| |
A XV. század közepén az Anjou-kor egyik legjelentősebb családja, a Pel-sőczi Bebek család birtokolja Göncöt. Nem tudjuk, hogy milyen körülmények között került újból a király tulajdonába, de láthattuk a korábban idézett kiváltságlevelekben: Mátyás király 1471-től a "mi mező vár osunk"-ként (oppidum nostrum Gewncz) emlegeti a települést. A nagy király halála után Szapolyai István nádor kezére került, ami ellen hiába tiltakozott a jászol konvent előtt Csetneki János: 1499-ben bekövetkezett haláláig a nádor húzta a várostól a földesúri jövedelmeket.
Szapolyai István 1499-ben kelt végrendeletében a várost a szepesi egyházra hagyta. Ezt követően negyedszázadon át a szepesi egyház bírta Gönc földesúri jövedelmeit. A mohácsi vészt követően azonban nemcsak az ország ügyében, hanem a város birtoklása körül is zavaros viszonyok keletkeztek. Két királya volt az országnak. í. Ferdinánd, abban a hiszemben, hogy Gönc még mindig az ellenkirály családjáé, 1527-ben eladományozta a várost hívének, Thurzó Elek országbírónak. Ez a tévedése századokon átnyúló pereskedés kiindulópontja lett. A várost más csapások is érték a két király rivalizálása miatt: János király haláláig mindig az szipolyozta ki a települést, aki éppen elfoglalta.
 |
| Cserepes ház az 1950-es évekből (HOM Néprajzi adattára) |
 |
| Gönci utca (HOM Néprajzi adattára) |
Szapolyai János halála után fia, János Zsigmond tulajdonába került a város. Láthattuk a korábban bőven idézett oklevelek szövegéből, hogy az özvegy Izabella királyné minden írásában saját városaként említi. De 1549-ben újra jelentkezik ajászói konventnél a szepesi káptalan is, és bejelenti igényét Göncre.
1552-ben Izabella királyné elhagyta Magyarországot. Ezután már joggal emlegeti I. Ferdinánd úgy a települést, mint amely hatalma alá került. Az 1552—54-es dicális összeírások is megerősítik a király tulajdonjogát. I. Ferdinánd azonban nem sokáig tartja meg magának: 1556-ban Perényi Gábor tárnokmesternek adományozza Telkibányával és azok jövedelmeivel együtt negyvenezer forint tartozása ellenében. Kiköti azonban: az új birtokos „tartozik e városok régi szabadságait megvédeni és megtartani". Rövidcsen ismét Ferdinándé a két település, de újból eladja 1558-ban, hétezer forintért, Ruszkai Dobó István erdélyi vajdának, az egri hősnek.
Ne feledkezzünk meg azonban arról sem, hogy még 1531-ben, Esztergomban az ellenkirályok biztosai Thurzó Eleknek ítélik a regéci várnagy által elfoglalt mezővárost. Thurzó Elek halála után ismét visszafoglalták a király számára Göncöt, de a Thurzók mindvégig vitatták az eljárásjogszerűségét, és a nemesek örökhagyási jogára hivatkozva továbbra is a család birtokának tekintették. Még ugyanabban az 1558-as évben, amikor a király Dobónak eladta Göncöt, Thurzó János saját birtokaként rendelkezett a mezővárosról és azt Thurzó Kristóf fiára, Szamszlóra hagyta Telkibányával együtt.
A nagy és bonyodalmas perben birtokjogüag tehát érdekelt a szepesi káptalan, a Thurzó és a Dobó család. A per szereplői azonban jóval többen vannak, sőt az alperesek között találjuk magát I. Ferdinándot is. Mi sem jellemzi jobban az eljárás méreteit, mint az egymást érő tömeges és kölcsönös tanúkihallgatások sora: volt olyan alkalom, amikor hatvannégy tanút hallgattak ki. Jellemző a per hangulatára, hogy Thurzó Szamszló 1573-ban arról tanúskodott, a szepesi prépost életveszélyes fenyegetésekkel akart Aba-új vármegyétől neki kedvező ítéletet kierőszakolni, az eljárást megörökítő abaúji jegyző is „kurválkodó, parázna kurafmak" nevezte a prépostot.
Az atyák halála után a pereskedést a fiúk folytatták. Dobó István 1572. évi halála után fia, Dobó Ferenc tartotta magát Gönc birtokosának. Thurzó Szamszló halála után pedig Thurzó Elekre szállt a pör. A királyi helytartó a szepesi káptalant kivetette Gönc birtokából, és Thurzó Eleknek ítélte a települést. Dobó Ferenc perújrafelvételt kért és kapott, de nemsokára meghalt, így a város (Telkibányával együtt) a Thurzókra szállt, akik most már a família kihalásáig viszonylag zavartalanul birtokolták.
 |
| 1813-ban épült parasztház a Melegvíz soron (HOM Néprajzi adattára) |
 |
| XIX. századi kovácsműhely és lakóház (HOM Néprajzi adattára) |
A birtoklás bizonytalansága, a tulajdonosok gyakori változásai erősen megterhelték a várost: az új birtokosok igyekeztek a településből egyre nagyobb hasznot húzni, minél több adót beszedni, hiszen nem tudták, meddig élvezhetik földesúri járandóságaikat, mikor követeli magának Göncöt a másik két fél valamelyike valamilyen új felvetéssel.
Mihály 1636-ban bekövetkezett halálával kihalt a Thurzó család. Gróf Csáky István szendrői főkapitány még ebben az évben elfoglalta Göncöt. Csáky gróf felesége, Forgách Éva jogán vette birtokba a várost. Csáky asz-szonya ugyanis Thurzó Mihály nővérének, Thurzó Zsuzsannának volt a lánya.
A város históriájához általában nem kapcsolódik szorosan földesurának életrajza, gróf Csáky István életútját mégis érdemes röviden felidézni, mert jelleme, habitusa magyarázatul szolgál a közte és Gönc között keletkező konfliktusokra. Apja - ugyancsak Csáky István - erdélyi nagybirtokos, Bá-thon Zsigmond fejedelem udvarnoka, majd erdélyi főkapitány volt, később átállt a császár oldalára.
A mi Csáky Istvánunk 1603-ban született Regeteruszkán. 1625-től Ko-lozs vármegye főispánja. Bethlen Gábor halála után a fejedelem özvegyének, Brandenburgi Katalinnak nagy hatalmú kegyence. Katolizálása után az erdélyi „németes csoport" vezetője lett, és úrnőjét is rábírta arra, hogy titokban térjen át a katolikus hitre. Csáky gróf azért váltott vallást, mert II. Ferdinánd támogatásától remélte, hogy megszerezheti az Erdélyi Fejedelemség trónját. Számítása azonban nem vált be. A rendek IV. Murád szultán két jelöltje közül I. Rákóczi Györgyöt (1630-1648) választották fejedelemmé. Az új fejedelem elől Csáky Magyarországra menekül.
1632-ben az erdélyi országgyűlés megidézte, hogy számoljon el Brandenburgi Katalin kincseivel, de ő nem jelent meg. Ezért erdélyi javait, a hatalmas Csáky-birtokot lefoglalták. Ettől kezdve még odaadóbb híve a Habsburgoknak. Szolgálataiért II. Ferdinándtól 1633-ban megkapja Szend-rő várát és uradalmát, III. Ferdinándtól (1637-1657) pedig 1638-ban örökös adományként Szepes várát, valamint a hozzá tartozó 123 települést. Ezek között sorolja fel az adománylevél Gönc mezővárosát is. 1644-ben hadakat toboroz Lengyelországban I. Rákóczi György ellen, jutalmul még ebben az évben tárnokmester lesz. 1662 novemberében halt meg Szepes várában.
Az új földesúr már uralma kezdetén az addig szokásosnál jóval nagyobb úrbért követelt a töröktől gyakorta zaklatott várostól. A gönciek tiltakoztak, és statútumuk hetedik pontjára hivatkozva egyszerűen nem teljesítették Csáky igényeit. A viszálykodás első fejezete 1639-ben ért véget a földesúr és a „szófogadatlan, engedetlen gönci jobbágyok" között létrehozott egyezséggel. A contractus utolsó pontja, amely a lakosok várható rebellió-ja ellen intézkedik azonban azt bizonyítja, hogy a gönciekre ráerőltették a „megállapodást".
A gönciek arra kérik Csákyt a következő évben is, hogy legyen tekintettel a város állapotára, és ne kívánja a dézsmát, valamint a száz drabantot. Ö azonban hajthatatlan, sőt évi kétezer forintra emeli a város adóját. Az 1640-es évek a kapzsi földesúr és város közötti konfliktusokkal teltek. A gönciek kifogásolták, hogy a gróf vincellérjét és csatlósát nekik kell kiállítaniuk és fizetniük. Igencsak sokallották az adót is. Szinte kollektív engedetlenségi mozgalom bontakozott ki az úrdolgába járás ellen, és agyonveréssel fenyegették meg azokat, akik a földesúr szőlőjébe akarnának menni dolgozni, mert „nem tartozunk véle" — mondták.
Abaúj vármegye törvényszéke 1650 áprilisában elmarasztalta az engedetlen göncieket, és a város tanácsát lazítás, engedetlenség és több rendbeli mulasztás címén száz forintra büntette. Ugyanez év őszén érkezett a település küldöttsége III. Ferdinánd királyhoz Bécsbe. Korábbi kiváltságaik megerősítését és keserves sorsuk enyhítését kérték. A király szigorú hangú leiratot intézett tárnokmesteréhez, Csákyhoz. Figyelmeztette, hogy a földesúrnak kegyesnek és irgalmasnak kell lennie, és az uradalmak nem arra valók, hogy ezekre támaszkodva elnyomják és zaklassák a népet, hanem inkább hogy védelmezzék.
 |
| XIX. században épült lakóház (HOM Néprajzi adattára) |
A leirat nem bírta jobb belátásra Csákyt. sőt felbőszítette. A földesúr hatalmának minden súlyával Gönc ellen fordult. Ez óriási felbolydulást keltett a városban. A népharag vezetői, szervezői a tanácsbeliek voltak. A zavargás érdekes módon közvetlenül nem a földesúr vagy tisztviselői ellen irányult, hanem a helybeli, árulónak tartott lakosok ellen, akiknek az lehetett a bűne, hogy megbontották a város egységét, és hajlandók voltak a földesúrnak az addig nem szokott szolgáltatásokat is teljesíteni. Az akciót megtervezték, és meglehetős kegyetlenséggel végre is hajtották. Megállapodtak abban, hogy a földesúr szolgáit nem bántják. Bosszújuk a helybeli árulók - Ferenczi Mihály, Kölböl István, Záhonyi Mátyás, Rácz Mihály - ellen irányult. Adott jelre Csapó Mihály félreverte a harangot, a város kapuit lezárták vagy elálltak, azután elkezdődött a haddelhadd. Ferenczire többen rálőttek, azután még fejszecsapások is érték, így halt meg. Ezután Kölböl István házát rohanták meg. Kivonszolták betegágyából, és agyonverték, a házát pedig kifosztották.
Az eset nem maradt következmények nélkül. Az események résztvevőit bíróság elé idézték. A vádlottak többsége azonban nem jelent meg a bíróság előtt. Távollétében összesen száztizenkilenc vádlottat ítéltek fej- és jószág vesztésre. Az ítéletet 1651. júniusában Csáky István a király elé terjesztette, aki azt leiratában helyben hagyta, és elrendelte, hogy azt hajtsák végre, az emberhalált torolják meg. Jelzi a város ellenszegülését és egységességét, hogy a magas verdikt ellenére a halálraítélteknek a hajuk szála sem görbült. Az 1651. október 20-án Kassán összeült megyei törvényszék újabb ítéleteket hozott a gönciek ellen. Ezúttal a város bíráját, Varga Andrást és az esküdteket, Kölbel Andrást, Szabó Tamást, Szabó (másképp Bartha) Gergelyt, Szabó (másképp Mikó) Istvánt, Kékedi Kovács Istvánt, Kovács Mihályt és Szőcs Jánost ítélték fej- és jószágvesztésre, mert a halálra ítélt Szabó Dánielt és társait megtűrték maguk között, sőt még kedveztek is nekik.
Csáky a göncieket továbbra is az általa önkényesen meghatározott és mérték nélküli földesúri járandóságok megadására kívánta szorítani. Kezdeményezésére Wesselényi nádor Kassán huszonhat választott bíróból álló testületet hívott össze, hogy döntsön Csáky István és a gönciek vitájában. A földesúr négy vádpontban kívánta a mezőváros elmarasztalását.
A megidézett gönciek nem mentek el a tárgyalásra. Határozottságukat, állhatatosságukat jelzi, hogy az elmarasztaló végzésre - melyet a földesúr hamarosan tudatott velük - az volt a válaszuk, hogy elhagyják lakhelyüket, és pusztán hagyják a várost. Csáky gróf erre a fenyegetésre viszakozott, és tárgyalásokat kezdett a gönciekkel. A most már két egyenrangú fél egyezsége 1652 októberében jött létre. Ebben Csáky engedményeket tett, de a bírót és a tanácsot megeskette, hogy a várost és a földesúr birtokát nem hagyják el, rebelliót és pártütést többé nem rendeznek, engedelmes, szófogadó és békés alattvalók lesznek.
A kapzsi Csákynak még egy akciójáról tudunk, de ez már nem a város egésze, hanem annak református egyháza ellen irányult. A kocsmáitatás meglehetős bevétellel járt ebben az időszakban. Göncön ilyen joga nemcsak a földesúrnak, hanem a református papnak és iskolának is volt. Csáky a konkurenciától rövid úton meg akart szabadulni: egyszerűen elpalánkoltatta a református templomot, a parókiát, az iskolát és a kocsmát, hogy megakadályozza a bormérést. Ebben az ügyben a vármegye viszont őt marasztalta el, és lebontatta a palánkot.
A betegeskedő Csáky élete végén Szepesvárban tartózkodik. Itt íratja meg végrendeletét 1662. november 5-én. A végrendelet keltezése után öt nappal 1662. november 10-én hal meg Gönc cudar ura.
A mezővárost két fiára, Istvánra és Ferencre hagyta. 1671-ben a Lőcsén, majd Pozsonyban működő királyi bíróság Csáky Ferencet poscnbálta, és javait, így Gönc felét is lefoglaltatta a kincstár részére. Ferenc az ítélet után rövidesen meghalt. A szepesi káptalan ekkor megint előállott a település iránti igényével, de ezúttal sem járt sikerrel. Csáky Ferenc része a királyi kincstár birtokában maradt, Csáky István vette bérbe, évi háromszáz forintot fizetett érte a szepesi kamarának. Ebben a konstrukcióban csak 1687-ben történt változás, amikor Csáky István negyvenhatezer forintot ajánlott fel a szepesi kamarának a város általa eddig nem birtokolt, csak bérelt feléért. Az ajánlatot a kamara megfelelőnek tartotta, és arról kedvező véleményt küldött I. Lipót királynak (1657-1705), aki 1688. szeptemberében kelt döntésévcl Göncöt és Nagyidát visszaadta Csáky Istvánnak. így lett az egész város birtokosa ifjabb Csáky István, aki 1690-ben contractust, azaz egyezséget kötött a közösséggel.
 |
| XÍX. században épük lakóház (HOM Néprajzi adattára) |
Az 1690. július 24-én keletkezett szerződés meglehetősen fakult, kopott, sokkal rosszabb állapotú, mint a város levéltárának hasonló korú iratai. A benne foglaltak évtizedekre meghatározták a gönciek kötelezettségeit, és nyilván sokszor szükség volt arra, hogy elővegyék, ha i benne foglaltaknál többet kívánt valamelyik földesuruk vagy annak tisztviselője. Ezért egyes részei mára már teljesen kivehetetlenek. Nehezíti az értelmezést a rendkívül göcsörtös, latinizmusokkal teletűzdelt fogalmazás is. Az idézetek azt is példázzák, hogy a Vizsolyi Biblia megjelenése után pontosan száz évvel mennyivel kezdetlegesebb a szerződést megfogalmazó földesúri fiskális nyelvezete a Károlyi Gáspárénál. A Biblia szövege a mai olvasónak sokkal könnyebben érthető és értelmezhető, mint a contractusé.
A fakult sorokból feltárul a földesúr és a város viszonya. A szerződés elején Csáky István aprólékosan felsorolja címeit: „Keresztszegi Goff Csáky István Szepes Várának örökös ura, és azon Nemes Vármegyének Fő Ispánya Magár Ország bírája, Király Kegelmes Urunk eő Felsége Tanátsa Konior-nikja, Felső Magár Országnak Fő Generálisa." A folytatásban a földesúr utal arra, hogy negyvenhatezer forint ellenében í. Lipót király jóváhagyásával az egész város birtokába jutott, és ebből az alkalomból köti a szerződést, mégpedig egy meglehetősen nagy létszámú társaság jelenlétében.
Az egyezség erős megalapozását bizonyítja a szerződéskötésére meghívott személyiségek felsorolása, akik „aprobalván és confirmálván" jóváhagyták az abban foglalt pontokat. Az egyezség jogszerűségét garantálók között megtaláljuk „Tekintetes Nemzetes és Vitézlő Szent Iványi László Uramot Kegelmes Urunk O felsége Magár és Szepessi Kamarájának Consiliaviusát [tanácsosát], Tiszteletesi ... Pétert Nemes Egri Káptalannak Custosát [felügyelőjét], Kalamanczai István Urat, ugyan azon Vármegyének ispányát, Vass Sándor Uramat ugan azon Nemes Vármegyének Fő Assessorát [ülnökét]. Dienes György Szolga Bíró Urat, megírt Vármegyének Jurátusit [esküdtjeit] eő Kigelmeket, Praefectusuukat, Nemzetes és Vitézlő Győry Ferencz Uramat." A szerződés alapvető célját Csáky abban látja, hogy arra a „lakosok között fen forgó bizonyos kérdéseknek és egenetlenségeknek [tisztázására]... Közönségesen az Város Lakosit illető dolgokban jó rendiben való vitelére és eligazítására" van szükség.
 |
| Úrbéri egyezség gróf Csáki István és Gönc városa között 1690-ből (B.-A.-Z. M. LT. gyűjteménye) |
Az egyezség első pontja a városban lakók egységes megítéléséről szól („az igazságnak kiszolgáltatására nézve legszükségesebb lévén, hogy mint Nemes és Nemtelen egy Jótól fügjön"), majd a contractus megerősíti: a főbírót a község választhatja, de személyét kötelesek a földesúrnak jelenteni, és a földesúr joga őt „confirmálm", azaz tisztében megerősíteni. Ez az eljárás a földesúr megerősítési joga ellenére meglehetős autonómiáról tanúskodik, csakúgy mint az egyezség második pontja, amely szerint a bíró a tanáccsal együtt szabadon dönthet, de döntéseikről ,,[a földesúrnak] tartoznak számot adni, mely számvételnek idején Négy7 Nemes és Négy Nemtelen, vagy paraszt Emberek jelen lennének".
A harmadik pont arra utal, hogy a század végére a sok viszontagság miatt a város adóereje rendkívüli mértékben csökkent. Azt nem tudni, hogy az évi egyenes adó összege mikor és hogyan állandósult ezerháromszáz forintban az idősebb Csáky István által követelt kétezer forint helyett, de a szövegből kiderül, hogy a város ekkori ura sokkal megértőbb apjánál. „Jóllehet egyben a Város Esztendős adója, avagy árendája régi szokás szerént az Új Esztendős ajándékon kívül Ezer három száz forint volna, mindazonáltal, az mostani állapotyát azon helynek megtekintvén, a szegénységnek továb való megmaradására nézve dispositionkig [elrendezésükig, újrarendezésünkig] 1000 forintra engettük, amint arrul [külön] levelünk is existat [lesz] nálok, mint azon által tartoznak azér továb való kedvünket keresni, más képen ha [vala]nu okot adnak kedvetlenségünkre, maguknak tulajdonítsák, ha mi eri [?]." Talán azt kell itt érteni, hogy magukra vessenek, ha az „elkedvetlenített" földesúr adójukat újra megemeli.
 |
| XIX. századi lakóház végéhez épített istálló (HOM Néprajzi adattára) |
 |
| Afaizás (erdőhasználat) jogáról készült contractus 1777-ből (SÓBA gyűjteménye) |
Az ötödik pont a gönci határt használó idegenekről rendelkezik. Noná-val (földesúri kilenced) ők is tartoznak, és azt maguknak kell beszállítaniuk, de, „hogy tovább is az Határbul el ne idegenedjenek... tovább való vectu-rával [fuvarral] ne oneráltassanak [terheltessenek]."
A hatodik pont ezt a gönciekre is kiterjeszti: „Minden Rendbéliek pedig valakik az város határát élek, akar lakosok, akar vidékiek, az igaz déz-mát, avagy Kilenczedet minden Dézma alá vetett veteményekbűl és proc-reatiókbul [terményekből], életbűi, tudni illik és borbul kiadják", kivéve a kiváltságos nemeseket, akiknek a dézsmafizetés alól felmentő kiváltságlevelük van, ha ilyennel nem rendelkeznek, a nemesek is kötelesek a dézsmát kiszolgáltatni tizenkét forint büntetés terhe alatt.
A hetedik pont a műveletlenül hagyott földekről rendelkezik. „Ha az város lakosi között valamelyik Szegénysége miatt földeit nem szánthattya és nem vetheti, ha az földek Ganajotlanok lesznek, az ollyakot Gond Viselőnk Szent János napja előtt két héttel, és az után is kettővel szabadon az mi Számunkra elfoglalhassa és collálhassa [összegyűjthesse] vagy maga rá nem érkezvén Dézma alá más meg Szánthassa és bevethesse."
A nyolcadik pontban a szőlők művelésére vonatkozóan az 1609. augusztus 29-én megkötött contractust tekintik érvényesnek. Nagy kár, hogy nem idézik a hivatkozott egyezményt, mert így semmi adatunk nincs a szőlőművelés feltételeiről. A szerződés nyolcadik pontjából az látszik, hogy ifjabb gróf Csáky István az új szerződés megkötésekor nem az apja által Göncre erőszakolt egyezségre, hanem a város terheit enyhébben meghatározó 1609. évi kontractusra támaszkodik, amelyet még Thurzó Kristóffal kötöttek.
A nyolcadik pont kiegészítése arra utal, hogy a XVÍI. század az az időszak, mikor a gönciek gazdálkodásában a szőlő mellett egyre nagyobb szerepet kezd betölteni a gyümölcstermesztés. Ezért érez késztetést a földesúr arra, hogy a szerződésben megfogalmazza részesedését a gyümölcsösökből is. „Hozzá tévén [az 1609. évi szerződésben foglaltakhoz], hogy mindenféle gyümölcs béli újsággal akar holott legyünk Sub Poema flór 12 [tizenkét forint büntetés terhe alatt] tartoznak kedveskedni."
A kilencedik pont arról rendelkezik, hogy a háznál tartott disznók után senkinek sem kell dézsmát adni, de „ha mákos Erdemkben fogja tartani sertését, tartozik pénzel megváltam". A tizedik pontból azt tudjuk meg, hogy kibővült a tenyésztett állatok köre Göncön. „Mivel hogy annak előtte Városunkban Juh nem tartatott, mely is mostan lévén az vetésekben nem utolsó károkat tészen." A földesúr nem nagyon örvend a juhok tartásának, mert tönkreteszik a legelőket, ezért büntetés terhe alatt megtiltja kihajtásu-kat a marhalegelőkre.
A tizenegyedik pont minden gönci lakost arra kötelez, hogy tűz esetén vegyen részt az oltásban. Aki ez alól kivonná magát, tizenkét forint büntetést tartozik fizetni. A contractus következő pontja a városban lakó nemeseknek tizenkét forint keresetig megengedi a hivatalviselést.
A tizenharmadik pont az úriszékről, azaz a földesúr bíráskodásáról rendelkezik. Hogy a peres ügyek sokáig függőben ne legyenek „minden fertály Esztendőben [negyedévben] Úr Székét fogunk ugyan ottan Gönczön szolgáltatni". Később így folytatja a földesúr: „azon leszünk, hogy ki ki az ő igazsága szerént valóságos igaz keresztinek kívánt végét és végső Execu-tióját [vizsgálatát, ítéletét] is érhesse és vehesse".
A contractus tizennegyedik, tizenötödik és tizenhatodik pontja a dézsma beszolgáltatásáról rendelkezik. Tizenkét forint büntetés fenyegeti azt, aki a földesúri dézsma behordása, „szokott helyére" szállítása előtt a saját udvarára viszi a learatott életjét, azaz búzáját. „Szokás Szerént tartoznak az Göncziek az Földesúrnak jutott Dézmát eltsépelni legelsőén is." A szerződés folytatása arra utal, hogy a gönciek természetesen a maguk terményét tartották fontosnak mihamarabb eligazítani: „valaki csépelni menni nem akarnának [a dézsmába adott gabonát], az csűrökbűi is. akar kiébűl is el haj-tatthasanak, [ha] valaki ellenkezne és szófogadatlankodna, tartozik 12 forint büntetést magára vállalni". A szerződésből azt is megtudhatjuk, hogy a dézsma beadásáig a portát és csűröket lelakatolták, leláncolták a földesúr emberei. Aki pedig „a Dézmás avagy Bíró híre [értesítése] nélkül magoknak életet akarnának bé vinni az Városban [a földesúri adó beszállítása előtt] és az lakatot szokások szerént az kapurul levágnák, vagy az lánczot levágnák, tizenkét forint büntetés illeti őket".
Az egyezség tizenkilencedik pontja a földesúr embereit korlátozza, ,,hogy mindenekben, fő képen az Városnak meg maradására czélzó dolgokban" a szerződésbe nem foglalt újításokat ne eszközöljenek. Elrendezi a contrac-tus a kocsmatartás jogát is, amely meglehetős jövedelemforrást jelentett a XVII. században. Láttuk, hogy az öreg Csáky mennyire csökönyösen igyekezett ezt a jogot csak a maga hasznára megtartani. A fia földesúri kocsmáját bizonyos bérletért a városnak adja: „Az kocsma Dolgát a mi illek azt is bizonyos Esztendőnkint velünk megegyező árendában [bérletben] az Városnak készek vagyunk ugyan Esztendőnkint oda engedni."
 |
| Csűr az 1970-es években (HOM Néprajzi adattára) |
Úgy tűnik a szerződés tizenkilencedik pontjából, hogy a földesúr figyelmes és jó gazdája a városnak: „Az Város Palánkhjának elromlása és pusztulása miatt az Farkasok, s még más féle vadak mia[tt], sőt tolvajok miaftt] is az Városban főképpen az Marhában nem kevés kár eshetek, ezért legel-sőbben is mennél hamarabb kiki a maga részét huszonnégy forint terhe alatt köteles megcsinálni vagy megcsináltatni."
A szerződés huszadik pontja nem a városra tartozó dolgot tárgyal. Az Abaúj vármegye számára átadott épület ügyének felvetésére az szolgálhatott indokul, hogy ha már az úrbéri szerződés rögzítésére megjelent a bevezetőben felsorolt illusztris társaság, a földesúr minden általa fontosnak és kodifikálni valónak tartott dolgot belevett a szerződésbe. „Édes Üdvözűlt Atyánk [a gönciek szerint biztosan pokolra jutott sanyargató földesuruk], az mely Házat Göncön Nemes Abaúj vármegyének engedett volt Gyűlésnekjobb alkalmatosságára nézve, azon telket, úgy tudjuk, egészlen nem adta Szegény Atyánk Urunk oda, ha nem csak egyedől, azon darab Kő Falat, rn.ell.yet Szegény Lengyell János Vicispánysága idejében bé fettek volt smdelyel, most is ugyan azzal lévén bé fedve nem pedig azon hátulsó részét, az holott mostan Pankotay János nevű, Nemes vármegye Eskűttye lakik mindenekről gondoskodni tartozik."
A most ismertetett irat a város levéltárában ugyan a contractus elnevezést viseli, de az valójában nem egy megegyezés eredményének papírra vetése, hiszen a város képviselői jelen sincsenek a Lőcse városában keltezett kinyi-latkozás készítésekor. Ennek ellenére a szerződés több mmt nyolcvan évig meghatározta a földesúr és város viszonyát, a gönciek úrbén kötelességeit.
Az autonómiára törekvő város és a földesúri hatalmát minél nagyobb mértékben érvényesíteni akaró későbbi örökös, gróf Csáky Antal között még egy nagyobb perre került sor a XIX. század első harmadában. Előzménye, hogy a város két kőbánya megnyitását engedélyezte a Borsó-hegy oldalában 1823-ban. Csáky gróf emberei azonban a szerszámok tönkretételével, elvételével megakadályozta a bányászatot. Ezért Gönc a „Tekintetes Nemes Vármegye Kegyes és Jo Urainak" támogatását kén a földesúri önkénnyel szemben 1825-ben.
 |
| Legeltetési engedély 1763-ból (B.-A.-Z. M. LT. gyűjteménye) |
A város beadványában előadja: „Több századok elmúltának miólta határunkba lévő Borsó hegy nevezetű erdőt Városunk Közönsége bír es használ. Minthogy pedig ezen Erdők Felső színén lévő minden jókatt bírjuk és használlyuk, úgy ítéllyük, hogy a földben található, a természetnek gyengébb s tsekéllyebb ajándéki használásával szabadosok vagyunk, ahonnan elmúlt 1823-dik Esztendőben Október Hónapban Városunk érdemes Lakosa Stentzel Gottfrid Kő Faragó Mester megkérvén bennünkett arra, hogy azon Borsó Hegynek hitván cserjébül álló allyán engednénk meg nékije valamely Kő Bányát keresni. Kérését megadtuk és oly helyen a holott az Erdőnek semmi sérelme nem volt s nem lett, Kő Bányát keresni megengedtük és szerentsésen talált is olly Kő Bányára az holott mind a Tekintetes Nemes Publikum, mind Városunk lakosai hasznára vághatott alkalmas kövekett és faraghatott. Mellyhez minthogy sok fáratsággal és költséggel juthatott az Esztendőnek bizonyos részéig ingyen használni megengedtük, de 1824. tavasz kezdetén már pénz arendába adtuk a Kő Bányát a nevezett Kő Faragónak. Nemkülönben Petruska Antalnak mint Kő Faragó Mester városunk lakosának is hasonlóan más részén a Borsó Hegyen, közel az elsőhöz engedtünk bizonyos reszt a Kő Bánya nyitásra, mind kettőjükett szoros határ közzé szorítván, hogy azon túl ne mehessenek."
A város beadványa a bányanyitás jogszerűségét hangsúlyozza, majd ismerteti gróf Csáky Antal durva beavatkozását. „Ezen két Kő Faragók mind ez ideig a bányában bátorsággal munkálkodván keresték élelmükért, és mindeneknek akiktül meg kerestettek híven szolgáltak minden meg háborítás nélkül szintén folyó Hónapnak kilencedik Napjáig, amellyen Gróf Kereszt-szeghi Csáky Antal Ö Méltósága mint Városunk örökös Földes Ura Com-missziójának ereje szerint a Kő Faragóknak minden szerszámait, az Kő Faragóknak kimondhatattlan károkkal nekünk pedig keserves sérelmünkéi el szedetvén békességes birtokunkatt a helybéli tiszt egészlen meg háborította.
Alázatosan azért a Tekintetes Ns. Vármegye előtt esedezünk, méltóztas-sék ezen szívre ható sérelmünkéit kegyes szivére venni és meg orvosolni. Mely alázatos esedezésünkre tejendő kegyes jó válasznak óhajtva való vá-rása mellett kegyes grátiájába ajánlottak mély tisztelettel élünk s halunk Göntzön. 9-dik Aug. 1825. a Tekintettes Ns. Vármegyének mint kegyes urunknak alázatos szegény szolgái, Göntz Várossá Közönsége."
A vármegye az ügy kivizsgálására háromtagú deputációt jelölt ki, melyhez az ügyben érintett gróf Csáky Antal szintén beadványt intézett. Szemléletét jól érzékelteti a következő részlet: „Gönc városa, és annak Földes Urasága között ezen Néhai Nagy-Méltóságú Gróf Csáky István Úr által kiadatott contractus tett mindeddig törvényt. Ezen contractusban, mely mindeddig úgy nézettetett, mint Gönc városa megmaradásának talpköve, minden beneflciumok, engedelmek, kötelességek, melyeken túl lépni sem a Városnak, sem a Méltóságos Földes Uraságnak szokásában nem volt."
Hivatkozásának egyetlen alapja, hogy az emlegetett urbáriumban nem történik semmiféle említés arról, hogy a városnak joga lenne kőbányát nyitni vagy bérbe adni. Beadványából az is kiderül, hogy a város között és közötte urbariális per folyik az említett egyezség jövőbeni érvényesítése tárgyában. A földesúr hivatkozik arra is, hogy mellékeli a peranyagot, ami sajnos nem található meg az iratcsomóban. Mellékelte viszont az 1772-ből származó contractus betűhív másolatát, amelyben valóban nincs szó arról, hogy Göncnek joga lenne kőbányát bérbe adni. A város határában viszont még nem folytattak bányászatot 1772-ben. Ezt erősítik meg az urbárium kérdőpontjaira adott válaszok is, amelyek betekintést engednek a település jogi helyzetébe, földesurával való viszonyába, gazdálkodásának kedvező és kedvezőtlen adottságaiba, körülményeibe. (A göncieknek az urbárium kérdőpontjaira 1772. március 25-én adott válaszait a Függelékben közöljük.)
 |
| Utcarészlet a Gönci-patakkal és kőhídjával (AM adattára) |
Az ügyet kivizsgáló grémium mind a két felet meghallgatta. A földesurat annak tisztségviselői, a várost „mind két renden lévő Elöljárói" képviselték a meghallgatáson. A vizsgálati jegyzőkönyv elsősorban rögzíti a felek eltérő álláspontját, de néhány új információt is megtudhatunk belőle. Megállapítják, hogy a Borsó-hegy erdője mind az 1776. évi urbáriális per ítéletében, mmdpedig az általános úrbéri rendezésben „a Város Birtokába meghagyattatott, és azt mai napig is a Város lakossal a Fajzásra nézve a Méltóságos Földes Uraság kirekesztésével használlyák". A kőbánya nyitásának és bérbeadásának a város által sem tagadott tényét is lejegyzik. Tömörítve újra csokorba szedik a földesúr érveit: „Hogy a városnak kőbányája soha nem volt, de azt Jussa sints nyittatni, mert azon Juss csak Földes Urat illet, aminthogy eddig [is] tsak magának a Földes Uraságnak volt Tulajdon Erdejébe Bányája... Sem a régi 1699. Esztendei Contractusba, mely 1776. Esztendeig fenn állott, sem pedig az 1776. Esztendőben Királyi Kegyelmes parantsolat által is megerősített Urbáriális Perbe hozott ítéletekben, sem pedig az Kegyelmes Urbárium bé hozatalakor a kilentz Kérdésekre tett város feleletiben a Kő Bányai haszon vételrül szó sincsen."
Gönc képviselői sem tagadják, hogy korábban nem volt bányája a városnak, „és minek utána nem volt, a Kő Bányai haszonvétel nem mehetett bé sem a Contractusokba, sem pedig az Urbáriumba feljegyzett kilentz feleletekbe". Kiderül még az is, hogy a város „a múlt Esztendei Februárusi Un Szék alkalmatosságával szóval tiltatott... a bánya további használásaiul, de ez által annak békességes használásába nem akadályoztatott". Elismerik azt is, „hogy a Borsó hegy allyán a szőllők tetején ezelőtt 24 Esztendőkkel a Földes Uraság a Kassai házához köveket faragtatott, és azokhoz utat egy más parlag szőllővel fel cserélt szőllőn végig nyitott". Ezt azonban a gönciek nem tekintik bányának, hiszen csak a föld felszínén lévő köveket használták fel.
A kiküldött delegáció jelentése nem foglal állást egyik fél javára sem, mert a vármegye kompetenciája megítélni az ügyet és döntést hozni. Sajnos az ítéletről viszont már nem rendelkezünk semmiféle forrással.
| |