Előző fejezet Következő fejezet

Ember és a természet

 

Emlékezetül feljegyeztetik, hogy az idei télhez hasonló nagy tél csak 1829/30-ban volt Török Pál, akkori lelkésznek a születési, házasságkötési anyakönyv első lapján olvasható bejegyzése szerint. 1928 decemberében még kisebb hó esett, azonban január, február oly kemény volt állandóan, hogy itt, a Bakonyban 20–35 Celsius-fok hideg állandó volt. Udvarainkon méteres hó feküdt. Az utakat állandóan behordta a zivatar, és csákánnyal kellett kivágni a majdnem jéggé fagyott havat. Több helyütt, az útpartokon 3–4 méteres magas hó tornyosult! Még ma, február 25-én sincs semmiféle jele az olvadásnak. – Szibériai fagy!”

A Mészáros András dudari lelkész által rajzolt téli kép akár jellemzőnek is mondható. A község klimatikus viszonyai rendszeresen próbára teszik az itt élőket. A szeszélyes tavasz és a tűző nappal járó nyári időszak mellett a tél többnyire jelentős mennyiségű havat hoz. S mint a lelkész március 20-án megjegyzi: „A hó még mindig ott fehérlik a földeken.” A novembertől áprilisig tartó hóborítottság mértéke itt az országos átlag feletti. (A presbiteri jegyzőkönyv bejegyzéseit követve megtudhatjuk, hogy száraz, meleg nyár után végül jó termést takaríthatott be a falu az említett 1929-es évben.) A helyi klíma sajátossága, hogy sokkal inkább kedvez a gyümölcsöknek, mint a szántóföldi növényeknek. Ezért a sovány termőföldön a dudariak évről évre keményen megdolgoztak a túl- és továbbélést elsősorban biztosító gabonáért, és bizonyára ezt tették elődeik is.

Az ember megjelenésére e vidéken már az őskorból is akadnak szórványos nyomok. Az Ördög-árok barlangjaiban, a Kopasz-hegy alatti Kis-barlangban, a már említett Ördöglik-barlangban (Éva-barlangként is ismeretes) neolitkori szilánkok, vakarók, cserepek, hasogatott állatcsontok kerültek elő Roska Márton ásatásai nyomán. Igaz, hogy a feltáró régész közelebbi kormeghatározásait a szakma kétkedéssel fogadta, de őskori leletanyagot más forrásból is ismerünk. Gyűjteményét Miháldy István bakonyszentlászlói plébános e tájon is bővítette a múlt század utolsó harmadában. A Kopasz-hegyen talált egy durva megmunkálású nyéllyukas kőbaltát. A Miháldy-gyűjtemény további tíz darab csiszolt kőeszközt, trapéz és kaptafa alakú baltát is tartalmazott. A Váca-kőről pedig egy kőkapa került a veszprémi múzeumba. Későbronzkori cserépmaradványokat találtak a Kopasz-hegyen, a Kőalja-dűlőben, Sárdon és az Ördöglik-barlangban. A római korból pénzérmék mellett téglák, cserepek mutatják az ember jelenlétét a Bödön-kútnál (Jáger-rét) és a Tóhelynél, ahol a régészek három kőépületre utaló nyomokat is megfigyeltek. 1926-ban a népvándorlás korából származó lovas sírok, vasak kerültek elő a Vitályos(Vitáros, Vitáris)-réten.

A fenti nyomokat ránk hagyó elődök, akiket dudariaknak még nem nevezhetünk, ismerték, hosszabb-rövidebb időre birtokba is vették a domboldalakat, a barlangokat, az erdőt, a mezőket, és talán nevet is adtak nekik. A honfoglalás előtti földrajzi megjelölések nem éltek tovább a IX. század után. A középkor évszázadaival kapott (új) nevet a falu, a vízfolyások, a dombok, a hegyek, a rétek, a dűlők és más térelemek. A folyamat máig nem állt meg, nem egy földrajzi név elfelejtődött, és újabb lépett a helyére vagy eredeti jelentése elhomályosulván torzult alakban él tovább. A teljesség igénye nélkül vizsgáljuk most meg egy kicsit Dudar földrajzi neveit.

Az utak elnevezése természetes módon az iránynak megfelelően alakult: oszlopi, csetényi, csatkai, cseszneki, nánai és zirci út. Közülük az oszlopi út egy-egy szakaszának külön neve van. A Szedres az út eperfákkal szegélyezett részét, a Partos a valamikor partok közötti bevágásban haladó útszakaszt, mélyutat jelöli. A vízfolyások nevüket környezetüktől veszik, többnyire dűlőnevekből: Kisréti folyó, Kígyósi folyó, Kisbükki folyó. Külön érdemes megemlékezni a Kű-hegyi folyóról, mely a Kű-hegy alatt folyik el, az 1857-es kataszteri térkép készítője viszont egy másik dűlőtől vett Raketai-patak (Raketai földek = Rekettyés) megnevezéssel illeti. (Ezt a patakot a mai térképeken Dudari-patak néven találhatjuk meg.)

Számos összetételben találkozhatunk a -tó utótaggal. Ezeken a helyeken valamikor valóban állóvizek, illetve részben a korábban már említett időszakos, árvízi tavak feküdtek. Említhetjük például a Teleki-tói kerteket vagy a „vizes” helynevekben különösen bővelkedő Kis-réti folyó vidékén az Aranyos-tói- és a Cigány-tói-dűlőt. A Tóhely név szorosan kötődik az itteni vízimalomhoz (Tóhelyi malom), ezért feltehető, hogy ez a név, akárcsak maga a „Tó”, a patak malom előtti felduzzasztásával született.

A mocsarasabb, vizenyősebb helyek megjelölésére szolgált az erdőben a Kálista és a Förtis-kátyó, de a zirci úttól keletre fekvő dűlő, a Kerék lápa (másutt Kerek-láp) is vízi növényzettel belepett, sekély állóvíz jelenlétére utal. Gyakran megjelenik a szóösszetételekben a -kút megjelölés, ami mutatja a terület alatti agyagos kavicsréteg valamikori jó vízmegtartó képességét: Csurgó-kuti, Pap-kuti, Bozsnya-kut, Pécsényi-kut, Fé-kut.

A jellegzetes térszínformák fontos tájékozódási pontok voltak. A kiemelkedő dombok, csúcsok a tető, illetve a kő, kű vagy hegy nevet kapták: Hegyes-tető, Váca-kű, Sínai-hegy, Kő-hegy. A Kő-hegy jelzővel kiegészülve lett Magos kű hegye (ma Magos-hegy).

A tájékozódási pontoknak az erdőben még nagyobb a szerepük. Ilyenek voltak az Eggyes fenyő, a Kettős tőfa (két hatalmas tölgyfáról van szó) vagy a Jankó halála. (A legenda szerint Miklós Jánost itt verték agyon, Pesty Frigyes viszont Miklós halálának nevezi.) A jellemző növényzet vált névadó tényezővé a Nádas-völgy, Gelegenyés, Gesztenyés, Sásos-rét, Nyires nevek esetében.

A falu mindennapjainak rendjét megszabó gazdálkodás színtereire is ráismerhetünk a helynevekben. A termesztett növényekről a Kenderes (Kenderföldek), a Káposztás kertek, a Babos-kert, Szöllőföldek, a gabona nyomtatásának módjáról a Szóró-szürü árulkodik. A gyümölcstermesztés jelenlétét jelzi az Ómafa-sor és a Rókaliki gyümölcsös. A háziállatokat a Csapáson, a Csorda-úton, a Birkacsapáson vagy a Disznócsapáson hajtották ki a legelőre. Itt kell szólnunk a Lukotról is, mely Lúkuti-legelő néven is szerepel, Pesty Frigyes pedig azt írja róla, hogy „patakmellék, meglehet valaha lóitató kút”. (Közbevetőleg megjegyezve, az aktuális turistatérkép Lugodi-kert megjelölése aligha tekinthető helyes névalaknak.)

A faluban űzött mesterségek egy részéről kaphatunk képet a követke-ző helynevek alapján: Mészhordó út, Mészégető kemencék, Szénégető, Kovács-köz. A Hamuházban pedig hamuzsírfőzéssel foglalkoztak.

A hajdan a Nádasdy-uradalomhoz tartozó Kisdudarpuszta életének egyes mozzanatait is megörökítették a helynevek. A Szürüskert, a Csikóistálló, a Csikójárás, a Raktár (vagy Gabonaraktár) önmagáért beszél. A Fölöstököm-kutnál reggeliztek, a Lacikonyhánál ebédet főztek, s az Usztató-dombnál a birkákat fürösztötték az uradalmi cselédek.

Külön csoportot képeznek a személynevekből származó földrajzi nevek: Kispéter-köz, Mazalin-lapos, Blum-kert, Csoó-kanyar, Farkas-kanyar, Hegyi-kertek, Füredi-tábla, Csapóné kemencéje (vagy konyhája). A török világot idézi a Kétdézsmás (Kétdezmás, Kettősmási!) dűlő, mely a kettős adóztatás nehéz terhét örökíti meg. Az Aranyos-tónál a törökök állítólag aranyat találtak, a Bozsnya-kertben kutat építettek ki. A Bödön-kut környékén a hajdani Darna legendája elevenedik meg. A szájhagyomány úgy tartja, hogy a tatárjárás során elpusztult a település, temploma összeomlott, és a harangokat a Bödön-kutba rejtették (egy másik változat szerint a harangok beleestek a kútba), s azok minden karácsony este megkondulnak. A Hagatói(Halgatói)-agácáshoz kapcsolja a néphit gróf Rozgonyi János személyét, aki a XV. században két évtizedig valóban bírta Dudart. A Mária Terézia-féle itteni vadászkastélyt viszont csak a képzelet szülte. Végül a legújabb idők talán nem oly patinás, de jellemző nevei közül is megemlítünk néhányat: Gyár, Kultur, Tanácsház, Villandrót, Iker-aknai meddőhányó, Erdészeti makadámút.

E rövid áttekintés lezárásaként rátérünk a település nevének magyarázatára. A már említett Dornyai-féle etimológia szerint a dudar szó „dudás” jelentéssel bíró szláv eredetű szó. A duda szó valóban szláv eredetű, jelentése: síp, furulya, tilinkó. Azonban erősen kérdéses, hogy a dudar szó ebből származik-e. Ha feltételezzük, hogy mégis így van, foglalkozásnévből eredő helynévként kellene értelmezni a település nevét. Ez esetben vajon lehetséges-e, hogy a középkorban dudás foglalkozású királyi szolgálónépek telepedtek itt le? Efféle fejedelmi, királyi szolgálónépek létezéséről nem tud a történettudomány. Kiss Lajos Földrajzi nevek etimológiai szótára szerint a helység neve „puszta személynévből keletkezett magyar névadással”, annak ellenére állítható ez, hogy az „alapjául szolgáló személynév etimológiája tisztázatlan”. Ezt a megállapítást támasztja alá a tihanyi apátság birtokainak és népességének 1211. évi összeírása, amelyben egy bizonyos faddi földműves (arator) a Dudor nevet viseli. (Ami annyit bizonyít csupán, hogy létezett a Dudor személynév!) Ha tehát személynévként értelmezzük a falu nevét, bár a szó eredete továbbra sem ismert, illetve bizonytalan, mégis egyértelművé válik, hogy magyar közegben született magyar névadásról van szó, azaz a település nevének szláv eredete gyakorlatilag elvethető.

A falu mai képe a Borda-hegy felől (Hodák Sándor felvétele)
 
Dudar község dűlőnevei az 1933. évi kataszteri térképen
 
Mészégetés Dudar határában (Nagy Gyula gyűjteménye)
 
A Csapóné kemencéje vagy konyhája néven is ismert barlang bejárata (Hodák Sándor felvétele)

 

  
Előző fejezet Következő fejezet