Előző fejezet Következő fejezet

Iparoktatás Makón 1945 és 1956 között

MAROSVÁRI   ATTILA

I. Hagyományos oktatás - változó körülmények

(1945-1949)

 

Makót 1944. szeptember 26-án érték el a délkelet felől előretörő szovjet csapatok. A hatalomváltás nem idézett elő azonnal gyökeres változást a tanonciskola helyzetében, az ott folyó oktatás tartalmában. A tanítás ugyan szünetelt egy darabig, de a hadműveletek befejeződése és az új élet legelemibb feltételeinek biztosítása után a város többi iskolájához hasonlóan itt is viszonylag rövid idő alatt újra lehetett indítani a félbeszakadt tanévet. Szeptember elején ugyanis megkezdődött a tanítás, de három hét elteltével, a szeptember 24—i kiürítési rendelet értelmében minden iskolában beszüntették az oktatást.1 Központi utasítások hiányában a helyben maradt tanítókra hárult a feladat, hogy a tanítást - most már az új feltételek között - mielőbb megszervezzék és beindítsák. Ebbéli törekvéseiket a szovjet katonai parancsnokság és az új közigazgatási apparátus egyaránt ösztönözte és támogatta. így kapott megbízást Könyves Kolonits József városparancsnoktól Csaba László népiskolai igazgató is az iparostanonc-iskola vezetésére és a tanítás beindításához szükséges feltételek megteremtésére.2

Az előzetes tájékozódások és a még szeptember elején lezajlott beiratkozások alapján a fiú tagozaton 5 közismereti (I., II., III/A., III/B., IV), 4 rajz (I., II., III/A., III/B.) és egy rajzpótló osztályt (IV.), a leány tagozaton 3 közismereti (I., II., III.) és 4 rajzosztályt (I., II. női szabó szakrajz, III. női szabó szakrajz, II—III. vegyes szakrajz), összesen tehát 17 osztályt kellett szervezni.3 Mivel az iskola főhivatású tanárai ebben az időben nem tartózkodtak Makón (Mátrai Rudolf 1944 szeptember elején katonának vonult be, Loós János igazgató pedig a kiürítési rendeletre szeptember 24-én elhagyta a várost)4, Csaba László megbízott igazgató óraadó tanárokat, a szakrajztanításra pedig hozzáértő iparosokat kért föl az iskolai teendők ellátására.5

A tantestület 1944. október 19-én tartotta meg alakuló értekezletét. Az új feladatokat Csaba László vázolta, egyúttal kérte a tanítókat, hogy munkájukat teljes odaadással végezzék, „mert a magyar iparos ifjúság megérdemli, hogy alapos nevelést és megfelelő tudást nyerjen".6 Ismertette, hogy a szovjet katonai parancsnokság engedélyével megindulhat az oktatás, és az iskola - ideiglenesen - a református iskola épületében kerül elhelyezésre. A tantestület elfogadta az igazgató által ajánlott órabeosztást, így a fiútagozaton Csaba László szakrajz és technológia, Bánáthy Péter ref. hittanár, Bátky Antal ny. áll. tanító és Hajdú Gábor ref. hitoktató lelkész közismereti tárgyak, Szabolcsi Gábor áll. népiskolai tanító rajz és közismeret tanítására, míg a leánytagozaton Gaál Katalin tanítónő és Hajdú Sarolta tanítónő közismeret, az ipari középiskolai végzettséggel rendelkező Dornbach Mária rajz és közismeret, Béres Ida tanítónő és Ritter Ilona kézimunka tanítónő pedig szakrajz és technológia tanítására kapott megbízást.7

Az oktatás 1944. október 23-án délután indult meg az előzetesen kijelölt helyen, a református iskolában (Ma Kálvin utcai Ált. Isk.). Mivel a várost csak kevés tanuló hagyta el a hadmüveletek miatt, az iskola létszámának elvileg a még szeptember elején beiratkozott tanulók számával kellett volna megegyeznie, a valóságban azonban jóval kevesebben jelentek meg az órákon. A magas hiányzásnak egyrészt az volt az oka, hogy a környező helységekből bejáró tanulók - vonatközlekedés hiányában - nem tudtak bejönni Makóra, másrészt sokan nem is tudták, hogy megkezdődött a tanítás.8 Noha ezek az objektív akadályok rövid időn belül elhárultak, a hiányzók száma mégsem csökkent a kívánt mértékben. Az év folyamán ugyanis általánossá vált a mesterek egy részénél, hogy - a régi beidegződésektől vezéreltetve - megakadályozták, vagy különféle ürügyekkel gátolták tanoncaik iskolába járását.9 A tantestület, kellő súly hiányában, nem tudott ezen a helyzeten változtatni. Még tovább növelte a mulasztók amúgy is magas arányát, hogy rendszeresen a tanonciskolás fiatalokat rendelték ki a közmunkákra.10 Mindez hátráltatta az oktatást, s tovább rontotta az iskola addig sem túl nagy presztízsét.

Kezdettől fogva gondot okozott az áram- és fűtőanyaghiány. Emiatt eleve kisebb óraszámban folyt az oktatás (így pl. a III. osztályban előírt Polgári jog és közigazgatási ismeretek tárgyat - átmenetileg - nem is oktatták),11 az órák időtartamát pedig - a korai sötétedés miatt - 40 percre kellett csökkentenie a tantestületnek. A kiesést úgy pótolták, hogy tavasztól 50 perces órákra tértek át.12 Mindezzel azonban a fűtési problémák alig enyhültek, ezért Csaba László mb. igazgatónak a tanulókat kellett kérnie, hogy tűzifát termeljenek ki a közeli erdőkből.13 így a tantermek fűtése többé-kevésbé megoldható volt.

Némileg kedvezőbbé váltak az oktatás feltételei azzal, hogy az iskola 1944. november 23-án visszaköltözhetett a szegedi utcai elemi iskolába, ahová még 1943-ban telepítették, miután az önálló tanonciskolái épületet katonai kórházzá alakították át.14 (Innen eredeti épületébe csak az 1945-46-os tanév megindulásakor került vissza az iskola.)

A konszolidálódó viszonyokat jelzi, hogy december 1-től megindulhatott az építőiparos tanoncok oktatása is. Elméleti órákon a II. és III. építőipari osztályt a rajzpótló osztállyal, míg az építőipari IV. osztályt a rendes IV. osztállyal vonták össze. Erre egyrészt takarékossági okokból volt szükség, másrészt azért, mert a rajzpótló és a IV. osztály létszáma eleve alacsony volt. Szakrajzot és technológiát viszont külön tanultak, az előírt 4-4 órát hetenként három délután az óraadónak fölkért Szani István építőmester tartotta.15

Az építőipari osztályok megszervezésével egyidőben fölmerült a jogos igény, hogy az iskolában nagyobb számban tanított szabók és cipészek szakoktatására is találjanak megoldást. Külön osztály fölállítására ekkor még nem volt lehetőség, mivel „a két iparban együttesen sincsenek annyian, hogy egy osztály keretet megtöltenének. így ezek a vegyes ipari szakrajz osztályba nyertek beosztást, ahol rajtuk kívül még kárpitosok, fodrászok, bőröndösök és műszerészek nyertek szakoktatást".16 Külön szakoktatásukat azonban a lehetőségekhez képest igyekeztek biztosítani. Ennek első lépéseként az iparostanonc-iskolái felügyelő bizottság, amely 1944. október 29-től ismét ellátta funkcióját, fölkérte Szabó István szabómestert a szabóipari, Nagy Gergely cipészmestert pedig a bőripari szakrajz kéthetenkénti tanítására.17 A helyzet - átmenetileg - megnyugtatóbbá 1945. február 1-től vált, amikortól óraadóként Zsiga Péter kapott megbízást már heti 4 órában - a két szakma szakrajzi és technológiai tananyagának oktatására.18

Az első félév végére nagyjából stabilizálódott az iskola létszáma is; az 1944 szeptemberében beiratkozott 287 tanulónak mindössze 68 százaléka, 191 fő járt - többé-kevésbé rendszeresen - az órákra. A tanulók évfolyam szerinti megoszlása a következő volt:19

A tanulók létszáma az 1944-45-ös tanévben

 

Leányok beiratkozott 1945. II. 20. Fiúk beiratkozott 1945. II. 20.
I. 14 10 I. 25 19
II. 45 38 II. 47 28
III. 35 22 III/A. 36 23
      III/B. 28 16
      IV. 24 15
Öszesen: 94 70 Építő    II., III.,    
      IV. 33 20
      Összesen: 193 121

Az 1944-45-ös tanév, amely az óraadó tanítók munkájának eredményeként a rendes körülmények között, s a korábbi évek alatt kiforrott rendszer szerint folyt le, a június 15. és 20. között lezajlott vizsgák után június 24-én rajz- és munkakiállítással zárult.20 A hagyományos év végi jutalmazást az Ipartestület és a Szeged-Csanádi Vasút üzemvezetőségének adománya tette lehetővé, így 1500 pengőt oszthattak ki a tanulók között. A szokásos könyvjutalom helyett - megfelelő könyvek hiányában - két tanuló 100-100 pengő, 25 tanuló pedig 50-50 pengő pénzjutalmat kapott.21

1945 nyarán, amikorra az ország bel- és külpolitikai helyzete nagyjából konszolidálódott, megkezdődött az egész oktatási rendszer át- és újjászervezése. E folyamat az iparostanonc-iskolái képzést is érintette. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. július 18-án rendeletben szabályozta ezeknek az intézményeknek a helyzetét.22 A rendelet értelmében 1945. szeptember 1-től az eddig VKM. főhatóság alatt álló iparoktatási intézmények, köztük az iparostanonc iskolák is az iparügyi miniszter rendelkezése és főhatósága alá kerültek. Ez azt jelentette, hogy jogilag ezek az intézmények az Ipari Minisztérium, és az általa létrehozott szakigazgatási szervek, az Iparoktatási Főhatóság, illetve az Országos Iparoktatási Tanács hatáskörébe kerültek, ám - mint Hencz Aurél fogalmazza -: „a köznevelés egységének megőrzése érdekében e szakoktatási intézmények nevelésügyi kérdéseinek, valamint a bennük folyó közismereti oktatás irányelveit továbbra is a VKM. állapította meg, s ugyancsak ő, ill. a tankerületi főigazgatók ellenőrizték, az oktatás egységesítése céljából."23 Mindez az oktatás jellegét, tartalmát nem érintette. Mint Kovács Máté VKM. osztálytanácsos az új iskola reformtervezete kapcsán a Köznevelés 1945. augusztus 1-i számában kifejtette: a tanoncok gyakorlati oktatása továbbra is az életben (műhelyek) történik, a hivatáshoz szükséges elméleti oktatást pedig a heti két félnapos iskoláztatás révén nyerik el.24 A tanítás így tehát az 1945-46-os tanévben is lényegében a hagyományos rend szerint indult meg. Változást csupán az jelentett, hogy új tankönyvek alapján folyt az oktatás, a VKM. a Gulyás-Klauzál-Gál-Lovas: Olvasó- és tankönyv az iparostanonciskolák I—III. o. számára című tankönyvet írta elő kötelező jelleggel.25

Az új tanév a makói tanonciskolában az előző évnél lényegesen kedvezőtlenebb feltételek között kezdődhetett el. Ennek döntő oka a tanerőhiány volt. A kedvezőtlen folyamat már az 1944-45-ös tanév második felében megindult, amikor három óraadó (Bánáthy Péter ápr. 1-től, Bátky Antal és Zsiga Péter máj. 1-től) vált meg az iskolától; ezek helyettesítését Nagy István kereskedelmi iskolai tanár révén még sikerült megoldani.26 1945 augusztusában azonban Loós János, aki visszatért Makóra, s június 6-án átvette Csaba Lászlótól az igazgatói teendők ellátását,27 egyedül alkotta - főhivatású tanárként - a tantestületet, mivel az iskola másik főhivatású tanáráról, Mátrai Rudolfról nem érkezett hír, az előző év óraadói pedig csak ideiglenes jelleggel vállalták akkor a tanítást.28 A tanév beindítása érdekében ezért Loós Jánosnak a városi képviselőtestülettől kellett kérnie, hogy - főhivatású tanári állások szervezésével - oldja meg az iskola problémáit. Ha ez nem történik meg - jelentette ki Loós -, akkor az iskolát nem lehet megnyitni.29 A város, a szűkös anyagi helyzet miatt, elutasította a főhivatású állások létesítését, s azt javasolta, hogy továbbra is óraadó tanárokat alkalmazzanak.30 Hasonlóképpen elutasította Loós 1945. június 20-i kérelmét a Szegedi Tankerületi Főigazgatóság is,31 ezért a tanév végül megint csak úgy indulhatott meg, hogy a beiratkozott 135 fiú és 70 leány oktatását óraadókkal végeztették.32

Az óraadó tanárokkal folyó oktatás azonban - több évtizedes tapasztalat is bizonyította - nem lehetett eredményes, mivel „...más irányú főhivatású elfoglaltságuk miatt az iskola érdekeit nem tartják egyúttal saját érdeküknek".33 Ezért is sürgette Loós János igazgató és az 1945. április 9-én újjáalakult iparostanoniskolai felügyelő bizottság34 a főhivatású állásuk rendszeresítését. Ezt sürgette az a tény is, hogy a tanórák közül igen sok elmaradt, mivel az óraadók abban az időpontban éppen nem értek rá. Az 1947-48-as tanévben pedig már megfelelő számú óraadó sem állt rendelkezésre. (A tanév elején 320-340 óra volt ellátatlan.)35 A főhivatású tanári állások elkerülhetetlen megszervezését az iparügyi miniszter is jóváhagyta, amennyiben a város a szükséges költségeket biztosítani tudja. Mindezek az okok vezették a városi képviselőtestületet arra, hogy az anyagi fedezet előteremtése után 1947. szeptember 15—i ülésén határozatban kimondja három főhivatású tanonciskolai tanári állás megszervezését. „így határozott a képviselőtestület - olvasható a jegyzőkönyvben -, mivel véleménye szerint az Iparostanonciskola nagy fejlődés előtt álló iskolatípus és nem engedhető meg, hogy egy iskola éveken keresztül óradíjas tanerőkkel lássa el az oktatást, akiknek személye legtöbbször egy tanév keretén belül is számtalanszor változik."36

A főhivatású tanári állások megszervezése önmagában nem oldotta meg az iskolai oktatás gondjait, leginkább a pénztelenséget. A tanárkérdés megoldatlansága mellett kezdettől ez okozta a legnagyobb problémát, s ez nemcsak a fölszabadulás utáni első hónapokat jellemezte. Világosan mutatja ezt, hogy Loós János igazgatónak még 1946. január 5-én is levélben kellett kérnie a polgármestertől a legalapvetőbb dolgok (10 db 25-ös, 2 db 60-as villanyégő, 1 doboz írótoll, 1 tucat fekete iron, 2 db nyírfa seprű, 1-2 métermázsa szén) kiutalását, mert ezek költségeire „a várostól, mint iskolafenntartótól ilyen kiadásokra pénzkiutalást nem kapott."37 A város pénzügyi viszonyait is jelezte, hogy az összeg kiutalásához csak úgy járultak hozzá, hogy még ezeket a minimális igényeket is szelektálni kellett.38

Az iskolavezetés nehéz helyzetében az akkori iparoktatási főigazgatóhoz, Pénzes Zoltánhoz fordult segítségért, aki 1912 és 1920 között a makói főgimnáziumban matematikát és fizikát tanítva másodállásban az iparostanonciskolában is oktatott,39 így tehát várhatóan szimpátiával viseltetett a makói iskola iránt. Pénzesnek azonban nem volt anyagi lehetősége az iskola helyzetének javítására, emiatt Kiss Imre polgármesterhez intézett 1946. július 10-én kelt levelében csupán ajánló sorokat írhatott: „A felügyeletem alá tartozó szakirányú iparostanonc-iskolát s annak ügyeit jóindulatú pártfogásába venni szíveskedjék."40 Mivel a város megfelelő anyagi lehetőségek hiányában eddig sem tudott javítani az iskola helyzetén, erre Pénzes Zoltán levele után sem kerülhetett sor. A pénztelenség játszott közre abban is, hogy több előremutató elképzelés nem valósulhatott meg. így például már 1945-ben fölmerült az alapfokú iparostanonc-iskola mellé egy mezőgazdasági és ipari szakközépiskola létesítése. A városi képviselőtestület 1945. szeptember 10—i ülésén az Iparügyi Minisztériumhoz intézett kérelmében a következőkkel támaszotta alá ennek fontosságát: „Az ipari középiskola megszervezése azért indokolt, mert Makó és vidéke évtizedek óta bebizonyította, hogy mezőgazdasági nyers termékeit ipari előismeretek híján is legalább házilag mindenkor igyekezett ipari termékké átalakítani (hagyma, zöldség és gyümölcsszárítás, feldolgozás, sertés és tejtermékek feldolgozása, baromfíhízlalás, tollgazdálkodás, cirokseprőkészítés, szeszfőzés stb.). Egy ilyen iskola további kezdeményező hajlamot és alapot nyújtana az országosan is elismert, szorgalmas, találékony és kísérletező hajlamú lakosságnak."41 Bán Antal iparügyi miniszter azonban a kérelemre   adott válaszában egyértelműen elutasította az ipari középiskola gondolatát, mondván, hogy adott körülmények között a legfőbb feladat a meglévő iskolák újjáépítése, újak építésére - anyagi eszközök híján - nincs lehetőség.

A miniszteri elutasítást mindemellett nem lehet csupán a racionális okkal, a pénztelenséggel magyarázni, hiszen nemcsak gyakorlatilag, hanem elméletileg is elvetette a makói középiskola tervét: Makóra nem is kell felső ipariskola jelentette ki Bán Antal miniszter a végzésben -, mert aki tanulni akar, mehet Szegedre is.42 A határozat a javaslat elutasítása mellett azt is bizonyítja, hogy Makó ekkor már több vonatkozásban - jelen esetben az oktatás tekintetében perifériális helyzetbe került, ami együtt járt azzal, hogy fejlődése megrekedt. Természetesen ebben a történelmi körülmények is közrejátszottak. Elsősorban az, hogy a tria-noni békeszerződés eredményeként Makó is határvárossá vált, emiatt - főként politikai megfontolások következtében - már a két világháború közötti időszakban sem fejlődhetett olyan ütemben, mint ahogyan korábban, a századfordulón. Ez nem véletlen, hiszen 1920-ig a város az ország gazdasági vérkeringésében fontos szerepet töltött be, mivel a Makót is érintő Arad-Csanádi Vasút Dél-Magyarország egyik legfontosabb árucserét lebonyolító vasútvonala volt, s ez Makónak is kedvező helyzetet biztosított. A trianoni békeszerződés következtében azonban ennek a vasútvonalnak is megszünt a jelentősége, így Makó elveszítette a régióban addig betöltött viszonylag centrális szerepét, és nemcsak földrajzi, hanem gazdasági és politikai vonatkozásban is az ország perifériájára került. A negyvenes évek végén meginduló országos ipartelepítő törekvések kapcsán sem javult Makó helyzete, sőt, különösen, miután megszűnt megyeszékhely lenni, pl. a megye többi városához képest is lemaradása tovább fokozódott. A hatvanas évektől meginduló ipartelepítő törekvések valamelyest enyhítettek ugyan ezen a helyzeten, de nem változtatták meg és nem számolták fel a negyvenes évek végétől folytatott helytelen gyakorlat következményeit.

Ezzel is magyarázható, hogy csak hosszas huzavona eredményeként valósulhatott meg a tanonciskola tantestületének az az elképzelése, amellyel egy tanoncotthon létrehozását kívánták elérni. 1947. március 17-én fordultak ebben az ügyben a polgármesterhez. Levelükben a Makói Takarékpénztár tulajdonát képező raktárépület kisajátítását kérték, hogy abban az iskola - kellő átalakítás után - a hátrányos helyzetű tanoncok számára kulturált életkörülményeket biztosító tanoncotthont létesíthessen.43 Kiss Imre polgármester május 22-én kelt válaszlevelében szót sem ejtett a tanoncotthon számára szükséges raktárépület kisajátításáról, viszont ígéretet tett arra, hogy a tanonciskola D'Orsay (ma Posta) utcai épületét bővíteni fogják: az iskola fejlesztése érdekében, s azért, hogy a földszinti termeket tanműhellyé lehessen átalakítani, sort fognak keríteni a második emelet megépítésére.44 Ez szerepelt Makó hároméves gazdasági tervkoncepciójában is, amelyet Kiss Imre polgármester 1947. június 9-én terjesztett a városi képviselőtestület elé. A vita eredményeként az iskola bővítésre azonban kimaradt a tervből, s a tanonciskola számára biztosított összeg csupán szerszámok beszerzését, továbbá a bútorok javítását tette lehetővé.45

A tanoncotthon kérdése azonban ezzel nem került le a napirendről, s elsősorban a TIOSz (Tanonc- és Ifjúmunkás Otthonok Országos Szövetsége), valamint a SzIT (Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom)46 összefogásának eredményeként, tehát nem helyi, hanem országos kezdeményezésből, 1948 nyarán végre Makón is megnyithatta kapuit egy ilyen intézmény, ahol mint Bozóki István, a szegedi TIOSz képviselője elmondta - „az ifjúságot a szakmai képzésen túl a helyes közösségi szellemre, politikai öntudatra és általános műveltségre fogják nevelni."47 Az otthon megnyitása politikai jelentőséggel is bírt: lehetővé tette a megye elzártabb, vagy nehezebben megközelíthető helyein lakó tanoncok iskoláztatását.

1947-től az iskola helyzete és profilja fokozatosan átalakult. Az 194748-as tanév elejétől a város kereskedőtanoncainak oktatását is ez az intézmény látta el. Erre azért volt szükség, mert a kereskedőtanonc-iskolát be kellett zárni, mivel nem volt elegendő a tanonclétszám ahhoz, hogy önálló iskolaként működhessen. Ezért a városi képviselőtestület 1947. szeptember 15—i ülésén a kereskedőtanonc-iskola felügyelő bizottságának javaslatát elfogadva úgy döntött, hogy a kereskedőtanonc-iskolát tanfolyamként az iparostanonc iskolába olvasztják be. Ez a kényszerű fúzió az 1950-51-es tanév végéig volt érvényben.48 Az iskola életében a döntő változás kiindulópontja az intézmény államosítása volt, amelyet 1948 szeptemberében, az 1948-49-es tanév megindulásakor hajtottak végre.49 Ez nem csupán formális változást eredményezett, s nem pusztán azt jelentette, hogy az iskola kikerült a város felügyelete alól és állami kezelésbe került, hanem azt is, hogy ettől kezdve olyan lehetőségekhez jutott - elsősorban anyagi vonatkozásokban -, amelyek kihasználásával addig nem tapasztalt módon ugrásszerű fejlődésnek indulhatott.

Az államosítással párhuzamosan végrehajtották az iskola újbóli körzetesítését is. (Az 1940-41-es tanév indulásakor egyszer már körzeti iskolává minősítették, de az 1945-ös rendszerváltást követően gyakorlatilag nem tölthette be ezt a funkcióját.) Az Iparügyi Minisztérium jóváhagyásával 15 Makókörnyéki község tanoncainak (kb. 220 fő) oktatása oldódhatott meg ezzel, mivel ezeknek a tanulóknak a nagyobb része mindeddig nem kapott szakoktatást. Az iskola körzetébe a következő községek tartoztak:

a) vasúton elérhetők: Földeák, Kiszombor, Fercncszállás, Klárafalva, Apátfalva, Magyarcsanád, Nagylak, Csanádpalota, Mezőhegyes;

b) autóbusszal vagy kerékpárral megközelíthetők: Püspökiele (ma Maroslele), Pitvaros, Alberti (ma Csanádalberti), Ambrózfalva, Nagymajlát (ma Nagyér), Tótkomlós.50

Tótkomlós kivételével - mivel ott 1948-ban létesítettek egy tanonciskolát - valamennyi község képviselte és támogatta a körzeti iskola létrehozását. Közös igényüket mind a városi képviselőtestület, mind az Iparügyi Minisztérium elfogadta, így - időtakarékossági okokból - nem kétszer fél napra, hanem heti egy alkalommal egésznapos tanításra jártak be az itteni tanoncok a makói iskolába.51

1948 végén, az országban meginduló gyökeres gazdasági, társadalmi és politikai átalakulással párhuzamosan, illetve annak részeként megkezdődött az egész szakoktatási rendszer átszervezése és megújítása. Az első ötéves terv kidolgozásával együtt meginduló szakképzési reformprogram megfogalmazása a Gazdasági Főtanács 1948. szeptember 23—i határozata volt.52 E határozat alapján került fölállításra december 3-án az Országos Munkaerőgazdálkodási Hivatal (OMH), amely a tervszerű munkaerőgazdálkodást volt hivatott biztosítani.

Hatáskörébe került a tanoncoktatás központi irányítása is.53 Még ez év végén kormányrendelet jelent meg az ipariskolák létesítéséről. Az új típusú iskola feladata „az ipari szakmunkásutánpótlás megfelelő biztosítása érdekében szakképzett, művelt és képességeiket a társadalom javára használó szakmunkások nevelése" volt. „Az ipariskola feladatát - hangzott a rendelet - az iparitanulók világnézeti, elméleti és gyakorlati képzésével teljesíti."54 1949. január 14-én pedig az országgyűlés elfogadta és törvénybe iktatta az iparitanulókról és kereskedőtanulókról szóló törvénytervezetet, amely már a szakképzés új kereteit és lehetőségeit fogalmazta meg.55

A szocialista szakmunkásképzés elveit rögzítő 1949. évi IV. tc. a „szocializmus építésének" gazdasági és politikai igényeiből következett. A „szocializmus alapjainak lerakása", az iparosítás, a gazdasági növekedés gyorsítása a munkaerőgazdálkodástól is a mennyiségi növekedést követelte: olyan szinten álló szakmunkásokat igényelt, akik alkalmasak voltak az új elvárások teljesítésére, s a megváltozott feltételek között az iparosítási politika végrehajtóivá válhattak. Ehhez azonban a hagyományos tanoncoktatási rendszer alapvető megreformálására, egy gyökeresen új szemléletű, a népgazdasági igényekkel összehangolt és terv-szerű képzés kialakítására volt szükség. Világosan jelzik ezt Török Istvánnak, a törvényjavaslatot az Országgyűlés elé terjesztő képviselőnek a gondolatai: „A magyar ipar fejlődésének elengedhetetlen alapfeltétele, hogy a szakmunkásutánpótlás-nevelést az elmaradt és korszerűtlen kisiparból a gyáriparba helyezze át. E téren a ma érvényben lévő jogszabályok igen sok esetben akadályozzák a gyáripari tanulóképzést, mert a kisipar szükségleteinek és kívánalmainak megfelelően alkották meg azokat",56 illetve másutt: „Az iparosés kereskedőtanuló-képzés rendezése ezzel a törvényjavaslattal szükséges azért, mert az egész nemzetgazdaságunkat irányító hároméves terv végrehajtásának alapfeltétele, hogy a szükséges szakmunkásmunkaerő kellő számban és minőségben rendelkezésre álljon."57

A törvénynek emiatt - a föntiek alapján - négy feltételnek kellett eleget tennie:

  1. „az iparostanulóképzés zömének a kisiparból   a gyáriparba való átvitele";
  2. a korábbi gyakorlattal ellentétben, amely a képzés súlypontját a műhelyoktatásra tette, és a tanonciskolának csak mellékes szerepet szánt, meg kellett növelni az iskolai oktatás presztízsét: „a képzés egyöntetűségét és eredményességét csak úgy lehet biztosítani, ha a műhelyi és az iskolai képzés egyaránt a neki megfelelő jelentőséghez jut s szerves egységet alkot";
  3. „Szükséges ... az üzemi képzés megfelelő voltának - többek között jogszabálymódosítás útján való biztosítása";
  4. az iparostanulók szociális védelmének szem előtt tartása.58

A törvény e feltételek érvényesítésével döntően új intézkedéseket hozott, s átfogóan szabályozta a tanulóviszony létrejöttét, tartalmát, megszűnését, a tanulók iskolai oktatását.59 A törvény értelmében megszüntették a pejoratív értelművé vált iparostanonc megnevezést, s helyette iparostanulónak nevezték azokat a fiatalokat, akik a tizennegyedik életévüket betöltve, s minimum az általános iskola vagy népiskola 8. osztályát elvégezve valamilyen szakmát - a tanulószerződés megkötése mellett (11-17. §.). A tanulóviszony alatt a tanuló képzése egyrészt a munkáltató üzemében, másrészt az ipariskolában folyt (2. §.). A törvény szabályozta, hogy kik tarthatnak tanulókat (8-10. §.), rendelkezett a képzés minőségéről, s kimondta, hogy a „tanulókat csak a szakmájukhoz tartozó vagy azzal kapcsolatos munkákkal szabad foglalkoztatni" (21. §.). Megfogalmazta a munkáltatók és a tanulók azon kötelezettségeit, amelyek a tanulóviszony elvi alapját jelentették (18-30. §.), s a tanulóidő lejártával teendő és képesítést adó segédvizsgára vonatkozó szabályokat (39-44. §.). A törvény rendelkezett a tanulók iskolai oktatásáról is (45-53. §.), eszerint tanév tíz hónapig tartott, a tanítás csak hétköznapokon este 6 óráig folyhatott. Tankönyvekről, tanszerekről a munkáltatónak kellett gondoskodniuk, de tandíjat nem kellett fizetniük. A tanulók csak akkor jelentkezhettek a segédvizsgára, ha az iskolát sikeresen befejezték.

Mindezzel a törvény megalkotói az elméleti oktatás fontosságát hangsúlyozták, s ezt mutatta az is, hogy az elméleti anyag szerves része lett a vizsgának.60 A törvény egyik legfontosabb rendelkezése az volt, amelyben kimondta:

„az iparostanulók gyakorlati kiképzésének előmozdítására tanműhelyt lehet létesíteni". Lényegében ez azt jelentette, hogy a tanulók elméleti és gyakorlati oktatása szerves egésszé olvadt össze, s lehetőséget teremtett azonos követelményszint megszabására, hiszen ettől kezdve az iskolának is beleszólása lehetett a tanműhelyekben folyó oktatómunkába. Lényeges az is, hogy az iskola és a tanműhely is az iparügyi miniszter felügyelete és irányítása alá került, ez megint csak a közös elvi alapot biztosította (52-53. §.).

A törvény életbeléptetésével alapvetően átalakultak az iparosutánpótlás képzésének tervezett keretei, de átalakult az oktatás tartalma is. Eredményeként kiépült az újtípusú szakmunkásképzőiskola-hálózat, s hatására a makói iparosképzés történetében is új szakasz kezdődött.

II. Az „ötvenes évek" iskolája

(1949-1958)

1948 végétől - nem függetlenül a nemzetközi helyzet alakulásától - a legfőbb gazdaságpolitikai célkitűzés Magyarországon a nehézipari, s ezen belül az egykori szovjet hadikommunizmus mintájára - főként a hadiipari termelés minél gyorsabb ütemű növelése lett.61 Az MDP Központi Vezetősége által elfogadott ötéves terv első koncepciója (1949. április 2.) - lényegében ebből kiindulva - döntő feladatként fogalmazta meg az ország iparosításának meggyorsítását, elsősorban a nehéz- és gépipari termelés fejlesztését, „mert - mint az MDP KV határozata kiemelte - ez a könnyűipar fejlesztésének, a mezőgazdaság gépesítésének, a közlekedés korszerűsítésének döntő feltétele."62 Mindez magával vonta a hagyományos gazdasági struktúra gyökeres profilváltoztatásának szükségességét. Mint az extenzív iparosítás programját megfogalmazó gazdaságpolitikai koncepció hangsúlyozta: a tervidőszak végére „hazánk agrár-ipari országból ipari-agrár országgá lesz, tehát olyan országgá, amelynek gazdaságában az ipar súlya a döntő, s amelynek ugyanakkor fejlett, korszerű mezőgazdasága van."63 E cél-kitűzés megvalósítása érdekében 1949 után olyan centralizált gazdaságirányítási rendszert építettek ki, amely - tervgazdálkodás útján - központilag szabályozta a gazdasági folyamatok egészét, a beruházásoktól a termelésen keresztül egészen az értékesítésig és a fogyasztásig.

A teljes struktúraváltásra törekvő tervutasításos gazdaságpolitika egyik központi kérdésévé a munkaerőgazdálkodás vált, hiszen az ötéves terv beruházásai egyre nagyobb számú nagyipari munkás munkábaállását követelte meg.

Míg a terv első. 1949 áprilisi variációja még csupán 300 ezer új ipari munkás beállításáról szólt, addig a törvénybe iktatott (1949. évi XXV. törvény) változat 480 ezer, az utolsó módosítás (1951. évi II. törvény) 650 ezer új munkás alkalmazását írta elő.64

A megnövekedett munkaerő-szükségletet részben a segéd- és betanított munkások szakmunkásokká átképzésével, részben a technikai minimum-rendszer bevezetésével.65 részben pedig a meglévő tartalékok (fiatalok, nők, falusiak stb.) munkábaállításával kívánták biztosítani.66 Emellett fontos feladat hárult az iparitanuló-képzésre.

1949 után a szakmunkás képzés a központosított munkaerőgazdálkodási rendszer, s így a gazdaságpolitika integráns része lett: az oktatott szakmák jellegét és a kiképzett szakmunkások számát mindenkor a népgazdasági terv többször változó - igényei formálták. A szakoktatás ezáltal politikai tényezővé vált.

1945-1949 között a képzés - láttuk - gyakorlatilag még az 1922. évi XII. tc. alapján folyt. Ez idő alatt, mint Pápai Béla írja: „A létszám volumenében és összetételében nem következett be alapvető változás. Az oktatásra a kisipari jelleget magán viselő ipar nyomta rá a bélyegét."67 Ez nem jelentette azonban azt, hogy az újjáépítés és az 1947-től meginduló hároméves terv ne követelte volna meg szakmunkások tömegeinek munkába állását. A megnövekedett igényt azonban nem a hagyományos értelemben vett szakképzéssel, hanem elsősorban a meglévő, nagyobbrészt szakképzetlen munkaerőtartalékra épített átképző tanfolyamok útján elégítették ki.68 A kisipari képzésre berendezkedett tanoncoktatási struktúra ugyanis nem volt alkalmas arra, hogy rövid idő alatt annyi és olyan képzettségű szakembert biztosítson a népgazdaságnak, amennyit az igényelt volna. Nagyipari jellegű szakképzésben viszont még 1949 őszén is csupán a beiskolázott tanulók egyötöde részesült.69 Éppen ezért ahhoz, hogy a szakképzés megfeleljen a tervgazdálkodás elvárásainak, az oktatás radikális átalakítására volt szükség.

A változások már 1948-től megindultak, s e folyamatok csak egyik igaz, a legfontosabb - csomópontja volt az 1949 januárjában kodifikált iparitanuló-törvény. A cél az volt, hogy országosan egységesítsék és centralizálják a szakképzést. Mint a Népgazdasági Tanács 1949. augusztus 14—i határozata leszögezte: „A munkaerő-szükséglet központi biztosítása és az ezzel kapcsolatos szakmunkaerő- képzés kétségtelen az a cél, amely felé haladni kell."70 Az Országos Tervhivatal által kiadott egyik 1949-es dokumentum pedig így fogalmazott: „Ahhoz, hogy a szakoktatás a rá váró hatalmas feladatokat sikeresen megoldhassa, állami és szakszervezeti vonalon egyaránt olyan szervezetre van szükség, amely mozgékony, de emellett a tervszerűséget is biztosító tökéletes megbízhatósággal működik. A szervezetnek olyannak kell lennie, hogy a legfelsőbb irányító szerv akaratáról minden érdekelt tudomást szerezhessen és a központi rendelkezések ennek ellenére időveszteség nélkül jussanak el a végrehajtó szervekhez."71 Az ötéves terv előírásaiból következett a képzés jellegének megváltoztatása is: az addig domináns szerepet játszó kisipari képzést szinte teljes egészében nagyipari képzéssel váltották föl.

Az új elvárásokat a Minisztertanács „Az ipari munkaerőgazdálkodásról és szakképzésről" című határozata fejtette ki első ízben.72 „A munkaerőgazdálkodás és szakképzés jelenlegi állapota, valamint a munkaerővándorlás, az ötéves terv teljesítésében nehézségeket idézhet elő - állapította meg az addigi helyzet kritikája után a határozat -. Döntő fordulatra van tehát szükség." Ennek érdekében a Minisztertanács - többek között - elrendelte:

A minisztertanácsi határozatot az azzal egyidőben rendeleti úton fölállított Munkaerőtartalékok Hivatala (MTH) volt hivatva végrehajtani. Az MTH-t az OMH átszervezésével hozták létre azzal a céllal, hogy „a magyar népgazdaság részére iparos- és kereskedő-tanulóképzés útján a szükséges munkaerőt biztosítsa." Az általános munkaerőközvetítésen túl hatáskörébe került:

a) az iparos- és kereskedőtanuló-iskolák, tanmühelyek és tanulóotthonok fönntartása, működésük irányítása és ellenőrzése;

b) a tanulók vállalati oktatására vonatkozó gyakorlati módszerek kidolgozása, a gyakorlati oktatás ellenőrzése;

c) az Országos Tervhivatal (OT) által kidolgozott és a Népgazdasági Tanács (NT) által jóváhagyott beiskolázási terv végrehajtása.74

Az MTH létrehozásával gyakorlatilag létrejött a szakmunkásképzés egységes központi irányító szerve. A centralizált irányítás egyrészt biztosította, hogy az addig egymástól függetlenül működő iskolák, mühelyek és otthonok egységes oktató-nevelő intézménnyé alakuljanak át. Ez kétségtelenül a hatékonyabb képzés alapföltétele volt. Másrészt azonban benne rejlett a veszély, amely nem sokkal később valósággá is vált: a túlzott centralizálást a torzulttá váló, voluntarista gazdaságpolitika játékszerévé tette az oktatást.

A képzés struktúrája a népgazdasági tervhez igazodva deformálódott. Az oktatás súlypontja irreálisan rövid idő alatt a kisiparról a gyáriparra helyeződött át. Míg az 1948-49-es tanévben az 58 ezer iparitanulóból 46 ezer működdött a kisiparban, az 1949-50-es tanévben a 60 ezerből már csak 27 ezer (ez évben 27 ezer első éves iparitanulót szerződtettek a gyáriparba!),75 1951 októberére pedig a kisipari tanulók száma alig több mint ezerre csökkent.76 Ezzel párhuzamosan 1950-ben - a korszerűsítésre hivatkozva - 46 szakmában megszüntették az iskolai oktatást (vegyipar, szolgáltatóipar stb.), s e szakmákban csak „technikai minimum"-tanfolyamok útján nyújtottak szakképzést.77 1953-ig szinte kizárólag vas-, bánya-, építő- és faipari jellegű tanulóképzés folyt. A tanulók ágazatok szerinti megoszlását a következő táblázat szemlélteti:78

Az ipari tanulók százalékos megoszlása népgazdasági ágak szerint

 

1949 1951 1954 1959 1964 1969 1972
Nehézipar 54 81 59,1 49,7 58,6 55,7 51,2
Könnyűipar 24,6 3 16,9 18,9 11,7 13,8 13,3
Élelmiszeripar 4,4 0,5 3 1,8 1,3 2,2 3,1
Szolgáltatás, 9,4 1 12,1 16,5 14,5 15,5 19,6
kereskedelem              
Építőipar 7,6 14,5 8,9 13,1 13,9 12,8 12,8
szám: 60.205 60.237 52.153 116.446 163.892 223.750 193.583

A feszített népgazdasági tervből szükségszerűen következett, hogy a képzés legfőbb elve 1950 után a gyorsítás lett. Ez nemcsak azt eredményezte, hogy - foként toborzás útján - egyre több tanulót iskoláztak be, hanem azt is, hogy az oktatás színvonalnövekedése - többek között az 1950. január 8-i minisztertanácsi határozat értelmében leszállított tanulóidő miatt - nem állt arányban a beiskolázással és a terv követelményeivel. A mennyiségi növekedés, a képzésben is megjelenő torzult versenyszellem (a verseny az iskolai munka minden területét áthatotta, s nemcsak a tanulók, hanem a „Nevelj jobban"-mozgalom révén a tanárok és mesterek munkáját is motiválta) figyelmen kívül hagyta a minőségi mutatókat. Ennek negatív hatását csak fokozta, hogy a tanulók tömeges képzésének igénye miatt jó néhány, az oktatás színvonalát biztosítani kívánó intézkedést figyelmen kívül hagytak. Nem tartották be az 1949. évi IV. törvény előírását, amely a fölvehető tanulók szükséges iskolai végzettségéről intézkedett, továbbá a miniszteri rendeletben előírt felvételi vizsgáktól is eltekintettek.79 Mindez oda vezetett, hogy „az elméleti és gyakorlati oktatás színvonala elmaradt a várttól és a ténylegesen indokolttól."80

Ezeknek a hiányosságoknak a többségét 1952—53—tói az MTH vezetése is észlelte, ezt a korabeli dokumentumok is tükrözik. Egy 1953. július 1-i MTH jegyzőkönyvben például az alábbiak olvashatók: „Szakképzésünk még nincs az ötéves terv által előírt színvonalon. Ennek az elmaradásnak legfőbb oka, hogy a tanműhelyoktatóink elméleti és gyakorlati, szakmai és politikai, valamint pedagógiai felkészültsége gyenge. Elavult, sablonos, gyakran kisipari módszer szerint oktatnak. Munkájuk bizonytalan, nem céltudatos, kevésbé jelentős területre szorítkozik, nevelő hatása csekély."81

A hibák kijavítására és a hiányosságok megszüntetésére azonban ekkor nem kerülhetett sor, hiszen e jelenségek szükségszerűen következtek a voluntarista gazdaságpolitikai koncepció és gyakorlat által meghatározott képzési struktúrából. Ez eredményezte azt a visszás helyzetet, hogy a többnyire munkaerőhiánnyal küszködő vállalatok nagy része egyáltalán nem vette szívesen, hogy iparitanuló-képzéssel kell foglalkoznia. Számukra - a tervgazdálkodás követelményei miatt - az volt a lényeges, hogy minél több azonnal munkába állítható munkaerőhöz jussanak. Joggal írja ezért a középfokú szakoktatás 1949— 1956 közötti átalakulásáról szóló tanulmányában Darvas Péter és Gyekiczky Tamás: „Az üzemek számára - mivel a tanulókkal való minden kísérletezés gazdaságilag életveszélyes lett volna - kifizetődőbb volt, ha a tanulók segédmunkát, anyagmozgatást, takarítást végeztek, ezekre amúgy sem jutott kapacitás. A tanulókat saját gazdasági-termelési érdekeik szerint foglalkoztatták, erre kényszerítette őket termelési kapacitásuk maximális igénybevétele. A vállalati érdekeltség ilyen alakulása eldöntötte a szakoktatásban tevékenykedő mesterek minőségét is. Jó szakembereket - szakmunkásokat - nem nagyon engedtek el tanítani, rájuk a termelésben is nagy szükség volt. Előállott az a helyzet, hogy pedagógiailag és szakmailag képzetlen emberek tömege tanította az iparitanulókat."82 Erre utal az 1953. augusztus 19-i MTH jegyzőkönyvből vett idézet is: „...elvtárs felvetette a kérdést, hogy a 8 általános iskolát hány mester végezte el. Ezt pontosan meghatározni nem lehet, mert a mesterek egy része jelenleg fejezi be a nyolc általánost, kb. 30 %-ának nincs 8 általánosa..."83 Az elvárást, amelyet Gerő Ernő fogalmazott meg („Az első és legfontosabb feladat tehát az, hogy ipari tanulóink minél gyorsabban és minél tökéletesebben elsajátítsák a szakmai ismereteket, hogy elméletileg és gyakorlatilag megszerezzék mindazt a tudást, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy szakmájukhoz kitűnően értő, szakmájuk minden csínját-bínját ismerő jól képzett szakmunkásokká váljanak.")84 ilyen körülmények között nem lehetett megvalósítani.

Az ellentmondást csak növelte, hogy a helyi igényekhez mindenkor rugalmasan alkalmazkodó szakoktatást fölváltó tervutasításos képzés és a továbbra is megmaradó regionális igények közé hamarosan tátongó szakadék került. Már 1950-ben látható volt, hogy a helyi szükséglet, a vállalati igények és a központi akarat, azaz az Országos Tervhivatal által megadott (és gyakran változó) keretszámok többnyire nem fedik egymást. Ebből következett, hogy míg egyes - a gazdaságpolitika által profilírozott - szakmákban túlképzés folyt, addig más, sokszor szintén profilszakmában (esztergályos, marós, vájár) nem képeztek elegendő szakmunkást. Vagy ha képeztek is, a végzett fiatalok egy része a vállalatok számára használhatatlan munkaerőnek bizonyult.85 A megalapozatlan képzési struktúra emiatt az egész centralizált szakoktatást problematikussá tette, sőt nem egy esetben még létjogosultsága is kérdésessé vált.

***

Az 1949-50-es tanév a Makói Körzeti Szakirányú Iparostanonciskolában még lényegében a hagyományos keretek között folyt ugyan, de a reformok hatása már ekkor is érvényesült: 75 tanuló az 1950. január 8-i minisztertanácsi határozat értelmében a leszerződött időnél fél, illetve egy évvel korábban, március 5-én megkapta a segédlevelét.86 Ez azt jelentette, hogy a tananyagot nem sajátíthatták el, hiszen őket nem a megreformált, hanem a hagyományos, három évre szóló tanterv alapján oktatták, így gyakorlatilag félbe kellett szakítaniuk iskolai tanulmányaikat.

Az új tanév a makói iskola életében is döntő változás kezdetét jelzi: MTH 157. számú Ipari Tanulóintézet néven a centralizált szakoktatási rendszer intézményévé vált. A Viharsarok 1950. szeptember 9-i számában már „szovjet mintára átszervezett" intézetként mutatta be az iskolát.87

Az MTH főhatósága közvetett úton érvényesült. Előbb az MTH főigazgatóság útján, amelyet 1950. május 1-én állítottak föl Hódmezővásárhelyen (első vezetője Igaz Lajos, a makói munkaerőhivatal volt vezetője lett). A főigazgatóság egyúttal a megyei tanács főosztálya volt, mint Csongrád és Csanád megye munkaerőfelügyeleti szerve.88 1952. május 1-től a Minisztertanács 2.029/9/1952. számú határozatával leválasztotta a megyei tanácsok munkaerőgazdálkodási osztályairól az ipari tanulóképzéssel foglalkozó részleget, és ezekből alakította ki az országban 7 olyan helyi igazgatóságot, amely közvetlenül az MTH alá rendelődött. A létrehozott Délkeletmagyarországi Igazgatóság - Hódmezővásárhely székhellyel - Csongrád, Bács-Kiskun, Békés és Szolnok megyék tanulóintézeteinek felügyeletét látta el.89

Az 1950-5 l-es tanév kezdetén 124 iparitanulót iskoláztak be Makón.90 Szakma szerinti összetételük a megváltozott képzési struktúrára utal: a hagyományos kisipari szakmáknak az oktatása megszűnt, s legnagyobbrészt vasipari szakmákban (főként géplakatos és motorszerelő) folyt a képzés. A tanulók többségét helyi üzemek (Makói Vas- és Fémipari KTSz, MÁV Járműjavító, Csongrád megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat makói telepe. Közúti Gépellátó Vállalat makói telepe stb.), kisebb részét a környező üzemek (elsősorban a nagylaki Pannonia Kender- és Lenipari RT.) iskolázták be. Emellett egy kereskedőtanuló osztály oktatását is ellátta az iskola, még az 1947-től érvényben lévő összevonás eredményeként.

A „profilváltozást" jól mutatja az elsős leányosztály összetétele. A hagyományos női szabó szakmát - kisipari beiksolázással - már csak 5 tanuló tanulta, míg „textilipari" jellegű képzésben (a Nagylaki Kendergyár és a Hódmezővásárhelyi Kötszövő-Kötöttárúgyár Vállalat beiskolázásával) 15 tanuló részesült.

A vállalati beiskolázással lényegében megoldódott a tanulók gyakorlati oktatásának sok évtizedes gondja. A szakmai képzés feladatait vállalati szakmunkás-oktatók látták el. A kezdeti időkben a tanulók a termelőmunkába kapcsolódtak be,91 ami - éppen az egyre feszítettebbé váló tervek miatt -, nem mindig adott alkalmat arra, hogy a képzés során a szakma alapfogásait kellő mélységben elsajátítsák. Ezen a helyzeten némileg enyhített a tanműhelyi oktatás bevezetése, ezért volt nagy eredmény Makón a MÁV-tanműhely átadása. A műhely, amelynek építésében az osztálymérnökség dolgozói és iparitanulók vettek részt, 1950-től 19 vasipari tanuló számára biztosított az addiginál kedvezőbb tanulási feltételeket.92

Az előző évekhez képest az iskolai munka jellege is átalakult. Egyrészt amiatt, mert az MDP KV - a hadigazdálkodás felé vezető extenzív iparosítási programjából következően - az ötéves terv végrehajtásához szükséges munkaerő biztosítását a háborús mozgósítás elvei szerint képzelte el.93 Ennek következtében a tervutasítások mellett a katonák fegyelem és külsőségek megkövetelése, illetve bevezetése (pl. egyenruha, váll-lap, az ipari tanulók járőrszolgálatának megszervezése)94 az oktatásra és a nevelési eljárásokra is hatással voltak. Ez tükröződik a tantestület 1950. december 8-i munkaértekezletének jegyzőkönyvéből is: „Az ifjúság munkáját, fegyelmét a békeharc kérdésévé kell tenni «Békeharc hírei» falitábla felállításával, amelynek kritikai cikkeivel a tanulókat beindítjuk a jótanulásra [sic!] és a szocialista társadalom iránti kötelességteljesítésre."95

A feszített népgazdasági tervből szükségszerűen következett, hogy a termelőmunkából az iskolába is átszivárogjon a másik elv, amely ezekben az években meghatározó jelleggel bírt: a versenyszellem. A verseny az iskolai munka minden területét áthatotta, s nemcsak a tanulók, hanem a tanárok munkáját is motiválta. Mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy 1951. január 13-án Makón tartották meg Békés és Csongrád megye iparitanuló-iskoláinak igazgatói értekezletét, amelyen az iskolai munka javításáról, az országos verseny kiszélesítéséről és a „Nevelj jobban!" mozgalom elterjesztéséről esett szó.96 Az értekezlet megrendezésének jogát valószínűleg azzal a versenyfelhívással érdemelte ki a makói iskola, amellyel 1950. december 1-től tanulmányi versenyre hívta ki a csongrád megyei iparitanuló-iskolákat.97

A tanulók között a verseny egyrészt a gyakorlati oktatásban, főként a takarékossági mozgalomban (a MÁV járműjavító műhely tanulói pl. brigádokat szerveztek vashulladékok gyűjtésére, az öt hét alatt 25 q ócskavasat szedtek össze).98 másrészt az elméleti oktatásban, elsősorban a tanulmányi eredmény javításában öltött testet. Ez utóbbit az iskola - tanulókörök szervezésével igyekezett támogatni.99 A makói tanulókör munkájáról Lévai András, az MTH Délkeletmagyarországi Igazgatóság Kulturális-nevelési osztályának vezetője a következőket állapította meg: „Itt a nevelő a tanárral előzetesen megbeszélte az anyag fontosabb kérdéseit, majd azt szóban és írásban közölte a tanulókör vezetőkkel, akik a foglalkozást ennek megfelelően vezették le. A gyengébb megbeszélte és értékelte a munkát, amit ő is figyelemmel kísért. Ezt a módszert igyekszünk általánosítani területünkön."100

A tanulókör munkájának sikerességével is magyarázható, hogy az 19505l-es tanévben félévkor az átlagos tanulmányi eredmény 4 egész lett, ami azt jelentette, hogy „az iskola tanulmányi színvonala az előző évhez képest 60 százalékkal emelkedett. [...] Az iskolában egyetlen egy tanuló sem bukott meg. A 120 vizsgázó közül 12 tanuló hármas eredményt ért el, a többi 4-est és 5-öst."101 Arról azonban nem rendelkezünk egzakt forrással, hogy ez az ugrásszerű színvonalnövekedés mennyire volt megalapozott, s mennyiben származott csupán a túlhaj-tott versenyszellem torz liberalizmusából.

Az iskola aktív szerepet vállalt a tanulók tanórán kívüli nevelésében, amit - annak ellenére, hogy mindez sok esetben a tévesen értelmezett „tervszerűség" szellemében történt102 -, mindenképpen pozitívan kell értékelni. Már 1950 elején megalakult Boleman Dénes vezetésével egy repülőmodellező szakkör, amely éveken keresztül eredményesen működött.103 Rendszeressé váltak (havonta 4-5 alkalommal) a színház és mozilátogatások. Létrejött egy színjátszókör is, amely már a makói kultúrotthon (a volt Hagymaház) avatásán, 1950. augusztus 20-án nagy sikerű műsort adott.104 1952 februárjában az iparitanuló-iskolák számára Hódmezővásárhelyen megrendezett kultúrbemutatón a „Halálba táncoltatott lány" című népballada előadásával egyik legemlékezetesebb sikerét érte el a színjátszókör. A Viharsarok tudósítása szerint „A székely népballada előadása a kultúrverseny kiemelkedő száma volt s egyben irányt mutat arra is, hogy kultúrcsoportjaink milyen módszerrel tudják legeredményesebben színpadra vinni a népballada gazdag mesevilágát."105 Áprilisban a kecskeméti kerületi kultúrversenyen (Bács-Kiskun és Csongrád megye tanulói vettek részt) a Kőműves Kelemen című táncos-énekes székely népballadát adták elő. Az előadás sikerét jelzi, hogy a filmhíradó kisfilmet készített a darabról. Sikerrel indult az alig négy héttel (!) a verseny előtt megalakult 100 tagú énekkar is, amely magyar népdalokból összeállított műsorával a verseny legjobban szerplő énekkara lett.106

A makói MTH iskola az 1951-52-es tanévtől vált országos beiskolázású intézménnyé, amely profilváltozást eredményezett: az addigi vasipari jellegű képzést építőipari tanulóképzés egészítette ki. A változás az intézet elnevezésében is módosulást hozott, ettől kezdve a „Munkaerőtartalékok Hivatala 151. sz. Iparitanulóiskola" néven szerepelt. Az országos beiskolázású építőipari képzéssel ugrásszerűen megnőtt a tanulólétszám. Az év folyamán két hathónapos turnusban 227 leányt és 439 fiút iskoláztak be, a leányok nagyobb része kőműves, kisebb része (24 fő) ács, a fiúk zöme kőműves, míg kisebb része (82 fő) vasbetonszerelő szakmát tanult.107 A gyorsított építőipari tanulóképzés az ötéves terv nagyberuházásaihoz biztosított munkaerőt.

A toborzás útján beiskolázott, többségében gyönge előképzettségű tanulók zöme Dunapenteléről, Sztálinvárosból, Diósgyőrből, Inotáról, Várpalotáról és Tatabányáról érkezett Makóra, majd a képzés elteltével az ottani építkezésekhez tértek vissza. A makói iskolában szakmai gyakorlaton nem vettek részt, csak elméleti oktatásban részesültek. A másfél éves tanulóidőre méretezett tananyagot mindössze fél év alatt sajátították el.108 Óratervük a következő volt:

Az építőipari tanulók óraterve

Szakmai ismeret 9 óra
Szakrajz 7 óra
Anyagismeret 4 óra
Természettudományi ismeretek 2 óra
Természettan 3 óra
Társadalomtudományi ismeretek 4 óra
Magyar nyelv és irodalom 4 óra
Számtan 5 óra
Egészségtan 1 óra
Munkahelyszervezés 1 óra
Testnevelés 2 óra
Összesen: 42 óra

A 16 építőipari osztály mellett csupán 3 osztálynyi tanuló részesült hagyományos képzésben. Ezek egy része kisipari szakmákban beiskolázott tanuló (fodrász, molnár, bognár, kovács, műszerész, szíjgyártó és kereskedő, összesen 18 tanuló), a többi a MÁV járműjavító és egyéb vállalatok számára képzett géplakatos, műszerész és esztergályos tanuló volt (La. és H.a. osztály).

Az ország minden tájáról beiskolázott tanulókat 1951 szeptemberétől a tanulóott-honná átalakított Köztársaság (ma Návay Lajos) téri volt DMKE épületben, illetve az egykori pénzügyigazgatóság épületében helyezték el.109 A tanulóotthonok előbb az iskolától független intézményként funkcionáltak, de rövidesen az „ipari tanulóképzés színvonalának emelése érdekében" egy 1952ben kiadott MTH rendelet alapján az iskolával egységes vezetés alá került.110 Lényegében ezzel Makón is megtörtént az egységes ipari tanulóintézet létrehozásának első lépése. A tanműhelyi oktatás ellenőrzését és irányítását is magába foglaló komplex intézmény kialakítása fél évvel később, 1952 szeptemberében valósult meg. Az erről intézkedő MTH rendelet111 az egységes ipari tanulóintézetek négy típusát különböztette meg:

A típus: iskola, tanulóműhely és otthon

B típus: iskola és tanulóműhely

C típus: iskola és otthon

D típus: csak iskola

A makói iskola az A típusba tartozott, hiszen magában foglalta a Posta utcai (korábban D'Orsay u.) iskolaépületet, a Köztársaság téri és a Görög Szabadságharcosok terén (ma Szent János tér) lévő otthont, valamint a MÁV járműjavítónál lévő tanműhelyt.

Az egységes vezetéssel a szakmai képzés irányítása is az intézet igazgatójának feladatkörévé vált. A tanulók gyakorlati oktatása részben az intézet tanműhelyeiben, részben bázisüzemekben történt. Az oktatásra függetlenített vállalati szakoktatók ettől kezdve az intézet állományába kerültek.112 Mindez föltétele volt annak, hogy a gyakorlati oktatás szervesen beilleszkedjen az oktatónevelőmunka rendszerébe.

A megváltozott népgazdasági igények következtében az 1952-53-as tanév megindulása ismét profilmódosulással járt: az építőipari képzés mellett az ország MÁV hűtőházaiból (Budapestről, Szolnokról, Hegyeshalomból, Pécsről, Nyíregyházáról, Székesfehérvárról, Szegedről stb.) beiskolázott géplakatos, szerszámkészítő, kovács és esztergályos tanulók oktatását biztosította az iskola. A Népszava 1952. szeptember 17—í számában így tudósított a változásról. „Ünnepélyes tanévnyitóval kezdte meg működését hazánk első vasutas ipari tanuló intézete. Az általános iskola nyolc osztályának elvégzése után csaknem 350 fiatal sajátítja el itt a mozdonyvezető és a fűtőházi szakmunkás tudnivalóit. Az intézetben szovjet iskolák mintájára minden tantárgynak külön tanterme van a szükséges szemléltető eszközökkel. A tanműhelyekben szakmánként külön termekben, korszerű gépeken dolgoznak a tanulók. A 38 tagú nevelőtestület gyakorlati oktatóit a vasút legkiválóbb dolgozóiból, szakmunkásaiból választották ki. Az intézetben két külön leányosztály van."113 A profilváltozás ismét jelentkezett az iskola elnevezésében: ettől kezdve az MTH 601. számú Ipari Tanuló Intézete lett. A MÁV műhelyek számára képzett tanulók elméleti oktatása az iskola.

Posta utcai épületében, gyakorlati képzésük pedig részben a Köztársaság téren kialakított tanműhelyben, részben az 1952. január 2-től Makói Gépgyárnak114 nevezett volt MÁV járműjavító műhelyben folyt. A gyakorlati oktatást az MTH 857-2/1953. sz. rendelete szabályozta. Eszerint a 7 órás műszakból 6,5 órát gyakorlati munkával kellett eltölteni. Feladatmegbeszélésre (amely új elméleti ismereteket nem tartalmazhatott, csupán a gyakorlati problémák megvitatására volt lehetőség) összesen 20 perc állt rendelkezésre, s egy alkalommal, a 3. vagy 4. óra után 10 perces uzsonnaszünetet lehetett tartani.115

A tanulók  a hét három napján elméleti, 3 napján pedig gyakorlati oktatásban vettek részt. Órabeosztásukat a következő táblázat mutatja: A MÁV műhelyek számára képzett tanulók óraterve

Szakmai ismeret 3 óra
Szakrajz 3 óra
Anyagismeret 3 óra
Természettudományi ismeretek 1 óra
Társadalmi ismeretek 1 óra
Magyar nyelv és irodalom 2 óra
Számtan 3 óra
Fizika 1 óra
Testnevelés 3 óra
Osztályfőnöki 1 óra
Összesen: 21 óra

A profilváltozás következtében az iskolai oktatómunka színvonala is emelkedett, mivel most már sokkal jobb képességű tanulókat iskoláztak be, mint az előző években. Ezt többek között azok a jelentős eredmények is mutatják, amelyeket az iskola éppen a MÁV-képzésű tanulók révén elért.

1953 tavaszán indult meg a „Szakma legjobb ipari tanulója" címért folyó országos verseny, amelynek nem titkolt célja volt, hogy olyan sztahanovista munkásokat nyerjen a népgazdaság, akikre alapozva az ötéves terv határidő előtti teljesítésétel lehet érni.116 E verseny első értékelésekor Szügyi Sándor makói kovács ipari tanuló II. helyezést ért el.117 1954 március elején az „MTH Délkeletmagyarországi Igazgatóság legjobb ipari tanulója" címért folyó versenyen, amelyet Makón rendeztek, az előző évben is sikeres Szügyi Sándor ezúttal I. helyezett lett. Rajta kívül eredményesen szerepelt még Földesi József, Török Pál és Kálmán Béla makói tanuló is, az előbbiek a lakatosok (II. és III), az utóbbi az esztergályosok versenyében (III.) ért el helyezést.118

Az iparitanuló-iskolák között folyó szocialista munkaverseny legmagasabb elismerése a Minisztertanács és a DISz Vörös Vándorzászlajának elnyerése volt. A versenyt még a DISz KV és az MTH indította 1952 januárjában, Rákosi Mátyás 60. születésnapja tiszteletére,119 s erre alapozva született meg a Minisztertanács 1068/1953 /X1.6./ sz. határozata a „Minisztertanács és a DISz Vörös Vándorzászlajának" megalapításáról.120 A versenyt 1954. április 4-e alkalmából értékelték először, s itt a vasipari tanulóintézetek között a makói iskola III. helyezést ért el. A határozat szerint „Az intézet termelési tervét 100 százalékra teljesítette. Az intézetben benyújtott javaslatok száma 239. Az intézet elnyerte a Minisztertanács-DISz kitüntető oklevelét és 3000 forint pénzjutalomban részesült".121 A kitüntetést ünnepélyes keretek között április 3-án adták át az iskolának. Ez alkalommal - eredményes munkájuk elismeréseként - több nevelőt (Vig Istvánné és Somogyi Viktor tanárt, valamint Bandula Lajos, Juhász Antal, Kiss János és Jankó József mestert) pénzjutalomban részesítettek.122

***

1953 közepétől, az MDP KV június 27-28-i ülése, majd az ennek nyomán kidolgozott új kormányprogram gazdasági célkitűzéseinek megfelelően a szakmunkásképzésben is jelentős változások állottak be. A Központi Vezetőség júniusi határozata (amelyet csak 1986-ban hoztak nyilvánosságra először teljes terjedelmében) bírálta „Az iparosítás kérdésében, a mezőgazdaságban, a lakosság ellátása terén, valamint a lakosság és az állam viszonyában elkövetett" hibákat, s halaszthatatlan feladatként fogalmazta meg a párt addigi gazdaságpolitikájának gyökeres átalakítását. A népgazdasági terv felülvizsgálatával, az iparosítás csökkentésével (mindenekelőtt a nehézipar fejlesztési ütemének csökkentésével), és a mezőgazdaság, valamint a szolgáltatások korszerűsítését, illetve javítását célzó beruházások növelésével egy arányosabb, a meglévő természeti-földrajzigazdasági adottságokat jobban figyelembe vevő gazdaságpolitikai koncepció kidolgozását hirdette meg.123 A koncepció kidolgozása és gyakorlatba való átültetése a Nagy Imre-kormány feladata lett.

Az „új szakasz" politikája a legtöbb MTH intézetben profilváltozást eredményezett. Makón is megváltozott az oktatott szakmák összetétele: míg az előző két évben főként géplakatosokat és esztergályosokat oktattak, 1954 szeptemberétől már csak két osztálynyi, összesen 48 tanulót iskoláztak be ezekre a szakmákra. A profilszakma ettől kezdve a traktoros gépész lett.124 Mint Fehér Gyula igazgató nyilatkozta a Viharsarok 1954. október 27-i számában:

„Iskolánk a kormányprogram alapján létesült. [...] Azelőtt a MÁV-nak képeztünk ki itt lakatosokat, esztergályosokat, az idei őszön azonban áttértünk a traktoros gépészképzésre. Kormányunk ezzel is elő akarja segíteni, hogy minél több megfelelő szaktudású traktorista dolgozzék a mezőgazdaságban."125

A makóin kívül (amely mind közül a legnagyobb volt, 1954-ben 432 tanulót iskoláztak be)126 még 9 iskolában indult traktoros-gépész-képzés, országos beiskolázással. Ezek a következő intézetek voltak:127

110. számú MTH iparitanuló intézet Nyíregyháza

115. MTH iparitanuló-intézet Tiszavasvár

304. MTH iparitanuló-intézei Pápa

320. MTH iparitanuló-intézet Székesfehérvár

512. MTH iparitanuló-intézet Kaposvár

600. MTH iparitanuló-intézet Szeged

609. MTH iparitanuló-intézet Baja

613. MTH iparitanuló-intézet Gyula

614. MTH iparitanuló-intézet Mezőhegyes

A makói intézet 1954-ben Csongrád, Bács, Nógrád, Hajdú és Pest, 1955-ben Csongrád, Borsod, Szolnok és Békés megyéből iskolázott be, míg a Délkeletma-gyarországi MTH igazgatóság iskolái közül a szegedi Bács-Kiskun, Csongrád és Pest, a gyulai Békés és Hajdú-Bihar, a mezőhegyesi Békés megye traktoros gépészeit iskolázta be.128

A traktoros gépészek képzése két évig tartott, másfél év iskolai oktatás után (heti 2 nap elmélet, 4 nap műhely) fél évet valamelyik gépállomáson töltöttek el. 1955-ben képzési idejüket egy évre csökkentette le. Gyakorlati oktatáson részben az iskolai tanműhelyben, részben az Igási vagy a Gencsháti Állami Gazdaság gépállomásain vettek részt.129 Órabeosztásukat a következő táblázat foglalja össze:

A traktoros gépészek óraterve

Tantárgy 1954/551 955/56 1956/57 1957 /58
mezőgazdasági  géptan 6 _ _ l.oszt. 11. oszt.
traktorismeret (erőgép) 3 3 3 3
munkagép - 3 3 3 3
alapfém 4 4 _
agrotechnika 1 1 1 1 1
műszaki ismeretek - 1 2 2 2
politikai ismeretek 2 2 _ _
történelem - - 1 1
magyar - - 1 1 1
számtan 2 1 2 2 2
honvédelmiismeretek 1 _ _
légoltalmi ismeretek 1 _ _
testnevelés 1 2 1 1
osztályfőnöki 1 1 - 1 1
összesen: 18 17 14 15 15

A tantervben megszabott elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása mellett (amelyről rendszeresen, az ún. félévi kiértékelő verseny keretében számot kellett adniuk),130 a leendő gépészek önálló vezetési gyakorlaton vettek részt. Ennek során traktor- és kombájnvezetői képesítést szereztek.131 A tanulók ellátásáról (lakás, ruha, étkezés) az állam gondoskodott, sőt - átlagos tanulmányi eredményük alapján - ösztöndíjban részesültek.132

A traktorosgépés-képzésre való átállás mellett lényeges változást hozott az is-kolában, hogy a kormány - a szolgáltatások színvonalának emelését célzó 510/17/1953. sz. MT. határozata alapján133 - több év után először - Makón is indult a lokális kisipari igények kielégítése érdekében 2, ún. helyiipari osztály. Ez évben a következők szakmákban iskoláztak be tanulókat:

Fiúk

műszerész (3)

vasesztergályos (2)

kovács(14)

géplakatos (2)

bádogos (1)

motorszerelő (2)

bognár (2)

cipész (2)

kőműves (1)

asztalos (2)

bőrdíszműves (1)

ács (2)

szobafestő (1)

szíjgyártó (1)

kefekötő (1)

 

Lányok

cipőfelsőrészkészítő (1)

fodrász (2)

női szabó (1)

férfi és női szabó (2)

szövő (1)

fényképész (2)

kozmetikus (1)

Az 1955-56-os tanévben 9-re szaporodott a helyiipari osztályok száma. A beiratkozások alapján 4 másodéves osztályt szervezhettek (76 tanuló), az elsősöket pedig már rokonszakmák szerint csoportosíthatták. Indult egy kovács (16 fő), egy építőipari (25 fő), egy faipari (15 fő), egy fémipari (24 fő) és egy vegyes (38 fő) osztály. Képzésükkel az iskola részben a helyi KTSz-ek, részben a kisiparosok tanulóigényeit elégítette ki.

A következő tanévben már zömmel helyiipari osztályok indultak (6 traktoros gépész, 10 helyiipari). Ebben közrejátszott, hogy a Minisztertanács 2.064/22/1954. sz. határozata értelmében a képzési időt - elsősorban a vasipari szakmákban - 2 évről 3 évre emelték föl. (Ez a traktoros gépészek 1,5 éves képzési idejét nem érintette).134 Ennek értelmében 1956-ban már 3. osztályokat is indítani kellett. A harmadéves tanulók már csak heti egy alkalommal jártak iskolába, 3 szakmai, 2 szakrajz és 1 osztályfőnöki órán vettek részt.

A képzési idő felemelése pozitívan érinthette volna a szakképzés minőségét, ha nem egészítették volna ki a határozatot egy olyan döntéssel, amely az elméleti és gyakorlati képzésé idejét 20-80 % arányban állapította meg (a kétéves képzés esetén ez 38-62 % volt). Ez oda vezetett, hogy noha egy évvel nőtt a képzési idő, az elméleti órák száma 150-nel kevesebb lett a korábbinál.135

A profilváltozás, a traktorosgépész-képzés beindítása az iskola számára - amely 1954. november 7-től József Attila nevét viselte136 - minden szempontból hasznosnak bizonyult. A szigorú felvételi vizsgákon átesett jó képességű tanulókra építve tovább lehetett öregbíteni az előző évek MÁV-képzésű tanulói által megalapozott országos hírnevet. A következő évek krónikája egyértelműen bizonyítja ezt.

1954-ben lényegesen jobb körülmények között indulhatott meg az oktatás, mint a korábbi években. A megnövekedett tanulólétszám és az országos beiskolázás indokolta, hogy az iskola a régi épületből tágasabba költözzék: ekkor kapta meg a Sztálin u. (ma Szép u.) 2-4. szám alatt lévő volt csendőrlaktanyát, amelyet isko-lává alakítottak át.137 Az épület a Görög Szabadságharcosok tere (ma Szent János tér) 19. szám alatti tanulóotthonnal telekszomszédságban volt, ennek következtében egy olyan oktatási komplexum jött létre, amely minden addiginál kedvezőbb feltételeket biztosított a minőségi oktató-nevelő munkához. Ezt egészítette ki a DMKE-épülete, amely ettől kezdve tanműhelyként funkcionált. A traktoros gépészek képzéséhez szükséges munka- és erőgépek tárolásáhozjavításához a DMKE udvarán szerelőcsarnokot építettek.138

Az iskolát az akkor hozzáférhető legkorszerűbb technika alapján szerelték föl (a traktorosgépész-képző iskolák fejlesztéséről, korszerű technikával való ellátásáról 1955. június 23-án külön minisztertanácsi határozat rendelkezett),139 emellett a tantestület tagjai szemléltető eszközök előállításával járultak hozzá az oktatás színvonalának emeléséhez. A szemléltető eszközök házilagos készítéséhez az ösztönzést Fehér Gyula igazgatónak a szovjetunióbeli traktorosgépész-képzésről szerzett kedvező benyomásai adták. „Hazatérve elhatároztam - írta az Iparitanulóképzés 1955 áprilisi számában -, hogy a szovjet tapasztalatokat felhasználva, a tantestület segítségével kialakítunk egy minta traktorosgépész-intézetet."140 Az elhatározás valóra váltása még 1955 elején megkezdődött. Hajdú József tanár egy agrotechnika kabinetet rendezett be, Menyhárt József és Gera Sándor vezetésével pedig megkezdték egy mezőgazdasági gép- és traktorismeret kabinet berendezését. Gyarapodtak a szemléltető eszközök is. Nagy falitáblára, elektromos fényjelző megoldással 1:2 méretben elkészült a G35-ös, a Hoffher lánctalpas, a Zetor K 25-ös és a DT 413-as traktor metszete. Egy Cormick és egy Fordson traktort a szemléltető oktatás céljaira alakították át. Bálint József irányításával a működő modellek készítésében a tanulók is részt vettek. A tantestület nemcsak az oktatás feltételeit, hanem a tanulók szociális helyzetét is igyekezett javítani. Ezt szolgálta az az újdonság, amelyről szintén Fehér Gyula számolt be: „A szovjet tapasztalatok alapján intézetünk területén egy különálló épületben mosodát, vasaló- szárító- és javítóhelyiséget, népboltot és fodrászműhelyt helyeztünk el. Munkaerőt a Kiskereskedelmi Vállalat és a KTSzek biztosítottak."141

Minderről a többi traktorosgépész-képző intézet igazgatója is meggyőződhetett, amikor részt vettek az 1955. március 29-30-án Makón megrendezett igazgatói tanácskozáson.142 A megbeszélés témája a szakmai képzés továbbfejlesztése, a szovjetunióbeli tapasztalatok átvétele volt. Az értekezlet végén iskolalátogatás következett, ahol a „résztvevők érdeklődéssel figyelték az oktatásban használatos házi készítésű maketteket, gépkeresztmetszeteket". Nagy sikert aratott - mint a megyei napilap tudósítása kiemelte - a Benke Zoltán által tervezett elektromos mérőasztal.143 A látogatásról az MTH vezetői is kedvező tapasztalatokkal távoztak, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Pécsi János, az MTH elnöke májusban „a szemléltető eszközök készítése, valamint azok kiállítása terén végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül" pénzjutalomban részesítette Fehér Gyula igazgatót, Polgár Lajos és Gyárfás Mihály igazgatóhelyetteseket, Benke Zoltán műszaki vezetőt, Menyhárt József és Hajdú József tanárokat. Adók Pál, Márton Miklós és Hadár János mestereket, valamint Kanizsai Károly iparitanulót.144

A korszerűsítést a következő években is folytatták, s az 1953-ban létrehozott Módszertani Intézet pályázatain rendszeresen és eredményesen szerepeltek az intézet dolgozói. 1955-ben a Benke Zoltán - Mágori Mihály, illetve a Benke Zoltán - Márton Miklós által készített szemléltető eszköz nyert pályadíjat, az 1955-56-os tanévre hirdetett szaktanterem-készítési pályázaton a traktorosgépész szaktantermek kategóriájában az intézet villamosipari szaktanterme kapott III. díjat.145 A szemléltető eszközök készítésében az iskola olyan hírnévre tett szert, hogy többen azt tartották meglepőnek, amikor nem vett részt valamilyen módszertani pályázaton.146

Az országos elismerést mutatja, hogy 1955. június 14-én „...a makói intézet kiváló nevelő-oktató munkájáért, valamint a szovjet traktorosgépészképzés tapasztalatainak igen eredményes magyarországi felhasználásáért elnyerte a Minisztertanács és a DISz Központi Vezetőségének Vörös Vándorzászlaját."147

Mint a „Vörös Vándorzászló" odaítéléséről szóló minisztertanácsi határozat indoklásában megállapította: „Az intézet 100 %-ig betartotta a gyakorlati oktatás tanmenetét. A tanulók az 1954/55-ös tanév első felében 151 újítási javaslatot nyújtottak be, amiből 83-at fogadtak el. Példamutató minőségi munkát végeznek az Intézetben. Minden tanuló résztvett a szocialista munkaversenyben. Igen jó az Intézetben a gyakorlati kiképzés. Az Intézet elnyerte a Minisztertanács és a DISz Vörös Vándorzászlaját és oklevelét, valamint 10.000 forint pénzjutalomban részesült."148 A vándorzászló ünnepélyes átadása június 12-én volt a kultúrházban. Az eseményen megjelent Pécsi János, az MTH elnöke is.149

1956 nyarán ismét sikeres évet zárt az iskola: a vándorzászlócrt folytatott versenyben - kategóriájában - a szegedi 600. sz. Móra Ferenc Iparitanuló Intézet mögött a II. helyen végzett.150

A díjak elnyerése nem volt megalapozatlan. Az oktatómunka sikerét mutatja, hogy a „Szakma legjobb traktoros-gépész tanulója" országos versenyen a makói tanulók eredményesen szerepeltek. 1955-ben Kiss Ernő 3. helyezést ért el,151 az 1956. június 8-9-én Makón megrendezett versenyen - a 10 intézet 18 tanulója között - az 1. (Labancz József), a 3. (Juhász József), a 4. (Balogh János) és a 6. (Varga Lajos) helyezett a makói iskola diákjai közül került ki.152 Rajtuk kívül Fehér József esztergályos tanuló ért el eredményt, a „Szakma legjobb ipari tanulója" versenyen 6. helyezett lett.153

Az intézet vezetése az új körülmények között is gondot fordított a tanulók hasznos szabadidős tevékenységének megszervezésére. A színjátszókör, a tanulókörök továbbra is működtek. 1955. március 6-én József Attila szavalóversenyt rendeztek a járási kultúrotthonban. A zsűrielnöknek Kuczka Péter Kossuthdíjas költőt kérték föl. A nagysikerű rendezvényről, amelyen 18 tanuló vett részt, a rádió is tudósított. Ekkor született meg az intézet fiataljainak felhívása, amelyben az ország többi tanulóintézetének diákjait szólították föl: hasonló szavalóversenyek szervezésével ismerjék meg jobban József Attilát.154 Erre a József Attila olvasómozgalom is jó keretet biztosított. A mozgalomhoz a makói iskola tanulói közül 150-en csatlakoztak, akik közül az első értékeléskor 30-an ezüst, 38-an pedig bronz jelvényt szereztek.155

Az iskola sportköre szintén eredményesen működött ezekben az években. 1954 őszén a Munkaerőtartalékok Sportegyesülete (MTSE) november 7-e megünneplésére kétfordulós „atlétikai postaversenyt" írt ki. A makóiak közül az első fordulóban 390, a másodikban 410 fő indult. Az iskola - kategóriájában: 350 fő intézeti létszám felett - a serdülők versenyében 4., az ifjúságiak versenyében pedig - az ország összes MTH iskoláját megelőzve - 1. helyezést ért el. Az MTSE elnöksége a versenyt értékelve megállapította: „Az alant helyezést elért intézetek DISz szervezetei, igazgatói, tanárai, sportvezetői jó munkáját és öntevékenységét bizonyítja a résztvevők száma és az eredmények."156 A kiváló eredményt elért makói tanulókat: Szűcs János, Sándor Bálint (1000 m-es síkfutás), Kovács Tibor (gerelyvetés), Szabó K. István (távolugrás), Molnár István (súlylökés) meghívták az országos döntőre.157

Az országosan is elismert tömegsport-tevékenység158 mellett a minőségi sport is jelentős szerepet játszott az iskolában. Elsősorban a birkózó, ökölvívó, atlétikai, labdarugó, kézilabda, asztalitenisz és sakk szakosztályok tevékenykedtek sikeresen, emellett az iskola fontos bázisát jelentette a városi sportegyesületnek is.159 Különösen azután élénkült meg az iskola sportmunka, miután a szakosztályok 1953 tavaszán az egykori úri kaszinóból (utóbb városi MHSz-székház) intézeti sportházat birtokba vehették. A ház átalakításához a tanulók és a tantestület tagjai 40.000 forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. Az épület földszintjén az ökölvívók, birkózók, sakozók és asztaliteniszezők kaptak helyet, s itt voltak a szertárak és az öltözők. Az emeleten a kaszinó volt tükörterme - körben bordásfalakkal - az iskola testnevelési óráinak színtere lett. Az udvaron sportpályát alakítottak ki. A sportház felavatására - sportbemutató keretében - 1953. június 14-én került sor.160

Az aktív sportolás mellett az iskola tanulói közül többen sportvezetői és labdarugó játékvezetői tanfolyamon vettek részt.161

Megint csak az intézet elismertségét jelzi, hogy a DISz KV és az MTSE országos elnöksége által a traktorosgépész-tanulók részére kiírt Alkotmány Kupa sportversenyeit 1955. augusztus 20-21-én Makón rendezték meg. Az esemény zavartalan lebonyolításáért, „a rendezés rendkívül sokrétű és nehéz" feladatainak megoldásáért az MTSE elnöksége az MTH Közlönyben fejezte ki köszönetét.162 Az intézeti tanulók iskolán kívüli tevékenységükkel, társadalmi munkájukkal széleskörű elismerést vívtak ki. A városi pártbizottság kezdeményezésére 1955től magukra vállalták a József Attila Termelőszövetkezet patronálását. A szerződés szerint az iskola megjavította a szövetkezet mezőgazdasági gépeit, amellett segítséget adott a mezőgazdasági munkák elvégzéséhez.163 De segítettek ott és akkor is, ahol és amikor szükség volt rájuk, így az 1955. augusztus 3-i felhőszakadás nyomán keletkezett belvíz levezetésében, valamint a mentési munkálatokban is részt vállaltak.164

1956 tavaszán felhívással fordultak a makói iskola tanulói az ország valamennyi iparitanulójához. Április 4. tiszteletére versenyre hívták ki a többi iskolát. A cél az volt, hogy vállalt feladatait minden iparitanuló április 4-re teljesítse. A makóiak vállalták, hogy az évfordulóra az intézet valamennyi erő- és munkagépét előkészítik a nyári munkára, és megyei bemutatót rendeznek a négyzetvetés népszerűsítése érdekében.165 A vállalásukat teljesítették, a bemutatót március 29-30-án tartották meg a vásártéren a makói Gépállomás szakembereinek segítségével.166

***

A politikában, s így a gazdaságpolitikában 1954 végétől 1955 elejétől tapasztalható változások: az „új szakasz" politikájának elvetése, az MDP KV 1955 márciusi határozata után a régi gazdaságpolitikai irányvonal visszaállítása, továbbá az 1955 végétől érzékelhető, de különösen az SzKP XX. kongresszusa után elmélyülő, s az 1956 októberi-novemberi fegyveres felkeléshez vezető politikai-társadalmi-gazdasági válság nem befolyásolta közvetlenül az iskolában folyó munkát. A helyiipari tanulók beiskolázása 1956 szeptemberében a rendes körülmények között megtörtént. A traktoros gépészek oktatási éve október 15-én kezdődött,167 tanulmányaikat azonban az októberi események miatt nem kezdhették meg, számukra a tanítás csak 1957. január 21-én indult meg.

Az október 26-tól Makón is tapasztalható megmozdulások nem érintették az iskolát, s bár jó néhány tanuló nem vett részt az órákon, a tanítás csak november 4-e után szünetelt néhány napig.168 Az események hatása azonban hosszú ideig érezhető volt. „Az első félév munkáját kétségtelenül nagy mértékben megzavarták az októberi-novemberi zavargások - jegyezte föl Gottl Frigyes tanár a H.A. osztály naplójába -. Lazult a fegyelem, csökkent a tanulmányi színvonal, emelkedett a mulasztások száma. A sport és kulturális tevékenység szintén háttérbe szorult. [...] Január-február hónapokban a helyzet javult, a mulasztások száma csökkent."

1956 novemberében Makón politikailag stabilizálódott körülmények között folytatódhatott az oktató-nevelő munka. A sztrájkok, az akadozó ellátás azonban megnehezítette az iskola munkáját, különösen a tél beköszöntével a fűtőanyag-hiány okozott nehézséget. Emiatt Csongrád megye összes általános és középisko-lájában a január 20-ig tartó téli szünetet február 11-ig meghosszabbították.169 A makói MTH iskolában azonban már január 21-én elkezdődhetett a második - a traktoros gépészeknél még az első - félév.170

Az 1956. november 4-én hatalomra került Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány - konszolidációs politikája részeként - a szakoktatás rendszerét, irányítását is átalakította. 1957 elején megszüntették a Munkaerőtartalékok Hivatalát, s a hatáskörébe tartozó intézményeket az új feladatokkal fölállított Munkaügyi Minisztérium (MÜM) alá rendelték.171 A képzés központi irányítását ettől kezdve a MÜM Szakoktatási Főosztálya látta el.172

A szervezeti változtatás természetesen maga után vonta a képzés formai és tartalmi átszervezését. Ennek leglényegesebb sajátossága volt, hogy a MÜM szakított a korábbi gyakorlattal, amely központilag határozta meg a képzett tanulók számát és szakmai összetételét, s a beiskolázás lebonyolítását a vállalatokra bízta.173 Az alapképzés bevezetésével korszerűsítették a tanműhelyi gyakorlati oktatást, ami azt jelentette, hogy az intézeti tanműhelyekben folyó alapképzés (I. év) után következő termelőüzemi képzést (II. és III. év) kivonta az üzem termelőtevékenységéből, s a termeléssel szemben annak oktatási vonatkozásait helyezték előtérbe.174

A változások az iskolai oktatás tartalmát is érintették. A mennyiségi mutatók helyett előtérbe kerültek a minőségi követelmények. Korszerűsítették a közismereti és szakmai tárgyak tananyagát, részben új tantárgyakat vezettek be. Ettől kezdve oktatták például újból - a politikai ismeretek tantárgy helyett, heti 1 alkalommal - a magyart.

A szakoktatás rendszerének átalakítása a makói iskola profilszakmáját is érintette. 1957-től ismét két évre emelték a traktoros gépészek tanulmányi idejét, s változtattak az oktatott tantárgyak összetételén. Megszüntették az alapfémképzést, ennek oktatására ettől kezdve a gyakorlat keretében került sor. Ezzel párhuzamosan növelték a műszaki ismeretek, a számtan és a testnevelés óraszámát. Noha összességében mindezzel a tanítási órák száma kevesebb lett, az oktatás színvonala nem csökkent számottevő mértékben. Sőt azzal, hogy a szakoktatás nyitottabbá, rugalmasabbá vált, a tanárokon múlott, hogy mennyire tudják a legújabb ismereteket, a legkorszerűbb technikai eredményeket beépíteni a tananyagba.

A traktoros gépészek képzése - 1956. január 21-én - már az új rend szerint indult meg. A csaknem fél éves lemaradást azzal próbálták meg ellensúlyozni, hogy 50 perces órákra tértek át. A tanév fennakadás nélkül, nyugodt körülmények között telt el.

Az 1957-58-as iskolai év kezdetekor ismét változott a traktoros gépészek órabeosztása. Csökkent a testnevelési órák száma, ugyanakkor új tantárgyként lépett be a történelem, és ismét tartottak osztályfőnöki órákat, amelyeknek nagy szerepük volt az osztályközösség formálásában. Ebben hasznos segítséget nyújtottak az iparitanuló-intézetek otthonaiban 1958-tól bevezetett nevelési órák is,175 hiszen a traktoros gépészek többsége tanulóotthonban lakott. Mindezek eredményeként az otthon és az iskola nevelőmunkája lényegesen összehangoltabbá vált.176

1956 után megnövekedett a helyiipari képzés jelentősége. A makói és városkörnyéki szövetkezetek szakmunkásigényét kielégítendő évről évre 4-5 első osztályt indított az iskola. A beiskolázott tanulók nagyobb része vas-, építő- és ruhaipari szakmákból került ki. Mindig voltak ezek mellett - a legváltozatosabb szakmai összetételben - kisiparosokhoz leszerződött tanulók is.

A szakképzés átalakítása során a MÜM megváltoztatta a helyiipari oktatás rendszerét. Részben korszerűsítették a szakmaelméleti anyagot, részben pedig megnövelték a közismereti tárgyak szerepét. Iskolába továbbra is heti két, a harmadévesek 1 alkalommal jártak, a többi napokon gyakorlati oktatáson vettek részt, vagy az intézeti tanműhelyben, vagy a beiskolázó szövetkezetnél, illetve kisiparosnál. A helyiipari tanulók óraterve 1957-58-ban a következő volt:

A helyiipari tanulók óraterve

 

I II III
Szakmai ismeret 3 3 2
Szakrajz 3 3 2
Anyagismeret 2 2 -
Magyar 1 1 1
Történelem 1 1 1
Számtan 1 1 1
Testnevelés 2 2 _
Osztályfőnöki 1 1 1
Összesen: 14 14 8

 

JEGYZETEK

  1. Vida Zoltán 1973. 5.
  2. Csongrád megyei Levéltár (a továbbiakban: CSML.) XXIV. 501. Szegedi Tankerületi Főigazgatóság iratai 1945-1950. (a továbbiakban: SZTF.) 489/1944-45.
  3. Uo.
  4. Vida Zoltán 1973. 5.
  5. CSML. SZTF. 359/1944^5., Makó Város Levéltára (a továbbiakban: MVL.) XXIV. 506. A Makói Közoktatási Bizottság iratai 1944-1945. (a továbbiakban: MKB.) 1/1944., XXü. 3.a. Makó Város Polgármesteri Flivatalának iratai. Közgyűlési iratok (a továbbiakban: polg. hiv.) 6 283/1949.
  6. CSML. SZTF. 359/1944-1945.
  7. Uo. 359/1944-1945., 489/1944-1945.
  8. Uo. 489/1944-1945.
  9. Uo. 1182/1944-1945.
  10. MVL. MKB. 6/1945.
  11. CSML. SZTF. 359/1944-1945.
  12. Uo.
  13. CSML. SZTF. 489/1944-1945.
  14. MVL. MKB. 15/1944.
  15. CSML. SZTF. 489/1944-1945., MVL. MKB. 6/1945.
  16. Uo. 489/1944-1945.
  17. Uo.
  18. Uo.
  19. Uo.
  20. MVL. Polg. hiv. 961/1945.
  21. CSML. SZTF. 485/1944-1945.
  22. 5800/1945. ME. sz. rendelet. = Magyar Közlöny, 1945. 95. sz., Köznevelés, 1945. szept. 1. 18-19.
  23. Hencz Aurél. 1962. 49-50.
  24. Köznevelés, 1945. aug. 1. 4.
  25. Uo. 1945. suzept. 1. 32.
  26. CSML. SZTF. 485/1944-1945.
  27. Uo. 489/1944-1945.
  28. Uo. 485/1944-1945.
  29. MVL.   Polg.   hiv.   2773/1946.,   vö:   MVL.   Makó   város   Képviselőtestületének   iratai (Jegyzőkönyvek) 1945-1950. (a továbbiakban: Kgy.jkv.) 247/1945.
  30. Uo.
  31. CSML. SZTF. 489/1944-1945.
  32. MVL. Polg. hiv. 2773/1946., MVL. Kgy. jkv. 247/1945.
  33. MVL. Kgy.jkv. 16/1946.
  34. Elnöke: Tóth Ferenc ipartestületi elnök, tagjai Oláh Antal, Széli István, Sonkovics Mihály, Zombori Lajos, Stumpf György voltak. Lásd: MVL. Kgy. jkv. 43/1945.
  35. MVL. Kgy.jkv. 37/1946.
  36. Uo. 374/1947., vö: MVL. Polg. hiv. 2265/1948, 6283/1949.
  37. MVL. Polg. hiv. 37/1946.
  38. Uo.
  39. Lásd: Ollexik Viktor (szerk.), 1971. 33. vö: MVL. Polg. hiv. 9643/1915.
  40. MVL. Polg. hiv. 37/1946.
  41. MVL. Kgy. jkv. 367/1945.
  42. Uo. 32/1946.
  43. MVL. Polg. hiv. 6283/1949.
  44. Uo.
  45. MVL. Kgy. jkv. 276/1947.
  46. E szervezetek létrejöttéről, tevékenységéről lásd bővebben: Molnár István. 1981.
  47. Csanád megye, 1948. júl. 11. 2.
  48. MVL. Kgy. jkv. 373/1947, Boleman Dénes közlése.
  49. MVL. Polg. hiv. 37/1948, MVL. Kgy. jkv. 313/1948.
  50. MVL. Polg. hiv. 6283/1948.
  51. Uo. vö: Kgy. jkv. 179/1948.
  52. Belényi Gyula. 1985. 182.
  53. 12.000/1948. Korm. sz. rend. Magyar Közlöny Rendeletek Tára. 1948. 2533-2534.
  54. 13.460/1948. Korm. sz. rend. Magyar Közlöny Rendeletek Tára. 1949. 117.
  55. Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye. I. Törvények és törvényerejű rendeletek. 1949. Bp. 1950. 13-26.
  56. Az Országgyűlés 96. ülése. 1949. évi január hó 14-én, pénteken.   Országgyűlési Értesítő. 1949.215.
  57. Uo.
  58. Indoklás „Az iparitanulókról és a kereskedőtanulókról" szóló törvényjavaslatról.   MVL. Nagy István országgyűlési képviselő hagyatéka. 1947/1949. 3. csomó. Kiadványok, törvényjavaslatok, jelentések.
  59. Uo. vö. még: Országgyűlési Értesítő. 1949. 240-241.
  60. Vö. Havas Ottóné (szerk.) 1969. 17.
  61. Belényi Gyula. 1985. 168.
  62. Pártépítés, 1949/8. 11.
  63. Uo. 11-12.
  64. Belényi Gyula. 1984. 80-83., Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye. I. Törvények és törvényerejű rendeletek. 1949. Bp. 1950. 83-91., Magyar Közlöny, 1951. máj. 20. 443-449.
  65. A technikai minimumvizsga-rendszert a Minisztertanács 1951. április 4-i 86/1951 /IV.4./ sz. rendeletével vezette be. A rendszer lényege az volt, hogy megszabták azt a minimális ismeretszintet, amelyet minden szakmunkásnak el kellett érnie ahhoz, hogy egyáltalán szakmunkás lehessen. A mennyiségi igényekből következett, hogy ezt a szintet rendkívül alacsonyan szabták meg. Kedvezőtlenül hatott az iparitanuló-képzésre is, mert a tananyagot a technikai minimumrendszer igényei szerint módosították, s a vizsgák során nem egy esetben megelégedtek a minimum-szint teljesítésével. Lásd: Magyar Közlöny, 1951. ápr. 4. 234-236., vö. Tamás Ferenc: A technikai minimum. Munkaerőtartalék, 1951/6. 182-185., Csukly László: A technikai minimum tanfolyamról. Munkaerőtartalék, 1952/4. 19-20.
  66. Gerő Emő elvtárs beszámolója a Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusán 1951. febr. 28án. Hn. Én. Kiadja az MDP KV. Agit. és prop. o. 44-48.
  67. Pápai Béla. 1974. 116.
  68. Vö. Magyar Közlöny Hivatalos Lap. 1950. jan. 8. 13.
  69. A Minisztertanács 2.000/1.8./ sz. határozata. Magyar Közlöny Hivatalos Lap. 1950. jan. 8. 13.
  70. Belényi Gyula. 1985. 183.
  71. Idézi: Darvas Péter - Gyekiczky Tamás. 1986. 45.
  72. Magyar Közlöny Hivatalos Lap. 1950. jan. 8. 13-14.
  73. Uo.
  74. 8/1950/1.8./M.T. sz. rendelet Magyar Közlöny Rendeletek Tára. 1950. 4. sz. 37.
  75. Délvidéki Hírlap, (a továbbikaban: DH.) 1950. jan. 18. 3.
  76. Belényi Gyula, 1985. 183.
  77. Krisztián Béla. 1971.229.
  78. Zsurzs Mária, 1978. 129.
  79. Magyar Közlöny Rendeletek Tára. 1949. 56. sz. 432^40.
  80. Belényi Gyula, 1985. 184.
  81. Darvas Péter - Gyekiczky Tamás, 1986. 154.
  82. Uo. 53.
  83. Uo. 155.
  84. Gerő Ernő beszéde  1950. december 21-én a 3.  számú ipari tanulóműhely avatásán. Munkaerőtartalék, 1951/1. 4.
  85. Darvas Péter, 1985. 20-22., Darvas Péter, 1983-1984. 69-71., Darvas Péter - Gyekiczky Tamás. 1986. 34-35.
  86. Viharsarok (a továbbiakban: V.), 1950. márc. 7. 5.,DH. 1950. márc 7. 6.
  87. V. 1950. szept. 9. 6.
  88. DH. 1950. máj. 31.5.
  89. MTH Közlöny, 1952. ápr. 9. 43-44. és 47-48., uo. 1952. ápr. 30. 52-55.
  90. A tanulók számára és összetételére vonatkozó adatokat az 1950-5l-es tanévtől az 1959-60as tanévig - egyéb forrás híján - az osztálynaplók alapján közlöm. (Megtalálható: 601. József Attila Ipari Szakmunkásképző Intézet és Gépszerelő-Karbantartó Szakközépiskola irattára. A továbbiakban: 601. irattár). Emiatt jegyzetet a fbnti időszak tárgyalásakor csak abban az esetben használok, ha a fölhasznált forrás nem a vonatkozó évi osztálynapló.
  91. Darvas Péter, 1985. 19.
  92. V. 1950. máj. 16. 4., 1950. máj. 31. 5.
  93. Pető Iván - Szakács Sándor, 1985. 174.
  94. Vö. MTH Közlöny, 1952. máj. 28., 1952. nov. 12. 205.
  95. A makói József Attila Múzeum Történeti Dokumentációs gyűjteménye (a továbbiakban: JAM. TD.) 88.1.3.
  96. V. 1951. jan. 13.5.
  97. JAM. TD. 88.1.3.
  98. V. 1951. jan. 9. 5.
  99. JAM. TD. 88.1.3.
  100. Lévai András: A Délkeletmagyarországi Igazgatóság kulturális tömegnevelési munkájáról. Iparitanulóképzés, 1954/1. 28-30.
  101. V. 1951. febr. 11.8.
  102. Vö. MTH Közlöny, 1952. júl. 2. 111-112., 1953. jún. 10. 105-106., Várady Györgyné: Tervszerű nyári kultúrfoglalkoztatás. Munkaerőtartalék, 1952/7. 1011., U.J.: A tanulók szabadidejének tervszerű felhasználása. Munkaerőtartalék, 1952/12. 23-24.
  103. DH. 1950. ápr. 26. 5., V. 1950. ápr. 27. 4.
  104. V. 1950. aug. 22. 6.
  105. Uo. 1952. febr. 12.4.
  106. Uo. 1952. ápr. 25.4.
  107. Gottl Frigyes, 1981. 270., lásd még: osztálynaplók.
  108. Vö. az MTH fölhívása az építőipari tanulók beiskolázásáról. V. 1950. máj. 31.5.
  109. Gottl Frigyes, 1981. 269., Vigh Istvánné közlése.
  110. MTH Közlöny, 1952. márc. 19. 29.
  111. Uo. 1952. szept. 3. 153.
  112. Vass István - Ferencz László, 1966. 11.
  113. Népszava, 1952. szept. 17. 1.
  114. V. 1951. dec. 31.4.
  115. MTH Közlöny, 1953. jan. 7. 4., az óratervet vö. a 857-26/1952. MTH. számmal 1952-53tól vezetett vasipari óratervvel. MTH Közlöny, 1952. aug. 6. 138.
  116. Uo. 1953. ápr. 15. 56-57., 1953. szept. 16. 183-185.
  117. Uo. 1953. júl. 8. 129-130.
  118. V. 1954. márc 6. 3.
  119. MTH Közlöny, 1952. szept. 3. 162-165.
  120. Magyar Közlöny, 1953. nov. 6. 347., MTH Közlöny, 1953. nov. 11. 226.
  121. Magyar Közlöny, 1954. ápr. 4. 155., MTH Közlöny, 1954. ápr. 14. 70.
  122. V. 1954. ápr. 3. 4., MTH Közlöny, 1954. ápr. 14. 70.
  123. Propagandista, 1986/4. 136-167.
  124. V. 1954. júl. 17.4.
  125. V. 1954. okt. 27. 3.
  126. Uo.
  127.   Iparitanulóképzés, 1954/6. 11-12. 1956 után a kaposvári és a székesfehérvári intézet helyett a seregélyesi és a győri 400-as sz. intézet képzett traktoros gépészeket. Szakoktatás, 1958. máj. 15. 30-33.
  128. V. 1954. okt. 27. 3., 1955. okt. 8. 4.
  129. V. 1955. szept. 22. 5., MTH Közlöny, 1956. 5. sz. melléklete 7.
  130. V. 1955. febr. 25. 2.
  131. MTH Közlöny, 1955. febr. 2. 28.
  132. Lásd: MTH Közlöny, 1953. máj. 27. 81-92., továbbá a 65/1955. (MTK.K.15.) MTH sz. utasítást. Melléklet az MTH Közlöny, 1955. aug. 3-i 15. számához.
  133. Vö. MTH Közlöny, 1954. ápr. 14. 79-81.
  134. Uo. 1955. ápr. 27. 84-87.
  135. Vö: Pápai Béla, 1974. 122.
  136. 136.   Az MTH elnöksége 114-4/1954. sz. rendeletében intézkedett arról, hogy „az intézeti élet hagyományainak továbbfejlesztése érdekében az ipari tanulóintézeteket névvel kell megjelölni." (MTH Közlöny, 1954. szept. 15. 196.) A makói iskola azok között az intézmények között szerepelt, amelyek „a jó munkájuk elismeréseképpen" elsőként nyertek jogot a maguk választotta név hivatalos használatára (MTH Közlöny, 1954. nov. 10. 233.)
  137. Gottl Frigyes, 1981.270.
  138. V. 1954. okt. 27. 3.
  139. MTH Közlöny, 1955. aug. 3. 154-155.
  140. Fehér Gyula: A szovjet tapasztalatok felhasználása intézetünkben. = Iparitanulóképzés, 1955/4. 23-24., vö. V. 1955. dec. 6. 3.
  141. Uo.
  142. V. 1955. mára 20. 3.
  143. Uo. 1955. ápr. 1.3.
  144. MTH Közlöny, 1955. máj. 11. 89., vö. Újszerű szemléltetési eszközök Makón. Iparitanulóképzés, 1954/4. 24.
  145. MTH Közlöny, 1955. aug. 3. 161-162., 1956. júl. 28. 103.
  146. Kutas Jenő: A szemléltető oktatás fejlesztésére kiírt pályázat tanulságai. Iparitanulóképzés, 1955/8-9. 27.
  147. V. 1955. jún. 11.4.
  148. Magyar Közlöny, 1955. jún. 14. 404., MTH Közlöny, 1955. jún. 22. 120.
  149. V. 1955. jún. 14. 1.
  150. Magyar Közlöny, 1956. jún. 26. 316., MTH Közlöny, 1956. júl. 4. 96.
  151. MTH Közlöny, 1955. jún. 22. 119.
  152. 151. Szabad Ifjúság, 1956. jún. 15. 3., V. 1956. máj. 31. 3. és 1956. jún. 24. 3., MTH Közlöny, 1956. júl. 4. 95.
  153. MTH Közlöny, 1956. ápr. 25. 41.
  154. V. 1955. mára 9. 5.
  155. V. 1956. ápr. 14. 3., Népművelés, 1956/6. 15.
  156. MTH Közlöny, 1954. nov. 10. 234.
  157. V. 1954. nov. 17.4.
  158. Elbert György - Tálas Barna: Versenyben a legjobb intézeti sportkör címért.   Iparitanulóképzés, 1955/6. 27-28.
  159. V. 1953. dec. 30. 4., Gottl Frigyes, 1981. 295. Tálas Barna: Sportköri élet a traktorosgépész-intézetekben. =Iparitanulóképzés, 1955/4. 29-31.
  160. V. 1953. jún. 16.2.
  161. Uo. 1955. máj. 12. 5., Vö: Elbert Gy. - Tálas B.: Versenyben a legjobb intézeti sportkör címért. 27-28.
  162. MTH Közlöny, 1955. szept. 21. 170.
  163. V. 1955. mára 17. 5.
  164. MTH Közlöny, 1955. szept. 21. 182.
  165. V. 1956. mára 1.4.
  166. V. 1956. mára 31. 3.
  167. MTH Közlöny, 1955. aug. 1. szám melléklete. 8.
  168. Boleman Dénes bejegyzése a Hl. c. naplójában.
  169. Csongrád Megyei Hírlap (a továbbiakban: CSMH.) 1957. jan. 20.
  170. CSMH. 1957. jan. 31.3.
  171. Magyar Közlöny, 1957. jan. 26. 35.
  172. Vass István - Ferencz László, 1966. 12.
  173. Uo. 13.
  174. Uo.
  175. Szakoktatás, 1958. máj. 27. 37-38.
  176. 601. irattár. 722/1960.

 

FELHASZNÁLT MŰVEK

BELÉNYI Gyula  
1984 Munkaerő-gazdálkodás politikai és a mezőgazdasági népesség iparba vándorlása az extenzív iparosítás kezdetén (1949-1953). Párttörténeti Közlemények. 4. 79-112
1985 Változások az ipari munkaerőpiacon (1948-1956). Történelmi Szemle. 1.167-190
DARVAS Péter  
1984 Oktatás és tervgazdálkodás (1949-1953). Medvetánc 1983/4-1984/1. 59-75.
1985 Munkaerőgazdálkodás és szakoktatás 1949-1956 között. Bp.
DARVAS Péter - GYEKICZKI Tamás  
1986 A középfokú szakoktatás rendszerének átalakulása 1949-1956 között. Bp.
GOTTL Frigyes  
1981 A város oktatási és művelődési viszonyai, szociális helyzete és sportélete.
  In: Makó az első felszabadult magyar város. A szocializmus alapjai lerakásának történetéhez. Szerk. Korom Mihály. Makó. 257-305.
HAVASI Ottóné (szerk.)  
1969 Szakmunkásképzés. Bp.
HENCZ Aurél  
1962 A művelődési intézmények és a művelődésigazgatás fejlődése 1945-1961. Bp.
KOVÁCSY Tibor  
1981 Az utasításos gazdaságról. Történelmi Szemle. 2. 191-202.
KRISZTIÁN Béla  
1971 Gazdaságpolitika és szakmunkásképzés. In: A magyar szakoktatás helyzete és problémái. Bp. 215-240.
MOLNÁR István  
1981 Ifjúmunkás mozgalom Magyarországon (1945-1950). A SzIT története. Bp.
OLLEXDC Viktor(szerk.)  
1971 A makói József Attila Gimnázium jubileumi évkönyve 1895-1970. Makó.
PÁPAI Béla  
1974 A gazdasági és társadalompolitikai fejlődés hatása a szocialista szakmunkásképzés alakulására (1945-1970). In: Munkára és pályára nevelés. (Elvek, tapasztalatok, távlatok). Szerk. Ritoók Pálné. Bp. 115-134.
PETŐ Iván - SZAKÁCS Sándor  
1985 A hazai gazdaság négy évtizedének története 1945-1985.1. Az újjáépítés és a tervutasításos irányítás időszaka. Bp.
VAS István - Ferencz László  
1966 A szocialista szakmunkásképzés megteremtése Magyarországon. In: A szocialista szakmunkásképzés kialakulása Magyarországon. (Bibliográfia). Szerk. Jakubovits Elek. Bp. 7-24.
VIDA Zoltán  
1973 Makó iskolatörténete a város felszabadulásától az államosításig (1944- 1948). Makó.
ZSURZS Mária  
1978 Adalékok a magyar szakmunkásképzés történetéhez. Társadalomtudományi Közlemények. 4. 123-133.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet