|
|
A jobbágyok és a mezővárosi gazdák tulajdonába az áprilisi törvényeknek a jobbágyfelszabadításról, az úrbéri terhek eltörléséről szóló passzusai alapján csak az általuk korábban is használt föld került. Gönc esetében az is csökkenti a nevezetes törvények jelentőségét, hogy a mezővárosi polgárok már korábban is de facto telkük tulajdonosainak tekinthetők, mert földjüket szabadon elidegeníthették és örökíthették. Ennek ellenére az úrbéri terhek eltörlésének itt is érezhették jelentőségét, a terhektől való megszabadulás is pozitív hatást válthatott ki a telki állománnyal rendelkező gönciekből.
Mindemellett a romantikus hevületű nemzeti érzületnek és a város hagyományosan rebellis hajlamának is szerepe volt abban, hogy a mezőváros lakói a forradalom, majd később a szabadságharc ügye mellé álltak. Pénzt gyűjtöttek a Pesten felállítandó „Martius 15. 1848." emlékműre. A krajcáronként összeadott pénz huszonnégy forint tizenhárom krajcárt tett ki. 1848. április 21-én felállították a nemzetőrséget. A II. nemzetőr zászlóalj harmadik százada Göncről került ki. Parancsnoka Erdélyi István százados volt. Tisztikarában találjuk idősebb Kiss István hadnagyot, Szombathy István, Rozgonyi István alhadnagyot, Kaposy István és Sugár Jakab őrmestert. A század orvosa Katona Géza.
Később Abaúj vármegye egy honvédzászlóaljat (a később híressé vált kilencediket), két önkéntes gyalog- és egy önkéntes lovasszázadot állított fel. A csapatokba Gönc is elküldte fiait, de a róluk készült kimutatás nem maradt ránk. így csak elvétve találhatunk egy-egy adatot a katonának állt helybeliekről. Ilyen például a református eklézsia consistoriális jegyzőkönyvének 1848. október 22-i bejegyzése: „Peres József kisebbik iskolatanítónk az önkéntes lovasok közé katonának állt." Jellasics támadása után az abaúji nemzetőrök is egyre gyakrabban gyakorlatoznak. 1848. október 19-én is ilyen összevonás történt, mikor a II. nemzetőr zászlóalj jobb szárnyát képező harmadik század itt került elhelyezésre.
Nemsokára aztán településünk az igazi harcok közelébe került. A felvidéki hadjárat idején Gönc lakosságának első hadi élménye a Kassa melletti (Budamér) vesztes csatából fejetlenül menekülő nemzetőrök, honvédek és huszárok látványa volt 1848. december 11-én.
A csata előzményeként december 6-án a Duklai-hágónál gróf Franz Schlick altábornagy hadtestével betört Felső-Magyarországra, hogy elfoglalja Kassát, majd előrenyomuljon a magyar főváros irányába. Schlick hadteste 7134 gyalogosból, 751 lovasból és a huszonhét löveget kiszolgáló mintegy ötszáz tüzérből állt. A csata kezdetére Pulszky Sándor ezredesnek, az eperjes-kassai hadmegye parancsnokának mintegy kilencezer embert sikerült mozgósítania. A gyakorlatlan, rosszul felszerelt nemzetőrök és az ugyancsak hiányos fegyverzetű honvédzászlóaljak csak tizenöt löveggel rendelkeztek. Ilyen körülmények között Schlick, akit a hadtörténészek 1848-49 legtehetségesebb osztrák hadtestparancsnokának tartanak, könnyű győzelmet aratott.
A magyarokat a katasztrofális vereségtől Tchrznicki Wladislaw őrnagy lengyel légionáriusai mentették meg, akik a meghátráló magyarokat üldöző könnyűlovasság rohamát húszlépésnyire bevárták, és sortüzükkel megakadályozták, hogy a császáriak a rendezetlenül menekülő magyar hadakban nagy pusztítást tegyenek. így vált lehetővé, hogy a magyar seregek nagyobb veszteség nélkül átkelhettek a gönci Hernád-hídon.
A Forró és Szikszó között összpontosított hadtest vezetését december 18-án Mészáros Lázár hadügyminiszter vette át, és Schlick újabb támadásának visszaverésére, illetve Kassa visszavételére készült. Közben azonban ellenfele is erősítést kapott, és december 26-án megindult Miskolc felé. Az osztrákok is a gönci Hernád-hídon vonultak át. Az összecsapásra december 28-án, Szikszó mellett került sor. Az ütközet rövid volt, s jobbára csak tüzérségi párbajból állt. Miután Schlick a magyar balszárny oldalába vetette egyik dandárját, a honvédek hátrálni kezdtek. Erre Mészáros elrendelte a visszavonulást. Az osztrákok szintén visszavonultak. így - mondhatnánk - döntetlenül ért véget a szikszói ütközet.
Kassa felé visszavonulóban Schlick főhadiszállását egy lovascsapattal Göncön helyezte el. A vezér Szilveszter napját is városunkban töltötte, és csak 1849 első napján hagyta el a települést. Január 2-án már Rembowski őrnagy tartózkodik Göncön fél dandárjával, amely a 26. honvéd zászlóalj két századából, a lengyel légionáriusok három századából, a Württemberg-huszárok fél lovasszázadából és a hevesi lovas nemzetőrök egy századából, összesen 480 gyalogos és 168 lovas katonából állott.
Nem sokáig időztek azonban a seregek Göncön, hiszen a Kassára visszahúzódott Schlick elleni támadás időpontját Mészáros január 3-ra tűzte ki. Végül is az ütközet január 4-én délután kezdődött. A támadó magyarok némi erőfölényük ellenére ezúttal is vereséget szenvedtek: kétszáztíz embert, ötszáz foglyot, tíz löveget, hat lőszereskocsit és egy zászlót vesztettek. A még nagyobb vereséget ezúttal Dessewffy Arisztid alezredes higgadt fellépése akadályozta meg, aki a sereg jobbszárnyának parancsnokaként Mis-kolcig fedezte a többiek menekülését. A gönci Hernád-híd tehát megint vesztes, visszavonuló magyar hadak dobogásától volt hangos. Mészáros áttette főhadiszállását Miskolcról Tokajba, mert jól sejtette, hogy Schlick támadási célja ezután Debrecen lesz, majd kudarcai miatt lemondott a felső-tiszai hadtest parancsnokságáról.
Tisztségét Klapka György vezérkari ezredes vett át, aki Schlick méltó ellenfelének bizonyult. Klapka felismerte, hogy az ellenség szándéka elsősorban valamelyik tiszai átjáró megszerzése lesz, ezért Szemere Bertalan kormánybiztos tiltakozása ellenére kiürítette Miskolcot, és erőit Szerencs és Tokaj térségében vonta össze.
Schlick január 17-én indult Kassáról Szikszó felé. A két hadtest fő erői január 22-én Tárcáinál ütköztek meg. Klapka a csata kellő pillanatában szu-ronvrohamot vezényelt, melyet huszárroham támogatott, s ez a magyarok javára döntötte el az ütközetet. Bár Bodrogkeresztúrnál a hadtest Báton-Sulcz Bódog őrnagy vezette jobbszárnyát jelentős támadás érte, ez is eredménytelennek bizonyult. Másnap Klapka a jobbszárny segítségére küldte a Dessewffy dandárt. A honvédsereg nagy veszteséget okozott az osztrákoknak, és csapataikat visszavetették Mádig.
Az erőviszonyokat a térségben az borította fel, hogy Windisch-Grátz tábornagy Pestről Schlick megsegítésére küldte Schulzig altábornagy hadosztályát, aki január 25-én mintegy ötezer katonájával bevonult Miskolcra. A hír hallatán Klapka leállította Schlick vert hadainak üldözését, és visszavonult Tokajba, nehogy a két császári királyi seregtest harapófogójába kerüljön.
Schlick a számára kedvezővé vált helyzetet a Tokaj elleni nagy erejű támadásra használta fel. Több mint tízezer embert és negyvennégy ágyút tudott erre a célra mozgósítani. Klapka hadteste ekkor 8900 emberből és harminckét lövegből állt. Klapka január 28-án haditanácsa javaslatára kiürítette Tokajt, és a Tisza bal partján vonult védőállásba. Schlick támadása január 31-én be is következett: óriási tüzérségi tűz zúdult a Tisza bal partján álló honvédzászlóaljakra, de Dessewffy és Gedeon László dandárjai kitartottak. Ezután a Tisza jegén gyalogsági rohammal próbálkoztak a császáriak, ám a honvédek szuronnyal visszaűzték őket. A Tokajban összetorlódott császáriakat ekkor Klapka tüzérsége vette tűz alá. Schlick visszavonulásra kényszerült, a magyar előőrsök február l-jén újra birtokba vették Tokajt.
Az ellenség Tokaj alól Kassára húzódott vissza, de utóvédnek Fiedler vezérőrnagy dandárját Gönc határában, Zsujta és Hidasnémeti alatt hagyta. Klapka miután értesült az ellenség elvonulásáról, üldözésére Dessewffy és Gedeon dandárjaival február 7-én Tállyára, 8-án Kér felé indult, itt tudta meg, hogy az ellenség hátvédje Gönc határában és Hidasnémetiben táborozik, és őrzi a Hemád-hidat.
 |
| A Berki-földek, a szabadságharc gönci csatájának színhelye (Arvai András felvétele) |
Klapka ezért csapataival településünk felé menetelt, és miután az ellenség erőit felmérte, Gedeon dandárját Göncön hátrahagyta, maga pedig Dessewffy dandárjával a Gönc—Hidasnémeti átjáró elfoglalására indult. A honvédek közeledtére az osztrák utóvéd csatarendbe állt. A második Hart-man-zászlóalj nagy része és fél század lovasság Hidasnémetit tartotta megszállva, a gyalogság előretolt csapatai pedig a Hernád bal partján, a gönci ligetben (ma: Berki-földek) foglaltak állást. Két löveget a Hernád hídjának nyugati (Hidasnémeti felé eső) kapujában helyeztek el, két gyalogszázad viszont a zsadányi átjárót őrizte. Dessewffy dandárjából az abaúji önkéntesek és a lengyel légionáriusok csatárláncba fejlődtek, és benyomultak a ligetbe. A Koburg-huszárok egy százada Gönc fölött, Zsujta felé ügyelt.
A liget birtoklásáért nagy küzdelem alakult ki, amely akkor vált végzetessé az osztrákok számára, amikor a 26. honvéd zászlóalj két százada az abaúji önkéntesek és a lengyel légionáriusok segítségére sietett. Az ellenség a híd felé hátrált, melyet Lapinski tüzér főhadnagy ágyúi lőttek. A ligetből kihátrált osztrákok a hidat felgyújtották, és lövegeikkel hevesen tüzeltek az őket üldöző magyarokra. Lapinski - az időközben előbbre helyezett ágyúival - meghátrálásra kényszerítette az osztrák tüzéreket. Ezután az abaúji önkéntesek és lengyel légionáriusok átkeltek a Hernádon, rohammal bevették Hidasnémetit, és az osztrákokat egészen Enyickéig szorították. A csatát követően a hősiesen harcoló abaúji önkéntesek Göncön kitüntetésül „veres szalagot" kaptak. A szalagot a gönci honleányok kötötték fel a hősök bal karjára.
A szabadságharc további eseményei már nem érintették településünket. Környékünk később az orosz intervenció felvonulási területe: Paszkievics tábornagy főserege június 24-én elfoglalja Kassát, és a Hernád völgyében haladva június 30-án bevonul Miskolcra. Június 24-től a gönciek már az oroszoknak fuvaroznak, és az orosz sereg ellátásából veszik ki kényszerű részüket. Nem kerülte el a város a találkozást a Világos után hazatérő oroszokkal sem, akik vonultukban teljesen felélték a települést: negyvennyolc marhát, rengeteg zabot, szénát, lisztet, babot, lencsét, borsót, fuvart, sőt még pénzt is kisajtoltak a most megint igen rossz útban lévő városból.
|
|