|
|
|
Gönc XIX. században kezdődő hanyatlása a XX. században tovább folytatódott: a „boldog békeidők" nem sok jót hoztak településünk életében. Nem véletlen, hogy 1880-1910 között Abaúj-Torna (1881-ben egyesül végleg a két vármegye) kivándorlási vesztesége meghaladja az ötvenezret (azaz ezer főre 18,7 kivándorló jutott).
Településünk szerepének csökkenését tovább gyorsította az első világháború. Gönc képviselő-testületi gyűléseinek az 1914. év első feléből származójegyzőkönyvei a legcsekélyebb mértékben sem utalnak arra, hogy a politikusok háborúra készülődnek. A testületi tagok határoznak arról, hogy a szabad földi tanya ingatlanát legeltetési célra átadják a gazdaközösségnek, Fábián Lajostól háromszázhatvannégy négyszögöl külmgatlant megvesznek a vásártér bővítésére, eltörtlik a boradót, hogy segítsék a hanyatlásnak indult szőlőművelést és a pálinkával szemben megkedveltessék a bor fogyasztását. A megüresedett állatorvosi állásra pályázatot írnak ki, intézkednek a beomlott községi pince rendbetételéről. A szarvasmarhák folyatási díját két koronára emelik, a községi kannal való búgatás továbbra is ingyenes - mert kevés anyakoca van a községben, és növelni akarják a tenyésztési kedvet Elfogadják az utolsó békeév számadását, mely szerint 70 652 korona 92 fillér bevétele és 65 335 korona 38 fillér kiadása volt 1913-ban a községnek. Az 1914. november 15-én tartott képviselő-testületi gyűlésen esik szó először a háborúról: „a képviselő-testület egyhangú lelkesedéssel elhatározza, hogy a Kossuth Lajos és a szegényalapból 1600-1600 korona névértékű hadikölcsönt jegyez".
 |
| A Hősök szobrának avatása az 1920-as évek elején |
 |
| A hősök szobra az 1930-as években (AM adattára) |
Felső-Magyarország 1915. áprilisában tapasztalja meg újra, milyen is az, ha egy terület hadszíntérré válik: az oroszok áttörik a Kárpátok védővonalát, és Felső-Zemplénben pusztítanak. Érkeznek a behívók meg a sebesültek, a rokkantak, itthon rosszabbodik a hangulat, az ellátás. Egyre jobban aggasztja a közvéleményt a nemzetiségek elszakadást hirdető propagandája. A háború és az infláció következtében a napszámosok, cselédek, a nagyiparba eljáró munkások és a kézművesek életkiiátásai tragikus mértékben romlanak. Megakasztotta a háború a polgárosodás tolyamatát is, hiszen a helyi hivatalnok- és értelmiségi réteg nem tudott ennek további élesztője lenni, sőt csökkenő értékű fizetéséből egyre nehezebben tudta fenntartani magát. A kisvállalkozások helyzete sem kedvező, hiszen a kereslet csökkenése, az adóterhek növekedése sokukat hozta lehetetlen helyzetbe. A legnagyobb és pótolhatatlan áldozatot azonban az a hatvanhét gönci katona hozta, aki halálát lelte az első világháború valamelyik frontján.
1918. november 3-án Weber tábornok az Osztrák-Magyar Monarchia nevében Padovában aláírta a fegyverszüneti egyezményt. Ezzel Magyarország számára is véget ért a háború, de nem értek véget az ország és Gönc viszontagságai. A győztesek étvágya kielégíthetetlen. Térségünkben Csehszlovákia csapatai elfoglalták Losoncot, Rimaszombatot, Tornát, Göncöt és Ungvárt - a proletárdiktatúra kikiáltásáig.
Az 1919. márdius 21-i budapesti hatalomváltásnak nem sok hatása volt településünkre. A cseh csapatokat kivonják ugyan, de nemsokára visszatérnek, a képviselő-testület jegyzőkönyvének 253. oldalán erről az alábbi bejegyzést olvashatjuk: „a munkástanács 1919. április 13-án a megszálló cseh csapatok bevonulása után megszűnt". Most a csehek sarcolják meg a községet. A jegyzőkönyv május 18—i bejegyzése azt tartalmazza, hogy „a Zsupán és a zsupáni tanács megbízottja felhívja a községet, hogy folyó hó 20-án 12 darab vágómarhát szolgáltasson be közélelmezés céljára".
Ilyen előzmények után nem csodálkozhatunk azon, hogy Gönc férfilakosságából számosan beálltak a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregébe, amely egyedül volt hajlandó, még ha ideologikus jelszavak hangoztatásával is, az ország ingetritásáért a harcot vállalni. A gönci vöröskatonák közül különösen idős Horváth Béla vált a községben nevezetessé, akit később a helyiek csak „veres kapitányként" emlegettek.
Május l-jén a csehszlovák csapatok elfoglalták Ozdot és Putnokot, 2-án bevonultak Miskolcra. A Vörös Hadsereg május 20-án indította meg ellentámadását Miskolc térségében. Észak felé nyomuló III. hadseregének 6. hadosztálya a Hernád jobb partján üldözte a visszavonuló csehszlovák csapatokat. Nagyida mellett június 5-én került sor egy nagyobb ütközetre, mely végképp megtörte a csehszlovákok ellenállását, akik kénytelenek Kassát is kiüríteni, június 6-án a 6. hadosztály Kassára bevonuló vöröskatonáit, köztük a gönci bakákat mámoros lelkesedéssel fogadta a város lakossága.
Göncön is megalakult a helyi igazgatás szerve, a munkástanács. Elnöke Szálkay Elek, tagjai Kassai István, Fazekas András, Szopkó István, Marcs József, Bagoly István, Varga Mihály, Tronkó István, Kiss József, Szilva Lajos, Frankó István, Varga János, Köteles János, Besztercei Béla, Vass István, Gregor András, Kaposi János, Károly Ferenc és Szepessy János. A főbíró is hivatalban maradt, ő jelenti be, hogy a munkástanács a parti legelőket a községi szegény népnek engedte át. A tiszavirág-életű Tanácsköztársaság gönci mérsékelt lefolyásának is szerepe volt abban, hogy a bukást kővetően nem esett különös bántódása az aktív résztvevőknek.
A község lakosságának túlnyomó többsége a két világháború között is a mezőgazdaságból élt, és a saját földjén gazdálkodott. Az 1930. évi népszámlálás szerint a település 3244 lakójából 911 keresőnek és 944 eltartottnak az őstermelés volt a megélhetési forrása. A gazdák jól karbantartották földjüket, gyümölcsöseiket, szőlőiket. Életritmusukat mindig a soron következő feladat határozta meg, és nagy szégyent jelentett, ha valaki valamilyen munkával elmaradt. A legnagyobb jelentősége Göncön az aratásnak és a szüretnek volt. Aratáskor hajnaltól estig húzták a kaszát, szedték a markot, rakták a kereszteket a gabonatáblákon. Körülbelül húsz hold volt az a birtoknagyság, amelyet a gazda családjával meg tudott művelni. A nagyobb gazdáknál részes aratók dolgoztak, akik fizetségüket természetben kapták: általában a learatott termény heted-nyolcad részéért dolgoztak. A szüret bevégzését a szüreti bálok tették emlékezetessé.
Gönc hanyatlása a két világháború között sem állt meg. Településünk a trinanoni döntés után az ország peremterületére szorult: elvesztette vonzáskörzetének északi felét és a jó piaci lehetőségeket jelentő Kassát. A gazdasági válság az 1920-30-as évek fordulóján tovább nehezíti a Trianon teremtette helyzetet: sokan nélkülöznek, a paraszti kisbirtokon élők gyakran nyomorognak.
Váratlanul kerül sor 1938 novemberében a bécsi döntésre, amelynek értelmében visszakerül Abaúj-Tornából 1164 négyzetkilométer és 68 000 lakos, valamint az 58 000 lakosú Kassa. Az emberek reménykednek, és csak kevesen veszik észre, hogy Magyarország veszélyes úton jár. 1938 novemberében Gönc lelkes hangulatú katonai díszünnepélyen üdvözölte a Felvidék visszatérését.
 |
| Lányok a Hernádnál 1929-hen (Bodnár Tamás családi archívuma) |
A kassai bombázás (1941. június 26.) után lép hadba Magyarország. Egyre több embert küldenek a frontra Göncről is. Sok anya, feleség és gyermek hallgatta aggódva a távolról érkező híreket, a háború közvetlen élményét 1944 őszén maguk is megtapasztalhatták. Az eseményeket Nagy György egykori jegyző a következőképpen idézi fel az őt kérdező Novak Józsefnc tanárnőnek 1971-ben:
„1944. szeptember 19-én történt. A levegőben egymás után húztak el a szovjet légi kötelékek. Este meg leellenőriztem, mindenki végrehajtotta-e az elsötétítési parancsot. Az ellenőrzés során mindent rendben találtam.
 |
| Hernádi fürdőzés. 1929 júliusa (Bodnár Tamás családi archívuma) |
 |
| A gönciek a Felvidék visszatérését ünneplik (Bodnár Tamás családi archívuma) |
Ezután kb. egy órával sztálingyertya világította be a községet, melynek fényénél légi aknát dobtak a község keleti részére. A légi akna a Telkibánya felé vezető út közepén robbant. A robbanás centrumától 10-12 m-re tartózkodó fiatal pár, Szabó Vilma és Tóth István szörnyet haltak. Temetésükön szinte az egész község részt vett." Ekkor már egyre több családban sirattak valakit Göncön is.
1944 őszén a szovjet és román csapatok offenzívája már Magyarország területén folyt. A debreceni páncéloscsata után a 2. ukrán front csapatai a Tisza felé közeledtek. Októberben kezdetét vette a magyar és német csapatok folyamatos visszavonulása. Ekkor a fővárosból Göncre, a volt Pálffy-kastélyba helyezték az egyik katonai akadémia néhány évfolyamát. November elején a településre érkezett a 2. magyar hadsereg maradványainak egy része, és rövid időre itt rendezkedett be a hadsereg parancsnoksága. Két hadbíróság is betelepedett a községbe, az egyik itt ítélt el és végeztetett ki egy 41 éves katonaszökevény tiszthelyettest. A másik hadbíróság két halálos ítéletet hozott: két zsidó munkaszolgálatost végeztek ki a Pálffy-kastély udvarán.
A Tokaj felől özönlő menekültek sok gondot okoztak Bogdányi István bírónak és Nagy György jegyzőnek. A lakosság szolidáris volt a szökött katonákkal, de voltak közöttük olyanok is, akik erőszakkal, rablással akartak élelemhez jutni. A helyzet normalizálása céljából behívtak negyven hadkötelest, belőlük rendfenntartó osztagot szerveztek. Parancsnokuk Jankovszky Lajos tartalékos főhadnagy, helybeli tanító lett. Kidolgozták a közigazgatásban dolgozók menekítési tervét is, eszerint Gönc és a gönci járás közigazgatásában tevékenykedők kijelölt telepítési helye a Csallóköz volt. A front közeledtével távozott a magyar hadsereg hadtest- és hadosztály-parancsnoksága, december 14-én a posta, 15-én pedig a csendőrparancsnokság szedte a sátorfáját. A Bódva és a Hernád között harcoló 40. szovjet hadsereget és az Aramescu román tábornok parancsnoksága alatt álló 4. román hadsereget - közös szovjet parancsnokuk után — Zmacsenko-csoportnak nevezték. Malinovszkij marsall már december 9-én azt a parancsot adta ki a Zmacsenko-csoportnak, hogy december 14-re el kell érniük a Gönc-Salkovce terepszakaszt.
Az északra nyomuló szovjet és román csapatok azonban csak később, december 17-én déli tizenkét órakor kezdték meg a támadás tüzérségi előkészítését. Hernádvécse irányából megszólaltak az aknavetők és tüzérségi lövegek. Lőtték a perényi erdőt és a közlekedési utakat, repülőgépek támadták a visszavonuló német és magyar csapatokat. Utána csend borult a környékre. Az emberek elrejtőztek otthonaikban.
 |
| Kasztner András kitüntetése (Bodnár Tamás családi archívuma) |
Délután négy óra körül szórványos, kézifegyverekből származó lövések zaja hallatszott a két temetődomb felől. Az utcák néptelenek voltak, csak a községi major egyik dolgozója, Adorján István sietett hazafelé a munkából Melegvíz sori lakására. A Herczeg utcán járt, amikor a román felderítők tüzet nyitottak rá, és lelőtték. Ö volt a bevonulás egyetlen gönci halálos áldozata. A román katonák az 1. román lovashadosztály kötelékébe tartoztak. Talán szerencsésnek is mondható, hogy nem tapasztaltak ellenállást, hamarosan továbbvonultak, és még a 17-ről 18-ra virradó éjszaka elfoglalták a határ túloldalán Szinát. Őket a szovjet 159. gárda megerősített körlet megszálló alakulatai követték. Beszállásolták magukat, és kapcsolatot kerestek a lakossággal, parancsnokuk Karpor hadnagy volt, aki humánus magatartást parancsolt katonáinak.
 |
| A falu második világháborús emlékműve (Árvái András felvétele) |
A harcok ezután egy hónapig Gönc közvetlen közelében folytak, mert Szina és Enyicke, illetve Enyicke és Torna között a német 1. sívadász hadosztály elit alakulatainak eredményes ellenállása miatt megszilárdult a frontvonal. Ezáltal óriási teher nehezedett a település kimerült polgári lakosságára: a nagy létszámú megszálló szovjet egységek élelmiszer-utánpótlását elsősorban a falu biztosította.
A megszálló parancsnokság Bogdányi István gönci községi bírót az egész gönci járásra kiterjedő jogkörrel főszolgabíróvá nevezte ki, és azzal a feladattal bízta meg, hogy az egész járásban kezdje meg az élet megszervezését.
|
|
|