Előző fejezet Következő fejezet

A periféria perifériáján

 

A második világháború hadműveletei során a Szovjetunió csapatai 1944. október 14-én érték el Álmosdot, kétnapos harc után, október 15-én sikerült bevenniük. Bevonulásuk előtt a földbirtokosok elmenekültek a faluból. A nagylétai orosz katonai parancsnokság a járási főjegyzői hivatalon keresztül élelmezési, berendezési cikkek (bútor, ágynemű) beszolgáltatását rendeli el, ez komoly gondok elé állítja a lakosságot. A községben nagyon megcsappant az állatállomány, a lóhiány következtében nincs fuvaros. Hiányzik az orvos is a faluból, mert a volt helyettes körorvost a nagylétai járáshoz tisztiorvosnak nevezték ki. Egyre több nehézséget jelent az infláció. 1946 januárjában például senki nem hajlandó elvállalni a kisbírói tisztet pénzért, csak terménybeli fizetségért.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. július 4-i rendelete értelmében Álmosd Bihar vármegyéből Hajdú vármegyéhez került 1946. január 1-jei hatállyal. A végleges területrendezés 1950-ben, Hajdú és Bihar megye egyesítésével fejeződött be. A Debrecen székhelyű, megnövekedett területű formáció neve (hét szabolcsi települést is hozzácsatoltak), hogy a Bihar földrajzi név ne tűnjön el Magyarország térképéről, Hajdú-Bihar lett.

1945. március 17-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány elfogadta a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földművesnép földhöz juttatásáról szóló rendeletét. Álmosdon is megalakult a földigénylő bizottság. A kiosztható terület azonban meglehetősen kevés volt az igénylők magas számához viszonyítva. Bihar megye földhivatalának Berettyóújfaluban 1949. március 31-én kelt irata szerint 1259 katasztrális holdat osztottak ki Álmosdon. A politikai község is némi ingatlan birtokába jutott. Kapott egy beltelket, öt katasztrális hold iskolai gyakorlókertet, két agyaggödröt, egy sertésvásárló-helyet. A település 1913 óta elodázódó temetőügye is megoldást nyert, hat katasztrális holdat juttattak erre a célra.

A képviselő-testületet 1945. július 2-án szervezték újjá. Községi bírónak Székely Bálintot, törvénybírónak T. Nagy Lajost, pénztárnoknak K. Nagy Sándort, közgyámnak Bihari Gyulát választották. Vezetőjegyzőnek Mészáros Józsefet, aki addig is betöltötte ezt a feladatot. Megválasztásra került a tizenkét esküdt is.

1948. szeptember 28-án azonban, a megváltozott politikai folyamatoknak megfelelően, a koalíciós pártok összekötő bizottsága megállapodásának megfelelően a feloszlatott régi képviselő-testület helyébe újat választanak. A korábbiak közül egyetlen személy nevével sem találkozunk az újonnan delegáltak sorában. A községi bíró az egyhangúan megválasztott Fórián Dániel lett. A törvénybíró a Nemzeti Parasztpárt jelöltje, Szabó Gyula. A községi pénztárnok Patka Sándor, a közgyám ifj. Nagy Balázs. Az esküdti állásokra az MDP-s Szőke Károly, Szilágyi Imre, Gombos Simon, Papp Kálmán, Farkas Pál, Tóthfalusi Józsefné került jelölésre és megválasztásra, a Nemzeti Parasztpártból ifj. Bányai Károly, Papp Antal, ifj. Csató Károly, a Független Kisgazdapárt tagjai sorából pedig ifj. Nemes Gábor, Bertalan Dániel, Nemes Imre. Megszavazták az új tisztviselők fizetését is. Eszerint a főbíró havi fizetése 2333, a törvénybíróé hatszázhatvan, a pénztárnoké ezerkétszáz, a közgyámé százötven forint lett.

A második világháborút követően kevés új beruházás megvalósítására nyílik lehetőség. Főként a központi előírások teljesítése kerül előtérbe. 1947. május 30-án a képviselő-testület elfogadja az előirányzatot, mely szerint a Szabadság téren (Bőgőn) felállítják a szabadságzászlót, a költségekre ötezer forintot szánnak.

Az elzárt, rossz közlekedési lehetőségekkel rendelkező település számára rendkívül kecsegtető a Bihar Vármegyei Kisvasútépítő és -fenntartó Szövetkezet alapító bizottságának felhívása 1948 májusában, mely szerint a három éves terv során Bihar vármegye azon községeit, amelyeket a vasút eddig elkerült, keskeny vágányú kisvasúttal kívánja bekapcsolni a közlekedésbe a Berettyóújfalu székhellyel megalakult szövetkezet. A munkálatok beindításához szükséges egymillió forintot a vármegye közönségétől részvényjegyzések formájában kívánja biztosítani. Ehhez Álmosd község lakosságának tizenegyezer forint részvényjegyzéssel, a községnek mint testületnek pedig ezenfelül háromezer forinttal kellett volna hozzájárulni. A helység képviselő-testülete egyhangúan támogatta a tervet. Az azonban nem valósulhatott meg.

Jellemző a korabeli viszonyokra, hogy az amúgy is rendkívül elmaradt úthálózattal sújtott településen a községi hároméves terv során mindössze harmincezer forint előirányzása szerepel a községi úthálózat javítására. Ebből mint közegészségügyi és közlekedési szempontból különösen elengedhetetlen feladatot a Zöldfa utca és Óvoda utca feltöltését határozzák el.

A villanyvilágításnak a községbe való bevezetése a hároméves terv fontos céljai között szerepel. 1948. szeptember 30-án a képviselő-testület egyhangú döntésével a következő évi rendkívüli költségvetés számára e célra harmincötezer forintot szavaz meg. A településen 1952-ben fejeződött be a villanyhálózat kiépítése.

Ebben az időszakban országosan is kezdetét veszik a különféle munkaversenyek. Álmosd, az egykori kisnemesi falu sem akar lemaradni. 1948. szeptember 30-i ülésén a közgyűlés elhatározza az őszi munkaverseny megindítását, Bagamér és Kokad község versenybe hívását. Az egyéni verseny megszervezésével megbízza a gazdajegyzőt, Dóka Imrét. A dűlőbiztosi teendők ellátására minden dűlőbe kinevez egy-egy személyt.

A tervgazdálkodás előírásainak megfelelően 1949-ben elkészítik a dűlőutaknak az ötéves terv során megvalósítandó fásítási tervét. Eszerint 1950-ben a Székelyhidi, a Selindi út mentén hat kilométer hosszan hatezer facsemetét ültetnek el. 1951-ben a Kokadi út, Kas, Sziget dűlőútjainak fásítása következik ugyanilyen hosszan és ugyanannyi csemete elültetésével. 1952-ben a homoki dűlők mentén négy kilométer hosszan négyezer facsemete, 1953-ban a Görbe-dűlőben öt kilométer hosszan ötezer, 1954-ben pedig a Kismező-dűlő útjai mentén három kilométer hosszan háromezer facsemete elültetése szerepel. Arról, hogy a tizennyolcezer csemetéből hányat ültettek el, s abból hány terebélyesedett fává, már nem született statisztika.

1948 októberében tizenöt taggal az álmosdi kis gazdák megalakították az első földbérlő-szövetkezetet. Alapító tagjai: Ásztai Sándor, Bank Mihály, Bihari Ferenc, Csóré Imre, Farkas Géza, Guba József, Király Árpád, Kolozsvári József, Kővári György, Mudra Miklós, Pénzes István, Ráduly István, Sorbán János, Svetz Mihály, Ulics Sándor. 75 hold és 272 négyszögöl az induló földterületük, az állatállomány egy ló és egy csikó. Közös vagyonukat képezte még egy nyolc férőhelyes istálló, egy raktár és négy lakóépület. Zöldleltárukban 2,4 hold búzavetés szerepelt. Gazdasági felszerelés, termény – semmi. 1949-ben, az első zárszámadás szerint egy tag részesedése megközelítőleg háromezer-nyolcszáz forint volt.

1950-ben már 44 tagja lett a szövetkezetnek, s gyarapodott a földterület is. Termelőszövetkezeti csoporttá alakult, és felvette a Táncsics nevet. A tagoknak munkaegységként tizenhat forintot fizettek, ez mintegy ötezer forintot jelentett egy évre. Külön gondoskodtak a nagycsaládosokról, 25 gyermekes famíliát részesítettek rendkívüli, kedvezményes gabonakiutalásban. A kor általános ideológiájának és politikai szellemének megfelelően megszervezték a szakmai és politikai oktatásokat, havonkénti csoportértekezleteket tartottak, az első napirendi pont mindig politikai tájékoztató volt.

Komoly gondot okozott a munkához való viszonyulás, a munkafegyelem kérdése. Nemkülönben a vetésszerkezet szabályozása központi előírásokkal, amelyek nem vették figyelembe a lehetőségeket, a helyi adottságokat. Állandó gond volt a takarmányhiány is. 1951-ben például százhúsz süldőt kellett kiadni a tagokhoz nevelésre, mert úgy elgyengültek a jószágok, hogy remény sem volt a megmentésükre. A háztáji gondoskodás azonban csodát művelt: 85 állat életben maradt.

Súlyosbította a helyzetet a túlméretezett beszolgáltatási kötelezettség is. 1952-ben a kötelező tej beszolgáltatást csak úgy tudták teljesíteni, hogy a tagok a háztáji fölöslegből besegítettek. Ugyanebben az évben a megnövekedett taglétszám lehetővé tette, hogy termelőszövetkezeti csoportból termelőszövetkezetté váljon a közösség. Az elnök Révész Ferenc lett. Ebben az évben járási első lett a szövetkezet a beszolgáltatások teljesítésében, ezért húszezer forint jutalmat kapott.

A községben 1953-ban 31 fős népművelő csoport alakult, melynek tevékenységében sok szövetkezeti tag is részt vett. Feladata a falusi lakosság politikai, szakmai és kulturális képzettségének növelése volt.

1953 elején a termelőszövetkezet 185 hold állami tartalék földet kapott. Megművelésére szükség lett volna új tagokra, a létszám azonban nem nőtt. Gyarapodott viszont az állatállomány, elhelyezésére a szövetkezet hatvan férőhelyes szarvasmarha-istállót és háromszáz férőhelyes sertésólat épített. Év végére a termelőszövetkezeti vagyon meghaladta az egymillió forintot. A tagok természetbeni és pénzbeni részesedése tizenháromezer forint körül alakult személyenként.

Az 1954-es esztendő ellentmondások sokaságát hozta. A szövetkezet a járás termelőszövetkezeteinek élmezőnyéhez tartozott, elnyerte a járási pártbizottság versenyzászlaját. Ugyanakkor többen hagyták el a szövetkezetet, mint az előző, kevésbé eredményes esztendőben. 1954. augusztus 20-án felavatták az új sportpályát. 1955-ben a növénytermelés kiemelkedő jövedelmet ért el, az akkori színvonalon magasnak számító termésátlagaival. Termékeivel rész vett a szövetkezet az országos mezőgazdasági kiállításon.

A termelőszövetkezet tulajdonába került volt földesúri kúriákat részben lakásnak, részben magtárnak használták. Az egyik épületet kultúrháznak rendezték be, könyvtárral. A járási tanács népművelési csoportja 1956-os tapasztalatait a következőképpen összegezte: „Bensőséges a kapcsolat a lakosság és a tagság között. Nincs olyan rendezvénye a Tsz-nek, melyen a lakosság apraja-nagyja részt ne venne. Ebben az évben farsangkor, április 4-én, május elsején, s gyermeknapon ünnepelt együtt a nép. A június 3-i pedagógusnapot a tsz. rendezte. A közelmúltban táncestélyt rendeztek, ahol illemtani foglakozást is tartottak. A mozi törzsközönsége a tsz. tagokból áll, de lelkes olvasói a községi könyvtárnak is.”

Lehangoló volt a közös gazdaság helyzete. Júniusban a földek nagy része kapálatlan, mindenki csak a háztájival törődik. A csépléshez a sok termelőszövetkezeti tag ellenére napszámosokat kellett fogadni.

Az 1956-os forradalom szele elérte Álmosdot is. A betakarítási munkákkal idejében végeztek, így túl nagy kár nem keletkezett, de előfordult, hogy a lovakat a főkönyvelő és a párttitkár etette meg, mert a fogatosoknak „más dolguk akadt”. Október 27-én Pók Sándor Debrecenben tanuló álmosdi diák vezetésével a megyeszékhelyről egy teherautón több fiatal érkezett a faluba, rögtönzött gyűlésen követelték a tanács és a párt vezetőinek eltávolítását, elégették az adókönyveket, beszolgáltatási lapokat s más iratokat. Majd vontatóra ülve számos hozzájuk csatlakozó álmosdival a diákok a szomszéd faluba, Bagamérba indultak, ahol az utcákon vonulva, a Himnuszt énekelve éltették a forradalmat.

Október 28-án Álmosdon létrehozták a forradalmi bizottmányt, elnökévé a volt malomtulajdonost, Simon Ferencet választották, a vezetőségbe került Gaál Gyula a falu görög katolikus lelkésze is; a református pap nem fogadta el a megbízatást.

A forradalmi események szereplői Álmosdon leginkább a falu görög katolikus lakosságából kerültek ki. Az események szervezője, mozgatója Gálfi István volt. A korabeli megyei újság is A „Gálfi-kormány” garázdálkodásai Álmosdon és Bagaméron címmel számolt be az itteni eseményekről. Gálfi a terményforgalmi raktárából kenyérnekvalót adott a népnek. Fel akarták oszlatni a termelőszövetkezetet, Hermeczi János, a Táncsics elnöke erre azonban nem volt hajlandó. December 11-én tüntetés volt Álmosdon, és Bagamérban folytatódott. A Debrecenből kivezényelt karhatalom szétoszlatta a tömeget. Az álmosdiak a rétek és kertek alatt menekültek haza. Gálfi december 13-án kiszökött Ausztriába. Február 2-án azonban visszajött a családjáért Álmosdra, és másnap hajnalban letartóztatták. A sajtó által felnagyított falubeli események súlyát mutatja, hogy a településről öt embert tartóztattak le, további öten szabadlábon védekezhettek.

Az 1956 után gazdaságpolitikai változások következtében megszűnt a kötelező beszolgáltatás nyomasztó terhe. Megszületett viszont a mezőgazdaság szocialista átszervezésének részletes koncepciója: 1958–1959 telén országszerte megkezdődött a termelőszövetkezetek megszervezése.

1956 végéig a Táncsicsba nyolcvanöt család lépett be, 97 taggal. Az öszszes földterülete 888 katasztrális hold volt. Meghatározó a szántóföldi növénytermesztés volt 772 holdon. Az állatállománya 33 szarvasmarha, 22 ló, és 109 sertés.

1959-ben megalakult Álmosd második termelőszövetkezete, a Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. Hallatlanul sűrített drámák, nehéz és gyötrelmes döntések születtek, mélyről jövő indulatok csaptak össze. A nagy agitáció 1960–1961 telén zajlott a településen. Megjelentek a távoli falvak termelőszövetkezeteiből, az ipari üzemekből érkező agitátorok, s a helyi értelmiség egy részével járták a falut. Az álmosdiak félve behúzódtak házaikba, bezárták az utcaajtót, elengedték a hamis kutyát.

Néhányan minden rábeszélés nélkül aláírták a belépési nyilatkozatot, nevüket mint jó példát harsogta egész nap a hangosbemondó. Közöttük volt olyan is, aki megérezve az átszervezés előszelét, az előző években eladta földje nagy részét, voltak közöttük idős emberek, akik már nem lévén urai három-négy hold földjüknek, a háztáji és a nyugdíj reményében beadták derekukat.

Az álmosdiak nagy többségénél egymásnak adták a kilincset az agitátorok. Nap nap után visszatértek egyes házakhoz, mert a gazda „véletlenül” soha nem volt otthon, a feleség pedig ilyen fontos ügyben nem dönthetett egyedül. Ahol máskor borral kínálták a vendéget – mert vendégszerető az álmosdi ember –, most hellyel se nagyon.

Aztán egyszer csak megtört a jég, egyre többen írták alá a belépési nyilatkozatot.

Érdekesen alakult a tagság összetétele a két szövetkezetben. Szinte tükörképe volt a falu szociális rétegződésének. A kevesebb földdel rendelkező emberek (tíz holdon alul) a Táncsicsba lépek, a módosabbak tüntetően a Kossuth termelőszövetkezetet választották. Ennek az lett a következménye, hogy egyiknek földhiánnyal, a másiknak földbőséggel kellett megküzdenie. Később megbékélt egymással a két tagság, egyesültek. Az egyesülés után a szövetkezet földterülete meghaladta a háromezer-ötszáz holdat, melyből 3043 hold szántóterület volt. A tagok száma 639 fő, átlagéletkoruk több ötven évnél. A mezőgazdasági kollektivizálás okozta elbizonytalanodás, a továbbtanulás feltételeinek hiánya, a termelőszövetkezet adta egysíkú munkalehetőségek, ugyanakkor a megye, s az ország városaiban az extenzív iparosítás következtében megnőtt munkaerőigény miatt megindult a településről a fiatal, munkaképes korú lakosság elvándorlása. E folyamat következményeként évtizedek óta tart a népesség elöregedése.

Az 1968-ban életbe lépett új gazdasági mechanizmus változásai: a felvásárlási árak növelése, a hosszú lejáratú hitelek elengedése, a termelőszövetkezeti tagok szociális ellátására vonatkozó intézkedések, mindenekelőtt pedig az önállóság növelése, kedvező alapot teremtettek az elkövetkező évek fejlődéséhez.

1970-ben a meglévő, elöregedett erőgépek helyébe újakat vásárolnak, új gépműhelyt építenek. Autóbuszt is vásárol a tsz, amellyel országjáró kirándulásokat lehet tenni, színházba, jelentősebb sporteseményekre is gyakrabban eljuthat a tagság. 1972-ben ismét tisztújítás volt. Az új elnök az 1970-ben lemondott Merő Sándor lett. Ettől az évtől megint szép eredményeket értek el. Beléptek a nádudvari KITE-be (Kukorica és Iparnövény Termelési Együttműködés), és e rendszer keretében, új agrotechnikai eljárásokkal termesztik a kukoricát és az őszi búzát. Egyre jelentősebbé válik a kertészeti gazdálkodás is. Elsősorban paprikát, paradicsomot és uborkát termelnek, igen jó jövedelmezőséggel. A bérezés már készpénzes, havi elszámolással. Jelentősen bővül a szövetkezet gépparkja, repülőgépről vegyszereznek.

1975-ben a megye vezetői úgy látták, hogy az akkori formában a szükségszerű műszaki fejlesztés, amely a továbblépés feltétele, csak optimális szövetkezeti nagyság mellett lehetséges. Az 1975. szeptember 24-én megtartott közgyűlésen az álmosdi Táncsics és a bagaméri Búzakalász Termelőszövetkezet tagjainak 98 százaléka szavazott az egyesülés mellett. Az új gazdaság neve: Búzakalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. Székhelye: Álmosd.

Az egyesült szövetkezet 5006 hektár termőfölddel rendelkezett, egy hektár átlagos aranykorona-értéke 13,25 – meglehetősen alacsony. A szántóföldi növénytermesztés főbb növényei továbbra is a kukorica és a búza. A kertészeti kultúrák közül paprika, paradicsom, sárgarépa, dinnye és torma termesztésével foglalkoztak. Szétszórt majorokban folyt az állattenyésztés, szarvasmarhát, sertést és juhot tartottak. Megkezdték a szakosított tehenészet kialakítását.

Középtávú programot dolgoznak ki, egyszerűsítik a növénytermesztés szerkezetét, táblásítanak, új technológiák alkalmazásával növelik a hozamokat. A szarvasmarhatartásban a tejhozam növelésére törekszenek. Fontos feladatként szerepelt a háztáji gazdálkodás támogatása is.

A szövetkezet tiszta vagyona 1985-ben közel 138 millió forint volt, földje 5183 hektár . A taglétszáma 1046 fő; igaz, már több mint a fele nyugdíjas vagy járadékos. Javultak a termelési eredmények is, mert míg a kiemelkedő 1955-ös évben a búza és kukorica átlagtermése nem érte el az egy tonnát hektáronként, 1985-ben ez a szám a búzánál kereken öt, kukoricánál több mint kilenc tonna.

A megyei vezetés évtizedeken keresztül „mostohagyermekként” kezelte a bihari térséget, tovább mélyítve már amúgy is hátrányos helyzetét. Ugyanakkor a bihariak – hosszú ideig – rezignáltan tűrték háttérbe szorításukat. A kedvezőtlen gazdasági helyzet következtében állandósult az elvándorlás, ami a népesség tartós fogyásához s az elvándorlás szelektív jellegéből adódóan a korstruktúra és a képzettségi színvonal romlásához vezetett.

Népességszám-változás (fő) 1941–1995 között

Év

1941

1949

1960

1970

1980

1990

1995

2425

2703

2668

2177

1932

1739

1770

 

Álmosd népessége a háborút követő rövid időszak növekedését leszámítva (amikor is a település történetének legnagyobb lélekszámát jegyezte) megállíthatatlanul csökkent egészen a rendszerváltásig, ezt követően enyhe növekedés tapasztalható. 1997-ben már 1836 fő volt, s ezzel megközelítette 1890. évi lélekszámát (1839 fő).

A falu népességszáma az 1949-es maximumot követően a rendszerváltásig 964 fővel, 64,3 százalékkal (falunyi népességgel) csökkent. Bár az 1990 előtti évtizedet tekintve ebben már a főként a születések számát meghaladó halálozások következtében beálló természetes fogyásnak is jelentős szerepe volt.

A népesség etnikai összetételét tekintve a cigányság lélekszáma a környező települések magas számához viszonyítva nem számottevő. Míg Bagaméron ez az arány 22 százalékos, Kokadon 19, Létavértesen 16, Hosszúpályiban 15, addig Álmosdon mindössze öt százalékot tesz ki. A faluban évszázadok óta kimutatható a cigányok jelenléte, s többé-kevésbé beilleszkedtek a község életébe. 1998-ban kisebbségi önkormányzatot is választottak, vezetője Ponta Éva.

1990-es adatok szerint a település 663 főt számláló aktív keresője között magas szinten áll a fizikai foglalkozásúak aránya. Míg az országos ráta 1990-ben már jóval kevesebb, mint hetven százalék, ez az arány Álmosdon 84 százalék. Ugyanakkor a szellemi foglalkozásúaké mindössze tizenhat százalékos, mélyen alatta marad a megyei átlagnak. A 45 diplomás (többsége általános iskolai tanár és óvodapedagógus) az összlakosságon belül mindössze 2,6 százalékot képvisel. A statisztikai mutatók szerint Álmosdon lényegesen nagyobb az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők aránya, míg a magasabb képzettségűeké jóval alacsonyabb, mint az országos átlag. Jelentős az analfabéták aránya is. Az 1990-es népszámlálás szerint a tízévesnél idősebb népesség közül a nőknek három, a férfiaknak valamivel több mint két százaléka tartozik ebbe a kategóriába.

Foglalkoztatottak száma és aránya, 1990

Gazdasági ágazat

Foglalkoztatottak

száma

aránya (százalék)

Ipar, építőipar

148

22,3

Mezőgazdaság, erdő- és vízgazdálkodás

334

50,8

Közlekedés, posta, távközlés

34

5,2

Kereskedelem

38

5,7

Egyéb nem anyagi szolgáltatás

106

16

Összesen

663

100

 

A rendszerváltást megelőző években a helyi termelőszövetkezet mintegy háromszáz főt foglalkoztatott. Az iparban dolgozók többsége ingázott munka- és lakóhelye között. 1990-ben 36 százalékos volt az ingázók aránya. A Debreceni Konzervgyár, a Baromfifeldolgozó Vállalat és a Hajdú-Bihar megyei Építőipari Vállalat autóbusszal szállította üzemeibe alkalmazottait.

A rendszerváltást követően, a megváltozott gazdasági környezetben tovább fokozódott a település lemaradása a gazdaságilag fejlettebb településekhez képest. A leépítések során a termelőszövetkezet kétszázhúsz dolgozójától vált meg. A debreceni vállalatok a jelentős utazási költségeket igénylő ingázó dolgozóikat bocsátották el legelőször, így a munkanélküliség igen magas szintje alakult ki a településen. 1997-ben 108 fő volt a regisztrált munkanélküliek száma, ez az érték azonban a valóságban sokkal magasabb. A gazdasági szervezetek száma 26 volt ekkor a faluban, ez húsz egyéni vállalkozót, három betéti társaságot, két korlátolt felelősségű társaságot és egy szövetkezetet takar. Napjainkban a település legnagyobb foglalkoztatója a termelőszövetkezet és az önkormányzat.

A település infrastrukturális lehetőségei, a főbb közlekedési utaktól való távolsága, vasúthiányos helyzete nem vonzza a befektetőket. A falut heti 118 autóbusz járatpár köti össze Debrecennel, Létavértessel (1996. évi adat) A településen – mint már érintettük – 1952-ben épült ki a villanyhálózat, 1969-ben a közüzemi vízhálózat, rendszerébe 1997-ben a lakások 76 százaléka volt bekapcsolva. Az 1995-ben megvalósított gázprogram keretében a lakások 21 százalék csatlakozott a gázhálózatba. A közüzemű szennyvízcsatorna a település szűkös anyagi viszonyai miatt jelenleg még csak a tervezés szintjén áll. Megoldott viszont a községben a veszélyes hulladék kezelésének problémája. A távközlési hálózatba bekapcsolt lakások 34 százaléka rendelkezett 1997-ben fővonallal.

Jelenleg a település útjainak egynegyede pormentesített. A faluban 716 lakás található, közülük négy önkormányzati. A lakosság kereskedelmi ellátását négy élelmiszer- és három ruházati bolt, illetve négy vendéglátó-ipari egység biztosítja. A községben postahivatal és takarékszövetkezet működik. Bankfiók 34 kilométerre található.

A község óvodájának négy csoportjába száz gyermek járt 1996-ban, korszerű tizenkét tantermes, nyolcosztályos iskolájába 178 gyermek. A községben művelődési ház, iskolai és községi könyvtár, két sportpálya, emlékház és három múzeumi kiállítóegység is működik. Az egészségügyi alapellátást egy-egy háziorvos, ápolónő és védőnő végzi. A községben 1907 óta működik gyógyszertár. A húsz férőhelyes idősek klubjában tizenkettő a nappali gondozottak száma.

A település kiegyensúlyozott önkormányzati életét a rendszerváltást követő három önkormányzati ciklusban Farkas Pál polgármester, Wrábel Gyula alpolgármester, Szabóné Ásztai Julianna jegyző és kilenctagú képviselő-testület irányítja.

A bihari térség legelmaradottabb területei közé tartozó erdőspusztai kistérség települései, melyek része Álmosd is 1992-ben önkormányzati szövetséget hozott létre. Az együttműködés elmélyítését, a szövetségnek társulássá fejlesztését 1995 elején határozták el. Az Erdőspusztai Önkormányzatok Településeinek Társulása a következő településeket foglalja magába: Álmosd, Bagamér, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Kokad, Létavértes, Mikepércs, Monostorpályi, Sáránd, Újléta. Székhelye: Létavértes. Főbb céljai között szerepel: a kistérség önkormányzati és ezzel összefüggő érdekeinek képviselete; az önkormányzatok kapcsolatainak minél magasabb szintű kiteljesedése; a társulás tagjai részére szükség szerinti szolgáltatások nyújtása; hagyományőrző térségi rendezvények szervezése; a kistérség fejlesztése, az elmaradottságok, hátrányok fokozatos felszámolása; az önkormányzatiság mind magasabb színvonalú érvényesítése.

A piactól való távolság, a mezőgazdasági alapanyag termelésre alapozott egyoldalú gazdaságszerkezet, az infrastrukturális elmaradottság, az ipari termelőkapacitás hiánya, a ma még inkább csak hátrányokat jelentő határ menti fekvés, a városhiányos jelleg, a krónikus tőkehiány, az akut foglalkoztatási válság együttes hatásai következtében az egész bihari térség s a településünket is magába foglaló erdőspusztai településegyüttes hátrányos helyzetűvé minősítését mondta ki az a vizsgálat, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja végzett el. Ez az a helyzet, amelyet alapnak tekinthetünk. És ahonnan mégis: el kell rugaszkodnia a községnek. Nyitni a jövő felé.

Álmosdi konfirmálók csoportja, középen Barabás Mihály lelkésszel, 1955-ben. (Álló sor, balról: Szilágyi Mihály, Zahari Sándor, Guba Sándor, Bisi Béla, Horváth Margit, Nyéki Piroska, Horváth Julianna, Horváth Balázs, Kovács József, Csató József, Bisi Gábor; ülő sor: Székes Ilona, Bisi Irma, Tóth Emma, Á. Oláh Erzsébet, Barabás Mihály lelkész, Bánki Mária, B. Oláh Erzsébet, Kiss Erzsébet, Szilágyi Erzsébet; törökülésben: Diószegi Sándor, Nagy Imre, Erdei Gyula, Remete Sándor)
 
A Kossuth Termelőszövetkezet udvaráról indulnak társadalmi munkában kukoricát törni a fiatalok, 1962-ben. (A zetoron Szabó Imre, Bánki Mária, ismeretlen, Demes Irén, ismeretlen. A motoron Papp Gyula, Sorbán Mária)
 
Kossuth Termelőszövetkezet: Kovács Eta, Kolozsvári Teréz és Kolozsvári Júlia egy kosár burgonyával (1960-as évek)

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet