Előző fejezet Következő fejezet

Két világégés között

 

Az 1914 nyarán kirobbant első világháború, az országos közhangulathoz hasonlóan, reményeket keltett: a hadba vonulókat a vasútállomáson lelkesen búcsúztatták. A lelkesedést azonban 1914–1915 fordulóján a kétkedés váltotta fel, mind több család élt hadisegélyből, a család eltartásának, a földek megművelésének terhe az asszonyokra és az idős családtagokra hárult. 1914 telén a község az uradalom támogatásával ideiglenes katonai kórházat rendezett be. Marton György jegyző szervezte a kórház berendezésével, majd működtetésével összefüggő munkálatokat. A sebesültek gyógykezelését a körorvos látta el. Az áldozatvállalás kifejeződött abban is, hogy 1915-től rendszeressé vált a hadikölcsönök jegyzése. Nemcsak magánszemélyek, hanem egyesületek is hadikölcsönökbe fektették megtakarított pénzüket, illetve tőkéjüket. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő helyi segélyegylet hetvenezer koronát jegyzett. Kivonva ezzel a lakossági betétek jelentős részét, akarva-akaratlanul hozzájárulva a pénzviszonyok romlásához és önmaga feloszlatásához.

Gyors ütemben erősödtek a szociális ellentétek. A férfi munkaerő nélkül maradt családok földjeiket csak jelentős erőfeszítések árán tudták megművelni, az uradalom munkaerő-szükségletét az orosz hadifoglyok (1915–1918 között 250-270 fő) biztosították. Elmaradtak, illetve jelentős késedelemmel kerültek kiutalásra a hadisegélyek. 1915-től már a hadiözvegyek és árvák ellátására is fel kellett készülnie az elöljáróságnak.

A világháború első két esztendejében a hadba vonultak száma megközelítette a négyszáz főt. Zömében a császári és királyi 69. gyalogezred és a magyar királyi 17. gyalogezred kötelékében teljesítettek frontszolgálatot. A hősi halottak száma 1916 végén tizenöt fő volt. A háború további esztendei jelentősebb áldozatokat követeltek, a bevonult katonák száma elérte a 750 főt. A frontokon és a hadifogságban 159 lovasberényi hunyt el (lásd a Függelék VII.-ben). 1918-ban a hadiözvegyek száma 85-re, a hadiárváké 127-re emelkedett.

1918 őszén a frontokról hazaözönlő katonák a zavargások kezdeményezői. Kezdetben az elöljáróság és a kereskedők ellen léptek fel, majd a képviselő-testület lemondását követelték. Valóban súlyos helyzetben voltak a frontkatonák, a hadiözvegyek családjai. Napi megélhetési gondokkal küzdöttek, egészségügyi ellátásuk is tetézte a gondokat. A tavaszi munkák megkezdéséig hatvan mázsa gabonát és ingyenes gyógyszerellátást követeltek. Drechsler Henrik gyógyszertárának lefoglalására is kísérletet tettek. A november első napjaiban kialakult feszült helyzet a helyi nemzeti tanács megalakulását követően konszolidálódott.

1918. november 10-ére népgyűlést hívtak egybe, amelyen megyei és fővárosi küldöttek szóltak a forradalmi változások tartalmáról, a Károlyi Mihály vezette polgári demokratikus kormány megalakulásáról és programjáról. A népgyűlésen megjelent több száz fős tömeg megalakította a községi nemzeti tanácsot. A néphatalmi testület elnökévé Nagy Mihályt választották, tagjai: Róth Ferenc, Hartl János, Károly József, Vörös Mihály, Kovács János, Róth István, Spindler István, Németh Károly, Ascherl Béla, Csidei István, Nagy István, Mong Ferenc, Szili István, Mohl Ignác, Kiss József, Schieder János, Meiszter Ignác, Krencz Ferenc, Madler János, Tóth Mihály, Mong Ignác, Elbert Kálmán, Orosz István. Megalakult a közbiztonság fenntartásáért felelős karhatalom: Pentz hadnagy, a Székesfehérvári Katonai Tanács küldöttje megszervezte a 32 főből álló nemzetőrséget.

Nem következett be mégsem a helyi viszonyok tartós stabilitása, a nemzeti tanács és a képviselő-testület között állandósultak az ellentétek. Az ok: hatáskörét túllépve az önkormányzati jogok gyakorlásáért szállt síkra a Nagy Mihály vezette nemzeti tanács. Radikális fellépésük alapját az adta, hogy a lakosság többségének bizalmából lettek a néphatalmi testület tagjai. November végén kritikussá vált a helyzet. A közállapotokat így összegezte Heltay Jenő, a Székesfehérvári járás főszolgabírája: „…Lovasberényben a nemzeti tanács Nagy Mihály elnöklete alatt hatáskörét túllépvén, a községi elöljáróság tagjait, úgyszintén a község jegyzőjét a községből leendő azonnali távozásra hívta fel, annak hangsúlyozásával, hogy amennyiben el nem távoznának, illetve állásukat ott nem hagyják, az élet biztonságuk is kockára lesz téve. A hazatért katonák legnagyobb részt fegyverekkel vannak felszerelve, s a lövöldözés egész nap szüntelenül folyik. Minden jel arra vall, hogy az állapotok bolseviki és kommunista bomlássá fognak fajulni.”

Gyors balratolódás következett be, amelynek már nem is a nemzeti tanács, hanem a szociáldemokrata párt november 28-án létrejött községi szervezete volt a meghatározója. Iparosok és agrárnincstelenek azon reményben csatlakoztak a párthoz, hogy alapanyagokhoz jutnak, és a nagybirtokból kihasítandó területekkel az agrárszegénység is földhöz jut.

1918–1919 fordulóján a földkérdés lett a helyi társadalom alapvető politikai mozgató ereje. Földosztást hirdetett a kormány, földosztást követelt az agrárnépesség többsége. A lovasberényi uradalom cselédei 1919 februárjában fellázadtak, mert a konvenciós gabona kiosztásakor csak a fejadagot akarták a gazdaság tisztviselői kimérni. Az uradalmi cselédek fellépése hatással volt a községi agrárnincstelenekre, törpebirtokosokra is. 1919 tavaszán közösen kísérelték meg elérni a földosztást. Törekvésüket a proletárdiktatúra szétzúzta: az 1919. március 21-én hatalomra került tanácskormány a nagybirtok szocializálása mellett döntött. Az 5400 katasztrális holdas lovasberényi hitbizományi uradalom április elején termelőszövetkezetté alakult. Az április 11-én megalakult községi munkástanács a képviselő-testületet váltotta fel. Nem bizonyult néphatalmi szervezetnek, az önkormányzati funkciókat sem tölthette be, az országos rendeletek és utasítások végrehajtására zsugorodott a munkástanács feladatköre. Az agrárnincstelenek a földosztás elmaradása, az egyházközségek az iskolák államosítása miatt fogalmazták meg elégedetlenségüket, a birtokos parasztság pedig a szocializálás további folytatásától tartva fejezte ki aggodalmát. A tanácshatalom bázisának gyors apadásához vezetett a közellátás visszaesése, a gabona- és állatrekvirálás gyakorlata is. 1919 májusától a főváros és az északi hadjáratot folytató Vörös Hadsereg ellátásának biztosítására az uradalmi és a lakossági készletek lefoglalására került sor. Ez kezdetben passzivitást okozott, később a birtokos parasztság ellenállását váltotta ki, amelyet a tanácshatalom elleni június végi tüntetés fejezett ki.

Lovasberényt 1919. szeptember 11-én román gyalogság szállta meg. A 92 főből álló század a vasútvonalat és a vasútállomást biztosította. Október 6-át követően a nemzeti hadsereg alakulata vonult a községbe. A székesfehérvári katonai körzetparancsnokság jelentése (1919. december) szerint Lovasberényben katonai állomásparancsnokság működött, és a 6. pótkeret is itt állomásozott. 1920 tavaszán a székesfehérvári vadász zászlóalj parancsnoksága és törzse szállásolta be magát. Június elején a zászlóalj 3. százada Ceglédről érkezett Lovasberénybe. A katonai jelenlét biztosította a képviselő-testület és az elöljáróság újjászervezését, elősegítette a Magyar Országos Véderő Egylet helyi tagozatának megalakulását is.

Közvetve ugyan, de hatást gyakorolt a nemzeti hadsereg jelenléte az 1920. évi nemzetgyűlési választásokra. Különösen Cserti József református tanító fellépése kötötte le nemcsak a hadsereg, de a közigazgatás vezetőinek figyelmét is.

Cserti József 1887. november 25-én született a Somogy megyei Csurgósarkadon. A tanítóképző elvégzését követően Madocsán, Bicskén, majd 1911-től Lovasberényben tanított. Évtizedekkel később így összegezte hitvallását: „Az én pályám nem fényes, nem ragyogó, de magasztos és felemelő. Én a nép tanítója vagyok. Ha valaki ezt a pályát a szó nemes értelmében tölti be, a legszebb pályák egyike lehet az.” Érdeklődése a politika iránt függetlenségi töltésű, a forradalmak, különösen az 1918. évi polgári demokratikus átalakulás hatására köztársaságpárti. 1919 őszétől a Nagyatádi Szabó István vezette kisgazdapárt programja alapján vett részt a politikai küzdelmekben. A lovasberényi választókerületben képviselőjelöltként lépett fel. A földreform aktív szorgalmazásával szerzett népszerűséget a választókerület helységeiben: Csákváron, Felcsúton, Kápolnásnyéken, Pákozdon, Zámolyon, Velencén és Seregélyesen.

Több posszibilis képviselőjelölt lépett fel Cserti József mellett a kerületben: Erzbrucker József, Reichenbach Béla egyetemi tanár és Ivánka Géza pátkai birtokos. A jelöltek közül Reichenbach Béla és Cserti József rendelkezett jelentős szavazótáborral. Az 1920 januárjában megtartott választáson Reichenbachot 6592-en, Csertit 4233-an támogatták. Kettejük között pótválasztásra került sor, amely Cserti József győzelmével zárult. Mandátumát 1922-ben is megtartotta; nem csatlakozott a kisgazdapárt és a keresztény nemzeti egyesülés pártja tagjaiból létrejött egységes kormánypárthoz, a Rassay Károly vezette párt (a Független Kisgazda-, Földműves- és Polgári Párt) tagja lett. Az egységes kormánypártba belépett kisgazdapárttal 1921-ben szakított. Döntését a Seregélyesen tartott képviselői beszámolóban azzal indokolta, hogy a pártba „beözönlöttek a nagybirtokosok”.

Az 1919 őszétől feléledő politikai küzdelmek egyik alapkérdése a földreformról szóló törvény megalkotása volt. Lovasberény – lakosságának mintegy a felét alkotó – agrárnincstelen és törpebirtokos rétege az 1920-ban megalakult nemzetgyűléstől várta a földosztás megvalósulását. Várakozásukat csak részben fejezte ki a Nagyatádi Szabó István nevével egybekapcsolt földreform (az 1920:XXXVI. törvénycikk), amely házhelyeket és néhány holdas parcellákat juttatott megváltás ellenében a nincsteleneknek.

Oldani igyekezett a meglevő szociális feszültségeket Cziráky Antal, az uradalom birtokosa is. 1921 tavaszán kétszáz katasztrális holdas területet kisparcellákban adott bérbe. A hadirokkantaknak és hadiözvegyeknek mérsékelt áron ajánlott házhelyeket, a nyomorúságos helyzetben levők ezt sem tudták vállalni.

1922-ben került sor a földreform végrehajtására. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság határozata alapján 333 katasztrális holdat mértek ki: 106 katasztrális holdat az Esterházy-hitbizomány csákvári és 227 katasztrális holdat a Cziráky-hitbizomány lovasberényi birtokából. Az Országos Vitézi Szék vitézi telkek kialakítására 160 katasztrális hold, a helyi csendőrőrs öt katasztrális hold és a református egyház hat katasztrális hold (a másodtanítói javadalom kiegészítésére) juttatásban részesült.

Nem hozta meg a helyi társadalom feszültségeinek oldását a földosztás. Több mint kétszáz család követelt földet és házhelyet. Póteljárásra kényszerült az Országos Földbirtokrendező Bíróság, 1923-ban 133 család (a földkövetelők 60-65 százaléka) igényét ismerték el. Részükre 46 házhelyet alakítottak ki tizenegy katasztrális holdon és nyolcszáz négyszögölön, a kiosztott szántók területe csupán 152 katasztrális hold és háromszáz négyszögöl volt.

A póteljárás során hat hadiözvegy és hadirokkant, hatvan mezőgazdasági munkás, negyvenhat törpe- és kisbirtokos, huszonegy földnélküli ipari munkás jutott csekélyke földhöz és házhelyhez. A végrehajtott földreform a hitbizomány lovasberényi birtokrészének mindössze tíz százalékát érintette. Társadalmi hatását illetően kiegyenlítést eredményezett; a szociális feszültségeket átmenetileg csökkentette, gazdasági téren pedig helyhez kötötte a szabad és olcsó munkaerőt.

Az 1920-as évek közepétől kibontakozó gazdasági fellendülés az infrastruktúrában is változásokat eredményezett. 1928-ban a képviselő-testület szerződést kötött a Fejér Megyei Villamossági Részvénytársasággal az áramszolgáltatás bevezetéséről. A költségek meghaladták a tizenhatezer pengőt.

A pozitív tartalmú változásokat az 1929 őszétől mint erőteljesebbé váló gazdasági válság törte meg. Egyik napról a másikra zuhant a gabona ára, a búza mázsánként mindössze hat-hét pengőbe került a piacon. Az értékesítési válság elsősorban a parasztgazdaságokat rendítette meg. Nyomorúságos helyzetbe kerültek a néhány holdas gazdaságok, a napszámból élők. Sújtotta a válság az iparosokat és kereskedőket is.

A község általános helyzetéről az alábbi tájékoztatást adta a főispánnak a bíró (Mong Ferenc): „…kötelességemnek tartom, hogy községem lakosságának mintegy 60 százalékát kitevő nincstelen egyénnek a téli és a korai tavaszi hónapokban munkaalkalomról gondoskodjak. A község fekvésénél fogva az állami munkaalkalmaktól meg van fosztva. Állami útépítésnél, vasúti munkálatoknál, mi más községben télen is lényeges jövedelmet jelent, számítani nem lehet, gyár, ipartelep nincs. A lakosság csak földműveléssel tudja megélhetését biztosítani, a téli hónapokban tétlenségre van kárhoztatva. Ennél a szegény néposztálynál van a legtöbb gyerek, s mivel ezeket ellátni nem tudja, elégedetlenkedik, mert a nyári hónapok alatti terménykeresetből alig telik másra, mint éppen a napi kenyérre. Hogy a 4000 lakosú község vezethető legyen, iparkodunk… a megnyugtatásunkra minden eszközt felhasználni, de mégis valami munkaalkalmat kellene teremteni. Kérem Méltóságodat kieszközölni szíveskedne, hogy a községben valami állami gyártelep létesülhetne, hogy így munkaalkalom adódnék. A község vezetői a saját hatáskörben minden mutatkozó alkalmat megragadnak a kereseti források javítására. A villanybevezetés, a szénkutatás valószínű 1930-ban megindul, de ezen munkaalkalmak csak ideiglenesek. Kérem Méltóságod szíves jóakaratát, hogy ha a megye területén valami állami intézmény s esetleg magán intézmény létesítése kilátásba lesz helyezve, ezt elsősorban Lovasberény községbe telepíteni szíveskedne.”

Lovasberény közigazgatásának vezetői a megye támogatását kérték, önerőből a válság súlyos gazdasági következményeit még csökkenteni sem tudták. Elemi károk is sújtották a települést, 1931. június 25-én jégverés tarolta le a terményeket. Jelentősen csökkentek a termésátlagok, búzából és rozsból négy mázsát, kukoricából mindössze hat mázsát takarítottak be. Megrendítette a válság a Nagyatádi-féle földreform során néhány holdas parcellához jutott családokat. Földjeiket elhagyták: a vagyonváltság összegét fizetni nem tudták. 1932-ben 35 katasztrális hold föld maradt így parlagon.

Mindez oda vezetett, hogy ugrásszerűen megnőtt az ellátatlanok száma. Közélelmezésre szorult 141 lakos, 134 földműves és hét ipari és kereskedelmi alkalmazott. A téli időszak közeledte a cipő- és ruhaellátás megszervezését is felvetette. A község vezetői 140 gyermek, negyven felnőtt részére kértek lábbelit a megyei alapból. A tanulók segítségére siettek a felekezeti iskolaszékek, 240 pengő összegben a tankönyvek beszerzését támogatták. Pénzügyi gondokkal küzdött az apácák által fenntartott óvoda. Az elhagyott gyermekek vármegyei alapjából ötszáz pengő segélyt kértek.

A segély- és ínségakciók a szociális nyomorúságot azonban csak átmenetileg enyhítették. A parasztgazdaságok termelésének fenntartását a Fejér Vármegyei Gazdasági Felügyelőség is támogatta: 250 mázsa vetőmagot osztottak ki a kisparaszti gazdaságok között. A gazdasági válság mélypontján, 1930–1931-ben a földművelés hatékonyabbá tétele érdekében megszervezték a téli gazdasági tanfolyamot. Az 1930. november 7-én megkezdődött szakoktatást Vancsay Dezső gazdasági felügyelő vezette. Az előadások hozzájárultak az átgondoltabb mezőgazdasági művelési szervezet, az állattartás és tejtermelés szakismereteinek megalapozásához.

Nagyfokú elégedetlenség határozta meg a közhangulatot, amelyet elmélyített az is, hogy a lakosság adóhátraléka meghaladta a százezer pengőt. Az 1931 tavaszán megtartott országgyűlési választások ismét a politikai közéletre irányították a figyelmet. Cserti József református tanító népszerűsége – az 1926-ban elszenvedett választási vereség ellenére – töretlennek bizonyult a lovasberényi választókerületben. Ellenfele, a kormánypárti Simon András is jelentős támogatásban részesült, őt favorizálták a megye közigazgatási vezetői – élükön Széchényi Viktor főispánnal. A polgári demokratikus elveket valló Cserti ismét vereséget szenvedett. Simon Andrást 6606 szavazattal a lovasberényi választókerület képviselőjévé választották. Cserti Józsefet 4204 szavazó támogatta.

Gazdasági stabilizáció a megpróbáltatásoktól terhes négy esztendő után, 1932-től fokozatosan bontakozott ki. E folyamat első állomásának Berényben a hitelviszonyok újjászervezése bizonyult. 1932. február 21-én alakult meg a segélyegylet utódaként a Lovasberényi Hitelszövetkezet. Az Országos Központi Hitelszövetkezet keretei között működő pénzügyi szervezet Pátka és Nadap birtokosait, iparosait is tömörítette. A hitelszövetkezet megalakításában, majd irányításában meghatározó szerepet töltött be Cziráky László gróf. Az alapító okiratot 69 fő írta alá, összesen 228 üzletrészt jegyeztek.

A gazdasági válság negatív hatásainak felszámolására alakult szövetkezet első évei nem a remélt eredményt hozták. Államsegély felvételére kényszerültek, ugyanis az 1931. évi jégverést követő rossz termés a tartozások behajtását meghiúsította. A pénzügyi stabilizáció az 1930-as évek második felében bontakozott ki. A tagok száma elérte a 350-et, az üzletrészeké meghaladta a 760-at. A helyi társadalom rétegződése a taglétszámban is tükröződött: 58 százaléka földműves, 21 százaléka iparos és kereskedő, tíz százaléka értelmiségi, tizenegy százalékát pedig egyéb kategóriába sorolták. A 762 üzletrész 30 480 pengő törzsvagyont jelentett. A gazdasági gyarapodás bizonyítéka, hogy 1941-ben székházat vásároltak.

Községi beruházásokra is sor került, 1932-ben felmerült egy téglagyár létesítése. A tervezet már 1932-ben realizálódott is, a képviselő-testület Szkoklik József bicskei vállalkozónak engedélyt adott a „téglaégetés” megkezdésére. A községi legelő területén létesített időszakos üzem tulajdonosa évente ötezer tégla árának megfelelő összeget fizetett. Nemcsak a képviselő-testület jutott bevételhez, hanem munkalehetőséget kaptak így az agrárnincstelenek is. 1936-ban Hass Norbert mérnök és Reviczky Jenő vették át a téglaégető vezetését. A termelés megduplázására törekvő vállalkozók újabb legelőterületet vettek igénybe. Ennek megfelelően növekedett az éves bérleti díj is, amelyet tízezer tégla árában határozott meg a képviselő-testület. Nemcsak a téglaégető teremtett időszakosan munkaalkalmat, hanem a községet átszelő Rovákja-patak medertisztítása, majd a községi strandfürdő létesítése is.

Közel másfél évtizedes törekvéseket fogalmazott meg 1934 tavaszán a képviselő-testület, amikor az első világháború csataterein, a hadifogolytáborokban elhunytak emlékének megörökítése mellett döntött. Jóllehet a római katolikus templom bejárata melletti falon és a református templomban emléktáblán örökítették meg a hősök nevét, a községben nem őrizte más emlékhely az áldozatok emlékét. Öt esztendőn át tartottak az előkészületek, a költségek biztosítására hatszáz pengőt szavazott meg a képviselő-testület. Az országzászlóval bővített emlékmű elkészítését a község szülötte, Róna József szobrászművész vállalta. 1939. július 2-án szentelték fel a gróf Cziráky Lászlóné adományozta országzászlót, és ekkor avatták fel az emlékművet.

Az 1930-as évek végén ismét felizzottak a politikai ellentétek: 1937-ben és 1938-ban időközi képviselő-választásokra került sor a lovasberényi választókerületben. Az 1937 januárjában a Hadnagy Domokos elhunytával megüresedett mandátumért a kormánypárt Kommer Gyulát, a Nemzeti Egység Pártja megyei titkárát jelölte. Az időközi választáson indult Griger Miklós, a Nemzeti Néppárt vezetője és Endre László is. A február 7-én megtartott választás Griger győzelmével zárult. A helyi politikai ellentétek az időközi választást megelőzően is hangot kaptak. Cserti Józsefet, nemcsak a község, hanem a kerület ismert politikai személyiségét, aki az 1930-as évek elejétől megszerveződő független kisgazdapárt helyi vezetője volt, munkahelyén nyugdíjazták. Háttérbe szorítása érdekében fellépett a református lelkész és a megye főispánja is.

A kormánypárt vereségét követően jobbratolódás következett be a választókerületben. Griger Miklós halála után Hubay Kálmán, a Nemzeti Szocialista Magyar Párt alapítója nyerte el a kerület mandátumát. Kormánypárt és szélsőjobb küzdelme eredményezte a lovasberényi választókerület feloszlatását, a szavazóköröket a móri és a székesfehérvári járási választókerületbe sorolták. Eredményes politikai megosztásnak bizonyult a kerületi beosztás módosítása, ugyanis az 1939. évi országgyűlési választásokon a kormánypárt, az 1939. február 22-én létrejött Magyar Élet Pártja politikusai valamenynyi választókerületben győztek. S bár a szélsőjobboldali, nyilas párti jelöltek demagóg ígéretei jelentős számú választót nyertek meg, mandátumhoz Fejér megyében nem jutottak. Lovasberényben is megoszlott a választók támogatása a kormánypárti Czermann Antal és a nyilas párti Ábrahám János között: 582-en a Magyar Élet Pártja, 477-en a Nyilaskeresztes Párt jelöltjét támogatták. A politikai erők és eltérő törekvések küzdelmei a második világháború kirobbanásával kiéleződtek. Lovasberényben nem a szélsőjobboldali erők erősödtek meg, hanem a konzervatív erők mellett mind határozottabb befolyásra szert tevő független kisgazdapárt, amely híveit gazdakörbe tömörítve vált jelentős politikai tényezővé.

A román frontra induló szakasz (1917)
 
Etl Ferenc az orosz frontra indul (1915)
 
Roth Ignác és társai az olasz fronton (1918)
 
Párttagsági könyv (1919)
 
Első Magyar Általános Biztosítótársaság díjkötelezvénye (1920)
 
Leventék (1926)
 
Képeslap az 1930-as évekből
 
Az országzászló és a hősi emlékmű (1939) (Róna József szobrász alkotása)

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet