| |
A reformáció magyarországi elterjedését fóként három sajátos tényező segítette elő. Az első az egységes magyar állam felbomlásával előállott helyzet. A második a katolikus egyházi hierarchia, a felsőbb egyházi vezetés szétesése. A harmadik a kegyúri jog: a jobbágyfalu papja személyi és anyagi függésben volt a falu birtokosával, így a földesúr a falu papjának megválasztásával az egész falu jobbágynépességének vallási hovatartozását képes volt meghatározni.
A reformációnak Magyarországon három irányzata terjedt el. A lutheri változat Melanchton Fülöp megfogalmazásában hatott. A magyarországi protestánsok első hitvallása, az Ötvárosi Hitvallás (Kassa, Lőcse, Bártfa, Kis-szeben, Eperjes prédikátorai fogalmazták meg) is melanchtoni hatást mutat. A lutheránusok első hazai nagy hatású prédikátora Dévai Bíró Mátyás volt.
A kálvinizmus (a reformáció helvét irányzata) kezdetben a magyar mezővárosi polgárság és a végvári katonaság tömegeiben vált népszerűvé. A magyarországi reformátusok hiteleveit összegző Debreceni Hitvallást 1562-ben fogadták el. A magyarországi református vallás véglegesen 1567-ben alakult ki.
A reformáció harmadik, antitrinitárius vagy unitárius irányzatát Servet Mihály spanyol orvos fogalmazta meg. Tanait az olasz származású Bland-rata György terjesztette hazánkban, a legnagyobb eredménnyel Erdélyben. Blandrata János Zsigmond király udvari orvosa volt. Előbb Dávid Ferencet, a reformátusok erdélyi püspökét, majd az uralkodót is megnyerte az új tanoknak. Az unitárius vallás terjedése azonban csak addig tartott, amíg az erdélyi állam politikai védettséget biztosított számára.
Annak ellenére, hogy a magyar nemesség a reformációt kezdetben ellenségesen fogadta, elterjedése mégis már a Mohács előtti években megkezdődött. Ebben az is szerepet játszott, hogy a főnemesség fogékony volt az új tanok iránt. Nádasdy Tamás országbírót, Perényi Péter erdélyi vajdát, majd országbírót, Thurzó Elek országbírót, a Petrovics és a Török családot különösen az anyanyelvűség programja ragadta meg a reformációból. A latinnyelvűséghez ragaszkodó katolikus egyházzal szemben Luther és követői ugyanis a szent iratok nemzeti nyelvekre történő fordítását és terjesztését szorgalmazták. Lerakva ezzel Európa-szerte az anyanyelvi kultúrák alapjait.
A teológiai csatározások, a nyilvános hitviták eredményeként térségünkben az új hit helvét változata terjedt el viharos gyorsasággal az 1530-as évek végén és az 1540-es években. A század második felében a katolicizmusnak már csak szórványos szigetei maradtak Abaújban.
A magyarországi reformáció legnagyobb alakjainak pályája a mezővárosokban bontakozik ki. így történt ez Székely Istvánnal, Gönc első református prédikátorával is. Székely tevékenységét kissé beárnyékolja a nagy utód, Károlyi Gáspár munkássága, pedig az ő művelődéstörténati hagyatéka is jelentős, hiszen „Chronica ez vilagnac yeles dolgairól" című munkája az első magyar nyelven megjelent világtörténet.
Székely István neve erdélyi, székely származására utal. A XVIII. században élt Bod Péter, az első magyar életrajzgyűjtemény szerzője azt is tudni véli, hogy Udvarhelyszékben, Bencéden született. Ide vezethető vissza, hogy az utókor gyakran Bencédi Székely István néven emlegeti. Valószínűleg 1510 táján született. Családja előbb Baranyába, majd a Mohács utáni zavaros időkben a felső-magyarországi Perényi-birtokokra költözött. 1529-ben iratkozott be a krakkói egyetemre, itt már olvashatta, jegyzetelhette Thuróczy krónikáját, mely későbbi főművének egyik forrása volt. 1538-ban Szikszón, majd (Abaúj)Szántón iskolamester, 1544-ben (Olasz)-Liszkán tűnik fel. Innen 1548-ban — már papként — újra Szikszóra kerül. Papi teendői mellett jut ideje arra is, hogy ugyanebben az évben kiadja a Zsoltárok könyvének fordítását, melyet „Gávai Lukács vitézlő nemes férfiúnak" ajánlott. „Tudós filológus mivoltát legfőképpen a zsidó szólások, egyes nehezen érthető helyek, kevéssé ismert fogalmak, történelmi nevek magyarázatai érzékeltetik" — olvashatjuk róla „A magyar irodalom törté-neté"-ben. Minden művét magyarul írta és nyomtatta ki egyetemi városában, Krakkóban. Műveivel a reformáció gyakorlati és iskolai igényeit igyekezett kielégíteni.
A gönciek 1558-ban hívták el papjuknak a kálvinista Székely Istvánt. Feltételezhető, hogy a reformáció kezdeti szakaszában településünk is a lutheri tanokat követte, hiszen még ekkor is érzékelhető német jellege. 1535-ben Gönc lelkésze, az ugyancsak német nevű Hauer Sebestyén németül levelez a lutheránus felvidéki városokkal. Valószínű, hogy a mohácsi vészt követő törökdúlás elől, a délvidékről Göncre menekült arma-lista (csak nemesi levéllel rendelkező) nemeseknek jelentős szerepük volt az etnikai arányok megváltozásában, a magyarosodás felgyorsulásában és abban, hogy az itt lakók már a magyar, kálvinista prédikátort kérték fel lelkipásztoruknak.
A következő évben jelenik meg Székely István utolsó, egyben főműve, a már említett Krónika, melyet patrónusának, Németi Ferenc tokaji tiszttartónak ajánl. Amint korábbi műveivel hitének akart használni, a világtörténet megírásakor is ez volt legfőbb vezérlő elve. Müvében nem törekszik a mai értelemben vett történészi elfogulatlanságra. Alapállása harcosan protestáns. Elutasítja a pápaságot, a katolicizmust, kiemeli a római katolikus vallás ellen lázadók egyéniségét, tetteit. Krónikájából erős magyar öntudat árad. A magyarokat - Thuróczy nyomán -a hunokkal azonosítja, feltűnésüket Krisztus után a 367-es évre teszi, ezt az évet tekinti a magyarok első bejövetelének. A honfoglalást a magyarok második bejövetelének tartja. 895 után a világkrónika elsősorban magyar történetté válik. A virágkor számára Mátyás király uralkodása. Élesen Habsburg-ellenes, János király és fia, János Zsigmond feltétlen híve. Szemében az, aki katolikus vagy Habsburg-párti, megvetést érdemel. A végvári harcok leírásakor a magyar védők pártján áll, és nem hisz a török ígéreteiben.
 |
| Károlyi Gáspár Két könyv című művének címlapja, 1563 |
A Krónikában az utolsó bejegyzett év 1558. A fejezet elején megemlíti a gönci tűzvészt, majd arról ír, hogy a keresztesi mezőn „pünkösd havának tizenkilencedik napján fényes nappal a tiszta égből három kő esek alá, kik a mértékben huszonnégy fontot nyomtak egyetemben". ír pártfogójának, Németi Ferencnek arról a győztes csatájáról, amelyet Szerencs mellett vívott a németekkel, és Izabella királyné három úr feletti halálos ítéletéről, melyet Gyulafehérvárott hajtottak végre. Éles Habsburg-ellenességét az alábbi idézet is mutatja: „Rettenetes és mennybe kiáltó dúlást tűnek [tettek] a Ferdinánd Császár vitézi Tokai környül való szigínsígen [szegényeken], kiknek nemcsak barmokot és jószágokot rabiák el, hanem ennek felette [a szőlő] hegyeket is mind megszedték, és hallatlan pusztaságot tűnek [tettek] rajta, kit az úristen acél pennával Adamas [gyémánt] kűbe írá be, hogy annak emlékezete ő előtte örökké bosszú állásra megmaradjon."
Krónikásunk életének utolsó éveiről keveset tudunk. Göncről Olaszlisz-kára hívták lelkésznek, ott halt meg valamikor 1563 decembere után. Utóda, Károlyi Gáspár 1563-ban érkezett Göncre, és ebben az évben jelent meg Debrecenben egyetlen önálló munkája is, a hosszú című „Két könyv minden országoknak és királyoknak jó és gonosz szerencséjeknek okairul, melyből megérthetni, mi az oka az Magyarországnak is romlásának és fejedelmek szerencsétlenségének, és micsoda jelenségekből esmerhetjük meg, hogy az Istennek ítéleti közel vagyon".
 |
| A Vizsolyi Biblia címlapja, 1590 |
Művét patrónusának, Dobó Domokosnak, Dobó István (Gönc ura) testvérének ajánlotta. Az első, terjedelmesebb könyv egy nagyobb lélekzetű prédikáció, amelyben a szerző arra a kérdésre keresi a választ: mi az oka annak, hogy a pogány törökök ,jó városainkat, várainkat elvötték és elrontották, hogy országunkat szabadon rabolják"? A zsidó nemzet történetével igazolja: Isten a törököt bűneink miatt küldte ellenünk, ezért ha azt akarjuk, hogy az ország ismét a miénk legyen, mindenki hagyja el a bál-ványimádást (azaz a római egyházat), valamint sok vétkét, és térjen vissza teljes szívéből Istenhez.
A második könyvben Károlyi az Isten „ítíletinek közel való voltát" hirdeti. Számolgatja az utolsó ítélet eljövetelének időpontját, és megfogalmazza, hogy „mi módon kell készítenünk magunkat az ítílet napjára": a szüntelen vigyázás mellett vessük le a sorrendbéli bűnöket és adjunk helyet a Szentlélek Istennek szívünkben.
A „Két könyvet" nyelvezete kora prózájának élvonalába helyezi. A mű szövegének több mint fele szabadon fordított bibliai idézet, melyek stílusa felülmúlja a későbbi bibliafordítás színvonalát, hiszen az írót itt nem kötötte a feltétlen pontosság: gondolatait hömpölygő, hibátlan magyarsággal fejezi ki.
A viszontagságos XVI. század legszebb szellemi virága kétségkívül a Vi-zsolyi Biblia. A gönciek nem nagyon szeretik, ha így emlegetik a magyarra fordított Szentírást, mert lényegesebbnek tartják a mű szellemi megteremtését (ennek helyszíne jórészt Gönc), mint anyagi kivitelezését. Ezzel a vélekedésükkel egyet kell értenünk, de nem látjuk értelmét kerülni az irodalom- és nyelvtörténetben meghonosodott kifejezés használatát.
A teljes Biblia lefordítása nem előzmény nélküli. Bencédi Székely István, Károlyi Gáspár elődje és lelkésztársa már zsoltárfordításainak jegyzetében említette, hogy hamarosan az egész Bibliát ki tudná nyomattatni magyarul. Krónikájából is kiderül, hogy jelentős mennyiségű fordítást végzett, de a munka megszerkesztésének még a közelébe sem jutott. Az máig tisztázatlan kérdés, hogy Károlyi beépítette-e Székely fordításait a Vizsolyi Bibliába.
Székely Istvánnál tovább jutott krakkói egyetemi társa, az erazmista Sylvester János, aki 1534-től Nádasdy Tamás sárvári uradalmában vállalt iskolamesterséget. Pártfogója olyannyira támogatta Sylvester bibliafordítási ambícióit, hogy nyomdát rendezett be számára. Végül is Új testamentumfordítása 1541-ben jelent meg. Sylvester egyértelműen í-ző nyelvjárásban fogalmaz, szövege kissé körülményes. Hangjelölésének rendszere jórészt ki is hullt az idő rostáján - minden magyar hangnak külön jelet gondolt -, de néhány jelét mai írásunk is tartalmazza. A teljes Biblia lefordításának céljához legközelebb Heltai Gáspár jutott, aki segítőtársaival több részt is lefordított és kiadott Kolozsváron az 1550-60-as években, de a magyar nyelvű Szentírás ezután is torzóban maradt.
 |
| A Vizsolyi Biblia Károlyi Gáspár ajánlásával |
E hiányok pótlását kísérelte meg Mélius Péter debreceni református püspök, aki szintén fordított részleteket a Bibliából. A hosszú időn át rendszertelenül megjelent részletek azonban - bár a pillanatnyi szükségleteket enyhítették — nem pótolhatták az egységes elv szerint fordított és nyomtatott teljes magyar nyelvű Bibliát. A sok félbe-szerbe maradt vállalkozás is érzékelteti Károlyi Gáspár óriási érdemét: tőle kaptuk meg végül a magyar nyelvű Szentírást.
A bibliafordítás „az istenes vénember" - a tanítvány, Szenczi Molnár Albert nevezte így Károlyi Gáspárt - életművének kétségkívül legnagyobb jelentőségű, máig ható alkotása. A gönci prédikátor életének szerves részét alkotta azonban egyházszervezői, egyházvezetői, iskolaszervezői munkássága is, amely majdnem olyan fontos volt a maga korában, mint a magyar nyelvű Biblia életre hívása. Károlyi Gáspár a kor meghatározta körülmények között élt: ő sem volt mentes az olyan emberi hibáktól, mint a keménység, indulatosság. Valószínű viszont, hogy kitűzött céljainak elérése, óriási művének megvalósítása csak ilyen habitussal volt lehetséges abban a korban. A Két könyv elolvasása után a mai ember számára sem férhet semmi kétség Károlyi Gáspár komoly, mély istenhitéhez, és nincs okunk kétségbe vonni e mély hit alapvető jelentőségét abban, hogy a nagy mű több évtizedes vajúdás, próbálkozások sora után éppen Károlyi Gáspár -jó értelemben vett - akarnoksága révén megszületett.
Károlyi Gáspárnak nemcsak gönci illetősége, hanem a magyar művelődéstörténetben betöltött alapvető szerepe is indokolja, hogy megidézzük életének legfontosabb állomásait.
Születésének pontos dátuma máig sem ismert, csak következtetni lehet arra, hogy 1530 táján születhetett a Szatmár megyei Nagykárolyban a török elől menekült délvidéki Radicsics család gyermekeként. Születési helyének meghatározásához is szinte az egyetlen támpont a név: Gaspar Caroli, Cas-par Carolius, Cároli Gáspár.
Itt érdemes kitérni arra, hogy valójában hogyan is emlegessük bibliafordítónkat: Karolinák vagy Károlyinak? A nyelvtörténészek szerint a XVI. századra végbement bizonyos szavaink esetében az 1 hang ly-s ejtése. Ezek közé tartozik a szláv kral-, kralra visszavezethető király és Károly szavunk is. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a XVI. század még a hangjelölésünk keresgetésének időszaka. A latin betűjeleknek a kor magyar hangkészletre való igazítása még sok bizonytalanságról árulkodik. Károlyi Gáspár szövegeiben például teljesen esetleges a k fonémának c és k jellel való ábrázolása. A magyar írásrendszer megteremtésének kezdeti időszakában nem csodálkozhatunk azon, hogy Károlyi a ly-nak hangzó fonémát 1-lel jelölte. Felmerül a kérdés: hogyan rögzült később ejtve is, írva is - főleg a protestáns irodalomban - felvett nevének végén az 1 hang. A kérdésre a Vi-zsolyi Biblia címlapja ad magyarázatot: ennek írásképe maradt fenn azokban az időkben is, amikor már közmegegyezés jött létre a ly használatát illetőleg.
(Sok-sok történelmi nevünk is utal a hangok jelkeresésének időszakára, például: Széchenyi, Batthyányi, Dessewfry. Talán a legérzékletesebben azonban a Zabó és a Sidó név érzékeltetik azt, hogy a Károlyi Gáspár név 1-s ejtése tulajdonképpen az íráskép rögzülése, hiszen nem férhet kétség ahhoz, hogy az utóbbi két név első hangja a lejegyzés korában is sz és zs volt.) Mindent összevetve, prédikátorunkat mai hangjeleinkkel úgy említjük, ahogyan ő maga mondhatta nevét: Károlyi Gáspár.
Csakúgy, mint születésének ideje, homályos Károlyi életútjának első szakasza is. Csak feltételezhetjük, hogy ő volt a brassói iskola anyakönyvébe Gasparus Karoly néven 1549-ben bejegyzett tanuló. A brassói középfokú iskolában ekkor rendkívül magas színvonalon folyt a görög nyelv tanítása, márpedig Károlyi alapos görögtudásához kétség nem férhet. Bizonyos viszont, hogy a kor egyik legjobb egyetemére, a lutheri-melanchtoni univer-sitasra 1556-ban iratkozott be. Wittenbergi tartózkodása mély nyomokat hagyott gondolkodásán, meghatározta történelemszemléletét. Erről a „Két könyv" győzhet meg leginkább bennünket. Korának legmagasabb szintű képzettségét is itt szerezte, hiszen olyan jeles professzorok oktatták, mint Johannes Foster, Johannes Bugenhagen, Paul Éber és persze Melanchton. Igen valószínű strassbourgi tartózkodása is, itt válhatott a reformáció helvét (svájci, kálvini) irányzatának odaadó hívévé.
A bibliafordítás alkotói köre — mint már taglaltuk — máig nem tisztázott. Károlyi megörökölhette a gönci parókián Székely István fordításait, de az 1563-ban kiadott Két könyv tanúsága szerint ő maga is fordított bibliarészleteket a hatvanas évek elején. A munka végső fázisában, a nyolcvanas években pedig minden bizonnyal igénybe vette tudós lelkésztársai közreműködését is. Erre egyébként maga utal a Biblia Elöljáró beszédében: „Meg-gondolám azért az anyaszentegyháznak az mi nemzetségük között dologban való fogyatkozását és jövendő épülését, másfelől az mi tisztünket az Istennek nevét segítségül híván minekutána hozzá kezdettem volna egynéhány jámbor, tudós atyafiakkal, kik nékem az fordításban segítséggel voltak, meg nem szűntem addig, mígnem véghöz vittem az Bibliának egészben való megfordítását, melyben munkálkodtam közel három esztendeig nagy fáradtsággal, testi töredelemmel, de oly buzgóságos szeretettel, hogy én egy szempillantásig ez nagy munkát el nem untam, hanem nagy serénységgel és szeretettel munkálkodtam, mígnem elvégezném azt."
A fordítás mellett Károlyinak múlhatatlan érdemei vannak a magyar nyelvű Biblia gyakorlati megvalósításában is. Patrónusokat szerzett, nyomdát kerített, hogy a Szentírás szövege és tanulsága a magyar lelkeket közvetlenül is megérinthesse. A Biblia előállításának fó finanszírozói kezdetben Mágócsy András és Gáspár voltak, de ők 1586 végén vagy 1587 elején meghaltak.
Mágócsy András özvegyét, Alaghy Juditot Rákóczi Zsigmond, a szendrői, majd egri várkapitány vette feleségül. Károlyi jó kapcsolatteremtési képességeit jelzi, hogy nem következett be törés a finanszírozásban, sőt az új férj talán még nagyobb mecénásnak bizonyult, mint a Mágocsyak. Egyesek szerint Ecsedi Báthory István, Homonnay Drugeth István, Dobó Ferenc (Dobó István fia) és Thököly Sebestyén is támogathatta a vállalkozást. A patrónu-sok a mü elkészülte után némi ellentételezéshez jutottak a Bibliából kapott példányok által, de ez csak töredéke lehetett adományuk értékének.
Nem volt egyszerű a nyomtatás anyagi és technikai feltételeinek megteremtése sem. Bizonyítja ezt, hogy Thúri Mátyás, Károlyi segítője korábban a bártfai Guttgesell Dáviddal tárgyalt a Biblia kinyomtatásáról, aki azonban a hitbeli különbségekre hivatkozva visszautasította a felkérést. Végül a lengyel származású Mantskovit Bálint telepedett a Gönchöz közeli Vizsolyra a Bornemissza Pétertől megörökölt felszerelésével. A templommal szemközti telken, a parókia északi szomszédságában álló épületet Rákóczi Zsigmond adományozta a nyomda felszereléséhez. Ezt a területet „könyvnyomtató pusztának" nevezték.
A nyomtatás már 1588-ban megkezdődött, de rövidesen abbahagyták, mert kisebb szedéstükörre álltak át. A végleges változatot 1589. februárjában kezdték nyomni. A korrektúrát maga Károlyi végezte, s az elkészült íveket a gönci iskola diákjai hozták-vitték a két közeli helység között. Nemsokára azonban veszélybe került a nyomda, Ernő főherceg ugyanis elrendelte elkobzását egy régi rendszerű naptár kiadása miatt. A végrehajtás joga Rákóczi Zsigmondot illette, ő azonban nem intézkedett, sőt tovább támogatta a nyomda működését, Károlyiék vállalkozását.
Nyomdatörténeti kutatások megállapították: a Vizsolyi Biblia nyomtatásához legalább négy présre volt szükség, a betűket Németországból hozatták, a papírt pedig Lengyelországból szállították. Egyetértés van a kutatók között abban is, hogy hét-nyolcszáz példány készült el a Bibliából az első kiadás során. A Vizsolyi Bibliának rendkívül nagy keletje volt: néhány év múlva már Szenczi Molnár Albertnek is komoly nehézséget okozott, hogy szerezzen belőle egy példányt.
Csontos József nyelvi elemzése szerint három ember fordította a Bibliát. Egészen bizonyos Thúri Mátyás szántói, és Czeglédi Ferenc vizsolyi lelkész részvétele a nagy munkában. Feltehető, hogy Czeglédi Ferenc közreműködött a nyomtatás folyamatában is, hiszen ő, helyben lévén, rögtön választ tudott adni a felmerülő kérdésekre. Bizonyos az is, hogy a Göncön diákos-kodó Szenczi Molnár Albert is szerepet vállalt a nagy vállalkozásból, hiszen mint később ő írja „Holott az időben lábánál forganék az böcsületes embernek, Károlyi Gáspárnak, az gönci prédikátornak, az ki fó igazgatója volt az kinyomtatásnak, és engem gyakorta az vizsolyi nyomtató helyben kiküldött az őtőle írott levelecskékkel." Nagyon találó Németh László megállapítása: „A Károlyi Gáspár név voltaképp egy kollektív erőfeszítés neve", de ahhoz nem férhet kétség, hogy az ügy spiritus rectora Károlyi Gáspár volt.
Sok feladata van még ma is a különböző tudományoknak a Vizsolyi Biblia elemzésével kapcsolatban, de napjainkig érő hatása nem vitatható. Jól érzékelteti ezt Szathmári István megállapítása: „A Vizsolyi Biblia azáltal, hogy a korábbi nyomtatványok í-ző nyelvhasználata helyett az é-ző, az ö-zővel szemben az e-ző beszédmódot választotta, és, hogy ...egy táji szélsőségektől mentes, kiegyenlítettebb nyelvhasználati típussal élt, továbbá, hogy ezt ...minden eddiginél nagyobb intenzitással terjesztette, nagymértékben hozzájárult nemzeti nyelvünk kialakulásához és megszilárdulásához."
A Biblia régi irodalmunk azon ritka alkotásai közé tartozik, amelyet nem kellett újra felfedezni. Állandó használata nyomán nyelve beépült a népnyelvbe, sőt elősegítette egységes irodalmi és köznyelvünk kialakulását is. Széles rétegeknek ez volt a legfontosabb olvasmányuk századokon át. Nincs még egy másik magyar könyv, amely ennyi kiadást megért volna. Először a tanítvány, Szenczi Molnár Albert jelentette meg újra 1608-ban, majd 1612-ben a javított Károlyi-bibliát. A további kiadásokat számba venni is nehéz, de jól jelzi a mű időt állóságát, hogy 1940-ig több mint százszor látott újra napvilágot. Természetesen az újabb kiadások során változtatásokat is eszközöltek, a legutóbbi revíziót 1908-ban végezték a szövegen, de a bázis, a forrás mindvégig Károlyi Gáspárék halhatatlan műve maradt.
Indokoltnak tűnik Károlyi Gáspár egyházszervezői tevékenységéről külön is szólni. Gönc története példa arra, hogy a mezőváros rangjához, kiváltságos szerepéhez hozzájárult az egyházi életben betöltött központi szerepe jelentősége is, „hiszen a város jellemzője az irodalmi élet minden jelensége ...a könyvkiadás, a tudományos élet minden lépése, a vallási élet magasabb szervezeteinek fönntartása" — olvashatjuk Erdei Ferencnél.
A Tiszáninnen a reformáció helvét iránya az 1540-es évektől kezdett elterjedni, és az 1550-es években kialakult a vidék jellegzetes egyházalkotmányi formája, amely abban különbözött a más egyházmegyékben elfogadottól, hogy nem volt püspöke. Az esperesek — helyetteseik és az évenként összeülő egyházmegyei zsinat segítségével - önállóan kormányozták a négy esperességet: a borsod-gömörit, az abaújit, a zemplénit és az ungit. Az aba-úji, másként a Kassa-völgyi esperesség seniorává (esperesévé) Károlyi Gáspárt választották. Gönc tehát lelkésze révén az alakuló egyházszervetet egyik központja volt.
Károlyi egyházvezetői minőségében rendkívül aktív tevékenységet folytatott. Kiterjedt a figyelme a külföldre készülő magyar diákok segítésére is, mint ezt az 1563 decemberében Kassa város tanácsának írott levele bizonyítja. A Wittenbergbe tanulni ment két ifjút a következőképpen ajánlja a lutheránus város tanácsának figyelmébe: „Őket tehát, tudni illik Somosfalvi András és Károlyi Miklós [aki egyébként testvéröccse], akik közül az előbbi Szántón, az utóbbi Tállyán volt rektor, ajánlom méltóságtok figyelmébe, fogadják el őket méltóságtok, mint sajátjukat és karolják fel úgy, mint Isten egyházának egykoron majd hasznos tagjait. Hogy mást ne mondjak róluk, már most nagy haszonnal az Úr egyházának vezetői lehetnének, és irigység nélkül állíthatom, hogy sokaknál többet is érnek, de ahová szólítja őket az Úr, oda kell menniük. Hallom van ott némi pénz, amelyet nem tudom melyik kegyes ember végrendeletileg a tanulókra hagyott .. .ezt a pénzt más világi dolgokra fordítani bizonyára nem illene, mivel gyalázat származik belőle Istenre és a halandó emberre, sőt még az Úr egyházára is... Titeket, igen tisztességes férfiak, külön-külön is arra kérlek, egyszersmind biztatlak is, hogy amennyire tőlünk telik, az Úr egyházának szükségét belátván, ne hagyjuk cserben azt. Ezért nem csak hogy nem kell méltóságtoknak az említett férfiak ígéretével szembeszállni, hanem inkább biztatni illik őket, hogy annak a pénznek egy része ezek tanulmányaira jusson, a tanulás nekik bizonyára az életnél is drágább." A levél aláírása Károlyi egyházi rangját és gönci illetőségét is jelzi: „Caspar Carolius Pastor et Senior ecclesiae Gönciensis" - vagyis Károlyi Gáspár, a gönci egyház pásztora, esperes.
Károlyi egyházszervezői tevékenységének igen fontos része volt a zsinatok összehívása. Az itt folyó hitvitákban rendkívüli aktivitással vett részt. Szervezői ténykedésének első állomása az 1564-es tarcali zsinat volt, ahol Kálvin követői nem engedtek a lutheránus főurak késztetésének, és újra megerősítették hitüket Theodore de Béze hitvallásában. Ekkor tették kötelezővé Kálvin Kátéját. Itt hozták létre a fentebb már említett esperességeket is.
A tiszáninneni egyházszervezésnek nagyon fontos állomása volt az 1566. január 22-re összehívott gönci zsinat, amelyen a tiszáninneni esperességek prédikátorai vettek részt. Itt még érzékelhető a lutheránusok és az antitri-nitáriusok elleni harc. Az ekkorra már egyértelműen Károlyi szellemi irányítása alá került helvét irányú lelkészek megegyeznek a lutheránusokkal a kereszténység alaptanai felett, de az antitrinitárius elveket hirdető Egri Lukácsot a zsinat nem tudta rávenni elveinek visszavonására. A vita Egri Lukács és Károlyi Gáspár között zajlott, és a küzdelem ekkor még eldön-tetlen maradt, sőt Egri Lukács Egerből Ungvárra ment a következő évben lelkésznek, s feltehetően az ungi egyházmegye esperese lett. Elfogadtak viszont a zsinaton egy huszonkét artikulusból álló szabályzatot az antitri-nitáriusokkal szemben, mely mindenféle további vallásújítást megtiltott, és döntést hozott az egyházi fegyelmezésről. A zsinat egyházi és iskolai szempontból is fontos határozatokat hozott, amelyek gönci kánonok néven ismeretesek a protestáns egyháztörténetben. A gönci kánonos könyv több évtizedre meghatározta vidékünkön a lelkészek kötelességeit.
Az 1567-es debreceni zsinatról az ungiak kollektíven távol maradtak, Egri vezetésével önállóan szervezkedtek. Az antitrinitáriusokkal folytatott vita eldöntésére 1568 elejére Szikszóra közös tiszáninneni-tiszántúli zsinatot próbáltak összehívni. Érzékelteti Károlyi mindenre kiterjedő figyelmét az a levél, melyet Schwendi Lázárnak, a felső-magyarországi főkapitánynak és császári hadvezérnek Kassára küldött, s a szikszói zsinat zavartalan megrendezéséhez kéri segítségét. A szimpátia kivívásáért nem fukarkodik a hadvezér dicséretével. Bibliai példák felhozása után így ír Schwendinek: „Sok jót tettél Te is, nagyságos urunk, a mi igen megnyomorodott hazánkkal, a Magyar Királysággal, e jókat a kegyes utókor magas magasztos tisztelettel fogja körülvenni... Te, méltóságos nagyúr, ezt az igen megnyomorodott nemzetet a minden kegyességükből és emberségükből kivetkőzött törökök és tatárok kezei közül kiszabadítva és megoltalmazva elérted, hogy örök hálával legyünk Neked lekötelezve." Utal a közállapotokra is: „Isten egyháza és a kegyes lelkipásztorok úgy határoztak, hogy ebben a csupán közepes nyugalomban csak a Te védnökséged alatt hívnak össze zsinatot." ír a zsinat összehívásának legfőbb céljáról, az eretnekség visszaszorításának szándékáról is: azért akarják összehívni a közgyűlést, „...hogy a keresztyén hit minden hittételében megerősödjék, ...az eretnekség, mely (ó, fájdalom!) növeli a királyság más külső bajait, s mely nemcsak csírázni, de már előre kapni is kezdett, megcáfoltassék, Isten Fiának dicsősége megerősödjék, az ellenség szája bédugassék." Hivatkozik arra, hogy a zsinat idejét már kitűzték, ezért arra kéri Schwendit, hogy azt ne akadályozza meg, „de minden igyekezetével és segítségével támogassa". Kéri azt is, hogy „...nagyságod képviseletében legyen jelen valaki a magyar nagyurak közül, hogy minden tettünknek és határozatunknak tanúja legyen, s az engedetleneket tekintélyével megzabolázza... akik csak megfertőződtek Magyarországon az alianiz-mussal, legyenek bármilyen rendű emberek, kényszerítessenek megjelenni ugyanennek a nagyúrnak hatalma által, különösen pedig Egri Lukács, aki most Ungvárott húzza meg magát." Továbbá menlevelet kér a zsinatra utazó tiszántúli prédikátor atyafiaknak, „hogy nyugodt és biztonságos legyen az útjuk".
Schwendi, a lutheránus felső-magyarországi főkapitány azonban megakadályozta a zsinat megtartását, hiszen a rá nézve hízelgő tirádák ellenére végül is kész helyzet elé állították: az esemény megtartására nem engedélyt kértek, hanem csak közölték a tényt, és már idejét is kitűzték. Szerepet játszhatott döntésében az is, hogy Schwendinek a helvét irányzat is eretnekségnek számíthatott, de furcsállhatta azt is, hogy néhány éve még velük, a lutheránusokkal is kemény hitvitákat folytattak Károlyiék, most pedig a segítségüket kérik.
A zsinatot végül Schwendi főkapitány hívta össze 1568. január 27-re Kassára. Előtte azonban ungvári katonáival letartóztatta Egri Lukácsot, és Kassára vitette. A zsinaton Frőlich Tamás kassai első pap elnökölt, és részt vett rajta Károlyi is. A közös lutheránus—helvét zsinat formális vita után elítélte Egrit, akire ezután életfogytiglani börtön várt. Schwendi szádvári várába szállították, ahol kényelmesen dolgozhatott a most már egyértelműen Servet tanait valló teológus, csak éppen nem volt szabad. Szádvár után Egri Jászon raboskodott, itt is halt meg 1574-ben.
Károlyi szoros kapcsolatot tartott egyházszervezői tevékenysége során a reformáció svájci szellemi központjával is. Ezt bizonyítja a Théodore de Béze-hez, Kálvin utódjához Hevesi Mihály és Szikszai Gergely esperessel közösen írt levele. Ebben felsorolják az általuk legjelentősebbnek tartott szellemi elődöket, közöttük Luther Márton, Melanchton Fülöp, Oecolampadius Bucer, Zwingli és a nagy hírű Kálvin nevét, „...akik már mind menynyei életet élnek. Az első kettőnek közülük köszönjük, hogy ama gonosz em-ernek, a pápának csalárdságai lelepleződvén csaknem az egész földön kezdtek eltűnni, a mi királyságunkban pedig alig említik vagy hallják azokat, és hogy az Isten ingyen kegyelméből Krisztusért a hit által való megigazulás tanának igazsága, megoltatmaztatván a hamis vélekedésektől, helyreállíttatott. A többieknek pedig, különösen azonban Kálvinnak tulajdonítjuk az Isten gondviseléséről, a predestinációról, a szabad akaratról, a szentségekről, vagyis a keresztségről és az úrvacsoráról szóló tanok megtisztítását." Később Kálvin tanainak magyarországi népszerűségéről írnak, majd arról, hogy Béze méltó utód, mert védelmezi, magyarázza Kálvin tanait, és írásait igen nagyra tartják.
Beszámolnak persze a magyarországi hitvitákról is. Az antitrinitárius irány erdélyi terjesztőjét, János Zsigmond udvari orvosát, az olasz Blandrata Györ-• gyöt az istentelen és gonosz jelzővel illetik, aki újjáélesztette Arius, Shabel-lius, Photinus és mások vélekedéseit, s azt írják róla, hogy „ez az ember már ezer formára változtatta magát". Dávid Ferenc (az unitárius vallás megalapítója) is megkapja a magáét: a kolozsvári egyház első papjáról azt írják nagy gúnnyal, hogy „nem annyira tanult, mint inkább merészecske". Természetesenjut a szitkokból az erdélyiekkel egy követ fújó Egri Lukácsnak is.
A levél végén a svájci teológusok segítségét kérik: „írjatok minél előbb ezek ellen az istentelenségek ellen név szerint vagy az erdélyi fejedelemnek, vagy csupán a királyság egyházközségeinek ajánlva; ezt, hogy megcselekedjetek, újra és újra könyörögve kérjük".
Károlyi az 1569-es nagyváradi hitvitán felkéri János Zsigmondot, hogy ne engedélyezze Ferenc úrnak (Dávid Ferenc), hogy e vita közben is prédikálhasson. Melius Péter ellen is kikel a gönci prédikátor imigyen: „Melius Péter nem nyughatik az jámbor [Egri] Lukács uramtól. Annak utána ezek annyira disputálának és ítélének, hogy szinte Szádvár vala a conclusio [utalás Egri szádvári fogságára]. Megvagyon a szalonnájok, de az Isten megkeresi rajtok! Menjenek immár Szádvárba és süssenek pecsenyét benne."
A meglehetősen felfokozott vita további részleteit nem idézzük, csak János Zsigmondnak egyetlen megjegyzését. Azt mondja a fejedelem, hogy Melius „a mü birodalmunkban nem pápálkodik, és a ministereket az igaz vallásért ne kergesse, a [neki nem tetsző] könyveket meg ne égesse, senkit hittel az ő vallása mellé ne kötelezzen ...mert birodalmunkban — miképpen arról ország végzése is vagyon - mü azt akarjuk, hogy szabadság legyen." Ez az országos végzés az oly nagyjelentőségű 1568-as tordai országgyűlés határozata, mely szerint az egyházközségek szabadon választhatják meg, hogy milyen hitű papot akarnak.
Károlyi Gáspár azonban nemcsak az egyházszervezet kialakításában és a teológiai viták folyamán volt rendkívül aktív. Buzgó pásztora volt gönci egyházának is, mindent megtett annak felvirágoztatásáért. 1567-ben hatalmas tűzvész pusztított a településen. A templom is leégett, harangja tönkrement. Károlyi óriási energiával látott hozzá újraépítéséhez, ahhoz, hogy annak anyagi feltételei megteremtődjenek. Szorgos szervezőmunkájának is köszönhető, hogy 1572-re elkészült a templom, az új harangot 1575-ben Illenfeld András kassai harangöntőmester készítette el.
Károlyi Gáspár ízig-vérig a kor embere. Háromszor nősült, második felesége és három lánya pestisben halt meg, de ez a nagy csapás sem tudta megingatni, vállalt küldetését nagy lelkierővel tovább folytatta. Harmadszor 1587-ben nősült. Kassán megkérte Szőcs György leányának kezét. A nagy tekintélyű prédikátor hamar le akarta bonyolítani az esküvőt, ezért a két kassai lelkészt, Winkler Andrást és Vedányi Ferencet arra kérte, hogy járjanak közben a város tanácsánál: mentesítsék a három vasárnapon való kihirdetés alól. A Károlyi ellen meglehetős ellenséges érzületet tápláló tanács azonban elutasította a kérést mondván, hogy a régi szokásokhoz még neki is alkalmazkodnia kell.
Károlyi mélyen pápaellenes volt. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárult a pápák és a katolikus főpapok igen elvilágiasodott életmódja, amit a nagy reformátorok közül legerőteljesebben Luther ostorozott. Nem találhatunk azonban semmi kivetnivalót abban, hogy maga is teljesen természetesnek tartja a kor törvényei és szokása szerint a neki járó adók és szolgáltatások elfogadását, igénybevételét. így például - Iványi adatai szerint - tizenhat év alatt az egyházi tized negyedrészeként 3925 hordó bort és huszonkét év alatt 66 989 kéve tavaszi és őszi terményt kapott. (Ez egyszerű számítás szerint évi átlagban 245 hordó bort és 3045 kéve termény jövedelmet jelent.) A tartott állatok és a méz értékesítéséből származó tizedpénz negyedrésze is meglehetős jövedelemhez juttatta. Ezenfelül mint a város lelkésze egy egész jobbágytelken lakott, ennek teljes haszna is őt illette. Göncön, Ruszkán szőlői, szántóföldjei és rétjei voltak. Hegyalján is rendelkezett szőlőbirto-kokkal, melyek után adó- és tizedmentességet élvezett. Kassán is tartott házat, és élénk kapcsolatban állt Kolozsvári Gergely kassai kereskedővel, aki borait értékesítette.
 |
| Károlyi Gáspár szobra a gönci Károlyi Gáspár Múzeumban |
A Hegyaljához azonban nemcsak szőlői kötötték, hanem patrónusa, Má-gócsy Gáspár is. Talán az ő invitálásának is szerepe lehetett abban, hogy 1584-ben Tállyára ment lakni és lelkészkedm. Tállyán lakása idején egy érdekes eset kiegészíti Károlyiról alkotott képünket. Történt 1584 nyarának végén, hogy a tarcali szőlőkben két deák barackot lopott, s ezt a szőlő-csőszök észrevették. A deákok „fegyveresen" ellenszegültek, s a verekedés vége az lett, hogy a csősz az egyik deákot fejszével vagy fokossal olyan súlyosan megsebesítette, hogy az harmadnapra meghalt. Az embert ölő csőszt elfogták, és Tárcáira vitték. Megjelent ekkor a tállyai magyar pap, Károlyi Gáspár, „aki a Hegyalja papjainak feje és esperese volt, s aki quasi [mintegy] püspökként fungált". Károlyi a tarcali elöljáróságtól igazságot, azaz halálbüntetést, és ennek kimondása után azonnali végrehajtást kért. Az elöljáróság azonban a rendes polgári eljárásra hivatkozva kinyilvánította, hogy kimondja ugyan az ítéletet, de feljebb terjeszti azt előbb Tarcal jószágigazgatójához, minthogy a város királyi birtok, s onnan a szepesi kamarához. Károlyi ekkor „teljesen katholikus módra" egyházi kiközösítés alá vette Tarcalt. A helyi és környékbeli papoknak papi tisztük elvesztésének terhe mellett megtiltotta, hogy ott bármiféle egyházi funkciót ellássanak. Gondolhatjuk, milyen óriási sérelme volt a tarcaliaknak, hogy a született gyermekeket nem keresztelhették meg, halottaikat pedig papi közreműködés nélkül voltak kénytelenek elhantolni. Az ügy nagy feltűnést keltett. A szepesi kamara és maga Habsburg Ernő főherceg (Magyarország helytartója) is Károlyi megbüntetését kezdeményezi „túlterjeszkedéséért". Mivel a lelkész Mágocsy Gáspár földesúri hatalma alatt állott, nem tehettek ellene semmit, csak kérhették a főurat. Mágocsy azonban semmi büntetőintézkedést nem tett pártfogoltja ellen.
Talán a kínos eset és patrónusának Mágocsy Gáspárnak 1586. évi halála is hozzájárult ahhoz, hogy Károlyi Gáspár 1586 nyarán visszatért Göncre. Második feleségének és három gyermekének elvesztése is késztethette arra, hogy eltávozzon onnan, ahol ez a rettenetes tragédia érte. A fontos számunkra az, hogy így történt, és hátralévő rövid életében Göncről irányította a teljes magyar nyelvű Biblia lefordításának és kinyomtatásának nagy munkáját.
Főművének megjelenését nem sokkal élte túl. Valószínűleg betegsége miatt tette le hivatalát 1591 nyarán, s annak az esztendőenk a végén meghalt Gönc város leghíresebb lakója. Sírjának pontos helyét nem tudjuk, a korabeli temetkezési szokásokat ismerve csak feltételezésekre hagyatkozhatunk.
A középkorban szokás volt a főurakat a templomba, a papokat a templom körüli cinterembe temetni. A tiszántúli református egyházkerület törvényei ezt tiltották ugyan, de a Tiszáninneni Seniorátusban ez a temetési mód továbbra is fennmaradt. Ezt igazolja például, hogy Rákóczi Zsigmondot a szerencsi református templomba temették, de találtak a korból származó sírokat a sárospataki - ma katolikus, akkor református - templomban is. Ez alapozhatja meg azt a feltevést, hogy Károlyi Gáspár teste az egykori gönci református templomban vagy mellette nyugszik. Búcsúzzunk tőle alkotótársa, Thún György sírversével (Petrőczi Éva fordításában): „Károlyi sarj, Wittenberg szállást, szónoki széket, sírt Gönc földje adott néki, a nagyszerűnek.
| |