| |
|
A török hadak a mohácsi csata (1526. augusztus 29.) után a Duna mentén egészen Buda váráig nyomultak. Mária özvegy királyné elmenekült a székvárosból, így a magára maradt erősség a szultáni hadak prédájává vált. Sok más érték mellett Hunyadi Mátyás corvinái is a zsákmányt szállító dunai gályákra kerültek. Az ország középső területeinek a népe ekkor szerzett először tapasztalatokat a hódító török szultán és félelmetes hadseregének pusztításairól.
A török segédcsapatoknak számító azábok, akindzsik, tatárok talán már ekkor felprédálták Buda és Pest környékét, így a Rákos menti falvakat, vélhetően Isaszeget is. Hamarosan a szultán be is költözött a magyar királyok ősi várába, Budára, 1541-ben az alig néhány évtizede még európai nagyhatalomnak számító Magyarország három részre szakadt.
A Buda várában székelő török basa alattvalói és vallási kötelességének tartotta, hogy a padisah birodalmát szakadatlanul gyarapítsa. Előbb a Buda környéki falvakat kebelezte be, ennek során Isaszeg is a török birodalom része lett, majd 1544-ben a környék legjelentősebb erőssége, Hatvan vára is kapitulált, így nemcsak a Rákos-, hanem a szomszédos Galga-vidék falvai és népessége is a hódítók uralma alá jutottak.
A falu és tartozékai magyar birtokosa ugyan továbbra is az ecsedi Báthori család maradt – a község katolikus népe a váci püspök főpásztori fennhatósága alatt állt –, ugyanakkor a szultán hűséges katonáinak (szpáhik) és hivatalnokainak adományozta hűbérbirtokként (timár, illetve ziamet birtok) a meghódított falvakat és pusztákat földestül, jobbágyostul (ráják). Ám az is előfordult, hogy a falvak egyikét-másikát magának tartotta meg (szultáni hász birtok) – vagyis településünk új urainak is adózni, szolgálni kényszerült.
A budai szandzsák 1546-1590. évi összeírásai szerint Isaszeg falu török birtoklása a következőképpen változott: 1546 – a földesúr Mahmud bin Aranid, a budai szandzsák katonai parancsnokhelyettese; 1559 – szultáni hász birtok; 1562 – szultáni hász birtok; 1580 – Musztafa Diváne timár birtokos, a Dzsáfeda várbeli arabok főparancsnoka (szerdárja) és tizenegy várkatona közösen birtokolta; 1590 – nincs tudomásunk a haszonélvezőről.
A fontos dokumentum részletesen közli a népességi viszonyokat és a falu gazdasági életére utaló adatokat is.
Demográfiai adatok a XVI. század masodik feléből
| Év | 1546 | 1559 | 1562 | 1580 | 1590 |
| Családfők száma | 29 | 26 | 47 | 39 | 33 |
| Nőtlen fiaik száma | 10 | 10 | 23 | 4 | 4 |
| Családfők nőtlen testvéreinek száma | – | – | 1 | – | 3 |
| Egyéb nőtlenek száma | 3 | – | – | 1 | – |
| Összeírtak száma | 42 | 36 | 71 | 44 | 40 |
| Dzsizjefizetők száma | 20 | 20 | 47 | 40 | 29 |
A számadatok bizonysága szerint Isaszeg helyzetét a török megszállás nem lehetetlenítette el. Ellentétben a hódoltsági területek más településeivel nemhogy jelentősen nem csökkent lélekszáma vagy akár elnéptelenedett volna, hanem éppen hogy szaporodott a község lakossága. A legnépesebb éppen akkor volt, amikor szultáni hász birtoknak számított, ami egyfajta védettséget jelentett. Minden bizonnyal Buda közelsége is távol tartotta a rabolni szándékozó, kószáló török martalócokat és a portyára mindig kész magyar végváriakat. Így aztán Isaszeg népe a XVI. század második felében, bár török alattvalóként, de hadvonulásoktól mentesen, egyfajta „békében” élt.
Ismerjük az ekkor itt élt falubeliek nevét is. Bár a fentebb rögzített adat szerint az 1546-ban összeírt negyvenkét családfő és más férfiak száma 1559-re hattal csökkent, ezt aligha tekinthetjük nagy népességcsökkenésnek. De az adatok hűen dokumentálják azokat a változásokat, melyek a falu népességében szűk másfél évtized alatt bekövetkeztek:
| Gergel | pap | meghalt |
| Józsa Petri | nős | |
| fia Benedek (áthúzva) | ||
| János | nőtlen | |
| Józsa Borbás | nős | |
| Tód Imre | nős | meghalt |
| Nyiri György | nős | |
| fia Bálint | nőtlen | |
| Feir Lénárd | nős | |
| Cse János | nős | |
| veje István | nőtlen | |
| Cse Petri | nős | meghalt |
| András | nőtlen | megszökött |
| Nagy Tomás | nős | |
| fia András | nőtlen | |
| fia Gáspár | nőtlen | |
| Sül mestör | nős | meghalt |
| fia Mihál | nőtlen | |
| fia János | nőtlen | |
| Kis István | nős | meghalt |
| fia János | nőtlen | |
| testvére Lukács | nős | küldönc Abonyban |
| Gergel | nőtlen | meghalt |
| Maglódi Ambrus | nős | meghalt |
| Locsodi Pál | nős | |
| fia Benedek | nőtlen | |
| fia Mihál | nőtlen | |
| Csóri Mihál | nős | |
| Tód Máté | nős | |
| fia Lukács | nőtlen | |
| Tód Ferenc | nős | meghalt |
| Nyeregjártó Gáspár nős | meghalt | |
| fia János (áthúzva) | ||
| Boldizsár | nőtlen | nős |
| Sziláki János | nős | meghalt |
| fia Tomás | nőtlen | meghalt |
| György János mestör | nős | |
| fia Máté (áthúzva) | ||
| Boldizsár | nőtlen | |
| Nyír János | nős | |
| veje Boldizsár | nős | |
| fia Mihál | nőtlen | meghalt |
| László Mihál | nős | |
| veje Imre | nős | |
| testvére Imre | nős | meghalt |
| Kőrös Balázs | nős | |
| fia Benedek | nőtlen | |
| Kovács János | nős | |
| Maglódi Balázs | nős | |
| fia János | nőtlen | |
| Gallai Pál | nős | meghalt |
| Felföldi Pál | nős | eltűnt |
| Fazokas Tomás | nős | meghalt |
| Nagy Petre | nős | |
| fia Orbán | nőtlen | |
| fia Mihál | nőtlen | meghalt |
Az összeíró Musztafa budai defterdár (pénzügyigazgató) 1559-ben Isaszegen negyvenöt házat vett jegyzékbe.
A fent említett összeírások pontosan rögzítették a birtokosok (haszonélvezők) évi jövedelmét is.
A birtokosok jövedelme a XVI. század második felében
| 1546-ban | 1 490 akcse |
| 1559-ben | 5 872 akcse |
| 1562-ben | 13 310 akcse |
| 1580-ban | 18 200 akcse |
| 1590-ben | 18 200 akcse |
Az idők folyamán a pénz értéke ugyan csökkent, vagyis 1546–1590 között a jövedelem nem tizenkétszereződött meg, de lényegesen és folyamatosan növekedett. A haszonélvezet tartalmát, továbbá a falu gazdálkodását dokumentálja az alábbi táblázat.
A falu gazdálkodásának adatai a XVI. század második felében
| 1546 | 1562 | 1580 | 1590 | |
| Búzatized | 42 kile | 350 kile | 500 kile | 452 kile |
| Keverttized | 30 kile | 220 kile | 450 kile | 400 kile |
| Musttized | – | 1300 pint | 250 pint | 400 pint |
| Méhkasok száma | 5 | 175 | 150 | 150 |
| Sertések száma | – | 225 | 275 | 275 |
| Malomkerekek száma | 4 | 4 | 4 | 4 |
| Lencse- és babtized | – | 120 akcse | 250 akcse | 250 akcse |
| Káposztatized | 10 akcse | 200 akcse | együtt: | – |
| Kendertized | – | együtt: | 200 akcse | együtt: |
| Lentized | – | 70 akcse | – | 200 akcse |
| Lenmagtized | – | 50 akcse | 50 akcse | 50 akcse |
| Kincstári rét jövedelme | 100 akcse | 250 akcse | 250 akcse | 250 akcse |
| Széna- és tűzifaadó | – | – | 2000 akcse | 1450 akcse |
| Szalma ára | – | – | 300 akcse | 300 akcse |
| Menyasszonyadó és hordóadó | – | – | 400 akcse | 400 akcse |
| A malmok melletti tó jövedelme | – | – | 50 akcse | 150 akcse |
| Bírságpénz | 10 akcse | 500 akcse | 300 akcse | 400 akcse |
(Kile – körülbelül huszonöt kilogramm; akcse – török váltópénz, a XVI. században ötven akcse = egy magyar forint.)
Úgy tűnik, 1546-ban csak egy-két adótételt állapítottak meg, de azt nagy összegűre szabták. Feltehető, hogy a lakosoknak sikerült eltitkolni (elrejteni) a termésüket, bár ez a török összeírót nem nagyon téveszthette meg.
A XVI. század második felének isaszegi gazdasági helyzetét a legjobban az 1562. és 1580. évi összeírások világítják meg. Jelentős volt a gabonatermés (-termelés), ami a következő években még növekedett is. A népélelmezés szempontjából igen fontos sertésállomány is számottevő és gyarapodást mutat. Ekkor még a méhészet is nagyon fontos része volt a paraszti gazdálkodásnak. A musttized látványos csökkenésének az okát az 1562. évi – tévesen – túlzottan magasra állított mértékben kell keresni. Ám az is elképzelhető, hogy az 1560-as évek elején kiugróan jelentős szőlő- és bortermés volt a faluban.
Fontos adat utal a malomra. Még Báthori András építette, négy kerékre járt, és bár az összeíró szerint részben jó, részben romos, teljesítménye nem lehetett elhanyagolható. Kezdetben Hüszejn Baba birtokában volt, és egy kolostor fenntartására szolgált, aztán 1559-ben már új a birtokos, mégpedig Mohamed bég, a szolnoki zászlós úr. ( Itt említjük meg azt a feltevésünket, mely szerint malom már a XIII. században is létezett, és Isaszeg falu tartozékának számított.) A malom fölött egy kis tó is feküdt, melyet szintén Hüszejn Baba birtokolt, miután 1554-ben megvette a szultáni kincstártól.
Sajátossága XVI–XVII. századi történelmünknek a kettős birtoklás és adózási rendszer. A török hódoltság területe ténylegesen a szultán birtokában volt, ám a magyar király ezt átmeneti állapotnak tekintette. E területek birtokadományozási jogáról nem mondott le, azt folyamatosan gyakorolta. Ennek értelmében a birtokok magyar földesurai szintén érvényesítették a jobbágyok feletti jogaikat, különösen a nekik járó adó beszedését. E kettős uralmi rendszert a szultánok és a magyar királyok közötti békeszerződések szabályozták.
Fennmaradtak a magyar portaösszeírások (az adók alapadatai) is, ezek egyrészt megerősítik a szandzsákösszeírások valóságtartalmát, másrészt megtudjuk, hogy mennyi adó terhelte Isaszeg népét.
A proták számának alakulása
| 1553 | 13 porta | 1574 | 13 porta |
| 1556 | 12 porta | 1578 | 20 porta |
| 1570 | 12 porta | 1582 | 14 porta |
(1582-ben Dorgany Bálint isaszegi bíró tizennégy forintot fizetett be az uraság kasszájába, ami nem lehetett a teljes adóösszeg, hanem annak csak egy része.)
A kor szokása szerint a váci püspök egyházmegyéje területén a neki járó tizedet árendálóknak adta el. Általában a település földesura az árendás, aki rendszerint megbízottja révén szedte be a tizedet. A XVI. század második felében a tizedbérlő a földesúr Báthori család, a díjbeszedő pedig Bély Pál tiszttartó volt. 1560-ban huszonöt forint az egyházi tized, 1568-ban az isaszegi bíró, Teres István 32 1/2 kereszt termény után nyolc forintot, tizenegy vödör bor megváltására öt forint negyven dénárt fizetett be, 1583-ban az elszámolás alapja a gabona- és a báránytized, ekkor Isaszeg tizenhét (!) porta után adózott ebben az adónemben huszonhat forintot.
A hódoltság peremvidékének ez a viszonylagosan békés és nyugalmasnak tekinthető állapota egyszeriben megváltozott, amikor 1593-ban megkezdődött a hosszúnak is mondott tizenöt éves háború. Isaszeg területén nagyobb csata ugyan nem zajlott, ám a hadak vonulása tengernyi kínt és szenvedést okozott a falu védtelen népének. A közelinek számító Hatvan vára élt át több ostromot: hol a török, hol a királyi (magyar-osztrák-vallon) hadak diadalmaskodtak. Tura határában is lezajlott egy jelentős ütközet 1594. április 21-én, amikor is a Hatvan várát ostromló császári seregből kivált, Báthori István vezette magyar csapatok megsemmisítő vereséget mértek a várvédők megsegítésére érkező Mehmed beglerbég és Hasszán budai pasa hadaira. Itt kell eloszlatni egy, a történelmi közvélekedésbe beépült tévedést: Báthori egyik alvezére, Forgách Simon egri alkapitány 1594-ben Turán, és nem Isaszegen vívott meg sikerrel a törökkel.
Az ismertetett hadmozdulatok több kilométeres körzetben megsemmisítették az életet. A Zagyva, a Galga, és a Rákos vidékének falvai ezekben az években szinte kivétel nélkül elpusztultak, lakóik békésebb vidékre menekültek vagy a harcok áldozataivá váltak. Hosszú évek, sőt évtizedek teltek el, míg az üszkös romok között újabb telepesek jelentek meg, és ismét megpróbálkoztak az elvadult földek megművelésével, az újrakezdéssel. Több faluban az élet csak száz év multával, a török kiűzése után indult újra, mások soha többé nem épültek fel, napjainkban már csak a régészek és a történészek tartják nyilván ezeket az egykor virágzó településeket.
Isaszeg is megsemmisült a hosszú háború alatt. Az elmenekült (az is lehet, hogy elpusztult) lakosság nem jött vissza feldúlt otthonába. A község a török uralom idején már nem szerveződött újjá. A határban egykor virágzó falvakat (Nyíregyháza, Szentgyörgy), akárcsak magát Isaszeget, elborította az erdő, a még XVI. században is hullámzó búzamezőket, virágzó szőlőket ellepte a gaz, mindent beborított a szabadon terjeszkedő növényzet.
Az egyházi tized szedői ugyan 1628-ban és 1629-ben azt írták, hogy Isaszeg desertum, tehát elhagyott hely, a régi forrásokra támaszkodva megjelölték a tized összegét is huszonöt forintban. De hát ezt már senkitől sem szedhették be, ezért mind 1634-ben, mind pedig 1652-ben már csak rögzítették a helyzetet: Isaszeg desertum, kivetési összeg nélkül.
A puszta XVII. századi török földesurát (földesurait) nem ismerjük. Mivel nem éltek a faluban ráják, talán nem is adományozták a birtokot, hiszen hasznot nem hozott. Azt viszont tudjuk, hogy az utolsó ecsedi Báthori, V. István halála (1605) után a hatalmas domínium leányágon öröklődött tovább, és így került a galántai Esterházy család tulajdonába. A XVII. századtól a magyar politikai közélet legtekintélyesebb főúri famíliájának a zólyomi ága kormányozta a bujáki várbirtokot, amihez Isaszeg is tartozott. Ezt követően a település (és minden tartozéka) mintegy száz évig szorosan kötődött az Esterházyakhoz.
Az 1683. júliusi nagy török offenzíva idején Murad Girej tatár kán főhadiszállása Cinkotán volt, katonái, ami kis élelmet ekkor még találtak
a Gödöllői-dombság falvaiban, mind fölélték. A következő esztendőben Thököly Imre mellé adott tatár segédhadak parancsnoka Azámet Giráj harcálláspontját ugyan Jászberényben építette ki, de előretolt csapatai a Galga és a Rákos vidékén állomásoztak, tovább pusztítva azt a keveset, amit még lehetett. A csapatok egyébként 1684. június 27-én Vácnál, június 30-án Pesten ütköztek meg a keresztény seregekkel.
A nép ezeknek az éveknek az emlékét földrajzi helynevekben őrizte meg: Bagon Nagy- és Kistatárülést, Galgahévízen és Isaszegen Tatárhányást ismerünk. A Tatárhányás, Tatárülés, Tatárdomb földrajzi helynevek tehát nem az 1241–42-es mongol pusztítás, hanem a XVII. század végi háborúk emlékét őrzik.
 |
| A Pongrácz-féle térkép – részlet |
 |
| Gróf Esterházy Miklós |
 |
| Báró Esterházy Pál, a család zólyomi ágának alapítója |
| |
|