Előző fejezet Következő fejezet

MÓD LÁSZLÓ: Ártéri gazdálkodás a Kis-Tisza-szigeten

 

150-200 évvel ezelőtt a szentesi ember a maitól eltérő természeti viszonyok között élte mindennapjait. Az Alsó- és Felsőréten, ahol napjainkban szántóföldek és tanyák egymásutánja teszi változatossá a tájat, a folyószabályozások előtt hatalmas rétségek, nádasok és mocsarak terültek el. A Tisza áradásai idején medréből kilépve elöntötte a folyómenti térségeket, ugyanakkor hordalékával termékenyítette a szentesi határ mélyfekvésű részeit. Az itt élő népesség alkalmazkodott a természeti környezethez és egy sokoldalú, komplex gazdálkodást igyekezett kialakítani, ami biztos megélhetést nyújtott számára. Az árterek hasznosítása a szabályozások előtt olyan összetett mezőgazdasági tevékenységnek számított, amely idomult a természeti viszonyokhoz, minden eleme jól beilleszkedett az élelemszerzési, illetve termelő munkarendbe. Az 1836-os örökváltságig a Szentes határában elterülő rétségek használatát az uradalom és a város között szerződések szabályozták. A község használhatta az Alsó- és a Felsőrétet, míg a bökényi rét az uradalom kezelésében maradt. Ezekről a területekről gyűjthette be a lakosság a tetőfedéshez, fűtéshez szükséges nádat, tüzelőt. A rétségekben termő fű, amely számára az évenként megismétlődő áradások kedvező feltételeket biztosítottak, fontos takarmányául szolgált a jószágállományának. A rétek felosztása különböző módon történt. Általában a vagyon szerinti felosztás volt érvényben, mivel a rétség a jobbágytelek eszmei részének minősült, de a szegényebb rétegeknek is lehetőségük volt nádhoz, kaszálóhoz vagy legelőhöz jutni. Szentesen a rétek felosztásának általánosan alkalmazott mértékegysége a kerék volt.1 Az 1850-es évek végén a vízjárta területek nagy része eltűnt. A mintegy 9000 holdnyi mentesített határrész és az 1851-ben felosztott közlegelő Oroszi Miklós szavaival élve „ekeművelés alá vétetett"? A XIX. század közepéig érvényben lévő határhasználati gyakorlat tehát a mentetlen területekre szorult vissza, amelyeket továbbra is a Tisza áradásai uraltak.

A Kis-Tisza-sziget hasznát elsősorban az e területen található erdők jelentették, amelyek nagy értéket képviseltek a fában szegény szentesi határban.3 Ezek az erdők az 1836-os örökváltságig az uradalom használatában voltak. A Károlyi árvák vagyonát számbavevő, 1808-ban készült összeírás ekképp jellemzi a szigetet: „A Tisza szigettyén, melly a Kompjáró alatt vagyon levő füzes töbnyire porond veszökböl neveltetett, és valamelly ültetéssel is, Időrül időre tudniillik, a midőn a Porond vesszők megsürüsödnek, illendőül ki vágattatnak, és a meghagyottak, rendesen fel nyesetnek, mellyekböl időt vártatva szép és ölfákat adó fűzfák nevekednek." Az összeírás a továbbiakban az erdők állapotára, kiterjedtségére, illetve hasznosíthatóságára is kitér. A forrás szerint ezek az füzesek nem alkotnak összefüg­gő erdőséget, hanem „ bokronként fekszenek", emiatt pontos felmérést sem lehet készíteni róluk. A terület hasznosítása a következő módon történt: Amennyire eddig tett Tapasztalatból érthető, haszonvétele minden hatodik vagy hetedik esztendőben hol több hol kevesebb öli számokat, és kotsi rözséket onnan kaphatni, a mint tudniillik a nedvesebb, vagy szárazab Idők járnak." 4 Az 1814-ben készült felmérés a füzesek jellemzésén, határbeli elhelyezkedésének bemutatásán túl a kitermelt faanyag mennyiségéről és minőségéről is pontos adatokkal szolgál. Az ún. Szigeth Erdőből minden 6,7 esztendőben botolás által szokott kerülni 30-40 öl Tűzi Singfa és vagy ezer kéve rözse"5 Az örökváltság után községi tulajdonban kerülő Kis-Tisza-sziget fontos jövedelemforrássá vált a város számára. A fűzfákat napszámosokkal csonkoltatták, de volt amikor elárverezték vagy feles haszonbérbe adták őket.6 A kitermelhető famennyiségről a hasznosítást megelőzően a területet megvizsgáló tanácsnok tett jelentést. Külön gondot jelentett a kivágott famennyiség Szentesre szállítása. Erre fuvarosokat alkalmaztak, akik munkájukért napidíjat kaptak.7  A tanácsülési jegyzőkönyvek bejegyzései gyakran a csonkolásra, darabolásra alkalmas fűzfák számát, valamint a kitermelt faanyag mennyiségét és minőségét is feltüntetik. 1856 decemberében a város a fák árverezéséből 106 forint bevételre tett szert. A pénzösszeg a következőképp oszlott meg a vevők között: Lakos Ferenc llpft 40 Kr, Szegi Menyhért llpft 40 Kr, Mezei János 14 pft 10 Kr, Schuler Lajos 22pft, Mészáros Antal 16 pft 40 Kr, Gombos József 20 pft, Szabó Sándor 9 pft. Az 1865. november 29-i jelentés szerint a Tisza- szigetben 778 darab gallyazásra alkalmas fűzfa nőtt.8 A város csőszöket is kénytelen volt alkalmazni, mivel a kitermelt fát gyakran megdézsmálták.9

A faanyag mellett a szigetben növő fű is jelentős értéket képviselt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a jónéhányszor alkalmazott gyakorlat, mely szerint a Kis-Tisza-szigetet a többi ártéri területtel ellentétben nem osztották ki a lakosság között, hanem a szénát város vagy a jószágtartó gazdaságok bikái számára hagyták téli táplálékul.10 A szigetet az Alsó- és Felsőréthez hasonlóan egy küldöttség vagy a Pusztabíró vizsgálta meg, majd jelentést tett a tanácsnak arról, hogy milyen minőségű és mennyiségű termésre lehet számítani, illetve az adott területet kaszálóként vagy legelő­ként célszerű-e hasznosítani. A város a szigetben termett füvet rendszerint a szentesiekkel kaszáltatta, akik a széna felét kapták munkájuk fejében, míg a másik részt a vállalkozóknak a város kertjébe kellett hordaniuk. A Tisza szabályozása után a folyó hullámterébe eső területeket, amelyeket a forrá­sok egységesen külső ártérnek neveznek, a város 1865-ben osztotta ki a vagyonosabb szentesiek között. A Kis-Tisza-szigeten ártéri illetményt nyert birtokosok névsora sajnos nem maradt fenn, de 1876-ban készült egy összeírás, mely szerint a szigetben 154 birtokos volt, akik összesen 36 kat. holdnyi területet birtokoltak. Az 1866-ban és az 1884-ben készült kataszteri felmérések is azt tanúsítják, hogy a Kis-Tisza-szigetet a kaszálórétként hasznosították. A széna betakarítása után a területeket őszi legeltetésre haszonbérbe adták, melynek bevételét a tulajdonosok között osztották szét.

Az állattartás a XX. században is jelen volt a Kis-Tisza-sziget gazdálkodásában. A Gólya család szigeti birtokain jelentős számú jószágot (marha, juh) nevelt.11 A szigetben kaszált széna mellett a gyékény illetve a nádtermés is fontos bevételi forrásnak minősült.12 A város a nádat és a gyékényt napszámosokkal vágatta, de volt, amikor felébe, harmadába, ötödébe adta ki a szentesieknek. A XIX. század közepén a Kis-Tiszából jelentős mennyiségű homokot termeltek ki, amit a városban folyó építkezéseknél használtak.13 A múltban a vizsgált területen a halászat is jelen volt. A Kis-Tisza-szigeten a XIX. században 15 halászkunyhó működött.14

A Kis-Tisza- sziget gazdálkodásában a XIX-XX. század fordulóján jelentős változások következtek be. A szentesi szőlőkben a filoxéra által végzett pusztítás hatására a homokos talajú ártéri területeken nagyszabású szőlőtelepítések kezdődtek. Az 1908-as kataszteri birtokvázlatok térképlapjai szerint ekkorra a sziget nagy részén már szőlőskertek díszlettek. 15 A Kis-Tisza-szigetben a szőlőket főként a magasabban fekvő, partmenti homokos talajú területekre igyekeztek telepíteni. Ennek az a magyarázata, hogy az áradás ezekről a részekről vonul vissza először és a víz nem melegszik rá a tőkékre, ami könnyen vezethet a szőlő kipusztulásához. Az alacsonyabb fekvésű, kötöttebb talajú területeket, ahol a víz tovább áll, főként szántóföldként használják. Ezekre a földekre a kukoricát vetnek, ami a zöldár levonulása után is beérik. A szentesi ártéri szőlőskertek fajtaállományát vizsgálva azonnal szembeötlik a csemegeszőlők meghatározó jellege. Ebből következik, hogy a bortermelés a régmúltban és manapság is csak másodlagos szerephez jutott. A csemegefajták közül a saszla a legelterjedtebb. Kisebb számban megtalálható még a delaváré, az izabella, a kövidinka és az otelló. A szigetben néhány száz négyszögölnyi területtel rendelkező gazdák számára a csemegeszőlő fontos bevételi forrást jelentett. A termést elsősorban a szentesi piacon értékesítették, Orosházára, Szegedre, Pestre is elhordták. Az 1930-as évek közepén még Németországba is eljutott a szentesi csemegeszőlő.

 

1. kép: Szőlőskertek a Kis-Tisza-szigeten

 

Lábjegyzetek:

  1. „Itten Improtholáltatik, hogy az 1803d'kEsztendöbeli Június Holnapban az Alsó, Felső és Belső rétek Szentes várossá Lakosainak, kivévén azoknak, akiknek Két Forint Portiojok nem volt, más fel Kerék fordulattal 70 öles nyilasok osztattak, volt pedig contributio ezen Esztendőben in Sma 24000 Rfa Rét pedig meg tilalmaztatott egészen a Kurtzaig az alsó réten a felső réten pedig a Gatik, de valóságos nyilasok maid a Téré vizig osztattak, a Téré vízitől a Kurtzaig jobbittások osztattak, ugy Szintén a Szent Illona Szigetté is jobbittásokh adatott, és ekkor kezdődött a Rét osztás az 3 Tizeden Die 2" Augl. 803 osztattak az Külső rétek az Földel Biró Gazdákh úgymint a Tehenes, Bücsér és az Etseri rét egy Kerékfordulattal minden forint utánn, 54 öles hoszuságu nyilasok, és ekkor kezdődött a 4dlkTizeden az osztás." Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Hóklevéltára( a továbbiakban: CsML. SzF) V.A. 102. a. 2. Szentes Város tanácsának jegyzökönyve (a továbbiakban:Tjgyk.)   1803. 23.
  2. Oroszi Miklós 1871.5.
  3. Galgóczi Károly 1855-ben megjelent mezőgazdasági statisztikájában a város gazdálkodásának bemutatása során külön kiemelte az erdők hiányát: „ Erdő a határban nincs, a mi csekély füzesek vannak, ezek kevés fát szolgáltatnak. Tüzelő és szerszámfát a lakosság a Körözsön Biharmegyéből szállítva kap, - az épületfát pedig Szolnokból a Tiszán leeresztve." Galgóczy Károly 1855. 421.
  4. CsML. SzF IV.A. 4.8. Csongrád Vármegye Árvaszékének iratai, (a továbbiakban: Cs. Vm. Árv. ír.)   A Károlyi árvák vagyonának összeírása (a továbbiakban A Károlyi árv. vagy. öí.) 1808.
  5. CsML SzF. IV.A.4.11. Cs. Vm. Árv ir. A Károlyi árv. vagy. öí. 1814.
  6. CsMLSzF.V.B.145.a.ll.Tjgyk.  1856dec. 26. 1123.
  7. CsML SzF. V.A.102.a. 23. Tjgyk. 1848. jan. 22. 620, 621, 622.
  8. CsML SzF. V.B.145.a.ll. Tjgyk. 1856. nov. 29. 1119.
  9. " Nagy József Tanátsnok Úr és a V gazda jelentik, hogy a Tisza szigetbe Kazalokba öszverakott rözsék közül egészben tsak 2 kazal van, a többi vagy felig vagy egésszen a fenekéig el van hordva,- melly rözsik eránt megkérdezett Ök József Vízi Molnár azt mondta: hogy a' Csőszök a Szigetet egyszer sem kerülték, a rozsét az hordta, aki akarta a pusztabíró továbbá azt állítja: hogy ö látta midőn Molnár Tamás a rozsét hajon hozta hazafelé, de pusztították azt, a város kaszássai is. Jelentő Küldöttség odautasitatik hogy az elhordott rözsének árát, vagyis a kárnak mennyiségét ki mutassa-további rendelésig a fűzfa Csőszök bérének kifizetése felfüggesztetvén."
  10. "A város közös rétje mimódon leendő elosztása tanátskozás alá vétetvén úgy a Tisza-szigetjén való fű levágattása. A Rétek felöl az Uradalmi Tisztségnél jelentés tétetvén a' Bikák számára  való fűnek levágattására az egész Községet kihíresztelés által,   olly     módon felszollitani, hogy még a' a Bikák számára szolgáló rétek fel nem takaritattnak, addig a több réteknek osztása nem kezdődik." CsML SzF. V.B. 102.a.6. Tjgyk. 1830. szept. 21. 348.
  11. Valószínűleg innen származhat a családfő Tehenes ragadványneve.
  12. CsML SzF. V.B.145.a. 4. Tjgyk. 1851. szept. 15. 1757
  13. ,Miután az építéshez jó, és szükséges homokot leginkább és majd nme kizárólag kiapadtával a kis Tiszából hordani lehetne tsak, jelen apadást használva öszvesen mint egy 4000 véka homok alkudt bér mellett hordattasson be." CsML SzF. V.A.102.a.23. Tjgyk. 1848. febr. 5. 698.
  14. Nyíri Antal 1948.26.
  15. CsML SzF. Szentes Város kataszteri térképei. 32. 119.

 

IRODALOM:

Andrásfalvy Bertalan: 1975 Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya me­gyében az ármentesítés befejezéséig. Szekszárd

Bellon Tibor: 1991 Ártéri gazdálkodás a Tisza mentén a XVIII-XIX. században. AJ,:. földi Társadalom VIII. 109-124.

Dóka Klára: 1982 Gazdálkodás a Tisza árterein a XIX. század első felében. Agrár­történeti Szemle. XXIV. 3-4. 277-303.

Galgóczy Károly: 1855 Magyarország-, a Szerbvajdaság s Temesi Bánság mezőgazdasági statisztikája. Pest

Nyíri Antal: 1948 A kihaló szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványai. Szeged

Oroszi Miklós: 1871 Mezőgazdászat,  gyümölcstenyésztés  és  községi élet közlönye. Szeged

 

  
Előző fejezet Következő fejezet