottót kérjék fel szakértőül, aki a természettudomány területén országos tekintélynek számított.

Hermán a megbízást elfogadta, de utazását késleltette a parlamentben folyó közoktatásügyi víta, melynek tevékeny részese volt. Utazására csak 1894. január 8-én került sor.

Közben Reiznert megbízták a gyűjtemény részletes fölmérésével. Munkáját november 15-én fejezte be ée a 30-án beadott jelentésében a gyűjtemény anyagi és tudományos érrékérői alkotott korábbi véleményét fenntartotta - hozzáfűzte, hogy a részletesen felsorolt hiányok ellenére alkalmas alap lehetne egy nagyszabású természetrajzi gyűjteményhez, hiszen ha teljesen elölről kellene kezdeni Szegeden a gyűjtést, évtizedek múlva sem jutnának annyira, ,mint amennyit a Schaufuss-gyűjtemény azonnal nyújt. Schaufuss Camillót pedig elméleti és gyakorlati ismeretei révén alkalmasnak vélte a tár vezetésére. Hivatkozva tiz éves könyvtárvezetői tapasztalataira, úgy látja, hogy a könyvtár a nagyközönségre nincs semmi hatással, míg egy természetrajzi múzeum a legegyszerűbb ember érdeklődését is felkelti, és "a puszta szemlélet által ismereteit gyarapítja s műveltségét fokozzai"

Végül utalva a Schaufüss-gyűjteményt ért lekicsinylő birálatokra, sürgeti Hermán Ottó szakvéleményét és az ő javaslatát kéri döntő szóként elfogadni a megvételt illetően.

Hermán nyilatkozata azonban késett. A polgármesterhelyettes 1894. január 7-én táviratban kérte Ígéretének teljesítésére, sőt másnap a szükséges útiköltséget is elküldte. Hermán Ottó erre még aznap elutazott Meissenbe. Szakvéleményét, mely 10 nagyalakú oldalra irott, terjedelmes és pontos beszámoló, február 5-én küldte el Szegedre.

Hermán helyszíni szemléje nyomán meggyőződött arról, hogy a Schaufuss múzeum tulajdonképpen egy természetrajzi kereskedés, melynek leggondosabban gyűjtött és kezelt része a rovarokat és bogarakat tartalmazó gyűjtemény. Egyedül ezt a részt ajánlja a városnak megvételre. A madár- és emlős-preparátumok rendszertanilag rendkívül hiányos képet mutatnak és a rossz konzerválás, illetve a helytelen tárolás következtében, elszállithatatlanok, kiállításra alkalmatlanok .

Jelentése végén mégegyszer üdvözli Szeged elhatározását, hogy természetrajzi tárat  szándékozik felállítani, noha a felajánlott; és megvizsgált gyűjteményt csupán részleteiben tartja erre a célra megfelelőnek.

Nem feledkezett el a Reiznert ért súlyos bírálatok vísszauta8itásáról sem: "...én iránta a legnagyobb tisztelettel viseltetem,..."-írja. "Az a mindennapi jelenségek közé tartózik', hogy a historikus téved a természetiekben és megfordítva, a természetrajzi szakember a históriában;... Ami pedig Reizner igazgató urat teljesen fölmentheti úgy a felelősség, mint bizonyos megjegyzések alól, ez az a hamisítatlan jóakarat, jóhiszeműség és lelkesedés, amellyel ebben az esetben" is szeretett szülővárosa javát szolgálni akarta."...

Herman véleménye döntött, a közgyűlés elvetette a Schaufuss múzeum megvételének tervét, és egyúttal előtérbe helyezte a városi múzeum végleges megszervezésének kérdését.

A gyors és látványos múzeumgyarapítás nem. jött létre, az ügy kapcsán kialakult vita azonban megmozgatta Szeged közvéleményét és felszínre hozta a helyi lehetőségeket. A napilapokban cikkezők közül a későbbiek folyamán a múzeumba került például Vellay Imre rovar és Zsótér László madárgyűjteménye.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet