Előző fejezet Következő fejezet

IFJ. LELE JÓZSEF: Vihar elleni harangozási szokások Zákányszéken

 

Bálint Sándor írja (B. S.: Harang, harangozás. In: A szögedi nemzet. Szeged, 1980. 329.): „A sokszor személynek érzett, szentekről elnevezett, föl is szentelt harang a közismert középkori szólás szerint hívja az élőket, siratja a holtakat, megtöri a villámokat. (...) A pusztító égiháború, jégeső eloszlatására, messzire űzésére valamikor bent a Városban is meghúzták a harangokat. Amint mondogatták: vihar elé harangoztak. A harangozó 1723-ban szövegezett hatósági esküjében ünnepélyesen kötelezte magát, hogy »háborgó fólhők alkalmatosságávak mindig harangoz." Ilyen tanyai harangoknál nem volt.

A harangok mellé kis bódét emeltek, mely alól húzta a kötelet a harangozó esős időben. Amíg a szőlőhegyekben fogadott csőszök, addig a tanyai iskoláknál helyenként a tanítók harangoztak, amiért ajándékot kaptak a környék tanyás gazdáitól.

Ugyanő a Szegedi Szótárban - érdekes módon - külön szócikkben nem foglalkozik a viharharangozással. Szól viszont a haranglábról: szabadon álló harang számára emelt faállvány. Jelzi a harang szentelés szokását is. A szőlőhegyektől is szól: „...szőlővel betelepített homok. Kiemelkedése nincs. ... Amely részen régi szőlők vannak, azt hegynek nevezik. Az ilyen hegy, első, olykor még a 18. században élt gazdájáról, betelepítőjéről van elnevezve." (Szegedi szótár. Bp. 1957. II. 587.)

Nem tudhatjuk, mi az oka annak, hogy ugyanő a hegygazdáxöl és a hegygazdaságokról nem szól. Annak ellenére sem, hogy a legidősebb tanyaiak napi szóhasználatában ma is megtalálhatóak.

A szegedi tanyavilágban telepített szőlöhögyek mindegyikében volt csőszház, egyike-másikában nem is egy. A csőszház mellett keresztet, illetve viharharangot állítottak a högygazdák.

Hasonlóképpen volt ez a tanyai iskoláknál is. Lakótanya udvarába csak 1950 után kerültek harangok és keresztek, amikor a högygazdaságok megszűntek, majd akkor lett véglegesen a múlté a csőszködés és a harangozás, amikor a sok kisgazdasági szőlő tőkéket kiverték (kiásták).

Nemrég egy zákányszéki viharharangozásról és a közben mondott imádkozásról szóló följegyzés akadt a kezembe, amelyen boldogult Varga Ferenc domaszéki plébános és Grynaeus Tamás vallásos népéletkutatók gyűjtése olvasható. A gyűjtést Zákányszéken végezték 1975-ben „énekös" Makra Ferenc búcsúvezetőnél, aki Lengyelkápolnán (a mai Zákányszéken) született 1918-ban.

 

1. kép. Alsótanyai szőlőcsősz háza, előtte kereszt és viharharang. Mellette bódé, ahova esős időben a harangozó beállt. 1960-ig ilyenek voltak Lengyelkápolnán a szőlőhegyekben is.

 

Mivel napjainkban erősen fogynak a viharharangozók, akik archaikus imádságokat mondanak harangozás közben, s a szőlőhögy-csőszség is a múlté már, érdemesnek vélem a kiveszőben lévő foglalkozást megörökíteni: feltárni és előadni. (Az alábbiakban először az előadó-szerző Varga Ferenc plébános és Grynaeus Tamás gyűjtéséről készült följegyzést, majd Makra Ferenc özvegyénél készült saját gyűjtését közli, idézi. - Szerkesztői megjegyzés.)

 

A harangozás

„Először is mondtam: Uram Jézus segíjj. Aztán elkezdtem, hogy az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek. De Ament-t nem mondtam. Itten nem köllött mondani. Aztán a fölleg felé fordulva is körösztöt vetöttem magamra és a föllegre is. Ahogy hozzáláttam a harangozásnak, elkezdtem a Miatyánkot, majd az Úrangyalát, majd pedig a Szentháromság olvasót. Mivel igencsak hosszút köllött harangozni, kötél húzigálás közben elmondtam áztat, hogy Szent János, Szent Péter és Szent Pál apostolok, Illés próféta, Szent Mihály főangyal, lögyetök az Úr Jézus Krisztus előtt kegyes közbenjárók és szószolónk, hogy a mostan támadt égiháborúnak méltóztassék az Úr Jézus Krisztus parancsolni, hogy mögcsöndesöggyenek és elszéjelöggyék.

0 Szentlélök Úristen, ki pünkösd napján nagy zúgással, tüzes lánggal szállt alá, sem házban, sem erdőben, sem mezőben kárt nem tevéi, kérlek téged tartsd meg a te istenségednek jósága által a mi házainkat, mi magunkat, jószágainkat, gabonáinkat, szőleinket, kertjeinket, mindennemű vetéseinket, hogy a káros zápor és kőesőtől, tűzesőtől, mennydörgéstől és háborgó förgetegnek veszedelmétől szabadon, csöndesen és békességben szüntelenül mögmaradhassunk. Itten a felhő felé fordulva vetöttem rá mögén körösztöt és eztet mondtam: Oszlassa el az Atyaisten, Oszlassa el a Fiúisten, Oszlassa el a Szentlélök Úristen. Ezután a föllegöket kerekítve ezt mondom: Környéközzön mög az Atyaisten, Környéközzön mög a Fiúisten, Környéközzön mög a Szentlélök Úristen. Innen aztán nagyon gyorsan mondom: tíz, kilenc, nyóc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, égy, semmi. Múlassa el az Úrjézus ezen ártalmatlan felhőket, hogy nekünk né árthasson, a mi Urunk Jézus Krisztus által. De Áment itt se szabadott mondani. Ha a föllegök nem akarnak elmönni, kezdőm újra elölről és addig mondom, amöddig a harangozás, mög az imám el nem űzi."

Arra kérdésre, hogy a vihar elűzésére alkalmas imá(ka)t kitől tanulta, Makra Ferenc azt felelte: szüleitől.

Makra Ferenc (1918-1987) özvegye Tóth Mária (sz. 1925.) ma is abban a tanyában él, amely mellett akácosok között áll a falábakon lévő, deszka és bádogtető alatti szép hangú harang. Nem volt nehéz megtalálni a tanyát. Csak így kerestük: az énekös Makra Ferencné (itten Zákányszéken Makra Ferkóné), és máris mondták, merre menjünk. Velem jött a szintén odavaló születésű Kissné Börcsök Rozália, aki szintén, mint Makráék - lánykorában a Szögihegyben lakott szüleivel és testvéreivel.

„Az én uram mán gyerök korában is olyan gyönge, olyan betegös vót. A szüleivel együtt nagyon vallásosán éltek. Nem vótak gazdagok. Olyan közepes szerű család vótak. Eztet a részt itten úgy hívták, hogy Szögihögy. Nem messze innen vót a Papphögy, benne egy csőszház. Az mellett vót az Ábrahám Gatya István és Farkas Kiskos Ferenc tanyája, ottan állították a szőlős gazdák eztet a harangot. Itt bizonyára hallotta szép hangját Tömörkény István is, mert itt volt nem messze a tanyája. Nem tudom, hogy hítták azt, aki harangozott, mink csak úgy tudtuk, hogyhát Kacska kezű Ilka. Aztán attúl az Erdélyi Feri bácsi vötte át a harangozást, az'égy első világháborús rokkant idős bácsi vót. Ő harangozott aztán. Az uramtúl hallottam, hogyhát azt a harangot negyven gazda vötte, akiknek itten vótak szőleik. És azt is mondta az uram, hogy azt a harangot két hivatalis embör jelenlétibe átadta az ű édösapjának és a Csóti Ferencnek. így lőtt a harang Makra Ferencé és Csóti Ferencé, de hogy arrúl papír készült vóna, nem tudok. Mindön esetre a harangot 1963-ban áthozták ide, azóta itt van."

 

2. kép. Énekös Makra Ferencné harangja, előtte Makra Ferencné

 

Ugyanerről az időről Varga Ferencnek és Grynaeus Tamásnak mondotta Makra Ferenc: „Én betegös embör vagyok, én nem vállaltam. Mármint a harangozást egyedül. Még akkor se, ha egészségös lönnék. Hátha én emék Szentkútra, vagy lakodalomba mennék, akkor sem harangozhatok, ha jön egy vihar. Két embör mellém állt, mögértötték, hogy én magam semmiképpen se vállalom a harangozást. így aztán a Csúcs Ferenc harangozott sokszor."

Makra Ferenc olykor mégis harangozott. Oka volt, hogy a másik ember Csóti Ferenc nemsokára meghalt, és mivel a harang már a Makra portán állott, nem is volt más választása.

 

3. kép. Balról: Énekös Makra Ferenc

 

Makra Ferenc 1949-ben nősült meg. A harangozásért a högybéli gazdáktól már nemigen kapott semmit - se terményt, se pénzt - mert a téeszesítés szele itt is rombolt. Inkább „böcsületbűl" harangozott. Nyáron reggel ötkor húzta a kötelet, télidőn hatkor. Délben megint, majd nyári estén nyolckor, télen hétkor harangozott. „Amikor az uram lébetegödött, amíg Csóti Ferenc élt, addig ő segítött a harangozásban. De amikor az uram 1987-ben möghalt, attól fogva nem szól a harang."

Pedig minden bizonnyal szükség volna rá, még akkor is, ha közel van a falu, amelynek harangjai idehallatszanak.

„Három versöt húzott az uram röggel, délben és este is. De harangozott, csöndített akkor is, ha valaki a Szögi-högyben möghalt. Akár gyerök, akár felnőtt volt is a halott, egy hosszú verset húzott. Ilyenkor errűl is, arrúl is szaladtak: Ki halt mög? Röggel, délben és este, amíg harangozott, közben elvégezte az Úrangyala imát, mert hát a harangszó is arra szólt.

Pontos időben harangozott, mert a rádióhoz igazította az órát, napjába többször is ellenőrizgette.

Ha tűz vót, akkor nem vót köteles kongatni. Annál inkább köllött, amikor nagy borulás, jégfelhő gyütt. Hozzáfogott, amikor mán látta, hogy veszélyösen közelödik, aztán addig húzta, ameddig széjjel nem harangozta. Vót, hogy egy órahosszat is. Akkor nagyon elfáradt. „Pedig amikor mán rágyütt a húzás nyitjára, nem vót nehéz a húzása, de hát ü betegös, gyönge embör vót mindég..."

Amíg harangozott, végig imádkozott. Nem csak azt, amelyet Grynaeus Tamás és Varga Ferenc tőle 1975-ben lejegyzett. Ehhez volt néki egy régi imádságos és énekes könyve: az „ARANYKORONA". Igaz Isten szeretetnek harmatjából növekedett drága kövekkel kirakott Aranykorona. Azaz külön-különféle válogatott ájtatos szép imádságokból, lelki fohászokból, elmélkedésekből, dicséretekből és szívbéli indulatokból mintegy mennyei világossággal ragyogó, Istenhez ébresztő drágakövekkel formáltatott és készíttetett imádságos és énekeskönyv, katolikus híveknek buzgó leikük javára a jó pályafutásért a korona végleges elnyerése szorgalmatos munkájával szerzett.

Tekintetes és Nagyságos Óváry Szentmiklósy báró Pongrácz Eszter; Néhai Tekintetes Nemzetes és Vitézlő Apponyi Miklós úr meghagyott özvegye.

Harmincnyolcadik, az egyházmegyei hatóság jóváhagyásával ellátott képes kiadás.

Kiadó: Rózsa Kálmán és neje, Budapest, 1911. Szentkirályi ucca 30."

A könyvben a korra, de főként az 1800-as évekre oly jellemző ponyva­imák és -énekek olvashatók, amelyekből Makra Ferenc sokat kívülről tudott. Érthető, hiszen ez a könyv volt mindennapos, olykor sötétedésig tartó olvasmánya. Makra Ferencné szerint ezt a könyvet férje nagyszülei is használták, amikor Ferenc még nem volt harangozó és búcsúvezető.

Hasonló, pár oldalas ponyvaimát láttam Bálint Sándor hagyatékában, amelyeket régi búcsújáró helyeken lehetett kapni.

Ebben az ima és énekeskönyvben, amelyet Makra Ferencné megőrzött, található: „A Szentháromsághoz hathatós ima égiháború idején. Ó Szentlélekkel telt Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek Isten, ki erős Isten vagy, óh mennyei Atya Isten, ki vagy villámlásban és mennydörgésben, minden kár nélkül a sinai hegyre szállani méltóztattál, engedd a te isteni erőd által, engedd, hogy ezen égi háború se nekünk, se jószágunknak ne ártson. Óh, ki a szeleknek és az égiháborúknak parancsoltál, a tenger habjait megcsillapítottad, kérlek, a mostan támadott égiháborúknak méltóztassál parancsolni, hogy csendesedjék.

Ó Szentlélek Úristen, ki pünkösd napján nagy zúgással és tüzes lánggal szálltai alá, sem házban, sem erdőkben, sem mezőkben kárt nem tevéi, könyörülj mirajtunk. Kérlek téged, tartsd meg a te istenségednek jósága által a mi házainkat, szőleinket, mezeinket, és minden jószágainkat. Ó Isten, a tehozzád kiáltóknak könyörgéseit hallgasd meg, és alázatos könyörgésünkre adj nekünk tiszta időt, hogy is ostorozhassunk bűneinkért a te irgalmassá-god által kegyelmességedet érezzük. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen."

Azt mondta Makra Ferenc, hogy a vihar ellen való imádkozások után nem szabad Ament mondani. így hallotta valakitől, mivel, ha mondja, imáinak nem lesz foganatja. Vagyis, nem oszlanak el a gonosz, ártó vihar-és jégfelhők. A könyvből átvett imákban ezt nem érzékelhetjük, hiszen mindnek a végén van Ámen. Itt úgy látszik egy babonás hiedelem férkőzött a hit-imához, amit a laikus népi imádkozok gondolkodás nélkül betartottak. Mert hogy egynémelyikükben éppen így, Ámen nélkül erősödött az ima ereje, s ha a felhő elűzetett, csak és kizárólag az Ámen nélküli ima erejét vélte benne fölfedezni.

Egy másik ima a Gonosz felhők ellen való: „Uram Jézus Krisztus, ki a mennyet és a földet teremtetted, ki a Jordán vizét megáldottad és őbenne megkeresztelkedtél, a keresztfán függvén minket megváltottál, és a te szent Lelkedet az Atya Istennek ajánlád, kérlek áldd meg és a szent kereszt jegyével jegyezd meg a felhőket, melyeket most szemeimmel látok. És ott látlak Téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében (ezt követően a felhő felé fordulva): Oszlasson el téged az Atya, Oszlasson el téged a Fiú, Oszlasson el téged a Szentlélek. (Közben a felhőre kell keresztet „írni", vetni. Volt, aki ezt sütőla­páttal, mások piszkafával, azaz, korábban tűzbe tett fával tették. Ezután -szintén keresztvetés közben mondották: Környékezzen meg téged az Atya, Környékezzen meg téged a Fiú, Környékezzen meg téged a Szentlélek; Ront­son meg téged az Atya, Rontson meg téged a Fiú, Rontson meg téged a Szentlélek Isten. És az imádkozó most magára is keresztet vetve mondja: Az Atyának és Fiúnak és Szentlélek úr Istennek nevében. Ámen.

Közben szól a viharharang most is, s ha ezen imáknak nincsen hatása, a harangozó hozzáfogott az olvasók mondásához. Örvendetes, Dicsőséges, Fájdalmas, illetve itt Zákányszéken a Szentháromsághoz könyörgőt is elmondta Makra Ferenc.

Ha a felhő nem tágított, hozzáfogott a Litánia égiháború ellen való könyörgéshez, amit, mint a többi imádságot, Makra Ferenc könyv nélkül is tudott már. A könyvet, vagy azt a füzetet, amelybe átmásolta a néki tetsző imákat, s amelyeken itt-ott kisebb változtatásokat tett, mert megérezte, hogy a régies fogalmazással birkóznia kell - már nem tartotta állandóan a zsebében. Imáit harangozáskor hangosan mondotta.

A búcsúvezető Makra Ferenc ragadványneve énekös. Ez viszont egyértelműen a búcsúvezető tisztére utalt. Az 1960-as évek derekától kezdte a búcsúra menők szervezését Zákányszéken. A templomban gyülekeztek. Két fehér alapú - egyiken Jézus Szíve, a másikon Mária Szíve kép volt - lobogóval és a búcsúkereszttel indultak és érkeztek a közeli Bordányba, Szeged Alsóvárosba a Havibúcsúra, Petőfiszállásra (volt Ferencszállás, majd Pálosszentkút), később a tápai, a dorozsmai búcsúkra. Ezen alkalmakra is szép imákat és énekeket válogatott csokorba Makra Ferenc, olyanokat, amelyeket már a nagyszülei is ismertek.

Makra Ferenc nem csak szülőhelyén szervezte a búcsús meneteket. Az 1990-es évek legelején Mórahalmon gyűjtöttem a készülő falumonográfia hitélet-anyagát. Ott hallottam először az ő nevét. Sokan emlegették őt, mint búcsúvezetőt. Elmondták, hogy egy ízben, amikor az alsóvárosi búcsúra menőket szervezte, már nagyon figyelték őt, és féltve figyelmeztették az ottani hívek, ne menjenek, mert a rendőrség úgyis szétkergeti őket. Makra Ferenc azt felelte: Nem baj, ha szétkergetnek a faluban, találkozzunk a Lázár iskolánál ismét, de a búcsúra menni kell, hiszen vár bennünket a Napbaöltözött Asszony, a Havi Boldogasszony. És úgy lett. A rendőrök felszólítására szétszéledtek, de a Zákányszék felé vezető út melletti Lázár iskolánál találkoztak, ahonnan már imákkal és énekekkel mentek és érkeztek Zákányszékre.

Makra Ferenc ugyanis úgy intézte, hogy a mórahalmiakkal együtt ment Zákányszékre. A falu (Zákányszék) határában, a Kupec keresztnél talál­koztak a Bordányból, illetve Rúzsáról jövő kereszttel, és innen együtt haladtak Domaszék felé. A zöldfási templomnál csatlakoztak hozzájuk a domaszékiek, a Belső- és Külső-Feketeszéliek. Ily módon a tömeggé duz­zadt menetben több helység búcsúsai haladtak együtt. Általában azokat az imákat és énekeket mondták mind, amelyeket Makra Ferenc kezdett el. Néha azonban egyik-másik falu hívői a magukét is mondották, ami nem csinált hangzavart, mert csöndesen imádkoztak, énekeltek.

Ezekre a búcsúutakra Makra Ferenc is vitt magával napi kosztot. Éppen úgy, mint a többiek, akik bár otthon reggeliztek, de ebédre és uzsonnára valót (kenyeret, szalonnát, kolbászt, almát, némelyek egy-egy üveg bort) tettek szatyorba, és azt kendővel kötötték a nyakukba. Alsóvárosra és Petőfiszállásra egy lovaskocsi kísérte őket, amelyre a kisgyermekek és a fájós lábúak ülhettek föl, de némelyek a kosztos batyut és a vizet is föltehették. A köves úton mentek. Nem „vágták le" a kanyarokat, nem mentek dülőutakon, mert ott nehéz volt a járás a homokban. Inkább kerültek.

Út menti kereszteknél megálltak egy kis időre: köszöntő imára, -énekre. A Városhoz közeli Papp István keresztnél megálltak, megigazították magukon a ruhát, kendőt, sokan faltak egy párat, kortyoltak a vízből - mások a borosüvegből - és máris mentek, hogy a reggel nyolcas misére beköszöntő énekkel vonulhassanak be az alsóvárosi templomba. így történt ez, amikor Petőfiszállásra, vagy más település búcsújára mentek. A közelebbi búcsúkra minden tanyaközpont, majd az abból kinőtt falu hívői maguk mentek a saját keresztjük alatt. Ilyenkor Makra Ferenc csak a zákányszékiekkel volt.

„Anyukámtól hallottam - mondta Kissné Börcsök Rozália zákányszéki születésű asszony (sz.: 1955) -, hogy Feri bácsival mentek a domaszéki Tüdő köröszthöz is, ahun búcsúmise is volt. Ott Feri bácsi a fűre terítötte a zsebkendőjét. Rátett valamennyi pénzt és kérte a búcsúsokat, ők is tegyenek oda annyit, amennyit tudnak, és a pénzen megújíttatja a nagyon rossz állapotban lévő Tüdő Vince körösztöt. És mögcsináltatta."

Az egykori Lengyelkápolna határában volt a Lengyel-högy, a Battancs-högy, a Sebők-högy, a Jakab-högy, a Doma-högy, a Csontos-högy - emlí­tette Bozsó István, Szabó István és Gárgyán István. A már említett Szögi-hegybeli harang és harangozó mellé most a Vas-högyben hajdan álló harangról és az ottani harangozó juttatásairól szólunk.

 

Vas-högy harang

Zákányszék alsón a Vass-högyben is volt szőlőhögybeli csőszház. Előtte akác oszlopokra zsindelytetőt szerkesztettek, amely alatt kis harangot húzott az itteni szőlősgazdák által választott Gyuris Imre. Ezt a harangot az itteni högygazdák vették, ők is állíttatták föl, mint ahogyan a mellette lévő ke­resztet is. Sajnos, sem a Makra Ferenc udvarán levőről, sem a Vass-högy­ben lévő harangról írásos emlék nem maradt fönn.

A Vasshögy-béli harangról ma már csak Horváth Józsefné Nógrádi Piroska (1921) bír adatokkal:

„Ősszel, szüret után volt a csősz fogadás, úgy november végén. Összegyüttek a gazdák a csőszház előtt, aztán kimondták, hogy mátul Gyuris Imre az itteni csősz. Nem volt semmi féle papiros, csak a kézfogás és a becsületszó. A csősznek nem lehetett se szőleje, se legelő jószága. Feleségi­vei lakott a szoba-konyhás, kamrás házban. Napjában háromszor is kerülnie kellett, főként szőlőéréskor éjjel is. Egy husángot vitt magával, kutyája nem volt neki. A gazdák maguk közt megegyeztek, ki mikor néz rá a csőszre, jól végzi-e a dolgát. Azok meg vigyáztak az állásukra és a becsületükre

 

4. kép. A Vass-högyi harang, amely most az Ábrahám (Urbán) tanyán áll, mellette Ábrahám Urbán Károly áll.

 

A csőszfogadást mindég összekötötték egy jó birkapaprikásos közös ebéddel, amire bort ittak vagy ásottkút vizet."

1946-ban, amikor Gyuris Imrét szőlőcsősznek megválasztották, a Vass-högy högygazdái Bozóki János, Cziczelszki István, Vass Antal és Horváth István voltak. Ez a högyközség csakúgy, mint a többi, 1950-ig működött, mert azt követően megtörtént a táblásítás. A Vasshögy-beli gazdák egymás között és a csősszel egyeztek meg a tagonkénti ellenszolgáltatásban, amit terményben rendeztek le. Egy-egy gazda (negyvenen voltak) 50 kiló rozsot, két kéve rőzsét adott cséplés, illetve metszés után, de megválthatták a gabo­na értékét szalonnával, vagy más húsfélékkel, étkezési olajjal is. A csősz az őrzésért kevés pénzt is kapott. Elsődleges dolga mindenkor a szőlőőrzés volt, de napi dolgai közé tartozott a déli harangozás és a vihar elleni harangozás.

„Szőlőcsősznek-harangozónak szögény embörök jelöntköztek. Itten negyvenhatban Gyuris Imre mellé más nem tartott igényt az állásra. Imre bácsi kötelezően az Úrangyalára (röggel, délben és este) és akkor harangozott, ha föllegöt látott közelönni. Arról nem hallottam, hogy Imre bácsi olyan szorgalmasan imádkozgatott volna, mint Makra Ferkó. És hát Imre bácsi se harangozott, ha halott volt, sem pedig temetés idején. Arra a kápolna harangja szolgált."

1950-ben megszűntek tehát a högygazdaságok. Vége lett a szőlőhögy-világnak, ami miatt a Vass-högy csőszének az állása is megszűnt. Ekkor Urbán Árpád vállalta a harangozást, mely vállalását követően apja, Urbán Vince tanyájának udvarára vitték át a harangot. Ott áll ma is, de a keresztet nem merték már felállítani.

A zákányszéki határban már nem szólnak sem a tanyai viharharangok, de mégcsak a temploméi sem, ha „gonosz felhők" jönnek a falu felé. Csupán néhány idős asszony gyújt János-napi gyertyát, s mellette mond olvasóimát.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet