| |
I. Gróf Almásy Kálmán alapítványai
Gróf Almásy Kálmán Iosif Ioan Ardelean szerint „…egy igazi kivétel, valóságos ritkaság a magyar mágnások között. Konstatálhatom, hogy hazánkban a mi szétszórt községeinkben sehol sem mutatkozott annyi jótékonyság s keresztényi szeretet, mint nevezett gróf részéről, aki több alapítványt tett a közös jónak az előmozdítása érdekében a nélkülözők segítése céljából.” Almásy Kétegyházán létrehozott alapítványai:
1. Dénes Alapítvány, amelyet 1863. április 2-án alapított, fia, Dénes születése alkalmából. Az alapítvány ezer forintból állt, a Magyar Földhitelintézetnél, az 1664-es számú kötvényben. Ebből az alapítványból minden év május és november hónap 15-én felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül tíz szegény kapott támogatást.
2. Maradvány Földek Váltsága Alapítványát 1863. július 14-én alapította, szintén a Magyar Földhitelintézetnél, záloglevélben, 6500 forint értékben. Ebből az alapítványból minden év május és november 15-én segélyt oszt tizenkét szegény részére, megint csak felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül.
3. Gyámsági Alapítvány, amelyet 1873. június 30-án alapított hatezer forint értékben az 1868. évi vasúti kölcsönkötvényben. Ebből évente január és július 15-én tíz szegény számára nyújtott segítséget.
4. Ezerforintos Alapítvány (államadósági kötvényben). Az alapítványt 1885. szeptember 26-án alapította, abból az alkalomból, hogy az uralkodó kinevezte belső tanácsosává. Kamataiból minden év augusztus 18-án, a király születésnapján tíz szegény részesült támogatásban.
5. Ezerforintos Alapítvány (államadósági kötvényben), amelyet Dénes fia Károlyi Ella hercegnővel 1888. április 28-án kötött házassága tiszteletére alapított 1888. május 5-én. Kamata minden év április 28-án került kiosztásra tíz szegény között.
6. A helyi görögkeleti román lelkészek és tanítók alapítványa. 1785 forint értékben hozta létre 1871. január 15-én. Kamataiból minden évben támogatást kaptak a helyi görögkeleti lelkészek és tanítók.
7. Görögkeleti román szegény iskolások alapítványa. Ötszáz forint értékű állami értékpapírban. Alapította 1870. február 1-jén. A kamataiból minden iskolai év kezdetén az iskolába járó szegény gyermekeket ruházták fel.
8. Ezerforintos alapítvány államkötvényekben. 1891-ben alapította unokája betegségből való felgyógyulásának emlékére, amelyből minden év július és december 15-én szintén tíz szegény nyert anyagi támogatást.
 |
| Barabás Miklós: Gróf Almásy Kálmán arcképe |
II. A község neves szülöttei
Ardelean Iosif Ioan. 1849. december 30-án született Kétegyházán. A gimnázium első négy osztályát Aradon, a felső osztályokat Szarvason abszolválta. Beiratkozott az aradi teológiára. Teológiai tanulmányait 1874-ben fejezte be, és a kétegyházi románok – először gyakorolva alkotmányos jogukat – 1874-ben megválasztották lelkészükké: 1875. január 1-jén Miron Roman, az akkori érsek és metropolita szentelte fel Kétegyháza község román görögkeleti egyházának papjává.
Irodalmi tevékenységét 1875-ben kezdte el. Első munkáját Az iskolás gyermekek testi és lelki egészségének fenntartása címmel tette közzé. 1878-ban jelent meg Egyházi és temetési szertartási beszédek című kötete. 1889-ben Etikett címmel publikált tanulmánykötetet. Zsidók ceremóniái és hagyományai című munkáját 1890-ben írta.
A román ortodox egyház már a XIX. század második felétől felismerte annak jelentőségét, hogy az ortodox papok, tanítók segítségére részt vállalhatnak a helyi folklór, a néprajzi-történeti anyag gyűjtésében, esetleg közlésében. Andrei Saguna balázsfalvi érsek 1859 körlevélben rendelte el a gyűjtést, a parókiai könyvtárak létesítését. A falusi, községi lelkésztanítók szívesen végezték ezt a munkát. Ardelean Iosif Ioan 1893-ben, román nyelven adta ki „a község és az egyházközség gyarapodásának és az utókor szellemi épülésének reményében” szülőfaluja monográfiáját, amely az Arad Megyei Egyház Nyomdájában készült.
Kétegyháza község első monográfiájának szerzője tagja volt az 1899-ben megalakult Magyar Néprajzi Társaságnak is, és előfizetője folyóiratának, az Etnographiának.1902-ben Buchetul meu címen jelenik egy verseskötete Aradon. Nevével kisebb írások szerzőjeként ezután is gyakran találkozunk a különböző Arad megyei, illetve temesvári, nagyváradi, főleg egyházi lapok, folyóiratok hasábjain, mint az aradi Biserica şi Şcoala vagy a Tribuna poporului, Familia, Telegraful Român. 1920-ig, 45 éven át lelkésze szülőfalujának. 1920. december 25-én, 72 éves korában hunyt el az Arad megyei Simbâteni községben.
Márki Sándor. A Kétegyházán, 1853. március 27-én született Márki Sándor édesapja, Márki János az Almásy-uradalom intézőjeként dolgozott. A tízgyermekes családfő 1848 tavaszán tevékenyen részt vett a jobbágyok jogos igényeinek kielégítésében, ezért a szabadságharc bukása után állásától meg kellett válnia, és földet bérelve igyekezett családját eltartani. Almásy később visszafogadta szolgálatába, és 1855-ben Sarkadra költöztek, ahol az ottani uradalom gazdatisztjeként működött.
Márki Sándor Sarkadon 1859-ben kezdi meg elemi iskolai tanulmányait, majd Nagyváradon folytatja, ahol gimnáziumi tanulmányait is elkezdi. Gimnáziumi évei alatt, 1868-ban jelent meg első történeti munkája Bihar vármegye története címmel, amelyet folytatásokban közöltek a Nagyváradi Lapokban. Egy évvel később, 1869-ben a középiskolai oktatás bírálata miatt kitiltották a gimnáziumból, s ezért Pozsonyban folytatja, illetve végül 1871-ben Pesten, a piaristáknál fejezi be középiskolai tanulmányait. Az érettségi után a budapesti tudományegyetem hallgatója lett. Már egyetemi évei alatt gazdag irodalmi munkásságot folytatott, és közben szorgalmasan gyűjtötte a Bihar megye történetére, valamint földrajzára vonatkozó adatokat. A Békés, illetve a Nagyvárad című lapban folyamatosan jelentek meg cikkei és tanulmányai. Több Sarkaddal kapcsolatos közleménye után 1874-ben megírja Mogyoróssy János életrajzát. Márki Sándor 1876-ban nyert történelem–földrajz szakos tanári képesítést.
1877-ben jelenik meg Nagyváradon A Fekete-Körös és vidéke című könyve, és még ugyanabban az évben Budapesten Sarkad története című kötete. Az egyetem elvégzése után tíz évig tanított az aradi reáliskolában, közben tovább írta cikkeit és tanulmányait. Ekkor jelent meg Az oroszok hazánk történetében című kötete, egy évvel később A magyar mint államnyelv 1604-től 1711-ig című tanulmánya. Ezeket követi a Bihari román írók című kötete és a Dózsa György és forradalma, amely 1883-ban jelent meg.
Márki Sándor 1886-ban került fel Pestre, ahol a Barcsay utcai főgimnáziumban tanított történelmet. Annak ellenére, hogy aradi évei alatt elsősorban történeti munkái jelentek meg, és Pesten elsősorban történelmet tanított, sorra jelentek meg földrajzi tankönyvei: Európa földrajza, Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztrália földrajza és Az Osztrák–Magyar Monarchia politikai földrajza címűek. 1890–92 között Battonya neve, Sarkadi plébánosok a középkorban, Sarkad bölcse, Osváth Imre és A földrajztanítás Magyarországon című tanulmányait publikálta.
Pesti tanársága idején jelent meg Arad vármegye és Arad szabad királyi város története
a legrégibb időktől a török hódításáig című könyvének első része. Magyarország 1526-ig terjedő középkori története című munkája alapján megkapta a budapesti egyetem magántanári címét. A bölcsészettudományi karon kapott állást.
Folyamatosan dolgozik, mint a magyar szabadságmozgalmak kutatója, a magyar köznép történetírója. 1892-től lett a az Akadémia levelező tagja, majd még ugyanabban az évben kinevezték Kolozsvárra egyetemi tanárnak. Egyetemi tanársága idején dékáni, rektori és prorektori tisztségeket tölt be, és továbbra is kiemelkedő történetírói tevékenységet fejt ki. Az első kolozsvári években jelennek meg az Amerika és a magyarság, Európa a magyarok honfoglalása és a Frank Birodalom szétbomlása idején és Haán Lajos emlékezete című tanulmányai. Különösen kiemelkedő (nemzetiségi vonatkozásai miatt) az A Hóra-lázadás magyarországi része című publikációja, illetve Az 1848–49. évi szabadságharc története című munkája. Ebben az időben jelenik meg az Arad vármegye és Arad sz. kir. város monográfiája II. kötete. A Magyar Történeti Életrajzok sorozatban 1910-ben jelent meg II. Rákóczi Ferenc című háromkötetes munkája. Szintén ekkortájt készült el Az ó- és középkor története és Az újkor és a legújabb kor története című összefoglaló munkái.
Márki Sándor közvetlenül az első világháború előtt, 1913-ban tartotta meg a Magyar Tudományos Akadémián Nagy Péter cár és II. Rákóczi Ferenc szövetsége 1707-ben címen székfoglaló értekezését. Az első világháború évei alatt és az azt követő időszak történeti eseményei hatására a tudós visszahúzódóvá vált. 1921-ben a Kolozsvári Egyetem átköltözik Szegedre, s így természetesen Márki is. Szegedi évei alatt egyetlen jelentősebb munkája Az erdélyi menekültek ügye II. Rákóczi Ferenc korában című, amely 1925-ben jelent meg. Szegeden több tisztséget is betöltött az egyetem vezetésében.
1925. július 1-jén, Gödöllőn bekövetkezett halála nagy veszteség volt a magyar történettudomány számára. Nagy formátumú pedagógus-tudós volt, tanítványai szerették és tisztelték. Gazdag életének termése a megírt cikkek, tanulmányok és kötetek gazdag sora. Kétegyháza, szülőfaluja lakossága emlékoszlopot állított tiszteletére.
A Hazafias Népfront Békés megyei elnöksége honismereti-helytörténeti bizottságának előterjesztése alapján, a megyei Népművelési Tanács és a Békés Megyei Tanács végrehajtó bizottsága 1969. szeptember 9. ülésén Márki Sándor-alapítvány létesítését határozta el. A Márki Sándor-emlékplakett és a vele együtt járó díj először 1970. október 6-án, Kétegyházán került átadásra. A díj a megye történelmének feltárásában és publikálásában, hagyományainak ápolásában hosszú ideig kiemelkedő munkát végző személynek vagy munkaközösségnek ítélhető oda. Az első, ünnepélyes átadás alkalmával Márki Sándor szülőházán (Kétegyháza, Széchenyi utca 2. szám) emléktáblát helyeztek el.
Isaia B. Bosco. 1848. február 17-én született a Bihar megyei Nemes községben. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte el, majd tanulmányait a belényesi gimnáziumban folytatta. 1871–72-ben levelező jegyzője volt a Samuil Vulcan Irodalmi Társaságnak. 1872–74-ig a nagyváradi jogakadémiára járt. Egy szerencsétlen véletlen – összeverekedett egyik barátjával, aki a sérülésébe belehalt – következményeként élete, pályája megtörik. A verekedés a két barát között azért robbant ki, mert mindketten ugyanabba a nőbe szerettek bele. Isaia Bosco börtönbüntetésének letöltése után nem folytatta jogi tanulmányait, Kétegyházára került, ahol a segédjegyzői állást töltötte be.
A kétegyháziak szeretettel fogadták a művelt és tehetséges fiatalembert, aki csatlakozott az akkori falusi román értelmiséghez, és támogatta a közösségi és román egyházi kulturális megnyilvánulásokat. Ugyanakkor részt vett az aradi, illetve nagyváradi szellemi élet társasági összejövetelein, amelyeken a korabeli szokásoknak megfelelően adományokat is gyűjtöttek valamilyen nemes, kulturális cél megvalósítása érdekében.
Első verse a Iosif Vulcan által szerkesztett Familia című lap1881. évi évfolyamában jelent meg. Folyamatosan közölték verseit más folyóiratok is, költeményeit halála előtt összegyűjtötte, és 1884-ben, egy kötetben, Aradon Florile inimei címen kiadta. A kötet értékesítéséből származó jövedelmét felajánlotta a belényesi gimnázium – ahol ő is tanult – tanárainak a támogatására.
Verseinek sikerük volt a maga korában, noha költészete egyszerű, irodalomtörténeti értéke nem haladja meg a vidéki költők színvonalát. Noha sokat dolgozott, örökös lelkiismeret-furdalása barátja halála miatt elviselhetetlenné vált számára, 1884. május 6-án öngyilkosságot követett el.
Halála előtt búcsúleveleket irt szüleinek és főnökének, kérve, hogy bocsássák meg tettét. A kétegyházi jegyzőnek megköszönte azt, hogy bízott benne és az atyai szeretet, amit tőle kapott, és azt kívánta, hogy a hazának sok olyan tehetséges polgára legyen, mint ő, de ugyanakkor legyenek szerencsésebbek nála.
Ioan-Iosif Ardeleant mélyen megrendítette Isaia Bosco halála, nekrológ helyett egy verset írt Az ifjú költő halála címen. Isaia Bosco néhány novelláját is publikálták. 1887-ben Ardelean Iosif Ioan Isaia Bosco utolsó novellájának egy részletét közlésre elküldte a Gazeta poporului című folyóiratnak, ahol az meg is jelent. Isaia Bosco Kétegyházán nyugszik, sírjának fejfáján az „Isaia Bosco költő” felirat olvasható.
(Felhasználtuk Csobai Lászlóné: Iosif Ioan Ardelean életrajza és Berényi Mária: Isaia Bosco életrajza című írását, mely Berényi Mária szerkesztésében jelent meg. Márki Sándor életrajzának összeállításához nagy segítségünkre volt az Adalékok Márki Sándor történész életéhez és munkásságához [Békéscsaba, 1970] című, Zielbauer György által szerkesztett kötet.)
 |
| Ardelean Iosif Ioan Buchetul meu című verseskötetének címlapja |
 |
| Márki Sándor |
 |
| Isaia Bosco |
III. A falu tanítói
A katolikus fiúiskola tanítói: Szalóky András (1869), Movacsek Lipót (1871–1877), Aszódy János (1878–1879), Kovács János (1879–1907), Kádas György (1907–1908), Ludescher György (1908– 1917), Hadnagy Margit (1917–1918), Török Mihály (1918–1929), Takács Béla (1929–1941), Szőnyi (Stefanovics) János (1941–1945), Tóth B. Lajos (1946–), Nagyné Pál Julianna (1921–1948, 1942 óta igazgató).
A katolikus leányiskola tanítói (1909 óta a szegény iskolanővérek vezetik): De Gerone Mária (1897–1903), Némedy Ella (1903–1909), Reiter Mária (1909–1913), Bubé Mária (1913–1919), Verbői Mária (1919–1924), Henring Mária (1924–1925), Komjáti Mária (1925–1929), Réthy
M. Eleonóra (1929–), Lapping Mária (1925–1926), Galambos Irma (1929–1930), Bálint Ilona (1930–), Skála Mária (1909–1914), Varjas M. Ágnes (1914–1928), Németh Mária (1928–1931), Friesenhahm M. Honória (1931–), Nagy Kálmánné Klemen Piroska, Lukács Józsefné Czucza Magda.
Az elemi iskola tanítói: Imre István (1910–1912), Szegfű Lajos (1912–1924), Berki István (1924–1928), Szacsvay Tibor (1928–?), Sindlberger Albert (1910–1911), Kállay István (1912–1913), Kaisz Gyula (1913–1918), Lengyel Julianna (1914–1915), Tinódy János (1918–1920), Kovács Lajos (1921–1922), Kardos István (1923–1924), Prokop Mária (1926–), Imréné Kiss Katalin (1910–1912), Schaurer Mihály (1912–1913), Tantóné Turner Erzsébet (1913–1914), Keresztessy Mária (1914–1920), Róthné Pajtás Emma (1920–1922), Lőrincz Ilona (1923–1924), Berkyné Papp Ilona (1924–1928), Kovács Sándor (1912–1914), Ingert Ilona (1913–1915), Dosztál Stefánia (1915–), Radics Ernő (1919–1920), Mojszin Aladárné (1921–1922), Erkelné Kula Etelka (1922–), Kiss István (1922–1927), Timárné Balázs Ágnes (1927–), Hágerné Petouszky Berta (1922–1924), Lieser József (1924–).
A külterületi elemi iskola tanítói: Kiss István (1927–), Héjas Erzsébet (1928–1932), Zólyominé Fülöp Józsa (1932–).
Óvónők: Erdősné Kardos Emília (1910–1915), Sümeginé Bőhm Rozália (1915–1918), Csákyné Borbély Gizella (1918–1929), Némedy Mária (1911–1945), Konkoly Jolán (1913–), Dosztol Józsa (1920–).
IV. Ismert községi elöljárók
1740-ben Matócsy Zsigmond a jegyző, 1768. december 21-én Pap János a jegyző és Tyimokra János a főbíró, 1764–1770 körül Tulkán Sámuel is volt bíró, 1770-ben Szelezsán Lukács a bíró, 1770. november 12-én Király Márton a jegyző, valamint Szakán László, Csompila Péter, Csologán János, Szilágyi, Jepore Tamás voltak az esküdtek, 1793. október 20-án Balázs János a bíró, 1848-ig (hivatalba lépésének idejét nem ismerjük) Ilovics Miklós a jegyző, 1848-tól Szucsu Péter a jegyző, Terian János a választmányi elnök, Jepure Juron, Hodozsó Ursz, Bálint János, Gyúró András, M. Sztán György, Szloventsák János a választmányi tagok, Szelezsán János a bíró, Balás János, Berbekár Tógyer, Jepure Tógyer, Berbekár Péter, N. Tulkán Flore, Tutotzi József az esküdtek.
V. Kétegyháza plébánosai és református lelkészei
Plébánosok: 1798-től 1812-ig Iváts Alexius, akit hetvenévesen itt is temettek el, 1812–1850-ben P. Berdár Regimus udvari káplán, aki 65 évesen halt meg itt, 1850–1852 között az eleki plébános látta el Kétegyházát a káplánjával, őutánuk Danielovits János (1852–1870), Balaton János (1870– 1878), Fischer Jakab (1878–1881), Kauten Mihály (1881–1895), Nogall László (1895–1900), Tamási Lajos (1900–1911), Kelemen András (1911–1916), Kiss János (1916–1918), Bíró Miklós (1918–1921), Klivinyi Lajos (1921–1926), Prokop Sándor (1926–1933), Borsoviczky Lajos (1933– 1939), Martin Aurél (1939–1947), Maricz János (1947–1969), Bacsilla Sándor, akit itt temettek el (1969–1984), Páva Pál (1984–1993). Az elekiek látják el 1993 óta.
Református lelkészek: Szabó Pál (1936–1940), Gecse Albert (1940–1945), Nánay Attila (1945–?)
VI. 1848-as honvédek
Veres Mihály 7. zlj., Szűcs Péter 29. zlj., Argyellán Kosztán 29. zlj., Moldován György 29. zlj., Pirmayer György fogadott, 29. zlj., Dudás István 58. zlj., Dávid János 58. zlj., Lantos György 58. zlj., Rusznyák István 58. zlj., Godó György 58. zlj., Bandur Márton 58. zlj., Málik Mátyás 58. zlj., Veres Ilia 58. zlj., Moócz Miklós 58. zlj., Gancse György 58. zlj., Rossu Mojsza 58. zlj., Kalló József fogadott, 58. zlj., Illés József fogadott, 58. zlj., Kovács István fogadott, 58. zlj., Sipos János fogadott, 58. zlj., Vigyikán János 59. zlj., Joand István fogadott, 59. zlj., Szarka Ilia, ismeretlen helyen, Szántó Juon, ismeretlen helyen, Bandula Mitru, ismeretlen helyen, Csoltyán János, ismeretlen helyen, Kovács István, ismeretlen helyen, Sipos György, ismeretlen helyen, Buzsigán Vaszil, ismeretlen helyen, Makovei György, ismeretlen helyen, Otlakán Tógyer, ismeretlen helyen, Grósz Vaszil, ismeretlen helyen, Szelezsán Mojsza, ismeretlen helyen, Isztin György, ismeretlen helyen, Perzsok Tógyer, ismeretlen helyen, Zsurkán Tógyer, ismeretlen helyen, Szelezsán Péter, ismeretlen helyen, Tulkán Flóra, ismeretlen helyen, Vladucz Mihály, ismeretlen helyen, Buzsigán Péter, ismeretlen helyen, Csoltyán Tógyer, ismeretlen helyen, Mészáros Mojsza, ismeretlen helyen, nem tért vissza, Marosán Mikola, ismeretlen helyen, nem tért vissza, Árván Mitru, ismeretlen helyen, nem tért vissza, Szüts János, ismeretlen helyen, nem tért vissza, Torszin Vaszil, ismeretlen helyen, meghalt, Grósz György, ismeretlen helyen, meghalt, Firczig János önkéntes, nem tért vissza, ismeretlen helyen, nem tért vissza, Keresi Péter szekerész, megsebesült, Ollár Mihály, Dembinszkynél, Isztin Danyila, Dembinszkynél, Arszintye György, Dembinszkynél, Zamfira János, Dembinszkynél, Rotyis Mihály, Dembinszkynél, Darócz István, Dembinszkynél, gr. Almásy Dénes fhgy., Károlyi-huszárezred, Zamfira Onucz huszár, Palásti György lengyel dzsidásezred, Bali János, Bemnél, Sándor Ferenc, fogadott, Dumitrás György, fogadott, Zsókán János, fogadott, Balog Pál, fogadott, Nagy György, fogadott, nem tért vissza, Király Mihály, fogadott, nem tért vissza, Szilágyi Tógyer, fogadott.
| |