K?etkez?fejezet

Háborúk és rendszerváltás

 

A vasút megváltoztatta a drégelypalánkiak addigi életét. A megélhetést a faluban és környékén nem találó zsellérek felutazhattak Budapestre, ahol főként napszámosként, segédmunkásként alkalmazták őket. A mezőgazdasági termelést folytató térség meg tudott jelenni az ország legnagyobb fogyasztói piacán, a fővárosban. Ugyanakkor a Börzsöny vonzerejének idegenforgalmi lehetőségeit kihasználva bekapcsolódhatott a hazai turizmusba. Drégelypalánknak erre minden adottsága megvolt, hiszen a község határában állott Magyarország egyik nemzeti emlékhelye, a drégelyi vár.

Az idegenforgalomból származó haszon miatt rövid ideig el is mérgesedett a viszony a szomszédos Nagyoroszival. Településünk az ellen tiltakozott, hogy a Nógrád megyei Nagyoroszi határában létesített feltételes vasúti megállóhely a Drégelyvár elnevezést bitorolja, holott ez csakis a Hont megyéhez tartozó Drégelypalánkot illetheti meg. Hont megyében valóságos mozgalom bontakozott ki az elbitorolt név visszaszerzésére. A megye érdekeit nem is annyira a turizmusból származó jövedelen más kasszába vándorlása sértette, hanem egyetlen, vasúton jól megközelíthető idegenforgalmi látványosságától való megfosztása. „Soha egy turista sem fogja tudni többé, hogy Drégelyvár Hontvármegyében fekszik.”

A megyei közgyűlés hiába intézte feliratait egymás után a vasúti társasághoz és a minisztériumhoz, a döntést nem változtatták meg. A később, a drégelypalánkiak kérésére létesített új megállóhelynek meg kellett elégednie a „Drégely” elnevezéssel.

A Duna–Ipoly-völgyi vasút már a megnyitás évében jelentős személyforgalmat bonyolított le. Drégelypalánkra fél év alatt 15 459 utas érkezett. A forgalom 1911-ben volt a legnagyobb, amikor a falu 46 972 utast fogadott.

A XX.század első évtizedének gyors gazdasági növekedését 1912-től recesszió követte, ami a fővárosi beruházásokon és építkezéseken dolgozó vidékiek számának csökkenésével járt együtt. Ez pedig a személyforgalom visszaesését vonta maga után. Az utasok magas száma jelentős tranzitforgalomról tanúskodik. A vasútvonalon egyébként az áruforgalom már az 1910-es évek első felében élénkült meg. Drégelypalánkról főleg tejet, gabonát és gyümölcsöt szállítottak Vácra, Rákospalotára és Budapestre.

A Duna–Ipoly-völgyi vasút végállomása Trianon után településünk lett, Ipolyság Csehszlovákiához került, így már csak Balassagyarmat felé lehetett innen továbbutazni. A második világháború után még a síneket is felszedték Ipolyság és Drégelypalánk között.

A vasúti összeköttetés mellett az 1920-as évek végén a falu bekapcsolódott a közúti személyforgalomba is. 1929-ben indult meg az autóbuszközlekedés a Szob–Vámosmikola–Drégelypalánk vonalon. Vámosmikoláig egy magánkézben levő autóbuszjárat, onnan a Mavart-járat szállította az utasokat. Pár évvel később a végállomást áthelyezték Balassagyarmatra.

1914-ben Magyarország népét közel félévszázados béke után, ismét háborúba szólította az uralkodó. Drégelypalánk 18 és 53 év közötti férfilakossága katonaként megjárta a háború legvéresebb hadszíntereit, 39-en sohasem látták viszont szülőföldjüket. Özvegyeik, árváik nyomorúságos körülmények közé kerültek. A munkaképes korosztályok behívása súlyos munkaerőhiányt idézett elő a faluban, így a földek megmunkálásának terhe a nők és az öregek vállára nehezedett. A folyamatosan csökkenő termelés miatt a hadsereg élelmezésére 1916-tól állandósultak a rekvirálások, a termények és állatok szabott áras kényszerbeszolgáltatása. A háború egyre több anyagi áldozatot követelt. Az öt éve átadott vasútvonalon hadi menetrend lépett életbe, szigorún korlátozták a személyszállítást. 1916-ban a drégelypalánki templom három harangját is elvitte a háború: ágyút öntöttek belőlük.

1918 októberére a katonai helyzet tarthatatlanná vált az olasz fronton, a háborút elvesztettük. A harcterekről a katonaság rendetlenül özönlött vissza. Október 30-án kitört az őszirózsás forradalom, a hatalmat a Magyar Nemzeti Tanács vette át.

A községek vezetőit a megyeszékhely nemzeti tanácsának távirata értesítette a helyi nemzeti tanácsok megalakulásának szükségességéről. A rend és a közbiztonság fenntartására a frontokról hazatért katonákból létrehozták a nemzetőrséget. A nyugalom azonban nem sokáig tartott. 1919. január közepétől a csehszlovák hadsereg megszállta a település vasútállomását. Egységei 1919. január 14-én lépték át az Ipolyt, és visszaszorítva a Drégelypalánkot védő századnyi magyar egységet, birtokukba vették az ipolyság–drégelypalánki vasútvonalat. Annak ellenére, hogy a községet nem szállták meg a cseh katonák, rekvirálni bevonultak.

Január 29-én hajnalban a Drégelypalánk–Balassagyarmat közti frontvonalon indított összehangolt rajtaütésszerű támadás során Pálmay Ernő százados osztaga rövid harc után lefegyverezte a Drégelypalánknál álló cseh egységet. A még aznap indított, gyalogsági és tüzérségi erősítéssel, sőt páncélvonattal megtámogatott cseh ellentámadás miatt az osztag visszavonult településünktől. A másnapi támadást az egyszázadnyi erősítést kapott különítmény visszaverte, és visszaszorította a cseheket Hontra. A cseh páncélvonat elleni védekezésül Pálmay százados Drégelypalánktól nyugatra a síneket felszedette. A csehek Hontról való visszaszorításában a falunk lakossága köréből jelentkezett kétszáz fő segített a különítménynek. A csehszlovák megszállás veszélye azonban továbbra is fenyegette Drégelypalánkot.

A proletárdiktatúra március 21-i kikiáltása után hozzáláttak a községi direktóriumok megalakításhoz: a nógrádi megyeszékhely szocialistái március 23-án népgyűlést tartottak Drégelypalánkon.

A Tanácsköztársaság kikiáltása után az április elején az Ipoly mögé visszavonult csehszlovák hadsereg településünk körzetében Hídvégig nyomult előre. A magyar hadseregvezetés által odairányított páncélvonat és a drégelypalánki frontvonalat védő csapatok ellentámadásba mentek át, visszafoglalták Hídvéget. A tűzharcban nyolc cseh és kilenc magyar katona esett el. A Vörös Hadsereg északi hadjárata, majd a Felvidék kiürítése miatti visszavonulás időszakában igen mozgalmas volt a község élete. Az ide-oda vonuló magyar és cseh páncélvonatok és katonai egységek jelezték, hogy nincs még béke.

A trianoni békeszerződés jelentős mértékben megváltoztatta a falu addigi életét. A történeti Hont megye Ipolyon túli része az új állam, Csehszlovákia fennhatósága alá került. Drégelypalánk több más honti községgel átkerült Nógrád megyébe, amely a Nógrád-Hont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék elnevezést kapta. Határ menti vasútállomássá vált, ahonnan csak Balassagyarmat felé lehetett továbbutazni.

A drégelypalánki plébánia elvesztette hídvégi leányegyházát, csak a határ innenső oldalán maradt Vece és Hont tartozott hozzá. A korábbi piachely, Ipolyság helyett a nógrádi megyeszékhely piacára vitte parasztsága eladni megtermelt javait, tejtermékeket, baromfit, tojást. A megyei, járási hivatalok, a kórház, a középfokú iskolák miatt is Balassagyarmatra kellett utazniuk.

A trianoni békeszerződés revízióját követelők tábora az 1930-as években megerősödött. A „Mindent vissza” gondolat mellett mérsékeltebb programként jelent meg a magyar tárdsadalom józanabb köreiben a szigorúan etnikai határrevízió elve. A liberális író, Fenyő Miksa szerint a revízió nem lehet más mint a „magyarlakta vagy magyar többség lakta területek visszacsatolása.”

Az 1938. november 2-án német és olasz döntőbíráskodás mellett meghozott első bécsi döntés 11 927 négyzetkilométernyi területet a Felvidék déli, magyarlakta szegélyét jutatta vissza Magyarországnak. A Felvidék visszacsatolásakor a magyar hadsereg egyik alakulata 1938. október 11-én Drégelypalánkról indult a terület birtokba vételére. A további revízió megvalósításához a magát Németország mellett elkötelező Magyarország 1941 júniusában lépett be a második világháborúba. A 23. losonci gyalogezredbe besorozott drégelypalánki hadkötelesek részt vettek 1942 nyarán a Don menti hídfőcsatákban, és az 1943. januári urivi áttörésig az első vonalban teljesítettek szolgálatot. A súlyos veszteségeket szenvedett ezredből 1943 nyarán Losoncra hét tiszt és 272 főnyi legénység, Balassagyarmatra öt tiszt és 240 főnyi legénység, Salgótarjánba tizenkét tiszt és 320 főnyi legénység jött haza.

Az 1944. június 12-én Losoncról a nógrádi zsidókat Auschwitzba szállító zsúfolt marhavagonokban ott szorongtak a Drégelypalánkról elszállított családok is. Felnőttek, öregek és gyerekek estek áldozatul a haláltáborban az esztelen német felsőbbrendűségi eszmének, amely Magyarországon is kiszolgálókra talált. Emléküket a drégelypalánki izraelita temetőben állított síremlék őrzi.

A szovjet csapatok, rövid harc után, 1944. december 9-én foglalták el a falut, de a térségben a német hadsereg továbbra is elszántan védekezett. A december 9-i bombatámadás súlyosan megrongálta a plébánia, az iskola épületét, áldozatai is voltak. A visszavonuló német csapatok használhatatlanná tették a vasútvonalat. A szétzilálódott régi közigazgatás helyreállítására már 1945 elején megalakultak az új hatalmi szervek, a nemzeti bizottságok. Ezekben a társadalom minden rétege és osztálya helyet kapott, az egyház is. Drégelypalánkon Klenáncz Ottó plébános irányította a helyi nemzeti bizottság munkáját – elnökként.

A kormány 1945. március 15-én kelt földreformrendelete során az ezerkétszáz holdas hercegprímási birtokot Hont és Drégelypalánk község között osztották fel. A drégelypalánkiaknak juttatott kilencszáz holdból kialakított kettő–öt holdas parcellákon 310 nincstelen osztozott.

A revíziós bécsi döntések érvénytelenítésével, az 1938-as határok visszaállításával Drégelypalánk ismét határtelepüléssé vált. Életére 1945 tavaszától közvetlenül hatott a csehszlovák–magyar viszony alakulása. A csehszlovák kormány 1945. április 5-i kassai programja a csehszlovákiai magyar kisebbséget megfosztotta magyar állampolgárságától, és az ország területéről való eltávolítását tűzte ki célul. Ugyanakkor megkezdte a Felvidéken élő magyarság Csehországba deportálását, amit az 1945-ben hozott csehszlovák közmunkarendelet tett lehetővé. Az Ipolyon túli magyar nemzetiségű községek lakossága, félve a deportálásoktól, Magyarországra menekült. Ezzel egy időben megindult a felvidéki családok tömeges kitelepítése is.

1945. április közepén jelentek meg az első áttelepített csoportok Drégelypalánk térségében. Az 1946 elején aláírt magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény után összesen mintegy ötezer menekült érkezett Nógrádba.

Az 1956. október 23-i budapesti tüntetés nyomán lezajlott 26-i balassagyarmati felvonulás hatására október 27-én Drégelypalánkon is eltávolították a hatalmi jelképeket, ledöntötték a szovjet emlékművet. Másnap (más források szerint már 26-án) megalakult a forradalmi bizottság, létrehozták a nemzetőrséget. Október 29-én Drégelypalánk község munkás-paraszt tanácsa felhívást tett közzé a Budapesten harcoló forradalmárok élelmiszerrel való megsegítésére. Egyben felhívta a lakosság figyelmét arra is, hogy az élelmiszer-felvásárlás megakadályozására a tanács a helyi földműves-szövetkezetben korlátozást léptetett életbe. Október végén a drégelypalánki határőrlaktanyából a katonaság szétszéledt, csakúgy, mint az ország többi helyőrségében. Novemberben a községben fegyveres csoport szerveződött, melynek tagjai a forradalom után börtönbüntetést szenvedtek, néhányuk emigrált. Figyelemre méltó a szomszédos Ipolyvece község forradalmi tanácsának 1956. november 3-i ülésén előterjesztett lakossági kérelem, miszerint a helyi szövetkezet váljon külön a drégelypalánki központi földműves-szövetkezettől, önállósuljanak.

A nagybirtok felosztásával az új birtokosok hozzájutottak az uradalom eszközállományának kisebb talajművelő eszközeihez és gépeihez is. A közös tulajdonba került nagyobb gépek (traktorok, cséplőgépek) és a nagybirtok feldolgozó üzemeinek működtetésére földműves-szövetkezetek alakultak. Ezeket minden településen létre kellett hozni, ahol legalább háromszáz hold földet szétosztottak. A földműves-szövetkezetek mellett tovább működtek a régebbi múltra visszatekintő fogyasztási és értékesítési szövetkezetek, mint például a Hangya, valamint a hitelszövetkezetek. A földműves-szövetkezetek szűk társadalmi bázisuk miatt nem tudták teljesíteni beszerzési és értékesítési feladataikat, ezért tevékenységi körüket a kereskedelmi működésre is kiterjesztették. A XX. század eleje óta működő Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet Drégelypalánkon az 1940-es évek végén egyesült a földműves-szövetkezettel. 1955 első felében a két drégelypalánki földműves-szövetkezeti bolt közel 1,3 millió forintos forgalmat bonyolított le.

Az első tsz-szervezési hullám idején, az 1950-es évek elején alakult Béke Tsz nem volt hosszú életű, 1956-ban feloszlatták. Sikeres tevékenységet folytatott viszont az újabb téeszesítések idején, 1960-ban létrejött Szondy György Mezőgazdasági Tsz. Az 1980-as évek végéig Nógrád megye legjobb termelőszövetkezeteként működő és országosan is előkelő helyen jegyzett Szondy a rendszerváltás óta kft.-rendszerben működik tovább. A település gazdaságát máig meghatározza az 1950-es évek elején meghonosított bogyósgyümölcs-termelés, amelynek feldolgozó ipari háttere is biztosított. A drégelyi hős nevét viseli az országszerte ismert Szondi Fruit Gyümülcsfeldolgozó és Értékesítő Kft., amely jó minőségű szörpök és gyümölcsitalok előállításával és forgalmazásával foglalkozik.

A történelmi emlékhely nevét a svájci tulajdonban lévő Drégelyvár Gyümölcsfeldolgozó Kft. vette fel.

A mezőgazdasági termelés mellett jelentős ipari tevékenység is folyik a községben. Az ipari üzemek között országosan is elismert Szondy Lakatos- és Szerelőipari Szövetkezet központja településünkön található. A működését 1970-ben megkezdő szövetkezet munkái között megemlítendő, hogy 1980-ban dolgozói szerelték fel az Interszputnyik földi állomásának berendezéseit, amelyekkel a moszkvai olimpia sugárzása itthon lehetővé vált. A szövetkezet a honismereti munkából is kivette részét. Akadémiai állásfoglalással erősíttette meg a drégelyi hős nevének y-nal való írását; segítségükkel állítottak Szondynak emléket Kő Pál szobrászművész Szondy-szarkofágjával. Szondy György nevét viseli a Szondi Ve-Fa (Vadászati, Erdészeti és Fafeldolgozó) Kft. is.

A település lakossága 1970-re ismét megközelítette a kétezret, azután viszont csökkent. 1970–1990 között közel háromszáz fővel esett vissza a lélekszám. Ez az egyébként országos jelenség azzal állhatott összefüggésben, hogy ezekben az években megnőtt a közeli városokba, Balassagyarmatra és Vácra költözők száma. 1990-től a népességszám alakulása ismét emelkedő tendenciát mutat.

A XX. század második felében jelentős változások mentek végbe Drégelypalánk lakásviszonyaiban, megváltozott a falukép is. Az 1950-es évek elejére már új házak is épültek, az 1960-as évekig azonban a régiek átalakítása, komfortosabbá tétele volt a jellemző. A falukép az 1960-as évektől változott meg jelentősen. Eltűntek a régi, szalmatetős épületek, helyüket az 1960–70-es évek új építészeti divatjának, a sátortetős kockaházaknak adva át. Az 1970-es évektől megjelentek a faluban a többszintes épületek, meghonosodott az alpesi tetős emeletes ház. Az újonnan épült lakásokban általánossá vált a vezetékes víz használata. Az 1980-as évektől elterjedt a szabályos, téglatest formájú házak építése, amelyeknek a tetőterét is beépítették. Ezekbe pedig már a központi fűtést is bevezették, és igyekeztek telefonnal is felszerelni őket.

A rendszerváltás után Drégelypalánkon kiépült a vezetékes ivóvíz hálózata és a gázhálózat. Az önkormányzat jelenlegi legfontosabb feladata a szennyvízberuházás, hogy a település az európai uniós csatlakozás infrastrukturális követelményeinek megfelelhessen.

A XX. század második felében a település művelődési élete is változásokon ment keresztül. A háború előtt a község kulturális és művelődési élete elsősorban egyházi keretek közt zajlott. Az 1950-es évek második felében építették fel művelődési házat, amelyet az 1960-as évek második felétől körzeti művelődési otthonná fejlesztettek. A Drégelypalánkkal közös községi tanácsot alkotó Hont és Ipolyvece fiataljai művelődését és szórakozását szolgálta az intézmény. A rendszerváltás után a községek különváltak, de több területen (egészségügy, oktatás stb.) társulási együttműködésben látják el feladatukat.

A község sportélete a leventeképzésnek, valamint a kötelező testnevelésnek köszönhetően már a háború előtt kialakult. A XX. század kedvelt szórakozási és szabadidő-eltöltési fomájává vált labdarúgás meghódította a drégelypalánki fiatalokat is. A rétek és a település szélesebb utcáit alkalmi futballpályának használók már az 1940-es évek elején épített sport- és futballpályához jutottak. Mezei futóversenyek, mezítlábas vasárnapi focimecscsek mellett a kövér–sovány rangadók a gyerekeken kívül az asszonynépet is kicsalogatták a pályára.

Az 1950-es években bővült és korszerűsödött a drégelypalánki iskola, az 1970-es évekre pedig új, emeletes épületet kapott a körzeti feladatokat is ellátó intézmény. Mára jól felszerelt számítógépterme és nyelvi laborja vetekszik a városi iskolákkal. A gyerekek zenei tehetség-gondozását az iskola mint a balassagyarmati zeneiskola tagiskolája látja el. A településről jelenleg kilencven középiskolás tanul tovább, Drégelypalánk hírnevét 36 egyetemista és főiskolás öregbíti a felsőfokú intézményekben. A település önkormányzata anyagi segítséggel is támogatja a drégelypalánki tehetséges tanulókat. A felsőfokú intézmények hallgatói tízezer, a középiskolások ötezer forint egyszeri beiskolázási támogatásban részesülnek. A legjobbak havi ötezer forint Bursa Hungarica ösztöndíjat kapnak.

A helyi kulturális élet szerves része a Szondy-emlékkiállítás, amely a tanulókon és a település lakosságán túl az ideérkezőknek is maradandó élményt nyújt.

Drégelypalánk múltjához és Szondy emlékéhez méltó jövő az uniós csatlakozással köszönthet a falura, mint azt az ország és a kistelepülések egységesen remélik.

A drégelyi vasútállomáson, 1934
 
Drégelypalánki utcakép az 1930-as évek elején
 
A Drégelypalánki „Hangya” Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet főüzlete az 1930-as években
 
Az auschwitzi haláltáborba deportált izraeliták emlékműve a zsidó temetőben
 
A zsidó temető
 
A Kápolnakert az első és második világháborús emlékművel
 
A helyi intézmények nevében is él a Szondy-kultusz
 
Az átalakított régi iskola az 1960-as években
 
Az emeletes új iskola

 

  
K?etkez?fejezet