| |
A Kárpát-medence, azon belül a Duna-Tisza köze különösen kedvező adottságokkal csábította az évezredek során az embert a megtelepülésre. Hatalmas erdőségei, vad- és vízbősége, mérsékelt éghajlata elősegítette a közösségek gazdálkodását és virágzását.
Ócsa földje nem tartozik az alaposan megkutatott területek közé. A talán legkorábbi régészeti lelet az a „zsugorított" helyzetű csontvázas sír, amelyik 1960-ban került elő. A megjelölés nem pontos, hiszen arról van szó, hogy a halottat oldalra fektették és tagjait úgy rendezték el, mintha aludna. Ez a sír valószínűleg a neolitikum végéről (Kr. e. 2400-2300) származik. Az igazi szenzáció 1971. március 15-én került elő Ócsán a Klapka utca 6. szám alatti ház telkén kútásáskor. A mintegy nyolcvan centiméter mélységben nyugvó edény 69 darab bronztárgyat tartalmazott. Kincslelet, mert valaki valamilyen veszedelem elől elrejtette, elásta a vagyonát, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy annak elmúltával újra magához veszi azokat. Szándékát nem valósíthatta meg, és így ezek a bronzkori ékszerek (Kr. e. 1400-1300) majnem 3500 évig rejtőztek a földben, hogy épségben kerüljenek újra a napvilágra.
 |
| A vatyai kultúra településterületének szinte a közepén fekszik Ócsa |
A zárt kincsleletben többnyire ékszerek találhatók, poncolt ruhadíszítő lemez, spirális kartekercs, korongos, félhold alakú, korongos tüskés csüngők, félgömb alakú gombok s más díszek. Kiemelkedő jelentőségű az együttesben a bronzdiadém, melynek teljes hossza kiterítve 54 centiméter. Ez a lemezdiadém a vatyai kultúra (Kr. e. 1700-1400) kései időszaka fémművességének remeke. A lelet más bronzai az úgynevezett koszideri időszakban készültek (Kr. e. 1400-1300) és együtt kerültek főidbe. A halomsíros népesség támadása (Kr. e. 1300-1200) a Rajna és az Alpok vidékéről hozta a Duna-Tisza közére is azt a vészt, amely elől gazdája a földbe rejtette összes értékét.
Az ócsai Öreghegyen az urnamezős kultúra (Kr. e. 1100-800) temetőjéből kerültek leletek felszínre már az 1890-es években. A XX. század elején innen 78 darabból álló bronzegyüttest vittek be a Magyar Nemzeti Múzeumba. Ennek a kultúrának a békés életét törte meg az úgynevezett preszkíta vándorlás, amelynek népe keletről érkezett a Kárpát-medencébe (Kr. e. 800-700).
A református templom és a felsőbabádi Beniczky-kastély közelében kelta sírok kerültek elő. A kelták nyugat felől Kr. e. 400 körül törtek be a Dunántúlra, Kr. e. 350 körül Érdnél és Vácnál elérték a Dunát és átkeltek rajta. Az Alföldön a kelta és szkíta népesség együttélése, keveredése Kr. e. 250 körül már régészetileg igazolható.
A Turján keleti szélén és az Ómér kaszálón szarmata telepnyomokat figyeltek meg a szakemberek. A szarmaták lovas pásztor népe iráni eredetű, keletről jőve Kr. u. 10-20-ban települtek be a Kárpát-medencébe a Duna vonaláig terjeszkedve. A szarmaták a következő néhány évszázadban bebetörtek Pannoniába zsákmányszerzés céljából, majd a Kr. u. III—IV. században a rómaiak kliens népévé váltak.
A hunok 405-ben elfoglalták az egész Alföldet a Dunáig, majd behatoltak a Dunántúlra is. Attila halála, 453 után birodalmuk a Kárpát-medencében felbomlott, visszavonultak keletre. A Baján kagán vezette avarok 567-ben megszállták a Kárpát-medencét a Dunáig, Ócsa is az avar kaganátus területéhez tartozott. A magyar sereg írott források tanúsága szerint legelőször 862-ben hajtott végre hadmenetet a Kárpát-medencében, az Alföldön.
 |
| A vatyai kultúra (Kr. e. 1700-1400) kései időszakában készült bronzdiadém az ócsai kincsleletből |
 |
| A koszideri időszak (Kr. e. 1400-1300) poncolt díszű lemeze és tüskés csüngői az ócsai kincsleletből |
| |