| |
A település neve a történeti forrásokban a következő változatokban fordul elő. Alza (1234) - francia kéz által lejegyezve hallomás után, Olcha (1243), Olcha (1264), Houcha (1271), Olcha (1307), Olchwa (1435), Ókcsa (1546) - arab írásjeles török nyelvű forrásban, Otsa (1686 után) az ócsai községi bírák iratán.
A honfoglalók helynévadó szokásai között általános volt, hogy puszta, azaz toldalékok nélküli személynevekről nevezték el a telepeket, településeket. A névadó személy birtokos, nemzetségfő, törzsfő volt általában. Ócsád (Ousad) Anonymus szerint honfoglaló vezér, akinek fia Örsúr, maga is híres ember, egy nemzetség őse. A pécsi káptalan előtt 1308-ban szerepel egy Ocha fia Péter comes. Ez a férfinév, ha nem is gyakran, valóban előfordul az Árpád-korban.
A falu nevében egy személynévi alapszó - Ócsa - fedezhető fel, és a középkorban igen gyakori -d kicsinyítő képző. Az Ócsa helynevek Komárom és Pest megyében ezzel hozhatók kapcsolatba.
A személynév talán török eredetű, és az ótörök oxsa, azaz „hasonlít" ige imperatívusz alakjából származik. Más magyarázat szerint ez a törökös személynév az úgynevezett kívánságnevek sorába tartozik, jelentése: szeress, becézz!
Az egykori kettős magánhangzó a szó elején, az „ou" azonban arra utal, hogy a finnugor eredetű „ó", azaz régi, öreg jelentésű szavunkat se hagyhatjuk ki a számításból. Ebben az esetben ez a szó -csa kicsinyítő, becéző képzővel van ellátva. Jelentése: ősöcske, öregecske.
Tovább keresve a magyarázatot, hivatkozhatunk még a szláv olsza, jolsva, irsa szavakra, amelyek jelentése égeres hely, égererdő. E szóból több helynév keletkezett a Kárpát-medencében. Az Ócsához legközelebbiek Isaszeg (Irsaszeg) és Irsa (Albertirsa). Az is biztos, hogy az 1264-es és 1272-es oklevelek az ócsai monostor közelében említenek égererdőt magyar nyelven! így tehát látszólag semmi akadálya sincs annak, hogy Ócsa nevét a szláv szóból származtassuk.
 |
| Anonymus említi vidékünket |
Figyelemre méltó azonban, hogy Ócsa környékén „irsa" alakban rögződött - szlávul - az égerfa megnevezése. Az olcsa, olcsva, ilosva, ilsva, jolsva alakok pedig a Kárpát-medence más tájain fordulnak elő. Például Abaúj, Baranya, Bereg, Gömör, Kraszna megyében. Vagyis azt mondhatjuk, hogy nem a Kárpát-medence közepén, hanem éppen a peremén. Ezektől el kell és el lehet választani a Komárom és Pest megyei Ócsát. A Pest megyei „irsa" két előfordulása pedig, közel Ócsához, azt mutatja, hogy itt az Árpádkorban egy más szláv nyelvjárást beszéltek, melyben az „1" hang helyén „r" hang szerepelt.
A Dunántúl a keleti frank birodalom része volt a IX. században, melynek határát kelet felé a Duna jelölte ki. A Krum bolgár kán által létrehozott bolgár birodalom 804-től elérte délről a Tisza-Maros szögét. A frank és bolgár birodalom között a Duna-Tisza köze a senki földjét képezte, különösen a két birodalom által megkötött 832-es béke után. Bár nem tartozott ebben az időben tehát egyik „nagyhatalomhoz" sem, mégsem lehetett lakatlan, sőt nem is uratlan. Az egykori avar állam pogánynak megmaradt vezetőrétege és népei vegetálhattak ezen a két folyó és két birodalom közé szorult földön.
Feltételezhető, hogy az avar birodalom IX. század elejei lehanyatlása után sem pusztultak el teljesen itteni népei, két-három generáció múltán megérték az Árpád vezette honfoglalást.
Az avar birodalom lakói elsősorban török nyelvűek voltak. A honfoglalás előtti évtizedekben a lombos erdők régiójában szláv csoportok települhettek közéjük. A Gödöllői-dombság erdőségének egyik nyúlványa leért Ócsáig is, határától északra, északkeletre még most is nagyobb erdők fekszenek. A fák világa a Duna-Tisza közi hátságon a mocsárvilág határán ért véget, ahonnan egy másfajta vegetáció együttese következett. Ócsa északkeletről a hátsághoz kapcsolódik, míg délnyugaton az egykori vízjárta alacsonyabb területek határolták.
A Kárpátok szorosain és az Al-Duna mentén a Kárpát-medencébe beköltöző hét magyar és három kabar törzs népe 895-900 között Erdélyben és onnan előnyomulva a Felső-Tisza és Zagyva vidékén tartózkodott. A folyó vonalától délre, a Duna-Tisza köze ebben a négy évben gyepű, azaz országokat elválasztó, nagyrészt lakatlan terület.
 |
| Birtokadományozás Ócsa határában, 1332. szeptember 5. |
Egy kalandozó magyar sereg 899 tavaszán Itáliába vonult a Dunántúlon keresztül, ahonnan 900 nyarán tért vissza Pannóniába, amelyet ekkor birtokba is vett. A Körös és Tisza vidékén táborozó Árpád és Kurszán fejedelem seregei 900 július-augusztusában átkeltek a Dunán, hogy a Dunántúl elfoglalásában részt vegyenek. Árpád serege valószínűleg a Duna Csepelszigeti szakaszán nyomult be az új földre, itt ugyanis megfelelő gázlók vannak.
Anonymus szerint Árpád serege a Tisza mentén délre vonult Titelig, majd innen a Duna mentén vonult északra a Csepel-szigetig, melyet azonnal vezéri szigetnek birtokba vett. Ez a birtokbavétel, ha egyeztetni akarjuk az anonymusi hagyományt az eddig feltárt tudományos eredményekkel, 900 nyarán történhetett, mert Anonymus szerint Árpád és kísérete innen indult el a Dunántúl elfoglalására.
„Azonban mielőtt ez megtörténnék, sereget akartak küldeni Gálád vezér ellen, kinek az uralma a Maros folyótól egészen Haram váráig terjedt. Az ő ivadékából származott hosszú idő multán Ajtony, akit Csanád megölt. E dologra Szovárdot, Kadocsát és Vajtát küldték ki. Mikor ezek engedelmet nyerve ellovagoltak, a Tiszán Kanizsánál átkeltek és a Csesztreg vize mellett szállottak meg" - írja.
A Gálád ellen vonuló vezérek, bármikor is volt ez a hadjárat a Kárpátmedence birtokbavétele idején, a Csepel-szigetről a Duna-Tisza közén Ócsán keresztül vezető északnyugat-délkelet úton haladhattak. Ez az út a kedvező Csepel-szigeti és kanizsai gázlókat kötötte össze a Duna-Tisza közén átlósan. Valószínű, hogy már jóval a honfoglalás előtt is létezett, mint főközlekedési útvonal.
Ócsa és környéke X-XII. századi népi, törzsi viszonyaira csak a helynevek vizsgálata deríthet némi fényt, más forrás ugyanis nem áll a rendelkezésünkre.
Taksony fejedelem szállása a Duna partján a X. században nyilván azonos volt Pesttel, majd Taksonnyal. A mellette lévő Duna-sziget neve Ilbő (Ylbw) 1270-ben. Bugyitól délre volt Ilibi (1312), Ilbe (1374), Ilbeu/Ilbew (1386), a mai Ürbő-puszta. És maga Bugyi is, mely Bwd (1346), Bud (1354) alakban fordul elő. Mindezekben a helynevekben fellelhető a „bő" török eredetű szavunk: nemzetségfőt jelent.
Ráadásul itt van a tájban Őcsától keletre Hartyán (Újhartyán), mely falunév Harkyan (1353, 1371) alakban íródik. A Horca méltóságnévvel függ össze, jelentése vádoló, bíró. És végül vegyük Üllőt Ócsától északra, melyet Yllw fia János földjének neveznek 1252-ben, és bár nyelvészetileg kifogástalanul levezethető a Jelech névből, ami fejedelmet jelent, de szerintünk mégse köthető Árpád-házi herceghez.
A Kemejjel, Totonnal együtt előforduló mai Gyón (Guum, 1264, 1272) neve puszta személynévből keletkezett magyar névadással, eredete azonban visszavezethető a török előzményre, mégpedig az ótörök jogun szóra, melynek jelentése kövér. Ezek után már nem is nagyon csodálkozhatunk azon, hogy Inárcs neve a személynévként is használatos ótörök inai (előkelő származású ember) szóból keletkezett. Az inal/inar alapszó „cs" kicsinyítő-becéző képzővel van ellátva Inárcs község nevében.
A felsoroltakhoz még hozzávehetjük Örkény nevét, mely a török Vrkun személynévből származik, jelentése szabad, szabados, szertelen. (Igaz, ez az utóbbi településnév csak későn, 1385-ben fordul elő legelőször, ezért nem biztos, hogy visszavetíthető a X-XII. századba.)
Az 1264-es, 1272-es határjárásban Ócsától délre előfordul viszont Zoytur ház, mely területen 1336-ban Sudakhaz, 1366-ban Zudakhaza birtokot neveznek meg. Olduba fia Mihály a birtokosa 1336-ban. Mindezek alapján a terület tulajdonosainak generációi így rakhatók sorba: Zoytur, Sudak/ Zudak, Olduba és Mihály. Az első három birtokos neve sem szláv, sem finnugor, ráadásul egy Besenyő nevű település mellett élnek!
Tudjuk, hogy a besenyők földjéről nősült Taksony fejedelem, mely alkalommal nyilván önként bevándorlók is érkeztek ebből a népből, máskor meg hadifoglyok. A Kemej vidékén (Tiszaroff és környéke) telepítettek le sokakat közülük. Vajon véletlen-e, hogy Ócsától keletre, délkeletre Besenyő-birtok (Besenew) szomszédságában két Kemej, két Toton falu is feltűnik, abban a térségben, ahol Zoytur, Zudak és Oldubna háza áll.
Ha azonban tévednénk, és a Besenyő-birtok környékén a XIII. század második felében feltűnő törökös jellegű helynevek és személynevek nem köthetők a XI-XII. századi beköltöző besenyő néprészekhez, akkor csakis a XIII. században beköltöző kunok jöhetnek számításba. Akár így, akár úgy, Ócsa vidékén a X-XIII. században, többszöri letelepedéssel mindig is jelen voltak a török fajtájú népek, nyelvek és személyek.
A török jellegű személy- és népneveket viselő középbirtokos réteg és állami vezetőréteg alatt a finnugor nyelvcsaládhoz tartozó nép tömegei foglalnak helyet. A mindenkori nép nevezi el ugyanis szülőföldjét, lakóhelyét, azok a falu társadalmának eligazodását segítik a tájban, mely számukra legnagyobbrészt az egész életen keresztül végzett, végzendő munka színtere. Azt állíthatjuk tehát, hogy a faluhatárokon belüli földrajzi nevek nyelvi eredete feltétlenül a lakosság származására, hovatartozására mutat, és minél szűkebb területet jelölnek ezekkel a nevekkel és minél kisebb közösség számára érthetők ezek, ez annál inkább így van.
A Sárvize patak (1264), Sár folyó (1272) és maga Sári település (1268) neve finnugor eredetű. Az erdőket alkotó különböző fafajták: kőris (Kydkerus, 1264, 1272), tölgy (Tulg, 1264, 1272), éger (Egyr, 1264, 1272) és a nyír (Nyr terra Taksony és Varsány között, 1281) szintén ebből a nyelvcsaládból valók. Pakony nevét a Bakony névvel hozza kapcsolatba a szakirodalom, jelentése bak, azaz hím. Nevét magyar névadással kapta, alapja újra csak finnugor szó, akkor is, ha hím állat tartási helyét jelentette, vagy ha egy személy neve volt, aki talán telepítette a falut. Az Ócsa határában feltűnő Pukummege (1264) dűlőnév második tagja a „megye", mesgye jelentésben fordul elő, és valószínűleg szláv eredetű.
| |