Hadak járásában

Amilyen előnyt jelentett a békés időszakokban Gönc számára, hogy nagy forgalmú útvonal mentén feküdt, olyan - vagy tán még nagyobb - kártétel volt ugyanez a zűrzavaros korszakokban, hiszen gyakran volt színtere és szenvedője az egymással szemben álló politikai erők katonai összeütközéseinek. Ma is teljesen egyetérthetünk Hoffman Arnoldnak a millenniumi monográfiában közölt megfogalmazásával: „A Kárpátok duklai depressziói, valamint a Tárcza és Alsó-Hernád dél felé tartó folyása természetszerűleg jelölték meg azon fő közlekedési irányt, melyben elődeinknek északi szomszédainkkal kereskedelmi szempontból érintkezésbe kellett lépniök; ugyancsak e vonalon kellett azon seregtesteknek is mozogniok, melyek érdekeiknek fegyveres módon való érvényesítése végett, az észak felől közeledő ellenséggel szemben majd mint védők léptek föl."

A történelmi Magyarország északi vidékeinek hadi eseményei a huszitákkal kapcsolatosak a XV. század középső harmadában. Arról nem áll rendelkezésünkre semmi konkrét adat, hogy Giskra népe valamilyen módon kapcsolatba került volna Gönccel, de a község lakói mind a mai napig bizonyosak a husziták itteni jelenlétében, és a XV. század után épült erődített, alápincézett házaikat ma is huszita házaknak nevezik.

A gönci huszita házak 1936-ban (HOM Néprajzi adattára)

Mátyás halálát követően a királyi hatalomért folytatott harcok nem érintették a települést. A XVI. század eleje is nyugalmas időszak volt a város életében. Ebben csak a Dózsa-féle parasztháború jelentett törést: a „parasztkirály" egyik alvezére, Bagoly Ferenc Göncön ütött tábort. Az alvezér itteni jelenlétében az is szerepet játszott, hogy a felkelés legfőbb bázisát valójában a mi településünkhöz hasonló árutermelő mezővárosok jelentették.

A mohácsi vészt követő tragikus időszakban a település gyakran került az országos események középpontjába. Ez nagymérvű pusztulásához, elnyo-morodásához vezetett. A két király hívei közötti küzdelem már 1527-ben megindult Gönc környékén. Dercsényi Mihály, a János-párti abaúji ellenfőispán az év őszén mintegy ezer emberrel vonul Göncre és a Hegyaljára, hogy összeszedje itt, valamint Szántón, Bényén, Tolcsván a tizedet. Dercsényi törekvése sikerrel járt: a Ferdinánd-párti Kassa nem tudta megakadályozni a tized beszedését.

1528 elején I. Ferdinánd egyik vezére, Serédi Gáspár seregei élték fel a várost. Gönc kényszerű Ferdinánd-pártiságát viszont János király nézte rossz szemmel. Tokajból intézett fenyegető levelében azt írja: úgy hallja, hogy a gönciek a neki tartozó igaz hűségtől eltántorodva ellene valami zavargást vagy lázadást támasztottak, amelyet azonban - felteszi róluk - csak az ellenség sugalmazására, és nem jó szántukból tettek. Ha kedves nekik feleségük és gyermekeik élete, akkor a lázadást szítok közül válasszanak ki kettőt vagy hármat, fogják el, és küldjék őket Kassára, ahová most úgyis indulni készül. Ha pedig ezt nem teszik, „fegyvereinket ellenetek fordítjuk és titeket tűzzel és vassal úgy elrontunk, hogy sem az ellenséget, sem bennünket, hanem az örök példaadást fogjátok szolgálni".

A király fenyegetésének kellő súlyt adott, hogy a levél keltezése után néhány nappal egyik embere, Kiskállai Vitéz János csapataival bevonult a településre. Elindult Kassa elfoglalására János király is, de városunk nagy szerencséjére nem erre vette az irányt, hanem Ujhely és Tőketerebes felől érkezve vette be Abaúj vármegye központját. Ferdinánd a hír hallatán egyik vezérét, Kaciánert a bányavárosokból Abaújba irányította. A két sereg közötti ütközetre Gönc közelében, Szinánál került sor március 20-án. Ferdinánd vezére súlyos vereséget mért a király hadaira. Szapolyai Lengyelországba menekült, Kaciáner pedig bevonult Kassára. Mindebből a város számára csak annyi a lényeg: ezután Ferdinánd hívei és hadai élik fel javait.

Szapolyai János hívei sem tétlenkednek azonban. Az újhelyi várnagy, akit János király felsővidéki főkapitánynak is kinevezett, szeptember elején arról tudatja a göncieket és bírájukat, Fasnocht Jánost, hogy János király nagy sereggel készül az országba, felszólítja őket, hogy fejenként szálljanak hadba, és gyülekezzenek nála, mert ha nem, házaikat felgyújtja, őket pedig kiirtja, karóba huzatja, míg ha engedelmeskednek, jóindulatú szószólójuk lesz a felségnél. A fenyegetésnek azzal ad nyomatékot, hogy 1528. novemberében Göncön szállásokat mintegy hétszáz lovast, kétszázötven hajdút és háromszáz gönci puskást a János-pártiak seregeiből.

1529-ben ismét Kaciáner hadai élik fel a várost, 1530-3l-ben viszont a regéci vár János-párti várnagya foglalja el, majd ismét I. Ferdinánd király zsoldosai pusztítanak.

1536 decemberében árulás és csel folytán Kassa újból Szapolyai János kezére került, kapitánya uralja és igazgatja nemcsak a szabad királyi várost, hanem annak környékét, így Göncöt is. Ferdinánd természetesen nem nyugodott bele Kassa elvesztésébe, és erőinek átcsoportosításával igyekezett elszigetelni a várost. Vezére, Fels Lénárd a szepességi hadakkal egyesülve 1537 májusában Abaújba vonult. így tett János király híve, Martinuzzi Fráter György váradi püspök is, aki állítólag tizennyolcezer főnyi hadával városunkba is betért. A település lélekszámát sokszorosan meghaladó ármádia jelenléte újabb nagy tehertétel volt. Az eseményekhez tartozik, hogy a püspök vállalkozása teljes kudarcba fulladt: Fels alig felényi haderővel megverte, átűzte a Bodrogon és a Tiszán, a Gönchöz közeli Regéc és Boldogkő várát pedig elfoglalta.

A két király háborúskodása idején elszenvedett pusztításokért nem jelentett kárpótlást a gönciek számára, hogy a város a béketeremtésben is fontos szerepet kapott a királyoktól. 1537 december végén Ferdinánd és Szapolyai János meghosszabbította a rozgonyi fegyverszünetet Sárospatakon. E szerződés egyik pontjában négy tagból álló bíróságot állítottak fel a fegyverszünet ellenőrzésére, s a bíróság tartózkodási helyéül Göncöt jelölték ki.

Fontos politikai szerephez jutott a város az 1538 elején megkötött váradi béke után is. A két király, éppen a békekötés palástolására, nyílt színen meghosszabbította a rozgonyi fegyverszünetet. E látszatszerződés egyik pontja úgy szólt, hogy a szerződő felek egy jogtudósokból álló bizottságot küldenek ki, amelynek négy tagja Esztergomban, a másik négy tagja pedig Göncön tartózkodik. A békeszerződés betartását ellenőrző gönci bizottság - melybe Ferdinánd is, János király is két-két tagot delegált - 1540 áprilisáig működött.

A béke a bizottságok működése ellenére is labilis volt, mivel mindkét király megszegte a szerződést. János király halála sem hozta meg a várva várt megbékélést. 1541-ben a Tokajban összegyűlt Ferdinánd-párti urak részleges országgyűlés összehívását kezdeményezték a semleges Göncre, de kezdeményezésük   végül   eredménytelen maradt.

Shwandi Lázár

A várost a XVI. század második felében is súlyos csapások érték. A romlást a kusza politikai viszonyok, a természeti csapások, a város urainak sanyargatása és végül a törökök megjelenése hozta településünkre. 1552-ben házai nagyobbik része a tűz martalékává vált: százharminchárom portájából hetvenkettő megsemmisült. 1555 nyarán a török támadta meg. Lakossága Kassára menekült. Az újabb tűzvész a város negyed részét pusztította el 1558-ban. Az 1567-ből származó összeírás arra utal, hogy Gönc a török dúlása miatt ismét teljesen leégett. A város földesúri szomszédaitól is sok kárt szenvedett. Legtöbbet Serédy Györgyre és Perényi Péterre panaszkodtak az itt élők. 1552-ben I. Ferdinánd Werner György királyi tanácsos jelentéséből értesült arról, hogy Serédy és Perényi emberei rendszeresen nyomorgatják és zaklatják mezővárosunkat. A király meg is írja a magyar kamarának Pozsonyba, hogy az oltalmazza a királyi védelem alatt álló göncieket. Intézkedéseinek azonban nem sok foganatja lehetett, mert az elkeseredett városlakók 1554-ben Nádasdy Tamás nádorhoz, a király helytartójához fordulnak panaszukkal. Panaszos levelükben előadják, hogy bár a király, Miksa főherceg, a nádor, az esztergomi érsek és a királyi tanácsosok is sokat intették Serédy Györgyöt, hogy az erdőkben és szőlőkben őket ne károsítsa, a sok intésnek azonban nincs eredménye, sőt Serédy még keményebb lett velük szemben: most is elszedte szőleik hasznát, és azt semmilyen panaszra sem akarja visszaadni. Az okozott kár nagyságát mutatja, hogy az elorozott bor mennyisége elég lett volna a város teljes évi adójára és a családok egész esztendei szükségletére. Ferdinánd, látva parancsleveleinek hatástalanságát, Báthory Gábor országbírót és Kőnigsberg Honort küldte Serédy megfékezésére, de ők sem jártak sikerrel: a földesúr zaklatásai tovább folytatódtak.

Gönc saját földesuraitól is sokat szenvedett. A XVI. században Dobó István, az egri hős volt a település keménykezű földesura. A tizedet beszedte a főbírótól és az esküdtektől is, akik eddig mentesek voltak a szolgáltatás alól. Elvette malmukat, szolgái a város fürdőjét lóistállónak használták. A város hiába fordult felségfolyamodvánnyal a királyhoz védelemért, a kérelemnek nem sok foganatja volt. A gönciek ekkor maguk akartak igazságot tenni, fellázadtak. Erről egy korabeli levélben a következőket olvashatjuk: „a göncziek feltámadtak Dobó uram szolgái ellen és le is vágtának szolgáiban". A lázadást a földesúr vércsen megtorolta, de azt nem tudjuk, hogy bosszújának hány polgár esett áldozatul.

Básta György

Nem szüneteltek a táborjárások, beszállásolások sem. 1556-ban Izabella királyné maga említi azt a sok nyomórúságot, amelyet korábban a város I. Ferdinánd hadaitól szenvedett. 1565 telén Schwendi Lázár, Ferdinánd felső-magyarországi kapitánya Poppendorf Ferenc vezetésével a tüzérséget és a műszaki csapatokat telepíti Kassáról ide, ahová nemsokára maga is követte a derékhaddal. Az ármádia elszállásolása újból térdre kényszerítette a kis mezőváros gazdaságát. 1579-ben a kassai alkapitány arra utasította Abaúj vármegyét, hogy a Göncre vezető utakat állítassa helyre a hadak vonulásához. 1594-ben Miksa herceg rendeli el: a Hernádon Gönc mellett átvezető hidat helyezzék olyan állapotba, hogy ágyúkkal is járhassanak rajta. 1597-ben újból német katonaság állomásozik a városban, és innen sanyargatja Forró és Garadna népét. 1599 májusában Básta György, Rudolf hadvezére tartózkodik itt, aki nagyon megszerethette a várost, mert 1600 nyarán is lakja egész táborával. Egyoldalú ez a vonzódás: a gönciek évtizedekkel később is történetük egyik legsötétebb időszakának tartják „Básta járását".

Ezek között a kusza, olykor tragikus viszonyok között a magyar művelődéstörténet két korszakos művének megszületése kapcsolódik Gönchöz. Mindkettő időben és műfajában is első: Székely István műve, a „Chronica ez vilagnac yeles dolgairól" 1 559-ben jelent meg, a Vizsolyi Biblia pedig 1590-ben látott napvilágot.