Háborútól háborúig

A kiegyezést követően a magyar társadalom fejlődése felgyorsult, igaz, az országi keleti része megkésve követte a fővárost, a Dunántúlt: a Tiszántúl, Bihar vármegye lakosságának zömét kitevő földművesek, kisiparosok és kiskereskedők körében a prosperitás alig volt észlelhető, A világháború ezt a leszakadást csak tovább növelte. A Nagyrábé férfilakosságát is háborúba parancsoló behívók egyértelművé tették, súlyos megpróbáltatásokkal terhes világ köszöntött be. A férfiak távolléte miatt a soron lévő munkákat az idős férfiaknak, az asszonyoknak és a nagyobb gyerekeknek kellett elvégezni. A tanítás több alkalommal szünetelt, az üzletek kiürültek, és egyre kevesebb lett az élelem.

Nagyrábé község elöljárósága 1915. november 10-én szigorú rendeletet adott ki az alapvető élelmiszerek egy csoportjának forgalma korlátozásáról: november 1-jétől kezdve november hó 25. napjáig senkinek nem szabad búzát, rozsot, kétszerest, árpát, zabot és lisztet sem eladni, sem venni, csakis a Haditermény Részvénytársaságnak. November 25-ig mindenki köteles megmérni a birtokában lévő terményeket, és köteles e készleteket az elöljáróságnál november 25–27. között bejelenteni. Bejelentéseket tenni sem előbb, sem később nem lehet. Mindenki köteles kiszámítani, hogy e terményekből mennyi a szükséglete 1916. augusztus hó 15-ig a saját háztartása és gazdasága részére, és köteles ezt is ugyanakkor bejelenteni. Háztartási célokra fejenként és havonként csak 18 kiló terményt, vagy ennek megfelelő lisztet szabad felszámítani. Gazdasági szükségletre pedig annyit, amennyi a vetőmagra, munkások és cselédek járandóságára, továbbá az állatok etetésére és hízlalására szükséges. A fenti határidőre be kell jelenteni a bab (paszuly), borsó és lencse készleteit is, de csak akkor, ha a készletek meghaladják a harminc kilót. A rendeletnek megfelelően a megállapított felesleget november 25-től december 25-ig a Haditermény Részvénytársaság a maximális árban megveszi, ellenben december 25-től kezdve minden felesleg négy koronával olcsóbban fog átvétetni.

Aki a rendeletet nem teljesíti, kéthavi fogházzal, hatszáz korona büntetéssel és a készletek elkobzásával büntettetik, akik pedig az eltitkolásokat, hamis bejelentéseket feljelentik, nagy jutalomban részesíttetnek.

Az országos események, a forradalom, a köztársaság megalakulása sem hozta meg a régóta várt békességet. A frontról hazatért katonák a hozzájuk csatlakozó elégedetlenkedőkkel az ország sok pontján zavargásokat robbantottak ki. Nagyrábéból, de más bihari községekből is menekülnie kellett a jegyzőknek, a közigazgatási vezetőknek.

„S kint új idők új boldogsága vár” – jósolta Oláh Gábor, és 1919. március 21-én a Forradalmi Kormányzótanács bejelentette: „Magyarország proletársága a mai nappal a maga kezébe vett minden hatalmat.” Március 23-án a községekben is megalakultak a direktóriumok. Nagyrábé lakosságának magatartását e lázas napokban a legtalálóbban a Nagyrábéi Legelőtársaság jegyzőkönyve fogalmazta meg: „A mai forradalmi események minden téren új embereket, új vezetőket kívánnak, eleget téve a közhangulat kívánalmának a régi tanácstagok helyébe új tagokat óhajtanak választani. Tanácstagokká választattak: Elek Imre, Pap Imre, Patai József, Kiss Kálmán, Sólyom Imre, P. Varga Sándor, Bilincsi Sándor, Pánti Béni, N. Sólyom László és Patai Sándor.”

A Tanácsköztársaság hónapjai után a román megszállás újabb megpróbáltatás elé állította az elfoglalt országrészt. A kivonulást követően kezdődhetett el az ország rendbetétele, ami igen nehéz feladat volt. Magyarországot mint vesztest a trianoni békediktátummal büntették. A magyarság egésze került válságba, különösen azok a megyék, amelyeknek egy részét, korábbi központját elcsatolták. Ilyen helyzetben volt Bihar megye is. Nagyrábé gazdasági-társadalmi és közigazgatási tevékenysége – ahogy azt a korábbi korszakok tárgyalásánál itt-ott már érintettük – szorosan kapcsolódott a Romániának ítélt Nagyváradhoz. Az évtizedeken keresztül kialakult társadalmi-politikai és közigazgatási kapcsolatok, a jól működő gazdasági együttműködés egyik napról a másikra szűnt meg. Nagyrábé – csakúgy, mint Bihar jelentős része – nehéz feladat elé került: mégis talpra kellett állnia.

Az első lépes kétségtelenül a polgári közigazgatás felélesztése volt. E nehéz időszakban a megye jegyzői karának ismert egyénisége, Ormai Géza Nagyrábé főjegyzője, akinek véleménye szerint a község anyagi helyzete az 1914–1920 közötti években az összeomlás szélére került, fennmaradását csak úgy tudta biztosítani, hogy a tulajdonában lévő földeket, épületeket áruba bocsátotta – megkezdték Nagyrábé vagyonának felélését. A lakosság és a vezetés közös munkájának eredményeként 1924-re sikerült a község háztartását egyensúlyba hozni. Elkezdődhetett az állapotok fokozatos stabilizálása.

Az első nagy feladat – amely minden lakost érintett – az elhanyagolt, leépült közegészségügy rendbetétele volt: községi orvosi állás szervezése, orvosi lakás építése. Mindez háromszázmillióba került. A következő évben sor került a jegyzői lak, majd a községháza és az óvoda építésére. Elismerésre méltó, hogy az építkezések költségeit ötvenszázalékos pótadóból, de kölcsönök nélkül sikerült megoldani.

Nagyrábé nem játszott számottevő szerepet Bihar megye politikai életében, nem került az újságok címoldalára, nem rendeztek országos ünnepséget, demonstrációt főterén. Választóinak száma mindössze 778 fő 1922 áprilisában. A pártok közül először a kisgazda, később az egyesült párt játszott meghatározó szerepet.

A község ugyanakkor felmutathatott olyan személyeket, akiknek a megyében tekintélyük volt. Ilyen volt Des Echerolles Kruspér Gilbert földbirtokos és Ormai Géza, a település főjegyzője. A francia származású földbirtokost 1922 márciusában a megyei törvényhatósági bizottság tagjának választották, sőt elnöke lett a sárréti járás mezőgazdasági bizottságának is.

Az országos és a megyei vezetők látogatása mindig esemény volt városban és községben egyaránt. 1926 nyarán Almássy Sándor főispán megyei körútja során ejtette útba Nagyrábét, ahol lelkes ünneplésben volt része. 1927 márciusában a sárréti járási mezőgazdasági bizottság Nagyrábén ülésezett Des Echerolles Kruspér Gilbert elnöksége alatt. A bizottság kérelemmel fordult a földművelésügyi miniszterhez fontos szakmai kérdésekben: a mezőgazdasági napszámbért a helyszínen lehessen megállapítani; a járásban kezdődhessen meg a szarvasmarhák törzskönyvezése. A sajtó a nagyrábéi kezdeményezést példamutatónak nevezte. 1929. március 21-én dr. Krüger Aladár országgyűlési képviselő beszámolót tartott a községben az országgyűlés és a saját munkájáról. A ritka eseményen a község intelligenciáján kívül az iparosok és gazdák köréből is megjelentek néhányan.

A magyar politikai élet központi intézménye volt a vitézi rend, amelyet a kormányzó hívott életre 1920. augusztus 29-én. Horthy Miklós személyes felkérésére országszerte megkezdődött földek felajánlása vitézi telkek létesítésére. A nagyváradi latin szertartású káptalan Nagyrábén harmincöt holdat ajánlott fel vitézi telkek létesítésére, Des Echerolles Kruspér Gilbert földbirtokos pedig húsz holdat, amelyet Horthy Miklós kormányzó 1924. november 14-én kelt levelében személyesen köszönt meg. Az egymást követő vitézavatásokon a nagyrábéiak is szerepeltek, sőt 1922. július 23-án a megye első, nyitó avatása éppen településünkön zajlott le. Az ünnepségen részt vett Tokos Gyula, vezérkari alezredes, a vitézi rend főkapitánya. Az avatottak sorában foglalt helyet Papp János nagyrábéi lakos, a községből később mások is bekerültek a vitézi rendbe: ifj. Csáti Károly, Imre Lajos, Kiss Elemér, Parti Imre, Somogyi Lajos.

A legfelsőbb politikai vezetés – a vitézi rendhez hasonlóan – kiemelten támogatta a kibontakozó leventemozgalmat is. A megyei, a községi vezetők a mozgalmat nemcsak fokozott figyelemmel kisérték, hanem lehetőségük szerint épületekkel, lőtérrel is támogatták. Rendszeresen sor került az ifjúság fizikai felkészítése jegyében sportversenyekre – a községi-járási versenyek során elért legjobb csapatok megyei versenyen mérték össze erejüket. Az 1928. szeptember 11–17. között rendezett körzeti levente csapatok versenyét tizenhárom csapatból a nagyrabéi nyerte el, és ezzel kiérdemelte a megyei vándorzászlót.

Az ünnepségre szeptember 26-án került sor, amikor Nagyrábéra érkezett dr. Fráter Lóránd, Bihar megye alispánja, hogy átadja a győzteseknek Bihar megye zászlaját. A hangulatot nagymértékben emelte a községbe érkezett sárrétudvari zenekar, amely az alkalomnak megfelelő számokat adott elő. A zászlót átadó alispán kijelentette „Ennek a községnek magyar akarása és összetartása vitte fiait győzelemre.” Krüger Aladár országgyűlési képviselő elismeréssel szólt a nagyrábéi fiatalok győzni akarásáról, hiszen a járási zászló elnyerése után volt erejük versenyre kelni a megye első helyéért – és sikerült, a megye egyik legjobb leventecsapata lett a nagyrábéi. Az eseményt záró százötven terítékes lakomán több köszöntő is elhangzott.

A község legfontosabb demográfiai adatai 1930-ban

Nagyrábé gazdasága a trianoni békeszerződés által kijelölt keretek között a hagyományos módon működött tovább.

A Nagyatádi-féle földreform nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A leadott földek a gazdaságok legtávolabbi részein a legrosszabb minőséget képviselték. A megváltási árak magasak voltak, és ezért nagyon sokan visszaadták a földet. A községben éltek önálló gazdálkodók, iparosok, de mivel a föld kétharmada az uradalmaké volt, munkaalkalmat tőlük lehetett remélni. Nagyrábé lakosságának döntő többsége mezőgazdasággal foglalkozott.

A művelési ágak területi adatai (hektárban)

A nagyváradi püspökségnek Pernyésen volt hatezer holdas birtoka: négyezer hold szántó és kétezer hold legelő, mellékgazdaságát Kisrábén alakította ki, ahol állattenyésztés folyt jelentős birka-, sertés-, tehén- és lóállománnyal. A növények közül első helyen a búza, aztán a kukorica, majd a cukorrépa állt. A kevés napraforgó mellett olajos magvakat: lent, repcét és ricinust termeltek, de mák is megtermett, holdanként nyolc mázsa. A birtokot bérlő hasznosította, az ágazatokat intézők, illetve gazdák irányították: béresgazda, kocsisgazda, pusztagazda, kulcsárgazda, számadó, főgépész és határfelügyelő.

Rétszentmiklós Des Echerolles Kuspér Sándor birtoka volt. A húszas évek elején az uradalom több alkalommal fővárosi bérszántó vállalattal műveltette meg a földet. A tulajdonos új iránti fogékonyságát jelzi, hogy részt vett a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara árpa- és zabtermesztési kísérleti munkálataiban is. A fiatal Echerolles Nagyváradon élő apjának írt leveléből 1929-ben kiderült, hogy az uradalom anyagi helyzete megrendült, és kifizetési gondok keletkeztek „…édesapának kell a pénz… A bérlőkkel amennyire lehet megegyezek, s szorítom őket… amennyire lehet, mindenkiből kicsavarom, amit lehet.” A levélben szó esik a bérlőkkel való szerződések aláírásáról is, ahol a bizonytalan bérlőt a fiatal Echerolles szerint „holnap ráveszem az aláírásra, ha megszül is”. A befejezésből megtudhatjuk, hogy „A tordai zsidók kifogásolták az árpát, de azért leszállították, remélhetőleg nem fognak később kifogást emelni… a szőllőt leszedtük, lett 10 mázsa, elvitték Furtára.”

Bihar megyében – hasonlóan az ország más megyéihez – az 1929-es év a megpróbáltatások éve volt. Ez késztette a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, hogy februárban nyomorenyhítő akciót szervezzen megyeszerte, így Nagyrábén is kaptak a rászorulók kenyeret, lisztet, tüzelőt és ruhát. 1932–33-ban Bihar megye 21 községében, köztük Nagyrábén is népkonyhát működtettek. A községből harminc felnőtt és ötven iskolás gyermek, a lakosság két és fél százaléka kapott ebédet százhúsz napon keresztül. Átlagos heti étlap: vasárnap – juhhúsos kása, hétfő – bableves, kedd – krumplileves, szerda – lencse- vagy borsóleves, csütörtök – gulyásleves, péntek – bableves, szombat – krumplileves.

Az 1930-as, 1940-es évek fordulójára már árnyékot vet az újabb háború. Megérkeznek az első behívóparancsok, a község lakossága átszervezte az életét a megváltozó körülményeknek megfelelően. A családok aggódva várták a frontról érkező leveleket, ellátási gondok jelentkeztek, és újabb behívókat kézbesített a postás. 1943-ban már ízelítőt kapott a község a háborúból, sebesülésből lábadozó katonákat hoztak Rábéra, iskolákban, óvodákban és családoknál szállásolták el őket. 1944 májusában német alakulatok vonultak át a településen, egyes egységek be is szállásolták magukat. Megdöbbenve fogadta a lakosság a zsidók deportálásának a hírét, az otthonukból kiparancsolt „játszótársaink szomorúan ültek szüleikkel együtt a szekerek tetején, nem is sejthettük, hogy utolsó útjukra mennek”. A község megmaradt férfilakosságát elvezényelték. A háború közeledtét jelezte Debrecen és Püspökladány bombázásai.

1944 októberében Nagyrábé is a harcok színterévé vált. A támadó szovjet alakulatok október 7-én elérték Püspökladány körzetét, a község tűzvonalba került. Mindkét fél jelentős, páncélosokkal és repülőkkel megerősített alakulatokat vetett be. Október 12-én a 49. lövészhadtest eredménytelenül kísérelte meg a település elfoglalását. Másnap, október 13-án a megerősített szovjet alakulatoknak ez már sikerült, október 14-én éjszaka megkezdődött a németek visszavonulása. Dancsháza és Nagyrábé között foglaltak állást, és innen kísérelték meg – eredménytelenül – Nagyrábé visszafoglalását.

A szovjet és román csapatok védekezésből támadásba mentek át, és kiverték az ellenséget Bihartordáról és Berettyóújfaluból – a németek ezt követően véglegesen kivonták csapataikat a térségből, Nagyrábé számára véget ért a második világháború. („Leírhatatlan volt az öröm! Szeretteink volna mindenkit átölelni, énekelni, ünnepelni, templomba menni, hálát adni az Istennek, hogy megtartott minket.”)

A harcok során a község súlyos károkat szenvedett, negyven lakos életét vesztette – a szovjetek kivégeztek tizennégy férfit, a többiek a harc áldozatai lettek, amit a református egyház anyakönyvi bejegyzései is tanúsítanak. A bombázások, a tüzérség és a páncélosok nagy kárt okoztak a község épületállományában. „A nyugati részen a házak, épületek romosak voltak, hiszen azokat rengeteg találat érte. A Sugár utcán, a falut övező legelőn, szántóföldön 42 darab tank kilőve. Több ház is kiégett… sok helyen az udvarok feldúlva. Szanaszét hevertek fegyverek, hadi felszerelések, kerítések és épületrészek. Az üzletek kifosztva-kiégve. A templom tornya is áldozatul esett. A menekültek, deportáltak házai feltörve, kifosztva.”

A túlélés örömét megkeserítette a félelem és a szorongás a felszabadítóként fogadott szovjet katonák egy részének magatartása miatt: zaklatták a nőket, értékeket és élelmet raboltak. A portákat a gazdák igyekeztek rendbe tenni, a halottakat eltemették – a falusiakat és a román katonákat a rábéi temetőben helyezték örök nyugalomra, a szovjet katonákat két tömegsírban, majd 1948–49-ben katonai temetőbe vitték őket.

Levél a frontról 1915 szeptemberében

A pernyéspusztai kisvasúttal summások érkeznek 1937-ben (lóré volt a beceneve a kisvasútnak, amely a Csillag-tanyáig közlekedett, elsősorban mezőgazdasági rendeltetéssel)

A Polgármesteri Hivatal a Kossuth utca 5. szám alatt (a székelykapu Korond község ajándéka, készítette Sófalvi Árpád, 1998)

Papp Károly az Echerolles Sándorné adományozta leventezászlóval

A leventék megnyerték a vármegyei vándorzászlót, 1937

A pernyéspusztai gazdaság irodája előtt 1939-ben. (Jurenák Imre, felesége, Horváth Ilona és vendégük.) A gazdaság a nagyváradi káptalan birtoka volt

Kilőtt tankok a Sugár utcában 1945 tavaszán (ma Tank utca)