Előző fejezet Következő fejezet

Az utolsó fél évszázad

 

A második világháborús hadikrónikák a Vízvölgy falvait csak érintőlegesen említik. A német „Dél” hadseregcsoport kötelékének déli szárnyán elhelyezkedő 3. Magyar Hadsereg megerősítésére hivatott egységek közül a Magyaregregy–Pécsvárad között elhelyezkedő ún. „Bíró” csoport látott el védelmi feladatokat két légvédelmi és két páncéltörő ágyúval. Harcokra azonban nem került sor. A völgy így automatikusan a 3. ukrán front 57. hadserege által megszállt területté vált Pécs elfoglalását követően, 1944. november 30-án délelőtt fél tíz órakor, az első harcoló alakulat érkezésekor. Ők néhány nap múlva tovább is vonultak.

„Bejöttek az oroszok. Mindenki kint várt a kapuban. Kisvártatva, alighogy az első csoport elment, egyszer csak lovak csattogását vettük észre. A kert felől, hátulról jöttek az orosz katonák, és vezették ki a lovakat az istállóból. Az elöljáróság lent várta a körjegyzői iroda előtt az első érkezőket. A Pista bácsi is elöljáró volt, kiöltözött. Bokszcsizmát húzott. Alighogy az első katonák odaértek, lehúzták a lábáról. A rossz orosz bakancsot kapta meg helyette. A zsebóráját is elvették” – meséli a történteket Nagy József.

„A szovjet katonák 1945 tavaszán jöttek vissza, amikor Nagybajomnál, Drávaszabolcsnál a németek ellentámadást kezdeményeztek. Lövészárokrendszert alakítottak ki Egregyen is. Mesterföld–Beketető–Apaláza–Hosszúföld felé 3x3 méteres lövészárokrendszert építettek” – emlékezik vissza dr. Bihari Lajos.

A megszállók első meglepetésszerű jelentkezése a magyar közigazgatási szervek felhasználásával 1944. december 21-én következett be. A járási szovjet katonai parancsnokság elrendelte a német ajkú lakosság összeírását, ezt követően a 17–45 éves férfiakat és a 18–30 éves nőket mozgósította, majd a Szovjetunió munkatáboraiba hurcolta. A rendelkezés a magyaregregyi körjegyzőséghez is megérkezett. Pozsonyi Kornél körjegyző azonnal elkészített válaszában határozottan kijelentette, hogy Magyaregregyen, Kárászon és Vékényben német lakosság nem él, a lakosság „teljesen tiszta magyar”. Elhurcolás e három faluból így nem is történt.

1945. január 19-én a német nevűek összeírását rendelte el a szovjet járási katonai parancsnokság abból a célból, hogy őket közmunkára kötelezzék. (Belső vándorlás következményeként a XVIII. század második felétől néhány német család költözött be Egregyre.) A körjegyző kénytelen volt a névjegyzékeket elkészíteni, de felterjesztésében nyomatékosan kérte a járási főszolgabírót, a szovjet hatóságok előtt hangsúlyozza, „a magyaregregyi körjegyzőséghez tartozó községekben németek nem laknak...” Az elkészített kimutatásban 79 magyaregregyi, 19 kárászi és két vékényi német nevű személy szerepelt. Minden valószínűség szerint a most összeírtakat is a Szovjetunióba kívánták szállítani, erre azonban nem maradt idő. Az 1945. január 20-án megkötött fegyverszüneti egyezmény hírére ugyanis a főispán az elszállításokat a megye területén leállította.

A németség meghurcolásának első szakasza azonban még most sem ért véget. A főszolgabíró január 22-én kelt újabb rendelkezésének megfelelően – miután az előző névjegyzékek tárgytalanná váltak – megvizsgálták, kik minősülnek német nemzetiségűnek. A főszolgabíró álláspontja szerint az 1941. évi népszámlálás nemzetiségre, esetleg anyanyelvre vonatkozó adatai a mérvadók. A Volksbund (Magyarországi Németek Szövetsége) tagjait minden kétséget kizáróan németnek tekintette. Magyaregregyen a nemzeti bizottság ekkor még nem működött, így a vizsgálatot a községi képviselő-testület hajtotta végre. Határozata szerint a községben 1941-ben ugyan történt kísérlet a Volksbund megalakítására, a lakosság azonban ezt a kezdeményezést visszautasította. A kezdeményező borbélymestertől az emberek elfordultak, aki aztán egzisztenciális problémák miatt a falut el is hagyta. A vele kapcsolatban állt két személyt magatartásuk alapján ugyan németnek lehet tekinteni, de német propagandát ők sem űztek, ilyet a községben soha senki sem kezdeményezett. A tanítás és az istentisztelet nyelve magyar, a német nevűek nagy része a német nyelvet nem is beszélte. A képviselő-testület a szovjet hatóságok iránti lojalitását bizonyítva felelősséget vállalt a német lakosságért. A körjegyző már említett, január 20-án kelt jelentésében is hasonlóan nyilatkozott: A német nevűek már emberemlékezet óta teljesen elmagyarosodtak, németül sem tudnak, a Volksbundnak soha sem voltak tagjai, azzal szemben elutasító magatartást tanúsítottak. A szélsőjobboldali pártok a községben nem találtak megfelelő talajra. Az eddig összeírtakat a körjegyző „tiszta magyaroknak” tekintette.

A Hegyháti járás falvaitól eltérően a magyaregregyi körjegyzőségből közmunkára tényleges igénybevétel – most már nemzeti hovatartozástól függetlenül – csak 1945 februárjának elején következett be.

A földreform során nem telepedtek át Magyaregregyről sem Baranya megyéből, sem az ország más részéből, de még az országhatáron kívüli területekről menekültek sem, mint ahogy az a környező német falvakban történt. Ellenkezőleg, földjuttatás reményében telepedett át Magyaregregyről négy család, 14 személlyel, Baranya más községébe. A falu erkölcsi felfogása a telepeseket elítélte, és a maga módján alkalomadtán „igazságot” is szolgáltatott. Az alkalom 1947 egyik téli estéjén következett be, amikor a nagykocsmában a férfiak szórakoztak. Egyiküket, aki egy német faluba költözött, és elfoglalt egy mindennel felszerelt házat, majd újabbat igényelt, néhány hónap alatt azt ugyancsak tönkretette, felelősségre vonták. Az egregyiek úgy tudták, hogy már a harmadik házban lakik. A felelősségre vonás néhány pofonnal és a kocsmai törvények szerint kidobással végződött. Az egyik „ítélkező”, akkor 24-25 éves legény, a menekülő után kiáltott: „Szégyent hoztál a falura, ide többet ne gyere!”

A magyarországi német lakosság kitelepítése során Magyaregregy az országban páratlan példát tanúsított. A körjegyzőség kezdeményezésére, a népi szervek egyetértésével, a község lakossága a következő nyilatkozatot írta alá. „Mi alulírottak önjogú személyek és magyaregregyi lakosok teljesen magunkévá tesszük Magyaregregy községben megalakult összes demokratikus pártok és a községi Nemzeti Bizottság által benyújtott beadványban foglalt azt a kérelmet, hogy a magyaregregyi áttelepítendők névjegyzékébe felvett magyaregregyi lakosokat az áttelepítés alól mentesítsék. Magyaregregy, 1946. július 3-án.” A népi szervek közös beadványban keresték meg a VI. sz. Áttelepítő Miniszteri Biztosság Mentesítő Bizottságát, melyben részletesen kifejtették a helyi német lakossággal kapcsolatos nézeteiket. Kijelentették, hogy az áttelepítendők névjegyzékébe felvettek soha nem szolgáltak német érdekeket, túlnyomó részük nem is tud németül, magyarul viszont valamennyien. A névelemzés jogosságát nem ismerték el. Ellenállók voltak, mert nem léptek be a Volksbundba, és agyonveréssel való fenyegetés ellenére az SS-be sem. A honvédelmi miniszternek is azt válaszolták német sorozásukkal kapcsolatosan, hogy ők magyarok. A község azokban a nehéz években is összefogott. A németség velük volt jóban-rosszban, magyar szellemben nevelkedtek, a németséggel egyek, és azok is akarnak maradni. Magyaregregyen 1947-ben 38 főt, 1948-ban 69 főt köteleztek Németországba történő kitelepülésre. Valószínűleg a közvélemény állásfoglalására és a körjegyző erélyes fellépésére is tekintettel nem telepítettek ki senkit.

A német lakosság egy részének kitelepítése után mezőgazdasági munkából Magyaregregyen 608-an éltek. Újgazda öt, régi gazda 109. Az újgazdák valamennyien helybeliek voltak. A cselédtartó gazdák közül áttelepített svábokat tartott két gazda, cselédeket tartott a 15 katasztrális hold birtokon aluli gazdák közül négy, a 15–25 katasztrális holdon gazdálkodók közül három, a 25 katasztrális holdon felüli gazdák közül egy. A községben lakó németek számát 29 főben adták meg. Minden bizonnyal a községbe áttelepített németeket jelenti ez az adat.

Mezőgazdasági gép Magyaregregyen1945 nyarán négy cséplőszekrény és két vetőgép volt.A cséplőszekrényeket gőzkazánok hajtották.

Az ipari üzemek 1946-ban a következők voltak:MagyaregregyenHerbert János malma egy munkással, víz- és szívógáz-hajtóerővel, 16 LE teljesítménnyel. Telepengedéllyel 1936 óta rendelkezett. Somfai György malma egy munkással, villany- és vízhajtóerővel, húsz lóerő teljesítménnyel. Telepengedélyét 1938-ban kapta.

Belügyminisztériumi kezdeményezésre – a várható békeszerződésre tekintettel – ismét felmerült Baranya megye közigazgatási határának a megváltoztatása. Az elképzelések között szerepelt a magyaregregyi körjegyzőség falvainak Tolna megyéhez, a Bonyhádi járáshoz történő csatolása. Egyetlen indok, hogy Bonyhád Szászváron keresztül könnyebben érhető el, mint a hegyvonulattal elválasztott Sásd. A községi képviselő-testületek azonban az átcsatolás ellen foglaltak most is állást, kijelentve, nem járna sem gazdasági, sem közlekedési előnyökkel. Evvel az állásponttal a járási főjegyző is egyetértett.

Magyaregregy községi nemzeti bizottsága első ismert ülését 1945. június 6-án tartották.

Az egyes pártok melletti elkötelezettség az 1945. november 4-én végrehajtott országgyűlési választások alkalmával derült ki.

Az egyes pártokra leadott szavazatok száma

MKP

FKGP

SZDP

NPP

PDP

84

463

147

5

9

 

A hagyományokkal rendelkező kisgazda politikai mozgalom most is döntő többséghez jutott. Figyelemre méltó a SZDP eredménye, ami minden bizonnyal az iparban történő foglalkoztatással, a komlói és szászvári bányavidék hatásával is összefügg.

A politikai erőviszonyok az 1947. augusztus 1-jén tartott választások idejére módosultak. Az országban az első helyre az MKP, a másodikra a DNP, a harmadikra került csak az FKGP. Vidékünkön, a Tolna–Baranya választókerületben másként alakultak az eredmények. A DNP került az első, az MKP a második, az FKGP a harmadik helyre, míg a további sorrend: SZDP, NPP, MFP, Magyar Radikális Párt, Demokrata Párt (Balogh Párt) és a Polgári Demokrata Párt.

A választásokat követően az MFP ellen jogi és politikai síkon éles küzdelem indult. Még az év vége előtt kimondták megszűnését. Csökkent az aktivitása a DNP-nek is, majd 1949 elején feloszlatta magát. A munkáspártok egyesülésével 1948-ban a hatalom birtoklásának kérdése eldőlt. Az FKGP is megszüntette működését.

A népi bizottságok közül a községi földigénylő bizottságok tevékenysége volt a legjelentősebb, bár földhiány miatt az igényeket közel sem tudta kielégíteni.

A Községi Földigénylő Bizottság 1945. szeptember 3-án elkobozni 5 katasztrális hold 351 négyszögölt, megváltás alá vonni 2009 katasztrális hold 1039 négyszögölt szándékozott. Baranya Vármegye Földbirtokrendező Tanácsa 1945. szeptember 15-én kelt véghatározatában a tervezetet teljes egészében helybenhagyta. A szalatnaki és a kisbattyáni németek magyaregregyi ingatlanainak igénybevételét viszont felfüggesztette, tekintve, hogy igazolásuk, az úgynevezett nemzethűség-vizsgálat még nem történt meg.

Az erdők leszámításával juttatásra rendelkezésre állt 195 katasztrális hold 1390 négyszögöl mezőgazdasági terület, melyből juttatva lett 130 katasztrális hold 142 négyszögöl. A házhelyigénylést még ekkor sem nyújtották be. 23 rendes és 13 póttagot választottak. Egyhangú szavazással választották meg a végrehajtó bizottság tagjait is.

A II. Tanácstörvény keretei között végrehajtott tanácsválasztás eredményeként az új összetételű tanács, az 1954. november 28-án tartott választásokat követően, december 4-én tartotta alakuló ülését. Megállapították, hogy valamennyi, a Népfront által jelölt személyt ellenszavazat nélkül választottak meg.

1949-ben, amikor a mezőgazdaság szocializálásáért folytatott politikában – minden kétséget kizáróan Sztálin közvetlen és személyes tanácsára – lényeges fordulat következett be, és a földműves szövetkezetekről a figyelem a termelőszövetkezeti mozgalomra terelődött, a kulákság elleni fellépés teljesen nyílttá és kíméletlenné vált. Azokat minősítették kulákká, akiknek földje a 25 kataszteri holdat, illetve a 350 aranykoronát meghaladta. A kert- és a szőlőművelési ágba tartozó területeket három-, majd ötszörös szorzóval vették figyelembe. Külön kategóriát képeztek a különféle ipari üzemmel, kereskedéssel, cséplőgéppel is rendelkező földtulajdonosok. Kulákként kezelték Arnold Ádám kocsmáros és cséplőgép-tulajdonost, Somfai György molnárt, Herbert János molnárt, Paszauer Gyula és Streind Bálint cséplőgép-tulajdonost.

A kulákokra progresszív adókat, illetve beszolgáltatási kötelezettséget írtak elő.

A községi tanács már 1951-ben felvetette a tszcs megalakítását, egyelőre sikertelenül. A kérdést az 1959-ben kibontakozott újabb szervezéshullám befejező szakaszában, 1961-ben, most már ellentmondást nem tűrően oldották meg.

A Mecsek Gyöngye Mgtsz néhány év múlva egyesült a szászvári, majd vele együtt az egyházaskozári Haladás Mgtsz-szel.

A tsz 1991-ben kétfelé szakadt. Fölszámolták. Mindenét eladták.

1956. október 23-án este alakult meg Magyaregregyen a nemzeti bizottság. Minden tíz ház delegált egy-egy tagot. Létrehozták a nemzetőrséget is. Első tevékenységként begyűjtötték a vadászfegyvereket.

Megindult az élelemgyűjtés a városi lakosság számára. Két teherautónyi élelmiszert Budapestre küldtek, amit Mátyásföldön az Ikarus-gyárban adtak át.

A nemzetőrség fegyvert Pécsett a városparancsnokságtól szerzett. Egy rajnak megfelelő hosszú puskát, úgynevezett „dióverőt” kaptak.

November 4-én délután 4 óra körül a kiskúti völgy felől, a patak bal oldalán elnyújtott sorban civil ruhás fegyveresek húszfős csapata érkezett a faluba. Volt köztük egy nő és egy rendőr, valamint két lengyel bányász is. Vezetőjük után Szemeti-csoportnak nevezték magukat. Néhány géppisztollyal és kézigránáttal voltak felszerelve. Vékony ruhát hordtak, néhányuknak volt csak esőköpenye. Harcálláspontot keresve érkeztek, miután a szovjetek elfoglalták Komlót. A várban rendezkedtek be.

November 11-én 12 órakor a völgyben a kövesúton nagy lövöldözés kezdődött. Mintegy fél óra múlva az egyik felkelő véresen, de fegyverrel jött az erdő felől. Kérte, vigyenek hírt a várba. Minden iratot égessenek el, és meneküljenek. Bihari Márta lélekszakadva futott, vitte a hírt. Ugyanazon az útvonalon futottak le, mint amelyiken Bihari Márta érkezett, csak Gyula és Feri, a katona maradt fenn, hogy elégessék az okmányokat. A menekülők még a meredek ösvény aljára sem értek, amikor a várból hatalmas robbanások sorozata hallatszott.

A hidasi völgy felől szovjet katonák és a komlói karhatalmisták érkeztek egy a terepet jól ismerő komlói vadász vezetésével.

A vezetőül szegődött komlói vadász 1996-ban így mesélte el a történteket: „Jöttek értem, hogy mutassam meg az utat Márévárba. November 11-én indultunk. Helikopter körözött, tankok vonultak föl. Engem páncélautóba tettek, és a hidasi völgyön át hátulról közelítettünk a vár felé. Kétszer vagy háromszor befordultunk az árokba. Akkor még csak kocsiutak voltak az erdőben. Dél körül lehetett, amikor megmutattam, hogy ott a vár.”

Helikopterrel is felvették a kapcsolatot, és a kis ágyúval valamit belőttek a várba. Onnan válaszoltak rá. Mondták, hogy nem kell félnem. Aztán észrevettem az egyik felkelőt, honnan lő. Mutattam az „orosznak”, és amikor észrevette, sorozatot lőttek oda. A másik felkelő kiabált, hogy megadja magát: „Ne lőjetek, magyar testvérek!” Orra, nyála, könnyei folytak, mert valamilyen könnygázgránátot lőttek a várba. Aztán az „orosz” lefasisztázta, majd agyonlőtte egy sorozattal.

Így halt meg Pájer Ferenc József (Sashalom, 1931. február 18. – Magyaregregy, 1956. november 11., szülei Szülei Pájer Ferenc és Czédli Erzsébet. Nőtlen volt.) és egy ismeretlen katonaruhás férfi, talán „Tóth” Gyula komlói lakos.

Másnap került kezük közé a sebesült felkelő, valamint a csoport egyik nőtagja is, őket a pécsi rendőri szerveknek adták át. Ekkor újabb öt puskát és sok lőszert találtak. A Magyaregregy–Szászvár–Máza útvonalon ezt követően is tartottak razziákat. November és december hónap folyamán gyakran ágyúzták az erdőt, az erdészházak környékét, ahol a „Mecseki Láthatatlanok” egységeit sejtették.

Néhány hónapig tartó átmeneti időszak után 1957 tavaszán kezdődtek a letartóztatások. A helyi pártszervek döntötték el, ki kerüljön a listára. Magyaregregyen hat főt kerestek: Nemes Tibort, Csernavölgyi Endrét, Bihari Lajos orvosszigorlót, Boros Lászlót, Glöckler Ádámot és Molnár Györgyöt. Utóbbi édesapja megfenyegette a helyi párttitkárt, elérte, hogy a fiának nem lett baja. A nemzetőrség két vezetőjét viszont letartóztatták, majd egy évig tartó internálást szenvedtek el.

A rendszerváltást megelőzően a helyi közigazgatásban bevezették a községi elöljáró funkciót, amely a közös községi tanácsban a helyi érdekeket igyekezett képviselni.

Az 1990. szeptember 30-án tartott helyhatósági választásokon a politikai pártok Magyaregregyen nem jutottak döntő szerephez. A polgármester-választáson a független jelöltként indult Fóris Istvánné győzött. A képviselő-testületi tagok közül is a független jelöltek kaptak többnyire bizalmat. 1994. december 11-én a négy évvel korábban tapasztalt tendencia érvényesült. A polgármester-választásra jogosult 768 főből 499 adott le érvényes szavazatot. Mindkét jelölt függetlenként indult. A győztes ezúttal is Fóris Istvánné lett. A képviselő-testületi tagok választása is hasonló eredményt hozott. A 15 jelölt közül csak független indulók kerültek be a képviselő-testületbe.

Az 1998. október 18-án tartott önkormányzati választásokon is a korábban megismert tendencia érvényesült. A hat polgármesterjelölt mindegyike függetlenként indult. Az 560 érvényes szavazatból a választók legnagyobb bizalmát Piller Tibor nyerte el. A 12 önkormányzati képviselőjelölt is függetlenként indult. Közülük hét személy jutott mandátumhoz.

 

Magyaregregy lakói a helyi németség mentesítését kérik a kitelepítés alól
(BML. Főispáni iratok. 513/1946)
 
Koszorúzási ünnepség az 1956-os hősök sírjánál (1992)

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet