Előző fejezet Következő fejezet

Jobbágysorstól a parasztgazdaságokig

 

Magyaregregy lakossága az 1848. március–áprilisi törvényekről hivatalosan a Pécsett május 4-én tartott megyegyűlésen értesült, ahová a nemeseken kívül, népképviseleti alapon, küldötteikkel a falvak is meghívót kaptak. Az előzetes megbeszélésre, a meghívók átvételére április 30-ára Mocsoládra (Alsómocsoládra) hívták a Hegyháti járás falvainak bíráit, valamint egy esküdtet vagy más „értelmes közembert”. A megyéből Pécsre érkezett küldöttek között Magyaregregy képviselői is jelen voltak.

Az első demokratikus politikai tömegmegmozdulást a július 4-ére Pestre összehívott első népképviseleti országgyűlés követeinek a megválasztása jelentette. A Hegyháti járás önálló választókerületet alkotott. A Mágocson tartott választáson Perczel Vince szavazattöbbséggel győzött Szalay Antal sásdi konzervatív plébános ellen. Perczel Vince mandátumát elsőként igazolták. Az országgyűlés munkájában így kezdettől fogva részt vett, de 1849 első napjaiban, Pest kiürítését követően, már nem követte az országgyűlést Debrecenbe.

A várható horvát támadás ellen a Dráva védelmére a kormány 40 000 főből álló nemzetőrség szervezését rendelte el. A Baranyára jutó 6000 nemzetőrből 900 a Hegyháti járásra esett. A szervezési tennivalók megbeszélésére a főbíró június 18-ra Sásdra hívta a községi jegyzőket, a községi bírákat egy-egy közpolgárral. A főbíró tájékoztatta a megjelenteket, hogy a kirendelt nemzetőrcsapat 14 napig teljesít szolgálatot, azt követően leváltják őket. Mindenkinek adnak kenyeret és élelmezésre 20 krajcárt, fegyverül puskát, illetve pikát. Aki rendelkezett fegyverrel, azt magával vihette. Az otthon maradottak kötelesek voltak puskáikat és fegyvereiket átadni, amit a szolgálat befejezése után kötelező volt visszaszolgáltatni. A községi bírák feladata volt az emberek készenlétben tartása. A járás nemzetőrcsapatát a főbíró személyesen vezette. A kárászi plébánia híveinek kétszer kellett nemzetőrként rác (szerb) vidékekre elvonulni: először Zombor és Szabadka, másodszor alsó Baranyába, Beremend felé. „Az elment nemzetőrök (közül – F. M.) sokan sírva és rettegve hagyták itt társaikat és családjukat, félvén, hogy a rácok felfalják őket; azonban semmi bajuk sem lett, ettek, ittak, vigadtak; a takarékosok még pénzt is hoztak magukkal, mindnyájan szerencsésen haza jöttek” – írja le az eseményeket Kárászon Jankó János plébános. A nemzetőrök létszámát nem ismerjük.

A szabadságharc eredményes megvívása reguláris hadsereget igényelt, ezért a kormány a honvédség megerősítésére toborzást rendelt el, illetőleg újoncállítási kötelezettséget írt elő. A községenként meghatározott létszámot a 18–21 éves korosztályok adták. A sorozást a legfiatalabbaktól kezdték. Az azonos korúak között gyakran sorshúzás döntött. A falvak pénzért fogadott önkénteseket is állíthattak, így váltva meg az újoncozási kötelezettséget. Lehetőség volt a pénzen történő megváltásra is. A lényeget a községre kiszabott létszám biztosítása jelentette.

Magyaregregyen pénzért öt újoncot fogadtak. További ismereteket az 1849. április 7-én összeírt elbocsátott honvédeket illetően kapunk. Magyaregregyen Deák Mátyás vadászcsapatbeli, Deák Péter 116. zászlóaljbeli, Lux Boldizsár Kossuth ezredbeli, Vókó József vadászcsapatbeli, Kis József Dembinszky csapatához, Farkas Ferenc Görgei csapatához tartozó honvéd volt otthon található. Kováts Mátyás betegként Szekszárdon tartózkodott. Holléte ismeretlen volt Deák János helybeli önkéntesnek, Tóth Mihály Pécsett fogadott önkéntesnek, a Kakas Pál helyett fogadott kovácsszénai Kaszi Györgynek, a Vókó György helyett fogadott vásárosdombói Török Józsefnek, valamint Deák Mátyásnak, Deák Mihály, Lux Boldizsár, Vókó József, Vókó János, Kiss József helybeli sorozott honvédeknek.

Eszék várának eleste után Baranya sorsa megpecsételődött. A császári csapatok megszállták a megyét. A tavasz folyamán azonban a népfölkelést báró Majthényi József forradalmár alispán és kormánybiztos, a szomszédos Alsómocsolád földesura újra megszervezte, a helyi és a megyei önkormányzatot a korábbi demokratikus állapotoknak megfelelően visszaállította. Mindez azonban csak átmeneti sikert jelentett. A túlerő Baranyában 1849 nyarán most már végérvényesen győzedelmeskedett.

A jobbágyság megszüntetésének, illetőleg a szabadparaszti földtulajdon kialakításának gyakorlati végrehajtására a püspöki uradalom Magyaregregy község ellen 1857-ben keresetet indított földrendezési, tagosítási és legelőelkülönözési ügyekben. A Pécsi Császári és Királyi Úrbéri Törvényszék a hegyháti főszolgabírói hivatalt műszaki előmunkálatok végzésére kérte fel. Az 1853. március 2-án kelt császári nyílt parancs szerint ugyanis a földesurat felmérettetési kötelezettség terhelte. A munkálatok során osztályozták a dűlőket, illetőleg minősítették a legelőket.

Az első törvényszéki tárgyaláson 1857. május 22-én megállapították, hogy a közös legelő a földesúr és a község között még nem lett elkülönítve, szabályozást és tagosítást még nem hajtottak végre. A faizást és a vele járó viszontszolgáltatásokat folyamatosan gyakorolják, így az erdei haszonvételek szabályozásában a falu képviselői is egyetértettek.

Az 1860. június 18-án az előmunkálatok foganatosításáról tartott tárgyaláson a püspöki uradalom képviselője az előző tárgyaláson állítottakkal szemben kijelentette, hogy Magyaregregy helység határát korábban már felmérés útján szabályozták. Az erről készült térképet és telekkönyvet rendelkezésre bocsátani ígérte. Nem kívánta a telkek újabb kiosztását, rendezését, csupán a maradványföldek és foglalások kimutatását. Feleslegesnek látta a szántók osztályozását is, tekintve, hogy az nem változott. Az erdők között fekvő legelők némelyikét, a szántóvá alakításra alkalmasakat, mint szántóföldeket is osztályoztatni kívánta. Fel akarta becsültetni a Rakisa, Nyireshát, Banyakut és Cseres orom nevű erdőrészeket, egyrészt azért, mert a község a faizást ebből élvezte, másrészt a község elkülönített legelőjét is ezekből kívánták kiadni. A község képviselői a régi telekkönyv alapján történő rendezésbe belenyugodtak. Elismerték, hogy a községi legelőkkel határos birtokosok beszántással földet foglaltak. Ennek idejét és mennyiségét azonban nem tudták. Elfogadták a becsű tárgyául kijelölt erdőrészleteket is. Ezután egy bizottság elvégezte a legelők osztályozását és az érintett erdők minősítését.

A község képviselői az erdei haszonvételekre vonatkozóan a következők szerint nyilatkoztak: „Egész éven át szabad volt hetenként kétszer az erdőre kimenniük, és ugyan télen az ölfavágás után megmaradt gallyakat nyerték, nyáron pedig a száraz gallyakat szabad volt az erdőről haza hordani, de a vágásokba vagy az úgynevezett tilos és előtilosokba menni szabad nem volt – mindenki, amennyire szüksége volt, annyit hordott –, M.-egregy határbeli erdőből faizottak mégGyöre, Kárász, Vékény községek is. Egy egytelkes ház elhordhatott évenként 30-40 szekér ágfát is. Van a községben 166 házszám, melyre tüzelőfa szükségeltetett – tartoztak pedig a telkesek ezen javadalomért egy-egy telek után egy ölet a vágásból az uradalom egregyi faraktárába, s onnét Bonyhádra átszállítani, a kisházasok pedig minden kisház után egy fél ölet tartoztak megvágni – az erdőről Bonyhádig szállítása egy öl fának a község által 4 ft. értékűnek állíttatik – egy öl fa megvágása hasogatva 1 ft-ot kóstál, egy öl ágfa helyben 2 új forinttal értékesíthető, szebbféle hasábfa öléért 5 új ft. számítható.”

Az uradalom képviselője a bevallottakat soknak tartotta. Szerinte az erdő ily módon történt használata az uradalom súlyos megkárosítását jelentette volna. Szerinte az alperes falu képviselői azt a fát is beszámították, amit orozva hordtak el. Hivatkozott is a „feljelentési jegyzőkönyvekre”, ami a falu lakóinak az erdő pusztításában való részvételét bizonyítja. A falu képviselői azzal érveltek, hogy sokszor egy hétig sem raknak tüzet, és hogy a házaszsellérek gyerekei a fejükön hordják haza a gallyakat, a szekereket pedig a meredek hegyek miatt nem lehet rendesen megrakni. Az uradalom viszontérve, hogy évente 300 öl fát vágatott, az után pedig 35 szekér gallyfa családonként nem marad. A falu képviselőinek az állítása olyan, mint a csodás halszaporítás, amikor két hallal ötezer ember lakott jól – jelentette ki az uradalom képviselője. A fejsze nélkül szedhető gallyfák mennyiségét családonként 20 kocsira tette. A viszontszolgáltatásban is problémát jelzett az uradalom. A kötelező menynyiségű fának Bonyhádra történő szállításáért öt forintot kínált, de fuvarost Magyaregregyen nem kapott. A vágásból az uradalom különböző raktáraiba szállított „pénzesfa” szállítási díja is gondot jelentett. Egyezség végül is nem alakult ki, a szakértők is némák maradtak. A falu képviselői az eljárás során minden idegszálukkal a szolgáltatásokra összpontosítottak. Megjegyezték még, hogy az uradalom a nekik szükséges épületfát szinte mindenkor kiadta. Ezt a javadalmat is kérik a községi erdő nagyságának meghatározásánál figyelembe venni. Ennek jogosságát az 1853. évi pátensre hivatkozva az uradalom tagadta.

Egy 1859-ben készített kimutatás szerint Magyaregregyen a tiszta legelők 27 hold 141 négyszögölt, a bokros legelők 305 hold 851 négyszögölt, a legelők, erdők 2394 hold 1094 négyszögölet tettek ki. Egy hold itt 1200 négyszögölből állt.

Az eljárás további lépcsőjét az 1860. november 30-án végrehajtott helyszíni vizsgálat jelentette, amikor is a műszaki és földnyilvántartási munkarészek hitelesítését végezték el. Ekkor került napirendre a tanító eddigi fél telkének a kiegészítése. Az uradalom úgy nyilatkozott, hogy a saját terhére hajlandó ajánlatot tenni. A döntést későbbre halasztották. Nyilatkoztak a kisházasok is a nekik juttatandó legelők kiadásáról. Az egyenkénti kiosztást nem kérték, mert a legelők nem voltak alkalmasak a felszántásra és szántóföldi művelésre. A tanító is a községi legelőkből kért illetőséget. Ismét rögzítették az úrbéres telkek számát: E szerint a jobbágytelkek mértéke a földtehermentesítési igazolással megegyezően 43 7/8, a kisházasok száma 21, telekrészük 2 5/8, melyhez a Németegregynél felvett, de Magyaregregyhez tartozó kisház járul 1/8 telekkel, és a helybeli tanítóé 4/8 telekkel. Az összes legelőilletékes telkek száma így 47 1/8. A tanító erdőilletőséget nem kapott, mert a 8 ölnyi fajárandóságát az uradalom ezentúl is ki fogja számára szolgáltatni. Új felosztást és egyénenkénti tagosítást a falu képviselői nem kértek.

Az ügyben végül is a többször történt felhívás után a püspöki uradalom és a község közötti egyezség 1862. április 29-én megszületett. Az eljárás azonban még hosszú évekig nem zárult le. Egyrészt a munkarészek nem voltak megfelelő állapotban, másrészt Magyaregregy községnek Németegreggyel szemben voltak követelései, melynek kielégítése érdekében hosszú évekig harcoltak.

1873-ban a volt úrbéresek kezén talált maradványföldeket illetően pótegyezség is született. Ez ugyanis nem illette meg teljes egészében az uradalmat. A pótegyezség szerint 351 hold (telkenként 8 hold) a községet illeti, amelyet a volt jobbágytelkekhez csatoltak. Az egykori jobbágytelkeket 1873. augusztus 4-én és a következő napokon adták jogi értelemben is a pécsi királyi törvényszék végzése alapján birtokba. A birtokbavezetés a terepen történt, ahol a térkép alapján mutatták meg mindenkinek a földjét. Némi korrekciót végeztek, az elhangzott panaszokat azonban általában nem tudták orvosolni.

Az uradalom és a volt úrbéresek között jogvita is keletkezett. A Németegregy határában lévő Vajdahegy öreg erdő tulajdonjoga volt a vita tárgya, amelyet az uradalom utólag magának vallott, és amellyel szemben a községi bíró ellenszegült. Ezt a területet ugyanis a község úrbéreseinek korábban már átadták, igaz, az átadást követően 12 év elteltével az uradalom eltiltotta a községet a 22 holdas legelő használatától. A per folyamán Fóris István községi bíró dr. Dulánszky Nándor püspöknek adott viszonválaszából kitűnik, hogy a volt magyaregregyi úrbéresek az elkülönözési eljárással, az uradalom által egyoldalúan készített okmányokkal elégedetlenek voltak. Az egyoldalúságra hivatkozva utasítják vissza az uradalom által benyújtott dokumentumot, amely szerint a kérdéses terület az uradalomhoz tartozik, mondva, hogy „ily formán oda mérethetett volna akár a chinai birodalom is”.

A pécsi királyi törvényszék a község indokait azonban nem tartotta elég erősnek, ezért 1881-ben úgy határozott, hogy a kérdéses területet Magyaregregy község 15 napon belül hagyja el, és adja át az uradalomnak.

A rendezés során Magyaregregyen irányelvként vették figyelembe, hogy egy úrbéri telekre 1 hold belsőség, 24 hold szántóföld és 10 kaszás rét, öszszesen 35 hold jusson (itt mindenütt ezer négyszögöles holddal számoltak). A 43 7/8 telekre így 1535 hold 625 négyszögöl esett, melyet az úrbéri egyezségbe fel is vettek. A 21 úrbéri kisházas belsősége 11 hold 320 négyszögöl, külsősége 23 hold.

Az úrbéri legelőilletményt 43 7/8 úrbéri telek, 2 5/8 kisházasra jutó telek, 4/8 tanítói illetmény, összesen 47 telek alapján juttatták. Egy-egy úrbéri telekre 12 holdat számolva 564 hold jutott.

A faizási erdőilletménynél a tanítói illetménytelket nem vették figyelembe. A 46 4/8 telekre telkenként 4 holdat számolva 186 hold esett.

A malombirtokok a következők voltak:

Tóth Ferenc 169. számú malma és malomtelke 7 hold 580 négyszögöl, a 108 számú malma 2 hold és 120 négyszögöl. Kreitzer Mihály malma 1 hold 300 négyszögöl, Véber Péter malma 7 hold 810 négyszögöl, Schettl János malma 2 hold 850 négyszögöl, Tóth István és Roth József malma 4 hold 680 négyszögöl, Koch Lőrinc volt malma 8 hold 480 négyszögöl. Malombirtok összesen: 34 hold 820 négyszögöl.

Szabadtelkek:

Községi birtok 17 hold 413 négyszögöl, a tanítói állomás belsősége és rétje 2 hold 616 négyszögöl, a kegyúri adomány ugyanerre a célra 12 hold, az iskola fönntartására 2 hold, a temető 1 hold 417 négyszögöl, a temető nagyobbítására 1 hold 95 négyszögöl. A kápolna fönntartására 3 hold, faiskolára 447 négyszögöl, a németegregyi temető a szomszédos sűrűvel 1 hold 583 négyszögöl. Szabadtelkek összesen: 41 hold 571 négyszögöl.

Magyar-Egregy község rendezett határának térképe (1872/1873)
 
Kataszteri térképvázlat (1864.)
 
A kataszteri térképvázlat dűlőkimutatása

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet