Előző fejezet Következő fejezet

Az újjáépítéstől a rendszerváltásig

 

Magyarország hadba lépését követően (1941) a gazdasági fellendülés, a háború egyre növekvő terheinek hatására megtorpant. A kormányzat 1940-től korlátozta a gabona- és kukoricakészletek piaci értékesítését, állami felvásárlást rendelt el. 1941-ben bevezette a személyre szóló vásárlási könyvet a közszükségleti cikkekre, majd a cukor- és zsírfejadagokról rendelkezett, 1942-ben pedig liszt- és kenyérjegyet rendszeresítettek. A piac és kereskedelem állami ellenőrzése a parasztgazdaságokat is sújtotta: a legfőbb terményekre, a búzára és kukoricára meghatározott felvásárlási ár kikapcsolta a piac ármeghatározó szerepét. Az 1941-től mind gyakoribbá váló behívások pedig jelentős számú munkaerőt vontak el a gazdaságoktól. Ismét asszonyok, idősek és gyermekek művelték a földeket.

Mindezek ellenére viszonylagos nyugalom jellemezte a községet. A nyilaskeresztes és fasiszta ideológia tartós helyi bázisra nem talált. Ennek bizonysága az 1941. évi népszámlálás. Lovasberény 3249 lakosa közül anyanyelve szerint 3243 vallotta magát magyarnak, németnek csupán három, egyéb kategóriába ugyancsak három lakost soroltak. Nemzetisége szerint 3245 a magyar, csupán kettő a német, s az egyéb kategória szintén kettő. Az 1938-ban megalakult Volksbund der Deutschen in Ungarn Lovasberényben nem talált támogatókra. A több mint két évszázada a településen élő németek asszimilációja már a XIX–XX. század fordulóján lezajlott; a szélsőjobboldali eszmék kétségkívül meglévő hatása ellenére, amelyet az 1938. évi időközi és az 1939. évi országgyűlési választások bizonyítottak, a német birodalmi gondolatot felkaroló törekvések hatástalannak bizonyultak.

Hazafias, nemzeti érzésről tettek bizonyságot a lovasberényiek, amikor a trianoni határok revízióját biztosító bécsi döntések (1938, 1940) után, az országos mozgalom keretében, testvérközséggé választották a Maros–Torda vármegyei Sóvárad települést. Komáromy János református lelkész javaslatát a képviselő-testület egyhangúlag támogatta, s az adakozásból vásárolt országzászlóval ajándékozta meg az erdélyi települést. Komáromy János vezetésével küldöttség utazott Sóváradra, ahol 1941. augusztus 24-én ünnepélyes keretek között került sor az országzászló avatására. A trianoni békediktátum béklyóit lerázó nemzeti mozgalomhoz csatlakozott a település lakossága. Az eltérő nemzeti indíttatású népesség nem a magyar–német ellentétet felszító Volksbundhoz közeledett, hanem a nemzeti tudatot kifejező mozgalomhoz.

Állami és községi beruházásokra került sor a háború első esztendeiben. 1941-ben a Honvédelmi Minisztérium lőszerraktárat létesített, az építkezéssel újabb munkaalkalmak teremtődtek. Népházat alakítottak ki – háromezer pengős államsegélyből – a tűzoltó-őrtorony helyiségeiben. Itt működött a gazdakör, majd az 1943-ban újjászervezett népkönyvtár. Jelentős egészségügyi beruházásnak bizonyult az artézi kút megépítése. Az Országos Közegészségügyi Intézet javaslatára a képviselő-testület háromezer pengővel támogatta az egészséges ivóvizet biztosító kút létesítését. Helyi erőforrásokból történt meg a légoltalom megszervezése; évente ezer pengőt költöttek tűzvédelmi eszközökre, segélyhelyek kialakítására, gázvédelmi és műszaki helyreállító osztagok megszervezésére és kiképzésére.

1944 telén több hónapon át tartó súlyos harcok bontakoztak ki Lovasberény térségében. A háború megpróbáltatásai a polgári lakosságot sem kímélték; anyagi és gazdasági javakat emésztett fel a szembenálló erők, a német-magyar alakulatok és a Vörös Hadsereg csapatainak összecsapása.

A Székesfehérvárért vívott ütközetek tették fontossá hadászati szempontból a térséget. 1944. november végén a 6. német hadsereg főparancsnoksága Lovasberényben rendezte be harcálláspontját. December első felében vált hadszíntérré a település. A 3. Ukrán Front kötelékében harcoló 4. gárdahadsereg a Margit-vonal Balaton és Velencei-tó közötti szakasza ellen indított támadást, december 10-éig kellett elérnie Várpalota, Székesfehérvár, Lovasberény térségét. Heves harcokra került sor; Lovasberényben összpontosult a magyar 2. páncéloshadosztály 3. és 4. gépesített ezredének négy zászlóalja. Közel tíznapos ellenállás után, december 22-én a szovjet alakulatok Lovasberényig nyomultak. Harcokra került sor a belterületen is, az összeütközés során öt lakos vesztette életét.

Csupán néhány napra csitult el ezután a fegyverek zaja: 1945. január 7-én a német hadvezetés ellencsapást hajtott végre azzal a céllal, hogy helyreálljon a Dunántúl északkeleti térségében az 1944. december 20-a előtti hadműveleti helyzet. A német támadás fő iránya Zámoly, Csákvár, Pátka, Lovasberény és Vértesacsa térségében bontakozott ki. Január 9-én a 3. Ukrán Front parancsnoksága az 1. gárda-gépesített hadtest alakulatait utasította, hogy Csákvár és Lovasberény övezetében zárják el a német erők előretörését. Január 25-én heves ütközet bontakozott ki, a Lovasberényt védő szovjet alakulatok a Meleg-hegy magaslataira vonultak vissza. 1945. január 22-én a németek visszafoglalták Székesfehérvárt, megsemmisítéssel fenyegették a Velencei-hegység térségében ellenálló szovjet hadosztályokat. Ennek elkerülésére új erőket vonultatott fel a szovjet hadvezetés. Lovasberény, Vereb, Vál irányában három harckocsidandárt, két lövészhadosztályt vetett harcba. Ellentámadást hajtott végre a 41. gárda-lövészhadosztály, amely nem járt sikerrel. Január 27-én a német erők a támadókat a Lovasberénytől délkeletre elterülő erdőkbe szorították vissza, a Székesfehérvár–Lovasberény közötti országutat páncélos erők biztosították. A 4. gárdahadsereg a Gánt és a Velencei-tó közötti arcvonalszakaszt szállta meg. Lovasberényben összpontosult a front tartalékát adó 23. harckocsihadtest 28 harckocsija és rohamlövege.

A március 6-án megindított német ellentámadásra március 16-án bontakoztatta ki ellencsapását a Vörös Hadsereg. Március 22-én visszafoglalták Székesfehérvárt, ezzel Lovasberény és térsége is megszabadult a háború megpróbáltatásaitól.

A négy hónapon át tartó harcok során 27 lakos vesztette életét, megrongálódott 72 lakóépület, 38 lakhatatlanná vált. A harcoló alakulatok felélték az állatállományt; mindöszsze 62 szarvasmarha, 75 sertés és 104 ló maradt a községben. 1945 március végén a tavaszi munkák megkezdését a határt elborító löveg- és harckocsi roncsok, aknák és egyéb robbanóanyagok gátolták. A háború további áldozatokat követelt, április végén egy gyermeket, szeptember elején négy diákot öltek meg a robbanószerkezetek (a hősi halottak és áldozatok jegyzékét lásd a Függelék VIII.-ban).

Az 1945 tavaszán kibontakozó demokratikus átalakulás több forrásból táplálkozott: a többpártrendszerből, a néphatalmi testületek tevékenységéből és a földreform végrehajtásából. Áprilisban magalakult a pártokat tömörítő nemzeti bizottság valamint a földigénylő (földosztó) bizottság.

A háború utáni közélet kereteit a nemzeti bizottság teremtette meg. A romok eltakarítására, a mezőgazdasági munkák megkezdésére és a közigazgatási feladatok ellátására adott utasítást. A testület megalakulásával egy időben jöttek létre a pártok községi szervezetei. Áprilisban a Magyar Kommunista Párt (MKP) és a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKGP), májusban pedig a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Nemzeti Parasztpárt (NPP) szervezetei alakultak meg. A pártok és a szakszervezet delegáltjaiból újjászerveződött a képviselő-testület. 1945. május 13-án a bírói tisztségre Karg Józsefet, törvénybíróvá Südi Sándort, vezetőjegyzővé Bánhidi Józsefet választották meg. Az elöljáróság tagja lett Mong Ignác, Kovácsi Lajos, Kovács János, Simon István, Erényi János, Schneider Ferenc, Heiter Ferenc és Jónás Ferenc.

A közigazgatás újjászervezésével egy időben zajlott a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földművesnép földhöz juttatásáról szóló kormányrendelet végrehajtása. Április elejétől a lakosság figyelme a földosztásra összpontosult.

A községi földigénylő bizottságban a néhány holdas kisbirtokosok töltöttek be vezető szerepet. Elnökké is a négy katasztrális holddal rendelkező Béd Józsefet választották. Az uradalmi cselédeket, a községi iparosokat egy-egy fő képviselte, és a tizenkilenc főből álló testületben helyet kaptak az uradalom gazdasági vezetői is.

1945. április 19-én készítette el az első összegzést a földigénylő bizottság: háromszáz földigénylőt és 130 házhelyigénylőt írtak össze, 2686 katasztrális holdat, házhelyeknek pedig ötven holdat igényeltek a gróf Cziráky László tulajdonában levő uradalomból.

A földosztás végrehajtására rendelkezésre álló földalap megoszlása a következőképpen alakult: szántók területe 2328, kert nyolc, rét tizenkilenc, szőlő öt, legelő 311 katasztrális hold. A földreform végrehajtásáról szóló rendelet az erdők területét (Lovasberény esetében a legértékesebb művelés alatt álló területeket) kivette a földalapból mint fel nem osztható területet – 2630 katasztrális holdat –, azaz az uradalom területének több mint 45 százalékát állami tulajdonba vonta. Így a felosztható terület 2771 holdra csökkent. Mindez arra kényszerítette a földigénylő bizottságot, hogy felülvizsgálja a föld- és házhelyigénylők kérelmeit. A földigénylők számát 236-ra, a házhelyigénylőkét 99-re csökkentették.

Május elején megkezdődött a földek parcellázása, a 236 földigénylő között 2099 hold szántót osztottak ki, egy igénylőre átlagosan kilenc hold föld jutott. A lovasberényi átlag messze meghaladta az országosat, annak közel a duplája volt.

Siettette a földosztást a mezőgazdasági munkavégzés is. 1945 tavaszán a szántók területének több mint hetven százaléka várt művelésre, ugyanis 1944 őszén mindössze 1070 katasztrális holdat vetettek be őszi gabonával, elsősorban búzával. A meg nem művelt uradalmi és paraszti gazdaságok területe megközelítette az ötezer holdat.

A tavaszi munkavégzés megkezdésének csupán egyik feltétele teljesült a földosztás végrehajtásával. A földhöz juttatottak – elsősorban a volt uradalmi cselédek – sem igaerővel, sem megfelelő mezőgazdasági eszközökkel, sem vetőmaggal nem rendelkeztek. Új tartalmú feszültségek keletkeztek, közel kétszáz volt az ellátatlanok száma, a részben ellátottaké pedig meghaladta a 350-et. Közellátásban részesülők száma az évek múltával sem csökkent, például 1948-ban 632-re emelkedett.

A földosztás végrehajtását követően a kisparaszti gazdaságok váltak meghatározóvá. Az 1945 utáni gazdasági terhek, beszolgáltatási kötelezettségek hatására bővített újratermelésre képtelenek voltak. Többségük eladósodott, beszolgáltatási és adókötelezettségének eleget tenni nem tudott. Az öt katasztrális holdon aluli gazdaságok 739, az öt-nyolc hold közötti gazdaságok 2600 hold földet műveltek. A község területe meghaladta a 10 500 holdat, amelyből a parasztgazdaságok tulajdonában 7400 volt. A birtoktestek felaprózott, szétszórt voltát bizonyítja, hogy 6350 parcellát tartottak nyilván.

A házhelyosztás is jelentősebb konfliktusok nélkül fejeződött be, holott a földigénylő bizottság által csökkentett igénylők száma 269-re növekedett. A házhelyeknek kiosztott terület meghaladta a 124 katasztrális holdat. Az igények túlzott voltát és a juttatottak általános szegénységét bizonyítja, hogy nem bontakozott ki jelentős házépítési mozgalom. 1948 őszéig mindössze 34 új lakóházat építettek fel.

Nemcsak gazdasági, de elsősorban politikai kérdés volt a földreform végrehajtása. A földhöz juttatottak között a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt agitált. Az 1945. november 4-én megtartott nemzetgyűlési választásokon az említett pártok kisebbségben maradtak. A választók többsége a magántulajdonon alapuló polgári demokráciát meghirdető Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt mögött sorakozott fel.

A kisgazdák tömegbefolyása a következő, az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon azonban jelentősen csökkent. A politikai küzdelmek sodrában a Polgári Demokrata Párt (PDP) mellett sorra alakultak a polgári demokrácia védelméért síkraszálló pártok: a Keresztény Női Tábor (KNT), a Magyar Radikális Párt (MRP), a Független Magyar Demokrata Párt (FMDP). E pártok, annak ellenére, hogy szervezetük a községben nem jött létre, sikert arattak. A baloldali pártok, az MKP, az SZDP és az NPP – az 1945. évi választásokhoz hasonlóan – kisebbségben maradtak.

Az 1947. évi országgyűlési választások eredménye a településen

A párt neve

A szavazatok

száma

Férfi

A szavazatok

százaléka

FKGP

458

215

243

24,8

KNT

415

121

294

22,5

MKP

274

147

127

14,9

FMDP

264

125

139

14,3

PDP

170

94

76

9,3

SZDP

157

94

63

8,5

NPP

91

53

38

4,9

MRP

15

7

8

0,8

Összesen

1844

856

988

100,0

 

Az országgyűlési választások a polgári demokratikus erők győzelmével zárultak. Az érvényes szavazatok 72 százalékát mondhatták magukénak, mégsem az általuk képviselt politikai cél valósult meg, hanem a kisebbségé, elsősorban a kommunista párt képviselte szovjet típusú hatalmi struktúra, a proletárdiktatúra.

A hatalomért folytatott küzdelem Lovasberény történetében is nyomon követhető.

1945 májusától a közigazgatás újjászervezése és a második világháború utáni újjáépítés megkezdése még egységbe tömörítette a pártok delegáltjaiból álló önkormányzatot. Reális, teljesíthető feladatokat határoztak meg: a tűzoltószertár, a vágóhíd, a szegényház, a pásztorház és a gyógyszertár épületének helyreállítását. Az útburkolatok felújításáról megjegyezték: „a község utcáin, főleg egyes elhagyott házak előtt az úttestek még annyira rendezetlenek és magukon viselik a háború nyomait, hogy azt csak közerővel lehet helyrehozni”. A vasút- és távbeszélő-hálózat helyreállítása sem kerülte el a figyelmüket. A vasútállomás és raktár épületének rendbehozatalát a helyi kőművesek és ácsok vállalták. A távbeszélő- és villanyhálózat helyreállításához fuvart, segéderőt biztosítottak, a lakosság pedig élelemmel látta el a szakmunkásokat.

Igen tanulságos az utcanevek megváltoztatását elrendelő belügyminiszteri határozat végrehajtása is. Nem az új „szellemi nagyságokról”, hanem nemzeti történelmünk jelentős alakjairól nevezték el a közterületeket. (Igaz, feláldozták a több évszázados hagyományt, pedig a döntésben Mórász Pál római katolikus plébános és Komáromy János református lelkész véleménye volt a meghatározó.)

Az Öreg utcából Kossuth Lajos, a Kisberényiből Bethlen Gábor, a Kereszt utcából Arany János utca lett, a Közép utca helyett Hunyadi János, a Nadapi helyett Kinizsi Pál, az Iparköz helyett Zrínyi Miklós utcát írtak, a Zöldfa utca Vörösmarty Mihály nevét, a Szőlőhegyi Kölcsey Ferencét, a Csákvári II. Rákóczi Ferencét, az Új utca Jókai Mórét, a Tó utca Petőfi Sándorét kapta, a Vásár utca Pázmány Péter utcára, a Pesti Széchenyi Istvánra, az Acsai Bocskai Istvánra, az Új telep házsora Deák Ferenc utcára változott. Eldöntötték azt is, hogy az új házhelyeknek kimért területen létesítendő utcák Árpád fejedelemről, majd „sorrendben” a honfoglaló hét vezérről neveztessenek el.

Az ellentétek kezdetben személyi konfliktusok formájában jelentkeztek. Karg József bíró néhány hét után lemondott tisztségéről. Őt az erős jellemű és kisgazdapárti Mong Ignác követte. Súlyos támadások érték az új bírót, személyében pártját is. Őt tették felelőssé a mind elviselhetetlenebbé váló terhekért, különösen a Vörös Hadsereg ellátására kivetett szarvasmarha-beszolgáltatásért. A képviselő-testület a bíró lemondását nem fogadta el. Azonban tehetetlennek bizonyultak a székesfehérvári szovjet városparancsnoksággal szemben. 1946. június 16-án, a búcsú napján letartóztatták Bánhidi József vezetőjegyzőt és a szovjet katonák garázdálkodásai ellen fellépő községi rendőrparancsnokot. Drávóczki Ferencet a szovjet hatóságok tíz évre ítélték, ebből hét esztendőt a gulag foglyaként a Szovjetunióban töltött le. 1955-ben tért vissza Lovasberénybe.

A polgári demokratikus erők folyamatos háttérbe szorítása, szétzilálása az MDP létrejöttétől (1948. június 12.) bontakozott ki. Az MKP és az SZDP egyesülésével a képviselő-testületben is túlsúlyba kerültek a baloldali erők, a kisgazdapárt helyi képviselői nem ellensúlyozhatták a diktatórikus törekvéseket. Az összeütközések sorában a felekezeti iskolák államosítása bizonyult jelentősnek. 1948. május 11-én véleményezte az államosításról szóló törvénytervezetet a képviselő-testület: igennel húszan, nemmel heten szavaztak, hat képviselő-testületi tag pedig nem élt szavazati jogával.

Felgyorsult a társadalmi, politikai egyesületek feloszlatásának folyamata. 1946-ban számolták fel a Lovasberényi Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletet, 1948-ban a Parasztszövetség községi szervezetét, és nem engedélyezték a Petőfi Asztaltársaság működését sem. Megszűnt a Lovasberényi Testedző Egyesület is, a sportmozgalom szervezését az Egységes Parasztifjúsági Szervezetek Országos Szövetségének helyi tagozata vette át. A feloszlatás sorsára jutott az Iparos Kör, vagyonát a Kisiparosok Országos Szövetségének helyi csoportja vette át. Beszüntette tevékenységét a nemzeti bizottság, hogy a proletárdiktatúra új típusú párt- és társadalmi szövetségének, a népfrontnak adja át helyét.

Nem váratott magára a községi önkormányzat felszámolása sem, az 1950. október 22-én megtartott tanácsválasztásokkal létrejött a tanácsrendszer. A 81 tagú községi tanácsban 41 fő volt földműves, 23 háztartásbeli, négy tisztviselő, két értelmiségi, három iparos, egy kereskedő foglalkozású, továbbá hat gépállomási és egy vasúti alkalmazott kapott helyet. A községi tanács és a végrehajtó bizottság a politikai szóhasználatban a dolgozó nép hatalmát testesítette meg. Valójában a központi rendeletek és utasítások végrehajtása és végrehajtatása volt a feladata, a helyi viszonyokból kinövő érdekképviselet és érdekérvényesítés alárendelődött a diktatórikus hatalomgyakorlásnak.

A politikai szóhasználatban a dolgozó nép hatalmát a kuláklista, az iparosok és kereskedők jogosítványainak megvonása, a földek államosítása, a termelőszövetkezeti csoportok erőszakos szervezése testesítette meg. A mezőgazdaság szocialista átszervezését szolgálta a Lovasberényben 1950 nyarán létesített gépállomás. Nagy propagandával: az ország háromszázadik gépállomása volt a lovasberényi.

Az osztályharc, a kizsákmányolók elleni küzdelem jegyében 28 család került kuláklistára, mindazok, akik tulajdonában 25 katasztrális hold vagy azt meghaladó mezőgazdasági ingatlan volt, illetve a tulajdonukban levő földek kataszteri tiszta jövedelme meghaladta a 350 aranykoronát. Kuláklistára kerültek iparosok, kereskedők, vendéglősök. Esetükben az alaptevékenységhez mezőgazdasági tulajdon is tartozott. Az adminisztratív eszközök drasztikus alkalmazása olyan folyamatokat indított el, amelyekre 1848-tól, a jobbágyfelszabadítástól nem volt példa; a földművesek menekültek a tulajdontól, az iparosok és kereskedők „lemondtak” jogosítványaikról.

1952 tavaszán a háztulajdonosokat az ingatlanok államosításáról szóló rendelet végrehajtása tartotta rettegésben. Lovasberényben – többek között – államosították Cserti József volt országgyűlési képviselő, nyugalmazott református kántortanító szőlőhegyen levő lakóépületét. Keserűségtől áthatott levelében a végrehajtókhoz az alábbi kérdést intézte: „És most ezt kapnám a demokráciától, hogy egyetlen kis vagyonomat, anyai örökségemet, öregségemre szánt kis lakásomat elvegye tőlem?” A 65 esztendős Cserti József a megpróbáltatásokat nem tudta elviselni, néhány hónap múlva elhunyt. Temetése néma tüntetés volt a diktatórikus rendszer ellen. Cserti József tulajdonával egy időben államosították Füller Mihály borbély, Szoboszlai Lajos fodrász, Spindler Gyula pék, Elbert Kálmán, Bartha István és Róth Ferencné lakóházát.

A politikai zaklatások a földműveseket sújtó beszolgáltatási kötelezettséggel párosultak. 1952 tavaszán emiatt keletkeztek súlyos zavarok a lakosság jelentős részének kenyérellátásában. A kötelező beszolgáltatás, amely a szabad piaci értékesítés lehetőségét vonta meg a földművesektől az 1951–1952. gazdasági évben volt a legszigorúbb. Ennek bizonysága az a beadási könyv, amelyet a négy és fél katasztrális holdon gazdálkodó Wéber János részére állítottak ki. 380 kilogramm búzát, 152 kilogramm zsírt, 46 kilogramm burgonyát, 6,75 kilogramm baromfihúst és kilencven tojást kellett beszolgáltatnia (a beadási könyv szerint a háztartásban mindössze öt baromfi volt).

1956 nyarára pattanásig feszült légkör alakult ki Lovasberényben is. A budapesti forradalmi események nem maradtak hatás nélkül, a lakosság kisebb csoportokban beszélte meg a történteket. Október 25-én a megyeszékhelyen lezajlott tragédia még tovább fokozta az elégedetlenséget. (Székesfehérváron október 24-én a megyei rendőr-főkapitányság és az Államvédelmi Hatóság székháza előtt tüntető tömegre egy szovjet páncélozott járműből több géppuskasorozatot adtak le. Négy békésen tüntető és két, az épületet biztosító rendőr lelte halálát, többen súlyosan megsebesültek.)

Október 26-án Tóth János hívó szavára közel ezerötszázan gyűltek össze a vendéglő épülete előtt, majd Kossuth-nótákat énekelve a tanácsháza elé vonultak, ahol Hegyi György Petőfi költeményét, a Nemzeti dalt szavalta el. Elhangzása után arról számolt be, hogy Budapesten utcai harcok zajlanak, az ávósok a forradalmárokra tüzelnek. Ellenállásra szólította fel polgártársait, arra ösztönözte őket, hogy ragadjanak fegyvert.

Szót kért a népgyűlésen Csabai János római katolikus plébános, aki nyugalomra, indulatoktól mentes magatartásra intette a jelenlévőket. Hasonló szellemben szólt Sebestyén Ábel református lelkész is. Beszédét a bibliai történetek közül Dávid és Góliát históriájának felidézésével zárta (a zsarnokság, a Szovjetuniót megtestesítő Góliát felett a maroknyi magyar népet szimbolizáló Dávid győzelmet aratott).

Sem a plébános, sem a lelkész szavai nem győzték meg a jelenlévőket. Három csoportra oszlottak, egy-egy csoport a tanácselnök, a párttitkár és a pénzügyi megbízott lakása elé vonult, behatoltak a lakóházakba, és tettlegességre is sor került. Az eseményekről értesülő vértesacsaiak egy csoportja az ottani termelőszövetkezet gépkocsijával Lovasberénybe érkezett, s a helyi lakosokkal együtt az esti órákban ledöntötték a szovjet katonák emlékművét.

Közel egynapos előkészítés után, október 28-án a délelőtti órákban mintegy ötszázan gyülekeztek a kultúrház udvarán. Az újabb népgyűlésen megjelentek a tanácsi apparátust felváltó nemzeti bizottságot választották meg. Az események sodrában létrejött forradalmi testület 24 főből állt, tagjai olyan személyek lettek, akik a Rákosi-rendszer alatt nem kompromittálták magukat. A nemzeti bizottság elnökévé Hartal Jánost, elnökhelyettessé Heiter Ferencet, a testület jegyzőjévé Végh Károlyt választották meg. Megalakult a közbiztonságra felügyelő nemzetőrség is, amelynek parancsnokává a lakosság körében nagy tekintélynek és tiszteletnek örvendő Drávóczki Ferencet nevezték ki. November első napjaiban megkezdődött a kisgazdapárt újjászervezése is.

A demokratikus átalakulást a Vörös Hadsereg november 4-én kibontakozó koncentrált támadása törte meg. A Szovjetunió másodízben szállta meg hazánkat. Félelem és rettegés lett úrrá Lovasberényben. 1957 tavaszán letartóztatták Hartal Jánost és Drávóczki Ferencet, az előbbit egy év, az utóbbit három hónap börtönbüntetéssel sújtották.

A megszálló szovjet csapatok jelenléte, a karhatalmi alakulatok garázdálkodása, a megtorlások és halálos ítéletek tovább fokozták a félelmet. A szovjet segítséggel hatalomra került munkás-paraszt kormány és az MDP utódpártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megszilárdította hatalmát. 1957 nyarán pedig közzétették a párt agrárpolitikai téziseit, amelyben a vidék, a falu szocialista átszervezésének programját fogalmazták meg.

Lovasberény egyénileg gazdálkodó földművesei sem kerülhették el sorsukat. 1959-ben befejeződött a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Megalakult a Petőfi és az Új Barázda Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. A közös gazdaságok közel ötezer katasztrális holdat műveltek. 1963 elején – Új Barázda elnevezéssel – egyesült a két termelőszövetkezet, területe megközelítette az 5400 katasztrális holdat.

A rendszerváltásig (1989–1990) tartó évtizedek alatt a település korlátozott mértékű fejlesztésére került sor. A nyomasztó tanteremhiányt azzal enyhítették, hogy emeletet építettek a volt református iskolára. 1968-ban lakossági, állami támogatással megkezdődött a vezetékes ivóvízhálózat kiépítése. A belterület rendezése jegyében új járdák épültek, az utak aszfaltozása is befejeződött. Az 1960-as évek második felétől mind határozottabbá vált Székesfehérvár vonzása. A megyeszékhelyen megvalósult jelentős ipari beruházások – a Videoton, a Könnyűfémmű fejlesztése – azt eredményezték, hogy a mezőgazdaságban fokozatosan felszabaduló munkaerő megélhetést talált. A lovasberényi munkaképes lakosság tíz-tizenöt százaléka a székesfehérvári üzemekben kapott munkát. Ennek egyik következményeként, hogy az 1990-es évekig folyamatosan csökkent a település népességeltartó ereje.

A rendszerváltástól ez a folyamat fordulatot vett. A Székesfehérvár közelében fekvő település lakossága ismét gyarapodik, pihenő-, üdülőövezet jellege mind határozottabbá válik. A Nadapra vezető út mentén levő területen egyre több székesfehérvári és budapesti lakos vett telket, megkezdődött a belterületi ingatlanok felvásárlása is. Nem egy új tulajdonos példát mutat arra, miként kell felújítani a sokszor százötven-kétszáz éves parasztházakat. A vázolt folyamatot az 1990-től megvalósult beruházások is segítették: 1992-ben megkezdődött a gázszolgáltatás bevezetése, folyamatos a telefonhálózat bővítése. Napjainkban tesz kísérletet a képviselő-testület arra, hogy a belterület csatornázását megoldja.

Lovasberény lélekszámának alakulása is tükrözi a fentebb elmondottakat; 1949-ben 3102, 1960-ban 3129, 1970-ben 2973, 1980-ban 2639, 1990-ben 2594 fő lakta. Napjainkban szerény mértékű növekedést tapasztalunk, de még így sem éri el a három évtizeddel korábbi népességét. A magyar állam alapításának ezredik esztendejében 2701 fő a település lélekszáma.

Németh József regruta korában ...
 
... és katonaruhában (1939)
 
Besorozottak a présház előtt (1943)
 
Szoboszlai Istvánné és leánya (a kép bal oldalán lévő golyóütötte nyom a helyi harcokra utal)
 
Magyar és német katonák sírjai a kastély parkjában
 
A kastélyparkban lévő hősi temető beszentelése (1994) (Kardos Ábel református lelkész és Balázs Tibor római katolikus plébános)
 
Hősi halottak és áldozatok emléktáblái a református és a…
 
…római katolikus temetőben
 
Munkába induló traktorok
 
Beszolgáltatási könyv (1952)
 
A tűzoltók parancskönyve, a pecsétnyomón a Kossuth címer
 
A termelőszövetkezet központi épülete
 
A „nagy napok tanúja”, a Vendéglő
 
A Magyar Köztársaság és Fejér megye millenniumi zászlajának átadása (2000. augusztus 19.); Balról jobbra: Kardos Ábel református lelkész, Balázs Tibor római katolikus plébános, Nagy Sándor Fejér Megye Közgyűlésének alelnöke, Mohos László az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára, Siposné Solymos Krisztina jegyző, Gálos László polgármester és dr. Sánta Lajosné zászlóanya, az előtérben Kiss Mónika (Horváth Péter felvétele)

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet