Előző fejezet Következő fejezet

Tisza Lajos temetése

Tisza Lajos

cs. kir. kamarás

 

Tisza Lajos (1798-1856) geszti földesúr volt. Bihari főispán, helytartó, császári-királyi kamarás, felesége gr. Teleki Julianna. 1825-ben kötöttek házasságot.

Viszonylag fiatalon haltak meg: 58 éves korukban.

Gyász ünnepély,

MELY TARTATOTT

NÉHAI MÉLTÓSÁGOS

BOROS-JENŐI IDŐS TISZA LAJOS ÚRNAK

Ő CS. K. APOST. FELSÉGE ARANYKULCSOS HÍVÉNEK TEMETÉSE ALKALMÁVAL

GESZTEN, 1856-DIK ÉVI AUGUSZTUS HAVA 26-DIK NAPJÁN.

 

A szomorú háznál koporsó feletti könyörgés

 

Örök Isten! Mindeneken szabadoson uralkodó mennyei nagy Felség! életünk s halálunk ura! Vérző kebel sóhajai, s omló záporként hulló könnyhul-latások között, szent félelemmel s tisztelettel emeljük fel zokogó szavunkat e gyász koporsó mellett Te hozzád! - s ily sűrű veszteségek között meghajolva örök végzésed előtt, imádjuk - szív-fájdalommal telve is - a te örökkévalóságodat, megösmerve, hogy egyedűl csak Te bírsz örök létellel, rajtad kivűl pedig minden változás alá van vettetve, és az ember minden világi nagysága és dicsősége mellett is csak por és hamu, s napjai bizonytalanok, múlandók, mint az árnyék.

E fájdalomteljes igazságot hirdeti ezen gyászos koporsó is, mely sötét kebelében már hamvadásra vált tetemeit oly szolgádnak tartja, ki nagy vala közöttünk, mint igaz hazafi, nagy, mint buzgó vallás- és egyházoszlop, nagy és tiszteletre méltó, mint hű férj, mint családapa, mint ember-barát.

És mind ennyi erények is nem biztosíthatták, nem hosszabbíthatták meg az ő életének napjait; mert Te uram szóltál, és ő elköltözött közülünk, - el -a nagy férfiú, kinek mi napoknak hosszúságát készűlénk kívánni, s mint az erős cserfa a romboló szélvész dühe alatt, ő is elvégre a polgári viharok hatalmától legyőzetve, a családi mély fájdalom által apai szívében öszvezú-zatva, porba dűle.

Ezért sírunk mi, és a mi szemeinkből ezért megyen alá a víz; mert nagy a mi veszteségünk, - nagy ember enyészvén el mi közülünk; ezért sóhajt a haza, - sír a vallás, -jajgat a gyászba borúit család, - zokognak a hív barátok, mert nagy ezeknek bánatjok.

De nem nyitjuk meg uram panaszra s zúgolódásra a mi szánkat, - mert Te illettél minket keserűséggel; meghajlunk akaratod s örök végzésed előtt óh mindenható!

Azonban nem tiltjuk meg ajakainkat a könyörgésnek szavától, sőt inkább fiúi bizodalommal emeljük fel könyörgő szavainkat Te hozzád óh szeretetnek atyja!

Nem kérünk uram már mi életet a halálban elaludottnak, mert tudjuk, hogy nem jön ő többé mi hozzánk vissza az életre, hanem mi, - mi fogunk elébb vagy utóbb ő hozzá, ő utánna menni.

Csak azért könyö rgünk, hogy ha már a jobb s boldogabb hazába költözött szolgád nem lehet többé test szerint velünk, óh cselekedje isteni kegyelmed, hogy hadd éljen ő közöttünk több elhunyt nagy férfiainkkal együtt, áldás-teljes emlékezetben; hadd légyen s maradjon velünk feledhetetlen dicső szelleme mindenkor, valahányszor ama magasztos szent érdekek, a Fejedelem tisztelete, - az édes haza és nemzet fennmaradása, - a vallás védelme, - a család jóléte, békessége és virágzás, - s a közjó előmozdítása - kívánják. Igen uram! hadd légyen velünk vezérlő, védő és erősítő nemtőként!

Csak azért könyörgünk, hogy a legnemesebb harczot megharczolt szolgádnak, - sok és nehéz küzdelmekben elfáradt, már hozzád kőltözött, s a Jézus drága vérén megváltatott lelkét, minden földi salaktól megtisztítván, add meg néki égi hazájában a kiérdemlett örök jutalmat, az életnek hervadhatatlan koronáját; - lélek nélkül maradt, s porrá válandó testének pedig a családi sírbóltban, - hová vitetendő lészen, - a testvér s rokon porok között a háborítatlan csendet és békés nyugodalmat. Mind kettőt pedig kísérje maradandó, hű és áldásteljes emlékezet, s tisztelet!

Óh Isten! Ki a megtörődött szívet meg nem utálod, és a bánatból ejtődött könnyeket megszámlálod! tekints kérünk kegyelemmel a mély bánattal illetett lelkekre is; szedd tömlődbe a női szeplőtelen hűségnek s tiszta szeretetnek, - a gyermeki tiszteletnek s hálának, - az őszinte baráti s rokoni részvétnek lehulló gyöngyáldozatait, s véghetetlen jóságodból küldj örök végzé-sedeni megnyugvásnak és vígasztalásnak lelkét bánattal telt kebleikbe; és ha most a mély fájdalom ím e szavaival sohajtoznak: „megszűnt ami szívünknek öröme, hármas siralomra fordult a mi örömünk, elesett a mi fejünknek koronája, és az úr egyik bánatunkra másik bánatot hozott:" - szóljad! óh szóljad nékiek e Jézusi vígasztalást: tinektek most keserűségtek vagyon, de ismét meglátjátok egymást, és a ti örömetöket senki tőletek többé el nem veszi.

Küldj vígasztalást mindazoknak szíveikbe, kiket e gyászos halál - közel avvagy távol - bánatra, keserűségre hívott, kötözd be sebhedt szíveiket a vallásnak vigasztaló és erősítő balzsamával.

Vigasztalj meg minket mindnyájunkat édes atyánk, Istenünk, és ne engedjed, hogy elfogyatkozzék a mi hitünk és bizodalmunk, midőn szomorúan tapasztaljuk, mikép hullanak el - nagy sűrűséggel - nagy férfiaink, hazánk s nemzetünk hősei; mikép düledeznek ki egymás után anyaszentegyházadnak védoszlopai; sőt inkább hallgass meg minket, midőn most is hazánk egy nagy férfiának koporsója felett könyörgünk az ő drága életökért, és ha örök végezésed szerint elveszed tőlünk az Ezsdrásokat, állíts - óh állíts helyettök hazánknak s vallásunknak nemes utódaikban buzgó és erős lelkű Néhémiásokat, hogy az ő bőlcs vezérlésök alatt jól légyen nekünk dolgunk, és a mi maradékainknak is miutánunk mindenha. Ámen.

Mi atyánk stb.

Vígasztalásnak, békének és kegyelemnek lelke légyen és maradjon veletek megsebhedt nemes szívek! - légyen veletek, - kísérjen titeket jóllét s virágzó bóldogság, résztvevő szíves lelkek!

Te pedig nagy lélek por maradványa, - melyet csakugyan nekem kellett jóslatod szerint könyörgés és búcsú szavakban megáldani, s a sírnak felavatni! - menj el hív és nemes barát! nemcsak papi, hanem tiszteletteljes baráti áldásom is kísérjen rideg sírbóltodba! pihend - óh pihend ki ott nemes küzdelmeid fáradalmát! - megdicsőült lélek! Te bírni fogod - míg szívem keblemben dobog - hű emlékezetemet. Isten hozzád ég dicsőült lakója! Könyörögj! - óh könyörögj értünk Istenednek és a mi Istenünknek, - atyádnak és a mi atyánknak, hogy légyen velünk, és ne hagyjon el soha örökké. Ámen.

Tartotta: Balogh Péter, N. Szalontai ref. Lelkipásztor, s ugyanazon egyházmegyei Esperes, h. Superint.

 

A Tisza család kriptája a régi temetőben

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet