| |
Az eddig „villa"-ként (falu) emlegetett Gönc az oppidum, azaz a mezővá-l rosi címet a XV. század elején nyeri el. E sajátos közép-európai településtípust sokan és sokféleképpen jellemezték. Orosz István tanulmánykötetében úgy értelmezi a mezőváros fogalmát, hogy azt bizonyos fokú autonómia, a kedvezőbb adózás, egyes privilégiumok (például a vásártartás joga) emelik a környező falvak (villa, possessio) fölé, míg a szabad királyi városoktól (civitas) az országrendiség hiánya különbözteti meg. Van olyan felfogás is, amely a feltörekvő parasztközösségek lakhelyének tartja a mezővárosokat. Végül definiálják az árutermelés és az árucsere (al)centrumaiként is az egykori oppidumokat.
Gönc esetében a mezőváros fogalom minden eddig említett jegye felfedezhető, és a település a XIX. század közepéig rendelkezett azzal a gazdasági, szellemi erővel, amely biztosította rangját. A XIV. század elején még falu, de egyre inkább a régió centrumává fejlődik. Már ekkor egyházas hely, és az egri püspökség újvári esperességéhez tartozik. A német parasztok szorgalmának köszönhette gazdasági erejét, amelynek tekintélyes voltára a befizetett tized összegéből következtethetünk . Az 1330-as években az aba-úji települések közül Kassa után Gönc fizette a legtöbb tizedet (Kassa 552 garas, Gönc 102 garas, Szepsi 96 garas, Szikszó 49 garas, Gagy 42 garas, Korlát 40 garas, Forró 36 garas, Alsódobsza 32 garas).
A település gazdasági erejét mutatja, hogy 1387-ben, amikor Zsigmond király rendeletére az egyházak és a helységek vagyonára hadiadóként hetedet róttak ki, a mezővárosunk terhére megállapított adó ezer forint és ötszáz hordó bor volt. Óriási tételnek számított volt ez annak idején, hiszen - amint Iványi is megállapítja - ennyi pénzen már egy kisebb uradalmat lehetett venni. Az adóként kivetett ötszáz hordó bor azt feltételezi, hogy a conscriptorok háromezer-ötszáz hordó bort számláltak össze a gönciek pincéiben. Ha még azt is feltételezzük, hogy az adózó családoknak egy-egy hordó bort sikerült elrejteni a vagyon felmérők elől, akkor a négyezer hordós borvagyon is elképzelhető. A gönciek a vélhető trükkök mellett panasszal is éltek a királynál adójuk nagysága miatt, és sikerrel jártak: Zsigmond „hű polgárainak és vendégnépeinek" az ötszáz hordó bor beszolgáltatását elengedte, elrendelte viszont az ezer forint behajtását.
Az 1427. évi adóösszeírás szerint Gönc gazdasági erejét tekintve első volt az abaúji mezővárosok között. (Kassa ekkor már civitas, azaz szabad királyi város, privilégiumát 1371-ben, Nagy Lajos királytól nyerte.) A hadiadót kirovók Göncön 191 házas jobbágytelket írnak össze. (Szántón ugyanekkor 109, Szmán 91, Szmyén és Jászon 70, Forrón 61 portát számláltak.)
A település gazdagságában a szőlőművelés, a bortermelés és a földközösségben folytatott szántóföldi gazdálkodás mellett szerepet játszott az is, hogy a hideg Hernád-völgy természetes útvonala volt az alföld és hegyvidék árucseréjének. A völgyben egyesült az a két kereskedelmi útvonal, amelyen egyrészt az erdélyi szász városok (Brassó, Nagyszeben), másrészt — Velence felől - a Kelet termékeit szállították a sárosi és szepességi városok, illetve Lengyelország és Oroszország felé. A kereskedők társzekerein megtaláljuk nemcsak az Alföld búzáját, a Szepesség borát, Erdély sóját, de a gyapjút és Kelet fényűző cikkeit, fűszereit is. Azok a települések, amelyek ennek az útvonalnak a mentén feküdtek, nagy előnyét látták ennek a forgalomnak. A kereskedők ellátása, saját termékeik feleslegének jó értékesítési lehetősége, a fuvarozásba való bekapcsolódás esélye jelentős jövedelemforrást jelentett. A többletjövedelem viszont magának a településnek a felvevőképességét is növelte. Nem véletlen ezért, hogy az árucserében betöltött szerepet az egyik leglényegesebb városképző funkciónak tarthatjuk.
A mezővárosi cím elnyerését indokló forrás nem áll rendelkezésünkre, egyszer csak ily módon kezdték emlegetni településünket. A korban jelentős kiváltságot nyújtó egyéb oklevelek azonban szerencsére ránk maradtak. A privilegiális oklevelek eredeti, részben hiányos példányai Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban találhatók, mivel Gönc levéltárának maradéka kalandos úton végül ebbe a gyűjteménybe került. Teljesebb szövegváltozatokat találunk azonban a Kassai Állami Területi (átatny Oblastny Archív v Kos iciah) Levéltár Abaúj megyei közigazgatási iratai között. Az 1847-48-ban keletkezett átiratoknak az az előzménye, hogy a helytartótanács leiratot küldött a vármegyéhez, melyben kérte néhány abaúji település - közöttük Gönc — önálló jogképességének bizonyítását. A hivatali eljárás mindeji részletéről nem áll rendelkezésünkre irat, de témánk szempontjából ez nem is lényeges. A fontos az, hogy ily módon ránk maradt a Gönc kiváltságait rögzítő oklevelek teljes szövege. A város ezekkel és a városkönyvből származó bejegyzések hiteles másolataival bizonyította jogi autonómiáját.
A privilégiumokat rögzítő oklevelek kompakt egységét — nyilvánvalóan a készülődő úrbéri rendezéshez kedvező helyzetet felmutatni akaró gönciek — még 1771-ben megteremtették. A Thelekesy Istvánnak, a leleszi Szent Kereszt-egyház prépostjának bemutatott tizenkét, kiváltságokat rögzítő oklevél között az eredetiek mellett vannak átiratok is. Ezek azt jelzik, hogy a kor szokásának megfelelően a gönciek sem érték be az elnyert kiváltságot rögzítő oklevelek megőrzésével, hanem rendszeres időközönként másolatokat készíttettek becses mentességeikről, ezzel is hangsúlyozva a valamikor megkapott privilégium változatlan érvényességét. A másolatok datálásából kiderül, hogy akkor csináltattak „copiát", amikor valami miatt veszélyeztetve érezték kiváltságukat.
 |
| Görög Demeter térképe 1802-ből (a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből) |
1497-ből két oklevélmásolat is fennmaradt, mindkettő Mátyás király korábbi okleveleinek átirata. Nem nehéz kikövetkeztetni: a gönciek tartottak attól, hogy az uralkodó halála után nem érvényesíthetik az általa megadott jogokat. A másolatok kiadására utasítást adó Edlingeni Teofil, „a regula szerint élő kanonokok premontrei rendjének főpapja, a leleszi Szent Kereszt királyi egyház infuláns prépostja" - nyilvánvaló némi eljárási pénz befizetése után - a következő érvekkel kéri a barátoktól a másolatok elkészítését: „Előadatott nekünk Gönc kiváltságos mezőváros bölcs és körültekintő bírája és a többi esküdt polgár és tanácstag nevében és személyében, hogy ők előterjesztik, miszerint szükségük van minden, bármikor és bármi módon és bármilyen nyelven kiadott és konventetek sekrestyéjében vagy levéltárában, valamint jegyzőkönyvében [fellelhető] minden [olyan] irat, töredék és oklevél másodpéldányára, amely az ő összes Magyarországon lévő jószáguk és birtokjoguk ügyét érinti... ezekről az oklevelekről majd ők, vagy emberük bővebben kifejti előttetek, hogy jogaik biztosítása és védelme érdekében mennyire fontosak és szükségesek nekik [ezek a másolatok]. ...Ezzel a [feladattal] ...titeket akarunk szigorúan megbízni, mert nem szenvedhetjük, hogy ők törvényes jogaiktól megfosztva legyenek. Egyébként pedig a jogos dolgokat kérőtől nem szabad megtagadni az egyetértést, s az oklevelek és írásos eszközök efféle másodpéldányait a hivatalos helyekről és hiteles helyekről az ország rendes és felelős bíráinak parancsára ki szokták és ki kell adni."
Lássuk ezután, hogy a jó útban lévő, meglehetős gazdasági erővel rendelkező Gönc milyen kiváltságokat vívott ki magának. Időrendben, de talán jelentőségében is első helyen kell szólnunk Mátyás király okleveléről, amely 1471-ben Diósgyőr várában kelt, Szent Pál apostol fordulásának ünnepén. Az oklevél azt is bizonyítja, hogy Gönc nemcsak színtere volt az áruk cseréjének, hanem lakói maguk is foglalkoztak kereskedéssel:
„A jelen oklevelet bemutató híveink, Gönc mezővárosunk polgárai és hoszpeszei, vagy embereik familiárisaik szükséges élelmeik beszerzése során ahányszor és amikor csak Magyarország különféle sarkait felkeresve javaikkal és áruikkal a ti földetekre, birtokotokra, hivatali területekre és közétek eljutnak, ne bátorkodjatok vagy ne merészeljétek bármi módon őket, embereiket és familiárisaikat bárkinek a parancsára személyükben elítélni és elfogni, törvényszéketek elé állítani, őket és Gönc mezővárosunk polgárainak és hoszpeszeinek bármely kereskedelmi jószágát lefoglalni". A gönciek feletti törvénykezésre csakis a város választott tisztviselői illetékesek, ha ellenük valamilyen per vagy vizsgálat merül fel, „a teljes igazságot, jogot és szükséges elégtételt Gönc mezővárosunk törvényszéket ülő polgárainak, esküdtjeinek és bíráinak jelenlétében kell kiszolgáltatni az ellenük fellépő összes panaszos ellen".
A király igen határozott fogalmazással ad felmentést a göncieknek mindennemű vám fizetése alól: „Ezen felül Gönc mezővárosunk összes polgárát, hoszpeszét és népét tekintsék úgy, hogy mind személyükben, mind javaik és áruik után felségünk által bármilyen vám alól minden tekintetben menteseknek kell lenniük. Ezért nektek mindnyájatoknak és minden egyes királyi vámosunknak és bárki más vámszedőjének, akármilyen földön és vízen teljesítenek is szolgálatot, jelen oklevelünk tudomásul vételével parancsba adjuk, hogy a fent említett polgároktól és hoszpeszektől, embereiktől és familiárisaiktól javaik és áruik után előrebocsátott szabadságaik ellenében a mi és bárki más vámosának vámhelyén mentükben jöttükben vagy megálltukban semmiféle vámot és vámdíjat ne merészeljetek követelni vagy kikényszeríteni, illetve kéretni vagy kikényszeríttetni."
Az oklevél utolsó része hasonlóan határozott hangnemben, szankciók és büntetések kilátásba helyezésével erősíti meg a vámmentességi kiváltságot. Mindez arra utal, hogy Gönc nemcsak színtere, egyik pontja volt a kereskedelemnek, hanem lakói — privilégiumukkal élve — maguk is erőteljesen részt vettek ebben a tevékenységben.
Mátyás másik, 1473-ban kelt oklevelében saját tisztviselőit utasítja a település autonómiájának tiszteletben tartására. „Felségünk színe elé járulván hű jobbágyaink, Gönc mezővárosunk bírája és esküdt polgárai a saját és mezővárosunk egész közössége nevében az alábbiakat adták elő... Ők amiatt, hogy mezővárosunkban a vártisztviselők állandó lakással [rendelkeznek], nem csekély elnyomást szenvednek el, mivel diósgyőri várunk várnagyának közöttük lakó familiárisai sok olyan dologra kötelezik őket, amelyek régtől nem voltak szokásban és számukra eddig ismeretlenek voltak."
A király meghallgatta, mérlegelte a gönciek panaszát, és korlátozta saját tisztviselőit. Az is szemlélteti Mátyás intézkedésének jelentőségét, hogy Diósgyőr koronauradalom központja volt, jövedelme közvetlenül a király bevételeit gyarapította. így Mátyás saját emberei ellenében adott Göncnek privilégiumot. A települést egyébként mind a két oklevélben a „mi mező-városunk"-ként említi. Ez a megfogalmazás azt mutatja, hogy Gönc birtokosa a XV. század utolsó harmadában maga a király volt. Ez már önmagában utal a település jelentőségére és kedvező helyzetére, de az oklevélben megfogalmazott privilégiumból egyértelműen kiderül, hogy Gönc a szabad királyi városok jogi státusát megközelítő autonómiával rendelkezett: „Különleges kegyünk azon előjogát engedjük meg nekik [a göncieknek], hogy mostantól diósgyőri várunk várnagyának egyetlen tisztviselője vagy familiárisa se merészeljen körükben lakóházat létesíteni magának, vagy őket valamely bíróságuk elé idézni." Az oklevél további részének tartalma nagyjából ugyanez, de az újbóli megfogalmazással a király erős nyomatékot ad rendelkezésének: „...mindenkori diósgyőri várunkba helyezett hűséges várnagyainknak ezen oklevelünk rendjében a legerősebben előírjuk és megparancsoljuk, hogy mostantól ne merészeljétek és semmiféle módon ne merészkedjetek embereiteket és familiárisaitokat házépítés céljával Gönc városunk jobbágyai közé küldeni, vagy a polgárokat bármiféle, régi jogszokásukon kívüli dolog megtételére kényszeríteni, vagy bíróságaikat, melyek a jog törvényes rendjében működnek, megzavarni."
 |
| Gönc és környéke Mikovinyi Sámuel kéziratos térképén a XVIII. század első feléből (a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből) |
A következő oklevél arról tanúskodik, hogy Diósgyőr és Gönc kapcsolata nem pusztán annyiból áll, hogy mindkettő a király birtoka volt. Gönc is a koronauradalom része, de más helységekhez képest nagy előjogokkal rendelkezik: „Felségünk elé terjesztették híveink az említett [diósgyőri] várunkhoz tartozó Gönc mezővárosunk bölcs polgárai..., hogy ti országunknak a tizedek beszedésében figyelembe vett általános jogszokásán felül az előterjesztőktől nemcsak borból és gabonából, hanem kisebb termésekből, úgymint lencséből, lenből, kenderből és fából is beszedettétek a tizedet... Ezen oklevelünk rendjében megparancsoljuk..., hogy jelen oklevelünket megismerve semmi módon ne merészeljétek kényszeríteni vagy rászorítani őket olyan tizedfizetésekre, amilyeneket más mezővárosokban és falukban lakó jobbágyaink és népeink nem szoktak teljesítem... Másként ne cselekedjetek!" Az oklevelet az 1474. év vízkereszt utáni vasárnapján Kassán tartózkodó király adta az őt felkereső göncieknek.
A gönciek, úgy látszik, tanultak a két évvel előbbi esetből, amikor a pálos szerzetesek közbenjárására a király leromboltatta a Gönci-patakon engedély nélkül épített malmukat. Az 1474-ben Mátyáshoz beterjesztett kérelmükben, amelyben a Hernádon és a mezővároson áthaladó patak mentén malmok építésének engedélyezését kérték, arra hivatkoztak, hogy az őrlésből származó jövedelmet templomuk segélyezésére, építésére és javítására szánnák. Úgy látszik ez az érvelés meggyőzte a királyt, mert így rendelkezett: „Mivel tetszésünk szerint való az egyházak jövedelmeit és javadalmait növelni a királyi méltósághoz tartozik, folyamodványukat meghallgatván és elfogadván, beleegyezünk és megengedjük nekik malmok építésének jogát az említett folyók mellett, valamint a malmok hasznának, jövedelmeinek az egyházra és az egyház korábban emlegetett szükségleteire való fordítását."
Mátyás király halála, de különösen a mohácsi vész után zilált közállapotok jellemezték az országot. A gönciek mind a két királytól kieszközölték kiváltságaik megerősítését. Szapolyai János (1526-1540) a regéci vár várnagyait, Horváth Ferencet és Györgyöt utasítja, hogy mostantól senki ne vigye és ne vitesse el a gönci polgárok borát, és ne merészeljen disznaik után tizedet szedni az erdőhasználat (makkoltatás) fejében. „Ösi szabadságaikban megtartani őket minden módon tartoztok, másként cselekedni ne merjetek súlyos előállításotok terhe mellett" — szól az oklevél utolsó szakasza. Ferdinánd (1526-1564) az ugyancsak a regéci várnagynak címzett parancslevelét (Bécs)Újhelyen állíttatta ki az 1540. évi aprószentek ünnepén. „Előadták nekünk Gönc mezőváros hűséges polgárai panaszaikat, hogy te semmibe véve ősi jogszokásukat, bizonyos új... járandóságokat hárítasz rájuk, s új törvényeket akarsz körükben bevezetni. Mivel ebben az ügyben a polgárok nem akartak engedelmeskedni neked, te az ő meggyalázásukra bírájukat fogságba vetetted és vasra veretted, hogy ezzel kényszerítsd őket mindarra, ami a te akaratod szerint van. Panaszkodnak arra is, hogy te urad borait rájuk tukmáltad, hogy kocsmáltassák, s ráadásul bizonyos borharmin-cadot akarsz megvenni rajtuk, amely ezelőtt nem volt szokásban. Ezen telül panaszolják, hogy használatban lévő erdejüket, amely Regéc vára közelében fekszik, elvetted. ...Az Isten ellen és az igazságosság ellen van, hogy a szegény népet ezen oly súlyos méltatlanságok és szokásban nem lévő követelések révén kifosszák. Ezért neked megparancsoljuk, hogv minden szokásban nem lévő [járandóság] beszedésétől tartózkodj, az elfogott bírát tanúk jelenlétében azonnal engedd szabadon, az elvett erdőt állítsd nekik vissza, és az erdők használatától tartózkodj. Nem akarjuk ugyanis, hogy idegen, törvénytelen jogokat vezess be, és azt sem akarjuk, hogy a városra és a polgárokra vonatkozó bármely jog és hatalom a tiéd legyen. Mi a te uraddal egyezséget kötöttünk Gönc mezővárosa kérdésében, és megparancsoltuk, hogy adassék vissza annak, akihez tartozik, vagyis a mi helytartónknak."
A göncieket nemcsak a regéci várnagyok sarcolták meg jogtalanul ezekben az években, hanem a kassai kapitány is. Ezért a mezőváros lakói a válságteli időkben minden módon, mindenkivel igvekeztek mentességeiket megerősíttetm, akit erre jogképesnek tartottak.
Izabella királynő a következő parancslevelet intézi 1551-ben Czeczei Lénárd kassai kapitánynak: „Gönc mezővárosunk bölcs és körültekintő bírája, esküdt polgárai, többi jobbágyai és lakosai súlyos panaszaiból megtudtuk, hogy ti sok különféle, szokásban nem lévő szolgáltatással, úgymint kaszálással, szántással, és más efféle teherrel nem szűntök meg terhelni a polgárokat és jobbágyokat ősi szabadságuk nyilvánvaló kárára. Mi nagyméltóságú fiunkkal [János Zsigmonddal (1540-1571)] együtt mindig arra törekszünk, hogy alattvalóink jogaikban és szabadságaikban sértetlenül megőriztessenek. Megparancsoljuk nektek, hogy kötelességetek a gönci polgárokat ősi jogszokásaikban és szabadságaikban megóvni és megvédeni, valamint nem szabad nektek őket szokásban nem lévő szolgáltatásokkal terhelni."
Az ugyancsak 1551-ben Gyulafehérvárott keltezett oklevélben Izabella megtiltja Czeczei Lénárd kassai kapitánynak, prefektusainak, tisztviselőinek, szervitorainak (beosztottjainak), hogy Gönc mezővárosban lakóházat építsenek, sőt semmi módon (kész házba költözvén sem) nem lakhatnak közöttük.
Biztos, ami biztos, a gönciek Ferdinándtól is kieszközölték a munkajáradékra vonatkozó mentességüket. Az 1552-ben, Bécsben kelt oklevél szövegéből kiderül, hogy Ferdinánd nem egyértelmű uralkodója a történelmi Magyarország északkeleti fertályának, így hát könnyedén adhatott a göncieknek privilégiumot. „Felségünk elé terjesztik híveink, Gönc mezővárosunk bölcs, körültekintő polgárai és lakosai, hogy őket bizonyos idő óta hiábavaló és szokásban nem lévő szolgáltatásokkal, kaszálással, szántással és más hasonló, igen sok munkával terhelitek ősi szabadságaik nem csekély kárára."
A korabeli oklevelek szerkesztési elvétől eltérően Ferdinánd közvetlenül nem szólít meg személy szerint senkit, hiszen ö is tisztában van azzal, hogy ebben a térségben nem egyértelműen személy testesíti meg az államhatalmat. A göncieknek azonban éppen elég volt, hogy a Ferdinánd pártiaknak felmutathassák a király pecsétes, saját kezűleg aláírt oklevelét, amikor azok - saját hasznukra - munkára akarták fogni őket. „Ezért nektek, híveinknek, és közületek minden egyes embernek megparancsoljuk, hogy mostantól Gönc mezővárosunk polgárait ősi jogszokásaikban és szabadságaikban megóvjátok és megőrizzétek."
Ha a gönciek már Bécsben jártak, Mátyás királynak azt a privilégiumát is megerősíttették Ferdinánddal, amely szerint a király hivatalnokai, tisztviselői nem lakhatnak Göncön. A jelzett évben Mátyás királynak valóban voltak tisztviselői területünkön, nem így Ferdinándnak. Ezért közvetlen, gyakorlati jelentősége nem volt a kiváltság megújításának, de minden eshetőségre számítva az előrelátó gönciek - nyilvánvalóan bizonyos summa ellenében - újra leíratták a reneszánsz királytól származó parancslevél meghagyásait: „Mátyás királytól, a boldog emlékezetű elődtől származó kiváltságot meghagyjuk és adjuk Gönc mezővárosunk polgárainak, hogy mostantól a tisztviselők vagy familiárisaik közül senki nem létesíthet lakást körükben a polgárok akarata ellenében. [Továbbá] Senki ne merészelje őket valamely bírósága elé hívni."
 |
| Gönc és környéke 1898-ban (HOM történeti adattára) |
A települések és a földesurak a pallosjogot tartották a legnagyobb privilégiumnak a középkorban. A halálos ítélet meghozatalának és végrehajtásának jogát Gönc 1563-ban kapta meg Ferdinánd királytól: ,,Midőn néhány hívünk alázatos folyamodására és kérelmére, hogy a korábbi nyugalom és biztonság visszatérhessen, és a latrok szabadossága és romlottsága távoltar-tassék, királyi kötelességünknél fogva... Gönc lakosainak azt engedélyezzük, illetve teljes lehetőséget nyújtunk oklevelünkkel arra. hogy ők területükön és földjeiken kalodát, kerekeket, karókat és más kínzóeszközöket állítsanak fel, s az összes tolvajt, latrot, fosztogatót, gyújtogatót, gyilkost és más gonosztevőt, ha területükön nyilvánvalóan tetten érik, elfoghassák. Az elfogottakat - bűntetteikhez mérten - kötéllel felköthessék, kerékbe törhessék, lenyakazhassák és kínzásnak vethessék alá, valamint az elfogottakkal minden olyan dolgot megtehessenek, amiket országunk jogszokása szerint meg szoktak tenni. Kelt Pozsonyban 1563. október 22-én."
A vérhatalmat a mezőváros nemcsak birtokolta, hanem élt is vele. Bizonyítja ezt a városkönyv egy jóval későbbi bejegyzése 1743-ból: „Ezen Tettes [Tekintetes] Nemes Abaúj vgybe [vármegyébe] levő Mező Göncz városában lakó Takács Istvánt" a város - az említett év - február havának 19. napján tartott törvényszékén halálra ítélte „Isten és eö sz. felsége, Országunk Törvénye szerint". Az ítélet a vádlott „maga szája, s a Tanúk által tett vallás [vallomás] után szententiáztatott". Az ítélet hivatkozásában nemcsak a megtorlás, hanem az elrettentés motívuma is megfogalmazódik: „[A tettes] Néhai Nemes Czombos Istvánt érdemén kívül törvénytelen agyon ütvén megh ölte, kihez képest magának kevés alávalóságáért érdeme szerint másoknak (kivált, [akik] halálát látni fogják) példájuk lehet, hogy ki ki olly Törvéntelen cselekedettől megh ójni magát tudhassa — feje vétetődik."
A város egy kisebb jelentőségű bűntett ügyében hozott ítélet mellékelésével is reprezentálja önálló jogképességét. Az 1702-ből származó ítélet előzményei még a megelőző, 1701. évre nyúlnak vissza, amikor - Göböly György főbírósága idején — Repcsényi Sándor Lengyelországban eladta Hertzeg Mihály öt hordó borát, de az árát nem fizette ki. A város bírósága ítéletet hoz. Meghatározzák az okozott kár mértékét - egy hordó bor árát 331 magyar forintra értékelték -, rendelkeznek arról is, hogy a károkozó vagyonából milyen módon lehet kiegyenlíteni a kárvallott Hertzeg Mihály igényét. „Szívünk, akaratunk és tellyes hatalmunk által Göncz Városa territóriumán, mind az három mezőn levő szántó földeire, rétjeire és egyéb jószágaira a megírt summáig [összeg erejéig] kezét teszi, és mind addig bírja a város esztendő 's három napig, niég [azt a károkozó] ki nem válthattya." A bonyolult fogalmazása ítélet folytatása úgy foglalható össze, hogy ameny-nyiben a meghatározott időben Repcsényi Sándor nem kártalanítja Hertzeg Mihályt, feljebb említett javai (simul et semel, azaz örökösen) a város birtokában maradnak.
A Mátyás királytól 1471-ben kapott (és idézett) általános vámmentességi privilégium nem mindig és nem mindenütt működött. Ezt bizonyítja I. Rudolf király (1576-1608) 1580-ból származó oklevele, amelyben felmenti Gönc lakóit a Hídvég-Németin szedni szokott vám fizetése alól. Úgy látszik a szomszédos település királyi vámszedői nem respektálták eléggé a település vámmentességi kiváltságát, ezért Pozsonyban a királlyal a régebbi okleveleket átírató gönciek jónak látták egy új oklevél kieszközlését is.
 |
| (B.-A.-Z, M. LT. gyűjteményéből) |
A Rudolf király által 1589-ben kiadott oklevél arról tanúskodik, hogy a településnek folyamatos gondot jelent a közéjük költözött nemesek adózásra bírása. Rudolf így határoz: „Gönc mezőváros összes polgárának és lakosának kegyesen azt a kiváltságot adjuk, hogy minden egyes menekült és újonnan kreált nemes, aki jelenleg az említett Gönc mezővárosban lakik, vagy a jövőben oda akar költözni és házat vagy örökséget vesz ott magának..., amíg Gönc mezőváros többi polgárai között laknak..., kötelesek Gönc mezőváros bírája és esküdt polgárai jogszolgáltatásának engedelmeskedni és minden más terhet, taxát, censust, szolgáltatást, adózást és munkajáradékot házaik és más örökségeik fejében válogatás nélkül Gönc mezőváros többi polgára és lakosa mintájára megadni, fizetni és nyújtani." Érzékelteti az elnyert kiváltság nagyjelentőségét, hogy az oklevél rendelkezése szerint az említett nemesek a mezővároson kívül is megőrizhetik előjogaikat.
A XVII. századból származó iratok között nagy súllyal szerepelnek a ka-tonabeszállásolások alól felmentő dokumentumok. Ez is illusztrálja a század rendkívüli mozgalmasságát és azt, hogy Gönc nem mindig csak az előnyeit látta annak, hogy egy fontos útvonal állomása volt. 1613. szeptember 14-én Forgách Zsigmond országbíró, 1622. február 22-én Bethlen Gábor fejedelem (1613-1629) mentesíti a várost a katonabeszállásolás terhe alól.
A XVII. században már nem találunk több új privilegizáló oklevelet, de megint csak az itt élők bölcs óvatosságára utal, hogy 1625-ben II. Ferdinánd királlyal (1619-1637), 1626-ban pedig Bethlen Gábor fejedelemmel újra megerősítették Rudolf király 1589-es oklevelét, hogy mindkét uralkodó felhatalmazását megnyerve bíráskodhassanak a náluk lakó nemesek felett.
Az úrbérrendezést előkészítő adatszolgáltatás során a gönciek meg sem említik II. Rákóczi Ferenc 1706. november 26-án keltezett oklevelét, melyben a vezérlő fejedelem mindenféle földesúri szolgáltatás alól felmentette őket. A település azzal vívta ki a fejedelmi kegyet, hogy „A mostani fenn forgó hadakozásunknak kezdetitül fogva mind eddig is állhatatosán, s nagyobb részről Táborunkban egyesült".
A jótevő fejedelem oklevelében nemcsak a gönciek hűségére, hanem a várost ért pusztításra is utal: „az ellenség által mostan történt elromlások, s pusztulások, s az említett városnak földig való elrontása, s megégettetése" arra késztette Rákóczit, hogy hajdúvárosi kiváltságot adjon Göncnek. „Kiváltságlevelünk által azon szabad városi állapotra emeltetnek, s kiváltságol-tatnak a mi legfelső és királyi rendeletünk szerint, hogy ezen Kiváltságlevelünk mellett [rendelkezése szerint] semmi nemű kötelességgel és szolgálattal senkinek nem tartoznak, vezérlő fejedelemségünk birodalma alatt a többi hajdú városok módjára szabad helységnek ismertessék."
A Rákóczi-szabadságharc bukása után a fejedelem intézkedései érvényüket vesztették. A gönciek ezért nem hivatkoztak hajdúvárosi kiváltságukra sem 1771-ben az úrbérrendezés során, sem 1848-ban, amikor a helytartótanács kérte meg privilégiumukat.
| |