Előző fejezet Következő fejezet

Páputcától a Tyukászbódítóig

 

A község soros település, a pápa–devecseri főút mentén alakult ki. Ma is ez a főtengelye. Ebből ágazik ki a központban az Ajkára vezető út. Egyetlen vízfolyás keresztezi a helységet, a Cinca nevű vízelvezető árok, ám ennek nincs különösebb településalakító szerepe.

A falu régi központja és ma is szakrális centruma a templomok körüli térség. Ettől északra épült be meglehetősen korán a Pápai – a mai Dózsa György – utca, amely délkeleti irányba, Ajka felé is elhúzódik. Ezen a részen ágazik ki belőle a másik régi településrész, Pirvigye, ahol a magyarokat megelőzően – ahogy már utaltunk rá – nyugati szlávok élhettek. A helyi etimológia szerint azért kapta ezt a nevet, mert pirkadatkor innen látni először a napot. A szintén ismert másféle népi magyarázat szerint tűzi veszedelem idején az itt lakók tehetetlenségükben így kiáltottak fel: „Pír vigye!”

A kora középkortól utcás jelleggel beépített lehetett a mai Gyöp-szer területének zöme. A török időkben aligha módosult a korábbi településkép. Legfeljebb egyre több ház vált lakatlanná, s bizonyos periódusokban a falut is elhagyták lakói, pusztává lett a helység. Mint már említettük, 1678-ban csupán 32 ház állt Noszlopon.

A beköltözés e század végén indult meg és öltött egyre nagyobb méreteket. 1701-ben a református egyház faluhoz közeli, a házhelyek sorába eső földjeit házhelyeknek osztották fel a betelepülők között. A XVII. század végétől már jelzővel is megkülönböztették a törzsökös nemesek és az újonnan beköltözött jobbágyok lakta falurészeket. A Gyöp-szer a Felső- vagy Nemes-szer nevet kapta, bár máig él a Gyöp-szer, az előbbi elnevezés is. A Nemes-szeren belül elkülönült az Úr-köz, a mai Petőfi Sándor utca, amelyet jobbára módosabb nemesek laktak. Ennek elején állt a Tegyey Katalin történetével elhíresült egyik Noszlopy-kúria.

A nagy alapterületű, szép, boltíves házat a gazdag Rosemberg család, majd Weiler Mór vette meg, aztán a Kis família tulajdonába került. Gazdasági épületek és kiterjedt gyümölcsöskert tartozott hozzá. 1913-ban átépítették, és bolt, majd posta működött falai között. Utolsó tulajdonosáról Gazsi-féle házként ismert a napjainkban lakatlan, felújításra váró, jobb sorsra érdemes épület. Az Úr-közből kicsi utca ágazik ki. Alakjáról Csizmafejnek nevezik, s csak kevesen tudnak Jókait megnevező hivatalos megjelöléséről. Az Úr-közzel párhuzamosan halad a Malom utca. Ezen át vezetett az út a határbeli Úr(később Bolla)-malomhoz.

A jobbágyok a katolikus templomból északnyugatra, a Pápasalamonba és Nagyalásonyba vezető út mentén telepedtek meg. Ezt a településrészt a Polgár-szer névvel illetik, de ritkábban Alsó-szerként is emlegették. Némely háza az úttól beljebb esik. A házak előtti füves, a XX. század második felében fákkal beültetett térségen gyerekek játszottak. Ma is látható közös, a közelmúltban elzárt kútja, amelyhez itatót alakítottak ki az állatok számára.

A szer újabban a Kossuth Lajos utca nevet viseli. Mindjárt az elején egy kis utca ágazik ki belőle, amely írott forrásainkban Kis utca néven szerepel, hivatalos neve ma: Béke utca. Az egyik régi tulajdonosáról elnevezett kútját, az Antos-kutat közösen használták. Egykori lakóinak nevét egy 1836-ból ránk maradt egyezségi levélből ismerjük. Ebben az évben nemes Perey István, nemes Antos Ferenc, nemes Perey Péter, nemes Kis Mihály, nemes Bolla János, nemes Német Pál, nemes Szűts István, Nagy István, Csigi István és Csigi György élt itt családtagjaival.

A névsorból kiviláglik, hogy a Polgár-szer ezen részét jobbára nemesek lakták, csak három család volt nem nemes. Az utca lakói ellen Noszlopy Mihály nemes indított pert még az előző évben egy idáig kinyúló belső telke miatt. A megyénél pert vesztett, ezért barátságos egyetértést keresett az itteniekkel. Bizonyos feltételek mellett lemondott fundusa egy darabjáról s a telket megyekövekkel határolták. Az utca lakói megengedték számára a curiális fundus békességes bírását és használatát. A közös kút a telek végére esett. Ezt továbbra is igénybe vehették az utcabeliek, de a nemes úr kúthasználati joga is fennmaradt. A Kis utcai alperesek perköltségét, 69 forint 36 krajcárt a „Nemes Helység” bírája, nemes Kiss János az agilis bíró, Parragi József jelenlétében a helység közös jövedelméből térítette meg. A jelek szerint az egész falu számára fontos volt az ügy békés lezárása.

A Pápai utcából – helyi szóhasználattal Páputcából – ugyancsak egy rövid utca ágazik ki. Ennek neve Tyukászbóduló vagy Tyukászbódító, mert olyan szűk ez az utca, hogy a tyúkász, ha odakeveredett a kocsijával, nem tudott megfordulni benne, be kellett hajtania valamelyik ház udvarára, különben bennragadt volna.

A református templom előtt ágazott le a Salamoni út. Nemrégiben elzárták ezt az útszakaszt, és áttették a katolikus templom elé. A korábbi leágazás melletti téren építették fel a katolikus templomot. Az Ajkai út leágazásánál újabb kis tér keletkezett. Ezt a XIX. század végén, XX. század elején szederfákkal (eperfákkal) ültették be a noszlopiak. Az utak mentére és a katolikus templom oldalára is telepítettek szederfát. A két út közti Szedres elöregedett, közlekedést zavaró fáit alig több mint egy évtizede vágták ki, és parkosították a területet.

A Szedres mögött állt az egyik kovácsmester háza az elején kovácsműhellyel. Mögötte húzódott meg a Református Ifjúsági Egylet. Az 1950-es évek végén bontották le ezeket az épületeket, s a felszabadult térség a falu közlekedési központja lett. Mindkét irányban buszvárókat építettek ide, és a közelmúltban a tér egyik oldalára borozót, virágboltot és butikot emeltek. Ma itt tartják a búcsúkat is. A térrel szemközt építették meg az új iskolát és a Faluházat.

A temető előtti, Devecseri út menti térségre, az egykori vásárterületre az 1960-as évektől adtak ki építési engedélyt. Az új utcasorral szemközti részen, fák között áll a Somlóvár Termelőszövetkezet ugyancsak új, egyemeletes irodaépülete. Közelében a leventék egykori gyakorlótere ma sportpálya. Mellette az 1960-as években telepített diós ad árnyat. Mögöttük az útra kivezető kanyarulattal húzódik meg a Gyöp-szer régi utcája. A kanyarulat után, azzal párhuzamosan nemrégiben új utcát építettek ki. S betelepült az egykori eklézsia és mesterföld is. Ez a legújabb utcasor köti össze Noszlopot a korábban önálló településrésszel, Nagybogdánnyal.

A nagybogdányi házak a Devecseri út mentén épültek, s csak két kisebb utca ágazik ki belőle. Ezek egyikén vezet az út Kisbogdányba, amely máig különálló településrésze Noszlopnak. Egyetlen utcája a harangláb után Y alakban kettéágazik, nyilván a régi beépítési módot őrizve. Lakóit rímbe szedték: „Tóth, Turi, Törkenczy, nagybajszú Ölbey, Nagy, Barna, Baracska Kisbogdány lakója.”

A falu arculatát a közös udvarok jellemzik. Ma már ugyan kevésbé, mint alig egy-két évtizede. Ez a sajátos telekbeépítési forma feltehetően már a XVIII. század második felétől elterjedt. Az átlagosan ezer-ezerkétszáz négyzetméteres szalagtelkeken több periódusban egymás mögé építették a lakóházakat. A telkeket tehát az utcával párhuzamosan aprózták fel. Eredetileg rokonok, testvérek, unokatestvérek oszthatták fel egymás között így a beltelkeket. Később persze idegenek kezére is juthatott a közös udvarbeli házak némelyike.

A közös udvarok kialakulásának legfőbb oka Noszlopon is a jelentős mértékű népességnövekedés lehetett. A földrajzi körülmények és egyéb társadalmi kötöttségek gátolhatták a belterület növelését. Új házhelyekre ritkán áldoztak fel a belsőséghez közeli, értékes szántóföldekből és másként hasznosítható területekből.

A viszonylag nagyméretű beltelkekre kezdetben a családok önállósult tagjai építkeztek, keresztben szabdalták szét a telkeket.

A lakóházakkal szemben álltak az istállók és egyéb gazdasági létesítmények, ólak, trágyadombok, farakás a tűzrevalóval, a favágóhely, azaz favágító. Néhol kisebb konyhakert és néhány gyümölcsfa is megfért itt.

A lakóházak és a gazdasági udvar sávja között vezetett a közös használatú út. Elzárni nem lehetett. Ennek a lakóépületek felőli keskenyebbik része volt a gyalogút, mellette húzódott a széles szekérút. A gyalogutat az utca felől rendszerint kőből emelt oszlop jelölte ki, a szekérút két oldalára pedig kapukövet helyeztek. A szabad használat miatt kis- és nagykaput nem emelhettek.

A közös udvarban lakók egyike sem keríthette be a maga portáját. Mindenki ismerte és tiszteletben tartotta a belső határokat. Legfeljebb a helyenként kialakított apróbb virágos- és veteményeskerteket vették körbe alacsony léc- vagy drótkerítéssel. A közös udvarok végén pajta és szérű volt pár gyümölcsfával, esetleg akácással, vagyis a szerszámfát biztosító akácossal. Innen indultak a közös udvar lakóinak kertjei külön-külön sávban: baloldalt az első lakóé, jobboldalt a hátsóké. A tűzveszély miatt a közös udvarok végén pörzsölték a disznót, a feldolgozást aztán már a saját portájukon végezték.

Noszlopon jobbára a Polgár-szeren és a Pápai utcában alakultak ki közös udvarok. A Polgár-szeren csak néhány egyes ház szakította meg a kettes és hármas közös udvarok sorát, de akadt itt négyes udvar is. A Kis utcában kettes udvarok voltak, csak egy hármas húzódott hosszabban. A Pápai utcában is inkább a kettes udvar volt a jellemző, és ezen a falurészen is létrejött egy négyes udvar. Az Ajkára vezető út mentén már a XIX. század elején Hosszú udvarnak nevezték az egyik házsort. E néven fordul elő történeti forrásainkban is. A nevezetes közös udvarban a faluban egyedülállóan egy időben legalább öt-hat család élt. Jórészt zsellérek lakták, akik szegényebb zsidó családokat fogadtak maguk közé. Pirvigyén csupán egyetlen kettes udvarra emlékeztek az idősebbek.

A nemesek által lakott településrészeken szintén kialakultak közös udvarok, bár kisebb számban. A Gyöp-szeren az egyes udvarok közé egy kettes és egy hármas udvar ékelődött. Az Úr-köz egyik oldalán kettes és négyes közös udvar is akadt. A Malom utcában az egyes házak között kettes és hármas közös udvarok váltakoztak. Ez bizonyíték arra, hogy a közös udvarok kialakulását döntően nem a társadalmi tényezők, hanem a szokásrend és a belterület merev határai motiválták. A közös udvarban élők közti rokoni kapcsolatok több esetben rekonstruálhatók az emlékezet alapján.

A falu a XIX. század közepén lehetett a legzsúfoltabb. A korábbiakban idézett 1842. évi levél feltehetőleg a közös udvarokra utal: „Illy szoros helyeken megszalmázott gunyhók helységünkben néhol öszve nem volnának halmozva és azokban a sok gyülevész nép randa kénye szerént nem heverészne, még a tüzi veszélyek is ritkábban fordulnának elő.” És még egy sor a vármegyéhez küldött levélből: „hitvány házak s ezekben három s négy család is magát öszve húzván”.

Noszlopon általában tömésfalú házakat építettek. Az udvarra ásott keverőgödörbe folyamatosan sokszekérnyi agyagot hoztak a tócsai bányából. Elterítették a gödörben, vízzel jól megöntözték, majd vastagon töreket szórtak rá, és ismét meglocsolták. Kapával többször megforgatták, és lábbal jól megtaposták. A massza úgy dagadt, mint a kenyértészta. Amikor érezték, hogy kellően összeérett az anyag, építésbe fogtak.

A házhoz többnyire nem készítettek alapot, csupán a falak helyét jelölték ki. Egyszerre ötven-hatvan centiméter magas falszakaszt húztak fel. Félszárazon egyenesre faragták mindkét oldalát. Amint megkötött, újabb szakaszt emeltek rá. Az ajtók és ablakok helyét száradás után vágták ki.

A tetőt szakemberek, ácsok rakták. A falakon körbe sárgerenda futott, vendégszelement, szelement, átkötő gerendákat, födémfákat és ollószárakat alkalmaztak a szerkezet összeállításakor. A tetőt rozsszalmával, azaz zsúppal fedték. Hozzá a rozsot kézi cséppel, cséphadaróval csépelték ki, és kisebb kötegenként – gicánként – kötözték fel. A zsúpkötést szinte minden férfi megtanulta a faluban, de inkább szakemberekre bízták a munkát.

A módos gazdák háza is tömésből épült, s csak ritkán pincézték alá. Kőből közfalakat emeltek, és alkalmanként az istállók is kőből készültek. Az anyagot hozzá a polányi kőfejtőben termelték ki. Kőből rakták a tekintélyes kerítéseket, bástyákat az utca felől. A bástyákon megtelepedett a kövirózsa, s virágjával gyönyörködtetett.

Néhol vályogtéglából építkeztek. Maguk vetették saját használatra. Elvétve cigányoktól vásárolták a szükséges mennyiséget. A vályogtéglák közé maltert raktak.

A melléképületek némelyikét vesszőből fonták az ügyes kezű falubeliek. Agyaggal becsapták, és rendszeresen meszelték, ugyanúgy, mint a lakóházakat. A meszet a községben rendszeresen megforduló bakonyi mészégetőktől vették, és maguk oltották meg. Minden porta udvarán volt meszesgödör, amelyet a gyerekek elől deszkával fedtek le. A gerenda talapzatú, elöl kifutós disznóól – helyi nevén hidas – fából készült.

A lakóház helyiségeit döngölt agyaggal padozták. Kéthetente, hetente felsikálták, vagyis szürke agyaggal meszelték fel. Néhol az első szobát széles hajópadlóval borították be, a konyha földjét pedig nagyméretű égetett téglákkal rakták ki.

A házak többnyire háromosztatúak voltak, szobából, konyhából és kamrából álltak. A módosabbak konyháját hátsó szoba követte. A házba a pitvar felől lehetett belépni, ez a konyhára nyílt, és innen vezetett az ajtó a szobába és a kamrába. A konyha közepét a nagykemence foglalta el. Ebben sütötték a kenyeret és a lángost – azaz langallót –, a gyerekek kedvencét. Kenyérsütés után gyümölcsöt aszaltak benne.

A kamra felőli sarokban húzódott meg a kiskemence, amit kalács- és tésztafélék, valamint hús sütésére fűtöttek föl.

A nagykemence szabad kéménye alatt húst füstöltek. Ilyenkor keményfával fűtöttek néhány napig a kemencében. Az utcai szoba felőli fal mentén padkát alakítottak ki. Itt volt a szobai cserépkályha kívülfűtője, az üstház az üsttel, amit leggyakrabban a disznóölések alkalmával használtak. A padkán parázson, vas háromlábakra helyezett cserépedényekben főztek. A szobai zöld mázas, padkás, külön sütőrészes cserépkályhánál hancúroztak telente a gyerekek.

A helyiség bútorainak diagonális, sarkos elhelyezését a múlt század elejétől váltotta fel a centrális elrendezés. A sarokpad a nagyméretű, kenyérfiókos asztallal kiszorult a szobából, helyükre polgárias ízlésű bútordarabok kerültek középen az asztallal, körülötte székekkel, kétoldalt ágyakkal és szekrényekkel.

A szabad kéményes konyhákat jobbára az 1930-as évektől padlásolták be. A kemencéket rakott és vásárolt „csikósporheltek” váltották fel. Néhol az elöregedett cserépkályhák helyére is ilyen, főzésre-sütésre és fűtésre egyaránt alkalmas tűzhelyfélét állítottak be.

A noszlopi nagy tüzek utáni újjáépítések és általában az építkezések közös munkával történtek. Az új házakat már a legújabb ízlés, divat jegyében emelték a helyi kőművesek. A községet a múltban inkább jellemezte az építészeti összhang, mint manapság. Az építtetők nem a különbözőségre, hanem a hasonlóságra törekedtek. A barokk oromzatos házak közkedveltek lehettek a községben. Barokkos ívű homlokzat díszítette a református paplakot, a Betérő csárdát, azzal szemközt az intézőházat, egy polgár-szeri és egy gyöp-szeri házat, valamint egy nemesi kúriát a Pápai utcában. Valaha több lehetett belőlük, mára csupán három maradt fenn közülük. Azonos formavilágot tükröztek, de a polgár-szeri kissé eltért tőlük.

A nemesi, kisnemesi kúriák közül több bizonyára a korabeli építőművészet minden erényét megcsillogtatta. Sajnos, sorra bontásra ítélték őket későbbi tulajdonosaik. Szerencsére egy még áll a két templom és a polgármesteri hivatal közelében. Ez az épület a falu egyik büszkesége. Mai gazdája, aki az építtető család leszármazottja, féltőn óvja, az eredeti állapot megőrzésére törekszik. Papp-féle házként tartják számon a helyiek.

A Papp család egyik őse, Pap János I. Lipóttól kapta nemesi oklevelét és címerét 1689. június 19-én. György nevű fia – vagy unokája – nemesi kiváltságait 1754. január 23-án erősítették meg. Az 1720-as években emelt kúriájuk építése az ő nevükhöz fűződhet. György fia, János nemességét 1796. május 2-án hirdették ki a megyegyűlésen. Ő építtette át a házat 1800-ban, az oromzaton ez az évszám olvasható. Ekkor nyerhette el barokk oromzatát a díszes bejárattal együtt. Az utcai homlokzatot három ablak törte át. Az utcai ajtót vaslemezzel védték. Az udvaron végigfutó tornác első részét lefalazták, és két kis helyiséget alakította ki: kisszobát és előszobát. Az előszoba az udvar felől nyitott volt, csúcsíves ablakok díszítették. A következő nagy átalakítást az 1920-as évek második felében végezhették. Az utcai homlokzat ekkor kapta mai formáját. Az ablakokat és az ajtót is lecserélték. Az átépítésnél helyi kőművest, Síkos Vincét alkalmazták. 1993-ban a jelenlegi tulajdonos, Takács Sándor rekonstruáltatta a házat, visszaállíttatta a hiányzó vakolatdíszeket is.

A ház alapját egy sorban elhelyezett, mintegy harminc centiméter vastag és száz-százhúsz centiméter széles, úgynevezett lepénykövek alkotják. A hatvan-nyolcvan centiméter széles falak kőből készültek. Csak a pilléreket és a boltozat alatti falrészeket rakták téglából. A támpillérek anyaga szintén kő. A fedélszék kötőgerendás, két állószékes és torokgerendás. A tetőszerkezetet úsztatott kárpáti fenyőből készítették. Az egész padlásteret téglával rakták le, míg másutt a faluban általában agyaggal tapasztották.

A nagyszobát két keresztboltozattal fedték. Téglából, kecskefarkú falazási móddal készült. A mennyezetet vakolatdísz ékesíti. A kisszobát és az előszobát egy-egy boltív választja el. A két helyiség közös falába cserépkályhát építettek. A konyha valaha szabad kéményes lehetett. 1921-ben Papp Sándor majolika tűzhellyel váltotta ki a kemencét. A csempéket Városlődről hozatta, a fém alkatrészeket Devecserben vásárolta. A kétplatnis tűzhely kenyérsütő kemencés, vízmelegítője vörösrézből készült, és zsírsütő üst is tartozik hozzá. Nagy kéménye fekvő kéményekkel gyűjti össze a ház többi helyiségének füstgázait. A szabad kémény megszüntetésével külön húsfüstölőt kellett építeniük. Erre a célra a kamrából választottak le egy kis részt, amelyet a tornácra nyitottak.

A konyhát hátsó szoba követi. 1975-ben ebből a dongaboltozatos helyiségből rekesztették le a fürdőszobát. A hátsó szoba alatt pince húzódik, amelynek lejárója a mögötte levő kamrából indul, de a tornácról is le lehet jutni oda. A kamrából lépcső vezet a padlásra. Az egyes helyiségeken belüli ajtók lehetővé teszik, hogy a ház minden részét meg lehet közelíteni a tornácra való kilépés nélkül.

A lakórésztől csak egy tűzfal választja el a gazdasági traktust. A kocsiszín után következnek az istállók: a kisistálló a növendék jószágoknak és a nagyistálló a kifejlett állatoknak.

A házhoz nagy udvar és kert tartozik. Az udvarrészt hatalmas keresztpajta zárja le, talán ez az utolsó ilyen építmény a faluban. Vegyes falazású, a tömés mellett követ és téglát is használtak építésekor. A pajta előtti terület a szérű, egykor asztagok álltak itt. A pajtán középütt szekérrel tudtak áthaladni. Az épület mögött van a veteményeskert gyümölcsfákkal és néhány tőke szőlővel.

Az udvari részen hosszan futó tornác dongaboltozatos, alul közel méternyi magasságban felfalazott. Nagyméretű, úgynevezett grófi téglával burkolták, amelyek az Esterházyak téglaégetőjéből kerültek ki. A tornác, helyi nevén gádor fölött szőlőlugas ível.

A Papp család címere díszíti az előszoba udvar felőli, szépes kiképzett homlokzatát. A két saroktorony közti körívet vakolatból képezték ki, és színesre festették. A portát az utca felől bástya és kapu keríti. A deszkakaput toronyszerű, díszes oszlopok fogják közre.

A kettős tagolású, alul két padlásablakos, sárgára meszelt, csak vakolatdíszeit fehéren villantó, barokk oromzatú házat felfedezte és megörökítette Heitler László pápai festőművész is. A Papp-féle kúria az építtetők ízléséről, igényességéről vall, és jellemzi a falu egykori közösségét is.

A faluképhez a XIX. század óta szervesen tartoznak hozzá a keresztek. Az idősebbek még ma is keresztet vetnek, ha elhaladnak előttük. A templom elé 1819-ben állíttatott kőkeresztet Vargyas Gergely. Azt mindig megkerülik a körmenetek, és gyakorta felvirágozzák a hívek. A polgár-szeri kőkereszt 1896-ból való. Öreg Horváth József és neje kegyes érzelmeit dicséri. Rá egy évre a Polgár-szer végén, a Csűri út elején emeltetett kőkeresztet Ács József és neje. A Pápai utca végén, a Pityer-malomba vezető út elején levő fakereszten az állíttató Nagy János neve és az 1893-as évszám olvasható. A Polányi út mentén állót Vörös keresztnek nevezik a helyiek. Horváth Lőrinc adományából készült ugyancsak 1893-ban. Nagybogdányban 1904 óta van kőkereszt Knopf Ignác és neje nagylelkűségéből, hitük erejének bizonyítékaként.

1963. májusában a noszlopi temetőben egy hat méter magas fakeresztet állítottak a katolikusok. A kisbogdányiak továbbra is ősi temetőjüket használják, míg a nagybogdányiak a noszlopi temetőbe temetkeznek.

A külterületi lakott hellyé vált Kisbogdány népessége – ahogy arról már szó volt – nem építette újjá a török korban elpusztult templomát. A XVIII. század végén emelt harangláb a település egykori önállóságára utal. 1906-ban megújították, két pár lengőtámasszal megerősítették, és betontuskókba ágyazták a Boros család jóvoltából. A faragott tölgyfából készített haranglábat fűrészelt fenyődeszka tetővel fedték. A XIX. század közepén harangját Sopronban öntötték.

A tagosítás után néhány tanya jött létre Noszlop határában. A falutól távol eső Merétén a Szalóky család házat és gazdasági épületeket emelt. Cselédjük állandóan kinn lakott, gondozta az állatokat, és a családtagokkal együtt művelte a földeket. Minden másnap főtt ételt vittek ki neki gazdái. A tanya dombos részen állt, akácás vette körül, s a szomszédságban terültek el a Szalóky család földjei.

A Bolla-malom közelében Szabó Károly épített tanyát. Az egész család itt élt, csak az 1960-as években költöztek be a faluba frissen készült házukba. A Szalóky-tanya előbb megszűnt, cselédjük halála után a második világháborút követő évektől lakatlanná vált, épületei elromosodtak, s a család lebontatta.

A noszlopi öregek máig emlegetik a becsei Lina putrit. A mészkemencék fölötti kis kőházban egy Lina nevű nő élt gyermekeivel az erdőben. Az asszony egyik gyermeke még tizenegy éves korában is szopott. Beszélik, hogy az asszony tésztája mindig híg lett. Lisztet adott hozzá, akkor meg keménynek találta. Ismét hígította, de nem találta el az arányokat. Végül hatalmas mennyiségű tésztát sütött ki családjának.

Az Úr-köz
 
A Gazsi-féle ház
 
A gyöp-szeri Noszlopy-kúria helyén épült Gazsi-féle ház homlokzatának részlete
 
Polgár-szeri részlet
 
Nagybogdányi utcakép
 
Kisbogdányi utcakép
 
Közös udvar
 
Polgár-szeri népi barokk oromzatos ház
 
A Papp-féle kúria konyhája a majolika tűzhellyel
 
A Papp-féle kúria udvara
 
A Papp-féle nemesi kúria udvari homlokzata a család címerével
 
A Pápai utca (ma Dózsa György utca) végi kereszt
 
A temetői kereszt
 
A kisbogdányi temető

 

   
Előző fejezet Következő fejezet