II. Közlemények - Módszertan - Műhely
   
Előző fejezet Következő fejezet

A bábaság története Magyarországon a 18. század végétől a 20. század közepéig

 Borbély Judit

 

A bábák ezer szállal kötődnek a társadalom egész életéhez, a születéstől egészen a halálig, a keresztelésektől az oktatás és tanítás elterjedéséig. attól függetlenül, hogy majdnem mindegyik fejezetemben megtalálható a halál témaköre, le kell szögeznem, hogy ez az összeírás mindenképpen az életről szól. Minden ember fogantatása pillanatától az élet és a halál mezsgyéjén áll, egész életünket végigkísérik örömök, csalódások, várakozások, sikerek és tragikus események sora. a Bábarend kialakulása hazánkban, más országokhoz hasonlóan nem köthető időponthoz. Tevékenységükben több a babona, mint a tudás. Hiányzó ismereteiket, a bábagyakorlat és a földöntúli erők, csodatételekben való hit pótolják. ez a kettősség attól függetlenül, hogy megpróbálták ezt hivatalos formában intézményesíteni a szakszerűbb ellátás érdekében, a 20. század végéig megmaradt. a téma vizsgálatát időben a 18. század végéig vezetem vissza, azonban a Mária Terézia által kiadott korábbi rendeleteket sem hagyhattam figyelmen kívül, mivel ezen egészségügyi rendeletek indították meg azt a fejlődési folyamatot, aminek révén a bábaság egy államilag elismert és támogatott, szabadon választható női foglalkozássá vált. Témám eléggé szerteágazó, nagyon sokrétű, ezért vannak olyan részletek, mint például a magzatelhajtás, a születésszabályozás illetve a fogamzásgátlás és egyéb szexuális kérdéskört feszegető témák, amelyeket nem részleteztem. arra törekedtem, hogy egy olyan összeszedett munkát készítsek, ahol komplex képet tudok adni egy bonyolult kérdéskörről, mint a szülés és születés. Minden egyes ehhez kapcsolódó tevékenység, tájegységenként és helyenként változott, de voltak olyan momentumok, amelyek minden egyes közösségben megtalálhatóak voltak.

A születés, a házasság és a halál népünk életének három legfontosabb határköve. e három határpont köré szokások, babonák csoportosultak, sok babona élt, de az ősi babonából módosultabb változatban még ma is hagyományként tovább él a szülésről és annak folyamatát végigkísérő és segítő bábaság mesterségéről kialakult kép.

A bába szó szláv származék, ahol elsősorban öregasszonyt jelent, de jelent boszorkányt is. ezzel teljesen azonos magyar megfelelője is, hiszen a néphitben a boszorkányt, gonosz öregasszonyt bábának, vagy vasorrú bábának hívták, akiről rengeteg népmese, közmondás, szólás él nyelvünkben. A régi bába szóhoz, inkább több rossz, mint jó jelentés kötődött, ezért újabban a latin obstetrix (obsono 'közbeszól, hozzászól') kifejezést a szülés levezetésének egy meghatározott pillanatát jelöli, azt a mozzanatot, amikor a bába a vajúdó nő térdei között állva fogadja a kis jövevényt az élők sorába, vagy a francia sage-femme magyar fordítását használják, a szülésznő elnevezést1. ez mind tartalmában, mind hangulatában jobban kifejezi a mesterség lényegét. a változatos elnevezések Európa nyelvileg és földrajzilag egymástól távol eső részein a legkülönbözőbb nevekkel illették a szülés körül segédkező asszonyokat. a sokszínű névadás hűen tükrözi a bába személyének és munkájának a mindennapi életben elfoglalt meghatározó szerepét. az elnevezések utalnak a bába feladataira, illetve arra hogy mit vár tőle az őt megválasztó közösség. a bábák, bábaasszonyok, szülésznők, olyan nők, akik a szülés önálló levezetésére, a gyermekágyas nők tisztántartására, ápolására, az újszülött gyermek gondozására voltak rendelve.

A szervezett vagy valamilyen rend szerint kialakult közösségekben a gyermek születése mindig közösségi esemény volt, ezekhez óvó-védő rítusok, segítségnyújtási, egymásra figyelő megnyilvánulások tartoztak. Mint ahogy a közösségekben a család fontosabb döntéseiben az öreg férfiaké volt az első szó, úgy az asszonyi élet döntő, esetleg válságos helyzeteiben a tapasztalt, sokat megélt asszonyok segédkeztek. a tét nagy volt és nem csak az anya vagy a gyermek életéről volt szó, hanem az új jövevény későbbi, olyan külső és belső tulajdonságairól is, amelyek a közösség értékrendjében pozitív tartalommal bírtak, amelyek által ő teljes jogú és értékű taggá válhatott.

A hazai szülészet és bába-ellátottság a 18. század közepétől, a felvilágosodás egészségügyi reformtörekvéseinek hatására nagy változásokon ment keresztül. a bábák tevékenysége fokozatosan állami felügyelet alá került. ennek kialakulásával egy időben került előtérbe falvaink egészségügyi viszonyainak kérdése. a nagyszombati egyetem orvosi karának megnyitása megindította a magyarországi egészségügyi szakemberek képzését, így a bábákét is. Mária Terézia 1770-ben kiadott egészségügyi rendelete (generale novativum in re Santitatis) volt az első általános egészségügyi jogszabály, amely kötelező érvénnyel szabályozta a bábák munkakörét. Mária Terézia majd II. József a közegészségügy javítását szorgalmazó rendeleteiben kötelezővé tették a bábák oktatását, munkájuk időszakonkénti főorvosi ellenőrzését. az egymás után sorra kiadott uralkodói rendeletek bábákra vonatkozó passzusai a szokásszerűség hosszú folyamatának megváltoztatására próbáltak hatni, nem engedve, hogy működésük ötletszerű, szükséglet diktálta legyen. az állam meglehetősen szigorú reformintézkedések révén, a legfőbb hivatal a Helytartótanács közreműködésével próbálta a bábákat összefogni, mind a saját, mind pedig a társadalom hasznára, képzés, önképzés, az állami kontroll biztonságos keretei közé. az évszázadokig tapasztalati úton működő bábák tevékenységét elméleti és gyakorlati vizsgához kötötték. annak érdekében, hogy munkájukat hivatalosan is elismerjék, szervezett oktatásban kellett részt venniük. a szigorú törekvések nyomán megjelent az egyetemi bábakurzusokon oklevelet szerzett úgynevezett okleveles bábák szűk rétege, valamint a megyei orvos vagy sebész szülészeti kurzusán alapvető elméleti tudást elsajátított és vizsgázott cédulás bábák nagyobb csoportja. A 19. század második felében, a falvakban és a kisebb városokban még rendkívül alacsony szinten állt az egészségügyi helyzet és a korabeli orvosok a szülészet akkori siralmas állapotáért a bábákat kárhoztatták. attól függetlenül, hogy lehetőség nyílt szervezett keretek között a tudás elsajátítására, gyakorlatilag a legszélesebb réteget a parasztbábák tették ki, ők voltak azok, akik sok tapasztalattal, de kevés elméleti tudással rendelkeztek. a legtöbb panasz velük volt kapcsolatos, valamint a boszorkányperek vádlottjai is az ő soraikból kerültek ki.a szülés körülményei, a szüléssel kapcsolatos szokások időben, térben, társadalmi rendtől és rangtól függően az uniformizáltnak tekinthető kórházi szülések általános elterjedéséig, nagyon eltértek egymástól. azonban megtalálhatóak olyan állandó emberi tényezők, szokáscselekmények, amelyek társadalmi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül, a változó időkben mindig jelen voltak. a gyermek születése mindig közösségi esemény volt. egy újszülött világrajövetele új helyzetet teremtett a családban, a rokonságban illetve a közösség életében. Beindított olyan egymást segítő mechanizmusokat és egymásra figyelő megnyilvánulásokat, amelyek átsegítették az anyát és a családot a szüléssel járó nehézségeken. Segítettek betartani az átmeneti időszakban a rájuk érvényes magatartási szabályokat, valamint a gyermeknek a családba, közösségbe való beillesztését. a 20. század elejéig, közepéig a kórházi szülések elterjedéséig a szülés a női közösség meghatározó eseménye volt, amelyen részt vettek a szülő nő nőrokonai, akik maguk is többszörös anyák voltak: anyja, nővére, komaasszonya, keresztanyja, anyósa. Segítségre mindenképpen szükség volt, még akkor is, ha a „természet rendje szerint" zajlott a szülés. a különböző feladatok elvégzése a bába vezetésével spontán módon szerveződtek. „A bába tevékenységi körének számba vétele elkerülhetetlen mind a mesterség, a személyi és közösségi szerepének illetve helyének feltérképezése szempontjából"2. a bábáknak meghatározó feladata és szerepe volt, amely messze nem csak a születés szokásköréhez kapcsolódott. a terhességet sosem tekintették betegségnek, ez egy természetes állapot volt, illetve egy olyan másállapot, ami hozzátartozott a világ rendjéhez. Mivel ez a másállapot sokáig tartott, az anya nem számíthatott semmilyen kiváltságos bánásmódra a munkában, a mindennapok rendjében. Természetesen rosszullétek, „megkívánás" vagy érzékenység esetén voltak engedmények. Tudnunk kell azt is, hogy a családi és a közösségi elvárások az anyát tették felelőssé a születendő gyermek külső és belső tulajdonságaiért. ahhoz hogy a születendő gyermek külső és belső negatív tulajdonságait elkerülje, az anyának magának kellett minden óvó-védő rítust betartani.

1. kép a Magyar Királyi Tudományos egyetem orvosi Karának Hauser Józsefné Horváth Zsófia részére kiállított diplomája Budapest, 1884. június 19.

„Keresztelőre, temetésre, mutatványos bódéhoz nem mehetett, kötél alatt nem bújhatott át, kutyához, macskához nem érhetett, és egyáltalán minden olyan lehetőséget kerülnie kellett, ami a hiedelmek szerint káros hatással lehetett a születendő gyermekére"3. a bába szerepe a terhességgel kapcsolatban idő-, tér- és társadalmi helyzet alapján nagyon eltérő lehetett. Míg a 16. századi tehetősebb magyar főurak jóval a szülés előtt felkérték a más főúri családoknál már bevált bábát, hogy ezzel is kíméljék és óvják feleségeiket, addig az iparosok vagy parasztok asszonyai megpróbáltak lépést taratani a munkában addig, amíg bírtak, a könnyű szülés reményében, az elvárások miatt nem részesültek semmiféle kiváltságban, csak akkor, ha a család helyzete ezt lehetővé tette. azt ette ami volt, ha megkívánt valamit azt is a lehetőségek szabták meg. gyakran előfordult, hogy az asszony még mindenórásan is keményen dolgozott, távol a háztól és a segítségtől. Ha még nem érezte a szülés közeledtét, vagy előfordult az is, hogy az anyósa nem kímélte még az utolsó napokban sem, kiment a határba, a földekre dolgozni. Megesett, hogy kint a mezőkön, a szántón, a folyóparton kezdődött meg a szülés és ha nem ért haza időben a nő, akkor egyedül szülte meg gyermekét. elvágta, vagy ha nem volt mivel, elrágta a köldökzsinórt, a gyermekét egy kendőbe csavarta és elindult hazafelé. nagyon sokszor az ilyen történéseknek tragikus vége lett, máskor mind az anya, mind gyermeke felépült.

Még főúri körökben is előfordult, hogy nem volt segítség a szüléshez közelgő asszony mellett. 1676-ban eszterházy grófnő is egyedül hozta világra gyermekét. az újszülött leesett a földre és a grófnő saját kezével emelete fel és vitte a hálószobába, majd elszakította gyermeke köldökét. az említett esetek azonban ritkán fordultak elő. Ha a bába tudomást szerezett a terhességről, figyelte, számon tartotta a nőt és ha szükség volt rá, tanácsokkal látta el, vagy elbeszélgetett vele. elég valószínű, hogy a tanácsadás alkalmilag zajlott le, de a városok vagy törvényhatóságok alkalmazásában álló bábák számára szabályozták ezt is.

2. kép Szülészeti műszerláda 1793-ból (Deáky-Krász, 2005,139.p.)

Az 1859. december 9-én kelt rendelet alapján, Miskolcon „A borsod megyében alkalmazott községi szülésznők számára„ fogalmazott utasításban pontos útmutatást adnak: „ Minden terhes nőt, melly szülésznő lakására jön tanítás kérése végett, tartozik a szülésznő nyájasan kihalgatni, megvizsgálni, és néki a szükséges tanácsot adni. A szegényeknek ingyen, a vagyonosabb feleknél... egy terhes nönek megvizsgálá-sáért a szülésznő lakásán 20 kr. ugyan azon megvizsgálásért a terhes nő lakásán 40 kr. "4 annak ellenére, hogy a terhességet sohasem tekintették betegségnek, ki kell térjek azokra a gyógymódokra amelyek a rosszulléteket vagy a gyengeséget enyhítették. azokra az eljárásokra, belső szerekre gondolok, amelyekkel elsősorban a bábák gyógyítottak, illetve a terhesség normális lefolyásához fontosnak tartottak. a belső kezelésre a bort, sört, pálinkát tartották a legfontosabbnak. az alkohol szerepe egyébként is ismert a népi gyógyászatban, azt viszont csak kevesen tudják, hogy a terhesség, a szülés és a gyermekágy körül különösen nagy jelentősége volt. görcsoldónak, erősítőnek, nyugtatónak használták, de más adalékok, füvek, porok elkeverésére is alkalmazták. Hányás, gyomorégés elkerülésére a következő szereket használták: pálinkát, bort, szilvapálinkát, gyömbéres, köménymagos, kámforos pálinkát, borlevest fűszerrel, borban főzött fahajat és aszalt szilvát. Mindezen kívül különböző füvekkel, illetve a zugárusoktól vásárolt erősítők, fogamzásgátlók, görcsoldók és egyéb készítmények sorakoztak egy igazi falusi bába készletében, szóval minden olyan szer, amit csak kívántak, rendelkezésükre állhatott, akkor is, ha az hasznos, vagy esetleg ártalmas volt. egy biztos, a bábák belsőleg használatos szereket adtak a terheseknek és ezt tiltások és rendeletek is alátámasztják. A bábaoktató könyvek is figyelmeztettek a belső gyógyítás veszélyeire, illetve tilalmára, az országosan ajánlott 1822-ben megjelent, Kováts Mihály által írt „Rövid oktatás Mit kell és Mit nem kell cselekedni a Falusi Bábáknak a Természeti Szüléskor" című könyvecskéje5. ebben leírja, hogy nagyon is ártalmas a pálinka, a bor, a sör, a kávé, a kövér, vagyis zsíros leves, valamint mindennemű izzasztó hatású szer, vagy hashajtó. a bába terhes gondozásához gyakran hozzátartozott a kenés és az érvágás is. a kenést elsősorban a koraszülés ellen, illetve a magzat megfelelő pozícióba helyezésére alkalmazták. A tisztító eljárások sorában fontos szerepe volt az érvágásnak. Hogy a szülés előtt mikor és hol lehet eret vágni, arról orvosi körökben is megoszlottak a vélemények. Különösen bővérű asszonyoknál a 9. hónapban a többszöri érvágást, szülést könnyítő eljárásnak tartották. az érvágásra az okleveles bábáknak hivatalból engedélyük volt, de feltételezzük, hogy engedély nélkül is gyakorolták, ha az asszony igényelte. a bábák legfőbb szerepe, a szülés idején az asszony mellett volt. gyakran ügyességétől, merészségétől és tapasztaltságától függött az anya és gyermeke élete, egészsége majd későbbi felgyógyulása. évszázadokon keresztül egészen a 20. század végéig a szülés- és születés tevékenységi körében gyakran írott és íratlan szabályoknak, elvárásoknak kellett megfelelniük. normális lefolyású szülésnek tartottak általában minden olyan szülést, ami gyorsan, az anya és a gyermek, szemmel látható károsodása nélkül folyt le. a bábászati tankönyvek is elsősorban a normális és rendellenes szülésre készítették fel a hallgatókat. a szülő nőhöz hívott bábának saját felszerelése volt. Ha engedéllyel rendelkezett a bába, akkor ezt időközönként ellenőrizte a főorvos. Tartalma azonban az idő folyamán és az egészségügyi változások következtében változott. a szülések alkalmával néhány praktikus tárgy társadalmi rendtől és rangtól függetlenül mindenütt jelen volt, amit részben a bába, részben pedig az anya vagy a családja készített elő. ilyen volt például a víz melegítésére szolgáló edény, néhány rongydarab, a szülő nő csípője és térdei alá tolt kispárna, teknő, amiben gyakran az anyát is megfürdették, egy kis fürdető teknő az újszülött számára, egy- két finomabb vászondarab pelenka gyanánt, kisszékek, amire támaszkodhatott a vajúdó asszony, pálinkásüveg és még amit a helyi hagyomány megkívánt. azok a kellékek, amiket a bába magával vitt, elsősorban csak a legszükségesebb eszközök voltak, és a normális komplikációmentes szülések lebonyolítására voltak alkalmasak: a köldökzsinór elvágásához olló vagy éles kés, vászonszalag vagy fonalak a köldökzsinór elkötéséhez, némi ecet vagy spiritusz az élesztésre és vérzéscsillapításra, esetleg zsír vagy vaj a szülő nő szülés előtti és utáni kenéséhez, valamint egy kis flaska, amiben az esetleges szükség-ke-resztelésre tartották a szenteltvizet. az engedéllyel működő bábák felszerelése, mint már említettem a megyei főorvosok által előírt és ellenőrzött szakszerűen összeállított felszerelés volt.

Rácz Sámuel az orvosi fakultás sebészet-szülészet tanára 1794-ben A borbélyi tanítások első fejezetében összefoglalta az addigi ajánlásokat és 12 pontban példát adott a szülések levezetéséhez szükséges eszközök összeállításához. az egyetemi oktató a következőket tartotta szükségesnek: „ 1.Szülő Szék. 2. A Klistér-hólyag és tsövel, kevés lágyító füvek, amelyekez szék fű virágot kell adni. 3. Köldök mettző olló, és köldök kötni való galandotskák. 4. Afetskendő,, és egy pohár tiszta hideg víz a gyermeknek meg-keresztelésire, ha szükséges lesz. 5. Egy kevés fris vaj. 6. Szalminák-spiritus, avagy jó erős levendula etzet a szülőnek, vagy gyermeknek fel-élesztésire. 7. Tser-tapló (fungus agaricus) a vérnek meg-állítására, ha a köldök-sinór a köldökből ki találna szakadni. 8. Meleg víz, és meleg bor a konyhában. 9. Melegítő serpenyő télben a párnáknek és a ruháknak. 10. A székbe való dézsa, mellybe az emésztet, az húgy, és a vér folyhasson. 11. Ruha a Szülő Asszonynak. 12. Ruha a kis gyermeknek. 12. Ruha a bábának. 6

A bábatáska tartalma az egészségügyi viszonyok javulásával folyamatosan változott, modernizálódott.

A gyors és könnyű szülés mindenkinek az érdekében állt, ezért a bábák tudásuk és hiedelmük szerint mindent megtettek érte. Jó hírnevüket is kockáztatták, ha más bábát vagy netán orvost kellett hívni, hogy ha előre nem látható komplikáció lépett fel. „A szülések módját és helyét leginkább a helyi hagyomány szabta meg, egészen a kórházi szülésekig, ezt csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudta szabályozni még a képzett bába sem, annak ellenére, hogy általában a szülések helyét ő készítette elő"7.

A szülés egészen a 20. század végéig és sajnos napjainkban is az elmaradottabb vidékeken az egyik legveszélyesebb, akár halált okozó esemény volt. ebből következtetve volt nagyon fontos szerepe a bábáknak már a terhességi időszak elején is, hogy fel tudja mérni az esetleges nehézségeket a várható szüléssel kapcsolatban. Ha az asszony beteges, sovány, vagy gyenge volt és még a családja sem kímélte meg, akkor nagy esélye volt annak, hogy elhúzódó, nehéz és akár tragikus kimenetelű szülése lesz. „A bábák tudatlansága és tapasztalatlansága elsősorban ezeknél a rendellenes úgynevezett nehéz szüléseknél mutatkozott meg a legjobban, ezért volt gyakori az anya-és csecsemőhalál."8 A bábák képzetlensége és ennek okaként a magas csecsemőhalandóság miatt aggódó orvosok és papok már azzal is megelégedtek volna, ha a bábák minden esetben felismerik a rendellenes szülést és haladék nélkül orvost vagy esetleg egy másik bábát vagy sebészmestert hívnak. erre a kötelezettségükre a 18. század közepétől egyre gyakrabban hívták fel a figyelmüket, és a bábatanfolyamokon külön tananyagként oktatták a rendellenes szülésekkel kapcsolatos teendőket.

Ezt a kötelezettséget először Torkos Justus János foglalta össze általános érvénnyel 1745-ben a Taxa Pharmaceutica Posoniensis III. utasításában, amit a bábák számára állított össze és amely alapjául szolgált Mária Terézia országos egészségügyi rendeletének, bábákra vonatkozó részének. rendeletekben és utasításokban elő lehetett írni az orvosi segítség igénybevételét, de a 18-19. század végéig nagyon nehézkes volt azonnal doktort találni, nagyon drága volt a gyógyszer is és ebből kifolyólag az orvosi segítséget nem keresték. a Bába-kalauz 1895-ös száma mintaként közre adta Medgyes város bábák számára jóváhagyott rendszabályát, amiben pontokba szedve állították össze a legfontosabb kötelezettségeket. a rendszabály szigorúan rendelkezett a rendellenes szülésekkel kapcsolatban is: „Minden rendellenes szüléshez sürgősen orvos hívandó. Minden bába köteles ily esetekben, úgyszintén erős vérzéseknél, görcsöknél stb., valamint egyáltalában minden beteges tünetnél a gyermekágyban, mint pl. láznál stb. a vajúdó ellenvetése esetén is és akarata nélkül, orvosi segélyt kérni és hozni. 9 Ha sem az orvost, sem pedig a sebészmestert nem tudták hívni, akkor ilyen esetben fordulhattak a megyei, járási okleveles bábához is. a Helytartótanács 1774-től vezette be a megyei vagy járási központban az okleveles főbábák alkalmazását, akiknek elsősorban az ilyen rendellenes szülések levezetése volt a fő feladata. elsősorban az elmaradottabb, kisebb falvakban a szülő nő gyakran senki másra nem számíthatott a bábán kívül, ezért sokszor élet és halál összpontosult a bába kezében. A nehéz és rendellenes szüléseknél általában ugyanazokat az eljárásokat alkalmazták, de mindenképpen kiegészültek kétségbeesett próbálkozásokkal és „kipróbált", máskor bevált fogásokkal elsősorban az életben maradás érdekében. Tersánczky József általános gyakorlatként tudósított az elsőszülőknél és a rendellenesnek vélt nagyobb hasú asszonyoknál végzett eljárásról, amely „nadrágtágításnak, utkészítésnek neveztetik, mellynek szinte czélja, hogy a szülés könnyen, hamar, és veszély nélkül történhessék, maga a kezelés abban áll, hogy a bábának megzsirozott s összecsoportosított 5 ujja minden akadály ellenére is a mennyire csak lehet, a magzatig vitessék, s ott a kémlést elvégezvén , onnan azok marokba szedve, ökölidomban egyszerre kirántassék. Száma és meghatározott ideje e kezelésnek nincs, függ leginkább a bábának különbféle nézeteitől, jó vagy rossz kedvétől, s attól, miképp vendégeltetik s biztatik jutalommal.”10 - jegyezte meg Tersánczky doktor.

3. kép „Nehéz szülés" ábrázolások, Fig. 9 (a keretben): Magzat nyakára tekeredett köldökzsinórral Lugosi bábakönyvének illusztrációja, 1817. (Deáky-Krász, 2005. 169.p.)

A gyermekágyas időszak minden kultúrában egy hagyományokon és hiedelmeken alapuló, meghatározott rend és közösségi kontroll mellett zajlott le évszázadokon keresztül. elsősorban az anya és az újszülött védelme volt a cél, de ugyanakkor azon védő és óvó előírások, amelyek általában érintéstilalommal vagy mozgás és cselekvéskorlátozással jártak együtt, mindig a közösség vagy a család érdekeit szolgálták. ez a szakasz a szülés befejezésével kezdődött, amikor a bába elvágta az újszülött köldökzsinórját, majd ruhába csavarta és félrerakta, addig, amíg az anyát el nem látta. Miután a placenta is távozott, a bába megnézte megvan-e minden darabja, majd nemritkán megtörölte vele az anya arcát is és később, a helyi szokás szerint elásta a trágyadomb mellé vagy a kerítés falához. Mivel a kor bábái még a Bábaképző intézetben sem tanultak a gát összevarrásáról, csak annak védelméről, ezért saját módszert alkalmazva, helyenként változóan hideg vagy meleg vizes boros ruhával borogatta azt. Majd megkente a frissen szült asszony méhét részben azért, hogy a bent maradt vér hamarabb kijöhessen - a hiedelem szerint egy frissen szült nőnek minél jobban kell véreznie ahhoz, hogy elhagyja a tisztátalanság - részben pedig azért, hogy a has és a méh hamarabb visszahúzódhasson. Miután a bába ellátta feladatait, az anyát tiszta ruhába öltöztette, a tiszta fehér ruha és a fejkötő a gyermekágyas kötelező viselete volt. azt a helyet, ahol az asszony eltöltötte a továbbiakban ráváró időszakot, már jó előre elkészítették mind a parasztok szobájában, mind a kastélyokban. Mindez az anya és csecsemője védelmét és biztonságát szolgálta a mágikus hatalmak és az ártó, rontó szellemek, a hívatlan látogatók és a gonoszok elől. Figyelembe kellett venni azt is, hogy az ágyban fekvő asszony illő módon tudja fogadni a látogatóit, ezért gyakran finomabb vagy kevésbé finom, díszített vagy díszítetlen anyagból baldachinnal, vagy sátorral, esetleg lepedővel elkerítették. ezek a lepedők általában a leányok kelengyéjéhez tartozott és anyáról leányra öröklődött.

A fekvőhelyül szolgáló ágyat általában a bába vagy annak segítőinek a feladata volt elkészíteni, nagyon sokféleképpen nevezték, minden egyes elnevezés vidékről vidékre változik. Hívják Boldogasszony ágyának, vagy csak egyszerűen sátoros ágynak, szúnyoghálós ágynak, de a matyóknál például egyszerű fekvő elnevezést használtak rá. Közvetlenül az ágy mellett állt a bölcső, ahová kereszte-lés után került a gyermek. Beraktak még a szobába vagy az elkerített részbe székeket is, azért hogy a látogatók ne az ágyra üljenek, papucsot, hogy az anya ne mezítláb járkáljon, éjjeliedényt vagy vödröt, ezzel is próbálták elkerülni, azt hogy legalább az első pár napban ne hagyja el az anya a helyiséget.

A szülés utáni egy-két hétben volt a leggyengébb az anya és egyben a legfogékonyabb mindennemű betegségre és az ártó hatásokra. az asszony, ha tehette akár 8-10 napig sem kelt fel, addig általában valamelyik nőrokona, anyja, testvére, komaasszonya átvállalta a háztartás vezetését, esetleg még a férje segített neki. a bábák kötelezettsége volt még a gyermekágyas nő és csecsemőjének 5-10 napig való látogatása, az első napokban kétszer, reggel és este, azután már naponta csak egyszer ment a családhoz. Mindezt azért tartották szükségesnek, elsősorban a fölesketett bábáknál, mivel felelősséggel tartozott a munkájáért. Sok tragikus kimenetelű következménye lehetett a látogatás elmulasztásának, illetve nem megfelelő gondozásának. 1738-ban megalakult az „öreg asszonyok Társasága", ami a bábaság intézményesülésének egyik igen fontos kezdeményezése volt, a céhszerűen működő intézményt a városi orvos ellenőrizte. a Társaság 18 pontban összegezte és írta elő a bábák jogait és kötelezettségeit. ezen instructió 5. és 6. pontja a bábák gyermekágyas asszonyokkal kapcsolatban való teendőit foglalta össze. "Köteles lészen az öregasszony a szülő asszonyhoz mindennap legalább kétszer, regvel és estve maga elmenni és nem mást küldeni, kivált az elő héten és mind a szülőre , mind a gyermekre vigyázni kemény büntetés terhe alatt, hogy a vigyázatlanság miatt vagy egyet vagy másikat halál vagy valamely veszedelem ne érje Tartozzék pedig mindenik legalább egy hétig a beteghez járni; ha pedig a beteg kivánnya két hétig is."11

A bába minden egyes látogatás alkalmával először megvizsgálta az anyát, megkente, megmasz-szírozta az anya hasát, egy hétig törölközővel átkötötte, megszorította, majd jól bevarrta, hogy ne maradjon pocakja, megnézte a mellét, a tejet, esetleg tanácsokat adott neki. azután megfürdette a gyereket, megvizsgálta a köldökzsinórt, a szemeket, a szájat, tisztába tette, átöltöztette majd az anya mellé, vagy a bölcsőbe fektette. Munkájához hozzátartozott az anya és a csecsemő esetleg a többi családtag szennyesének kimosása, de gyakran átvállalta a mosást az anyós vagy az asszony anyja. az idők folyamán elsősorban az okleveles bábák megjelenésével, elmaradt a mosás a látogatás napi teendői közül, egyrészt a gyermekágyi láz terjedése miatt, mivel a vérrel és egyéb váladékokkal szeny-nyezett ruházatról fertőzések terjedhettek, másrészt a már említett okleveles bábák nagyon nagy öntudattal rendelkeztek, mintsem hogy más szennyesét tisztítsák. gyakran összetűzésbe is keveredtek a családokkal, mivel ők a szokásra hivatkozva tiltakoztak ellene. Megoldásként elterjedt, hogy ha az okleveles bábának volt egy segítője, akit más néven compónak, vagy fürösztőnek is hívtak, némi fizetség ellenében elvégezte a tiltott feladatokat. a parasztbábák ellenben nem tartották rangon alulinak a mosást, sőt számukra ez a helyi szokáshoz tartozott, emiatt gyakran kerültek összetűzésbe az okleveles bábákkal is.

Bekezdésem másik része a bábák az újszülöttekkel való feladataival foglalkozik, ezért a következőkben a születés pillanatától kezdve, egészen a különböző sajátosságokkal, esetenként tetszhalott és halott csecsemőkkel való munkával és törődéssel szeretnék részletesen foglalkozni. a gyermek világra jötte után a bába elvágta a köldökzsinórt és elkötötte. az elvágás helyes módját, a bábaképzőben tanították, de ha szükség volt rá, bárki el tudta metszeni. az köldökzsinór lekötése már eltérőbb volt, hiszen itt erőteljesen érvényesült a hagyomány és a bába szokása, esetleg tudása. a 18. század végéig általában egyszer kötötték el, majd később a bábatanfolyamokon már a kettős kötést alkalmazták. ez néhány évtized alatt elterjedt az országban olyannyira, hogy a parasztbábák is ezt a módszert alkalmazták az otthoni szüléseknél. a kisgyermek életében elsősorban rituális jelentőssége volt az első fürösztésnek, amit egy kisteknőben vagy egy erre a célra készített fürösztő-teknőben végeztek el. Természetesen megtisztították a vértől és a magzatmáztól is. a vízbe helyezett tárgyaknak illetve adalékanyagoknak szakrális és egészségmegtartó, a jövő pozitív értékeit előidéző és egész életet végigkísérő szerepet tulajdonítottak. a hagyomány s a hiedelemvilág szerint a vízzel való lemosás az ember életének két végpontjához kapcsolódik, egyrészt az új vagy másvilágba való átlépéskor lemosták, illetve megtisztították az embert, ezzel mintegy folytonosságot adva az élet és halál vizének körforgására. az első és utolsó víz minden kultúrában egyfajta mágikus erővel rendelkezik, ezért volt az, hogy évszázadokon keresztül ezen mosdatásokat csak azok az emberek végezhették, akik egyfajta közvetítő szerepet kaptak az e világ és túlvilág között, azok, akik érintkezhettek a tisztátalannal és akiket a közösség felhatalmazott erre. Ők voltak a bábák! Mivel a gyermekek többnyire otthon születtek, ezért a hagyomány szabta meg az első fürdetést és ezek nagyon sok helyen egészen a 20. század végéig megmaradtak. az első fürdővízbe szinte mindenhol belefejtek az anya első tejéből, magyarázták ezt azzal, hogy egészséget, szépséget ad, mindenesetre az anyatej gyógyító hatásában hittek. a katolikusoknál általában szentelt vizet is hintettek a teknőbe, de országszerte elterjed volt és területenként változott, hogy egy- vagy akár három darab szén, vagy néhány cseppnyi szenes víz került bele. Majdnem mindenütt szokás volt pénzt rakni a vízbe, úgynevezett fürdőpénzt, részben azért, hogy a gyermek gazdag legyen, részben pedig ez képezte a bába fizetségét. a bába először megmérte a víz hőmérsékletét, aztán a teknő alját kibélelte rongyokkal, majd a fürdetéshez látott. Kimosta a szemét, majd a száját az újszülöttnek, majd az egész testét lemosta. éppen ezt a részét tartották a legveszélyesebbnek orvosaink, a csecsemők szemlobjának és szájbetegségeinek kialakulásában, érthető is ezen aggodalom, hisz elegendő abból kiindulni, hogy mi mindent raktak az első fürdővízbe a hagyományok elvárása szerint. De a legkárosabbnak az anya szülés közben véresre szennyezett ruhadarabjainak és rongyainak a kisbaba alá helyezése volt. a szájpenész (soor) vagy zsébre, zsebrék fájdalmas volt és ha nem megfelelően kezelték halálhoz is vezethetett.12 Fürdetés után a bába beporozta a gyermeket, hajlatait, az egész testét vajjal, olajjal vagy disznózsírral bekenték, majd ezután következett a pólyázás, a szoros pólyázásnak több oka volt, egyrészt védte a csecsemő puha, hajlékony testét, másrészt kiküszöbölte az anya vagy a dajka által okozott töréseket, ficamokat és megfelelő tartást biztosított. a bábák feladata volt az is, hogy alaposan megvizsgálják a megszületett gyermeket, hogy nincs-e valami rendellenesség, esetleg korrigálni való rajta. az ősi társadalmakban, ezen korrigálások elsősorban a „tudós öregasszonyok" feladata volt, de mindezt később a bábáktól illetve dajkáktól várták el. Mint már korábban említést tettem arról, hogy kizárólag az anyát tették felelőssé a gyermeke tulajdonságaiért, ezért nemritkán megpróbálták titokban tartani az eseményt, a torzszülöttet eltávolítani, eltemetni.

A 18. századi rendeletek egyértelműen kitérnek a szemmel látható testi hibával született gyermekekre. ezek szigorúan tiltották a hibák helyreigazítását, illetve a test alakítását. ennek ellenére, ha a születési hibát vagy rendellenesség mértékét kicsinek, vagy még korrigálhatónak tartották a bábák elvégezték a helyreigazítást, de ez elsősorban tapasztalatukon és bátorságukon múlott. az egyik leggyakoribb, bábák által elvégzett korrigálás a hatodik ujj levágása volt. erdőbényén 1746. december 17-én keresztelt a református lelkész egy csecsemőt, akiről a laistromos könyvében megjegyezte:"ennek egy kezén hat ujja volt; de okosan lemetzett."13 a foggal született gyermek is nagy ijedséget okozott a családnak. az általánosan ismert hiedelem szerint a foggal született gyermekből vagy táltos, vagy boszorkány, vagy garabonciás, esetleg jós, vagy tudós válhatott. Mindez inkább félelemmel és aggodalommal töltötte el a családot és annak környezetét. Általában, ha lehetett a szoptatás megkönnyítése miatt igyekeztek minél hamarabb eltávolítani az újszülött fogát. gyakori hibának vélték, ha a gyermeknek hosszabbított nyelvszalagja, nyelvféke, nyelvzabolája volt, úgy is emlegették, hogy „odanőtt a nyelve, leragadt a nyelve"14. Úgy tartották, hogy ez akár halálhoz is vezethet. éppen ezért a bábák, rögtön a szülés után megoltogatták (felvágták) a gyermek nyelvét, úgy, hogy körmével beszakította a nyelv alatti nyelvféket, ezzel is könnyítve a szopást. a kevésbé veszélyes korrigálásokat kérdezés nélkül elvégezték, ilyen például, ha az elhúzódó szülés folyamán a gyermek feje eldeformálódott, akkor azt a bába megigazította. a fej kiegyenesítéséhez rendkívüli módon ragaszkodtak a szülők és így a bábák is, ezért maradhatott a gyakorlatban a 20. századig. az ikrekhez minden társadalomban mítoszok, saját képzetek kapcsolódnak, amiknek egyes elemei napjainkig is fennmaradtak. az ikerszülést is rendellenes szülésnek tartották és általában a családot is megjegyezték. legveszélyesebbnek különösen a különböző nemű ikreket tartották, de féltek magától az ikerszüléstől is, mert veszélyesebb volt az átlagnál és sok esetben mind az anya, mind a gyermekek halálát okozta. „Minden korban születtek súlyos rendellenességgel rendelkező gyermekek, akik vagy életképtelenek, vagy az önálló élet vezetésére, majdani önálló élet megélésére képtelenek voltak. ezek látványa minden időben ijesztő volt, rettegést, félelmet és szánalmat keltett az emberek többségében. a torzszülöttek, más elnevezéssel monstrumok vagy szörnyszülöttek életben tartására nem volt mód, sem az orvosi ismeretek hiánya, sem a körülmények, sem a közösségi szándék miatt."15 ezért is fogadták el a közösségek és a családok az ilyen magzatok közvetett vagy közvetlen halálának előidézését. egy torz vagy súlyos testi hibával született gyermek felnevelése és gondozása szinte megoldhatatlan feladatot jelentett volna egy olyan paraszttársadalomban, ahol minden egyes munkabíró emberre szükség volt. nem is beszélve arról, hogy örökre baljós jelként nehezedett volna a család és a közösség hiedelmekkel átszőtt életére. Fontos megemlítenem ezzel a témával kapcsolatban a korabeli katolikus egyház hozzáállását ehhez a kérdéskörhöz. nem fűz semmilyen konkrétumot a „kegyes" halálba taszítással kapcsolatban, de kihangsúlyozza a bábákkal szemben a szükségkeresztség kötelezettségét és utasítása csak erre szorítkozik.

Fontos kitérnünk a tetszhalott és a halva született gyermekek gondozására. a 19. századot végigkísérte az elevenen eltemetés rémképe, amely akaratlanul is összefonódott a kereszteletlenül meghalt gyermek képzetével. ezért szinte majdnem minden egészségügyi kiadványban és bábakönyven kitértek a tetszhalott gyermek élesztési módjára. Mária Terézia 1769-ben kiadott egy rendeletet a tetszhalottak élesztésével kapcsolatban, majd Magyarországon is kiadták az ezzel foglalkozó oktatást a bábatankönyvekben. a Helytartótanács Mária Terézia rendeletét minden megyére kiterjesztette, így ezek olyan országosan is ismert újszülött élesztési eljárásokká váltak, amik egészen a 19. század végéig megmaradtak. ezek a tanácsok a következők voltak: a köldökzsinór feloldása a nyak körül, meg kell vizsgálni a test nyílásait, a szájat, a torkot, az orrot kitisztítani, a köldökzsinórból a vért kiengedni, vagy a placentából belenyomni, hideg vizet önteni az arcra, vagy a mellére csepegtetni, dörzsölgetni a mellet, a hátat, levegőt fújni a szájba, vagy erős szagú szereket dugni az orra alá, majd az egészet megismételni, meleg takaróba csavarni és várni hátha feléled a gyermek. 1902-től a régi módszer mellett megjelent az újszülött álhalálánál a Schultze-féle lóbálás, valamint a mesterséges lélegeztetés fejlettebb módja. a tetszhalál nem csak csupán orvosi kérdés volt, nagyon fontos szerepet játszott a szükségkereszteléssel kapcsolatban is. Mivel a hiedelmek szerint halott gyermeket nem lehetett megkeresztelni, így a tetszhalottság fogalma némi vigaszt nyújtott a szülőknek, hogy talán a keresztség által némi életjelet mutat a gyermek. Magyarországon a gyermekhalandósság a 20. századra átnyúlva rendkívül magas volt. a gyerekek majdnem fele meghalt egyéves koráig, de ezen kívül is nagyon sok volt a halva születés. Majdnem minden családra jutott egy-két csecsemőhalál, ezért sem volt mindegy, hogy a családban meghalt újszülöttek közül hányan élték meg a keresztséget.

A halott gyermek esetében gyakran az anyát hibáztatták és isten büntetésének tartották terhesen elkövetett bűneiért. a halva született gyermeket gyorsan, minél hamarabb és általában teljes titokban temette el a bába. Valószínűleg azért az ő feladata volt, mivel nem érte meg a keresztséget és így tisztátalannak számított és más nem érintkezhetett vele. előfordult, hogy a halva született gyermekre is szenteltvizet locsoltak és keresztet vetettek, ezzel lehetősséget adva, hogy a temetőben nyugodhasson. Mindez az okleveles szülésznők megjelenésével változott meg a 20. században.

A továbbiakban a szülés-születés témakör azon közösségi, egyházi, a népi vallásosság témakörébe tartozó részleteire fogok kitérni, amelyek szorosan összefüggnek a bábák tevékenységével és meghatározó szerepükkel. egy bába munkája messze nem csak a szülésre és a születés körüli teendőkre korlátozódott, legbonyolultabb feladata neki volt, hiszen munkája nem csak egy időszakos esemény lebonyolítására korlátozódott, jóval túlmutatott azon. Általában az ember haláláig többé-kevésbé folyamatosan jelen volt. Ő kísérte végig és segített beilleszteni mind az újszülöttet, mind az anyát az egyház rítusaiba, legyen ez akár keresztény, akár archaikus vallási közösség.

A keresztény emberek számára a legnagyobb óvó-védő rítus a hit volt. a katolikus egyházban a hét szentség közül az első, a keresztség amely a hit szerint az üdvösség feltétele és letörli az ember lelkéről az eredendő bűnt. Sok esetben a bába volt a közvetítő az egyház és a család között, neki kellett megszerveznie és lebonyolítani a keresztelőt. az ő feladata volt hírt adni a család rokonainak az új jövevényről és bejelenteni az egyháznak a gyülekezet új tagját. neki kellett megbeszélnie a keresztelés időpontját és egyéb tudnivalóit is. Sok esetben, ha „fattyú" gyermek született, maga a bába tartotta a keresztvíz alá. előrelátó, figyelmes bábák beszereztek egy-egy szép keresztelői takarót vagy paplant és a szegény családoknak kölcsönadták a szertartás idejére. a bábák egyik legfontosabb feladatának, onnantól kezdve, hogy legelőször szabályozni kezdték őket, a keresztelést tartották. az egészséges csecsemőt néhány nap elmúltával keresztvíz alá kellett tartani, ennek elmulasztásáért a szülőket tették felelőssé, de lebonyolítása a bába feladata volt. nagyon sok adatot találunk arra vonatkozóan, hogy nem is várták meg a nyolc napot a keresztelőig, hanem általánosan másod vagy harmadnap kerítettek sort rá. a nagyon gyenge és életképtelen csecsemőknél fordulhatott az elő, hogy még születése első óráiban megkeresztelték, különösen a reformátusoknál, hiszen ott a bábakeresztséget az egyház ellenezte. ilyen esetben mind a pap lakásán, mind a családnál megtörténhetett a keresztelés. az otthonszülésekig általános volt az, hogy a keresztelőre a bába vitte a gyermeket, mint kis pogányt és utána a keresztanya vitte haza, mint kis keresztényt. a magyar nyelvterületeken elterjedt volt, hogy a keresztelőről visszatérve a bába „Pogányt vittünk, keresztényt hoztunk!" mondattal a kisdedet a földre helyezte, majd az apa fölemelte és onnan a bölcsőbe tette. a keresztelő után általában áldomáspohárral koccintottak az anyával, az apával, a keresztszülőkkel és a bábával is. az ezt követő lakoma, vagy más néven radina, vagy komabál, különösen az elsőszülött örömére volt a legnagyobb. A vidám ünnepségen gyakran a bába gondoskodott a jó hangulatról, játszott kétértelmű, a nemiséggel kapcsolatos történeteket mesélt, ezzel is mintegy előrevetítve a jelenlévők termékenységét.

Tanulmányom néhány előbbi fejezetében már említést tettem a szükségkeresztségről, vagy az úgynevezett bábakeresztségről, amiről egy kicsit részletesebben is szeretnék szólni. Bábakeresztségről, vagy szokás említeni földi keresztségnek, esetleg szárazkeresztségnek is, akkor beszélhettünk, ha az újszülött annyira gyenge volt, vagy nagyon súlyos rendellenességgel született és nem volt semmi remény arra, hogy akár néhány órára is életben maradhasson, ezért pap hiányában is meg kellett keresztelni a gyermeket. és minden esetben a bába illetve a család volt a felelős ezért16.

1731-ben Mária Terézia rendeletben szabályozta a gyenge gyermekek szükségkeresztelését, illetve ekkor tette kötelező érvényűvé a bábák számára azt, hogy szükség esetén a nem katolikus gyerekeket is kereszteljék meg.17 nem vették figyelembe e rendelet kiadásakor a zsidók és protestánsok tiltakozását. a református egyház zsinati határozatokban kiközösítéssel és súlyos büntetésekkel fenyegették meg ezeket a keresztelő bábákat. a szükségkeresztelésről talán legteljesebben rácz Sámuel munkájában olvashatunk, aki abból indult ki, hogy egy emberi magzatban, emberi lélek lakozik, valamint külön figyelmet szentel a torzszülötteknek. a 18-19. századi bábászati tankönyvekbe és a bábafelszerelésekbe bekerült egy kisebb „tzin fetskendő", mivel még a méhben és a méhszájban is meg lehetett keresztelni a magzatot. le kell szögeznünk azt, hogy a bábakeresztségnek majd 500 éves múltja van. Még az 1980-as évekig is előfordult, hogy egy kórházi szülésnél, az életképtelen, gyenge újszülöttön, egy idősebb, hívő szülésznő, az anya kérésére csöndben, félrehúzódva elvégezte a szertartást.

A bábák társadalmi megítélése és helyzete évszázadokon keresztül nagyon változó volt. az adott közösségben hol tisztelték, hol pedig megvetették őket. Sok éven keresztül tevékenységük úgynevezett szabad mesterségnek számított, amire nem vonatkoztak céhszabályok. a 18. század végéig, mindössze egyetlen céhszerű bábaintézményről tudunk, amit 1738-ban Debrecenben alapították „öreg asszonyok Társasága" néven. a 18. század közepétől a bábaság is államilag oktatott, fizetett és ellenőrzött foglalkozássá vált. a bábaság volt az egyetlen olyan női tevékenység, amelynek oktatását több szinten, állami irányítással, fokozatosan kiépítettek, mindehhez tankönyveket írtak, feladatukat, kötelességeiket, majd később jogaikat is uralkodói rendeletek és törvények szabályozták.

A 18. század végi egészségügyi intézkedések elindítottak egy fejlődő folyamatot, de a fejlődésnek gátat szabott a korabeli társadalmi struktúra, és a gazdaság fejlettsége. a nagyszombati, majd később a pesti egyetem bábakurzusa, a kolozsvári tanintézet és a nagyszebeni bábaképző állt rendelkezésre azon nők és asszonyok számára, akik okleveles bábának szerettek volna tanulni. itt a legelterjedtebb oktatás a főorvosi képzés volt. ez azt jelentette, hogy ezeket az asszonyokat a bábaképzőktől távol eső megyeszékhelyre rendelték, ahol szállás és ellátás mellett 8-10 napig oktatta őket a megyei tisztifőorvos, vagy a sebészdoktor, majd később a megyei bába. itt vizsgát téve cédulát kaptak, majd vagy lakóhelyükön, vagy olyan helységekben ahol okleveles bába nem volt, szülésznői gyakorlatot folytathattak. a főorvosi képzés - hiányosságai mellett - mégis fontos lépés volt, mivel az itt oktatott bábák bekerültek a nyilvántartásba, időnként ellenőrizték munkájukat, és lehetősségük volt az újabb egészségügyi előírásokat és eljárásokat megismerni. a három oklevelet nyújtó intézetben, az első évtizedekben nagyon kevés hallgatónő tanulta a szülészetet. Később a 19. század első évtizedeitől egyre többen jelentkeztek, valószínűleg befolyásoló tényező lehetett a többnyelvű képzés, az ösztöndíj lehetősége, vagy a tandíjmentesség is. Fontos tényezőnek vehetjük azt is, hogy az önálló munka és megélhetés, egyfajta kiszakadást jelentett az adott közösségből. az intézményekbe való felvételnek általában olyan feltételei voltak, mint például a jó erkölcs, az írás és olvasás ismerete, a község elöljárójának és papjának ajánlása, valamint a tandíj befizetése. Kezdetben azért volt nagyon kevés jelentkező, mert a tandíj megfizetése egy-egy falunak nagy nehézséget okozott, másrészt ezek a bezárkózott közösségek, családok nehezen nélkülözték az öt hónapig távollévőt. az állami szabályozás hiányosságait éppen az okleveles, vagy cédulás bábák munkába állása tárta fel, ugyanis a falvak egészségügyi elmaradottsága ekkor mutatkozott meg a legszembetűnőbben a városokhoz képest.

Az 1876. évi XiV. törvénycikk részletesen foglalkozott a bábagyakorlattal, bár Mária Terézia 1770-ben kiadott egészségügyi rendeletéhez képest nem sokat változott. egyedüli újdonságot az jelentette, hogy minden 1500 lakossal bíró községnek kötelességévé tette egy okleveles szülésznőről való gondoskodást, valamint egyenrangúvá tette őket a többi községi tisztviselővel.18 a 19. század végén csendben és feltűnés nélkül megalakították a Magyar Bába egyesületet. azért érdemes számon tartani ezt az eseményt, mert ez az intézmény az első államilag támogatott, illetve rendeletekkel szabályozott foglalkozást űző nőket tömörítette össze, szakmai képzésüket, érdekvédelmüket vállalva magára. a bábák társadalmi elismeréséért vívott harc akkor kezdődött meg nyíltan, amikor Dirner gusztáv 1893-ban elindította a magyarországi bábák szaklapját, a Szülésznők lapját, majd 1894-ben pedig a Bába-Kalauzt.18 Később egyesítve a két lapot Bába-Kalauz néven jelent meg 1938-ig. Mindezek, és még sok más intézkedés és eredmény segítséget adott ahhoz, hogy a bábaképzés elérje méltó helyét a társadalomban és az oktatás területén, mindezzel megalapozva napjaink magyar szülészeti ellátását.

egyéni kutatás

Szakdolgozatom témájából adódóan, kutatásba kezdtem lakhelyemen, Taktaharkányban. Sajnos már nagyon kevés a használható információ. azok az asszonyok, akik még bábák mellett szülték meg gyermekeiket már kevesen élnek. rokonaim között van egy nagynéném (Fekete Miklósné sz. Borbély Juliána, 1929-ben született) aki 1951-ben bába mellett hozta világra első gyermekét. elbeszélése alapján, egy hónapos terhesen ment el orvosi vizitre, amit terhessége alatt háromszor kötelezően teljesítenie kellett, mert csak így kapta meg a 400 Ft-os kelengye pénzt. Sz. l-né, Klárika néni (így hívták a bábaasszonyt) tartotta számon a várandós asszonyokat a faluban. Talpra esett, határozott, egészen vékony asszony volt, akinek soha nem lehetett saját gyermeke. Sajnos arról nincs információm, hol végezte el a bábaképzőt.

4. kép Sz. L-né, „Klárika néni" Taktaharkány bábája 1940-től 1978-ig

Nagynéném elmondása szerint terhességét az utolsó hónapig végig dolgozta, ellátta a háztartást, a jószágokat, fejés közben terhesen még a tehén alá is beesett. a szülés a 8. hónap végén váratlanul beindult. a férj elment este a vasúthoz szolgálatba, majd közvetlenül utána elfolyt a feje vize, felöltözött és feljött a kb. 100 km-re lakó édesanyjához, (az én dédnagymamámhoz), az öccse (az én nagyapám) szólt Klárika néninek. a bába megvizsgálta, majd levezette a szülést, ellátta a gyermeket és az édesanyát. Sajnos a kisbaba koraszülött volt, nem tudott szopni. Hiába volt a gondos otthoni ápolás és segítség. naponta jött látogatóba a bába, de a gyermek kéthetes korában tüdőgyulladást kapott és meghalt. a szülőknek vigaszt nyújtott az a tény, hogy kislányuk református keresztséget kapott, amelyen a bába is részt vett. Két év múlva 1953-ban egy szintén komplikációmentes terhességből 9 hónapra halott gyermeke született. nagynéném a szülés várható időpontja előtt 3 nappal felkereste a bábát, hogy nem érez magzati mozgást. Klárika néni azzal nyugtatta meg, hogy már biztosan beékelődött a baba a szülőcsatornába. a szülés beindulása után ismét feljött az édesanyjához, ahol újra elfolyt a feje vize, ami már nem volt tiszta, hanem sötét barna színű. a baba egy óra alatt megszületett, de már halott volt. a bába felkiáltott „Juliskám, végem van"! éleszteni próbálta, lóbálta fejjel lefelé, de már akkor nem lehetett segíteni rajta, mert több napja halott volt. a család férfi tagjai rögtön készítettek egy fadobozt a halott csecsemőnek és azonnal eltemették a közeli temetőben. az édesanyához orvost hívtak, mert fennállt a hullamérgezés lehetősége. Visszagondolva, a terhesség utolsó hónapjában végig megfázásra panaszkodott az anyuka. a tragédiasorozat után, 1954-ben egy egészséges kislánya, 1956-ban pedig egy kisfia született a nagynénémnek.

Összegzés

Magyarországon a 19. század felétől-végétől, az anyaság és a hozzá kapcsolódó egészségügyi vonatkozások egyszerűen és tisztán orvosi kérdéssé váltak. redukálódott egy adott eseményre, steril kórházakra, egy formális kapcsolatra és egy pénzzel kifejezhető értékre. az 1950-es évek végén végképp betiltották az otthonszüléseket, amikor felállították a szülőotthonokat. Természetesen még néhány évig, aki tehette a szülés idejére a saját bábáját hívta magához. a bábaasszony végigkísérte a szülést, világra segítette a gyermeket, majd ezután hívták a mentőt, mert ekkor már kötelező volt az orvost értesíteni és kórházi, illetve szülőotthoni ellátásban részesíteni mind az anyát, mind pedig a gyermeket. ennek pozitív oldala, hogy szakorvosi ellátást kaptak az anyák, illetve steril körülmények között, gyógyszerek biztonságában hozták világra a gyermeküket. a negatív oldalon pedig a személyes, egyedi kapcsolat elvesztése áll. Többágyas szobákba kerülve, idegen orvosok és egymást váltó szülésznők és ápolónők állnak. Mindezek által elvesztette a közösségi jellegét a születés. az anyák öt-hat napra elkerültek a közösségből, családból és a néhány percesre csökkentett vizitek, nem pótolhatták a befogadó rítusokat, a közösségi örömöt és aggódást. a bába egykori komplex személye szinte teljesen szétfoszlott. a szülést általában férfi szülésorvosok irányítása alatt folytatják le, de ezután már csak az adott műszakban dolgozó ápolónők kísérik figyelemmel az anya és az újszülött állapotát. Miután hazaengedték őket, a védőnő ellenőrzése alatt álltak.

5. kép A bábaképző intézetben (az x-eljelölt személy Sz.L-né)

Az orvostudomány és az emberiség tudományos fejlődése mára már egészen kitágították az ismereteket és a lehetőségeket. a szülés minden biológiai és lelki fázisa elérhetővé és megismerhetővé vált az újságok, könyvek, rádió és televízió által. De ez a fejlődés - értem ezalatt a kórházak modern gépesítését - más viszonyt idézett elő a terhességgel és a szüléssel kapcsolatban. a mai nők nagy része meg akarja választani nemcsak a szülés helyét és módját, hanem a szülésznőt és az orvost is.

Ezen választások hátterében a személyes kapcsolat és a személyesség visszaszerzése a cél. nem is a hagyományokat tartják fontosnak, inkább az egyénre szabott élményt, a csak neki szóló figyelmet és kapcsolatot keresik.

A dolgozatom készítése során megtapasztaltam, hogy legyen szó a régmúltról, vagy akár napjainkról, a várandósokat és a csecsemőket hihetetlen szeretettel és törődéssel vették körül, és mindent megtettek jólétük érdekében. elég visszatekintenünk csak 80-90 évvel korábbra, a tanulatlan embereknek furcsák, szokatlanok és ijesztőek voltak azok a dolgok, betegségek, amelyek a mai emberek számára természetesek és jól ismeretek. nem is beszélve a fogantatásról és a szülésről, amik még ezeknél is misztikusabbak voltak. Tudatlanságuk miatt felruházták magukat hiedelmekkel, babonákkal, amelyek egyik generációról a másikra szálltak. én már csak néprajzi kutatásokból ismerhettem meg ezt a világot, mivel ma már egyre ritkább az olyan anya vagy esetleg család, ahol ezek a szokások és hiedelmek megmaradtak, sőt szinte teljes biztonsággal állíthatom, hogy kihaltak.

 Irodalom

BaCHTolD-STauBli,HanS 1987. Habdwörterbuch des deutschen aberglaubens. i-X. Berlin-new York.

DeÁKY zita 1996. a bába a magyarországi népi társadalomban. (18. század vége-20.század közepe) .Budapest.

DeÁKY zita-KrÁSz lilla 2005. Minden dolgok kezdete. a születés kultúrtörténete Magyarországon (XVi-XX. század) Budapest.

FeKeTe Sándor 1982. a bábaoktatás története Magyarországon. in.:orvostörténeti Közlemények (Communicationes de historia artis medicianae) 97-99. p. Budapest.

HŐgYe istván 1970. „Bábai mesterség" a Hegyalján (1711-1849) in.: orvostörténeti Közlemények (Communicationes de historia artis medicianae) 55-56. p. Budapest.

illlei györgy 1997. Klinikai alapismeretek és szakápolástan szülésznők számára. a szülésznőképzés tankönyve. Budapest.

laMPé lászló 1981. Szülészet nőgyógyászati. Budapest.

Taktaharkány, református egyházközség Vegyes anyakönyvei (1801-1879; 1899-1918)


  1. BaCHTolD- S.H. 1987.(szerk.): Handwörterbuch des deutschen aberglaubens. i-X. Berlin-new York.
  2. DeÁKYz.: 1996. 39. p.
  3. DeÁKY z.: 1996. 39-40. pp.
  4. DeÁKY z.: 1996. 42. p. SoM. Xi/1-C, 74.2.1-2
  5. DeÁKYz.: 1996.44. p.
  6. DeÁKY z.-Krász l. 2005. 140. p.
  7. Ha volt két szoba, akkor a szobában szültek, azt nem sajnálták. Ha csak egy szobájuk volt, a konyhában, ha nem volt nyitott a kémény. — grynaeus Tamás 1968-as szeremlei gyűjtése. Kézirat.; Deáky z. 1996. 48. p.
  8. DeÁKY z.: 1996. 57. p.
  9. Bába-Kalauz, 1895.I. évf. 5. sz. 100-104. pp.; DeÁKY z. 1996. 59. p.
  10. TerSÁnCzKY J.: a falusi Bábákról. in: Pap ignác (szerk.): Sebészi almanach 1843 dikévre, Pest, 1843; Deáky z. 1996. 61. p.
  11. DeÁKY z.-KrÁSz l.: 2005. 192. p.
  12. DeÁKYz.-Krász l.: 2005. 215. p.
  13. DeÁKYz.: 1996,. 69. p.
  14. DeÁKY z.-Krász l. 2005. 245. p.
  15. DeÁKY z.-KrÁSz l.: 2005. 248. p.
  16. az 1776-ban a bécsi egyetem által kiadott „bába szabályzat", bábaesküvel kiadott magyar fordítása (Deáky z. 1996. 94.p.)
  17. DeÁKY z.: 1996. 92. p.
  18. XIV. Törvénycikk a közegészségügy rendezéséről. VII. fejezet- Deáky z.: 1996. 150. p.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet