Előző fejezet Következő fejezet

Iskolamesterek, tanítók, tanítványok

 

Már ismerjük 1586-ból Boros Mihály iskolamester nevét, de az iskola folyamatos működésére vonatkozóan csak 1711-től vannak adatok. Ekkor két iskolamester (rektor) tanított Noszvajon. Az egyházkerület 1735-ben hozott határozata szerint a gyermekeiket iskolába nem járató szülőket egy vagy két figyelmeztetés után a konzisztórium által kiszabott egyházi fenyítésben kellett részesíteni.

1754-től kezdve általában három évre választotta meg a gyülekezet az iskolamestert, aki szinte minden esetben a sárospataki kollégiumban tanult. Az iskolának jó híre volt, mert a kollégium mintegy kitüntetésként küldte ide diákjait. Az iskolamester munkáját (az 1810 és 1828 közötti évek kivételével) éves váltásokkal segédtanítók is könnyítették, akik szintén a pataki diákok soraiból kerültek ki. Feladatuk elsősorban az olvasás és az ének tanítása volt.

A hároméves tanítóság 1888-ban szűnt meg, ettől kezdve örökös tanítót választott a presbitérium. 1899-ben államsegéllyel egy második tanítói állást is szerveztek, de ezt csak 1908-tól kezdve töltötték be.

A XVIII. századi iskola egy nagyobb méretű lakóház volt, itt élt az iskolamester is. 1780-ban pincét is építettek mellé, 1782-ben egy boglyakemencét és egy cserépből készült kályhát rakattak. 1783-ban már „számvető tábla" segítette a gyermekek tanítását, ha megszomjaztak, egy dézsában lévő vízből ivóbádoggal meríthettek maguknak.

1787-ben a náddal fedett, háromablakos épület nagy helyiségéből deszkával rekesztették el az iskolamester lakókamráját. A nagyobb szobában egy nyoszolya, egy karszék, egy asztal, két lóca, egy fogas, zöld cserépkályha, egy kandalló és egy falióra, a kamrában egy nyoszolya, két asztal és egy könyvtartó volt. Az udvaron álló kő élésházban négy szúszékben tartották a terményt. Az iskola pincéje mellett volt a gyülekezeté is, a kettő felett közös kőház állt.

1791-ben kőfallal kerítették körül az iskolát. A lakókamrát elbontva növelték meg a tantermet, amelybe új asztalokat készíttettek. Feltehetően a ház mellé egy kisebb lakószobát építettek az iskolamester számára. 1801-ben az iskola mellett haranglábat állítottak fel egy kisebbfajta harangocská-val, amellyel a tanórák kezdetét és végét jelezték.

1806-ban a külső vakolást végezték el, 1812-ben új tetőszéket és zsúpfedést kapott az épület, 1813 elején ugyan zsindellyel fedték be, de, még 1839-ben is zsúp volt a tető egy része.

1848-ban készült el az új iskola, amelynek költségeire nemcsak a gyülekezet tagjai adakoztak, Klein Mózes zsidó lakos is viszonylag nagyobb ösz-szeget adott. Az épületet már zsindellyel fedték, hét ablaka volt. A két tanterem mellett az iskolamesternek is kialakítottak egy lakószobát. 1856-ban új, háromosztatú tanítóházat építtettek. Padozata földes volt, és ezt még 1874-ben csak úgy újították meg, hogy régi földjét felvágták, majd újra döngölték és tapasztották.

Az iskola berendezése és felszerelése szegényes. A gyermekek az egyszerű asztalnál lócákon ültek. Előbb búboskemencével, majd később kályhával fűtöttek. 1850-ben ruhafogast és kalaptartó állványt szereltek a falra. 1856-ban újdonság volt a „4 tábla oskolai fali abc, a gyengék oktatására" és az 1869-ben vásárolt számológép. 1875-ben a Népkertész című lapot, 1877-ben Magyarország térképét rendelték meg az intézmény számára.

A XVIII. századtól kezdődően az oktatás legfontosabb célja mindig az volt, hogy írni-olvasni és számolni tanítsa meg a gyermekeket, akiket általában nyolcéves korukban adtak be az iskolába, és ott négy osztályt végeztek el. A nyári szünidő július közepétől augusztus közepéig tartott.

A tanítás ellenőrzésére 1800-ban olyan egyházkerületi határozat született, hogy az iskolában évente kétszer kell vizsgálatot tartani úgy, hogy arra a szomszédos falu lelkészét is meg kell hívni. Noszvajra a makiári lelkész járt ellenőrizni. Egy 1826-ban meghozott konzisztóriumi végzés két presbiter kötelességévé tette, hogy kéthetente iskolalátogatást végezzen. Ekkor tiltották meg a legényeknek, hogy vasárnap délután bemenjenek az iskolába, nehogy az alapvető hitbéli kérdések megismerését segítő káté (katekizmus) oktatásában zavarják a gyermekeket. Az iskolából kimaradók további hitoktatása már a prédikátor vagy a segédlelkész feladata volt.

A tanítás eredményességének látható példái a század közepétől fennmaradt konzisztóriumi jegyzőkönyvek, amelyeket a presbiterek saját kezű aláírásukkal hitelesítettek, és az írástudatlanságra utaló kereszt jelét (X X) egyszer sem találjuk ezekben.

A hatosztályos népiskola kialakítását 1868-ban rendelte el az Eötvös József által kezdeményezett törvény. Ennek elvégzése után még három évig (áprilistői novemberig heti öt órában, az év többi hónapjában heti két órában) úgynevezett ismétlőiskolába kellett járni a gyermekeknek, ahol elsősorban mezőgazdasági ismereteket tanultak, illetve az iskolakertben a tanultakat a gyakorlatban is alkalmazták. 1932-ben a gazdasági ismétlőiskola részére új faiskolát, illetve gyakorlókertet jelöltek ki, mert a régi már tönkrement. 1936-ban megszervezték a gazdasági továbbképző iskolát, mert az ismétlőiskolára kötelezettek száma a negyven főt meghaladta.

A kilencvenéves öreg iskola helyén, a régi alapok felhasználásával 1937 júliusában kezdődött meg az új építése, amelyhez állami segélyt is kapott a gyülekezet, mert az új templom költségei miatt erősen eladósodott. Ennek ellenére kétezer pengőt összegyűjtöttek az építkezésre, a követ, salakot, homokot és meszet ingyen biztosították, és a szükséges kézi napszámot is vállalták. Három tanterem, két előszoba, szertár és tanítói szoba épült, amelyek ma is az iskola részei. A munkát 1938 júniusára végezte el ugyanaz a Lázár János vállalkozó, aki 1929-ben a templom építését befejezte.

Iskolások csoportja Horváth László tanítóval (1941 előtt)

 

Az addig két tanerős iskolában 1940-ben szervezték meg a harmadik tanítói állást, de az állást csak 1941-től tudták betölteni. 1940-ben a tankötelezettség felső korhatárát tizennégy évre emelték. Noszvajon csak 1942-ben került sor a hetedik, 1943-ban a nyolcadik osztály megszervezésére.

A század első évtizedében megszervezték a négyosztályos katolikus iskolát is, amely eleinte csak egytanerős volt, de az 1930-as években már két tanító oktatott. A tanítói lakást 1911-ben a Gallasyak segítségével építették fel, 1931-ben az iskolát, 1935-ben a lakásokat alakították át.

1948-ban az egyházi elemi iskolákat az ország egész területén államosították, és létrehozták a nyolcosztályos általános iskola szervezetét.

A század első felében kisgyerekkorú idősebbek büszkék voltak arra, hogy a tanítóik sok olyan ismeretre is megtanították őket, amelyet más falubeliek nem tudtak. Ennek jellemzésére emlegették, hogy summásmunkán egy más falusi legény ismerkedni akart, és megkérdezte egy szemrevaló noszvaji lánytól a nevét. Ez rávágta: „Ötvenegy meg ötszázegy!" A legény nem értette a választ, de szégyenében csak egy idősebb noszvaji embertől merte megkérdezni a leány nevét. Amikor az megmondta, hogy lidi a lány neve, a legény még akkor sem értette meg a tréfás választ. Rá is kérdezett, de a férfi csodálkozva kérdezte: „Hát ti nem tanultátok az iskolátokban a római számokat?" Lehet, hogy a legény ezek után a leánytól tanulta meg ezeket...

1856-ban épült a második tanítói lakás

 

A régi kántortanítói lakás, ma iskola

 

A régi dalárda tagjai (1906)

 

A régi tanítók iskolán kívüli kulturális tevékenységét alig ismerjük. Egy 1906-ban készült fénykép szerint azonban már dalárda működött a faluban. 1911-ben a katolikus tanító zenét is oktatott. Feltehetően részt vállaltak az 1936 előtt már működő Polgári Lövész Egylet és a leventemozgalom munkájában is. (Az iskolamesterek és tanítók neveit lásd Függelék VI.)

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet