Előző fejezet Következő fejezet

Templomok, kápolnák, imaházak

 

A falu plébániatemplomát először 1332-ben említik meg a pápai tizedjegyzékek. A középkori alapfalakat csak ásatással lehetne feltárni. A fennmaradt faragott kövek díszítései azonban bizonyossá teszik, hogy a XIII. század első felében már állt egy kisebb méretű, mintegy tíz-tizenkét méter hosszú, egyhajós, félköríves szentéllyel záródó, feltehetően torony nélküli építmény. Hasonló lehetett, mint a Heves megyei Váraszó községben álló kis templom, amelynek kőfaragványai szinte azonosak a noszvaji kövekkel. Erre az időre utal az is, hogy a templom körüli, már régebben használt temetőben a bontási munkák során IV. Béla király (1235-1270) pénzérméje került elő. A templom kelet-nyugati tájolású volt, tehát szentélye nézett a mai utcavonalra, bejárata feltehetően a hajó déli falának közepén nyílt.

A falu lakosságának növekedése szükségessé tette a folyamatos bővítést. A XIV. században, a félköríves szentély elbontása után egy nyolcszög három oldalával záródó, gótikus szentélyt alakítottak ki, és talán kis tornyot is emeltek az épület nyugati végén. Az északi oldalon sekrestyét, a délin egy kápolnát alakítottak ki. A XV. században a nyugati oromzatot elbontották, és a templomot egy tízszer tizenegy méteres térrel bővítették, amelyet falpilléreken nyugvó gótikus hálóboltozattal vagy fából készült síkfödémmel fedtek le. Déli falába díszesen faragott kőkaput állítottak, eléje kis szélfogó építményt emeltek, amelyben kétoldalt kőből kialakított ülőpadkát helyeztek el. A hajó nyugati felében boltozott karzatot emeltek, a nyugati homlokzaton torony állt. Az északi oldalfalhoz még a XV. században egy nyolcszor négy méteres kápolnát ragasztottak, és a hajó északi falát két helyen áttörve összenyitották a két teret.

A régi templom

 

Amikor 1558-ban a protestánsok kezére került a katolikus templom, a XVI. század közepének hadi eseményei miatt nem lehetett túlságosan jó állapotban. Figedy János az új hitet valló birtokosként kötelességének tartotta a szükséges javítások elvégeztetését. A munkákat a kisnemes Szepesi család tagjai is segítették, mert a velük 1564-ben kötött szerződésben megemlíti Figedy, hogy ők már korábban hat aranyforintot adtak a templom tetőzetének javítására.

A négyszögletes hajót a XVII. század második felében díszesen festett deszkamennyezettel fedték le. Bizonyos, hogy ettől kezdve a szükséges tatarozást mindig elvégezték a templomon. 1700-ban és 1734-ben, a mennyezet felújítása során feltehetően a belső javítást, meszelést is elvégezték.

A kurátori számadásokból nyomon követhetjük a folyamatos karbantartási munkákat. 1745-ben a villámcsapástól megsérült tornyot javították ki. 1780-ban nemcsak a belső vakolásra és meszelésre került sor, hanem feltehetően újra is fedték, mert erre a munkára hatezer zsindelyt és zsindelyszöget vásároltak. 1783-ban már megkezdődött a körítőfal építése, majd 1787-ben és 1788-ban folytatták a munkát. A fal tetejét lezsindelyezték, a falban nyitott kapukra zárakat szereltek fel. 1794-ben a tornyot zsindelyezték. 1806-ban a viharos szél letörte a torony gombját, és megrongálta a tetőt. 1807-ben gyűjtést kezdtek a károk kijavítására, a következő évben új gombot csináltattak, a tornyot vakolták, és a templom belsejét kimeszelték. 1813-ban a karzatot és padokat festették át. 1814-ben az új úrasztalát ingyen készítette el Varga János asztalos. 1816. január 29. és 31. között a nagy szélvész által megrongált tetőzetet kellett nem kis pénzen kijavítani, majd a következő évben újrazsindelyezték a templom tetejét. 1828-ban a templom általános karbantartására olyan alapot hoztak létre, amelybe szüretkor mindenki bort adott, ezenkívül 1829-ben még gyűjtést is kezdtek az esedékessé váló nagyobb javítások költségeire. 1832-ben elhatározták ugyan, hogy a következő évben bele kell kezdeni a munkálatokba, de csak 1834-ben fedték újra a tornyot. 1837-ben külső és belső tatarozást végeztek. 1843-ban a nagy szél okozta károkat kellett a tetőzeten kijavítani. 1869-ben kimeszelték a templomot, és a tornyot zsindelyezték. Ezután csak kisebb karbantartásokat végeztek.

Az elbontott templom alaprajza

 

Az elbontott gótikus falnyílások műszaki rajzai

 

Már 1901-ben is felmerült az új templom építésének gondolata, de erre csak 1928-ban került sor. Az építés ügye megosztotta mind a gyülekezetet, mind a presbitériumot. A február 5-én megtartott gyülekezeti közgyűlés még csak azzal bízta meg a lelkipásztort, hogy hírlapi felhívás alapján szakértő építészek véleményét kérje ki az átalakítás vagy az új templom építésének ügyében.

A falu akkori jegyzője, Kovács Lajos az új templomot szorgalmazta. Hivatali tekintélyével elérte azt, hogy a március 3-i presbitérium gyűlés határozata szerint az építéssel a jegyző ismerősét bízták meg, mások szerint Bodnár Béla lelkész gimnáziumi osztálytársát. Wolleszák István hejőcsabai vállalkozó, az általa készített tervrajz és költségvetés alapján negyvenezer pengőért vállalta a munkát, de úgy, hogy a régi torony megmarad. Ezt a határozatot március 4-én a közgyűlés is jóváhagyta, és elkezdődött a régi épület lebontása. Március 24-én a lelkész értesítette a bontásról a Műemlékek Országos Bizottságát, amely előbb leállította azt, majd mégis engedélyezte azzal az indokkal, hogy a templom nem szerepel a műemlékek jegyzékében.

A presbitérium május 6-án 7:5 szavazati arányban határozott arról, hogy a régi templom tengelyét 180 fokban megfordítva új torony is épüljön. Ezt a határozatot május 13-án terjesztették a közgyűlés elé. Az új torony építése tizennégyezer pengővel növelte meg az addig megszavazott költségeket.

Növelte a gondokat az is, hogy a vállalkozó abbahagyta a munkát, annak befejezését Lázár János mezőkövesdi építőmester vállalta.

Az indulatok már annyira felizzottak, hogy a közgyűlés alatt a nyugalom biztosítása érdekében még a csendőrök is készenlétben álltak a templomkertben. A szavazás előtt az ellenzék kivonult, és így a gyülekezet 68:1 arányban elfogadta az előterjesztett javaslatot. A presbitérium egy része az egyházmegyénél megfellebbezte a közgyűlésnek ezt a határozatát. Az esperes, feltehetően nem teljesen ismerve a körülményeket, jelentésében ezt írta: „Akadtak páran, a gyülekezet nagy többsége által hozott építési határozat ellen lázadozni próbálók. Ezekkel szemben eljárást indítottam, s hiszem, hogy e kérdés lassan bár, de nemsokára nyugvópontra jut." Ez azonban nem így történt, mert a hívek egyre kevesebben vesznek részt az építési kérdésekben határozó közgyűléseken, a korábban egységes gyülekezetet a bizalmatlanság légköre fertőzte meg.

Az új templomban 1929. augusztus 11-én tartották meg az első istentiszteletet. Orgonáját Lakatos Józsefné Szabó Eszter fiatalon elhunyt három gyermeke emlékére készíttette el.

Az új templom építői (1929)

 

Az új templom toronygombjának feltétele (1929)

 

Az új templom belső tere az orgonával

 

Az esperesi jelentés szerint 95 ezer, a presbiteri jegyzőkönyv szerint 124 ezer pengőbe került az új templom felépítése, tehát több mint kétszeresébe, mint amire a gyülekezet számított. A késedelmes kifizetések miatt perek sora kezdődött el, amelyek közül az utolsó csak 1940-ben zárult le. Többször tűztek ki árverést a gyülekezet vagyonára, de a hívek adományaiból és a református konventtől évente kapott ezer pengős segélyből 1943-ra minden adósságot ki lehetett egyenlíteni. A jelenleg élők mindössze arra emlékeznek, hogy „az új templom építése drága volt, ezért minden családnak két-három tehenet kellett eladni" a költségek fedezésére.

Ma már csak sajnálni lehet, hogy sem az egyházi, sem a világi illetékesek nem akadályozták meg a régi templom lebontását, mert román kon és gótikus részei 1928-ig változatlanul megőrizték a katolikus templom eredeti formáját, amelyet a XVII. században festett famennyezete a református templomok sajátos hangulatával egészített ki.

Az új templom építése során csak a XV. századi bővítés déli falát hagyták meg a benne lévő gótikus bejárattal és az előtte álló szélfogóval. Belső tere kilencszer tizenkilenc méter lett, keleti és nyugati végén karzattal. Építészetileg jellegtelen ugyan, de Isten házává nem formája, hanem a gyülekezet tagjainak imádságos lelkülete teszi.

A templom kisebb sérüléseket szenvedett a második világháború alatt, ezeknek kijavítása anyagi okok miatt sokáig elodázódott. 1959-ben a harangok új felfüggesztését kellett megoldani, mert a torony szerkezete tervezési hiba miatt meglehetősen gyengére sikerült. Ekkor került sor a toronysüveg festésére is.

Márványból faragott úrasztala, özvegy Magyar Ferencné Berta Zsófia ajándéka (1928)

 

Utcakép a templommal, előtérben a polgármesteri hivatal épülete

 

1966-ban gyűjtést indítottak a már időszerű vált javítási munkák elvégzésére, és a következő évben elkövetkezett a templom külső és belső tatarozása. Az orgona és a harangok húzószerkezetét elektromos meghajtásúra cserélték ki, korszerűsítették a templombelső világítását is. A gyülekezet által összegyűjtött és kifizetett teljes költség 118 000 forint volt, ezenkívül mintegy 1400 órányi segédmunkát és 300 órányi szakmunkát ingyenesen végeztek el a hívek.

Templom nem lehetett meg harang nélkül. A középkori harangok némelyikén olvasható felirat - „Az élőket hívom, a halottakat elsiratom, a villámokat megtöröm!" - röviden és egyértelműen utal rendeltetésükre. Ezzel adtak jelt az istentiszteletre, harangszóval búcsúztatták el az elhunytakat, égiháború idején a harangok zúgásától remélték a felhők szétoszla-tását, tűzvész és veszedelem esetén a félrevert harangok hívták segítségre a gyülekezet tagjait.

A templom régi harangjairól egy 1805-ben írt feljegyzésből tudjuk, hogy a legnagyobbat Bossányi Krisztina öntette 1741-ben. A középsőt Bossányi Krisztina 360 magyar forintos hagyatékából csak 1801-ben készíttették el Egerben, Justel harangöntő műhelyében. Ez a harang 1809-ben elrepedt, de 1810-ben újraöntették. Hét mázsát és két fontot nyomott, fél mázsával lett nagyobb, mint korábban volt. (A mázsa ekkor az 56 kilogrammos bécsi mázsát jelentette, ennek századrésze volt a font. Az új harang súlya tehát 393 kilogramm körül lehetett.) Amikor 1830-ban ez ismét megrepedt, eladását határozták el. A legkisebbet 1750-ben Schwarzenbeck egri mester öntötte. 1826-ban már csak két harang volt, mert az egyik elhasadt, ezért a parókián lévő kamrában őrizték.

A régi harangok közül ma már csak az 1741-ben öntött van meg. A 35 kilós kisharangot 1922-ben készíttette a gyülekezet, feltehetően a budapesti Slezák-féle műhelyben.

Az 1665. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az úrvacsora kiszolgáltatásához szükséges „sákramentumi eszközök" még meglehetősen szegé-nyesek voltak. Csak egy ezüstből készült, kehelyforma fedeles pohár, két gyolcsabrosz, egy aranyos hímzésű patyolatkendő és, egy a prédikáló szék díszítésére szolgáló tarka szőnyeg az eklézsiáé. Vétel és kegyes adományok során folyamatosan gyarapodott a számuk. A ma is meglévő tárgyak közül néhány iparművészeti szempontból is jelentős. A legrégebbi egy 12,7 centiméter átmérőjű, öntött rozettákkal díszített ezüst kenyérosztó tányér. Felirata az előlapon: ioanoS IRATOS, ihnos IRATOS, a hátlapon: JÁNOS IRATOS. A névből következtetve a XVII. század elején készült, mert Iratos János 1608 és 1611 között Zemplén megyében lelkészkedett. Lehetséges, hogy egy ideig noszvaji prédikátor volt.

XVII. századi kenyérosztó tányér

 

Egy 27,9 centiméter magas és 13,3 centiméter talpátmérőjű hengeres testű, fedeles ónkanna a XVII. század közepe táján készült magyar munka. Díszítése vésett és pontozott technikával készült. Oldalán koszorús keretben zászlós bárány, a szájperem alatt és a talpperem felett inda- és virágdíszek.

1734-ben készült két, 39,2 centiméter magas és húsz centiméter talpátmérőjű, csőrös szájú, fedeles ónkanna, amelyek hengeres testét alul és felül egy-egy bevésett karika díszíti.

A legszebben megformált tárgy egy csonka kúp alakú, 27,5 centiméter magas, talpas, aranyozott ezüstből készült kehely, amelynek peremén ez a körbefutó felirat olvasható: isten ditsősegere tsinaltatatta az nemes NOSZVAJI REFORMATA ECCLESIA ANNO 1735. Die 3. febr. A 21,5 centiméter átmérőjű aranyozott kenyérosztó tányér szegélyén az adományozó címere és ez a felirat áll: nagy UGROCZI BOSSANYI kristina AZ UREBOL AIANDEKOZTA AZ URNÁK ASZTALARA AZ NOSZVAI SZENT ECC-LESIABA ANNO 1759

A régi templom négyszögletes hajóját festett deszkamennyezet díszítette. Bár ezt nem építették be az új templomba, szerencsére sikerült csaknem teljes egészében megmenteni. Művészettörténeti jelentősége indokolja, hogy erről részletesebben írjunk.

A világi és az egyházi építmények díszítésére kazettás famennyezetek alkalmazása a reneszánsz óta általánosnak mondható. A XVII-XVIII. századi falusi templomok esetében alkalmazásuk a díszítésen kívül azonban építészeti szükségmegoldás volt. A török hódoltság alatt a templomok egy része teljesen rommá lett, illetve súlyosan megrongálódott. Elsősorban a tetőszerkezet pusztult el, és ennek hiánya miatt az időjárás viszontagságának kitett boltozatok leszakadtak. A jobban ellenálló főfalakra kisebb-nagyobb javítás után rá lehetett tenni a tetőt, de a középkori boltozatokat már nehéz lett volna visszaállítani. Ezért választották az olcsóbb megoldást: a boltozatindítások csonkjaira áthidaló gerendákat fektettek és ezekre deszkatáblákat erősítettek.

Az eredeti mennyezet Noszvajon negyven táblából állt. Ezeket háromhárom szál deszkából alakítottak ki. Minden tábla 104 centiméter széles és általában 173-175 centiméter hosszú, de öt tábla hossza elérte a 198 centit. Az egymás mellé illesztett táblákat takarólécek választották el egymástól, és a lécek összefutását fából fűrészelt négyszirmú rózsa takarta.

1928-ban a mennyezetet csak a falak egy részének elbontása után szedték le. Sajnos, nem túl sok gondot fordítottak a már korhadt és szúette táblák átmentésére, ezek darabjaikra estek szét. A maradványokat a miskolci múzeumba szállították, ahol 90 szál egész, 27 fél deszkalapot, egy rakat deszkadarabot és keretléctöredéket leltároztak be. 1962-ben az egri Dobó István Vármúzeumba szállították ezeket. A fertőtlenítéssel és gondos restaurálással 34 táblát lehetett régi szépségében helyreállítani. (A mennyezet negyven táblájából 1928-ban már három darab festetlen vaktábla volt, tehát összesen csak három festett tábla pusztult el véglegesen.) 1965-ben az egri várban álló gótikus püspöki palota egyik kiállítótermének mennyezetére erősítettek fel ezek közül 32 darabot.

A katolikus templomokra jellemző, az isteni személyeket és a szenteket ábrázoló festményeket és szobrokat nem találunk a protestáns templomokban, mert hitbéli okok miatt elvetették a vallási témák természethű ábrázolását. Ehelyett sajátos, a középkorban kialakult jelképrendszert használtak, amellyel a Biblia egyes szövegrészeinek gondolatait képi ábrázolásban is ki tudták fejezni. (Ha a templom korábban a katolikusoké volt, a szobrokat és vászonképeket eltávolították, a falfestményeket meszeléssel takarták el.) Az istentisztelet ünnepélyességét csak a festett famennyezet és karzattáblák, az igehirdetés helyéül szolgáló faragott-festett katedra (szószék), a festett padok és a díszes textilneművel letakart úrasztala szolgálta.

Ezeket a mennyezeteket olyan festő-asztalosok készítették, akik az olasz reneszánsz díszítő motívumait felhasználva sajátos magyar ízlésű mintakincset alakítottak ki. Kedvelt elemek a négyszirmú rózsa, a szövevényes levél- és indadíszek, a keleti hatást tükröző tulipán és a szegfű. Munkájuk megkönnyítésére mintakönyveket használtak, egymáséit lemásolták.

A legtöbb festett famennyezeten a növényi díszítés az uralkodó. A noszvaji negyven táblának azonban több mint a negyedén figurális vagy olyan növényi ábrázolás volt, amelyeknek jelképes értelmezés tulajdonítható. A paradicsomban álló élet és tudás fáját a mester három változatban is megfestette. Az életfa ágain ülő madarak a hívők lelkeit jelképezik. A jó és gonosz tudás fájának egyik felén érett, a másikon éretlen gyümölcsök vannak. Csak az érettekből csipeget a fa alatt álló egyik madár, az éretleneket nem kóstolja meg a másik. A szőlőtőke Krisztust jelképezte, az ebből kisarjadó vesz-szők pedig az őt követő híveket. Krisztus-jelkép a meghalt fiókáit saját vérével tápláló pelikán is. A „szép híves patakra" vonuló szarvasok az igazság vizére, az Evangélium igéjére szomjazó híveket szimbolizálják.

Egy másik táblán a szarvast sas marcangolja: a Gonosz akarja elragadni a hívő embert. A fészekben álló és csőrükben kígyókat tartó gólyacsalád a gyülekezet ábrázolása, amely a bűn kígyóit marcangolja szét. A fehér ludak az éberséget, a haltestű szirének az érzéki csábítást jelképezik. Az elpusztult táblák közül az egyiken két elefánt volt. Ezek a középkori értelmezés szerint Ádámot és Évát, illetve a bűnbeesést jelképezték.

Négy szirmú reneszánsz rózsák  Krisztus jelképe, a pelikán

 

Az Igére szomjas hívek jelképei az inni vonuló szarvasok

 

A mennyezet készítésének idejét nem tudjuk pontosan meghatározni. Három táblán azonban olyan felirat olvasható, amelyből bizonyos következtéseket lehet levonni. A feliratok közül az első kettő magyar nyelvű, a harmadik latin és magyar nyelven íródott. Szövegüket nem betűhíven, hanem a rövidítéseket feloldva, a maihoz közelítő átírásban közöljük, a latin részeket magyarra fordítottuk.

Az elsőn nagyméretű, kétfejű sas látható, amely szárnyainál jogarpálcát és kardot, két csőrében egy-egy szablyát tart. A felette lévő keretben az ISTEN SEGEDELMÉBŐL MUNKÁLLOTTA A MISKOLCI ASZTALOS IMRE 1734 felirat olvasható.

A második táblán napkorong és holdsarló között ez áll: EZ A ház istennek HAJLÉKA, MELYNEK HŰSÉGES DAJKÁJA T(EKINTETES) ÉS N(EMES) BOSSÁNYIi KRISZTINA. - malakiás ív. vers 2. [Helyesen: III. 20.] FELTÁMAD TINÉKTEK, KIK AZ ÉN NEVEM FÉLITEK, AZ IGAZSÁGNAK NAPJA. - JELENÉSEK XXII. VERS 16. ÉN VAGYOK AMA FÉNYES ESTHAJNALI CSILLAG. - VERS 20. JÖVEL URAM JÉZUS!

A harmadik táblán a keretbe foglalt mezőben ez olvasható: AZ ATYA, A FIÚ ÉS A SZENTLÉLEK, A SZENTHÁROMSÁG EGY ISTEN TISZTELETÉRE - AZ 1700. ÉVI MEGÚJÍTÁS UTÁN ISMÉT MEGÚJÍTTATOTT AZ 1734. ESZTENDŐ JÚLIUSÁNAK NAPJAIBAN, A GYÜLEKEZET ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK GONDOSKODÁSÁVAL ÉS KÖLTSÉGÉVEL, AMIDŐN ÉLTEK: TSÁTI SZABÓ JÁNOS AZ EGYHÁZ SZOLGÁJA, UJHELI ISTVÁN ISKOLAMESTER, IDŐS MAJNÁR JÁNOS, NAGY PÉTER BÍRÓ, VAS ISTVÁN, PINTÉR GERGELY, PINTÉR JÁNOS, KONYA FERENC, NAGY ISTVÁN, AZ IFJABB KONYA, SZA(BÓ) TAMÁS, N. B. ZSIGMOND. - LUKÁCS X. VERS 20. INKÁBB AZONBAN ANNAK ÖRVENDJETEK, HOGY NEVEITEK FEL VANNAK ÍRVA A MENNYEKBE. - MEGISMERVÉN A VILÁG SZOKÁSAIT, TANULJ MEG AZ ISTENNEK ÉLNI.

Az első tábla felirata alapján a mennyezetről író korábbi szerzők úgy vélték, hogy ezt 1734-ben a miskolci Asztalos Imre készítette. Feltehetően nem tudták teljesen elolvasni az igen rongált harmadik tábla feliratát, amely egyértelműen tudomásunkra hozza, hogy a mennyezetet az 1700-ban történt első megújítás után 1734-ben ismét megújították, tehát mindenképpen 1700 előtt készült. Egészen bizonyos, hogy Asztalos Imre csak kijavította a megrongálódott táblákat, de azokat nem festette teljesen át. A stílusbeli különbségek alapján ugyanis azokat két, jól elkülöníthető csoportra oszthatjuk. A helyreállított 34 tábla közül 28 olyan mester keze nyomát viseli, aki biztos rajzkészséggel és vonalvezetéssel, harmonikus színekkel, nagy mesterségbeli tudással és gyakorlattal alkotta meg művét, ő azonban nem lehetett Asztalos Imre. Amikor 1735-ben Asztalos Istvánnal együtt a megyaszói templom mennyezetét festette, az egy évvel korábbi élmény hatására megpróbálta lemásolni a noszvaji táblákat. Ez azonban csak módjával sikerült, mert egy-egy tábla formailag hasonló ugyan, de sokkal kezdetlegesebb rajzolatú, színei rikítóbbak, vonalvezetése gyakorlatlanabb kézre vall, mint az utánozni kívánt eredeti.

Az Asztalos Imre nevét megörökítő tábla Bossányi Krisztina bőkezűségére utaló tábla

 

A prédikátor és a gyülekezeti tisztségviselők neveit megörökítő tábla

 

Noszvajon a második és a harmadik feliratos táblát viszont teljes egészében Asztalos Imre készítette. Az elsőn lévő keretbe úgy írta be a nevét, hogy a régi mester vagy a megrendelő nevét lecsiszolta a deszkalapról. Emellett még legalább négy új táblát is festett, amelyek mindegyike jól láthatóan különbözik a régiek stílusától.

Ha figyelembe vesszük azt, hogy a mennyezet két megújítása között 34 év telt el, az új mennyezet legalább ennyi ideig, de inkább negyven-ötven évig nem szorulhatott javításra. Ilyen meggondolás alapján az 1650 körüli évek valamelyikére tehetjük készítésének időpontját, vagyis Bakos Gábor és Hanvay Ferenc noszvaji földesúr birtoklásának korszakára esik. Biztosnak vehetjük, hogy egyikük, vagy mindkettejük jelentős anyagi támogatásával készült el a mennyezet, mert a falu kis létszámú gyülekezetének erre nem lett volna anyagi lehetősége.

A Habsburgok címerállatának, a kétfejű sasnak az ábrázolása nem illik bele a mennyezet állatalakos tábláinak jelképrendszerébe. Talán érthetőbbé válik ennek oka, ha arra gondolunk, hogy a két földesúr a királyi birtokadományra emlékezve festette meg ezt a táblát. Az is elképzelhető, hogy eredetileg a sas feletti keretben nem a mennyezet készítőjének, hanem készíttetőjének (vagy többüknek) a neve állt. A címermadár ábrázolásában az is furcsa, hogy csőreiben szablyákat tart, holott a Habsburg-címerben ezek nélkül ábrázolták. A kétfelé vagdalkozni tudó sas képe azt sugallhatta, hogy egyaránt tud védekezni az ország egy részét elfoglaló törökök és a királyi hatalommal szembenálló erdélyi fejedelmek ellen. Lehet, hogy a király pártján és szolgálatában álló két földesúr életének eseményeire emlékezve erre is gondolt, amikor szablyákat festtettek a sas csőreibe.

Valaha a középkori templom közelében állt a régi plébánia épülete. Minden bizonnyal ez lett az első református prédikátor lakása is. A parókiáról azonban 1787-ből találjuk az első leírást. A zsindellyel fedett házban három szoba és egy kamra volt. A nagyszobában zöld cserépkályha állt, három ól-mos ablak engedte be a fényt. Berendezése egyszerű: egy kerek asztal, négy lóca, négy karszék és fogas. A tanulószobán két ólmos ablak volt. Berendezése egy „supellátos" (függönyös, mennyezetes) nyoszolya, egy falba süly-lyesztett, festett, fali téka és egy fehérre festett könyvespolc (rajta az anyakönyv, az egyháztanácsjegyzőkönyve és a gyülekezet számadási könyve), egy fogas és egy négyszegletű fehér asztalka, rajta egy ón keresztelő tál kannával, egy régi, rézből készült tál és négy persely. Egy nagyobb ládában az egyházi szertartáshoz használt edényeket és térítőket, egy kisebben a gyülekezet pénzét tartották. A háromablakos cselédszobában egy fehér nyoszolya, egy négyszegletű fehér asztal, három lóca és egy belülről fűtött kemence állt. A kétablakos kamra alatt kisebb, kőből rakott pincét is építettek. Az udvaron istálló, szekérszín, egy disznóól, két kis ól és egy nagyobb pince volt.

Nagyobb átalakítást csak 1811-ben végeztek az épületen, mert a prédikátor könyvei már nem fértek az oldalszobában. Ezért előbb a templom mellett lévő „conservatoriumot" (magtárat) akarták „bátorságos museum-nak" kialakítani, de ezt végül a parókia bővítésével oldották meg. 1847-ben is csak a pince felett álló leégett házat építették ínja. 1858-ban a parókia kidőlt északi falát már csak nagyobb munkával lehetett helyreállítani. Az új parókia bővítésére 1877-ben kezdték el gyűjteni a pénzt, de a munkára csak 1888-ban került sor. Az épület régi utcai szárnyának helyiségei még ma is használható állapotban vannak. A modern udvari szárny 1999-ben készült el. Költségeinek egy részét az 1945-ben elvett egyházi ingatlanok után kapott részleges kárpótlási összegből, más részét a gyülekezet tagjainak adományaiból fedezték.

1779-ben Almássy János a kastélyban egy szűk, sötét és alkalmatlan helyiségben, az emeletre vezető lépcső alatt kialakított egy kápolnát, amelyben a vasárnapi misén a néhány katolikus falusi hívő is megjelenhetett. Az 1829. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az udvari káplán minden egyházi feladat ellátására jogosult volt.

1912-re lett készen a Gallasyak bertaházi kastélya mellett az a sziklába vágott kápolna, amelyben a családtagokon kívül csak a cselédség vett részt a miséken. A sziklát három oldalon függőleges fallá faragva négyszögű udvart alakítottak ki. Középső részén vágták ki a háromszögletű oromzatos, oszlopokkal díszített kaput felette a családi címerrel. A főhomlokzat tetejét kőből faragott balluszteres párkánnyal díszítették. Hat félköríves ablakon jutott be a fény a kápolna belsejébe. A két oldalfalba vágták be a kriptahelyiségeket. Az 1950-es évek elején az elhagyott építményt és a kriptákat barbár módon feldúlták és kifosztották. (Remény van arra, hogy az építményt a terület tulajdonosa, a Thummerer család a jövőben fel fogja újítani.)

A baptista imaház

 

1933. április 7-én a katolikus iskolában kialakított kápolnát Szent Anna tiszteletére szentelték fel, az iskola 1948. évi államosításáig használták. Helyette 1951-ben a ma is meglévő kápolnát alakították ki, amely mellett kis harangláb áll. A katolikus hívek száma napjainkban mintegy 350 fő.

A baptisták egyszerű imaháza özvegy Szepesi Józsefné Dobi Erzsébet adományából 1912-ben épült fel.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet