|
|
|
A település gazdasági életében bekövetkezett változások, a forradalom vívmányai hatással voltak a népesség létszámának és összetételének alakulására is. Iványi Béla részletesen bemutatja Gönc népességének alakulását a dicális és decimális adóösszeírások alapján. Ö maga is írja, hogy ezekből nem lehet pontos adatokhoz jutni, csak a tendenciákat érzékeltetik. Iványi-nak a dicális összeírások alapján készített számításai szerint a XVI. század közepén két és félezren lakják Göncöt. Száz évvel később — a jelentős betelepülések eredményeként — három-négyezer között ingadozhatott a város lakossága.
Az 1800. körül készült összeírás már lehetővé teszi a társadalmi tagozódás megítélését is. Az összeírás 54 nemest, 190 szabadon költöző jobbágyot, 39 zsellért, 73 alzsellért, 12 iparost és kereskedőt, 25 napszámost, összesen 365 adózó családfőt sorol fel. A nemesek a város társadalmának tizenöt, a jobbágyok ötvenkét, a zsellérek harminc, az iparosok és kereskedők együttesen három százalékát teszik ki.
 |
| Látkép a Tokaji-hegység felől (AM adattára) |
A XIX. század népességi adatai 1828-tól meglehetősen pontosak, és egyre több szempont szerint osztályozzák a lakosságot. A semathismusok a vallási megoszlásra helyezik a hangsúlyt, a század végén készült statisztikai felmérések azonban már a foglalkozás, az életkor és a nemek szerinti megoszlás szempontjából is számba veszik a lakosságot. Iványi könyvének 79. oldalán kitűnő táblázatban foglalja össze 1828 és 1920 között Gönc népesedési adatait. Ennek újraközlésétől eltekintünk, és a lakosság alakulásnak csak néhány jellemzőjét emeljük ki.
A város lakossága az említett időszakban soha nem érte el a négyezret, a vélhetően téves adatokat tartalmazó 1851. évi kivételével. 1828 és 1832 között több mint háromszázzal csökkent Gönc lakossága. Ennek oka a felvidéki kolerajárványra vezethető vissza. Az 1830-as évek közepétől tendenciájában mérsékelt ütemben növekszik a népesség, az ezt követő öt évben viszont ötszázharminchattal csökken, és a későbbi népszámlálások is mindig kevesebb lakóról adnak hírt. 1881-ben 3386 lakosa van településünknek, a házak száma 695. 3128 magyar, ötvenkilenc német, negyven tót (szlovák), egy rutén, kettő egyéb hazai anyanyelvű, öt külföldi nyelvű és százötvenegy beszélni nem tudó - a népesség összetétele. Ez utóbbi három kategóriát nehezen tudjuk értelmezni. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy Gönc 1881-ben felmért lakosságának majdnem négy és fél százaléka néma lett volna. Nyilván a beszélni még nem tudó gyerekekről lehet szó. A reformátusok száma 1684, a katolikusoké 1348, a görög katolikusoké huszonkettő, az evangélikusoké huszonhárom, a görögkeleti vallásúaké egy. Összeírtak még 307 izraelitát, akik így számban a harmadik vallási közösséget alkotják a településen.
Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint Gönc 2904 lakosa közül 1211 a keresők és 1693 az eltartottak száma. A mezőgazdaságból és kertészetből 611 kereső, illetve 798 eltartott (a lakosság negyvennyolc százaléka) él. Településünknek a környékbeli falvakétól eltérő gazdasági és társadalmi szerkezetére utal az iparosok és kereskedők magas aránya, ipari tevékenységből 316 kereső és 479 eltartott, az összlakosság huszonhét százaléka él. Ötven kereső és hatvannégy eltartott él a kereskedésből, ez a lakosság négy százaléka. (Abaújszántón kívül egyetlen település sincs a gönci járásban, ahol a kereskedők száma meghaladná a tízet! A falvakban jellemző módon csupán egy-két szatócsbolt, kocsma működik. A gönci ötven kereskedő közül viszont jó néhány a távolabbi vidékekkel folytatott kereskedelemből is kiveszi a részét.) A közszolgálatban lévők nagyobb száma (huszonnyolc) a település alközponti szerepére utal. A napszámosok (hatvan), a házi cselédek (ötvenhárom), a munkások (százkilencvenegy) és a mezőgazdasági cselédek (hatvanhárom) alkotják a gönci társadalom legalsó rétegét.
1910-ben 2819-en élnek a településen, népességében ez a mélypont.
Nem nehéz emögött a községei is sújtó kivándorlási hullám következményeit sejtenünk. 1910 és 1920 között ismét gyarapodik a település, de 3506 lakosával még mindig nem éri cl az 1828. évit. Eközben a modern urbanizáció útjára lépett települések lakossága megtöbbszöröződött régiónkban, sajnos Gönc nem tartozott ezek közé.
Mezővárosunk népességének egyik jellemző sajátossága az iparosok és a nemesek magas létszáma. A régió kézműipari központja Kassa volt, de Göncön is mindig sok iparos élt. Mezővárosunk lakosságának megélhetésében azonban sohasem játszott meghatározó szerepet az ipar. A különféle céhek tagjai sem kizárólag ipari tevékenységgel foglalkoztak, hanem szántóföldi gazdálkodással és szőlőműveléssel is. Sőt nemcsak egyénileg folytatták ezt a tevékenységet, egy-egy céhnek birtokai is voltak. Bizonyítja ezt az 1640. évi összeírás, melyben a város határjárói a mészároscéh szőlőjére tizenhárom dénár adót vetettek ki.
 |
| Göncz, Rém. kaih. templomrészlet. |
A város iparosainak számára az összeírásokba felvett gönciek vezetéknevéből következtethetünk a XVI-XVII. században, hiszen ekkor a foglalkozásnevek még viselőjük valóságos tevékenységére utaltak. 1557-ben huszonhét szabó, huszonegy kovács, tizenhét varga, tizenegy molnár, öt kerekes, négy-négy borbély, köteles, hordókészítő (ezek közül három Bodnár, egy pedig Kádár néven neveztetik), három-három lakatos, szűcs, két fazekas és egy-egy ács, csiszár (fegyverkovács), ötvös, pártás (női fejékek készítője) foglalatoskodott kézműiparral településünkön.
A XVI. század végére sem módosul lényegesen az iparosok aránya a város társadalmában. A legnépesebb szakma változatlanul a szabóké (negyvenhárom) és a kovácsoké (huszonkilenc). A többi szakma képviselői közül csak a szűcsök (tizenhárom) és a mészárosok (tíz) száma utal a szakma jelentőségére.
 |
| Szotáczky József mészáros- és hentesmester boltja az 1930-as években (Bodnár Tamás családi archívuma} |
Feltűnő a borbélyok számának növekedése: 1597-ben kilencen űzték ezt az ipart. Szerepet játszott ebben a századvég forgataga is: ezek a derék iparosok nemcsak hajat vágtak, ők voltak a kor sebészei is.
 |
| Céhkancsó 1868-ból (HOM gyűjteménye, (Kulcsár Géza felvétele) |
A XVII. század közepe táján egyre inkább rögzülnek a foglalkozáson alapuló vezetéknevek, ezért a későbbi időkben az összeírásokban szereplő vezetéknevek számbavétele egyre kevésbé teszi lehetővé a város iparűzőinek számbavételét. Az 1640. évi összeírás azonban még lehetőséget nyújt erre. Ekkor ötvenkét szabót, harminchét vargát, huszonhét kovácsot, huszonöt szűcsöt, tizennégy molnárt, tizenhárom takácsot, tizenkét csizmadiát és gubacsapót, tizenegy szíjgyártót, kilenc borbélyt, hét lakatost és mészárost, öt-öt pártást, fazekast és bodnárt, három-három kőművest, sípost és kalmárt, egy-egy szakácsot, bányászt, ötvöst, nevelőst, sörfőzőt, kötelest, csiszárt, asztalost és ácsot vettek nyilvántartásba.
A feudális korban az ipari tevékenység kerete és formája a céh volt. A szoros szervezetek privilégiumait az uralkodó, esetleg a település földesura adta ki, szabályzataik pedig országszerte hasonlatosak voltak. Göncön a legrégibb céh a vargáké: amikor 1821-ben szabályzatuk megújításáért folyamodtak, mellékelték Szapolyai János király céhprivilégiumát a „maga valóságában". A molnárok céhszabályzatára 1610-ből van adatunk, a kovácsoké 1618-ban kelt. A kovácsok Thurzó Kristófné, gróf Erdődy Zsuzsannától azzal az indoklással kaptak céhprivilégiumot, hogy a háborúkban sokat szenvedett város ezzel is magához térhessen. A kiváltság szabályozza és serkenti a kovácsok városba települését is: „bármely tisztességes kovács akar Göncön letelepedni, jelentkezzék a tanács előtt, fizesse le a város igazságát, azután készítsen próbát vagy remeket, és vétesse fel magát a kovács céhbe". Ha a próba sikerült, négyforintnyi díj lefizetése ellenében felvették a bevándorló iparost a gönci kovácsok céhébe.
 |
| A tímárcéh által 1831-ben állítatott Szent János szobor a Gönci-patak (Árvai András felvétele) |
A céhes keretek között űzött ipari tevékenység egységességét jelzi, hogy 1628-ban a gönci lakatosok céhalapítási tervükhöz a felső-magyarországi Kassa, Eperjes, Bártfa, Kisszeben, Lőcse lakatoscéheinek egységes szabályzatát kérik segítségül saját szabályzatuk megalkotásához. A kért mintát meg is kapták, és azt szmte szó szerint átvéve alkották meg a maguk szabályzatát.
 |
| A Keresztyen Ifjúsági Egyesület felvonulása az 1930-as években (Bodnár Tamás családi archívumai |
 |
| Majális a Kendi-völgyben 1935-ben (Bodnái Tamás család, archívuma) |
 |
| A gönci nemesek statútumtervezetük jóváhagyását kérik a vármegyétől 1742-ben (ŠOBA gyűjteménye) |
 |
| A gönci nemesek statútumtervezete 1142-ből (ŠOBA gyűjteménye) |
Európa fejlettebb fertályán a XVIII. században már a manufaktúrák állították elő az ipari termékek nagy részét. Nem így Magyarországon. Varosunkban a hagyományos céhek alapításának tetőfoka a XIX. század első évtizedeire tehető. Ekkor kaptak céhlevelet a gönci vargák, szűcsök, tímárok, csizmadiák, gubacsapók és kalaposok. A munka rendje mellett a mindennapi életvitel kérdéseit is szabályozták. „Hogy az Mester Legények tisztességben tartsák az Ő Urokat és az Ö Asszonyokat és még az Ház Népnek is tisztességei tartoznak, azonképen az Ura is tartozik tisztességben tartani az Legényt az ő érdeme szerint azonképen Étel ital dolgában nem szabad megszólni az ő Urát és Asszonyát, inert akit rajtakapnak, annak Büntetése három Forint lészen Jó Pénzben" — így szól a gönci ifjú csizmadiatársulat artikulusának harmadik pontja. Egy másik szabályzatban pedig azt olvashatjuk, hogy „ha egy mester meghal, temetésére a céh minden tagjának 16 dénár bírság terhe mellett el kell mennie".
A gönci iparosok közül a kádárok rendelkeztek a legnagyobb hírnévvel: a gönci hordó a mai napig élő fogalom, és a tokaji aszú készítésének meghatározó mértéke. A kádáripar nyersanyagát a Borsó-hegyen és a Beregben lévő városi erdők adták. A gönci hordó űrmértéke az idők során jelentősen változott: a XVI. században még négyszáznyolcvan budai iccés, azaz több mint négy hektoliteres volt. A tokaji bor kereskedelmének fellendülésével azonban csökkent a gönci hordó űrtartalma, hiszen a szállítás, mozgatás nehézkes volt ilyen nagy edényzettel. A XVIII. században a gönci kádárok egyre inkább kisebb, száznyolcvan iccés (százötvenhárom liter), majd a XIX. században százhatvan iccés, körülbelül százharminchat literes hordókat készítettek.
 |
| A Keresztyén Ifjúsági Egyesület konferenciája az 1930-as években (Bodnár Tamás családi archívuma) |
A tokaji bor kereskedelmének lanyhulása a XIX. század közepétől jól érzékelhető mezővárosunkban is. Ez nemcsak a kádárokat sújtotta, hanem a város egészét. Más tényezők is közrejátszottak azonban Gönc hanyatlásában: a XIX. század második felében nem volt bázisa, lehetősége arra, hogy a lassan modernizálódó magyar gazdasági szerkezetben továbbra is betöltse azt az alközponti szerepet, amely a korábbi századokban jellemezte.
 |
| A Szabó család a Dobogón 1940-ben (Bodnár Tamás családi archívuma) |
A település társadalmában már a XVI. századtól fontos szerepe volt az armalista nemességnek. A XVIII. század hézagos összeírásaiból is kitűnik: a nemesek aránya a város társadalmában fokozatosan növekszik. Emögött a helyi lakosság egy részének felemelkedése húzódott meg. A jól jövedelmező szőlő- és gyümölcstermesztés hasznából sok gönci polgár megszabadult a földesúri függésből: megváltották magukat. Az összeírásokban szereplő taksás nemesek egy része tulajdonképpen nem igazi nemes, hanem csak exemptus, aki nem szerzett armáíis levelet, de a földesúri függés alól felszabadult. Ezért az úrbéri összeírások készítői a nemesek közé sorolták őket, hiszen a földesúrhoz fűződő viszony szempontjából teljesen azonos helyzetűek voltak az armalistákkal. A helybeli lakosok között a vegyes házasságok révén is emelkedett a nemesek száma.
A gönci nemesek - a nemesség akármelyik csoportjához is tartoztak -mindent elkövettek, hogy kivonják magukat a város közös terheinek viselése alól. A város vezetői viszont igyekeztek megakadályozni ilyen irányú törekvéseiket.
A nemesi elkülönülés emléke annak a statútumnak (szabályzatnak) a tervezete, amelyet a gönci nemesek a vármegyének is megküldték véleményezésre és jóváhagyásra 1742-ben. A levelet Vass Mihály, a nemesek hadnagya (a nemesek maguk közül választott elöljárója) és „több közönséges nemesek": Vass Mihály, Molnár János, Juh István jegyzik.
Nem tudjuk, hogy a vármegye miként véleményezte a kezdeményezést. Arról sincs adatunk, hogy a város megakadályozta volna ezt a nemesi szervezkedést, csak feltételezhetjük, hogy minden bizonnyal így történt, mert a statútum nem lépett életbe. A nemesség bizonyos különállása a város társadalmában azonban a XIX. század közepéig megmaradt: rendre megválasztották hadnagyukat, strázsamestereiket, és külön pecsétet használtak irataik hitelesítésére.
Az elkülönülés mellett a nemesek és a mezőváros polgárai között a közeledés is megkezdődött a XIX. század első felében. A városkönyv szerint az évente választott városi tisztviselők és esküdt polgárok között fele-fele arányban szerepelnek a polgári és nemesi származásúak. Az 1834. évi gönci tisztikar például így nézett ki: „Az 1834. Esztendőre Pnvilegiált Göntz Mező Városa Elöljáróinak választattak u. m. Fő Bíró Balogh András / Nemesség Hadnagya Ns. Molnár István / Hites Tanátsosok Bartfai András Semor / Ns. Köteles András Semor / Fazekas István / Ns. Vass Mihály / Thoma Mártony / Ns. Vass András / Besztertzei János / Ns. Pigai István / Gáspár János / Ns. Vass István / Portio Perceptor Kiss András / Taxa Per-ceptor Ns. Vass István / Quartély Mester Kisvárdai Jósef / Határbírák Besztertzei János Ns. Hagymárosi László / Város Fürmendere (városgazda) Senior Bertoti László / Lakatos András / Dudás András / Hites Polgár Laki István / Fazekas Josef / Kún István / Vasmszki Mihály / Menyhért István / Kruzsják András / Strázsa Mesterek Ns. Köteles András / Ns. Szombati István / Hites Jegyző Gressmgh Jakab."
A további egységesülés útját egy nemesi panaszlevél nyitja meg. 1836-ban vármegyei deputáció foglalkozik a gönci nemeseknek azzal a panaszával, amely szerint a bíróválasztás jogából a mezőváros kizárja őket. A küldöttség nemeseket pártoló javaslatára a vármegye 1836. decemberében, Kassán tartott közgyűlésén olyan ítéletet hozott, hogy a kollektív jogok, első helyen a bíró választás joga a gönci nemeseket is megilleti. A határozatot tudomásul vevők az elkülönülés kifejezéseképpen még két oszlopba írták nevüket, bal oldalra a „Nemesek Hadnagya Ns. Molnár István, Ns. Vass Mihály, Ns. Pigai István, Ns. Vass István, Ns. Kerekes János, Ns. Urak tizedese Vass Dániel", jobb oldalra „Város Fő Bírója Fazekas István, Hites Tanács Beli Személyek Balogh András, Bártfai András, Thoma Márton, Fürmeder (városgazda) Gáspár János, Senior Szinyei József, Semor Bertoti Lakatos András".
Az elkülönülés a negyvenes években kezd háttérbe szorulni, mert a nemesek mindjobban bekapcsolódnak a mezőváros közös életébe. Az adásvételeket, végrendeleteket például a főbírón, a jegyzőn és egy változó szemé-lyű esküdt polgáron kívül a nemesek hadnagya is mindig aláírja, hitelesíti. A szerződéseket aláírók tisztségében változás csak 1848-ban következik be. 1848. augusztus 9-től a nemesek hadnagya helyett a „Hites Tanácsos" írja alá a szerződéseket, es a hadnagy megjelöléssel már nem találkozunk többé.
A nemesek fokozatosan minden tisztséget meghódítanak: Ns. Kerekes Jánost például aki korábban már több tisztséget betöltött a nemesi közösség élén, a város főbírájának is megválasztották 1850 decemberében. Nevét ezután már címének megjelölése nélkül írja a különböző íratok alá.
Az 1867. évi kiegyezést követő polgárosodási folyamat településünket sem kerülte el. Eredményeként több olyan intézmény jött létre, amelyek megjelenése arra utal, hogy a helység bizonyos mértékig visszanyerte alközponti szerepét.
A Gönci Takarékpénztár nyolcvanezer forint alaptőkével és ötezer forint tartalékalappal 1872-ben alakult meg. A térség hitelintézete nemcsak egyéneknek folyósított kölcsönöket, hanem a települések gazdálkodásának is fontos támasza volt. A banki kölcsönökre elsősorban a vállalkozó településeknek volt szükségük: a miénk is ilyen volt. Az 1890-es évek képviselő-testületi gyűlésein gyakran került szóba a piac melletti nagyvendéglő és a fürdő megvásárlása a Pálffy-uradalomtól. Erre annak a rangnak a megszerzése ösztönözte a képviselő-testületet, amelyet egy vendéglő és fürdő birtoklása jelentett, hiszen ilyenekkel a falvak többsége elvétve sem rendelkezett.
 |
| A Gönci Takarékpénztár részvénye 1923-ból (AM adattára) |
Az 1891. február 8-án keltezett határozatában a „...testület a vendéglő megvételét egyhangúlag újra elhatározta, mert az, ha a városban kir. járásbíróság, csendőrség állítatnék fel, annak hivatalos helységének, laktanyával, avagy a felállítani szándékolt kisded óvodának teljesen megfelelő lenne. És végre mindentől eltekintve jelenlegi alkalmassága mellett is, mint piaczi vendéglő haszonbérbe kiadva nyolc százalék évenként a befektetett vételár után jövedelmezne. Annál is inkább, mert az italmérési jogot a magas magyar kir. hivataltól, mint erkölcsi testület haszonbérli [a község], és e jog haszonbérbe adásával, egy ilyen épület, melyre mindig szükség van, bérbeadás által kellőleg jövedelmez."
További érvként hozzák fel, hogy a vétel a lakosság megterhelése nélkül megoldható, hiszen a város őr-hegyi erdőrészének eladásából tizenötezer forint bevételre számítanak. Az erdő eladásáról szóló testületi határozatot a hatósági főerdészhez már korábban fel is terjesztették.
A fürdő megvételében nemcsak annak rangot jelentő birtoklása játszott szerepet, hanem a lakosság érdekeinek figyelembevétele is. 1891. március 5-én felvetődött, hogy a fürdő új bérlőié, Goldstein Tóbiás a mosóház szabad használatában akadályozza a lakosokat, akik eddig minden korlátozás és illeték nélkül moshattak a fürdővel összeköttetésben lévő és szintén termálvízzel ellátott mosóházban. (Ez is érdekes sajátossága a településnek, hiszen a néprajzi irodalom tanúsága szerint a múlt század végén, de még jóval később is a falvakban a vásznak tisztítása egyéni és otthoni tevékenység volt.) A képviselő-testület olyan fontosnak tartja a mosóház szabad használatát, hogy megbízza a bírót: szerezzen telekkönyvi igazolást arról, hogy az a város tulajdona, és kezdeményezzen pert annak szabad használatáért.
A testület március 25—i ülésén egyhangúlag újra megszavazta a vendéglő megvásárlását, a fürdő megvételéről pedig 1891. november 30—i ülésén döntött: „elhatározása annak, hogy a város mint erkölcsi testület részére Göncz városa belterületén fekvő és a gönczi Pálffy uradalom tulajdonát képező fürdőház, az ahhoz tartozó melléképületei és belterületével együtt az uradalom által 2500 o. é. [osztrák értékű] forintokban meghatározott vételárban megvétetik".
A biztonság kedvéért a fürdő megvásárlásáról az 1892. évi január 15—i gyűlésen újra egyhangú határozatot hoznak. A vásárlás elé nem gördített akadályt a törvényhatóság sem, április 10-én már a fürdő hasznonbérbe adásáról és négy fürdőkád beszerzéséről döntenek, amelyeket a kékedi fürdőben lévő kádak mintájára akarnak elkészíttetni.
 |
| A gönci gyógyfürdő az 1930-as években (AM adattára) |
A piaci vendéglő és a fürdő hat évre szóló haszonbérbe adását a város a Kassai Közlönyben hirdeti meg. A beérkezett ajánlatok értékelésére az 1892. szeptember 25-i gyűlésen került sor. A vendéglő bérlésére öt ajánlat érkezett. A legkedvezőbbet - évi ötszázötven forint bérleti díj fizetését -Moskovics Mór tette, ezért azt fogadták el.
A fürdőre nem érkezett ajánlat, ezért annak bérbeadását nyilvános árverésen kísérlik meg. Az árverés sikeres volt: Rozenczveig Áron kétszázötvenhárom forint díjért bérbe vehette a fürdőt.
A fürdő és a vendéglő árát a város nem tudta az ör-hegyi-erdő eladásának bevételéből fedezni, mert ehhez nem érkezett még meg a földművelésügyi miniszter engedélye. Ezért Sóber Ferenc jegyzőtől vettek fel háromezer-kétszáz forint kölcsönt öt százalék kamatra. A jegyzőnek azonban hamarosan szüksége volt a pénzre, ezért a helyi takarékszövetkezettől hatszázalékos kamatú kölcsön felvételét határozták el, hogy megadhassák a tartozást.
A vendéglő és a fürdő a haszonbérlőknek nem hozta meg a vállalkozástól elvárt hasznot. Gyakorta találkozunk kérelmeikkel, amelyekben a bérleti díj csökkentésével fordulnak a képviselő-testülethez. így tesz 1895-ben Rozenczveig Áron is, az elöljáróság pedig méltányolja a kérelmet, és az évi kétszázötvenhárom forintból huszonnyolc, a háralévő háromévi bérletből pedig nyolcvannégy forintot elenged.
 |
| Falulátkép azl940-es évekből (AM adattára) |
A fürdő megvétele egyébként igen rossz üzletnek bizonyult a község szempontjából. Háromezer-kétszáz forintért vették meg, es az 1894. évi kivételével mindig többet költöttek rá, mint amennyi a haszonbérletből származott: öt év alatt ezerszázhuszonhét forint huszonkét krajcárt fizetett rá a település a vásárlásra. Mégsem rosszallják a dolgot, megjegyzés nélkül tudomásul veszik.
1898-ban a vendéglő és a fürdő bérleti jogát újabb hat évre az eddigi bérlők, Moskovics Mór és Rozenczveig Áron kapják. A fürdő bérleti díját leszállítják évi kétszáz forintra, a vendéglőét viszont megemelik hatszázra. Rendelkeznek arról is, hogy nem engedélyezik a fürdő bérlőjének a borkimérést, mert az rontaná a piaci vendéglő forgalmát.
 |
| A laktanya épületsora az 1940-es években (AM adattára) |
A veszteséges fürdőt 1899. áprilisában eladja a település. Két rakacai vállalkozó, Fritsek Károly és Kozlánszky József azzal a javaslattal állnak elő, hogy itt gőzmalmot és strandot akarnak felépíteni, ezért méltányos áron szeretnék a gönci fürdőt megvásárolni. Nyilván a gőzmalom működtetése során keletkező felesleges melegvizet akarják a fürdőben hasznosítani, a konkurenciát jelentő termálvizes fürdőt pedig fel akarják számolni. A gőzmalom létesítésének örül a testület, de a fürdő eladásáról, annak veszteséges volta ellenére is megoszlanak a vélemények. Végül név szerinti szavazással hatezer forintért mégiscsak eladják.
1912-ben Henesc(h) Andor vilypusztai lakosnak új vízimalom építését engedélyezi a képviselő-testület. Sőt a kő és a tégla biztosításával az építkezést is segíti a község, „mert az itteni fogyasztó közönségnek csakis előnyére szolgál, amennyiben őrlés végett nem kell vidékre menni". Kiderül a határozatból az is, hogy ekkorra a gőzmalom és a korábban létesült vízimalmok is tönkrementek.
1908-ban porcelán- és keménycserépgyár létesítését tervezték, de ez csak terv maradt. 1891. áprilisában arról határoz a képviselő-testület, hogy „a már régideje épült téglaégető kemence helyett" újat építenek, „legalábbis egy öl belvilágossággal". Ugyanekkor elfogadják Szecskás József cserepes mester munkadíj-emelési kérelmét. Természetesen ezután megemelik a cserép és a tégla árát is.
A község jó anyagi helyzetére, az újonnan épült égető kemence és a téglaüzem jelentős kapacitására utal a testület 1892 augusztusi határozata. A döntés előzménye az volt, hogy a telkibányai református egyház templomának építéséhez húszezer tégla kedvezményes megvásárlását kérvényezte. A testület nagylelkű határozatot hozott: „a képviselő-testület a telki bányai ev. Reformata egyház ebbéli kérelmét nem teljesíti, hanem egyhangúlag elhatározza, hogy ajándék kép szolgáltassák ki 20 000 darab tégla a kérvényező egyház részére". 1897-ben a zsujtai református egyház nyújt be kérelmet négyezer tégla ingyenes biztosítására, de a képviselő-testület ekkor már nem olyan nagylelkű, mint öt évvel korábban. A zsujtai reformátusoknak már csak a helybeliek szokásos kedvezményét adják meg: ezer tégláért nem tizennégy, hanem tíz forintot kell fizetniük.
1908-ban felmerül a téglaégető üzem haszonbérbe adásának kérdése, de továbbra is annak házi kezelésben tartásáról döntenek. Elfogadják viszont a „kemencebizottság" javaslatát, hogy ,.a jobb minőségű és nagyobb meny-nyiségű tégla és cserép előállítása céljából egy téglasajtoló és egy földörlő Lenger gépet" szerezzenek be.
A belügyminisztérium távírda felállítását tervezi Göncön 1896-ban. A leirat szerint „Gönc nagyközségben közigazgatási szempontból egy távirda hivatal felállíttatnék, ha az evvel járó költségekhez a nagyközség egyszer és mindenkorra 1320 forinttal hozzájárul, s a távirda hivatal nyers bevételét annak fennállása idején évi 250 forintig biztosítja".
 |
| A gönci postamester 1940-ben (Bodnár Tamás családi archívuma) |
A testület elutasító határozatot hoz. mert bár „úgy közigazgatási, mint közlekedési szempontból... egy távirda hivatal felállítását kívánatosnak" tartják, de sem az egyszeri 1320 forintos, sem az évi 250 forintos kiadást nem tudják vállalni. Válaszukban hivatkoznak a megelőző évben — ugyancsak központi kezdeményezésre - felépített óvoda tizenháromezer koronás építési és tekintélyes fenntartási költségeire.
1897-ben Abaúj-Torna vármegye közigazgatási bizottsága hoz határozatot az állami távírda létesítéséről Göncön. A képviselő-testület most sem vállal anyagi hozzájárulást, csupán az oszlopokhoz a fát ígéri meg a község erdejéből. A december 30-án tartott gyűlés jegyzőkönyvéből kiderül, hogy mégsem úszta meg a település a távírda felállítását anyagi hozzájárulás nélkül: kétszáznyolcvan forintot fizettek be a kassai Posta- és Távírda-igaz-gatóságnak.
A postahivatal működéséhez is a község biztosítja az épületet, ennek szolgáltatását is javítani akarják. Ezért kérvényt nyújtanak be 1898. augusztus 8-i határozatuk értelmében a kassai Posta- és Távírda-igazgatósághoz a napi kétszeri posta tárgyában: „az indokolt és az egyszeri postajárat miatt a nagy községet érő levelezési kellemetlenségek, és a jelen században a nagyon is elmaradottság jellegét magán viselő napi egyszeri postajárat helyett a kétszeri postajárat kívántatik".
A távírda használata nagyon megkedveltethette a gyors hírközlést, mert 1908. január 12-én távbeszélő-állomás létesítését kezdeményezik, ami 1909-ben meg is valósul.
A XX. század elején a vasút is megérkezik Göncre. 1908 januárjában Fábián Lajos, a kassa-hegyaljai vasút „engedményese" átiratot intéz a község képviselő-testületéhez, hogy válasszanak egy igazgatósági tagot a vasúti részvénytársaságba. A gyűlés egyhangúlag a földbirokos gróf Pálffy Lászlót delegálja az igazgatóságba.
Hamarosan már Gönchöz közelednek az építkezés földmunkái, mert a képviselő-testület július 8-i határozatában igen erélyesen tiltakozik a tervezett nyomvonal megváltoztatása ellen: „...a képviselő-testületi gyűlés egyhangúlag hozott határozatával kimondja, hogy tiltakozik a gönci vasúti állomásnak a már jó előre kimutatott helytől a Göncruszka község felé vezető törvényhatósági útvonalhoz, esetleg leendő eltolása ellen, mert a képviselőtestületi gyűlés a vasút építéséhez hozzájárulás címén a 100 000 koronát azon feltételhez kötötte, ha az állomás, nem amint az eddigi földmunkálat mutatja es a munkálatot vezető mérnök magyarázatából kivehető, a város belterületétői távol hanem a város belterületének közvetlen közelébe helyeztetik el."
Úgy tűnik, a vasútállomás a tiltakozás hatására valóban közelebb került a községhez. mert a hozzá vezető útvonal megváltoztatásáért szeptember 27-én benyujtott kérvényben már egy szó sem esik erről a kérdésről. Az útvonal megváltoztatását egyébként azért kérik, mert a korábban tervezett nyomvonalon gyakoriak a hófúvások.
A már emlegetett százezer koronás vasútépítési hozzájárulás előteremtésére 1909-ben került sor. Öt hitelintézet nyújtja be ajánlatát, melyek között nem szerepel a Gönci Takarékpénztár, amely nyilván nem rendelkezik ekkora hitelerővel. A jelentkezők közül végül név szerinti, de egyhangú szavazással a Soproni Takarékpénztár ajánlatát fogadják el, innen veszik fel készpénzben, ötvenéves törlesztésre az összeget.
A törlesztés nyilván nagy terhet ró a községre. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy erőteljesen tiltakoznak 1910-ben, amikor a zsujtaiak a Pálffy-uradalom számára kialakított rakodóállomást közforgalminak akarják nyilváníttatni. A tiltakozásnak van is foganatja, mert a közlekedési minisztérium arról tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a zsujtaiak kérelmét elutasította.
|
|
|