Előző fejezet Következő fejezet

A függetlenségi törekvések fellegvára

 

Az 1848 júniusában lebonyolított népképviseleti országgyulési választások után 1861 tavaszán került sor az újabb követválasztásokra. A negyvennyolcas alap helyreállítását követo megyebizottmány az 1848. évi V. törvénycikk alapján megalakította és föleskette a központi választmányt (bizottmányt), majd az 1848. májusában kialakított választókerületeket (Bodajk, Csákvár, Rácalmás, Sárkeresztúr, Vál), illetve változatlanul fönntartotta a kerületek székhelyeit. A követválasztás megszervezésével, lebonyolításával megbízott választmány elso ülését 1861. január 30-án tartotta, ahol kinevezték a választójoggal rendelkezok összeírását végzo háromtagú küldöttségeket. A névjegyzékek felülbírálása, jóváhagyása után március 21-én került sor a voksolás lebonyolítására. A csákváriban Sárközy Kázmér lett – szavazattöbbséggel – országgyulési képviselo.

1861 és 1872 között a következok képviselték a csákvári választókerületet az országgyulésben: Sárközy Kázmér (1861), Tóth Lorinc (1865), Madarász Jeno (1869), Kégl György (1872).

Az 1848 után eloször megtartott, 1861. évi képviseloházi választásokat jelentos politikai érdeklodés kísérte. A nemzeti függetlenségi mozgalom feléledésétol tartó Habsburg-kormányzat felkészült az októberi diploma és februári pátens elutasítására, az országgyulés feloszlatásának és az ostromállapot bevezetésének tervei is elkészültek. A túlnyomórészt ellenzéki képviselokbol ekkor alakult ki a késobbi pártviszonyok alapjait képezo két ellenzéki csoportosulás, a Deák Ferenc vezette Felirati Párt és a radikálisabb Határozati Párt. Abból, hogy Deák az 1848. évi alaptörvények helyreállítását, a felelos magyar minisztérium kinevezését követelte, I. Ferenc József számára világossá vált, hogy a magyar parlament egységesen ragaszkodik az 1848. évi vívmányokhoz. Az uralkodó válaszként erot demonstrált: 1861 augusztusában feloszlatta az országgyulést, és Magyarország megrendszabályozását Anton von Schmerling államminiszterre bízta, aki 1861 novemberétol – a magyaroknak a birodalmi tanácsban való részvételéig – ismét önkényuralmi eszközökhöz nyúlt. Eredménytelenül.

Schmerling bukása után az uralkodó az országgyulés összehívását határozta el. A megye élére állított foispán is összehívta az 1860–61. évi megyebizottmány tagjait, hogy megalakítsák a központi választmányt. 1865. október 5-én alakult meg, soraiban a csákvári Halász János választmányi taggal. A testület a foispán igen szigorú ellenorzése mellett a fentiekben már leírt módon készítette elo és irányította az országgyulési választásokat.

Az 1867. évi XII. törvénycikk elfogadásával és a június 8-án osi pompával végbement koronázással egy új – az elso világháború végéig tartó – korszak vette kezdetét: létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia.

A két ellenzéki párt (a Felirati és a Határozati Párt) jelentette az alapját a késobbi dualista pártrendszernek. Az elobbibol a mérsékelt Deák-párt, az utóbbiból a balközép, illetve a 48-as alapokon álló szélsobal párt alakult ki. 1874-ben a balközép radikális érzelmu tagjaiból illetve a szélsobalból új párt jött létre, a Függetlenségi Párt, majd egy esztendovel késobb a Deák-pártból és a balközépbol a Szabadelvu Párt.

A szabadságharc leverését követoen több mint egy évtized sem volt elég ahhoz, hogy a sebek behegedjenek, ennek következtében a lakosság túlnyomó része 48-as érzelmu maradt. A birtokosrétegben azonban lassan megindult egyfajta megbarátkozás a kiegyezés gondolatával, különösen a megyei autonómia helyreállítása után. A birtokát vesztett közép- és kisnemesség egy része a megyei, városi illetve helyi hivatalok felé áramlott.

Jelentos függetlenségi politikusok voltak a megyében: Meszlényi Lajos, Fiáth István, Sárközy Aurél, Sárközy Kázmér, Janicsáry Szilárd, Salamon Lajos, Tóth Lorinc. Köztük és a kormánypárti politikusok között a választási küzdelem általában igen heves volt. A pártok zászlói alá gyülekezo választók gyakran véres verekedésig fajuló összeütközéseket provokáltak.

A Fejér megyei függetlenségi politika oszlopai voltak: Sárközy Kázmér (1799–1876), Fejér vármegye másod-, majd elso alispánja, a reformkorban konzervatív országgyulési képviselo (1839–1840). 1847-ben István nádor alnádorává nevezték ki. 1861-tol a hétszemélyes tábla bírája, 1861-ben a csákvári kerület országgyulési képviseloje lett. Tóth Lorinc (1814–1901) kúriai tanácselnök, a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság és a Petofi Társaság tagja. Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc alatti magatartásáért halálra ítélték, végül kegyelmet kapott, azonban ügyvédi tevékenységétol eltiltották. A Magyar Tudományos Akadémia pénztárosa lett, majd 1867-ben Horvát Boldizsár igazságügy-miniszter miniszteri tanácsossá nevezte ki. 1895-tol a forendiház tagja. Mellettük fontos és népszeru közszereploként Madarász Jeno, aki 1845-ben született Madarász József országgyulési képviselo fiaként. Jogi tanulmányai befejezése után részt vett Fejér megyei politikai életében. 1869. június 10-én, a választások során gyoztes apja (Madarász József) mandátumáról való lemondása után, függetlenségi programmal választották meg országgyulési képviselové. 1875 és 1884 között már a szegvári (Csongrád vármegye) kerületet képviselte.

A függetlenségi politika a megyében jelentos sikereket ért el 1881-ben és 1887-ben is. Utóbb épp Csákvár kivételével, ahol a birtokos kormánypárti Kégl György gyozedelmeskedett Degré Alajossal szemben. Degré Alajos unokája így írt errol: „…meghatott, hogy nagyapám csákvári képviselojelöltségét még a bukás szavazatarányával is felemlítette. Apám írásba foglalt visszaemlékezései szerint nagyapámnak eszébe sem jutott, hogy a csákvári választáson esélyei lehetnek. Csak a függetlenségi zászló becsületéért lépett fel, sem pénzt, sem idot nem áldozott rá. Ez azonban a függetlenségi párt nagy erkölcsi erejét mutatja, hogy még akkor is, amikor a jelölt egyáltalán nem erolködött, ilyen csekély szavazatkülönbségen múlt a bukás.”

A keresztény politika eloretörését jelzi, hogy gróf Esterházy Miklós Móric budapesti palotájában 1895. január 28-án zászlót bontott a Katolikus Néppárt. Az újonnan megalakult párt követelései közé tartozott a magyar társadalom katolikus-keresztény jellegének megóvása, katolikus autonómia, a keresztény közoktatási szabadság érvényesítése és a családi birtokok védelme. A párt a katolikus érdekeket helyezte az elotérbe, amivel felszította a felekezeti békétlenséget. Összességében a nagybirtokos érdekeket pártolta.

Eredményes agitációját az bizonyítja, hogy 1895 tavaszán a függetlenségi szavazók egy részét is sikerült megnyernie, de jelöltje sem 1896-ban, sem 1901-ben nem tudott mandátumot szerezni. Pedig a millennium évében a csákvári képviselojelöltnek, a kiváló szónoki képességekkel rendelkezo Bonitz Ferencnek komoly esélye volt erre. A lázas választási hangulatról tudósító korabeli sajtó szerint Száron, Bogláron, Magyaralmáson és Kozmán „zajosan éljenezték”, mégis Meszlényi Lajos függetlenségi párti jelölt gyozött. A foispán, báró Fiáth Miklós személyes becslése alapján Csákváron ekkor mintegy harminc szabadelvu, hetven néppárti és mintegy száz függetlenségi párti szavazó lehetett.

Fejér megyébol 1901-ben Bodajk és Székesfehérvár kivételével szintén függetlenségi párti jelöltek kerültek a parlamentbe. A csákvári választókerületben ekkor Horváth Gyula függetlenségi párti programmal 974 szavazatot szerzett Tallián Vilmos szabadelvu (kormánypárti) képviselojelölt 722 szavazatával szemben. A következo országgyulési választás alkalmával (1905-ben) a függetlenségiek jelöltje továbbra is Horváth Gyula, aki egyik beszédében kijelentette, hogy a függetlenségi képviselok harcolnak a nép jogaiért, de még többet tehetnének, ha a „vörös szocialisták” nem csábítanák el a népet. E félelme végül is alaptalannak bizonyult, hiszen az ellenében fellépo szociáldemokrata jelölt, Pintér Károly székesfehérvári építomunkás csúfosan megbukott, egyetlenegy szavazatot kapott. 1906 áprilisában programbeszédében a gyoztes képviselo kijelentette: híve az általános, titkos választójognak, de „csak a haza hu fiai részére”.

Az 1904. november 18. és 1906. február 19. közötti idoszakra esik a Monarchia legnagyobb magyarországi belpolitikai válsága. A hírhedt „zsebkendoszavazás” miatt – amikor is a felháborodott kormánypárti képviselok, soraikban Széchényi Viktorral, Fejér vármegye foispánjával, kivonultak a parlamentbol – a kormánytól elfordult ellenzék egységes koalícióba tömörült, és megnyerte az 1905. évi választásokat. A válság az átmeneti Fejérváry-kormány kinevezésében és a parlament katonasággal történt feloszlatásában csúcsosodott ki. Széchényi a Fejér vármegyei törvényhatósági bizottság tagjaként 1906 márciusában élesen bírálta a kormány muködését, amely szerinte az „alkotmány elleni merénylet”. Az ellenzék és Tisza István miniszterelnök viszonya elmérgesedett, amelynek 1912-ben kézzelfogható jelei is megmutatkoztak.

Az elso világháború elotti utolsó képviseloházi választásokon (1910-ben), a századelo függetlenségi sikerpolitikusa, Horváth Gyula szerezte meg a legtöbb szavazatot. Már a kezdet kezdetén kijelentheto volt, hogy „Horváth Gyula megválasztása bizonyosra veheto”. A foispán, gróf Széchényi Viktor így írt róla: „A [csákvári] választókerületben békés állapotok vannak. Ez Horváth Gyulának is köszönheto, akit higgadt gondolkodású, nagyon tisztességes úri embernek ismernek. Sokat törodik a kerülettel, a nép ügyes-bajos dolgaival, és a kerületben mély gyökeret eresztett.”

A Székesfehérvári Hírlap 1912. június 14-i számában a foispánnak címzett nyílt levél jelent meg, amelyben rendkívüli közgyulés összehívását kérték: „a magyar országgyulés képviseloházában lefolyt törvénytelenségek és az alkotmánytiprás elítélése céljából”. Ezek a „törvénytelenségek” pedig nem voltak mások, mint Tisza István házelnök radikális, házszabálysérto lépései, amelynek során rendori segédlettel törte le az obstrukciót folytató és ezzel a parlament muködését megbénító ellenzéket, és annak képviseloit karhatalommal távolíttatta el az országház épületébol. Erre a sorsra jutott Horváth Gyula csákvári és báró Manndorff Géza székesfehérvári függetlenségi képviselo is. Az ellenzéki sajtó dühödten reagált: „a magunk részérol mindent el fogunk követni, hogy gróf Tisza István eszelossége és a pénzen összevásárolt mandátumú Munkapárt hazafiatlan elvetemültségével szemben hazánk alkotmánya és törvényes jogrendje megvédessék”.

A „boldog békeidok” csendesnek éppen nem mondható politikai közéletében Csákvár és a csákvári választókerület hagyományosan szilárd függetlenségi bázis, amely nagy formátumú, kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezo személyiségekkel dicsekedhetett.

Tóth Lorinc, a csákvári választókerület országgyűlési képviseloje
 
Gróf Széchényi Viktor főispán

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet