Előző fejezet Következő fejezet

Népesedési adatok

 

A felszabadító keresztény seregek egyik oszlopa Tolna mezővárosát elhagyva Tamásin, Pincehelyen át Kaposvár felé indult. Útjuk során érintették Dombóvárt és Sásdot, de ismereteink szerint a Keleti-Mecsekben fekvő völgyben nem jártak, következésképpen a lakosság nem előlük, hanem a török csapatok elől menekülve hagyta el falvait. A tatár segédcsapatok ugyanis 1686 szeptemberében felégetett földet hagytak maguk után. Akit megtaláltak, azt elhurcolták vagy megölték. Az udvari kamara összeírói még a következő év júliusában is alig találtak a Dárda–Dunaföldvár–Keszthely–Sellye alkotta négyszögben lakott falut. A megmaradt lakosság többsége még ekkor is, hozzátehetjük, hogy még ezután is, évekig az erdőkben és a mocsarakban húzódva várta sorsának kedvezőbbre fordulását.

Az 1695-ös, már említett összeírás alkalmával Magyaregregyennyolc jobbágy családfőt és hét felnőtt férfit találtak. Családneveik: Marton, Kakas, Bencze, Foris, Voko, Sáfrány, Rabin és Deák.

1713-ban 17 a jobbágyok és kettő a zsellérek száma. Családnevük: Valko (2), Bencze, Deák (4), Kakas (4), Foris (2), Márton, Sáfrán, Marton, Robin és Geczi. Új névként a Foris és a Geczi szerepel. A jobbágycsaládok gyarapodása ebből következően túlnyomórésztbelterjes volt.

1792-ben a 68 jobbágy családfő családi neve a következő: Kovács (3), Mártony (8), Sáfrány (6), Csordás (3), Voko (8), Deák (13), Czinak, Foris (9), Kakas (6), Horváth (2), Margit, Rubin, Knipli, Kiss, Toth, Kozári. A 41 örökös jobbágy családneve: Voko (4), Margith, Foris (6), Márton (6), Deák (9), Kokas (4), Balog, Czinak, Sáfrán (4), Kovács (2), Csordás, Kiss, Rubin. A 4 kisházas zsellér: Deák, Kiss, Szakmár, Hegedüs. A 13 házaszsellér: Voko, Kiss, Zak (2), Bago, Hegedüs, Szakmári (4), Botha, Dallos, Budi.

A népességnövekedés már nemcsak az itt honos családok leszármazásából táplálkozott, hanem, mint látjuk, nagyfokú a betelepedés is. A törzslakosság nagyrészt az örökös jobbágyok soraiban található. Ők voltak azok, akik jobbágytelkeiket leszármazóikra átörökíthették, ugyanakkor személyi függőségük a földesúrtól nekik volt a legsúlyosabb. A szerződéses jobbágyok, illetve zsellérek között található a jövevények nagy része. Köztük német nevű is előfordul, egyelőre csak elvétve.

1828-ban 106 jobbágy, 19 házas-, négy házatlan zsellér és három mester (molnárok) éltek. Családnevük: Tuttweiler, Kovács (6), Kakas (9), Foris (5), Deák (17), Sáfrány (9), Thaler, Pubics, Pora, Fetter (2), Voko (9), Pauer, Juhász, Marton (3), Martony (12), Fodor, Vörös, Czinak, Scheder, Király, Lakos, Jeske, Hut, Nagy, Tótt (2), Csordás (2), Gothard, Sterbl, Both, Kozáry, Rizner, Saller, Pandúr, Tulunger, Kiss, Bauer, Domján, Horváth, Szüts, Fülöp, Rohrvasser, Pápa, Sebők, Vainringer, Szatmár (3), Karsa (2), Rubint (2). Zsellérek: Scherl, Hulher, Tót. A népességgyarapodás most már nyilvánvalóan nem a természetes szaporodás következménye elsősorban, hanem a betelepedésé. Ezen belül is a német családok betelepülésének az üteme kelt feltűnést.

Az úrbéres népesség becsült száma

1695: 48 1733: 126 1792: 408
1713: 102 1752: 60 1828: 636
1720: 72 1767: 246 1848: 786

 

A II. József-féle népszámlálásig átfogó adatfelvétel a falvak népességéről nem készült. Emiatt az úrbéres adózó családok számából következtethetünk az egyes falvak lakóinak számára. A történelemtudomány általában négyes, ötös szorzószámot használ. A II. József-féle népszámlálás eredményei alapján becsült családátlagok ennél többen vannak, bár az egyes községek esetében ez az adat eltér. Az egyszerűség és az áttekinthetőség érdekében egységesen hatos szorzószámot használunk.

A II. József-féle népszámlálás alkalmával, 1787-ben felvett adatok

Házak száma   75
Keresztény családok száma   102
Férfiak Papi rendbeliek
  Nemesek
  Falusi mesterek
  Paraszt 55
  Nemesek és parasztok örökösei 60
  Házi- és kerti cselédek 81
  A birodalom egyéb céljaira fordíthatók 1
Növendékek Egyesztendősek 3
  1–12 esztendősek 31
  13–17 esztendősek 18
Asszonyi nép   332
Népesség összesen 691  

 

A népesség gyarapodása nem töretlen. Adataink szerint az 1687-től 1787-ig eltelt száz esztendő alatt legalább kétszer visszaesés következett be. Okairól nincsenek információink. Lehetséges, hogy a jobbágyokat gazdasági szempontok alapján a földesúr másik birtokára telepítette át, de az is lehet, hogy járványok okozták a népesség csökkenését. Az azonban biztosnak látszik, hogy az úrbéri rendezést (1767) követően a lakosság gyarapodása töretlen. A visszaesések 1767 előtt következtek be.

Az eltelt csaknem száz év alatt a családok és a lakosság száma több mint tízszeresére növekedett, de 1767-hez viszonyítva is 2,8-szeres a növekedés. Most találkozunk először a cselédek adataival, a lakosság nemek szerinti megoszlásával. Részletesebb adatokat, a korabeli szemléletnek megfelelően, csak a férfiakra vonatkozóan vettek fel, ők ugyanis az adóalanyok és a katonáskodásra alkalmasak. Más forrásból vannak adataink a nemzetiségi megoszlásra is. 1783-ban a 426 felnőtt és 196 gyermekkorú magyar lakosságon kívül volt még 12 felnőtt és három német gyermek is. 1792-ben a római katolikus vallású lakosság lélekszáma 653 fő volt. A lélekszám 1802-ben 817 fő, ebből házaspár 157 fő.

Az 1844–1845-ben végrehajtott népesség-összeírás adatai

Házak 125
Háznépek 148
Tisztviselők és előkelők
Polgárok és kézművesek 7
Nemesek szolgái 1
Parasztok 119
Zsellérek, lakók, kertészek 49
Fiúgyermekek 290
Asszonyi nembeliek általában 430
Lakosság összesen 896
1-17 évesek 185
Nősek 104
Nőtlenek és özvegyek 49
A 40. esztendőt betöltöttek 122

 

Az eltelt újabb csaknem hatvan esztendő alatt a népesség száma tovább növekedett, ez azonban már nem volt olyan intenzív, mint az előző periódusban. A növekedés mértéke 1787-hez viszonyítottan1,3-szeres. Érdekessége a speciális célra készült összeírásnak, hogy a „háznépet” nem veszi figyelembe a község lakosságának megállapításakor. Nem derül ki, hogy e név alatt közelebbről kik rejtőznek. Az 1787-es népszámlálás adataival történő összevetés segítségével sejteni lehet, hogy a házicselédek, a béresek és egyéb szegődményesek tartozhatnak ebbe a csoportba. Most jelenik meg először a népességi adatokban néhány polgár és kézműves, valamint a nemesek szolgái. A családi állapotra, a nemek szerinti megoszlásra, illetve az életkorra vonatkozóan is kapunk adatokat.

A XIX. század közepétől a népességről hivatalos népszámlálások alapján, a speciális szervként létrehozott Központi Statisztikai Hivatal adatgyűjtésének eredményeként tájékozódhatunk.

A népesség számának alakulása 1850–1990 között

1870: 1090 1910: 1333 1949: 1219
1880: 1090 1920: 1220 1960: 1165
1890: 1265 1930: 1264 1970: 1125
1900: 1277 1941: 1292 1980: 1038
        1990: 1087

 

A népszámlálások eredményeit összevetve a legfeltűnőbb a lakosság második világháború utáni fogyásának tendenciája. A fogyás, mint fentebb láttuk, nem magyarázható kényszerű kitelepítésekkel, internálásokkal, mint ahogy az a környező német falvakban történt. Az úgynevezett zsidótörvények érintették viszont a Magyaregregyen élő Grosz kereskedőcsaládot. Őket 1944 májusában deportálták, majd koncentrációs táborba hurcolták.

A két világháború hatása a közvetlen emberveszteségen kívül a későbbi népesedési eredményekben is jelentkezett.

A népesség csökkenése okait keresve a statisztikák két fontos területen hívhatók segítségül:

– A természetes szaporodás, az élve születések és a halálozások különbözete 1970 és 1979 között negatív eredményt ad, vagyis természetes fogyás következett be. 169 élve születéssel szemben a halálozások száma 180, a természetes fogyás a fenti tíz év alatt 11 fő.

– Az 1980–1989 közötti tíz évben a fogyás erősödő tendenciájú. A 98 élve születéssel szemben 176 a halálozás, a természetes fogyás 78 fő.

A lakosság létszáma csökkenésének másik okát a vándorlási különbözet, esetünkben ennek negatív eredményére tekintettel a nagyfokú elvándorlás adja, amit a beköltözések nem tudnak kiegyenlíteni. A vándorlási különbözet 1970 és 1979 között 76, 1980 és 1989 között 19 fő. Az 1979-et megelőző tíz évben a lakosság száma 6,8 százalékkal csökkent. A következő tíz évben a vándorlási különbözetből adódó fogyás mérséklődött, 1,8 százalékos lett.

A népesség számának csökkenése további kérdéseket tesz fel. A természetes fogyás összetevőit vizsgálva kiderül, hogy alacsony az élve született gyermekek száma. Magyaregregyen 1990-ben a 156 házas nőre 277, egy anyára 1,8 gyermek jut. Ezek az arányok Baranya megye átlagát képviselik.

A viszonylag alacsony százalékú születéseknél erőteljesebben jelentkezik a lakosság elöregedése. Az 1990-es népszámláláskor száz felnőtt korú lakosra 29 gyermekkorú és 36 öregkorú jutott. A gyermekkorúak aránya nem éri el, az öregkorúaké viszont meghaladja a megyei átlagot.

Az elvándorlás minden bizonnyal a munkalehetőség hiányával magyarázható, amit a földek kollektivizálása, a munkaeszköz és a munkatárgy kisajátítása, illetve a magángazdálkodás adta egzisztencia megszüntetése, majd a mezőgazdasági termelés modernizálása is elősegített. Az ingázás tulajdonképpen az egész XX. századra jellemző, az utolsó évtizedekben azonban csaknem egyedüli eszköze lett a megélhetést biztosító munkavállalásnak.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet