| |
A földrajzi táj lassú és csak természeti tényezőkkel összefüggő változása a középkorban lehetővé teszi, hogy XIII-XIV. századi oklevelek névanyaga és egyéb adatai alapján visszakövetkeztessünk az előző századokra. A Duna-Tisza közi homokhátság és a síkság találkozásánál fekszik Ócsa, tőle délre, délnyugatra folytak, terjengtek azok a vizek, melyeket a Sár változatos névalakjaival és különböző összetételeivel jelöltek a magyarok. A Dunából Soroksárnál ágaztak ki ezek a folyások, ezt a helyet 1150 körül említik először. A sorok jelentése sarok, szeglet, a sár jelentése mocsár, a kettő összetételéből keletkezett ez a név. Ócsánál 1264-ben említik először a Sárvize (Saarvwyze) folyót, mely Boroch és Borzwa földeket választja el egymástól. A csőti monostor Ócsától keletre lévő birtokának 1272-es határjárásában szintén szerepel a Sárvize és a Sár (Saar) folyó, lehet, hogy ugyanannak a folyásnak két szakaszáról van szó.
Az alacsonyabb részeken folyó vizek mellett halmok, dombok, hegyeknek nevezett magaslatok emelkedtek az oklevelek tanúsága szerint. Ezek közül egy-kettő helynévvé is vált, mint az 1332-ben említett Halom (Holm) és Ökröshalom (Icrus Holm) Gyálnál és Kerekegyházánál.
A síksággal, dombbal és mocsárral, száraz homokkal elegyes táj növénytakarójának jellegzetességéről is tanúskodnak az oklevelek. Az 1264-es és 1272-es határjárásban szerepel egy égererdő az ócsai monostor közelében, lehetséges, hogy éppen ez a szöveghely a bizonyíték Ócsa nevének a helyes megfejtéséhez. Itt esik szó a Tölgy (Thulgh) faluba vezető útról, fűzfáról és körtefáról mint határjelekről.
A régi magyarságban a „haraszt" tölgyerdőt, tölgyest, bozótost, fiatal sarjerdőt is jelentett, az utóbbi lehetett vegyes fajtákból is, de a tölgy dominanciája mellett. A Haraszt (Horozth) erdőt a Dunánál 1270-ben említi először oklevél, erről kapta nevét a későbbi Dunaharaszti település. A Pótharaszt (Poudharasta) név 1280-ban fordul elő először oklevélben, eredeti jelentése egy Poud nevű ember harasztja, azaz tölgyerdeje.
Ezeknek az adatoknak az alapján a Dunaharaszti-Ócsa-Pótharaszt vonalon és környékén összefüggő erdőséget tételezhetünk fel, melynek jellemző fafajtája a tölgy volt. Közte, éppen Ócsánál, kisebb égererdőt feltételezhetünk. Egy 1366-os határjárás során említik ebben a térségben Zudakháza felé eső helyekként a Nyáras (Naras) cserjést, a Végkörtvély (Vegkurthvel) nevű fát. Ebben az oklevélben a vizek neve: Sár (Sar), Nagysár (Nagsar),Varsaér (Vorsarer), a domboké Kigyóshegy (Kegosheg), Lapos (Lapus). Gazdálkodásra utaló név a Szalmásszigete (Zalmaszygethe), ahová a gabonaszalmát boglyázhatták, mint biztonságos helyre. A Varsaér annak bizonyítéka, hogy űzték a varsával való halfogást.
A vizek állatvilága igen gazdag lehetett: Irsánál említik 1411-ben a Csíkos (Chykus) folyót, mely nyilván a csíkhalakról kapta a nevét, kedvenc tápláléka a középkornak.
Erdei vadakról nem szólnak a környéken az oklevelek, de bizonyos, hogy gyakori volt az őz, a szarvas, a vaddisznó, előfordult a farkas is, nem beszélve a rókákról. Töméntelen lehetett a fácán, a fogoly, a vadkacsa, a vadliba. Az 1187 előtt említett Bivaly- (Biwol) puszta és az 1232-ben megnevezett Bial-sziget (Insula Bubalorum) - mely település később, 1338-tól Szentkirály néven is neveztetik - érdekes történeti adatokkal szolgál számunkra. A helynévben szerepelő bivaly, bial szó nem a most ismeretes bivaly nevű állatra vonatkozott, az csak a középkor végén jutott el hozzánk Indiából. A korábban bivalynak, bubalusnak nevezett állat egy ősi vadmarha, őstulok volt, melynek marmagassága majdnem elérte a két métert. Az Áporkához közeli Bial, másként Szentkirály település első neve tehát ennek az ősi marhafajtának az emlékét őrizte meg. Ez a nagy testű állat a lombos erdők ligetes részein élt leginkább. A honfoglalás idején és az azt követő századokban nem lehetett szokatlan az Ócsa körül fekvő erdőségekben. Az őstulok vadászata királyi jog és kedvtelés, a XV. században még jó néhány példány élt vadon, utolsó hírmondói a XVI. század elején pusztultak ki már befogva, mint a királyi vadaskertek fő látványosságai.
A francia eredetű premontrei szerzetesrend első magyarországi prépostságát II. István király (1116-1131) létesítette Váradhegyfokon (a későbbi Nagyvárad), és a premontrei hagyomány szerint maga a király is a rend ruhájában temettette el magát I. László mellé. A váradhegyfoki prépostság alapítása után néhány évtizeddel, a XII. század utolsó harmadában nagy lendületet vett a premontrei kolostorok alapítása (Hatvan, Kisbény, Jánoshida, Jászó, Zsámbék, Nyulak-szigete, Csorna, Lelesz). Ennek a kolostoralapítási hullámnak a mozgató ereje az volt, hogy a ciszterciek - önállóságukat féltve a feudális alávetéstől - nem engedték meg, hogy a nagy nemzetségek is alapíthassanak monostort birtokaikon, míg a premontreiek nem látták ennek akadályát.
A premontrei rend magyarországi felvirágzásához természetesen III. Béla király (1172-1196) is tetemesen hozzájárult, hiszen ő függetlenítette hazánkban szerzeteseinek intézményét, ugyanolyan kiváltságokkal ruházva fel azokat, mint amilyenekkel Franciaországban bírtak. A magyar katolikus egyháztörténeti irodalom az ócsai premontrei kolostor alapítását általában erre az időre teszi.
A váradelőhegyfoki premontreiek építették a tornai erdőségben, a Bódva folyó völgyében a Keresztelő Szent Jánosról nevezett jászói prépostságot. Alapításának ideje ismeretlen, kezdetben a váradelőhegyfoki prépostság filiája volt, később önállósult és maga is filiákat hozott létre. Jászóról kirajzott prépostságot már kettőt tartanak nyilván 1234 körül: Ócsát és Garábot. Az 1130 körül említett váradelőhegyfoki premontrei prépostság után Jászót talán az 1180-as években alapították, és még mindig volt elég idő a XIIXIII. század fordulóján, hogy kirajzás útján megteremtődjék az ócsai premontrei prépostság is, melyet 1234-ben említenek először írott forrásban. A franciaországi premontrei katalógusban a következőképpen írják le Ócsát: „Filia Vallis S Johannis Baptiste, Wadensis dioc, Alza". Azaz „Ócsa a váci egyházmegyében, a völgyi Keresztelő Szent János filiája".
Jászó premontrei prépostsága, bár az egri püspökség területén volt, ki volt véve annak joghatósága alól, és közvetlenül az esztergomi érsekség alá tartozott, mint „társas egyház". Alapítólevele, kiváltságlevelei, irattára a tatárdúlásnak esett áldozatul, 1241-ben elpusztult. Ezt azért említjük, mert nyilvánvaló, hogy a jászói premontrei prépostság által alapított ócsai filiának a regulát Jászó adta, és lehetetlenség, hogy Jászó prépostsági levéltárában ne lett volna olyan irat, mely Ócsával kapcsolatos. Biztosra vesszük, hogy a tatárok ilyen iratot vagy iratokat pusztítottak el, ezért nem szól magyarországi írott forrás a tartárjárás előtti Ócsáról.
A tatárjárás következtében a jászói prépostság teljesen elszegényedett, ez lehet az oka, hogy az ócsai ezután a váradelőhegyfoki filiájaként szerepel. A tatár seregek 1242-ben vonultak ki Magyarországról Ögödej nagykán halálának hírére. Benedek Olcha-i apát 1243-1244-ben szerepel Érden mint birtokos. Az ismert oklevelek szerint 1243-ban kezdődött az adásvételi ügylet, amikor Tádé fia János Érd faluban levő birtokrészét eladta Mihály veszprémi ispánnak. Az ehhez kapcsolódó határjárásról a budai káptalan adott ki oklevelet 1244-ben. E szerint Mihály veszprémi ispán, Benedek Olcha-i apát és Erd-i Tádé fia János megállapították birtokrészeik határait. A határ az érdi „nagy kikötő" alatt, azaz délre kezdődött egy kettős határjelnél, majd a közút (valószínűleg a Budára vezető országút) mellett haladt egy másik kettős határjelig, onnan egy hegy ormára jutott, s innen Berki (Beruch) felé ment a fegyvernökök földjéig, ahol szeghatárjel volt, innen egy oszlophoz jutott, majd egy dombra fel, ahol Mihály és az apát az egyezség szerint szabadon telepíthetett szőlőt.
A birtokadásvétel megtörtént, de valami, amiről nincs tudomásunk, szükségessé tette, hogy Mihály veszprémi comes „biztosító" oklevelet szerezzen be Benedek ócsai apáttól, mely így szól: „Mi Benedek Olcha-i prépost, jelen írásunk minden olvasójának tudomására hozzuk, hogy bárki is akarja köztünk és Mihály veszprémi comes között létrehozott békét az Érd (Erdu) falubeli János földje ügyében megbontani, megígérjük igaz hűségünkre, mellyel Istennek tartozunk, hogy bárhol az említett Mihály comes igazságát bizonyítani fogjuk, mivel neki törvény szerint és csorbíthatatlan békében adtuk."
Mindezekből kitűnik, hogy az ócsai premontrei prépostságnak voltak birtokai Ócsán kívül is, éppen Érden.
1270-1272 között Érden az ócsai apát, a királyi fegyvemökök és a Berkiek egymással szomszédos földjei képezik egy birtokper tárgyát. V. István (1270-1272) megparancsolta a budai káptalannak, hogy járassa meg a sérelmezett birtokhatárokat. A budai káptalan - a meg nem határozható év októberében -jelentette a királynak az eredményt. E szerint az Érd faluban lakó Cheme és Ioanka királyi fegyvemökök Érd nevű dunai szigetét az ócsai apát népei, köztük név szerint Szente, Simon és Uros elfoglalták. Mivel az utóbbiak az ócsai apát nevében tiltakoztak, a budai káptalan megidézte, azaz perbe hívta őket. Sajnos a per lefolyását nem ismerjük. Ugyanebben az időben Chom fia István és rokonai, a Berkiek szintén határvitába keveredtek az ócsai apáttal az érdi földek miatt. Az apát Ech fia Pál és László nádor leveleit mutatta fel bizonyítékul érdi birtokára nézve.
Az 1294-es évben a premontrei generális káptalan tömegesen rendelte alá a magyarországi premontrei monostorokat a cseh- és morvaországi kolostoroknak. Ezek között találjuk Ócsát is, melyet a luhomisli monostor alá rendeltek. Az Árpád-korból több okleveles adattal már nem rendelkezünk történetéről. Életére, működésére nézve sem rendelkezünk adatokkal. Tudjuk azonban: a premontreiek első helyen tisztelték Szűz Máriát, és más rendekhez képest nagyobb mértékben gyakorolták a „szeretetet". Ez a terminus technicus a „hospitalitásra" vonatkozik, mely a középkornak általánosan értelmezhető szociális mozgalma, intézménye volt, és egyszerre jelentette az utasok szálláshelyét, a betegek kórházát, a szegények és aggok menhelyét.
A magyar premontrei monostorok nagyrészt közlekedési csomópontokon, fontos utak mentén helyezkedtek el: Hatvan, Csorna, Türje, Zsámbék, Ság (Ipolyság), Váradhegyfok. Ócsa monostorának és településének történetében is meghatározó szerep jutott az itt áthaladó országos főközlekedési útnak.
 |
| A Szent László-legenda a templom belső falán-tusrajz a töredékről |
Szabályzatuk szerint a működéshez tizenkét szerzetes kellett az apáton kívül, ezt az előírást sokszor nehéz volt teljesíteni. Olykor-olykor a szerzetesek száma csak megközelítette az előírtakat, néha mélyen alatta maradt az elvártnak. A monostorok elnéptelenedtek évtizedekre, majd szerencsés esetben újratelepültek. Esetleg más szerzetesrend kapta meg benépesítés céljából, mint ahogy ez Ócsa esetében is megtörtént a XV. század végén, mint arról még szó esik.
A luhomisli monostor alá rendelt ócsai monostor 1294-ben visszakerült a váradhegyfoki premontrei prépostság felügyelet alá. Róbert Károly király itt táborozva 1307. szeptember 29-én az ócsai monostor mellett keltezett oklevelet. A franciaországi Premontréban tartott generális káptalani gyűlésre 1320-ban Ócsa két rajnai forint költséget fizetett, ennek alapján a szegényebb rendházak közé sorolhatjuk.
Ezután hosszú-hosszú időn keresztül nem szólnak források az apátságról. De még sokáig birtokolta Árpád-kori eredetű földjét Érden, azt 1455-ben Benedek olcsvai apát elcserélte más birtokokért Szécsényi Frank erdélyi vajda fia Lászlóval, aki más birtokokkal együtt ezt is eladta Kezi-i Mihály fia Benedek országbírói protonotáriusnak. Ennek az adásvételnek a keretében szűnt meg a monostor érdi birtoka, mely valószínűleg az alapításától fogva tulajdona volt. És megszűnnek adataink Ócsa monostorára nézve is, valószínű, hogy elnéptelenedett.
I. Mátyás király 1475-ben a csőti és zsámbéki prépostságot átadta a pálos rendnek. Ezt azért kell megemlítenünk, hogy egy 1518-ban keletkezett oklevélnek a pálosok nyilvántartásába bejegyzett adatait helyesen tudjuk értelmezni.
Pál pálos szerzetes, csőti perjel ugyanis 1518-ban tiltakozott a budai káptalan előtt az ellen, hogy Ruskai Gáspár, Ujvásárhelyi György, Romhányi Zsigmond, Zakadáti Asztalnok László, Kermechi Gáspár, Szentiváni Thárnok Ózsvár, Eusi János vagy bárki más a csőri kolostorhoz tartozó Olcsa birtokot, Thurhon két pusztát és Kemey két pusztát, valamint Kynd-Kereus pusztát Pest megyében és Fedémes pusztát a Csepel-szigeten elfoglalja. A felsorolt birtokok nagyrész ugyanazok, amelyeket a csőri monostor kapott az 1264-es megalapításakor. Két Kemej, két Thurhon (Thothon) puszta és Kyudkereus puszta, melyekhez azonban most hozzáírták Olcsa birtokot is. Úgy véljük, hogy Ócsa a csőri pálos kolostor kezelésébe került, mint prépostság megszűnt létezni, a monostor esetleg egy-két pálos szerzetessel, mint a település plébániája működött tovább. Azt ugyanis semmi sem bizonyítja, hogy az ócsai premontrei prépostság folyamatosan funkcionálva megérte volna a török hódítás idejét, ahogy azt a szakirodalom állítja.
| |