| |
SOMOGYI Péter
Jelenleg az avar kori bizánci érmek leletkatalógusán dolgozom. Mivel a felvett és újból meghatározott teljes éremanyag kiadása bizonyára éveket vesz igénybe, úgy gondoltam, hogy hasznos lenne, ha a fülkesírokról rendezett szegedi konferencián legalább a biztosan, illetve feltehetőleg fülkesíros temetkezésekből származó bizánci érmeket ismertetném.1 Annak ellenére, hogy előkerülésük óta ezeket az érmeket — az egy közöletlen solidus kivételével — többen és többször is tárgyalták,2 meghatározásuk körül mégis sok a bizonytalanság, a pontatlanság, ami sajnos az avar kori bizánci éremleletek nagy részére általában is érvényes. Egy okkal több, hamar az avar kori fülkesírokról folyik eszmecsere, akkor a keltezésükben fontos szerepet játszó bizánci érmek numizmatikai adatai rendben legyenek.
A továbbiakban hat temetkezésből előkerült négy, eredeti bizánci solidusról, egy utánveretről és egy lenyomatról lesz szó, melyeket a lelőhelyek sorrendjében ismertetek. Mivel célom a hat temetkezés
érmekkel való közvetlen, illetve általuk magának a szokásnak a közvetett keltezése, most csak az érmek e szempontból szükséges adatait ismertetem: a pénzek típusát és a típusok kibocsátási idejét Wolfgang Hahn bizánci éremhatározója alapján (HAHN 1973-81, a továbbiakban MB). Az érmek teljes numizmatikai leírása az előkészületben levő éremkatalógusban kerül közlésre. A lelőkörülményekre, egyéb leletekre, sírmellékletekre3 csak annyiban térek ki, ameny-nyiben ezek valamelyike lényegesen módosítja az érmeken alapuló keltezést.
1. Deszk-G/Klárafaha-Kukutyin, 30. sír. Nő. Vékony, kerek aranylapocska, egy „bizánci érem" lenyomatával, a medencén. Szív alakú, vékony aranylemezek a medence körül. Az kétségtelen, hogy az aranylemezke pénzt utánoz, de a lemez sírban való helyzete alapján nem egyértelmű, hogy ez a pénzpótlék obulusként került-e a sírba, vagy mint a szív alakú aranylemezek, ruhadíszként szolgált-e? A bizánci érem kifejezést azért tettem idézőjelbe, mert a pénzutánzat vizsgálata során kiderült, hogy itt egy bizánci solidus nyomán készült barbár után veret lenyomatáról (1. kép 1) van szó.4 Ez abból látható, hogy a lenyomaton a császár mellképe tükörképe az eredeti érmek előlapján megszokott ábrázolásnak, ami csak úgy jöhetett létre, ha már a lenyomathoz használt minta előlapja is tükrös volt Ilyenre pedig csak a bizánci pénzeket utánzó barbár készítmények között találunk példát, amikor az utánzatot készítő „mesterek" egy az egyben másolták a mintául szolgáló eredeti pénzt az utánveretek verőtöveinek vésésekor.5 Továbbá az olvashatatlan körirat és a császárkép durva kidolgozása is egyértelműen amellett szól, hogy ez a lenyomat nem eredeti solidusról készült Az avar kori éremutánzatok között ez az egyetlen ránk maradt lenyomat melyet egyszerű készítési módja miatt feltétlenül meg kell különböztetni a verőtövön készült, jóval nagyobb számban ismert utánveretektől, utánzatoktól.
A lenyomat rossz megtartása miatt csak annyit lehet megállapítani, hogy a felhasznált utánveret valószínűleg Focas (602-610) olyan solidusát követi, melyen az uralkodó fejékéről kétoldalt nem lógnak le csüngődíszek. Ilyen előlapú solidusokat (MIB 7, 9, 11) 603 végétől vertek, egészen Focas uralkodása végéig (610. október 5.).
2. Kiszombor-O 2. sir. Férfi. Focas (602-610) egy solidusa (1. kép 2 a-b) obulusként került a sírba. Erre egyértelműen utal az érem előkerülési helye: a koponyától jobbra. Ilyen típusú solidusokat (MIB 7) 603 végétől 607 augusztusáig vertek Konstantinápolyban.
3. Németszentpéter/Sinpetru German (Ro): Férfi. A jelenlegi is mereteink szerint magányos temetkezést csak részben sikerült megfigyelni és dokumentálni (DÖRNER 1961). A fejjel északnak eltemetett halott lábaitól viszonylag távol fellelt részleges lótemetkezés alapján Lőrinczy Gábor úgy véli, hogy itt egy nem megfigyelt fülkesírral van dolgunk (LŐRINCZY 1994,325).
Az érem átfúrt és kopott volta egyértelműen amellett szól, hogy eltemetése előtt hosszabb ideig csüngőként szolgált. Erre utal az érem sírban való helyzete is—a bal kulcscsont belső végén —, noha ez alapján az aranypénz obulusként való végső felhasználása is könnyen elképzelhető.
Az érem Heraclius (610-641) könnyű súlyú, 20 karátos solidusa (1. kép 3 a-b). Ezt a típust (MIB 65) 616-625 között verték Konstantinápolyban. Esetleg csak 620 tájától, az időszak második felétől, amennyiben az ennél a típusnál elsőként jelentkező hátlapi BOXX jegy — a hagyományos OBXX helyett — valóban időbeli egymásutániságot jelent.6
4. Szeged-Makkoserdő 24. sír. Férfi. A mellkas közepén talált érem II. Constans (641-668) 654-659 között, Konstantinápolyban veretett solidusa (MIB 26) (2. kép 1 a-b). Az általánosan elfogadott vélemény szerint az érem obulusként került a sírba.
5. Szegvár-Oromdülő 761. sír. Nő.7 A bordázott ezüstfüllel ellátott érem az áll alól, a nyak környékén került elő, gyöngyök társaságában. Eredeti felhasználásának megfelelően, gyöngysor függőjeként temették el tulajdonosával.
Az érem Heraclius császár(610-641) teljes súlyú solidusa (2. kép 2 a-b). Ezt a típust (MIB 11) 616-625 között verték Konstantinápolyban. Az érmen hosszabb használatra utaló kopásnyomok látszanak.
6. Szegvár-Sápoldal 1. sir. Férfi. Egyértelmű ásatási meg figyelések hiányában a sírgödör típusáról eltérnek a vélemények A fennmaradt ásatási dokumentáció alapos elemzése után Bóna István arra a következtetésre jutott, hogy a temetkezés, a korábban elterjedt véleményekkel szemben, nem fülkesír volt.8 A temetkezésről időközben előkerült ásatási fotók, a lelőhelyen végzett hitelesítő ásatás eredményei, valamint száznál több fülkesír feltárása során szerzett tapasztalata alapján Lőrinczy Gábor biztos benne, hogy Csallány Dezső eredeti meghatározása a fülkesírról helytálló volt.9 Anélkül, hogy ez állásfoglalás lenne, sőt éppen amiatt, mert ehhez a kérdéshez, megfelelő ismeretek híján, hozzászólni nem tudok, a sírban talált érmet bemutatom az avar kori fülkesírokból előkerült bizánci pénzek között. Az obulusként eltemetett — az állkapocs bal oldalán, a fogakon találták — verdefényes arany érem utánveret, melyet Mauricius Tiberius (582-602) solidusa után készítettek (2. kép 3 a-b). Ilyen típusú solidusokat (MIB 6) hosszabb ideig, 584-től 602-ig, a császár haláláig vertek Konstantinápolyban. A 18 éves emisszión belül csak a császárportré mérete jelent bizonyos egymásutániságot. A legkorábbi példányokon az uralkodót nagy fejjel ábrázolták, ami idővel közepes lesz, majd kimondottan kicsivé válik. Az átmenet folyamatos és ideje nem meghatározható. A szegvár-sápoldali utánveret Mauricius-portréja a közepes méretűek közé sorolható. Ez annyit mindenképpen jelent, hogy előképe semmi esetre sem tartozhatott a típus legkorábbi, még 584-ben vert példányai közé.
A bizánci solidusok többségére, így a konstantinápolyi veretekre is áll, hogy egy bizonyos császár uralkodásán belül való keltezésük csak típusok, un. emissziók alapján lehetséges, mivel a rézpénzekkel ellentétben ezeket csak ritkán látták el évre pontos, az uralkodási évek számán, vagy az indikción alapuló dátummal. Az egyes típusok „futamidejét" történeti adatok és numizmatikai meggondolások alapján lehet több-kevesebb pontossággal megállapítani. Attól függően, hogy az egyes uralkodók milyen sűrűn változtattak pénzeik külalakján, vannak hosszan élő és rövid, csupán néhány éven keresztül kibocsátott típusok. Ebből következik, hogy a solidusok típusának pontos meghatározása általában nem adhat egyetlen verési évet, amint ez a bizánci rézpénzek vagy az arab ezüstök és aranyak esetében megszokott.
Ennek ellenére igen lényeges, különösen a több évtizedig uralkodó császárok esetében, hogy amennyiben mód van rá, akkor az érmek közelebbi típusát is meghatározzuk. Egyáltalán nem mindegy, hogy pl. egy Heraclius (610-641) solidus melyik emisszióhoz tartozik. Ha ugyanis az érem közelebbi típusa egyáltalán nem ismert, akkor csak Heraclius uralkodását vehetjük alapul, amiből csak annyi következik, hogy a solidust a császár 42 éves uralma alatt bármelyik évben verhették. De ha az emisszió is meghatározható, akkor annak hosszától függően akár 4-re vagy akár 2-re is lecsökkenhet a lehetséges kibocsátási évek száma, illetve lényegesen megváltozhat a solidus verésére kapott kezdődátum. A példánál maradva: 610 helyett 626, illetve 637/38.
Közismert, hogy a leletösszefíiggésben előkerült érmek a jelenségek abszolút keltezéséhez csupán egyetlen biztos adatot nyújthatnak: megadják azt az évszámot aminél a régészeti jelenség, esetünkben egy-egy temetkezés, biztosan nem lehet korábbi. Ez az évszám, az ún. terminus post quern az évre pontosan nem keltezhető típusok esetében többféle módon definiálható:
1/ A terminus post quern legyen az emisszió kezdődátuma. Előnye, hogy biztosan és egyértelműen behatárolja a földbekerülés lehetséges legkorábbi időpontját, hátránya, hogy eltereli a figyelmet az emisszió hosszáról. Ez különösen a hosszú életű típusoknál torzíthatja el a valóságos időrendi viszonyokat, mivel a temetkezések tényleges korára túlságosan korai becslést ad.10
2/ A terminus post quern legyen az emisszió teljes ideje. Előnye, hogy az emisszió éveit nem sűríti össze egyetlen dátummá, figyelmeztetve, hogy már az érem verését sem lehet élesen behatárolni, következőleg a terminus post quern sem lehet egyértelmű. Hátránya, hogy a fix időpont helyetti hosz-szabb-rövidebb időszakaszokkal való keltezés köny-nyen félreérthető, illetve félremagyarázható.
3/ A terminus post quem legyen az emisszió idején belül kijelölt bizonyos év, vagy időszakasz. Alkalmazása csak akkor lehetséges, ha vannak olyan kiegészítő körülmények, melyek valószínűsítik, hogy az érmet inkább ekkor és nem az emisszió más éveiben verték. Hátránya, hogy az így kapott időpontról vagy időszakaszról csak mint valószínű vagy a legvalószínűbb terminus post quemről beszélhetünk, ami pedig törvényszerűen csökkenti az így nyert eredmény megbízhatóságát.
Mivel a Mauricius utánveret kivételével viszonylag rövid 4, 6 és 10 évig futó emissziókról van szó, a terminus post quemek meghatározásához az első, a klasszikus definíció minden további nélkül alkalmazható. Ez alapján a fulkesíros temetkezésekre a bennük lelt solidusok, illetve utánzataik alapján az alábbi időpontok adódnak: 584 — Szegvár-Sápoldal; 603 — Kiszombor-O, Deszk-G; 616 — Szegvár-Oromdűlő; 620 —Németszentpéter; 654 — Szeged-Makkoserdő.
De az így kapott évszámok értelmezéséhez néhány dolgot feltétlenül szem előtt kell tartani. Az nyilvánvaló, hogy az 584-es évszám, egyrészt az emisszió 18 éves futamideje miatt, másrészt, mert utánveretről van szó, nem értékelhető ugyanúgy mint a rövidebb emissziók kezdőéve. A 616-os és 620-as évek, történeti dátumok hiányában, a típusok relatív gyakorisága alapján becsült időhatárok, melyek nem lehetnek olyan pontosak, mint a történeti adatokon nyugvó 584-es, 603-as és 654-es évszámok. Továbbá biztosra vehető, hogy az először a 603-as év legvégén vert Focas solidusok legkorábban csak a következő, a 604-es évben juthattak az avarokhoz. Emiatt az ilyen típusú solidusok legkorábbi verési dátumból két temetkezésre is adódó 603-as terminus post quern minden további nélkül 604-re módosítható.
Ezek figyelembevételével a fülkesírok keltezéséről, illetve a sírforma használati idejéről a következőket lehet kijelenteni: amennyiben a szegvársápoldali 1. sír valóban fülkesír volt, akkor az érmes fülkesírok közül ezt a sírt áshatták meg a legkorábban, akár már az 584 utáni évek valamelyikében. Ez minden további nélkül lehetséges, de egyáltalán nem szükségszerű. A további két-két, legkorábban 604-től, illetve 616 körültői keltezhető fülkesíros temetkezés alapján — ha a vitatott szegvár-sápoldali sír solidusát figyelmen kívül is hagyjuk — a temetkezési forma létezése a 7. század első harmadában bizonyítottnak vehető. A szeged-makkoserdei solidus pedig egyértelműen jelzi a sírforma 654 utáni években való meglétét is. A pontosan meghatározott érmek kezdődátumából levezethető szigorú terminus post quemek alapján, ha többet nem is, de ennyit biztosan állíthatunk.
Mivel érmeink nem szórvány leletek, hanem temetkezésekből származnak, ezek pedig olyan korszak emlékei, melyről nem csak régészeti, hanem történeti ismereteink is vannak, meg lehet kísérelni, hogy az így tett időrendi megállapításokat a régészeti-történeti adatok bevonásával pontosítsuk. Az esetenként módosítható terminus post quemek kissé vagy akár lényegesen is jobban becsülhetik a temetkezések tényleges, de pontosan nem meghatározható időpontját. Minden ilyen további lépés gondos körültekintést és egyedi mérlegelést igényel, mert semmit sem ér az így nyert élesebb keltezés, közelebbi korbecslés, ha megbízhatósága kétes.11
Elöljáróban annyit okvetlenül meg kell jegyeznem, hogy jelenlegi ismereteink alapján a kora avar kori fülkesíroknak, ellentétben a padmalyos, valamint a kétoldali padkás, illetve füles sírformákkal, nincsen párhuzama a délorosz sztyeppe 6. századi lovasnépeinek régészeti emlékei között (SOMOGYI 1987,140-145,139,2. térkép, 149; SOMOGYI 1991,105-106, 119,1. térkép; LŐRINCZY 1993,117, 7. j; LŐRINCZY 1994, 316-319).12 Ez annál is feltűnőbb, mivel a három különböző sírtípus nyilvánvalóan azonos gondolati háttérre, nevezetesen arra a törekvésre vezethető vissza, hogy a síron belül jól elválasszák a halottat a tor során feláldozott állatok eltemetett maradványaitól. Ez a szokás, más egyéb között, nem ázsiai avar örökség, hanem az avarsággal jött kelet-európai lovas népekre jellemző.13 Ezért kézenfekvő arra gondolni, hogy a halotti rítus harmadik megnyilvánulási formája, a fülkesír, csak itt a Kárpát-medencében alakult ki, a Körös-Tisza-Maros táján megtelepedett kelet-európai eredetű lovas népek körében. A szokás széles körű elterjedésére az érmes fülkesírok első megközelítésben való keltezése során is a 7. század adódott.
A szegvár-sápoldali 1. sír megásásával Bóna István legkésőbb 590 körül számol és a halottban a honfoglaló avarság egyik képviselőjét látja (BÓNA 1979; BÓNA 1980). Mivel szerinte a szegvári halottat nem fülkesírban temették és a sírleletet, a temetkezési szokások és a viselet részletes elemzése után, az avarság ázsiai rétegének fontos emlékeként határozta meg, jogos a kérdés, miért foglalkozom itt mégis vele?
A szegvár-sápoldali 1. sír Bóna István tanulmánya megjelenésekor még magányos temetkezésnek számított. Lőrinczy Gábor hitelesítő ásatása 1986-ban további 9 sírt — közöttük két fülkesírt(!) — eredményezett az 1952-ben feltárt első temetkezés körül (LŐRINCZY 1987; LŐRINCZY 1993, 116, 39. sz.; LŐRINCZY 1994, 328; LŐRINCZY s. a.). Ezek pedig a tájolás, a sírforma és a részleges állattemetkezések alapján az avarokkal betelepült kelet-európai lovas népek temetkezéseiként határozhatók meg. Továbbá maga az 1. sír temetkezési szokásai között is vannak olyanok, melyek nem Ázsiába, hanem a pontuszi sztyeppére vezethetők vissza: a halott K-Ny-i tájolása, a részleges lótemetkezés. De a lecsatolt kard bal kar mellett való elhelyezése sem okvetlenül ázsiai szokás, mivel a 6. századi lovas népek temetkezéseiben kivétel nélkül így találjuk ezt a fegyvert.14 Ezek ismeretében és a lelőhely teljes feltárása során nyert újabb adatok miatt elengedhetetlen az 1. sírról eddig kialakított elképzelések általános felülvizsgálata és okvetlenül tisztázni kell az újabban feltárt sírok és az 1. sír viszonyát. A magam részéről itt csak a temetkezés különleges Mauricius solidusával kívánok foglalkozni.
Az érem alapos elemzése és az előképül szolgáló solidustipus meghatározása után Bóna István arra a megállapításra jutott, hogy a szegvár-sápoldali Mauricius solidus kétségtelenül utánveret, de nem barbár utánveret, hanem félhivatalos birodalmi hamisítvány. A mintául vett solidus szerinte az emisszió legelső példányai közül való, 584-ből vagy a rá következő évekből. Ez a két numizmatikai jellegű, kiegészítő megállapítás a kulcs a temetkezés éles keltezéséhez. Ezekből kiindulva, s történeti adatok bevonásával Bóna István úgy gondolja, hogy ilyen solidusokat a 6. század 80-as éveiben lezajlott balkáni avar hadjáratok során szorongatott helyzetben jutott valamelyik város veretett és fizetett ki az ostromlóknak sarc fejében. Ezért az érem avarokhoz kerülését az 586-ig tartó hadjáratokhoz köti és mivel a solidus verdefényes, úgy véli, hogy nem sokkal ez után, a 80-as évek második felében, legkésőbb 590 körül, mint a temetkezés legfiatalabb darabja, már föld alá is került (BÓNA 1980, 35-36, 92). Ez a kronológiai modell szép példája annak, miként lehet más jellegű adatokból levezethető körülmények bevonásával leszűkíteni az érem adta tág terminus post que-met. De a módszerből (vö. a terminus post quern 3. meghatározásával) az is következik és az alábbiakban erre kívánom felhívni a figyelmet, hogy nem minden esetben ez az egyedüli és kizárólagos megoldás.
Vegyük sorra a keltezési modell alkotóelemeit! Ami az utánveret mintájául szolgáló solidus típusát illeti, azt a császárportré közepes mérete miatt, semmi esetre sem sorolhatjuk az emisszió legelső képviselői közé. Következőleg, az ilyen típusú pénzek verési ideje nem szűkíthető le egyértelműen az 584-es, illetve az utána következő egy-két évre. De ez az apró kiigazítás, inkább numizmatikai szőrszálha-sogatás, önmagában nem befolyásolja lényegesen az éremmel való korai keltezés lehetőségét.
Sokkal fontosabb azokat a körülményeket megvizsgálni, amelyekből Bóna István úgy véli, hogy az utánveret nem helyi, hanem birodalmi hamisítvány. Elemzésében ennek két okát is adja Az egyik a szegvári érem hibás, de első ránézésre szabályos feliratai, a másik, hogy 626 előtt, a rendszeres bizánci adófizetések korában szükségtelen lett volna az ezekben az évtizedekben gyakori, eredeti bizánci pénzek utánzása, hamisítása (BÓNA 1980,34,11. j.).
Ami az első megállapítást illeti, a szegvári utánveret felirata kétségtelenül más jellegű mint az avarként számon tartott utánveretek akár legjobban sikeredett feliratutánzatai. Tipológiai alapon valóban a hivatalos birodalmi és a barbár veretek között foglal helyet. Utóbbiakon egyértelműen látszik, hogy értelem nélkül másolták őket. Készítőik nyilván nem tudtak írni-olvasni. Különösen a Heraclius solidusokat másoló utánveretek előlapi „felirata" siralmas. De ez nem is csoda. A 28 apró, sűrűn rótt betűből álló eredeti körfeliratot még egy olvasásban járatos mai átlagember sem tudná helyesen kibetűzni, nemhogy egy analfabéta A hátlapi felirat és a CONOB jegy másolása már lényegesen jobban sikeredett.15 Mivel joggal feltehető, hogy a hátlapok verőtövét ugyanaz a személy készítette, ez a minőségi javulás csak azzal magyarázható, hogy a hátlapon, a rövidebb felirat miatt, a betűk lényegesen nagyobbak, ritkábban állnak, azaz pl kivehetők.
Másrészt meggyőződésem, hogy a birodalmi verdék ötvösei között is csak elvétve akadt írástudó. A birodalmi veretek szabályos és helyes felirataira inkább az lehet a magyarázat, hogy a hivatásos vésnökök barbár kollégáikkal szemben jó minőségű minták, nagyított rajzok után dolgoztak és — lévén ez a szakmájuk — összehasonlíthatatlanul nagyobb gyakorlattal rendelkeztek, a nyilvánvaló minőségellenőrzésről nem is beszélve. Ezért úgy gondolom, hogy a közvetlen előképről való másolásnál — amennyiben a kitűzött cél valóban az eredeti éremkép minél jobb visszaadása volt — a másolt felirat, illetve az egész éremkép minősége elsősorban attól függött, hogy az eredeti éremkép és a felirat mennyire volt tisztán kivehető. Ezután jött a kézügyesség és a gyakorlat, nem tagadva, hogy a betűvetés ismerete kétségtelen előny lehetett.
A Mauricíus utánveret feliratát Bóna István szerint biztosan nem készíthette analfabéta Ez a feliratok tipológiáján (1/tartalmilag, formailag hibátlan; 2/ tartalmilag hibás, formailag majdnem hibátlan; 3/ tartalmilag, formailag romlott, de értelmezhető; 4/ az értelmetlenségig rontott) alapuló formális logika szabályai szerint korrekt, de a fenntiek alapján nehezen bizonyítható állítás. Arról nem is beszélve, hogy a „ha írástudó, akkor nem barbár" implikáció az igen nehezen körüljárható probléma leegyszerűsített megragadása lenne.
Bóna István másik érve az utánveret helyi, azaz avar eredete ellen, hogy 626 előtt, a rendszeres bizánci adófizetések korában szükségtelen lett volna az ezekben az évtizedekben gyakori, eredeti bizánci pénzek utánzása, hamisítása Mai felfogásunk szerint valóban nehéz elképzelni, hogy az avarok az eredeti bizánci érmek beolvasztásával nyert arany egy részéből ismét bizánci érmeket állítottak volna elő akkor, amikor eredeti pénzeknek is bővében voltak. Ez ellen szól az a körülmény is, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában őrzött, jó minőségű arany utánveretek az utolsó adófizetéssel bekerült soli-dusokat (MB 8,613-616 és MB 11,616-625) utánozzák. Azonban korai példaként a Mauricius utánveret már nem áll egyedül, gondolok itt a deszki/klárafalvi lenyomathoz használt Focas-solidust másoló utánve-retre. Ez, valamint a kora középkori barbár életfelfogásban bizonyíthatóan jelenlévő, számunkra irracionálisnak tűnő elemek (POHL 1988,178-185) mindenképpen óvatosságra intenek a kérdés modern szempontból való megítélésében.
Az azóta előkerült tác-gorsiumi 7. sírból közzétett igen érdekes hamispénz (FÜLÖP 1987,243,1-2. ábra) egy értékes adalék arra nézve, hogy milyenek voltak a Bizánci Birodalomban gyártott és az avarokhoz is elkerült hamis solidusok. Ezek a „pénzek" hibátlan azaz eredeti verőtövön készültek. De nem aranyból, hanem aranyozott rézből. A Bizánci Birodalmon belül, a pénzgazdaság viszonyai között, ez volt az igazi üzlet, amennyiben a pénzhamisítóknak sikerült eredeti verőtövekhez jutniuk és a hamisított pénzeket forgalomba hozniuk. De az sem elképzelhetetlen, hogy az állami verdékben is előállítottak ilyen solidusokat, a barbároknak juttatott aranyadó felhígítására16 Ehhez képest a szegvári típusú, súlyra könnyebb, de színarany utánveretek előállítása nagy ráfordítással is —gondoljunk a verőtő házilagos előállítására — csak szerény, solidusonként kb. fél gramm arany nyereséget hozott volna A fenti megjegyzések alapján a szegvár-sápoldali utánveret közelebbi jellegét és keletkezésének körülményeit — azon túl, hogy nyilvánvalóan nem hivatalos verde terméke — nem lehet egyértelműen meghatározni. A következmény, hogy a modell utolsó eleme, a balkáni hadjárat időpontjával való keltezés, csak igen feltételesen alkalmazható. Feltételesen és nem is egyértelműen. Mint láttuk, az utánveret nem az emisszió legelső példányai után készült. Ezért az utánveret készítését és avarokhoz kerülését, még a félhivatalos birodalmi hamisítvány verziót elfogadva sem lehet csak az 5 84-5 86-os balkáni hadjáratokkal összekapcsolni. Később is másolhatták egy biztosan nem rögtön 584-ben vert eredeti Mauricius solidusról és az 586-ig tartó nagy hadjáratot követő, a századfordulóig tartó balkáni avar betörések akármelyiké során is az avarokhoz juthatott. Ez pedig komolyan megkérdőjelezi a temetkezés 80-as évek második felére való éles keltezését, jobban mondva a keltezés kizárólagosságát.
Csak az érem alapján, minden más mellékkörülményt mellőzve, a solidustípus numizmatikai meghatározásából a temetkezésre adódó terminus post quern az 584-602 közti évek valamelyike. A közepes méretű császárportré alapján esetleg az emisszió középső évei. Ez a sírlelet keltezésére 584-től felfelé elég nagyjátékteret ad. Ebbe belefér a Bó-na-féle 590 körüli keltezés is, de az ehhez felhasznált modell alapelemei sajnos nem elég egyértelműek ahhoz, hogy ezt mint az egyedüli lehetséges megoldást fogadhassuk el.17
Ami a kiszombori Focas solidust és a deszki/ klárafalvi lenyomatot illeti, világos, hogy különbséget kell tenni a numizmatikai meghatározásukból adódóan azonos terminus post quemek keltező ereje között. A lenyomat több fázisú keletkezése miatt (Focas solidus — utánveret — lenyomat) biztosra vehető, hogy előállítása és eltemetése nem a legkorábban lehetséges 604-es évben, de nem is a szorosan következő években történt. Készítése és használata még jóval 610 után is elképzelhető, azokban az években, amikor már Heraclius pénzei is forogtak az avarok országában.
Mint láttuk, a németszentpéteri könnyű solidus kibocsátásával Wolfgang Hahn csak a 620-as évektől számol. A két Heraclius solidusra adódó 616-os szigorú terminus post quemet azonban egyéb történeti-régészeti körülmények is módosítják. Mivel 626-ban megszűnt a korábban rendszeres aranyadó, az utolsóként még kifizett solidustípusokat (MB 11,65,616-625) feltehetően gondosabban őrizték, mint korábban. Ez elsősorban a lakosság kevésbé tehetős rétegére állhatott, akik számára egy-egy nehezen beszerezhető aranypénz féltett és ritka ereklyévé vált. Nem véletlen, hogy mindkét ilyen típusú érmet nyakban viselte nem kimondottan jómódú egykori tulajdonosa. Ezért ez a két temetkezés, azon túl, hogy biztosan 616 után ásták meg őket, nagy valószínűséggel jóval fiatalabb mint ezt az érmekből adódó szigorú terminus post quern önmagában jelzi, ami a fülkesírok 626 utáni használatát igazolja
A Focas, illetve Heraclius érmeket tartalmazó fülkesírok alapján jogosan állíthatjuk, hogy azok az emberek, akik a 602 és 626 között fizetett bizánci adó aranyaihoz a Körös-Tisza-Maros vidékén is hozzájutottak halottaikat fülkesírokban is eltemették.
A szeged-makkoserdei solidus adta 654-es terminus post quern első megközelítésben csak a sírforma 7. század közepe utáni meglétét bizonyítja. Azonban az alább ismertetendő történeti-régészeti adatok ezt a keltezést alaposan megváltoztatják.
Röviddel ezelőtt Bóna István hívta fel rá a figyelmet, hogy az avaroknak juttatott bizánci aranyadó 626 utáni leállítása — a korábbi felfogással szemben — a numizmatikai anyagban is kimutatható. Véleménye szerint a kevés II. Constans és IV. Constantinus érem nem közvetlenül Bizáncból, hanem az onogur-bolgár bevándorlás révén került a Kárpátmedencébe (BÓNA 1993,531,536). De nem csak az avarokhoz, hanem a kelet-európai lovas népekhez irányuló 7. századi bizánci éremforgalom jelenleg ismert adatai is megerősítik ezt az elgondolást. Ha azonban érzékelhető mennyiségű bizánci pénz 626 után legközelebb, még egyszer és utoljára, az onogur-bul-gárokkal került az avarokhoz, akkor ilyen pénzekkel csak az onogur-bulgár bevándorlás után számolhatunk. Ennek időpontját mind a történeti, mind a numizmatikai adatok alapján a 680 körüli évekre kell helyeznünk. Ebből következik, hogy éles keltezésre csak a leletcsoport legfiatalabb pénzei, a 674-681 között vert so-lidusok alkalmasak.18
A makkoserdei solidus — egy kopott, hosszabb ideig megőrzött darab — is csak ezek után az évek után kerülhetett föld alá, vagyis a temetkezés szigorú terminus post quemjét (654) a történeti és numizmatikai adatok egybehangzó tanúsága nyomán 674/81-re kell módosítani. Ezt a sírban talált lemezes öv-veretek, egy jellegzetes szárnyas, bronz csatkarika is alátámasztják, mivel ezek egyértelműen 7. század végi, 8. század eleji közép avar kori típusok.19 Továbbá, a IV. Constantinus solidust (MB 4C, 669-674) tartalmazó, a bevándorlók vezető rétegét reprezentáló ozora-tótipusztai sírok leletanyaga egyértelműen rokon és egykorú a gyenesdiási előkelő harcos temetkezésével.20 A gyenesi sírban ennek ellenére egy a makkoserdeivel azonos típusú, ugyancsak kopott II. Constans solidus volt.21 Ezek a körülmények, valamint a Kiskőrös-típusú ezüst éremutánzatokhoz használt előképek (SOMOGYI s. a.) arra engednek következtetni, hogy a bevándorlók birtokában a bevándorlással egykorú pénzeken kívül korábbi, az 50-es, 60-as években vert ezüst- és aranypénzek is voltak. Ezek a bevándorlás utáni évtizedekben egymás mellett forogtak az avarok országában és amint éppen a makkoserdei sír példázza, az „őslakosok" is szert tehettek ilyen soli-dusokra. A fulkesírokra nézve ez annyit mindenképpen jelent, hogy a sírforma a 7/8. század fordulóján még bizonyítottan ismert volt a Körös-Tisza-Maros vidékén.
A dolog egyetlen „szépséghibája", hogy a makkoserdei fülkesírban eltemetett férfi Ny-K irányú tájolása eltér a korábbi fülkesírokban tapasztalt K-Ny, ÉK-DNy irányú tájolástól. A kérdés az, hogy ennek a különbségnek milyen jelentőséget kell, illetve szabad tulajdonítani (LŐRINCZY 1994,13. j.).
A bizánci érmeket is tartalmazó fülkesírok alapján a szokás 7. századi jelenléte egyértelműen kimutatható. Az is fennáll, hogy a délorosz sztyeppéről a 6-7. századból egyáltalán nem ismerjük ezt a sírformát. Ez a negatívum azért lehet jelentős érv a későbbi, helyi kialakulás mellett, mert a másik két kelet-európai sírformára már több első generációs temetkezést is sikerült kimutatni a térség kora avar kori emlékanyagában.22 Ezért jelenleg minden amellett szól, hogy a fülkesírokat a kelet-európai lovas népek leszármazottai alakították ki új hazájukban, legkorábban a 6. század végétől.
A fülkesírok 8. századi időrendje, a kora avar és késő avar kori fülkesírok kapcsolata bizánci érmekkel sajnos nem követhető nyomon, mivel az onogur-bulgárok által behozott bizánci pénzek rövid közjátéka után a keltező érmek végleg eltűnnek az avarok vidékéről.
1. kép 1: Bizánci solidus nyomán készült barbár utáveret lenyomata, Deszk-G/Klárafalva-Kukutyin 30. sír; 2 a-b: Fo-cas solidusa (602-610), Kiszombor-0 2. sír; 3 a-b: Heraclius konstantinápolyi solidusa (616-625), Németszentpéter/Sínpetru German (Ro) (DÖRNER 1961 nyomán)
2. kép 1 a-b: II. Constans konstantinápolyi solidusa (654-659), Szeged-Makkoserdő 24. sír; 2 a-b: Heraclius konstantinápolyi solidusa (616-625), Szegvár-Oromdüló 761. sír; 3 a-b: Mauridus Tiberius konstantinápolyi solidusának utánverete, Szegvár-Sápoldal 1. sír
Lábjegyzetek:
IRODALOM:
| |