Előző fejezet Következő fejezet

Népesség és birtokosok a középkorban

 

A középkor legfontosabb írásos forrásai az oklevelek voltak. Lényegében minden olyan hivatalos írást, amely 1526 előtt keletkezett, így hívunk. Fő jellemzőjük, hogy a hitelesítés legfontosabb eszközével, pecséttel voltak ellátva. Általában a föld birtoklásában bekövetkezett változásokat rögzítették.

Bárminemű birtokba iktatás határjáráshoz kapcsolódott. Ennek során helyszíni bejárást követően részletesen felsorolták, hogy az adott birtok, illetve falu milyen határok között fekszik. A határjelek lehettek föld anyagúak, gyakori volt a három földhalom, természetes határt jelenthetett folyó, patak, mocsár, erdős területeken pedig fába vésték a jeleket.

Két, viszonylag korai határjárásról készült oklevelet ismerünk 1325-ből.

Az egyik szerint a Szente-Mágocs nemzetségből való Chama testvérét, Jánost egy bizonyos lopás miatt támadta Treutel Miklós pozsonyi ispán. Már majdnem párbajra került sor, de a felek végül is megegyeztek. (A középkori joggyakorlat ismerte a perdöntő bajvívást mint a vitás kérdések egyfajta elintézési módját.) A megegyezés értelmében János elég olcsón, negyven márkáért átadja Szalatnakot és Bikalt Treutel Miklósnak.

A vitás ügyhöz kapcsolódó határbejárás Jánosnak Köblény nevű birtokától indul, majd a Vorgan folyó következik, innen lemegy egy nagy úton a folyónévről elnevezett faluba: Vargányába. Miután keresztülhalad azon, elérkezik egy völgybe. Itt egy juharfa, majd egy dombon egy barkócafa említtetik mint határjel. Kisebb erdős területet, majd szőlőt követően egy nagy erdőség következik (talán tölgyes, mert tölgy van megjelölve határjelként), amelyen átvezet az út Bikalhoz. Ezután visszakanyarodik, és erdőségeken halad át az út. Az egyik völgyben található az Éger-kút nevű forrás. 1325 márciusában Köbli Péter fia János Bolda nevű birtokát is eladja Treutel Miklósnak. Ez a falu a kárász-köblényi vasútállomás közelében volt, tehát a mai Köblény déli részén.

Bikal első ismert birtokosa tehát Köblényi Péter fia János volt, mégpedig a Szente-Mágocs nemzetségből. A Szalatnak és Bikal eladásáról szóló oklevélben örökös birtokának nevezik Bikalt, ezt már legalább egyszeri öröklésen átesett birtokokra mondták. Ebből az is következik, hogy legalább már az apja ura volt a falunak, így állíthatjuk, hogy Köblény a XIII. század második felében bizonyosan lakott volt.

A Szente-Mágocs nemzetség a XIII. század elejétől követhető nyomon az oklevelekben. Korábban Kölcse ispán nevéről Kölcseként nevezték őket, így Anonymus is a magyarokról írott regényes elbeszélésében. A nemzetség birtokai főként Szatmár, Szabolcs, Sáros, valamint Tolna, Baranya és Valkó megyében feküdtek. Három kolostora is volt. Az egyik a Mágocson 1223 előtt felépült bencés rendi, Szent Péter tiszteletére szentelt apátság. Címere három ötszirmú rózsát ábrázol. A Szente-Mágocs nemzetségből került ki nádor, boszniai püspök és több megyeispán is.

A Bolda határjárásáról készült oklevél szerint már Treutel Miklós pozsonyi ispán is birtokolt Köblényben, nyilván a falu egy részét. Később az egész falu a nevnai Treutelek kezébe került.

Okleveles forrásaink alapján Bikalt a XIII. század második felében már lakottnak mondtuk. Persze ennél lehet régebbi is, mivel az okleveles anyagban való feltűnése egy falunak teljesen véletlenszerű, általában a birtokos megváltozásakor jellemző. Erre jó példa Vékény, amelyet már bizonyosan laktak a XII. században is, oklevélben mégis csak jóval később, 1439-ben írják le a nevét. Arra, hogy Bikal már esetleg a kora Árpád-korban is lakott volt, a kertekben a földön kallódó néhány cserépdarabból lehetne következtetni.

Az Árpád-korban a falu képét szétszórtan, halmazszerűen elhelyezkedő, földbe mélyített házak jellemezték. Pontosabban a régészek ásója nyomán ilyen, földbe mélyített, négyszög vagy téglalap alakú házacskák kerülnek a felszínre. Ezek általában igen kis alapterületűek, a lakótér nem érte el a húsz négyzetmétert sem. A veremházakat nyeregtető fedte, azt két ágasfára fektetett szelemen tartotta. Az egyik sarokban állt a kemence, füstjét nem vezette el a kémény, elárasztotta az egész belső teret. Nem véletlen ezért, hogy csak a hidegebb évszakokat töltötték ezekben a finoman fogalmazva nem túl komfortos házakban. Nyaranta inkább a szellős sátrakba költöztek ki. Ennek is következménye a cserépbogrács nevű edénytípus nagy népszerűsége, a szabad tűzön használták. A gödörházak között kemencék, gabona tárolására alkalmas vermek és az állatok összetartására szolgáló karámok is voltak.

A XIV–XV. századra változik a település képe, sokkal szabályosabb rendben követik egymást a házak, melyekhez telkek csatlakoznak. Ezekre az állapotokra az 1780-as évek végén készült, igen részletes, úgynevezett második katonai felmérés térképéből tudunk következtetni.

A középkori úthálózat is tanulmányozható azon. A falu lakott részén két útvonal haladt át: az egyik észak felé, Hajmás irányába tartott, illetve délnek – két elpusztult falut, a Hillja és a Vargánya nevűt érintve –, Köblény irányába. A másik, a terep adottságaihoz is jobban alkalmazkodó, jelentősebb út Nyugaton Mágocsra vezetett, míg Kelet felé Kozárra lehetett rajta eljutni.

A XV. századra már két vagy három osztatú házak lehettek a faluban: szoba, konyha és kamra. Ezek már nem voltak a földbe süllyesztve. Az építésük menete a következő. A házfalak helyén általában fél méter mély árkot ástak, ebbe egy-másfél méterenként az ároknál szélesebb gödröket mélyítettek. Ezekbe ágasokat (fatörzseket) állítottak, majd visszadöngölték a földet a gödrökbe és az árok alsó részébe is. Az ágasok közötti hézagokat sárral töltötték ki. A tetőzet váza szelemenes, azt náddal vagy sövénnyel borítottak.

Amint azt a határjárásokról fennmaradt oklevelekből megtudtuk, Bikal legkorábbi birtokosai a Szente-Mágocs nemzetségből való nemesek, de volt itt birtokrésze – ahogy arra szintén utaltunk – 1325-ben a nevnai Treutel családnak is. Pontosan nem ismert időpontban az egész falut is megszerzik a Treutelek.

A család eredetét a XIII. századig lehet visszavezetni. A Győr megyei Pécről szerteágazó Péc nemzetség egyik ága. Címere: kék pajzson keskeny haránt pólya. A nemzetség ezen ága birtokolta a Valkó vármegyei Nevnát és Zölcét, valamint a Pozsega megyei Orava nevű várat, a hozzájuk tartozó uradalmakkal együtt.

A mai Horvátországban a Levanjska melletti Nevna vára eredendően Nevnai Lászlóé volt, aki azt 1324-ben vejének, Treutel Miklós pozsonyi ispánnak adományozta. Treutel Miklós mint Károly Róberthez hűséges nemes ezután gyors ütemben gyarapítja a birtokait. A környékünkön Bolta, Szalatnak és Bikal került a tulajdonába, majd 1327-ben a Szalatnaktól északra fekvő Hillje, Páli és Hajmás.

Fia, Treutel János Nagy Lajos királyunk idején folytatja az atyai hagyományt. Közülük Miklós – aki az oklevél szerint ekkor már macsói bán és pozsegai ispán – 1399-ben egyezséget köt testvéreivel. Mivel Miklós fáradozása révén Zsigmond királytól kapott várakat és birtokokat közös birtokaik gyanánt szerezte, viszonzásul testvérei átengedik neki és feleségének, Katalinnak életük végéig Maróc, Köblény, Szalatnak, Bikal, Hylle, Kozár, Kapas és Monyorós nevű Tolna megyei jószágaikat, továbbá két Pozsega megyei birtokrészt.

Treutel Miklós 1422-ben fiú utód hátrahagyása nélkül elhunyt, így vele kihalt a család férfi ága. Leánya, Katalin Zsigmod király leghűségesebb támogatójának – a Sárkány rend tagjának – lévai Cseh Péternek lett a felesége.

A Lévai család nemesi előnevét a Bars megyei Léva váráról vette. 1318-ban még a hírhedt kiskirály, Csák Máté birtokolja, később királyi majd királynéi vár lesz. Zsigmond király 1388-ban adományozta Sárói Lászlónak, a Lévai család ősének. Lévai Cseh Péter tehát házasságával megszerezte a jelentős Treutel-birtokot is. Övé lett Treutel Miklós Pozsega, Valkó, Fejér és Bodrog megyei jószágain túl Tolna megyében Bolta, Oroszló, Szentmihály, Kerekliget, Vargány, Köblény, Szalatnak, Hillje, Bikal, Kozár és Maróc. Cseh Péter ezen birtokokra úgynevezett „új adományt” eszközölt ki Zsigmond királytól 1427-ben és 1428-ban. Ezt akkor adták a királyok, amikor egy nemes nem tudta igazolni a ténylegesen a kezén lévő birtokaihoz fűződő jogait.

Lévai Cseh Péter halála után 1440-ben fia, László anyjának és anyja testvérének, Borbálának – életük tartamára – átadta Köbli, Maróc és Bolta birtokot. Cseh László 1459-ben örökösödési szerződést kötött guti Országh Mihállyal, ettől kezdve már Bikal is az Országh família vagyonát gyarapítja.

A Szabolcs megyei Guthpusztáról vette fel a család az előnevét. Pontosan nem lehet meghatározni, hogy milyen nemzetségből sarjadt. Eredetéről érdekes anekdotát őrzött meg a Thuróczi-krónika. Amikor Zsigmond király a magyar trónt jött elfoglalni, még a határon találkozott egy katonásdit játszó gyermekcsapattal. A gyerekek előtt egy idősebb fiú vitte a zászlót. Zsigmond megszólította őket: „Ki katonái vagytok?” „Az országéi” – hangzott a válasz. „Hát a királyéi nem lennétek, ha én volnék a királyotok?” – kérdi ismét. „Igen” – hangzott a válasz a zászlót vivő gyerek szájából. Ez a határozottság nagyon megtetszett a királynak, és később megemlékezvén erről a jó jelről, mikor a gyermek felnőtt, Országh nevet kapott, és a bárók közé emelkedett.

A történetben Guti Gáspárról van szó, akinek négy fia született. Közülük csak Mihálynak lettek utódai, a többi ág kihalt. Guti Mihály Zsigmond kedvelt hívei közé tartozott, kincstartó lett, a király kíséretében Itáliában is járt. Később, I. Ulászló, V. László és Mátyás idején királyi főudvarmester. 1458-tól már az ország nádora, ez a tisztség tulajdonképpen a király helyettese hivatalát jelenti.

Guti Mihály aggkorában, 1482-ben halt meg.

A család címere különleges: a pajzs fűrész alakban két részre oszlik, fölötte sisak, melynek koronáján kiterjesztett madárszárnyhoz hasonló formát látunk. Ennek a végén csúcsokban végződő alakzatot és azon szívféle ábrát. A nemzetség 1567-ben, Országh Kristóffal halt ki.

A guti családnak csak részbirtokai lehettek Bikalban: 1476-ban egy oklevélből arról értesülünk, hogy Zsigmond pécsi püspök lemond Országh Mihály javára Bikal feléről. Hogy a pécsi püspök mikor és milyen úton-módon szerzett itt birtokot, nem tudjuk. Tovább bonyolítja a képet, hogy az 1480-as években Lévai Cseh Jánostól a gersei Pető családnál vannak zálogban Köbli, Bykal, Bolta és Maróc. Tehát úgy tűnik, hogy ekkortájt még a lévai Cseheknek is maradt itt némi részük.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet